"Természetesen nekem lett igazam - anyai ösztön -. "

Maternal instinct. Ezt kimutatja az MR?

Egy bizonyos kor után ez gyermekbetegség?

A már megszokott módon itt is a kommunikációval volt baj. A főorvos remélhetőleg azért többet is mondott ennél az idézett (és valóban szerencsétlen) mondatnál. De úgy látszik, akármennyit is mondott, az a beteget ill. a levélírót nem nyugtatta meg. Ez itt a Praxison rendszeresen visszaköszön. Sajnos az ellátórendszer nincs rá felkészülve, hogy minden beteggel kapcsolatban a kellő mélységben meg tudja válaszolni a kérdéseket. De ez nem csak az ellátórendszer sara. Nemrég volt egy betegem, akinek a családjával több mint 1 órán át beszéltem (példákkal, hasonlatokkal, egyszerűsítésekkel stb), de a végére sem igen értették, mi a helyzet.
Azért azt is érdemes tudni, hogy az MRI (meg a CT, PET, és az egyéb aktuálisan divatos vizsgálatok) sokat segíthetnek, de pl. szédüléses panaszok cca. 90%-a esetén nem találnak eltérést. Feltehetően ezért nem akarta a kolléga a beteget MRI-re küldeni.
A posztolónak annyit hadd mondjak, hogy nem lenne rossz konkrétabban leírni, mi volt a panasz, mit találtak az orvosok, arról nem is szólva, hogy mi volt az, amit anyai ösztönnel megsejtett, és ami miatt azóta sem ő, sem a családtagok nem mennek orvoshoz.

Bennem két kérdés merült fel.
1. Ha kifizette az MR díját, miért adott hálapénzt? Magánrendelésen sem adunk hálapénzt, ha egyszer kifizettük a díjat.
2. Mi volt azon az MR-en? Mit ért azalatt, hogy Önnek lett igaza?

@Dr.laikus PhD:
Nocsak, látom átvetted VaTitól a stafétabotot: te állsz lesben, hogy elsőként beleköthess minden posztolóba. Ügyes vagy.

Posztoló: A történet úgy lenne kerek, ha a végét nem így összecsapod, miszerint neked lett igazad, hanem megírod, hogy végül is mi volt a baj, vagy ki hibázott, már ha egyáltalán hibázott bárki, azon túl, hogy bicskanyitogató módon, fellengzősen beszéltek veled (amire te hálapénzzel reagáltál, ez nem fér a fejembe).

@Neon Fu: Laikus nem kötött bele. Vagyis én nem ezt szűrtem le. Csak kíváncsi az eredményre. Amire én is az vagyok.

@Neon Fu:

Vette át a fene, habár VaTi-ra hasonlítani nem negatívum.

Ha van bajom, mint beteg, vagy mint hozzátartozó akkor megírom értelmesen, ha már azt akarom, hogy velem is okosan az értelmi szintemen értekezzenek és magyarázzanak.

De itt ahogy látod az anyai ösztön a diagnózis, hisz az MR is kimutatta.

Így hogyan akarod, hogy válaszoljanak, ha megszakadnak akkor is?

Te tényleg ezt a posztot komolyan vetted?

Dr.Morcznak ez az elkötelezettsége, de nekem laikusnak felháborító és nevetséges.

Ráadásul az én paripám vesszőből és anélkül is a kommunikáció.

Egyáltalán minek kell hálapénzt adni?! Nem értem. Több helyen is leírták már, hogy az nem segít. (Főleg mivel ez CSAPATmunka, sosem csak és kizárólag az orvos foglalkozik veled! Most akkor mindenkinek fizessünk a biztonsági őrtől kezdve, a konyhásokon át egészen a professzorokig?!) Ha mindenképpen fizetni akarsz, akkor az adott kórház/klinika/rendelő alapítványának utalj, már ha van nekik. Pl. az általam nagyon szeretett Transzplant. Klinikának van számlaszáma (a Baross utcainak), így a férjem nekik utalta az adója 1%-át.
De ott van még a magánrendelés is, ott is lehet fizetni, ráadásul legálisan...

+ Egy gondolat: a terhességi-teszt meg biztosan poén akart lenni, vagy eléggé lányos kinézetű lehet a fiad! :))) Én mindenesetre szemrebbenés nélkül azt válaszoltam volna, hogy "Ez remek ötlet doktor úr!", majd kajánul figyeltem volna, hogy mikor esik le nekik, hogy nem lánnyal van dolguk. :D

Ez a baj sok emberrel, hogy belefeszülnek az életbe, és semmi humoruk sincs! :))

@Fülöp-Pusztai Beáta: Teljesen jogos, ne fizessen senki sem hálapénzt. Ez a legkönnyebb módja annak, hogy a betegek segítsék a magyar eü. rendbetételét. Ui. egy év hálapénzmentesség elég lenne ahhoz, hogy a csak pénzért gyógyítani akarók lemorzsolódjanak. Messze nem ők vannak többségben, szerencsére.
Mondjuk arra is elég lenne ez az egy év, hogy a hálapénz nélkül kikopjanak a rendszerből a betegek által elvárt plusz szolgáltatások (soron kívüli vizsgálat, előreugrás a műtéti sorban stb). Ez jó lenne a többi betegnek, jó lenne az eü-nek, végső soron az egész országnak.
Kedves Betegeink, meg meritek-e lépni?

@Dr. Morcz: Látod, Dr. Morcz, ITT van a kutya elásva; én lehet, hogy felszólalok a hálapénz ellen - ami elhiszem, hogy neked személy szerint annyira nem tetszik, mivel a saját blogodon láttam, hogy családos ember vagy - VISZONT soha, semmilyen plusz szolgáltatást nem vártam el! Soron kívüli vizsgálat??? Hát kérem, ha valaki nem elég türelmes, akkor menjen magánrendelésre (egyébként ezt is írtam feljebb). Előreugrás a műtéti sorban?????? Ezek basszus már olyan súlyos erkölcsi mélységek a betegek részéről, hogy már ne is haragudj, de el sem tudom képzelni, hogy ilyen van. TUDOM, hogy létezik, de ilyen nekem MÉG INGYEN SEM KÉNE. Mert akkor az azt jelenti, hogy egy másik ember KÁRÁRA műtenek meg engem. Azt pedig nem.

@Fülöp-Pusztai Beáta: Bocs, nekem kifejezetten tetszene, ha senki, sehol sem adna hálapénzt, nem tudom, hogyan sikerült a fordítottját kiolvasni abból, amit írtam. Ennek semmi köze ahhoz, hogy családos ember vagyok-e.
A kérdés csak az (és ezt próbáltam megfogalmazni az utolsó mondatomban), hogy a betegek félelme, pontosabban kiszolgáltatottság-érzése megengedi-e ezt a huszáros lépést. Ui. tényleg csak rajtuk áll.

@Dr. Morcz: Akkor félreértettelek, elnézést! ;)

Szerintem a fiatalokra számíthatsz, ők inkább meg mernék ezt tenni... de az idősebbek már nagyon hozzászoktak, hogy adni "kell".

@Dr. Morcz:

Én nem fizettem hálapénzt, mert mama sem fogadott el.
Nagyon ritkán amikor úgy éreztem, hogy tényleg megérdemlik, de inkább húzódoztak, mint örültek.
Én is megalázónak éreztem, nem is tudom úgy adni, mintha ajándékot adnék.
Pedig nálam hálásabb beteg a világon nincs.

Ahová tartozni fogok az onkológus orvosigazgató engedélyezte a hálapénz elfogadását. :(((

Számomra ez mást jelent. Nem azt, hogy nem fogok adni (elvből), hanem azt, ha nem adok akkor nem három havonta, hanem random fognak ellenőrizni, meggyőznek, hogy nem kell minden tesztet elvégezni, mert nem 100%.
Nekem kell majd elmenni időpontért, kapom amikorra kapom.
Közben én a nyugdíj mellett dolgozom, mert muszáj.
Ha többet fogok egy időpontért hiányozni, majd a vizsgálatért nem dolgozni akkor nem lesz munkahely és gyógyszer sem lesz, vitamin sem lesz (mert kell) és a rezsit sem tudom fizetni. A roboráló táplálékkiegészítő receptre egy vagyon....
Most ha azt mondja az orvosom, hogy elég egy év múlva (én is így érzem, tudom, hogy igaza van) a CT, akkor jól vagyok.
Ott más a légkör, láttam....
Persze nem fogok adni.
Nem tudok.
Akkor miért szabad elfogadni?

Feladták nekem a leckét. ez nem rinya, nem annak szántam, ez a rögvalóság.
Ezt a helyzetet teremtették.

Tényleg a tanácsod kérem?
Kérném, de nem akarom rád testálni ezt a dilemmámat. :(

@Dr. Morcz:

Míg a válaszod megjelent, közben írtam és gondolkodtam, hogy világgá engedjem-e azt az átabota, kósza dilemmám.

Álljon meg a nászmenet.
Mióta megy rendelésre az MRI vizsgálat?
A beteg bemegy mint egy étterembe és kéri az étlapról a vizsgálatokat, amihez kedve szottyan?
Anélkül ne végezzenek vizsgálatokat, mert nem tudják, mi a betegség oka... mondja a beteg hozzátartozója. az orvosnak
Eldobom az agyam...
A világon sehol nincs ilyesmi, még ehhez hasonló sem...

Úgy megjegyezném, hogy nálunk a megyei kórházban úgy decemberre adnak MRI előjegyzési időpontokat.
És egy MRI vizsgálati költsége úgy 40 ezer kemény forintot kóstál.
Amit mellesleg a többi adófizető fizet ki, ha már itt tartunk.

@Tempus-Anh:

Kifizette a költségeket.... :)

@Tempus-Anh: Ha fizetsz, már ma estére kapsz MR időpontot.

@Dr.laikus PhD:
Nem fizette ki, ne haragudj...
"Vállaltam a vizsgálat költségeit is"...nem ugyanaz...
Ezenkívül, ha nem indokolt a sürgős MRI vizsgálat, akkor más elől elvenni a három- négyhavi előjegyzés helyét nem épp etikus, de ismerve az "ide nekem az oroszlánt is" magyar virtust, ezen nem csodálkozom...

Nem beszélve arról, hogy mit is kerestek volna a gyerek fejében?
Olyasvalamit, ami mondjuk egy kontrasztanyagos CT-vizsgálattal nem lett volna kimutatható?
A mama hallott valakitől valamit erről a vizsgálatról és a "főúr, egy zónapörkölt rendel"-elv alapján betolta a doki elé a kívánságát, ami nyilván nem okozott osztatlan sikert és elismerést.

Kíváncsi lennék, ha pl. egy autószerelő műhelyben elkezdeném egzecíroztatni a szakit, hogy nekem- teszem azt - német műszerrel vizsgálja az autómat (mert enélkül nem tudja, mi a baja) és ne hazai gyártmányúval, hány lábbal rúgna ki szó nélkül onnan...

@Tempus-Anh: Nálam a vállalom a költségeket, azt jelenti kifizetem a vizsgálatot. De ezt csak akkor tudjuk meg, ha visszajön a posztoló:)

@Tempus-Anh: Wie immer, du hast Recht, mein Freund.

Én az agyam leszitálom, amikor ezt olvasom, hogy kértem egy emert egy petcétét, mert anélkül úgysem tudjuk, mi a baj.

Mi a jó istent gondol itt egynémely beteg?

Erre csak egy történet jut eszembe. Legyen a címe:

***

"Rendelés"

***

Még 2 éve volt hasonló szitu a laboros főnökömmel, akinek egy beteg azt mondta, hogy "teljes vérképet kérek", olyan zónapörköltes hangsúlyban. Az említett doktornő sosem emelte fel a hangját, így csak azt mondta nekem:

- Kérem, készítsen egy teljes vérképet a hölgynek. - Öt pardiffeset, doktornő? - kacsintottam volna rá, ha mertem volna. - Mindent vizsgáljunk, kérdi a betegtől. - TERMÉSZETESEN, mondja ő. - Akkor öt pardiffeset legyen szíves. - Fordul felém.

(Kb. 15 perc múlva.)

- Tessék, a vérkép - nyújtom a papírt.

- Ez mi?! - így a beteg.

- Hát amit kért. A vérkép. A részletes.

- De hát ezen öt érték van! - üvölti. És egy se csillagos!

- Vérképet kért. Ez az.

- Hát én rohadtul nem erre gondoltam!!

- Tudom. Ez csak a szöveges verzió. Ne aggódjon, a fotókat majd mailben küldjük.

Mellesleg jó lenne tudni, mik voltak az "aggodalomra okot adó tünetek"? Mi volt a vizsgálat eredménye? Kap-e és ha igen, milyen kezelést.
Olyan jó lenne, ha érdemi dolgok is lennének a posztokban (tisztelet a kivételnek). Legalább tudnánk miről értekezni.

@Fyall - Separate or superstate!:
Danke mein Herr, du hast auch Recht immerwieder...
:)

Hát megmondom őszintén, hogy ha nekem van egy amúgy fiatal életerős, sportoló, káros szenvedélyektől mentes egészséges fiam, akit (többek közt) egyensúlyzavarokkal visz a mentő kórházba, én is kértem volna a kezelőorvosát, hogy próbáljon szétnézni a fiam agyában! És ha én KIFIZETEM (legalábbis félreérthetetlenül közlöm ebbéli szándékomat), a műszeres vizsgálat díját, akkor pláne dühös lennék, ha ilyen bisszig választ kapnék.

Kár, hogy végülis nem derült ki, hogy mi volt a fiú baja, de a posztoló utal rá, hogy indokolt lett volna ez a fajta vizsgálat.

@Farkasokkal táncoló: Természetesen, ha kifizeted, minden további nélkül meg kell kapnod - a magánszolgáltatónál.

Az "állami" egészségügyben meg akkor kell a CT/MR/PET stb., ha az orvos rendeli. Ott nem Te rendelsz.

@Neon Fu: Itt van ám a csúnya, gonosz VaTi is :) Továbbra is fél 5-kor kelek, de sajna már nem 6-kor élesíti Despi a posztot, így nem tudok először kötekedni. Két kisgyerek és egy kórházba került nagymama mellett nem egyszerű, de próbálok erősen gonosz lenni a kommentjeimben majd:) Amúgy enyém lett volna az első komment, de eltűnt. Pedig először megjelent, de most látom, hogy eltűnt. Annyit jegyeztem meg benne, hogy tele a poszt konkrétumokkal....
No de a blogmotor a te barátod, eltüntette a kommentemet, hogy legyen egy jó napod :)
@Dr.laikus PhD: a leveleződ még mindig cseszexik?

@Farkasokkal táncoló: @Rotoxis:
Magánszolgáltatónál is van kb. egy hét várakozási idő, tapasztalatból tudom. Másfél éve nem volt türelmünk várni 8 hétig, így ezt választottuk és ott is kértek orvosi dokumentációt, hogy miért szükséges a vizsgálat, tehát ott sem rendel csak úgy a páciens, mint az étteremben.

@Dr.laikus PhD:
Meg fogalmaztad a lényeget a hálapénz elfogadásával kapcsolatban. :)

Szerintem is jobb ha a poszt irója soha de soha többé nem fordul orvoshoz!

@VaTi:

Reggel írok, de még az agyam is elolvadt.
Csak indulatra vagyok képes. :((

@Rivero:

Nem. Az elfogadásával, lesz a baj.
Az adását a beteg nem érzi ezután meggondolandónak...
Az igazgatók rájuk szabadították az Apeh-et.

Van egy elfogult felmérés a hálapénz hatalmas összegéről.... Természetesen a biztosító felmérése.

Miután adóköteles, de számla és nyugta adása nem kötelező, csak becsületből fogják bevallani, majd valaki úgy ítéli, hogy kevés ez az összeg, majd becslés alapján kivetik.
Hogy kire és mennyit?
Na nem kell hozzá érteni, olyan lesz majd, mint a Nemzheti Bank adóztatása.

Értelmetlen és gyilkos. Orvosra, betegre, mindnyájunkra.

@Fyall - Separate or superstate!: A petcétét csak kutyákon-cicákon végeznek, vagy madarakra, hüllőkre, halakra, illetve a másik végleten pónikra, esetleg háznál nevelt sertésre is lehet kérni, kérem szépen?

@Neon Fu: Jelentem, én szerettem volna legeslegelőször kötözködni, de akkor valamilyen oknál fogva nem működött a kommentelés.

@hibiszkusz75: még szerencse :)

@Irkutszk:
Érdekes is lenne, ha az emberek csak úgy rendelgetnének maguknak vizsgálatokat. :)
Gyerekkori emlékem, egyszer a piacon egy néni használt szemüveget árult és minden érdeklődőnek elmondta, hogy az bizony a legjobb szemüveg a faluban, nekem erről is ez jut eszembe. :))

@Rotoxis: Nekem pl. kell járnom ct-re. Ott a ct készülék a kórházban, oszt mégis van olyan beteg, aki megrendeli és soron kívül megkapja a szolgáltatást. Tudom, mert a minap egy csomót kellett várni a kiadó ablak előtt a leletre, mert egy hölgy éppen egy magán-ct-t intézett, amit saját zsebből fizetett.

De akkor is, ha beteg anyja kifizetné, akkor sem szokás ilyen gúnyosan reagálni. MIért nem mondta azt, hogy asszonyom én ugyan nem látom indokoltnak, de ha valóban magánúton meg akarja csináltatni, itt és itt van egy magánszolgáltató, az ára ennyi és ennyi, tessék felhívni és megbeszélni ezt vele.

"off"

van itt egy sebész esetleg?

@Farkasokkal táncoló:

A betegek előnyt élveznek akiket az orvos beutal, persze az OEP finanszírozott "kapacitáson" belül.
A várólista a finanszírozás elégtelensége miatt van.
Sőt az egyetlen vizsgálat (talán még a dialízis is) ami nincs alulfinanszírozva, hisz a tulajdonos jó gazdája a saját vállalkozásának, jut is beruházásra belőle, de beteget az OEP kevesebbet finanszíroz a szükségesnél.

Ezen a területen minden szolgáltató magánvállalkozás, a kihasználatlan kapacitás - amire jut minden napra - van fenntartva a fizető betegeknek.
Most lesz, vagy már van biztosítás ami a várakozási idő lerövidítésére fizethető. 2/3-os szagértőink szabad folyást engedtek ennek a liberális ördögtől való gondolatnak.
Látszólagos csak az igazságtalanság.
Lerövidül a várólista az OEP biztosította betegeknek, hiszen kapacitás van, csak fizető állam nincs.
(Az ojság írta, szok marhaságot világgá kiabálni.)
Orvos van-e a kihasználatlan műveletre, az más kérdés persze.

Nem láttam (kétszer voltam tanúja), hogy beutaló nélkül, csak mint egy fényképet megrendelve végezték volna el a tortúrát.
Már az adminisztrátor hölgyön sem tudott tovább jutni a pénze emlegetése dacára sem.
Nagyon helyesen.

@Dr.laikus PhD:
Én most nem folynék bele ebbe a dlogba, mert különösebben nem értek hozzá, a hálapénzről sem akarok vitatkozni, eddig is adtam, ezután is fogok, erőmtől függően. Ami a rendeletet illeti, hát röhög a vakbelem, eddig is volt hálapénz, eddig sem büntette meg az igazgató azt aki elfogadta, eddig is (elvileg) bűncselekmény volt előre elkérni a zsét (más kérdés, hogy ezt a nőgyógyász társadalom leleményesen "készenléti díj"-ra változtatta, és kvázi jogossá tette, hogy a magánban fogadott szülészek akár 150 ezret is elkérhessenek a szülő nőktől, de hát a szülész-nőgyógyász orvostársadalom mindig is egy külön világ volt).

Én csak azt mondom ujra és ujra, hogy ha adva van egy aggódó hozzátartozó, ait megnyugtatna egy vizsgálat, amivel nem okoz kárt, és ráadásul ki is fizetné, azzal nem ilyen hangnemben kell tárgyalni, hanem normálisan megadni neki azt a lehetőséget, hogy utánajárjon annak aminek akar. Hogy aztán így is a magánrendelésen is várnia kell egy hetet, az már más kérdés.

@Farkasokkal táncoló: A normális hangnem valóban nagyon fontos, de mindkét fél részéről. A történetből nem derül ki, hogy az anyuka milyen hangnemben beszélt az orvossal...

@Aliem:
"Szerintem is jobb ha a poszt irója soha de soha többé nem fordul orvoshoz!"

Vagy legalábbis emberorvoshoz (l. a poszt utolsó mon datát).

Ez a "terhességi tesztet ne végezzek?" még akár szellemsenek is tekinthető, kb úgy, mint a Tanú c. film végén feltett "a menyasszonyom nem kéne?" kérdés.
Azt hogy kell-e MR vizsgálat, a szakorvos dönti el, nem az aggódó szülő.
hasonlt és is mondtam már, amikor sokadik, higgadt, érthető válaszom után is csak kötötte az ebet a karóhoz a hozzátartozó.

@Fülöp-Pusztai Beáta: Én nem szoktam adni.
Legfeljebb, ha tényleg úgy érzem, hogy szeretném kifejezni a köszönetetmet, akkor édesség, művészeti album, vagy valami egyéb. Ha sokáig járok valakihezk akkor neki karácsonykor valami személyre szóló, de legalábbis nem tucat ajándék, egy gyors korházi tartózkodás esetén pedig a szokásos kávé-csoki (szaloncukor idényben)- üdítők (nagy melegben).

Én is úgy vagyok vele, hogy amikor sokára kaptam volna időpontot pl, mammográfiára, akkor inkább elmentem magánba, de nagyon nem szeretném, ha más valakit beelőznék. Ugyanígy nem szeretem ismerős dokinál elérni, hogy "soron kivül" kerüljek be hozzá, de bevallom, fülfájós gyerekem esetén már többszür előfordult, hogy felhívtam a marátunkat, aki fül-orr-gégész. Utána azért nem éreztem magam túl fényesen.

a poszthoz: ilyen posztnak semmi értelme, senki nem tanul belőle semmit, önmagáért való panaszáradat, amivel nem lehet mit kezdeni. Szerintem.

@Irkutszk: A múltkor mentem a kórházba, és kértem egy csirkemell MR-t, mert én nem eszem olyan szart, mint a többiek, csakis bevizsgáltat.

Az orvos mondta, hogy elég lenne neki egy marék kukorica is, de hát engem már csak nem fog átverni, kértem egy teljes vérképet, és KIFIZETTEM az emert, meg a doktornak is adtam egy ötszázast, hogy dobják szét a nővérkék közt. Erre ez az ötvenkilós karikás szemű lány, vagyis a szemét hentes makacskodott, hogy nyugodjak meg, és próbáljuk ki a kukoricát, a sarki boltban lehet kapni - hát ezért fizetem én a tébét? - így ezért megfenyegettem hogy megverem, ami után remegő szájjal azonnal felajánlott egy röntgent. Miért nem ezzel kezdte?! Innentől fogva nem bíztam meg benne. Miután belerúgtam az asztalába, már hívta is a radiológiát, hogy sürgős emerezni való tyúk van az osztályon. Borzasztó, ami az egészségügyben folyik!

Ezzel még nem volt vége a megpróbáltatásoknak. A csirkémért jött egy részeg beteghordó, aki legalább egy belgyógyász szakorvos tudásanyagával rendelkezett, mert közben folyamatosan beszélt maga elé az anticoagulánsokról és GI betegségekről - csak úgy áradt belőle a törkölypálinka szaga. Undorító volt! Mikor leértünk a radiológiára, ott azzal fogadtak, hogy az orvos elment nyaralni. Na ebből elég! - bömböltem, miközben visszakézből falhoz vágtam a hetvenes évei második felében lévő fehérköpenyes öregasszonyt, aki ügyeletes orvosként mutatkozott be. Nem elég, hogy alig akarnak egy emert csinálni vasárnap délután, még ideraknak egy szottyadt némbert is. Olyan jöjjön, akinek legalább olyan kemény a melle, mint a csirkémnek! - mutattam a jószág felé. (Közben eszembe jutott, mikor ezt egy német kórházban mondtam. Akkor egy kétméteres biztonsági őrt küldtek.) Végül nagynehezen megcsinálták. A zárójelentésen persze nem volt rajta semmi valós adat, sőt, a születési névhez azt írták be, hogy Bábolnai Borbála, holott az én csirkém falusi tyúk!

És ez az egész a várakozással együtt öt órámba telt! Pedig csak egy sz@ros pörköltet akartam főzni! Elképesztő!!!!44

@Fyall - Separate or superstate!:
:DDD

@Fyall - Separate or superstate!:

" A csirkémért jött egy részeg beteghordó"

Mé, mijen jöjjön. Nobel díjas professzor csak nem tolhassa azt a fránya fekvőköcsit. Egyébként hiányolom az eposzi jelzőt:
hullarészeg beteghordó, ahogy aszt má egy rólam szóló posztban megénekelték.

@Fyall - Separate or superstate!: a beteghordónak ne dőlj be. Itt a blogon bármelyik beteg rendelkezik egy belgyógyász szakorvos tudásanyagával. Az ma már kevés. Sokkal jobb, ha rögtön a főorvoshoz fordulsz. Esetleg szintén itt a blogon.
A jó orvos csalhatatlan jelei:
- jólkinéző középkorú pasi. A nők vagy taknyos pcsák, vagy vén szatyrok. A nemjókinéző pasinak mogorván áll a szemöldöke vagy simán csak nem gerjeszti a női betegeket, ezért ellenszenvesnek tituláltatik.
- meghallgatja a beteg igényeit és öndiagnózisát. A kívánt vizsgálatokat azonnal megrendeli, elvégezteti.
- Hálából, mert a beteg elvégezte az ő munkáját, hálapénzt ad neki.
- nincs családja, nincs igénye a szabadidőre, pihenésre, nyaralásra (legegyszerűbb rommá speedezni). az ünnepeket, karácsonyt utálja, jobb szeret dolgozni helyette
- tud fotoszintetizálni, így nincs igénye pénzre, evésre
Minek is jársz erre a bogra, ha semmit nem tanulsz? :)))

@karcsibácsi: Nem lehet. Tegnap (vagy az tegnapelőtt volt? betegen keverednek a napok) is csak sört ittál.

@Fyall - Separate or superstate!: Elsőosztályú, köszönöm szépen :)

@Fyall - Separate or superstate!: jah, és a csirkédet vidd inkább természetgyógyászhoz, az majd jól megdelejezi neked. Úgy sokkal porhanyósabb lesz.
Ha a kommented holnap ki lesz rakva posztnak, majd jól leszedem rólad a keresztvizet. Első kommentben :)

nincs dr-ed, de MR vizsgálatot rendeltél?

az valami csodaszer lett, mióta nem figyeltem?

bezzeg hálapénzt adtál. te is.
te is megérdemled...

@Babette_: Nekem van dr-m, és mégse rendelek MRI-t. :( Most érzem csak, mennyire elsiklott valahol az életem.

@karcsibácsi: de én fizetem a tb-t, nekem jár a nobel díjas betegtologató. Csak az egészségügyben már ezt is el akarják sumákolni. Mi van már ebben az országban! Ha kitalálják, hogy a gázszámlámat nem nobel díjas közgazdásszal számoltatják ki, esküszöm, meg sem állok a strasbourgi bíróságig.

@Irkutszk: :))

@karcsibácsi: "Azt hogy kell-e MR vizsgálat, a szakorvos dönti el, nem az aggódó szülő"

Normális országban teljesen igazad van. Az a baj, hogy itthon nem merünk abban megbízni, hogy az orvos legjobb szakmai meggyőződése miatt nem kér mr-t, vagy azért, mert abban a kórházban mostanában túl sokat csináltak és mindenkire rászóltak, hogy csak legvégső esetben. És nem, erről nem az orvos tehet. De lehet, hogy ilyen helyzetben én is rettegnék, hogy vajon orvosi vagy finanszírozási, adminisztratív stb elvek alapján döntöttek-e a fiam sorsáról.

Amúgy a "terhességi tesztet ne végezzek" szerintem is szellemes, talán feszültségoldásnak szánta vagy rá akarta döbbenteni az anyukát, hogy átlépte hatáskörét. Nem kell mindenen felkapni a vizet.

@Babette_: Már a Mariska néni is megmondta, hogy az MRI a minimum. :))

@most regisztáltam:
Igazad van...
Csakhogy itt ebben az országban tízmillió önérzetes önjelölt orvos él, akiknek az életben nem tudod elmagyarázni, hogy van olyan dolog, amihez nem értenek, csak nem ismerik be vagy nincs aki a szemükbe vágja. Itt mindenki mindenben expert, ha pedig a határaikat meg meri valaki húzni, akkor vergődés van és köpködés szanaszét.
Kb. ezért vagyunk ilyenek és ekkorák a világban.
Bányászbéka rulez...

@Irkutszk: Azért álljon meg a nászmenet, hol az a gúny tárgya, hogy a beteg mennyire NEM ÉRT az orvostudományhoz, pedig ezt már az általánosban... stb, hol meg az a baj, hogy megpróbálja követni a hozzá eljutott tudományos magyarázatokat?
Ha valaki szédül és egyensúlyzavara van, akkor - feltételezem - valahol az agyából indul ki a baj. Vagy legalábbis indulhat jó eséllyel. És a szülő a maga módján biztosra akart menni a diagnózist illetőleg, a humorérzéke pedig nem volt éppen a topon ezidőtájt.

@Farkasokkal táncoló:
Azért van egy árnyalatnyi különbség.
Szerintem velünk szemben az igény, hogy el tudjam mondani értelmesen a panaszaimat, ismerjem a kórelőzményemet, rendszeresen szedett gyógyszereim stb. Képes legyek értelmezni az orvos által elmondottakat és nem az, hogy az orvost meghazudtolva a beteg mondja meg neki, hogy mi a betegsége és milyen kezelésben, beavatkozásban részesítse.

@Farkasokkal táncoló: Nem értem, ez hogyan kapcsolódik ahhoz, hogy én nem rendelek MRI-t.

Vannak olyan dolgok, amelyeket igenis mindenkinek tudnia kellene. Hogy néhányan miért tudják, néhányan pedig miért nem, ne most beszéljük meg.

A beteg hozzátartozójának kérdeznie szabad. De ha valamihez nem értek, akkor nyitott kérdést teszek fel: Milyen vizsgálatot írt elő a fiamnak a doktor úr? Miért? - és nem pedig zárt kérdést: Miért nem küldi MRI-re? Én sem kérdezném meg az orvost, hogy miért nem küldi MRI-re a gyerekemet. Azt kérdezném tőle, ami engem érdekel: milyen diagnózis-irányok járnak az eszében a beteggel kapcsolatban, mikor derül ki egyik vagy másik irány helyessége vagy helytelensége, mikor lesz jobban, mikor vihetem haza, lesz-e változás az életében, ha igen, milyen. Ki az öreganyámat érdekli, hogy milyen irányból milyen erősségű fénnyel (síppal-dobbal) vizsgálatják keresztbe-hosszába a hozzátartozómat, ha nem csak azért, hogy megtudjuk az eredményét? Ha az orvos konkrétan az ilyen kérdésekre válaszolna, akkor a hozzátartozó kezébe nyomná a nyers leletet-felvételt, aztán okoskodjon magának, amit akar. Mert ha azt kéri, hogy csináljon MRI-t, akkor bizonyára ért hozzá annyira, hogy meg tudja állapítani a színes foltokból, hogy az milyen testrészről készült, és mit is jelent.

Igenis, gúnyos vagyok, és cinikus, néha ironikus; és kiforgatok minden félmondatot, amit arra érdemesnek tartok.

Az az első komment, amit írni akartam, tartalmazta, hogy a szülőnek igenis az a dolga, hogy aggódjon. Megpróbálhatom reprodukálni, már amennyire megy...
Először is a posztból nem derül ki, hogy a fiúgyermek milyen életkorú. Amennyiben 18+, úgy a kedves szülőnek igencsak a partszélen való szurkolás jut csak feladatul, hiszen nem gyámja már a betegnek. Ez van, fölnőtt a kölyök :)
A másik, amit meg akartam jegyezni, hogy első nap az orvos igazán nem biztos, hogy tud diagnózist mondani, hiszen még semmilyen vizsgálat nem történt, nincs lelet a kezében. Annyit tud az orvos a betegről, amennyit behozása okaként leírtak neki. A szülő dolga, hogy aggódjon, és szeresse a gyerekét; de az orvos dolga meggyógyítani a gyereket.
A humorérzék pedig nem mindenkinek adatott meg, sajnos.

@Farkasokkal táncoló:
Autós példa, előre is bocsánat azoktól, akik nem szeretik.
Van jogosítványom, de régóta nem vezettem és most szeretnék autót venni, így kerestem egy oktatót. Szerencsére mindenki túlélte azt a 2 órát, de abban maradtunk, hogy újrakezdjük az alapoknál a gyakorlást. Nem vitáztam vele, hogy majd jól megmondom a tutit, mert különben is én fizetek és már van jogosítványom, no meg biztos át akar vágni és rajtam nyerészkedni. Ő az oktató, jobban tudja, látja nálam és annyi önkritikám is van, hogy felmérjem a "teljesítményemet". Szerintem mindenki a saját szakmájának a tudója, nem hiszem, hogy mi jobban fel tudjuk mérni az adott helyzetet azoknál, akik évekig tanulják és gyakorolják a szakmájukat.
@Irkutszk: Nekem sincs humorérzékem, de az előzményt tekintve megértem az orvos reakcióját.

@Tempus-Anh: @Farkasokkal táncoló: Nem is az a baj, hogy nem tudja, hanem hogy ennek ellenére okoskodik, követelőzik, véleményt alkot. Mert ez most a követendő irány, hogy meg kell kérdőjelezni a hozzáértést. Ez nem az orvostudomány esetében van csak így, hanem az élet minden területén akad egy ember, aki jobban tudja annál, aki azzal foglalkozik.

A hozzáértés megkérdőjelezése kezdetben jó volt, mint ahogy kezdetben Szauron is, mert néha igenis lehet azt mondani, hogy én ezt jobban tudom, pl. ha nem iszom egy csepp alkoholt sem, akkor ne kezeljen már alkoholistaként a kórház, akkor sem, ha az a legvalószínűbb diagnózis.

De ez nem jelenti azt, hogy minden áldott alkalommal meg kell kérdőjelezni a hozzáértést.

Vannak ilyen emberek, akik úgy gondolják, hogy egy generalizált félműveltséggel mindenhez, de az MR indikációjától a makroökonómiáig, az energiatermeléstől a bálnavadászatig lehet érteni.

Például a környezetvédők négyötöde ilyen.

Egyik jóbarátom is, aki egyszer hallgatott egy félév genetikát, és azóta véres szájjal ellenzi a GMO-t, de fogalma sincs arról, hogy mit jelent az a STOP kodon.

Én sem értek pl. a mosógépekhez, az ékszerekhez, a hajózáshoz vagy a lovakhoz. Ezért ha egy kapitány azt mondja, hogy haladunk a cél felé, nem oktatom ki a kormányzásról addig, amíg nem süllyed a hajó.

@Irkutszk:
"Felkerestem a kezelő főorvost és szerettem volna megtudni, miért van egyensúlyzavara a gyerekemnek, aki addig soha nem volt beteg, rendszeresen sportol, nem drogozik és nem alkoholizál stb. Nem tudott a kérdésemre válaszolni, azt mondta erős szervezet, majd ez a tünet megszűnik. Kértem, hogy végezzenek el egy MR vizsgálatot, e nélkül ne kezeljék tovább, hiszen azt sem tudják mi a rosszullét oka."

Tessen szép lassan ujraolvasni ezt a részt. "Nem tudott a kérdésemre válaszolni" - " erős szervezet majd ez a tünet is megszűnik" - már elnézést, de ezek nem olyan információk, amitől egy aggódó hozzátartozó egy hangyafingnyit is megnyugodna. Miért nem azt válaszolta az orvos, hogy "pillanatnyilag még nem ismerjük a diagnózist, természetesen meglesz a neurológiai kivizsgálás is, és ha a neurológus jónak látja, akkor mri is vagy ct is". Nem, ehelyett nekiáll humorizálni, hogy terhességi teszt nem kéne, feleségül ne vegyelek?
Hát én is kiborultam volna.

El kéne menni tanfolyamra abba a kórházba ahová én járok, és leckéket venni, hogyan is kell a betegekkel beszélni.... nincsen benne semmi ördöngősség, csak éppen emberszámba vesznek mindenkit.

@Farkasokkal táncoló: "Dr. Morcz; 2012.07.05. 14:04:03:

A már megszokott módon itt is a kommunikációval volt baj. A főorvos remélhetőleg azért többet is mondott ennél az idézett (és valóban szerencsétlen) mondatnál. De úgy látszik, akármennyit is mondott, az a beteget ill. a levélírót nem nyugtatta meg. "

Miért kell ezen így fennakadni? Lehet, hogy nem is terhes. A kovászos uborkát kívánja?

Most akkor végülis fiú lett vagy lány?

Természetesen nekem lett igazam - anyai ösztön -. Ennyi. És nincs a nevem előtt a dr. prof. és stb. "

- Olyan egyoldalú és felületes az esetről az informácó, hogy nem is nagyon értem a rengeteg hozzászólást.A fiú tünetei organikus elváltozás nélkül is kialakulhattak. Történt végül MRI vizsgálat? Mi volt a diagnózis? Miben lett igaza az anyai ösztönnek? Sorolhatnám a kérdéseket.

" Magyarország 1949-1989 közötti szocialista korszakának nincs követendő példája a közhatalom és az orvos viszonylatában. Ez egyaránt vonatkozik a totális köztulajdonra és a rosszul fizetett totális közalkalmazásra. A valóság és a szocialista eszmények ellentmondása miatt alakult ki a köztulajdonban végzett illegális magánpraxis, és az orvosi szolgáltatás hallgatólagosan megtűrt (hálapénzes) magánfinanszírozása. Utóbbi "intézmény" a szocializmust is túlélte, és ma az egyik legsúlyosabb, megoldásra váró tehertétel az orvos és a közhatalom viszonyában." egy megfelelő idézet a háalpénzről véleménytformálóknak :)

@steierhoffer:
Bocsássa meg nekem doktor Úr, hogy úgy érzem az egész ismeretében igazi a gondolkodni való.

Így érhető tetten a "közhatalom" az általa most megalkotott csiki-csuki helyzet amibe sikerült a többségi orvostársadalomnak belelépnie. Engedéllyel... :(
-------------------------
Az orvos és a közhatalom
Dr.Balázs Péter

Az egészségkultúra olyan általános fogalom, amely minden részletében lefedi a közösség és az egyén egészségével kapcsolatos társadalmi intézmények és emberi magatartások összességét. Meghatározó szereplői mindig is az orvosláshoz értő szakemberek voltak. Szolgálataikat a közvetlenül hozzájuk forduló betegeken kívül az egészségügyi hatóságok is igénybe vették. Az egészségügyi hatóság olyan szervezet, amely az egészségkultúra közösségi szabályozásáért visel felelősséget. Működését már az ókortól kezdve nyomon követhetjük, részben a jogi normákba foglalt közegészségügyi rendészet, részben a vonatkozó, ugyancsak normatív vallási előírások alapján. A hatóságoknak az a célja, hogy megelőzzék a betegségeket, megőrizzék, sőt javítsák mindenki egészségét.

Európában a mai orvoslás Hippokratészig visszavezethető vonulata önazonosságát a közhatalomtól független, személyes orvos-beteg kapcsolatban végzett gyógyszolgáltatásból merítette. Az utóbbi mintegy két és fél évszázadban ez a több ezer éves identitás gyökeresen átalakult. A modern európai orvoslás szakmai és hivatásrendi újrarendeződést keresve egyensúlyoz az általa képviselt beteg személyes érdeke és az ellátást közérdekből irányító, sőt fizető közhatalom között.

Minden társadalom és minden korszak egészségkultúrájában jellemző határvonalak húzódnak a közhatalom és a magánszféra között. Kezdetben az ősi szokások, később a vallás, az erkölcs és a jog tételes normái adtak eligazítást az orvosnak a két területen követendő magatartásról.

Orvos megnevezéssel általában azt a szakembert illetjük, aki gyógyítógyakorlatot folytat, tehát szakmai tudás és technikai képességek birtokában személyes szolgáltatást nyújt a betegeknek. Természetesen azok is orvosok, akik a megfelelő tanulmányokat sikerrel elvégezték, de nem foglalkoznak betegek gyógyításával. Ilyen esetekben különböző körülírásokat alkalmazunk (kutatóorvos, tisztiorvos, orvos jogász stb.). A jelző nélküli (gyakorló) orvos hármas minőségben állhat kapcsolatban a közhatalommal: lehet 1. képviselője, 2. végrehajtója, illetve 3. megbízottja vagy alkalmazottja.

Közhatalmi pozíció birtoklása kivételként fordult elő a történelemben. Az emberiség fejlődése során a társadalom belső működését, illetve az élő és élettelen környezethez fűződő viszonyát nem a személyes gyógyszolgáltatók soraiból kiemelkedő orvosok, hanem a vallási, katonai, politikai és gazdasági vezetők irányították. Modern polgári társadalmakban a közhatalmat képviselő orvosok helyzetét szigorú szabályok rendezik. Összeférhetetlenség esetén nincs kölcsönhatás, a praxis engedése esetén viszont a garanciális elem éppen a kölcsönhatás lehetőségének kizárása.

A közhatalom akaratát végrehajtó, államigazgatásban dolgozó köztisztviselő orvos a gyógyításban szerzett szaktudását hasznosítja a hatósági munkában, de kinevezése egyben azt is jelenti, hogy a továbbiakban nem nyújthat személyes gyógyszolgáltatást a betegeknek. Történelmileg egyáltalán nem számított ritkaságnak, hogy a gyógyítás és az állami vagy helyi közigazgatás szorosan összefonódott egymással. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a nagy birodalmi vallások, illetve a helyi kultuszok révén a szent orvoslás és a vallásos egészségügyi rendészet tulajdonképpen minden orvos papnak hatósági jogkört biztosított. Európai jellegzetesség, hogy a kétezer éves keresztény kultúrában nem alakult ki szervezett szent orvoslás, és az egyházi hatóságok az egészségügyi kultúrát sem ritualizálták.

A világi orvoslás tudásának birtokosai és művelői Hippokratész (i. e. 460-375) előtt egyszerű iparosok voltak. Hippokratész nyomán társadalmi tekintélyük és szakmai presztízsük megerősödött, de ezután sem keresték a közhatalom közelségét. A késői középkorban, majd az újkorban viszont a társadalom az orvos szaktudását egyre több közfeladatra vette igénybe, majd végül lényegében kisajátította. Tulajdonképpen erről a folyamatról szól az orvos és a közhatalom viszonyának története, amelynek fordulatai nélkül semmit nem érthetünk meg a modern orvos magatartásáról.

A szolgáltató orvos közösségi identitása

A szolgáltató orvos és a közhatalom kapcsolatát napjainkban egyértelműen rendezik a hatályos jogszabályok. Hazai jogalkotásunkban ez az állapot egy legalább 230 éves folyamat eredménye, ha kiindulási pontnak az 1770. évi Generale Normativum in Re Sanitatis című egészségügyi (és nem közegészségügyi!) törvényt tekintjük. Az elmúlt több mint két évszázad során azonban a vonatkozó jogszabályok érvényesülését - úgy is mondhatnánk, hogy az orvosok jogi szocializációját - többszörösen keresztezte a gyógyítók rendjének féltve őrzött szakmai és hivatáserkölcsi autonómiája.

Bővebben kifejtett jogszociológiai eszmefuttatás helyett a jelenlegi keretek között csak néhány jellegzetes orvosi és jogi érvet említhetünk a kérdés aktuális és történelmi bonyolultságáról. Polgári jogi szempontból az orvos alapvetően megbízatási, és csak igen jelzetten vállalkozási tevékenységet végez. Szolgáltatása nem a felek által előzetesen rögzített végcél elérésére irányul, hanem kötelezettségvállalás arra, hogy az őt megbízó beteg érdekeit legjobb tudása szerint fogja képviselni.

Büntetőjogban a valódi ok és okozat, vagyis a természettudományos okság ismerete nélkül - a nyilvánvaló esetektől eltekintve - megfoghatatlan volt a kapcsolat az orvos esetleges vétkes tévedése és a kezelés eredménye között. Nem véletlen, tudat alatti védekezés tehát, ha kártérítésért indított polgári peres eljárásokban a gyakorló orvosok ma is "műhibát" hiányolva állnak "értetlenül" a kereset megalapozottsága előtt.

Felmerülhet még, hogy tulajdonképpen az államigazgatási jogágba tartozó egykori szabályozások - főként a járványügyben - miért nem írtak elő kötelezettséget az orvosok számára. Igen egyszerű a magyarázat. Amint azt az orvostörténetből tudjuk, a járvány a felvilágosodás koráig Isten büntetése volt, tehát nem tartozott a szakma kompetenciájába. Így még az 1600-as években sem keltett megütközést az emberek részéről, hogy például Thomas Sydenham (1624-1689), az "angol Hippokratész" 1665-ben pánikszerűen összecsomagolt és elmenekült a londoni pestis elől.

A fenti körülmények miatt az orvoslás közhatalmi szabályozását a történelemben - néhány jogtörténeti érdekességtől eltekintve - nem jogi, hanem erkölcsi normák biztosították. Sőt, ami még furcsább, a társadalom a hivatásrend belső erkölcsi rendszerét, vagyis a hippokratészi etikát fogadta el zsinórmértéknek. Külön sajátosság, hogy az orvosi végzettséggel nem rendelkező sebészmesterek körében a hippokratészi esküt a XIX. századig a céhes testületi szabályzatok helyettesítették. Mellesleg a céhek, a baráti vagy tudományos társaságszerű orvosi egyletekkel szemben, nem virtuális, hanem nagyon is kemény "hivatásrendi" szervezetek voltak. Vétség esetén például a foglalkozás gyakorlását érintő szigorú büntetéseket is kiszabhattak.

A közhatalom behatolása a gyógyszolgáltatásba

Mai bonyolult viszonyainkhoz képest a középkor és az újkor határán viszonylag egyszerűen áttekinthető állapotok uralkodtak. A feudális széttagoltság viszonyai között a kevés számú, egyetemet végzett orvos - feltéve, hogy állandó lakó- és munkahelyet keresett - egy-egy kisebb közösséggel került közjogi kapcsolatba. Ilyenek voltak a városok, fejedelemségek központjai, de maga a királyi udvar is, ugyanis az udvari orvosnak sem volt semmilyen "országos" funkciója. Az orvos az adott közösség vezetőitől kért és kapott lehetőséget személyes gyógyszolgáltatások nyújtására. A közhatalmat képviselő hatóság - tipikus esetben a városi tanács - megtekintette a képzettséget igazoló okmányokat, majd a felek szerződésben rögzítették, hogy az orvos milyen időtartamra és milyen feltételek mellett nyithatja meg a rendelőjét. Ilyen szerződésekre rengeteg példát találunk a magyar orvostörténeti irodalomban (1). A magyar jogfejlődés (szemben a német viszonyokkal) az orvos működési engedélyét soha nem tekintette iparengedélynek. A céhes sebészmesterek természetesen szabályos iparengedélyt kaptak (Magyarországon 1872-ben adták ki az utolsó okleveleket a nem orvosdoktori diplomával rendelkező sebészek számára).

A közösség csak a szolgáltatások általános feltételeinek szabályozását végezte, de nem avatkozott be a magánkapcsolatokba és az orvos üzletpolitikájába. Természetesnek vették, hogy az orvos magánügye volt a jól és a gyengén vagy egyáltalán nem fizető betegek üzleti elszámolása. A karitatív ellátás a klasszikus hippokratészi etikát követte: "A honorárium megállapításánál mindig tekintetbe kell venni a betegek vagyoni viszonyait, de az orvos soha ne mulassza el a hozzá forduló szegény beteget ingyen gyógykezelni, mert a jó cselekedet emléke többet ér a pillanatnyi haszonnál" (2).

Ha egy-egy város - többnyire az újkortól kezdve - az orvos letelepedését közigazgatásilag előírt szegényrendelés tartásához kötötte, vagy díjtételeket szabályozott, megtette az első lépést a későbbi közfinanszírozás irányába.

Az orvosok működési engedélyét a helyhatóságok általában összekapcsolták a sanitas publica (innen a public health) elemi feladatainak ellátásával. Mai közegészségügy fogalmunk egyébként teljesen alkalmatlan a történelmi összehasonlításra, mivel csak egy igen szűk területet fed le az utóbbi két és fél évszázad során megfogyatkozott szemantikai tartományból. Az egykori sanitas publica, vagyis a klasszikus közegészségügy a rendészeti jogalkalmazás mellett magába foglalta a közpénzekből fedezett egészségügyi és szociális gondoskodást, a preventív-promóciós intézkedéseket, illetve mindezek hátterében az összes adatgazdálkodási és ügyintézési tevékenységet.

Magyarországon akkor következett be minőségi fordulat az orvos és a közhatalom viszonyában, amikor az 1800-as évek végén kiderült, hogy egyes közhatalmi feladatok orvosi ellátása - részben az időigény, részben az összeférhetetlenség miatt - csakis főállásban lehetséges. A magánszférából ekkor váltak ki az orvos tisztviselők, ugyanakkor a közszolgáltatások egyre nagyobb területre terjedtek ki az orvos gyógyítómunkájában.

Hogyan lett közügy a személyes egészségből?

Mai népjóléti viszonyaink közvetlen előzményei az 1800-as évek második felének társadalmi-gazdasági folyamataira nyúlnak vissza. Az ipari forradalom hatására hatalmas változások mentek végbe főként Nyugat-Európában, de némi késéssel Közép-Európa is felzárkózott a fejlődéshez. A belső munkaerő-vándorlás nyomán az ipari városok lakossága soha nem tapasztalt hirtelen növekedésnek indult. Az elégtelen kommunális infrastruktúra és a tömegnyomor katasztrofális veszteségekkel járó, rendszeresen visszatérő enterális járványokat okozott. Az első gazdasági lendület után rövidesen kiderült, hogy az ipari fejlődés ütemének fenntartása (sőt fokozása) nem lehetséges a radikálisan átrendeződött népesség által képviselt emberi tőkébe fektetett pótlólagos beruházás nélkül.

Az iparosodott és erősen tagolt modern polgári társadalomban természetesen nem általában a közösség reagál a kihívásokra, hanem a választott politikai vezetés és a közhatalmat gyakorló hatóság. Egyes nemzetközi folyamatok a XIX. század kezdetén közvetlenül is erősítették a hatósági beavatkozás hatékonyságát. A napóleoni háborúk korát lezáró Bécsi Kongresszus (1815) után Európa zárt nemzetállamokra tagolódott, ami addig soha nem látott lehetőséget teremtett a gazdasági és demográfiai folyamatok elemzésére. Az erősödő polgári közigazgatás bürokráciája pontos adatokat gyűjtött az élet minden területéről. Ezek feldolgozását és felhasználását "politikai számtannak" nevezték, ami rövidesen azonosult az előző században megalapozott statisztika tudományával. A politikai megrendelések szaporodása következtében az 1800-as évek második harmadától a demográfiai statisztika hihetetlenül gyors fejlődésnek indult. Behatóan kezdték tanulmányozni a születések és halálozások dinamikáját, a trendek alakulását és a befolyásoló tényezőket. Mivel a munkára és hadra fogható lakosság száma döntő tényező volt a hatalmak közötti versenyfutásban, újabban nem karitatív módon, hanem ipari és katonai "megrendelés" alapján vált gyakorlati feladattá az anya- és csecsemővédelem, az ifjúsági és munkásvédelem megszervezése.

A fokozódó szociális feszültségek a lakossági jövedelmek és a fogyasztás szerkezetének vizsgálatát is előtérbe helyezték. Ez szolgáltatta az első kemény adatokat a jótékonykodó szegényellátáson túllépő, jogszabályi kötelezettségekbe foglalt szociális újraelosztó rendszerek létrehozásához. A betegség, az öregkor és a munkahelyi balesetek társadalmi hátrányait ellensúlyozó közfinanszírozott ellátás a XIX-XX. század fordulóján Nyugat- és Közép-Európában is hatalmas szervezetté fejlődött. A járványos betegségek analógiájára - a halálozási és megbetegedési statisztikák alapján - a népbetegség fogalmi újítása is segítette a közfinanszírozás térhódítását.

Hatóság - hivatal - közintézmény

A kapitalista társadalomba átlépő, polgárságra támaszkodó abszolút monarchiák új, a korábbiaktól független hivatali apparátusokat hoztak létre. Ezek központosított társadalomszervező és -irányítási tevékenységbe kezdtek, vagyis az uralkodói akaratként közvetített, de már polgári értelemben megfogalmazott közügyek közhatalommal történő szabályozását és intézését végezték.

Szervezeti hátterük megnevezésére magyar nyelvhasználatban a hatóság és a hivatal kettősét alkalmazzuk. Általános és elvont fogalomként a hatóságot használjuk, míg a hivatal a hatóság konkrét megjelenését, pontosabban annak szervezeti tagozódását, ügyintéző és infrastrukturális háttérmunkáját jelenti. A jogalkalmazást képviselő hatósági határozatok mögött hivatali munkavégzési folyamatok tömege húzódik meg, felügyelet, ellenőrzés, intézkedés, kirendelt munkavégzés és komplex adatgazdálkodás formájában. Egyes esetekben a lakosság elsősorban a háttérmunkát látja. Klasszikus példa erre az egykor állami monopóliumként működő postahivatal munkája. Mellesleg olyan fogalmaink, mint például a plébániahivatal, az egyházak XIX. századi közszolgálati működésére utalnak, pontosabban az állami anyakönyvezés előtti, felekezeti alapú demográfiai adatgazdálkodásra.

Túl az általános igazgatáson, a hivatali munka speciális szakmai ismereteket követel, ami a közegészségügyben különösen előtérbe került a mikrobiológiai felfedezések következtében. Spekulatív megfontolások alapján a modern természettudományos epidemiológia előtt is alkalmaztak járványügyi intézkedéseket, de ezeket mai szemmel nézve legfeljebb erőt demonstráló pótcselekvésnek minősíthetjük. Mentségére szolgáljon az egykori hatóságoknak, hogy az orvostudomány mikrobiológiai felfedezései előtt egyéb eszköztár nem is állt a rendelkezésükre.

Az orvos munkájának eseti igénybevételéből a XIX. század végére állandó hatósági szakközegként eljáró működés jött létre. Ezen a ponton vált el egymástól a gyógyító (gyakorló) és a köztisztviselő (tiszti)orvos tevékenysége, ami végül elvezetett az önálló közegészségügyi szakhatóság megjelenéséhez.

Az újkori modernizáció kibontakozásával nemcsak az orvosi szakma nyert befogadást a hatóság munkájába, hanem a hatóság is berendezkedett a személyes egészségügyi szolgáltatásban. Ezt nevezték korabeli szóhasználattal gondozótevékenységnek. A gondozói ügyintézésből hatalmas méretű népjóléti infrastruktúra bontakozott ki, amelyben világosan elkülönültek egymástól a pénzbeli és a természetbeni ellátások. Az egészségügyi ellátásban forgó közpénzeket kezdetben a területi közigazgatási szervek kezelték, de ez később áthelyeződött a társadalombiztosításhoz. Újabb fordulatként a társadalombiztosítás hivatali apparátusa a hatósági határozatok szakszerűségének fenntartása érdekében orvosokból álló tisztviselői kart is szolgálatba állított.

Természetbeni ellátásban a hatóságok nem elvont "ügyeket" intéztek, hanem konkrét személyeknek biztosítottak egészségügyi szolgáltatást. A közkórház tipikus példája az új közintézményeknek, amelyek néha épületállományban, személyzetben és berendezésben öltöttek testet. Máskor azonban virtuálisak maradtak, például a települési orvostartási kötelezettségre alapozott egyszemélyes községi, illetve körorvosi mozgó "hivatal" esetében.

A kórház mint modern közintézmény

A szociális segítségnyújtásnak, amelynek lényege a társadalom peremére sodródott és általában egészségükben is károsodott emberekről történő gondoskodás, történelmi hagyományai vannak. Európában a középkori helyhatóságok vagy az állammal szorosan összefonódott egyházak tartották fenn a szegényházakat. Bár névlegesen itt is biztosítottak orvosi ellátást, Magyarországon az 1800-as évek második feléig még az úgynevezett szegényházi kórházak is többnyire csak nyomorenyhítő szociális intézmények maradtak, helyenként elképesztően rossz higiénés viszonyokkal.

A döntően közpénzekből épített és fenntartott modern kórház a XX. század kezdetétől játszott vezető szerepet az orvos és a közhatalom viszonyának átalakulásában. Létrejöttét két egymással összefonódó, részben higiénés hotelszolgálati, részben medicinális műszaki-technikai tényezőnek köszönhette. Az első tényező a gyógyításhoz szükséges minimális higiénés háttérrel függött össze. Ezt korábban a hagyományos paraszti gazdálkodást folytató családok, illetve még a polgárság legalsó rétegei is saját otthonukban biztosították. Városi proletár környezetben azonban ezt a minimális szaniter és komfortfokozati szükségletet sem vették figyelembe a bérkaszárnyák építtetői. Helyettük az állam, illetve a helyhatóságok kényszerültek betegség esetén a feladatot átvállalni. Mintakészletként a katonai és büntetés-végrehajtási körletek szolgáltak alapul az új közkórházi "hotelszolgálathoz". Ennek szellemi lenyomata a történelmi szövegeket mechanikusan másoló kórházaink házirendjében ma is kísért. Az ágyak számához képest aránytalanul kevés, kórtermen (nem betegszobán!) kívüli, mellékhelyiségek jelenségében ugyanez a jelleg mutatkozik meg. Az egykori polgári jólétben élő rétegeket kiszolgáló magánkórházak és szanatóriumok esetében a hotelszolgálatot nem kell idézőjelbe tenni, hiszen az ott ténylegesen az igényesebb vendéglátó-ipari normák szerint szerveződött.

A modern kórházkultúra születésének par excellence szakmai tényezői az orvostudomány fejlődésével párhuzamos műszaki-orvostechnikai újítások voltak. Ez a fejlődés igen gyorsan meghaladta a kórházi vagy otthoni kezelés hagyományosan szociális alternatíváját. Az intézeti elhelyezés például abszolút követelmény volt a nagy műtétet igénylő betegség esetén. Ugyanez a változás személyzeti oldalról azt tette világossá, hogy bizonyos szakmai feladatok ellátása az orvostól teljes munkaidőt, vagyis főfoglalkozású alkalmaztatást követel.

A "közegészségügy rendezése" 1876-ban

Egészségügyi jogtörténetünk az első magyar közegészségügyi törvénynek az 1876. évi XIV. törvénycikket (3) tekinti, bár tulajdonképpen a már említett 1770-es Generale Normativum in Re Sanitatis is közegészségügyi törvény volt, amely a közfeladatokat ellátó orvosokat két csoportra osztotta. A latin nyelvű normaszöveg a hatóság mellé kinevezett tisztviselő orvost physicusnak nevezte, míg a medicus magángyakorlatot folytatott, de a törvény közfeladatot is előírt a számára: "Tehát az orvos (medicus), aki előírt és szokványos módon elfogadtatott, működési területén minden igyekezetével törekedjék a közösség és a magánszemélyek egészségének szolgálatára, a hatóságoknak pedig, amelyek a Törvényt szolgálják, jó akarattal és azonnali munkavégzéssel engedelmeskedjék" (I. cím 2. §) (4).

A physicus nem önálló szakhatóság volt, hanem - ahogyan akkor mondták - a hatóság szakközege, tehát az a tisztviselő, akinek szakértelmét a hatóság a felügyeleti-ellenőrző munkában és a hatósági határozatok meghozatalában igénybe vette. Mária Terézia uralkodása alatt (1740-1780) a közegészségügy központi szabályozásához szükséges hatósági szervezet kialakítását és munkáját a lakosság mindenütt vegyes érzelmekkel fogadta. A normatív szabályozás és a közhatalmi eljárások éles ellentétben álltak a hagyományos gyógykultúra helyi önállóságával, és azon belül főként a népi gyógyászattal. Így volt ez az örökös tartományokban is, de Magyarországon az alapjában véve korszerű törekvéseket úgymond a Habsburg-gyarmatosításnak ellenálló vármegyei önkormányzatok is igyekeztek megakadályozni.

A XIX. század utolsó harmadában az 1867-es kiegyezés teljesen új közjogi helyzetet teremtett. Minden közösségileg elkötelezett orvos nemzeti vívmánynak tekintette az 1876. évi XIV. törvénycikket a közegészségügy rendezéséről. Sőt, a természettudományos medicina sikerein felbuzdulva, szinte versenyeztek egymással, hogy egyre erősebb nyomást gyakoroljanak az államhatalomra az újabb és újabb szabályozások érdekében. Mindenki világosan érzékelte, hogy a társadalom egyre súlyosabb egészségügyi gondjainak kezelése meghaladja a magánorvosok jótékonykodását. Magánérdekű egészségügy helyett a jövőben csak a közegészségügy forrásai, szervezeti és működési megoldásai jelenthettek hatékony segítséget.

Elsőrendű cél volt, hogy a közérdekű egészségügyben a hivatali ügyintézés, a szakértői munka és a közszolgáltatások teljesítése ne függjön a hagyományos területi egyenlőtlenségektől. Ezért a törvény 6000 fős alsó lakossági határ felett a közigazgatás részére orvostartási kötelezettséget rendelt el. Lehetőség volt arra is, hogy a 6000 lakossal bíró községek az apróbb szomszéd községekkel közösen tartsanak orvost, sőt 6-10 ezer lélekszám között több község is csoportosulhatott egy közegészségi körbe (innen ered a "körorvos" elnevezése). Szemben a későbbi (és a jelenlegi) joggyakorlattal, a helyi közszolgáltatást végző orvosoknak az 1876. évi XIV. törvénycikk intézkedési jogkört nem biztosított. A hagyományos jogfelfogás még igen mereven működött, annak ellenére, hogy önmagában az intézkedés nem keletkeztet jogviszonyt a kötelezett és az intézkedő közeg között, csupán a jogszabályokban meghatározott tényállás bekövetkezte esetén jogosítja fel a hatóság képviselőjét a cselekvésre.

A községi vagy körorvos a személyre szóló ellátásban három területen végzett közszolgáltatást: 1. hatósági díjszabással dolgozott, 2. kötelező ingyenes szegényrendelést tartott, és 3. elsősegélyt nyújtott baleset és sürgős szükség esetén. Valójában mindhárom kötelezettség a közfinanszírozás társadalombiztosítás előtti modelljét képviselte. A hatóság így gondoskodott a beteg fizetőképességétől független hozzáférhetőség megteremtéséről.

Saját virtuális "hivatalában" a községi orvos szakértői ügyintézést is végzett. Ilyen munka volt 1. az általános közegészségügyi felügyelet, 2. a lelencek és fogyatékosok ellenőrzése, 3. a halottkémlelés, 4. a himlő elleni védőoltás, 5. bármilyen hatósági kirendelésre (rendőrség, bíróság) szakértői tevékenység teljesítése. Végül mindezekről negyedévenkénti jelentést tett az elsőfokú hatóságnak.

Önálló egészségügyi hatóság akkor még nem lévén, az elsőfokú hatósági jogköröket az általános belügyi igazgatáshoz telepítették. Községekben a szolgabíró, az úgynevezett rendezett tanácsú városokban a polgármester, törvényhatósági városokban a rendőrkapitány, a fővárosban pedig a kerületi elöljáróság vezetője gyakorolta a jogokat (a törvényhatósági városok jogállásának ma a megyei jogú városok felelnek meg). Másodfokon az alispán járt el a vármegye nevében, illetve a városi tanács a törvényhatósági város és a főváros esetében. Harmadfokú hatóságként a belügyminiszter látta el a feladatot. Az első- és másodfok mellé - ahogyan akkor nevezték - szakközegként a törvény főállású tisztviselő orvosokat rendelt. Első fokon a tisztiorvost járási orvosnak is nevezték a hozzá tartozó közigazgatási területi egység alapján. Törvényhatósági városokban városi tisztiorvos, Budapesten pedig a kerületi tisztiorvos volt az elnevezése. Másodfokon a vármegye, a törvényhatósági város, illetve a főváros egészségügyi szakközege a tiszti főorvos volt. Mivel a fővárosban nem volt egyértelmű a köztisztviselői munka értelmezése, az 1893. évi XXXIII. törvénycikk "Budapest székes főváros kerületi elöljáróságáról" úgy rendelkezett, hogy "A kerületi elöljáróság tisztviselői magánosok részére munkálatokat nem teljesíthetnek; a kerületi tisztiorvosok és állatorvosok orvosi gyakorlatot, a városbírák ügyvédi gyakorlatot nem folytathatnak" (12. §) (5).

Kórházügyben a törvény a hagyományokat követve az elmegyógyintézeteket külön fejezetben tárgyalta, de az állami és magántulajdonú intézetek mellett a kórházakban lévő "tébolydai osztályokat" is megemlítette. Mivel 1876-ban a közszolgálatban még nem különültek el az ügydöntő köztisztviselők és a csak szolgáltató közalkalmazottak, az orvosok minden közösségi tulajdonú kórházban köztisztviselőként kerültek alkalmazásra. Fizetésüket is ennek megfelelően folyósították. Esetükben azonban nem szerepelt tiltás a magánpraxist illetően. Mindenki természetesnek tekintette, hogy ezek az orvosok a közszolgálat mellett a magángazdaságban is tevékenykedtek.

Közhatalom a finanszírozásban

A "közegészségügy rendezése" 1876 körül két okból nem keltett jelentősebb feszültséget a személyes ellátásban. Egyfelől az állam forrásokat biztosított a többletfeladatokra (az orvosok helyhatósági tisztviselői fizetést kaptak), másrészről érintetlen maradt a magánpraxis és a szakma hippokratészi önállósága. Igazi feszültségek akkor keletkeztek, amikor megkezdődött a szociális biztosítás rendszerének kiépítése. Jogi kereteit az 1891. évi XIV. törvénycikk hozta létre, a betegség elleni kötelező szociális biztosításról, amelyet a korabeli terminológia alapján munkásbiztosításnak neveztek. Természetbeni szolgáltatásai közé tartozott az orvosi ellátás és a gyógyszer. A pénzbeli ellátásban a táppénz képviselte a túlnyomó részt. Ez a törvény még nem rendelkezett a munkahelyi balesetekről. Csak az 1907. évi XIX. törvénycikk teremtette meg az egységes szerkezetbe foglalt baleseti és betegbiztosítást.

A természetbeni ellátásban az orvos munkája nélkülözhetetlen volt, a pénzbeli ellátásokat pedig elsőfokú szakértői véleménye alapján folyósították. Ennek érdekében szerződnie kellett a biztosítóval. Olyan jogi kényszer nem állt a szerződés mögött, mint amelyet az 1876-os törvénycikk intézményesített a közfeladatokra. Létrejöttét a jogalkotó a piaci viszonyokra bízta, amelyeknek kedvezőtlen alakulása korábban soha nem tapasztalt forrongást váltott ki a magyar orvostársadalomban. A folyamatosan romló magángazdasági kereslet mellett ugyanis a közhatalom - nyilvánvalóan nem véletlenül - a szociális biztosításban az orvosok által egyöntetűen igen alacsonynak tartott díjakat állapított meg.

Prof. dr. Imre József (1851-1933) Orvosi Ethika című könyvének gazdaságfilozófiáját nem volt szokás idézni a szocializmus négy évtizedében, de érdemes újra felfedezni, ugyanis tökéletes képet rajzolt mai ellátási konfliktusaink eredetéről. Munkáját különben a szegedi egyetem nyugdíjas szemészprofesszoraként adta ki 1925-ben. Azokat az elveket foglalta össze, amelyek alapján az 1917-18-as tanévben etikai előadás-sorozatot tartott a kolozsvári I. Ferenc József Tudományegyetemen: "... [a szociális biztosítás] eltervezésekor az egyik, a fő szolgáltatás képviselője, az orvos nem volt jelen! ...A pénztárak alakításakor megcsinálták a költségvetéseket, de az orvosokra eső kiadás, ezek alkalmazásának módja, díjazásuk mértéke s ennek és a végzendő munkának aránya felől nagyon önkényesen és felületesen intézkedtek. ... [akik a pénztárakkal szerződnek] orvosok helyett hivatalnokszerű alkalmazottak... Akár kerek összegben, akár fejenkénti átalányban kapják fizetésüket, ebből megélni alig lehet" (6). Imre professzor gazdasági etikája a már az ő idejében is nosztalgiával említhető jól jövedelmező magángyakorlatra épült. Értékelmélete szerint az orvosi munka díjazása nem függ a kifejtett munka fizikai mérhetőségétől, az eltöltött időtől, a kitűzött céltól vagy a siker mértékétől. A díjak az orvos befektetett tőkéjének megtérülését biztosítják, amennyiben a "tisztességes jólét" keretein belül hozzájárulnak a megfelelő körülmények kialakításához. Díjszabásban a helyi életszínvonalat, a lakosság egészségről alkotott értékítéletét és a szakmai versenytársakat kell figyelembe vennie.

Kétségtelen, hogy Magyarországon a XIX-XX. század fordulóján igen jelentős gazdasági fellendülés zajlott, de a legalább százéves lemaradást ez a dinamizmus sem volt képes egy-két évtized alatt felszámolni. Megtörtént ugyan a német mintájú társadalombiztosítás bevezetése, de térítési díjai a hazai gazdaság szerényebb teljesítményéhez igazodtak. A szűkös források ellenére természetesen senki nem vitatta a magyar orvosoknak a fejlett európai szinttel egyenlő szolgáltatási teljesítményét. Más kérdés, hogy az orvosok ezt a helyzetet így nem akarták tudomásul venni: "...akár becsületbeli, akár anyagi érdekünk s boldogulásunk támogatását mi, orvosok nem várhatjuk az államtól, hanem csak magunk működésének hatásaitól." "Az orvosi rend pénzügyi védelme körül lesz több tennivaló, minthogy az orvos közreműködését kívánó szociális munkák (gyermek-, anya- és munkásvédelem, egészségügyi közigazgatás, községek szervezése stb.) újabb alkalmakat adnak az orvosok méltánytalan megterhelésére, az irántuk való rosszindulat megnyilvánulására" (7).

Az Imre Józseffel azonosan gondolkodó orvostársadalom nem a közfeladatok elől menekült, hanem a méltánytalan megterheléstől. A XX. század elején még senki nem látta világosan, hogy a közhatalom terjeszkedése milyen szinten áll meg az orvosi szolgáltatásban. A konzervatív kollégák a köztisztviselők hatósági-hivatali attitűdjét másolták át a szolgáltató orvos közalkalmazottra, majd az így előállított ellenségképpel a hagyományos hippokratészi orvoslást állították szembe: "...az orvosi foglalkozás államivá tétele ... az orvosi gyakorlatnak s a tudományművelésnek alacsony fokon való stabilizálódását is jelentené, mint minden intézkedés, amely a szabad és tisztességes versenynek az egyéni képességgel és munkaminőséggel arányos boldogulásnak kizárásával jár." "Az orvoslás individuális művészet, szuverén alkalmazkodás és ellenállás. ... Ezért nem fog sikerülni hosszabb időre az orvosi kar hivatalosítása és az egész ügy államosítása. Ez nem analóg az iskolai tanítás ügyével" (8).

A két világháború közötti időszakban már világosan kirajzolódott a közhatalom lehetséges egészségügyi térhódításának határtalansága. Korabeli szóhasználatban az állami és helyi önkormányzati feladatokat "közegészségügyi kérdések" címen foglalták össze. A személyes szolgáltatásokat nyújtó ellátásról "orvosrendi kérdésként" beszéltek. Természetessé vált a közhatalom jelenléte a finanszírozásban, de a fő vonzerőt nem a társadalombiztosítás gyakorolta. Továbbra is jellemző maradt a magánvállalkozás, fő- vagy melléktevékenység formájában, de már a magánbetegek is a biztosítókon keresztül fizettek. Sőt, az első főállású, fix fizetésű biztosítópénztári orvos alkalmazottak is megjelentek. A nagy bevételek kíméletlen versenyt gerjesztő kisvállalkozói illúzióját felváltották a biztonságos, de szerényebb jövedelmek, amelyek az ország valós gazdasági viszonyaihoz igazodtak.

Racionális gazdaságban elemi érdek a közszolgálati és közfinanszírozott orvoslás arányos megfizetése, ugyanis ennek hiányában a szakmai színvonal csökkenése és a korrupció terjedése sokkal nagyobb közösségi kárral jár, mint az a pénzügyi "veszteség", amelyet a magasabb jövedelmek okozhatnak. Sajnos a magyar orvostörténet azt bizonyította, hogy a gazdasági ésszerűség és a politikai bölcsesség többnyire nem tudott egymásra találni.

Magyarország 1949-1989 közötti szocialista korszakának nincs követendő példája a közhatalom és az orvos viszonylatában. Ez egyaránt vonatkozik a totális köztulajdonra és a rosszul fizetett totális közalkalmazásra. A valóság és a szocialista eszmények ellentmondása miatt alakult ki a köztulajdonban végzett illegális magánpraxis, és az orvosi szolgáltatás hallgatólagosan megtűrt (hálapénzes) magánfinanszírozása. Utóbbi "intézmény" a szocializmust is túlélte, és ma az egyik legsúlyosabb, megoldásra váró tehertétel az orvos és a közhatalom viszonyában.

A "közegészségügy rendezése" 1989 után

A XX. század utolsó évtizedében alkotott jogszabályok közül alapvetően az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról (ÁNTSZ) szóló törvény (9), az egészségbiztosítási törvény (10) és az új egészségügyi törvény (11) határozza meg a szolgáltató orvosok és az egészségügyben érintett hatóságok kapcsolatát.

A polgári demokratikus fejlődés korszerű közhatalmának jelenléte három fő területre összpontosul az orvosi szolgáltatásban: Elsőként változatlanok a rendészeti típusú, klasszikus tisztiorvosi teendők, amelyeknek során jogokat és kötelezettségeket állapítanak meg, és az utóbbiak teljesítését, ha kell, erőszakkal is kikényszerítik. Második a felügyeleti és ellenőrzési tevékenység, hangsúlyozva, hogy a modern hatóságokat általában jellemző megelőzési szemléletnek különös jelentősége van az egészségügyi hatósági munkában. Harmadik fő terület az orvosi közszolgáltatások személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeinek biztosítása.

Hatósági szervként a fenti funkciók gyakorlásában - a sajátos helyzetben lévő fegyveres testületektől eltekintve - az ÁNTSZ, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, a szakminisztérium, illetve a helyi önkormányzatok hivatali apparátusa jelenik meg. A gyógyító-megelőző szolgáltatások területén a szakértői tömegmunkát azok az orvosok végzik, akik a társadalombiztosítási ellátások igénybevételéhez szükséges elsőfokú szakvéleményeket adják ("táppénzbe vétel"), illetve bizonyos jogviszonyokban az egészségügyi alkalmasságot állapítják meg. A társadalombiztosítás részére ilyen munkát csakis azok végezhetnek, akik egyéni vagy társas vállalkozásként kötöttek szerződést, vagy a munkáltatójuk rendelkezik ilyen szerződéssel. Szakértői tevékenységre a rendőrség, az ügyészség és a bíróság is igénybe veheti az orvos munkáját.

A gyakorlati szaktudás iránti igény sajátos megjelenési formája az ÁNTSZ szakfőorvosi hálózata. Nem teljesen analóg módon ugyan, de a tisztán hatósági szerepkörben eljáró orvos köztisztviselő - a XIX. századi "szakközeg" elődök mintájára - a gyakorlati orvosi munkát jól ismerő, azt művelő kollégákat hívja segítségül a hatósági feladatok ellátásához. A szakfőorvosok a városi, illetve megyei tiszti főorvosok által adott megbízás alapján tevékenykednek. Hatóságilag jóváhagyott munkaterv alapján látják el feladataikat, intézkedési jogkörrel azonban nem rendelkeznek. Ha azonnali intézkedést igénylő súlyos hiányosságot (például szakmai hibát, jogszabályba ütköző cselekményt) észlelnek, soron kívül jelentést tesznek az ÁNTSZ illetékes szervéhez.

Az orvos és a közhatalom kapcsolatának jövője

A történeti áttekintés és eredetmagyarázat után joggal tehetjük fel a kérdést, hogy milyen lenne az ideális kapcsolat a felek kölcsönösen egymásra utalt viszonyában. Jogi vonatkozásban az orvostársadalom bár nagyon lassan, de végül is tudomásul vette, hogy a közhatalom elsőként és mindenre kiterjedően igényt tart a normatív szabályozásra. Hatályos egészségügyi törvényünk betegjogokról szóló része tulajdonképpen azt rögzíti, hogy a beteget mint szerződő felet milyen jogok illetik meg, függetlenül attól, hogy az orvos ebben a szerződésben mit gondol, vagy éppen mit tart helyénvalónak a saját felfogása alapján.

A konkrét gyógyszolgáltatás szakmai vonatkozásában fennmaradt az orvos szuverenitása, és ennek következtében a köz- és a magánérdek ütközésének lehetősége. Tudományos magyarázatát az orvosi etika és az egészségügyi rendszeretika ellentmondásában találhatjuk. Az orvos-beteg kapcsolat szolgáltatási eseményei szociálisan, etikailag és szakmailag is a magánszférában zajlanak, de nem függetlenek a közösségi szférától. Különösen akkor nem függetlenek, ha mindez köztulajdonú intézményben és közfinanszírozással történik. Magánorvos vagy intézmény és magánbeteg között ez a "zavaró" hatás természetesen nem érvényesülhet. A házi- és szakorvoslás magánosítása csak enyhít a feszültségeken, mivel az ellátások túlnyomó többségét továbbra is a társadalombiztosítás finanszírozza.

A közérdek nem kíván szervilis magatartást az orvos szolgáltatótól, de elvárja, hogy tudomásul vegye a pénzügyi-gazdasági korlátokat, és a közjavakból senkit ne részesítsen előnyben a többiek rovására. A közhatalomnak dolgozó orvos viszont joggal elvárhatja, hogy elemi egzisztenciális feltételeinek megteremtésében ne kényszerüljön rá a szürke- vagy feketegazdaság forrásaira. Amíg ilyen kényszerek működnek a háttérben, reményünk sem lehet az orvos és a közhatalom viszonyának korrekt rendezésére.

Irodalom

Magyari Kossa Gyula. Magyar orvosi emlékek. Budapest: Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat; 1931.
Pecz Vilmos. Ókori Lexicon. Budapest: Franklin Társulat; 1902. p. 927-28.
Az egészségügyre vonatkozó törvények és rendeletek gyűjteménye 1834-1894 - 1876. évi XIV. tc. A közegészségügy rendezéséről - Budapest: Dobrowsky és Franke Kiadó; 1895. p. 68-97.
Linzbauer Xavér Ferenc. Codex Saniterio-medicinalis Hungariae. Budapest: 1852-61. II. kötet. p. 538.
Az egészségügyre vonatkozó törvények és rendeletek gyűjteménye. A 3. pontban idézett mű: 688. o.
Imre József. Orvosi etika. Előadások az orvosi élet helyes folytatásáról. Budapest: Stúdium kiadás; 1925. p. 186-88. o.
Imre József. id. mű: 241, 256. o.
Imre József. id. mű: 192-93, 250. o.
1991. évi XI. tv. az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi szolgálatról.
1997. évi LXXXIII. tv. a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól.
1997. évi CLIV. tv. az egészségügyről.

@Dr.laikus PhD: Köszönöm:) Talán megadhattam volna a linket melyen elolvasható a teljes írás, melyből idéztem. Nagyon hiányzik nekünk egy Németh László és egy Imre József ...:)

@steierhoffer:

Kizárólag azért másoltam be, mert a linkeket senki nem olvassa el.

Láthatóan ez hosszú, így ezt sem.

Politikailag megyünk vissza az időben és láthatóan az egészségügy is vissza-vissza lépked.

Valóban újra el kell érni amit elértek már egyszer vért izzadva?

Dr.Morcznak igaza van.
Bátorság betegek, bátorság.
Ha tényleg működik az akceleráció, akkor nincs már kifogás miért nem megy kézen fogva kék szalaggal a gomblyukában és kék lufival a kezében kikiabálni, hátha van fülük a hallására, és szemük a látásra.

Kíváncsi vagyok, hogy vajon hányan tudják, hogy az MR vizsgálatot nem az az orvos értékeli ki, akinél a kedves beteg ledellázott. A megfelelően iniciált rendelő orvos ezután "elintézi" a vizsgálatot a betegnek, ami gyakorlatilag azt jelenti hogy az MR-es agyára megy. Persze tudom, hogy ebben az esetben kifizette a beteg. Sok más előttem szólóhoz képest engem is baromira érdekelne, hogy mit jelent az, hogy neki lett igaza?

@Dwokfur: pl azt, hogy mondta, hogy van valami a fejében a gyereknek és találtak benne egy agyat, így aztán igaza lett a kedves mamának mert a kedves kolléga agyatlannak tartotta a kedves beteget

Hát ez a poszt aztán ködösebb mint Albion. "Aggodalomra okot adó tünetek, rosszul lett, szédülés." Ebből nem derül ki semmi. A kezelőorvos, pedig a terhességi tesztet valószínű poénnak szánta, biztos tisztában volt a beteg nemével. Az aggódó szülő pedig kórházsorozatok helyett nézze inkább a főtőcsatornát. Kishazánkban pedig MRI készülék nincs minden háziorvosnál és több oldalas rá a várólista. Egy szédüléese panaszt pedig elsőként biztosan nem MRI-vel vizsgálunk. Előbb néznék bele a fülébe:)

Hát, nem 'tom ti hol éltek, de a mi városunkban az MR nem OEP intézmény, hanem magán.
Meg is látszik, pl. bársony-fotelek és légkondi is van a váróban. Bent pedig nem tömegszállás, ahol hallgathatod mások sóhajtozását két órán keresztül, hanem egyes vendégszobák vannak.
És négyféleképpen lehet bejutni:
1) kivárni a több hónapos előjegyzést;
2) hálapénzzel rásegítve ráíratod a kezelőorvossal (aki többnyire vezető főorvos valamilyen kórházban...) a sürgős vizsgálat jegyzetet
3) valóban halálos beteg vagy, így joggal utalnak be sürgősséggel (mert esetleg nincs még 4 hónapod a várakozásra... - a magunk részéről, mi nagyon örültünk, hogy az első pont szerint jutottunk be a vizsgálatra...)
4) kifizeted a magánszolgáltatónak a vizsgálat díját - ez esetben is bekerülsz soron kívül.

Ha a mama a 4. opciót választotta, nem értem, miért gúnyolódott vele bárki. Nincs gyereke? Vagy egy érzéketlen, rég kiégett tuskó?

@Tempus-Anh: azért ez eléggé gyenge hasonlat, hogy ha elmész a szerelőműhelybe, max. szar lesz az autód, itt meg max. benézik a daganatodat. Azért megkérdezném, hogy hány orvos csináltat magának CT-t MR helyett? Én nem vagyok orvos, de történetesen igen jól ismerem a képalkotó készülékeket: a CT radioaktív terhelésének következményei nem egyértelműek...

Az az igazán szomorú, hogy egész hazánkban annyi MR készülék van, mint egy jobban szituált német egyetemen kutatási célra...

A magyar orvosokat dicséri az a 2007-ben készült OECD felmérés, amelyben megnézték, hol mennyi MRI és MRI mérés van. Na Magyarország sereghajtó (2,8) igaz gazdaságilag sikeresebb országok mögött (Szlovákiát kivéve, ahol kétszer annyi van mint nálunk 5,7/Mfő). A durva az, hogy a CT-re is igaz ez.

Namost az OECD országokban átlag ez 11.0/Mfő. Ami a mi orvosainkat dicséri, hogy a kevesebb, mint egynegyednyi MR készülékkel viszont 110k helyett 55k-nyi felvétel készül, vagyis kétszer hatékonyabban használják ki a készülékeket, mint az OECD országok.

Ebben persze benne van, hogy nálunk nincs (vagy elenyésző) a kizárólag kutatásra fenntartott meg maszek MR vizsgálat, de akkor is...

Viszont önmagában az adat, hogy feleannyi az MR vizsgálat (meg CT) az elég szomorú...

Az a szomorú, hogy a magyar orvosok szerény tapasztalataim alapján nagyon tehetségesek, viszont nincs idejük/eszközük ezért a tehetségük nem plusz, hanem éppen kiegyenlíti a hiányokból fakadó mínuszt...

forrás:
www.oecd-ilibrary.org/sites/health_glance-2009-en/04/03/index.html?contentType=&itemId=/content/chapter/health_glance-2009-38-en&containerItemId=/content/serial/19991312&accessItemIds=/content/book/health_glance-2009-en&mimeType=text/html

@Petykabá: a számokat kicsit elírtam: 110k helyett 41 és 55k helyett 28... (az elírt számok a CT vizsgálatok száma)

@Petykabá: attól függ mi a bajom, ha egy komplikált törésem lenne nyilván a CT-t csináltatnám magamnak mert az MR-rel semmit sem érnék. ha lenne bennem egy csomó fém implantátum megint csak CT-t kérnék.
mind a kettőnek megvan a maga területe ahol a legjobb.
az viszont igaz, hogy a sok sugárzás mindenféle csúnya, főleg daganatos megbetegedést tud okozni