Ki akarták venni édesanyám petefészkét
Ha lehet, senki se tegye be a lábát a Szent János kórházba, csak rossz tapasztalataim vannak!
Tisztelt Praxis blog!
Ha lehet, senki se tegye be a lábát a Szent János kórházba, csak rossz tapasztalataim vannak! Az előbb mentem be a gasztrora, mert a gyomorgyulladásom egyre akutabbá vált, már 5 napja alig tudok enni, és szabályszerűen kidobtak. A nővér felemelte a hangját és kikérte magának, hogy én milyen alapon akarom, hogy azonnal ellássanak. Augusztusban kértem időpontot és novemberre adtak. Addig akár ki is lyukadhat a gyomrom, őket nem érdekli.
Anyukámat két éve félrekezelték, azt hitték, hogy petefészek rákja van, ki akarták venni neki, de ő nem engedte, mire kiderült, hogy csak simán be volt gyulladva. Majd egy évig élt úgy, hogy valószínűleg rákja van .de nem tudják megmondani hogy hol lehet benne. Másik ismerősöm egy évig járt a szemészetre, mert vörösödött a szeme és be volt gyulladva, nem tudták mi a baja minden féle gyógyszert felírtak neki, erre elkezdett fájni a foga és kiderült a fogászaton, hogy gennyes gócpont volt a foggyökerében, amit már a szeme jelzett.
Nemcsak, hogy alkalmatlanok, de még bunkók is, még én kérek elnézést azért, hogy beteg vagyok.
Tisztelettel: : M
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
macska69 2012.09.13. 08:47:25
Hölgyismerős bement, hogy az új párjával harmincegy-két évesen babát szeretnének, nézzék a doktorok át alaposan, nincs-e valami akadálya. Jól megnyomorgatták és egy petevezeték átfújást (szóval járhatóvá tételét) javasolnak neki, hogy biztos el tudjon érni az a kis petesejt, ne akadjon el sehol, így harmincasan már ez a leggyakoribb ok, és az nem árthat amúgy sem. Jó, hát ha ez oké, akkor oké. Átfújták. (vagy mit) Begyulladt. Nagyon begyulladt. Elfajult. Műtét. Újabb műtét. Addig addig műtét, míg a végén ki kellett venni minden olyan szervét, aminek köze van a gyermekvállaláshoz. Ez úgy tíz éve történt, már nem is tartom a kapcsolatot a hölgyismerőssel, nem tudom pontosabban leírni, de az a lényege, hogy egy egészséges nő a gondos családtervezés érdekében elment vizsgálatra és testileg-lelkileg totál szétszakadva jutott a történet végére. Hosszú évekig pszichiáter... És természetesen senki nem hibázott... De mondom, nem a Jánosban történt.
2012.09.13. 09:49:23
macska69 2012.09.13. 10:43:55
nemhiszem, hogy 2012.09.13. 11:24:17
SzerződésSertés 2012.09.13. 11:32:15
nigara 2012.09.13. 16:47:06
Illetve igen: magánellátásba. De az viszont korrekt és hibátlan.
Mindenkinek észre kellene venni, hogy nem szabad várni a sült galambra - ha ellátást akar kapni, akkor arra csak egy lehetősége van (és az nem az állami).
Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.09.13. 16:52:08
plüss_Teknős 2012.09.13. 17:08:10
Egy kedves barátnőm tavaly ment el családalapítás előtti "nézzük meg, minden rendben van-e" általános kivizsgálásra. Ő is harminc feletti - és neki is csináltak átfújást. Még nem próbálkoztak, egyszerűen csak szerette volna tudni, hogy minden rendben van-e, és ez is szerepelt az elvégzendő vizsgálatok között... (Szintén NEM a Jánosban, nem is Bp-en)
FuBu 2012.09.13. 17:35:12
Általában a hormonvizsgálatokat végzik el először és szépen sorba haladnak az átjárhatósági vizsgálat felé is. Persze az én koromban is hamarabb végzik el ezeket a műveleteket.
Posztíró; Elég elnagyoltak a történetek, sajnálom, ami veletek történt. :(
"Leona" 2012.09.13. 17:42:39
plüss_Teknős 2012.09.13. 17:43:20
Poszthoz - nagyon sok az indulat, nagyon kevés a tény... Sok mindenben a szüleinkre ismerek, akik tíz évente egyszer mennek orvoshoz, mikor már nagyon fáj, és akkor add-Uram-azonnal a helyes diagnózist, gyógyszert ingyen vagy ha lehet, még olcsóbban, időpontot másfél napon belül minden osztályra... Az éves(?) tüdőszűrős papír meg megy a kukába, mer' nem fáj, akkor "minek csesszenek el arra is egy nap szabit"... :-/
Na mindegy.
Illes 2012.09.13. 18:04:14
...nagyanyámat combnyaktöréssel vitték be de valamit alaposan elq*tak altatáskor, mert utána napokig hallucinált, vagy 30-at esett az IQ-ja és azóta nem ismer fel.
Jánost elkerülni, mentő helyett inkább taxival az OBSI-ba!
jacint70 · http://jacint.blog.hu 2012.09.13. 18:15:19
Apukámnak ki akarták venni a heréjét, amikor elzáródott az "outputcsatorna"...
Az, hogy a megnagyobbodott prosztatáját is kezeljék, már eszükbe sem jutott...
Bónuszként két meg is írt történet: jacint.blog.hu/2011/01/22/egy_blogger_delutanja_elmenyek_a_trajmatologian
jacint.blog.hu/2009/12/09/a_veseko_es_a_szent_janos_korhaznak_mar_egyre_kevesbe_latszo_intezmeny
2012.09.13. 19:46:20
2012.09.13. 19:48:37
Lyozsi 2012.09.13. 19:52:49
Flusztrált , agyonhajszolt (sokszor bunkó) orvosok.
Nekem évek óta azt mondják, nem is szédülök, csak beképzelem magamnak.
MR, CT, ideg, fül-orr-gége, szemészet, urológia(!), audiológia, pszihológus(!) ... több nem jut eszembe.
Csak a szülészeten nem jártam talán. (pedig nagy hasam van férfi létemre... :-) )
Mindenhol hülyének néztek, senki sem foglalkozott érdemben a dologgal.
Slusszpoén:
A vizsgálatok végén mondtam a háziorvosomnak: sebaj, majd a proszektúrán kiderül, mi volt a bajom.
Bambán vigyorgott: "hát igen... talán... ) azt sem tudta a marhája, miről beszélek. Vagy nagyon odafigyelt rám, szokás szerint.
kalandfereg 2012.09.13. 20:00:55
Irkutszk 2012.09.14. 15:00:21
Tempus-Anh 2012.09.15. 15:54:21
"Mindenhol hülyének néztek"...
Nem lehet, hogy egyszerűen mindenhol igazuk van?
Egy rakat vizsgálatot elvégeztek rajtad, és itt fikázod az ÖSSZES kórházat, beleértve az orvosait?
Homokdűne 2012.09.18. 16:53:17
orulet 2012.09.20. 20:13:12
Neki ajánljunk egy kórház és orvosmentes megoldást:
"A szédülés mindig az egyensúly hiánya miatt van. Amikor az ember kibillen a középpontjából és elveszti az uralmát az élete felett, akkor kezd el szédülni. Ez már egyfajta ájulás előtti állapot, amikor a test jelez, hogy nem sokáig bírja a testi-lelki terhelést. Valójában az illető arra vágyik, hogy végre körülötte forogjon a világ, és ezt meg is kapja, csak éppen más formában.
Ilyenkor kell megállni, abbahagyni a terhelést, bármi legyen is az. Ágynak esni, magunkra figyelni, vizet inni, befelé fordulni, levegőt szívni, megállni, pihenni.
Lelki szempontból nem elhagyni magunkat, hanem figyelni a szükségleteinket és megadni mindazt a törődést önmagunknak, amire vágyunk.
Az önmagunkhoz való hűség, a stabilitás szilárd talaja.
Ennek ellenkezője, bizonytalanságot, feszültséget, egyensúlyzavarokat fog okozni. "