Fél lábbal az öngyilkosság határán álltam

2013.11.26. 08:19

189131-775068588.jpgHogy hibáztatok-e bárkit az első fogamnál az orvoshoz jutásig? Talán a rendszert.  Mert azt a 34 ezer forint vizitdíjat inkább adtam volna maszeknak!

Szombaton este a hírekben láttam egy fiatal nőt, aki elveszítette az édesapját egy bölcsesség fog, és annak szövődménye miatt.  Én élek, de maradandó emlék az én bölccsé válásom is.   2007 szeptemberében kezdődött. Csecsemőnek éreztem magam. Folyt a nyálam, fájt az ínyem és nem tudtam aludni. Még maradt a gyerekeimtől Dentinox gél, és kenegettem magam. Ez egy bölcsesség fog gondoltam, majd kinő, mint bárki másnál.  Az 5. nap után csak elmentem fogorvoshoz, mert az internet szerint van rá lehetőség, hogy abba a százalékba tartozom, akiknél nincs helye kibújni.  Addigra már kimerült voltam és türelmetlen.  A körzeti fogorvosom elküldött röntgenre, majd annak eredménye folytán közölte, hogy ez egy bal alsó bölcsességfog, és nincs helye áttörni.  Türelmetlenségemből fakadóan bunkón megkérdeztem tőle, hogy ezért az információért hány évet tanult. (?)

 

Megértően nézett rám, és mondta, kér nekem időpontot a szájsebészhez.  (utólag is rettenetesen sajnálom a bunkó megnyilvánulást) Szóval szeptember 16-án kért nekem időpontot, és kapott is november 14-re! Azt hittem ott halok meg! Kaptam Dalacint, Cataflamot és utamra lettem bocsájtva.  Elkezdtem belül dagadni.... Alig telt bele egy hét, elkezdett fájni a bal fülem.  Még aznap, teregetés közben belenyilallt, de a férjem szerint mire nyúltam volna a fülemhez, már dőltem is be a fürdőbe, összeestem.  Irány a gégészet. Gégész türelmesen végighallgatja a motyogásom, mivel színem nem volt, először vérnyomást, és pulzust mértek, közben faggattak és a papírjaim lesték.  Elmondtam, hogy mit szedek, éjjelente az ügyeletre járok voltaren injekciókat kapva, alig eszek stb... Belenézett a számba, belenyúlt a lapkával, és valami varázslatos érzés töltött el.....  Bár gusztustalanul meleg volt, de mintha egy pillanatra megszűnt volna az a feszítő,  állandó fájdalom.  Euforikus állapotba kerültem, hallottam, hogy beszél az orvos, de semmit sem értettem.  Hagytak magamhoz térni, majd megismételték: Holnap reggel hétkor jelentkezzek a szájsebészeten. Akut beutaló kapok, 5 ml gennyet fejtek le a számból! A fejés, már elnézést, szart sem ért, mert az esti szokásos injekciós útra már megint úgy mentem, mintha főtt tojást rejtegetnék a számban.  Reggel ott voltam a szájsebészeten teljesen szétesve. Addigra már három hete nem aludtam, nem ettem.  Délután fél egykor fejjel előre estem a székről. Behívtak, azt mondták lázas vagyok, de leghamarabb akkor is csak október 16-án tudnak ellátni. De addig......

 

 És én már sétáltam is ki.  Beszéltem anyuval, aki addigra már nagyon aggódott, hiszen a 10. mínusz kilónál jártam.  Van maszek szájsebész, felhívta, de ő is csak október végén tud fogadni.  Teltek a napok, és észrevettem, hogy befeszült az állkapcsom. Mintha a szájzárról hallottam volna, ezért szétszedtem a konyhakést, azt a nagy kenyérvágót, és annak a nyelével a számban éltem, mint egy ló a zablával.  Érkezett egy telefon. Egy ismerős rokonának a lányának a bla bla... szóval már fogorvos, és most tanul szájsebésznek.  Én mindig támogattam a tanuló orvosokat, felőlem 10-en is nézhették a műtéteimet, a szülésemet stb.. Gondoltam a számban is turkálhatnak. De már egy inszeminátornak is hagytam volna magam.  Ment az sms a szájsebésznek, aki azt kérte 13 után egy beszélő ember hívja fel és egyeztetünk időpontot.  Anyu fel is hívta ez pénteki nap volt, és én már hétfőn ott is csücsültem a műtéti előkészítőben a megyeszékhelyen :)))))))) Megkaptam a szurimat, és azt mondták lazítsak, és majd jönnek értem, hogy átmenjünk a műtőbe.  Közben ment a pusmus ..... Hogy hogy nincs egy akkora városban több szájsebész? Hát azért, mert nem enged be több széket. Ja, hogy azért jártak fel ide másfél évig tavaly?  Mindegy, én már a szikére készültem. Bementünk a műtőbe, letakarták a fejem és mindent mondtak, mielőtt cselekedtek.

 

Röpke egy óra alatt kiszedte egészben az ép és egészséges bölcsességfogam:))) Ember nem jött még ki akkora vigyorral fogorvostól, mint én akkor! Két nap pihenés után úgy döntöttem, hogy felkeresem a betegjogi képviselőt.  Mert azért az mégsem járja, hogy a vizitdíjas korszakban egy az egy hónap nekem összesen 34.000 forintomba került úgy, hogy valójában ellátást sosem kaptam, plusz a gyógyszerek, a táppénzem miatt a kiesés stb... Ha azt adják ki nekem utasításba, hogy este 22-re menjek az ügyeletre injekciót beadatni, miért 1000 forint? Egy perccel korábban meg csak 300?  Jött is válasz az orvos igazgatótól, hogy minden a legnagyobb szakértelemben zajlott.  aha... meg a maszek betegek a szakrendelésen. Persze.  Szóval mire azt hittem minden rendben, jött a következő, a jobb alsó. Telefon fel, pár nap és megint a műtőben voltam.  Az elfelejtettem írni, hogy az első műtétem előtt volt panoráma röntgenem, ahol világosan látszott, hogy egyik bölcsemnek sincs helye kijönni, tehát ha gond van, egyből műtét.  Azzal kicsit szenvedtünk, mert össze kellett törni, és kikaparni. De no problem...

 

Két nap, és bedagadt a bal felső, és azt is műteni kellett, de ott volt egy ct vizsgálatom, mert félő volt, hogy megnyílik az arcüreg. Hurrá! . Már lassan több varratom volt, mint fogam.  Majd jött egy szép hónap pihenő, jöttek vissza a kilók, és vele együtt az utolsó fogam.  Ismételten rövid idő alatt időpont, műtét és a gyógyulás útja. Varratszedés után a pokol. Felső fogam húzták ki, mégis alul dagadtam be. Kívül belül feldagadtam. Visszamentem a szájsebészhez, aki metszett, csíkot rakott bele és antibiotikumot írt fel, amit be is szedtem.  Pár nap alatt le is ment a duzzanat, de aztán megint visszajött. Ezt csináltuk összesen 5 alkalommal, több mint egy hónapon keresztül.  Szó szerint az őrület határán voltam. Egyik este már az ágyban vergődtem, kerestem azt a pózt, amiben káromkodás nélkül tudtam feküdni. De fel kellett ülnöm, és tüsszentenem.  Mivel az ágyban kapaszkodva tüsszentettem, a gennyzsák is kifakadt és telibe kentem a falat, mindamellett, hogy borzasztóan fájt. Mint valami elszabadul őrült járkáltam fel alá a lakásban és óbégattam, őrjöngtem, csapkodtam, törtem zúztam és körömmel vakartam a gennyet a falról szégyenemben. Akkor fordult meg először a fejemben, hogy szembe megyek egy vonattal.  végül az segített, hogy a hátsó fogamtól a metszőfogamig végigvágtak, csíkoztak és egy utolsó antibiotikumot írtak fel. Már lógott a bőr a számban, rothadó szag terjengett körülöttem. DE MEGGYÓGYULTAM!!!!!!!!!!!!!!!!!! 

 

A mai napig kelek fel éjjel izzadtan, élethű fájdalommal, és megyek nézni a tükörben magam, hogy úristen megint??  Hogy hibáztatok-e bárkit az első fogamnál az orvoshoz jutásig? Talán a rendszert.  Mert azt a 34 ezer forint vizitdíjat inkább adtam volna maszeknak! De mára azt is megtanultam, hogy szakrendelésre a fogammal és a családom fogát nem viszem. Mi kizárólag ehhez az orvoshoz megyünk. Ha véletlenül beletörne valamit nincs gond, kiszedi.  A bölcsességfogamon kívül minden fogam megvan, és a vicc az egészben, hogy szép és egészséges volt az összes kiműtött fog.  Rengeteget olvastam a fogfájással kapcsolatban,több blogba írtam már, hogy komolyan kell venni, ha valaki fogfájásra panaszkodik.  Én már csak tudom, hiszen fél lábbal az öngyilkosság határán álltam, 41 kilósan, 168 cm-el és munkanélküli lettem a végére, mert majd három  hónapot nem toleráltak.

 

    Üdvözlettel: Egy vidám bölcs.

 WP_Good_Articles_Christmas_Logo.png

Karácsonyi akciónk keretében november 20. – december 31. között ingyen hirdethet nálunk! A részletekről tájékozódjon médiaajánlatunkból.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tempus-Anh 2013.11.26. 08:29:36

Franz Kafka és Rejtő Jenő változó arányú keveréke. Heinz Sobota, Salinger és Kerouac hatása alatt. Persze egy kis amfetaminnal felturbzva. Ilyet egy évezredben ritkán írnak...Hű...:D

mildi 2013.11.26. 09:29:44

ú szegény. áldom az eget, hogy nincs bölcsességfogam.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.26. 09:53:19

én biztosan kerestem volna egy maszek szájsebészt
ha másik városban találok, akkor ott
olyan nincs, hogy az országban ne legyen egy, aki másnap ráér

a fentiekhez ki nem fejezhető mértékű mazochizmus kell szerintem

popszegecs 2013.11.26. 12:12:56

mondjuk fogorvoshoz nem menni* kell, hanem JÁRNI

*meglett emberként, mikor elkezd fájni

a prevenció csodákra képes

cobre 2013.11.26. 12:25:51

@popszegecs: A bölcsességfognál milyen prevencióról beszélsz? :)

Farkasokkal táncoló 2013.11.26. 12:38:23

@cobre:
El se olvassa a történetet, csak ideírja, hogy ő bezzeg milyen előrelátó. Az emberi alkotás csúcsa amire csak Isten volt képes eddig.

Mondjuk nem egészen értem én se, melyik városban játszódott ez a rémregény? Mi elég rosszfogú familia vagyunk, sok dolgunk akad a fogászokkal, de szájsebészetre még beutalót a büdös életben nem kaptam. Ha fel volt dagadva az arco, akkor az egy sürgősségi eset, felnyitották a gennyes gócot (na az kurvára fájt) , beletömködtek gézcsíkot, kaptam antibiotikumot, aztán pár nap mulva megoperálták, összevarrták, mondták jegeljem, csókolom. Férjemnek megfájdult a foga, azonnal fogadta valamilyen fogász (felhívott egy párat)és még mesélhetnék. A fog sürgősségi eset szerintem, és még éjszaka is van ügyelet (Mária utca, Szentkirályi utca). Legalábbis itt Budapesten.

zunuke 2013.11.26. 14:32:08

@Tempus-Anh: Merem feltételezni, hogy veled ez semmiképpen nem történhetett volna meg,mert idopont ide vagy oda, a kollégák besuvasztottak volna soron kívül. És kérlek ne mond, hogy nem igy van. Így tehát nem szép dolog ilyen cinikusnak lenni. Ez a posztoló a poklok poklat állatta ki,amit az ember a halálos ellenségének sem kíván.

tecsóba sose többé 2013.11.26. 14:58:29

Ez olyan ismerős...
Nálunk se volt szájsebész majdnem két évig, és Fehérvárra kellett felmennünk. @Farkasokkal táncoló:
Nálunk nincs éjszakai ügyelet, csak hétvégén egytől ötig.

Reggie 2013.11.26. 16:01:51

@cobre: Sokat iszik es addigra kihullik az osszes foga, igy van hely.

protézisesh 2013.11.26. 16:16:38

@popszegecs: "mondjuk fogorvoshoz nem menni kell, hanem JÁRNI"

Minek? Elmúltam 40, fogorvos kb 3 évente lát fogkő-leszedésileg. Az összes fogam megvan, egy tömésem van, az is ráharapásos fogletörés eredménye. A fog genetika, semmi más...

Ja, és amikor a feleségem bölcsességfoga Thaiföldön gyulladt be (változó intenzitású fájdalommal), akkor a következő történt:
- kollégák megkérdezése, melyik kórházat javasolják
- interneten szimpatikus orvos keresése (minden orvos önéletrajza + rendelési ideje kereshető, rendelés 08:00-20:00, hétfőtől vasárnapig)
- netes időpontfoglalás (szerdán szombatra, hogy én is ott lehessek)
- pénteken hív a kórház, hogy akkor holnap várnak szeretettel (!)
- szombaton érkezés a kórházhoz. Főbejárat előtt megállok, wallet elviszi a kocsit a parkolóházba.
- besétálok, aulában pálmák, Starbucks, vonósnégyes (!) a csend megtörésére.
- recepción welcome, kollegina felkísér az osztályra, ahol átad az osztályos recepciónak.
- első alkalomról lévén szó rövid regisztrációs procedúra, ügyfélkártya kiállítása
- a váróban színek, fotelek (elegendő, hogy senkinek ne kelljen állnia), zöld tea, friss magazinok
- időpont előtt 1 perccel szólítanak, a folyékony angollal beszélő orvos (USA-ban tanult) megkérdi, mi a panasz. Elmondjuk, azonnal átküld panoráma-röntgenre.
- a röntgen alapján mind a 4 bölcsességfog csámpás, de ehhez szájsebész kell. Most nincs, de 2 nappal későbbre tud időpontot foglalni.
- addig ad fájdalomcsillapítót, két napra 4 db-ot (napi kettőnél többet tilos bevenni belőle, ezért nem veteti meg velem a 30db-os kiszerelést).
- kifelé ment kassza: tételes lista, gépi számla, rajta a kezelés, röntgen, 4db bogyó ára. Kártyás fizetés.
- a másik ablak (1m balra) a patika, ott a feleségem nevére nyomtatott címkével ott a gyógyszer, (4db 1 kapszulában), rajta a szedési utasítás (külföldinek angolul)
- lesétál, bilétát lead, parkolósofőr hozza a kocsit, irány haza.
- megbeszélt időpontban vissza, parkoló, fogászat.
- szájsebész megnézi élőben, megnézi a röntgent, majd javaslatot tesz: mivel mind a 4 problémás, most kiveszi a fájós alsót meg annak a felsőjét, hogy a másik oldalon tudjon enni a páciens.
- érzéstelenítés, foghúzás, varrás.
- időpontfoglalás kontrollra, varratszedésre. 7 nap = 7 db gyógyszer.
- kassza, patika, parkoló, haza.

A csavar a történetben: az összes számlát elpostázni az egészségbiztosítómhoz, aki magam az összes nem dolgozó családtagom (asszony, gyerekek) minden orvosi beavatkozásának (akár inkl. mellnagyobbítás és plasztika is) 80%-át számla ellenében téríti. A röhej az benne, hogy ennek a biztosításnak AZ ÉVES DÍJA PONTOSAN ANNYI, MINT AMENNYIT MOST ITTHON FIZETEK EÜ-JÁRULÉK CÍMEN. Ezért a szarért, ami a magyar kórházakban/eü-ellátásban van...

Ezek tükrében én maximálisan támogatom a több-biztosítós, piaci alapú egészségbiztosítást a jelenlegi kommunista megközelítés helyett!

Tempus-Anh 2013.11.26. 16:47:12

@zunuke:
Jó, a szakmán túlmenően ez a stílus...
"Ez egy bölcsesség fog gondoltam, majd kinő, mint bárki másnál."
"Türelmetlenségemből fakadóan bunkón megkérdeztem tőle..."
"Elkezdtem belül dagadni"
"...mivel színem nem volt, először vérnyomást, és pulzust mértek, közben faggattak és a papírjaim lesték"
"éjjelente az ügyeletre járok voltaren injekciókat kapva, alig eszek"
"A fejés, már elnézést, szart sem ért" (ezen kidőltem)
"Euforikus állapotba kerültem, hallottam, hogy beszél az orvos, de semmit sem értettem"
"szétszedtem a konyhakést, azt a nagy kenyérvágót, és annak a nyelével a számban éltem, mint egy ló a zablával" (ehhez gyeplő is szokott tartozni, azt gondolom, az asszony tartja)
"Hát azért, mert nem enged be több széket"
"Bementünk a műtőbe, letakarták a fejem és mindent mondtak, mielőtt cselekedtek."
"tüsszentettem, a gennyzsák is kifakadt és telibe kentem a falat, mindamellett, hogy borzasztóan fájt"
"végigvágtak, csíkoztak és egy utolsó antibiotikumot írtak fel"
"Már lógott a bőr a számban (!!!), rothadó szag terjengett körülöttem" /ez tízpontos mondat :D/
"megyek nézni a tükörben magam, hogy úristen megint" (furcsa, hogy megint Istent látja a tükörben)
"szakrendelésre a fogammal és a családom fogát nem viszem"

Na jó, itt jön a rekeszizomgörcs, abbahagyom...:DDD

gnme 2013.11.26. 18:31:32

oda szoktam szólni és mondja, persze jöjjek

mikor megcsinálta, mindig megkérdez .. milyenek a ****-i, tanárúr hogy van? a dcont hogy fejlődik? milyen ***-t használ most?

2013.11.26. 19:50:47

na még szerencse hogy már az összes fogam kihullott... hála Bokros Lajosnak!

zerge44 2013.11.26. 20:13:16

Gusztustalan történet, valós kép a hazai egészségügyről! Évek óta magánrendelőbe járok és fizetek komoly összegeket, az állami egészségügy nevezetű sz@rhalomba be nem teszem többé a lábam. Anno fülgyulladással szívtam meg. Persze, még másfél hetet kellet volna otthon szenvednem hogy időpontot kapjak, addigra megsüketülök az egyik fülemre, rohadjanakmeg. Nem meglepő módon a magánorvos azonnal fogadott és nyitotta a rendelőt(vasárnap délután), takarította a fülemet, írta fel a gyógyszert. A fogorvosomat szombat hajnalban keltettem fel, reggel 8-kor már a székében ültem. Igen, drága, de nem érdekel. Sokkal többet bukok anyagilag(és igencsak megviselne), ha 1 hónapot kellene otthon szenvednem. Elvárom hogy ha már pénzt fizetek, akkor én mondjam meg hogy melyik orvostól mikor, mennyiért és hogyan akarom és ha valami nem jó, kuss van mert FIZETTEM ÉRTE, és keresek másik magánorvost!

bpbp78 2013.11.26. 21:15:10

@Farkasokkal táncoló: én nem rég szedettem ki a bölcsesség fogamat és az orvosom egy beutalóval küldött a Szentkirály utcai szájsebészetre...úgyhogy azért mert te nem kaptál, az nem jelenti, hogy nem kell...gondolom sürgősséggel is ellátnak, de egyébként beutaló köteles a dolog.

bpbp78 2013.11.26. 21:19:22

@zerge44: SZTK rendelésre járok alapból és ha szépészeti dologra van szükség, pl szép fehér tömés és egyéb extrák, akkor megyek az SZTK-s orvosom magánrendelésére...

Ezért sem értem az olyan megnyilvánulásokat, mint a tiéd?! A magán orvosok egy jelentős része i rendel valahol SZTK alapon...ha magánban jó, akkor valószínűleg SZTK alapon is az, ha meg nem, akkor fizethetsz te akármennyit...

Az tény, hogy konkértan a lelkeddel nem foglalkoznak TB alapon finanszírozva, és talán kicsit többet kell várni, de ezt leszámítva nem lehet kijelenteni, hogy ha fizetsz valamiért, akkor jobb szolgáltatást kapsz.

Az tény, hogy mi itt a fővárosban jobban el vagyunk "kényeztetve" orvos ügyileg...vidéken sajnos sokkal rosszabb a helyzet és a lehetőség is, hogy hozzáértő orvost találjon az ember a lakóhelyéhez közel...

bpbp78 2013.11.26. 21:20:42

a post írója meg nagyon erős, hogy mindezt végig csinálta! Le a kalappal!

gnme 2013.11.26. 21:37:30

@bpbp78: pedig van, simán

a szájsebészem.. izé .. fogdokim.. első volt (ebben a tyúkszaros városban, ahol lengeti a faxom a szél) aki kijött magánpraxisba

mondtam is neki: azért jöttem ide, mert tudom, a többiek csak ugatják a szakmát

illetve azért, mert ha megmondom a krónikus betegségem nevét, tudom hogy maga nem küld el a 3,14-ába

azóta jóban is vagyunk :-) érted

párnalárva 2013.11.26. 22:06:48

Más emberek sokkal súlyosabb, gyógyíthatatlan problémával nem állítják azt hogy az öngyilkosság határán vannak.
Kissé túlzás egy gennyes fog miatt öngyilkosságról beszélni. Főleg hogy meg sem történt.

she_wolf 2013.11.26. 23:59:54

@párnalárva:
Az emberek fájdalomküszöbe egyénenként változó. Lehet extrém magas is. Úgy tűnik, én sem tartozom a a szerencsések közé, mert kikaptam egy - nem az első - ifjú hölgyet (természetesen ügyeletben hétvégén, nyaralás közben) aki nem foglalkozva a beteg fogammal, rábökött egy másikra, azt kérdezve: mikori ez a tömés? Mondom neki: nem fiatal, de nem az a fogam fáj. Mire ő megkocogtatva a fájósat (töprengtem, hogy bevizeljek-e ott helyben, vagy kiugorjak ültömben a székből?) javasolta, hogy a fájós fog kihúzásával együtt cseréljük le azt a régi tömést is. Szerettem volna megkérdezni, hogy miért, mi ez? Bugyi? Csak hát ugye idegen terepen az ember nem mitugrászkodik:/ Mondtam neki hogy rá bízom magam. Nem kellett volna. Próbatömés, 2 hét múlva végleges tömés, cca. 6-7 hónap múlva bye-bye új tömés a fogammal együtt.
Akkor megfogadtam: az én számba NŐ csak a halálom után nyúlhat! Sok éves keresgélés után van végre fogorvosom:)) Férfi, "falubéli", csak nem az én körzetemé, így hát perkálnom kell neki, de Tőle egyetlen fillért sem sajnálok.
Amúgy nem egy (1!) gennyes fog miatt akart volna őseihez megtérni a poszter, hanem a bölcsességfogainak ilyen kínkeserves megszületni akarása miatt:)
Én Vele vagyok és elismerésem Neki, mert ha ezt kibírta, akkor mindent kibír!

she_wolf 2013.11.27. 00:13:06

@Tempus-Anh:
(ehhez gyeplő is szokott tartozni, azt gondolom, az asszony tartja)

"Még aznap, teregetés közben belenyilallt, de a férjem szerint mire nyúltam volna a fülemhez, már dőltem is be a fürdőbe, összeestem."
:D

she_wolf 2013.11.27. 00:14:53

@mig54:
3 fogat számoltam össze második olvasásra...

she_wolf 2013.11.27. 00:21:48

@protézisesh:
Már megint ez a kommunistázós szarság...(
Fentebbi hozzászólásomban említett ősöreg fogtömésemet még a "kommunista" gyermekfogorvos intézte, amit a fogammal együtt kellett kikukázni 27 éves koromban kb. 6-7 hónap után, mert korábban egy (jó, legyen!) fogorvos hölgy megpiszkálta.....

Reggie 2013.11.27. 09:14:54

@párnalárva: Mert talan az nem faj annyira.

reepach 2013.11.27. 10:00:03

Ez se semmi:

""Belehalt a foghúzásba

Bár több egészségügyi intézményben is járt, senki számára nem derült ki, hogy szepszist kapott. A tragédiában a kistarcsai kórház tett feljelentést, a rendőrség azonban megszüntette az eljárást, mert „nem történt bűncselekmény".

Az 59 éves Kovács Lajos tavaly január 10-én panaszkodott családjának arról, hogy fáj a bölcsességfoga. Két nap múlva el is ment a fogorvoshoz Hatvanban. A férfit másnap visszarendelték, és kihúzták a bal alsó bölcsességfogát, majd antibiotikumot írtak fel neki. Ezt Kovács Lajos el is kezdte szedni, azonban másnapra beduzzadt a nyaka.

Ezért január 16-án elment a háziorvosához, aki szerint ekkor a férfi szürke volt. Sürgősséggel laborvizsgálatra, röntgenre és gégészhez küldte, de másnap a férfi a hatvani rendelőben rosszul lett. A sürgősségi osztályra került, onnan a Flór Ferenc kórházba küldték. Kiderült, a foghúzás helyén keletkezett tályogból fakadt a szepszis. Azonnal az intenzív osztályra vitték, később azonban összeomlott a keringése, és a foghúzást követő 8. napon meghalt.

Az orvos szakértő szerint biztos, hogy a fog helyén alakult ki a tályog, amely a tragédiához vezetett. A férfi csak három nappal később jutott szakszerű ellátáshoz a Flór Ferenc kórházban. A szakértő nem állapított meg mulasztást.

„Megpanaszoltuk a megszüntető határozatot, hiszen a fertőzés, amit a férfi szervezetéből kimutattak, tipikusan olyan, amivel egészségügyi ellátás során fertőződhet meg egy szervezet” – magyarázta Lichy József, a család ügyvédje, aki szerint nem egyértelmű, hogyan fertőződött meg a férfi a staphylococussal.""

protézisesh 2013.11.27. 10:15:14

@mig54: nem állítom, hogy a jelenlegi magyar eü rendszerben nincsenek jó orvosok. De ha nem a Kútvölgyibe jársz (gyk: párt- és kormánykórház Bp-en), akkor beláthatod, hogy pokróc durvaságú, motiválatlan, egyszerre túlhajtott és lustálkodó emberekkel vannak tele olyan intézmények, amelyeknél kisebb higiéniai hiányosságok miatt is bezáratnának egy vágóhidat is, nemhogy egy kórházat!

És én ezért fizetek annyit, amennyiből egy FEJLŐDŐ ország (tudod, rizst esznek, mezítláb járnak motorral, vietkong, stb.) 4*-o wellneshotellel kombinált szakszerű ellátást tud nyújtani.

Tudomásul kellene venni, hogy az egészségügy és a nyugdíjügy SEM kivétel. Az élet minden más területén érvényesül, hogy akinek többre futja, az jobb ruhában, jobb kocsival jár, jobb ételeket eszik, szebb helyen lakik, stb. Viszont szerintem te is hülyén néznél, a busz- vagy vonatjegyre is azt mondanák: a fizetésed 1%-a. Így a jól keresők drágábban buszozhatnának, mint a minimálbéresek. Ugyanazon a szar, koszos buszon. Na, a magyar egészségügy egy ilyen szar, koszos busz. De nekem NE KELLJEN BUSZJEGYET VENNI (gyk: eü-járulékot fizetni) HA ÚGYIS KOCSIVAL (gyk: magánrendelés) MEGYEK MINDENHOVÁ!

platelet 2013.11.27. 13:22:53

@mig54: "Akkor megfogadtam: az én számba NŐ csak a halálom után nyúlhat!" Nyugodj meg, nem hiszem, hogy van olyan nő, aki a szád közelébe, vagy egyáltalán a közeledbe akarna menni...

mildi 2013.11.27. 13:24:45

@mig54: "az én számba NŐ csak a halálom után nyúlhat! " :(
mindennapi sovinisztánkat add meg nekünk ma!
01101000111111000110110001111001011001010010000001100110011000010111001101111010

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.11.27. 18:51:35

@reepach: nem a foghúzásba halt bele hanem a szepszisbe.
ha meg úgy írom le a történetet, hogy:
súlyos fogfertőzéssel került alapellátó helyre a beteg ahol mindent megpróbáltak még a fertőzött fogat is eltávolították és antibiotikummal kezelték a beteget. minden kezelés ellenére az állapota romlott és 3 nap múlva szakellátó helyre került ahol az intenzív kezelés ellenére is belehalt a (valószínűleg) mediastinális süllyedéses tályogba és a következményes szepszisbe akkor már másképp hangzik a történet, pedig a lényeg ugyanaz.
staphylokokkus meg van mindenütt nem csak kórházban, ezt is biztos szagértőtől kérdezte az ügyvéd úr

she_wolf 2013.11.27. 21:52:20

@mildi:
Miután több fogorvos doktornővel pórul jártam, úgy vélem vállalhatom a véleményemet, miszerint inkább a férfi fogorvosokat részesítem előnyben. Ocsmányul helyezkedő foggyökereim vannak, káoszos a képem,na!:D
Nem azt mondom ezzel hogy nincsenek hozzáértő, jó kezű fogorvos hölgyek, csak eddig még nem találkoztam Velük. Ennyi. Se több, se kevesebb.

she_wolf 2013.11.27. 21:54:46

@platelet:
Ismersz talán valahonnan? Mert ha nem, akkor megkérnélek, ne személyeskedj! Köszönöm.

she_wolf 2013.11.27. 22:39:04

@protézisesh:
Tudom, hogy amit én szeretnék, utópisztikus:(
Jó szakembereket az őket megillető helyen, és juttatásért. Akkor teljesítmény is lesz (normális esetben).
Teljesen igaz amit írsz, ára mindennek van, és azt illik megfizetni. Ha nem áll módodban, legyen elég az, amit kapsz érte.
A "kommunistázós szarság" kitétel azért szaladt el tőlem, mert már baromira unom, hogy rendszeresen átesünk a ló túlsó oldalára.
Az is beteg dolog, ha minden ingyér' van (volt), meg az is, ha valamiért horribilis árat kérnek.
Ugyanakkor régebben becsülete volt egy diplomának, de még egy érettséginek is. Ma már boldog - boldogtalan "lediplomázik".

(Hogy aztán egy vetélkedőben aztán büszkén elmondja, hogy hány tagországból áll a Benelux államok. 3, ezek: Észtország, Lettország, Litvánia.
Ezért apámtól akkora sallert kaptam volna általános iskolásként, hogy napokig vakarhattam volna az orrom vérét a falról.)

Egyébként területileg a Kútvölgyihez tartozom, és hidd el nekem, az is kezd lepukkanni. Létszámilag, épületileg, mindenestül.
Ez nem az intézmények, de még csak nem is az adófizetők sara.....

platelet 2013.11.28. 01:40:27

@mig54: szerencsére nem ismerlek. De ha egy internetes blogon soviniszta megjegyzéseket teszel, ne csodálkozz, ha lesz olyan, akinek ez nem tetszik.

she_wolf 2013.11.28. 16:37:46

@platelet:
"Szerencsére nem?" Ki tudja?:D
És ha azt mondom, hogy a nőgyógyászom csak doktorNŐ lehet, akkor szüfrazsett vagyok?
Ki érti ezt.....

Szóval tetszhet ez neked, vagy sem, még nem indok a személyeskedésre. (Mint pl.: "szerencsére nem ismerlek; nem hiszem, hogy van olyan nő, aki a szád közelébe, vagy egyáltalán a közeledbe"). Gondolom, azért érzed a különbséget a nemtetszés kinyilvánítása, és egy másik ember minősítése között.
Majd ha Te is zokogva jössz ki egy fogorvosnő rendelőjéből (nem először) kezedben egy sajtcetlivel amin megindokolja hogy miért zúzta rommá a fogamat, és amin tisztelettel kéri a szájsebész kollégát hogy fejezze be a "művet", talán meggondolod, hogy kire, miért és mi módon aggatsz jelzőket.

Irkutszk 2013.11.29. 07:20:47

@mig54: Ha én ilyen állapotban jönnék ki egy fogorvosi rendelőből, akkor ahhoz a fogorvoshoz nem mennék soha többet, és nem ítélném el a hozzá hasonló fogorvosokat (pl. neme, kora, etnikai hovatartozása, lakhelye, vagy a kutyatartási szokásai alapján).

she_wolf 2013.11.29. 12:25:41

@Irkutszk:
Valamivel biztos kiérdemeltem, hogy eddig akárhányszor fogorvosnő(k) kezére kerültem (ügyeletek), mindig szájsebészet lett a vége:( Pechem volt, csak ennyiről van szó. Eszemben sincs bárkit bármiért is elítélni, csak levontam a tanulságot. Gondolom nem bűn ha ezt megosztom, kellő indoklással. És azért gondoljunk csak bele: fényévekre van ez a stílus pl.: a "hóhér minden orvos" - féle kinyilatkoztatásoktól....
Nem minősítettem senkit szemben @platelet: - tel és @mildi: - vel, akik megtették, velem.
Lapozzunk....

platelet 2013.11.29. 15:35:27

@mig54: az egyenjogúságért való küzdelem nem egyenlő a sovinizmussal, azonban annak bélyegezni az. Ennek egyébként a nőgyógyászokhoz semmi köze.

Szóval szerinted a sovinizmus megengedhető, míg a személyeskedés elítélendő? Vagy a te részedről oké, ha feléd irányul, már nem? Érdekes... Szerintem a személyeskedés egy pontig megengedhető, a sovinizmus ellenben undorító.

Egy szövődményes fogorvosi beavatkozás indokolja egy egész embercsoport lenézését?

she_wolf 2013.11.29. 17:56:03

@platelet:
"sovinizmus

a népek között indulatot szító nemzeti előítélet

Eredete: nincs adat"

Forrás: Idegen szavak gyűjteménye.

Ha már...
Jó, tudom mit akarsz ezzel a szerinted csökött agyamba verni:) Ha ezzel boldoggá teszlek, ám legyen: ha csak fogorvoslásról van szó, akkor egy utálatos, megvetendő soviniszta vagyok (a patológusom, és előtte bármely más szakorvosom lehet nő).
Akkor is soviniszta vagyok, ha azt mondom, hogy a nőgyógyászom viszont csak nő lehet?
Nem védekezem azzal, hogy nekem nincsenek előítéleteim. Olyannyira nincsenek, hogy még csak toleráns sem vagyok:D
Ellenben a Te személyeskedésed nem azonos a sovinizmussal. Ami ha lehet, még undorítóbb:(
Nem minősítettem és pláne nem néztem/nézem le a női fogorvosokat csak leírtam, hogy MINDEN(!) alkalommal, mikor fogorvosnőhöz kerültem, szájsebészeten fejeztem be a tortúrát kb. 30 éves koromig.
Te viszont gorombán minősítetted a személyemet, ne haragudj ha ezt nem hagytam szó nélkül.

kisgalád 2013.11.29. 19:59:24

Csöndben megjegyzem, hogy a család fogorvosa tavalyig egy –ó borzalom- NŐ volt.
Bár ennek a ténynek semmi köze nem volt ahhoz, hogy hozzá jártunk kb. 15 évig. Inkább az játszott benne szerepet, hogy kiváló fogorvos volt, aki érdekes módon tudott fájdalom nélkül kezelni, nem estek ki a tömései, pótlásai, gondosan és óvatosan dolgozott. Sőt anyu pajzsmirigyproblémáját fura módon ő szúrta ki, nem a háziorvos (férfi), nem a fül-orr gégész (nő).
Én mondjuk csak 3-4 évente találkoztam vele, (hja kérem a genetika, mert én NŐ vagyok…izé, nekem jók a fogaim, vagy mi) de a család többi tagja gyakran járt hozzá, még anyu is, nő létére. Azóta nem találtunk olyan jó fogorvost (ő befejezte a praktizálást 70 évesen :)), pedig igazán nem kötöttük meg magunkat a nemiség terén, próbáltunk FÉRFIT is.

Apropó nőgyógyász: az első nőgyógyászati vizsgálatot egy férfi nőgyógyász végezte el rajtam, életem legrosszabb élményei között tartom számon: parancsoló stílus, nulla magyarázat,hogy mit fog csinálni, vakkantva kiadott utasítások, főleg, hogy próbáljak már lazítani, mert neki (LOL) így nehezebb illetve, hogy nem is fájhat annyira ne hisztizzek (mert ugye a felszisszenés az már hiszti)stb. Mindezt 17 évesen. Nem lett a nőgyógyászom. Az első állandó nőgyógyászom, töredelmesen bevallom nő volt, a jelenlegi viszont férfi, mert szerencsére az ominózus első vizsgálat után is több eszem volt, mint hogy kijelentsem FÉRFI többet az én p..mba nem nyúlhat.:DDDDD

Valahogy sose értettem mi köze annak, hogy mennyire jó valaki a szakmájában, ahhoz, hogy történetesen kint vagy bent hordja a szaporító szerveit. (Esetleg pornószínészként fontos tényező). Szerintem a gázszerelő aki át akart verni és ránk akart sózni egy elég költségigényes cserét és javítást (míg egy másik szerelő sokkal olcsóbban, egyszerűbben megoldotta a problémánkat), nem azért favorizált direkt drága megoldást és volt tisztességtelen, mert férfi, hanem mert keresni akart rajtunk és/vagy dilettáns.

Nekem valahogy inkább szempont, hogy akármilyen szakma képviselője is legyen valaki értsen hozzá. Persze nálam az se előny, ha valaki falum béli, mert attól nem fogom jobbnak tartani, hogy akkora paraszt mint én.;)

Ahogy az irodánkban sem azért nem fogjuk a jelenlegi gyakornokunkat véglegesíteni ügyvédjelöltként mert hímnemű, hanem mert 10 félév egyetem és 2 hónap gyakorlat után még mindig képtelen a fellebbezést a másodfokú bíróság helyett az első fokúnak postázni és még mindig nem sikerült neki megérteni a különbséget egy szerződés felmondása és megszüntetése között (kb. mintha az orvostanhallgató nem értené az egk és eeg különbségét). Ahogy én se azért maradhattam anno, mert nő vagyok.

qbr 2013.11.29. 21:28:40

@mig54: Magyarországon ~3200 fogorvos van, közülük ~1350 férfi és ~1850 nő.
Ez azt jelenti, hogy kb. másfélszer akkora esélyed van (véletlenszerű választás esetén) női fogorvoshoz kerülni.

Tegyük fel, van különbség a fogorvosok között felkészültségben, ebben az esetben ez a különbség valamilyen megoszlást követ: vannak felkészültebb és kevésbé felkészültebb fogorvosok. Tegyük fel, nincs korreláció a felkészültség és a nem között.
Ebben az esetben, ha nő/férfi alapon bontod meg a mintát, akkor ugyanúgy kb. másfélszer nagyobb esélyed van, hogy
- felkészületlenebb női fogorvossal találkozz, mint felkészületlen férfi fogorvossal,
mint
- felkészültebb női fogorvossal találkozz, mint felkészültebb férfi fogorvossal.

Ennek az az oka, hogy az egész mintában több a nő, mint a férfi, tehát a minta bármelyik alcsoportjában is ugyanez a torzítás várható.

Nem nagyon tudnék semmilyen, logikusan levezethető magyarázatot találni arra, hogy miért lenne átlagosan felkészültebb fogorvos egy férfi, mint egy nő (eleve elég nehéz objektív mércét találni), ezért ha Occam borotváját használom, azt tűnik a legegyszerűbb és leglogikusabb magyarázatnak, hogy egy ún. másodfajú hibát követsz el a naiv statisztikai megítélésedben: néhány esetből vonsz le úgy következtetést, hogy nem veszed figyelembe, hogy eleve torzított a mintád, és úgy fogadsz el egy hipotézist (nők rosszabb fogorvosok, mint férfiak), hogy nem áll rendelkezésed kellő mennyiségű adat ennek eldöntéséhez.

Szóval nyugodtan mehetnél női fogorvoshoz is - ettől függetlenül a legfontosabb, hogy megbízz a fogorvosodban, és ha egy férfi fogorvosban bízol meg, és ezért még fizetni is hajlandó vagy, akkor járj hozz :)

she_wolf 2013.11.29. 21:59:24

@qbr:
Köszönöm:) Az egész abból indult ki, hogy egyszerűen pechem volt, és nem volt kedvem (helyesebben: rettegtem) tovább próbálkozni. Mikor a fogorvosom meglátta a röntgenemet megkérdezte: "Ki makramézta a maga foggyökereit?". Ez szó szerinti idézet:) Mondtam, hogy az anyám.)

Azt soha nem mondtam, hogy a nők rosszabb fogorvosok, mint a férfiak. Ha az egymás utáni balsikerek közé csak egy siker is "becsúszott" volna, akkor most valószínűleg az a fogorvosnő lenne, akihez járnék. És Neki is fizetnék, természetesen.
Hozzá is félelem nélkül mennék, tőle sem sírva jönnék ki, és ő is biztosan olyan jól megcsinálta volna a hátsó fogaimat. Nem kétlem. Csak elkerültük egymást. A második bekezdésemet szajkózom már jó ideje. Talán rosszul fogalmazok, hogy ez másoknak nem tűnik fel.

she_wolf 2013.11.29. 22:03:55

Na, mindjárt jönnek a martinászok, meg az eceterák.....:D

Norx 2013.12.29. 00:08:40

Nekem egy fogorvos hölgy mentette meg a foggyökerem miután az eredeti koronát rútul bebuktam és egy hasonló gyulladásba belefutottam. Az is egy szép történet, egyszer majd leírom itt.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása