Borzasztóan bántak a 6 hónapos kisfiunkkal

2013.07.24. 09:57

Cute-Baby-Boy-Pictures-HD-Wallpaper.jpgKedden egy újabb adag vért vettek tőle, persze a szokásos eljárás(elviszik,halálra siratják)  és végül úgy hozták vissza hogy csupa véraláfutás volt a tenyere meg a kézfeje (ANNYIRA SZORÍTOTTÁK A KEZÉT).

2012-ben sajnos be kellett feküdnünk a 6 hónapos kisfiúnkkal a DEOEC Gyermekklinikára, ugyanis 1,5 napig nem  evett és ivott semmit. Nagy reményekkel fordultunk a "híres" Klinikához. Hát sajnos nagyot kellett csalódnunk. Mikor beértünk a gyereket anya nélkül elviszik, hogy beszúrják neki a branült és levegyék a vért, mondanom sem kell 2órába telt megnyugtatni a gyereket.( Azóta ha kell a Kenézibe járunk vérvételre,mert ott az ölembe lehet fogni). Mindez történt egy VASÁRNAPI napon, kapott infúziót és beraktak egy szobába. Végülis ezen túlléptünk, oké ezt biztos így szokták.

De aztán kedden egy újabb adag vért vettek tőle, persze a szokásos eljárás(elviszik,halálra siratják)  és végül úgy hozták vissza hogy csupa véraláfutás volt a tenyere meg a kézfeje (ANNYIRA SZORÍTOTTÁK A KEZÉT). Szóltam is rögtön a doktornőnek , hogy nézze már meg mi lehet a kezével és annyit kommentelt, hogy: - ez egy nehéz dolog ilyen kicsiknél. Kérdezem én, miért nem engedtek be és én megfogtam volna.

Aztán erre jött SZERDÁN!!!! az ötlet hazamenetel(csütörtök) előtt kapjon még egy infúziót. Rá is kötötték persze a vasárnap bekötött branülre (nyilván egy féléves gyerek mozgatja a kezét, piszkálja azt amit belekötnek, sőt talán még be is kapja) , a lényeg hogy szépen elindult az infúzió a bőre alá és csak dagadt és dagadt. Szóltam a nővérnek , hogy ez van le is kötötte róla, aztán valahogy már újjat nem szúrtak és a végén meg sem kapta azt az infúziót...érdekes...

Bonuszként csak említem, hogy éjszaka 1-2 kor csak úgy bejönnek és szólnak, hogy anyukáéknak költözni kell másik szobába mert új beteg jött. Ráadásul a fertőző bronchitiszes gyerkőc a  folyosón sétálgat anyjával.

Természetesen el is kapta. Valamint ahogy bekerültünk fizetős szobába (ugyanis anyukának ki van téve egy flair szék, hogy aludjon) ,ahol ágy is van, a szerdai hazamenetelből (ok nélkül) rögtön csütörtök lett.  Szóvalennyit a klinikáról!  Ha bármi van azóta a Kenézibe megyünk - ott  legalább nincs 2 hónapos előjgyés.

Bogica

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mille38 2013.07.24. 14:55:40

Biztos, hogy hospitalizálni kell egy csecsemőt, ha másfél napig nem eszik, iszik? Ezek szerint mi több kör kórházat megúsztunk, mivel ilyesmivel eszembe se jutott orvoshoz fordulni...

afazekas 2013.07.24. 16:03:02

Lássuk! Ez hogyan lesz kimosdatva!

SusanneF 2013.07.24. 17:04:35

Kedves Anyuka!
Milyen jó,hogy nem volt nagyobb baja a gyermeknek...
Tudom,hogy ez cinikusan hangzik-de örüljenek a szülők,hogy manapság már van mód a gyermekkel maradni,akár egy széken.15-20 éve ennek még reménye sem volt,sőt,a gyermeket csak üvegen keresztül lehetett látogatni.
Amúgy talán nehezebb kérdés ez a szúrás-lefogás-anyukával,mint amilyennek látszik!
Mert bizony komoly baj és sérülés lehet abból,ha anyuka a kellő pillanatban nem tartja elég határozottan gyermekét.
Oda kell menni,ahol elégedett az ellátással,
ugyanakkor biztos vagyok benne,hogy sok szülő elégedett lehet az említett intézménnyel.
Én igazán akkor lennék nyugodt és elégedett,ha a kicsi gyermekkel is mindenhol jól bánnának,és nem parancsolva,lekezelően,visszaélve gyermeki mivoltával....
De ez igaz minden ember minden kiszolgáltatott helyzetére!

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.07.24. 19:34:02

"Aztán erre jött SZERDÁN!!!! az ötlet hazamenetel(csütörtök)" és "a szerdai hazamenetelből (ok nélkül) rögtön csütörtök lett" között látok némi ellentmondást
"aztán valahogy már újjat nem szúrtak és a végén meg sem kapta azt az infúziót" amilyen díszhisztit kivágott az anyuka az első branül szúrás után, gondolom inkább nem vállalták be
"anyukáéknak költözni kell másik szobába mert új beteg jött. Ráadásul a fertőző bronchitiszes gyerkőc a folyosón sétálgat anyjával." gondolom az evidens, hogy gyermekosztályon a beteg gyermek elsőbbséget élvez mint a hozzátartozó. azt se teljesen értem, hogy akkor egy bronchitises gyermek mit kellene csináljon, ha ne sétáljon? nem szabad neki, vagy mire érti a kedves levélíró?
ilyen kicsi gyermekeknél jellemzően a fejen szúrnak vénát vagy ha véletlenül kézen akkor azt egy eszközzel (bepólyázott léccel jellemzően) be szokták sinezni, éppen azért, hogy a gyermek ne tudja eltávolítani

karcsibácsi 2013.07.24. 20:20:03

@afazekas: teged kellene ki(meg)mosdatni...

afazekas 2013.07.24. 21:40:34

@karcsibácsi:

Pedig mást nem látni ezen a blogon...

Rotoxis 2013.07.25. 08:20:28

@afazekas: Akkor mi a francnak látogatod?

qbr 2013.07.25. 09:31:13

Debrecenben lehet választani, hogy valaki a DEOEC-ben vagy a Kenéziben akarja kezeltetni magát? A GYEMSZI honlapja alapján gyerekellátás kapcsán a DEOEC-nek van területi ellátási kötelezettsége.

És most a mosdatás:
Kicsit túlzásnak érzem a levélíró felháborodását, mert a levélből olvasottak alapján megfelelően ellátták a kisgyermeket. Valóban, jó lett volna, ha a vérvételnél jelen van az anyuka, és tényleg elavult dolognak tűnik, ha a DEOEC-ben ilyen eljárásoknál nem engedik a szülők jelenlétét.
Az éjszaka való költözést nem pontosan értem: honnan hova költöztették át? Ha volt hová átköltözni, miért nem az új beteget rakták oda?
A bronchitis-es gyerek a folyosón: azért ez nem kis részben a bronchitises gyerek anyukájának a felelőssége is.

Rotoxis 2013.07.25. 11:06:55

@Mille38: Egy hat hónapos csecsemő órák alatt képes kiszáradni, okosan tette anyuka, hogy orvoshoz fordult. Ez volt az egyetlen okos cselekedete a témában.
Nem tudjuk, hogy nyáron történt, vagy télen a 28 fokos, száraz levegőjű lakásban, de én sem hagynám napokig folyadék nélkül a gyerekemet. Nem beszélve olyan apróságokról, mint a csecsemő cukor-háztartása, meg ilyenek.

De hogy @afazekas öröme is meglegyen...

Nagyon kíváncsi lettem volna anyuka reakciójára, amint azt látja, hogy három felnőtt ember fekszik féltve őrzött csecsemőjén és az egyik egy hatalmas tűvel szurkálja a fejét. Márpedig ennek ez a rendes módja.

A kanülszúrás, a vérvétel nem könnyű dolog ekkora babánál, igazat kell adjak a nővérnek. Tessék elképzelni a következőt. Egy profi varrónőt felültetünk a 7-es buszra (olyan régi fajtára), mondjuk a Thököly útnál. Felkérjük a varrónőt, fűzzön be egy kis lyukú tűt, miközben a busz áthajt a síneken, mindezt napszemüvegben. Így talán érthető, miért kell lefogni egy csecsemőt úgy, hogy ne mozduljon meg a szúrni kívánt testrész. A haematoma vélhetően szúrásnyom és nem leszorítás következménye.

A második kanülszúrással kapcsolatban teljesen egyet értek Csak Benézekkel, a hisztérikus anyuka kezéből nem tépték ki a gyermeket, ez a tervezett infúzió valószínűleg a "biztos, ami biztos" elven került volna beadásra.

Nevezzetek nyelvtannácinak, de az "újjat" szót nem tudom értelmezni. :-)

Elég sok nővért láttam már, tapasztalataim szerint hajnali 1-2 órakor sokkal szívesebben teszik fel a lábukat egy szék karfájára (segítve a vér visszaáramlását), mint beteget-kórtermet költöztessenek. Abban egészen biztos lehet a poszter, hogy nem kedvtelésből történt. A dolog miértjére vonatkozóan anyukának nem volt információja, arról a újonnan érkező beteg gyerek személyiségi jogai miatt nem is kaphatott tájékoztatást.

Való igaz, fertőző beteget ne sétáltasson anyukája a folyosón. De kevés az információnk. Valóban fertőző volt (azért a bronchitisnél nem egyértelmű)? Elkülönítették? stb.

Végezetül el kell áruljam, az egészségügyi személyzetnek semmiféle érdeke nem fűződik ahhoz, hogy a fizetős szobában lévő beteg tovább maradjon a szükségesnél. Nem kap több fizetést, nem kap részesedést, a feleslegesen bent fekvő csecsemővel viszont munka lenne, méghozzá felesleges munka. Finoman fogalmazva, némi rosszindulatot vélek felfedezni anyuka megnyilvánulásában.

Elnézést kérek, hogy talán hosszabb lettem, mint maga a poszt, de szerettem volna rámutatni, milyen is az, amikor a malícia ostobasággal párosul (gondolok itt elsősorban @afazekas építő jellegű hozzászólására).

Ugyandehogy (törölt) 2013.07.25. 11:31:32

6 hónapos!
nem kellett volna odaadni, akkor nem viszik el.
te vagy az anyja, neked kell ragaszkodnod ahhoz, hogy mellette legyél.
egy infúzió nem nagyműtét, hogy ne lehessél ott.
majd legközelebb gondolj erre.

a gyerekre tekintettel most kihagyom az evolúció éltetését...

Sokorai_Atala 2013.07.25. 15:35:28

Lehet azért kellett költözni, mert az az egy szoba volt olyan, ahol el tudták különíteni az új gyereket, és a másikban nem voltak fertőző betegek.
Azt a gondolatsort azonban nem értem, hogy szerdán mondták, hogy még egy infúzió hazamenetel előtt, ami csütörtök, majd kifogásolja, hogy nem szerdán mentek haza......Meg az újjat szó is új nekem. (Újat szúrtak, vagy ujjat szúrtak?)

afazekas 2013.07.25. 16:48:20

@Rotoxis: H lássam meddig van arcuk elmenni...

Anne_B 2013.07.25. 21:46:49

Kedves Bogica! A hisztid után ne csodálkozz, hogy az utolsót nem szúrták be. Én se tettem volna.

IrishOak 2013.07.25. 21:52:30

@afazekas:
Figy' kislány:-) "nemmondtták még neked hogy ha trollkodsz, azt tedd különböző neveken, vagy no name poxin?(áccerú ám mint az ágybapuki)... amúgy én szeretlek:-) a hüjjék meg a túl oldalon.:D

afazekas 2013.07.25. 23:42:12

@Rotoxis:
Na csak összejött a "betegahibás" című mosdatás!
Lássuk h sikerül a következő posztban...

Rotoxis 2013.07.25. 23:55:10

@afazekas: Cáfolj bármit, amit leírtam. Az egészről legkevésbé a beteg tehet, lévén hat hónapos. Igaz, nem is vártam el tőled annyi körültekintést, hogy észrevedd.

Dr.laikus PhD 2013.07.26. 10:58:09

@afazekas:

A büdös-lábúakat itt ki szokták tiltani, vagy küldenek fogkefét.

Nem érdemes itt provokálni. A többség vagy gyermeket vár, vagy már túl van minden kórházi "inzultuson" saját megelégedésére. A többi meg nagyi aki még abban a korban élt amikor nem volt divat 6 hónapos korban a kiszáradás. Ha egy napig nem evett és ivott a gyerek, irány a gyermekorvos, vagy védőnő. Kórház a legutolsó.

Anyahisztit megbocsátja mindenki, hozzá kell szokni, hogy a csecsmőnek nem lehet magyarázni, de itt kezdődik, hogy amikor szintén probléma lesz és már értené is mi történik, önuralmat is neveltek belé ne a praxisra írjon anya panaszkodni, hogy mennyire korrekten látták el.
Lehet, hogy nem érted talán, de a gyerek 6 hónaposan is másol, tanul, raktároz.

jak27 2013.07.26. 12:36:39

@Babette_: Az én gyerekemre miért nem voltál tekintettel? :(

Nem értek egy dolgot: miért csak az egyik oldalnak ér trollkodni? Szerintem a "szent habakukozás" sem különmb, mint a "hogy lesz kimosdatva"...

zellerlevél 2013.07.29. 18:21:05

Nekünk a gyerekorvosokkal, gyerekosztályokkal csak jó tapasztalatunk volt.
A megyei kórház gyerekambulanciáján úgy vettek vért a kicsiktől, hogy a gyerek meg sem mukkant. Mosolyogva jöttek ki a rendelőből, csak a kórházi szúnyogot emlegették. A nővérek kedvesek voltak, a szülőt megkérdezték, hogy be akar menni, vagy nem.

Laikusnak igaza van: a gyerekeink úgy viselkednek betegség esetén, ahogy tőlünk látják. Vagyis ha azt látják, hogy megőrizzük a higgadságunkat, tárgyilagosan nézzük a történteket, opitmisták és együttműködőek vagyunk, türelmesek, akkor ők is azok lesznek.
Ha azt látják, hogy a szülő hisztisen várakozik, kötözködik, semmi sem tetszik neki, akkor ugyanezt a mintát fogják követni.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása