Ellopták édesanyám összes pénzét

2013.03.19. 10:00

Travel_Blue_Noi_bor_penztarca-Kozepes.jpgSzégyen, hogy az Önök Intézetében ilyen megtörténhet és a betegszállítójuk egy mozgásképtelen 83 éves asszonyt meglop.

Nagyon rossz élmény, és aki ezt olvassa arra kérem, hogy nagyon vigyázzon az értékeire. Sajnos a panaszom eddig még át sem vették, vagy nem reagálnak rá. 

 

Tisztelt Úram és Hölgyem!  

 

Panasszal kívánok élni az Önök egyik betegszállítójával kapcsolatban, sajnos a nevét nem tudom, de édesanyám felismerné. 2013. március 14-én este otthon baleset érte édesanyámat, melynek következtében bal kéz II-es végpercén 1 cm-es sebzés keletkezett, valamint csipőjét és bal vállát is erősen megütötte. Mentőt hívtam hozzá, de mivel nem tudták eldönteni, hogy a válla nem repedt-e meg beszállították a Baleseti Intézetbe kivizsgálásra.

 

 Ott egy beteghordó aki a mentőre váró betegeket egy szobába beszállítja,a haza szállításig,  kivette édesanyám pénztárcáját úgy, hogy benyúlt a pokróc alá, amikor a pelenkát tette alá és a nála lévő szatyrából kivette a pénztárcáját. Édesanyám akkor ott szólt több betegszállítónak akik a betegeket tolják be a mentőre várok szobájába, valamint egy nővérnek, aki meg sem hallgatta ment tovább, a többi betegszállító meg nem törödött vele, annak is szólt aki kivette, hogy miért vette ki a pénztárcáját, de egy szót sem válaszolt, hanem eltűnt. A pénztárcában nem kevés pénz az összes nyugdíja benne volt, valamint a befizetett csekkek PKné névre szóló. Fekete női pénztárca egyik rekesze cipzáras apró pénz résszel, a másik rész papír pénz résszel pattenttal záródott, ott volt benne 175.000.-ft,  és a csekkek, valamint a cipzáras részben 1000.-ft illetve aprópénz. Szégyen, hogy az Önök Intézetében ilyen megtörténhet és a betegszállítójuk egy mozgásképtelen 83 éves asszonyt meglop.

 

Édesanyámat 1/4 3 -kor hozta haza a mentő, már akkor kerestem a pénztárcáját, és a mentősök is mondták, hogy nekik is mondta, hogy a betegszállító vette ki a pénztárcáját. Így sajnos egy fillér nélkül maradt, se élelemre, se a még fennmaradó közüzemi számlájának befizetésére sem maradt egy fillérje sem. A kórházat hiába próbáltam hívni a központi számot nem vették fel, kérem vizsgálják ki, hogy kivitte édesanyámat abba a szobába, ahol a mentőre várakozókat viszik és milyen jogon rabolt ki egy 83 éves tehetetlen betegeket. A kórházi papírját F I. Dr. adjuntus aláírással kapta meg. A felvétele a kórházba 2013. 03.14 20:20 Beküldte 011620313 A lapja 2013. 03. 14 21:38 -kor lett kinyomtatva. Szégyen Önökre nézve, hogy ilyen alkalmazottaik vannak akik az öreg, magatehetetlen betegek értékei ellopják.

 

Valószínű, hogy az esetünk nem egyedi, és azt is biztosra veszem, hogy az ügyben semmi nem fog történni, mossák kezeiket. Mindezt okolás képen íróm le, hogy mindenki aki ide kerül, nagyon vigyázzon az értékeire, mert gátlástalan tolvajok is dolgoznak beteghordóként, aki kihasználva a betegek tehetetlenségét és idős korát meglopják őket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

qbr 2013.03.19. 11:16:05

Ez rendőrségi ügy, rendőrségi feljelentést tegyen a levélíró! Ha az édesanyja fel tudja ismerni az illetőt, akkor van esély a megtalálására.

El Visco Stello (törölt) 2013.03.19. 12:04:48

A rendőrségi feljelentést okvetlenül meg kell tenni, mert még az is előfordulhat, hogy tényleg ellopták azt a pénztárcát. Bár a nyomozás kimenetelét illetően vannak kétségeim. Az intézmény ugyan ki tudja keresni, hogy éppen akkor kik voltak szolgálatban, de ez nem elegendő ahhoz, hogy valakit meggyanúsítsanak. Esetleg - ha az illetővel kapcsolatban egymástól függetlenül több ilyen panasz is érkezett - eltávolíthatják az intézményből. A lopás csúnya dolog, de az alaptalan vádaskodás, rágalmazás is. Mivel valószínű, hogy a pénz - akár ellopták, akár elveszett - nem lesz meg, kérem önöket, hogy higgadtan mérlegeljenek!

nandika68 2013.03.19. 13:23:57

Mindennapos eset,mindenhol ez van.

Bejgli 2013.03.19. 14:49:56

@nandika68: Attól az még nem normális. Ha megtörtént, irány a rendőrség.

Tom Bradley 2013.03.19. 14:57:34

Tudom, hogy most le leszek bunkózva, de azért hadd tegyem fel a kérdést:
Ön minden jel szerint nem ment édesanyjával a kórházba. Miért hagyta, hogy magával vigyen ekkora összeget? Ráadásul egy szatyorban, amiből - nem mentegetni akarok senkit, de életszerűnek tartom az esetet - egyszerűen ki is eshetett a pénztárca.

Csatlakozva az előttem szólókhoz: rendőrségi feljelentést kell(ett volna azonnal) tenni.

oleszt 2013.03.19. 15:01:44

Befizetett csekkek után még 175 ezer? Ennyi a férjem fizetése, az enyém csak fele. 20 ezer Ft-ot sem tartunk magunknál. Talán nem kellett volna anyánál hagyni ezt a sok pénzt, mert tényleg mindent lopnak a kórházakban. Persze ellopni sem kellet volna 100 Ft-ot sem.

Marcangoló Korelnök 2013.03.19. 15:03:46

Tisztelt posztoló, minden pontban igaza van, de ott legkivált, ahol azt írja, esetük nem egyedi. Tényleg nem az. Agyvérzéses nagymamám pénztárcáját spontánprivatizálta, magatehetetlen nagypapám minden ingóságát eredetitőkefelhalmozta a magyar egészségügy.

Marcangoló Korelnök 2013.03.19. 15:05:29

@qbr: kár a gőzért - gyakorlatice. Ezek a hiénák ügyvéd nélkül is tudják a leckét. "Nem is volt magánál, félrebeszélt, neki hisznek?"

Marcangoló Korelnök 2013.03.19. 15:08:57

@Tom Bradley: Ön, Tom, valószínűleg még nem szorult a magyar egészségügy vendégszeretetére. Ha nem vis magával kanalat, villát, akkor egy héten belül hal éhen, ha nem visz pénzt, két héten belül. Ha nem visz nagyon sok pénzt, akkor megkatéterezik, minimum egy veséjének lőttek.

Marcangoló Korelnök 2013.03.19. 15:10:59

@oleszt: ha valakinek a hozzátartozói nem tudnak naponta bejárni 20-30 ezer Ft-okkal, akkor a szegény beteg kénytelen maga vinni a teljes summát, hogy legalább minimális túlélési esélyt biztosítson magának.

zsázsika 2013.03.19. 15:15:42

Teljesen igaza van a hozátartozónak, nem egyedi eset, ezért is van kiírva minden egészségügyi intézményben, hogy zárassák el az értékeiket, mert tudnak érte felelősséget vállalni. Hát tényleg nem . A betegeket futószalagon ellátó nővérkétől nem lehet elvárni,. hogy erre is odafigyeljen, ráadásul egy felvételi, sürgősségi osztályon boldog-boldogtalan megfordul, folyamatosan jönnek a betegek, hozzátartozók, lehetetlen felmérni, ki tartózkodik jogosan, ki meg ártó szándékkal. Évek óta ez megy, nem melleseleg nem gondolom, hogy csak az eü-ben. Sajnos, a megoldás a megelőzés: nem szabad ennyi értéket magadnál tartani... Se pénzt, se ékszereket , se semmit... Ha a nénit az utcáról vitték volna be, meg is érteném, hogy ennyi pénz van nála- feltéve, ha épp a postáról ment haza a nyugdíjával, mert ha nem , akkor azt sem, én fiatal felnőttként nem csámborgok ennyi pénzzel pontosan az ilyen esetek megelőzése végett-, de hogy otthonról minek kellett a havi nyugdíját bevinni a kórházba, azt végleg nem értem. Ez nem védi a kórházat, de tudomásul kell venni, hogy ilyen világban élünk. Nem csak a kórházakban. Az ügyeletvezetőt kellett volna értesíteni, a rendészt és a rendőrséget... Azt már csak halkan jegyzem meg, egyáltalán nem biztos, hogy az intézmény dolgozója vette el a pénzt, lehet, hogy csak beöltözött. Volt már, aki bement a kórterembe, megsimogatta a beteg fejét, mint hozzátartozó, majd távozott... Utóbb derült ki, nem a néni fia volt, hanem tolvaj. Mert a néni fia konstatálta később, hogy 1. ő egyetlen gyerek, 2. a néni pénztércája eltűnt...

göndörödő macskaseggszőr 2013.03.19. 15:33:25

Nem értem, miért kellett ennyi pénzt magával vinni. Nyilván a magyar eü-ben csak az marad életben, aki fizet, de a posztíró inkább ment volna a nénivel, vitte volna ő a pénzt, és borítékolta volna oda, ahova kell, ahelyett, hogy itt irkálna...
Mindenki tudja, hogy a magyar kórházban a pizsamát is lelopják az emberről, akkor a pénztárca láttán mit várta posztoló???

Tom Bradley 2013.03.19. 15:39:40

@Marcangoló Korelnök: 170 ezret bevinni egy vizsgálat miatt, ami után jó eséllyel hazaengedik a nénit (mert ha ottmaradós baja van, akkor azt a mentősök is észrevették volna) - mert hátha kell? Nooormális?
Naponta 20-30 ezret adni ennek-annak a kórházban, hogy a munkáját végezze? Nooormális?

Szídja mindenki az orvosokat meg a nővéreket, hogy tartják a markukat és nem hajlandók, csak pénz hatására végezni a dolgukat, de nagyon úgy látom, hogy maguk a betegek kurvítják el őket. Mikor lesz a folytonos egymásra licitálgatásnak vége? (vö.: "Julis, te mennyit adtál?" "Hát ötezret a nővérkének meg egy huszast az orvosnak." "Apjuk, akkor mi adjunk hatot a nővérnek és huszonötöt az orvosnak, nehogy sóhernek nézzenek!")

Mellesleg... én eddig csak szülésért adtam pénzt orvosnak, azt is szigorúan hazajövetelkor, mégis élek.

vitalis06 2013.03.19. 15:44:48

1. rendőrségi feljelentés, teljesen felesleges a kórháznak irogatni, nem az ő dolguk intézkedni lopási ügyben
2. a posztoló hívta ki a mentőt, tehát ott volt az édesanyjánál. Akkor minek adta vele a pénztárcát (a csekkekkel együtt??? és 175 ezer forinttal)?
gondolta, hogy az éjszaka egy kivizsgáláshoz ennyire lesz szüksége?
(3. Milyen nyugdíja van annak akinek a csekkek befizetése után 175 ezer marad? )

2013.03.19. 16:00:07

Milyen nyugdíja van annak akinek a csekkek befizetése után 175 ezer marad?

az nem lehet, hogy a korábbi hónapokra szóló befizetett csekkeket tárolta a tárcában a néni?

vitalis06 2013.03.19. 16:12:51

@[HPhD]Blokkolnam: azért az valószínűtlen. Elég sok nyugdíjast ismerek, a posta után azonnal fűzik le a csekkeket, de legalább dobozba teszik. biztos nem hordják magukkal.
De nem is ez a fontos, a lényeges, hogy nem is értem miért nem tett a posztoló rendőrségi feljelentést. Mit tehetne a kórház? Semmit. a rendőrség az aki kikérheti a kórháztól az adatokat, ki adolgozott aznap, a rendőrség kaphat betekintést a betegszállító bankszámlájába, ő az aki kikérdezheti a kórházban dolgozókat.
A kórház semmit sem tehet

2013.03.19. 16:56:10

Napi 20-30.000? Margiiit? Hááát nooormális?

Az, hogy 175.000 legyen valakinél kp-ben nem életszerű. Nagyanyámnak 20000ft-ját nyúlták le a (kiírom) Fejér Megyei Szent György Kórházban, a szobatársától tízezer forintot.

De 175.000. Ez hasonlatos ahhoz, mikor bekéredzkednek egy idős emberhez és lelépnek 6 millió forintjával. Fel kéne ébredni és nem a dunyha alatt tartani az értékeket. Alapszabály, magunknál ne hordjunk pár ezer forintnál többet, ha nem muszáj. És itt a példában nem volt az. Az orvost a vizsgálat végén kell kifizetni, elég ha a gyerek, unoka behozza akkor a pénzt.

Démonmac1 2013.03.19. 17:14:55

Rendőrség.
(még jobb lenne, ha a betegszállítóról fénykép is lenne, az mehetne a facebookra:)

Brix 2013.03.19. 17:15:01

Ilyenkor rendőrségi feljelentést kell tenni, és nem leveleket írogatni a kórháznak. Az intézetvezető, azonnali, személyes megkeresése is jobb lett volna, mint a levél. Sok helyen be van kamerázva az intézmény , és az segítséget nyújthat az eset kivizsgálásakor. Nem kellet volna hagyni az idős , magatehetetlen édesanyát, hogy ekkora pénz legyen nála. Egyáltalán nem biztos , hogy a betegszállító követte el a lopást. Általánosan ismert dolog, hogy köztörvényes bűnözők garázdálkodnak az egészségügyi intézményekben, hogy helyzetet kihasználva eltulajdonítsák a paraszolvenciára szánt pénz

Démonmac1 2013.03.19. 17:17:29

Egyébként úgy gondolom, hogy aki ilyen helyzetet kihasznál és lop (ebbe beleértem azokat is akik a kórházba járnak a betegektől lopni) azokat elkapás után be kéne vágni cirka 10 évre (+közügyektől eltiltás ua)

göndörödő macskaseggszőr 2013.03.19. 17:31:11

@Démonmac1: akkor a fél ország ülne... Páran a főmuftikból meg lógnának:)

Amúgy egyetértek veled, de nincs annyi börtön, amit meg ne töltene kishazánk ,,emberszerető" söpredéke...

Visionstar 2013.03.19. 17:48:05

Miért nem adta oda a gyerekének a pénztárcáját? Miért vitt be magával ennyi pénzt? A gyereke is hibás vastagon, hisz elmondása alapján együtt várták a mentőket.

Visionstar 2013.03.19. 17:51:32

@Marcangoló Korelnök: keresse fel az országgyűlési képviselőjét és panaszkodjon náluk, és ne itt beszéljen sületlenségeket. Melyik kórházban tapasztalta már ezeket SZEMÉLYESEN?

melcs6767 2013.03.19. 17:56:39

A címben rosszul van írva nem betegszállító lopott ha nem beteghordó.A beteghordó a kórházban dolgozik,a betegszállító pedig mellék állásban viszi a betegeket.Az édesanyjának nem kelet volna ennyi pénzt magával vinnie,miért nem kérte meg ne vigyen ennyit magával.Lehet hogy az édesanyjának memória problémái is lehetnek,hibás ön is mert meg kellet volna győzni az édesanyját,ez nem helyes.A rendőrségnek kelet volna szólnia a lopás miatt.A kórház és az ott dolgozók nem vállalhatnak felelőséget a munkájukon felül,bárkinek a vagyon tárgyai felett,ékszerek,pénz,ezért mindenkinek saját magának kell vállalnia a felelőséget.Mindenkinek egy jó tanács,ha idős hozzá tartozójuk ragaszkodik a pénzéhez,mindenképpen győzzék meg arról hogy ne vigyen sok ezer forintot a kárházba,vizsgálatra,és ne engedjék el sok pénzzel.De ha tudta ennyi pénz van nála miért nem ment vele,már csak a vizsgálat eredménye miatt is.és a betegszállító lehet sokára viszi haza,addig lehet szomjas,és éhes is.Fontosnak tartom azt is hogy az idős hozzá tartozót ha csak lehet kísérjék el,mert nem csak a boltba,és a postára fontos el menni,számára is jót tesz ha elkísérik/kivétel ha súlyos beteg a hozzá tartozó/.Szociális otthonban dolgozom ápolónőként,és gyakran tapasztalom a betegek valóban szeretik,ha náluk van a pénzük,de ez nem helyes.A másik pedig gyakran tőlünk is többet várnak el mint a gyerekeiktől,sajnos nem tudjuk helyettesíteni a családjukat.Nagyon oda kell figyelni az idős hozzá tartozókra,van olyan is hogy a család tagok sem veszik észre a leépülést,és a memória zavarokat sem. A munkám során számtalanszor tapasztaltam,még a kórházakban is ezért nem tudják figyelembe venni az ilyen jellegű panaszokat.Sajnálatos ami történt,mindenki nagyon figyeljen oda az idős beteg hozzá tartozójára,minden tekintetben.

hibiszkusz75 2013.03.19. 19:01:52

@Marcangoló Korelnök:

Pont balesetiben "vendégeskedtünk" hónapokig és köszönjük szépen aggódásod, de nemhogy nem halt bele, még meg is gyógyult az édesanyám. Ezt add össze és nem vesztegettünk és nem is kényszerítettek.

Kedves posztoló azért miközben a panasza megírásán fáradozott egyet kifelejtett, megköszönni az édesanyja ellátásában résztvevők munkáját. Pedig méltán megérdemlik még akkor is, ha esetleg a betegszállítóval kapcsolatban jogos lenne a sérelme.

kalandfereg 2013.03.19. 19:22:53

"milyen jogon rabolta ki"

...izé...

Mária 2013.03.19. 20:53:38

"kivette édesanyám pénztárcáját úgy, hogy benyúlt a pokróc alá, amikor a pelenkát tette alá és a nála lévő szatyrából kivette a pénztárcáját."

Ezt hogy?

copic 2013.03.19. 20:55:38

Rendőrségnek semmi értelme. Még utána megalázzák a bíróság előtt. Gyakori történet. A betegek licitálnak... Ön még nem volt kórházban.

CPR 2013.03.19. 20:58:42

Annyira únom már és kikérem magamnak azt az általánosítást, miszerint minden egészségügyi dolgozó egy aljas személy és csak plussz juttatásért dolgozik. Én soha egy fillért nem fogadok el, mert megalázónak és útálatos lefizetésnek tartom és mégis minden betegemmel ugyanúgy bánok és mindent megteszek, ami az erőmből tellik. És nem csak én, de a kollégáim és a velünk dolgozó doktorok is. Szóval hátrább az agarakkal!

qbr 2013.03.19. 21:01:02

Pár éve volt a hírekben egy eset, hogy a János kórházban letartóztattak egy papnak(!) öltözött besurranó tolvajt.

igi1 2013.03.19. 21:47:15

Pénztárcába SOHA nem tartunk ennyi pénzt, azt mindig KÜLÖN pénztárcába tesszük, vagy máshová rejtjük a lakásba, akár több helyre.

Valószínűleg azt gondolhatta a betegszállító, hogy bírják nélkülözni azt a kis pénzt. Persze, ez még nem jogosítja fel a lopásra.

A gyanúsítgatással vigyáznék, FELJELENTÉS ELŐTT NEM TENNÉK KI ILYET EGY BLOGBA!

Ha meg van rendőrségi ügy, onnantól kezdve.

83 éves asszony meg ennyi pénzzel ne rendelkezzen egyedül. Rengeteg, minden tolvaj álma egy ilyent kirabolni!

Mennyi pénz lehet még náluk dugiba elrejtve? Netán újabb látogatáskor mit fog tenni, ha egyedül van?

Nem kevés tanulópénz, de ha egyeseknek ennyire mindegy majd 180 ezer forint.

madandcrazybird (törölt) 2013.03.19. 21:50:30

@Tom Bradley:
Megkerdezhetem minek adtal penz a szulesnel????
Legkozelebb szolj nekem is ha gyereked szuletik.
En is szeretnek kapni.
Ha ennyire orulsz a gyerekenek akkor oruljunk egyutt.

Miert adtal?
Talan nem kap fizetest a nover es az orvos?
Vagy feltel hogy nyomorek lesz a gyereked?

Braincelle 2013.03.19. 21:51:56

@Mária:
igen, ez nekem is fura. Mióta pelenkázik a betegkísérő és mióta egyedül?
és akkor, ha ő vitte egyedül a beteget az ágyába, miután a kórházban átvették a mentőktől, akkor mikor panaszkodott a néni a mentőknek, hogy elvették a pénzét?

ettől még elhiszem, hogy ellopták a pénzét, csak furcsán hangzik ez így, nem biztos, hogy tisztességes dolog ennyire határozottan azt a betegkísérőt vádolni, bárki más is lehetett (és ki is eshetett)

és igen, rendőrség

madandcrazybird (törölt) 2013.03.19. 21:52:44

@igi1:
En csak azt nem ertem hogy lehet elvenni valaki mas penzet?
Az valaki mase.

Utanna buszken meseli a felesegenek hogy na asszony, hetvegen Tesco, most vettem el egy ven hulye penzet.
Ugye buszke vagy ram dragam?

madandcrazybird (törölt) 2013.03.19. 21:54:32

Egyebkent meg eleg kamuposzt.
Ki az a hulye aki nem megy a rendorsegre ezek utan.
Ki az a hukye aki nem keresi meg aki ilyet csinal?
Szoval vagy kamu vagy eleg egysejtu a posztolo.

madandcrazybird (törölt) 2013.03.19. 21:56:17

@qbr: Sokan meglepodhettek, ha feladta nekik az utolso kenetet, mikor az orvos azt mondta nekik egy nappal elotte, hogy egy het mulva otthon lesz.

igi1 2013.03.19. 22:05:39

@madandcrazybird: ne drágámozz, elég szerencsétlen az illető, ha van neked

ok?

de most mondhat a poszter bármit, ha nincs feljelentés, akkor a pénz se létezett

nyilván

madandcrazybird (törölt) 2013.03.19. 22:28:21

@igi1:
What the hell are you speaking about?
Szovegertelmezes???
En nem dragamoztalak le teged.
Dragam nincsen.
Nem kellek senkinek.
Ha nincs feljelentes akkor nyilvan hulye a posztolo.
Vagy a mama szenilis.

Na jo legyel draga.

Braincelle 2013.03.19. 22:29:20

@madandcrazybird:
lehet hogy saját szülésze volt, aki munkaidőn kívül ment be szülést levezetni. ez csak egy szokás, a szülésznek egyáltalán nem kötelessége, benne sincs a "munkaköri leírásában", fizetést sem kap érte
nem jó, hogy van ilyen, főleg, hogy feketén, de ha saját orvosa van, akit behívat, akkor az nornális, ha ad pénzt

madandcrazybird (törölt) 2013.03.19. 22:32:02

@Braincelle:
Nos, ha ugynevezett fogadot orvos aki minden csettintesre ugrik akkor lehet.
De remelem hogy szamlat ad rola es adozik utanna.
Es azt is remelem hogy a korhaznak is fizet bizonyos szazalekot ha mar az o eszkozeit hasznalja a magan penzkeresesehez.

Ugye minden ugy van ahogy remelem?

Shopping 2013.03.19. 23:27:22

Anyósomat is kirabolták a mentőben.
Kb. 80,000 vettek ki a pénztárcájából, 75 éves rosszul lett, azt sem tudta merre van, ezt használták ki.

Egy dolog vigasztal.
Aki olyan alattomos, hogy nemcsak hogy lop, de ráadásul egy zavarodott embertől, az tuti a pokolra jut...

Shopping 2013.03.19. 23:29:41

Feljelentés?
1 beteg vs 2 betegszállító.
Szerinted?

A válasz:
" a néni biztos kiejtette a táskából".

Braincelle 2013.03.19. 23:32:39

@madandcrazybird:
nyilván nem, ezért mondom, hogy fekete, és hogy ez szerintem sincs rendben
de ha valakitől elvárod, hogy bejöjjön a szülésedhez, akkor nem várhatod el, hogy ezt ingyen tegye, ez nem kötelessége, emberileg és etikailag sem, ugyanúgy, ahogy nem rendeled be hétvégén ingyen túlórába a vakbél-műtétedhez azt a sebészt, aki egyszer olyan jól megműtötte a sérvedet vagy mittudomén.

ez a választott orvosnál szülés egy elég szánalmas összejátszás, és nem megalapozott csak az egyik felet hibáztatni. szerintem elég visszataszító az egész, ugyanakkor, még egyszer, ha elvárnám, hogy X jöjjön be éjszaka a gyerekei mellől az én szülésemet levezetni (miközben nem arról van szó, hogy az ajtaja előtt estem össze és egyedül vajúdom, hanem arról, hogy egy kórházban, orvosi felügyelet mellett szülök, csak nekem ezért vagy azért egy konkrét orvos kell), akkor nem lenne pofám nem fizetni.

A kórháznak fizetésről ne beszéljünk szerintem, a kórházak és az állam éppen eléggé lenyúl minket.

Braincelle 2013.03.19. 23:34:40

@madandcrazybird:
de amúgy szerintem most nem verjük szét ezt a másik témájú posztot, ezt a vitát, amit most mi folytatunk, egymillió ugyanilyen változatban (különböző beszélgetőpartnerekkel) megtalálni ezen a blogon. és amúgy meg úgyis mindegy, melyikünk mit gondol. De azért kösz, hogy reagáltál, meg minden.

bajkal 2013.03.20. 00:10:28

Ha a hölgy 83, akkor a gyermeke 60-63 év körüli lehet. Feltetelezem, hogy a rendőrséget is megkereste/keresi, de az utolsó pár sorban ott van, hogy ide okulásként küldte, hogy olyan is dolgozik -ként, aki lop. Annyira korrekt levél, hogy csak na!

175 ezer életszerű ez = 8 db 20, 1 db 10 és 1 db 5 ezressel 10 bankó gond nélkül elfér egy jó tárcában. Az összes nyugdíj, miért ne jelenthetné, hogy "minden pénze" (akar tobb havi megtakaritasa, parna cihaban tartott stb.). 60 eves rokonnak miert kellene ellenőríznie, hogy a 83 éves mit visz magaval a szatyraban? Felnőtt emberek! Miért nem.folytatja valaki a sort, hogy és hol a hölgy férje ilyenkor? Miért nincs bankártyája? Hol vannak az unokák? Miért nem lesett bele a szintén koros gyermek a tárcába? Vagy miért nem szaladt a beteghordónak látszó tolvaj után, hiszen csak a végpercén volt egy kis sebzés, a beteghordó meg úgyse cserél pelust, tehát nem az volt!? Akkor én is álmodtam, hogy a beteghordó nálam meg betétet cserélt a sejhajom alatt kétszer is?! Most indulok és megkeresem, hogy legközelebb ne merje, mert tuti nem az ő feladata! Olyan utálatosak egyesek, igaz?:-S
Mellesleg nagyszuleimek, akik már nem élnek, otthon tartották az összes pénzük, bankot max. kívülről láttak (most 86-90 evesek lennenek). Ennek a korosztalynak ez a szokasa. Masik idős rokonék a bankba csak annyit tesznek, amennyit a csoportos beszedesi megbizassal a közüzemi számlákra kell, de egyszer a bank így is elrontotta:a 80-as rokon 35 ezret beadott a nyugdijabol a sajat szamlajara befizeteskent, aztan jött a szolgáltatóktól a felszólítás, hogy nincs.fedezete...panasz, elso reakció jól emlékszel "öreg", hogy jártál nálunk és jól diktáltad a számlaszámod? Végül nagy nehezen kiderült, ki volt a befizetéskori ügyintéző és sűrű bankfióki elnézések közepette visszarakták a pénzt a számlájára (az ügyintéző beismerte, hogy nem arra a névre ütötte be a tranzakciót, de előtte a bank befizettette a.rokonnal még egyszer ugyanazt az összeget, mondván a kivizsgálás sokáig tart fönt intézik nagy Budapesten)...mindezt csak azert, hogy nem csoda, ha valaki otthon tartja.

Nem azt kellene feszegetni, hogy a levelet ide okulásnak beíró felelőtlen, hanem, hogy tényleg milyen gáz ilyen szituációban lévő fizikailag gyenge embertársunktól lopni.

bajkal 2013.03.20. 00:28:15

@Braincelle: Bocsanat közbekotyogok, de miért is ingyen jön be? Előtte több hónapig fizetünk nekik a terhesgondozásért is és nem is keveset (pesti tarifák 7-20 ezer között mozognak csak sima nőgyógyis viusgálatért is) és 90 % nem ad számlát!!! Sztk-ban és a kórházba behívott vizsgálatokon szintén megy a pénzcsusztatgatas (ott se adnak szamlat es még fizetést is kapnak).
Szóval rossz esetben már 100 ezer.körül járok költségben (a jarulekaim, adóm visszaforgatott részét nem számítva), fekete bevetelben a nőgyógyász szóval ha ennyi pénzért fölhívhatom hajnalban is, akkor nehogy hasraessek előtte...hogy megérdemel még egyszer ennyit utána is?! Amiből 60 akárhányat állambácsi nekem szánt és az adófizetők pénzéből, én meg tovabbadom a szegény nőgyógyásznak, aki ha még fogadott is csak az utolsó órát fogja velem tölteni...es egy atlagos 13 órás vajúdásból mondjuk 4-8 óra beleshet simán az amúgy normális munkaidejébe.
Elnézést a másként gondolkodó, becsületes, lelkes nőgyógyászoktól. Kérem jelentkezzenek, mert náluk akarok következőleg szülni.

Gera 2013.03.20. 00:39:02

@bajkal: A húgom eddig három gyereket szült tisztán tb alapon és nincsenek rossz tapasztalatai. Most várja a negyediket, ott se tervezi, hogy százezreket fizesasen.

bajkal 2013.03.20. 01:04:09

De jo! Igen van ilyen is és olyan is. Csak arra reagaltam, hogy miert is jar halapenz annak, akit folkelthetek ejjel is? Mert sztks doki nem adja meg a mobilszamat es normal esetben, ha nem.fogadott, akkor nem is kellene, de ha "fogadott" es folhivhatom, akkor nem.ingyen ugral nekem. De en nekem ne is ugraljon senki:-). Eleg, ha mindenki teszi a dolgat (pl. idopontra megyek sztkba, szuleskor korhazba juttatom magam az ugyeletes meg emberi hangon szakszeruen ellat vagyis inkabb a szuleszno:-)).

bajkal 2013.03.20. 01:09:02

Kozben megtalaltam, h Ibolya07 volt a beküldő. Karcsibaval epp egy ket evvel ezelotti posztnal vitatkoznak...es nem.tett még rendőrségi feljelentést.
Ibolya tegyen nyugodtan. Igen ahogy irta kitorolheti a ...., de rendőrségi feljelentés mellett, hatha könnyebben lebukik, aki lop. Ha elkapják, ez is hozzáadódhat. Az utcai lopashoz kepest itt nagyobb esely a.sikerre.

Alaister Grand 2013.03.20. 01:39:34

Simán megteszik. Sőt. JOGOS fizetéskiegészítésként tekintenek a lopásaikra. Szarházi banda. Nincs bőr a pofájukon.

VaTi 2013.03.20. 08:11:30

@bajkal: az a nődoki, akihez én gondozásra jártam sztk-ba, a második alkalommal megadta a mobilszámát, hívjam nyugodtan, este is, ünnepekkor is, ha kérdés van, ha probléma van. Egy fillért nem kapott a gondozás során. Mindvégig normális, korrekt volt. Tényleg, mintha magándoki lett volna ingyér. Azt megbeszéltük, hogy szeretném, ha ő vezetné a szülést, megbíztam benne. És igen, mindkét gyereken éjszaka kívánt elindulni kifelé. És mindkettőnél ott volt. És igen, utólag a hathetes vizsgálaton meghálapénzeztem. Tényleg hála volt. DE! Ő egy kva szóval, szemrebbenéssel nem jelezte, hogy igényelné.

Tom Bradley 2013.03.20. 13:02:25

@VaTi: ugyan ez a szitu volt a miénk is, ráadásul háromszor
Sajnos sok embernek szövegértési problémái vannak, de ami a nagyobb baj: hozzá is szólnak...

Niv 2013.03.20. 21:45:28

Tisztelt Levélíró!
Értékleltár után érdeklődött már?
Ha OMSZ vitte be a nénit, kellett volna értékleltárt készíteni a mentőknek. Balesetiben pár éve még volt külön leltáros nővér, leltár nélkül át sem vettek senkit a mentőktől. Betegszállító( aki haza fuvarozza..) átveszi a nénit, szintén leltár.
Minimum háromszor kellett volna mindet egyeztetni.

bajkal 2013.03.22. 21:35:54

@VaTi: Szerencsés vagy. Az atlag sajnos nem biztos, hogy ez, legalabbis Budapesten az én személyes merítésem (mindegyiket vki, volt hogy orvos vagy nőgyógyász ajánlotta (akihez ő maga is járt), és az eddigiekhez mar nem eleg a 20 ujjam. Baratok, rokonok tortenetei is altalaban es legjobb esetben ilyenek: maganba jartam egy alkalom jo draga volt de olyan rendes volt, hogy amire lehetett bekuldott a tb-s verziora, aztan megkerdeztem vallal-e es igent mondott, megkerdeztem mennyiert, nem mondott osszeget csak kedvesen mondta nala nincs tarifa, de masoktol megtudtuk, hogy amennyit gondolunk alapon megy es vegul a szuleskor szoltunk neki o bejott (mi mar orak ota bent voltunk, de o sietett) es utana adtunk neki (komtrolon) 50 ezret (30-150 kozott valtozik a "bevalott" osszeg). Videken sokszor olcsobb, de megyeszekhelyeken ez terjed. Elotte(korabban) vagy ahol nagyon csorok ott a szulesert 10-estol mennek folfele es valoban csak a szules utan adjak halabol. A tied valoban nagyon rendes es olcso masokhoz kepest.
Viszont vannak olyanok is, akik "egy kva szoval szemrebbenes nelkul" nem fogadjak el?

angyal75 2013.03.22. 22:51:18

Kedves panasszal élő én mélységesen felháborítónak tartom a saját magam nevében is ezt a ledegradáló bejegyzést és ajánlom ha nem tett rendőrségi feljelentést nyílt fórumon ne tegyen olyan bejegyzést ami után több emberen tesz becsületsértést és meggyanúsítást először is ha mentő szállította kórházba értékleltárt kellett volna készítenie ( miért visz magával ennyi pénzt? ) és miért nem kísérte el őt ? az átadás átvételnél szintén kellett volna még egyszer egy értékleltár a hazaszállításnál pedig a harmadik főleg ha a hozzátartózója jelezte hogy eltűnt a pénz másodszor, betegszállító nem pelenkáz, nem ágyaz főleg nem egyedül, az meg már csak hab a tortán hogy én is bármit állíthatók ki látta kinek mutatta ön miért engedte hogy ennyi pénzt magával vigyen a másik az ambulancián különféle emberek vannak !!!! fél óra se telt el és már ellátták a hozzátartozóját én ilyen gyors ellátás után inkább dicsérném a kórházat nem degradálnám, kérdem önt mi a bizonyíték hogy a hozzátartozója tényleg nem otthon a dunna alatt hagyta a pénzt hisz soha senki nem látta nem volt leltárba véve pedig háromszor kellett volna legalább megtörténnie

angyal75 2013.03.22. 22:53:17

@Alaister Grand: Kikérem magamnak remélem soha nem lesz rá szüksége hogy ez a szarházi banda megmentse a szaros életét vagy bármelyik családtagjáét szégyellje magát

angyal75 2013.03.22. 22:59:52

@Marcangoló Korelnök: Magának csak ilyet kívánok és még véletlenül se találkozzon olyanokkal akik nem ilyenek mert ön nem érdemli meg mert megbántja azokat akik szívvel lélekkel a saját családjuk hátrább helyezésével az ön és más emberek életét és életkörülményeit javítják és áldozzák fel magukat éhbérért és szentelik a hétvégéjüket ünnepeiket arra hogy segítsenek szégyen hogy ilyen embereken is segítenek mint ön szó és hálapénz nélkül is aki nem ilyen fel kell jelenteni aki meg szívvel lélekkel dolgozik és segít meg kéne BECSÜLNI , TISZTELNI és fizetni !!!!!

melcs6767 2013.03.24. 00:10:10

Kedves,poszt író!Sajnálatos dolog,ha valóban így volt,és valóban rossz dolog,ha lopnak valakitől.De ne haragudjon, ha az édesanyját pelenkázzák,ami azt jelenti a legfontosabb dolgait már nem tudja elvégezni,miért gondolja azt,hogy a pénztárcájában levő pénzre is tud vigyázni,és ennyi pénzre szüksége van????????!Miért nem kísérte el,miért nem tett feljelentést a rendőrségen.Nem lehet hogy az édesanyja úgy eldugta hogy ő maga sem emlékszik rá.Mielőtt ilyen dologban gyanúsítunk valakit csak kizárólag elmondás alapján,hallás alapján megítélni nem jó dolog.Mindenki annyi pénzt és értéket vigyen magával,amennyire akkor szüksége van és vigyázni tud önmaga az értékeire.Gondoljon bele amikor ön dolgozott a munkahelyén,maga mindenkinek a pénzére és ékszereire tudott volna vigyázni.A másik nem csak el lophatják a pénzt az ékszereket,de bár ki el is hagyhatja útközben,de akár véletlenül a vizsgálókban,az ülésen és bár hol.Ha valakit ilyen dologgal meg gyanúsítanak,amire nincs szemtanú,csak elmondás alapján feltételezhetően történt meg,leltár sincs?Gondolja végig mindenki és ilyen alaptalan vád miatt,akár el is bocsáthatják az embert a munkahelyéről.Higgye el az eü.
dolgozók nem szívesen kockáztatnak.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása