Kirohadt a fiam vakbele

2012.03.08. 06:00

Tisztelt Praxis blog!

 

 

2011szeptember 28-án 16 éves fiam erős hasi görcsökre panaszkodott, az ügyeleten megvizsgálták de hazaküldték pedig lázas volt és hányt. 29-én háziorvosunk megvizsgálta és mentővel a János kórházba küldte, vakbélgyulladás gyanúval.A férfi sebészetre vették fel/30 ágyas szoba/ majd vizsgálat, vérvétel ,ultrahang. Algopyrint, Nos-pát kapott és jeget a hasára,3 napig ugyanez történt, közben lázas volt, fájdalmai gyengültek a gyógyszertől, de nem szűntek meg.

 

 

Október 2-án /vasárnap/ este 18 órakor vitték a műtőbe perforálódott vakbéllel.Az orvos közölte hogy szövődményes felépülés várható.A következő 15 nap egy rémálom volt. A láz miatt a sebet meg kellett nyitni hogy a genny ki tudjon ürülni, mivel így sem javult az egész sebet kinyitották. Azt mondta az egyik orvos hogy „KIROHADT A VAKBELE”.


Amikor megkérdeztem hogy miért vártak 3 napig a műtéttel, azt mondta hogy a vakbélgyulladást lehet a legnehezebben megállapítani. Az amúgy is vékony fiam 13kg fogyott a kórházban töltött idő alatt. Október 17-én hazaengedték, a nyitott sebet otthon kellett tovább kezelni. A János kórházba többet nem mentünk vissza, egy másik sebész kezeli.


Most 2012 március 7. van, a seb még mindig 2cm-en nyitott, váladékozik,és itt lökődnek ki a belső varratok, mert nem felszívódó fonalat használtak Amikor beutalták ide a gyermekemet azt hittem hogy az itt dolgozó orvosokban megbízhatok. Felháborító hogy ezek a felelőtlen, hanyag emberek a fiam életével játszottak.

 

Üdvözlettel:Rita


 

 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barnamaci 2012.03.08. 16:53:41

@guy2: van "kvóta" pontosabban törvény szabályozza, hogy max. mennyit dolgozhat az orvos. Csak ha ezt minden orvos betartaná, akkor már összeomlott volna a teljes rendszer.

zsikuci81 2012.03.08. 16:54:03

@astridl:
Gratulalok! Nem rosszindulatbol jegyzem meg, de valoban nincs hova hazajonni. A kozeli klinikan havi nyolcat ugyelnek a sebeszek es sokszor reggelig operalnak. Mar csak azert is, mert az ugyeleti idoben hozzank jovo betegeket is nekik kell operalni. Sokan kerestek masik helyet kozuluk az utobbi idoben.

jágör68 2012.03.08. 17:30:32

A posztoló szellemi szintjét is jelzi a "kirohadt" jelző...
Nagyon nem kívánom Magyarországnak azt- ami elég sok nyugati országban a tudatlan, követelőző betegek miatt már működik:
- valaki hány 2-t- máris vegyük ki a vakbelét- de még aznap- vagy legalább az epehólyagját is. Legyen 13 vagy 97 éves.
Akut hasra ezermillió dolgot rá lehet húzni- ezért találták ki a
MEGFIGYELÉST,
BENNTARTÁST
VISSZARENDELÉST panaszok nem múlása esetén.
Mondjuk én benne vagyok, hogy minden hasfájóst egyből műtőasztalra...
Az altatás és a sebészi szövődmények minden kockázatával együtt.
Akik olyan nagyon osztják az észt, hogy vakbél- ezt még a hülye is tudja- azok vajon hányat diagnosztizáltak és hányat operáltak?
Csak óvatosan kérem, vakbélbe még a Vészhelyzetbe, Doktorháuszba is bele szoknak halni.

jágör68 2012.03.08. 17:36:27

@jágör68:
folyt. köv: néha.

@zsikuci81:
Nem azért, de én most legutóbb itt a "nem kell sokat dolgozni- meg- csak- dől- a lé nyugaton"
szintén 8- at ügyeltem.
És az ügyeletet csak 3 hónap múlva fizetik ki.
Döglődik az egészségügy mindenütt, rendesen.
Csak nálunk még bele is rúgnak jó nagyokat hozzá politikusok, betegek- na és pár kolléga is.

macska69 2012.03.08. 17:56:10

@astridl: kár, hogy nem itthon vagy rendes doki.

mopeti 2012.03.08. 18:36:53

@jágör68: Szerintem... olvasd el még egyszer, mert így szövegértelmezés 1-es

kela-bá 2012.03.08. 18:37:59

Hülye világ van emberek. Lényeg, hogy demokrácia, meg szólásszabadság van...
Na és ma NŐNAP. Minden virágbolt minden virágát minden NŐNEK !

Wattaf 2012.03.08. 18:39:25

@Dr.laikus PhD: Pedig nem. Pontosan ott feküdtem én is, szintén perforált vakbéllel. 28 ágyat számoltam össze. A 12 nap alatt, amit ott töltöttem, volt időm rá...Igazi horror a hely, 4 WC-ből kettő működött, éjjel aludni nem lehet, ennyi emberből tuti párnak van valami nyomora, amiért kiabál, sír, üvölt, és éjszaka van 28 emberre 1, azaz 1db éjszakás nővér.

Csumesz 2012.03.08. 19:13:16

@jágör68: Szerintem is mondatelemzésre lesz szükséged, mert a leírtakat az orvos jelentette ki az aggódó szülőnek.
Bocs

Csumesz 2012.03.08. 19:17:34

@Dr.laikus PhD: A kommentelő nem a hold túloldalán élő lila elefántcsordákról írt, amit még egy ilyen hozzáértő, zseni sem tud leellenőrizni, mint te.
Az ágyak számát számológép nélkül bárki összeadhatja, aki ott látogatóként, betegként, dolgozóként megfordul. És ez független az osztály összes ágyszámától.
Még egy Bocs

Béndzsa 2012.03.08. 19:18:53

Üdv! A János Sebészetén a férfi kórteremben valóban van vagy 28 ágy, és el vannak szeparálva az emberek egymástól üvegfalfélével, vagyis egy légtérben vannak. Ez sajnos háborús kórházak benyomását kelti (ez féligazság).
Viszont, minő meglepő azért elég sokan gyógyultan és elégedetten távoznak, szövődmények nélkül! Persze előfordulhatnak szövődmények (egy "egyszerű" vakbél esetén is), és az érintettek rosszul tolerálják, de az itt levő személyzet mindent megtesz azért, hogy a nyomorúságos körülmények ellenére gyógyítsanak, ápoljanak!
A pongyola fogalmazás ("kirohadt") valszeg azért történt, mert talán ezt jobban megérti a kicsit laikusabb ember, mintha latin szavakkal dobálózott volna az orvos.

Dr.laikus PhD 2012.03.08. 19:30:55

@Wattaf:

Ha így van horror.

De innen vettem és én sem láttam ekkora kórtermet ott.

Az osztály története

"......1978-tól dr. Ihász Mihály kapott megbízást az osztály vezetésére. Az ezt követő években az erősen leromlott állagú pavilont felújították, a régi 25 ágyas kórtermeket bokszokkal látták el...."

Csumesz 2012.03.08. 19:35:02

Szeretném felhívni mindenki figyelmét arra, amit Rita írt. Miszerint a háziorvos MENTŐVEL VAKBÉLGYULLADÁS GYANUJÁVAL küldte a gyereket kórházba.
Akkor ez most tipusosnak tekinthető? Vagy nem? Akkor mi a tipusos? Minden orvosnak más? Ha a háziorvos biztos volt a diagnózisban, akkor a sebész hol járt amikor az egyetemen ezt tanították neki. Ez eléggé tipusosnak tűnik. Ne viccelődjünk már! Lehet itt védeni a mundért, meg egyéb érdekeket, de könyörgöm, ez a gyerek ÖTÖDIK hónapja nyitva van! Igen vannak atipusos tünetek, és az orvosnak is lehet rossz napja, de azért itt ennél lényegesen többről van szó. A gyereknek a sebe a mai napig váladékozik (betokosodott gennycsomók?) és fel nem szívódó varratok kerülnek elő a nyitott hasából!
Még az állatokat is felszívódó fonallal varrja az orvos belül.
Na ilyenkor kéne csöndbe maradni, és nem "nekiállfelljebb" arccal ágyszámokról, meg tipikusságról cserélni eszmét. És akkor talán, ha ilyenkor a nagy, tanult doktoremberek egy kicsit magukba szállnának, és a saját területükön elgondolkodnának, akkor holnap kevesebb ilyen hiba történne.
TERMÉSZETESEN MOST IS, MINT MINDIG, TISZTELET MINDEN KIVÉTELNEK!
ÜDV!

Csumesz 2012.03.08. 19:35:55

@Dr.laikus PhD: Akkor tényleg be kell menned oda!
Üdv!

Barnamaci 2012.03.08. 19:47:41

@Csumesz: mondjuk én csak a női sebészeten voltam látogatóban betegnél, de ott is legalább 26-28 ágy volt (nem számoltam pontosan) ilyen kis "kabinokban". Elég borzalmas látványnak is. Simán el tudom képzelni, hogy még beraknak néhány ágyat, ha szükséges, hiszen a János mindig is "súlyponti" kórház volt.

Vakbél: nekem sok éve mikor fájt a hasam, a dokinőnk egyből UH-ra küldött. Igaz, hogy ott anyázták a doktornőt, hogy miért nem előbb vérvételre küld, de megcsinálták a vizsgálatot és nem az volt. Mintha ezzel a lehetőséggel nem találkoztam volna a kommentekben....

Dr.laikus PhD 2012.03.08. 19:48:13

@Csumesz:

Olvasd el amit írtak. Mit jelent a felszívódó varrat, és miért érzékeli úgy a laikus, hogy az nem az.

Én most jöttem egy ennél lényegesen jobb feltételű sebészetről, de a beküldött vakbélgyanúsak közül csak egyet kellett műteni.
A többinek más baja volt.
Akit viszont műtöttek az tényleg atípusos volt, ügyes volt az éjszakás sebész, saját szakállára nyitotta fel még időben.

Csumesz 2012.03.08. 19:50:23

@Turchi: Jaj, igen ez a kedvencem.
És valóban! Talán azért kapott rá fájdalomcsillapítót és görcsoldót, mert az elfedi a "tipusos" tüneteket, és akkor mint nem tipusos, lehet majd mire fogni, hogy miért nem lehetett felismerni.
Tényleg, ez nagy kedvencem. Tökéletesen igaza van!!!

Wattaf 2012.03.08. 19:50:44

@Dr.laikus PhD: Lépcsőn fel, és balra szemben. :-)
Kettesévl vannak egy paravánfélével elválasztva, de , ha jól rémlik, csak az egyik oldalon. Ez 2010-ben volt, de tavaly ősszel is jártam arra, a vakbél miatt lett egy súlyos hasfali sérvem, azt kellett műteni. De okulva a 28 ágyas horrorból, most különszobát kértem, kétágyasat, ez 3e ft / nap, igencsak megérte. A kezeléssel amúgy abszolút meg voltam elégedve, mindkét esetben. Ugyanaz az orvos műtött, utána járt be hozzám akár este 10-kor is, mindenképpen megérdemli, hogy leírjam a nevét : Dr. Mihók András. Emberséges, mindenre válaszol, elmagyaráz, és nem tartja a markát..

Dr.laikus PhD 2012.03.08. 19:53:40

@Barnamaci:

Amerikában is termek vannak, ott nem fallal, hanem függönnyel vannak elválasztva.

A személyzet jobban lát, gyorsabban reagál, mert előttük van a nővérpult.
Igaz minden ágy mögött kütyük, gépek tömege, teljes szerelvényfal.
A függöny ha kell elhúzható, külön biztosításra jár a külön szoba.

Pár napot van ott a beteg, a lehető leghamarabb hazaküldik, ha kell otthon ápolja szakképzett nővér.

Eperke76 2012.03.08. 19:57:05

@Csumesz: az állatok műtétét megfizeted, az állatorvosnak van lehetősége ebből a pénzből venni felszívódó fonalakat. míg humán résznél kőkeményen beleszól az OEP

Dr.laikus PhD 2012.03.08. 19:57:42

@Csumesz:

Ne hergeld magad.
A betegek pár százalékának perforált vakbele van, ami hashártyagyulladással jár.
Fel fog gyógyulni belőle.
Nálunk a család minden tagjának engem kivéve perforált a vakbele.
Elhiheted, hogy volt aki figyelje és mégis, pillanatok alatt kialakult.

Csumesz 2012.03.08. 20:00:25

@Dr.laikus PhD:A laikus...
"Egy másik sebész kezeli".
Akkor nyilván ő sem tudja.
Ha beforr, hol fog kijönni a többi?
Ön nem érti a lényeget!
ÖT hónap után lökődik ki a nyíláson!
Ez is teljesen normális?
Mert én nem tudom, ugyanis laikus vagyok!

Csumesz 2012.03.08. 20:05:07

@Eperke76: És ez téged megnyugtatna, ha a Te gyermeked ilyen sokáig szenvedne emiatt? Szerinted nyitott hassal mit tud tenni a szabadidejében, vagy akár az iskolai szünetekben? Vagy csak a más problémájánál vagy ilyen nagyon megértő?

ritabelik 2012.03.08. 20:10:43

jágör68:
Gratulálok!Az írásoddal csak magadat minősíted.A "kirohadt"-ban az orvost idéztem.Ha nem értenéd újra leírom: a háziorvos egy sima vizsgálattal biztosra mondta, hogy vakbél gyulladás, ezért is kérte, hogy MENTŐVEL menjünk.Ha neki nem hittek, miért nem hittek saját maguknak.A fájdalom csillapító és a görcsoldó jelenti neked a megfigyelést???Ki az aki a gyerekét azonnal a kés alá küldi?Én csak az anyja vagyok az orvosok ti vagytok, de anyaként is tudom van laparoszkópos vizsgálat.Nem a Vészhelyzetben láttam, rajtam végezték el, ha nem tették volna már 20 éve nem élnék.Hála Istennek én egy rendes Kórház lelkiismeretes orvosaihoz kerültem.De ez most nem rólam szól hanem a gyermekemről.Neked van gyereked?Ha vele történt volna meg te mit tettél volna érte?Nekem még van 2 kisebb, velük már nem engedem, hogy megtörténjen ilyen.Sajnálom, hogy nem érted miről beszélek, mert Te megpróbálsz mindent félremagyarázni.

Csumesz 2012.03.08. 20:14:22

@Dr.laikus PhD: Jó fej vagy, de tényleg felhergelt állapotban vagyok!
Én gyerekkorom óta úgy tudtam, hogy ez a legegyszerűbb dolog, anyukám megtanította a tipikus tünetek alapján kizárni. Hiszen pontosan a perforáció miatt mindenki fél tőle.
Többször hallottam azt is, hogy kórházanként a portás foglalkozik ezzel, olyan egyszerű.
Persze, tudom ez vicc, de azért azt belátod ugye, hogy ennek ebben az esetben nem így kellett volna történnie.
Teljesen sima lefolyás, háziorvosi ajánlás, kontroll, műtét, és haza. Nem tünet elfolytás, várakozás, tapintatlan szavak a szülőknek. Már rég úszhatna, focizhatna, vagy mit tudom én.

Dr.laikus PhD 2012.03.08. 20:20:15

@Csumesz:

Tudod mit, állj meg a János kapujában és diagnosztizáld a vakbélgyulladásokat.

Te vagy aki értesz hozzá, senki más!

Csumesz 2012.03.08. 20:28:36

Látod, ez a baj, félreértesz.
De hát ez történik minden olyan helyzetben, mikor elfogynak az érvek. Legjobb védekezés a támadás.
Van nekem tisztességes dolgom, nem vágyom oda.
Nem is azért írtam. De ami tipikus, azt igenis meg lehet állapítani, volt már benne gyakorlatom 20 év óvónői gyakorlat alatt. Ja, és egy sem perforált. És nem azért mert én egy olyan hozzáértő zseni vagyok, hanem mert jellegzetes volt, és időben fel lett ismerve, orvoshoz lett küldve. Én lelkiismeretesen végzem a munkám minden egyes részét. Bocsánat, de nem gondolom, hogy az orvosi egyetemen bárki másfél szemeszterig tanulta ezt. Nem olyan hosszú anyag.
HA TIPIKUS!!!
Érted?

jágör68 2012.03.08. 20:32:53

@ritabelik:
Ha felvették, akkor megfigyelték.
Fájdalomcsillapítót meg görcsoldót azt illik adni a XX. század óta a beteg fájdalmaira.
A "laparoszkópos vizsgálat" pedig műtétnek számít.
Vagy nálatok éberen és szike nélkül végzik?

SusanneF 2012.03.08. 20:37:39

Kedves Posztoló!
Gyógyulást végre kedves Fiadnak!

Nekem a következő jut eszembe a posztról:
Tizenéve szültem,többi kismama nem megy varratszedésre,de engem hív a doki.
Megkérdezem:Nekem miért kell jönni?
A többiek azt mondják,nekik felszívódó varratuk van.
"Ugyanazzal varrunk,csak van aki kiszedi,és van,aki megvárja,míg kirohad..."
No comment...:(

Csumesz 2012.03.08. 20:38:33

@jágör68: Én nem ismerem a protokollt, de a józan ész azt diktálja, hogy ilyen gyanú esetén nem kéne elnyomni a diagnózist megerősítő tüneteket. Nem?

jágör68 2012.03.08. 20:43:49

@Csumesz:
Végülis, ha szeretnéd, hogy mondjuk szívinfarktusban meghaljon a kedves beteg a fájdalomtól..
Ha már intézetben van, iránydiagnózissal, akkor obszerváció és tüneti kezelés.

De már megint elbeszélünk egymás mellett.
Nyilván megoperálták azonnal volna, ha lett volna rá keret. Vagy eszköz.
Vagy anesztes, aki elaltatja.
Mert ők bizony menekülnek tömegével.

Szóval arról a MENTALITÁSról le kéne már szokni, hogy az egészségügyi dolgozók direkt szivatják halálra a betegeket és nem az anyag- eszköz- szakemberhiány miatt van az egész.

2012.03.08. 20:48:37

@jágör68: Kb. 25 éve 5 alkalommal voltam vakbélgyulladás gyanúval kórházban 1 év alatt. Sosem kaptam az első fél nap fájdalomcsillapítót, el is mondták, hogy azért, mert ezzel a tüneteket elfedik, és addig, amíg nem döntenek arról, hogy kell-e műteni, addig nem is kapok. Amikor eldöntötték hogy nem műtenek, akkor már kaptam. Az 5. alkalommal mégis megműtöttek, perforált. Nem panaszképpen írom, alaposan megvizsgáltak minden alkalommal, de nagyon nem produkáltam a szokásos tüneteket.
Csak az a baj, hogy egy régebbi posztban már kiveséztük ezt a témát, most meg ugyanazt leírtam :-). Igaza volt @VaTi-nak, érdemes lett volna ezt a posztot ott folytatni, akkor nem kellene mindent elismételni.

ritabelik 2012.03.08. 20:48:50

jágör68:
Mi egy 3 gyerekes család vagyunk és otthon nem használunk szikét.A 16 éves fiam aki ennek az egész történetnek az elszenvedője nem egy puhány gyerek, napi 100 km-t kerékpározott, 4-szer átúszta a Balatont (5,2km jól látod) ezen kedvteléseit több mint 5 hónapja nem teheti meg, ki tudja meddig lesz ez még így.Egyébként a mellette fekvőnek is laparoszkópos vizsgálatot végeztek,ami közel sem 20cm-s vágást jelent

Eperke76 2012.03.08. 21:03:07

@Csumesz: biztos nem nyugtatna meg. de hadd mondjak annyit, hogy van jogász is a kórházban. kérheti a kivizsgálását az esetnek.
a vakbélgyulladást meg nem a portás végzi. pontosan azért mert bár banálisnak hangzik, nagyon könnyű félre diagnosztizálni, vagy egyáltalán felismerni. nem csak "tipikus" tünetei vannak.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.08. 21:07:23

@Kabbe: nem vágnak ergo alig van seb - és ha nem vágnak akkor hogyan műtik ki? kivarázsolják?

Eperke76 2012.03.08. 21:08:49

varrat: varratot több helyre tesznek, de ha nagyon egyszerűsíteni szeretném, akkor kívülre és belülre. kívülre mondjuk nem sok értelme van felszívódót tenni (pl. szülések után) mert hamarabb kipotyog a lazulása miatt, vagy mivel testidegen kirohad, átvág. Testen belülre téve pedig akár fel is szívódhat, de általában ennek idejét 1-2 évben határozza meg a gyártó cég, vagy - MIVEL TESTIDEGEN - kilökődik, parasztosan mondva itt is kirohad.

Csumesz 2012.03.08. 21:10:59

@jágör68: Az a baj, hogy Te magadra veszed ezt az esetet.
Az apósom november óta van kórházban, nem részletezem, de CSAK FELSŐFOKON tudok a Margitról beszélni. Ez nem jelenti azt, hogy ott nem fordul elő hiba, ott nincs miről beszélni.
Igyekeztem tárgyilagosan erről az esetről beszélni, de Te és a Dr Laikus ezt valahogy magatokra vettétek. Kár. Mert így a lényeg elvész.
Van egy nőgyógyász ismerősöm. Pár éve, talán kettő, azt kérdeztem tőle, hogy "Mi lesz velün k, ha összeomlik az egészségügy?" Erre ő azt válaszolta, hogy "Az már rég összeomlott, csak mi tartjuk össze" Akkor nagyon elgondolkodtam ezen, és sajnos igazat kellett adnom a bővebb részletezése után. Ezt ma is így gondolom.
Megértem azt, aki elmegy innen. Becsülöm azt, aki itt marad, és beleszakad-őrül, ha becsülettel végzi a munkáját ilyen körülmények között.
Obszerváció helyett nyugodtan írhattál volna megfigyelést. És valóban elbeszélünk egymás mellett. Rita nem az egészségügyi dolgozókat-mint halmaz- szidta, csak -nyilván saját tapasztalatai alapján megismert- "felelőtlen, hanyag embereket".
Mert se a mentősökről, se a jelenleg kezelő orvosról nem írt rosszat.
Ha már így elbeszélünk.
A Toltékoknak volt egy bölcs útmutatója a boldogsághoz. Az egyik pontja az volt, hogy "ne vegyél mindent személyes sértésnek"
Mint följebb leírtam, tisztelet és nagyrabecsülés akivételnek, aki nyilván ebben az esetben a nagy többség.
De azért ne védjük már meg ezeket Mekk Elek-eket.
És ha most megint elkezdesz védekezni, akkor bizonyságot teszel arról hogy Te is onnan jössz.
Mert ennyi szájtépés után már szerintem mindenki érti, hogy itt csak az adott esettel kapcsolatos hibákról kéne szólni, vagy nem szólni.
És találgatni lehet, hogy ezért, meg azért. Ha minden ok fenállta mit leírtál, akkor írunk a Pápának, mert az maga a csoda. Ha viszont csak egy, akkor nem ennek a végkifejletnek kellett volna sikerednie mára.
PONT

Eperke76 2012.03.08. 21:11:49

@csak néha benézek ha marhaságot látok: diagnosztikus laparoscopiat végeznek, vagy el is távolíthatják a vakbelet. de ha perforált a vakbél vagy komoly gyulladásban van ezt a műtéti technikát műhiba alkalmazni.

Csumesz 2012.03.08. 21:14:05

@Eperke76: Na ezelőtt a hozzászólásod előtt, ha végigolvastad volna az eddigieket, FIGYELMESEN!!! Akkor nem írsz ide ennyi mindent teljesen fölöslegesen!

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.08. 21:22:19

@Eperke76: laparoszkópiánál is vágunk és a 3 seb össz-vissz van olyan hosszú mint egy klasszikus vakbél. nem hinném, hogy műhiba lenne alkalmazni, legalábbis nálunk vígan csinálják, bár sebésze válogatja, legutóbbi behívós ügyeletemben asszisztáltam egyet a sebész kollégának, hát ott volt rendesen genny a hasban, kimosta és kész

maim 2012.03.08. 22:11:42

Hát nem csoda,hogy az emberek inkább kuruzslókhoz,meg a manilai csodadoktorokhoz fordulnak,lehet,hogy
némelyik leiskolázná vakbél-ügyben ,tanult kollégáit.Ráadásul paraszolvenciának megelégszenek néhány
tojással,vagy jam-jam gyökérrel.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.08. 22:36:01

@maim: hát a vakbélgyulladás az egy sebészeti betegség, jellemzően kezelés nélkül a halálozási rátája 100% felé közelít, így aztán nyugodtan mehetsz kuruzslókhoz és nem sebészekhez ha meg akarsz halni

maim 2012.03.08. 22:45:23

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
A manilai csodadoktorok olyan varázslók,akik puszta kézzel operálnak és kiszedik a beteg szervet/a legenda szerint/.Légy nyugodt,hogy laikusként tudom,hogy a vakbelet operálják.

gioni44 2012.03.09. 01:09:34

Látom van itt sebészdoki is.Elnézést nem offolni akarok.
Kérdésem:
Minden varrat felszívódik idővel?
Ismerősömnek a haemicolectomia dextra
műtétje után még négy múlva is kimutatja a röntgen a titániumoxid fémvarratsort..

Normális ez?

Az MRI-vizsgálatot el lehet végezni rajta?
Köszönettel.

Irkutszk 2012.03.09. 02:25:07

@gioni44: Nem, a varrat attól függően szívódik fel, hogy milyen fonalat használnak, vannak felszívódó és nem felszívódó fonalak. A felszívódó fonalakon belül is vannak különböző idő alatt felszívódó fonalak. Pénz, elérhetőség és alkalmazandó felület kérdése, hogy melyik összezárandó vágást / sérülést milyen fonállal zárnak össze.

Duygu 2012.03.09. 04:32:14

@DarthVader: Olvasd végig, amit írtam, mielőtt válaszolsz.
Szerintem az orvosi szakma jóval több, mint csak pénzkereseti lehetőség. Ha te csak ennek látod, sajnállak.

Egyébként igaz, hogy nyugat-európai viszonylatban a magyar orvosok keveset keresnek, meg a többi magyar diplomás béréhez képest is, szabad munkaerő-áramlás van, épp ezért fognak rákényszerülni, hogy jobban megfizessék az itthoni orvosokat. A szlovák orvosok elértek valamit. A magyarok meg tehetetlenek. Ez van.

Duygu 2012.03.09. 04:43:41

@Barnamaci: A vakbélgyuszi diagnózisa nem ultrahanggal történik. A radiológus joggal szidta az orvosodat. Az ultrahang megerősítheti a diagnózist, esetleg kizárhatja, máskor meg nem hozható látótérbe a féregnyúlvány, és nem informatív a vizsgálat.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.09. 06:57:43

@maim: én is láttam a tévében, meg a rejtett kamerát is amikor felvették, hogy az amit állítólag kiszedett a betegből egy darab csirkemáj volt :D
@gioni44: a fémvarratok nyilván nem szívódnak fel, ha tényleg titániumból készült akkor nem mágnesezhető, lényegében manapság a nemesacél ötvözetek is mágnesállóak. ha az MR a hasról készülne akkor kérj egy véleményt a varróanyag gyártójától, ha a fejről készülne akkor semmi akadálya. nálunk gyakran készítenek MR-t olyan gerincről amiben van fixateur interne és semmi baja nem lesz a betegnek
@Duygu: az az igazság, hogy én is a kezemre meg a laborra hagyatkoznék ilyen esetben de csak azért mert gyenge vagyok hasi UH-ban :D. a hasi sebészek akik profik benne azok nyilván sokkal nagyobb fontosságot tulajdonítanak a leletnek, pláne ha szabad hasi folyadékot mutat ki

karcsibácsi 2012.03.09. 08:54:15

A rendőrség három orvost tart felelősnek annak a fiatalembernek a haláláért, aki tavaly nyáron belehalt a vakbélműtét után kapott fertőzésbe.

A rendőrség a napokban gyanúsítottként hallgatta ki az egyik orvost foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés, két társát foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt - értesült az MTI bűnügyi forrásból. A rendőrség időközben zaklatással gyanúsította meg az elhunyt fiatalember egyik közeli hozzátartozóját, mert életveszélyesen megfenyegette az egyik orvost.

A tragédia 2010 nyarán történt. A húsz éves fiatalember július 19-én ment be a pécsi klinikára, ahol a vérvételt követően gyulladást diagnosztizáltak nála, infúziót adtak neki, majd azzal bocsátották el, hogy fájdalmai várhatóan megszűnnek. Az állapota azonban nem javult, ezért 22-én beszállították az intézménybe, megműtötték, két nappal később azonban belehalt a perforálódott vakbél okozta fertőzésbe.

A fiatalember édesapja, Scheffer Ferenc, ismert pécsi vállalkozó büntetőfeljelentést tett, amelyet a sajtónak azzal indokolt, hogy a klinika felelős fia haláláért, amennyiben ugyanis az ügyeleten felfedezik a fájdalom okát, akkor még időben megműthették volna.

Szerinte a megfelelő ellátást gátolta, hogy az ügyeleten szakorvos helyett csak "szakvizsga nélküli gyakornok" látta el a fiát. Megjegyezte, ő és felesége tizennyolc évig vártak a gyermekáldásra, a fiú a család egyetlen gyermeke volt.

Az ügyészség nyomozást rendelt el, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság pedig bekérte a kórháztól az elhunyt kezelésével, műtéti beavatkozásával kapcsolatos összes orvosi dokumentációt, majd orvosokat, nővéreket hallgatott meg és szakértőket rendel ki a felelősség tisztázására.

A halálesetet követően Kollár Lajos, a Pécsi Tudományegyetem klinikai főigazgatója azt nyilatkozta: a klinikán azzal bocsátották el a beteget, hogy másnap menjen el a háziorvosához. Ezt a páciens nem tette meg, pedig az ajánlott kontrollvizsgálattal megelőzhető lett volna a baj. Hozzátette, az ügyeleten az említett napon is dolgozott tapasztalt szakorvos, és ő látta el a beteget.

A klinikán az esetet követően belső vizsgálat indult, melynek során megállapították, hogy többrendbeli mulasztás történt a beteg ellátása során.

Scheffer Ferenc és felesége orgona építését tervezi a Kodály Központ koncerttermébe, hogy méltó emléket állítsanak a tragikus körülmények között elveszített fiúknak. A hangszer 200-300 millió forintba kerül, a pénz előteremtéséhez egyes vagyonelemeiket értékesítik.

Forrás: MTV

Barnamaci 2012.03.09. 09:12:55

@karcsibácsi:

Az elmélettel elégedettek, a gyakorlatot keveslik a rezidensek

Index

2012. március 8., csütörtök 12:18

A medikusok csaknem felét nem készítették fel az orvosképző egyetemek az alapvető gyakorlati készségek, például az izomba történő injekcióadás elsajátítására. Többek között ez is kiderül egy, a fn24.hu birtokába került felmérésből.

A rezidensszövetség kérdőívét a tavaly államvizsgázó egyetemisták töltötték ki. A kérdések egy része azt szeretné feltérképezni, hogy a hat egyetemi év alatt milyen gyakorlati képzést kaptak. Az eredmény lesújtó, a válaszok fényt derítenek az orvosképzés legfőbb hiányosságaira.

Több rezidens szerint a gyakorlati képzés hiányának tudhatók be az olyan esetek is, amikor például valaki nem tudja használni a vércukormérőt, és ebbe a beteg belehal. A felmérés azt mutatja, hogy az egyetemről kikerülő hallgatók ötöde nem vagy csak néhány alkalommal találkozott a vércukorméréssel.

Az államvizsgázók elsöprő többsége, több mint 95 százalékuk véli úgy, hogy több gyakorlati oktatást tartott volna szükségesnek a képzés során. Majdnem 85 százalék nyilatkozott úgy, hogy több szimulációs gyakorlat kellett volna.

A számok azt mutatják, hogy a kezdők egyedül maradva rengeteg olyan eseménnyel találkoznak, melyek nem a „közvetlen életveszély-elhárítás” kategóriájába tartoznak, de ha hibáznak, kellemetlen perceket okozhatnak a betegnek. Például 55 százalékukat az egyetem egyáltalán nem tanította meg hólyagkatéterezni.

A felmérés a gyakorlati hiányosságok mellett rámutat arra is, hogy az orvosképzés elméleti része magas színvonalú, hiszen ezt csak az államvizsgázók 8,5 százaléka értékelte elégtelenre, miközben több mint 70 százalékuk kifejezetten elégedett vele.

Duygu 2012.03.09. 09:14:35

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Nem azt írtam, hogy fölösleges, hanem azt, hogy nem mindig informatív az UH.
Olvass, mielőtt válaszolsz!

Barnamaci 2012.03.09. 09:16:31

@karcsibácsi: ahogy írják orvosi portálokon, egyre gyakoribbak lesznek ezek az esetek. Rezidens nem dolgozhatna felügyelet nélkül, és a felsőbb szervek meg szemethunynak efelett. Orvos ugyanis nincs, az is megy, aki eddig maradt, és jogosan. Elvileg ezek az osztályok - amennyire tudom - így nem is működhetnének. Egyszer csak leesik valakinek, hogy az orvosokat meg kell fizetni!

karcsibácsi 2012.03.09. 10:06:16

@Barnamaci:
Nem ismerte a vércukorszintmérő jelzéseit, ezért cukros vizet itatott a magas vércukrú beteggel dr. P. Nóra. A páciens röviddel később meghalt. Ezt írta nemrégiben a Blikk. Az FN24-nek nyilatkozó fiatal rezidensek szerint számos ilyen eset történik, csak nem derül ki.

Egyedül, vészhelyzetben

Dóra 28 éves. Még fél éve volna a rezidensprogramból, de nem folytatja. Azt mondja, vele is bármikor történhet ilyen hiba. „A magyar egyetemeken az elméleti képzés világszínvonalú. A gyakorlat azonban szinte teljesen hiányzik. Persze erre van a rezidensi képzés. De ez meg nem mindenhol működik.” A rezidensképzés lényege, hogy az egyetemről kikerült orvosok 2 évig szigorú felügyelet mellett megtanulják a gyakorlatban is ellátni a betegeket. Dóra szerint azonban sokszor pont a felügyelet hiányzik, és ebből van a baj.

„Nekem volt olyan ügyeletem, amikor a mellettem lévő szakorvos 10 éve nem dolgozott korházban. Nem tudott válaszolni a kérdéseimre. Az igazi rémálom akkor volt, amikor behoztak egy értelmi sérült férfit, aki folyamatosan görcsölt és vért hányt. Nem tudtam, hogyan kell vért rendelni, a szakorvos sem tudta, mert mindig más intézte ezt helyette és sorolhatnám. Borzalmas volt. Ott küzdöttem teljesen egyedül. Négy óra múlva sikerült átadni az intenzív osztálynak. Egy hajszálon múlt az élete.” Dóra nagyon megijedt. Azt mondja, szinte látta maga előtt, hogy hibázik és mindennek vége. Kidobhatja a hat egyetemi évet az ablakon.

27 beteg, 13 óra alatt

Krisztina a rezidensprogram felénél járt, amikor kiszállt. Most Németországban dolgozik egy állami kórházban. Amikor elhatározta, hogy orvos lesz, azt mondta magának: csak addig csinálja, amíg becsülettel és odafigyelve tud dolgozni. Ha belefásul, akkor abbahagyja. „Ma a kórházakban tulajdonképpen hiányzik a szakorvosi réteg. Ők már régen elmentek külföldre. Osztályvezető főorvosok vannak és rezidensek. Azt tudni kell, hogy a kórházban, úgy keresik a főorvosok a pénzt, abból lesz az Audi, hogy a rezidensek dolgoznak. Reggel bejön doki egy negyedórás vizitre, aztán délben van egy leülős megbeszélés, aztán a többi időben a rezidens látja el a beteget. Addig a főorvos a fizetős betegeit fogadja. A rezidens teljesen magára van hagyva a kórházakban, óriási a hibalehetőség.”

Krisztina ugyanígy járt, 27 beteget kellett egyedül ellátnia az osztályon. „Amikor ennyi emberre kell figyelni úgy, hogy közben neked sem biztos a tudásod, az a koncentrálás és a rettegés miatt, hogy hibázol, személytelenné teszi a munkát. Nem az a baj, hogy a 8 óra helyett 10-13 órát vagy bent nettó 100 ezer forintért. Az is baj, de ez a hivatásod. A legrosszabb, hogy egyszerűen kiégsz, mire megtanulod a szakmát. Én azt mondtam, hogy köszönöm, nem. Elmentem.”

Aki keresni akar

Bence szerint az egész rendszert pénzhiány határozza meg. „Aki keresni akar az elmegy. Az „öreg” orvosok ezt nem tudják már megtenni. Itt a családjuk, a gyerekeik és 50 körül nem vált csak úgy országot az ember. Nekik viszont már a mindennapjaik része, hogy így dolgoznak. Ha napközben a két vizit között ellátsz, mondjuk 15 embert és csak 10 ezer forintot kapsz betegenként az egy hónapban 3 millió! De legyen csak a fele. Nem érdekel, hogy mennyi a havi fix amit legálisan keresel. Az egész rendszer rákfenéje a hálapénz-rendszer.”

Bence egy vidéki kórházban dolgozott eddig. Április elsejétől egy bajor klinikán folytatja. Eddig havi 8 ügyelettel keresett nettó 120 ezret. Nem akar hálapénzt. Azt szeretné, hogy becsületesen megszerzett tudását becsülettel megfizessék úgy, hogy nem kell túlhajtania magát, amiből a baj lesz. „Az évfolyamtársam volt az a lány, aki benézte a vércukormérőt. Mindenki felnézett rá, mert a legjobb volt. Summa cum laude végzett. Ha 72 órája vagy szolgálatban, azt se tudod merre vagy arccal előre. Persze hogy elrontod. De ez nem olyan, mint a Tescóban pénztárosnak lenni és átengedni egy-két árut a szalagon fizetés nélkül. Itt emberek életével játszol. Hibázott és ezt szerintem ő is pontosan tudja. Csak az nem mindegy miért”.

Megoldani a betegeket

Péter azt mondja, hogy a 24 órás ügyeleti rendszer két nagy cég kezében van a fővárosban. A cégek „olcsó” rezidenseket foglalkoztatnak, akik jogilag nem is láthatnának el ügyeletet felügyelet nélkül. Rezidensként ő is dolgozott ebben a rendszerben. „Nagyon gyorsan bekerültem a közepébe. Úgy dolgoztam sokáig, hogy senki nem volt mellettem. Persze, felhívhattam az idős kollégát, ha problémám volt, de ha gyorsan kell dönteni, nem tökölsz azzal, hogy leellenőriztetsz minden diagnózist. Hajtasz, hogy legyen pénzed és minden beteget, aki bejön valahogy „megoldj”. Persze van ennél rosszabb is, mentőzni például. Azt is kevesen tudják, hogy a mentőorvosok között, előfordul egyszerű medikus is, aki még az egyetemet se fejezte be”.

Péter egy éve végzett a rezidensképzésben. Most a szakorvosi képzésben vesz részt. Ha vége mindennek, 11 év után szakorvos lesz. „Annyit fogok keresni, mint egy rosszabbul kereső taxis. Csak ő négy hónap alatt megszerzi a jogosítványát és csáó. Persze ő is ölhet, ha nem figyel.”

Felmondanak

A cikk elején említett esetben még nem dőlt el, hogy vádat emelnek-e, a fiatal orvos ellen. A Fővárosi Főügyészség szóvivője, Skoda Gabriella korábban ugyanis azt közölte, még nem alakították ki érdemi állásfoglalásukat. Közben Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint a bértárgyalások jól haladnak, de továbbra is fennáll a lehetősége, hogy március végén aktiválódnak azok a felmondólevelek, amelyeket mintegy 2500 egészségügyi dolgozó helyezett „letétbe”.

A szövetség tavaly május végén indította el akcióját, az orvosok múlt év végéig helyezhették „letétbe” felmondóleveleiket annak érdekében, hogy a kormányzat mielőbb tegyen érdemi lépéseket az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeinek javítása érdekében. Papék azt szeretnék, hogy az orvosok átlagbére érje el a nemzetgazdasági átlagbér háromszorosát; a kezdő orvosoknak nettó kétszázezer, a szakorvosoknak nettó háromszázezer forintos bért, illetve a teljes orvostársadalom számára lépcsőzetes béremelést kértek.

Szerző: László Pál

Forrás: FN24

2012.03.09. 10:14:31

@karcsibácsi: Már akkor is mondtam, hogy a Hotel Kikelet tulajának fia volt, mikor még szó sem volt az egészről, persze, hogy ez visszhangot kapott, és mondhatnék egy sor másik esetet, amikor nem lett semmi médiabotrány, pusztán azért, mert egy gyaloggal történt, pl. bélcsavarodás méhen kívüli terhességnek nézése... aha... egy fél éve egyetemet végzett ember vizsgálta felügyelet nélkül.---

Megkérdezek majd egy jogászt, hogy mennyi idő alatt évül el, aztán lehet kicsit még arról beszélni, hogy mennyi igazából szakképesítetlen/eszköztelen ügyelet, stb. van... várom már, hogy valaki feldobja a sztorit, amikor elfogyott a fájdalomcsillapító... szomorú és elkeserítő, de mit mondjak, erről beszél a többség ezen a blogon, és nem történik szó szerint semmi, holott világos, hogy már nem lehet törvényes keretek között összehozni az ügyeleti rendet és munkarendet... lehet menni a bíróságra.

Amíg a lakosság a demagóg fanatizálásában azt hiszi, hogy bértárgyalásról vagy erkölcsi útmutatóról van szó, addig rég rossz és egy lépést sem haladunk előre.

2012.03.09. 10:15:23

@karcsibácsi: Na, hát mondtam én, hogy csomó ilyen eset van.

szabidoki 2012.03.09. 10:41:50

@Turchi: 25 éve valóban ez volt a divat, azóta viszont sokat változott a világ. Egyrészt mindenkinek joga van fájdalomcsillapítót kapni, másrészt ez egyfajta diagnosztikus teszt is, ha kap a beteg Algo+No-Spa kombót, és attól lényegében panaszmentessé válik, akkor nyert ügyünk van, lehet hazamenni, ha semmit nem használ, akkor esélyes a műtő, ha valamit ér, de nem az igazi, akkor további megfigyelés (ahogy a posztban is vala).
@csak néha benézek ha marhaságot látok: nemsokára nem lesz más választás, mint a csodadoktorok, mert az orvosok elmennek külföldre...
@Csumesz: ovónő ≠ orvos
@ritabelik: a laparoszkópia ugyanúgy műtét, mint a nyitott vakbél-eltávolítás, csak a felhasznált technika más, itt nem egy nagyot vágnak, hanem három kisebbet, és nem szabad kézzel matatnak a hasban, hanem eszközökkel, amiket a kicsi seben keresztül a hasüregbe tolnak (+egy kamera). A te esetedben nem az a helyes kérdés, hogy miért nem laparoszkópiát csináltak, hanem hogy miért vártak vele három napot. Ezt így kívülről nehéz megítélni, de gondolom a sebészeknek nem volt egyértelmű a dolog, ezért várakozó álláspontra helyezkedtek, és akkor döntöttek a műtét mellett, amikor biztosak voltak a dologban. A vakbélgyanús esetek jelentős része nem vakbél, hanem más kórság, és ha mindet megoperálnák, akkor sok beteget feleslegesen tennének ki műtéti kockázatnak. A háziorvos diagnózisa egy dolog, az a sebészt nem köti, neki a saját vizsgálatai alapján kell döntenie. És igen, a megfigyelés azt jelenti, hogy a beteget benntartjuk a kórházban, kap némi gyógyszert, aztán időnként ellenőrizzük, merre is halad a dolog.

szabidoki 2012.03.09. 10:51:15

@Duygu:
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2003/88/EK IRÁNYELVE
(2003. november 4.)
a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól
2 FEJEZET
MINIMÁLIS PIHENŐIDŐ – A MUNKIDŐ MEGSZERVEZÉSÉNEK
EGYÉB SZEMPONTJAI
3. cikk
Napi pihenőidő
A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak
biztosítására, hogy minden munkavállalót 24 órás
időtartamonként 11 összefüggő órából álló minimális napi
pihenőidő illessen meg.
3. FEJEZET
ÉJSZAKAI MUNKA – VÁLTOTT MŰSZAKBAN VÉGZETT MUNKA
– MUNKARITMUS
8. cikk
Az éjszakai munka időtartama
A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására,
hogy:
a) az éjszakai munkát végző munkavállalók esetében a rendes
munkaórák száma átlagosan ne haladja meg a nyolc órát 24
órás időszakonként;
b) azok az éjszakai munkát végző munkavállalók, akiknek munkája
különös veszéllyel vagy erős fizikai vagy szellemi megterheléssel
jár, ne dolgozzanak többet nyolc óránál olyan 24 órás
időtartamban, amely során éjszakai munkát végeznek.
6. cikk
Maximális heti munkaidő
A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására,
hogy a munkavállalók biztonságának és egészségének
védelmével összhangban:

b) hétnapos időtartamokban az átlagos munkaidő, a túlórát is
beleértve, ne haladja meg a 48 órát.

Dr.laikus PhD 2012.03.09. 13:33:48

Mi a baj?
Egészségügyről lesz szó.

Az van, hogy elolvastam egy egész értelmes interjút és megint, már sokadszorra is elgondolkoztam azon, hogy hol van elcseszve ez a történet.

Van ugye ez az ország. Az országban vannak emberek, van benne pénz és van benne infrastruktúra. Az emberek között vannak orvosok, ez egy ilyen alcsoport, elég kicsi. Ha próbálok függőségi viszonyokat keresni, akkor valahogy én mindig arra jutok, hogy a pénz gyakorlatilag a legdominánsabb tényező, ugyanis az infrastruktúra közvetlen módon függ a pénztől, az emberek közérzete/látásmódja/egymáshoz való viszonya pedig (sajnos) szintén nagyban függ az egyéni és országos szintű anyagi helyzettől. Akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik, ne fújjuk a lufit a Teréz anyákkal, abból kevés van és ők Nobel-békedíjat kapnak.

Kezdjük az infrastruktúrával. Ahhoz, hogy jól működő ellátórendszer legyen egy országban, ahhoz néhány dolog mindenképpen szükséges. Először is jól kell megszervezni az ellátást. Ennek a kulcsa az egészségügy területén valószínűleg az (amivel most persze nagy újdonságot nem mondok), hogy 1.) a sürgősségi ellátás minden egyes lakos számára meghatározott, megnyugtató időn belül elérhető legyen a legkisebb határ menti falutól kezdve Budapest belvárosáig, ez nyilván a mentőszolgálat fejlesztésével és akár kisebb sürgősségi központok létrehozásával valósítható meg, ahonnan a specializált centrumokba már stabil állapotban szállítható a beteg. Ezeket a kis egységeket én semmi másra nem használnám, mint hogy kritikus állapotú betegeket stabilizáljanak annyira, hogy szállítható állapotba kerüljenek. 2.) A háziorvosi ellátást elsősorban kvalitatív, ne pedig kvantitatív tulajdonságok jellemezzék. Szerintem ebben az országban az alapellátás gyenge, ez a gyengeség pedig egy csomó potenciálisan elkerülhető plusz költséget von maga után (nem akarnék általánosítani, hiszen vannak szuper háziorvosok is, ugyanakkor nem nagyon lehet szerintem megkérdőjelezni, hogy úgy általánosságban a háziorvosi ellátás terén bőven lenne mit javítani). Ennek a gyengeségnek is ezer oka van, akár egy külön bejegyzést is megérne, többek között szerintem a finanszírozási rendszerük elvi hibás, egyszerűen nem motiválja őket arra, hogy fejlesszék magukat, illetve a rendelőjüket. Ha költséghatékonyan akar működni az egészségügy, akkor ezt az ineffektív alapellátást le kell bontani és építeni kell helyette egy új, minőségében megfelelő rendszert kő kemény képzésekkel, követelményekkel és olyan finanszírozással, ami a háziorvosokat a definitív gyógyításra ösztönzi. Ha rendesen működne a szűrő az alapellátásban, akkor nem lennének rommá terhelve a szakambulanciák sem. 3.) Tényleg nem kell hatmillió kórház. Még mindig túl sok kórház van, kevesebb kell, azok viszont menjenek magas ágyszámmal, sok orvossal, sok nővérrel, jól felszerelve. Nem az kell, hogy minden szarul működő, romhalmaz kórházat kipofozzanak egy vagyonért, hanem megfelelő szempontok alapján el kell dönteni, hogy mi az, amibe érdemes fektetni és mi az, amitől jobb megszabadulni. 4.) A szociális ellátás nem az egészségügy feladata. Én is kénytelen vagyok háziorvosi ügyeletben szociális indikációval utalgatni időseket "exsiccosis*" diagnózissal belosztályokra, mert nem lehet otthon hagyni az egyedül élő, önellátásra képtelen, demens néniket. Gondolom nagyon népszerű lehetek tőle a körzetemhez tartozó belosztályon, de én egyenesen rá is szoktam írni a beutalóra, hogy kérem az egyedül élő, elhanyagolt, idős beteg felvételét részben szociális indikációval. Sose szóltak még be érte, ők is tudják, hogy sarokba vagyunk szorítva, bár gondolom a tökük tele van. A múltkor egy éjszaka alatt két ilyen is volt és arra jutottunk sokat látott gépész kollégámmal, hogy egyszerűen nem dolgoznak rendesen a szociális gondozók, illetve a gyámügy és valószínűleg a jogalkotók sem. Ha van egy olyan idős beteg, aki egyedül él és nem tudja magát ellátni, akkor egyrészt ezeket fel kellene kutatni, másrészt meg elő kellene venni azokat a rokonaikat, akik a lakást és egyéb vagyont meg fogják örökölni és kötelezni kell rá őket, hogy ellássák normálisan az illetőt. Pontosan meg lehet határozni, hogy mi az a minimum, amit biztosítaniuk kell. Ha nem teszik meg, akkor nem örökölnek, hanem visszaszáll a lakás az önkormányzatra és csók. Szerintem csak így lehet ebben előrelépést kicsikarni... Ezek a történetek arról szólnak, hogy valaki alig várja már, hogy elpatkoljon a néni/bácsi, kellene a lakás (és a pénz), de a kisujját nem akarja megmozdítani egyik sem azért, hogy annak a szerencsétlennek jobb legyen egy fokkal legalább az utolsó néhány hónapja, mert az már költséges, kényelmetlen, fárasztó, sőt akár még szomorú is lehet és olyat nem divat csinálni, amitől nem lehet egész nap vigyorogni. Ezért aztán amikor már napok óta nem evett és nem ivott a beteg, akkor egy szomszédnak vagy a közös képviselőnek vagy valami ilyesmi szinten álló embernek eszébe jut, hogy kihívja az ügyeletet, aki persze beutalja kórházba szegényt (hiába sír az ágy szélén ülve, hogy nem akar kórházba menni - ez a kedvenc részem), ahol kicsit összeszedik, majd hazaküldik és kezdődik az egész elölről. Ez van ma Magyarországon. Ebben a körben játszom én is és rosszul is vagyok tőle.

A következő tényező a pénz. Mindenhez pénz kell. Ez az egyes számú alapszabály. Csinálni szociális ellátást, az kurva sok pénzbe kerül. Kellenek hozzá megfelelő épületek, megfelelő személyzet, akik meg vannak fizetve, ki vannak képezve, ugyanez vonatkozik az egészségügyre is: ez mind pénz, pénz és pénz. Fejleszteni a sürgősségi ellását: pénz. Átszervezni az alapellátást: pénz. Átszervezni a fekvőbeteg-ellátást: pénz. Van pénz? Nincs pénz. Talán ez akadálya lehet a fejlődésnek.
Na jó. Lehet csinálni valahonnan pénzt? Ez már valamivel jobb kérdés. Mondjuk lehet, hogy segítene valamelyest, ha az emberek befizetnék a TB-t. De ahhoz, hogy az ember befizesse a TB-t, ahhoz mi kell? Na mi? Hát persze, hogy pénz. Meg gerinc sem árt hozzá, de az már egy következő szint. Miért nem fizetünk tehát TB-t? Ennek ezer oka lehet. Van, aki tényleg olyan szarul él, hogy nem bírja befizetni, én elsősorban nem rájuk haragszom. Hát persze, hogy nem haragszom rájuk. Jobban haragszom például azokra, akik a szemét kihazudják az államnak, csalják az adót mint a gép és még nekem se vallják be. (Mondjuk a legjobban ez utóbbi szokott zavarni.) Azért az ember él a világban, lát-hall ezt-azt. Van olyan, aki 800 000 Ft-ot kap havonta a zsebébe és papíron 90 000 Ft-ot keres. Van olyan, akinek a cége 10 éve veszteséges, mégis közben vett egy házat, két új kocsit, nem rossz kocsikat és minden évben heteket nyaral, síel a legjobb helyeken. Lehetne folytatni a sort, de tök fölösleges, hiszen mindenki tud kapásból ezer hasonló példát a saját környezetéből. Na jó, ezek viszonylag csúnya dolgok, de én szoktam hinni benne, hogy semmi nem történik ok nélkül. Miért nem akarják ezek az emberek befizetni az adókat, illetve a TB-t? Volt itt pár évig valami szocializmus, viszonylag gyakran hangzik ez el, mint minden jónak elrontója, de azért önmagában ez nekem nem elég meggyőző. Én mondjuk eleve azt vallom, hogy utoljára talán az Osztrák-Magyar Monarchia idején volt ez az ország valamennyire vállalható, akkor még sikerült valamit alkotni, de nem baj, szeretjük így is, a miénk, hiába egy szar. Vannak amúgy erősségei, kiaknázatlan lehetőségek, de ahhoz is hülyék vagyunk, hogy ezt felismerjük és kihasználjuk. Na mindegy, eltérek a tárgytól. Szóval. Egyrészt máshol is volt pont ennyi ideig szocializmus és mégis közülük lassan már mindenki előttünk tart, másrészt pedig ezek a mai fiatalok már nem a szocializmus idején szocializálódtak és mégis hasonlóképpen gondolkodnak. Ez hogy lehet? Van egy Francis Fukuyama nevű fickó, állítólag okos, sokat foglalkozott azzal, hogy egy ország társadalmában a bizalom jelenléte vagy hiánya hogyan befolyásolja ugyanannak az országnak a gazdasági teljesítményét. Elég nagyon. Egyszer kénytelen voltam ilyesmiről olvasni, én is még azokból az időkből emlékszem, szabadidőmben sosem olvasok értelmes dolgokat, mielőtt bárki ilyeneket feltételezne rólam. Szóval lehet, hogy mondhatjuk, hogy valami baj van itt a bizalommal. Fukuyama szereti a posztszovjet országokat és azt gondolja, hogy a szocializmusnak jelentős szerepe volt a bizalomvesztésben, biztos igaza van, én nem értek hozzá. Ugyanakkor ha összehasonlítjuk magunkat a többi posztszocialista országgal, hát még náluk is rosszabbul állunk. Arról is olvastam még régebben, hogy Magyarországon az állami intézmények mellett nagyon durván nem bíznak egymásban sem az emberek, tehát két különböző dimenzióban is jelen van a bizalmatlanság. Abban a cikkben, amit olvastam, skandináv országokkal hasonlítottak minket össze, de a kelet-európai blokkban is nagyon gyengén szerepeltünk. Szóval lehet még ezt ragozni, de a lényeg az, hogy úgy fest, hogy nem bízunk sem egymásban, sem az államban, olyanoknak meg az ember nem szívesen ad pénzt, akikben nem bízik, ez asszem nem szorul magyarázatra. És valljuk be, a politikai elit egy-egy kivételtől eltekintve a rendszerváltás óta mind szakmailag, mind morálisan elég messze van attól, amiben/akiben egy jóérzésű ember megbízik. Isolde pár hete elküldte egy írását a centrális oxytocinról, talán ki kellene próbálni, hogy helikopterekről oxytocint permetezünk a levegőbe, az lehet, hogy előbb lendítené fel a gazdaságunkat, mint a Fidesz.

A harmadik tényező a lakosság. Összesen ebben az országban lakik nagyjából 9,8 millió fő. Van közöttük kb. 35 000 orvos. Elég kicsi részhalmaz.Tulajdonképpen azok, akik a legjobban megszívják, hogy az egészségügy a működésképtelenség határán botladozik, azok az egészségügyi dolgozók. Ők azok, akik a szar eszközökkel dolgoznak, ők azok, akik napi szinten idegbajt kapnak az infrastruktúra hiányosságaitól, rosszabb esetben a kollégák hiányosságaitól, ők azok, akik dolgoznak éjszaka és hétvégén és ünnepnapon és utána megkapják azt a fizetésüket, ami (unalmas példa, tudom, de hát akkor is) egy utcaseprő fizetésével egyezik meg. Magyarországon mindennel együtt ~165 000 fő dolgozik az egészségügyben. Még mindig marad 9,6 millió, aki nem ott dolgozik. Az a 9,6 millió mit lát? Ha baja van, akkor ellátják. Oké, kicsit kopott a berendezés, kicsit lejött a vakolat, kicsit morcos az orvos, kicsit karikás a szeme, kicsit sokat kell várni, de ellátják és meggyógyul. Mindezzel párhuzamosan folyamatosan azt hallja egyik oldalról, hogy az orvosok milliókat tesznek zsebre hálapénzből, állandóan hibáznak és ebbe emberek halnak bele, gyerekek válnak önellátásra képtelenekké, fogyatékosokká miattuk, mutatják a halmozottan sérült kétéveseket szomorú zenei aláfestéssel a tévében és közben focimeccset bámuló, betegeiktől milliókat kicsaló szülészekről beszélnek, lelkiismeretlen sebészekről és korrupt belgyógyászokról, valamint háziorvosokról, akiktől mozgássérült-igazolásokat lehet vásárolni. A másik oldalról meg azt hallják, hogy be fog dőlni a rendszer, kevés a fizetés, fizetésemelést kérünk, különben elmegyünk külföldre, nem vagyunk megbecsülve stb. Azt hiszem, hogy ha nem lennék orvos, akkor nem tudnám én sem, hogy melyik oldalra álljak. Mondjuk így se mindig tudom, de mindegy... Nyilván a saját élmények meghatározók. Nyilván nem alaptalanok azok a vádak, amik az egészségügyet érik. Nyilván minél inkább haldoklik egy rendszer, annál inkább ráterelődnek az egyes elemei az egyéni boldogulásukat biztosító, ám illegális útra. Ez mindenhol így van, az egészségügy sem kivétel ezalól.
A szomorú csak az az egészben, hogy amíg a betegek azt látják, hogy tulajdonképpen van mindenhol orvos és van mindenhol ellátás, addig azokat a lényegi apróságokat nem látják, hogy én a főváros kiemelt kórházának sebészetén csütörtök éjjel kettőkor a belosztályról szerzek kémcsövet a vércsoport-meghatározáshoz, mert nincs. Nem tudják mibe levenni a vért az akut műtétre váró betegtől a nővérek. Hogy a gyereksebészeten nincs már pénz a gyógyszerkasszában és ezért jobbra-balra üzletelnek az osztályok egymás között már a hónap közepén, hogy mindenhol biztosítani tudják a megfelelő ellátást. Hogy szemészek ügyelnek fül-orr-gégészetre és fordítva bizonyos helyeken, hogy legalább orvos nélkül ne maradjon az osztály. Hogy 20 percig fekszik a beteg feleslegesen altatva, amíg fel nem ér a sterilből a műszer, mert nincs másik. Hogy az az orvos, aki éjjel kettőkor kimegy hozzá (és az esetek többségében még kedves is, vagy ha nem is kedves, legalább nem morcos), az már dolgozik reggel hét óra óta összesen négy óra szünet közbeiktatásával és még másnap is délután négyig fog dolgozni, hogy utána ismét 36 és 48, 60 és ki tudja még hány órákat dolgozzon érdemi megszakítás nélkül a második-harmadik mellékállásában, egyrészt a saját megélhetése érdekében, másrészt az ellátás folyamatosságának biztosítása érdekében. Hogy egy műtét alatt tizennégyszer szól a műtősnő, hogy spórolj a fonállal és ezért három centis kis szarokat kell megcsomózni. Megcsomózzuk, ettől még jól van megoperálva a beteg, nem arról van szó, inkább a mentalitás a probléma. Külföldön fel se merült soha ilyesmi. Persze ettől (is) jók a magyar orvosok, a jég hátán is megtanulnak gyógyítani ilyen körülmények között, szuperkreatívokká edződnek. Most számoltam ki, hogy ezen a héten 78 órát dolgozom, három éjszakát nem alszom már megint otthon, már azt is elfelejtem, hogy kiket kell visszahívnom. Érdekel ez vajon valakit rajtam kívül? A beteg beteg, bejön, kihív, behozza a mentő, kicsit kopott a vakolat, kicsit várni kell, kicsit morcos vagyok, de ellátom és meggyógyul.
A 9,6 millió és a 0,2 millió nem nagyon érdekli tehát egymást. Pedig mindenkinek az lenne az érdeke, hogy jól működjenek együtt és a rendszer összes résztvevője legalább többé-kevésbé meg legyen elégedve.
Valamiért mégsem ebbe az irányba haladunk. Egymás ellen hergelődnek a felek részben önhibájukból, részben pedig a média és a politika hibájából. Ha lenne nyílt, egyenes, őszinte kommunikáció, ha nem lenne sunyítás, csúsztatás, de lenne helyette problémamegoldásra fókuszált figyelem, türelem, lelkiismeret és empátia és lennének közös célok, akkor talán el tudnánk indulni. Ez mindkét részhalmazra vonatkozik. Azt is érdemes átgondolni, hogy a nyitott és őszinte kommunikáció, a hitelesség és a következetesség, az milyen viszonyban áll a bizalommal, a bizalom a gazdasági teljesítménnyel, a gazdasági teljesítmény az egészségügy infrastruktúrájával és az egészségügyi dolgozók bérével, az egészségügy infrastruktúrájának és a dolgozók bérének milyen viszonya van az ellátás morális és szakmai színvonalával, ennek milyen hatása van a dolgozók és betegek közérzetére, bizalmára, viselkedésére, véleményére.

Szóval a probléma meglehetősen komplexnek tűnik, de valahogy mindig az az érzésem, hogy amíg nem nő ki a gerincünk (úgy általában embereknek, nem csak orvosoknak vagy politikusoknak), addig lehet okoskodni, csak nem érdemes. Úgyhogy inkább be is fejezem...

* kiszáradás

zsikuci81 2012.03.09. 14:53:24

@Dr.laikus PhD:
Ez tetszett, jol meg van irva!

Dr.laikus PhD 2012.03.09. 15:44:56

@Talian35:

Azért nem írtam, mert már egyszer már csináltam hasonlót, de akkor külön kérték, hogy ne tegyem.

Ugyanakkor ez egy annyira jól megírt és összefoglalt írás, hogy nem bírtam ki.

Bocsánat érte!

Barnamaci 2012.03.09. 15:57:16

@Dr.laikus PhD: Mármint azt ne tedd, hogy leirod, honnan van a cikk?

Jó az irás, nagyon, igen.

Egy szépséghibát látok benne: lakik egy család Bp-en 2 gyerekkel és örülnek, ha egyáltalán van mindkettőenk munkája. Nagymama lent egy vidéki kisvárosban egyedül. Nem tudom szerintem ez nem mindig oldható meg, hogy a rokon vigyáz, hiszen az öreg nehezen mozdul saját otthonából, és a családból az egyik fél sem hagyhat mindent hátra, hogy megyünk nagymamát ápolni. Itt egy szociális gondozórendszer kéne, aki ilyen INDOKOLT (és ezen van a hangsúly) esetben vállalja úgymond a beteg gondozását és persze ehhez kéne az államnak hozzájárulni. Persze ez csak álom marad :-(

Barnamaci 2012.03.09. 16:04:15

@Dr.laikus PhD: megtaláltam :-)

A másik amit még irnék hozzá: való igaz, hogy nagyon sokan minimálra vannak bejelentve, közben degeszre keresik magukat (legalábbis az átlaghoz képest). Ők viszont pont az a réteg, akik megfizetik a magánorvost, magánkórházat és nem a TB terhére mennek vizsgálatokra. Nem egyet ismerek, inkább perkálnak. Bár még kórházba nem kellett mennem szülésen kivül, de én is inkább ha egyszer-egyszer kell, inkább magánorvost választok.

Dr.laikus PhD 2012.03.09. 16:06:20

@Barnamaci:

Nyilván én is így gondolom.
De arról szól igazán, hogy az egészségügy nem szociális szolgáltatás.
Ebben a kontextusban igaza van!

Nem az orvos dolga észlelni, hogy a demens, vagy nem demens, de elhanyagolt idős, magáról gondoskodni nem tudó időset hogyan helyezze el.
Van szociális gondozás, van szociális munkás. Az ő dolguk lenne ezeket a lépéseket megtenni.
Nincs szociális otthon sem, az ápolási osztályokat használják erre a célra.

Nyilván nem alkalmasak erre. Sem fizikailag, sem érzelmileg.

Ha innen nézzük, minden eddigi írás érthető és igaza van.

Dr.laikus PhD 2012.03.09. 16:08:23

@Barnamaci:

Ez a minimálbérre bejelentett milliomos csak városi legenda.
Annak már nem éri meg csalni, nem okoz gondot fizetni.

A járulékot sem és a magánorvost sem.

Ettől függetlenül, nagy-nagyon jó írás.

2012.03.09. 16:17:19

@szabidoki: Szóval rácsesztem, hogy olyan régen vették ki a vakbelem :-). Rohadtul tud fájni, főleg, ha nem adnak gyógyszert.

Barnamaci 2012.03.09. 16:23:18

@Dr.laikus PhD: persze, abszolút :-) Aztán rájöttem hogy már láttam a blogot, és olvastam is korábban, csak mostanában nem vetődtem arra :-) De valamiért amúgy is vonzódom az orvosok által irt blogokhoz. Ki tudja? :-)

bauchi 2012.03.09. 16:50:29

@zsikuci81: több évtizedes sebészeti praxis után azt tudom mondani,hogy az
acut hasat azonnal meg kell operálni.
Sokszor csak a műtét során derül ki a baj oka.
Anamnesis+fizikális lelet.

bauchi 2012.03.09. 16:55:09

@astridl: Igaz,az app. mindent utánozhat,még az ellenkezőt is.
De:acut has=műtét.

zsikuci81 2012.03.09. 17:05:06

@bauchi:
Jo, ezt mindenki tudja. Ettol meg a sebesz is elnezi az appendicitist. Lasd posztolo peldaja.
En is lattam nagyon jo sebeszt vakbelgyulladast elnezni.

bauchi 2012.03.09. 17:08:17

@karcsibácsi: A történetet ismerem.Így volt.Nem ismerték fel,hogy a beteget fel kellett volna venni az osztályra.Nem haza küldeni.

bauchi 2012.03.09. 17:11:52

@zsikuci81: A jó sebész nemcsak operálni tud.Jó örra is van.Ehhez sok tapasztalat kell.ÉRZÉK!!!!!

IrishOak 2012.03.09. 17:26:30

Szép Napot:-)

Én most(is)a legjobbakat tudom mondani a sebészekről, pedig tegnap előtt műtötték az epebajomat:-)
Húú mennyit dolgoznak - nem semmi!Nem is értem, hogy bírják.

De a vakbél az nem egyszerű... az egyik nagylányunk aki Németországban tanul a múlt hónapban volt bent egy napig ,és fogalmuk nem volt, hogy mi lehet.Hazaengedték, és további vizsgálatokat írtak ki. De az itthoni is volt már vakbélgyanúval kezelésen. Ott sem lett semmi a féregnyúlvány riasztásból.

Nekem meg olyan egyértelműek voltak a jelek, hogy azonnal kivették.Épp perforált... de megúsztam. Mint ezt az epekövességet. Ez is egy talány, hogy bírtam ilyen botorságokat növeszteni magamba:-)) kavicsoknak elég szépek, de csak ha nem tudom, hogy miből van:-))

zsikuci81 2012.03.09. 17:40:33

@IrishOak:
hat akkor gyors felepulest, jo egeszseget!

zsikuci81 2012.03.09. 17:41:20

@bauchi:
ez igy van, de nem tevedhetetlen!

Barnamaci 2012.03.09. 18:04:21

@bauchi: van egy nagyon jó könyv, A gyógyítás útvesztői. Amerikában élő szintén "rezidens" sebész irta, aki akkor kezdte pályafutását. A gyakorlat, tapasztalat rengeteget nyom a latban, és a helyes diagnózis is még attól is függhet akár, hogy éppen milyen lábbal keltél fel aznap reggel... (képletesen persze). Én többször olvastam mert nagyon tetszett, és ajánlanám minden laikusnak, hogy egy kicsit belelásson az orvos fejébe.

bauchi 2012.03.09. 18:32:23

@karcsibácsi: Most van az rtl-n a vakbélgyulladásos eset Pécsről.
Három orvos felelőssége megállapítatott.

bauchi 2012.03.09. 18:37:29

@zsikuci81: Csak a politikában van tévedhetetlen ember.

bauchi 2012.03.09. 18:39:51

@Barnamaci: Néha én is szeretnék a fejembe látni...

bauchi 2012.03.09. 18:47:39

@jágör68: Statisztika szerint évente 6-10 halált okozó app.ac.van.Az okok különbözők.Visszafejtve megtaláltható az ok minden esetben.

Dr.laikus PhD 2012.03.09. 19:36:53

@bauchi:

Most megnéztem.
Ez még csak vádirat. Közel nem biztos még semmi. Egy gazdag fájdalmában agilis szülő aki mindent megtesz, hogy minél több ember vezekeljen a fiú haláláért.

Én nagyon sajnálom őket, de ez egy média cirkusz, ezért nekem sajnos hiteltelen.
Lehet, hogy három, vagy négy ember hibázott.
Lehet.
Ez így ízléstelen és felháborító.
Félreértés ne essék, a gyászoló szülő részéről is.
Az ember, ha a gyermeke hal meg a jóistent is perbe fogná.
Akkor is pótolhatatlan a veszteség, ha van másik gyermeke is.
Ezt a szülőt a bosszú mozgatja már.
A fájdalom átalakult....

Dr.laikus PhD 2012.03.09. 19:38:30

@IrishOak:

Otthon vagy már picúrnál?
Gratulálok hős vagy.
Vigyázz magadra és jobbulást kívánok.

A köveid meg jól nézd meg és dugd el.
Azért ez nem adatik meg mindenkinek ám! :D

Hát Én... 2012.03.09. 20:54:24

@R_Gábor: Melyik kórháznak van jóhíre???

ma21 2012.03.09. 21:18:54

"Melyik kórháznak van jóhíre"??
Szeged Sebészeti Klinika
ASTELLAS DÍJ- Dr Paszt Attila

2012.03.09. 21:46:41

@Dr.laikus PhD: Ez a drága jóember aszongya, többszázmilliós orgonát adományozna a Kodály Központnak, a fia emlékére.

Aha, köszi.

Ez piaci áron (=kamu) 20 (=50) orvos kiképzése.

Hogy-hogy nem, még ebben a milliomosok és csórók országában sem hallottam arról, hogy bárkit érdekelt volna a sürgősségi ellátás, amíg oda nem kerül. Akkor is perel.

Zsír.

És nyerni is fog. Itt borítékolom, hogy nyerni is fog.

Hol volt az említett úriember a százmillióival, amikor nem volt fájdalomcsillapító, és nem tudtak mit adni mások szenvedő fiainak, lányainak, anyjainak, apjainak, nagyszüleinek? Hol? HOL? HOL?!

Le sem szarja a kedves milliomos réteg a többit, aki mellette áll, aztán ha nem jut neki sem a krémből, akkor hulljon a gyalogja.

Fasza, jó dolog olyan helyen élni, ahol nem létezik kockázati közösség, csak ellenségek.

Mindenki tudja, hogy egyetemi klinikákon rezidensek, sőt, 5.-6. éves hallgatók is végeznek szakorvosi munkát.

Ezen kéne változtatni azokból a százmillerekből. Ejnye. Rosszul vagyok én is a sztoritól.

R_Gábor 2012.03.09. 23:49:57

@Hát Én...: Jó híre? Hát pl. I. és II. Gyerekklinika, Kútvölgyi, régen a MÁV Kórház, stb.

2012.03.10. 10:19:15

@ReignOfdark: Nem kívánom neked, hogy elveszítsd az egyetlen gyereked, és ne lehessen másik. Nincs jelentősége, hogy kinek mit ajándékoz, és miért. Az élete értelmét vesztette el örökre, ami nem pótolható. Mindegy, hogy gazdag, vagy szegény. Én nem élném túl a gyerekem elvesztését, mert csak egy van, és már nem lesz több. Én is rosszul vagyok az ilyen sztoriktól, mert azt az érzést, amit ő érezhet, sosem szeretném megismerni. Vannak rajta kívül más gazdag emberek is, azokon kellene köszörülni a nyelved, de nem egy egyetlen gyermekét elvesztő emberen, még ha gazdag is. Itt ez nem számít. Lehet, hogy nem a józan ész vezérli már, de ez teljesen érthető. Tudod, hogy kedvellek, de most nagyon nem. És ezt mint anya írtam le, józan észtől szintén mentesen.

2012.03.10. 10:20:45

@Hát Én...: Sok kórháznak van jó híre, csak az emberek 1 rossz élmény hatására képesek általánosítani.

IrishOak 2012.03.10. 10:26:32

OFF:
@zsikuci81:
Köszönöm:-)

@Dr.laikus PhD:
Tsók:-) Biza itthon, egy napot voltam bent, elég is volt.Szerda reggel 6-kor mentem be, 8-kor vittek műteni...estig nem sok emlékem van, aztán estétől felkelések, és csütörtökön még kivették a belőlem lógó csövet, aztán uzsgyi haza.
Tényleg most tűnik fel, hogy egy kétévest mennyit emelget az ember.Szerencsére a férjem szabin van, de hétfőtől már csak ketten leszünk, és majd szerdán megyek varrat szedésre. Tegnap főztem, ma meg porszívóztam.
Igazából a legrosszabb, hogy eddig a belém fúvott levegő miatt úgy szúrt a vállam, hogy alig tudtam normálisan lélegezni.
A férjemtől meg megkaptam: na szépen vagyunk, már "lövöd" is magad:-DD (naponta még be kell adni a vérhígítót, de az is olyan űrhajós cucc, hogy nem is kell hozzá, még konyhaművészet sem.)

Gondolkodom egy poszton, mert az egy nap alatt is láttam elbúcsúzni nővéreket, meg orvoshiány miatt elmaradó műtéteket... érik a tragédiák sora rendesen! Ebből pár hónap múlva tényleg összeomlás lesz, pedig a Bajcsy egy egy űrkórház lett,de ha nem lesz aki műtsön meg ápoljon, akkor nem tudom hogyan lesznek meggyógyítva az emberek.

Dr.laikus PhD 2012.03.10. 11:22:31

@IrishOak:

Kedvenc orvos bloggerem sem bírta tovább. :(

Azért egymással is kicsesznek és lehetetlenné teszik az életüket.

Nyuggerkorú főorvosok hatalmi mámorban tetszelegnek, az amúgy is nehéz helyzetet még tovább rombolva.
Szőrös fülű süketek.

Az idősebb kor nem veszteség kéne legyen, hanem a tapasztalat és a tudás esszenciája, nem hatalmi arrogancia.
Az a kölköké, mint látjuk ha középkorúakká tudnak törvényesedni...

2012.03.10. 11:55:25

@Turchi: Alapvetően igazad van... csak körülöttem elég sok olyan szülő van, aki elveszítette gyerekét. Pont ma temetik az egyetlen itteni haveromat a kórházból. Közlekedési baleset, ez is.

A másik oldalról viszont mivel ennyi ilyet ismerek, látom, hogyan reagálják le.

Van, aki 30 év ateizmus után templomba kezdett járni, van, aki 30 év templomba járás után ateista lett.

A többségük autóbalesetben halt meg, de a hibást, már ha az nem maga az áldozat volt, senki sem akarta lecsukni, kisemmizni, megölni. Ez számomra is érthető düh, de elmúlik, és a végén marad a tett.

Születésem után nem sokkal jó erőben lévő dédapámat elütötte egy autó a zebrán, miközben nagyanyám névnapjára ment. A dédpapát mindenki szerette, mégis, sosem beszéltünk róla, hogy az a szemét autós.

Kicsit olyannak érzem ezt a viselkedést, mintha a családom felajánlott volna 200milliót a művháznak a dédpapa emlékére, ahelyett, hogy felszereltettünk volna belőle lámpákat az út mentén.

Mert mást is elüthet az autó.

Mást is vizsgálhat szakorvos helyett rezidens.

Másnak is van gyereke. Mindenkiére vigyázni kell, mert tetszik-nem tetszik, onnantól kezdve, hogy közös kasszán vannak a szakorvosaink és a közlekedési lámpáink, összetartozunk.

Ha valami hasznosat és maradandót akar valaki a pénzével, akkor ne bosszúra és gyászra költse; ezt még megjegyezni sem fogják, mindenki ezt csinálja. Nemsokára elfelejtjük. De ha mondjuk tanulmányi szerződést kötne 50 hallgatóval, hogy átvállalja a képzésük költségeit, ha biztosítják Pécsett az ellátást, akkor nem csak a fia halála nem volt hiábavaló, hanem esetleg más gyereke sem hal meg...

És tudod, hogy én is kedvellek :)

Barnamaci 2012.03.10. 13:43:54

@ReignOfdark: sajnos nagyon kevesen képesek ennyire higgadtan gondolkozni a gyerekük elvesztése után.

2012.03.10. 16:01:03

@ReignOfdark: Sok rossz dolgot lehet méltósággal elviselni. Egy gyermek elvesztése nem tartozik ezek közé. Van, aki ezt képes megtenni, sokan nem. Amíg csak mások tragédiáját látjuk kívülről, addig nem tudjuk, mi az valójában, még akkor sem, ha a közvetlen családi környezetben történik. A saját gyermek elvesztése a szinte feldolgozhatatlan kategóriába tartozik, és az ezt követő cselekedeteknek sok köze nincs a józan észhez, pl. hogy kit és miért támogat. Bosszú és gyász. Jól írtad. Vagy akár az ügy alapos kivizsgálása, hiszen joga van hozzá, ha már vissza nem kaphatja a gyerekét. Én is láttam már szülőt méltósággal elveszíteni a gyerekét, de ez a méltóság csak a kívülállóknak szólt. Aztán tönkrement, nyugtatók, zárt osztály, majd ugyanez fordítva. Sosem fog rendbe jönni. Ezeknek az embereknek felhánytorgatni, mit miért csinálnak, kit támogatnak, és miért, szerintem nem illendő.
Akkor ezt most itt lezárom, mert már magamban is érzem azt a dühöt, amit éreznék akkor, ha az enyémmel történne valami. Inkább nem is beszélek róla tovább.
Maradjunk annyiban, hogy kedveljük egymást :-)

zsázsika 2012.03.26. 08:32:09

@Csumesz: valóban volt régen olyan szabály, hogy akut has esetén nem adhatunk fájdalomcsillapítót, míg pontos nem lesz a diagnózis: Ennek a gyakorlatnak hála terjedt el az, hogy diagnózis után sem adnak... NEm hiszem, hogy ha valakit megfigyelnek egy kórházi osztályon, akkor pont a fájdalomcsillapítás elmaradása fogja megadni a végleges döntést egy operációhoz. Ez a gyakorlat az utóbbi időben már komoly szakmai körökben is megdőlt és nem ajánlják, sőt. Persze, mint a legtöbb évtizedeken keresztük sulykolt dogma, ehhez is generációváltás kell.

csutkababa 2012.03.26. 11:58:36

@zsázsika:

Szia. Az utóbbi idő az elmúlt 20 év, legalábbis a mentőgyakorlatban. Az erős fájdalmat csillapítani kell, minden eszkösszel, mert kötelességünk. nekünk még, amikor csak Dolargan volt a kezünkben, megatnították, hogy ngyjából percenként 1 mg DO bomlik le, tehát, ahány percnyi út a kórház a mentővel, annyi meg DO beadva, így még a régivágású sebész sem találhatott kivetnivalót. És ha mégis, ott a Narcanti.
Egyébként is az a véleményem, nem azzal kell a sebész dolgát úm. megkönnyíteni, hogy szenvedni hagyjuk a beteget.
Az akut hasi fájdalom iszonyú. Elviselhetetlen. Sokkogén, a szó szoros értelmében.

A diagnosztika pedig sok segítséget kap (labor, UH, CT,), azt hsizem, ezért nem nagy ár, hogy pont a betapintásos vizsgálat kissé csökkentebb értékű a beteg fájdalomcsillapított állapota miatt...
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása