Nem a cigánysoron élünk

2013.01.08. 06:00

big.jpgSzeretném, ha a Kórház gyerek fertőző osztályának orvosa a saját gyerekorvosunktól és a lányoméktól elnézést kérne.

Tisztelt Újságíró!    

 

Az egy éves unokám, 2012. december 15-én jött haza a bölcsődéből úgy, hogy szemmel láthatóan bárányhimlő kiütések voltak rajta. December 16-án, mivel én értem rá, így elvittem a saját gyermekorvosához, aki mindkét unokám orvosa. A doktornő egy nagyon lelkiismeretes, kiváló orvos. Megállapította, hogy valóban bárányhimlő, ellátott gyógyszerrel és jó tanácsokkal és felhívta a figyelmem, hogy ha bármi gond van szóljunk. Másnap ( szombat reggelre) a kicsin több nagy kiterjedésű gennyes folt jelentkezett ( felülfertőződés). Azonnal hívta a vejem a gyerekorvost, de mivel Ő aznap épp nem tartózkodott itthon és szaladtam el megnézni, hogy mikor van helyettesítő rendelés. Még szombat délután elvitte a vejem a helyettesítő orvoshoz a kicsit, aki azonnal beutalta a Szolnok-i Hetényi Kórház fertőző osztályára a kicsit. Ott a doktornő minősíthetetlenül megalázta a lányomékat, hogy a betegség elhanyagolt, a gyerek elhanyagolt, ki van száradva, karikásak a szemei stb...Ezt a véleményét le is írta, így tájékoztatta hétfőn a főorvos asszonyt és ez került a kicsi zárójelentésébe is.

 

 Először is a gyerek bölcsődés, akár a bölcsődei gondozók, akár a bölcsőde orvosa, akár a gyerekek saját orvosa, védőnője elmondhatja, hogy a szülők igenis nagyon gondosan nevelik a gyerekeket! Mindig tisztán, jóltápláltan tartják őket! A lányom pl két diplomás középiskolai tanárnő, egy 5 éve épült új lakásban, új bútorok között, nem pedig a cigánysoron élnek! A gyerekek háziorvosa is mélységesen fel van háborodva ezen a véleményen, ugyanis ez őt, mint orvost is minősíti ! Ráadásul előző nap a saját szemével látta, hogy a betegség épp csak elkezdett kijönni a gyereken, egyáltalán nem volt elhanyagolt állapotú! Sajnos ez egy gyors lefolyású fertőzés volt, a kitenyésztés megállapította, hogy ez a kórokozó minden ember bőrén megtalálható, szerencsétlen véletlen, hogy így találkozott a bárányhimlővel.

 

Szeretném, ha a Kórház gyerek fertőző osztályának orvosa a saját gyerekorvosunktól és a lányoméktól elnézést kérne. Ha nem éppen karácsony előtt kapjuk vissza a kicsit a kórházból és nem éppen akkor kapta volna el a bátyja ugyan ezt a betegséget a Kórház Betegjogi képviselőjével tisztáztuk volna ezt a dolgot! Nagyon sajnálom, hogy ilyen gyerekorvosok praktizálhatnak!

 

 Köszönöm figyelmüket:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

matilda. (törölt) 2013.01.08. 09:05:08

inkább legyen 1000 alaptalan gyanúsítás, mint egyetlen bántalmazott, elhanyagolt gyermek, aki nem kap segítséget.

2013.01.08. 09:54:24

@matilda.: Na ne! Akkor inkább legyen 1000 alaptalanul feljelentett orvos, mint 1, aki megússza a rossz munkájának a következményét. Ugye te sem így gondolod? Ha előző nap jártak orvosnál, a zárójelentést író 1 telefonnal meggyőződhetett volna arról, milyen állapotban fogadta az előző orvos a beteget.

2013.01.08. 09:56:10

Azt nem tudom, miért újságírónak van címezve a poszt. Poszt írója pedig az ünnepek után is megtalálhatja a betegjogi képviselőt. Nem értem, a karácsony miben akadályozta meg. A papír megmarad, az ok is.

Károgó Kritikus 2013.01.08. 10:10:30

@Turchi: Az első kérdésre gondolom az a válasz, hogy sok blogot újságíró ír, szerkeszt, lásd Homár ás társai. és ez a fajta munka végtére is újságírói tevékenység. Talán még jobb is, mint a blikkben cikkeket írni :D.

matilda. (törölt) 2013.01.08. 10:11:04

@Turchi:
az orvos megvédi magát, ha feljelentik. egy gyermek nem tudja megvédeni magát. nem is értem, hogy jön össze a kettő. másrészt az orvosnak nem dolga nyomozni.

2013.01.08. 11:00:19

@matilda.: Én sem értem, hogy tudtál ilyet írni, hogy szülőket alaptalanul gyanúsítsanak, ráadásul tömegeket azért, hogy az az 1 kiderüljön úgy, hogy közben más orvosok is látták. 1 telefont azért nem neveznék nyomozásnak. Ha a zárójelentés ilyen súlyos, akkor arról bizony az orvosnak kell megbizonyosodnia, ha meg a valótlan állításért, netán rágalmazásért feljelentik, az is az ő dolga lesz. Persze ő majd megvédi magát, ha tudja. De akkor meg az lenne a problémád, hogy lehet orvosról ilyet feltételezni. Szerencsére a gyerekeket mások is látják, nem feltétlenül egy bárányhimlőnél fog kiderülni, ha a családban gond van.

matilda. (törölt) 2013.01.08. 11:56:12

@Turchi:
teljesen lényegtelen, hogy hogyan derül ki, az a lényeg, hogy mindenféleképpen kiderüljön, ha bántalmaznak egy gyermeket.

2013.01.08. 12:34:13

@matilda.: Mint hosszú ideig tanító volt pedagógus azt kell hogy mondjam, nem lényegtelen, milyen módszerekkel derítem ki, ha egy gyereket bántalmaznak. Nem vádolhatok meg minden szülőt az első gyanús esetnél csak azért, mert hátha. Ezt én lustaságnak, felelőtlenségnek hívnám inkább, mint a gyerek féltésének. Pláne, ha egy telefonnal kideríthető, milyen állapotban volt a gyerek 1 nappal korábban egy másik orvosnál, akkor ez inkább lustaság, mint felelős viselkedés. 2 orvos is látta a gyereket előtte. Igazán érthetetlen, hogy a 3. orvos elhanyagoltságra hivatkozik. Ezzel sérti az előző kollégák ítélőképességét is. Az elhanyagoltság és a bántalmazás szerencsére két nagyon távoli fogalom. Semmiképpen nem keverendő össze. Mindkét esetben más az eljárás. Amennyiben az orvosban felmerül az, hogy a gyerek családja nem adja meg a megfelelő bánásmódot a gyerekeknek, hivatalosan ezt nem is a zárójelentésben, és nem is szóban kell a szülőkkel közölni. Épp keresem, mi a hivatalos mód, hová, mit kell bejelenteni, de nincs rá most időm, majd később.

Dr.laikus PhD 2013.01.08. 12:34:36

@matilda.:

Gyermekbántalmazás és elhanyagoltság két dolog és nem jár kézen fogva.

Jól is néznénk ki, ha egy fáradt mísz gyermekorvos a térről koszosan bevitt sérült gyerekre azt mondja, hogy bántalmazott, ezt jelzi egy zárójelentésen, de nem értesíti a hatóságot ami persze kötelessége.

Hülyeség.

Ebben az esetben én is fordulnék nagyon, nagyon felháborodva minden felsőbb hatósághoz akárkik is legyenek, akik megsemmisítik a zárójelentést és transzparensen bocsánatot kérnek.

matilda. (törölt) 2013.01.08. 12:44:09

@Turchi:
elbeszélünk egymás mellett. mindegy.
ne strapáld magad csak miattam. pontosan tudom, hogy mi az eljárás.

hibiszkusz75 2013.01.08. 14:08:56

@Dr.laikus PhD:

"Gyermekbántalmazás és elhanyagoltság két dolog és nem jár kézen fogva."

Valahogy úgy.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.01.08. 14:16:35

az, hogy a betegség elhanyagolt, vagy a beteg állapota elhanyagolt, az azt jelenti orvosi szóval, hogy a kezelést hamarabb kellett volna elkezdeni, ez nem feltétlenül szó szerint a szülő vagy a beteg hanyagságát jelenti, hanem azt, hogy szubjektív vagy objektív okokból a kezelés később lett elkezdve mint az ideális

Tempus-Anh 2013.01.08. 14:28:14

A tyúkszemére igen érzékeny, felszisszenő anyuci talán azzal kezdhetné, hogy nem cigányozik. Láttam én már patyolattiszta, ropogósra keményített
alsóneműjű, kifogástalan hygiéniés viszonyok közt élő roma asszonyt és ugyanakkor láttam háromhónapos fehérneműben megjelent, kosztól bűzlő, masnaposság savanyú szagát árasztó lehelletű magyar nőt is...Most a romák is kezdjenek ombudsmanhoz menni, mert megalázta őket?
Azt szokták mondani, hogy az sziszeg meg vakarózik, akinek magának is van vakargatnivalója. Az ilyen feltűnési viszketegségből megírt úrhatnám posztok legalábbis erre engednek következtetni.
Amúgy a szem alatti karikák objektíven bizonyíthatók, ahogy az erruptio gennyes szövődményei és egy egyszerű nyálkahártya-inspekcióval (+laborvizsgálattal) az exsiccatio is.
Mehet a bús fellegekbe is feljelentgetőzni, ha az orvos leírta az általa konkrétan, tárgyilagosan tapasztalt tüneteket.

taa 2013.01.08. 16:33:28

Amikor nekem óvodások voltak a gyerekeim, az egyik hanyatt vágta magát, pontosan bele az általa otthagyott hajkefébe, amitől a hátán gennyes pöttyök lettek. A másik elment a keresztanyjáékhoz, ahol rálépett a gereblyére, és ahogy a nagykönyvben meg van írva, úgy befeketedett a szeme körül, mintha behúztak volna neki egyet. Mindkét alkalommal óvatosan megkérdezte az óvónő, hogy mi történt. Én nagyon rosszul éreztem magam a feltételezéstől is, de teljesen megértettem. Az ő helyében én is érdeklődtem volna, ha csak a végeredményt látom.

Doktorbácsi 2013.01.08. 16:44:44

A cigánysorra való hivatkozással nem értek egyet, háziorvosként én is tudnék számtalan példát felsorolni tisztán, rendezetten élő cigány családokról, akár az előző hozzászóló.
Ha a levélíró nagymamának, a családjának, a gyermekorvosnak azonban valóban problémát okoz a levélben leírtminősítés, akkor valamelyikük tényleg keresse meg a betegjogi képviselőt, aki biztosan segít majd rendbehozni a kialakult helyzetet.
(Ennek az eljárásnak a végén etikus lenne ugyanitt leírni, hogy végül is ki-miben hibázott...)
Ha viszont nem ekkora horderejű az ügy, hogy a betegjogi képviselőt "zaklassák" vele, akkor pedig kár volt ide is leírni...

petya.apukaja 2013.01.08. 17:10:15

Tul van ez lihegve. Elhiszem, hogy szarul esett a szulöknek a masik orvos velemenye, de vannak egyszeru emberek az orvosok között is. Ugyanakkor, irigylem azokat az embereket, akik ilyenen tudnak pörögni, mert az azt jelenti, hogy valos problemaik nincsenek az eletben.

hex.kelly 2013.01.08. 18:29:16

nem vagyok orvos, csak anya (Szolnokon). egy egyéves gyerek, ha beteg, nagyon gyorsan rosszabbul tud lenni, ezt megtapasztaltam. pici a teste, hamar elkezd kiszáradni. valahogy nem tudom elképzelni, hogy egy ügyeletes orvos a véleménye lírásához elkezdjen háziorvosnál nyomozgatni hétvégén, számomra nem életszerű. a szolnoki kórház meg olyan, amilyen. és amennyire látom a szolnoki cigánysor gyerekeit vonulni suliba az utcán reggelenként, hát zömük jobban öltözik, mint a diplomás pedagógusok gyerekei. szerintem tisztítószerre is futja nekik :D

kalandfereg 2013.01.08. 20:53:23

Nagyon magyarázza a bizonyítványt ez a nagyi, hogy az unokák fú, de mennyire nem... :D
Amúgy meg, szerintem a posztírónak kellene elnézést kérnie a cigánysoron lakóktól. Ismerek sok cigányt, ugyanúgy vannak köztük intelligensek és kevésbé intelligensek, mint ahogy posztíróban is vannak intelligensebbek, meg ez a mostani... ;)

IrishOak 2013.01.08. 21:22:26

Tényleg nem akarnék kötekedni: egy éves gyerek a bölcsődében,ahonnan "hazajött".Majd másnap orvoshoz, aztán még másnap újabb orvoshoz, aztán kórházban köt ki. Addig valószínűleg tombolt a kis testében a bárányhimlő.(ez ugye magas láz, rossz közérzet,torokfájás,nem evés, rettenetes viszkető bőrkiütések,meg még pár cifraság) Egy kb 11-12 kg-os kisgyerek (aki éppen nem csecsemő korú) pár óra alatt életveszélyes állapotba kerül, ha nem gondozzák megfelelően.

Na most kérdezném a nagyit pl, ha anya a diplomáival tanít: a bölcsőde azonnal! értesíti a szülőket, hogy vigyék orvoshoz.(sőt mindenkit értesít,de legfőképpen a bölcsőde dokiját)Akkor nem mentek érte azonnal a szülők, vagy a nagyi? megvárták míg "hazaér"az egy éves?
Egy ekkora gyerek folyamatos felügyeletet igényel, különös tekintettel a folyadék bevitelre, láz csillapításra.

A kórházi zárójelentés valószínűleg tényszerűen leírta, milyen állapotban került be a gyerek.
Kedves nagyi: beszélgessen el az unokája szüleivel, hogy mégis hogy hozták ezt össze? Aztán tessék hőbörögni, meg cigányozni.
Ja remélem a ROTA-t megkapta a kisgyerek, mert ha megeszi a bölcsiben a koszt, lesz majd nagy jajveszékelés, hogy mi lett a gyerekkel. Ez csak egy bárányhimlő,minél kisebb a fertőzés idején a gyerek annál könnyebb a dolog.Mondjuk a kenegetés/puderezés, meg az itatás miatt meg sokkal nehezebb, de ez van ha egy ember szülő, vagy nagyszülő.

üdvözlettel: egy "tök" egyszerű sok iskolát végzett anyuka./de ha gondolja,le is cigányozhat, bár választhat bármilyen etnikumot, azt is magamra veszem.:-)ha lehet választani Piréz szeretnék lenni, azokat utálják a legtöbben!

Mindenkinek boldog új évet kívánok:-)..és én kérek elnézést a véleményemért

2013.01.08. 21:36:16

@matilda.: Bizony elbeszélünk egymás mellett! Nem strapálom magam, annál lustább vagyok, de a leírásod alapján éppen nem tudod, mi az eljárás.

Braincelle 2013.01.08. 21:37:03

Az, hogy a gyerek ki van száradva, karikása a szemei, a betegsége elhanyagolt, ezek olyan tények, amit egy belgyógyászati státuszba le kell írni (az a része a kórrajznak, amikor az ember a fizikális vizsgálat során észlelt eltéréseket írja le). Ez nem kedvesség vagy megalázás kérdése, későbbi bármilyen számonkérés során ebből lehet visszakövetni, hogy az orvos a beteget milyen állapotban látta először.
Hogy szóban hogyan fogalmazott az orvos, és mit értenek az alatt, hogy a zárójelentésbe is beleírta (a felvételi státusz bekerül a zárójelentésbe), az nem derül ki a posztból. Valószínűleg nem úgy értette vagy nem azt vélte az orvos, hogy gyerekbántalmazásról van szó (tudtommal egyébként a fizikai és lelki szükségletek ki nem elégítése a bántalmazás egy formája, de nem vagyok jogász, és nem tudom pontosan), hanem simán arra gondolt, hogy rossz általános állapotban volt a gyerek, nem volt eléggé kezelve a betegsége, amikor felvette.
Ha szóban durvaságokat mondott, az magyarázhatja a nagymama indulatát, ettől függetlenül ez megint az a vicces eset, amikor egy orvos egyetlen véleménye vagy megnyilvánulása alapján már csak lefejeztetni nem akarja, de úgy ahogy van megkérdőjelezi a szakmai alkalmasságát, a praktizáláshoz való jogát. Egyébként meggyógyították a gyereket..

2013.01.08. 21:39:00

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Na de ki hanyagolta el, ha orvoshoz vitték 2 alkalommal is? A 3. orvosnak volt ez a megállapítása. Azaz az előző 2 orvost minősítette, bár nem ez volt a szándéka.

IrishOak 2013.01.08. 21:41:57

Még valami eszembe jutott: a teljes ruházat, az addig használatos pizsama,meg a törölköző azonnal lecserélendő, ha bármi bőrbaja van a gyereknek. De minden nap minden -gyerekkel érintkező textíliát ki kell mosni.Ha lehet chlor tartalmú szerrel, ez régen a hypo volt.(de a háziorvosok is szokták mondani mindig)

Ezt régen...'huszon-harmincon évekkel ezelőtt megtanította a nagymamám, és nem is fertőződött felül sem a rózsahimlő, sem a bárányhimlő idején a gyerek.Bár minden igyekezet ellenére megmaradt két lyuk az arcán, bár nem engedtem vakarózni soha.

2013.01.08. 21:42:49

@Tempus-Anh: Ugyan már, több orvos is cigányozik itt nyíltan, burkoltan, mikor milyen történetről van szó. Az orvos nyíltan leírta a tüneteket, de ez nem a szülőt minősíti, hanem az előtte szereplő két orvost, aki a beteget látta, ellátta. Miért ne kérhetné ki magának egy szülő, ha bármivel alaptalanul megvádolják?

2013.01.08. 21:45:08

@petya.apukaja: Kinek mi az ingerküszöb értéke. Én például ugranék ilyen esetben. Lehet irígyelni :-) Bizonyára nincsenek valós problémáim az életben. Milyen jó lenne!

Braincelle 2013.01.08. 21:48:15

@Turchi:
A 2. orvos biztos nem hanyagolta el, tekintve, hogy azonnal kórházba utalta. Az 1. és a 2. orvos meglátogatása között másfél nap telt el, ez alatt egy ekkora, ilyen betegségben szenvedő gyermek súlyosan kiszáradhat.
Ez van, ilyen megesik valószínűleg mindenkivel, nem arról szólna ez, hogy ki a hibás, ha nem arról szólna az egész poszt, hogy hogy képzelte az orvos, hogy leírta, amit lát, és aminek az elmulasztása esetén szegné meg a kötelességét. Legalábbis abból, amit leírtak, ennél nagyobb vád nem körvonalazódik számomra az orvos felé. Fogalmazhatott volna esetleg, szóban mindenképpen, cizelláltabban. De hát azt sem tudjuk, hogy pontosan hogy fogalmazott.

2013.01.08. 21:50:09

@IrishOak: Azért előfordulhat olyan helyzet, amikor a gyereket hazaviszik, és akkor fedezik fel a pöttyöket! Hol van az előírva, hogy a betegség csakis óvoda időben jelentkezik? Mi az hogy hogy hozták össze a szülők ezt a helyzetet? Szerinted csak az száradhat ki, akivel nem törődnek? Orvoshoz vitték kétszer.

2013.01.08. 21:55:25

@Braincelle: Én nem is írtam, hogy bárki elhanyagolta volna. Csak ha valaki a szülőre gondol mégis, akkor rosszra mutogat ebben az esetben, ill. senkire sem kellene mutogatni. És igen, nem voltunk ott, nem tudni, mi hangzott el pontosan.

Braincelle 2013.01.08. 22:11:29

@Turchi:
Tényleg senkire nem kellett volna mutogatni, esetleg meg lehetett volna kérdezni a kórházi orvost, hogy pontosan mire gondol, és hogyan kerülhettük volna el, hogy a gyerek ilyen állapotba kerüljön...

hazank fia 2013.01.09. 00:11:49

@Braincelle: Az pedig kulon szep ebben a tortenetben, hogy a nagymama, aki itt panaszkodik, ott sem volt a korhazban, amikor a "megalazas" megtortent.

ViktoriaF 2013.01.09. 04:41:06

De miert kellett ciganyozni? Enelkul nem ertheto a tortenet? Az orvosnak meg az a dolga, hogy figyelje, nincs-e nagyobb problema.

Terencius 2013.01.09. 06:35:05

@hazank fia: Sokakban túlteng az anyatigris szindróma.

Dr.laikus PhD 2013.01.09. 07:50:27

@hazank fia:

Ha még egyszer elolvasod akkor szakmai szempontból sem működik az elhanyagoltság.
Pöttyök megjelennek, nagymama elviszi orvoshoz és már másnap jelentkezik a felülfertőződés.

A szakma megoszlik, hogy kell-e rázókeverék. A fiatalabbaknál már ellenjavallt. A felülfertőzés elkerülése az ok.

Még az én koromban be kellett jelenteni a bárányhimlőt, de az orvos ki sem ment. Megkérdezte mekkora és hány hólyag van.
Kétségtelen tény, hogy ritka szövődmény a felülfertőzés.

Én ezt most nem tekintem kifejezett cigányozásnak. Inkább azt érzékelteti, hogy az orvos - akár vélt felháborodásában - megenged magának sértő hangot, indikálva a gondolatot, hogy hogyan bántak velük. Még akkor is, ha másodkézből olvassuk a történteket.

Pláne ahogy ezen a blogon a nagyon szegény rétegre fújó, tőlük félő egészségügyi réteg
nyilatkozik néha.

karcsibácsi 2013.01.09. 10:37:37

@Dr.laikus PhD: Kivételesen nem értek egyet: az nem sértő hang, ha az orvos a beteg(ség)et elhanyagoltnak véleményezi, egy egy szakmai megállapítás. Konkrét esetben lehetséges, hogy tévedett. Nem gondolom, hogy ez miatt elnézést kellene kérnie. Kicsit irigylem a panaszost, hogy nincs más gondja...

IrishOak 2013.01.09. 11:31:24

@Turchi:
Igen, bármi,bárhogyan "előfordulhat".
De a "hogy hozták össze a szülők" témát akkor most kifejteném alaposabban, hogy a gondolataim, követhetőek legyenek.
A bárányhimlő egy kb 2 hétig lappangó betegség, és a kitörése előtti napokban is látszik a gyereken,hogy 'baj lesz itt, nem kicsi. Mind emellett a bölcsiben azonnal terjed a híre, hogy már 2-3 hét óta potyognak a gyerekek. De a szülő azért tárháztudatba is elrakja, ha látogatást tett olyan helyen ahol báránybégetőssel találkozott. Szval. lehet rá számítani.

Ezért ha bölcsiben,oviban jelentkezik akkor a dadus,óvónéni azonnal hívja a szülőket,és szól a többi a szülőnek, meg körzetis védőnőnek,meg a dokinak.Ha otthon "robban" a bégetés, akkor a szülő szól be azonnal,hogy a gyerek bárányhimlős.Mert előtte már fertőzhetett.

A bárányhimlő nem hányós-hasmenős baj,de a hirtelen láz, meg a has,torok és fejfájás miatt a gyerek nem akar enni, inni.Ez egy 1 évesnél 2-3 nap alatt meg is teszi a hatását.(tehát nem az a helyzet van mint egy rota-nal, vagy bélfertőzésnél,mert ott tényleg lehet, hogy hiába töltöm befelé a levet,pár óra múlva a kórházban kötök ki a gyerekkel.
Egy bárányhimlősnél a szülőnek fél óránkét -óránként meg kell itatni a gyereket, figyelni, hogy mit evett, mennyit ivott.Lázát csillapítani, púderezni, és ha kell a kis kezére kesztyűt húzni, hogy ne vakarja szét a hólyagokat.Ez éjjelenként elég fárasztó menet, de aki már bóbiskolt a gyerek mellett egy-két éjszakát az tudja, hogy a nehezén csak így lehet túl jutni.

Na ezt végiggondolva, azért a megsértődésen kívül, meg a cigányozás hangoztatásán kívül el is kéne gondolkodni azon, hogy a gyerek mik következtében kapta az orvosi diagnózis szerinti "elhanyagolt betegségi állapot" minősítést.
Piszkosul nem a szülők diplomája,és nem a nagymama jóléte a mérce. Hanem az , hogy mennyire volt alapos, figyelmes, gondoskodó, és következmény centrikus a szülő!..ja.. az az ember aki felelős a magatehetetlen kis beteg gyógyulásáért.

Sajnálom, hogy ilyen szigorú vagyok.
Az meg, alapkövetelmény, hogy a kórházi orvos legyen alapos, tényszerű.Még nem tudni hogy lesz-e vagy nem szövődmény, vagy bármi aminek értékeléséhez az akkori papírok tényei támaszt adnak.Egyik orvos sem szubjektivizál - a papíron!szavak vannak, meg orvosi megnevezések.Amennyiben az orvos -személyes megjegyzést tesz, azon előbb a szülőnek kell elgondolkodni. Na meg mi van, ha 'másnap a nagyi sem "ér rá ? Apa anya, dolgozik, mert ők diplomás jómódúak.A gyerek meg had vakarja magát,fertőzze csak tovább a kipukkant hólyagokat aztán meg majd szidjuk az orvosokat.

Még egyszer elnézést... a véleményemen nem áll módomban változtatni!én egy ilyen vagyok.

Farkasokkal táncoló 2013.01.09. 11:49:02

@IrishOak: Jaj ne csináld már, két gyereket neveltem fel, mind a kettő átesett a bárányhimlőn, TUDTAM, hogy b.himlő járvány van, mégis elég csúnyán kapták el, két hétig szenvedtek. Még hogy szülői lelkiismeretesség a b.himlő el nem kapása, egy frászt. A B.himlő a kitörése előtti napokban fertőz a legjobban, még ha óvatosságból ki is veszem őket az ovodából, bármilyen zárt térben elkaphatják egy tünetmentes ámde már fertőző egyedtől. Boltba, moziban, patikában - akárhol!

Ja és nem úgy tör ki mint a vihar, első nap a hason jelenik meg két három kiütés, és jópár napig az ember abban a hitben ringathatja magát, hogy hű remélem olcsón megússzuk, de aztán egyszerre jön a sok kiütés, fülben , nyelven, szemhéjon, hüvelyben - a testen kívül. Útálom, gyűlölöm a bárányhimlő, unokámat be is oltatta ellene az anyja, ennek ellenére mégis elkapta, volt 3 azaz három kiütése, ebből az egyiken lett csak hólyag, na ezzel az egy kiütéssel dekkolt otthon addig, amíg a pörk le nem esett róla....

IrishOak 2013.01.09. 12:27:07

@Farkasokkal táncoló: Köszönöm a megerősítést, tehát egy "gyakorlott"szülő tudja, látja, érzi,-sőt mi több számít rá- hogy baj lesz, mert a bárányhimlő előtt már van sok jel. A kiütés az már nem a nyúlon túl van, hanem az -maga:-)

Ezt mint egy pár lányt felnevelő meg tudom erősíteni. (Persze van különbség, hogy melyik mennyire lesz pöttyös, és hogy viseli)A szülő állandó felügyelet és a gondoskodás fontosabb, mint anya diplomája, meg az épp"ráérő" nagyi sirámai a kórházi megalázottságról:-D

2013.01.09. 12:33:47

@IrishOak: Engem nem zavar a véleményed, csak nyugodtan. Mindaz, amit a bárányhimlőről leírtál, előzetes tünetek, stb. az én gyerekemre semmi nem volt igaz, tehát továbbra is azt mondom, jöhet a bárányhimlő délután is. Nem lehet rá felkészülni előre. Nem szigorú vagy, hanem rosszindulatú. Tény, hogy a végzettségnek semmi köze a gyerekápoláshoz, ez egy szerencsétlen mondat volt az író részéről. Tény, hogy a cigányozás is az, de akkor is az, amikor orvosok azt érzékeltetik, milyen nehéz helyzetben vannak, amikor ilyen helyekre kell kimenni, vagy fenyegetésnek, tettlegességnek vannak kitéve. Bizony ők is érzékeltetni szokták több esetben, hol történhetnek ilyen dolgok velük. Akkor ne vegyük most se zokon. Rossz példa ennek ellenére, de az orvos meg vigyázzon a személyes megjegyzéseire, legyen az indokolt, körültekintő, átgondolt. Nem kell hogy változtass a véleményeden, miért is tennéd. Senki nem kéri ezt.

traktoroslány 2013.01.09. 13:40:43

@IrishOak: "egy "gyakorlott"szülő tudja, látja, érzi,-sőt mi több számít rá- hogy baj lesz, mert a bárányhimlő előtt már van sok jel. A kiütés az már nem a nyúlon túl van, hanem az -maga:-)"

És ha így van, akkor mi van? Elmegyek az orvoshoz, azzal, hogy semmi baja a gyerekemnek, de írjon már ki táppénzre, mert úgy érzem, hogy baja lesz. Ezt simán megértéssel fogadják a munkahelyen is, hogy azért hiányzom, mert úgy érzem, hogy most hiányoznom kell. Vagy szerinted mit tesz a gyakorlott szülő, akkor, amikor értesül róla, hogy bárányhimlő kóborol a környéken? Ha jönnek a tünetek, akkor orvoshoz megyünk. Ennyi.

Csak néha olvasom ezt a blogot, de a probléma szinte mindig ugyan az. Nem tudnak az emberekkel bánni az orvosok. A testünket értik, de beszélni is kell a beteggel, ez hozzá tartozik. Tudom, hogy fárasztó ez, de ha megnézzük, hogy mennyi pert, vitát és vádaskodást előznének meg helyes viselkedéssel, lehet, hogy úgy járnánk jobban mindannyian.
A legvalószínűbb az, hogy helyesen cselekedett mind a 3 orvos, legalábbis a gyógyítás terén, és teszik ezt úgy, hogy a beteg mégsem elégedett. Ez szerintem baj, és ezen változtatni kellene. És kérek minden orvost, hogy ne írjon nekem olyat, hogy de hát meggyógyították, nem ez a lényeg, mert gondolom, ha bemegy az étterembe, és a pincér úgy teszi le elé az ételt, hogy nesze baz+, akkor ő is fel van háborodva, pedig finom ételt kapott és végül is enni ment oda nem a pincérrel barátkozni, ugye.

IrishOak 2013.01.09. 14:41:06

@Turchi:
A bárányhimlő "hatásmechanizmusa" évszázadok óta ugyan az. Van olyan szülő aki hamarabb rájön, hogy beteg lesz a gyereke, van akit a pöttyök megérkezése,és az orvosi diagnózis ébreszt rá.

A nagyi levelének alapos újraolvasását javasolnám. Van abban diploma, 5 szoba, bocsánatkérés követelés,meg egyéb.

Egy dolog nincs: végig gondolva az, hogy a gyerekkel mi történt otthon, és hogyan durvult el a dolog felülfertőzéssé, meg kórházzá.Aztán miért is oly felháborító, hogy a kórházi orvos a tényeket lediktálta a záróba. (De ugye -mint írja is a nagyi, a másik gyerek is megkapta (a lappangási idő után). Nem, nem vagyok rosszindulatú, akkor nem ilyen stílusban írnék.(a jelzőket, meg a véleményemet magamnak szóban fejben megtartom)

De egy 1 éves gyerek bárányhimlője,meg a következmények fontosabbak mint a nagyi ,meg szülők egzisztenciális helyzete.Ha cigány, ha nem. Én így gondolom.

IrishOak 2013.01.09. 15:14:27

@traktoroslány:
:-) Akkor íratom ki magam, ha az orvos diagnosztizálta a bárányhimlőt, előtte, csak figyelem,hogy ha járt bárányhimlős közösségben akkor kb mikor lehet számítani a "kitörésre.Sztem ezt Te is így gondoltad, legalább is ezt vettem ki a szavaidból:-)
Naná, és ápolgatom legjobb tudásom szerint, és be vagyok xarva,h nehogy vakarózzon a gyerek, mert mindenki tudja, hogy a bárányhimlő helye megmarad örökre:-( És ha kell fél óránként púderezem,vagy szórakoztatom, és tiszta lepedőt adok alá,meg friss ruhát. stb.stb.

Én nagyon rég óta olvasom ezt a blogot, csak mostanában nem írok, mert olyan furán vad lett minden panasz, hogy nem is tudom hová tenni a dolgokat, így inkább kimaradok.De ez a puffogó,cigányozó nagyi most betette a gémkapcsot az agyamba.
A múlt évben 2 x feküdtem kés alatt, de gyakorlatilag az egész évet szakrendelőkben, kórházakban ,sürgősségin,és háziorvosoknál töltöttem. De ez elmondható az elmúlt 4 évre.
Soha nem volt bajom az orvosokkal - annál több a magán kívül követelőző - ez nekem azonnal,maga mit képzel,- stílusában a röfögő, böfögő kategóriában kommunikáló "betegekkel". Volt pár alkalom, hogy én magam utasítottam rendre embereket. Vagy a dokit meg az asszisztensét vigasztaltam épp az urológián, a sürgősségin,vagy a sebészeten.De ez még a Bethesdában is megesett, pedig ott tényleg a gyerek mindennél fontosabb.
De nem különb a SOTE Transzplant Klinikája, vagy a Bajcsi. De vidéki kórházakban is "sikeresen" tettem hasonló köröket.

Igen, igazad van : a kommunikáció és annak minősége, az nagyon nagy baj. Mentálisan rossz állapotban van a lakosság. Én spec úgy látom, hogy a leghiggadtabb 'állapotban az orvosok,aneszteziológusok,műtősök vannak.De amit meg egy nővér csoportnak ki kell bírnia, azt nem kívánom a legádázabb ellenségemnek sem.(biztos van olyan)
Az, hogy az emberek nem tudnak a helynek megfelelő módon "beszélni" (de még köszönni sem) az orvosnál,és ennek megfelelően nem is tudnak oda illően viselkedni, az nagy baj.

Természetesen van egy nagyon kis csoport aki még tudnak egymással és az orvossal is megfelelő stílusban kommunikálni, de az az érzésem, hogy csak addig lesz ez az átmeneti időszak, míg van orvos. Mert nem titok; a fiatalok elmennek, a nyugdíjasokat eltávolítják( így likvidálásukkal meg is rogyaszthatják az ellátást),a középkorú aktívakat meg éhen halasztják.

Szval, nem tudom mi lenne a jó megoldás. De én csak elismerően tudok az orvosokról nyilatkozni. De lehet velem van a baj, és olyan a stílusom, hogy még viccelődni is szoktunk - gyakorlatilag bármelyik dokival. De a bunkó, tolakodó, ordenáré, magából kikelt ám tudatlanságát és értetlenségét agresszivitással álcázó betegtársakat azonnal 'leoltom, ha épp velük van dolgom, de a megbántottakat is megvigasztalom, ha kell...Megpróbálok 'ember maradni.

Tempus-Anh 2013.01.09. 15:20:04

Igen, némely zárójelentés után is kap az ember érdekes visszajelzéseket, ha netán kérésre el is magyaráz egynémely orvosi szakkifejezést.
"Évek óta masszívan alkoholizál" = többszöri hasnyálmirigy gyulladás, transzaminázok a csillagos égben(én???!!! hogy írhatnak rólam ilyet, én is csak annyit iszom, mint bárki más!), "intrafamiliáris psyches noxákat hangoztat" (mi van ???!!! engem sem ver meg többször a Jóska mint az Erát az ura, kikérem magamnak!)"kifejezett kéztremor, fokozott sudomotorium" (az én kezem?! soha nem reszket, hol lát maga ilyet, na és ha izzadok, akkor mi van?) "fokozott morbustudat" (maga azt hiszi, hogy szimulálok?! hisztériásnak tart?!) "utilitárius szükséglet" (méghogy én kihasználom magukat?!) "kezdődő dementálódás jelei"
(maga engem hülyének néz?!)...etc...

traktoroslány 2013.01.09. 15:38:01

@IrishOak: Egyetértek veled sok mindenben, engem is kedvesen, hozzáértően kezeltek orvosok, de én hallottam már másról is. (saját fülemmel is hallottam, elbeszélésekből is hallottam). Szerintem itt is, és még sok esetben is arról van szó, hogy nem a megfelelő hangnemben, előítéletektől telítve beszélt az orvos. A cigányokat szerintem nem lehet hibáztatni azért, mert érzékenyebbek, nap, mint nap cigányozunk ebben az országban tv-ben, rádióban újságban, utcán, szerintem teljesen érthető, ha ugrik az első nem megfelelő hangnemre. Biztos vannak nehezebb betegek is, szerintem is nehéz szakma ez. Akkor is az a véleményem, hogy amiről itt szoktak írni, azt profi módon kommunikációval el lehetne kerülni.

IrishOak 2013.01.09. 15:42:23

@Tempus-Anh:

Én mint egy "senki -mármint orvosilag: megéltem azt az idén, hogy a saját családtagom hazudott az orvosának, és nekünk -mint családnak.
Aztán amikor szembesítettem a történelmi tényekkel: miszerint 6 éve kérte a melldaganat spec prof elérhetőségét, de nem ment el, akkor állította, hogy nem is beszéltünk róla soha.(aztán mivel többen emlékeztek rá, így vállat rándított)
Aztán a dokinak - a papírok alapján azt mondta: kb 2 éve vette észre a mellében a csomót. Az idén vették le a bal mellét,mert több fekélyes sebből pusztult a szövete. De ki volt a legordenárébb, hogy nincs nővér, meg milyen szar a virsli... és nem volt kedves doki, mert ő mosolygós pasikat bírja... kicsin múlott,hogy meg nem pofoztam.:-(

traktoroslány 2013.01.09. 15:46:57

@Tempus-Anh: Ha jól sejtem, orvos vagy. Lehet, hogy néhány dolgot félre értek, próbáltam kitalálni, hogy mit írtál: az alkoholista tagadja, hogy az. Ez új neked? Nem hallottál arról, hogy a szenvedélybetegek tagadják szenvedélyüket? A családon belüli erőszakot is tagadják az áldozatok. Valószínűleg, mert félnek. Ők ugyanis együtt laknak az erőszaktevővel. Ilyenről se hallottál még? A kézremegés is valami szenvedély miatt lehet, gondolom azért tagadja. Szerintem sajnálatos módon ezek nem érdekes visszajelzések, hanem természetesek.

IrishOak 2013.01.09. 16:34:13

@traktoroslány:
Abszolut egyetértek!

Az itteni sztorik meg vannak spékelve, jó sok önsajnálattal, mások vádolásával.Igazából nagyon kevés van amikor azt mondom: ez tényleg durva, és tragikus dolgok sorozata, ami talán kivédhető lett volna.(mármint az orvos részéről.Sors dolgában nem tudok nyilatkozni, az még nagyobb rendező)
Inkább az indulat levezetés,meg a "szegény én" -ami jelentős életben tartó elv az ember életében.

A cigányozás, meg számomra azért nem! pol korrekt mert olyan mérhetetlen liberális lennék, hanem azért mert ez így magában nem igaz. Ha most a fővárosi kórházakról beszélek, sokkal, de sokkal nagyobb a szórás.Sőt a legcsillogóbb népek képzelik magukat istennek, és hőbörögnek.Persze a sürgősségin a csapatban vagyis családban lévők a hangosabbak, de bárki megőrülhet, ha nem tud a családtagjáról valamit.

Igazából a panaszokkal - amint olvasom - mindig az van, hogy a másik fél(orvos,ápoló,érintett másik fél) ezt hogyan "tudja? Elhangzott-e,vagy mondta, nem mondta. Az emberi elme a történetszövésben óhatatlanul beleírja azokat a vélt érzéseket, vagy gondolatokat, amik meg sem történtek.Vagy lehet, hogy egészen másként történtek. Mindig olvasom az orvos hsz-ét is. A valóságot ők jobban élik meg, mint mi olvasó laikusok.Egy dolog háttere, következményei és értékelése objektívebb tőlük. ..és igazából a legtöbbször azokat az apró "megérzéseket" is kimondják,leírják amit az edzettebb laikusok is látnak, megélnek. Csak ők mindig csatatéren vannak, így apró -és nehezen érthető szavakból tudják az okozatot, és a következményt.Az okot ők sem, mert egy igazán spec orvos már csak az okozattal találkozik, de ha elmondja a lehetséges kiváltó okokat is akkor meg van sértődve pár ember. Pedig az okot ki-ki magában keresse, ez segítség az orvosnak is de legfőképpen önnön magának.:-) én is így vagyok magammal is:-)

sárga nyúl 2013.01.09. 18:02:14

@IrishOak: Tényleg furcsa ez a felülfertőződés. Mikor a fiamnak bárányhimlője volt, nem csináltunk belőle nagy ügyet, kicsit pöttyös volt, hőemelkedés, semmi komoly. A ruháit sem fertőtlenítettem, mégse fertőződött felül.

Én nagyi helyében magamban és a családomban néznék először körül.
De még ha modortalan is volt az orvos: a gyerek érdekében jelezte a megfigyeléseit. Ezt azért figyelembe kell venni.

Farkasokkal táncoló 2013.01.09. 19:19:49

@sárga nyúl:

Szerencséd volt, de ez nem a te érdemed, hanem a fiad szervezetéjé. Unokahugom megúszta pl 5 kiütéssel a hasán, a testvére meg majdnem belehalt, olyan magas láza volt és sokáig ragyás maradt a bőre. Szóval lejjebb a glóriával.

sárga nyúl 2013.01.09. 19:27:03

@Farkasokkal táncoló: Föl nem merült bennem, hogy az én érdemem, hogy nem lett lázasabb. Ebben kivételesen szerencsénk volt. Két lyuk még így is maradt, annak a két kiütésnek a helye, amik legelőször jöttek ki.
Nem ez volt a kérdésem, hanem az, hogy hogyan fertőződött felül vajon.

2013.01.09. 20:03:44

@IrishOak: Ja bocs, elfelejtettem, hogy te vagy a tokéletes szülő. Régen olvastalak. A hatásmechanizmus nem azt jelenti, amiről beszélünk. A betegséget nem előre megérezzük, hanem észrevesszük akkor, amikor történik. Nem kell újraolvasnom, általában egyszeri olvasásra is értek dolgokat. Minden betegség eldurvulhat a szülő hibája nélkül is. Úgy írsz, mintha ott lettél volna. Igen, történhetett úgy is, ahogy írod, de én nem ezt olvastam ki belőle, ill. nem lehetsz biztos benne, ahogy én sem. 3x vitték orvoshoz, tehát a gyerekük volt fontos. Az hogy megírta, kik és mik ők, hát istenem. Az orvosok is megírják, hogy orvosok, ezzel igazolják az állításukat. A gyerekesek is megírják, ha van gyerekük, ezzel igazolva azt, hogy otthon vannak gyerekkel kapcsolatos dolgokban. Nincs ezzel baj. Én meg így gondolom :-)

Braincelle 2013.01.09. 21:18:42

@traktoroslány:
A "de hát meggyógyították"-ot én írtam, nem szokásom, mert én is kommunikáció-párti vagyok, ebben az esetben azért tettem, mert 1. olyasmit vetettek az orvos szemére, ami pedig a kötelessége volt 2. ezt nemhogy a szemére vetették, hanem a pályára való alkalmasságát vonta kétségbe egy olyan ember, aki ott sem volt a beszélgetésnél.
Én sem voltam ott, hangsúlyoztam, hogy a verbálisan elhangzottakat nem tudom megítélni, de azt is a szemére vetették az orvosnak, hogy beleírta a zárójelentésbe; innentől kezdve nem volt nekem hiteles az egész poszt. Ezért vetettem fel, hogy már bocsánat, de akitől meg akarja vonni, legalábbis szókardozva a praktizáláshoz való jogát, az amúgy meggyógyította a gyereket. És a poszt alapján semmilyen általa elkövetett hiba nem körvonalazódik egyértelműen.

Braincelle 2013.01.09. 21:21:18

@traktoroslány:
Továbbá ha a gyermekorvos szóvá teszi, hogy későn és rossz állapotban került be a kiskorú beteg a kórházba, az nem az a kategória, mintha a pincér szidná a frizurámat vagy tenne megjegyzést a túlsúlyomra. Az orvos bizonyos helyzetekben hatósági személy, és ha az én (hipotetikus) gyermekem orvosa lenne elégedetlen azzal, ahogy elláttam a gyermekemet, akkor inkább összébbhúznám magam és megkérdezném, mit csináljak másképp.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.01.12. 22:01:12

@Turchi: ő a jelenlegi állapotot jellemezte ezzel, az, hogy mi vezetett ehhez azt nem tiszte véleményezni, van erre szakértő

2013.01.14. 18:57:14

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Igazad van, de ha én ilyesmit írok le más témában,de szintén gyerekkel kapcsolatban (régebben pedagógus) bizony tisztem lesz a kedves szülőkhöz, meg az önkormányzathoz, meg az atyaistenhez, úgyhogy jobban járok, ha körültekintően és óvatosan fogalmazok, már csak a saját érdekemben is. Szóval vannak helyzetek, amiket többféleképpen is le lehet írni. Kíváncsi vagyok, mi volt az előző nick neved :-) Amikor már szakértőhöz kerül a dolog, akkor a helyzet már szinte javíthatatlanul elmérgesedett. Nekem is volt kötelezettségem hasonló helyzetekben, de mindig van többféle módszer, választás a tények közlésére. Főleg ha a tények nem egyértelműek.

2013.01.14. 19:08:36

@Braincelle: "gyermekorvos szóvá teszi, hogy későn és rossz állapotban került be a kiskorú beteg a kórházba,"
Nem a gyermekorvos tette szóvá, hanem a 3. kórházi orvos. A gyermekorvos sem értett egyet a 3. orvos megállapításával, miszerint a gyermek elhanyagolt állapotban volt. Sőt, a 2. orvos sem állította ezt meg. Időrendben ahogy számolom, 3 nap, 3 orvos. Hol itt az elhanyagoltság? 1 nap alatt kellett volna vinni 3 orvoshoz?

zellerlevél 2013.01.14. 19:55:47

@petya.apukaja:

Egyetértek.
Egy ismerősöm vérig sértődött, amikor az orvos ráírta a leletére: jól táplált nőbeteg.
Pedig nem azt írta, hogy kórosan elhízott, sem azt, hogy a bmi-je 35 feletti...

zellerlevél 2013.01.14. 20:14:44

@IrishOak:

Oké, oké, de azért hidd el, hogy ez nem csak a szülőkön, az otthoni ápoláson, gondozáson múlik.

Négy lassan felnőtt gyerek mellett halvány gőzöm sincs, hogy az elmúlt huszonévben honnan szedhettek össze legalább ötször bélférget, szövődményes toxoplazmózist, sőt egyszer még ótvart is. (A gyerekek nem ettek homokot, macska és kutyaürüléket, nem nyalogattak állatokat, mostak kezet, nem rágták a körmüket, tehát elméletileg minden adott volt ahhoz, hogy elkerüljék ezeket a betegségeket.) Ezenkívül vagy ötvenszer volt fertőző betegségük, bárányhimlőtől a mindenféle hányós, hasmenéses betegségekig (a tetveket - eddig? - megúsztuk). Ha első alkalommal a gyerekorvos nem magyarázta volna el türelmesen, hogy ezeket a betegségeket nem csak a szülői figyelem hiánya okozhatja, hanem bárhol elkaphatják, a leggondosabb ápolás mellett is lehetnek szövődmények, akkor sokszor érezhettük volna magunkat kellemetlenül házi-, vagy iskolaorvosnál, bőrgyógyásznál, gyógyszertárban.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása