A jövedelmezőbb magánpraxist választja

2012.05.09. 10:57

Az eset ma -2012.05.02.-án - történt meg velem Hajdú-Bihar megyében, Egyeken.

 

Budapesten dolgozom, viszont az állandó lakcímem a szülőfalumhoz köt. Mivel a fővárosban járok parodontológiai –privát- kezelésre, gondoltam, az általános fogorvosi ellátást otthon veszem igénybe, hiszen részben nem csekély költségkímélő vonzata van, s a Doktor Úr jó szakember, - igaz elfogult vagyok, majd’ 2 évtizeden keresztül a szintén fogorvos édesapjához jártam.

 

 

Édesanyám megnézte nekem hol és milyen telefonszámon tudok bejelentkezni, s amennyiben jól emlékszem, a múlt hét csütörtöki napján ezt meg is tettem az asszisztensnél.

 

Édesanyám előre jelezte, kérdezzek rá, hogy egészen biztosan a kívánt doktor rendel-e, mert azt mondják, általában szakorvosjelöltek jönnek helyette, nem Ő rendel személyesen.

 

Felhívtam a kapott telefonszámot, s kérdeztem, hogy szerdán melyik doktor rendel. Furcsa volt, nem tagadom, mivel visszakérdezett az asszisztens hölgy, hogy melyik doktorhoz szeretnék jönni?! – csodálkoztam is: Egyek City+agglomerációban már ennyire jól megy, hogy válogatni lehet egy szerdai napon a fogorvosok között? De megneveztem, hogy X Doktor Úrhoz szeretnék bejelentkezni amennyiben majd lehetséges kettő fog tömésére – amikor kisvártatva vissza is kérdezett a hölgy, hogy 02.-án, délelőtt 10 órakor jó lesz-e? Mondtam, hogy tökéletes és azért élve az Anyukám „fülesével”, még egyszer rákérdeztem, hogy ebben az időpontban a Doktor Úr rendel-e és biztosan ott fogom-e találni Őt? A válasz az volt, hogy igen, X Doktor ebben az időpontban a rendelőben lesz.

 

Quasi megnyugodtam.

 

Szerdára szabadságot intéztem, hogy a hosszú hétvégét követően elnézzék nekem a munkahelyemen, hogy a határidős munkával a fogászati kezelésem okán késni fogok egy napot.

 

Ma délelőtt, biztos ami biztos, fél 10-re a rendelőben voltam, hátha, esetleg, talán, még korábban is behívnak, hiszen két tömés mégis csak idő és én délután utaznék vissza Budapestre. Semmilyen tájékoztatás az ajtóra nem volt kiírva az általános ismertetéseken kívül, ú.m.: rendelési idő, telefonszáma az asszisztensnek időpont egyeztetésére, a Doktor Úr neve, s két, szakorvos-jelölt neve, stb.. Arra vonatkozóan, hogy jelenleg X Doktor nincs a rendelőben, avagy éppen ki fúr-farag odabenn, semmi féle tájékoztatást nem lehetett olvasni.

 

Ketten várakoztak, egy volt évfolyamtársam és a 13 esztendős kisfia. Elpanaszolták, hogy bizony Ők sem látták hírét sem Hámori Doktornak a múlt héten, és egy vadidegen orvos gyökérkezelte a fia fogát, nem mondták nekik azt sem, hogy az ideiglenes, gyógyszeres töméssel mikor jöjjenek vissza, s nem kaptak időpontot sem. Ám egész hétvégén nem aludtak, gyógyszerezte a fiút, mert az állához hozzáérni sem lehet a fájdalom okán, úgyhogy jöttek vissza azonnal, mihelyst lehetett.

 

10 óra pár perckor nyílt az ajtó, s oda akartam adni a papírjaimat, miközben kommentáltam, hogy 10 órára voltam bejelentkezve X Doktor Úrhoz.

 

A bonyodalom ekkor kezdődött…

 

Az asszisztens hölgy ugyanis közölte, - fanyar mosollyal az arcán, s azt hiszem, ez volt az egyik legfelháborítóbb gesztus, - hogy a Doktor Úr MÉG nem érkezett meg, - rendelési idő: 8-12.00-ig, - helyette egy másik, „végzett orvos” van, hozzá jöhetek. Kérdésemre, hogy ha ma nincs a Doktor Úr, miért jegyeztek elő, s miért nem mondták, hogy X Doktor Urat helyettesíteni fogják, annyi volt a válasz, hogy az ajtót kívülről beljebb hajtotta.

 

- Feltételezem, védendő Y doktor mentális épségét, - akivel nekem semmilyen problémám nincs, hiszen nem is ismerem, - és metakommunikációban is megerősítvén, hogy ha kérdezni merek, nekem kívül tágasabb. Majd kifejtősre fogta, hogy X Doktor Úr „elfoglalt ember”, „3 családja van”, „neki is közbejöhet valami”, s „ha nincs itt, hát nincs itt”, „akarok-e bemenni, vagy sem”?!

Nem akartam.

Elmondtam, hogy nekem a múlt hét csütörtökön azt mondta, hogy  a Doktor Úr rendelni fog, én ezért itthon maradtam egy nap szabadságra, amivel semmi gond nem lenne, amennyiben nem azt mondta volna boldog-boldogtalan az elmúlt napokban, hogy „a doktor urat úgysem fogod ott találni, nem jár ki Egyekre, hanem a jelölteket küldi maga helyett, akik közül ki jobban, ki rosszabbul dolgozik!” Ezt körülbelül 10 személy erősítette meg nekem a 4, otthon töltött nap alatt. Nyilvánvaló, erre egyértelműen az volt az asszisztens hölgy határozott és kissé arrogáns válasza, hogy „Ez nem igaz!”. Semmi mást, semmilyen konkrétumot nem mondott, még arra kérdezett vissza, hogy „Ki mondta ezt?”

 

Talán, ha neveket sorolok, cáfolni tudja a Doktor Úr mai távollétét?

 

…és éppen ez adott okot a gyanú feletti gyanúpörre, miszerint a fogorvosi ellátás Egyeken nem abban a mederben zajlik, amelyben annak rendes utakon kellene.

Kérdem én, megteheti egy Fogorvos, hogy a saját rendelési idejében nem látogatja a praxisát, maga helyett szakorvos-jelölteket küld, de erről előre sem, s adott időben sem tájékoztatja a rendelési időben ott ücsörgő, várakozó pácienseket?

 

Biztosan megteheti. Ma már mindent megtehetnek.

 

Talán nem kell, hogy ragozzam, hogy az ember - a nőgyógyászát, a kardiológusát, - a fogorvosát igyekszik megválogatni, de legalább is mérlegelni, hogy szeretne-e, egy teljesen ismeretlen szakorvos-jelölttel egy több szempontból problémás, látható, esztétikailag sem elhanyagolható eredménnyel záruló kezelést igénybe venni? (Talán van alapja a mende-mondának, hogy a Doktor Úrnak jövedelmezőbb a szimultán működő, debreceni magánpraxisa - amivel ismét hangsúlyozom: nincs gond, amennyiben KORREKT módon tájékoztatják a betegeket is! - ám azokat annyiba veszik, hogy jó nektek gyakorolni bárki ember fia!)

 

A személyes bizalmam abban az orvosban volt, aki szakmailag számomra meggyőző és jól ismert, de most úgy érzem, valami bűzlik Dániában…


Becsaptak.


Előre megfontoltan, módszeresen becsapják, megvezetik az embereket.

 

Olyan „mellékes” ostobaságot már meg sem említek, hogy az egy nap szabadságom hová „illant”, s mi haszon fejében...?!

 

Nagyon dühös voltam miatta. Nagyon.


Minden, az ügyben érintett személyt és hivatalt "meginterjúvolok", beleérte a Tisztelt Doktor Urat is.

 

Köszönettel és tisztelettel: Enikő

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enikom 2012.05.09. 17:04:40

@Dr.laikus PhD: Szégyelje Magát!

A Vihar

enikom 2012.05.09. 17:05:51

@Dr.laikus PhD: Ezt Tőle kellene megkérdezni.
Mettettem.
Nem válaszol(t).

enikom 2012.05.09. 17:06:44

@enikom: MeGtettem

Bocsánat az elírásokért, rohanok...

Terézágyú 2012.05.09. 17:09:05

@Dr.laikus PhD:
"Hol van ebben logika?
Mi értelmes van ebben?
Azonnal lebukik.
Miért jó az neki? "

Bocs, kicsit kisebb ügy, de tapasztalt orvoshoz járók mondták nekem, hogy ha 8-tól van a rendelés (sőt nyolcra van megbeszélve a kezelés), az orvos akkor is fél kilenc tájékán fog bejönni...
Odamentem nyolcra, mert én rendes vagyok, ott várakoztunk már vagy hatan - és mit tesz isten: a fogorvos fél kilenc után jött meg... :)

Hát miért jó ez neki? Hiszen azonnal lebukik, vagy hat ember tanúsítja, hogy mikor jött... :))))))))))))))))))

Dr.laikus PhD 2012.05.09. 17:10:28

@Terézágyú:

Honnan a bánatból tudjam.
Én ugyanolyan beteg vagyok, mint akárki más.
Fricska csak a nevem, ahogy a tiéd is.

Ugyanakkor nagyon sokat járok - sajnos - orvoshoz.
Van sokkal több jó és kevesebb rossz tapasztalatom.
Ha rossz azt nem itt vezetem le, habár meg szoktam írni alkalomadtán és az már tényleg tenyérbe mászó.

A fenti logikátlan, hülyeség, senki nem engedi meg, hogy rendelési idő egybe essen a magánrendelés idejével.
Főleg akkor nem, ha rezidensek vannak a felügyeletére bízva.

Ettől lehet berzenkedni, ha van szakorvos akinek felügyeletet kell gyakorolni, az nem magánrendelhet az alatt az idő alatt.
Más a leányzó fekvése, ha nem létezik szakorvos és kényszerhelyzet van.

Macropus Rufus 2012.05.09. 17:11:48

@Dr.laikus PhD:
én úgy vélem, hogy ha telefonon fel tudják venni a fogalálásom akkor le is tudják mondani azt.
A magán rendelésről hívnak, nem a doki, hanem a jobb keze, és közli, hogy XY doktor haldoklik hívjam késöbb vagy esetleg töröljék az időpontot.
Tudom mert sokat jártam Telkibe. Ott ez így megy. Ez nem pénz kérdése!!! Ennek semmiféle köze nincs a pénzhez. Sokkal inkább a szakmai elhivatotsághoz + ahhoz, hogy ha panasz érkezik az xy alkalmazott ellen és az jogos, kirugják a faszba. Államiban meg ilyen nem nagyon fordúl elő...

Dr.laikus PhD 2012.05.09. 17:13:14

@Terézágyú:

Jelen esetben nem késésről van szó amit egy orvos úgy magyaráz ahogy akar.
Én már találkozta úgy is hasonlóval, hogy ott volt, de nem hívott be beteget...

Ez más ami itt leírva van.

Don Quixote de la Ferko 2012.05.09. 17:16:11

@Dr.laikus PhD:

Hááát koma, téged sem az eszedért szeretnek. Azért fizessek külön biztosítást, hogy megkapjam azt a kezelést, amiért az állam erőszakkal levesz.

Gratula. Igaz, adót is többször fizetünk ugyanazon lovetta után, ez is belefér.

Terézágyú 2012.05.09. 17:17:26

@Dr.laikus PhD:
"Honnan a bánatból tudjam.
Én ugyanolyan beteg vagyok, mint akárki más."

Akkor az sem biztos, hogy "A fenti logikátlan, hülyeség, senki nem engedi meg, hogy rendelési idő egybe essen a magánrendelés idejével.
Főleg akkor nem, ha rezidensek vannak a felügyeletére bízva." :)))

"Ha rossz azt nem itt vezetem le, habár meg szoktam írni alkalomadtán és az már tényleg tenyérbe mászó."

Nekem is sok rossz tapasztalatom van. Nagyságrendekkel több mint pozitív - éppen azért vélem igaznak, amit itt a betegek leírnak...
Ez van.

Dr.laikus PhD 2012.05.09. 17:17:49

@Macropus Rufus:

Vélheted, de nincs így.
Majd ha elkérik a telefonszámod és a befizetett járulékaink fedezik a lemondás költségeit akkor fel fognak hívni.
Addig bizony nem.

Gyakorlott magánorvoshoz járó vagy.
Mennyit fizetsz járulékot és mennyit fizetsz készpénzben az orvosodnak.
Mindkét helyen az ellátás ugyanannyiba kerül.
Az egyikért járulékot fizetsz és a ráfordítás költségét más befizetéseiből is kiegészítik.
Így működik a biztosítás, így működik a szolidaritás alapú ellátás.

Nem foglalsz, időpontot kérsz.
Ráadásul nem magánorvos, tehát beeshet sürgős eset amit azonnal el kell látni, csúszhat a rendelés.
Ne köss bele, nem vagyok fogász, de egy fogát kiverő kisgyerek akinek a fogát be is hozzák, azt azonnal köteles ellátni pl.

Dr.laikus PhD 2012.05.09. 17:19:15

@Terézágyú:

Jogszabály van amit be kell tartani, minimum feltételek vannak amibe ez bele tartozik.

Lehet kötözködni velem, de nem érdemes.

Csak perhecc nem szoktam írni.

Terézágyú 2012.05.09. 17:20:19

@Dr.laikus PhD:
"Jelen esetben nem késésről van szó amit egy orvos úgy magyaráz ahogy akar."

Jaj már... Ezt arra reagálva írtam, hogy "miért csinálna ilyet, hiszen úgyis lebukik" - a késések mindennaposak, és mindig x beteg a tanú rá - mégsem "bukik le " egyetlen orvos sem...

"Én már találkozta úgy is hasonlóval, hogy ott volt, de nem hívott be beteget..."

Óóóó, köszönöm a helyesbítést, de a fent említett rendelőknek egy bejáratuk van, és látják a betegek, hogy mikor jön az orvos...

Dr.laikus PhD 2012.05.09. 17:21:10

@luciferko:

Lehet a másikat sértegetni, de nem érdemes.

Valamit te nagyon nem tudsz.
Követelheted ami nincs, vagy nem jut.

Az eszedre is vonatkozhat ám ez.
Elvárhatom ha nincs, de mindegy is.

Don Quixote de la Ferko 2012.05.09. 17:27:40

@Dr.laikus PhD:
Valamit nagyon félreértesz, látható a hozzászólásaidból.

Megírom kicsit árnyaltabban:

Fizetek kötelező jelleggel valamit, amit nem kapok meg, csak akkor, ha kiegészítő pénzt adok érte.

Amit nem értesz a buliból:

Én fizetek. A posztoló fizet. A hozzászólók nagy része fizet. Hogy te fizetsz, az nem érdekel. Ezután elvárjuk a rendes kezelést, és nem nyavalygást, hogy jaj, nem fizettetek eleget. Azt fizettük, amit előírtak azért, amit felajánlottak. Ezt nem teljesítik, tehát ne zagyválj mellé, hogy nem fizetünk eleget, ha nem tetszik akkor lehet még pengetni.

Értem a problémádat, de a gond abban az, hogy a befolyó pénz mennyiségét nem tudom sem ellenőrizni, sem biztosítani. Az, hogy erre az állam sem képes, az legyen az ő problémája, és ne azokon verje le, akik tisztességesek, hanem alakítsa ki a rendszert úgy, hogy az megfelelő, és tisztességes legyen, és azokat szopassa, akik okozzák az anomáliát.

Szóval ezt a fizess többet ha akarsz valamit c. óhéber dumát otthon, csendes magányodban, itt senki nem vevő rá.

No, kezded érteni, miért írtam a szereteteddel kapcsolatosan azt, amit írtam?

Dr.laikus PhD 2012.05.09. 17:33:53

@luciferko:

Jól van követeld attól aki nincs.
Várd el amire nem jut.

A többi engem sem érdekel, mert attól, hogy bizonyos dolgokról halvány fogalmad nincs, érteni sem akarod attól az még úgy működik.

Egyéb iránt le tudod ellenőrizni, csak meg kell keresni hol és össze kell adni, meg kicsit számolni kell.

Volt itt már erről szó, ha most estél be, vagy akkor is azt mondtad, hogy nem érdekel, mert csak.
Két éves kor után egy gyerek is megérti, hogy akkor kap csokit ha jut és olyat amire pénzem van.

Ha nagyon toporzékol akkor semmit, mert az ember így nevel gyereket.

Az orvos is. Elmegy jobban fizető országba, ahol értik, elismerik, megbecsülik.

A többi már csak álom, kívánságlista.

Terézágyú 2012.05.09. 17:36:10

@Dr.laikus PhD:
"Az orvos is. Elmegy jobban fizető országba, ahol értik, elismerik, megbecsülik."

És ahol 8-ra kell mennie, ha akkor van a munkaideje... :))))

Don Quixote de la Ferko 2012.05.09. 17:39:53

Gyönyörű riposztok.

Jaj de nagyon nincs köze a valósághoz.
Nem kéne összekeverni a gyerek csokiját, egy rosszul működő államgépezettel, de ha neked ez jólesik, tedd. Még jobban nevetek rajtad, mindössze ennyit érsz el.

"követeld attól aki nincs."

Nincs állam? Hát, ha úgy vesszük ez 2010 óta stimmel, de akkor miért fizetek neki?
Látod, itt máris ellentmondásba keveredtél saját magaddal. Nem baj, jó ez így. A lelki békéd a fontos.

"A többi már csak álom,"

Hát ébredj fel belőle. A nyitott szem sokszor hasznos.

Don Quixote de la Ferko 2012.05.09. 17:41:57

@Terézágyú:

Ezt valahogy nem mantrázzák.
Nem mantrázzák, hogy a többszörös fizetése elmegy lakásra, megélhetésre, és 50 évesen hazajön, kifáradva, kiábrándulva a nagy nyugatból, és akkor kezd kapkodni, hogy jaj, most miből élek majd meg, miből veszek lakást, stb...

Erről sosem beszélnek.

Dr.laikus PhD 2012.05.09. 17:46:53

@Terézágyú:

Igen. Egy munkahelye van és jogszabály szerinti óraszámot dolgozik.

Ugyanakkor sehol a világon nincsen, hogy csak és kizárólag azt az orvost fogadod el akihez neked bizalmad van.

A tudásban kell bizalmad legyen és a leírt diagnózisban. Így nem fordul elő, hogy elrángatják konzíliumba, mert konzíliumot csak a legmagasabb tudású és legdrágább orvos végez, de ezért már külön biztosítás jár.

A többi igaz.

Irkutszk 2012.05.09. 17:53:31

Számomra már végképp összekeveredett, hogy fogorvoslásról vagy egyéb orvoslásról beszéltek. Mindenesetre szeretném felhívni mindenki figyelmét arra, hogy a fogorvoslásban az állam nem finanszíroz minden kezelést. Adott kezeléseket finanszíroz, másokat pedig nem, ezt szükséges tudni ahhoz, hogy lássuk, miért virágzik annyira jól a magánfogorvosi rendelő.

Dr.laikus PhD 2012.05.09. 17:53:57

@luciferko:

Akkora hülyeséget beszélsz most, hogy hátast dob az ember.

Az én fiam nem orvos, az itthoni jövedelem dupláját, ha jól szerződött háromszorosát keresi.
Nem költ arányaiban annyit a megélhetésére, mint itthon, ebben benne van a lakhatása is.
Jól érzi magát, mert az emberek nem mogorvák, várnak ha kell, sorban ha kell, mosolyognak általában és összességében kevésbé stresszesek, mint itthon.
Hiányzik az anyja, hiányoznak a haverok, itthoniakkal jobb berúgni, kirúgni a hámból, de igenis tud félre tenni, tud tanulni.
Tudunk beszélni, nagyon össze tudunk veszni, mintha itthon lenne.
Nekem rossz, de neki sokkal jobb.

Ha öreg lesz, biztosan hazajön, de csak akkor ha itthon megváltoznak a dolgok.
Nem vagyunk barátságos ország, kicsi a valószínűsége a honvágynak.
Nem öröm, de így van. :((

Flector67 2012.05.09. 17:56:36

@luciferko: Elárulom, hogy a Tb, amit az átlag magyar befizet, nagyon kevéske. Talán gyógyszertámogatásra futja belőle.
Másik tévedés: Kinn sokkal jobban keresnek. A lakáson kívül olcsóbb a megélhetés.
Nem írogass fals dolgokat kérlek.

enikom 2012.05.09. 17:58:59

@Dr.laikus PhD: És arra hol van jogszabály, hogy huzamosabb ideig nem látják a községben a T. Doktor urat?
- a szakorvos-jelöltek dolgoznak, részint felügyelet, részint a betegek felé külön tájékoztatás nélkül, sőt! - azok félreinformálásával?

Igazad van. Bááárki kotorászhat a számban. Nagyon problémásak a fogaim, de sebaj...! Nekem mindegy végül is... Viszont nekem azt mondják, hogy amikor én megyek, X. Doktor rendel!
Aztán kiderül, hogy neki már csak a híre járja a falut.

Mea Culpa! - Nincs bizalmam egy sosem látott szakorvos jelöltben ha a fogorvosi székben ülök ( aki egy gyökérlezelésben sem alapos...).
Ez a mi hibánk: pórnépé...

Flector67 2012.05.09. 18:04:17

@enikom: Hát megértem. Én is inkább tapasztalt fogorvoshoz szeretek járni.

Don Quixote de la Ferko 2012.05.09. 18:04:53

@Flector67:

Erre írtam azt, hogy ezt az államnak kell rendbetenni.
Viszont, ha ez igaz, akkor mire is megy a sírás, hogy 3 millió ember tart el ....?

Édes istenem. Minden blogon funkcionális analfabéták vannak?
"Másik tévedés: Kinn sokkal jobban keresnek."

Hol van a tévedés?

"hogy a többszörös fizetése "

Tudom, hogy nehéz nyelv a magyar, de ez ugyanazt jelenti. Elolvastad, hogy mire válaszoltál? Láthatóan nem.

"A lakáson kívül olcsóbb a megélhetés.
Nem írogass fals dolgokat kérlek. "

Igen. Belemehetünk abba, hogy a kenyér nem 300, csak 299, a felvágott nem 600, csak 590.
Szignifikáns különbség nincs, és a folyamatos áringadozások szépen elmossák.
Apropó, tudod, mibe kerül Londonban eltartani egy autót?

Hasonlítsd az itthonival, oszt örömködj, hogy kint ócsóbb volt a parizer.

@Dr.laikus PhD:

Neki bejött. Örvendetes. Gondolod, hogy mindenki így járt?

Irkutszk 2012.05.09. 18:05:20

@enikom: Azért szoktuk a fogainkat magánpraxisban kezeltetni, hogy mindig ugyanaz az orvos kotorjon a szánkban.

Azt a problémát megértem, hogy félretájékoztatták.

Flector67 2012.05.09. 18:09:11

@luciferko: Én csak azt tudom, hogy ismerősöm 60 évesen elég szép summával jött haza. Angliáról nem tudom milyen. Németország, Ausztria sokkal olcsóbb. Kivéve a lakást.
Bár gondolom a sok fiatal azért megy ki külföldre, hogy kiszúrjon magával... Logikus.

Flector67 2012.05.09. 18:14:04

@Flector67: Mármint a fizetéshez képest, relatíve sokkal olcsóbb, még mielőtt valaki belekötne.

Dr.laikus PhD 2012.05.09. 18:16:25

@luciferko:

Nincs értelme ebben velem kötözködni. :-)

enikom 2012.05.09. 18:21:09

@Irkutszk: Köszönöm a jó tanácsot!
Felemelő hozzászólás volt, ezért már megérte.

Béla... Kovács Béla (felrázva és nem keverve!) 2012.05.09. 18:37:05

Olyan, hogy TB nincs, megszunt, kivettek az Alkotmanybol. Egeszbiztositasi hozzajarulas (ado) van. Tessenek kicsivel tajekozottabbak lenni.

atv.hu/videotar/20120430_mihalyi_peter_2_resz

Az utolso 10 percben van a lenyeg!

Béla... Kovács Béla (felrázva és nem keverve!) 2012.05.09. 18:45:55

@Flector67: De a lenyeg pontosan ez! Nincs ingyenesseg, megszunt, hogy te fizetsz az allam meg ellat! Fizetsz es ebbol fenn tart valami alapellatast ha tetszik tetszik ha nem nem. Ugyanaz mint a rendorseg vagy a tuzoltosag. ott sem valogathatod meg, hogy az a jokepu szomszed tuzolto srac jojjon hozzad ha eg a haz. fizess biztositast h szukseges vagy ha csak idonkent veszed igenybe az orvosi ellatasokat akkor perkald le a vizsgalati osszegeket. szerinted mashol maskepp van? losz@rt mama. Hollandiaban 130 EUR-t fizetek havonta de ha nagy ritkan beesek a dokihoz ugyanugy egomboljak rolam a 35EUR vizitdijat. az mas kerdes, hogy a biztositom majd visszautalja (ha jogos!). itthon miert kellene maskeppenmukodnie. javitom a kerdesem itthon miert nem igy mukodik???

Don Quixote de la Ferko 2012.05.09. 18:49:15

@Dr.laikus PhD:

Kötözködni nem szoktam. Tényeket közlök.

Aztán hogy a másik kiborul ettől, nem szokott érdekelni. Így jártál.

Flector67 2012.05.09. 18:53:36

@luciferko: Nem jártál még kinn igaz?:)
Aki komoly szakmával és tudással megy ki, annak bejön. De ehhez komoly tudás és kelendő szakma kell. A nélkül nagyon nehéz, ebben igazad van.

Don Quixote de la Ferko 2012.05.09. 18:54:12

@Béla... Kovács Béla (felrázva és nem keverve!):

Mert ez Magyarisztán.

Itt az emberek szó nélkül kifizetnek havi több száz SMS-t, MMS-t, internetet, mobilszámlát, de ha az egészségügy rendbetétele érdekében le kell gombolniuk 300 ruppót, akkor inkább felgyújtják a tőzsdepalotát.

A sok okosnak üzenem, tudom, hogy most ellentmondtam magamnak, de ahhoz, hogy az okoskodóknak bármiféle jogalapjuk legyen a buta beszólásokra, ahhoz elsőként fel kéne mutatni tőlem egy halvány foszlányt arra vonatkozóan, hogy valamikor is nem értettem egyet a vizitdíjjal.

rikitiki 2012.05.09. 18:55:47

A vita egy sarkalatos pontjához szólnék hozzá, ugyanis a hangos többség azt hiszi, hogy fizet az eü. ellátásért.

Semmit nem fizetsz az állami eü. ellátásért.

Tb címen adót fizetsz, amit mindig fizetsz, jövedelemarányosan - FÜGETLENÜL attól, hányszor és milyen ellátást veszel igénybe.

Az adódat pedig az állam elkölti millió és egy dologra, köztük az egészségügyre, amire évről évre egyre kevesebbet költ. Pedig TB járulékot egyre többet fizetünk.

Teccik érteni?

A fizetek az eü-ért, az pl. a vizitdíj, amit akkor fizetek ha találkozom az eü.vel.
Esetleg egy biztosítás, amit folyamatosan fizetek, és amiből térítenek nekem , ha találkozom az eü.vel.
A TB-nek az eü. ellátáshoz nincsen semmi köze. Adó, amit befizetsz a közös kalapba, és amiből egyre kevesebbet költenek az állami egészségügyre.

Felőlem nyugodtam drámázhat bárki a fizetem a TB-t szlogennel egy fórumon, de egyre nagyobb meglepetések fogják érni, ahogy rájön hogy ezért nem fog kapni kötelező jelleggel semmit, illetve amit kap az egyre kevesebb.

Ugyanis itt hiába veri bárki a billentyűzetet, arról, hogy ő fizeti a TB-t, annak nincs semmi köze ahhoz hogy ő ezért mit kap.

Azon múlik ugyanis hogy a tisztelt adófizető mit kap, hogy a közös kalapból mennyit költenek az eü-re és hogyan - az pedig a tisztelt kormányon múlik, tehát sokkal hasznosabb őket verni, és nem a billentyűzetet.
A tisztelt kiabáló nicksereglet szólt egy szót is a kormánynak? Az önkormányzatnak? A rendelő, kórház stb. fenntartójának? A képviselőknek? A polgármesternek? A jegyzőnek?
Mert akkor rossz helyen csaholunk.

A jelen felállás szerint a TB ugyanolyan adő, mint az SZJA.

Ha lesz vizitdíj, ha lesz eü. biztosító és biztosítás, akkor lehet mondani hogy fizetek az eü. ellátásért. Addig csak adót fizetünk. Azért meg az jár, amit a kormány megszavaz.

Gabiiiiii 2012.05.09. 18:55:59

@Zöldövezeti: ja,lattam hogy bantak anyammal,mikor bekerult az allami gepezetbe,penz nelkul siman hagytak volna megdogleni..Igy is majdnem sikerult eltenni lab alol,de a betegnek nem lehet igaza,mert vedik egymas hatat,hiaba van betegjogi kepviselo meg fittyfene..

Flector67 2012.05.09. 18:57:00

@Béla... Kovács Béla (felrázva és nem keverve!): Gondolj bele mi lenne, ha itthon 10000-et kéne befizetned vizitdíj gyanánt. Ez itthon nem megvalósítható.

Don Quixote de la Ferko 2012.05.09. 19:01:14

@Flector67:

Aki komoly szakmával és tudással rendelkezik, az itthon is megél.
Az a néhány, aki ennek ellenére megteszi, az biztosra megy, és nem habókra, hogy majd jobb lesz ott.

Nem is akarok kimenni. Minek? Itthon is jól élek, akkor mi a francnak igazodjak a birka tömeghez?

A szomorú az, hogy a történelem fel tud mutatni már néhány menekülést, de abból egyik sem arról szólt, hogy jaj, nem dolgozok itthon, mert nekem ne parancsoljon egy 40 éves vén kurva (rokon gyerek hozzáállása) és inkább kimegy nyugatra ugyanolyan rabszolgának, mint amilyen itthon lett volna.
Túl nagyok az elvárások. A komcsi végnapok és az abból magukat megszedők, és veszettül komcsizók kineveltek egy olyan korosztályt, akiknek alapelvárás az iskola után a cégautó, a céges laptop, a céges telefon, és az iroda benne min. 10 alárendelttel. Hát, ez nem megy. Elsőként bizonyítani kéne, arra meg alkalmatlanok, inkább menekülnek, és külföldön művelik végül azt, amit itthon nem hajlandók. Egészségükre.

Béla... Kovács Béla (felrázva és nem keverve!) 2012.05.09. 19:01:31

@luciferko: Pontosan! Ugyanez az 500 Ft-s benzinarral. Erdekes modon nem latok kevesebb autot, sot allitom ha a duplajaba kerulne sem lenne kevesebb. Vagy ott a vegtorlesztes. Panaszkodik mindenki, hogy ki van a segge a gatyabol ennivalora nincs penz, megis betoltak az emberek 468 milliard forintot!? sto eto???

en azt latom, hogy a fejekben kellene eloszor rendet rakni, es a fontossagi sorrendet beloni mindenkinek. de nem baj, ha nincs penzed az egeszsegre, majd lesz penzed a betegsegre!

Don Quixote de la Ferko 2012.05.09. 19:03:01

@rikitiki:

Igen. Így történik. És aki ez ellen tett, attól meg elrabolták. Köszönjük Viktor.

Flector67 2012.05.09. 19:26:49

@luciferko: Egy példa. Rezidens leszek jövőre. Itthon 90e nettó. Kinn 2200 euró nettó. Szóval erre írtam én.

Schnaps, az ifjabb 2012.05.09. 20:06:24

@Flector67: Orvos PhD-jelölt is annyit kap. Majd ha szakorvos leszel, 110-et is megkereshetsz...

Flector67 2012.05.09. 20:12:34

@Schnaps, az ifjabb: Nem tudom a PhD, hogy jött ide.:)
Mindegy is. Az egész arra ment ki, hogy akinek van egy komoly versenyképes tudása, legyen az orvos, mérnök, bármi, kinn sokkal jobban megél.

Feketepéter 2012.05.09. 20:28:08

@enikom: Honnan tudod biztosan,hogy nincs semmilyen szakvizsgája,netán,hogy csak rezidens.Rezidens önállóan nem dolgozhat szájban,csak szakorvosi felügyelettel.

Veghetáry János 2012.05.09. 20:36:53

No, akkor javaslom a t. posztolónak, hogy próbálja igénybe venni az ingyenes fogorvosi ellátást mondjuk Angliában. Aztán várja ki azt az röpke 1 évet, amíg a várólista végére kerül és egy Fekete Pákó ellátja. Aztán ne felejtsen el hazajönni és megcsináltatni egy maszek fogorvossal amit ott elkúrtak.
Lehet itt verni az asztalt, de nagyon nem érdemes, mert a fogorvosok tudnak először lelépni erről szemétdombról. Ugyanis ez az egyik olyan magyarországi szakma, amit TÉNYLEG elismernek mindenhol a világon (természetesen kivéve Mo.-ot), és negyed annyit sem kell dolgozni 40-50x pénzért. Jól hallottátok, van egy 10-es szorzó egy átlagos külföldi munkavállalóhoz képest is. Szóval a kísértés nagyon nagy. Nem véletlenül kapálóznak mostanság a fogászati turizmussal. Mert tudják, hogy az ilyen posztban említett kaliberű orvosok gyakolatilag hobbiból (vagy a fene se tudja miért), tartják fent ezeket a tb-s rendeléseket. Szóval nyugi, lesz ez még így se. Mint Angliában.

Igazság, hol vagy? 2012.05.09. 20:39:44

@Gabiiiiii: Miért adtál hálapénzt? Ha már adtál,akkor miért hánytorgatod fel?Ezt soha nem értettem.Hálapénzt nem kötelező adni.

Flector67 2012.05.09. 20:47:25

Egyébként nem értem. Ha tényleg olyan jó ez a fogorvos, miért kínlódik a TB-s rendeléssel? Miért nem csak magánba nyomja? Ez nem tudom felfogni.

Veghetáry János 2012.05.09. 20:54:44

@Flector67: Lelkismeret ? Megszokás ? Lustaság ? Szeretne itthon maradni, de nem tudja, hogy marad -e fizetőképes kereslet a magánpraxisához ? Tudnak ám spórolni az emberek a fogukon (lásd a posztolót).
Egy biztos, ha ellehetetlenítik őket, akkor menni fognak és lesz hova menniük...

Flector67 2012.05.09. 20:57:16

@Veghetáry János: Azért egy profi fogorvos itthon meg tud keresni 1,5-2 milliót havonta. Persze kinn, még ennél is többet.
Ez a szomorú, az emberek ezen spórolnak, az egészségükön. Nem a cigin, a pián, a való világ sms-eken. Az egészségükön. Persze tisztelet a kivételnek.

Igazság, hol vagy? 2012.05.09. 21:04:54

@Macropus Rufus: Tájékoztatáshoz egy hasonlat:A beteg nem jelenik meg adott időpontban a vizsgálaton,akkor is az eü.személyzetnek kellene érdeklődnie,miért nem jelentkezett a beteg?Döntsétek el mit vártok el az orvostól,asszisztenstől Gyógyítson,vagy telefonáljon?Egyébként az orvos is megbetegedhet hírtelen,nem gondolhatja senki sem,hogy ezért minden aznapra kapott előjegyzett beteget értesíteni tudnak.A törvényes munka idő alatt,ha jól tudom nem lehet magán rendelést folytatni.

Feketepéter 2012.05.09. 22:22:51

@Igazság, hol vagy?: Így van nem kell legendákat gyártani.Nem nagyon szoktam kommentelni,de délelőtt az Index kezdőlapján a következő cím alatt szerepelt:A zsírosabb jövedelemért,rá is kattintottam,akkor látom,hogy a cím tulajdonképpen : A jövedelmezőbb...stb.Gratula az indexnek a ferdítéshez,ez is az uszítás része.Így a riadt/kiszolgáltatott/...stb. beteg nézheti maliciózus szemüvegen át a sanyarú sorsát és elfelejt objektíven látni.

Feketepéter 2012.05.09. 22:26:28

@Igazság, hol vagy?: Jellemző.hogy a háziorvosunk hirtelen egy ügyeletben töltött éjszaka után meghalt,miután több éve szívbeteg volt,55 évesen,nem dohányzott,nem ivott...stb.,mit mondtak reggel a betegek(öregasszonyok,akiket 25 éve gyógyított) a váróteremben?
Jaj most kellett meghalnia,amikor fáj a derekam,köhögök két hete mi lesz velem?

enikom 2012.05.09. 22:39:39

@Feketepéter: Nem tudom.
Információim vannak, de mit tudhatok én?!

Az ajtón a szakorvos neve alatt és fölött két másik név szerepelt, a nevük alatt ez állt: szakorvos-jelölt.

(A konzekvenciád nekem egyenesen a félelmem (volt).)

SvenH. (törölt) 2012.05.09. 22:42:42

@Flector67: 1 ora meloka a tomes az 10e, amibol amortizacio meg anyag lejon lesz 6e, ez beszorozva 160al lesz 960e, bepotyogve a berkalkulatorba lesz 440e... elegge messze van ez a haromszorosatol...

es akkor meg azt is figyelembe kell venni hogy be kell hivogatni a kollegahoz betegeket meg el kell bujni par orara, es hogy le kell rendezni 4 telefonhivassal ezt az egy ugyfelszerzest

Flector67 2012.05.09. 22:44:06

@SvenH.: Nem igazán értem a számítást, főleg a 160-at nem. Én csak azt írtam, amit hallok, amiről tudok.

Veghetáry János 2012.05.09. 22:52:23

@enikom: Légy erős, a fogorvosnak jelenleg nem kell szakorvosnak lennie, ahhoz, hogy egyedül dolgozzon, akár praxist is vehet.
Az EU-csatlakozás előtt tényleg így volt, de változott a világ (is). Más kérdés, hogy nem tartották be már akkor sem.

Flector67 2012.05.09. 22:53:11

@jágör68: Azért azok a nyugdíjasok már befizettek már ezt-azt.

SvenH. (törölt) 2012.05.09. 22:56:11

@jágör68: "Viszont aki fizet járulékot, az a kisebb része a társadalomnak-- és általában mire ők kerülnének sorra- addigra már el is fogyott a lóvé."

ugyan mar... ez a kormany be akarta volna vezetni hogy aki DOLGOZIK, azt ne varassak feleslegesen az inaktivak, na es hallottunk rola valamit? hogy bevezetik?
Orban azt is elmondta hogy lesznek maganbiztositok(azaz plusz penzbe kerulne nelkuluk a dragabb ellatas) mivel vannak nagyon koltseges diagnosztikai vizsgalatok, hallottunk rola valamit?
egyedul azt hallottam hogy a szent tehenkeknek nem lenne ingyenes csucsidoben a tomegkozlekedes es majdnem jarokeretforradalom tort ki...

SvenH. (törölt) 2012.05.09. 22:58:16

@Flector67: ok, az egy ora alatt megtermelt nyereseget valamivel fel kellett szorozni, de akkor szerinted franko az olyan fogorvoshoz valo jaras aki 11 orat mar lenyomott...
a masikat ertetted? hogyan lett 960e -bol 440e?

Flector67 2012.05.09. 23:08:13

@SvenH.: Nekem 12000 volt a tömés. 30 perc alatt kész volt.
Egy foghúzás egy 10-es és az se tart tovább 30 percél. A többiről nem is beszélek. Ez az árlista legalja. Az enyém 7 órát dolgozik egy nap. De inkább úgy fogalmazok 10 páciens szokott beosztani egy napra. Többet nem szokott. Ez potom 100e/nap. Ő egy héten 4 napot dolgozik. 7*4*100e=2100e Ft. Persze, anyagköltség lejön, amortizáció is. De 1600e bruttó akkor is marad. Szóval hol tévedtem?

enikom 2012.05.09. 23:08:26

@Veghetáry János: Erős vagyok. :)
(Ismerem a rendelkezést.)

Mosolyogva olvasom a kommenteket; túlnyomó részt közük sincs a poszt(om)hoz elvben sem, nem, hogy gyakorlatban...

Csupa külföldre, magánpraxisba, jövőbe, múltba LÁTÓ-révedező ember.
(Zéró empátiával. - Teszem hozzá, mielőtt belém kötnek; nem engem kellene sajnálni. - Él ott több, mint 5ezer ember!)
Mély tiszteletem a kivételeknek!

Flector67 2012.05.09. 23:10:27

@SvenH.: Mellesleg a 960e nettója 626e.

Flector67 2012.05.09. 23:26:07

@SvenH.: Jajj bocs, elszámoltam:9 Nem 7*4*100, hanem "csak" 4*4*100e=1600e Ebből marad kb.: 1100e bruttó. Ami végül is közel van a Te számításodhoz, de megjegyzem ő 4 napot dolgozik, napi 10 beteggel. Van, hogy csak 5 órát. Szóval nem hajtja szét magát.

Veghetáry János 2012.05.09. 23:27:54

@Flector67: Ott, hogy az ár és a bér erősen helyfüggő. Meg vannak anyagiasabb és kevésbé anyagias fogorvosok is.
De pl. nyereség igencsak csökken, ha egyszerre nő az anyagköltség a valuták elszállása miatt és csökken a fizetőképes kereslet forintban. Persze ez helyfüggő is, nem ugyanúgy érint egy soproni, pesti, vagy egy kis borsodi falucskában ügyködő fogorvost.
Azt meg elég kevesen tudják, hogy kb. 10 éve szinte változatlan a tb által az orvosok felé kifizetett összeg, ami amúgy nincs köszönőviszonyban az elvégzett kezelés értékével mert a kassza zárt. Magyarul még csak kalkulálni sem lehet vele. Ehhez képest nem is esett annyit a színvonal...

Flector67 2012.05.09. 23:48:06

@Veghetáry János: Én csak a saját példámból tudok kiindulni. Pedig ez egy vidéki fogorvos. Nem is pesti. Persze biztos vannak olcsóbbak, de abban egyetértünk, hogy nem kell őket félteni. :)

platelet 2012.05.09. 23:53:10

@luciferko: te normális vagy? az ellátás minősége legyen független attól, hogy mennyit fizetünk? évek óta kiabál az egészségügy, hogy nem elég a befizetés nem hogy a bérekre, de a költségre sem, csak senki nem hallgatja meg
téged nem érdekel, oldja meg az állam? védje a "tisztességes embereket"? miért, csak a beteg az, az ellátó nem? az egészségügyist miért nem kell védeni?

platelet 2012.05.09. 23:54:47

@Terézágyú: ja, viszont a túlórákat kifizetik

2012.05.10. 06:21:48

@enikom: "Az én számomra sem nem öröm, sem nem virtus itt posztolgatni, vérszomjas sem vagyok"
Nem utaltam ilyesmire.
"Mosolyogva olvasom a kommenteket; túlnyomó részt közük sincs a poszt(om)hoz elvben sem, nem, hogy gyakorlatban... "
Hát akkor ezek szerint ez a blog nem alkalmas a probléma megbeszélésre. Én azért elég sok hozzászólást olvastam, aminek volt köze a poszthoz. A blogok már csak ilyenek. beesnek az emberek mindenhonnan, aztán mondanak mindenféléket, még véletlenül sem olyat, amit a posztoló hallani szeretne. Egyébként az ilyen esetekre csak egy megoldást tudok javasolni, meg kell próbálni telefonon közvetlenül az orvossal is egyeztetni, már ha méltóztatik beszélni a betegeivel.

Flector67 2012.05.10. 07:07:50

@enikom: Fel kell hívni a doktor urat személyesen. Akár a magánrendelésén és beolvasni neki. Neki is elmondani a véleményét. Ez a megoldás.
Egy blog nem fogja megoldani a problémát.

Dr.laikus PhD 2012.05.10. 07:15:23

@Flector67:

Magánprakszisa van, ebben a községben tart fenn támogatott rendelést kevés óraszámban.

Ezek után legfeljebb lemondja.
Nem ebből él. Az ott élők majd megköszönik.

Flector67 2012.05.10. 07:20:23

@Dr.laikus PhD: Ez eddig rendben. Mellesleg, mint fentebb is írtam, nem értem, hogy egy jó fogorvos mit kínlódik TB-s rendeléssel.
Csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy az, hogy itt leírja a véleményét a hölgy nem változtat semmin. A fogorvost kell kérdőre vonni, nem minket.

Dr.laikus PhD 2012.05.10. 07:39:51

@Flector67:

Miért kell kérdőre vonni bárkit is?

Az ő döntése, hogy egy településen rendel, hogy a szegény többségnek legyen orvosa.
Megteheti és megteszi.

Flector67 2012.05.10. 07:43:34

@Dr.laikus PhD: Na, de a történet épp erről szól, hogy nem rendel:)

Dr.laikus PhD 2012.05.10. 07:52:52

@Flector67:

Ha be lehet hozzá jelentkezni, akkor rendel.

Azon az ominózus napon nem rendelt.

Az összes többi duma a posztolótól, megalapozatlan, tapasztalat nélküli szóbeszéd.

karcsibácsi 2012.05.10. 09:36:11

@Silent Bob:
" átbaszták. Azok, akiket ő tart el a TB befizetéséből"

Ha jól értem, engem is ti tartotok el. Aggyatok egy kicsit több pézt, mer lassan má (folyékony) kenyérre se fussa. Marhák.

SvenH. (törölt) 2012.05.10. 10:34:31

@Flector67: "Mellesleg a 960e nettója 626e."

latod latod???
nem tudod mirol beszelsz :)))
nezd meg jobban, meg kerdezz utana jobban, elarulom nem a bruttot kell egy munkaltatonak kifizetnie, hanem tobbet

nekem a multkor volt egy fel oras tomesem, az 7000 volt :) megadjam a fogorvosom szamat?
a 12.000 FTos tomesem az olyan volt, hogy a te hiena fogorvosod megkoronazta volna, marmint a fogat

Flector67 2012.05.10. 10:46:28

@SvenH.: Nem kérem a fogorvosod számát köszi:)
Te írtad, hogy 960 bruttó marad a költségek levonása. Ebből számoltam. Szerintem inkább Te nézz kicsit utána, főleg annak, amit írtál:) Hajrá.

SvenH. (törölt) 2012.05.10. 10:49:57

@Flector67: a poszt arrol szol, hogy egy leszakadoban levo helyen a fogorvos megprobalta a gazdagabbat (==feljar pestre dolgozni) atterelni fizetos ellatasra
szamomra ezzel semmi gond nincsen :)

mehet meg kepeszkedhet a fogorvos ellen, ugyse fog semmit sem elerni :)
akkor erne el valamit ha MEGFIZETNEK a TBs fogorvost, es 3 masik maganzo allna ugrasra keszen hogyha ki van csinalva akkor beugorhassanak helyette
amig ez nincsen meg, addig nincsen ertelme az arulkodasnak, max ezt a cinikus rohadek dumat, amit en nyomok a pogimestertol fogja visszakapni :)))

Flector67 2012.05.10. 10:51:47

@SvenH.: Jó, ez az összes orvosra érvényes. Én is szeretném, ha majd megfizetnének, de tudom, hogy itthon nem fognak sajnos.

SvenH. (törölt) 2012.05.10. 10:53:00

@Flector67: neeem !!!

azt te belemagyaraztad!!!
"ez beszorozva 160al lesz 960e, bepotyogve a berkalkulatorba lesz 440e..."

ebben hol van a brutto? az van hogy van egy BEVETEL, amit hogyha fizukent akarja kivenni akkor 440e marad, hidd el en tudom ezt :)
azert akartalak radobbenteni arra, hogy nem szep dolog az az erveles, hogy itt adocsal ezerrel es osszehozza az adocsalas altal a masfel millat es azt hiszi hogy ugyanazt az adocsalast kulfoldon meg tudja jatszani :) es omleni fog a penz

Flector67 2012.05.10. 10:56:12

@SvenH.: Elhiheted én is tudom:) Bennem fel sem merült, hogy valaki a költségek levonása nélkül számolja a nettót. Persze lehet félreértettelek. Mellesleg, ha ügyes elköltségeli úgy, hogy 120e bruttója marad. De ebbe ne menjünk bele:)

enikom 2012.05.10. 12:37:17

@Dr.laikus PhD:

Megszólalt az adott helyen tájékozott, alapos információkkal rendelkező igazságosztó.

Igen, így "dumálnak" a fájó fogú tizenéves gyerekek, s azok, akik megbízható szaktudással rendelkező orvoshoz készültek.
Te - a magas lovon - pedig kérlek, ne hitelteleníts - többszörösen félremagyarázva - egy empírikus tapasztalatokon alapuló közvéleményt ilyen degradáló jelzőkkel.
Nem etikus.

enikom 2012.05.10. 12:38:23

@Flector67: Megtörtént, írásban.
Válaszra nem méltat.

enikom 2012.05.10. 12:39:15

@Turchi: Sajnos nem méltóztatik.

Flector67 2012.05.10. 12:40:09

@enikom: Hát akkor nincs jobb ötletem. De nagyon fontos ember lehet, ha tényleg senki nem veszi elő.:(

Dr.laikus PhD 2012.05.10. 13:01:04

@enikom:

Tekintve, hogy nem vagyok orvos, csak ugyanolyan blogoló, mint bárki más, ha megengeded, ha nem, a véleményem leírom.

Általában utána szoktam nézni annak amit írok, mint most is.

Budapesten dolgozol, találkoztál (sokat mondok) 10 emberrel és a falu szócsöve lettél, jaj bocsánat az empirikus tapasztalaton alapuló közvélemény.(sic)

Ha csak a rezidensek dolgoztak és nincs ott szakorvos az baj, de ezt bizonyítanod kell.

Don Quixote de la Ferko 2012.05.11. 09:52:04

@Flector67:
Szerintem is kegyetlen dolog, hogy nem kapsz azonnal professzori fizetést, de azért ez így van jól.

Oszt mennyi marad abból a hatalmas összegből, ha leszámolod a lakást, a megélhetést, az időnkénti hazautazást, és a nem várt kiadásokat, autóról már nem is beszélve.
Próbáltál így is számolni, vagy a nagy lé bűvköre elhomályosította a valódi gondolkodást?

Don Quixote de la Ferko 2012.05.11. 09:55:44

@platelet:

Hozzád képest biztos.

Aranyapa. Ha lenne némi szövegértelmezési képességed, talán nem beszélnél mellé.
Akkor újból:

Ha fizetek valamiért, akkor kapjam meg azt a valamit, és ne kelljen újból fizetnem, hogy megkapjam.
Láttál itt valahol plusz követelést?

Míg te azt preferálod, hogy fizessek, oszt ha gond van, akkor fizessem ki újból azt, amit már egyszer kifizettem.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.06.01. 18:52:46

@Don Quixote de la Ferko:

Konkrétan a helyzet úgy áll, hogy az általad (és még kb. 2 millió ember által) befizetett kisebb-nagyobb összegek kb. arra elegendők, hogy legyen kórház, és legyen mentőautó, ami bevisz oda, sőt, még el is látnak valamilyen szinten.

Ha bemész a pékhez 300 forinttal a zsebedben, akkor nagy eséllyel 1 kiló kenyeret kapsz érte, hiába szeretnék te még mellé néhány kakaós csigát is.

És a politika nem vállalja, hogy megmondja az ellátás határait, mert évtizedeken keresztül pártfüggetlenül szisztematikusan hazudtak az embereknek.

Az egészségügyi ellátás ugyanis lehet gyors, olcsó és jó.

De e jellemzők közül egyszerre csak kettő lehet érvényes.

Irkutszk 2012.06.02. 06:33:27

@radiologus.hu: "Az egészségügyi ellátás ugyanis lehet gyors, olcsó és jó.

De e jellemzők közül egyszerre csak kettő lehet érvényes."

Ez nagyon jó!

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.06.03. 09:12:09

@Irkutszk: a kibővített eredeti verzió így szól:
ha gyors és jó az nem olcsó
ha jó és olcsó az nem gyors
ha meg olcsó és gyors az nem jó
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása