Panasz - Hálapénzt kellene adni nekik?

2012.12.05. 10:42

h2.jpgA legborzasztóbb, hogy a pelenkáját nem időbe cserélik, mosdatva heti egyszer van! Mivel a nyelve is lebénult a szája száraz, lepedékes és nagy seb van rajta!

Tisztelt címzett!

 

A nagypapámnak, mint kiderült agylágyulása van, emiatt magas lett a cukra és 5 nap kórházi tartózkodása után tüdőgyulladást kapott. Az állapota rohamosan romlott, mert első este hazaindult és összetörte a fejét a kórházban, pont azon a részen, ahol a sorvadás van. Emiatt részlegesen, majd a 10. napon lebénult a jobb keze és lába. Ami a legjobb lekötötték a bal kezét, nehogy nekiinduljon. A legborzasztóbb, hogy a pelenkáját nem időbe cserélik, mosdatva heti egyszer van! Mivel a nyelve is lebénult a szája száraz, lepedékes és nagy seb van rajta!

 h2.jpg

Az ivólevet, amit vittem 1 hét múlva kapott csak az orrszondájába. Mindkét keze a sok tűszúrásoktól és a mozgáshiánytól ödémás, felduzzadt a kétszeresére és szinte fekete lett! Gyógytornát csak a második héttől kap, ami elengedhetetlen lett volna az elejétől fogva, mert így talán csak részlegesen bénult volna le. Hiába kedves az orvosnő, de az ápolók és a nővérek lekezelőek. Pont egy kórháztól nem várnánk el, hogy koszos, nem foglalkoznak a betegekkel, csak az előírást végzik el!

 

2 hete vízkőoldós teaadagoló volt a folyosón, elfelejtettek kitenni papírt rá, amit majdnem megitattunk a papómmal, csak (büdös volt), mire belép a nővér és véletlenül kibökte, hogy nem tud nyelni. Hihetetlen! És felháborító.

 

 Talán hálapénzt kellene adni nekik?

 

B.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.laikus PhD 2012.12.05. 11:39:56

www.paramedica.hu/200902/26_nepbetegseg3/index.htm

A cukorbetegség hajlamosít az érelmeszesedésre, nem a kialakult agylágyulás miatt van a cukorbetegség.

Nem értem, hogy miért a hálapénz a gond?
Ha ennyire úgy érzi, hogy az ellátás kritikán aluli akkor tessék panaszt tenni.

Meg is lehet fürdetni a családtagnak ha megtudja, mert egy ilyen állapotú beteghez minimum két ember kell. Minden segítségnek örülnek.
Pelenkacsere sajnos nem akkor van amikor tele van, hanem naponta meghatározott időben.
Közben van bőven elég ápolási feladat ami életet ment.

Ivólé gyomorszondába? Miért?

karcsibácsi 2012.12.05. 12:57:52

Agylágyulás miatt senkinek nem lesz magas a cukra. Attól tartok, a többi zagyvaságnak is nagyjából ennyi valóságtartalma van.

2012.12.05. 15:00:35

@Dr.laikus PhD: Ez komoly hogy pelenkacsere nem akkor van, amikor becsinál az ember? Én elhiszem, hogy közben is dolgoznak, de ha hagyják a beteget a szarban, az meg kicsípi a bőrét, elfertőződik, még több munka lesz vele. Én úgy gondoltam, ha szólni tud az ember, vagy legalább a szomszédja, aki szagolja is, akkor azért mennek ha tudnak.

Dr.laikus PhD 2012.12.05. 15:11:08

@Turchi:

Sajnos nem. :(((

Mama igazán jó helyen van, de nem tud önállóan járni, ill.már sehogy.

Naponta háromszor teszik tisztába az összes időset.

Mama dühösen kiabál, hogy baj van, nővérek mosolyogva közlik, hogy még egy óra és jönnek. Akkor 20 beteget raknak rendbe, mosnak le, húznak tiszta ágyat.
Ennek ellenére nincs baj a bőrével, pedig már olyan, mint a pergamen.
Igaz van gyógytorna, fél óránként jön egy ifjú aki kicsit megmozgatja őket, nem hagy laposan feküdni senkit.
Kiültetnek mindenkit legalább három órára tolókocsiba minden nap. Jó időben levittük benne a kertbe.
Az egyetlen baj az ingerszegény környezet.

Még így is sok idős jut rájuk, pedig többen vannak és jobban megfizetve más intézménynél.

Igaz az is, hogy nem betegek, csak nagyon idősek, köztük enyhe, vagy közepesen súlyos demens is van.

megvalaszolok 2012.12.05. 16:36:13

"Pont egy kórháztól nem várnánk el, hogy koszos, nem foglalkoznak a betegekkel, csak az előírást végzik el!"
Mert más munkahelyen az előíráson túl is dolgoznak?

karcsibácsi 2012.12.05. 19:40:02

@marand22:
Átgondoltam, igazad van. A zagyvaságot fenntartom.

zsázsika 2012.12.05. 20:56:18

@Turchi: pelenkacsere akkor van egy osztályon, ha van pelenka, mert van pénz rá.... :((((((((
@Dr.laikus PhD: az én nagyimat is nagyon gondosan ápolták, hasonló bajai voltak, de az egy idősotthon, ahol effektíve ez a napi munka... Nem vesznek labort, ált. új beteg sem jön minden nap, nem kall akutan beavatkozni, betegvizsgálat, , naponta többször érdeklődő tucatnyi hozzátartozó, konzíliumok, nincs infúzió stb.

Sajnos a posztolónak igaza van abban, hogy ez így szégyen, a heti egyszeri mosdatás vsz. költői és felháborodási túlzás. Nem így kéne lennie, tény. De sajnos tudomásul kell venni, hogy a magyar eü. jelenleg ennyit tud. Sajnos, a hozzátartozóknak
segíteni kell a betegek ápolásában. Nem azért, mert a nővérek lusták, trehányak, flegmák stb., hanem mert nincsenek elegen. Ezen a hálapénz se fog változtatni, ettől nem jut több idő az adott betegre. Szerintem értelmetlen panaszt tenni a kórházban, nem tudnak több nővért szülni vagy varázsolni. Iszonyatosan lassú lesz még akkor is a változás, ha majd egyszer elindul, de szerintem ez még nem történt meg... :(((((

2012.12.06. 05:42:23

@zsázsika: Azt hogy nincs pelenka, nem én reklamáltam, inkább azt, hogy mért nem visz be a hozzátartozó, ill. hogy nem akkor teszik tisztába, amikor kéne, hanem adott időpontokban, ahogy Laikus is írta.

SusanneF 2012.12.06. 09:02:30

@zsázsika: Ez nem mindenholvan azért így!Tudok krónikus osztályról,ahol 30 betegre van 3-4 nővér minden nap,és MÉGIS csak minden másnap van mosdatás,ill. szombat-vasárnap nincs.Anyós bekerült pénte délután,és csak kedden mosdatták először....
Azon az osztályon érdekes szokás,hogy a hozzátartozók rendszeresen visznek sütit a nővérkéknek..:)

csakegybeteg 2014.11.07. 16:39:39

@Turchi: Bocsi, a lehetőségek korlátozottak, napi 3 db pelenka jár mindenkinek. Persze ha visz a hozzátartozó az más, akkor kicserélik. Viszont elképzelhető, hogy a kórháznak kevés erre a célra a kerete.

csakegybeteg 2014.11.07. 16:44:08

@csakegybeteg: Kiegészíteném, a pelenka csere valóban adott időpontban történik, persze ha hasmenés van akkor soron kívül is. Minden osztályon van egy napi rutin. Vizit vagy ételosztás, netán látogatási időben nem lehet pelenkát cserélni.

2014.11.07. 16:45:23

@csakegybeteg: Neked is leírom ahogy zsázsikának, összekevertetek valakivel, már másodszor, én nem reklamáltam a pelenkák megléte, vagy nem megléte miatt. A kérdésem másra vonatkozott.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása