Panasz - Valami nincs rendben a Semmelweis Egyetemen

2012.12.15. 09:49

435wide-hosp-ext-front.jpgMegkértem a nővért, hogy szóljon a doktor úrnak, mert beszélni szeretnék vele. Szólt is, amire az orvos azt válaszolta, hogy megnézi a Forma 1-et, azután jön.

Kedves Praxis blog! 

 

Történetemmel mindössze arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy amennyire jó Semmelweis Egyetem híre, a klinikái éppen olyan pocsékak.  6 éve szenvedek egy ritka betegségben, amit ezidáig senki nem tudott meggyógyítani, pedig jártam vizsgálaton a Semmelweis Egyetemen, az Országos Baleseti Sebészeti Intézetben, a László Kórházban, Székesfehérváron a Szent György Kórházban, valamint Pécsen a 400 ágyas klinikán és a Baranya Megyei Kórházban, valamint két magánorvosnál is. Igaz, műtétre ezidáig "csak" három intézményben került sor, a Baranya Megyei Kórházban, a székesfehérvári kórházban és a SOTE-n. Mit gondolnak, melyik kórházzal voltam a legelégedettebb? Erre biztos sokan rávágnák, hogy a SOTE-val. Pedig nem. Ahhoz fogható kritikán aluli kórház talán az országban sincs.  Amikor legelőször mentem vizsgálatra a Semmelweis Egyetem sebészetére, már az is igen kalandos volt. Az orvossal 10 órára volt megbeszélve az időpont, és mintegy 6 és fél óra várakozás után, fél ötkor végre megérkezett. Ez volt a leghosszabb idő, amennyit valaha orvosra vártam, de a második és harmadik "egyéni csúcsom" is az Üllői úton született meg. Megdöbbentőnek tartom, hogy az orvosok az ambuláns napjukon is folyamatosan műtenek. Ha betegük érkezik, akkor a nővérek telefonon felszólnak nekik...

 

 Így nem csoda, hogy a 2-3 órás várakozás teljesen általános ezen a klinikán. Fejetlen, szervezetlen az egész munka. A másnapi műtéti rend olyan délután 4 óra körül készül el. Ennek egyszer meg is ittam a levét, befeküdtem, és azt hittem, hogy másnap túl leszek a műtéten. Erre délután közölték, hogy nem férek bele a másnapi beosztásba... A következő nap ugyanez történt. Az ezutáni napon összeállított műtéti rendbe már bekerültem, tehát a kórházi tartózkodásom negyedik napján került sor a műtétre. Arra a műtétre, aminek az időpontját elvileg hónapokkal korábban fixáltuk, és ami miatt mégis három napot potyán feküdtem bent... A műtét után az orvosomat csak elvétve láttam, a vizitekre csak akkor járt be, ha kedve tartotta. Aztán vasárnap délután éppen ő volt ügyeletben. Gondoltam, megkérdezem tőle, hogy szerinte hogy sikerült a műtét, mit is csinált egész pontosan, meddig kell még bent feküdnöm, stb. Megkértem a nővért, hogy szóljon a doktor úrnak, mert beszélni szeretnék vele. Szólt is, amire az orvos azt válaszolta, hogy megnézi a Forma 1-et, azután jön...

 

Azért az igen érdekes hozzáállás, három nappal a műtétem után még azt sem tudom, hogy mik a kilátásaim a gyógyulásra, és amikor ezt szeretném az orvosomtól megkérdezni, akkor a Forma 1 fontosabb neki... Ilyen hozzáállást más intézményben egyszer sem tapasztaltam.  Mint ahogy azokat a borzalmas állapotokat sem tapasztaltam máshol, ami a SOTE-ra jellemző. Az egészségügy általános pénzügyi helyzete persze mindenhol érezhető, de érdekes, hogy éppen a híres-neves Semmelweisen, az orvosképzés egyik "fellegvárában", nincs pénz még a felújításra sem. A sebészeti épületben merem állítani, hogy nincs két egyforma szoba, mindenhol más a csempe, más típusúak az ágyak, szedett-vedett a zuhanyzó. A szobákban a lehullott csempéket olyan színűvel pótolták, amilyen éppen jutott. De ami ennél nagyobb baj, hogy régi, nem tolható ágyak vannak a szobában. Pécsen és Székesfehérváron (és szerintem minden normális kórházban) az ágyával együtt tolják a beteget a műtőbe, és utána a saját ágyán tolják vissza a szobába. A SOTE-n hordágyon hozzák és viszik a beteget.

 

 Hadd ne meséljem el, hogy milyen érzés, amikor frissen műtött gerinccel megkérik az embert, hogy másszon át egyik ágyról a másikra. Amikor másodszor műtöttek az Üllői úton, akkor épp január volt, és az ablak mellett kaptam ágyat. Az ablak két rétegéből hiányzott az egyik, bár ha meglett volna mind a kettő, a rossz szigetelés miatt így is, úgy is bejött volna a hideg. Így aztán a műtétem utáni napokban jól megfáztam, amitől igencsak legyengültem, így összeszedtem egy hányós-hasmenős vírust is. Félholtan mentem haza, de tartotta bennem a lelket, hogy legalább hazamehetek.  Ezenkívül Pécsen és Székesfehérváron kellett hosszabb ideig bent feküdnöm, mindkettő ég és föld a SOTE-hoz képest. Kontrollon mindig fél órán belül sorra kerülök. (Pedig nem vagyok protekciós, csak ezekben a kórházakban normálisan meg van szervezve az ambuláns nap. Illetve Fehérváron minden nap van ambuláns nap, a kora reggeli órákban, a műtétek előtt minden orvos elérhető.) Ha az orvosnak közbejön valami a kontroll napjára, akkor előtte felhív, és egyeztetünk másik időpontot, de potyára még egyszer sem utaztam egyik városba sem. Mindkét kórház általános állapota megfelelő, tiszták, rendezettek, jól felszereltek. (Minden szobához tartozik külön zuhanyzó és WC, a SOTE-n ugyanis néhol két szobának van egy zuhanyzója...)

 

Fehérváron minden szobában van TV. Az orvosok és nővérek soha nem éreztetik a beteggel, hogy terhükre lenne. És a műtét a hónapokkal korábban egyeztetett napon történik. És hasonlóak a benyomásaim azokról a kórházakról is, ahol esetleg csak egy-két vizsgálaton jártam, de nem feküdtem bent. Sehol nem kellett még két óránál többet várakoznom, ezzel szemben az Üllői úton  ennyi várakozás után még azt mondhatom, hogy egész gyorsan sorra kerültem. Emberek, valami nagyon nincs rendben a Semmelweis Egyetemen. Szégyen, hogy az ország egyik legrangosabb orvosképző intézményéről ilyen panaszokat tudtam írni. És úgy gondolom, hogy nem lehet mindent a pénzre fogni, sok minden megoldható lenne jobb szervezéssel vagy más hozzáállással. Ha csak egy olyan ember olvassa a soraimat, aki tud ezeken az állapotokon változtatni, akkor már nem írtam le hiába. 

 

Üdvözlettel: B.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tempus-Anh 2012.12.15. 11:34:03

@megvalaszolok:
Attól függ, melyiket, a Brazil Nagydíj megért egy misét...:D
Na de komolyan...
Lássuk csak:
"Gondoltam, megkérdezem tőle, hogy szerinte hogy sikerült a műtét, mit is csinált egész pontosan, meddig kell még bent feküdnöm, stb."

A beteg tehát nem vérzett, nem volt acut hasa, nem vált eszméletlenné, egyszerűen cseveghetnéke támadt a doktorral, mert neki épp akkor és olyan úri kedve volt.
"Főúr egy zónapörkölt rendel, jöhet mellé egy tavalyelőtti évjáratú szürkebarát is!"

A doktor látta ezt és azt gondolta, hogy bájcsevegni F 1 után is ráér a kedves beteg, hát várakozásra és türelemre intette.
Én nem azt mondom, hogy minden orvos minden ügyeletében GP-ket nézegessen, de EZ az eset, ami nem is volt eset, igazán várhatott volna.
A tanácsadás és betegtájékoztatás nem életmentő beavatkozás.

megvalaszolok 2012.12.15. 11:40:14

@Tempus-Anh: Ebben igazad van, de akkor sem ez lett volna a megfelelő válasz. "A doktor út alszik a mai 5-6 műtét után, ha felébred jön" Ennyi. És lehet meg sem született volna ez a poszt.

Tempus-Anh 2012.12.15. 11:46:59

@megvalaszolok:
Igen, Neked is igazad van, azért legalább a látszatot fenntarthatta volna...Irtó magabiztos lehetett a kollega, ha ilyen nyíltan hárított.

hupikek 2012.12.15. 12:45:49

Én feküdtem az említett intézmény bőrgyógyászati klinikáján, de nekem semmi problémám nem volt.Vannak dolgok amiket tudomásul kell venni,hiszen nem csak mi vagyunk egyedül akit el kell látniuk.Én soha nem akartam, hanem kértem ha valami gondom volt,és természetesen nem éreztem magam a világ közepének.

szürkeszürke 2012.12.15. 13:38:19

@Tempus-Anh: Nem is volt eset? Honnan tudod, hogy milyen eset volt? Szerintem az nem egy nagy igény és extra egoizmus hogy 3 nappal a műtét után infót kérj arról, hogy vajh' hogy sikerült a műtét, mik a kilátásaid. Ezt amúgy talán automatikusan is meg kéne adnia a doktoruraknak, nem? Mint ahogy általában meg is adják. Az F1-re hivatkozás, meg nagyon gáz. (v.ö. étteremben kiüzen a séf, hogy még megnézi az F1 befutóját és csak azután áll neki a rántott husidnak.)

Hozzászólásaidról eszembe jut egy idős nőgyógyász professzor ismerősöm: miután nyugdíjba ment vmi. epe problémával bekerült kórházba, többször műtötték, lefogyva, megviselelve, összetörve került ki a kórházból. azt mondta, hogy szörnyű volt, előtte soha nem volt még kórházban és ezen minden orvosnak át kéne esnie, akkor máshogy állnának a betegekhez. Ő azt mondta, hogy sok mindent átértékelt utána.

Amúgy meg szervezéssel sok minden megoldható. Nyilván van olyan vezető, aki ért ehhez és olyan is, aki nem. Így van ez minden munkahelyen.

Hozzátartozóm amúgy nem rég feküdt a SOTE F.O.G. klinikán. Körülmények szörnyűek voltak, orvosok, nővérek, beteghordók, mindneki nagyon normális, mosolygós, korrekt.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.12.15. 13:46:02

"A másnapi műtéti rend olyan délután 4 óra körül készül el" ez sajna mindenütt a világon így van akut szakmákban, sőt igazából ha hajnalban bejön egy balesetes akkor azzal kezdik a programot
mondjuk érdekelt volna mivel is műtötték
az ambuláns napján az orvos nem kellene műtőben legyen, ha ott van akkor vagy hajt a pénzre vagy olyan kevesen vannak, hogy nem tudják sebészekkel kiállítani a műtéti programot (utóbbira tippelek). ha sok pénz van akkor ugye fenn lehet tartani egy ilyen kaliberű intézményben egy akut műtőt, hogy ne tolódjanak az elektív műtétek. ahhoz kell egy gerincsebészeten úgy 200-300 millió meg egy plusz műtéti csapat

megvalaszolok 2012.12.15. 13:49:12

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Nagyon kíváncsi vagyok, hol műtötték a gerincét az Üllői úton. Valakinek ötlet?

Kékcsillag 2012.12.15. 14:25:17

A SOTE I. Belklinikán is vannak felújított részek. Pl. endokrinológia, fotocellás ajtók, minden modern, szép és jó. Gondolom, apránként újítják fel.
Ettől függetlenül tényleg elképesztő, hogy ez a főváros oktató kórháza, basszus.
Lányom kacérkodik a SOTE-val (mármint az orvosi pályával), lehet, hogy lebeszélem róla. Borzasztó lehet ilyen körülmények között a kórházi gyakorlat is:((

Kékcsillag 2012.12.15. 14:28:45

Bocs, most látom, a sebészeti klinikáról írt a cikk írója. Na de akkor is, I-es Bel is szar, kritikán aluli, a felújított részeket kivéve.

lacix86 2012.12.15. 15:18:05

Medikus koromban tökös nővérkedtem az említett klinika intenzív osztályán. A leírtak sajnos valósak, az állapotok tényleg kirtikán aluliak. A szakmai felkészültség és tudás világszínvonalú, a berendezések balkániak, a gyógyulási arány pedig megint csak megközelíti a nyugati országokét. Valahogy mégiscsak működik ez az istenverte rendszer.
Amiért a kedves orvos délután 4-kor jelent meg az az, hogy egyáltalán nem ritkaság, ha ott valakit az ambuláns napján berántanak a műtőbe, 12 műtőből egyedül a szeptikus műtő az, amelyik nem megy folyamatosan. Orvos természetesen nagyon kevés, ápoló még annál is kevesebb. Kevés olyan helyről hallottam, ahol egy sebészeti intenzív osztályon 12 betegre 3 nővér jutna. normál osztályon meg 50-re 2. és itt nem a sérvműtét a leggyakoribb, mint a többi sebészeten, hanem kb. a hemicolectomia, meg a Miles-műtétek.
Végeredményként elmondható, hogy brutális létszámhiány, alulfizetett (így egyszerre x helyen dolgozó) hullafáradt dolgozók, a pénzhiány miatt roskadozó épület.
Az orvosi gárda olyan szinten túlterhelt, hogy nem csoda, ha szervezetlenség van - mindennek mennie kell, de kb. 15-20 orvos hiányzik a rendszerből. Ezt az ott levő 35-40 orvos képtelen kompenzálni. Egyszerre egy beteget lehet műteni egy műtőben ugyebár... A szakmai tudás és felkészültség mégis mindemellett példátlan (egyedül a transzplant klinika veheti fel vele e téren a versenyt).
És még valami: ha a beteg beszélni szeretne (és nem tényleges panasza van, hanem tényleg csak bájcsevegni szeretne a műtétről, az nagyon, de nagyon ráér 1 óra múlva is). Édesanyám a mai napig jár a klinikára és végigvárja a többórás sort. Egyszerűen arra a napra nem tervez mást és egyszer úgyis sorra kerül. Addig meg leül, pihen és beszélget/olvas. Elfelejtve senki nincs, csak osztódni még nem tanultak meg a kollégák (aqr**aéletbeis, miért nem?!)

lacix86 2012.12.15. 15:19:30

javítok, bocsánat, 8 műtő van

Braincelle 2012.12.15. 15:37:52

@Kékcsillag:
Hát azért túl lehet élni, ne hülyéskedjünk már.
Betegnek főleg a mosdók miatt biztosan nagyon rossz, de nehogy már a hallgató nekiálljon ugrálni, hogy több színűek a falak, én ide nem járok gyakorlatra.
Mi is végigjártuk Budapest összes kórházát, igen lepukkantakat is, ahol az ember a táskáját nem tudta hová tenni, sőt, a mi mostani rezidens öltözőnkben egér és csótány is volt már. És? Már bocsánat, de ezerszer "különb" dolgokat lát az ember a díszletek között, például csecsemő holttestet, két vesetélnyi kihányt vért, vele egy korú agyhalott haldoklót, "szeletelt" lábú szerencsétlen diabeteses embereket, hajléktalant, aki minden létező testváladék folyik és tele van rühatkával.
És mindezekt ugyanúgy szépen, rezzenéstelen arccal el lehet viselni, ami olyan, azon utána titokban sírva fakadni, vagy rémálmodni vele, vagy kibeszélni magát az embernek.

Elég izé, hogy én jövök ezzel a szöveggel, de mégis csak milliós képzését fizeti az állam az orvostanhallgatóknak, és hány olyan család van, ahol az egész életében orvos akart lenni gyerek nem mehet egyetemre, mert dolgoznia kell. Mekkora ajándék már az, hogy valaki ilyen helyen tanulhat, mindent láthat, amire kíváncsi. Én négy évig úgy jártam az egyetemre, hogy minden nap azon gondolkoztam a buszon, hogy hát lehetséges ez, hogy én tényleg orvostanhallgató vagyok, és mehetek az egyetemre, hogy lehet ilyen kegyes velem az élet, dejó.

Amúgy meg, ha nem csak kacérkodik vele, akkor úgy sem lehet lebeszélni. Ez ilyen. Bármit előbb odaadok az életemből, csak az orvoslétet nem, vagy ha igen, akkor adom az életemet is vele. Ez a tudat azért megér pár kopott falat...

karcsibácsi 2012.12.15. 16:21:51

1. A SE I Sebklinikán nincs TV az orvosi szobákban.
2. Gerincműtétet ott egyáltalán nem végeznek.
3. Frissen műtött beteget nem kérünk meg, hogy másszon át. Megfogom, oszt odarakom, ahová köll.
4.Ha ilyen szar az egész, akkor miért ment oda? Pécs meg Fehérvár sokkal jobb!
5.B. minek a rövidítése? Dícséretes önkritikára vall, ha annak, amire én gondolok...
6. Ha B.-_nek vasárnap délután csevegni támad kedve, hívja a fiúját, ne az ügyeletes orvost cseszegesse!

karcsibácsi 2012.12.15. 16:28:31

@Braincelle:
"A szakmai tudás és felkészültség mégis mindemellett példátlan.."
100%-ig egyetértek. Kb egy éve valamelyik okostojás már fikázta itt az I. Seb.Klinikát, "bezzeg Amerika" felkiáltással, merhogy ottan szines tévé van a szobákba. Akkor leírtam, hogy bármelyik amerikai kórházzal felveszi a versenyt, és jó eséllyel győztesként kerülne ki az összehasonlításból, ha nem a külcsínt, hanem a szakmai tartalmat (belbecs) nézzük.

megvalaszolok 2012.12.15. 16:33:10

@karcsibácsi: Akkor jól emlékeztem, hogy ott nemigazán műtenek gerincet.

Kékcsillag 2012.12.15. 16:40:57

@Braincelle:
Hú, meghoztad a kedvemet:(
Mondjuk, én csak az anyja vagyok, azt csinál, amihez kedve van. Agya meg szerencsére van hozzá, szorgalma is. Nem hangzik jól, amit írsz, mindjárt hányok:( Amúgy mi a szakod?

lacix86 2012.12.15. 16:51:50

@karcsibácsi: Asszem az idézet nem Braincelle-től van, hanem tőlem, de egyet kell értsünk ezen témában :)

Bartush 2012.12.15. 16:58:48

@Tempus-Anh: munkaidőben tv-t nézni? Nálunk ezért elbocsájtás jár. Ennyi. Mindegy hogy orvos vagy takarító az illető. Fizetett munkaidőről beszélünk, ezalatt nincs tvzés.

megvalaszolok 2012.12.15. 17:02:32

@Bartush: Csak gondolom te nem 3000 forintot kapsz egy ügyeletért...

lacix86 2012.12.15. 17:03:11

@Bartush: De ez ügyeleti időben történt. az ügyeletet ne keverd a munkaidővel. erősen kétlem, hogy bárhol egy magyar kórházban egy orvosnak a rendes munkaidejében ideje volna TV-zni. erősen kétlem...

karcsibácsi 2012.12.15. 17:17:45

@lacix86: Igen, bocs, melléütöttem...
@Bartush: Ügyeletben, ha nincs sürgős feladat, nyugodtan tévézhet, alhat, stb az ügyeletes orvos. Mi szeretnénk, ha munkaidőnek tekintenék (megfizetnék, nyugdíjba beleszámítana, stb.) de jelenleg még nem az.

Braincelle 2012.12.15. 17:22:20

@Kékcsillag:
Nem elriasztani akartalak, csak arra céloztam, hogy nem a falak állapotát, színét kell első körben mérlegelni, hanem azt, hogy tényleg ezt akarja-e a gyerek, mármint beteg embereket, felelősséget stb.
Neurológusgyerek vagyok, de a fent részletezett élményeket direkt a hallgatói pályafutásomból gyűjtöttem ide. És olyanok is vannak, hogy szülés (az hihetetlen élmény, nem láttam sokat, de amikor felsírt a baba, mi is majdnem mindig sírtunk, mert megható volt), meg néha ér is valamit, amit az ember csinál, szóval ne a rémpéldáimból indulj ki.
Az orvoslás nagyon sokrétű, akármilyen irányultsága, személyisége van valakinek, talál majd hozzá való szakot, feladatot. Sokan nagy hévvel állnak az egészhez, aztán útközben elveszik a lelkesedés, más meg elkezdi, mert mért ne, és a végén nagyon jó orvos lesz. Nincs bevált recept, majd ő eldönteni, de hát ezt írtad Te is :)

karcsibácsi 2012.12.15. 17:23:47

@karcsibácsi: 20 éven keresztül havi 120-150 órát töltöttem ügyeletben a rendes napi munkám mellett. Ha munkajogi szempontból ezt munkaidőnek lehetne tekinteni, 40 évesen nyugdíjba mehettem volna, nem kéne még most is , aggastyánként, gályáznom.

Madarsky 2012.12.15. 17:24:51

én csak az urulógián voltam a sotén, és én is azt tapasztaltam hogy mindenki tündéri, aranyos, kedves, iszonyatosan odafigyelő, és profi, komolyan mondom, pedig vagy tíz emberrel találkoztam
viszont a szervezésük az kriminális... behívnak adott napra adott orvoshoz, aztán kiderül hogy aznap szabadságon van (egy hetes időpont), legközelebb megint behívnak, kiderül hogy aznap továbbképzésen van... behívnak x időpontra de kiderül hogy csak két órával később kezdődik a betegfelvétel egyáltalán... közben látom hogy a többi szervezéses dolog is ilyen, a labor, a vérvétel, stb
Szerintem valamilyen rutinos szervező-menedzser sokat dobhatna az egész ügyintézésen, hogy legalább a felesleges menetekre ne legyen szükség... nekem nyolc nap szabadság kellett ahhoz hogy egy teljesen hétköznapi dolgot megcsináljanak :(

astraea 2012.12.15. 17:24:58

Szerintem nagyon szerencsés a poszt írója, hogy gerincműtét után ilyeneken tudott agyalni, hogy nem megfelelő színű a csempe, és nem elég csilli-villi a szoba. Sokan egy gerincműtét után lebénulnak, és vannak, aki soha az életben nem állnak többé lábra...
Amúgy meg személy szerint, ha már választani lehetne, én inkább várok négy napot egy műtétre viszonylag jó állapotban, mint én legyek az, aki miatt késik a doki a konzultációról vagy aki miatt tolódik egy halasztható műtét.
Nagyon sok múlik azon, milyen emberileg egy orvos, de nekem sokkal több a pozitív tapasztalatom, mint a negatív. Ahogy Braincelle is írta, a szakmai tudás világszínvonalú, a legtöbb eüs ember hozzáállása pedig emberfeletti. (Mielőtt valaki ellenpéldával jönne, az is létezik, jól tudom, de szerintem a legtöbb orvos jó orvos, aki segíteni szeretne.)

megvalaszolok 2012.12.15. 17:31:26

@Kékcsillag: De még mindig elmehet akár kutatónak. Ott azért nem lát ilyen "szörnyűségeket". Meg akár kimehet külföldre. Szóval ne az itthoni külső körülmények szerint döntsetek. Szerintem.

eter 2012.12.15. 17:46:50

Ja ez az a blog ahol ordenáré arroganciával kimosdatják egymást az orvoskollégák. Nincs pénz erre, nincs pénz arra, ez az oka mindennek igaz? Akkor pl. miért mondtak az illetőnek konkrét időpontot a műtétre? Nem tudták, hogy közbejöhet valami? Leszarták. Mert nem szolgáltatásnak tekintik a munkájukat, hanem leereszkedésnek a buta, csóró pór néphez, akiknek a teljesen jogos kérdéseit, amik maximálisan hozzátartoznak a megfizetett szolgáltatáshoz, csevegésnek, bájcsevejnek minősíteni éppen az a leszarom attitűd, amit sok helyen az ellátásban is tapasztalni lehet. Vegyétek azért észre a szomatizációitokat is nagytudásúak, mit akartok magatokban megnyugtatni ezekkel az összezáró magyarázkodásokkal? Milyen más szolgáltatási területen szokott titeket érdekelni az hogy a szaki mennyit keres, mikor tudtok eltekinteni a rendszerek problémái miatt a /személyes/ megállapodásoktól? Kitől viselitek el azt a hangnemet amit a legtöbb orvos megenged magának a betegekkel? Ha egyáltalán szóba áll és nem sietve, (menekülőn másfelé tekintve) elszalad a folyosón, hogy nehogy kérdezzenek tőle egyáltalán valamit. Így aztán ott marad a folyosón a sok félretájékoztatott, akinek a szerencsétlenségén lehet röhögni a kommentekben, és számonkérni, hogy miért nem járja ki magának a szükséges ellátást, miért nem talpraesettebb... Sajnos az orvostársadalom ma magyarországon a politikusok alá züllött.

Braincelle 2012.12.15. 17:53:31

@astraea:
Ezt egyébként nem én írtam, de azért vállalom, szívesen.

A Látó 2012.12.15. 17:55:50

A SOTÉ-n tényleg kritikán aluli az ambulancia, tök mindegy, hogy sebész, bőrgyógyász vagy urológus, stb... Még ha ismerős vagy akkor is. A "magas szakmai színvonal" nem magyarázat arra, hogy az ambuláns rendelés rendetlen!
mesélje már el valaki, hogy ebből a szempontból mennyivel másabb a SOTE mint bármely más kórház?
Van egy gyanúm: a tökéletes szervezettlenség párosodik az "én a SOTÉ-s orvos vagyok" kategóriával.

aaabbbccc 2012.12.15. 17:58:07

Szinten SOTE de Baross utca Transzplant es Sebeszeti Klinika kivalo hely, kivalo orvosokkal es apolokkal es nem lepukkant

megvalaszolok 2012.12.15. 17:58:34

@eter:
1.Tudod mit jelent a szomatizáció? Ha igen, mit is szerettél volna írni? Nem azért nem áll meg az orvos a folyosón beszélgetni, mert nem akar, hanem mert nincs rá ideje sajnos.
2. Ne akard, hogy az egészségügy szolgáltatás legyen, mert akkor lesz csak kemény világ.

Braincelle 2012.12.15. 18:01:22

@eter:
Hát nem a folyosón kellene tájékoztatást kérni, szerintem az sem normális, hogy a folyosón tízen lerohanják az embert. És a folyosó általában nem is jó hely a beszélgetéshez.
Ügyeleti időben ilyen beszélgetősdi amúgy sincsen, vagy csak ritkán, ha muszáj, sok esetben a Rád bízott három emeletnyi beteget, a bejövő újakat sodrod veszélybe, ha leállsz már bentfekvőkkel beszélgetni. Abban egyetértek, hogy jobb lett volna korábban tájékoztatni azt a beteget, műtét utáni napon (mert aznap általában az altatószer miatt úgysem sokra emlékeznek), vagy legkésőbb azután, hogy ne maradjon tanácstalanul hétvégére; és ne ilyeneket csináljon, hogy telefonon berendelteti magához a sebészt, ami lássuk be, azért nem túl szimpatikus dolog. Lehet, hogy emiatt volt válasz a forma-1, ami meg nyilván egy felesleges konfliktust okozó válasz volt).

villamos alóli kacaj 2012.12.15. 18:05:30

Egy SOTE orvoshoz mentem az elmúlt télen církót javítani. A hegyen lakott, az utak lefagyva. Mielött hozzá mentem egy kétgyermekes családanyánál voltam javításon és mivel nem értett a rendszerhez a javítást követően a fűtési rendszert is be kellett indítanom, ami némi csúszást eredményezett.
Mikor - az igérthez képest - 2 és fél órás késéssel megjelentem nála leüvöltötte a fejem. Hiába hivatkoztam az előző helyen felmerült többlet problémára és a lejegesedett utakra, üvöltve magyarázta, hogy ő ezt nem engedhetné meg benn a rendelésen mert mit szólnának a betegek?

Kacsura 2012.12.15. 18:11:49

Nemcsak a Semmelweisen nincs rendben, az egész egészségügyben nincs rendben. Eternek van igaza az utolsó szóig.

hazank fia 2012.12.15. 18:18:51

@megvalaszolok: Ott a pont.
@eter: Lehet ebbol szolgaltatast csinalni - van is ra (reszben) mukodo pelda a vilagban - csak onnantol kezdve nagyon meg fog ugrani a populacio fogyasa. Mert a szolgaltatast nem fogod tudni kifizetni.

Fikalnyik Eugén 2012.12.15. 18:20:57

Nem értem.
A "szolgáltatást" átalánydíj formájában TB járulékként fizettetik kötelezően.
Ha nem tetszik a szinvonal, miért annak hőbörögnek, aki szerintük nem megfelelően végzi a dolgát, miért nem annak aki pénzt szed a semmiért?
Ott a nemzetgazdasági minisztérium, egészségügyi államtitkárság, NAV faszomtudja egyéb. Tessék ezek előtt tüntetni, megtagadni a járulékfizetést stb. vagy ha ez nem megy akkor meg kussolni.

eter 2012.12.15. 18:26:03

@megvalaszolok:
1. tudom, Kérdéseden, hogy mit szeretnék írni elgondolkodtam, és mivel "nem vérzel, nincs acut hasad, nem vagy eszméletlen" ezért " várakozásra és türelemre intelek."
2. A fenyegetést vettem, igyekszem meghúzni magam nagyuram!
@Braincelle
Hát bizony nem ott kéne, de sok esetben nem lehet másképp - nyisd ki a szemed! Nyilván sok problémától szenved az egészségügy, de a sokat emlegetett magas színvonal nem a szigorúan vett beavatkozásban kell, hogy kimerüljön, hanem mivel nem szervekkel, betegségekkel, hanem emberek gyógyításáról van szó, ezért a folyamatos, kérdés nélküi tájékoztatásban, egyenrangú partneri viszonyban, és az esetlegesen felmerülő döntési helyzetek ismertetése is hozzá tartozik. (Így például sok betegség esetén automatikusnak kellene lennie, hogy dietetikus tanácsadást, pszichológust ajánlanak a továbbiakra. Vagy hogy használják, és tudják, hogy mire lehet használni a kórházi szoc.munkást.) Telefonos hívásról -én úgy olvasom- nem szólt a poszt, de szerintem még az sem lett volna durva, hiszen a saját egészségi állapotáról volt szó. Megvárta míg a doki lett ügyeletes, és akkor próbált érdeklődni a nővéren segítségével. Az orvosnak sztem a professziójához kell, hogy tartozzon, hogy kezeli a benne keletkező feszültségeket, és még ha olyan zaklató kérdéseket kapna, amin felmegy a pumpája, azt sem lehet így elintézni, ezt nem fogadom el, tegye fel a kezét aki szerint ez normális. De nem erről volt szó, teljesen jogos kérdéseket akart feltenni. Ne védjétek, és hasonló hibák esetén ti se akarjátok, hogy elvtelenül megvédjen valaki, kolléga, hanem mondjuk azt: hibázott. E nélkül minden rá lesz húzva a nincs pénz, nincs pénz mantrára, és az sem lesz rendben ami lehetne.

megvalaszolok 2012.12.15. 18:27:38

@eter: Szóval fogalmad sincs mit jelent. Ok, ezzel semmi baj. Nézd meg google-ban.

eter 2012.12.15. 18:27:44

@Fikalnyik Eugén
Te miért itt hőbörögsz miért nem a blog.hu-nál, hogy olyanokat írnak amikkel te nem értesz egyet?

eter 2012.12.15. 18:28:26

@megvalaszolok
Ezt jól megmondtad. Most lealáztál. Te vagy az ügyesebb.

megvalaszolok 2012.12.15. 18:32:12

@eter: Na végre egy igazi troll. Nem kell cinikusnak lenned, nem idegesítesz vele. Csak kicsit zavar, ha valaki olyan szavakat használ, aminek nem tudja a jelentését. Ennyi. Mellesleg nem kell nekem lealázni téged, megteszed te magad...

Braincelle 2012.12.15. 18:34:47

@eter:
Azt a részét védem, hogy nem ügyeletben kell tájékoztatást kérni. És nem így, hogy nekem most eszembe jutott, hogy tájékoztassanak, ugorjon ide az orvos. Ez így nem megy, nem kivihető, ügyeletben az ember nem tudja megcsinálni, mert ha alapból X kórtermet visz, akkor ügyeletben 10-15X-et, amiből 9-14X tele van idegen betegekkel, és még jönnek újak is, és egy egészen másfajta agymunkát kíván, még amikor viszonylag nyugi van is, nem olyan az ember agya, mint máskor. Olyan, mintha egy aknamezőn sétálnál, akkor is magasabb az adrenalinod és gyorsabban ver a szíved, ha éppen abban a percben semmi nem történik, mert sosem tudhatod, hogy mikor robban fel az egész. Ettől még lehet olyan, amikor mégis tájékoztat az ember, vagy mégis úgy alakul, de részemről el tudom fogadni, ha nem. Még munkaköri leírásilag is: ügyeletben ügyeletes orvos az ember, nem osztályos orvos, mások a feladatai. A frissen felvett betegnek vagy ha valakivel valami új dolog történik, el kell mondani, hogy mi a helyzet, és ha a többiek kérdeznek, nyilván arra is röviden igyekszik válaszolni az ember, de összességében a jelszó az, hogy tessék hétfőn a kezelőorvossal megbeszélni.

eter 2012.12.15. 18:34:57

@megvalaszolok: ebben a hozzászólásodban egyetlen szó sem foglalkozik a bejegyzés tartalmával.

hazank fia 2012.12.15. 18:38:08

@megvalaszolok: Addig van orome az tthoni kollegaknak, ameddig a betegek nagy resze nem ezt a hozzaallast kepviseli, amit @eter: ... Majd ha a keves maradek orvosnak is elege lesz abbol, hogy ilyen helyzetben meg gyalazzak is oket, es elhuznak ok is a fenebe, akkor lesz csak nagy siras meg jovilag, amikor nem varakozni kell majd a mutetre, hanem egyszeruen nem lesz. Es pont.

eter 2012.12.15. 18:40:12

@Braincelle: Ok, részben. Ez az orvos volt aki műtötte, és sokféle módon mondhatta volna azt, hogy 1,5 óra múlva részletesen elmondja mi a helyzet, nem pedig úgy, hogy most GP van. Milyen viszonyt kommunikál már így a szavakon túl! Persze, ha nagy az adrenalin, meg helyzetek vannak, feszkó, érthető, hogy nem ejti ki kezéből a dolgokat és rohan, mert füttyentett a beteg. De itt GP-t nézett (volt ideje, ha utána nem lesz ideje 10 percet beszélni a műtött beteggel akkor kérdéses a hozzáállása), és nem füttyentett a beteg, hanem kérdezni szeretett volna, amire nyilván elfogadott volna egy őt is ember számba vevő udvarias üzenetet, hogy mikor tudja megadni a doki a tájékoztatást.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2012.12.15. 18:41:29

az egyetlen megoldás, hogy amikor ilyesmi, vagy bármilyesmi kellemetlen történik veled, írsz a betegjogi képviselőnek, becc-zed az egészségügyi minisztériumot, az intézetvezetőt és juszt lászlót. itt csak egymás seggét nyalják az orvosok, és gyalázkodnak, amiért nem öntik őket aranyba, cserébe, hogy elvégzik a munkájukat.

a megoldás kettő, az annyi, hogy ha máshol dolgozol, és orvos az ügyfeled, olyan paraszt módra, lekezelően, undorodva bánsz vele, mint ahogy ők bánnak veled. meg fogod tudni, hogy orvos, mert magától mondja majd, hátha elájulsz :) ha cirkuszol, szólj, hogy nem kapsz elég fizetést, és örüljön, hogy kiszolgálod.

a harmadik megoldás, ha megvesztegeted, hogy végezze el a munkáját, eltitkolt jövedelem szerzésére kényszeríted, megvásárlod, kibérled a kedvességét. imádni fogja.

Tempus-Anh 2012.12.15. 18:48:46

@Bartush:
Ügyelet, nem munkaidő. Ha nincs sürgős eset, annyit ülhet a szobájában, amennyit csak akar.

Kékcsillag 2012.12.15. 18:49:05

@megvalaszolok:
Köszi a bíztatást, majd mérlegeljük a dolgokat. Olyan gimibe jár, ahonnan csak az nem jut be a SOTE-ra, aki nem akar, nagy arányban veszik fel őket onnan (persze, aki tanul, és odateszi magát).
Én meg, mint anya, már nem is tudom, minek örülnék, de végülis az ő élete lesz.

Braincelle 2012.12.15. 18:51:04

@eter:
Ez így van, ebben egyetértek, szerintem sem volt jó a kommunikáció.
Annyi, hogy fent tartom a lehetőségét, hogy ezt az orvos nem üzente, hanem a nővérnek mondta, és ő valamiért továbbadta. Meg az is bennem kérdés, hogy épp a rajton volt túl a forma-1 vagy 5 perc volt hátra a végéig.
És igen, ebben a szituációban benne van a szervezetlenség, a félrekommunikáció lehetősége is, és az is, hogy ez egy közönyös orvos, aki nincs tisztában a tájékoztatás jelentőségével, vagy az, hogy valamiért nem volt jó a kapcsolat eközött az orvos és beteg között, vagy hősünk az a beteg volt, aki mindig mindent kritizál és követel, és ezt egy idő után nehezen viseli el az ember, vagy tényleg épp a műtőből kijőve luhappant a tévé elé ebédelni a sebész, ezt nem fogjuk tudni kideríteni, sem pontosan megismerni mikor mi hangzott el és miért, emiatt szerintem érdemes óvatosan véleményt alkotni.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.12.15. 18:53:00

@lacix86: Dixont kell csinálni a Miles helyett, az kevésbé megterhelő a betegnek (már ha lehet)
akkor igazán elárulhatná a kedves beteg mivel is műtötték és mivel nem, meg legfőképpen hol?

megvalaszolok 2012.12.15. 18:55:35

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Én arra lennék kíváncsi melyik Üllői úton lévő klinikán végeznek gerincműtétet.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.12.15. 18:58:05

@megvalaszolok: lehet, hogy egy ateromát kellett leműteni a háta közepéről ami a gerince felett nőtt és 3x visszakeletkezett, szal az is fontos, hogy mit :D

eter 2012.12.15. 19:01:13

@Braincelle: Nincs azzal baj, hogy kell az orvosnak, hogy kifújhassa magát. A többit nem tudjuk. De a bejegyzésből is tudjuk, hogy milyen szarul esik ez a betegnek, ha így van kezelve.
Hogy a többi részlet mi volt, tényleg nem tudjuk.
Ne törekedjünk hibák csinosítására.
Üdv!

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.12.15. 19:03:27

@megvalaszolok: ez esetben azt is elhiszem, hogy azt mondták neki, hogy másszon át az ágyból a műtőasztalra :)

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2012.12.15. 19:03:55

@Tempus-Anh:
Az egyetlen kérdés számomra, hogy ha műt akkor is... ha tudják, hogy van komplikáció akkor miért nem szólnak a betegnek (amikor már tudják, hogy tovább fog tartani), hogy legyen szíves jöjjön vissza két-négy-hat óra múlva, vagy holnap.
Ilyenkor a "kétlábonjáró" ott ül a váróban, még pisilni se mer kimenni, nehogy elszalassza az orvost.

dr. saint555 2012.12.15. 19:14:19

@villamos alóli kacaj: Erről eszembe jutott egy régi anekdota.

Vízvezeték szerelő a műtétje után, péntek este visszamegy a sebészéhez.

- Doktor úr. Komoly fájdalmaim vannak még mindig, pedig a műtét óta már egy hónap is eltelt. Nem tudna rám nézni, mi lehet a baj?
- Hétvége van már, de tessék. Felírok neked (igen, letegezi) napi 2x2 szem algopyrin tablettát. Ha 2 hét múlva sem múlnak el a panaszaid, gyere vissza kontrollra, csak ne péntek este, mert nekem most is az orvos bálra kell mennem, így nem érek rá veled szarakodni.

Eltelik 1 év. Szintén péntek este. A fent említett orvosnál eldugul valami a szennyvíz rendszerben. Eszébe jut a volt betege, hogy az azt mondta, ő jó mester ember. Felhívja. A mester megérkezik. Bevezeti a fürdőszobába, konyhába, ahol a szuezből tör fel szó szerint a szardarabokkal tarkított szennyvíz.

- Úristen, most mi lesz? Mester mentsen már meg. Mi lesz így a házammal? Hogy fogom ezt kitakaríttatni? Oldjuk már ezt meg nagyon gyorsan.

Vizes mester nem felejtette el, mennyire leszarta annó ugyanez az orvos, amikor neki lett volna rá szüksége. Az ajtóból, épp csak belesve a helyiségekbe, mindkét helyiségben, a bokáig érő trutymóba beledob 2-2 szem algopyrin tablettát.

- Nesze bazdmeg. Adok neked 2x2 szem algopyrin tablettát. Ha hét hét múlva még mindig bokáig jársz a szarban, hívj ki újra konzultálni. Most sietek a vizes bálba.

És rácsukja az ajtót a dokira.

Nem tudom átmegy-e a történet mondandója. :D

H3rold 2012.12.15. 19:21:46

Gondolom azért nem törődött a pácienssel a sebésze, mert nem kapott borítékot...

astraea 2012.12.15. 19:27:36

@Braincelle: Ópárdon, akkor valamit benéztem! :)

Szolgáltatás? Emberi életekről beszélünk! Inkább életem végéig fizetem a tb-t, csak ne legyen szükségem rá. Egy emberélet megfizethetetlen.
És igenis, ha komoly baj van, akkor odateszik magukat az orvosok, legalábbis nekem ez a tapasztalatom.
Ja, és nem vagyok orvos, és semmiféle érdekem nem főződik kiállni az orvosok mellett, csak ezeket tapasztaltam.

Dwokfur 2012.12.15. 19:45:12

A SOTE bazi nagy egyetem. Ott van a belső klinikai tömb a Ferenc körúti metrómegállónál, a külső klinikai tömb a Klinikáknál, de számos egyéb szervezeti egysége van. Például az Ortopédiai Klinika, a Kútvölgyi klinikai tömb és a Szív- és Érgyógyászati Klinika is Budán van, vagy pl. a Pulmonológiai Klinika a János Kórházban. A Klinikáknál az I. Sebészeti klinika van, a Ferenc körútnál a Transzplant, a Kútvölgyiben a II. Seb. A III. Seb elvileg az István Kórházban van.
Szóval pontosítani kell. Érzésem szerint az I. Sebről van szó - de lehet, hogy tévedek. A klinikák állapotát tekintve épületrészenként, esetenként szobánként eltérő viszonyok uralkodnak. Egyébként nemrég pénzt vontak el az orvosi egyetemektől. Emiatt például ha az egyik kórteremben cserélni kéne az ablakot, akkor inkább bezárják télire. Pláne ha a finanszírozás miatt egyébként is kérdéses a fenntartása. Hát ez van, el lehet rajta gondolkodni.

Dwokfur 2012.12.15. 19:50:52

@Déva, Parajd kap segélyt, itthon nem kéne, miért?:
Úgy látom, hogy te nem a megfelelő pirulát vetted be.

Cisztát találtak a tüdejében, amitől fullad? El hiszem, hogy a történetnek van valóság alapja, de az ilyen laikus hozzáköltésektől nevetséges lesz. Tán fénykardot is találtak a tüdejében? Gondolom, hogy a COPD miatt nem dohányzik, nehogy rosszabb legyen.

2012.12.15. 19:51:08

@Tempus-Anh: szerintem te egy fiatal orvos vagy, vsz műtétes szakmából és elég öntudatos. De!én dolgoztam orvosként külföldön, voltam beteg, volt hozzátartozóm beteg itthon és külföldön is. Sokmindent láttam, sokmindent csináltam. Az asztalnak mindkét oldalán voltam és nem gondolom, hogy ez jó hozzáállás, amit te mutatsz. Tény, hogy nem jó a rendszer, de a te hozzáállásod nem az, hogy javítsunk rajta, szakmailag, logisztikailag vagy bárhogy. Nem az a hozzáállásod, hogy működjön egy kicsit jobban, de ha már/még rosszul működik, akkor legalább úgy csináljuk, hogy nagyon szarul egyik oldal se érezze magát benne. Ahogy te sem tehetsz róla, hogy rossz a rendszer, úgy a beteg sem. Se politikai szándék, se pénz nincs arra, hogy megváltozzon. Egyenlőre. Nagyon sokminden csak odafigyelés, nem pénz kérdés. Tényleg apróságok: a fiamat appendicitise miatt kint műtötték. Apróság: a műtőből kitolták az ITO-ra az ágyon, majd ugyanezen az ágyon tolták be a gyerekosztályra és másnap ellenőrzésre is ezzel tolták. Nem pakolgatták ide-oda. Más: a gyerekosztályon a folyosó kilincse egy felnőtt vállmagasságában volt. Az a gyerek, aki nem éri el, ne is menjen ki. A nővér köszönt, bemutatkozott, amikor az osztályra vittek minket, elmondta, hogy őt keressük, és majd ő eldönti, hogy mi az ő hatásköre és mi nem. Ami meghaladja az ő hatáskörét, ő lép, ő majd tudja kit hívjon. Ez mindenütt egyértelmű, hogy így is kell működjön, de nem baj, ha a játékszabályok egyértelműek. Ugye ezek nem kerülnek pénzbe?
Hidd el, a beteg is emberből van, és ő is akkor tekint embernek, ha ez kölcsönös. A tisztelet neked szóljon, ne a foglalkozásodnak.

hazank fia 2012.12.15. 19:54:18

@Déva, Parajd kap segélyt, itthon nem kéne, miért?: Ezt a kommentet ki kene moderalni es egy kulon posztban kivesezni. Igy minden osszekeveredik...

neoteny · http://word.blog.hu 2012.12.15. 20:09:13

@astraea:

"Egy emberélet megfizethetetlen."

Valamelyik nap a felsőoktatás kapcsán állította valaki: "az oktatás minden pénzt megér!"

Mindkét esetben a kérdés: kinek?

Kemény Miklós 2012.12.15. 20:24:24

1. De hat aszondta a kedves beteg, hogy a Laszloban volt, es nem az Seb-1-en.
2. Nehez elhinni, hogy a nover ilyent mondott volna, hogy a doktor F-1-et nez. Ha a doktor tenyleg F-1-et nez vagy barmi mast csinal, akkor a beteggel annyit kozolnek, hogy nem tud most jonni, mert el van foglalva. Teljesen lehetetlen, hogy F-1-re hivatkoztak volna.
3. A fentiek miatt eleg nehez teljesen szavahihetonek tartani a kedves beteget.
4. A Laszlo korhaz csak egyike a a SOTE szamos korhazanak.
5. Jobbulast kivanok.

eter 2012.12.15. 20:25:30

Nekem tetszik amit @dimitrisz: írt. Ti hogy vagytok vele? @hazank fia, @megvalaszolok, @Dwokfur? Ha osztályvezetők lesztek megszervezitek ezeket így? Amihez nem kell pénz?

@Déva: esetében hazank fia instrukciója nyert.

megvalaszolok 2012.12.15. 20:36:45

@Kemény Miklós: Felsorolásban írta, hogy SE-n, Lászlóban, Székesfehérváron... járt. Mellesleg a Lászlóban sincs gerincsebészet tudomásom szerint.
@eter: Szerencsére, ahol én dolgozom, nem merülnek fel ilyen szervezési problémák.

villamos alóli kacaj 2012.12.15. 22:25:33

@dr. saint555:
Át.
Nekem is eszembe jutott, hogy sarkon fordulok, vagy odaadom a 2*Algopyrint, csak túl régóta vagyok már "szolgáltató" ami a zsigerekig hat és legyőzi az indulatot.
Meg, elég nagy büntetés az neki, hogy ilyen. Meg így lelövöm a poénját, mert amikor felháborodva meséli a haverjainak a sztorit és azok visszakérdeznek: na és mit csinált a faszi amikor beszóltál?
Akkor esik le neki és hülyén néz maga elé. Gondolom én. Vagy csak hülye vagyok.

A Látó 2012.12.15. 22:28:50

@megvalaszolok:
"Szerencsére, ahol én dolgozom, nem merülnek fel ilyen szervezési problémák."
A proszektúrán?

egy maréknyi dollár 2012.12.15. 22:31:27

Hát nekem rohadtul nem tetszik ez a "bájcsevegés" kifejezés, amit több kommentelő előszeretettel használ.Teljesen természetes, hogy a beteg a műtét után szeretne szót váltani az orvosával, érdeklődni várható egészségügyi státuszáról.Alapvető igény az orvos-beteg kapcsolatban.Igen, lehet, hogy kétszer is felteszi ugyanazt a kérdést annak az embernek, akire az életét bízta.Mi kivetni való van ebben?
Arról a beteg tehet-e, hogy az orvosok túlterheltek, létszámuk nem elegendő, rohangászniuk kell a műtő és az ambulancia közt?Nincs olyan hülye ambuláns beteg, aki azt kívánná, hogy az operáló orvos az ő kedvéért elhajítsa a szikét,de az is nonszensz, hogy hosszú órákat kell reménytelenül üldögélnie a váróban.
A megrokkant egészségű, ebből következően védtelenné, kiszolgáltatottá vált embert tovább alázni azzal, hogy őrá nincs ideje senkinek - embertelen.

megvalaszolok 2012.12.15. 22:40:55

@A Látó: Nem. Külföld.
Mellesleg nagyon poénos csávó vagy igaz?

grazer 2012.12.15. 23:22:59

Az én gyerekemet is a SOTE-n műtötték, igaz az I.sz. Gyerekklinikán, de mi mindennel maximálisan meg voltunk elégedve. A kórtermek nem a legújabbak, de rend és tisztaság volt, az orvosok is és a nővérek is maximálisan a gyerekek érdekeit tartották szem előtt. (Sajnos, össze tudom hasonlítani más, vidéki kórházakkal, ég és föld a különbség az emberi oldalát tekintve.) A műtét után, ha csak pár szót is, de egyből tudtam a műtétet végző orvossal beszélni, másnap pedig részletes megbeszélésre is szakított időt. Addig pedig az osztályos orvos segített mindenben, ha gond volt. Ilyen is van.

A szerelő 2012.12.16. 00:36:26

@villamos alóli kacaj: Furcsa állatfaj az orvos, ezt csak megerősíteni tudom. Én sem ma kezdtem a szakmát, sok orvosnál voltam, de közülük egyetlen volt csak rendes, egy nőgyógyász főorvos. A skála másik végén egy szívsebész volt, irdatlan arroganciával. Aztán elkezdtem gondolkozni rajta, hogy vajon miért ilyenek az orvosok. Arra jutottam, hogy szerintem azért, mert a munkája során mindvégig határozottságot kell kifelé közvetítenie, nem látszódhat rajta a bizonytalanság, mert azt hiszi, hogy a szakmai megítélése csorbulhat attól, ha nem biztos valamiben.

A Látó 2012.12.16. 01:27:47

@megvalaszolok:
Miért, ott olyan nincs?
Mellesleg, miért tagadjam, ha te is észrevetted!
Az nem bűn.

villamos alóli kacaj 2012.12.16. 01:33:40

@A szerelő:
Nekem az egyik legjobb haverom egy nőgyógyász volt a SOTE II. -es nőin.
Ha ügyeletes volt a vizsgálóban - ahol lepedőkkel elfüggönyözött vizsgáló asztalok voltak - egy asztalon ülve ittuk a vörösboros pezsgőt. De nem ezért szerettem.
Aztán öngyilkos lett.

Alienita999 2012.12.16. 06:36:46

Gyere Szegedre... Itt is ugyanaz, lilában :-(( Többórás, zsúfolt, álló várakozás, el-feltűnő orvosok... Nekem két hete volt egy sztorim, szemészet. Két hónappal korábban voltam a professzor asszonynál, visszarendelt. Megyek a megbeszélt időre, amikor is a portán találkozom vele, felöltözve távozott, mondván, elhívták Békéscsabára. (Hogy neki oda mi köze, meg mi az, hogy egy professzort elhívnak, azóta sem tudom...) Vissza sem jött aznap. Új időpontot másfél hónappal későbbre kaptam :-((( Van, amit nem lehet kivárni, pl. szakrendelések nagy része. A bosszantó, amikor az ember odamegy időpontra, látja, hogy két-három várakozó van, mégis több óra, mire bejut. Mert a beteg kijön, aztán vagy 20 percig nem hívnak be mást. Pedig 20 éve Szeged a magyar fellegvár volt, a number one, ha egészségügyről volt szó. Most romokban van, szó szerint és szakmailag is. Tisztelet a kevés kivételnek, aki még bírja, de egyre kevesebben vannak. Igazából nem is a kellemetlenségek a lényeg, hanem az, hogy az ember kívülről-belülről látja, hogyan rothad szét egy olyan "világ", amely messze megelőzte a nyugatit is ellátásban... Ez az igazán elkeserítő.

Alienita999 2012.12.16. 07:14:07

Nem szoktam sokat irkálni, de erre válaszolnék...

Eter,

"Nyilván sok problémától szenved az egészségügy, de a sokat emlegetett magas színvonal nem a szigorúan vett beavatkozásban kell, hogy kimerüljön, hanem mivel nem szervekkel, betegségekkel, hanem emberek gyógyításáról van szó, ezért a folyamatos, kérdés nélküi tájékoztatásban, egyenrangú partneri viszonyban, és az esetlegesen felmerülő döntési helyzetek ismertetése is hozzá tartozik. (Így például sok betegség esetén automatikusnak kellene lennie, hogy dietetikus tanácsadást, pszichológust ajánlanak a továbbiakra. Vagy hogy használják, és tudják, hogy mire lehet használni a kórházi szoc.munkást.)"

Nos, akkor csapjunk a lecsóba. Nővérként kezdtem dolgozni 16 éve. Szerettem, mert sok emberrel kapcsolatba kerültem. Én magam is sokat voltam életemben beteg, tehát tudta, mit jelent a rettegő betegnek (mindenki retteg, higgyétek el) egy-két emberi szó, egy érintés, egy kis viccelődés. Néha többet, mint egy fájdalomcsillapító vagy nyugtató. Aztán ennek kezdett vége lenni. Egyre több adminisztrációt nyomtak a nyakunkba, egyre többen dőltek ki az idősek közül, egyre kevesebben maradtunk. Én belerokkantam, ott kellett hagyjam a pályát.

Az azóta személyesen, betegként szerzett tapasztalataim... Az orvosok közül tisztelet a kivételnek, a legtöbben istennek képzelik magukat, vagy a beteget idiótának. Gyakorlatilag szinte nulla az esély a kommunikációra, mert ahogy bemész, egyből megszűnsz embernek lenni, csak a betegséged maradsz. Megszűnt az összefüggésekre épülő diagnosztizálás, gyógyítás, az orvos csak azokat a tüneteket veszi figyelembe, ami az ő szakterületéhez passzol. Néha az összes tünet nem is érdekli, így kaphattam reflux diagnózist gyomorsavhiánnyal és olyan gyógyszereket, amelyek fél évre a minimálisra csökkentették az emésztésemet, állandóan rosszul voltam, nem tudtam semmit megenni, teljes körű ásványi és tápanyaghiány alakult ki, nem tudtam felkelni, összeomlott a keringésem. De a rossz vicc az, hogy hiába mondtam az orvosnak, csak tamáskodott, hogy biztos pszichés... A gyógyszerek elhagyása után lassan visszaépültem a megfelelő szintre, már napok óta egyszer sem akartam elájulni, csak ennem kell. A lényeg: az alaptüneteket egy generikum okozta (nem bírja ezeket a készítményeket a szervezetem, de ezt sem hiszik el, hogy gyors és kellemetlen tüneteim vannak az összestől), a gasztroenterológiainak tűnő kísérő tüneteket egy előző műtétből visszamaradt, egész hasüreget érintő összenövés bélérintettséggel. Ezt mind magamnak kellett privát kivizsgáltatnom, mert az engem kezelő orvosok egyszerűen nem láttak túl az egyes tüneteken, amire ők ráhúzták a nekik tetsző diagnózist.

Más. Hiába küldik az embert pszichológushoz. A TB évek óta nem téríti, szóval megfizethetetlen. Ilyenkor jobb a buta embernek, mert rosszabb, ha tudod, mi lenne a megoldás, de nem engedheted meg magadnak, mint ha nem is tudod. Megjegyzem, pont ezért nem ajánlgatják az orvosok, mint lehetőséget, hiszen kevesen tudják finanszírozni, aki meg igen, az valószínűleg már jár :-S

Még más. Az elejéhez kapcsolódva... Két éve szemműtétem volt. Ott kezdtem az "életemet" (hároméves koromtól állandó beteg voltam), és a pályámat is. Én egy emberi világra emlékeztem, amikor az éjszakás nővért ketten-hárman körülültük, és ő beszélgetett az aludni nem tudó, esetleg félő, szorongó betegekkel. Máig jó szívvel emlékszem rá, és másokra is, ők még igazi ÁPOLÓNŐK voltak. (Az ápolásba, úgy tanultuk, hogy beletartozik a beteg pszichéjének a gondozása is). Én a magam idejében ugyanezt csináltam: próbáltam a kórház félelmet keltő miliőjébe némi emberséget, vidámságot csempészni. Ami most van, az egy borzadály. A nővéreknek fogalmuk sincs a betegek nevéről. Urambocsá' a keresztnevükről pláne. (Nekünk az idős, másnapi műtéttől szorongó néni még "Marika néni" volt, nem a "kettes ágy"). Ha az ember kér valamit, vagy megkapja, vagy nem (nem vagyok sem hisztis, sem nagy törvényű beteg, inkább megpróbálok ilyen helyzetekben olyan észrevétlen lenni, amilyen csak egy ember lehet), szerencsém volt, mindent vittem magammal a műtéthez. Régen a tabletta mellé jó szó is járt...
Mindenki rohant, mogorva nővérek, nyúzott, pörgő orvosok. Ez olyan szinten tud egy amúgy kiszolgáltatott, szorongó embert stresszelni, hogy azt nem kívánom senkinek.

hazank fia 2012.12.16. 08:08:14

@Alienita999: Egy kerdes es egy megjegyzes.

Ezt irod: "az alaptüneteket egy generikum okozta (nem bírja ezeket a készítményeket a szervezetem, de ezt sem hiszik el, hogy gyors és kellemetlen tüneteim vannak az összestől)"

A kerdes: Mit ertesz "generikum" alatt? Mit ertesz az alatt, hogy nem birja a szervezeted a generikumokat?

A megjegyzes pedig: Ezt irod: "Ami most van, az egy borzadály." - Igazad van. Bar az erveid, pl. hogy a nover nem tudja a betegek nevet, finoman szolva nevetsegesek. A borzadalyt fokent az a teny okozza, hogy egy nover harom masik helyett is dolgozik. Ebben a szituacioban, gondolom, megengedheto, hogy ne ismerjen mindenkit nevrol. Ez a kritikad egyebkent marcsak azert is meglepo, mert par sorral feljebb eppen te irod, hogy veled egyutt hanyan otthagytak a szakmat es egyre kevesebben maradtak. Ez a teny es a mai allapot ok-okozati osszefuggesben all egymassal. Gondolom te sem negy ember munkajat vegzed a munkahelyeden. Olyan ez, mint amikor az emberek elmennek egy boltba, es a 8 penztarbol csak 2 mukodik. Mindenki turelmetlenul pattog, hogy lassan megy a sor.

rohadjmegARCgeci 2012.12.16. 08:17:42

Én inkább megműteném magam itthon a fürdőszobában,mint sem akármelyik kórházba be kelljen mennem!

rohadjmegARCgeci 2012.12.16. 08:21:00

@Alienita999: Mert nem istenek az orvosok?Mert szerintem azok.Csak egy isten képes arra,hogy agyvelőkbe turkásszon, meg beleket igazgasson.

megvalaszolok 2012.12.16. 09:31:40

@A Látó: Mondjuk igazad van. De akkor is morbid:)

Gonoszkistörpe 2012.12.16. 09:37:54

Rendszeres látogatója és persze betege vagyok a nevezett intézménynek.
1, Ambuláns kezelés,rengeteg ember a rendelés elejére érkező kb. 14 órakor kerül sorra olyan sokan vannak. Valóban fel szoktak menni műteni, de ez egy sebészet és azt hiszem a műtétek elsőbbséget élveznek.
2, Műtét: Kétszer műtöttek valóban a műtétet végző orvos nem látogatott, ugyanakkor az osztályon nagyon rendesen elláttak, a nővérek név szerint ismertek ja meg a dokik is és ha bármit kértem megoldották. A szobában nincs tv, nem tudom hol van nem is érdekelt. A műtét után nem másztunk át sehova a beteghordók nagyon rendesen végzik a munkájukat.Egyedül az épület ami helyenként lepukkant pl wc de ez sok esetben a használóján múlik és sok esetben a karbantartókon akik kevesen vannak.
Tudom mit beszélek voltam a János kórházban is no az meg ér egy misét!

BKV reszelő 2012.12.16. 09:39:09

@Tempus-Anh: Pökhendi, arrogán és szemtelen válaszodra felelnék én: Ha műt a sebész bácsi, ne osszák be máshová a műtéti ideje alatt. Tudod nem érdekel, hogy műt vagy forma 1 van a tévében, esetleg készséges nővérrel találkozott a pihenő szobában, ha ki van írva, hogy doktor fontos ottó 14-18-ig itt, ezt és ezt csinálja, akkor jelenjen meg. Érted te azt, hogy mi az a szervezés? Ha nem, akkor a kormányban a helyed, ha igen, akkor a pökhendi, lekezelő hangnemedért kérj elnézést hivatkozott postolótól és próbálj meg úgy viselkedni, mint egy ember. Tudod, mi emberek vagyunk többen.

Altezza 2012.12.16. 10:04:19

Engem kétszer műtöttek (rák) idén a Kútvölgyiben, ami szintén SOTE birodalom. Mind a sebész, mind a személyzet jó munkát végzett. TV ott sem volt és a dizájn sem a legutolsó divat szerinti, de ezek semmilyen szövődményt nem okoztak nálam.
Anno ezekről is írtam a témáról szóló blogomban:
altezza.blog.hu

Kacsura 2012.12.16. 10:23:54

@hazank fia: Miért van az , hogy a betegnek örülni kell, hogy szóba áll az orvos vele a kórházban? Miért van az, hogy egy szava sem lehet, ha ugyan kapott időpontot, de órákat kell várnia? Miért van az, hogy simán hülyének nézhetik a beteget és a hozzátartozóját is? Miért van az, hogy ez sokak szerint így jó?

Igenis szolgáltatás az egészségügy. Merthogy fizetünk érte. S valóban, az egészség fontos, még a szegény ember is előveszi a dunnacihából a kis pénzecskéjét, és odadugja a dokinak, és az minden szívfájdalom nélkül fogadja el akkor is, ha tudja, hogy a beteg menthetetlen.

Tudod, azok az orvosok, akikkel én mostanában találkoztam, felőlem nyugodtan elhúzhatnak oda, ahova akarnak. Ha ezzel a mentalitással dolgoznak külföldön is, ahogy itthon, hát nem sokáig kell maradniuk.

Tudom, kevés a fizetés. Mindenkinek kevés. Én még szegény orvost nem láttam.

Kacsura 2012.12.16. 10:26:52

@Alienita999: Tökéletes összefoglalása a mai magyar egészségügynek. Végtelenül szomorú

jog-ász 2012.12.16. 10:28:56

ha a műtétet szerettem volna meghálálni akkor is a forma1et választja?:))ha igen, akkor fasza csávó

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.12.16. 10:58:32

@Alienita999: hát pl a másik kórházban a műtőasztalon fekszik egy olyan beteg amit a helyiek nem tudnak megoldani, de szállítani sem lehet, ilyenkor az a köze a professzornak, hogy vagy ő lemegy személyesen vagy leküld valakit oda aki azt meg tudja oldani. egyébként ha szeged olyan rossz állapotban van akkor szerinted melyik kórház van jó állapotban?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.12.16. 11:00:46

@Dr. Furia: hajrá, ha már olyan nagy szakértő vagy, csak azt magyarázd el, ha már magadat elaltattad akkor hogyan kezeled a szikét?

Tempus-Anh 2012.12.16. 11:03:12

@BKV reszelő:
Neked legfeljebb sebész főorvos ÚR, mert nem voltatok együtt a gatyaosztáskor anno, értve, békávéreszelő? :)
A hozzászólásod többi része annyira bárgyú, értelmetlen és érthetetlen szocreál szósaláta, hogy nem reagálnék részletesen rá.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2012.12.16. 11:27:23

Weltner János (amúgy az I. Sebészeti Klinikán dolgozó főorvos) a facebook-os kommentjében nagyjából mindent leírt.
Annyit még, hogy a kommunikációra valóban jóval többet kellene fordítanunk. De ezt én nem úgy képzelem el, hogy amikor megyek a folyosón (beteghez, leletért stb), akkor egyszer csak elém áll a kedves beteg/hozzátartozója, hogy most azonnal mondjam meg a tutit, hanem azzal, hogy megkérdi, mikor érek rá. Vagy akár felhív, és úgy egyeztetünk. És akkor se ő, se én nem izgulunk, hogy hiába jött el a munkahelyéről, mert nem érek rá akkor, amikor neki épp alkalmas.
Arról nem is szólva, hogy tegnap a munkahelyem egyik legtürelmesebb főorvosa panaszkodott, hogy miután negyedórát beszélt X beteg feleségével, és mindent elmondott neki, most befutott X beteg egyik gyermeke, és ugyanazt kérte tőle, persze szintén azonnal.
És még egy gondolat erejéig vissza a pénzre: Addig, amíg az orvosok jelentős része napi 10-14 órát dolgozik, másod-, és harmadállásokat vállal, vagy épp fordít éjszakánként, addig nehéz elvárni, hogy mindig türelmes és empatikus legyen. Kedves itteni kommentelők, ne hagyjátok magatokat megvezetni attól, hogy az orvosok 5-10%-a az átlagnál valóban sokkal jobban él. Az átlagos orvos az átlagnál kicsit is magasabb életszínvonalért nagyon keményen meg kell, hogy dolgozzon. Hogy ne menjek messzebb, saját szakmai élettartamom felén már túl vagyok, felelős pozícióban stb., és még mindig nem értem el a budapesti értelmiségi átlagbért.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.12.16. 11:29:46

@BKV reszelő: először azt kellene felfogni, hogy annyira kevesen vannak, hogy egy orvos 3 feladatkört lát el, ezért aztán előfordulhat, hogy nem tudja háromba osztani magát
másodszor el kellene kezdeni aggódni, hogy mi lesz ha még kevesebben lesznek.
harmadszor meg le kellene képzelni, hogy BKV szerelőként hogyan is vezetnél egyszerre egy buszt, egy trolit és egy villamost mert éppen erre a három járműre vagy beosztva egyidőben

megvalaszolok 2012.12.16. 17:11:53

@BKV reszelő: Semmi hasznavehetőt nem írtál, csak sértegettél pár orvost. Te is elmehetnél külföldre... Jah, hogy te nem kellesz?

hazank fia 2012.12.16. 17:24:28

@Kacsura: A szolgaltatas alapu egeszsegugy lenyege, hogy azt kapod, amiert fizettel. Elvegzik a beavatkozast a korhazban, majd a vegen kapsz egy szamlat, amit ki kell fizetned. A maganugyed, hogy te korabban kotottel e privat biztositast, ami ezt reszben vagy egeszeben fedezi, vagy sem. A korhaz szolgaltato, epp ugy, mint a telefontarsasag. Ha nem fizetsz, behajtatjak. Ez a rendszer a szolgaltatonak a teljes koltseget megteriti, ami nem igaz a jelenlegi rendszerre, ahol az egeszsegbiztosito nem teriti meg a bekerulesi koltseg 100%-at a korhaznak. Ugyanakkor, a szolgaltatasi rendszerben a legolcsobb privat biztositas ara is olyan magas, amit a magyar tarsadalom nem tudna vallalni. Ezaltal pedig totalis egyenlotlenseget szulne az egeszsegugyi ellatas hozzaferhetosegeben.

Az pedig, hogy a lakossag fizet e az ellatasert, igencsak valtozo. Jelenleg a lakossag kis szazaleka fizet tarsadalombiztositasi hozzajarulast (ado formajaban). Hany szazaleka lehet ez a tarsadalomnak, 30%? Mindezt a munkakepes, sot munkahellyel rendelkezok. A tobbiek vagy mar nem (nyugdijasok), vagy meg nem (gyermekek), vagy eppen csak nem (munkanelkuliek), de nem fizetnek semmit, annak ellenere, hogy ez a populacio veszi igenybe a legnagyobb mertekben az egeszsegugyet. Tehat te, aki dolgozol, fizeted masok ellatasat. Ezt szolidaritasi rendszernek nevezik es nagyon messze all a szolgaltatasi rendszertol.

A halazpenzt ne keverjuk ide. Se nem kotelezo, se nem elvart fizetni. Persze, tudom, legendak keringenek arrol, hogy melyik orvos mennyiert hajlando egy bizonyos mutetet elvegezni. Nincs penz, nincs mutet. Ez amolyan urban legend kategoria. Mindenki hallott rola... De meg egy olyan panasz nem volt itt, amiben valakit nem operaltak meg, mert nem fizetett. Van olyan magyar professzor (talan tobben felismerni velik), akirol szinten legendak jarnak korbe, hogy hany szazezer forintot ker egy mutetert. Ezen o neha jot nevet, a betegnek pedig felajanlja, hogy ha akarja, fizesse be a klinika alapitvanyaba a penzt. Igen kevesen teszik meg. Szerencsere ahol en dolgozom nem letezik a halapenz rendszere, de nagy hiba lenne azt hinni, hogy barmelyik magyar orvos elvarja, hogy kilora megvegyek.

Engedd meg, hogy @csak néha benézek ha marhaságot látok: peldajat citaljam, mely szerint nem lehet egyszerre buszt, trolit es villamost vezetni. A valoban keves fizetesert dolgozo BKV alkalmazott meg mindig egy ember helyett dolgozik. A szinten keves fizetesert dolgozo orvos pedig 3 masik helyett is. Elkepzelem, hogy ez feszultseget szul. Ennek ellenere a nagy tobbseg becsulettel dolgozik. Nehany kirivo pelda alapjan altalanositani ertelmetlen.

hüpike 2012.12.16. 19:01:50

@BKV reszelő: Ha esetleg baleseted történik, és az egyetlen elérhető doki nem hagyja ott az amúgy csak kontrollra várakozó betegeit azért, hogy téged megmentsen, esetleg órákig műtsön, azt mondod, hogy oké? Igen, arrogánsak az orvosok néha, de mindent megtesznek azért, hogy mindenki egészséges legyen.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása