Megnyomorították édesapámat

2012.05.29. 06:00

Napok óta keresem a lehetőséget, fórumot, hogy kibeszéljem magamból az elmúlt hét történéseit.Édesapám 64 éves, ha megéri 1 hónap múlva 65.
Kedd óta lábfej amputált, de ne szaladjunk ennyire előre.Apukám kb. 10 éve cukros. Azt leszámítva önálló életet élő, jókedélyű ember!

 

 

2 éve egy manikűrbaleset miatt a körzetileg illetékes ügyeleten le akarták vágni a lábát.

 

Ismerősön keresztül bejutottunk egy nagyon jó kórházba, ahol megfelelő kezelések (antibiotikum kúra, érfestés, értágítás) után 2 lábon távozott.


Akkor, már lábadozott a beavatkozás után, amikor a körzeti rendelőből még mindig azzal hívták, hogy Tisztelt Uram! ismét el kell halasztatnunk a vizsgálatokat.


Most 3-4 hete ismét megvágta a jobb lábán magát.
2 héttel ezelőtt elment az ismerőshöz, aki elküldte egy orvoshoz, aki itthon NEM engedélyezett kezelést végez alkalmanként 16.000,-Ft-ért (apám nyugdíja 54.000,-Ft), ami akkor derült ki, amikor apukám már ott ült nála.
Ez volt 2012. május 11-én pénteken.


Mi minden nap beszélünk telefonon, de majdnem minden nap találkozunk is, még ha csak 5 percre is. Igaz, ilyenkor nem vetkőztetem meztelenre, hogy ellenőrizzem.


Hétvégén is többször beszéltünk, mondta, hogy fáj a lába, kérdeztem miért nem megy vissza, mondta csütörtökön rendel legközelebb az "ismerős".
Hétfőn volt egy nagyon rossz érzésem, hívtam is azonnal, nem kell-e segítség. Akkor még nem kérte, majd szerdán, május 16-án megkért, hozzam át a kutyáját magunkhoz.


Amikor átmentem és megláttam, kértem, jöjjön velem, legyen velünk, hogy tudjak rá vigyázni. Akkor úgy érezte, hogy csak pihennie kell, később felhívott, hogy mégis átjön a hétvégére.
Másnap hajnalban 4 órakor csöngött a férjem telefonja, kiderült, apukám elesett és nem tud lábra állni.

 

Azonnal mentünk érte és nem ismerte meg a férjemet, nem emlékszik hogyan került hozzánk.Én akkor láttam meg a lábát.

 

A gyerekeinket reggel gyorsan elvittük iskolába, óvodába és megindultunk az orvoshoz.

 

Elmentünk ahhoz, akinél 1 héttel korábban járt.
Reggel 10.30-kor értünk oda 15.10-kor került ránk sor. (A várakozás közben kiderítettem, hogy az új szigorítások miatt nem vehetik fel a kórházba apukámat, mert nem oda tartozik, akkor sem, ha korábban ott kezelték). Azóta megtudtam, hogy a korábbi kezelést jogosultságot biztosított volna neki, de hát itt jön be az emberi faktor.

 

Az orvostól úgy jöttünk ki, hogy térd alatt azonnal amputálni kell apukám lábát és sürgősséggel beutalt bennünket a körzetileg illetékes ügyeletre.
Mivel az a VII. ker. megkérdeztem, hogy Ok, de pontosan hová, hiszen teljesen átszervezték az egészet. Nem kaptunk választ.

 

Egyedül bepakoltam a járásra szinte képtelen apámat az autóba és irány a Péterffy Sándor u.


Ott már portán elakadtunk, mondván megszűnt a sebészet, menjünk át a Fiumei útra.


Átmentünk. Kivettem apukámat a kocsiból, majd némi várakozás után kiderítették, hogy nem felvételes a sebészeti osztály. Kértem - már erélyesebben - modnják meg hová menjünk és olyan papírt adjanak, amivel nem küldhetnek el bennünket.

Kiderült, az Uzsokiba kell menni. Visszapakoltam papát az autóba és irány az Uzsoki. Ott szerencsére ismerünk egy főnővért, telefonálások, hogy jó kezekbe kerüljünk.

 

Az Uzsokiban elzarándokoltam a betegfelvételi ablakhoz - AHOVÁ A PORTÁS IRÁNYÍTOTT!!!! és a táblák -, ami egybe volt a tüdőszűrő leletkiadójával.
Végigálltam a sort, majdan minősíthetetlen hangnemben küldött el az ott ülő alkalmazott. Akkor ezzel nem foglalkoztam, apukám fontosabb volt.

 

Eljutottam a sebészeti ambulanciára, ahol kérdeztem, hogy tudom apukámat eljuttatni - az utcáról messzire lévén -, kedvesen mondták, hogy jöjjön be. Mondom nem tud, adjanak egy kerekes széket én betolom. Nagy nehezen adtak egyet, de siessek vissza, mert bármikor szükség lehet rá.

 

Mire kiértem, férjem át tudott jönni - a közelben dolgozott - és segített kiszállni, betolni.

 

Megvizsgálták apukámat, várunk, várunk, várunk, közben kiderült, hogy ide került az a doki, aki 2 évvel korábban az értágítást csinálta neki.
Úgy váltunk el az orvossal, hogy érfestés és cukorstabilizálás után akár hétfőn találkozunk és elkezdik kezelni a lábát. Tájékoztatott, hogy valószínűleg 2 ujját le kell venni, de van remény, hogy ott meg tudják állítani a fertőzés okozta károkat.

Majd ismét vártunk, vártunk, de amikor már türelmetlen voltam, megkérdeztem, megjöttek-e már a laboreredmények.
Igen, megérkeztek. Cukor az egekben, azonnal meg kell kezdeni a kezelését.
Felvették a sebészeti osztályra.


Ahol kiderült, hogy átszállítják a belgyógyászatra a cukra miatt. Ekkor már este 7 óra volt. (én 4 óta ébren, a 3 gyerek ki tudja kivel és hol).
Megkérdeztem, hogy ezt megoldják, vagy oda is nekem kell elvinnem. Kegyesen kértek mentőt sürgősséggel (0-6 óra). Fél 11-kor érkezett meg érte a mentő és vitte át a belgyógyászatra, kapaszkodjanak meg, a PÉTERFFY Sándor u-ba.

 

Péntek reggel siettem be hozzá nővéremmel. Jó hangulatban találtuk, igaz a kórház lepukkant, de fő, hogy maradjon meg a lába.
Eljöttünk abban a tudatban, hogy jó helyen van.


Majd közel 2 óra elteltével hívott, hogy valaki menjen, mert áll a bál, hogy mit keres Ő a belgyógyászaton sebészeti panasszal (az nem fontos, hogy a cukra előző este 32 volt), akkor is 20 fölött.


Azonnal átküldték a Városmajor utcába az érsebészetre. Mivel nem értünk rá, ekkor is hívtak mentőt.
Mondtam apukámnak, hogy 4-5-ig nem tud hívni, mert az oviban anyák napi ünnepség lesz, de utána hívjon.
Fél 6-kor hívott, hogy már a Mentőben ül.

 

Nem lakunk messzire a Városmajor utcától, így azonnal rohantam oda.
1 óra várakozás után megérkezett a mentő apukámmal (szerintem Érd érintésével jöttek)


Ott - mivel a mentősök intézték - azonnal elkezdtek foglakozni vele és akkor jöttek az engem alázó beszólások.
Este kilencre olyan mérges lettem, hogy orvostól, nővértől kérdeztem, hogy mit gondolnak rólam.

 

Megcsinálták az érfestést és közölték, jól sikerült, és tőlük akár most azonnal vihetem a "bácsit" ahová akarom.


Mondtam, jó, viszem az Uzsokiba, de csak reggel. És közölték, hogy ezért ne hívassak mentőt, ha van autóm intézzem el én.

 

Mire reggel beértünk az érsebészetre, kiderült, hogy a Fiumei út az ügyeletes, csak oda vihetjük, de ott már megbeszélték egy orvossal, hogy visszük.
Átmentünk a Fiumei útra (emlékeznek, csütörtök délután jártunk ott), és nagy nehezen sikerült felvetetnünk apukámat a kórházba.


Mi kivettük a kocsiból, betoltuk és feltoltuk a 6. emeltre, ahol - habár nagyon kedves nővérkébe botlottunk-, de néztek ránk, hogy kerülünk oda.

 

Az orvos, akivel meg volt beszélve műtőben.
Papát addig elhelyezték egy szobában, de azon kívül nem csináltak vele semmit, az ebédről lemaradt.
Több óra után az orvos előkerült és végre megnézte apukám lábát, meg átnézte a leleteket.

 

Nagyon kedves, kulturált.
Közben kiderült, hogy apukám cukra továbbra is az egekben.
És talán szombaton este, de lehet, hogy vasárnap reggel elkezdtek neki antibiotikumot adni, nem csak a cukrát kezelték.

 

Eltelt a hétvége, nem tudtuk mire számítsunk. Szerettük volna átvinni az Uzsokiba, de kiderült, azonnal műteni kell, le kell vágni a lábfejét.

 

Berohantam a kórházba és teljesen véletlenül pont abba a főorvosba futottam bele, aki műti/műtötte. Elmondta, hogy hétfő reggelre elhalt mind az öt lábujja, illetve a talpon a nagyon darab, így nem tudnak "csak" lábujj amputációt végezni, de nem biztos, hogy itt vége lesz a történetnek.

 

Kedden este 7-kor megtörtént az operáció.
Most szurkolunk és ki hite és meggyőződése szerint imádkozik, hogy ne kelljen térd fölött levágni a lábát.

 

Közben az is kiderült, hogy ha 2 héttel korábban, mikor először elment orvoshoz beutalják azonnali intravénás antibiotikum kúrára, és emellett megcsinálják az értágítás/érfestést, akkor nagy valószínűséggel az ujjait is meg lehetett volna menteni.

 

Még ha egy beteg rossz beteg is, felteszem a kérdést, KI EGY ORVOS, HOGY ILYEN SORSRA ÍTÉLJEN BÁRKIT. HOL VAN AZ ESKÜ, A BECSÜLET? MIért hiszi azt egy orvos, hogy eldöntheti ezt, vagy büntethet ilyen hozzáállással????!!!!!
Azt nem gondolta végig az orvos, hogy ezzel nem csak apukám életét tette tönkre, de a környezete is súlyos "károkat" szenved.


Az az ember, aki eddig egyedül élte mindennapjait, megvoltak a maga kis dolgai, most másoknak lesz kiszolgáltatva, illetve mi 3 kisgyermek mellett magunkhoz kell vegyük, mert ahol ő lakik, ott 6 lépcső vezet a lakásáig, amin lábfej nélkül nem tud felmenni, pláne láb nélkül.

 

Egyébként a Fiumei úti sebészeti osztály nővérei előtt le a kalappal, legtöbbjük figyelmes, gondos, kedves és mindig van még hozzánk is egy jó szavuk! (kivételek ott is vannak)

 

Nem tudom, hogyan tovább, most bízunk a javulásban és reméljük itt vége lesz történetnek.

 

Heni

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lüke 2012.05.29. 10:51:29

mindennapos
57 éves,egészséges nöbeteg jobb lába IV- V. ujját artériás emboliával, 4 hónapig
fagyás
gomba
dg-nal kezelték vidéken
no comment

frutella 2012.05.29. 11:14:25

Sajnálom a posztoló édesapját, de azt minden cukrosnak tudomásul kellene vennie, hogy az egészségéért ő is felelős. Rendszeres vércukormérés, diéta, időszakos kontroll az alap. Ezen kívül hasznos, ha a cukorbeteg mindig fehér zoknit hord, így a legkisebb sérülés nyoma is meglátszik a zoknin és időben orvoshoz tud fordulni.
és egy pici kiigazítás: lábon pedikűr, kézen manikűr

Mert 2012.05.29. 12:37:33

Kedves Heni!
Egy éve nagyjából ugyanezt csináltam végig anyámmal.Javaslataim a következők: 1. A cukrot nem fogod tudni beállítani a hagyományos koszt (otthon, kórházban, bárhol) mellett, azonnal át kell állítani paleós táplálkozásra édesapádat. (Ld. Szendi Gábor könyvei)
2. Az orvosoktól sokat ne várj, még akkor se ha kedvesek és szolgálatkészek.Az inzulinos kezelés (vagy egyéb beavatkozás)csak elodázza a vagdosásokat, megvakulást meg a többit.
3. Anyám a paleo diétával egy év alatt nagyjából (!) rendbe jött, két lábujja maradt csak ott. A csodakezelések meg minden más csodagyógyszer (fokhagyma,értágító,stb.) semmit nem ér.
Nagyjából ennyi.

Ugyandehogy (törölt) 2012.05.29. 12:46:51

javaslom még a szendigáborból készült vitaminokat, és a szendigábor által megáldott szenteltvízben való fürdést.

Jóakaró 2012.05.29. 12:47:23

Azt bírom amikor a kórházban egy cukrosnak lazán odatesznek reggelire egy zsömlét, ebédre meg krumplit...

Apukád elhanyagolt cukorbeteg pedig szigorú diétával(teljes szénhidrátmentes)
a tudomány mai állása szerint már lehet javítani a cukorbetegségen abban az esetben ha még nem állt le teljesen az inzulintermelés.

Irkutszk 2012.05.29. 13:03:23

@Jóakaró: Mielőtt a posztra reagálnék, azért hadd kérdem már meg, hogy aki nem eszik szénhidrátot, annak a neuronjai és a vörös vértestei vajon mégis miből táplálkoznak?

dayaxx 2012.05.29. 13:11:37

@Mert @Jóakaró
A cukorbeteg diétának nem az a lényege, hogy ne együnk szénhidrátot, hanem hogy lassú felszívódású szénhidrátot együnk. A bevitt mennyiség a kialakított diétától (kell-e fogyni, mennyit mozog stb) függ, de figyelembe veszi a szervezet számára szükséges szénhidrát-fehérje-zsír arányt.
Az inzulin pedig önmagában tényleg nem csodaszer, csak diétával és mozgással összehangoltan képes "utánozni" a normál szervezet működését. Minden esetre használta nagyon sokszor erősen indokolt. És mindenféle csúnya érproblémák előzhetők meg vele...

apanna 2012.05.29. 13:11:57

Elég nagy hibát vétettél, amikor édesapád elesett, és nem hívtál mentőt, hanem elvittétek magatokhoz.

Idős embert, kísérni kell vizsgálatokra, nem csak a magad megnyugtatására, hanem az ő érdekében is.

Időrendben első körben beutalót kellett volna kérnetek a háziorvostól, szakorvoshoz, vagy kórházba, attól függően milyen állapotban volt.

apanna 2012.05.29. 13:14:14

@Jóakaró: Elég baj, hogy édesapád 0 szénhidráton van. Nem ez a megoldás a cukorbetegségre.

Irkutszk 2012.05.29. 13:17:04

Az elején írta csak benézek, ha marhaságot látok, hogy az elhanyagolt cukorbeteg... Nos, a nem elhanyagolt cukorbeteg is, csak idő kérdése. A cukorbetegség egy olyan betegség, mint amikor az ember kardélen táncol, évekig. Van a túl alacsony vércukor-szint (ájulással), meg a túl magas vércukor-szint (neuropathiaval, fertőzésekkel), és van a beteg a közepén. Nagyon fontos megtanulnia a betegnek magának, hogyan kell vigyáznia önmagára. Évtizedeket nyer, aki foglalkozik a cukorbetegségével! A betegség mindenképpen progrediál, csak nem mindegy, hogy milyen ütemben.

Hogy miért kell levágni a cukorbeteg lábát? Mert az erek beszűkülnek, főleg a szívtől távol eső helyeken (és mi van a szívtől legtávolabb? 10 pontos kérdés. Igen! a lábfej, a lábujjak, a láb), és mert az idegek elhalnak, és nem is fogja érezni, hogy megsérült (valószínűsítem, hogy a posztban szereplő beteg ezért hanyagolta el a lábsérülését). És akkor vegyük, hogy hogy is állunk ott a lábfejen. Van egy rossz vérellátású, nem érzett szövet, amiben ráadásul sok a cukor. Ki szereti a finom kaját, akit senki nem véd meg? A baktériumok, gombák, még azok is, amelyekkel eredetileg jól megfértünk, mert megvédenek minket a kórokozók megtelepedésétől (ők meg vidáman elkoktéloznak az elhalt hámszövetünkön). Azt hiszik, hogy arra ott már nincs szükségünk.
És mi lesz a következő, ami egy cukorbeteg életminőségét rontja? Hol van még nagyon fontos inci-finci erecskénk, amely ha beszűkül, akkor könnyen el is záródik? A szemünk. A betegek megvakulnak.

A cukorbetegek diétája pedig kiegyensúlyozott, és kontrollált kell legyen. Ennyi szénhidrát - ennyi inzulin. És jelenleg az inzulint az étkezés előtt kell beadnia magának, tehát tudatosan figyelnie kell és tudnia kell, mit és mennyit fog megenni. Ezt meg kell tanulni, betegnek és környezetének egyaránt. Nem nehéz megtanulni, de odafigyelést igényel. A veszélyeket leírtam. Az odafigyelés jutalma pedig, hogy ezek a veszélyek és tünetek évekkel, évtizedekkel később jelentkeznek, mint kezelés és diéta nélkül. Sajnálom, Heni.

Dr.laikus PhD 2012.05.29. 13:19:14

@Irkutszk:

Finomított szénhidrátot nem esznek. :)

igazságos 2012.05.29. 13:20:36

Nekem is van ilyen sztorim: rokonnak levágták az egyik lábát, le akarták vágni a másikat is, de a rokonom nővére nem engedte, ez volt a szerencséje, mert gyógyszeres kezeléssel még megmentették a másik lábát.

Nem szabad teljesen alávetni magatokat az orvos mondanivalójának, bízz a saját megérzésedben, sürgesd őket. Első pillantásra azonnal vágnak le minden testrészt, válogatás nélkül, nem vesződnek általában a gyógyszeres kezeléssel.

Viszont, ahány orvost kérdezett, annyiféle vélemény, de a nővére ragaszkodott ahhoz, hogy ne vágják le a lábát. Ha nem lett volna ott, szó nélkül levágják neki, már előkészítettek mindent hozzá.

Sintérek dolgoznak ezen a területen, válogatás nélkül mindent vágnak.

Ebből a beszámolóból azonban kimaradhattak részletek, amik fontosak.

Este kilencre olyan mérges lettem, hogy orvostól, nővértől kérdeztem, hogy mit gondolnak rólam.
---
Érdekelne a válasz. :)

Dr.laikus PhD 2012.05.29. 13:26:28

@igazságos:

"Nem szabad teljesen alávetni magatokat az orvos mondanivalójának, bízz a saját megérzésedben, sürgesd őket."

Nem. Kérj konzíliumot, ha van még kitől kérni.

Szokás szerint sommásan ítélkezel.

Jóakaró 2012.05.29. 13:28:20

@Irkutszk:

A szénhidrátmentes(gyorsan felszívódó szénhidrátok) diétával kb 2,5 hét után a szervezet elkezdi a felesleges vérben lévő cukrot bontani majd a belső viszcerális zsírokból "kinyerni" az energiát.A sejtszintű energiafelvételt tehát többszörösen is megoldja a szervezetünk.
A fogyás éhezés nélkül is beindul annak aki kövér és kb 1 év után látványos javulás be mind az anyagcserét mind pedig a cukorbetegséget illetően.
Ezért idősek, kevés mozgás mellett is diétázhatnak.

Ha a beteg állapota javult, és az értékek normalizálódtak kb 1 év után óvatosan, mértékkel lehet hagyományos szénhidrátos ételeket is enni.De mozogjunk többet és próbáljuk meg kerülni a gyorsan felszívódó szénhidrátokat amelyek a betegségeinket okozták.
Tessék mérlegelni hegy kinek mennyire fontos az egészsége.

miskabá 2012.05.29. 13:33:03

Amilyen elszomorító az egészségügy állapota, éppolyan elszomorító az ellátást igénybe vevő betegek, családtagok hozzáállása is. Sajnos semmi remény arra, hogy kellő mélységű felvilágosítást kapjanak a betegségükről, még olyan esetben is, mint a cukorbetegség. A másik fele meg az, hogy sokan nem is képesek megérteni, és annak megfelelően alakítani az életüket. Nekem legalábbis a totál tájékozatlanság, ebből táplálkozó önáltatás és imamalom szerűen ismételgetett vádaskodások jönnek le a posztból

igazságos 2012.05.29. 13:33:34

Ja, és nagyon szomorú sors lesz a továbbiakban, kedves posztoló, sok jóban ne reménykedj.

Intézetbe nem fogod berakni, mivel nagyon drága lenne, tényleg csak az a megoldás, hogy magadhoz veszed, valakinek kell vele lenni, egyedül nem lehet hagyni.
Innen egyenes út lesz a folyamatos, leépülésben, egyedül abban lehet reménykedni, hogy gyors lesz, mert van, akinél ez évekig eltart, ezt nem kívánnám senkinek.

@Irkutszk: igazad van, némely esetben, ha nem vágnak azonnal, tovább fog terjedni, de nem mindig, az nagyban függ a beteg állapotától is, öreg idős embernél már rosszabb a helyzet, mint egy fiatalabb negyvenesnél, de ez függ a szervezettől is, mennyire van legyengülve az illető.

Ott szerencsére ismerünk egy főnővért, telefonálások, hogy jó kezekbe kerüljünk.
---
Ebben az országban ez a megoldás, miért nem egyből őt értesítettétek, kerestétek fel? Ilyenkor sajnos csak ez a megoldás marad, ismerős, ismerős nővér, mentős, orvos, mással nem szabad foglalkozni, mert ez az eredmény.

Tényleg azt tapasztaltam, hol szeretnek mindent azonnal levágni, nem vesződni a gyógyítással.

Az időseket meg nem szabad egyedül hagyni, pedig sokszor lehetetlen velük zöld ágra vergődni, annyira otthon akarnak lenni.

Esetleg érdemes lenne valakit fogadni mellé, aki még ott is lakna vele, de itt az egyetlen megoldás az, ha magad mellé veszed.

El lehet képzelni a helyzetet, ahol az illető nyolcvan kilométerre lakik tőletek, senkije sincs, a másik család meg nem tud rá vigyázni folyamatosan magukhoz venni, mert mindegyik tag dolgozik.

Úgyhogy kedves posztoló, reménykedni lehet a gyógyulásban, bár ez csak ámítás, itt már le fog épülni folyamatosan. De nézd azt, hogy van a ti helyzeteteknél rosszabb is, ha ez vigasztal.

Irkutszk 2012.05.29. 13:34:08

@igazságos: Természetesen, inkább játsszunk az ember életével, hátha megmarad a lába.

Irkutszk 2012.05.29. 13:35:29

@Dr.laikus PhD: Azért szerintem ezt illene odabiggyeszteni, ha már annyira segítő a szándék.

igazságos 2012.05.29. 13:35:53

@Dr.laikus PhD: hát figyelj, aki volt ilyen helyzetben, az átérzi, aki meg nem, az csak ossza az észt.

Ennyi. Lehet gúnyolódni, mondatokat kiragadni, ötéves szinten.

igazságos 2012.05.29. 13:37:43

@Irkutszk: de nem is sintérkedni azonnal, kérdés nélkül.

igazságos 2012.05.29. 13:38:47

Ahány orvos volt, mindegyik mást mondott a lábáról, nagyon vicces volt, hét orvos mondott véleményt.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.05.29. 13:45:30

Rossz a rendszer. Legtöbbször nem az orvos tehet róla, hanem ez a szisztéma, amely szerint normális hogy egy súlyosan beteg embert hetekig köröztetnek Budapest különböző kórházai és osztályai között. Szörnyű hogy megfelelő ellátást csak akkor kap az ember ha megfelelő helyen megfelelő ismerősei vannak.

Dr.laikus PhD 2012.05.29. 13:45:38

@igazságos:

Hát persze, meg egy 65 éves emberről úgy beszélni, hogy minél előbb meghal annál jobb a családnak.

Kend normáááááááááális?

Lehet hogy kiskend, vagy kegyed gyermek, de ez a kor nem vezet még demenciához, ráadásul egy idő után önellátóvá válik egy lábfej elvesztése esetén is. Most van szüksége családra, aztán megtanulja hogyan kell járni.
A cukorbetegség ha régóta fennáll vezet amputációhoz. Sajnos.

Egy hibát vétett az apuka, az alternatív gyógyászt kellett volna elfelejteni. Amennyi időt ott elbazarolt, jobban járt volna az orvossal.

melinda32 2012.05.29. 14:50:59

Kedves Heni!
Együttérzek Veled és Én is tudom milyen rohadt nehéz az ilyesmit átélni. Szívből küldök és kívánok Nektek minden jót, erőt és kitartást...Ez a sok törődés csak szebbé teszi a lelked-fel ne add...puszi

MyGalaxy. 2012.05.29. 15:24:10

Orvosira járok, legalább 5 helyen támadható a kedves postoló irománya, de nem hiszem, hogy kíváncsi lenne rá, a bejegyzés célja (azaz az orvosok leteremtése) gondolom már megvalósult.

Dr.laikus PhD 2012.05.29. 15:43:49

@MyGalaxy.:

Nem gondolom.
Ha lenne türelmed elmagyarázni, akkor könnyebben jut túl azon, hogy nincs senki ma Budapesten aki meg tudja mondani adott napon egy nyavalyával mentő és ügyelet hívása nélkül kocsival hová is kéne menni.

sárga nyúl 2012.05.29. 15:46:11

@Babette_: A lenkeyféle füstölős ráolvasás is király. Meg a gyógygomba homeó módra.

Elijah_Baley 2012.05.29. 15:49:59

@MyGalaxy.: még nem, a belgyógyásza kimaradt a szórásból, aki mellett tíz év alatt rohamtempóban eljutott az amputációig..

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2012.05.29. 15:57:30

@Dr.laikus PhD: Központi Ágynyilvántartó, 06-1-3116000. A mentőt is ők igazítják el, ha nem tudja, ki a hunyó az adott napon az adott betegségre.
Ha a Praxis jót akar a betegeknek, ezt a számot kiteszi oldaldobozba, jó nagy betűkkel...

Dr.laikus PhD 2012.05.29. 16:06:45

@Dr. Morcz:

Megírom Despotának. :)

Hasonló kálváriát nem is annyira régen én is jártam magammal. :(
Ha nem jut eszembe, hogy a nővér aki jár hozzám, valaha intenzíven dolgozott és van jogosultsága itthon infúziót adni akkor mászkálunk mi is egy kicsit.

Aztán a jóindulatot részemről még csak feltételeznem se kell. Tudom, hogy az és mindent megtesz amit tehet.

Jó kis új rendszert kalapáltak össze.
Diagnózis kell, hogy hová lehet menni. :(

igazságos 2012.05.29. 16:14:02

@MyGalaxy.: ez mindaddig jó, míg nem a te lábaidat fogják majd levágni, nem a te egészségeddel játszanak, teszik kockára.

Valakinek mindenképpen kell lenni a beteggel, ilyen esetben. Mert, ha nem ismerőshöz viszik, nagyon megjárhatjátok.

igazságos 2012.05.29. 16:17:44

@Babette_: a leggyilkosabb: állapotfelmérés és javítás titkoltan árubemutató céljából!

Halkatla 2012.05.29. 16:21:23

Én csak annyit szeretnék hozzá tenni: idős embert kisérni kell... stb. Ki az idős? - 63 évesen még dolgozni kell. Nem? Akkor talán nem is annyira idős az illető.

frutella 2012.05.29. 16:22:28

Nem akarok bántani senkit, de annyira jó, hogy mindenki ért a diétához. SZAKEMBER!!! Nem mágus, Szendi és szomszédnéni kell, hanem szakember, aki a kapott gyógyszer/inzulin egyéb társbetegségek, egyéb gyógyszerek, egyéni ízlés, életritmus ismeretében beállítja a diétát.

@dayaxx: Azt, hogy egy cukorbeteg milyen (lassú vagy gyors felszívódású) szénhidrátot egyen meghatározza az is, hogy milyen inzulinkészítményt/ gyógyszeres kezelést kap.

igazságos 2012.05.29. 16:23:05

@Dr.laikus PhD: úgy látszik, nagyon belemásztam a lelkedbe.

De nyilván még mindig adj jó tanácsokat, meg oszd az észt tovább, hogy milyen jólelkű és együttérző is vagy, meg egy-két mondattal reagálj ám.

Egyetlen egy bekezdést nem olvastam arról, hogy lehetne segíteni a posztolónak, mit csináljon a családjával, vagy az, akinek magatehetetlen, vagy ha látszólag normálisnak is tűnik, idős emberrel.

Majd, ha magad mellé veszel egy ilyen embert is, évekig veled lakik, te ápolod, majd azután beszélhetsz, hogy milyen aranyos is volt az orvos, hogy egyből elküldte a levágni egy testrészét, anélkül, hogy megfontolta volna egyáltalán azt, hogy gyógyszeres kezelést alkalmazzon.

Nagyon nem tudsz mit kezdeni azzal, aki tényleg átélt ilyet, tudja, ilyenkor milyen helyzetbe van az ember, milyenek az orvosok.

Tisztelet a kivételnek, mert egyébként én jól elvagyok velük, megvannak azok, akikről tudom, milyenek. Ennyi.

Dr.laikus PhD 2012.05.29. 16:36:18

@igazságos:

Édesem az én mamám 100 éves.
98 éves koráig az én és a testvérem betegségéig mi voltunk vele, így nincs veled miről értekeznem.

A posztoló pontosan tudja mit kell az édesapjával csinálni. Jól csinálja, nincs szüksége a kéretlen részvétlenségedre, de még a tanácsaidra sem.

Együttérzésre van szüksége, dietetikusra, gyógytornászra és az édesapjának ha viselni tud majd - protézisre.

A többi amit az elején írt a kálvária kiírása magából. Pontosan és jól érzi, hogy elkerülhetetlen volt az amputáció.

Irkutszk 2012.05.29. 16:36:58

@Halkatla: Elesettség-függő, hogy valakit kísérgetni kell-e vagy sem. Ha nehezen tud járni, vagy elveszett vagy zavart, akkor akár beteghordó (igaz-e, karcsibácsi?), akár rokon, de igenis kísérni kell. Nem egyenesen arányosan korrelál ez az évek számával. Egyebekben egyetértek veled.

@frutella: Persze, meg kell tanulni, hogy mit szabad és mit nem. Nincsenek trükkök meg titkok, egyetértek.

Az inzulinhoz: Állapottól is függően, jelenleg legtöbbször kombináltan alkalmazzák a lassú és gyors felszívódású inzulinokat, de a beadását is szigorúan be kell tartania a betegnek. Nagyon sok önfegyelmet és odafigyelést kíván a betegség a betegtől, és mindezt hosszútávon. Életforma.

Egyik legszebb példája annak, hogy elsősorban a beteg felelős önmagáért, és önmaga egészségéért. Gondoljuk el, mi lenne az otthon beadható inzulin nélkül. Nem így történt, de mondjuk hogy létezik az inzulin, de csak az orvos adhatja be. Akkor a beteg minden étkezés előtt fél órával, illetve lefekvés előtt elzarándokol az orvoshoz, hogy az beadhassa neki az őt életben tartó gyógyszert? Kitalálták az otthon beadható (igazán praktikus és nagyfokú biztonsággal kezelhető készülékeket). Ez viszont feltételezi és megköveteli a betegtől, hogy önmaga gondoskodjon a gyógyszeréről. Az orvos és a nővér megtaníthatja rá, hogy hogyan kell kezelni a készüléket, de minden étkezés előtt és lefekvés előtt a betegnek kell a kezébe vennie azt a készüléket és beadnia magának a gyógyszert. Öngondoskodást igényel. És igen, életfontosságú gyógyszerről beszélünk, nem C-vitaminról.

Neon Fu 2012.05.29. 17:05:42

@MyGalaxy.:
"Orvosira járok, legalább 5 helyen támadható a kedves postoló irománya, de nem hiszem, hogy kíváncsi lenne rá, a bejegyzés célja (azaz az orvosok leteremtése) gondolom már megvalósult."

Az Isten óvjon tőled mindenkit. Emberségből már most levizsgáztál, innentől kezdve a szaktudásod senkit nem érdekel. Magánorvosnak ne menj, mert éhen fogsz halni.

Irkutszk 2012.05.29. 17:39:43

@Boldogságos Ifiasszony: Ezen a blogon nem szokás a személyeskedés. A troll-etetést magam részéről megszüntettem.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.29. 17:45:38

@lüke: hát a láb IV-V ös ujjainak artériás trombózisa nagyon ritka betegség, ha van egyáltalán, nem csodálom, hogy félrekezelik. ehhez ugyanis az kell, hogy 4 nagyobbacska meg 4 kisebbecske artéria egyszerre trombotizálódjon.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.29. 17:48:42

@Mert: én nem vagyok ellenzője a paleonak, mert kivételesen egész frappáns ötletekre alapul, de ha már érszűkületről van szó akkor metformin napi 5x inzulinnal és az érszűkületre prostavasin (már ha van rá pénz)

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.29. 17:51:20

@Jóakaró: a cukorbetegség nem abból áll, hogy nem eszünk cukrot és akkor jó. a cukor nagyon fontos, csak nem tud bejutni a sejtekbe inzulin hiányában, vagy az inzulin ellen kialakult rezisztencia miatt. a II-es(leggyakoribb) cukorbetegség sajátossága, hogy van még inzulintermelés

szőrdoki 2012.05.29. 18:14:16

Most voltam 2 hete Pécsett egy kongresszuson, ahol egy bőrgyógyász kolléganő beszélt a brit egészségügyi állapotokról. 1948 előtt nem volt egységes, állami ellátás! Generációk nőttek és haltak meg orvos nélkül. Egy panaszokkal teli bőrbeteget 12 héten belül el kell látni szakorvosnak. Sürgős esetet (melanoma) 2 héten belül. Ezek a kőbe vésett szabályok. A britek megtanultak az egészségükre vigyázni az évek alatt. Most, hogy van állami ellátás is, az orvosok szavát isszák és meg is becsülik őket. Meg van az alapjuk, hogy hogyan vigyázzanak magukra. Hol a legmagasabb megelégedettség az egészségügyi ellátással az EU-ban? Nagy Britannia!

Sajnálom az apádat, de az egészség megőrzése nem azzal kezdődik, hogy orvost hívok, mentőt hívok és rohangálok, meg beírok, hanem azzal, hogy mit eszem, mennyit mozgok, stb. A diabetes nem akut kórkép. Lassú gyilkos. Rengeteg idő van pro és kontra.

Sajnos a szociban felnőtt generáció(k)mástól várja a segítséget (én is). Újra kell megtanulnunk magunkra vigyázni és nem a bűnbakot keresni.

maim 2012.05.29. 20:46:45

Egy egyedül élő idős személyt,főleg,ha
erős egyéniség nagyon nehéz kordában tartani,hogy betartson egy komoly cukordiétát.Három gyermekkel nagyon nagy feladat még őt is gondozni.Minden tiszteletem a lányának.Babette,ne önsd ki a fürdővizet a gyerekkel együtt,hiszen a mindenható orvosok sok olyan személyre rámondták az áment,akit
alternatív módszerekkel,kínzások nélkül
meggyógyítottak.Ők is röhöghetnének a
középkori elavult orvosi módszereken,amin 30-40 év múlva szörnyűlködni fognak a jövő egyetemein.

2012.05.29. 21:06:05

@maim: Nem az a baj, hogy léteznek alternatív módszerek, hanem az, amikor emiatt sürgős kezelések maradnak el, a beteg állapota rosszabbodik, netán nem is hozható jobb állapotba a késés miatt, és csak ekkor jelennek meg az orvosnál, hogy csináljanak velük valamit. Én úgy gondolom, aki alternatív módszert is szeretne használni, az beszélje meg az orvosával, hogy legalább annyit el tudjon dönteni az orvosa, hogy nem árt-e vele, ha már nem használ.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.29. 21:25:47

@maim: tudod steve jobesnak is egy könnyen műthető rákja volt, 9 évig alternatív módszerekkel próbálkozott, nem engedte, hogy megműtsék, majd az utolsó éveben várta a csodát az orvosoktól

-hattori- 2012.05.29. 21:28:26

Én alapvetően a jelenleg érvényes inzulin-szigorú diéta-betegtájékoztatás és odafigyelés mellett tenném le a voksom, de nem is ez az érdekes.
A lényeg: ha meggyógyul az előlábamputatio hege, azzal még lehet teljes életet élni. lehet a cipőbe lábfejprotézist tenni, és azon kívül, hogy újra kell tanulni az egyensúlyt, akár támasztó segédeszköz nélkül, vagy egy bottal járóképes lesz. Fog tudni lépcsőzni, kádból ki-beszállni, megfelelő cipővel még kerékpározni is.
Lábszáramputált idős betegeinket látom mindezeket megcsinálni, arról a combaamputáltról nem is beszélve, aki tetőt cserélt és műlábbal létrázott :O

Javaslok egy jó rehabilitációs osztályos kezelést, és szoros diabetológiai gondozást, olyan diabeteses szaknővérrel, aki jól tudja a beteg és hozzátartozó felvilágosítást és egy betegklub is hasznos lehet. Ha egy "egyedül élő idős személy,főleg,ha
erős egyéniség" is pontosan megérti, hogy az életminősége függ a tanácsok betartásától. Az eü. helyzete és az elszenvedett tili-toli borzalmas, de mindenkinek egy élete van, benne a döntéseivel.

Még egy fontos dolog: amilyenek az erek a lábában, olyanok az agyában, szemében, veséjében és szívében is, ezért javaslom ezeket is "átnézetni".

Mindkettejüknek kitartást kívánok, a rehab-hoz, a felgyógyuláshoz és az újabb szövődmények elkerüléséhez szükség lesz rá, de megéri.

Ajj-jajj 2012.05.30. 08:04:55

@Jóakaró: A pokolba vezető út is tele van jószándékkal. A cukorbeteg nem étkezhet teljes szénhidrát megvonással. Be kell tartani az előírásokat.Ingyen adják a szakrendelőben a Diétás és lábápolási tanácsok cukorbetegeknek című füzetecskét, ha az abban foglaltakat betartja a beteg, nem kerűl ilyen szörnyű helyzetbe. Az interneten rengeteg recept van (még desszertek is) cukorbetegeknek. A kórháziak viselkedéseiről csak annyit: végrehajtják a kormány népírtási programját, mely nem azonos a drasztikus Hitler módszerrel, kicsit enyhébb Orbán módszer.
Javulást kívánok a betegnek, meg kicsit több önuralmat az étkezés terén.

Dr.laikus PhD 2012.05.30. 08:14:24

@Ajj-jajj:

A paleolit diéta nem teljes szénhidrátmegvonás.
Sőt nem is mondja, hogy egyik napról a másikra kell áttérnie cukorbetegnek, de ellenőrzés mellett, fegyelemmel jó eredmény érhető el.

Kicsi érdemes utána nézni ennek a diétának is, lényegében nem mond mást, mint az a bizonyos kis füzetecske, de teljesen kivonja az étrendből a gyorsan felszívódó szénhidrátokat.
Nagyobb fegyelem, sokkal több pénz és még több egészségtudat, önismeret, 100%-os életmódváltás (még a cukorbeteg életmódjához képest is), biológiai ismeret kell.

Ismerős I-es típusú cukorbeteg, orvos.
Jó hatású még neki is a diéta.
Embertelenül sokba kerül egy nyugdíjasnak.

Ajj-jajj 2012.05.30. 09:15:23

@Dr.laikus PhD: Embertelenül sokba kerül,de lehet csökkenteni. Én vásároltam egy mérleget, ami grammokban mér.Minden nap kiszámolom, hogy mennyi szénhidrát van abban amit elkészítek magamnak,önuralom kérdése, hogy betartom-e az ajánlottakat. Igen, be kell tartanom ha nem akarok megvakulni, amputált lenni. Hatszor eszem egy nap, először reggel 6-kor. Azután 3 óránként. Ajánlott szénhidrát mennyiség nekem: reggel:30, tízórai:20, ebéd:50, uzsonna:20, vacsora:40, utóvacsora:15.gr szénhidrát. Ezt nagyjából tudom is tartani.
Ha nagyon megkívánom az édességet, veszek Update pudingot, ami nem túl gusztusos, de ehető. Csokoládét 86%-ost veszek, ebből időnként 1 kockát eszem,néha iszom nagyon száraz v.bort, de ezt rendszeresen elfelejtem, pedig nem ártana a szívem miatt. Jó módszer a nokedlinél, sós tésztáknál a liszt egy részének kiváltása túróval. Nagyon finom így sütve a sajtos tallér,v.pogácsa. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Németországban élő gyermekemtől kapom a bekevert kenyérlisztet, ami barna és sokmagvas.Szénhidrát tartalma nem éri el a 40/100 gr-ot. Az általam hozzá adott túróval még kevesebb. Magamnak ebből sütök. Szokott hozni (rendes) német lisztet is, annak nincs feltüntetve a sz,hidrát tartalma, de nincs agyon finomítva, szürkés a színe, meg az állaga is eltér az agyon finomított magyar liszttől. Én nem veszem a magyar csökkentett sz.hidrát tartalmu lisztet, tésztákat, mert tisztességtelenek tartom az árát. Mióta nyugdíjas vagyok, azóta tudok ennyire törődni magammal, mert amikor még dolgoztam, ez nem nagyon sikerült. Gyógyszeres, II-es típusu diabéteszes vagyok, mindig reggel éhomra mérem meg a cukorszintemet, mert az is nagyon drága, pedig nem tartozom a kisnyugdíjasok közé.

Dr.laikus PhD 2012.05.30. 09:16:55

Despota kirakta a betegeket leginkább érintő közérdekű telefonszámokat.

JOBB OLDALI MÁSODIK OLDALDOBOZ.

Dr.laikus PhD 2012.05.30. 09:22:08

@Ajj-jajj:

Gratulálok! :)

A paleolit ennél drágább. Erre gondoltam, viszont "borzasztó" hatékony.

Mindazonáltal orvos kell akivel a beteg megbeszéli és kézben tartja az elején.

Barátném felnőtt korára lett súlyos lisztérzékeny.
Na neki olcsóbb lett. :-)

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.30. 09:45:14

@Ajj-jajj: ha van rá lehetőséged akkor hozass németországból sukrint, ez egy cukorszerű anyag 0 glikémiás indexszel. annyi édességet ehetsz amennyit akarsz cukorbeteg létedre

2012.05.30. 10:08:10

Magyarországon, városban mióta lehet egészségesen étkezni?

A polcok tele vannak rossz minőségű élelmiszerrel, a piacok seftes zőccségkereskedőkkel, én meg vidékiként elborzadtam azon, hogy a pesti anyósjelölt mit nevez epernek, mert az ugyan piros volt, de eper nem.

Szóval én óvatosan bánnék a csodadiétákkal, már az alapanyagoktól kezdve :)

Az ember visszafejtheti az egészségtudatát odáig, hogy miért szív koszos levegőt (a gázcsere is fontos anyagcserefaktor), de egy szint után fölösleges.

Dr.laikus PhD 2012.05.30. 10:15:22

@Fyall - Separate or superstate!:

Nem elsősorban a bio élelmiszerekről szól, hanem azok összetételéről.

Lehet egészséges epret is venni és magadnak szedni.
Most akkor itthon vagy?

2012.05.30. 14:39:58

@Dr.laikus PhD: Most akkor igen. De kirepülősen járok Angliába. :)

bolondanya 2012.05.31. 14:04:31

@csak néha benézek ha marhaságot látok: @dayaxx: @yatumux: @Irkutszk:

Nincs időm mindenkinek válaszolni.

Apukám nem hanyagolta el a cukrát, rendszeresen mérte, járt kontrollra is, a gyulladás borította fel a cukorháztartsát ilyen mértékben.

Egyébként az elmúlt két hétben engem még senki nem tájékoztatott arról, hogy mi hogyan lesz. Most várni kell. Sok jóval nem kecsegtetnek, én pedig próbálok erőt adni apukámnak is a gyógyuláshoz.

bolondanya 2012.05.31. 14:07:26

@-hattori-:

ma úgy tájékoztattak, ha nem kell combközépig továbbmenni, akkor a lábfejamputáció nem indokolja a rehabilitációt.
Most átrakták a belgyógyászatra, hogy a cukárval foglalkozzanak, ott pedig látták a kartonokból az orvosok, hogy a gyulladás előtt ez egy kezelt cukros állapot volt.

Oldjam meg én otthon.

bolondanya 2012.05.31. 14:13:53

@szőrdoki:

számoltam 100-ig miután elolvastam a hozzászólásodat.
Ne csináld végig, amit én!!!!

Én soha nem vártam mástól segítséget és apukám is azért nem szólt nekünk, hogy segítségre van szüksége, mert nem akart senkit terhelni a bajával.

Én egészségesen élek, rendszeresen sportolok a férjemmel együtt és a gyerekeinket is erre neveljük.

Ne rólam mondj véleményt, amikor nem tudod ki vagyok és hogyan élek!!!!!
Apukám nagyon sokáig sportolt, most is járt konditerembe amíg be nem gyulladt a lába.
Nem hibátlan egyikünk sem, de amit megtapasztaltam, az kiakaszott.
Ebből is láthatod, hogy nem vagyunk beteges, orvoshoz rohangálós MAJD MÁS MEGOLDJA HELYETTÜNK család!

bolondanya 2012.05.31. 14:18:13

@Halkatla:

ha olvastad a posztomat, akkor olvashattad, hogy nem ismerte meg a férjem.
Zavart állapotban volt apukám, mint utólag kiderült, olyan mértékű volt a gyulladás, ami már a szervezetét veszélyeztette.

egyébként meg 65 éves és dolgozik nyugdíj mellett, onnan hívtak fel bennünket.

bolondanya 2012.05.31. 14:24:59

@MyGalaxy.:
drága hozzászóló!

Támadd bátran 5 helyen, de akár 10 helyen is az írásomat.
Amit én csináltam végig, azt én csináltam végig.
A cukra kezelt, szinten tartott volt.

Nem az orvosok lejáratása volt a cél, csak leírtam mi történt.
Semmit nem csavartam a történeten.
De vidd be a csoportársaid közé és beszéljetek erről. Mielőtt a borítékért nyúltok sok mindent végig kellene gondolni.
Attól, hogy orvos dr-k lesztek, nem lesztek mindenhatóak, Istenfélék, hogy ítélkezzetek.

Ne kerülj abba a helyzetbe, hogy 37 évesen - amikor az élet még előtted állhatna - az lebegjen a szemed előtt, hogy mit csinálsz a beteg szereteddel?

6, 6 és 9 évesek a gyermekeim.
Idén nyáron valószínűleg nem tudunk elmenni velük nyaralni, mert vagy itthon kell ápoljam apukámat, vagy a pénzünket viszi el az ápoltatás!

Ezt így felfogod?

Ez akkor is így van, ha apukám "rossz" beteg. Akkor is joga lett volna időben!!!!!! megfelelő kezelést kapni.

bolondanya 2012.05.31. 14:29:07

@miskabá:
semmi imamalom nincs itt, semmi önáltatás.
Tények.

Ez a mai magyar egészségügy.

Apukám szinten tartotta a cukrát, ha egy pedikűrbaleset miatt nem vágja meg magát, akkor most semmi baja nem lenne.

A cukra a gyulladástól ment az egekbe.

bolondanya 2012.05.31. 14:32:57

@igazságos:

amikor elmondtam az orvosnak és nővérnek - hogy a baleset előtt - önálló életet élő, magát egyedül ellátni képes ember volt, akkor csodálkozva kérdezték, hogy "Önök nem együtt laknak?"

Mondtam: nem és gondolják, hogy ha tudom, hogy ekkora baj van, akkor hagyom idáig fajulni a dolgot?

bolondanya 2012.05.31. 16:15:54

Én, mint a levél beküldője (posztoló) nem azért írtam meg az esetünket, hogy orvosokat alázzak, vagy tudatlanságomat (???) mutogassam.
Azért írtam meg, mert most szembesültem azzal, hogy amit a hírekben hallunk/olvasunk/látunk, az igaz. Addig küldik a beteget jobbra-balra, míg meghal a mentőben, autóban, utcán.
Igen tudatlan voltam - MERT NEM VAGYUNK ORVOSHOZ ROHANGÁLÓ AZ EGÉSZSÉGÜGYET VÉGLETEKIG SZIPOLYOZÓ CSALÁD - és nem tudtam, hogy az ágynyilvántartót kell hívnom, hogy megtudjam ki az ügyeletes kórház! (Micsoda tudatlanság és felkészületlenség!)
Lásson csodát mindenki, a számukat sem tudtam. Lehet, hogy ez önáltatás, vagy felelősség másra hárítása, de ez a nagy büdös helyzet.
A háziorvos, pedig csak előzetes bejelentkezés alapján fogad, tehát amikor május 17-én hajnalban összekapartuk jóapámat, akkor nekem össze kellett egyeztetnem a következőket (sorrend nem fontos):
- apukám
- 1 gyermek iskolába jutása
- 2 gyermek óvodába jutása
- munka átszervezése
- délután a 2 gyermek eljuttatása úszásra, majd haza, ellátásuk
- 1 gyermek iskolából elhozatala, ellátása, lecke ellenőrzése, stb.
- férjem munkája
- egyéb ügyintézni valók
- háztartás (nem részletezem)
- bevásárlás

Minden orvosnak és orvostanhallgatónak üzenem, hogy diplománk nekünk is akad itthon, attól még nem játszunk Istent.

Felvilágosult, nyitott, olvasott emberek vagyunk, akik beleszaladtak a mai VALÓSÁGBA és ez sokkolt bennünket.

A cukorbetegségről és annak szövődményeiről már gyermekkoromban olvastam, két terhességből 3 gyermekem született és akkor is nagyon figyeltem, hogy mit eszem és sportoljak.

Apukám hibázott amikor elvágta az ujját és nem ment azonnal orvoshoz, de még nem volt túl késő, amikor felkereste az őt korábban kezelős kórházat.
Őt úgy nevelték, hogy "nem érünk rá betegnek lenni", tehát nem a szoci gondolkodás vezérli.
Amikor elment orvoshoz, akkor azonnal meg kellett volna kezdeni a kezelését.
Ennyi és ezen nincs mit vitatkozni.
Ezt azóta már számos orvos is kimondta és még ennél csúnyábbakat is mondtak az orvosok a kollégákra, másik kórházra!

Én hárítok, vagy kenem a felelősséget, azt a harcot én vívom a körülményekkel.
Én is sokat tanulok mások történeteiből, közzé tettem a mi esetünket, hátha másnak segít eligazodni az egészségügy útvesztőjében.
Bántani senkit nem akartam, csak kikiabálni magamból a dühömet.
Aki magára veszi, az meg tartson önvizsgálatot és a jövőben ennek megfelelően éljen és dolgozzon!

szőrdoki 2012.05.31. 16:29:10

@bolondanya: Apósom 20 éve rokkantnyugdíjas vasutas stroke-kal. Az ütközők alól húzták ki kétszer ájultan. A feleségem megismerkedésünk előtt havonta hívta a mentőt, állandó halálfélelme volt. 3 éve Sopronba elvittem egy barátomhoz, aki átállította a gyógyszereit, azóta rendben van. 20 évig volt feleslegesen rokkantosítva. Ellopták a munkáját, az életét!
Anyósomat 2 hete vitték be Nyíregyházára mentővel szívinfarktussal. Hétfőn. Előtte pénteken volt a háziorvosánál, aki a köhögésére, mellkasi fájdalmára antibiotikumot adott, és biztonság kedvéért csinált egy EKG-t is. Hazaküldte pihenni. A mentőorvos azt mondta, már a pénteki EKG-én is ott volt az infarktus jele. Nyíregyháza nem vállalta a műtétet, csak stabilizálta az állapotot, most Debrecenben várja a műtétét. 3 ér lesz kicserélve.
Édesanyámat 2 napja (pont a válaszom után) vitte be a mentő Tokajból agyvérzéssel Nyíregyházára. 82 éves. Most ott fekszik, de én Pestről nem tudom meglátogatni, mert a betegek időre vannak beírva, és nem hagyhatom ott a rendelést. 30 éve dolgozom, egyszer sem voltam táppénzen és 4 gyermeket nevelek. Sopronban élek és havi 4 000 km-t vezetek az orvosi munka mellett. Az, hogy mi lesz a nyári szabadsággal, az eszembe sem jut. Megy a verkli.

Köszönöm az orvosoknak, hogy megvizsgálják, ápolják a hozzátartozóimat.

Te is inkább a számolás és beírogatás helyett köszönetet mondanál, hogy megműtötték az apád lábát. 15 év múlva nem lesz orvos, csak a magukra maradt emberek. 15 év múlva egy szepszis (vérmérgezés) egy hét alatt el fogja vinni (ne vigye!) az apádhoz, és az anyámhoz hasonló betegeket. Az ellenzős nép csak az orvosokon és eü. dolgozókon próbál beírogatásokkal bosszút állni. Az orráig sem lát. Semelyik politikai erő sem akar fizetni a nyugdíjasoknak. A cél, ne legyen nyugdíjas, ne kelljen fizetni a nyugdíjat! A gyógyszer elérhetetlenül drága lesz, a kórházak bezárnak, az orvosok elmenekülnek. A nép haragja meg az orvosok felé fordul. Forduljon. Attól nem fognak meggyógyulni.

2012.05.31. 18:59:31

@bolondanya: Végre valaki, aki nemcsak megírja a posztot, hanem reagál is a hozzászólásokra, még ha ez nem is annyira vidám beszélgetés. A szakmai részhez nem tudok (nem akarok) hozzászólni, de annak örülök, hogy a válaszaiddal értelmet adsz a beszélgetésnek, még akkor is, ha sok negatívum merült fel mindkét oldalon.

2012.05.31. 19:02:57

@szőrdoki: Végül is ha a blogot bezárnák, akkor minden a helyére kerülne. Mert ugye minek is irkálunk ide, ha negatívumot nem lehet? Kaptál választ a kérdéseidre, szerintem elég részleteset, a többi megjegyzésedet nem kellett volna, bár azt is csak olyan alapon tehetted, mint ő a sajátját.

bes3 2012.05.31. 19:18:32

Édesapádat a cukorbetegség nyomorította meg, az orvosok a sérülés utáni elsô pár hét beteg általi késlekedése elteltével próbálták menteni ami menthetô.

Él, és ez jó.

(Az "ismerôs" akire hallgat az kicsoda? Ismerôs orvos, vagy ki? )

Igazság, hol vagy? 2012.05.31. 19:30:51

@bolondanya: Tudod a panaszod akkor fordult nálam,amikor a nyaralást említetted.A kérdésem még annyi lenne,hogy kezelt diabéteszt írsz,ha nem laktok együtt akkor honnan tudod,hogy apukád betartotta-e a megfelelő diétát.Pedikűr "baleset",már a vízcsapból is az folyik,hogy diabétesz esetén a seb gyógyulása hosszabb folyamat.Ha erről időben tudomásod volt,miért nem voltál akkor apukád mellett?Azt pedig csak feltételezem,hogy saját lelkiismereted megnyugtatására íródott ez az egészségügyről írt panaszod.Más:Szüleid Téged is felneveltek,lehet nem tudtak elmenni nyaralni,mondjuk pont beteg voltál.Nem hiszem,hogy erről egy írtak volna egy posztot.Nem akartalak megbántani sem az észt osztani,de nekem ez a véleményem.

Igazság, hol vagy? 2012.05.31. 19:33:48

@Igazság, hol vagy?: Ez még kimaradt:Apukádnak jó egészséget,sikeres rehabilitációt,ami megkönnyíti az életét.

bolondanya 2012.05.31. 20:13:10

@szőrdoki:
biztosan azért adtam az orvosnak pénzt, meg a nővéreknek, meg vittem be kávét, teát, édességet, mert nem becsülöm a munkájukat és mert hálátlan vagyok.

A legnagyobb baj azzal van, hogy az orvosok lenéznek mindenkit.

Még egyszer leírom, azért írtam le a sztorinkat, hogy más tanuljon belőle.

És ha tetszik, ha nem - amikor elment orvoshoz, akkor azonnal érdemi kezelést kap!!!!, akkor nem tartunk itt.

bolondanya 2012.05.31. 20:16:32

@bes3:
az "ismerős" orvos. Szándékosan nem írom le sem a nevét, sem az intézményt, ahol dolgozik.
Megtisztelem ezzel, habár ha Ő az első vizit alkalmával azonnal intézkedést rendel el, akár a körzetileg illetékes kórházban, akkor most nem tudom mi van, de valószínűleg a cukor megmarad és a lába is!

bolondanya 2012.05.31. 20:27:52

@Igazság, hol vagy?:
a kezelt diabétesz azt jelenti, hogy rendszeresen mérte a cukrát, erről füzetet vezetett.
Elég sűrűn az orrom előtt mérte a cukrát, láttam az értékeket.

Hogy miért nem voltam apukám mellett?

Ne haragudj, de ez undorító kérdés.
Ha megmagyaráznám, akkor azt is kiforgatnátok, meg magyarázkodásnak fognátok fel.

Hidd el, van dolgom, sőt az elmúlt 2 hétben is lett volna, de most nem az a fontos!
Átfordult a panaszom?! Miért baj, hogy valaki ki meri mondani amit gondol?!
Miért baj, hogy leírom, nem egy ember életéről dönt ilyen helyzetben az orvos?!
Lehet, hogy a mi esetünkben ki lehet fordatni ezt az egészet, de biztosan van naponta 100 másik eset, ahol egy orvos döntésén hasonlóan több ember élete fordul fel.
Nem gondolom, hogy el kell vennem a gyerekeimtől a gyermekkorukat.
És igen, engem felneveltek, ezért is vagyok ott mellette, fizetjük a dokit, nővéreket, fürdetem, viszem a tiszta ruhát stb.

Ha nem értitek amit leírtam, az nem az én mosakodásom, hanem a Ti lelki szegénységetek.
Én őszinte ember vagyok, és megrémít ami rám vár, de ki merem mondani!
Nem Orbánt, vagy Gyurcsányt szidtam. Az "ismerős" orvos kitolt velünk és ennek köszönhetően belekerültünk az egészségügynek nevezett labirintusba.
Többször leírtam, úgy gondolom, ha egy beteg "rossz" beteg, akkor is megérdemli a megfelelő kezelést, bánásmódot.

És bármennyire szeretnétek, nem fogom magam ostorozni és hibáztatni.

bolondanya 2012.05.31. 20:31:28

@Turchi:
ezért írtam le a sztorit.

Tudtam, hogy lesz nagyon sok "jóindulatú" ember, de nem érdekel.
Ha ezzel más innentől erőszakosabb a cukorbeteg rokonával, ismerősével, barátjával, az orvossal, nővérrel, stb. már megérte MEGÍRNI. Megélni nem érte meg, de tanuljon belőle aki tud.

Ma a belgyógyászaton megállapították, hogy a seb elfertőződése előtt a cukra "kezelt" volt. (Elővették a kartonokat és elbeszélgettek apukámmal.)

Ő "csak" abban hibás, hogy próbálta magát otthon gyógyítani.

bolondanya 2012.05.31. 20:36:50

@Igazság, hol vagy?:
ezt köszönöm, de a mai napon úgy adták át a belgyógyászatra, hogy onnan hozzam haza és csináljak vele amit akarok - igaz, az orvos akkor még nem kapta meg a borítékot- a lábfej amputáció miatt nem utalják rehabra.
No comment.

nekem meg jönnek a kérdések:
Protézis?
Mankó?
Rokikártya?
Közgyógy?
Gyórgytorna?
Kontroll?
stb-stb.

Ezekre a boríték után sem kaptam érdemi választ.....
Ha még fent lesz ez a beírás, tájékoztatlak a fejleményekről.

bolondanya 2012.05.31. 20:44:55

Az orvosoknak és medikusoknak üzenem, hogy apám rosszulléte előtt pár nappal olvastam egy cikket -(ilyen tájékozatlan vagyok) és a szepszist (vérmérgezés) sem tudom mit jelent idegen szavul....-, hogy az orvosok horrorisztikusan magas százaléka (milyen nyelven írjam?) emberileg alkalmatlan az orvosi pályára, mert képtelen a beteget EMBERként kezelni, csak a darab húst látják benne.
És képzelje el minden orvosdoktor, hogy el tudok olvasni és értelmezni is tudok egy latinul megírt zárójelentést, pedig nem vagyok orvos, sem eü-gyes.
Az orvosok ugyanolyat nyomnak a kétbetűsben, esznek, szeretnek, alszanak, stb.
Csak nekik a gyógyítás a választott hivatásuk, munkájuk. Ezt apukám sztorija előtt is így gondoltam, most is így gondolom. Az asztalos ért a fához, megmunkálja azt, hogy legyen min "műteni"! Remélem eljut a megfelelő helyre a hasonlat.

szőrdoki 2012.05.31. 22:55:54

@bolondanya: írod:
"A legnagyobb baj azzal van, hogy az orvosok lenéznek mindenkit."

Az orvosokat irigylik és utálják, ez a mottó kíséri végig a 30 éves orvosi pályafutásomat.

Dr.laikus PhD 2012.06.01. 05:33:25

@bolondanya:

@bolondanya:

Kihozol a sodromból.... pedig.

Édesapád még ha jól kezelt és karbantartott cukros volt a szövődményei jelentkeztek, történetesen az érszűkület.
Már bocsánat a jó diploma mellé kis egészségismeretre is szükség van.
Ha ez létezik, akkor nem lenne ennyi rinya.

Értem én, hogy 36 éves három gyermekes anya vagy, kemény leány, jó munkás.
Nem készültél fel arra, hogy 65 éves apádra figyelned kell ezen a nyáron a nyaralás helyett.

Ha jól belegondolsz milyen rehabilitációra gondolsz egy lábfejhiány esetén?

Nyilván a sebészeten majd jelentkeznie kell, fel fogják írni a mankót amivel megtanul majd járni és később amikor a lába alkalmas lesz erre kapni fog protézist is.

1. Protézis - állapotfüggő
2. Mankó fel fogják írni.
3. Rokikártya, ha vezet akkor jár.
4. Közgyógy, jövedelemfüggő,
jogszabályt kell elolvasni,
www.hoxa.hu/?p1=forum_tema&p2=90018,
www.szocialis_ellatasok.abbcenter.com/?id=78120&cim=1#
www.oep.hu/portal/page?_pageid=35,21340805&_dad=portal&_schema=PORTAL
5.Körzeti orvosnak kell szólni (tudom, hogy felháborító, értem is) és küldeni fog, ha van a kerületben ilyen ellátás.
6. Kontrollra menni kell, nyilván a zárójelentésen rajta kéne legyen.

Ha nincs mindez valóban felháborító, de akkor neked kell utána nézni.

Légy szíves megírni magánban hányadik kerületben laksz és megpróbálok utána nézni, hogy amíg édesapád nappali felügyeletre szorul, fizikai segítségre, gondolok itt napi fürdetésre is, felügyeletre amíg dolgozol mennyibe kerül, tudok-e karitatív ellátást ott.

Megértem, hogy rémült vagy, de nincs senki akit hibáztatni kéne csak az édesapád aki elhanyagolta a fertőzést, az ismerőst aki egy sarlatánnak fizettetett ki egy vagon pénzt és amputáció lett a vége. Megsúgom persze, hogy ez nem egy hét alatt kialakuló állapot. Édesapádnak régóta kellett éreznie a neuropátia tüneteit.

Egyszóval. Szokd meg a gondolatot, hogy ez a nyár édesapád talpra állításával fog eltelni. Fiatal ember lényegében akinek csonkolták a lábát, nem ő az egyedüli aki megtanul evvel élni.

Mielőtt megvádolnál én is laikus vagyok, nagyon laikus.

Aki eddig orvos neked írt, senki nem beszélt veled magas lóról, csak elmondta, hogy mi is ma a helyzet.
Ennyit tud nyújtani ma - nem az orvos- a rendszer.
Nem jó most krónikus betegnek lenni, cukorbetegnek különösen nem.

Ahogy utánad olvastam, különösen kemény nő vagy. Felejtsd el a rémületet. Kisebb a teher, mint amilyennek érzed.

bolondanya 2012.06.01. 07:06:06

@szőrdoki:
én nem irígylem az orvosokat!

és alapból most sem az orvosok hoztak ki a sodromból, hanem az, hogy 2 nap alatt 7 helyre kellett továbbmenni, abból 5 alkalommal nekem kellett a továbbjutásról gondoskodni.

bolondanya 2012.06.01. 10:43:41

@szőrdoki:
reggel nem volt időm kifejteni.

Én sem az orvosokat, sem mást nem irígylek semmiért.
Alapból nem vagyok olyan irigykedős típus.
Engem munkára sarkall, hogy elérjem ami a család boldogságához kell, nem irigykedni és mástól elvenni igyekszem.

Szimplán azt gondolom, hogy az orvosi szakma is egy a sok közül. A közértben mennyien mennek el úgy a pénztártól, hogy rá sem néznek a munkáját végző EMBERRE. Ő nem tudja a vevőket felkérdezni, hogy inkább lennél hálás.

Hálás vagyok minden orvosnak és nővérnek, de én a közértben is további szép napot, vagy estét, vagy hétvégét kívánok az ott dolgozóknak.
Tisztelni kell egymást és nem kérkedni azzal, hogy ki kicsoda.
Az orvos minden tiszteletem ellenére is ugyanolyan ember, mint mindenki más.

Egy dologra azonban ismét felhívnám a figyelmet. A férjem, vagy én, ha elvégezzük a munkánkat, megkapjuk a kialkudott árat és nem kapunk borítékot mellé. Ma nagyon nehéz helyzet van, és tegnap óta azon agyalok, hogy elég volt-e a dokinak amit a borítékba raktunk. Visszamehetek-e hozzá jövő héten?
Ma mindenkinek sokkal nehezebb az élete, de az orvos nem mondta, hogy nem kérem a borítékot, költse az édesapjára.
Minden nővér elfogadta a zsebbe a pénzt, 1 volt, akivel erőszakosabbnak kellett lenni.

Beszéljünk már nyíltan erről az egészről.
Azt, hogy apukámmal én milyen harcot vívok és milyen beszélgetéseink vannak nem ennek a fórumnak a témája.

Addig, amíg más orvos nem hívta fel a figyelmünket arra, hogy az első alkalommal nem megfelelő ellátás (ok-okozati, apám is benne van, tudom) vezetett oda ahol most tartunk és ki tudja mi lesz a vége.
Addig szimplán csak a többtíz kilméteres városi kocsikázást akartam leírni. Azt, hogy a hírekben hallva azt gondolnám, igen, volt egy ember aki hibázot. De nem ez a magyar valóság.
De tudod, ezen az orvos és nővér empátiával, emberhez méltó viselkedéssel és hozzáállással tompíthatna.
Ha megállnának, az ember szemébe néznének és nem fellengzősen, hanem emberi hangon beszélnének velem, vagy a beteggel, vagy más hozzátartózóval.
Nem úgy, mint egy egyhalott, a világból semmit fel nem fogó hülyével.
Ezt megérdemlem én is, apukám is, a 90 éves bácsi, a roma ember, akinek nem vették észre a rákját és sorolhatnám.

Ha valaki tanulatlan, azt sem kell megalázni, annak is joga van a tájékoztatáshoz stb. és ha hiszed, ha nem az egyszerű (tanulatlan) romaasszony is észreveszi, hogy lenézik és úgy beszélnek vele mint egy hülyével. Ezt én diplomásként is ugyanígy érzem.

Szerintem sok ember nevében kimondtam most dolgokat, akár megsértődnek rajta az orvosok és nővérek, akár nem.

bolondanya 2012.06.01. 11:09:09

@Dr.laikus PhD:

köszönöm a segítség felajánlását, de mint írtad, kemény csaj vagyok. Igen, jól látod. Meg fogjuk oldani, vannak nálunk sokkal rászorulóbb emberek....

Én alapból nem rinyálni akartam, csak leírni, hogy addig amíg meg nem műtötték, milyen kálváriát jártunk meg. Csak tudod, jöttek és jönnek mellé minden nap a dolgok.

Nyaralni sok éve nem voltam, nem magam miatt, hanem a gyerekeim miatt aggódom (nem azért mert önző disznó vagyok).
Neked is megírom, hogy az apámmal való diskurzusaink nem ennek a fórumnak a témája, hidd el, vívom én ott is a harcot.
De a tények, tények. Május 10-én elment orvoshoz (ismerős), aki nem kezdte meg az azonnali szakszerű ellátását, hanem elküldte valami "csoadakezelésre" sok-sok pénzért.
Apukám nem egy agyhalott ember, önállóan él, dönt dolgokról (most azért ezt nem hagyom neki annyira), megbízott az orvos javaslatában.
Utána 17-én ismét bekerült az eü rendszerbe és az azonnali szakszerű ellátás helyett csak vártunk, vártunk és vártunk. Én időnként azt hittem, arra várnak, hátha belehal a mérgezésbe.

Azért itt is volt egy-két lenéző "orvosi" hozzászólás, de én azt írom le, amit naponta a kórházban tapasztalok.

Tegnap én borítékoltam az orvossal, próbáltam kérdezni tőle a felsoroltakat és kitérő választ adott.
Gyakorlatilag fűrésszel a kezében arra vár, mikor vághatja comból le apám lábát.
Azt mondta, hogy a belgyógyászatról ha kiengedik, hozhatom haza.
Ezzel minden ok, tud napozni, beszélgetni,..., de ki és mikor és hogyan kötözi a sebét? Nem kaptam választ "majd be kell jönni"
Egy receptet, semmit nem adtak, pedig a mankóval a kórházban is ki tudna menni wc-re.

Szóval nem annyira egyszerű a helyzet, ahogy ez tűnik és .....

Minden tanácsot szívesen veszek és megköszönöm.
A boríték elfogadva, mi meg most várunk és nem tudjuk a belről merre? Mert a zárójelentése a sebészeten ki lett adva (természetesen, ha rosszabbodik az állapota azonnal visszaveszik), ha a bel kiadja, akkor .......
A cukra két napja ismét visszaállt. Nem tudom, ezek után meddig marad a belosztályon.
Jönnek a kérdések, én amit tudok alapból azt intézem, amit nem tudok, annak járok utána.
Nem gondolom, hogy el kellene végeznem egy egészségügyi iskolát, ha megmutatnák, vagy elmondanák mit csinálja, azt felfogom és megcsinálom.

De miért is kell nekem mindennek utánajárnom?

Dr.laikus PhD 2012.06.01. 12:02:11

@bolondanya:

"De miért is kell nekem mindennek utánajárnom?"

www.168ora.hu/szerda11/visszaerkezik-e-az-egeszsegugy-a-szocializmusba-96868.html

Hosszú. 60 perc. A cím ne tévesszen meg, de magyarázatot találsz arra, hogy miért kell neked egyre többet tudnod, legalább azt, hová fordulj főleg akkor, ha úgy érzed te gyorsabb vagy a rendszernél.

Magyarázatot kapsz, hogy édesapád miért nem műtötték meg azonnal, miért a várólista, miért van megkötve az intézmény és az orvos keze.
Miért csak életveszély esetén van azonnali és sürgős ellátás, miért kéne kiírni az ágynyilvántartó telefonszámát nem csak a betegnek, hanem az intézményi dolgozóknak is, hogy aki segíteni szeretne akkor oda küldjön ahova menni lehet.

Ne veszekedj édesapáddal. Önálló, az életével rendelkező (játszó) felnőtt férfi.
Neked egy dolgod van megtenni ami tőled telik, de helyette nem teheted meg amit neki kell.

A sebész elvégezte amit kell, körzetben szoktak kötözni, kerületenként változik.
Nem várja fűrésszel :D, legfeljebb látva a kétségbeesésed nem mondja amit szoktak, hogy bizonytalan az állapota.
Sebész általában diagnózis ismeretében operál, más specialistákkal kooperálva.

Mindezeket csak feltételezem, hiszen csak annyit tudok amit megírtál, de az indulatos, itt a vége felé vádoló, követelő.
Bel-osztályon kérhetsz életmód tanácsot és azt is kihez forduljatok.

Háziorvos szokta (az enyém igen) összefogni a betegek tennivalóit.
Meg kell fussad ezeket a köröket.
Teljesen átszerveztek mindent, nálunk a nővér is telefonálgat és kérdez és telefonál, jobban mérgelődik, mint én magam.

karcsibácsi 2012.06.01. 13:29:41

" Az asztalos ért a fához, megmunkálja azt."
"Gyakorlatilag fűrésszel a kezében arra vár, mikor vághatja comból le apám lábát."

bolondanya 2012.06.01. 13:49:11

@Dr.laikus PhD:
csak este tudom meghallgatni, mert szedem össze a gyerekeket, közben megyek apukámhoz és intézem a listát, amit a férjemtől kaptam.

Igazság, hol vagy? 2012.06.01. 18:28:50

@bolondanya: Miért borítékolsz az orvosnak? Ha nem adsz vagy adsz akkor sem fog mást mondani.Tisztellek azért,hogy család,3gyermek mellett apukádat is megpróbálod ellátni de:egy nyaralás elmaradásával még nem veszed el gyermekeid gyermekkorát.Olyan területen dolgozom ahol a boríték ritka mint a fehér holló!Olyan emberektől várjak borítékot aki nem veszi meg a gyógyszert,agy fillér nélkül napokig gyermeke mellett van mert nem tud hazamenni a nővérek jó indulatán múlik,hogy adnak Neki kenyeret meg egy minivajat, és érdekes módon ezek a gyermekek is meggyógyulnak és rendesen el vannak látva.Sajnos egyre több az ilyen .Nyaralásról még annyit,gyermekeim 12 és 6éves volt mikor családi nyaraláson voltunk.Azóta felnőttek,boldog kiegyensúlyozott emberek lettek.

2012.06.03. 14:34:29

@bolondanya: A kommented utolsó mondata után tartottam egy kis hatásszünetet az olvasásban.

2012.06.03. 14:41:40

@bolondanya: Most akkor ugyanolyan szakmunkások mint egy böllér, és ezért alkalmatlanok a pályára?

Nemrég olvastam egy kétbetűs tanulmányt. Pisa. Az értő olvasásról volt benne szó.

2012.06.03. 14:51:41

@bolondanya: Ha már az olvasás, erre az otthoni vércukormérésre csak ennyit szeretnék mutatni: trombozis.blog.hu/2011/08/23/a_leggyakoribb_inr_ellenorzesi_mod_a_legkevesbe_hatekony ugyanez igaz az otthoni cukormérésre is. A rendes diagnosztikát labor és szakorvos csinálja, az otthoni vércukormérés szükséges, de nem elégséges feltétele a kontrollált diabetesnek, nephropátiát, szemfenék-vizsgálatot, neurológiai vizsgálatokat ki szokott végezni pl.?

Én is naponta áttapogatom a barátnőm mellét, de azért mammográfiára majd járnia kell.

2012.06.03. 14:52:36

@Fyall - Separate or superstate!: Bocs. Nephropátiával kapcsolatos markereket.

bolondanya 2012.06.03. 21:20:32

@Igazság, hol vagy?:
szia,
az igazság hol van?

Nem tudom.
Apám átkerült a belre, napok óta nagyon jók a cukorértékei.
A lába vérzik, átvérzett a kötése, de péntek délelőtt óta nem látta sebész, mert ugye a belgyógyászaton van.

Ma úgy jöttem el a kórházból, hogy nagyon rossz érzéssem volt. Nővérem szintén.

Most ahhoz is fáradt vagyok, hogy ezt itt magyarázzam.

Én takarítottam ki a szobának azt a részét ahol fekszik. Az asztalon, éjjeliszekrényen állt a kosz, a fürdőben olyan szag van mint egy falusi pottyantósba, már vittünk be domestost is, amikor csak bemegyünk takarítunk is.
De a sok orvosi hozzászólásból megtudtam, hogy mi másodrendű állampolgárok ne is számítsunk másra.

Köszönjük szépen!
Mit is kellene tennem, hogy EMBERNEK nézzenek?
Akár kosztümben, akár farmerban megyek be, nem számít. De talán nem várja senki, hogy tűsarkúban fürdessem meg apámat?

szőrdoki 2012.06.04. 11:51:47

@bolondanya:
„De a sok orvosi hozzászólásból megtudtam, hogy mi másodrendű állampolgárok ne is számítsunk másra.”

A kocsim légzsák automatikája elromlott, a műhelyben elmagyarázták, szépen lekezelően, hogy miért is kell majd 84 ezer Ft-ot fizetnem. Egy mukkot sem értettem belőle.
A központi fűtésnél a víznyomás állandóan lecsökkent a lakásunkban, 3 hónapja mindig utántőltöm. A fűtésszerelő elmagyarázta, hogy a cső valahol megrepedt, benn a betonban. Milyen erők érik a betonban a csövet? Nem értem. Tehát, ha szakszavakat használnak, akkor lenéznek, másodrendű ember vagyok. Be fogok én is nagy hanggal írni, hogy azok a mocskos szakit lenéznek, meg másodrangú polgárnak néznek, meg istennek képzelik magukat.

A magyar lakosság a szociban elkényelmesedett, az egészség megtartása kizárólag az államra maradt. Most, hogy a határ és a munkavállalás szabad, aki teheti, lelép. Aztán jön a reakció, először a mocskolódás (1), majd a rádöbbenés (2), hogy tényleg nincs egészségügy, majd a beletörődés (3), és legvégül a tanulás (4). Hogy ne az orvosokat tegyük felelőssé egy több éve meglévő, elhanyagolt eset miatt, hanem a lustaságunkat.
Tőlem csak letolást kaptál, mert égnek áll a hajam az ilyen beírásoktól, de többen nagyon segítőkészek és rengeteg okos tanácsot adtak.

Ma ezt kaptam:

Egy német allergia klinika részére keresünk 4 fő bőrgyógyász-allergológust.

2 fő allergológus szakorvost, akinek lehetősége lesz a későbbiekben főorvosi pozíció betöltésére.
Háziorvosi és/vagy természetgyógyászati tapasztalat előny.
Fizetés Br. 60000 €/év
Ügyeletek adómentesen kerülnek elszámolásra.

1 fő osztályos orvost gyermek bőr és allergia klinikára
Gyermekgyógyászati szakvizsga nem feltétlenül szükséges, de gyermekgyógyászati tapasztalat igen.
Háziorvosi és/vagy természetgyógyászati tapasztalat előny.
Fizetés Br. 48000€/év
Ügyeletek adómentesen kerülnek elszámolásra.

1 fő osztályos orvost bőr és allergiaklinikára.
Szakvizsga nem szükséges, tehát szakorvosjelöltek is jelentkezhetnek,
de háziorvosi és/vagy természetgyógyászati végzettség igen.
Fizetés Br. 36000€/év
Ügyeletek adómentesen kerülnek elszámolásra.

További információért kérem látogasson honlapunkra: www.euallas.hu

Tanulj, vizsgáld magad, mert amikor olyan idős leszel, mint apád, nem lesz aki „megnyomorítson”

karcsibácsi 2012.06.04. 12:26:05

@bolondanya:
„De a sok orvosi hozzászólásból megtudtam, hogy mi másodrendű állampolgárok ne is számítsunk másra.”

Leagalább ezt is tudod. Minden rosszban van valami jó.

bolondanya 2012.06.04. 13:44:40

@szőrdoki:
elbeszélünk egymás mellett, így én itt be is fejezném.

A tanulságot bármily fura képes voltam levonni.

Ja, még egy utolsó dolog:
ha még egyszer valaki nekem a szocializmussal jön, .... Én ugye 37 évesen nem tanulhattam meg, hogy majd az állam mindent megold helyettem.
Művelődés, helyes táplálkozás, sport.
Ezekre neveljük gyermekeinket is. Rendszeresen járok szűrésekre, évente laborvizsgálatra, pont a szüleim miatt.
Ennyire vagyok lusta és tanulatlan.

További sok sikert az életben, erőt, egészséget kívánok!

farvik 2012.06.10. 17:50:03

78 éve nagyikámmal tavaly előőt két naponta jártunk a sebészetre, belilult a tyúkszemes kislábujja, le akarták vágni. A pedikűröse tette rendbe. Ma is megvan az ujj és tünetmentes. A sebészek 90 %-a tudatlan hentes.

bauchi 2012.06.13. 18:01:19

Rémregény egy nagyon súlyos problémáról.
Ilyen magyar eü helyzet miatt mentem nyugdíjba sebészeti osztályvezető főorvosként.

Halkatla 2013.05.21. 11:53:23

@bolondanya: Ne érts félre, csak arra akartam utalni, hogy nem idős a 63 éves. Nem tetsziek, amikor mamázzák az idősebb nőbeteget, amikor eleve feltételezik, hogy 50 felett hülye és süket is a beteg. Nyilván, aki beteg, az mindegy hány éves, ha 20 éves, és problémája van, akkor kisérni kell.

kispotzak 2013.05.21. 14:07:16

Mindenekelőtt jobbulást kívánok édesapádnak!

A hozzászóloknak pedig szeretném megjegyezni, hogy a szőrszálhasogatás és alázás szép sport, és sokat kell edzeni, hogy igazán jól menjen...

Akinek nem inge, ne vegye magára természetesen - van itt jópár olyan hozzászóló (ha jól értelmezem, szakmabeli és laikus egyaránt) aki toleránsan, korrektül tud reagálni akkor is, amikor úgy érzi, hogy valami hibádzik a sztoriban, kételyei-kérdései vannak, vitába bonyolódik.

És vannak azok (laikusok, orvosok, vagy épp orvostanhallgatók...), akik mintha abban lelnének élvezetet, hogy minden apró szóba, a legkevésbé sem releváns mondatba is belekötnek, cikizik a posztolót, amit leír azt vagy eleve hazugságnak tekintik, vagy ha hitelesnek, csak azért, hogy gyalázhassák miatta.

Csak egy apró példa: akár az édesapa betegségéhez, akár a posztoló egészségügyet érintő kritikájához ugyan hogyan kapcsolódik az, hogy egy 3 gyerekes anyuka megemlíti, hogy (egyebek mellett) idén sem fognak tudni nyaralni? Úristen, micsoda önző, nagyravágyó ember lehet, sőt, nem is ember, egy ilyen nő mer egyáltalán egy rossz szót szólni az egészségügyre? Mit képzel magáról, arra vágyik, hogy az egész évi meló, + a gyerkőcökről való gondoskodás, + az édesapa gondozása, ápolása mellett még pihenjen is egy kicsit a családjával? Micsoda gyalázat, hát tényleg...

Nem tudom, hogy jár annak az agya, akinek tényleg nincs jobb dolga, mint abba belekötni, hogy ezt (egy fél mondatban) a posztoló meg merte említeni.
(Félreértés ne essék: ha az egész poszt arra fut ki, hogy apám ugyan szarul van, na de AZ milyen gáz, hogy nem tudunk elutazni a Bermudákra - akkor érteném a felháborodást. Így viszont csak azt látom, hogy aki feltétlenül akarja, az bármelyik posztban megtalálja azt az egyetlen szót, amibe beleköthet, még akkor is, ha ennek az az ára, hogy egyébként a lényegre a legkevésbé sem reagál, sem információkkal, sem normális kritikával, sem együttérzéssel).

kispotzak 2013.05.21. 14:08:58

Na mondjuk az viszont klassz, hogy most vettem észre ezt a tavalyi posztot... :-( Kint volt oldalt (nyilván mert friss komment érkezett rá), azt hittem friss. Remélem, jól van azóta az apuka.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása