Az ilyen apróságokon emberélet múlhat

2012.08.18. 07:23

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Tisztelt Praxisblog!

 

 

Az alábbi tanulságos történetet szeretném megosztani, kérem, ha lehet, jelenjen meg az oldalon.

 

 

Gyermekem az udvaron játszva megbotlott és beütötte a fejét. Nagyon sírt, és jól látható duzzanat jelent meg a fején, láthatóan egy elpattant ér miatt.Mivel feleségemmel féltettük orvoshoz vittük azonnal, pár percre voltunk a kórháztól, így gondoltuk gyorsabb, ha bevisszük, mintha mentőt hívnánk. A Szent János kórház gyermek traumatológiai osztályához érve láttuk, hogy sokan várakoznak. Kiderült, a többségük korábban szerzett sérülés után jött vissza kontrollra. Gondoltuk elég sürgős a helyzet, hiszen ha a gyermek koponyáján belül is elpattant egy ér, akkor nem lehet késlekedni.

crying-boy.jpg

 

 

Az ajtóra ki is volt írva, hogy nem érkezési sorrendben lehet bejutni a vizsgálóba. Bekopogtunk, a nővérnek vázoltuk, hogy mi a helyzet, erre közölte, hogy mért nem várunk, ki van írva, hogy ne kopogjunk. 2,5 órát vártunk, mire bejutottunk, közben több kontrollra érkező és időközben mentővel szállított beteg is bejutott a vizsgálóba. A mentőst megkérdezve megkaptuk a hasznos információt: nem számít mennyire komoly a sérülés, ha orvossal szeretnénk megnézetni, akkor mentőt kell hívni, mert csak így tudunk soron kívül bejutni. Remek, legalább ezt is tudjuk! 

 

 

A következő dolgokon kellene elgondolkodniuk az ott dolgozó orvosoknak:

 

 

- Ha nem lehet kopogni, meg egyáltalán sehogy jelezni, hogy új sérült érkezett (csak mentősnek), akkor hogyan gondolják érvényesíteni azt, hogy sürgős eseteket előre veszik (gondolom, erre vonatkozik, hogy nem az érkezési sorrend számít - máskülönben nincs értelme)?

 

 

- Miért a sürgős esetekkel együtt (egy helyen, egy időben, egy orvos) kell fogadni a kontrollra visszaérkezőket?

 

 

Az a baj, hogy az ilyen látszólag apróságokon emberélet múlhat, és ez egyáltalán nem pénz kérdése, csupán józan gondolkodásra lenne szükség...

 

 

Köszönettel:

 

 

Együttműködő partnerünk a Gránátalma Szépség- és Egészség Központ

 

gránát.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

exilis 2012.08.18. 11:48:48

Ugyanez a tapasztalatom nekem is. Nálunk a traumatológia úgy működik, hogy nap közben orvos legtöbbször nincs, mert műt, sűrgős esetnél van stb. Ha valaki reggele 8-kor lecsücsül, az már jó esetben 11 körül meg is láthatja az orvost aki leslattyog a rendelőbe. Legtöbbször dél körül érkezik, és aztán két óra alatt kiszorja azokat, akik még nem unták meg és nem mentek haza betört fejjel, vagy törött karral (nem vicc ismerek embert aki hazament a törött karjával pár óra várakozás után, rosszul is forrt össze). Én szerencsére nagyon sürgős sérüléssel nem voltam ott mostanában, az utolsó lábtörésemmel is rutinosan délután mentem, és viszonylag emberi idő alatt végeztem.

serfecs (törölt) 2012.08.18. 11:54:25

@kód: akkor ez a válasz a posztoló kérdésére. Ráadásul egy kis kereséssel kideríthető, hogy az nem gyermek traumatológia, hanem gyermeksebészet és traumatológia. Egy sebészeti osztályon vagy szakambulancián pedig egyaránt foglalkoznak vakbélműtét utáni varratszedéssel és kéztöréssel. De mint írtam, mindenkinek a saját gyereke a legfontosabb, így ha a posztoló gyerekét soron kívül ellátták volna, most egy másik szülő posztját olvashatnánk, akinek a gyereke bent feküdt egy hétig, megoperálták és most, még mindig betegen, azért nem jutottak be egy egyszerű varratszedésre, mert valakit behívtak előttük egy látszólag banális sérüléssel. Nem lehet mindenkinek a kedvére tenni, valahogy muszáj rangsorolni.

health 2012.08.18. 11:56:40

@min: Az nem merül fel benned, hogy azért nem érdemes minden apró sérüléssel/panasszal balesetire/ügyeletre rohanni, mert akkor nő a várakozási idő, és az igazán súlyos betegeknek is többet kell várni?
Csak az lehet a probléma, hogy a sok pénzsóvár, lusta, szemétláda orvos nem akar dolgozni?

health 2012.08.18. 11:57:30

@min: Nem mindenki orvos, aki dr. titulust használ.

health 2012.08.18. 11:59:50

@kód: Azért is kell előre venni a mentővel érkezőket, hogy az felszabaduljon, azaz mehessen a következő beteghez.

min 2012.08.18. 12:03:50

@health: látom a lényeget levetted, gratulálok. Neked is többet ér egy tárgy élettartama mint az ember egészsége

health 2012.08.18. 12:09:43

@min: Szerintem éppen neked vannak szövegértési problémáid. Épp arról írtam, hogy ha az megy a sürgősségire, akinek súlyos panasza van, akkor gyorsabban el tudják látni. Természetesen, ha kétséges az eset, meg kell mutatni orvosnak, de sokszor laikusként is egyértelműen jelentéktelen panaszokkal növelik a tömeget az ilyen rendeléseken.

health 2012.08.18. 12:10:31

@min: Tárgyakról nem is tettem említést.

Seligsohn 2012.08.18. 12:21:50

@min:

Nesze neked szövegmegértés: "Tárgyakról nem is tettem említést." És ez vélhetően 1 diplomás ember... :(

Akkor mit várhatunk a Furia nevű trolltól...?! :)

Poszthoz: egyikmásik eü intézményből az értelem láthatóan ki van tiltva. Pl. az olyanból, ahol az egyik osztályon a beutalókat egy ablaknál elhelyezett tálcára kell tenni, érkezési sorrendben.
Időnként jön a droid, és beszedi.
De nem fordítja meg a rakást, így azokat hívják be először, akik legutóbb jöttek, mivel a papírjuk legfelül van.
Aki alul van, az várhat napszálltáig.

Többen próbálták neki magyarázni, hogy mit csinál rosszul. Nem értette. Nagyon nem. De a fizetésének kicsinységét többször hangosan és bőszen emlegette... :(

jágör68 2012.08.18. 12:25:53

@min:
Nehéz elképzelni, hogy már RÉGEN nincs elég orvos, se nővér, beteghordó, műtősasszisztens, gipszelő, stb????
Nem, egyszerűbb az a magyarázat, hogy a perverz magyar egészségügyi dolgozóknak orgazmusos örömöt okoz a betegeket szenvedni hagyni...
Ideje lenne már egymás cs*sztetése meg munkájának összeméricskélése helyett a MEGOLDÁS irányába elmozdulni.
A járulékot fizetők követeljék, hogy mondjuk holnaptól a nemfizetőnek újraélesztésen kívül semmi sem "jár".
Magyarul, NINCS:
-házhoz- lábhoz orvosi ügyelet mert odakint hideg/meleg van és nem akarok a gyógyszertárban sorba állni/ fizetni az Algopyrinért bármi egyébért
-házhoz- lábhoz ügyelet egyből, mert a gyerek beütötte a térdét, de azóta vigyorogva rohangál tovább; és hasonlók
-csövesek/ alkeszek, lecsúszottak elszállásolása a kórházakban
-a nevetségesen kevés EÜ- járulék (nem TB!!)
Csakhát ugye ezzel kapásból 1,5 millió színesfémgyűjtő és 2,5 millió nyugdíjas/ munkanélküli azonnal eltűnne a biztos, megvehető pártválasztók köréből.

Ugyandehogy (törölt) 2012.08.18. 12:33:48

@Dr. Furia: nyilvánvaló, hogy egy kisgyereknek nem kell a saját lábán érkeznie, hiszen apja-anyja könnyedén ölbe kapja...főleg ha tudja, mennyi idő alatt ér ki Pesten a mentő.

Ugyandehogy (törölt) 2012.08.18. 12:35:28

@serfecs: tévedés, pl. a szombathelyi kórházban az sbo-ra hívnak vissza kontrollra.

health 2012.08.18. 12:43:43

@Seligsohn: Hiába sértegetsz. Ezzel a kritika nélküli eü-ellenességgel azt el lehet érni, hogy a maradék orvos is elmenjen az országból, de javítani az ellátáson semmiképpen sem. Ha egy érvelésre csak odavágsz egy sértést, az nem valami elegáns...
Na mégegyszer: ha mindenki ügyeletre megy, akinek hőemelkedése van/megfájdultatorka/egyhetenincsszékletedeennekahétvégénekmárnemmegyneki/egyhónapjaköhög/megcsípteaszúnyog/beleesettakullancs, és követeli magának az azonnali ellátást, akkor az, akinek tényleg súlyos baja van, később jut orvoshoz. Minél kevesebb az orvos, annál később. Akkor is, ha fizeted a tébéééééét!

Andriana44 2012.08.18. 12:54:41

Ugyanígy voltunk, ahogy a cikk írója: Sógorom kialvatlanul, munkából ment haza hajnalban, fejre állt a kocsival az út szélén (nem mentség az álmosság, de most nem is ez a lényeg).
Félájultan felhívta a feleségét, az érte ment, és mivel a tatabánya szélén történt a dolog, beültette a kocsijába, és irány a baleseti. A kórházban le se tojták őket, tolószéket kerített a testvérem, abba ültette a férjét, akinek a fején vérző seb, stb...
4 órán át vártak így, közben a testvérem többször mondta, hogy autóbalesetes a férjre, de sz@rtak rá.
(Végül amikor sorra került, bent fogták 3 napig megfigyelésre, de csak agyrázkódás volt, de mondjuk simán meg is halhatott volna 4 óra alatt).
Na mindegy, a lényeg, hogy miután meséltem a sztorit, több embertől megkaptam a kioktatást, hogy mentőt kellett volna hívni, és egyből bejut.
HÁt, ez van.

jágör68 2012.08.18. 12:55:02

@health:
Pláne, hogy az nem is TÉÉÉBÉÉÉÉÉÉÉÉ,- abban nyögdíj meg egyéb szoc ellátások is benne vannak- hanem csak EÜ- járulék.
Aminek alapösszege havi 6390 Ft. Ennyit fizet a 1,5 millió minimálbéres. 2 millióan egy picivel többet.
De a maradék 6,5 millió nem fizet.
Nem érdekel, hogy ebben benne van nyögdíjas, munkanélküli, színesfémgyűjtő, feketéző vagy esetleg gyerek-
KÖZGAZDASÁGILAG a lényeg, hogy:
NEM FIZET SEMMIT, azaz ZÉRÓ, NULLA, 0,00 Ft- ot.
De TÖRVÉNYILEG (jogászisztán):
ugyanaz "JÁR" mint mindenki másnak.
Egyes magyar(országi) cégek pont ezért már nem is jelentik be a dolgozóikat, mert minek fizessen járulékot, ha "úgyis ugyanúgy jár minden".
Ezen párezer- pártízezer Ft boríték nem segít semmit- SŐT!
Dehát a legális fizetésemelés az sokba kerülne, úgyhogy marad a további egymásra uszítás, amire a lakosság még akkor is vevő lesz, ha már csak 10 orvos marad az országban....
Szóval ideje lenne magába nézni a kedves betegeknek is- bár felesleges ide írnom:
a 1,5 millió színesfémgyűjtő úgyse olvassa és amúgyse értené...
Bár sajnos tanult- vagy legalábbis netes hozzáférésű- emberek se értik, úgyhogy....
Pénz nélkül, átlátható módon, legálisan, valamilyen szinten mindenkire kiterjesztve az önrészt- nem lesz javulás, akármennyit "hálapénzezünk/gyilkosozunk" is

health 2012.08.18. 13:05:58

@jágör68: És még az is figyelemre méltó lenne, hogy mennyibe kerül egy-egy beavatkozás. 30-35 éves korban valóban úgy érezheti magát a járulékfizető, hogy feleslegesen fizetett, hisz ő még sosem járt orvosnál, de nagy valószínűséggel lesz még 60-70 éves is, amikor viszont már esélyesebb, hogy eléri valami kórság, pl. egy daganatos betegség vagy komoly műtétre van szüksége. Az pedig könnyen felemészti a befizetett összeget.

jágör68 2012.08.18. 13:11:58

@health:
Erre szoktam kedven példáimat hozni:
-koszorúr- stent / db = 1,2 millió Ft
-csontvelő- atültetés: 24 millió Ft

De van közelebbi példa is
vakbélműtét- komplikációmentes!= 180.000 Ft

Én benne lennék, hogy senki nem fizet semmi járulékot, de akkor aztán utána mindenkinek számlázzák ki.
De ezen pont a "min"- IMÁL féle hozzászólók lennének a legjobban felháborodva...
Akik fotósként, üzletkötőként, vállalkozóként meg lifthegesztőként - és egyéb "minden éjjel otthonalvós- és minden hétvége-ünnepnapom-szabad" munkakörben ugyanakorra felelősséggel és tudással dolgoznak mint egy orvos.

health 2012.08.18. 13:35:34

@jágör68: És még egy apróság: ha el is tekintünk a személyzet számától, szaktudásától, jóindulatától, a körülményektől, akkor is ott marad még az a probléma, hogy a betegek a legminimálisabb együttérzést sem tanúsítják EGYMÁS IRÁNT. Ha neki bibi van a kisujján, az előrébb való, mint akinek levágta a vonat a lábát. Ha neki 38,2 a hője, az előrébb való, mint ha a másiknak szívrohama van. Ezen pedig az sem segítene, ha a teljes GDP-t az eü-re fordítanák. Persze ez nem speciálisan egészségügyi kérdés. Az élet minden területén ezt lehet tapasztalni.

Pepibubó 2012.08.18. 13:37:53

@kód: "lehet, hogy úgy tanítják az orvosin, hogy az eset sügősségének elbírálását azzal kell kezdeni, hogy megtekintjük a beteget szállító járművet :)"

Nem is lehet ennél tömörebben kifejezni posztkomcsi Abszurdisztán abszurd egészségügyi "ellátásának" gyakorlatát. Aki ezt a fentiekből nem érti, vagy nem akarja érteni, az vagy nem képes rá, tetteti :)

Olyan országban, ahol az embergyógyászatot oktató egyetemen emberséget is tanítanak, ott az orvos nem engedi, hogy egy ajtónálló döntsön egy gyerek fejsérülésének súlyosságáról.

A többi csak duma. Káros és félrevezető szövegelés.

megvalaszolok 2012.08.18. 13:41:05

@Pepibubó: Aki a nővért/asszisztenst ajtónállónak nevezi, miért vár tiszteletet, emberséget?

Fülöp-Pusztai Beáta 2012.08.18. 13:44:09

@jágör68: Azt meg tudnád mondani, hogy mennyibe kerül egy köldöksérv műtét (ha kizáródott, Mayo-műtéttel), illetve egy kiújult köldöksérv műtét műanyagháló beültetésével? Egyik sem laparoszkópiás.

Csak kíváncsi volnék.

A másik meg; szerinted segít, ha az adott kórház/klinika alapítványának utal az ember? Javul ezáltal az ellátás? Csökken az adósságállomány?

Előre is köszönöm a választ!

Pepibubó 2012.08.18. 13:45:19

@megvalaszolok: A valódi, értelem alapú őszinte emberség nem azon az alapon működik, minek neveznek valakit.

Aki a fejsérült gyereket több órás várakozásra kényszeríti annak dacára, hogy a közelben ehhez - állítólag - értő szakember is van, az a legszebb kifejezéssel sem méltó többre, mint ajtónálló.

Pepibubó 2012.08.18. 13:47:38

@Pepibubó: kiegészítés

... az a legszebb kifejezéssel sem méltó többre, mint az "ajtónálló" elnevezésre.

Fülöp-Pusztai Beáta 2012.08.18. 13:53:28

@Pepibubó: (+a többi troll) Hát b*sszátok meg most már...! Égek helyettetek is. Komolyan nem éritek, hogy MENNYIRE kínos, hogy egy minimális tisztelet sincsen bennetek az egészségügyi dolgozók iránt????? Ez téged, meg a többi trollt minősíti!

"megvalaszolok"-nak TÖKÉLETESEN igaza van!

Nyilvánosan nem írsz le olyat, hogy "ajtónálló", "lóti-futi figura", stb! Azt, hogy MAGADBAN mit gondolsz, az a te egyéni szoc. problémád! Ide tubicám orvosok is írnak, nem is kevesen, a SZEMÜKBE is el mernéd mondani a bunkóságaidat, vagy csak a neten ekkora a pofád???! Hmmm?

Pepibubó 2012.08.18. 13:58:37

@Fülöp-Pusztai Beáta: Hú tubicám, most nagyon megijedtem ám!
Képzeld, a szemébe is, bármelyiknek, aki az embertelenségével bizonyította, hogy nem méltó sem az "orvos", sem "nővér/asszisztens" elnevezésre. Nyugodtan megszervezhetsz egy találkozót, adott az elérhetőségem!

Pepibubó 2012.08.18. 13:59:36

@Pepibubó: Ja, és "troll" a nénikéd, meg te!

jágör68 2012.08.18. 14:03:42

@Fülöp-Pusztai Beáta:
A műtét árát nemtom pontosan.
Amikor magánban dolgoztam az UK- ban, ott 1000- 1200 GBP körül fizették- amiből kb 30- 40% a munkaerő költség... Magyarországon meg ugye ezt bele se nagyon számítják.
Ugye a műtét árában azért benne van az altatás/ érzéstelenítés is- ha már megszólítattam, mint anesztes.
Ami nálunk ugye a borítékozásban persze, akárki akármit mond is- NINCS.

Alapítványra utálni mindenképp érdemesebb, mint zsebbe fizetni- tartós javulás nem lesz belőle- abból ugyanis általában nagyértékű és elsősorban a gyerekgyógyászatban használatos eszközöket gyógyszereket vesznek-
sajnos a munkaerőhiányon az sem segít- de mindenképpp jobb megoldás, mint zsebbe fizetve várni, hogy a 30- 40 éves eszközökkel majd megoperáljanak....
Talán az eszközpark kicsit javul tőle- de ahhoz is az kéne, hogy a nagy többség így intézze...
A legjobb megoldásnak továbbra is- sajnos nincs más út- a járulékemelést és a valamennyi önrészt tartanám.
Persze járulékemelés helyett a foglalkoztatásbővítés jönne még szóba- de az nemigazán megy, ahogy látom.
Kéne a plusz 1 millió munkahely, de nincs.
Ha már lakosság fele fizetne járulékot, jobban állnánk.

Pepibubó 2012.08.18. 14:06:57

@Fülöp-Pusztai Beáta: Mielőtt belekötnél, hogy nem a megfelelő válasz gombot nyomtam, természetesen neked szólt:

Ja, és "troll" a nénikéd, meg te!

megvalaszolok 2012.08.18. 14:13:23

@Pepibubó: Figyelj lelked rajta. Szerintem az írásmódod mindent elmond rólad, azért nem vitatkozom tovább. Egyénként leírtam, hogy én is vertem volna az ajtót, ha az én gyerekem lett volna.
Mellesleg, ha te nem tisztelsz valakit, miért várod el, hogy ő tiszteljen?
Egyénként, ha beengedték volna a gyereket, most abból született volna poszt, hogy valakinek várnia kellett, pedig előbb ott volt. Nektek semmi jó. Szidni lehessen valakit, az a lényeg.

megvalaszolok 2012.08.18. 14:18:43

@Fülöp-Pusztai Beáta: Figyelj. A legtöbb ide író a való életben nem mer visszaszólni. Meghunyászkodik, és itt az interneten osztja az észt, erőlködik. Értelmesen nem tudsz velük beszélni, rögtön támadnak, az érvelést figyelembe se veszik.

Pepibubó 2012.08.18. 14:26:25

@megvalaszolok: Ezt tanítani kellene: nem tartalak méltónak a válaszomra, de azért elmondom, hogy... "Bravó", ez a stilisztikai fordulat szerintem is
"mindent elmond rólad".

Az meg a csúsztatás iskolapéldája, hogy én emberségről beszélek - mellesleg embergyógyítók kapcsán -, te meg "tiszteletről". A tisztelet nem feltétele, hogy megmentsük valakinek az életét, az emberség annál inkább. "Csak" ennyi a csúsztatás a "válaszodban".

"Nektek semmi jó." - ez aztán magvas meglátás. Annyiban még igaz is, hogy "semmi" sem jó "nekünk", ami az emberséges, valódi egészségügyi ellátás rovására történik.
Azzal takarózni, hogy a várakozók feltételezhető hőzöngése miatt nem érdekel minket egy balesetes kisfiú fejsérülése -, nem snassz ez egy kicsit?
Ez az "érv" nem derogál, tisztelt egészségügyesek?

Seligsohn 2012.08.18. 14:47:49

@health:

"@Seligsohn: Hiába sértegetsz. Ezzel a kritika nélküli eü-ellenességgel azt el lehet érni, hogy a maradék orvos is elmenjen az országból, de javítani az ellátáson semmiképpen sem. Ha egy érvelésre csak odavágsz egy sértést, az nem valami elegáns..."

Abszolút nem vagyok eü ellenes. Sőt!!!
De te nem fogtad fel az előző kommentelő mondanivalóját! Ha ez neked sértés, akkor csak sajnálni tudlak...

A második bekezdésed nem vita tárgya. De a poszt nem erről szólt...

Pepibubó 2012.08.18. 14:53:26

@megvalaszolok:

Úgy látszik nem derogáló az "érv", erre már nem érvényes nicked sem. Lehet, hogy az a bizonyos esküszöveg, "...tudásomat...betegségük gyógyítására fordítom..." , már kiegészült ezzel:

"...kivéve, ha sürgős esetekben más várakozók méltatlankodását kockáztatom, vagy tiszteletlenséget tapasztalok..."

Bizonyára erről lehet szó.

Irkutszk 2012.08.18. 15:01:18

@Pepibubó: Az orvosnak törvényben rögzített joga megtagadni a gyógykezelést.

megvalaszolok 2012.08.18. 15:03:21

@Pepibubó: Buta vagy, de nem baj. Sehol nem írtam, hogy nem tartalak válaszra méltónak. Látom az olvasás is nehezen megy.
Ha te ennyire jól gyógyítanál, emberséges lennél elmehettél volna orvosnak. Bár gondolom ezerszer fontosabb, nehezebb hivatást űzöl. Ezzel az értelmi szinttel biztosan:)

Pepibubó 2012.08.18. 15:09:46

@megvalaszolok:

Tényleg nem szó szerint ezt írtad, csak ez volt az értelme. Nem baj, nem csodálkozom, hogy gondot jelent számodra a szó szerinti és a tartalmi egyezés fogalmának rokonsága. Ezzel nem ugye én nem írtam le szó szerint, hogy buta vagy :)

@Irkutszk:

Tényleg, így nagy általánosságban, minden feltétel nélkül? Bizonyára van egy törvényi hivatkozásod.

Pepibubó 2012.08.18. 15:11:44

@Pepibubó:

nem ugye én nem = ugye én nem

megvalaszolok 2012.08.18. 15:12:00

@Pepibubó: "Ezzel nem ugye én nem írtam le szó szerint, hogy buta vagy". Kettős tagadás mióta van a magyar nyelvben?
Mellesleg sértegess nyugodtan. tőled nem veszem annak. :)

Pepibubó 2012.08.18. 15:22:36

@megvalaszolok:

Már hogyne volna! Ahogyan például kétszeres állítás is van, ami tagadás: például a "népi demokráciát", azaz kommunista diktatúrát 4 évtizedig nyögtük -, ennek egyik hagyatéka az, amit ma Magyarországon "egészségügyi ellátás"-nak becézünk, a hozzá tartozó beteg szemlélettel együtt.

Egyébként időben javítottam a gépelési hibát, nem tudtál rá elég gyorsan lecsapni. Ja, és gratulálok a "lényegi cáfolathoz"!

Mellesleg te sem tudsz engem sértegetni. :)

qbr 2012.08.18. 15:33:21

@megvalaszolok: ahogy te is irtad nekem az elozo posztban, felesleges...:) nem erdemes olyannal vitaba szallnod, aki csak buta szemelyeskedkedesre kepes, mert lehuz magahoz a mocsarba es legyoz a rutinjaval

@poszt: ismet egy tortenet arrol, hogy az asszisztens hozott egy tokeletesen megfelelo es jo dontest az ellatas fontossagi sorrendjerol, de megis hibas, mert 'mi lett volna, ha rossz dontest hoz'
Basszus pont ket poszttal elobb volt baj a varakozas hosszusaga. Most senkit nem zavar, hogy az idopontra ekezo kontrollosok tobbet varnak?

megvalaszolok 2012.08.18. 16:00:12

@Pepibubó: Mondom. Menj el orvosnak és mutasd meg hogy kell ezt.

Pepibubó 2012.08.18. 16:02:48

@megvalaszolok:

Te meg tojjál tojást, ha véleményezni akarsz egy rántottát!
Mutasd meg hogy kell ezt!

shaw_2012 2012.08.18. 16:03:58

Micsoda tragédia! Elesett egy kölök... Ha annyiszor kihívták volna hozzám a dokit, ahányszor kölökként elestem, a mentősök ma is csak hozzám rohangálnának!!!!

Pepibubó 2012.08.18. 16:04:02

@megvalaszolok:
Mutasd meg hogy kell ezt! =
Mutasd meg, hogy kell ezt!

megvalaszolok 2012.08.18. 16:04:44

@Pepibubó: ???? Ezt hol olvastad? Mert abszolút marhaság. Ebben az esetben max rántottát kell tudnom csinálni, de mindegy. Szóval mutasd meg, hogy kell. Kérlek tegyél rendet. Vagy csak beszélni tudsz róla?

shaw_2012 2012.08.18. 16:06:21

@Pepibubó: Még jó, hogy orsós viktor alatt szó sem lehet diktatúráról...:-)

megvalaszolok 2012.08.18. 16:06:59

@Pepibubó: Áá értem. Szóval más szemében a szálkát? Sajátodban meg az erdőt sem?:)

health 2012.08.18. 16:12:34

@shaw_2012: Erről beszéltem. Egy laikusnak is kell rendelkezni minimális ismerettel a betegségekről, sérülésekről, hogy el tudja dönteni, mikor kell orvoshoz fordulni. (Persze vannak határesetek is.) Tudomásul kell venni, hogy korlátozottak a lehetőségek, tehát minden karcoláshoz nem lehet rohammentőt hívni és nem lehet orvost biztosítani. Szerencsére a betegek/szülők legnagyobb része rendelkezik ezekkel az ismeretekkel, de vannak, akik azt gondolják, hogy nekik mindenkit félrelökve azonnal és minden jár.

Pepibubó 2012.08.18. 16:13:07

@shaw_2012:

Milyen kár, hogy az már nem tud ilyen okosakat ideírni, akihez nem hívtak mentőt, amikor kellett volna!

@megvalaszolok:

Leírtam a véleményemet, ami elég egyértelmű - esetleg ha érdemben képes volnál arra reagálni... Képzeld, ha csak akkor szavazhatnál a politikusokról, ha előbb bemutatnád, hogyan csinálja jól egy miniszterelnök! Ez az "érv" még Rákosinak se jutott eszébe.

"Ügyes"!

shaw_2012 2012.08.18. 16:18:04

@health: Pontosan! De sajnos a gyakorlatban egyre gyakoribb az a szülő, aki egy tüsszentéssel is a dokihoz rohan - gondolom félti a "segílyt", amiből az egész "fámília" él - és nem is rosszul!! :-) eletmod.transindex.ro/?cikk=4418

shaw_2012 2012.08.18. 16:18:56

@Pepibubó: A lényeget Te is leírtad: "amikor kellett volna"

megvalaszolok 2012.08.18. 16:19:18

@Pepibubó: ?? hogy keverted ide a politikát?:)
A véleményed meg, hát... Inkább tartottad volna meg. Ott is inkább csak sértegettél másokat, érdemi dolgot nem írtál le. Próbálj meg egyszer valamihez építő jelleggel hozzászólni, vagy segíteni a javításban. Majd, ha erre képes leszel társalgunk még. Addig kerüljük el egymást. További szép napot. Szia.

Pepibubó 2012.08.18. 16:23:14

@megvalaszolok:

Továbbá nem akarom "keresni a szálkát", de ha már idézünk Máté evangéliumából, akkor pontosabban tegyük!

Íme:

"Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni. Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre? Hogy mondhatod embertársadnak, hogy hadd vegyem ki a szemedből a szálkát, amikor a magad szemében gerenda van?
Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből!"

Pepibubó 2012.08.18. 16:26:34

@megvalaszolok:

Próbálj meg egyszer valamire érdemben válaszolni, vagy segíteni a javításban! Majd, ha erre képes leszel társalgunk még. Addig kerüljük el egymást! További szép napot! Szia.

megvalaszolok 2012.08.18. 16:31:47

@Pepibubó: Figyelj, nagyon égeted magad. Ha idézek valahonnan, idézőjelbe teszem. Ha nem teszem idézőjelbe, akkor nem idéztem.

shaw_2012 2012.08.18. 16:37:03

@Pepibubó: "Ahogyan például kétszeres állítás is van, ami tagadás: " Te élből ilyen hülye vagy, avagy orsós vityka böjti szele fúvik segged likából?? :-)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.08.18. 16:37:48

@Pepibubó:

A fejsérülés önmagában nem képezi sürgősségi ellátás tárgyát, csak ha a vonatkozó jogszabályban részletezett körülmények fennálllnak.

A jogszabály:
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0600052.EUM

Pepibubó 2012.08.18. 16:51:45

@megvalaszolok:

Mennyi "újat" tanulok tőled! Attól, hogy nincs idézőjel, még nem illik gerenda helyett erdőről beszélni. Figyelj, nagyon égeted magad!

@shaw_2012:

Bocs, de ez az a mélység, ahová nem megyek utánad - nincs kéznél a búvárszemüvegem!

@radiologus.hu:

Ez igazán "hasznos" információ azoknak a szülőknek, akiknek percek alatt dönteniük kell, hogy hívjanak-e mentőt. Így könnyedén eldönthetik, hogy a vonatkozó jogszabályban részletezett körülmények fennállnak-e. Ugye nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy haltak már bele olyan fejsérülésbe, amit szakszemélyzet - mondjuk nem szakorvos - sem minősített közvetlen életveszélyt okozónak?

megvalaszolok 2012.08.18. 16:54:08

@Pepibubó: Én égetem magam? Miért kéne gerendát írnom, ha nem idézek?:) Te magad vagy az egyetlen, aki nem tud érdemben hozzászólni a dolgokhoz.

shaw_2012 2012.08.18. 16:56:13

@Pepibubó: Érdekes szitú, amikor megy az ember 120-szal az egyirányú utcában és mindenki szembe jön vele... :-) Neked nem búvárszemüveg, hanem 3 fokozatú rakéta kellene, hogy utánam gyere!

Pepibubó 2012.08.18. 17:03:10

@megvalaszolok:

Gratuláció az "érdemi" hozzászólásaidhoz erdőművelés tárgykörben!

@shaw_2012:

Majd felgyorsítom a "böjti szelet" a "seggem likából", akkor talán elérném "kiművelt" régiódat a rakétaelv szerint. De nem akarom!

megvalaszolok 2012.08.18. 17:05:18

@Pepibubó: Az enyém tényleg érdemi volt, alapvető dolgokkal nem vagy tisztában:) Ami a legrosszabb, hogy még meg sem érted a saját hibát, butaságot, hanem nevetsz magadon. Nagyon sajnállak, tényleg.

Pepibubó 2012.08.18. 17:11:48

@megvalaszolok:

"alapvető dolgokkal nem vagy tisztában"

Mivel is, konkrétan?

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.08.18. 17:20:12

@Pepibubó:

Nem a mentő hívásáról vagy nem hívásáról van szó, hanem a "jaj, órákon át várt a fejsérült gyerek, micsoda embertelenség" hozzászólásodról.

megvalaszolok 2012.08.18. 17:20:59

@Pepibubó: Hogy mi az idézet például:) De nem baj. Majd megtanulod 8-9 osztályban. Tényleg nincs valami kötelező? Inkább olvasd olvasd azt, ne itt fárassz minket.

Pepibubó 2012.08.18. 17:29:26

@radiologus.hu:

Éppen erre vonatkozott - volna - az iménti kérdésem. Ha már méterekre volt, orvos döntött-e arról, hogy ráér-e az a sérülés?

@megvalaszolok:

Ez elég sovány "érdemi válasz" lett! Inkább neked kellene utánanézned, mit jelent a tartalmi idézet! "Ne itt fárassz minket!" A többes szám első személy mögé bújva támadsz a semmiddel.

Mondjuk, a felkiáltójel használatának is utána olvashatnál! Az hányadik elemi is?

megvalaszolok 2012.08.18. 17:35:25

@Pepibubó: Olvasd át még egyszer, amit írtam. Van ott felkiáltójel?

megvalaszolok 2012.08.18. 17:39:17

@Pepibubó: Te magad rontod el a felkiáltójel használatát. Neked kell tudnod hányadik elemiben fogod majd tanulni.

Pepibubó 2012.08.18. 17:41:40

@megvalaszolok:

Pont ez az, hogy sok helyen nincs, ahol kellett volna. Például innen is hiányzik:
"Olvasd át még egyszer, amit írtam."
Ja, "értem": ami hiányzik, az nincs, amit nem látunk, azzal nem lehet gond. "Logikus".

"Ami a legrosszabb, hogy még meg sem érted a saját hibát, butaságot,..."

Ezt ki is mondta? Remélem, jól idéztem!

megvalaszolok 2012.08.18. 17:46:00

@Pepibubó: Nem vettem észre, hogy kéne. Ellenben te sok helyen kiteszed, ahova nem kéne:)
Mindenesetre gratulálok. Kijavítsz engem, de legalább annyi hibát vétesz, mint én, na jó, többet:)

Pepibubó 2012.08.18. 17:48:42

@megvalaszolok:

Meg fogok kérni egy magyartanárt, hogy döntse el a helyesírási meccsünket. Pár nap múlva ide fogom írni az állást, de most mennem kell.
Köszönöm a kellemes eszmecserét.
További szép hétvégét!

megvalaszolok 2012.08.18. 17:50:31

@Pepibubó: Elég, ha szeptemberben bemész a suliba, most még ne fáraszd magad. Én is köszönöm. Megnevettettél. Neked is szép hétvégét. Szia.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.08.18. 17:53:34

@Pepibubó:

Tudtommal a nővér, aki rendszeresen kinéz, szortírozza a betegeket. Az ő kompetenciájába tartozik, hogy kit hív be.

Nagyobb sürgősségi helyeken külön embert foglalkoztatnak e célra, a neve "triage nővér".

megvalaszolok 2012.08.18. 17:58:55

@radiologus.hu: Te most tényleg azt hiszed, hogy aki "ajtónállónak" nevezi a nővér, ezt meg fogja érteni? Azt se fogja tudni, mit jelent a Triage.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.08.18. 18:00:06

@megvalaszolok:

Többen olvassák a blogot, nekik is írok. :-)

Aki meg buta, hátha tanul egy kicsit.

megvalaszolok 2012.08.18. 18:42:47

@radiologus.hu: Laikussal mi lett? Rég nem láttam.:(

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.08.18. 19:01:02

nekem csak egy kérdésem lenne
"ha a gyermek koponyáján belül is elpattant egy ér, akkor nem lehet késlekedni." honnan jutottak erre az elképzelésre? milyen tünetek utaltak erre? illetve ha már elmentek emiatt a kórházba akkor milyen vizsgálattal zárták ki ennek a lehetőségét?

megvalaszolok 2012.08.18. 19:05:41

@radiologus.hu: Azért, ha 2,5 óráig komolyabb tünetei (görcs, kóma) nem voltak, a tudata tiszta volt, lehetett vele kommunikálni, akkor nagy baj nem lehetett. Gondolom ezt a nővér is tudta.

jágör68 2012.08.18. 19:51:28

@radiologus.hu:
@megvalaszolok:
Ja csak ezt az okos szülők nem biztos, hogy tudják.
Mondjuk a jogban is az a helyzet, hogy a jogszabályok nem ismerete nem ment fel a cselekmény alól...
Szóval, aki ismerve a jelenlegi egészségügyi viszonyokat kétpofára zabál, iszik, dohányzik, stb máshogy pusztítja magát- az bizony min. 50%- ban felelős.
A szülők meg nagyon gyorsan megoldják az ilyen kérdéseket:
-"nagyon aggódom a gyerekért"- FELELŐSSÉGET érzek
-ezért AZONNAL orvost- és onnantól már övé a FELELŐSSÉG.
Ilyen eccerű, amúgyis "benne van a pitagórasziba' is.
Mondjuk ilyen apróságok is:
-hólyagkövet soha nem operálok
-nőnek magzatelhajtó szert nem adok
-eret sem vágok...
Szóval a felelősséget és a tudatlanság miatt egyből, a lehető leggyorsabban másra kell tolni.
Itt is ezért megy a siránkozás, mert várni kellett, amíg a felelősségáttolás megtörténik.
Van egy rossz hírem:
-egyre többet kell majd várni, úgyhogy nem árt alapfokú elsősegély tanfolyamokon részt venni- mondjuk wellness- hétvége helyett évente 1x.
Tudom,
nem érünk rá,
meg használni kell az agyunkat is-
és még fantomon is gyakorolni, a többiek előtt- de égő....
Mondjuk még mindig jobb, ha a próbababával égeti magát az ember, mintha később nem tudja a légúti idegentestet kipofozni a kölökből pl.

megvalaszolok 2012.08.18. 20:01:44

@jágör68: Mit gondolsz Te? Tegyek az egészségemért? Végezzek el elsősegély tanfolyamat, hogy a családom életét megmenthessem? Inkább elszívok egy doboz cigit.
Mellesleg (ez szigorúan csak az én véleményem), felemelném még 40%-al a cigi, ital árát. Ez a 40% mennek az EÜ-nek. Legalizálnám a drogot is (mert valljuk be, most is csak az nem szerzi be, aki nem akarja) és ugyanígy 40% EÜ-nek menne.

jágör68 2012.08.18. 20:10:20

@megvalaszolok:
Az ÁFA- emelése nem túl jó.
A találékony magyar akkor a feketézés irányába mozdul.
Sajnos AGYILAG kéne eljutni arra a szintre, hogy ne akarjunk 10 év alatt egy egész életnyi önpusztítást elvégezni.
Arra pedig képtelen a nagyon nagy többség.
A legjobb az lenne, ha a kedves betegek is elmennének kicsit külföldre betegnek.
Mondjuk a skandináv vagy angolszász várólistákkal ismerkedni.
Meg a háziorvosi rendszerrel. De úgy egyáltalán az egészségüggyel meg az egészséghez való hozzáállással.

matilda. (törölt) 2012.08.18. 20:38:17

ezt még kisikolás korban az kellene kezdeni tanítani, mondjuk az 5 tesi óra helyett. nomeg azt is valahogyan kiverni az emberek fejéből hogy igaz, hogy fogyasztói társadalomban élünk, de az egészségügy nem egy termék, és nem fogyasztási cikk, ahogyan az orvoshozjárás sem.

megvalaszolok 2012.08.18. 20:52:29

@matilda.: Tesiórát meghagynám, mert a mozgás nagyon fontos. De az ének/rajz órákon nyugodtan lehetne egy kis EÜ-t oktatni.

jágör68 2012.08.18. 20:56:09

@matilda.:
Épp az egészségügy piaci alapú működését kéne inkább megtanítani:
- a gyártót nem érdekli Marinéni meg "nehogymár pénzkérdés" legyen
- az érdekli, hogy VALÓDI áron vegyék meg tőle az eszközöket/ gyógyszereket- sőt mivel kapitalizmus van, még haszonnal is dolgoznak- a rohadékok.
Másrészt az orvost sem lehet a végletekig kizsigerelni, állandóan a pitagóraszira hivatkozva.
Ahogy a többi EÜ- dolgozót sem.
De ezt egy olyan országban nehéz lesz megértetni, ahol a munkanélküliségből, szegénységből adódó szociális problémákat (is) jóindulatúan rátolják az egészségügyre

megvalaszolok 2012.08.19. 09:01:33

Tudjátok, az a legérdekesebb, hogy nagyon sokan itt elítélik a hálapénzt. Amikor néha hazamegyek, elszégyellem magam, mert amilyen telefonokat látok a fiataloknál... Több 10e forint. A benzinkutaknál mindig látok kocsikat, soha sem üresek, pedig, ha jól tudom már 400 Ft a benzin. Szerencsére csak hallomásból tudom, hogy a cigi is 500/ doboz. Mégis veszik. Bezzeg, ha az egészségére kéne az embernek kifizetni valamennyit, akkor rögtön nincs pénz, neki is alacsony a bére. Hogy is van ez? Cigire/piára/telefonra/kocsira van, csak az egészségetekre nincs? Persze biztos én látom rosszul és ki leszek osztva rendesen:)

jágör68 2012.08.19. 09:32:35

@megvalaszolok:
Nem a hálapénz a lényeg, hanem hogy ténylegesen, hivatalosan fizetnek kevesen és keveset.
A benzinkutak, mobiltelefonok meg nem reprezántálják az egész társadalmi szegénységet.
Másrészt ma már rengetegen melóznak a haldokló nyugati EU- ban, akár csak hónapokat- hétvégéket is.

megvalaszolok 2012.08.19. 09:35:30

@jágör68: Hát azért el tudok csodálkozni, amikor 20 éves fiatalok drága telefonnal rohangálnak a metrón. Vagy ők csak metrózó milliárdosok?:)
Mellesleg otthon a termelő réteg a nagyon kevés. Az állami szférában dolgozók adója valójában nem nettó, megtermelt adó.

matilda. (törölt) 2012.08.19. 09:44:58

@megvalaszolok:
korrigálnálak: a benya 430 fölött van a cigi pedig 6-7-800 HUF. a többi stimmel :)

Irkutszk 2012.08.19. 15:58:06

@megvalaszolok: Nem értek egyet az ének-zene és rajz órák korlátozásával, mert ezek kreativitást növelő órák. Hogy képezzék az újabb kutató generációkat, ha nem segítik a kreativitás kibontakozását? :P

2012.08.19. 22:44:33

@Irkutszk: "Nem értek egyet az ének-zene és rajz órák korlátozásával"
Ahogy ma tanítják, nyugodtan elhagyható. garantáltan semmilyen képességeket nem fejlesztenek.

2012.08.19. 22:47:15

@matilda.: "5 tesi óra helyett."
Pedig azoknak egészségvédő hatása van, valamint hosszútávon is mérhető a haszna, minden mással ellentétben.

2012.08.20. 09:13:49

@Turchi: Nem is tudom, amit mi tesióra címszó alatt csináltunk, annak semmi köze nem volt az egészséghez, de az általam ismert tesitanároknak sem.

2012.08.20. 09:41:40

@Fyall - Separate or superstate!: Mint volt sportoló, természetesen a tesióra pártján állok :-) Ez is, mint minden, tanárfüggő. Ha jó a tanár, jó az óra, és haszna is van. Ha rossz, akkor valóban nincs sok értelme, bár ha csak szaladgálnak, már az is megéri, addig se a számítógép, vagy a TV előtt gubbasztanak.

2012.08.20. 13:28:42

@Turchi: Nekem annyi jó élményem van tesiórával kapcsolatban, hogy két barátot szereztem 4 év aktív lógás alatt. 2 valóban aktív év alatt csak testi-lelki rossz emlékeket.

Mai napig én tartom a bő ötven éves iskola negatív rekordját hatvan méteres sprintfutásban.

A tesitanárunk hat éves munkásságának két percnyi érdemi része az volt, hogy adott egy ingyenjegyet Volán-meccsre, és azóta szeretem a jégkorongot.

A legtöbb FPS és RTS e-sport sokkal nemesebb és emberileg nagyszerűbb a fizikai sportok döntő többségénél.

Én tesióra helyett először a fölös nézőhelyeket osztanám ki, hátha megtetszik valakinek, amit lát.

Irkutszk 2012.08.20. 16:48:54

@Fyall - Separate or superstate!: Azért amikor mi felnőttünk, lényegesen kevesebb volt a számítógép, és sokkal több időt töltöttünk szerintem az udvaron vagy az utcán testmozgással (gördeszka, görkorcsolya, bicikli, homokozás, játék a kutyával/macskával, kertbeni kártészkedés, stb).
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása