Levél: Anyukám a szobatársai között halt meg

2013.10.30. 06:40

A_halal_a_gyasz_es_a_gyermeki_lelek_2_original.jpgAnyu meghalt szombaton,vasárnap az egyik szobatársa,majd a harmadik szobatársa.

Tisztelt Praxis blog!

Elküldeném azt az üzenetet, amit a dombóvári kórháznak is eljutattam.

Tisztelt Belgyógyászat 1-es osztály!  Az intenzív osztályon az ellátás megfelelő volt,gyógytornász nem járt édesanyámnál, bár a zárójelentésen ez szerepelt.A 2-es bel osztályra egy reggeli napon került le, ahol délben még az összes holmija egy barna szemetes zsákba volt betéve.Inni nem kapott, pedig nagyon meleg volt.Tolószékbe tették és lezuhanyoztatták, pedig nem lett volna szabad,mikor ez történt másnap gyorsan levitték az 1-es bel osztályra a kardiólógiai rehab helyett.Mindig volt nála valaki, ezért vettük észre, hogy különböző gyógyszer mennyiséget.

Mikor rákérdeztem, az egyik nővérke azt mondta, hogy ha van a korház patikában gyógyszer,akkor kap a beteg,ha nincs sajnos,akkor nem kap,mert szegény a korház.Egy szívmütöttnek folyamatos ellenőrzés kellett volna.Mindenért szólnom kellett,hogy nézzék már meg.Majd lett szívultrahang ,MR.Azt mondták mindegyik negatív ,akkor nem értem hogy halt meg rá három napra szívelégtelenségben.

Másfél órát próbáltak a boncolásról lebeszélni,a patológiára zárójelentés nélkül küldtek,ekkor már tudtam itt valami történt,de mindenki hallgatni fog,mert félti az állását.Anyukám a szobatársai között halt meg,mindenfajta életmentés nélkül.A halált a reggel érkező ügyeletes orvos állapította meg.Nem hiszem,hogy csak ennyit érdemelt volna,ha én orvos lennék a lehetetlent is megpróbáltam volna.Anyu meghalt szombaton,vasárnap az egyik szobatársa,majd a harmadik szobatársa.

Ez nagyon furcsa ráadásul az egyik szobatárs hozzátartózója azt mondta,anyu úghalt meg,ahogy nem kellett volna. y több órája fennálló eszméletlen betegnek az intenzív osztályra kellett volna kerülnie sürgőséggel ! Van egy olyan érzésem hogy ennek következménye lesz!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mildi 2013.10.30. 08:26:18

jó, aki értette, az legyen oly kedves, és írja le érthetően, mi történt (azon kívül, hogy meghalt az anyukája). mert a posztolónak nem sikerült.
ps. no offense. részvétem a poszternek. de ez a levél katyvasz.

Sokorai_Atala 2013.10.30. 08:43:01

Annyit tudok kivenni, hogy éjjel halhatott meg, ha a reggel érkező orvos állapította meg a halált. Többit nem értem. Részvétem.

cobre 2013.10.30. 09:36:03

Valami miatt bekerült a kórházba, annyi kiderül, hogy szívműtéte volt valamikor, és a kórházban a gyógyszereket vagy kapta, vagy nem, voltak vizsgálatok, végül szívelégtelenségben meghalt.

Őszinte részvétem, borzasztó dolog egy közeli hozzátartozót elveszíteni.

Antalbaba 2013.10.30. 10:05:54

Egyszer már csinálhatnának egy statisztikát, hogy a boncolt/nem boncolt betegek hány százaléka halt meg "szívelégtelenségben". Gyanítom, hogy ez egy univerzális mellébeszélés. Mert lehet, hogy végül a szíve nem bírta - de mit? Pl. a kiszáradást, a nulla/túlgyógyszerezést... Ha meg egy átlag osztályon (nem elfekvőben) ennyien halnak meg hirtelen egy szobában, akkor itt sem ártana valakinek az orrára koppintani - mint most a koraszülötteknél.

hüpike 2013.10.30. 10:17:58

@Antalbaba: mindenki azért hal meg, mert leáll a szíve/tüdeje. Ez logikus. /nem vagyok orvos, nem védek senkit, csak így gondolom/.
Szerintem öreg lehetett a mama, nem akarták kínozni. Természetesen a hozzátartozónak nehéz ezt elfogadni.

karcsibácsi 2013.10.30. 10:20:57

@Antalbaba:
" mint most a koraszülötteknél."
Mit is állapított meg a (z orvosoktól független) vizsgálat???
Hogy semmilyen szakmai vagy szervezeti hiba nem történt. A koraszülött halálozás legfőbb oka a rossz szocio - higiéniés környezet és a felelőtlen anyai magatartás volt (nem jártak terhesgondozásra, nem szedték a szükséges gyógyszereket, dohányoztak, ittak, rendszertelenül és helytelenűl táplálkoztak, nem tisztálkodtak megfelelően, stb..
" Ha meg egy átlag osztályon (nem elfekvőben) ennyien halnak meg hirtelen egy szobában, akkor itt sem ártana valakinek az orrára koppintani -"
A kórházakban beteg emberek vannak, akik meghalhatnak.
Ahol én dolgozom, volt olyan hétvége, hogy a hatágyas kórteremből 5 beteget vittünk ki tepsin. Nota bene, mindegyikért küzdöttek és mindent megtettek az orvosaik...

qbr 2013.10.30. 10:38:31

"A korai postoperatív (műtét utáni) halálozás vezető okai a szívinfarktus, a szívelégtelenség, a szélütés (stroke), veseelégtelenség, vérzés, légzési elégtelenség, valamint sepsis (a szervezet általános fertőzése) lehetnek.

Rizikófaktorként a magas életkor, a sürgősségi műtét, a hosszú aorta lefogási idő, műtét alatti alacsony vérnyomás, valamint aorta aneurysma (tágulat) műtét esetén a nagy méretű aorta és a tünetek jelenléte játszanak szerepet."

(www.mnsza.hu/szivbeteg/kezel/szivmutetek_szovodmenyei.php)

molnármari 2013.10.30. 11:29:03

@Sokorai_Atala: Mélységesen szégyellje magát mindenki, aki ilyen kommenteket ír, mert feltehetőleg a "brancsból" valók vagytok, ahol az utolsó vérig véditek egymást. A laikus csak hüledezik. És érdekes módon ki tudja hámozni a lényeget, mert akarja. Ti röhögcséltek csak, hogy nahát, jellemző..., milyen buták a betegek és a hozzátartozók! Igen. Buták. Ti meg erre tettétek fel az életeteket. Mármint a segítségre. Amit még egy frissen szívműtött sem kaphat meg tőletek, cak gúny és irónia formájában. Tisztelet a kivételnek.
A boncolásokról pedig szó se essék. Ha egyáltalán felboncolják a beteget, akkor ráírják a papírra olvashatatlan betűkkel: kardiogén sokk! (Ha jól olvastam, a férjem nyáron halt meg, ez volt a papírján...) Hát persze, mi más lenne, végül mindenkinek a szíve áll meg és attól hal meg... Undorodom az orvosoktól. Rendszeresen járok évente kardiológiai kontrollra, ahogy az elő van írva. Mi történik ilyenkor? A doktornő elkezd írni a számítógépén, közben kérdezget: hogy van? Minden rendben? Méri a vérnyomását? Elég a gyógyszer? És közben egyszer sem néz rám, sem a vérnyomásomat nem méri meg. Igaz, az asszisztensnő készít EKG-t, amiről megállapítják, hogy szívritmuszavarom van. Mintha nem tudnám! 15 éve van, kapok rá 2 fajta gyógyszert, aztán mehetek isten hírével. Mindig ugyanazt a 2 gyógyszert. Ezért járjak? Az első látogatáson kivül még egyszer sem vizsgált meg. Mikor befejezi a gépelést, elbocsáttatok. Ennyi a kontroll. Úgyhogy a posztolónak sajnos elhiszem, amit leírt. Orvosok! Tartsatok össze, tartsátok a zsebeteket, így szép az élet! Nektek... Szeretlek Magyarország.

hüpike 2013.10.30. 11:36:30

@molnármari: már elnézést, hogy beleszólok, de a részvétnyilvánítás miért is röhögcsélés?
Amugy meg addig él az ember, míg a szív ver. Mindenkinél így van ez.

molnármari 2013.10.30. 11:47:40

@qbr: Már bocsánat, nem ez volt a kérdés. Egy kórházban, szívműtét után miért kell egyedül, orvos nélkül meghalni a betegnek? Ennyi volt az alaphelyzet. Senkit nem érdekel pillanatnyilag az idézett szöveged amúgy nagyképű orvos módra. Emberségről beszéltünk. Eddig, én barom, azt hittem, hogy az orvosok is emberek. Persze sokkal jobban kedvelek egy dr. House-féle morc fazont, aki meggyógyítja az embereket, mint egy amerikai, fehér fogú, vigyorgó senkiházit, aki elszúrja a betegeket. Megint csak tisztelet a kivételnek, sajnos nálunk nagyon sok az ápolatlan, rossz öltözékű, rosszfogú orvosfajzat, aki ráadásul sírba viszi a beteget.

molnármari 2013.10.30. 11:52:20

@hüpike: Pontosan ezt mondtam én is. Hogy mindenki abban hal meg, hogy megáll a szive. Itt most nem arról volt szó, hogy az orvostársadalom részvétet nyilvánít avagy nem. Inkább éjjel 2-kor meg kéne nézni a frissen szívműtött beteget. Igen. Lehet, hogy meghal, de az is lehet, hogy nem. Már amennyiben segítenek rajta. A részvétnyilvánítást hagyjuk meg a temetkezési vállalkozónak. Az orvostól nem ezt várom/várnám. És nem vitát akartam provokálni, csak a véleményemet elmondani. De úgy látszik, azt sem tudjátok elviselni. Ráadásul logikusabb lett volna azt írnod, hogy 'addig él az ember...', amíg él. Gratulálok a szövegértéshez.

karcsibácsi 2013.10.30. 12:03:08

@molnármari: Buta és rosszindulatú vagy.
"Undorodom az orvosoktól. Rendszeresen járok évente kardiológiai kontrollra"
Én, ha valakitől undorodom, nem járok hozzá. Mint ahogy veled sem szeretnék egy asztalhoz ülni.
A boncjegyzőkönyvet pedig számítógépen írják, nem olvashatatlan betűkkel, olyant pedig halálokként, hogy "kardiogén sokk" nem írnak, mert az nem haláloki diagnózis, hanem tünet. Szóval, nemcsak buta és rosszindulatú vagy, hanem nem is mondasz igazat.
". Mikor befejezi a gépelést, elbocsáttatok."
Sajknos, ez sem igaz. Kardiológiai kontroll ekg, vérvétel, fizikális vizsgálat (és legtöbb helyen ECHO) nélkül nincs.
Akkor is elhisszük, hogy gyűlölöd az orvosokat (olyan nagyon így látatlanban mi sem szeretünk téged), ha nem írsz valótlanságokat.
"Szeretlek Magyarország."
Én is szeretem Magyarországot. Nagyon. Annak ellenére, hogy ilyesféle alakok is laknak benne...

karcsibácsi 2013.10.30. 12:13:23

@molnármari:
@molnármari:
" sok az ápolatlan, rossz öltözékű, rosszfogú orvosfajzat,"
Sok mindent láttam már ezen a blogon, de azt hiszem, ennél már nincs lejjebb.
Egy molnármarifajzatnak milyenek a fogai? mennyire ápolt? a legfrissebb párizsi divat szerinti az öltözéke?
Ha olyan külsőleg is, mint belsőleg... hát, halloweenre nem kell felvennie jelmezt.

Irkutszk 2013.10.30. 12:49:49

@molnármari: "miért kell egyedül... meghalni"

A Bambi óta tudjuk, hogy a halál pillanatában mindannyian egyedül vagyunk.

"Undorodom az orvosoktól."

Karcsibácsival egyetértek, én sem megyek oda, amitől/akitől undorodom.

qbr 2013.10.30. 13:29:05

@molnármari:
Egyrészt, mert ez elmaradt: őszinte részvétem a levélírónak.

Másrészt nem vagyok orvos.

Harmadrészt a levélben az egyik kérdés ez volt (bár valóban nem kérdésként volt megfogalmazva): "Azt mondták mindegyik negatív ,akkor nem értem hogy halt meg rá három napra szívelégtelenségben."
A laikusoknak szóló idézet arról szól, hogy a szívműtét egyik szövődménye a szívelégtelenség mint halálok, ez sajnos egy kockázati tényező. Tehát felesleges arról beszélned, hogy Dr. House meggyógyítja a betegeket, az amerikai fehér fogú pedig elszúrja - egy szövődmény kockázati tényezőjéről azért beszélünk, mert bizonyos százalékban az a szövődmény bekövetkezik. Mivel nem vagyok orvos, nem tudom, hogy egy "negatív szívultrahang és MR" után mennyire valószínű szívelégtelenség miatti halál, de van itt orvos, majd megírja.

Negyedrészt, mivel már kikerült az intenzív osztályról, nem állt állandó megfigyelés alatt. Nem emberség, hanem ember darabszám kérdése, hogy ott legyenek a beteg ágya mellett napi 24 órában, vagy sem. Intenzív osztályon igen, "sima" osztályon nem.

Ötödrészt, egy kérdés neked: ha a fehérfogú orvosok csirkefogók, a rosszfogú orvosfajzatok pedig sírba viszik a beteget, akkor egészen pontosan milyen fokú szájhigiénét vársz el az egészségügyi szakszemélyzettől?

hüpike 2013.10.30. 13:40:51

@molnármari: nem vagyok orvos. A véleményed igy személy szerint nem érint, csak gondoltam segítek a világ dolgaiban.
Az orvos sehol nem fog az ágyad mellett ülni és lesni minden lélegzetedet. Nem az a dolga. Nővér meg max. intenzíven, vagy őrzőben van elég ahhoz, hogy mindenhol ott legyen.
Remélem, ha egyszer nagyon beteg leszek nem fognak sütögetni, csak hogy az osztály statisztikája jobb legyen. Inkább egyedül, békében... És ne boncolgassanak! :)

Irkutszk 2013.10.30. 13:44:25

@qbr: (nem vitatkozásból linkeltem be a kommented, csak ez indította el a gondolatmenetemet)

Én egyre inkább úgy látom, hogy a laikusok szemében minden egészségügyi probléma megoldható (illetve a folyamatos gyógyszerszedés egyesek szerint egészséget jelent). Irreális elvárásaik vannak az orvosok felé, aminek a legjobb szándékkal sem lehet megfelelni. Ennek egyenes következményei az olyan megnyilvánulások, mint akár maga a poszt, akár @molnármari: megjegyzései. Szóljatok, ha tévedek, vagy másképp látjátok.

qbr 2013.10.30. 14:09:23

@Irkutszk: Teljesen egyetértek. A levélben szereplő "Nem hiszem,hogy csak ennyit érdemelt volna,ha én orvos lennék a lehetetlent is megpróbáltam volna." mondat teljesen érthető, és meg is értem a levélírót, a helyében valószínűleg én is így éreznék.

Ettől függetlenül a lehetetlen az lehetetlen - de még ha a csodát várjuk, akkor is: ha a lehetetlennel való próbálkozással tölti az idejét, akkor azok a betegei is meghalnak, akiken nem lenne lehetetlen segíteni.

Lelkileg nagyon nehéz elfogadni közeli hozzátartozónk halálát, különösen ha másnak a hibáját látjuk benne (okkal vagy ok nélkül), és hasonlóan nehéz megbirkózni egy betegségtudattal is. Sajnos nagyon sokan választják az utóbbi kapcsán a tagadást, mint megküzdési stratégiát. A Dr. House féle morc fazon pedig (by molnármari) valószínűleg elsők között kötne ki itt a praxison, posztban.

jágör68 2013.10.30. 20:07:22

Dombóvári kórház...
Nagyapám is itt halt meg- 90 évesen. Mondjuk nem feltétlenül úgy kellett volna, dehát...
NINCS PÉNZ, NINCS ORVOS- illetve a "krónikus" belgyógy-on egy darab azaz EGY orvos dolgozik! Ki ügyel? Mi van, ha szabadságon megy? és nincs gyógyszer, modern eszközök...
Ilyen alapvető problémák vannak a magyar egészségügyben.
És nemcsak ilyen kis városi kórházakban már...

Braincelle 2013.10.30. 23:11:41

@molnármari:
Már mért tettük volna fel a segítésre az életünket?
Nekem az a foglalkozásom, hogy orvos vagyok. A munkaszerződésem leírja, hogy ez mit jelent, és ezért kapom a fizetésemet (amit nem keveslek, nem akarok hálapénzt).
Akármennyit is túlórázom, az nem jelenti azt, hogy feltettem bármire is az életemet. Ha valamire feltenném, az az orvoslás megtanulása lenne és nem az emberek segítése, főleg, hogy ez utóbbi egy teljesen ködös és megfoghatatlan dolog.
De ne más döntse e, hogy én feltegyem valamire az életemet. Elvárhatja, hogy rendesen dolgozzam, de valahogy mindenki azt képzeli (aki egyébként soha nem segít senkinek), hogy az összes egészségügyis erkölcsi kötelessége minden létező ember minden baját boldog mosollyal megoldani. Ez elég furcsa.

magam adom 2013.10.30. 23:13:36

Érthetetlen poszt. Mit keres a szívműtött a Belgyógyászaton? Friss műtött egyáltalán? Mit nem lehetett? Tolókocsiba tenni, vagy zuhanyoztatni? Vagy a kettőt együtt? Miért?
Ha szól a hozzátartozó lesz szív MR? Hol? Dombóváron???? Intenzív ellátásra szoruló betegnél nem elsődleges a szív MR vizsgálat.

@molnármari: ne járjál orvoshoz, nem muszáj. Ide sem, ha az itt kommentelő "brancsot" is utálod.

magam adom 2013.10.30. 23:24:06

@molnármari: Látom ám, hogy a House bejön neked. No, rajta, biztosan lesz helyed egy epizód erejéig, ha bekérezkedsz. Legfeljebb majd tőle is azt kapod: " Ha nem bírod a választ, ne tedd fel a kérdést". A rosszfogú-rosszarcú magyar orvosokat pedig messziről kerüld, mondom, jó neked a House.

Braincelle 2013.10.30. 23:39:38

@qbr:
Mondjuk nekem ez a poszt pont ezen a pontot lett nem teljesen hiteles.
Ugye nincs felnőtt ember 80-as IQ felett, akiben komolyan felmerül, hogy egy többórás halottat értelme van újraéleszteni.

Az idegsejtek kb öt perc keringésmegállás után elpusztulnak, amennyiben nem történik a kezdetekről reanimáció. Még ha a szíve ilyenkor esetleg újra is indítható, nem lesz abból ember, aki tizenöt perce halottan fekszik.

Azt, hogy elkezd-e az ember reanimálni, mindig az adott helyzet dönti el, és egyedi megítélés kérdése, amit a rendelkezésre álló információk alapján meg kell hozni.
Amennyiben nyilvánvalóan felesleges, akkor nemhogy nem emberi, jogi vagy szakmai kötelesség, hanem hiba elkezdeni.

Lehetetlen nem szabad megpróbálni, a kérdés az, hogy elég jól becsüljük-e meg valami lehetetlen voltát, de ebben az esetben talán igen (reggel az ágyában talált, bizonytalan ideje halott beteg).

***
Ez az állítás szimpla rosszindulat, amit persze a gyász meg a fájdalom magyarázhat, viszont akkor nem tudom, hogy a többiben mennyi a valóság. Nem szoktam sportból meghazudtolni a posztolókat, ezt szerintem Ti is tudjátok, de ha maga a leírás nem hiteles számomra, akkor nem fogok az alapján ítélni.

Ha kétségei vannak, hogy jól látták el, akkor meg vannak a jogi útjai ezt kideríteni vagy igazolni.

A gyógyszerek mennyiségéhez tudni kellene, hogy melyik gyógyszerek hiányoztak. Mert ha a Nootropil meg a Cavinton (és még sorolhatnám), akkor annak nem volt jelentősége, ha a digitalis, az viszont nem mindegy. A számuk attól is függ, hogy mekkora kiszerelésűből adják (pl 1db 10mg-os vagy 2db 5mg-os).

"Mindenért szólni kellett". Vagy nem, csak mindent soron kívül szerettek volna megkapni. Mint a "nővérke, lefolyt az infúzió", miközben nővérke pontosan tudja, melyik kórtermében milyen sebességgel milyen infúzió folyik, mikor kell leszedni, be van tervezve, hogy mikor indul a leszedő körútra, csak mondjuk közben jött egy beteg, vagy valaki összehányta az ágyat. És ha ilyenkor a nyakára ront a hozzátartozó, hogy lefolyt az infúzió, és utána elmondja, hogy "mindenért szólni kellett", az nem teljesen korrekt. Egyébként vizitre tudnak bejönni idegen kórteremből emberek, miközben a főorvos a nővérrel beszéli meg az aznapi változtatásokat a terápiában, és az orvossal párhuzamosan elkezdi mondani, hogy "tessék már jönni, mert a szomszédomnak már vagy tíz perce lefolyt az infúzió".

Kettős érzésem van ezzel a mindenért szólni kellett dologgal kapcsolatban, mert ugyanúgy ahogy el tudom képzelni, hogy van olyan osztály, ahol nagyon rossz az ellátás, és tényleg mindenért szólni kell, ugyanakkor engem meg nagyon zavar, amikor zsinóron rángatják a nővéreket, akik pontosan tudják, mi a dolguk, és nem sürgős okokat úgy tálalnak, hogy "már ezért is szólnom kell".

Képtelenség ebből a levélből megmondani, hogy itt melyik történt. Azt hiszem, erre vonatkoznak azok a kommentek, hogy "nem értjük a történetet". Én sem értem például. Hülyék nem vagyunk, azt értjük, mi a véleménye a levél írójának, csak éppen arról nincsen semmilyen képünk, hogy valójában mi történt. Minden írásnak van egy fajta belső hitelessége, illetve valamilyen mértékű tényszerűsége. Vannak olyan posztok, ami után az ember úgy érzi, hogy tud véleményt alkotni, én itt nem érzem ezt.

Szívultrahang és MR meg "lett", igen, valamelyik kis hülye vakult vele pár kört, mire kitelefonálta, könyörögte, megírta a kérőlapot, megszervezte a beteg odavitelét, volt az egyiken egy szakorvos, aki megultrahangozta, a másikon egy MR-radiológus az ócska kis kőkorszaki valamivel.

A gyógyszerét rosszul adták, a halálából fel kellett volna támasztani, de MR-t azt nem szerveztek, mert az "lett".

Az intenzív osztályos elhelyezést önmagában semmilyen állapot nem indokolja, intenzív osztályra olyan beteget indokolt fektetni, aki várhatóan az intenzív terápiából "profitálni" fog, vagyis olyan betegsége van, ami gyógyítható, vagy javítható.

Ezzel a nénivel nem tudom, mi volt, hogy hagyták több órát eszméletlenül, nem tudom eldönteni, hogy történt-e itt szakmai hiba, csak megint azt tudjuk, hogy fogalmunk sincs.

A patológiára zárójelentés nélkül szokták küldeni a hozzátartozókat, mert a zárójelentést a boncolás után kapják meg a patológián. A beteg összes anyagát nekünk oda kell küldeni. Ez így szabály, nem tudom, hogy mért, az biztos, hogy én onnantól soha többet nem látom a zárójelentést, hogy átment a patológiára a pecsétemmel meg a főnökömével, azt ők adják a családnak.

De azért nagyon jó, hogy mindenféle információ és valóság iránti igény nélkül itt is sikerült levonni a következtetést, hogy "valami nem stimmel". Ja, hogy azt tették, amire a törvény kötelezi őket? Az mindegy.

És később megkapta a zárójelentést? És olvasta?

she_wolf 2013.10.31. 03:08:43

@molnármari:
"Mélységesen szégyellje magát mindenki, aki ilyen kommenteket ír, mert feltehetőleg a "brancsból" valók vagytok, ahol az utolsó vérig véditek egymást."

Beteg vagy. Dg.: kóros általánosítás, összeesküvésekben megnyilvánuló kényszerképzet:))

Mint nem "brancsbéli" én sem tudtam kihámozni a poszt lényegét, pedig majd' megszakadtam az igyekezettől.
A poszt ugyanis meglehetősen információszegény.
Minek okán volt a szívműtét?
Műtéti kockázatok ismertetése?
Miért nem volt szükség a további, intenzív megfigyelésre?
Egyéb, esetleges betegség/ek?
És még sorolhatnám....

Mindezek ismerete nélkül tényleg csak annyit lehet hozzátenni, hogy részvétem a poszternek.

"A boncolásokról pedig szó se essék. Ha egyáltalán felboncolják a beteget, akkor ráírják a papírra olvashatatlan betűkkel: kardiogén sokk!"

Valaki javítson ki, ha tévednék (kérem!), de a boncolás akkor kötelező, ha valaki otthon, vagy bárhol máshol,
de nem kórházban hal meg. Ha kórházban történik meg, akkor a halálok
kivizsgálásakor először papíroznak. Ha olyan körülmény merül fel, ami
megkérdőjelezheti a diagnózis és a halál bekövetkezése közti
összefüggést, akkor szintén kötelező.
Ha az ok - okozati összefüggés nyilvánvaló, akkor a családtagok
kérésére eltekintenek tőle.

"Ha egyáltalán felboncolják..." Ó, nem tesznek ilyet, te nagyonhülye. Meghímezik alibiből, a szervekre vonatkozó adatokat pedig kiolvassák a csillagokból egy kávé mellett.

Csak magamnak teszem fel a kérdést: tulajdonképpen mi a fenéért próbálok valamit megmagyarázni egy menthetetlennek?

holdkoros · http://holdkor.blog.hu/ 2013.10.31. 03:11:46

@Irkutszk: Hááááttttt azért maradjunk abban, hogy ma itthon az orvosok (egy részét) sem kell félteni. Nekem személy szerint egyaránt vannak jó és nagyon rossz tapasztalataim is. És a rosszak a legtöbb esetben nem szakmai, hanem emberi hiányosságból, figyelmetlenségből eredtek, amit a hírekben gyűjtőnéven 'anyagi' okoknak szoktak nevezni (hálistennek még sose szorultam olyan ellátásra, ami bármilyen spéci eszközt igényelt volna) -ami egy orvos esetében mégiscsak szakmai kérdés,hiszen neki nem csak jó orvosnak kell tudnia lenni. Nem védem én a Marit, mert nem védhető sem a stílusa, sem az, ahogy általánosít, de ne általánosítsunk "visszafelé" sem. Vannak orvosok, akik tényleg csak a zsebpénzt várják, és szarnak bele az egészbe, ahogy vannak nagyon lelkiismeretes, tisztességes orvosok is. És a betegek közül se mind hülye, meg gyógyszerhívő.
Az pedig hogy valaki, akinek meghalt egy hozzátartozója olyan körülmények között, amik nem feltétlenül méltóak, és ezen fel van háborodva... kövezze meg, aki nem lenne. Aki már járt kórházban, vagy épp ott dolgozik, az ne mondja, hogy jók a körülmények, mert mindneki tudja, hogy nem igaz. Lehet, hogy nem jut személyzet, stb. De ha már Bambi, ott hangzott el az is, hogy igaza van mindkettőtöknek, mégsincs igaza egyiknek sem. A hozzátartozó csak azt tudja, látja, hogy ő fizeti a TB-t, meg a sok zsebbe pénzt, amit szintén felesleges tagadni, és mégis pl. egyedül hal meg az anyja. És őt nem érdekli, azért -e, mert nem jut egy ápoló, aki csak betakarná vagy akármi, vagy mert jutna épp csak lusta. Nem érdekli. Csak az érdekli, hogy nincs. Szerintem ezt is el lehet fogadni. Szar a rendszer, és ezzel szerintem kár vitázni, mert az, és ezt előbb -utóbb, így vagy úgy, de mindneki megtapasztalja a saját bőrén is sajnos.

she_wolf 2013.10.31. 03:40:45

"A halált a reggel érkező ügyeletes orvos állapította meg."

Kórházban voltam. A mellettem lévő ágyon egy kommunikáció-és járóképtelen néni feküdt. Vegetált. Légzése hallható, mély és egyenletes volt. Bár előző életemben sem hittem a reinkarnációban, de biztos bagoly voltam, így éjjelente mindig halottam, hogy rendben van (legalábbis él) a néni.
A szokásos esti kör után (vizit, gyógyszerosztás) már csak óránként kukkantottak be a nővérek. Egyik éjjel kimentem hozzájuk, hogy nem hallom a szomszéd néni légzését.
Bejöttek, fényár, orvos, lepedő. Ha én is az igazak álmát alszom, a néniről is csak reggel derül ki, hogy jobblétre szenderült. Talán az kellene, hogy minden betegre/lábadozóra óránként felkapcsolják a villanyt, vérnyomást és lázat mérjenek?
Jó lenne persze, ha az osztályon minden ágy mellett lehetne kiépített, modern figyelőrendszer ami azonnal riaszt, de húzzuk ki a biliből a kezünket.

Ja, és éljen a foci!:(

she_wolf 2013.10.31. 04:10:25

@karcsibácsi:
"Ahol én dolgozom, volt olyan hétvége, hogy a hatágyas kórteremből 5 beteget vittünk ki tepsin."

Nem akarok semmit belemagyarázni, de ilyesminek talán az is oka lehet, hogy az osztályon - ha van rá lehetőség - valamelyest szelektáltan helyezik el a betegeket.
Életkor, diagnózis, gyógyulási esély....ilyenekre gondolok.
Vagy ez nagy hülyeség?

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2013.10.31. 06:38:37

Csak biztatásul - hu.wikipedia.org/wiki/Gottsegen_Gy%C3%B6rgy Akinek letelt, az meghal, nem kell ezért kiirtani az egész egészségügyet.

Haveravera 2013.10.31. 06:59:39

Remélem, ezzel a nickemmel még nem vagyok kitiltva a demokrácia eme fellegvárából. :))))

A postolónak részvétem, de az írás olyan mértékben zavaros, érthetetlen és összefüggéstelen, hogy hozzászólni sem lehet. Miután nem ez az első ilyen írás itt (majdnem mindegyik ilyen) kezdem azt hinni, hogy a bloggazda szándékosan tünteti fel olyan színben a panaszosokat, mintha mindenki hülye lenne, aki nem egészségügyi dolgozó.
Az egészségügyisek kioktató, bicskanyitogató hozzászólásai valóban elképesztőek, s amennyiben igaz, hogy minden ostoba laikus felvetésre megvan az okszerű szakmai magyarázata annak, hogy miért volt tökéletes és példaszerű a panaszolt orvosi eljárás, akkor fölösleges ilyen blogot fenntartani.

Érdekesnek találtam viszont azt a kommentet, amelyik felvetette, hogy a betegeknek túlzott elvárásai vannak az orvosi ellátással, egyáltalán az orvostudomány által nyújtható lehetőségekkel szemben. Úgy gondolom, hogy ezt az irreális elvárást éppen az egészségbiznisz táplálja, dagasztja, s emiatt sokkal fájdalmasabb a hozzátartozónak, vagy a betegnek szembenézni a valósággal és a halállal. Az egészségbiznisz rózsaszín lufijának fújásában élen jár a gyógyszeripar.A ránk zúduló reklámokból megtudhatjuk, hogy nincs más dolgunk, mint megvenni a gusztusosan és mennyiségi arányához képest indokolatlanul nagy dobozban, szellősen csomagolt gyógyszert - ami olyan drága, hogy csak jó lehet - és már be is léptünk az öröklét birodalmába.
Az Állam iszonyú pénzeket szakít le a jövedelmünkből, cserébe egészségügyi ellátást ígér. Egy átlagember egészséges, 50-60 éves koráig a kötelező tüdőszűrésen kívül csak a náthával (vagy influenzával) találkozik - hiszen a fogorvos és a szemüveg már saját zsebből megy réges-régen -, de évtizedeken át csak fizet az EÜ-kasszába.
Egy átlag ember akkor találkozik először a magyar egészségüggyel, amikor idős szülőjét kíséri el a sírhoz vezető úton. Akkor döbben rá arra, hogy bár egy életen át fizetett ő is, meg a szülője is, sőt, paraszolvenciát is tolt még ezen felül, úgy kell elveszíteni a hozzátartozóját, mintha a középkorban élne, mintha ispotályban lenne.
Ezért vannak az irreális elvárások, ezért van a csalódás.

Haveravera 2013.10.31. 07:17:05

@Haveravera: Úgy látom, az utolsó mondatom lemaradt.
Az a probléma, hogy az átlagember EÜ-kasszába befizetett pénze nem az átlagember problémájának megoldására, hanem a kevés nagyon beteg ember méregdrága betegségének gyógyítására (transzplantációk, bonyolult műtétek, égési sérülések, rákbetegségek kezelése, stb.) megy el - de erre senki nem készíti fel a befizetőket.

Mária 2013.10.31. 07:38:37

@nemhiszem, hogy:

"Szent habakuk"

Ez mekkora primitívség, hogy ezt minden kommentlista elejáre beírod :(

Mária 2013.10.31. 07:50:43

@Braincelle:

Engem érdekelne, hogy @molnármari: mire tette fel az életét, ha feltette valamire egyáltalán :D

hüpike 2013.10.31. 08:36:56

@Haveravera: az miért nem megoldható, hogy az emberek gondolkodjanak? A reklámok nem tuszkolnak le semmit a torkodon. Ha valamit meg akarsz venni, a te felelősséged, hogy megveszed-e vagy sem. Így van ez a gyógyszerrel is. Nem kell hinni a reklámnak, utánalehet nézni a hatásoknak, javaslatot kérni orvostól. De a természetet nem nagyon fogod tudni kijátszani: a túl sok étel pl kövérré tesz, ami betegséghez vezet. Ezt mondják az orvosok szerintem elég egyértelműen. Nem lehet várni tőlük, hogy kézrátétellel, buksisimogatással vagy egy pirulával mindent meggyógyítsanak. Sokat meg tudnak tenni, de nem istenek. Ha lejár az ideje valakinek a földi létben, az nem az ő kudarcuk, hanem a természet rendje.

Én azt sem értem, kórházban miért nem _kötelezik_ a beteget, hogy saját gyógyszerét szedje (természetesen hacsak nem kell átállítani másra). Mert biztosan van olyan eset is, hogy otthon ott van a gyógyszer, míg a kórházban esetleg már nincs rá keret. És a hozzátartozó csak annyit lát, hogy a mami/papi nem kapja meg a csodapirulát, és meghal. De pl. fájdalomcsilapítót is lehet vásárolni gyógyszertárban, és odaadni a betegnek. Így több maradna speciálisabb dolgokra.

gazer 2013.10.31. 08:38:34

@Haveravera: Az a probléma, hogy az átlagember EÜ-kasszába befizetett pénze NEM ELÉG az átlagember problémájának megoldására.Az igényei viszont meghaladják a lehetőségeket. Mindenki csak kivenni akar, de beletenni nem. Az volt már, hogy a TB nem az egészségügyre megy, csak 1 kis része?

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.10.31. 08:42:02

ilyen nincsen hogy letagadjak a boncolast!!!
elo van irva torvenybe, hogy kell boncolni, es ezt a boncolast csak nagyon durva es kemeny hozzatartozoi fellepessel lehet elkerulni
es amugy is sokkal egyszerubb egy elfekvoben levo, mar elete vegen levo emberre valamit kihozni, mint elintezni intezmenyi szinten, hogy ne legyen boncolas

qbr 2013.10.31. 09:02:46

@Haveravera:
Igaz is, meg nem is, amit írsz. Valóban tesz ígéreteket az egészségipar (és benne a gyógyszeripar is - bár te laikusként a törvények szerint csak a olyan gyógyszerek reklámjával találkozhatsz, amelyek elsősorban megelőzésre és enyhe problémák megoldására valók). Másrészről viszont elég sok ígéretet be is tart. Örök életet, de még csak krónikus, gyógyíthatatlan betegségekből való gyógyulást sem ígér.

"Egy átlagember egészséges, 50-60 éves koráig a kötelező tüdőszűrésen kívül csak a náthával (vagy influenzával) találkozik"
Ebben viszont nincs igazad. 50-60 éves korodra igenis még akkor is érdemes elmenni rendszeresen szív-érrendszeri vizsgálatra, prosztata / nőgyógyászati rákszűrésre, védőoltásokat beadatni, időnként egy melanóma szűrésre, ha egyébként semmi bajod - pont azért, hogy ne a betegségeket kelljen kezelni, hanem megelőzhesd a bajt.

"Az a probléma, hogy az átlagember EÜ-kasszába befizetett pénze nem az átlagember problémájának megoldására, hanem a kevés nagyon beteg ember méregdrága betegségének gyógyítására "
Nem, az egészségügy költségeinek legnagyobb része pont a tömegeket érintő betegségek kezelésére megy el: szív-érrendszeri betegségek, tüdőbetegségek, daganatos betegségek (ez bizony sajnos tömegeket érint).

2013.10.31. 09:11:00

Nemtom, nekem ha meghalna vkim nem hiszem, hogy az lenne az első dolgom hogy pont erre blogra írogassak levelet. Sztem oltári kamu az egész.

Sokorai_Atala 2013.10.31. 09:16:02

Kedves hozzászólók, külön molnármari!Civil vagyok, nagyon, nem a "brancsból", kórházat két éve lágttam utoljára (csomó ügy a mellben). Nem tudom az én hozzászólásom a hölgyet miért akasztotta ki, Mildi kommentje után írtam, semmi dehonesztálót nem találok benne senkire nézve. Látom többen is így látják, különös tekintettel, hogy részvétem is kifejeztem. Erős a zavar ott, aki ebben a két sorba belelát, -képzel valamit. De lehet baja mindenféle, megértem azt is, csak miért pont rám zúdította, aki kb havonta szól hozzá az itteni levelekhez, azt nem világos annyira.

Dilis Csávó 2013.10.31. 12:14:57

Őszinte részvétem.
A magyar egészségügy alulfizetett, túlhajtott emberekkel dolgozik. Mit várunk? Kis pénz - kis foci. Ahhoz képest pedig, hogy mennyiből működik, egész jól teljesít.
Persze, ha jobbat akarunk, akkor az többe kerül. Ez van. Kegyetlen igazság. Aki 300 forint vizitdíjat is sajnált az orvosától, az ne csodálkozzon, ha harmadik világbeli körülmények között veszti el hozzátartozóját.
Az is kegyetlen igazsága az erőforráskorlátoknak, hogy ha nincs erőforrás mindenkire, akkor a rendszer szelektálni fog. Az gyógyul meg, aki hálapént ad, vagy aki fiatal és erős, azaz jobban bírja a gyűrődést. A jelen rendszer nem az elesetteknek kedvez: az többe kerül.

dreia 2013.10.31. 14:13:55

Részvétem. Az én anyukám is nemrég halt meg. Engem is le akartak beszélni a boncolás kéréséről. Aztán még törvényszéki boncolást is kértem, és az mást állapított meg, mint a kórházban végzett. A kórházban azt mondták a boncolásnál szívelégtelenséget találtak, amitől bármikor meghalhatott volna amúgy is. Érfestés után kezdett fulladni és a meglévő COPD (tüdőbetegség) fellángolását feltételezték, azzal kezelték. A törvényszéki boncolás pedig tüdőembolizáció következtében fellépő heveny szívelégtelenséget állapított meg. Még nem tudom, mit kezdek vele, de érdemes igazságügyi boncolást kérni, mert a kórházi nem mérvadó, ott nem érdekük, hogy kiderüljön az igazság.

Reggie 2013.10.31. 14:20:44

@Dilis Csávó: "Ahhoz képest pedig, hogy mennyiből működik, egész jól teljesít."
Jo vicc... Peldaul az emberseg nem kerul penzbe, hogy csak egy peldat mondjak neked, de megis komoly hiany van belole.

purifikátor 2013.10.31. 15:20:22

Részemről gyanús hogy tolószékbe tették és lefürdették.Miért volt erre szükség.?
Több eseten előfordult már hogy az idős legyengült beteg az ilyen "fürdetés "után a nem kellő odafigyelés miatt/vizhőmérséglet,hidegviz?,száraza történő törülközés elhagyása stb/ tüdőgyulladást kap és abba hal bele.Mint ahogy az én sógorommal is történt az egyik megyei kórház strok osztályán.
Persze a vizsgálat során ,minenki,tagadott mindent.Pusztán a szobatársa /betegtársa/ mondta el a történteket.
Tisztelt eü dolgozók /ápolók és orvosok/!!
Több odafigyelést,törödést,empátiát!!

Ne hívatkozzon senki a kevés fizetésre. El lehet menni.Akiben nincs meg a kellő hivatástudat ne menjen ápolónak és orvosnak.
A kórház és a beteg nem gépkocsi össszeszerelő üzem.Nem elegendő cspán a szakmai protokoll. Emberek életéről,haláláról van szó.Koruktól függetlenül.
Dixi.

hüpike 2013.10.31. 16:56:02

@purifikátor: nekem is gyanús! Lehet, hogy a nagy miatt szerették volna a közérzetét javítani? Ez ám az összeesküvés!
De most komolyan! Ki gondolja hogy a nővérek csupa rosszindulatból plusz feladatot csinálnak?

hüpike 2013.10.31. 17:06:39

@hüpike: mármint nagy meleg miatt :)

purifikátor 2013.10.31. 18:10:22

@hüpike:
Gyakorolták a protokollt.Fürdetnek mert elő van irva,ha kell ha nem.Aztán ha a beteg fürdetés közben meghül az már az ő baja.

hüpike 2013.10.31. 18:18:42

@purifikátor: nem az ő baja csak. Mert több a munka vele. Szerintem.

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.31. 19:32:01

"Mikor rákérdeztem, az egyik nővérke azt mondta, hogy ha van a korház patikában gyógyszer,akkor kap a beteg,ha nincs sajnos,akkor nem kap,mert szegény a korház"

engedelmetekkel ezt nem hiszem el.

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.31. 19:33:38

@Antalbaba: pl a takarítónőnek
(ha ismered az idevágó viccet)

2013.10.31. 19:41:49

@Babette_: Nálam úgy volt, hogy amikor tényleg nem volt olyan gyógyszer ami kellett volna a kórházban, akkor felírták receptre, hogy valaki váltsa ki, mondjuk a férjem. Voltak helyettesítő szerek, de néha mondták, hogy ha be tudjuk szerezni a másikat, akkor jobban járnánk. Hát mi beszereztük.

Reggie 2013.11.01. 00:17:39

@Babette_: Nyugodtan ne hidd el, majd egyszer ugyis megtapasztalod sajnos.

she_wolf 2013.11.01. 00:58:55

@purifikátor:

"Ne hívatkozzon senki a kevés fizetésre. El lehet menni.Akiben nincs meg a kellő hivatástudat ne menjen ápolónak és orvosnak."

Már többször, többen írták, hogy már régóta nem csupán fizetés kérdése ez, hanem inkább a megfelelő eszközi háttér hiányáé.
Milyen egészségügyi ellátást vársz el egy olyan országban, ahol telefonon keresztül, illetve kihelyezett csekkeken kell összetarhálni egy-egy lélegeztetőgépre, inkubátorra, egyéb életmentő eszközökre valót, mert a még használatban lévőket eszi a korrózió, hullanak darabokra, magyarul: ROMHALMAZ?
Hivatástudatból ezeket nem lehet kifizetni.

Milyen egészségügyi ellátást vársz el egy olyan országban, ahol (saját tapasztalat!) saját autóval kellett bevinnünk a melóst a kórházba miután munkavégzés közben mindkét sarokcsontja szilánkosra tört? Jó esetben 2 óra múlva jött volna mentő.

És végül:
Milyen egészségügyi ellátást vársz el egy olyan országban, ahol egy kisvárosban egy, azaz egyetlen reumatológus egy azaz egyetlen laza napot rendel?

Kapásból ennyi, mert soha nem lenne vége. És ne hidd, hogy most csak a "tipikus 'sírós' magyar mentalitás" kerekedett bennem felül.
El lehet menni? Igen. El is mentek nagyon sokan, és nyakamba a rozsdás bökőt, ha valaha is visszatérnek. Hacsak nem egy jó kis lecsóra:)
Utánpótlás pedig nincs, mert már az egyetemi évek alatt azt mérlegelik a fiatalok, hogy melyik ország mit keres és mit kínál.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.01. 06:21:20

@hüpike:
"Az orvos sehol nem fog az ágyad mellett ülni és lesni minden lélegzetedet"

de a Gray's Anatomy-ban ott ülnek és simogatják a kezét..
bezzeg nyugaton.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.01. 06:25:56

@Turchi: pontosan erről beszélek. olyan nincs, hogy ha nincs gyógyszer, akkor nem kap. ha nincs, felírják és elküldik a hozzátartozót , hogy szerezze be.
Ő PEDIG BESZERZI.

2013.11.01. 07:20:18

@Babette_: Akkor egyről beszélünk :-)

Dilis Csávó 2013.11.01. 11:38:47

@Reggie: De, az emberseg is penzbe kerul, mert szukos eroforrasokat hasznal. Pl. idot, energiat, jokedvet. Ezek nem a semmibol jonnek, ezekert tenni kell, pl. eleg pihenoidovel, a filleres anyagi gondok kikuszobolesevel, atlathato szervezessel, egyenletes, kiszamithato terhelessel. Ezek pedig mind-mind penzbe kerulnek.

jágör68 2013.11.01. 12:08:24

@mig54: @Dilis Csávó:
Kb így van.
Nem dolgoztam még olyan egyetemi klinikán sem otthon, ahol olyan felszerelés lett volna, mint itt egy- igaz gazdag- de kisvárosban...
Ami azért elég szomorú.
Csupán a két kezemmel, a jó elméleti tudással a fejemben nem tudok sokmindent kezdeni...
Úgy nem lehet se politraumát, se szívelégtelenséget, se stroke- ot kezelni. Meg altatni, intenzív terápiát végezni kék branüllel meg monitor nélkül- és elég szomorú, hogy otthon így lazán el lehet jutni szakvizsgáig...
Aztán elméleti tudás megvan, csak még sose csináltam- fíling...
A lakosságban is tudatosítani kéne, hogy milyen x@r a helyzet, mert akkor pl nem dohányzom/ iszom széjjel magamat, nem nagymotorozom a remek közútjainkon, stb.stb
Mert a kormány- és intézetvezetői propagansának nem sok köze van a valós, katasztrofális helyzethez.
És sajnos mindegy, hogy a vénkomcsi maffiózókra, az ifjúkomcsi maffiózókra vagy a posztkommunista maffiózókra szavazol.

she_wolf 2013.11.01. 15:07:30

@jágör68:
Az egyik főnököm (nem eü.) azt mondta a sikeres állásinterjúm után, hogy lojalitás, egyenletesen kitűnő munkavégzés csak jól megfizetett munkavállalótól követelhető meg.
Ők tisztában vannak vele hogy átlagon felül fizetnek, de szigorú elvárásaik vannak, amiket minden eszközzel betartatnak.
Vegyes cég volt, nem magyar igazgatósággal. Tiszta beszéd, punktum.
Ez volna az "emberi tényezős" oldala a dolognak.
Az "eszközi tényezősről" pedig lásd mint fent.

she_wolf 2013.11.01. 15:09:21

@mig54:
Ja, és éljen a foci.

Rotoxis 2013.11.01. 15:14:13

@Babette_: @Turchi: Kórházban fekvő betegnek nem lehet gyógyszert felírni, mert jön az OEP és jól megizél.

@purifikátor: Te szerencsétlen idióta! Ez az el lehet innen menni lopott duma, ráadásul neki sem jött be. Ahogyan te előadod, egyenesen szánalmas. Már most is fele annyian dolgoznak az eü-ben, mint kellene, néhány év és magad fürdetheted a hozzátartozódat. kórházban, hogy ne egye meg a kosz.

@canahari: Lehet szapulni karcsibácsit, akármit ír egy gyásztól elvakult hozzátartozó, a boncjegyzőkönyv géppel készül. Anni a leírtak realitása, mintha azt mondanám, hogy a jogosítványomba kézzel írták bele a nevet és tévedésből az anyósomét írták be. Az összes szar, amit karcsibácsira hánysz, visszahullik rád.

A posztolónak részvétem, de azérta gyászban sem szabad megfeledkezni arról, hogy valótlanságokat állítani még ilyenloe sem bocsánatos dolog.

2013.11.01. 15:31:54

@Rotoxis: Ha megizéli, akkor is felírták. Nem én kértem, és nem én voltam az egyedüli. 10 éve volt, szülészeten.

2013.11.01. 15:42:00

@Rotoxis: Esetleg nem is az én nevemre írta ki, hanem a férjemére. Már nem emlékszem, de hogy volt ilyen, az biztos.

hüpike 2013.11.01. 16:00:01

@Rotoxis: talán a halottvizsgálati bizonyítvány osztályon kitölött részére gondolt. Azt, már ahol én láttam, általában kézzel írják, (olvashatatlanul).

Rotoxis 2013.11.01. 17:42:55

@Turchi: az látod előfordulhat. Bár vannak olyan gyógyszerek, amelyeket necces lenne egy pasinak felírni. ;-)

@hüpike: a halottvizsgálatinak lényegesen kisebb a jelentősége, mint a zárójelentésnek, vagy a boncjegyzőkönyvnek. Egy elkeseredett ember minden szalmaszálba belekapaszkodik, a káka egyenes szárán is csomót keres. A baj, hogy a környezete ahelyett hogy megnyugtatná, még tüzeli a szerencsétlent. Aztán talál egy jó ügyvédet, aki természetesen nem sikerdíjért, hanem fix összegért (amit akkor is megkap, ha bukja a pert) bármit bevállal. Nem az a fontos, hog nyerjen, hanem hogy jó sokáig lehessen tárgyalásra járni. Aztán persze bukja az egész pert, de ez az ő díját nem érinti fizetni csak szegény hozzátartozónak kell. A jelen estben is ilyesmiről lehet szó. A poszt úgy zárul, hogy ennek majd következménye lesz. Lesz is. A poszter idegeskedik néhány hónapig, kifizet egy valag pénzt, majd arccal tompít a betonon. Természetesen mindenki hibás lesz, csak ő maga és a szény ügyvéd nem, aki mindent megpróbált, de a rohadék zorvosmaffia kimosta a rohadékokat.

Farkasokkal táncoló 2013.11.01. 17:55:00

@dreia:
De hát mind a két esetben szívelégtelenséget állapítottak meg nem?
A copd meg tüdőembolizáció közt olyan nagy különbség nincsen - mármint, hogy melyik következtében alakult ki a szívelégtelenség.

Farkasokkal táncoló 2013.11.01. 18:01:49

Nagyon naív és kezdő beteg az, aki azt hiszi, hogy a kórházba nem kell bevinni a gyógyszereit, mert ott úgyis adnak... nem adnak, nekem is be kell vinni az egész otthoni házipatikát, még popsikenőcs se volt az ápolóknál, mikor kicsípődött az alfelem, mikor mentem haza, ajándékba hagytam nekik egy tubus Alsol krémet. Egyedül a vérhigító injekciókat adják a kórházi készletből, vagy ha a saját kezd kifogyni, akkor az orvos ad uj receptet, amit a hozzátartozó kivált patikából és legközelebb bevisz, így megy ez.
2004-ben született az unokám, a lányom a szülés után súlyos vérszegénységben szenvedett, vastablettára lett volna szüksége, de azt se kapott, itthonról kellett bevinni. Szóval nem ujdonság ez az állapot.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.01. 18:14:59

@Rotoxis: és ha beteg meghal vagy tartós egészségkárosodást szenved a gyógyszer hiánya miatt, akkor ki izél kit?

Rotoxis 2013.11.01. 18:15:58

@Farkasokkal táncoló: Nem újdonság, de botrány. Azt az egészségügyet, amelyik képtelen a betegnek biztosítani a szükséges gYógyszereket, egyetlen percig sem volna szabad működtetni. És ez már színtisztán pénzkérdés.

Rotoxis 2013.11.01. 18:22:20

@Babette_: Normális helyen ilyen nem fordulhat elő, de ha nem kap a beteg gyógyszert, a kóroda fizet, mint a katonatiszt. A gubanc akkor van, ha a lázlapra nem írják rá gyógyszerhiányt, hanem úgy szerepel, mintha megkapta volna a beteg. Ez egyértelmű hamisítás, ha bizonyítani lehet, mindenkit megizélnek érte. Sajnos nagyon is el tudom képzelni a mai magyar rendszerben. Ezek sokkal komolyabb problémák, mint az, hogy morc-e a nővér.

Farkasokkal táncoló 2013.11.01. 18:55:08

@Rotoxis:
Pénzkérdés, igen. Sebaj, lesz helyette sok szép stadion, majd odamennek a betegek és a stadion csakrája meggyógyítja őket, sőt a sok beteg öregasszony egyenesen megfiatalodik a sok nyalka deli focista láttán.

De. Ha nekem az anyám vagy más közeli hozzátartozóm kórházban van, és minden nap látogatom, és konstatálom, hogy érdekes dolgok vannak a gyógyszereivel, akkor miután tisztáztam a nővérrel, hogy a kórháznak nincsen gyógyszere és emiatt vagy kap vagy nem, akkor nem az elveimre hivatkozom meg felháborodom, hanem behozom az otthoni gyógyszereit például.

2013.11.01. 19:04:09

@Rotoxis: Antibiotikum volt :-)

magam adom 2013.11.01. 19:34:34

@Mária:
Hát arra, hogy az orvosokat utálja, Magyarországot meg szereti. :-)

dreia 2013.11.01. 20:36:50

@Farkasokkal táncoló: Nem mindegy. Volt egy enyhe COPD-je, vagyis tüdőtágulás, de nem fulladt, csak nagy erőfeszítésre. Érfestés után másfél nappal viszont nagyon fulladni kezdett, mondtuk is az orvosnak, hogy ilyen még sosem volt, de azzal magyarázta, hogy a beavatkozástól fellángolt a COPD-je, pedig gondolniuk kellett volna embóliára. Ez tartott nála kb. másfél napig, utána látszólag jobban lett, így elhittem, hogy az orvosnak volt igaza és nem tüdőembólia. Végül a törvényszéki boncolás kimutatta, hogy tüdőembóliába halt bele, mert heveny, vagyis hirtelen szívelégtelenséget okozott. Valószínűleg a halála után már a kezelőorvosa is rájött, mert nagyon le akart beszélni a boncolásról. Abból is gondolhatta, hogy anyám reggel még felkelt, reggelizett, elment zuhanyozni, aztán egyszer csak hirtelen megállt a szíve. Nyilván a vérrög a mozgástól elindult. Írtam róla itt pár hete, csak akkor még azt hittem abba halt bele, hogy a Betaloc-ot előző nap elhagyatták vele.

she_wolf 2013.11.01. 23:02:40

Bocs az offért!
@Mária:
Ejnye-bejnye.....döglött lóba nem illik belerúgni.
Ezt szoktam mantrázni, de még sokat kell gyakorolni:D

Reggie 2013.11.02. 01:27:20

@Dilis Csávó: Neharagudj, de ez egy baromsag. Az, hogy hogyan viselkedsz masokkal egyszeruen neveltetes es kulturaltsag kerdese. A paraszt akkor is paraszt marad, ha sok penzt adsz neki.

Braincelle 2013.11.02. 01:55:58

@Reggie:
Nem baromság.
Van olyan, amit nem ment semmi, van az a viselkedés, ami egyszerűen nem vállalható, akármennyi pénzt is keres valaki.
Viszont a kedvesség és az empátia az jelentősen fáradtság-függő, egy ponton túl az emberek többsége nem képes mosolyogni és plusz energiákat befektetni a kommunikációba.
És azért is részben pénz kérdés, mert hosszútávon nagyon frusztráló, ha rajtad csattan az ostor mindenért, amihez semmi közöd nincs, és egy alulfinanszírozott, eszköz és emberi erőforrás hiányos rendszerben, ahol a betegek elégedetlenek, nyilván az szenvedi ezt meg, aki pedig ott van.

jágör68 2013.11.02. 14:21:25

Hol b@sztuk el az egészet, é'csanyám?- teszi fel Kern is a híres kérdést?

Pedig alapvetően jól indult az egész:
-jó oktatás (Németországban pl. fogalmuk sincs a kémiáról- fizikáról, amíg az egyetemre jutnak- oda nincs és soha nem is volt felvételi- legalábbis olyan komoly, mint nálunk volt- sajnos ezt is ügyesen eukonformosították idővel...) vagy pl. náluk a doktori cím sem kötelező.
Szóval úgy lesznek orvosok, hogy fogalmuk sincs milyen fizikai-kémiai-biológiai törvények uralkodnak- nemcsak a szakmában- világban sem... És egyszerűen bemagolják azt is, amit simán meg lehet érteni meg levezetni. Nyilván van olyan része az orvostudománynak is, amit nem érteni kell, hanem egyszerűen bevágni pölö anatómia, bár azért ott is vannak összefüggések.
Szóval ez a tudásbeli fölény simán elolvad a pénzbeli kilátástalanság és a szintén ebből fakadó gyógyító oktatók túlterheltségén és ennek megfelelően a gyakorlati oktatás is olyan...
De mostmár sikerült az elméleti részt is lezülleszteni ojrópai szintre.
Szóval a helyzet sz@r, de legalább reménytelen.

she_wolf 2013.11.02. 19:51:42

@jágör68:
Kedvenc vesszőparipám már egy ideje az "egészségügy-oktatás-igazságszolgáltatás" hármasfogat.
Ami nálunk (csak!) ezen a három területen folyik annulál minden eddigi eredményt. Nem kell mást tenni, csak megnézni egy kvízműsort:D
Talán 3-4 adást élt meg az egyik (Észbontók), és már kezdtem azt hinni, hogy mazochista vagyok, mert gyakran sírva röhögtem rajta.
Mikor pedig jobban belegondoltam az egészbe, elszomorodtam. Ezt nyújtja a magyar (felső)oktatás? Nem csoda, hogy akinek esze van elhúz innen, aki meg tudásban (és mentalitásban) nem üti meg a kinti mércét itt marad marketingesnek, meg kéregetéskutató szociológusnak....
Sóval "fel a fejjel, semmi remény". Szokta volt mondani szeretett, megboldogult apósom.

Ennyi Off után egy kis In:

Mikor először idetévedtem észrevettem, hogy egy poszter később reagált a hozzászólásokra. (ha még emlékeztek karacsimacira)
Itt valahogy nincs párbeszéd a poszter és a hozzászólók között, pedig nem lenne ördögtől való dolog. Jelen estben néhány utólagosan beírt adat, vagy egyéb kiegészítés segíthetne a tisztánlátásban és abban, hogy szakemberek miként értékelnék esetleg újra a történteket.
Ennek hiányában a neten született egy újabb felület ahol lehet irkálni, oszt jóidő:(

Ja, és éljen a foci.

marand22 2013.11.02. 20:26:55

Szívműtét (bypass vagy műbillentyű beültetése) után hogyan zajlik a beteg élete (nálunk):
1. nap: műtét után szívsebészeti intenzív, általában 24 órát töltenek itt.
2.-6. nap: szívsebészeti intenzívről kikerül a szívsebészeti osztályra, rendszeres kötéscsere, gyógytorna elkezdése, korai szövődmények keresése, kezelése.
7. nap: varratszedés.
8. nap: ha nincs probléma, átkerül kardiológiai vagy kardiológiai rehabilitációs osztályra.
2.-3. hét: rehabilitáció, gyógytorna, késői szövődmények keresése.
Leggyakoribb késői szövődmények: szívritmuszavar (pitvarremegés és pitvari tachycardia), folyadék a szívburokban, mellüregben (steril gyulladás), sebgyógyulási zavarok.

Jelen esethez:
1. Az elvégzett műtét típusa (bypass, műbillentyű beültetése, billentyű plasztika, egyéb) fontos infó lett volna.
2. Nem értem, mit keresett a beteg a szívműtét után a dombóvári kórház intenzív osztályán (ott nincs szívsebészet, gondolom Pécsett operálták). Súlyos szövődmény volt a műtét után?
3. Szívműtét után mit keresett belgyógyászati osztályon, ahol sem a szükséges terápia (rehabilitáció, gyógytorna), sem az esetleges szövődmények felismerése nem biztosított?
4. Minek kellett szív MR (rutin szerint kétirányú mellkas rtg-t és szív UH-ot csinálunk ilyenkor többször, mert bőven elégséges, olcsó és kellően hatékony)?
5. Több órája halottat nem próbálunk újraéleszteni (csak kivételes esetben, ilyen pl. a kihűlés, ahol van esély, hogy akár órák múlva is visszatér a keringés és az agy is ép marad)!!!
6. Többször leírtam már ezen a blogon, hogy MINDENKI SZÍVELÉGTELENSÉGBEN HAL MEG (az is, akinek levágják a fejét). Jelen esetben nagy valószínűséggel kamrai szívritmuszavar okozta a hirtelen halált. Ennek hátterében lehet elsődlegesen maga a ritmuszavar vagy az alapbetegség (ezt jó lenne tudni: pl. korábbi infarktus, következményes szívizomgyengeség vagy aortabillentyű szűkülethez társuló kamraizom megvastagodás), de okozhatja más mechanizmussal pl. heveny tüdőembólia is.
7. Kórházban meghalt beteg a vonatkozó törvény és rendeletek szerint boncolásra kerül, KIVÉVE, ha a hozzátartozó megalapozottan kéri annak elengedését és a kórház vezetése (ti. érintett osztály vezetője, a kórbonctani osztály vezetője és a kórház igazgatója) ehhez hozzájárul (nálunk végzett műtét után a mi kórházunkban szinte 100 %-ig biztos, hogy boncolásra kerülne).

cobre 2013.11.02. 23:12:16

@marand22: A posztból csak annyi derül ki, valamikor volt egy szívműtétje, de nem biztos, hogy azért került be a kórházba.

Braincelle 2013.11.03. 09:34:04

Szerintem nem most volt a szívműtét.

platelet 2013.11.03. 13:58:51

@marand22, @karcsibácsi, @molnármari, @Antalbaba: a szívelégtelenség, és annak legsúlyosabb akut formája, a kardiogén sokk nem ugyanaz, mint a szívmegállás/keringésmegállás. Igaz, hogy mindenki szívmegállásban hal meg, de nem mindenki szívelégtelenségben hal meg. A kardiogén sokk is lehet közvetlen halálok, elsődleges halálok nem, mert mindig van egy alapbetegség, ami kiváltja.

marand22 2013.11.03. 16:58:14

@platelet:
De bizony, mindenki szívelégtelenségben hal meg, terminálisan ugyanazok a kórbonctani elváltozások alakulnak ki: petyhüdt szívizomzat, a tüdőszövetből folyadék préselhető, szöveti pangás jelei. Ezek mindig láthatóak, függetlenül az alapbetegségtől. A többi stimmel.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.11.03. 17:49:39

A szívelégtelenségben a szívből percenként pumpált vér mennyisége (perctérfogat) elégtelen a test normális oxigén- és tápanyagszükségletének biztosítására. a szívmegállás során ugye a perctérfogat nulla (ami ugye lényegesen kevesebb mint kellene), így a szívmegállás is a szívelégtelenség egy formája.
a szívnek van egy bizonyos fokú autonómiája, elvileg az agy teljes hiánya nélkül is működőképes, egy ideig. a lefejezett ember is mozog még egy darabig és a hirtelen eltávolított szív is ver még pár másodpercig, tehát az agy elvesztése sem a halál oka, hanem a szív megállása ilyen esetben. hiába na, tudták a régiek, hogy a szív a lényeg

marand22 2013.11.03. 19:11:30

@cobre:
Akkor meg ezeket nem értem: "...gyógytornász nem járt édesanyámnál,..." "Egy szívmütöttnek folyamatos ellenőrzés kellett volna." "...levitték az 1-es bel osztályra a kardiólógiai rehab helyett."

Ad 1. Intenzíven gyógytornának szívinfarktus, szívműtét után, légzési és/vagy szívelégtelenség miatt van értelme. Ha nem volt frissen műtve, és nem mondták, hogy infarktusa van (korábbi műtét után ekkor szívkatéterezésre küldték volna), akkor viszont szívelégtelensége lehetett, amit tükrözött a halálok is !?

Ad 2. Milyen folyamatos ellenőrzésre gondolt?
Jó eredményű bypassműtét után (teljes revascularisatio, LIMA, RIMA, cardioplegia hiánya, sternotomia lehetséges mellőzése, thoracoscop használata) panasz, tünet nélkül nincs mit ellenőrizni a rizikófaktorokon, életmódon kívül legalább 10 évig. Szövődményes eset a műtét utáni első kontrollon ismert, annak az ellenőrzése egyéni. Korszerű billentyűműtét (plasztika: mitralis billentyűhibák 80 %-a, aorta billentyűhibák 10-20 %-a oldható meg így, sternotomia helyett bordaközti behatolás, esetlegesen thoracoscop használatával) utáni 3 hónapos ellenőrzésen tudható a műtét sikeressége. Sikeres, szövődménymentes műtét után nincs mit ellenőrizni a továbbiakban tünet-, panaszmentes betegnél. Mechanikus műbillentyű beültetése után a véralvadásgátló ellenőrizendő. Magának a billentyűnek a rutinszerű ellenőrzése tünet- és panaszmentes betegnél nem sok értelemmmel bír. Ugyanez igaz a xenograftra is (varrókeretre aplikált, állatból vagy emberből származó billentyű), de csak kb. 5-10 évig, utána rendszeresen ellenőrizni kell a degeneráció miatt.
A hangsúly a tünet- és panaszmentes betegen van!!!

Ad 3. Kardiológiai rehabilitációra intenzív osztályról ? Ezt végképp nem értem.

platelet 2013.11.04. 15:02:04

@marand22: az egy dolog, hogy minden elhaltnál ugyanazok az elváltozások láthatók bizonyos szervekben (ezt hívják halálnak...), de a szívmegállás nem egyenlő a szívelégtelenséggel. Lehet, hogy egy patológus számára az, hogy a "szív nem működik, tehát elégtelen, ennek szisztémás következményei vannak" egyenlő a szívelégtelenséggel. De a klinikumban a szívelégtelenség egy külön betegség, ami nem azonos a szív- és keringésmegállással. Természetesen, változó etiológiával rendezik, és a kiváltó okot is kezelni kell, de mindig magát a szívelégtelenséget is, mint betegséget.

marand22 2013.11.04. 15:27:57

@platelet:
Ebben nincs vita közöttünk. Arra próbáltam azonban felhívni főleg a laikusok figyelmét, hogy a kórbonctani jegyzőkönyvben szereplő (közvetlen) halálok (szívelégtelenség) gyakorlatilag mindenkinél szerepel, mivel a halál során bekövetkező kórbonctani elváltozások ugyanazok, ez pedig megtévesztő, félrevezető lehet. A klinikum más dolog, a kórboncnokok a klinikaitól eltérő nyelvezetet használnak. Ebbe a problémába már sokszor belefutottam.

Braincelle 2013.11.04. 22:44:33

És melyik a 2-es belgyógyászati osztály, ahonnan egy fél nap után az 1-es belgyógyászati osztályra helyezték?
Főleg, hogy az intézmény honlapján 2-es belosztály nem is szerepel. Bár ha csak 1 van, akkor nem tudom, azt minek számozzák (csak próbáltam megnézni, melyiknek mi a profilja, de nem jutottam előrébb).

zellerlevél 2013.11.05. 18:28:26

@molnármari:

Hú, nagyon mérges vagy. Érthető, hogy haláleset után az ember indulatos, de az nem érthető és nem elfogadható, hogy bármely szakma művelőiről bárki így beszéljen.

Nekem senkim nem orvos, senkim nem dolgozik az egészségügyben, de mindig meglep, hogy milyen gyűlölettel képesek egyesek az egészségügyről, az ott dolgozókról beszélni.

Ezt többnyire betudom a tájékozatlanságnak (érdemes körülnézni a világban, más egészségügyi rendszerek milyen hatékonysággal dolgoznak), de úgy tűnik, hogy a te hozzászólásod ennél is sokkal több: valami mélységes gyűlölet és lenézés van benne.

Az elmúlt évtizedekben sokszor kerültem kapcsolatba az egészségüggyel, saját és családtagok betegségei, kezelése, halála kapcsán. Többnyire pozitív tapasztalataim voltak (ez jórészt elvárások és együttműködés kérdése), de láttam olyasmit, ami nem tetszett; olyant is, ami nem fért bele az értékrendszerembe, sőt, esetleg a hatályos törvényekbe sem (mindkét irányban!); tapasztalatam azt is, hogy valaki nem élt addig, míg esetleg (vagy szerintem, vagy a világ gazdagabb felén) élhetett volna, de biztos vagyok benne, hogy egyik sem jogosít fel arra, hogy úgy általában az orvosokról ilyen véleményt alkossak.

Néha elgondolkodom rajta, hogy használ-e még valakinek ez az oldal... Mert amit itt leírtál, az mindenkinek árt: az orvosoknak, neked magadnak (mert a jövőre nézve még nehezebb helyzetbe hozod saját magad!), a hozzád hasonló véleményű betegeknek; de a többieknek is, akik nálad ezerszer reálisabban látják az egészségügy helyzetét.

pgniki 2014.01.27. 07:43:29

@mildi: Igen,a leírás elég katyvaz,ráadásul egy apró,ám nem mellékes tényt elfelejtett megemlíteni a kedves levélíró,mégpedig azt,hogy az édesanyja megpróbálta megfojtani magát,ami nem sikerült azonnal,és csak később halt bele a következményeibe.Szerintem erről nem az orvosok és nem a nővérek tehetnek.Viszont a történet így kerek.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása