Így bánnak a haldoklókkal

2013.09.12. 08:06

bereavement_hands.jpgAkinek van haldokló családtagja az tudja milyen is ez a fájdalom.

Tisztelt Praxis!

Édesanyám súlyos beteg 2012 februárban diagnosztizálták nála a rákot, mindenféle élzáródásai is voltak gyomor és vékonybél, ezért a kórház Sz.fehérvár pépes diétát írt neki elő. a daganat máj és epe között van és nem műthető, mivel egy főeret vesz körbe, mivel fekvő is, ezért pépes diétát írt elő a szakorvos felhozattuk Bp-re a fent nevezett ellátó intézménybe ahol pépesített kelkáposzta főzeléket, karfiol főzeléket, borsó főzeléket adnak, és emelt szintű 0,25 helyett 0,50-es morfiumot.

Ennek a gyógyszernek a mellékhatása a lelassulás emlékezet kihagyás, mikor reklamáltam, hogy miért hagyták 15 óra és 21 óra között a kakiban közölték, hogy édesanyám rosszul emlékszik és egyébként az ápoló elmondása szerint -amit a szemembe mondott -  az osztályán fekvő 28 betegre napi 4 azaz négy darab pelenkát biztosít a minisztérium=-O akkor most kinek van kimaradása és ki nem tud számolni?

 Ez a beszélgetés pedig azért történt mert édesanyám azt mondta, hogy 2 x leejtették a mai napon, akkor most ki is mond igazat?? Az én és a gyerekeim pénzéből levont TB járulék biztosan fedezné az anyám ellátását az aki megélte a haburút, a forradalmat és felnevelt minket és fizetett TB ennyit nem érdemel?? Orbán úr Éljen a foci!!!, de a Jó Isten magának is vissza fogja adni ezt a szenvedést, hiába lesznek rá milliárdjai! Isten előtt mindenki egyforma és vannak gyerekei akik szintén vissza fogják mindezt kapni:'(

És én csak ennyit szerettem volna mondani. Akinek van haldokló családtagja az tudja milyen is ez a fájdalom:-(

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pirimogyoró 2013.09.12. 10:27:52

Már várom a sok jóindulatú okoskodót, aki majd elkezdi, hogy ez nem így van, meg csinálja ő, ha jobban tudja, vagy miért nem visz be pelenkát, ha ott nincs (biztos vitt már be), esetleg még azt is, hogy nincs is TB...
Aki együtt érezni nem képes, legalább jól gúnyolódhat.

Tempus-Anh 2013.09.12. 11:21:27

Anyádat mért nem te ápolod?

Ennyi lenne a kérdésem.

greenelf 2013.09.12. 12:14:33

Kedves Tempus -Anh,
kb. 2 éve követem hozzászólásait, többször tartottam már vissza magamat, hogy a minimális empátiát nélkülöző véleményeit lereagáljam. Nem egyszer rettentett már meg, hogy az aki orvosként dolgozik, hogyan vélekedhet így a páciensekről és miként működhet még "gyógyítóként" pl: "Anyádat mért nem te ápolod?"?
Az egészségügyi kommunikáció szakértőjeként, meglátásom szerint felmerül Önnél a burn-out szindróma súlyos formájának gyanúja, kommentjeinek tartalma, stílusa alapján. Javasolnám egy Bálint csoportban való részvételét.

she_wolf 2013.09.12. 13:29:26

@Tempus-Anh:
Talán azért, mert dolgozik. Hogy legyen miből adót fizetni.

nemhiszem, hogy 2013.09.12. 14:19:03

Legyek én a rossz. Sajnálatos dolog ,de ki kell mondani, hogy a korház ,bármennyire is szeretnék az emberek, nem szocialis intezmény. Nem korházba tartozik a végstádiumú rákos beteg, az immobilis idös egyedül enni inni nem tudó idős ember. Erre vannak az öregotthonok, hospicok miegymás. Ezért dulifuliként viselkedik a doki nővér, ha a hozzátartozó bejön látogatni és a kifogásokat keresi. Ezt otthon kellene megoldani vagy gondozó megfizetése vagy a családon belüli ápolás utján Ha a szülő gondozta a gyermekét akkor a gyermek is gondozza a szülöjét. Ez lenne az ideális. Az állambácsi nem fogja gondozni az elesetteket. Sad but true

zünüke 2013.09.12. 14:33:37

@greenelf: Tökéletesen igaza van, Tempus-Anh-nak hosszú hónapok óta a válaszain én is megvagyok lepődve.Az agresszív,kioktató,szemtelen,megállás nélkül a hozzátartozókat becsmérlő-ha igazuk van akkor is-a betegeket is szinte kivétel nélkül szintén hazugnak kikiáltó "orvos" posztoló végre bebizonyította,hogy bizony léteznek olyan orvosok akik ha a takarító személyzethez tartoznának jobban járna mindenki.Az egészségügytől elkezdve a betegekig.Talán lehet túl enyhén fogalmaztam,és egy sarki kocsma pultosaként remekül tudná tartani a fegyelmet,a kötekedő vendégek köreiben.

zünüke 2013.09.12. 14:51:21

@nemhiszem, Már megbocsásson,de ez hol van papíron lefektetve TÖRVÉNYILEG,hogy a végstádiumban lévő,idős,menthetetlen,rákos betegek kórházi ápolása nem a kórházra tartozik??? A doki meg a nővérke nem azért viselkedik "dulifuliként" mert a kedves rokon valamit kifogásol,hanem azért mert egy ilyen magatehetetlen félig haldokló beteggel bizony sok a munka.
" Ezt otthon kéne megoldani" "vagy gondozó megfizetése" "családon belüli ápolás"
Tehát akkor ebből azt hámozom ki,hogy a közvetlen hozzátartozó lépjen ki a munkahelyéről,igényelje meg a 22.700 Ft-os ápolási segélyt,és a nyugdíjjal kiegészítve csak el lesz valahogy a család.
Vagy:havi 100-150 ezer forintért vegyenek fel egy szakápolót, aki reggel 6-7 től délután 5-6 ig a beteget szakszerűen ellátja.Remek ötletek...Még hozzátenném,hogy nem az állambácsira gondolunk a betegek ellátását illetően,hanem a kórházak személyzetére akik feltételezem ezért választották ezt a pályát.és ezért kapják a fizetésüket-még ha keveset is.

IrishOak 2013.09.12. 15:14:59

Mindig fájó szívvel olvasom az ilyen történeteket.
Na most kb. azt kéne tenni, hogy hazavinni a megszokott környezetébe az idős nénit.Családsegítőből kérni otthonápoláshoz nővért -ennek díja óránként 450-500 ft,ők szakápolók,ha azt kéri az ember.(gyógyszerez,injekcióz,infúziót cserél stb.) bár a pelenkázás, a mosdatás a család felelőssége!erre lehet kérni a nyugdíjfolyósítótól kis kiegészítő pénzt, bár a minimál nyugdíj 1,5 szerese fölött nem adnak, azt tényleg csak a nagyon szegény haldoklóknak utalják.
Ezenfelül hospiszos házi látogatók is mennek minden nap, ha kérik. A háziorvos megy 2 naponta, vagy a szakorvosi vizsgálatra ill. az onkológiai vizsgálatra a családsegítő megszervezi a szállítást -ha nincs senkinek olyan autója amivel megoldható lenne.
Az otthonápolási díj a 2013-as tarifa szerint 29500.- ill. kategóriánként változó, így ennek a 110,120,130%-a.
A kórházi aktív osztályokon arra sincs pénz hogy a takarítókat kifizessék, a gyógyszerek és eszközök számlája ki legyen egyenlítve a szállítók felé.Azt csodálom, hogy pelenka van; mert azt is családnak kell ilyen elfekvőkbe vinni. Vagy fizetni a napidíjat egy 'rehab osztályon, és akkor van minden.az kb.most 1500-1600 lehet, mert 2 éve volt 1350Ft.

Ne várja el semelyik családtag, hogy amit ő nem akar -nem; nem kifogás,hogy nem tud, mert mindenki azt és úgy intéz ami neki a legfontosabb!!!- azt a kórházra, a nővérre testálhatja azzal a lelki nyugalommal, hogy neki semmi más dolga nem marad, csak szapulni, és szidni.
Mondom ezt úgy nagy gyakorlatom van a halál előtti otthoni történetekben.

Kéretik a gyermekeknek 'felnőni a feladathoz!Biztosítani a beteg kívánsága szerinti nyugalmat,és békés eltávozást.Mindet meg lehet oldani,van segítség és nagyon sok olyan megoldás létezik amelyik nélkülözi a végórák borzalmait.Tiszteljük meg elődeinket,hogy megadjuk nekik a nyugodt eltávozást.Ha papot szeretne még azt is!

Mindezeknek semmi-de semmi köze ahhoz,hogy a család hagyja a mamát egyedül,szomorúan,kiszolgáltatottan egy aktív kórházi osztályon elemésztődni.:-(

uud 2013.09.12. 15:34:17

sikítva rohantatok a 300 Ft-os vizitdíj ellen. erre szavaztatok, birkák. van magánklinika is.

Fekete Dália 2013.09.12. 15:37:32

Én is mindig fájó szívvel olvasom az orvosok itteni böffeneteit.
Nővér óránként 500-ért miből?A morfint ki fogja adagolni?
A hozzátartozó hogyan lássa el a szülőt, ha nem fér be a saját kis lakótelepi lakásába 4 ember mellé a haldokló.
Ja, hogy papinak/maminak van esetleg nyugdíja, ami még a gyógyszerre sem elég, hát a hozzátartozónak meg a fizetése nem elég a nővérre az nem számít.Ráadásul a szülő nem mindig lakik ugyanabban a városban.
Márpedig hozzátartozónal a saját családját is életben kellene tartani és közben pedig ápolni.
Hogyisvanezkéremszépen?
A végstádiumú beteg az nem beteg, vagy mi a szösz?
A maszek nővér felírja és beadja a morfiumot és az infúziót is, meg branült, és cseréli a katétert?
Felírja a betegnek a pelenkát?
Ugyehogynem!

Tehát hiába is maradna otthon a haldokló ilyen állapotban, mert kellene az ápolón kívűl még egy ember, aki naponta szaladgál mindenért.

Fekete Dália 2013.09.12. 15:45:22

Egy elfekvő osztályon pedig nem 1500 Ft a napidíj, hanem annak a többszöröse.
Én 5000-8000 forint körüli összeget tudok.
A családnak akit ismerek jócskán ki kellett egészítenie a magatehetetlen szülő nyugdíját, mert amúgy nem telt volna rá, az a tény, hogy egy másik beteg családtagot is ápoltak nem érdekelt senkit.

tankaranka 2013.09.12. 15:52:21

Ha ilyen helyzetbe kerül az ember, mennyibe kerülne olyan intézményt találni, ahol ( nem hálapénzzel megtámogatva, hanem hivatalos tarifáért ) rendes ellátást kap a haldokló beteg ? van egyáltalán ilyen vagy csak a kórházi szarban fekvés és az otthoni haldoklás közt választhatok?

ha mondjuk holnap kiderül, hogy menthetetlen beteg vagyok, van hátra két hónapon, de se a lakásom se a rokonaim nem alkalmasak arra, hogy ápoljanak, hova fordulhatok ?

zünüke 2013.09.12. 15:57:02

@IrishOak: Tehát akkor a Családsegítőből kért "szakápoló" nem mosdat,és nem pelenkáz míg a beteget őrzi óránként 450-500 FT-ért ami egy olyan családnál ahol reggeltől délutánig dolgoznak az akármerről is számolom 10-11 óra távollétet jelent.Legyen napi 5.000 Ft a szociális nővér,és a mama egész nap a szarban fekszik,de a saját megszokott ágyában-ami a lényeg.Ha jól értettem az alapszolgáltatás feletti kívánság speciel a ,illetőleg a beteg mosdatása plussz költség ami szerény megítélésem szerint akár 1500-2000 Ft-al is növelheti a napi tarifát.Így jönne ki a havi 140.000 Ft amiről is beszéltem illetve írtam feljebb.Aztán az említett Nyugdíjfolyósító vagy ad kiegészítő támogatást,vagy nem.De inkább nem.Egészen biztos,hogy vannak családok akik ezt megtehetik,de a mai helyzetet ismervén a többség bizony nem.Én tudok olyan esetről,hogy a család, a hasnyálmirigy rákban szenvedő nagymamát hazavitte a kórházból,mert ő tényleg fontos volt nekik.Nem kértek semmiféle támogatást megoldották egyedül a gyerekei felváltva a gondozását.A mama állapota nem javult,sőt egyre rosszabb lett 1 hét leforgása alatt.Nem volt mit tenni,hívni kellett a mentőt akik azonnal szirénázva vitték vissza.Egy hét múlva ismét kiengedték,majd pár nap után megint be.Ez így ment nagyjából egész nyáron.Szerencsétlen félig haldokló asszonyt ki-be szállították a kórház és az otthona között tíz naponként.Megkérdezhetem,hogy ennek mi az értelme???? Az utolsó szállításánál jelen voltam amíg a mentősök a hordágyra tették.A látvány, és az egész szörnyű volt, talán soha nem felejtem el.Még aznap este meghalt.

IrishOak 2013.09.12. 16:32:30

@zünüke:
a szakápoló nem mosdatós nővér.Ha mosdató, fürdető,etető,itató, pisiltető -nappali ellátás keretében igényelt szociális munkás kell az nem nővéri ellátás kérése.El kell dönteni mi szükséges.Lehet mindkettőt kombináltan is.Napi gondozás maximum 4 óra lehet. Ápolónői feladatkérés meg 1-2 óra de ő csak gyógyszerez, beadja a morfint, vagy cseréli az infúziót.Ha branült kell cserélni szól a háziorvosnak az jön.(Na azért ezt megoldják maguk, bár hivatalosan nem dolguk)
Ezeket az ellátásokat havi 12-15000 be is takarja. Nem kell itt dobálózni a nagy pénzekkel.A családsegítők minden önkormányzatnál működnek.Még a tanyákra is kijárnak. Sok-sok ember nagyon sokat dolgozik ám mások elhagyott és akár átmenetileg, akár végleg magukra hagyott szüleivel, családtagjaival.
Ha az ember úgy áll hozzá, hogy csak segítséget kér, akkor gyorsan és zökkenőmentesen segítenek.
A nővérek közti időt -meg a hospiszosokkal kell le egyezetni, meg a családtagokkal.

Azért ne várjunk már el mindet idegenektől!!!!

amúgy van spec idősotthon is ilyenekre: havi 150- 250 ezerért.Csak utána nagy szokott lenni a hőbörgés a hagyatékin, hogy mennyi "kiment az ablakon:-((

IrishOak 2013.09.12. 16:34:36

@tankaranka: idősekotthona.hu - ők felmérik az igényeket és azonnal küldik az ajánlatokat.Ingyenes szolgáltatás -azért merem leírni a nevüket.Van majdnem kórház szintű otthon is.Egyre több!

CPR 2013.09.12. 16:44:57

Sajnálom a posztolót. Részvétem. De az írásából pontosan kitűnik, hogy abszolút laikus. Csak az marad meg pontosan, amihez, amit ért. Pl.: ételek. A morfin adag zagyvaság, bélelzáródásra nem a diéta a terápia, pépes diétáért Pestre hozni valakit? Szakmailag: a morfin kábító fájdalomcsillapító, ami időnként hallucinációkat okoz, főleg időseknél. Sajnos a pelenkaadag nem vicc, nem véletlenül kérik be a hozzátartozótól. Ezek a kórházi állapotok a nagy magyar egészségügy valósága. A személyzet kimerült, eszközök nincsenek, gyógyszerhiány van. A személyzetre háruló feladat egyre több, de belőlük nem lesz több. Jótanács: ha egy szerettünk kórházba kerül próbáljunk meg minél többet magunk megtenni nála, ha ott vagyunk és még képes mozogni kísérjük ki zuhanyozni, igazítsuk meg az ágyneműjét, etessük, itassuk meg, helyezzük a dolgait a keze ügyébe, öltöztessük át. Ha az ember gyereket nevel, nevelt akkor ezeket meg tudja tenni, ugyanaz, csak nagyobb a szeretett személy. Ja és ne zaklassuk az ápolókat, orvosokat minden apró cseprő dologért és ne azt nézzük, hogy "van egy folt a lepedőn".

pirimámika 2013.09.12. 16:59:33

Édesanyám 7 hónapig feküdt a Szt Istvánban. Minden nagyrabecsülésem a személyzetnek. Tehetetlen haldoklók között lenni még látogatóba is rémes, dolgozni velük emberfeletti.
Anyu végig tiszta, ápolt volt. Sajnos, vagy szerencsére agyvérzése miatt nem volt tudatánál. Halála napjáig pedikűr, manikür, fogmosás, tiszta pelenkák. És nem vágtak meg. amennyire módomban állt , megháláltam, de magam is nyugdíjas vagyok, nem milliomos.
Ritka az ilyen tudom. Nagy szerencsém volt, láttam más elfekvőket is, ami rémálom volt. Bűz, mocsok, jajgatás, mint egy hadi korház.

pirimogyoró 2013.09.12. 17:13:25

Remélem, nekem a fejemre esik egy tégla és nem jutok erre a sorsra. Nem szeretném tönkretenni sem anyagilag, sem érzelmileg a gyerekeimet.
Jó lenne, ha a betegével együtt szenvedő tehetetlen hozzátartozót (legalább itt) nem oktatná ki minden harmadik kommentelő. Aztán még valami; aki itt orvosnak vallja magát, az nem biztos, hogy az. Csak van pofája szemétkedni a szerencsétlen panaszt tevővel.

zünüke 2013.09.12. 17:18:13

@IrishOak: @CPR:
-Napi gondozás maximum 4 óra lehet...
(Na ezzel a hozzátartozók a seggüket kitörölhetik -már elnézést-ha reggel 7-8 órától délután 5-6 ig szól a munkaidejük.)
-Ápolónői feladatkérés meg 1-2 óra...
(Ezzel szintén.)
-Ezeket az ellátásokat havi 12-15000 be is takarja.
(Tehát akkor egyszer 4 órára lehetséges a felügyelet,majd további 1-2 órára.Ez összesen 6 óra amit a beteg nem egyedül tölt el magatehetetlenül.És a többi időszak??? Nyilván nézni kell egy harmadik megoldást is,hiszen a munkaidő átlagosan 4-5 ig szól,sok esetben este 6-ig.Így ezek a megoldások ismétlem egy kalap szart sem érnek,ha egyszer este 5-6-ra érek-tételezzük fel.Azt meg kötve hiszem már ne is haragudj,hogy ez a pár óra felügyelet 12-15000 Ft-ból kijönne havonta.Kizárt.Én nem dobálódzok a "nagy pénzekkel" de elhiheted, hogy (ne számítsuk bele a hétvégeket)20 napra van az 140.000 Ft ha egy ápoló ott ül a beteggel egy teljes munkaidőt az ágya mellett.Természetesen ebben benne van a mosdatás,a gyógyszerek adagolása,a mosdatás,és ami nagyon szükséges a felügyelet.

platelet 2013.09.12. 17:38:05

@zünüke: értsd már meg, nem a társadalom feladata, hogy ápolja a beteg szüleidet, hanem a tiéd! a társadalom csak segít ebben...

Mercel 2013.09.12. 19:07:02

@zünüke:

Jó neked, hogy te csak pár hónapja nem tartod normálisnak @Tempus-Anh hozzászólásait.. Részemről évek óta nem tartom normálisnak azt a stílust amit ő és a "fehérköpenyes netes horda" produkál itt.
Nem ő az egyetlen, sőt a blog lassan eljutott odáig az évek alatt, hogy a kommentelők kb. fele az egészségügy valamilyen területéről származik, és a saját netes troll játszóterükké tették a blogot. A blog gazdája pedig a jelek szerint asszisztál a dologhoz.
Kicsit tájékozottabb ember már nem ide írja le, ha valamilyen problémája támad egy egészségügyi intézményben, vagy intézménnyel, mert csak azt kapja a fejéhez változatos formában, hogy hazudik, csúsztat, hülye, stb. Empátia nulla. Egó az egekben.

Azt a családtagot is szétszedték aki leírta, hogy a cukorbeteg családtagjával mi történt amikor a kiérkező doktornő képtelen volt helyesen értelmezni a vércukorszint mérő eszköz adatait. Egy év múlva az indexen cikk lett az ügyből, mert kiderült, hogy a doktornő hibázott.
A poszt kikerülésekor viszont a posztoló minden volt csak fehér ember nem.
Ennyit erről.

Ne foglalkozz a fehérköpenyes trollokkal mert nem éri meg.

Alex Shimon 2013.09.12. 19:11:49

Nevetséges. A Kedves haldokló nyugdíját azért biztos nagyon kóser havonta felnyalni, de áldozni Rá az már nem ok. Kell a lé a gyerekre, a rezsire meg magunkra. Csak a Mami normális ellátására nem. De rinyálni és másokat hibáztatni meg kárhoztatni na aaz megy. fujjjj

DarthVader 2013.09.12. 19:33:56

Minden rosszindulat, kioktatás, mentegetőzés nélkül: tessék szives lenni tudomásul venni mindenkinek, hogy a kórház NEM ápolásra szolgál. Amikor már a kórházi kezeléssel nem javítható a beteg állapota, amikor már nem igényel szakszemélyzet általi beavatkozást (etetés, pelenkázás, mobilizálás pl. ilyenek) az NEM kórházi feladat. Igen, vannak ápolási intézetek, ahol térítési díj ellenében átvállalják azokat a feladatokat,amelyek egyébként a hozzátartozót terhelnék.
A kórház pl. adott diagnózisra x napra kap finanszirozást, az ezen túli ápolás (étkezés,pelenka, gyógyszer stb) az már nem finanszirozott a TB részéről.
Sajnos ez van. És elvileg eddig is ez volt, de azért ha pl 1 havi ápolás díja becsurrant a megfelelő zsebbe, akkor azért az osztály le tudta nyelni azt a kis ráfizetést.

Chester Gillette (törölt) 2013.09.12. 20:00:25

@Alex Shimon: "Kell a lé a gyerekre, a rezsire meg magunkra". Ebben is van igazság, de ezt ön írta. A posztoló azt írta, hogy "28 betegre napi 4 azaz négy darab pelenkát", mert kell a pénz fociakadémiára, stadionra, stb. "Éljen a foci!!!" Ebben van-e igazság? Különös tekintettel az ő perspektívájára.

NemNick 2013.09.12. 20:11:45

@greenelf: én is régóta figyelem remek "munkásságát" - szerintem nem orvos.

SusanneF 2013.09.12. 20:13:25

Vidéki kórház ápolási osztályán 2000-2500 ft. a napi díj,ezért 6-8-10 ágyas szoba,napi 3x étkezés,pelenka,sz.sz.orvosi ellátás jár,a legtöbb helyen 3 hónapig lehet maradni-DE nagy mák kell hozzá,hogy valaki épp akkor záros határidőn belül be is kerülhessen,amikor szükséges!!!

A házi betegápolás max. 3-4 óra,a beteg állapotától függ,elég-e ennyi?
Ha nem,lehet megoldást keresgélni!

Hogy miért nem viszik haza a mamát?Mert nincs aki otthon legyen vele,mindenki dolgozik,62-66 éves koráig.
A mi szüleink igen nagyrészt tudták gondozni az ő szüleiket-mert 10 évvel hamarabb garantáltan elmehettek nyugdíjba!!!

Chester Gillette (törölt) 2013.09.12. 20:23:42

@SusanneF: Pontosan. Másrészt pedig több generáció lakott egy fedél alatt. Kismama otthon a kicsivel, tudta gondozni a család öregjeit. Kisebb vidéki településeken ez ma is működik. Már ahol helyben maradtak a fiatalok, ott építkeztek, összejárnak a szülőkkel. Ilyen helyeken érzelmileg is közelebb állnak egymáshoz a családtagok, meg aztán szájára is venné őket a környezetük, ha nem gondoznák lelkiismeretesen az öregjeiket.

platelet 2013.09.12. 20:39:10

@Chester Gillette: de azt nem értitek, hogy ez társadalmi probléma, hogy az idősápolás nincs megoldva. ez nem a kórház feladata, és érthető, hogy idegesek az ott dolgozók, ha a nyakukba akarják varrni

gnme 2013.09.12. 20:43:42

@Mercel: nem gáz, á (megölni egy cukrost)

hiányzott a 15-20 év gyakorlat, amit "tudjukki" leírt

mai napig egy ember ért hozzá emón.. a többi csak ugatja

(...)

jágör68 2013.09.12. 21:15:42

A címzett rossz.
Pedig leírta a kedves posztoló, hogy kinek is kell(ene) címezni.
Bizony, neki, a III.osztályú focistának.
De az elődeinek is mind.
Meg az összes adó- és járulékcsalónak a rendszerváltás óta.
Ebbe bizony beletartozik a be nem jelentett albérlő is- és a feketén beszedett albérleti pénzek.
Ha kormány lennék, súlyosan rászállnék erre is pölö.
Unortodox adó- és járulékcsaló országban a kormányoknak is unortodox módszerrel kell bevételhez jutnia- más kérdés, hogy főleg a tisztességesen adózókat szívatják mindig halálra.
Szóval a helyzet reménytelen, de legalább sz@r, összességében

Chester Gillette (törölt) 2013.09.12. 21:18:39

@platelet: Nade miért ne érteném? Csakhogy a posztolónak nem társadalmi problémája van, hanem konkrét. 28 betegre 4 pelenka. Ez a pelenkás betegek társadalmának a problémája.

platelet 2013.09.12. 21:19:54

@Chester Gillette: igen, meglepő, de a társadalmi problémák néha egyes embereket is érintenek

2013.09.12. 21:55:23

@pirimogyoró: @greenelf: @zünüke: @Fekete Dália: @Mercel: @NemNick: @gnme: Remélem ilyen mély átérzéssel reflektáltok majd a posztok és az átlag kommentelők színvonalára is.

Azért azt gondoljuk végig egy pillanatra, hogy egy kommunikációs folyamat kétoldalú. Itt valóban voltak/vannak olyan kirohanások, amelyek legalábbis nem szerencsések, de sajnos azt kell mondjam, tökéletesen illeszkednek a beszélgetés folyamába.

A posztok között egy érdekes sincs már időtlen idők óta, a hozzászólások színvonala pedig olyan silány, hogy az ijesztő. Ha letisztítom pl. ezt a beszélgetést, marad egy - legfeljebb kettő - komment immanens tartalommal.

Higgyétek el, ha a blog nem ócska posztokkal rendelkezne, és az átlag kommentelő leszokna a nitrogén típusú (színtelen, szagtalan, gáz) hozzászólásokról, az ide járó orvosok is egészen más stílusban írnának.

Kelly és a szexi dög 2013.09.12. 22:39:08

én a plusz morfiumért biztosan nem reklamálnék...

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.09.12. 23:01:41

@Chester Gillette: igen sok igazsag van benne
de szerintem a lelegeztetogep egyenertek mar egy kicsit ciki, azt mar a marinenik is tudjak hogy csak az idiotak hergelnek azzal

itt inkabb ugy kellene feltenni a kerdest hogy akarna-e a T. hozzatartozo, hogy a gyereke ha bemegy torott labbal akkor utana ne tudjon felallni eleteben, mert eppen egy mamoka agonizalasanal morzsoltak a gyongyfuzert a noverkek

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.09.12. 23:03:53

@Kelly és a szexi dög: rakos es vegstadium, nehez nehez...
mondjuk ugy hogy uzsoki :)
en mondjuk nem ertek hozza meg az elvi dolgot az aktiv / passziv eutanaziaval kapcsolatban sem ohajtom itt elovenni, hiaba adtak egy ilyen kis trollmagnes posztot

zünüke 2013.09.13. 00:11:05

@Fyall
"és ha az átlag kommentelő leszokna a nitrogén típusú (színtelen,szagtalan,gáz)
hozzászólásokról,az ide járó orvosok is egészen más stílusban írnának"

Elhisszük.
De te mit nevezel "nitrogén típusú hozzászólásnak"??? Talán azt,hogy egy kommentelő bátorkodik a panaszos hozzátartozónak igazat adni?? Vagy azért mert egy pimasz,sértő,kioktató választ valaki nem hagy szó nélkül?? Netán mert egy hozzátartozónak nem tetszik ahogy az anyjával/apjával/gyerekével/esetleg maga a posztolóval a kórházban úgy bánnak,hogy sok esetben az már felháborító?? Vagy te mit nevezel színtelen,szagtalan,gáz, hozzászólásnak?? Várom a válaszodat...

A másik:"a hozzászólások színvonala pedig olyan silány,hogy ijesztő.

Ezt is elhisszük.
Sajnos nem tudjuk felvenni a versenyt az orvosi egyetemet végzett,szuper intelligens,néhol teljesen feleslegesen orvosi latin szavakat használó,felsőbbrendű,megmondó emberekkel.Bocsánat orvosokkal :))

" az idejáró orvosok is egészen más stílusban írnának"

Persze.
Ha minden poszt arról szólna,hogy a 92 éves Jani bácsi soha még ilyen jól nem érezte magát mint a XY kórházban,ahol azt sem tudták az ott dolgozók mit csináljanak vele.
Ha minden poszt arról szólna,hogy a családtagom nem azért halt ám meg mert szartak rá is,meg a betegségére,hanem azért mert eljött az ő ideje.

Ilyen hozzászólásokra gondoltál??

zünüke 2013.09.13. 00:53:24

@Mercel: Óóóóó engem is "szétszedtek" tavaly novemberben amikor meghalt az édesanyám teljesen váratlanul hajnalban amikor az egész család aludt.Én vettem észre elsőként,és bátorkodtam mentőt hívni,mert hiába ráztam keltegettem nem mozdult.Na mindegy nem is ez a lényeg.Kaptam én itt olyan kiosztást,hogy nem győztem zsebre tenni.Pédául:

1. Minek hívtam mentőt,egy nyilvánvalóan halott emberhez??
2. Nem gondolom,hogy ez miatt nem tudtak kimenni egy fontosabb esethez??
3. Hogy létezik,hogy én nem tudtam megállapítani,hogy halott???
4. Alapvető dolog (szerintük)hogy egy halott embert és egy élőt illik tudni megkülönböztetni.Itt megjegyzem,hogy az anyám éjjel 2-kor még tévézett, és én hajnali 5-kor vettem észre,hogy nem reagál semmire.Így ijedtemben bátorkodtam mentőt hívni,mert valójában nem tudtam mi a baja.Igen,megfordult a fejemben egy pillanatra,hogy "csak nem meghalt"??de ezt az ember akkor nem akarja elhinni és teszi amit mindenki más tenne,segítséget hív.Nos ez volt az én nagy bűnöm,amiért két itt posztoló orvos(most a nevük nem is fontos)alaposan kiosztottak.

2013.09.13. 07:19:02

@zünüke: Mi a nitrogén kommentelés? -> Nézd meg az első öt hozzászólást csak ehhez a témához, és kérlek, foglald össze a tanulságát. Észre sem venni, hogy az egyik orvos, nemde?

Felsőbbrendűek -> Aki felsőbbrendű embereket emleget, csak magát tartja alsóbbrendűnek. Ugyanúgy, aki alsóbbrendűeket emleget, az magát felsőbbrendűnek tartja. Ezek veszélyes gondolatok mindkét irányban.

Ilyen hozzászólásokra gondoltál? -> Természetesen nem, a nyalás éppúgy unalmas, mint a fröcsögés. Olvasd el a blog 3 évvel ezelőtti posztjait, akkor sokkal magasabb szinten ment az egész.

Irkutszk 2013.09.13. 08:17:10

@zünüke: A kórházba az olyan _akut_ esetek tartoznak, amelyek a szakellátást, illetve a megfelelő diagnosztikai rendszert igénylik. Ha már megvan a diagnózis, a fejlődés épp abba az irányba megy, hogy a terápia már ne a kórházon belül történjen. (Lsd. LMWH-injekció, amivel a törött lábúak otthon ápolhatók és nem igényelnek hat hetes kórházi üdülést). A végstádiumban lévő betegek az idő legnagyobb részében nem akut esetek. Ha elesik, akkor igen, az egy akut esemény, és akut ellátást igényelhet. De az, hogy ő rákos beteg, amely nem műthető, az egy ismert tény, és nem a kórházba való.

És ugyanezt írta Tempus Ahn is, csak rövidebben. Esetleg átgondolni kellene azt, amit ír, nem pedig azonnal ítélkezni.

Irkutszk 2013.09.13. 08:22:04

@zünüke: A probléma a kommentekkel az, hogy felszínesek. Nincs mögöttük mély tartalom, vagy tényeken alapuló vélemény. Véleményt formálni mindenről lehet, de vajon érdemes-e?

Irkutszk 2013.09.13. 08:26:35

@Kelly és a szexi dög: Erről nem lehet ennyi infó alapján véleményt formálni. A beteg állapota, fájdalmának mértéke a meghatározó, amiről a hozzátartozó nem ír semmit. (A fájdalom egyébiránt egy teljesen szubjektív fogalom, senki nem tudja megmondani a fájdalom mértékét azon a személyen kívül, aki érzi.)

2013.09.13. 08:46:25

@Irkutszk: Tényleg, ha már itt tartunk. Neked van patikád?

Az egyik gyógyszerész ismerősöm tavaly nyitott egyet, felkarmolt rá 30 millió hitelt, nagyon profin kiépítette, marketingre költött, tök jól néz ki az egész, és most úgy tűnik, bukja az egészet.

Irkutszk 2013.09.13. 11:25:21

@Fyall: Nem, dolgoztam patikában egy rövidebb ideig, de most másfelé dolgozom.

2013.09.13. 14:00:04

@Irkutszk: És nincs véletlen valami bennfentes infód arról, hogy a hitellel terhelt patikáknak az államosítása során a hitelt is államosítják, vagy csak a javakat? És hogy az államosítás előtt az értékbecslés hogyan fog történni?

zsázsika 2013.09.13. 14:16:32

@Mercel: kedves Mercel, nyugodtan olvassa el a kommentemet arról a bizonyos vércukormérős ügyről. Orvos vagyok, vállalom. A kolléganő hibázott, nem kicsit, nagyot, ezt akkor is, most is minden orvos kommentelő leírta. Én is. Csak a többiek okulása és helyzet teljes tisztán látása érdekében hozzáfűztük azt is, amit az egyébként joggal számonkérő hozzátartozó pszichés felindultságában teljesen másként lát. Pl. azt, hogy valóban képzett cukorbeteg soha , semmilyen körülmények kzött nem hagyja ki sem az inzulin adagolását, főleg nem a vércukormérést. És azonnal orvoshoz fordul, ha valamilyen oknál fogva bármelyikkel probléma van, mert tudja, hogy ez életveszélyes komplikációt okozhat. Ezzel szemben ez a beteg napokig nem evett, nem adott inzulint és ezek szerint nem mért vércukrot sem, mert ez esetben tudta volna, mennyire nagy a baj. Senki nem állította, hogy a doktornő nem hibázott. Az azonban tény, hogy- és mint 10 éve a szakmában dolgozó intenzíves szakorvos, aki nem az első hyperglikaemias kómás esetet látja- azok alapján a tünetek alapján, amiket leírtak, az utolsó óránál is később hívtak segítséget. Ez pedig a beteg hibája. Vagyis azt állítani, hogy képzett, mnagára odafigyelő beteg lett volna, egyszerűen nem igaz. Ez nem von le semmit az orvos hibájából, egyszerűen tény, amit szerettünk volna, ha senki nem hagy figyelmen kívül. Persze, ha a beteg orvoshoz kerül és mégis meghal, a hozzátartozó csak magát hibáztathatná és az már ugye, nem kerülne ki semmilyen nyilvános forumra. Nem mellesleg, az adott kommentelő stílusa volt akkor, ami többeknél kiverte a biztosítékot. Joggal.
Az itt kommentelő orvosok nagy része egyszerűen tisztában van azzal, hogy minden történetnek van egy másik oldala, amit, minthogy ez a szakmája, tud, lát és naponta átél. természetesen, laikusnak ezeket nem kell tudni, de mérhetetlenül felháborítónak tartom, hogy boldog-boldogtalan kiabál eszement hülyeségeket ezeken az oldalakon. Ilyen esetben, amikor valaki teljesen fals dolgok miatt háborodik fel és gyalázza - már bocsánat - az orvosokat, nővéreket, úgy gondolom, el kell oszlatnunk a hiedelmeket. Már csak azért is, hogy ne adj' Isten - megnyugvást adjunk valakinek, aki teljesen fals dolgok miatt képtelen akár évek óta feldolgozni egy halálesetet. vagy adott esteben elmondani az igazságot, hogy mással ez ne forduljon elő. Fenti esetben pl. hogy egy cukorbeteg ne várjon napokig, ha nem tud inzulint adni ill. enni, mert az az életébe kerülhet. Mint ahogy került is.
Azt gondolom, ennek az oldalnak az lenne a célja, hogy beszéljünk problémákról. A magyar eü. egyáltalán nem működik jól, rengeteg a probléma, de sokszor nem az és nem úgy, ahogy az itt posztolók látják. Az itt kommentelő kollégák próbálják árnyalni a képet és magyarázatot adni. De ha a másik oldalról nincs semmennyi befogadási akarat, csak vádaskodás, akkor semmi értelme, hogy az időnket pazaroljuk vele. Gyalázkodjunk, sértődjön meg mind a két oldal, legyünk ellenségek és az aztán nagyon jó lesz és előrevivő.

Irkutszk 2013.09.13. 14:17:01

@Fyall: Megpróbálok utánakérdezni, néhány nap múlva majd privátban küldöm, ha találtam valamit.

hüpike 2013.09.13. 17:47:17

@zsázsika: teljesen egyetértek. Sajnos a megértés akaratának hiánya miatt is frusztáltabbak az orvosok még itt is, feltételezem, a valós eseteik mellett. Pedig sokat lehetne tőlük tanulni, tanácsot kapni.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása