6 óra várakozás a bunkó nőgyógyászra

2014.03.05. 08:23

sad-woman.jpgNem elég, hogy hosszú órákat várunk, még akkor a bocsánat kérés helyett csapkodás és melegebb éghajlatra küldés is kijut az ember lányának?

Kedves Praxis, kedves olvasók!

 

Sjanos én is rossz tapasztalatokat szereztem a magyar egészségügyben. Nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű nőgyógyászati vizsgáklatra hat, azaz 6 órát kell várnom úgy, hogy előzetesen időpontot egyeztettem. És ha mindez nem volna elég, még egy darab rongynak is érezhettem magam, köszönhetően a mélyen tisztelt doktor úrnak.

 

Múlt hét keddre voltam előjegyezve délelőtt 11 órára. Mivel kifejezetten utálok késni, már jóval a megbeszélt időpont előtt, negyed 11 fele megérkeztem a rendelőbe, ahol már érkezésemkor áldatlan állapotok uralkodtak. Rengetegen voltak, kigyózott a sor a váróban, de ekkor még nem aggódtam, mert ugye volt időpontom. Nem tudtam ekkor még, hogy ez az ég világon semmit sem jelent. Azért egy kicsit elbátortalanodtam, amikor hallottam a folyamatos vitát a többi páciens között, de úgy voltam vele, hogy csak megoldódik minden. Nem így történt.

 

Egészen fél 12-ig nem is foglalkoztam az idő múlásával, mert bár volt időpontom, de ennyi csúszás azért simán össze jöhet. De amikor már dél is elmúlt, kezdtem elég kellemetlenül érezni magam. A civakodás is tovább folytatódott, kiderült, hogy még a 9 órás időponttal rendelkezők sem kerültek sorra. Igen, többen voltak, szinte minden időpontra 3-4 nő jutott, 11 órára is négyen kaptunk időpontot. Ekkor már tudtam, hogy hosszú napnak nézek elébe.

 

 

Nem untatok senkit a várakozás kellemetlen részleteivel, egyszerűen nem lehetett megoldani a helyzetet. Többen megkérdeztük az asszisztens hölgyet, hogy is van ez a dolog az időpontokkal, de mindenkit leteremtett, hogy várjunk, érdemi információkkal nem tudott, vagy nem akart szolgálni. Az is érdekes volt, hogy még ezeket kitalált időpontokat sem sorrendben tartották be, amiből szintén parázs viták alakultak ki. Teljesen szervezetlen, már-már kaotikus volt az egész szituáció. Többen rosszul voltak, folyamatosan sor volt az egy darab mosdó előtt, nagyon kellemetlen volt. Volt aki feladta a várakozást és én is többször elgondolkodtam rajta, hogy ott hagyom az egész cirkuszt, de sajnos ez az egy szabadnapom van egész hónapban, amikor jut időm erre, szóval valahogy kitartottam.

 

 

Megváltás, 17 óra előtt nem sokkal kerültem sorra. szánom, bánom, de csak nem tudtam megállni, hogy rákérdezzek az orvosnál, mégis miért alakultak így a dolgok, miért kapott több nő ugyanakkorra időpontot. Habár nem voltam éppen a legvidámabb, de nem sértően, vagy bunkón kérdeztem rá, csak tudni akartam, mégis miért vártunk ennyit. Egy szimpla magyarázattal és egy egszerű "bocsásson meg a kellemetlenségekért" mondattal beértem volna. Ehelyett az orvos kikelve magából csapkodni kezdett és emelt hangon közölte velem, ha nem tetszik, ott a fizetős lehetőség,miért nem mentem oda. Teljesen kiakadt, én pedig ráhagytam. Megvizsgált és végre szabadultam, de a tüske bennem maradt.

 

Rendben, egész biztos a doktor úrnak sem volt éppen kellemes, hogy így alakultak a dolgok. De! A szervezés, pontosabban szervezetlenség nem a páciensek hibája. Nem elég, hogy hosszú órákat várunk, még akkor a bocsánat kérés helyett csapkodás és melegebb éghajlatra küldés is kijut az ember lányának? Ha a fodrásznál találkozik hasonlóval az ember, fogja magát és soha többet be sem teszi oda többé a lábát. Pedig ott nem fizetünk tb-t. Az egészségügyben néhányan (természetsen nem mindenki) úgy tesznek, mintha a páciensnek szívességet tennének azzal, hogy ellátják, megvizsgálják. Örüljön, ha egyáltalán szóba állnak vele. Holott egy szolgáltatásról beszélünk, amiért fizetünk, nem is keveset. Persze az orvosok túlterheltek és alulfizettettek. Ezt megértem és igen sajnálatosnak tartom. De ez nem mentség az effajta viselkedésre. Próbálnék meg én így bánni a munkahelyemen a hozzánk fordulókkal.... Már másnap kereshetnék magamnak másik helyet. És igen, én is túlórázok, engem is érint a mindennapos stressz, nekem is vannak családi problémáim, mégsem viselkedek így. Meg sem tehetném, de eszembe sem jut.

 

Az a fajta cinizmus pedig, hogy el lehet menni a fizetős magánrendelésre is, szintén felháborító. Egyszerűen nem mindenki engedheti meg magának. Ez nem vita tárgya, ez ténykérdés. De ne csináljunk már úgy, mintha jotékonyságból, vagy emberbaráti cselekedetből látnának el bennünket. megfizetjük, ha aakrjuk, ha nem.

 

Fazekas Orsolya

 

 

Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.

10233390-empty-blank-emblem-badge-shield-logo-insignia-coat-of-arms.jpg

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rotoxis 2014.03.05. 21:22:28

@Reggie: Igen többet lát el. Egyrészt a rendelést nem fejezik be időben (szabálytalan), másrészt az egy betegre fordítandó időt rövidítik le, amelynek következménye a kommunikációs problémák, kifogások jelentős része. Tévedés ne essék, az egészségügyi személyzetnek az lenne a jobb, ha a szakma szabályai szerint járnának el, mert az az adott rendelési idő alatt kevesebb betegvizsgálatot, tehát kisebb terhelést jelentene.

she_wolf 2014.03.05. 21:23:46

@magánügy:

"Hahó, mig54, néha szellőztesd meg a nyelvedet. Halványodnia is kellene."

Ööö...mit parancsolsz, kérlek alássan?

Reggie 2014.03.05. 21:24:40

@Rotoxis: A szabalytalanul roviditett vizsgalatokkal szamolva is lehet tisztessegesen idoziteni, ugyhogy ez meg nem indok.

she_wolf 2014.03.05. 21:25:26

@Tempus-Anh:

Pedig még csak szerda van. Mi lesz pénteken?:)

Tempus-Anh 2014.03.05. 21:26:56

@mig54:
Szerintem csak a beszámítható hozzászólókkal kellene társalgást folytass. Dinkákkal csak vesződés van.

Csak orvosi tanács volt :)

she_wolf 2014.03.05. 21:30:14

@Rotoxis:

Bocs, hogy kéretlenül kijavítalak, de "hotelesnek" helyett "hitelesnek"-et akartál írni, gondolom.
Ne haragudgj, pls:)

popszegecs 2014.03.05. 21:31:03

Ez a blog jóformán olvashatatlan, amióta Tempus úr teleszemeteli a degradáló, korlátolt ostobaságaival. És persze minden poszt alatt szorgalmasan nyomul, idült pszichopatához illően.
Mondjuk a másik botcsinálta filozófus kommentjeivel is tele van a padlás, de ő legalább nem ostoba, csak részrehajló.

Eldönthetné már a Praxis, hogy most akkor a betegek élményeivel, tapasztalataival és jogaival foglalkozó blog lesz, vagy pár felfuvalkodott orvos homokozója, amiben látványosan lenézhetik az emberiséget, és szánalmasan kicsinyes módon kakaskodhatnak egymással. Egyelőre az utóbbinál tartunk.

she_wolf 2014.03.05. 21:33:32

@Tempus-Anh:
Miből gondolod, hogy orvosi tanácsra van szükségem?:O)
Szerintem mindenki beszámítható, legfeljebb hülye. De az anyázásokat nem nagyon bírom, függetlenül attól, hogy az enyémet bátran lehet szidni.

Tempus-Anh 2014.03.05. 21:36:18

@mig54:
Egy másik elmebajos is bejött a képbe. Te még nem unod ezeket, mondd? :)
Anyudat nyilván nem szidjuk.

rikitikitévi 2014.03.05. 21:36:28

@t74: Az élet nem habostorta, ahogy Virág elvtárs is mondta.
Egyébként megválaszoltuk Orsi panaszát, többen is elítélően nyilatkoztunk az ügyről. Ezen nincs mit nyáladzani tovább, ezért vett a beszélgetés más (értelmes) irányt részünkről, illetve értelmetlen kekeckedést részetekről, a f.szbukós hozzászólókról nem is beszélve...

she_wolf 2014.03.05. 21:38:52

@popszegecs:
Tempus úr nem szereti az általánosításokat (ebben a legnagyobb egyetértésemet - és gondolom, nem csak az enyémet - bírja), és előbb-utóbb minden posztból az jön le, hogy az orvosOK. De ezt Tempus úr maga fejtette ki az ezt megelőző poszt kapcsán.
Nevezd meg az általad "felfuvalkodott"nak tarott orvosokat.

Tempus-Anh 2014.03.05. 21:40:08

@mig54:
"Szerintem félrement ez a szembeállítás. A pszichoterrort ugyanis simon is nyomta a pókkal meg a babazoknival, a kuplerájjal, sőt, pont ez a játék lényege, hogy a pszichoterrort kell kibírni fizikai agresszió nélkül. Ez lenne a csellendzs.
Ellenben Vikivel nem a lelki terror volt a probléma, hanem hogy kivert a csávó kezéből valamit, aztán meg letépte a seggéről a gatyát. Ezt kellett volna szankcionálni első körben."

A fenti észlény a valóvilág blogjához szokott hozzászólni, az idézett böfögmény is tőle van. Kb. ennyit az értelmi színvonaláról :DDD

Tempus-Anh 2014.03.05. 21:42:37

@mig54:
Iszonyú fáradt vagyok, azt hiszem, lefekszem. Légy jó, jó éjt! :*

she_wolf 2014.03.05. 21:44:15

@Tempus-Anh:
Nem unom, nagy a világ és Isten állatkertje, nézelődök. Ha teliszottyan a púpom, akkor kutyázok, madarazok, és kisimulok. Ez az én nagy titkom, de psszt, csak Neked árultam el:)
Anyámat meg szidhatja aki akarja, egyik szememen be, a másikon ki.

she_wolf 2014.03.05. 21:49:33

@Tempus-Anh:
Nagyon ritkán túrok valaki után, annyi időm nincs:) Amit itt írnak, abból körvonalazódik nagyjából minden. Ha kételyem támad, vagy valamiért nagyon érdekel valami/valaki, no akkor túrok.
Olyan, hogy titok márpedig nincs is:)

t74 2014.03.05. 21:55:23

@rikitikitévi: Virág elvtársra hivatkozni nem túl szerencsés dolog.

she_wolf 2014.03.05. 22:39:11

@rikitikitévi:
Nálad van az igazság!:)
Tempus úr aludni tért, behalt a topik. Mi a szösz? A végén kiderül, hogy Ő a lelke mindennek?
Hol vannak ilyenkor azok, akik eddig tépték a szájukat, hogy Tempus úr szétbarmol mindent? Talán náluk is fellőtték a pizsit? Pedig milyen szépen és okosan meg lehetne vitatni a poszter gondját - baját......

neoteny · http://word.blog.hu 2014.03.05. 23:10:45

@Tempus-Anh:

"Kb. kétszáz éve bizonyított tény, hogy aki az orosszal kikezd, az halál fia... "

en.wikipedia.org/wiki/Russo-Japanese_War

bajkal 2014.03.05. 23:32:47

Kedves Orsolya!
Igaza van, hogy teljesen szervezetlennek, kaotikusnak tűnt, amit tapasztalt. Elismerésem, hogy képes volt 6 órát várni (más választás híján).
Ilyen esetekben, amikor jóhiszeműen feltételezve vagy az informatikai rendszerben vagy akik felvették a bejelentkezéseket "papíron" kutyultak el dolgokat az időpontokkal (és 15 percenként 4 pácienst osztottak be az orvosnak ezek alapján, azaz 4 perc/nő, ami receptfelírásra is épp csak elegendő a bemenetellel/kijövetellel együtt, nemhogy vetkőzés-vizsgálat-öltözés)sokat segíthet egy talpraesett asszisztens (betegirányító vagy aki épp kéznél van), aki tudja kommunikálni a várakozók felé, hogy bocs ma tumultus van bizonyos problémák miatt, elnézést, aki tud maradjon, aki nem kérjen új időpontot, 20 órakor zár a rendelő és pont. Ha nem akarja/akarják ne mondják el, hogy doktorúr magánpáciens szüléslevezetését végzi vagy netán elaludt, esetleg véletlen rosszul osztották be és a magánrendelését nem hagyja ott, dugó van, értekezlet volt, helyettesíteni rángatták be, de annyi információt illene adni, hogy a várakozó eldönthesse neki megéri-e maradni vagy sem (netán átmegy egy magándokihoz, már ha Budapestről van szó, ahol van bőven választék).
Az orvos stílusa a poszt alapján hagy némi kívánnivalót maga után, de ennyi várakozás után biztos mindketten idegesek voltak és ő is egyből támadásnak érezhette az egyébként jogos érdeklődést (amit megint csak egy jó asszisztens vagy egy időben az ajtóra kiakasztott üzenet megelőzhetett volna). Erre csak egy ötlet, hogy ha legközelebb hasonló stílussal találkozik, akkor megpróbálni "visszavágni" és a humor felé eltolni az ilyen "hisztit" (mármint az orvosét:-)). Persze ehhez kell érzék is, sokan inkább nyelnek, minthogy megkockáztassanak egy rosszul elhelyezett csipkelődős poént (mert ugye sokan annyira kiszolgáltatottnak érzik magukat, hogy ilyen cinikus megjegyzésre és felháborodásra megértően mosolyognak és még elnézést is kérnek. A másik lehetőség azonban valóban ez, hogy valami olyasmi nyitó mondattal indít: "Jó napot kívánok! Ez igen, hogy győz minket? Voltak akik, már a mosdóajtón összekaptak, annyira igyekeztek bejutni magához, ezért gondoltam kivárom a sorom,mert valamit tudhat :-DDD. (csak vicc...)

Március van és Despota ígért ide egy "Cenzorilla" utánpótlást. Sajnos a kommentek többsége olvashatatlan, mert semmi közük az adott poszthoz, rengeteg a személyeskedés, egymás kiosztása, sértegetése, lekezelése. Cenzorilla próbálta visszaterelni a "témához" a hozzászólókat.

lpt1 2014.03.05. 23:42:50

@rikitikitévi: Ja, nem, csak majdnem minden rádiót, amelyek hiánya miatt az orosz tüzérség nem tudta érvényesíteni számbeli fölényét - ja, meg a tankok sem.

Ja, meg jelentéktelen is volt, USA:

Delivery was via the Arctic Convoys, the Persian Corridor, and the Pacific Route.

The Arctic route was the shortest and most direct route for lend-lease aid to the USSR, though it was also the most dangerous. Some 3,964,000 tons of goods were shipped by the Arctic route; 7% was lost, while 93% arrived safely.[23] This constituted some 23% of the total aid to the USSR during the war.

The Persian Corridor was the longest route, and was not fully operational until mid-1942. Thereafter it saw the passage of 4,160,000 tons of goods, 27% of the total.[23]

The Pacific Route opened in August 1941, but was affected by the start of hostilities between Japan and the US; after December 1941, only Soviet ships could be used, and, as Japan and the USSR observed a strict neutrality towards each other, only non-military goods could be transported.[24] Nevertheless, some 8,244,000 tons of goods went by this route, 50% of the total.[23]

In total, the US deliveries through Lend-Lease amounted to $11 billion in materials: over 400,000 jeeps and trucks; 12,000 armored vehicles (including 7,000 tanks); 11,400 aircraft and 1.75 million tons of food.[25]

Ízlegesd csak, 7000 tank.

Nagy-Britannia:

The convoy was the first of many convoys to Murmansk and Archangelsk in what became known as the Arctic convoys. Between June 1941 and May 1945 3,000 Hurricanes were delivered to the USSR along with 4,000 other aircraft, 5,000 tanks, 5,000 anti-tank guns and 15 million boots in total 4 million tonnes of war materials including food and medical supplies were delivered. The returning ships carried the gold that the USSR was using to pay the US.

Significant numbers of British Churchill and Matilda tanks along with US M3 Lee were shipped to the USSR after becoming obsolete on the African Front. The Churchills, supplied by the arctic convoys, saw action around Leningrad while tanks shipped by the Persian route supplied the Caucasian Front. With the USSR giving priority to the defence of Moscow for domestically produced tanks this resulted in 40% of tanks in service on the Caucasian Front being Lend-Lease models.[27]

Ízlelgesd csak, 5000 tank.

lpt1 2014.03.06. 00:16:38

@rikitikitévi: A szocialista történelemkönyveket, a Győzelem fegyvereit el lehet felejteni, sok szerencsét pl. egy 1940-es verziójú T-34-es felleléséhez (The amount of losses of the Red Army in period of June 22-July 9 were 11,712 tanks, among them almost all T-34s. And all of the losses were irrevocable, because it wasn't possible to fix the broken tanks - the battlefields were left for Germans.)

Az oroszok 1944-ben rengeteg embert vesztettek, mert korábban leállították a nehézharckocsik fejlesztését, gyártását a T-34-esek javára[2].

Thus, by the end of 1943, the T-34 was not longer suitable for the given tasks. After detailed examitation of the latest war experience, a special commission stated "the T-34 is no longer match to the current war conditions. It become permeable for Germans guns at all ranges". [3]

A T-34 és az M4 összehasonlítása szubjektíven: english.iremember.ru/tankers/17-dmitriy-loza.html

És objektíven: english.battlefield.ru/evaluation-of-the-t-34-and-kv-dp1.html

[1][3] english.battlefield.ru/t-34.html
[2] en.wikipedia.org/wiki/Soviet_combat_vehicle_production_during_World_War_II#Heavy_armoured_fighting_vehicles

PS: Az előző hozzászólásomhoz: english.battlefield.ru/usa-supplies-to-the-ussr.html

rikitikitévi 2014.03.06. 09:00:00

@lpt1:
Természetesen van igazság abban, amit írsz, de felhívnám szíves figyelmedet arra, hogy a történelemírás szubjektív, a "szocialista" éppúgy az volt, mint a másik oldalról szemlélve. Elég sok monográfiát, háborús szakirodalmat olvastam "amatőr történészként".
Ugyanaz a történelmi esemény a szembenálló felek interpretálásában gyökeresen eltérő, akár homlokegyenest elllentétes is lehet, nem könnyű eligazodni ebben a kérdésben (sem). A szövetségesek által a SU-nak nyújtott segítség túlnyomó része a háború második felében került szállításra, a Barbarossa hadművelet addigra már el(dugába) dőlt. Ez tény, ízlelgesd.

she_wolf 2014.03.06. 09:12:44

@rikitikitévi:

"....a történelemírás szubjektív,...."
Talán ezért nem rajongok érte.
Az irodalmat is felemás érzésekkel tanultam. Gyakran másként értelmeztem egy-egy művet, mint a tanár. Viszont kötelező volt bemagolni, még ha nehezen is nyeltem le, mert az összetett magyar jegyem függött tőle. És nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy az irodalom jegyem lehúzza a kitűnő nyelvtan jegyemet:(

Barbarossa...szép női név:D

she_wolf 2014.03.06. 09:14:14

@zunuke:
Hát szevasz! Megjöttél?

a végtelen űrben együtt 2014.03.06. 09:29:53

@rikitikitévi: Motto: ez a poszt menthetetlenül háborúba torkollott.

Hogy mi döntötte el a második világháborút, azt pontosan nem lehet meghatározni, mert annyi opció van ami hozzájárult, hogy még a szakértők sem tudnak megegyezni rajta.
Ami nagyon fontos az az, hogyha nyitok egy konfliktust, akkor ügyelnem kell arra, hogy az erőforrásaim (nyersanyag, energia, képzett ember, fizetőeszköz, szövetséges stb.) elegendőek legyenek mind térben, mind időben arra, hogy egyrészt a győzelmet biztosítsa, másrészt, hogy azt meg is tudjam tartani. Ha növelem a területet és időben nyújtom, akkor ezekkel együtt növelem hatványozottan a kiszámíthatatlan véletlenszerűséget is. Egy konfliktust -főleg ha az óriási területen zajlik- egy ember, de még emberek csoportja sem tud uralni, ergo, a kezdetébe már bele van kódolva a bukás is.

Akkor néhány szót a segítség mibenlétéről:(elv és gyakorlat)

Ha bajba kerülünk és abból egymagunk nem vagyunk képesek kikecmeregni, segítséget kérünk. Szükségünk van rá, ezért kérjük és ha kell, könyörgünk érte. Hálásak vagyunk, ha megkaptuk, mert visszakapjuk azt, amit nagyon nem szerettünk volna elveszíteni. De az idő telik és nem szeretünk már emlékezni, hogy valaha gyengének bizonyultunk és rászorultunk más segítségére. Ezért, az idő teltével előbb relativizáljuk, kicsinyeljük, majd ferdítünk és a végén tagadunk, hogy aztán az ellenforduljunk aki élőemléke annak, hogy valaha gyengék voltunk.

Akkor nézzük az USA segítségét: (pillangóhatás)

Hogy sokat, vagy keveset segített nem kérdés. A lényeg, hogy segített és akkor, amikor a legnagyobb szükség volt rá. A kérdés, hogy mikor döntő egy segítség. Akkor, amikor eldönti a további sorsot, más szóval: életbevágó.
Nézzünk egy példát: engem -mert rossz voltam, valaki bevisz a sivatag közepébe -ahonnan több nap kikecmeregni- és ott hagy víz, élelem, napfény elleni védelem nélkül. A halál ebben a szituban biztos. De szerencsém van és arra jön valaki, aki rendelkezik bőven mindenből és hajlandó az én segítségkérésemre azt megosztani velem. Az egész segítség összértéke csekély, de az én szempontomból döntő. Kijutok élve, lesz munkám, vagyonom, családom, gyerekeim, unokáim és ha szerencsés vagyok, nyugodt öregkorom. A segítség nélkül -ami csak egy kis víz, kis élelem, napernyő-, csak a fehérlő csontjaim díszelegnek a tovapergő homokszemcsék között. Tehát, én így ítélem meg a segítséget és az USA segítségét. Ami utána és most is zajlik az az, amit fentebb írtam a segítség mibenlétéről.

Ezeket a dolgokat természetesen nem csak erre a konfliktusra kell érteni, hanem minden más olyan konfliktusra, ahol valamelyik fél segítségre szorult, segítséget kért és kapott. Nem illendő később beleharapni abba a kézbe, ami segített és utálni azért, mert ő tanúja volt elesettségünknek. Ahogy az utálat is, úgy a hála is egy emberi érzés.

rikitikitévi 2014.03.06. 10:16:33

@mig54: "Barbarossa...szép női név" = rőtszakállú.

she_wolf 2014.03.06. 10:26:58

@rikitikitévi:

Ajvé!
Endokrinológust ide!:DDD

A Barbarossa azért dőlt bele a dugájába, mert a vikingeket nem hívták segítségül:D

Tempus-Anh 2014.03.06. 10:39:46

Barbarossa, aki Toro Rosso nővére :-) Valóban ő Frici volt. Volt amúgy az SS-nek egy északi önkéntes hadosztálya, skandinávokból toborozva, Nordland néven.

she_wolf 2014.03.06. 11:09:46

@Tempus-Anh:
Nohát, miket meg nem tud az ember:)

Tempus-Anh 2014.03.06. 11:12:29

@mig54: Pár smiley-val megspékelve :-)

she_wolf 2014.03.06. 11:18:56

@Tempus-Anh:
Természetesen;) Jól aludtál?

Tempus-Anh 2014.03.06. 11:22:08

@mig54: Köszönöm szépen, sikerült aludnom, igen.

Tempus-Anh 2014.03.06. 12:52:34

@mig54: Gondjaid szoktak lenni e téren? :-(

she_wolf 2014.03.06. 13:05:09

@Tempus-Anh:

A polyneuropátiám kínozgat. Egyszerre max. 3-4 órát tudok aludni, aztán ha megmozdulok, felébredek a fájdalmas zsibbadásra. És ha felébredek, teljesen éber is leszek. Alszom én napi 8-9 órát, csak szakaszosan:(
A Lyrica hosszú hónapok óta tartó szedése - úgy tűnik - most kezd javulást hozni, mert a kezeim is ugyanígy zsibbadtak, de most már enyhülni látszik ez a tünet. Máshogy is érzek velük. Tudom, hosszú folyamat lesz, de nem egy hét alatt vágtam haza az idegeimet. Ez van.
Egyébként köszönöm kérdésed:*:)

Tempus-Anh 2014.03.06. 17:17:04

@mig54:
Szoktunk -igaz, diabeteses polyneuropathiaban, de bármilyen eredetűben jó, alkalmazható - gabapentint vagy duloxetint is alkalmazni (Gordius, Cymbalta). Utóbbi rokon az SSRI-vegyületekkel, kedélyjavító hatása is ismert. Javulást kívánok!

Fekete Dália 2014.03.06. 18:57:09

Nos úgy látom, hogy @Tempus-Anh: nem lett kitiltva a blog.hu-ról, csak én.
Érdekes hozzáállás bloggazda részéről.

Akkor most idemásolom, hol szokott ámokfutni
@Tempus-Anh:/leroi/wolff/klara29 és még ki tudja hány álnéven a doki:

bezzeganya.postr.hu/nyugalom-csak-valok/showcomments/oldal/9

"2012 nov. 12 - Mivel én 2008 nyara óta kommentelek (Poronty, aztán BA), viszont elég kampányszerűen. Van .... Egyidőben lehetett ez a wolff féle hímsoviniszta trollal, egy ... Ritka agresszív troll volt, rettegtek is tőle, ahol ő felbukkant, még a ..."

"2012 nov. 12 - Egyidőben lehetett ez a wolff féle hímsoviniszta trollal, egy Erdélyből átszabadult magyar nacionalista faszi, aki osztotta itt az észt, minden ..."

divany.hu/poronty/2009/10/21/poronty_off_3.0./?cp=36
"2009 okt. 21 - Ahogy atgondoltam meg egyszer, egyre jobb otletnek tunik...spontan bezzeganya-effektus :D .... Jajj latom Wolff megint atomreszegen tombol."

A kommentjeinek nagy része ki lett törölve, mert vállalhatatlan hangnemben gyalázkodott.

Tempus-Anh 2014.03.06. 19:21:46

@mig54: Szerinted bevette a gyógyszerét? :-)

zellerlevél 2014.03.06. 19:49:51

@a végtelen űrben együtt:

Hm... kedden a lányommal hét perccel a telefonon egyeztetett időpont után kerültünk sorra. Az orvos elnézést kért a csúszásért.

A te logikád alapján most én mondhatnám azt, hogy a magyar egészségüggyel nincs is semmi baj, minden tökéletes. ;)
Ez nyilván nincs így, de próbáld meglátni benne a jót is.

she_wolf 2014.03.06. 20:24:41

@Tempus-Anh:
A "csomó" is megvolt :), meg a Cymbalta, Milgammával N - nel kezdtünk, aztán a fene se tudja, hogy bő 2 és fél alatt még milyen győgyszerek voltak, mire kikötöttünk a Lyricánál.
Azt - meg asszem - a svédek köpködik, hogy addiktív, meg fúj, meg jaj....Én nem vettem észre, hogy az lenne:P
Legalább vannak egy érvem az ellen, hogy svéd akarjak lenni ( egyébként szerintem nem lenne rossz <:) ).

she_wolf 2014.03.06. 20:31:25

@Tempus-Anh:
Kicsoda? A virágszálra gondolsz? Filmen jobban csípen, mert ott olyan kis hallgatag o:)

she_wolf 2014.03.06. 20:32:04

@mig54:

vannak-van (akar lenni, bocs)

she_wolf 2014.03.06. 20:40:36

@Fekete Dália:

"Nos úgy látom, hogy @Tempus-Anh: nem lett kitiltva a blog.hu-ról, csak én.
Érdekes hozzáállás bloggazda részéről."

Akkor ide hogy tudtál írni?

Egyébként nem tudom, ettől a hozzászólásodtól mit remélsz gyógy---(8:> :D

she_wolf 2014.03.06. 21:14:16

@Tempus-Anh:

Ha az EMG - ENG véleményezéséből írok ide, segítesz magyarítani?
Van inkább pü-ben?

she_wolf 2014.03.06. 21:26:14

@Tempus-Anh:

Köszönöm:)*

Tehát aszongyahogy:

"Elsősorban sensoros és axonális polyneuropathia igazolható, jelenleg aktivitást nem mutat, a myographiák alapján dominálnak a reinnervatios és chronicus jegyek."

Ez van bötűről - bötűre. Neked mi lenne a terápiás javaslatod?

Tempus-Anh 2014.03.06. 21:30:06

@mig54:
Az érzőrostjaid károsodtak főleg ill. ezen belül maguk a tengelynyúlványok, sajnos, nem azok myelinborítása. Ugyanazt ajánlanám, B1 nagy adagban, Milgamma, ill. a fenti hármas (pregabalin-gabapentin-duloxetin közül valamelyik).

Tempus-Anh 2014.03.06. 21:31:21

Van egy Neuromultivit EP nevű multivitamin, ezt is szoktuk ajánlani.

Tempus-Anh 2014.03.06. 21:35:36

Ha reinnervációs potenciálokat is kimutattak, az viszont nem rossz.

she_wolf 2014.03.06. 21:46:08

@Tempus-Anh:

Hogy tisztán lássak (és kérlek, javíts ki!):
Az érzőrostokat myelinhüvely védi (?), és esetemben ez nem károsodott, csak maga az érzőrost? Tehát nem csak "kívülről", a myelinhüvely felől történhet permanens károsodás, hanem belülről is, maga az érzőrost támadható? Vagy hogy van ez?
Nem röhög, magyaráz!:DDD
Egyébként Milgamma N már kilőve, CSAK Lyrica.

Rotoxis 2014.03.06. 21:47:05

@Fekete Dália: Nem húznál vissza a bezzeganyára?

she_wolf 2014.03.06. 21:47:40

@Tempus-Anh:
Mindjárt túrok, hogy hol, mibe fáj...

Ha reinnervációs potenciálokat is kimutatnak, az = a regenerálódással?

she_wolf 2014.03.06. 21:49:37

@Rotoxis:
Hagyd már....erőlködik, még a végén sérvet kap az agya, aztán ajvékolhat itt sebészért:) Kell ez Nektek?

Tempus-Anh 2014.03.06. 21:53:43

@mig54:
Nem, az a gond, hogy először károsodik a rostot borító myelinhüvely, aztán maga a rost is. Schwann-sejtek könnyebben képződnek az axonokon, mint amikor maga az axon károsodik, az nehezebben regenerálódik, bár nem lehetetlen. A reinnerváció azt jelenti, hogy a beidegzését elvesztett izom ismét kezd beidegződni. Nem vagyok neurofiziológus, de a dolog lényege ez, emlékeim szerint.

Tempus-Anh 2014.03.06. 21:55:51

@mig54:
Kedvenc főorvosom ennek a szakágnak hazai legnagyobb guruja, Svédországban Stalbergnél tanulta a neurofiziológiát, ő hatványozottan többet tudna erről beszélni.

she_wolf 2014.03.06. 21:59:52

@Tempus-Anh:
Szóval lehet még belőlem ember, de a lovaglást felejtsem el....S=/

Akkor ezt értelmeztem rosszul:
"Az érzőrostjaid károsodtak főleg ill. ezen belül maguk a tengelynyúlványok, sajnos, nem azok myelinborítása."

she_wolf 2014.03.06. 22:00:37

@Tempus-Anh:
Nem kaphatom elő a farzsebemből:(

she_wolf 2014.03.06. 22:02:54

B vitamint szedek rendesen, készítményekből és kajából egyaránt.

Tempus-Anh 2014.03.06. 22:03:41

@mig54:
Igen, erre utal az "axonális" kifejezés. A lovaglást mért felejtenéd el? Bármilyen fizikai aktivitás megengedett.

she_wolf 2014.03.06. 22:12:03

@Tempus-Anh:

"Bármilyen fizikai aktivitás megengedett."
Igen, ha tudom csinálni. A cipőm talpa alatt a legkisebb kavicsot is érzem, és az olyan, mintha szögbe lépnék. Magyarul: rohadtul fáj. Akkor képzeld el, milyen lehet, ha a kengyelből kiemelem a 80 kilómat:( Próbáltam, mert valamit mozognom kell, nem vagyok topmodell a legalább 20 kiló többletemmel.

Tempus-Anh 2014.03.06. 22:15:09

@mig54:
Értem. :( Úgy értettem, minden fizikai aktivitás megengedett, amit bírsz. :( Sajnálom nagyon. :(

she_wolf 2014.03.06. 22:27:26

@Tempus-Anh:
Keresnem kell egy ortopéd szakorvost a térdeim miatt, és megpróbálok valami vizes helyre receptet kérni tőle. Az úszás ugyanis menne (ha jól saccolocm, az egyetlen sport amire jelen állapotomban képes vagyok).
Megdöbbentem a minap. Tudod: hülye áámerikai filmekben szokik lenni, amikor csajok találkoznak és összekapaszkodva elkezdenek aprókat ugrálni. Férjem jött haza, és ennek nagyon örültem, mert ritkán látom (anyósomnál lakik, mert Őt ápolja immár több, mint 2 éve) és elkezdtem volna ugrabugrálni - mint a filmekben a berátnők -. Nem ment. Álltam döbbenten, és.....elsírtam magam:(

Tempus-Anh 2014.03.06. 22:34:41

@mig54:
Igen, az úszás kiiktatja az ízületekre ható nehézkedési erőt és úgy edz, hogy közben nem terheled az ízületeid egy részét. Az ugrálás eléggé gyors, váltakozó idegizom-ingerületátadással jár, ami ebben az esetben igen nehézkes...De a fenti leletben a reinnerváció, mint infó szerintem biztató azért.

she_wolf 2014.03.06. 22:44:51

@Tempus-Anh:
Köszönöm, jobb lett a kedvem, hogy ezt írtad:)*
Amit az első mondatodban írtál, laikusként én is úgy gondoltam. Ezek szerint mégsem vagyok hülye:) A neurológia számomra eléggé kacifántos ága az orvostudománynak, a magamfajta ember csak akkor igazodhat ki rajta valamelyest, ha nem rémül meg tőle, és téglánként rakja fel a falat, módszeresen. És még akkor is el lehet veszni benne, de alaposan:)

Tempus-Anh 2014.03.06. 22:53:05

@mig54:
Én sem gondoltam soha, hogy neurológus leszek, világéletemben belgyógyász akartam lenni. A sors így hozta.
Örülök, hogy jobb a kedved, a reményt ne veszítsd el...
Jó éjt, pihenj, én is eldőlök :)

csakmotyogok 2014.03.07. 09:30:03

Kedves Orsolya! Ön több dologban tévedésben él.
1. Nem az orvos szervezte meg magának ezt a tempót vki más rontotta el.
Képzelje el milyen rosszul esne önnek, ha valaki a más hibáját kéri önön, számon és vár érte bocsánatkérést.
2. Mióta olvasgatom a blogot többen is leírták, de úgy látszik túl kevés alkalommal. A TB nem egyenlő az egészségügyi járulékkal. S már egy ideje az is tudott, hogy a TB fizetéséért ma Magyarországon nem jár semmi.
3. Empátiát elvárni csak kölcsönösségen alapulva lehet. Ha ön beleképzeli magát abba a helyzetbe, hogy 3-4 ember helyett dolgozik, kvázi ingyen és még az orra alá is dörzsölik ki van fizetve a munkája, és mindezeken felül a más hibáját kérnék önön számon , hogyan érezné magát?
4. A fodrászos példa nem jó, mert valljuk be, igen kinevetnék a fodrásznál, ha azt mondaná 200 forintért vágást, hajfestést és szárítást kér. A fodrásznak joga van megkérni a munkája értékét az orvosnak nem. Ha pedig megkéri, népharag jár érte. Egy ilyen vizsgálat ára 10-20 ezer forint között mozog.( Segítség képpen: bruttó 230 000 ezres fizetésnél az eü járulék 16100 Ft) Őszintén havonta befizet ennyi egészségügyi járulékot? S még hol van 1 szülés vagy műtét ára? Vagy egy kemoterápia, protézis műtét és társai?
5. Tetszik nem tetszik a dokik nagy része bizony emberbaráti szeretetből látja el a betegeket. Ezek után számon kérni bármit is erős túlzás.

Valóban nem kellett volna dühösen csapkodnia az orvosnak csak ezeket elmondania önnek. S még azt, hogy ő sokkal rosszabbul érzi magát önnél.

zunuke 2014.03.07. 13:25:57

@mig54: Hát szia,nem is mentem el.)

she_wolf 2014.03.07. 16:43:57

@csakmotyogok:

1; Az biztos, hogy valaki ott csúnyán bekavart, vagy rettenetesen hanyag volt.

2; Ezt már én is, és mások is, többen szóvá tettük. Lehet, hogy csak kényelmesebb TB- zni, meg akkor mindenki tudja, miről van szó. Egyébként semmilyen jároLÉKot nem fizetsz, annál inkább HOZZÁJÁRULÁST! A járulékért jár valami (ahogy te is írtad) a hozzájárulásért nem - szép, gazdag a magyar nyelv -, az bekerül a nagy kalapba és innentől sejtjük, mi a vége. Ha pedig ADÓnak hívják, akkor ÉLJEN A FOCI!:(

3; Empátia? Azt ne keress, ritka kincs! És elsősorban a betegek nem képesek rá, viszont ez az első szó, ami eszükbe jut, ha az eü.-ről van szó. Más dolog az orvostól empátiát elvárni akkor, ha a bőrgyógyász felír egy magisztrális krémet, hogy azzal kenegesd a képed és akkor nem fogsz vedleni, mint egy kígyó, és már dolog akkor, ha éppen gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizálnak a gyerekednél.

A 4. és 5. pontodhoz nem tudok mit hozzáfűzni, mert csak a szót szaporítanám teljesen feleslegesen. Nem matekozok, hogy annyi ez az annyi, hiszek neked. Amit ebben a két pontban leírtál, én is így látom.

Amit viszont zárásképp írtál, azzal egyáltalán nem értek egyet.
Isten ments, hogy egy orvos elkezdjen a kedves beteggel ok-okozati összefüggéseket boncolgatni, pláne(!) magyarázkodni. A legjobban mindkét fél akkor jár, ha röviden, tömören, lényegretörően zajlik a párbeszéd köztük. Csak ez a betegtől nem várható el, mert hát ugye ő beteg, akkor is, ha nem.
Egyébként a háziorvosom, a fogorvosom és nőgyógyászom is választott orvosok. Nem "fizetősek", hanem az ún. SZTK-n belüli lehetőségeimhez mérten azok. Mint ahogy az egyéb szakorvosok is, akikhez szerencsém volt eddig, és lesz a jövőben.
Tessen kérem szépen nyitott szemmel járni, és gondolkodni! Ugyanis ebben van a megoldás. Szerintem:)

she_wolf 2014.03.07. 16:50:28

@zunuke:
És micsináltál egész éjjel?:o)

zunuke 2014.03.07. 17:30:26

@mig54: Kérlek szépen néztem a tévet, majd elszenderettem..:)

she_wolf 2014.03.07. 18:08:49

@zunuke:
Nem csodálom, amilyen ergya a műsor:( Én meg megyek főzőcskézni:) Bye!

she_wolf 2014.03.07. 18:25:28

@Tempus-Anh:
Én meg valaha orvos akartam lenni:( Az emberi élet két legfontosabb állomása érdekelt: a keletkezése, és az elmúlása.
De hát így akarta a sors (meg az a drága, jó....,anyám). Így nem lettem sem szülész-nőgyógyász, sem kórboncnok:(

Tempus-Anh 2014.03.07. 18:34:01

@mig54:
Örömmel hallom, hogy ezirányban érdeklődtél.

(Imént olvastam az index egyik cikkének címét: "Igyunk a medve előbőrére..." :D )

she_wolf 2014.03.07. 18:42:51

@Tempus-Anh:
Nagyjából magamhoz tértem a röhögés okozta fuldoklásból:D
Örülök hogy itt vagy, pár perc múlva küldök Neked privát mélt (még meg kell írnom).

Tempus-Anh 2014.03.07. 18:46:29

@mig54:
Köszönöm, figyelem majd a postámat!

she_wolf 2014.03.07. 18:56:19

@Tempus-Anh:
Szerintem már átment. Ha tévedtem volna, javíts ki:)

Tempus-Anh 2014.03.07. 19:08:53

@mig54:
Igen, megkaptam, köszönöm szépen, édes vagy! :)

she_wolf 2014.03.07. 19:21:17

@Tempus-Anh:
Ezek szerint nem tévedtem:*
Lépek mert dolog van, később bekukkantok, hátha lesz valami fejlemény:)

bajkal 2014.03.07. 19:34:49

@csakmotyogok: @mig54:
Semmi személyes, csak utoljára ti említettétek a TB már nem TB esetét. Gondoltam tájékozódom végre, mert tudtommal fizetjük mi továbbra is az egészségügyet...és igenis van biztosított jogviszony, amiért jár eü szolgáltatás, gyed stb. Az elnevezéseken kár lovagolni, az sztk hallatán is tudja bizonyos kor felett a magyar ember miről van szó és a TB hallatán is (ez utóbbi 2 éve, előbbi bő évtizede változott másik névre).

Utánaolvasás eredménye APEH, helyett NAV honlapon es társain:
2010 Munkáltató fizet: Társadalombiztosítási járulékot, ami ezeket jelenti - 24% nyugdíjbizt.járulék, 1,5% természetbeni egészségbiztosítási járulék, 0,5% pénzbeli egbizt.j, 1% munkaerő piaci j. = 27% (TB) + 1,5% szakképzési hozzájárulás.
Munkavallaló fizet (2010-ben fizetett): 9,5 v. 1,5 % magánnyugdíjpénztári befizetést (nyug.bizt.j) + 8% (aki nem magános volt) nyug.bizt.járulékot + eg
bizt.j-ok 4% természetbenit, 2% pénzbelit, 1,5% munkaerőpiacit. + a munkavállaló pl. ~ 20% körülit adózott, azaz a brutto bér 35%-a az államnak ment.

2013-ban: munkáltató fizet 13% korkedvezményes nyug.bizt.járulékot; munkavállaló fizet: 10%nyug.bizt.jarulekot, és egészségbiztosítási járulékokat (4%termeszetbeni,3%pénzbeli,1,5%munkaerő piacit) +16% szja összesen 34,5%-a a bruttojának megy az államnak.
A munkáltató azonban a 13%-os korkedv.nyug.bizt.j-on felül, fizet 27%-os szociális hozzájárulási adót (ez utóbbit a bruttobér112,5%-a az adóalapja).
Egyszerűsítve (az én olvasatomban): átlag magyar alkalmazott TB ide-oda tovabbra is ugyanannyit fizet "egészségügybe", a munkáltatók pedig már nem 24%-ot fizetnek a nyugdijba, hanem csak 13-at és a kimaradó még megemelve 27% adóként megy a "társadalom biztosítására" :-).

KIS kiegészítés, hogy akik nem rendelkeznek rendes biztosított jogviszonnyal, azok fizetik mindenféle %-os eg.bizt.j.-ok helyett a havi 6800 ft-ot. (pl. rengeteg külföldre kiköltözött magyar, akik ott elmennek orvoshoz és pénzért ellátják őket, odakint adóznak, de a biztonság kedvéért ide is befizetik ezt a kis összeget).
A járulékfizetési felső határt 2013-tól eltörölték.

Kvázi minél többet keres egy alkalmazott és minél legálisabban, annál többel járul hozzá a magyar egészségügyhöz (is). havi brutto 300.000-nél havi kb. 17.000 ft csak az eg.bizt.j., ami éves szinten 204.000 ft befizetes. 2010-ben pl. ebből oep beárazással számolva kitellett volna egy natív és kontrasztanyagos hasi CT-re + egy gerinc natív és kontrasztanyagos MR-re + még pár apróságra. Viszont, jó esetben egy ennyit kereső ember pl. tud figyelni az egészségére, évi egyszer van egy hét táppénzen, és a szemészt, fogászt, nőgyógyászt/urulógust (pasik nem.is járnak éves szinten prosztata vizsgálatra ;-)) magánúton intéznek külön fizetve. A nőgyógyászok többsége számlát nem ad:-( (a navosok egy időben jartak is hozzajuk vizsgálatokra majd jött a bünti). etc.

Az adóra könnyű szkeptikusan és naívan legyinteni, hogy eltűnik a közösbe, de azért mégse tűnik el ugyanis az adó képezi egy jó részét a központi költségvetésnek és abból mire is jut? pl. útépítéstől kezdve az összes állami alkalmazott (beleErtve minden kórházi dolgozót, tanárt, hivatalnokokat stb.) fizetésére, kórházfelújításra eszközbeszerzésre. Ehhez még az EU is hozzáad az elérhető/lehívható támogatásaival (ott se tűnik el, amit a tagország befizet, hanem ezek révén pl. mi még jobban is járunk...de ez már messzire vezetne), aminek egy jó része az eü-be megy/ment bele.

Egyszerűsítve, aki úgy dolgozik, hogy van biztosított jogviszonya vagy legalább maga után fizet be eühozzájárulást azt ne oktassuk ki és vegyük egy kalap alá azokkal, akik zsebbe elfogadnak pénzt, zsebbe tunkolnak pénzt vagy fele fizetésük "fekete"...
Aki meg az állam alkalmazottja az ne nagyon hirdesse, hogy a kedves páciensnek ha nem tetszik, akkor mehet a magánba is, mert ez kb. olyan faramucin hangzik, mint az akinek nem tetszik hazánkban az mehet külföldre is közhely.

Ennél nyilván árnyaltabb a kép és sok mindenen lehet vitatkozni, finomítani, pontosítani. :-)

she_wolf 2014.03.07. 19:58:30

@bajkal:

"Az adóra könnyű szkeptikusan és naívan legyinteni, hogy eltűnik a közösbe, de azért mégse tűnik el ugyanis az adó képezi egy jó részét a központi költségvetésnek és abból mire is jut? pl. útépítéstől kezdve az összes állami alkalmazott (beleErtve minden kórházi dolgozót, tanárt, hivatalnokokat stb.) fizetésére, kórházfelújításra eszközbeszerzésre. Ehhez még az EU is hozzáad az elérhető/lehívható támogatásaival (ott se tűnik el, amit a tagország befizet, hanem ezek révén pl. mi még jobban is járunk...de ez már messzire vezetne), aminek egy jó része az eü-be megy/ment bele."

Khm...

Köszönöm a kimerítő tájékoztatást.

she_wolf 2014.03.07. 21:04:26

@bajkal:

"KIS kiegészítés, hogy akik nem rendelkeznek rendes biztosított jogviszonnyal, azok fizetik mindenféle %-os eg.bizt.j.-ok helyett a havi 6800 ft-ot. (pl. rengeteg külföldre kiköltözött magyar, akik ott elmennek orvoshoz és pénzért ellátják őket, odakint adóznak, de a biztonság kedvéért ide is befizetik ezt a kis összeget)."

Meg ugye azok, akik nem tudnak 8 órában dolgozni, ám ahhoz, hogy leszázalékolják őket még nem kúsznak-másznak eléggé, hogy legalább 4 órában dolgozhassanak.
(Dunát lehetne rekeszteni az ilyen lehetőségekkel, mert az jó a munkáltatónak, és a munkavállalónak is.)
Persze, hogy fizeti a nyamvadt csekket havonta, mert eü. ellátásra, gyógyszerre szüksége van.

magam adom 2014.03.07. 22:37:06

@Tempus-Anh: Drága munkatársam jut eszembe - egy éve már, hogy elment közülünk :-( -, aki szíriai származású volt, de több, mint 40 évet élt Magyarországon, és igen jól beszélt magyarul, ám ha felhúzta magát valamin, akkor igen érdekeseket tudott mondani. Egyik ilyen felejthetetlen mondata volt: "Ne igyál előre a bőrmedvére!". :-)

she_wolf 2014.03.08. 00:00:15

@neduddki21:
Én a TV-ben láttam némi hírt róla.
Annak sincs sok a fejében, aki előre(!) pénzt kér. Mi ez? A kurvák szokták előre kérni:) A létszámon meg úgy meglepődtem, hogy csak esett az állam lefele....
Ott kollektívan hülyék?

neduddki21 2014.03.08. 01:16:49

@mig54: Pedig sok helyen így működik, vagy legalábbis évekkel ezelőtt - amikor még jobban benne voltam - így működött a nőgyógyászat-szülészet. Tudott volt a tarifa, terhességnél már a legelején minden teketóriázás nélkül megmondták, hogy mennyi az annyi. Perek tömkelegét lehetett volna indítani, nem tették, úgy tűnt, hogy hallgatólagosan mindenki elfogadja, hogy ez a dolgok rendje. Csodálkozom is, hogy most az ügyészség rászánta magát a vádemelésre. Remélem, megáll másodfokon az ítélet.

she_wolf 2014.03.08. 01:40:12

@neduddki21:
"Remélem, megáll másodfokon az ítélet."

Ha másért nem is legalább azért, mert ilyen idióták voltak:(
Félreértés ne essék, én továbbra is inkább orvospárti vagyok (és szkeptikus a poszterekkel) itt a blogon, de ez betudható a velem való eddigi bánásmódjuknak - pedig aztán semmi protekció, meg előre boríték - , de ha ezeknek a szülész - nőgyógyászoknak, meg a szülésznőknek ennyi eszük volt....
Azt azért megnézném amikor a műtősfiú előre pénzt kér:)

she_wolf 2014.03.08. 01:59:22

@neduddki21:
A saját családomról egy szösszenet:
Anyám A-os volt, édesapám 0+os. Én 0+os lettem. Utánam anyámnak volt egy rakat vetélése, majd mikor jött az Anti-D gamma-globulin és anyám újra terhes lett, folyamatosan kórházban volt szigorú felügyelet alatt. Így született meg a húgom időre, egészségesen, 9 évvel utánam.
Édesapám a belét kidolgozta, hogy szülés után legyen valami boríték. Természetesen utólag, köszönetképpen, amiért ennyit bajlódott anyámmal.
Tudjuk, hogy a hálapénz léte nem mai keletű, de hírét sem hallottam még soha, hogy orvos előre(!) kért volna meghatározott összeget. Persze az hogy valamiről nem tudok, egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem is létezik:)

a végtelen űrben együtt 2014.03.08. 08:57:18

@Tempus-Anh: A mai napon ajánlanám Neked és még nagyon sok sorstársadnak és főleg magamnak. Ha megsértettem itt egy hölgyet, akkor ezennel bocsánatot kérek buta fejemnek és kárpótlásként a következő idézetet írom:

"Soha a nőkről csúnyán ne beszélj, nincs oly alantas asszonyi személy,
aki ne volna méltó tiszteletre: hisz asszony nélkül férfi nem születne. "
(Pedro Calderón)

neduddki21 2014.03.09. 10:07:22

@mig54: Gondolom, ez település- és kórházfüggő is. Ahol én élek, ott úgy volt, ahogy leírtam. Én többször adtam előre, nem csak nőgyógyásznak, de sebésznek is. A sebész nem mondta meg a konkrét összeget, azt azonban egyértelművé tette, hogy fizetni kell. Hozzáteszem, semmilyen lelki traumát nem okozott a dolog, fel voltam rá készülve, még örültem is, hogy az elején letudtam az anyagi részét. Azt követően semmi panaszom nem lehetett, utólag is úgy értékelem, hogy megérte, most sem csinálnám másképp. Ugyanígy a nőgyógyász esetében is: kifogástalan ellátást és odafigyelést kaptam az előre fizetett összegért cserébe.

she_wolf 2014.03.09. 10:38:24

@neduddki21:
Ez nyilván függ attól, hogy az ország melyik régiójában élsz (meg természetesen emberfüggő is). Nem akarom ismételni magam, de én valóban soha, senkinek nem adok előre, hiszen az akkor már nem a hálámat fejezi ki - az anyagi lehetőségeimhez mérten -.
És hogy ragozzam: ha utalást hallok rá, hogy a kezelésért/beavatkozásért - horribile dictu összegszerűsítve! - kell kifejeznem köszönetemet, akkor kopasz kézfogás, és őszinte, meleg mosoly.
Nem azért, mert szemét akarok lenni, hanem mert nem láttam a tarifát kifüggesztve.
Nem tudom, hogy ezért, vagy ezek ellenére, még soha nem volt kommunikációs problémám orvosokkal:) Ahányan vagyunk, annyifélék. És ez így jó. Szerintem:)

jágör68 2014.03.09. 17:16:42

@bajkal:
És most akkor a Big Picture:

EÜ- járulékot fizet- és utána a munkáltató is ugye- kb 3,3 millió ember.

Ellátásra jogosult: (már csak) 9,7 millió ember- plusz a balesetező román kamionos, stb

És leggyakrabban valóban, pont azok veszik igénybe, akik a nemfizető kategóriába tartoznak.
Magyarország éves egészségügyi költségvetése kb 1.000 milliárd Ft- 3,3 milliárd EUR.

Na most ebből 200 km-re nyugatabbra kb 2 közepes városkát tudnának ellátni.
És ugye a gyógyszerek, eszközök, infrastruktúra oroszlánrésze
nem a Richter Gedeon vagy a Rába művek és a Diósgyőri Kohász művek vagy az Ikarus állítja elő, hanem:
St Jude, Siemens, Philips, Masimo, Drager, stb, stb
Szóval nem a 67.500 Ft- os minimálbérét dolgoztató országok.
Úgyhogy az abszolút ár/ értékben sokkal nagyobb a különbség, mint az adórendszerből adódik.

jágör68 2014.03.09. 17:29:13

Egyébként meg nyilván azért kell várni, mert:
1)kevés az orvos- nőgyógyászok is menekülnek már Svédországba rendesen
2)vannak sürgős esetek, amik ugye előbb sorra kerülnek
3)a fentebb részletezett kevés pénz miatt

Hogy mi a megoldás?
Szájtépés helyett:

index.hu/kulfold/2014/03/02/igy_kell_forradalmat_csinalni_penz_nelkul/

index.hu/kulfold/2014/02/11/bosznia/

A gazdasági hanyatlás erkölcsi hanyatlást szül és elég sokáig eltűrik az emberek a mindenütt jelen lévő korrupciót- hazugságot, de egyszer robban a hordó.
Amíg lehet a hanyatló nyugatra emigrálni, addig Magyarországon biztos nem történik semmi
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása