Az orvos vásárolgat, a betegek várnak

2012.02.18. 09:03

Tisztelt Praxis blog!

 

Orvost váltani mindig rizikós helyzet, de legtöbbször azért kerül rá sor, mert elkerülhetetlen. Nálunk is valahogy így volt, elköltöztünk régi lakhelyünkről, ezért kézenfekvő volt új orvost választani a család számára. Ha úgy vesszük, 50 százalékos eredménnyel sikerült abszolválni a helyzetet, ugyanis a feleségemmel egy remek orvosra találtunk, a gyermekorvos azonban...

 

 

Amióta itt lakunk, azaz közel másfél éve, a gyerek összesen három alkalommal volt beteg, szerencsére akkor is csak ilyen-olyan megfázásról volt szó. A három betegség alkalmával ötször jártunk a gyermekorvosnál, kétszer visszarendelte a a lányomat kontrollra. Nem mondom, hogy nem volt kedves velünk , vagy a gyerekkel és azt sem, hogy nem ért a szakmájához. Mindannyiszor tüzetesen, alaposan megvizsgálta a kicsit, de, azt hiszem ez önmagáéban így még nem tökéletes.

 

Az a nagy helyzet, hogy az öt alkalom során, amelynél kénytelenek voltunk felkeresni, kivétel nélkül egy-másfél órát kellett várni rá. Ez csupán azért különösen érdekes, mert nem a rendelési idő elején érkeztünk, hanem jó egy órát azt követően... Ő valahogy mégsem volt ott soha, Mivel természetesen nem egyedül mi vártunk rá, így hát megkérdeztem a többi szülőtől, mégis hogy lehetséges, hogy ennyi idővel a rendelés kezdete előtt még nincs bent. Azt mondták, hogy megérkezett időben, de el is sietett ezt követően szinte rögtön. Nem értettem...

 

Amikor megérkezett, persze nem szegeztem neki a kérdést, mégis hol volt dokikám, Ettől függetlenül nem volt valami kellemes helyzet. Első alkalommal nem is igazán tulajdonítottam ennek nagyobb jelentőséget, ám ötödszörre már igen bosszantó volt, pláne, hogy nem csak délelőtti rendeléskor alakult így a dolog, hanem a délutáni alkalmával is.

 

Aztán egyik nap találkoztam vele a közelünkben található hipermarketben. Ő is vásárolt, én is. Köszöntünk, aztán belém hasított a felismerés, hogy a fene vigye el, hiszen éppen akkor is rendelési idő van. Arra gondoltam, hogy lehet szabadságon van, vagy ilyesmi, de valahogy nem hagyott nyugodni a gondolat, ezért odatelefonáltam a rendelőbe és megkérdeztem, rendel-e a doktor úr. Az asszisztens kisasszony közölte, hogy természetesen rendel, de "betegnél van", várni kell rá. Puff neki...

 

Na már most. Valahogy visszás számomra, hogy a doktor úr abban az időintervallumban, amelyben a gyerekeket kellene ellátnia épp vidáman shoppingol egy üzletben, mintha ennél egyszerűbb és nagyszerűbb dolog nem is létezne... Persze nem állítom, hogy minden egyes alkalommal erről szólt volna a fáma, de ez az eset megtörtént, Kíváncsi volnék, hogy én, vagy önök milyen fejmosást kapnánk, ha a munkahelyünkről csak úgy lelécelnénk elintézni a nagy bevásárlást.

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nem én vagyok, hanem én 2012.02.18. 13:12:21

@taknyos zsiráf:
Szerintem, meg kifejezetten nehéz megdopplerezni egy zsiráf carotisát... Oké?... :)

taknyos zsiráf 2012.02.18. 13:14:35

@gioni44: Arról még nem is beszélve, hogy a 4 órás rendelési idejük alatt fogadják 20-30 percig is a különböző gyógyszergyárak nepper ügynökeit!
Persze soron kívül!
Kint vagy tíz kehes várakozik mikor belibeg pofátlanul mappás macácska.
Egyszer szóltam egy ilyennek, hogy legalább pár beteget várjon ki... ő is hogy besértődött!
A jutalékért amiket kapnak a dokik ezek után, amiket felírnak gyógyszert, az orvos szinte tárt karokkal várja őket.

@Igazság, hol vagy?: így kérték mikor előjegyeztek.

taknyos zsiráf 2012.02.18. 13:27:16

@szabidoki: Lehet jobban járok a kamilla legeléssel, mint a sok szeméttel amiket a betegeken kísérleteznek ki a gyártók!
"Kedves" dokik meg ész nélkül írják-tolják páciensnek, pénztárcát nem kímélve. :)))
A doppler mellet még vagy 8 átfogó vizsgálaton voltam, minden szakorvos írt fel pirulát! 1-2 x kiváltottam hüje fejjel. Egyik sem használt. Azóta is "taknyos" vagyok.:)

cenzorilla 2012.02.18. 13:35:17

@tutormano:
Moderáld magad, mert én foglak!
Légy tekintettel az orvos férjedre.
Rólad őt ítélik meg.
Ami kettőtök között zajlik panasz, bánat, méreg, betegre vicsorgás az szigorúan kettőtökre tartozik.
A helyedben nem szítanám az amúgy is meglévő bizonytalanságot és bizalmatlanságot.

Ha meg elmentek akkor menjél már és ne vicsorogj.

Dr.laikus PhD 2012.02.18. 13:36:46

@SusanneF:

Frászt orvos. Orvos feleség. A rosszabbikból.

Dr.laikus PhD 2012.02.18. 13:39:17

@Igazság, hol vagy?:

Az nem jut eszedbe, hogy időpontra ment és nem mert elmenni enni?
Sőt nem vitt hideg élelmet sem magával.

Hagyd abba a vicsorgást, mert én igazán orvos barát vagyok, de kihúzod belőlem a rosszabbik énem.

Dr.laikus PhD 2012.02.18. 13:45:45

@taknyos zsiráf:

Nem olyan nagy az jutalék, viszont kap gyógyszert amit bead neked és nem neked kell kifizetni, előtte gyógyszertárban várni.

Nálunk az egyik háziorvos kiírta , hogy gyógyszerlátogatót csak rendelési időn kívül fogad.
Az enyém fogad, de még nem haltam bele, sőt előtte az asszisztens megnézi nem akar-e valaki haldokolni.
A harmadik mindig késik, hamar befejezi, vásárol zöldségesben, postára megy rendelési időben. Betege is alig van.
Van azonban másodállása, mert ebből a prakszisból nem él meg.

Nem egyformák ők sem. De nem kell ezért általánosítani.

qbr 2012.02.18. 14:24:20

@taknyos zsiráf: A jelenleg hatályos törvények szerint az orvosoknak JÁR 10 perc pihenőidő óránként. Ezalatt az idő alatt fogadhat pl. gyógyszerlátogatókat, vagy elmehet pisilni, ebédelhet, vehet levegőt.

taknyos zsiráf 2012.02.18. 14:26:50

Lehet nehezen megy fel a vér a fejemben, azért nehéz gondolkodnom...:)
De hogy is van az hogy ha egy zsernyák vagy egy közteres "hála pénzért" szemet huny egy közlekedési szab. sértés felett akkor meghurcolják, sittre vágják, repül!
Ha a doxa betege kimúlik, v. a műtét nem sikerült akkor miért nem adja vissza a zsetont a családnak, jobb esetben, miért nem vonják felelősségre úgy mint a fenti két marhát!
Az élettel játszás és a próbálkozások nem egysúlyos pl. egy járdán szemet hunyó parkolással!
Tudom, hogy gyerekes a kérdés, azért teszem fel nájívan! :)

qbr 2012.02.18. 14:27:29

@Dr.laikus PhD:
Gyógyszermintát manapság ritkán visznek, ilyet inkább csak a kórházi gyógyszertár kap.

qbr 2012.02.18. 14:31:28

@taknyos zsiráf:
Tényleg gyerekes, de inkább buta kérdés.

A műhibáktól eltekintve (ami megint más kérdés) nem azért hal meg a beteg, mert nem sikerült a műtét, hanem azért, mert beteg volt, és a szükséges műtét csak egy lehetőséget teremtett arra, hogy mégse haljon meg az illető, de számtalan kockázattal is járt.

Nincs olyan egészséügyi beavatkozás, eljárás, ami ne járna kockázatokkal.

Dr.laikus PhD 2012.02.18. 14:46:42

@qbr:

:)

Lehet. Annyira nem jegyzem meg, ha valaki bemegy előttem.
Feltételezem róla, hogy időpontra jött.

taknyos zsiráf 2012.02.18. 14:47:37

@qbr: ...akkor a kockázati felelősség vállalást lehet összezárással ellensúlyozni? Mert az orvostársadalom remekül gyakorolja és kiválóan működik!

taknyos zsiráf 2012.02.18. 15:07:22

Mert pölö az alapvető orvosi törvény által támasztott követelmények sem tesz eleget 99% -a, amikor elmész a panaszoddal hozzájuk és szó nélkül neked esik az ütvefúróval, kínzóeszközeivel gyógyítani! :)
Holott kötelességük volna kérdezés nélkül tájékoztatni a kezelés előtt, hogy mit akar veled tenni és mivel járhat!
Még a gyerekorvos sem tájékoztatja a szülét, nem hogy a felnőtteket kezelő....

zsoltix 2012.02.18. 15:10:31

Az is jó, mikor a beteg megy el vásárolni. Bemegy, kikéri a sorszámot, elintézi a bevásárlást, másfél órával később visszatérvén meg lobogtatja a később érkezőknek, hogy ő már előbb ott volt.

qbr 2012.02.18. 15:48:12

@taknyos zsiráf:
Nem lehet összezárással ellensúlyozni. A beavatkozások kockázatokkal járnak. A beavatkozást el lehet utasítani (bizonyos, speciális, de jól meghatározott kivételeket leszámítva), de az az állapot romlásának igen magas kockázatával jár. Ha valaki a beavatkozást választja, akkor az állapotromlás kockázata jelentősen csökken, de megjelenik egy beavatkozási kockázat.

Nem egészen értelek. Milyen kínzóeszközök? Kézrátétellel gyógyítsanak?

Minden műtét előtt aláíratnak egy papírt a beteggel, amin rajta vannak a beavatkozás kockázatai is.

qbr 2012.02.18. 15:49:47

@Dr.laikus PhD: Ebben ne legyél annyira biztos :) Sokszor csak úgy tesznek, mintha lenne időpontjuk :)

De most már jóval kevesebben lettek/lesznek.

csepke 2012.02.18. 15:57:11

@gioni44: nálunk is bezárják a rendelőt félórával hamarabb. de teljesen jogos. ugyanis mindenki úgy gondolkodik hogy majd beesik a végén, és akkor már biztos nem kell várni. rendelés vége előtt félórával annyian vannak hogy még így ajtóbezárva is túllépi a rendelési időt jóval mire a doktornő megnéz mindenkit. mert soha nem küld el senkit, aki már ott vár. mindezt már a szabadideje terhére

Andriana44 2012.02.18. 16:09:21

Nálunk a körzeti dokinő rendszeresen otthagyja a rendelést a rendelési időben, és az agglomerációból beautózik Pestre a középiskolás gyerekéért, majd visszajön rendelni. Ez sem piskóta, mi? Nyílt titok.

Lányom gyerekorvosa pedig napi 3 (!) órát rendel, vagy délelőtt, vagy délután. Ezen felül NEM dolgozik másik rendelőben, nem dolgozik kórházban. Annyi, hogy egy nap van még kisbabás tanácsadás délután, és ennyi.
Ja, beteg gyerekhez nem jön ki, ez nála alap, ezért van az ügyelet (nem is tudjuk a telefonszámát.) Illetve mégis : a mi rendelési időnkben, (amit a mi gyerekeinktől vesz el) más körzet gyerekeihez pénzért kijár, úgymond "maszekba". Nem kell félni, nem szakadnak bele.

slowMotion 2012.02.18. 16:20:28

Amennyiben igaz a történet, miért is nem lehet ide kiirni a doki nevét, cimét?

taknyos zsiráf 2012.02.18. 16:30:14

@qbr: pfhh! a cselekedete előtt.... legalább mondja azt, hogy szárazon felnyúl a seggembe és nem egy újjal hanem ököllel, vésővel és ki fog ugrani a szemem és hetekig könnyeset sz@rok!!
Hogy számítsak valamire! :) hogy vigyek neki virágot (ez vicc volt)
Élből ez a kötelessége, mert ne a szomszéd mondja el élményeit elborzasztó ténykén, hogy pl. egy vizsgálat mivel jár!

zsikuci81 2012.02.18. 16:32:10

Ha nem igaz, akkor meg a posztoloet. :)

Andriana44 2012.02.18. 16:33:50

@tutormano:
Miért mentene már életet a doki, amikor elhúz a rendelésről? Simán nem mennek ki házhoz, arra ott az ügyelet, azt mondják.

2012.02.18. 16:48:26

Ez a poszt már tényleg volt. Elég rosszindulatú írás, egyszer látta az orvost a boltban, és erre építi az egész posztot. A többség bőven ledolgozza a napi 8 órát, még többet is. A rendelési időn kívül a fekvő betegekhez, idős emberekhez járnak, ez több óra, főleg, hogy mindenki máshol lakik, és oda el is kell jutni. Persze ők sem egyformák, de általánosítani egy bevásárlás miatt nem lehet.

qbr 2012.02.18. 16:55:53

@taknyos zsiráf:
Mondd,nem túlzol? Tényleg egy ökölbe szorított vésővel végzett neked vizsgálatot az orvosod?

szabidoki 2012.02.18. 17:12:18

@Andriana44: Légy erős, a törvényileg előírt minimum rendelési idő 15 óra hetente, azaz 3 óra naponta. Hogy a legtöbb ennél többet rendel, az bónusz.

karcsibácsi 2012.02.18. 17:29:54

@qbr: nem túloz.Én láttam olyant, hogy taknyos ...hmm... zsiráfot úgy gyógyítottak, hogy az orrán keresztül egy hosszú vasat felszurtak neki. Sztem vele is ez történt. Az is lehet,hogy túlszaladt a vas, bele a zagyba. Attól ilyen.

NYUGGERINA 2012.02.18. 18:22:49

@taknyos zsiráf:
egyetlen kérdésem lenne: miért is megy egyáltalán az orvoshoz, ha tudja, hogy a módszerek csak ártására vannak?

taknyos zsiráf 2012.02.18. 18:25:40

@karcsibácsi: A szabad vélemény nyilvánítás nem összekeverendő a szabad beszólással! Desztilláljunk!

jágör68 2012.02.18. 18:35:19

Csak halkan megjegyezném, havonta 100, azaz SZÁZ orvos távozik Magyarországról.
Már megint le van maradva a kormány és a a kedves lakosság is.
Ma már rég nem ott tartunk, hogy az a probléma, hogyan lehetne megállítani az orvoselvándorlást- hanem, hogy hogyan lehet majd az eltávozottakat hazacsábítani- a Túró Rudin kívül...
Az a nagy tippem, hogy a lelépők nagy része még a kinti fizetésének többszöröséért sem menne haza, ebbe a gyűlölködő- irigykedő, nekem-minde-jár "klímába".
Én legalábbis biztosan nem.
Úgyhogy csak óvatosan.

lariflari 2012.02.18. 18:40:52

Nekem az a véleményem,hogy a dokiból hiányzik a lelkiismeret!Ha volna benne,akkor nem hagyná nyugodni a gondolat,hogy lázas vagy fájdalommal betegek várják a rendelőben.Főleg nem hagyná nyugodni a gondolat ha kisgyerekekről van szó,mert azokkal borzalmas még perceket is várni,pláne órákat!

taknyos zsiráf 2012.02.18. 18:47:03

@NYUGGERINA: Nem érted a rángatózásomat? Olvass vissza!
(közlésről volt szó)
Hogy miért is járok orvoshoz azt kérdezted? Undorodni! Meg a pitbullját ( asszisztensét) bosszantani!
Mert ugye ők gyakorolnak gyógyító kegyet, hogy foglalkoznak velem!
Hippokratészt meg csak addig ismerik amíg elrebegik a hálapénzhez jutási esküt!
"A DOKTOR NEM EGYENLŐ A GYÓGYÍTÓVAL"!!
(ezt itt a hálón írta egy orvos)
És be is fejeztem mára, mert elhúztam!
...az orvosnál remélem NEM találkozunk! SZIASZTOK!

tundrazuzmo (törölt) 2012.02.18. 18:54:10

Ki kell rúgni az ilyen orvost! Hogyhogy vásárol? Normális ember nem vásárol, hanem flörtöl a klinikán, nem látják a Grace klinikában?

Na ezért kell röghöz kötni a hálátlan orvosokat! Ha már fizetem a tanulását, akkor éjjel-nappal álljon rendelkezésre, mert különben dühbe jövünk!

kisemberigaza 2012.02.18. 19:01:47

@El Visco Stello: mi van erzed, hogy nincs igazad mi?

aztan szorszalhasogatsz mert keptelen vagy magmagyarazni a megmagyarazhatatlant!

leirom nagybetuvel, hogy megertsd mit varnak el a betegek a zemberek az ilyenektol is mint te vagy a KJT es fizuert... szoval nyomtasd ki azt rakd ki az irodadba!

MUNKAIDOBEN NEM JARUNK SHOPINGOLNI!

Ha ez nem tetszik mehetsz a tavozo dokik utan azt ott hirdesd az iget, hogy munkaidoben a shopingolas az jar a dolgozoknak.....

karcsibácsi 2012.02.18. 19:10:48

@jágör68:
Sehogyan sem lehet haza csábítani őket.
Nemcsak a pénz miatt. A taknyosállat meg kisember,kisész tipusú hozzászólók miatt. Össze fog omlani a rendszer, aztán az itt fröcsögők mehetnek a kuruzslókhoz vagy a tévébe távgyógyítókhoz.
Egyik kolléga írta 1x a webdokin, hogyha honvágya támad, beleolvas a praxisblogba...

NYUGGERINA 2012.02.18. 19:21:20

@taknyos zsiráf:
Igen...mint tudjuk:
Medicus curat, Natura sanat.

El Visco Stello (törölt) 2012.02.18. 19:47:53

@kisemberigaza: Én szívesen vitáznék veled, de a stílusod nem enged arra következtetni, hogy megértenél egy összetett mondatot. Ezért, ha megengeded nem reagálnék a további hozzászólásaidra. Persze ettől még írhatsz, amit csak akarsz.

jágör68 2012.02.18. 19:51:53

@lariflari:
Hát persze. Sőt éjszaka meg- amikor épp nem ügyel- csak a kedves szenvedő magyar betegek problémái gyötrik, álmában is felriad- és gyorsan bemegy a munkahelyre ingyen dolgozni a- nemigen létező- szabadidejében.
Adjuk pártutasításba, hogy az ilyen az igazi orvos!
A többi meg szégyellje magát- mondja a sok napi 4 órát "dolgozó", minden nap a saját ágyában, otthonalvó drága jómunkásember

picikisköcsög 2012.02.18. 20:22:18

Éljetek együtt 8 évet egy rezidenssel, majd később klinikai szakorvossal. Ha szerencsétlen egyedül lenne. lehet, hogy nem lenne, mert minden szar melót rá tolnak, 2 héttel konferencia előtt tudja meg, hogy prezentációja lesz. Én meg a jól fizetett közalkalmazotti tanári fizetésemből (2 magántanítvány között) legalább főzök Rá. Vajon akik a profoknak tejelnek, és vmi nem jön össze, azok miért nem vállalják a prof és saját nevüket?! És ha a "kedves" posztíró látta a kedves doktort a hipermarketben:
1. miért is nem írta oda az időt (doki ált. 8-12, ill. 13-17 rendel). Ha ez délelőtt volt, akkor a kedves posztos miért is nem volt a munkahelyén? Vagy Ő is olyan szabin/betegnél volt, mint a doktor?
2. Miért is nem fordult az illetékes(ek)hez ezzel kapcsolatban?!
Ja, az már nem ennyire személytelen, és lehet, hogy vki látja a házból, hogy ajánlott levélben érkezik a válasz, és rákérdez: "Láttam, levelet kapott Tihamér úr...", és ilyenkor,ugye, magyarázkodni kell...

kisemberigaza 2012.02.18. 20:30:30

mi van man itt?
karcsibbacsi, jozsi, feri mag valahany nev a naptarbol no meg ez a el wisky de gamma.
azert mert szar fizetest ad az orvosoknak az allam... nem csak az orvosoknak hanem mindenkinek
szoval attol meg a dokik nincsenek feljogositva, hogy rendelesidoben shopingolni jarjanak
ezt semmivel nem lehet ki meg meg magyarazni
ha nem tetszik a rendszer tenyleg lehet csomagolni es remeljuk az allam is rajon, hogy esetleg meg kene becsulni a dokikat, melosokat, eladokat, vasutaskat, mernokoket stb stb foleg azokat akik nem shopingolnak munkaidoben

ilyen egyszeru nem kell osszetett mondatokban keverni kavarni a szart es megmagyarazni amit nem lehet felesleges...

picikisköcsög 2012.02.18. 20:32:57

@picikisköcsög: Ja, még egy! Ha valaki nem tudná, az orvosoknak ügyelet után kötelezően nem szabad dolgozni a következő napon. Azaz: szerda reggel bemész 8-ra, délután 4-ig rendes munkaidő, utána: ÜGYELET. Reggel 7 körül már bent vannak a kollégák, át lehet nekik adni a betegeket+akiket éjjel kaptál. 8 után kötelező prof vizit, utána megírod az elmaradt adminisztrációt-> kb. 10 kor szabadulsz =>26 órát dolgoztál, ebből jó esetben 4-et aludtál, telefonnal a kezedben, ha hívnak, fel tudj kelni. És ha szerencséd van, akkor kollegád hiányzása miatt ezt heti 2x eljátszod.
Hétvége annyiban más, hogy a váltás rendszerint pont 8ra érkezik be, és a 7.55-ös beteget Te viszed végig, kb 10 óra mire szabadulsz. És ha ez vasárnap, akkor hétfő reggel 8-ra megint bent vagy. Mindezt nettó 150ért, 6 év egyetemmel+5 év rezidenséggel. Miért is nem lett a kedves poszt toló orvos? Agyi vagy kitartásbeli nehézségek miatt?Nem vok orvos, csak - sajnos? - életem értelmetlensége az,és látom, hogy a Hozzád hasonlóak hogy fikázzák őket, pedig - gondolom - neked sikerült elvégezni egy fizetős szabadidő-ruhatár szakot a Jászanyámhónaljai Főiskolán.

jágör68 2012.02.18. 20:54:33

@picikisköcsög:
Na igen JÓ esetben.
1)Más esetben meg ügyelet után lehet a - másik kollega pecsétjével- ambulanciás munkát csinálni, hogy fel ne tűnjön...
Mert ugye MINDEN magyar mellé orvos jár- hogy milyen ÁRON (nevetségesen alacsonyan az államnak és hatalmas áron- magánélet/éhbér az orvosnak)
2) Vagy megy a másik kórházba dolgozni 24 óra meló után- mert ott sem tudják kiállítani az ügyeleti sort- és hát a pénzre meg ugye rászorul a nettó 87 ezres alapfizetéssel.
Most azt meg se jegyezném, hogy a fejlett Nyugat sem tudja magának megengedni, hogy 24 órában 168 órán keresztül orvos legyen a kórház minden egyes felvételes osztályán- van behívós persze- aki vagy beér időben- vagy nem...

Tudom a Tutit 2012.02.18. 21:13:01

Sokáig én sem értettem, hogy hol van a doki, mikor én kint ülök és várom.
Aztán egyszer rosszul lettem otthon. Felhívtuk, otthagyta a rendelést, jött és megmentett.
Igen rohammentős kórházas történet lett a dologból.
Azóta tudom már, hol van, mikor nem a rendelőben dolgozik rendelési időben. És ha ott vagyok, lenyugtatom szépen a hőbörgőket.

The Great Destroyer 2012.02.18. 22:27:28

Van olyan orvos, akire érdemes várni. Ismerek olyan orvost, akikre, ha úgy hozza a helyzet, akkor hőbörgés nélkül várok 2-3 órát, sajnos a legtöbb nem ilyen.

SvenH. (törölt) 2012.02.18. 23:12:19

szerintem ugy kellene megallapitani a fizeteset hogy rettegjen hogy lebukik es elveszitheti az allasat

Intizar 2012.02.18. 23:35:46

@El Visco Stello: Miért tesz úgy ön, mintha az valami különlegesen pimasz követelődzés volna, hogy az orvos ne a rendelési időben vásárolgasson?

Intizar 2012.02.18. 23:36:53

@Intizar: Miért tesz úgy ön, mintha az különleges szívesség volna az orvos részéről, hogy a betegét tisztességesen megvizsgálja és ellátja? Nem pedig az alapkövetelmény a munkájában (és munkaidejében)?

2012.02.19. 02:00:45

@SvenH.: Úgy van megállapítva, bár a többség nem retteg... :)

Ez mindenki érdeke. Épp elég félelemben élünk így is.

cenzorilla 2012.02.19. 07:12:51

@taknyos zsiráf:

Ha visszaszólsz, hogy tiéd legyen az utolsó szó akkor egy darabig nem tudsz írni ide.

cenzorilla 2012.02.19. 07:22:43

@kisemberigaza:

Nem szokás nálunk ordibálni.
Lehet vitázni emberi hangon.
Érvelni emberi hangon.
Indulatos is lehetsz.
Megérthetsz, vagy nem értesz dolgokat,
de az ordibálás itt törlést jelent.
Most válaszoltak rád, ezért itt marad, de figyelek és moderáld magad.

qbr 2012.02.19. 07:49:27

@SvenH.: LOL.

De akkor leírom lassabban is, hogy az olvasásbeli kihívásokkal küzdôk is megértsék: 60 percenként 10 perc pihenôidô jár (bár többnyire nem jut). Ha betegtôl visszafele jövet ezt vásárlásra akarja fordítani, megteheti.

Dr.laikus PhD 2012.02.19. 08:34:19

@Intizar:
*De akkor leírom lassabban is, hogy az olvasásbeli kihívásokkal küzdôk is megértsék: 60 percenként 10 perc pihenôidô jár (bár többnyire nem jut). Ha betegtôl visszafele jövet ezt vásárlásra akarja fordítani, megteheti.

*qbr 2012.02.19. 07:49:27

El Visco Stello (törölt) 2012.02.19. 08:35:58

@Intizar: Mutasson rá Ön arra az egy betűre kommentjeimben, ahol az orvos viselkedését - így, vagy úgy - minősítettem! Én a posztoló eljárását kifogásoltam. Jóindulatú ember így nem viselkedik. Különösen akkor nem, amikor őt személy szerint semmilyen sérelem nem éri. Mert lássuk be; az orvos szaktudásával semmi problémája nincs. Az az inkriminált egykori egy óra várakozás - amit a posztoló szintén vásárlásnak tud be - nem olyan egetverően hosszú idő a mai viszonyok között. A posztoló "tökéletességet" vár el egy olyan rendszertől, melyben az orvos helyzete korántsem tökéletes. Ez nem reális elvárás. Erre bátorkodtam felhívni a figyelmet.

cenzorilla 2012.02.19. 08:38:13

@slowMotion:

Adatvédelmi okok miatt.
A történet valódiságát pedig nincs mód leellenőrizni.

2012.02.19. 15:16:15

@Dr.laikus PhD: "A kormány semmilyen pozitívumot nem tud felmutatni a betegek számára, az egészségügyi dolgozók egyre frusztráltabbak, az orvosok elvándorlása egyre nagyobb méreteket ölt, a kórházak pedig folyamatos spórlásra kényszerülnek - összegezte a kormány egészségügyben mutatott elmúlt másfél-két éves teljesítményét lapunknak adott interjújában Sinkó Eszter."

A kormány 1,5-2 éves teljesítménye? Nem mondom, azért sikerült már ennél jobban országot vezetni, de itt évtizedes problémákról beszélünk. És én úgy látom, nem lesz elég rendezni a megmaradt orvosok bérét, még ha sokat is nyomna a latban. Tegyük fel, mire én oda jutok :))) és szeretnék Magyarországon dolgozni (szeretnék), és lenne is mondjuk egy 200-300as kezdő bér, akkor is problémásnak érezném, ha nem lenne egy jó mikroszkópom vagy modern gyógyszereim.

Az egész egészségügyhöz való hozzáállást kéne átgondolni, mert ez a színvonal nem tartható, és ennek csak egyik eleme a fizetés.

Jó példa erre a pedagoigoszok béremelése amitől egy fokkal sem lett jobb az oktatás, most meg a délutánokra is bent akarják őket fogni, noha sokat ez sem változtat majd a színvonalon, bármit is hiszünk. Jól felszerelt szertárak, órákon kiosztott laptopok, nyelvtanító laborok, multimédiás oktatás, építő jellegű szakkörök, folyamatos versenyeztetés, ezek már dobnának a lehetőségeken, mert van ahol a gimisek kisállatokat boncolnak, programokat írnak, robotokat építenek vagy acetilszalicilsavat készítenek délután, és ugye nem a tanárok bére miatt.

Dr.laikus PhD 2012.02.19. 15:54:12

@ReignOfdark:
"mert van ahol a gimisek kisállatokat boncolnak, programokat írnak, robotokat építenek vagy acetilszalicilsavat készítenek délután, és ugye nem a tanárok bére miatt."

A két szakma nem összehasonlítható.
A pedagógus csak akkor jó, ha van benne valami tehetség, mint egy színészben.
Akkor ad és kér vissza valamit amire az ember egy életen át emlékszik.
Nekem csak az a furi (?), az egyik suliban miért is van szertár, kísérlet fizika órán és kémia órán, a másikban miért nincs?
A kvóta azonos.
Lehet, hogy az egyik elkötelezett a másik nem?

Sinkó Eszter mindig tárgyilagos volt.
Minden kormánnyal kritikus.
Én sok mindennel nem értettem vele egyet és nem értek, de az utóbbi 2 év valóban több rosszat tett, mint az eddigiek összesen.

Annyira fejbe vágó a helyzet, hogy még átgondolni sem tudom. Jelezte az orvosom nekem is, hogy nem tudni mi lesz. Amíg nem leszek újra aktív, vagyis nem kell megint kemo addig nem kell elmennem. Ha kell akkor Uzsoki.
Oda nem szeretnék menni.
Inkább keresek abban a kerületben valakit akihez be lehet jelentkezni.
A röhej, hogy csak az onkológia tartozik máshová, műteni megműthetnek. Ima, hogy a tesztek jók legyenek.

Ezek persze még csak szervezési gondok, de visszautalva a pedagógiára. Van intézmény ahol összegyűjtik az elkötelezetteket és xar körülmények között csodát tesznek emberileg, ami minden betegségben nagyon fontos, itt meg szinte csak ez kell az igazi hithez, hogy a milliók amit beléd folyatnak használni fog. Itt ebben a lepusztult kórházban megvan, ott a csili-vili épületben meg nincs.
Nyilván alkalmazkodtam volna az elején, most rettegek.
Nem is akarok elszakadni az orvosomtól, csecsemőként bíztam anyámban ennyire, mint benne.

Szegényedik minden oldalon az ország, szűnnek meg munkahelyek és már nem tudom hol olvastam, hogy ennek a kormánynak nem a középosztály helyzetbe hozása a célja, hanem 10 oligarcha hatalmát építi. Mert mi a fene lenne az orvos, a pedagógus az értelmiség, mint a középosztály meghatározó oszlopa.

Botond-Bolics Györgynek volt egy könyve (nem találom most, a wikin sem, betiltották anno, de nekem megvan), ahol az első generációs értelmiség gyermekeinek képességéről, vagy az éppen uralkodó osztály felkapaszkodott gyermekeiről ír. Akkor kirekesztőnek minősült, én még elcsíptem.
Ezt érezzük most a bőrünkön. Az uborkafára kapaszkodott beszél az általa elképzelt középosztályról amit szerinte "létre lehet hozni".
Ajajajajjjjj.....
Le fognak nyomozni. :((

jágör68 2012.02.19. 16:52:05

Vége van. Konyec, Kampec, Gém Óver, Aus!
A végletesen nyomorba taszított BECSÜLETES munkavállalók menekülnek az országból vagy a politikai agymosás és fanatizálás következtében hívekké váltak egymásra fröcsögnek, gyűlölködnek már egy 500 Ft- tal jobb fizetés esetén is.
Ami aszongya 1,2 EUR.
Most egy német el nem hinné, hogy itthon ekkora összegekben mérhető az egymás elleni irigykedés- gyűlölködés.
Ugyancsak nem hiszi el, hogy 47.000 Ft- ból, azaz kb 152 EUR- ból meg lehet élni. És hogy egy- két kormányzó politikus képes ilyet lenyilatkozni.
Magyarul: reménytelen és abszurd az egész.
A ZsOL- részvényekre költött 500 milliárddal, az elbokázott 3000 milliárdnyi MNYP- pénzekkel, az egykulcsos adóval és az egészségügyben évtizedek óta uralkodó szégyellnivaló viszonyokkal együtt.
Reménytelen.

Dr.laikus PhD 2012.02.19. 17:29:26

@jágör68:

ZSOL részvény? Mi az?
Egyébként csak mondom, hogy a részvények időnként fel, akkor eladás, aztán meg le szoktak menni, ilyenkor vásárolnak.
Ezek a ciklusok természetesek a részvények esetén, a következő csúcs általában magasabb a legutolsó legmagasabb paritási csúcsnál.

Nyilván nem most kellett megvenni, nem a lenyúlt MANYUP-on, ha mégis 4-5 év alatt kell kiderüljön, hogy mennyire volt az üzlet rentábilis.
Ha értenénk hozzá látni lehetne a teljesítmény alapján, hogy merre tart a cég értéke. A világ így árazza be, lehet jobb lett volna benne hagyni az olajjal rendelkező részvényest.

Igazság, hol vagy? 2012.02.19. 18:15:20

@Dr.laikus PhD: Képzelje eszembe jutott.Ön tudja hány órára ment? Nem mindegy,reggel7h-ra,vagy 15h-ra.Azt,hogy Őt félre tájékoztatták sajnálatos dolognak tartom.Ön minden hozzászólásomba beleköt?Nem Önnek címeztem.Mellékesen ember vagyok és nem állat aki"vicsorog"!

Irkutszk 2012.02.19. 23:54:42

@lariflari: Szerintem van bennük lelkiismeret. Lelkiismeretük azonban elsősorban azt diktálja, hogy a saját gyerekükről gondoskodjanak.

zsikuci81 2012.02.20. 09:55:19

@jágör68:
Az eu.-nek sajnos mar evek ota vege van. Csak ezt kevesen latjak be. Mert az orvoshoz fordulo polgar meg csak a szervezetlenseget, a hosszu varakozast, meg a kiegett dolgozokat latja. De ha a beigert aktiv agyak szamanak csokkenteset is vegrehajtjak a rebesgetett 14 korhazban, akkor nem lesz hova fektetni a betegeket es jo esellyel az egyedul hagyott ket napos orvos hozza sem tud majd kezdeni az ellatashoz.

rikitiki 2012.02.20. 11:45:46

Érdemben próbálok hozzászólni, az újabb motorosoknak - a régebbiek tisztában vannak a helyzettel:
-ha én a munkatv. - szerint dolgozhatnék, akkor kb. a következő 1 évben nem kellene dolgozom, csak a pénzemet felvenni. A tv. szerint járó, és a munkakörömből adódó extra szabadság, pihenőidő, és egyebek miatt amit az elmúlt 20 évben leszartak.

de igyekszem konkrét lenni, és ezért egy konkrét orvos rendelési rendjét leírom:

Hétfő - 9-14 ig rendelés
ez 35 km-re lévő településen, tehát utazási idő és költség is van - asszisztens sajnos csak nagyon hülye akad, ezért 14-16-ig adminisztráció (ez a munkaidőben benne van) majd 16-18-ig önkéntes adminisztráció
19-20 ig munkaidőbe tartozó konzultáció, 35 km-es utazási idő és költség után

Kedd: elvileg 5km-re 9-14-ig rendelés, de helyettesítés miatt csak 12-ig, mert 13-18-ig 52 km-re helyettesítő rendelés

Adminisztráció önkéntes alapon igény szerint

Szerda sima ügy, 35 km-re 9-14-ig plusz két óra adminisztráció tartozik a munkaidőbe

Csütörtök, 76km-re egy másik rendelőben rendelés 9-17-ig

Megjegyzem, ezen a napon az orvos este 8 előtt még nem ért haza, de általában vagy adminisztrálni, vagy egyéb módon kell készülni a következő napra

Péntek, 32km-re rendelés 9-14-ig plusz két óra adminisztráció helyett még helyettesítés 52 km-re más rendelőben 13-18-ig

Mindebben nincs benne az elsősegély/házhoz hívás
az átfogó, kötelező jellegű szűrések, vizsgálatok, helyszíni szemlék megszervezése és lebonyolítása egyeztetések az orvoskollégákkal/vállalati menedzserekkel, prezentálás

esetleges szakmai továbbképzés és konferencia - ha van kedve hozzá bárkinek

Szabadság járni jár, de nem jut, mert akkor ki látja el ezeket a rendeléseket plusz a további helyettesítéseket

A munkáltató 3! havi bérrel van elmaradva az orvos felé.

Ez egy alapvetően ügyeletek nélküli, nyugis orvos állás. Fizetés 'ahogy orvost szokás'.

Remélhetően nem lesz ennyire őrült ez az orvos túl sokáig, 3-6 hónap múlva felmond.

Keressen a lakosság 2-3 rendelőbe helyette valakit. Sok sikert hozzá.

scopolamin 2012.02.20. 13:43:32

@beste: el nem tudom képzelni, miként működne az előjegyzés friss megbetegedések esetén. Ja, azt úgy kell érteni, ha én vagyok beteg, mindenki álljon félre :) Akárhányszor mentem az orvoshoz, mindig rengetegen vártak. Ha időpontra mennének, akkor nem grasszálhatnának bármikor, hanem lehet, várni kéne egy hónapot.

Dr.laikus PhD 2012.02.20. 13:56:43

@scopolamin:
Az én háziorvosomnál úgy működik, hogy kb. belövi a megszokott forgalma alapján mennyi előjegyzett beteget tud fogadni.
Ezt tudják a várakozók és ha hívnak előjegyzettet nincs morgás.
Ilyen nagyon forgalmas influenzás időben nincs előjegyzés.
Végig kell várni a sort, van sorszám, ha gazolok, hogy elkapok valamit, a két ajtó között, inkább a levegőn figyelem mikor következem. :))

scopolamin 2012.02.20. 14:02:36

@Dr.laikus PhD: Ez az, ami "kifelé" látszik, a valóság odabent más lehet. Mondjuk ellátni az előjegyzett harmincat, vele párhuzamosan a beeső akárhányat. Rokkantbizottság kiküld egy értesítőt, melyen kb. egy hetet ad a friss leletek beszerzésére. Ők automatikusan félrelökik a sorost. Azt, aki esetleg két hónapja vár :) Szerintem normál előjegyzéssel a legtöbb ember meggyógyul, neadj isten, meghal, mire kivizsgálása végére érne.

Rivero 2012.02.20. 14:46:06

@tutormano:
A körzetinél szerintem nem működne, mert aki hirtelen lebetegszik (pl influenzás lesz) Az nem tud előre bejelentkezni. Nem tudhatja előre hogy lefog betegedni.

Dr.laikus PhD 2012.02.20. 14:51:37

@scopolamin:

Akkor nagyon jó háziorvosom van és jó szervező az asszisztense is.

Pedig sok betege van. Lehet, hogy pont ezért.
Az biztos, hogy nála nem azt keresik hogyan nem lehet.

macska69 2012.02.20. 15:49:18

@beste: szerintem ennek a bejelentkezősdinek meg semmi jelentősége! Mindig, mindenhova időpontot kérek, de minden ajtóra ki van írva, hogy tulajdonképpen fölösleges, mert nem érkezési sorrendben, nem így és nem úgy hívják be a betegeket, hanem amúgy és ezt kéretik tudomásul venni a kedves beteg népségnek. Ha időpontra érkezem is akad olyan, aki aznap reggel lett rosszul és nem volt módja bejelentkezni, időpontot kérni, viszont vizsgálják és ellátják, egy-két ilyen eset és máris csúszott az egész időpontosdi lényege, azaz, hogy ne kelljen várni. Szerintem ez csupán formaság, esetleg tájékoztató jellegű lehet, hogy ha semmi nem jön közbe, akkor pl. szerdára X számú beteg várható. Talán. Az időpontos dolog másik hátulütője, hogy ahhoz képest amikor produkálom a tüneteket, ahhoz képest 10 nap, két hét, ki tudja mikor, szóval sokkal később kapok időpontot. Erős fájdalommal, nagyon rossz közérzettel hiába megyek el utólag, mondjuk 10 nap múlva, viszont azt a 10 napot hogy hogy húzom ki ép ésszel, fájdalmakkal, betegen, a kutyát nem érdekli. De lényeg, hogy időpontom van. De jó nekem...

gioni44 2012.02.20. 16:47:11

Előfordult nálunk is többször hogy megjelent a kikent ,kifent csinibaba/gyógyszerügynök/ és soronkivül bement.Igaz hogy kb.15-20 percig volt csak bent.Ez még elviselhető.

Az már viszont vérforraló hogy a háziorvos megpróbált rábeszélni egy új/drágább / vérnyomáscsökkentőre a látogatás után

Közöltem vele hogy jó nekem az eddig bevált régi gyógyszer is / 210 Ft.ért/

Nem kell az új /1740ft.ért/ mivel a hatóanyag ugyanaz.

Na, ezért kell a hatóanyag szerinti recept bevezetése.

Nem mindig a legújabb/drágább/ a legjobb.

Dr.laikus PhD 2012.02.20. 16:51:30

@gioni44:

Az ég áldjon meg!
Nem érdeke az orvosnak, hogy te drágább gyógyszert kapjál.
Legalább a rájuk vonatkozó szabályokat ismerd meg!

Igazán néha az ember a fejéhez kap.
Nem is értem minek jársz orvoshoz, ha ennyire értesz magadhoz.

qbr 2012.02.20. 18:18:42

@Dr.laikus PhD:
Hm. Ebbe ne menjünk bele.

Viszont az roppant valószínűtlen, amit gioni44 írt. Főleg úgy biztosan nem történt, hogy új, de azonos hatóanyagú gyógyszerre váltották át, mert az azonos hatóanyagú új gyógyszer generikus lehet csak, ezek viszont olcsóbbak, mint az eredeti gyógyszerek.

Valószínűleg inkább egy korszerűbb (jó eséllyel kombinált, és ezáltal részben azonos hatóanyagú) vérnyomáscsökkentőre próbálta rábeszélni a beteget az orvos, valószínűleg jobban járt volna vele, nem kellett neki, a kérdés lezárva.

A hatóanyag szerinti recept sok mindent nem old meg, a különbség az lesz, hogy a patikáknak kínált gyártói akciók döntik majd el, hogy melyik gyógyszert kapja a beteg, nem pedig az orvos. Ez sem lesz annyira mély szakmai döntés.

sárga nyúl 2012.02.20. 22:59:25

@Dr.laikus PhD: Csak az iskolai kvótára reagálnék. Nem azonos. Képlet alapján számolják ki az iskolára jutó normatívát, fent van a MÁK oldalán.
Budapest pedig most vágott a maga részén a BKV "elszegényedése"... miatt.
Ennek jó eséllyel egészen drámai eredménye lesz szeptembertől (ha elhúzódik a támogatás megvonása).

Mi a baj az Uzsoki onkológiával?

szabidoki 2012.02.20. 23:49:05

@scopolamin: Angliában úgy működik a háziorvosi előjegyzés, hogy minden nap délelőtt meg délután is van néhány sürgősségi időpont, ahová csak aznapi jelentkezőket fogadnak adott szempontok alapján, illetve itt egy háziorvosi praxisban 5-10 orvos + ugyanennyi nővér dolgozik, szóval van lehetőség némi rugalmasságra. Ugyanakkor gyakran mondják azt a betegnek, hogy aznap semmiképp nem tudják fogadni, tessék befáradni a sürgősségire - és hiába megy be a rendelőbe hőbörögni, legfeljebb kihívják rá a rendőrséget, ha csinálja a fesztivált. Ja, és _minden_ szakrendelőbe háziorvosi beutaló kell, az egyetlen, ahová időpont nélkül lehet menni, az a sürgősségi.

Dr.laikus PhD 2012.02.21. 05:45:38

@sárga nyúl:

Szerintem semmi.
Oda jártam sugárterápiára.
Más szellem, más rendszer.
Nem nagyon figyeltek, nem nagyon magyaráztak. Kaptunk egy semmitmondó szép kiadványt és ennél többet akkor sem mondtak, ha hólyagosra égtél.
Ha kérdés volt, akkor emelt hangú sipákolással adták tudtodra, hogy a zsíros tápláló krémet ne, mert még jobban megégsz, Miért? Csak, mert nem.
Mindegy, tulajdonképpen semmi baj, csak egy csomó mindent ma sem tudok.
A véletlen hozta, hogy a C vitamin nagy dózisát véletlenül kaptam be és hirtelen erőre kaptam, mert szerintük (de orvossal nem találkoztam ez alatt) nem lehetett volna ennyire vonszolni magam. Volt, hogy felkelni nem volt erőm, teljesen kétségbe voltam esve.
Előtte ott háborogtam az egyik betegen aki egy vagyont költött intravénás C vitaminra és dicsérte. Én meg háborogtam, hogy képes hinni sarlatán álprofesszornak. Azóta sem érzem a C vitamin hatását, de akkor olyan volt, minta aki hirtelen megiszik egy nagy adag erős kávét. Megvontam, gyengeség, bevettem jobban lettem. Nem volt kétség.
Azóta elolvastam, hogy az antioxidánsok nem használnak, hanem közömbösítik a terápia hatását, de ezt ott és tőlük kellett volna tudnom. Ma is van nyoma és örökre megmarad (soha nagyobb bajom ennél többet ne legyen) az égésnek ami szerintük nem lehet, ők még ilyet nem láttak, közben kint a váróban mindenki hólyagosra égett és ugyanúgy sarlatán módon kezelgette magát.
Volt egy pár nagyon kellemetlen élmény, amikor az idős egyszerű hozzátartozónak tényleg erőszakosnak- nagyon annak - kellet lennie, hogy a gyermekük (felnőtt több gyermekes férfi) orvosi, kórházi kezelést kapjon, mert enni, nyelni nem tud, mire felvették és szondán kellett táplálni.
Találkoztam vele, sokkal jobban van, meghízott, meg sem ismertem.
Ott és akkor, ha nincs kiabálás, veszekedés, emelt hang, hogy csináljanak valamit akkor baj lehetett volna. Addig - ha nem hallom, látom, nem hiszem - és én mit csináljak, volt a kérdés és vállvonás.

Testvérem viszont rájuk esküszik.
Én egy másik kórház rutinjára, orvosára "szocializálódtam", hozzá kötődöm, benne bízom.
Nyilván, ha itt kezdem, megtanulom kipréselni a tudni valót, a kérdéseimre a választ, észre venni azt a szent pillanatot amikor van kapacitás és erő az értelmes kooperációra velem.

Így olvasd ezeket az észrevételeket.
Mindenkit elláttak, senki nem halt meg, mindenki égési sérülése meggyógyult, tanultunk egymástól. Csak....

Sokszor leírtam, hogy az AEK onkológiáján van egy rendszer.
Ki van írva.
Ez biztonság, támpont, mert betartják. Van saját beteg, aki hírére az ismertségre, a belé vetett bizalomra kerül oda, de nincs kivétel, nem kerül eléd, nincs szélesebb mosoly.
Egyedül a beteg kolléga kap nagyobb tiszteletet, de ő a nagyon beteg professzor asszony volt. :)

A két ellátás összevetése csak a kifogás és a kötődés.
Más helyen is van panasz a sugárterápia alatti bizonytalanságra, a kezelő személyzet tudálékosságára.
De tényleg tömegek fordulnak meg egy nap és még rád is telefonálnak, hogy miért nem mész, ha nem tudsz már elmászni és öntenek erőt beléd, hogy muszáj.
Néha leáll a technika, elromlik és ha van idő még akkor is hívnak, hogy ne menj.
Szóval tényleg csak a másik annyival emberibb. :)

Olvasva szabidokit, nyilván ha itthon is ebben a rendszerben növünk fel, hogy a betegség kezelése van, amiben mindegy ki vagy, mindegy ki az orvos, tárgyként reparálnak, ez lenne a természetese.
Az orvosnak biztosan jobb, mert nem kötődik egy kicsit sem, nem is sérül lelkileg, a betegnek biztosan nem jó.

De Anglia egy nagyon ridegen tartott nemzet, orvos és beteg kapcsolatában, ahogy olvasom Svédország sem kivétel.
expsycho.blogspot.com/2012/02/recept-helyett-apodos.html

Így tegyük össze a két kezünket, nézzünk felfelé és hálálkodjunk.

Ezt is érdemes elolvasni:
steierhoffer.blogspot.com/

Közben meg fél évenként be kell feküdni kezelésre egy járulékos betegség kapcsán - mert így tudják megoldani az OEP finanszírozási politikája miatt a legtöbb beteg ellátását egy bizonyos színvonalon - nekem is, aki be tudnék járni ambulánsan, de úgy nem éri meg fenntartani, mert a szakembergárdát nem tudják megfizetni.
Csúnya szóval nem termeli ki az árát a nyomott OEP finanszírozás miatt. :((

sárga nyúl 2012.02.21. 10:21:36

@Dr.laikus PhD: Jól értem, hogy azért lettél jobban a C vitamintól, mert közömbösítette a terápiát? És ez nem okozott gondot?
Az AEK-ben mit mondtak az égésre?
Futólag előfordultam az Uzsoki onkológián egyszer. Nekem annyi volt a benyomásom, hogy iszonyú a tömeg, nincs elég ülőhely, ami egy onkológián tragikus. Az orvosok mint az űzött vad, rohannak, szétesnek. Az az orvos, akivel beszélnem kellett, nagyon aranyos volt, de olyan széthullott állapotban, hogy ha problémám lett volna, biztos máshoz megyek később.

Ez a befektetés teljesen feleslegesen iszonyúan bosszantó. Nem, nem kezdek el politizálni, erőt veszek magamon...

Mindjárt megnézem a linkeket. Expsycho-t szoktam olvasni, de ezt még nem láttam.

2012.02.21. 15:21:00

@sárga nyúl: "Ez a befektetés teljesen feleslegesen iszonyúan bosszantó."
Igen. És az még borzasztóbb, hogy a csecsemőkre ugyanezek az eljárások. Allergia vizsgálat miatti vérvételhez be akarják fektetni a gyereket. Ha nem fekszik be, nem végzik el a vizsgálatot. Anya elviszi máshová, ott elvégzik a vérvételt, papíron befektetik, gyakorlatban nem. És ez a jobbik megoldás. Járóbetegként egyszer akartak befektetni, mondtam, nem. Közölték, akkor enyém a felelősség, ha nem gyógyulok meg. Kértem, adják írásba, hogy miért nem fogadnak járóbetegként. Nem tették, viszont papíron felvettek kórházi állományba, délelőtt bent voltam vizsgálatokon, délben hazamentem. A kórházzal szemben laktam. Engem nem zavar, hogy papír szerint mi a státuszom, de a kórház annyira nem jó hely sem csecsemőnek, sem felnőttnek, főleg, ha a bent tartózkodás felesleges.

Dr.laikus PhD 2012.02.21. 16:06:23

@sárga nyúl:

Nem, nem közömbösítette, annyit azért nem kapkodtam be.
Viszont valóban nem tanácsos antioxidánsokat szedni.
Béres csepp pl. tilos.

2012.02.21. 16:23:43

@Dr.laikus PhD: Ezt nem is tudtam. Bár örülök, hogy nem. Egy ismerősöm kemoterápiára járt, és egyedül a béres cseppet "javasolták" neki, ha már annyira akar szedni valami mást is. ?

Irkutszk 2012.02.21. 16:26:49

@Turchi: Csak apró megjegyzés, két különböző terápiáról beszéltek, ezt azért vedd észre.

Szedni pedig bármit is csak az orvos megkérdezése után, mert más hatóanyagok, más engedélyek.

2012.02.21. 16:37:04

@Irkutszk: Tekintettel arra, hogy olvasok is, nemcsak írok, igen, észrevettem, ezért hangsúlyoztam ki, hogy a leírásomban kemoterápia volt. A második mondatot nem tudom, nekem címezted-e, de azzal is tisztában vagyok. És egyetértek:-)

Dr.laikus PhD 2012.02.21. 16:51:30

@Turchi:

A kemon lehet, de a sugárterápia alatt tilos.
Bizonyos tüneteket, főleg az égésieket mértéktelenül megnöveli.

Igazában nekem az onkológus azt mondta, mikor kérdeztem bizonyos szerekről, hogy mit javasol?
Azt mondta, bármit amire pénzem van és hiszek is benne.
De szerinte felesleges erre költeni.
Költenek ők rám eleget, kapok mérget bőven, többre nincs szükség. ;)

Igaza volt.

Dr.laikus PhD 2012.02.21. 16:52:48

@Dr.laikus PhD:

Tekintsetek el a stiláris hibáktól.
Fáradt vagyok, a szokásosnál is jobban.

2012.02.21. 17:00:50

@Dr.laikus PhD: És milyen iparág épült ezekre a betegségekre, ill. az elkeseredett emberek próbálkozásaira! "Gyógynál gyógyabb" szerek, ahogy írod, van, ami árt is, van ami meg nem, de jó drága, és még nem is használ.

tundee 2012.03.05. 19:39:53

@SusanneF: Úgy látom egy szép új világot teremtettél a kezelőorvosaidnak. Februárban a kötelező munkaidőmön felül több, mint 30 órát túlóráztam, plusz ehhez jönnek még az ügyeletek (3 hétköznapi és 2 24 órás hétvégi). Szép is lenne a munkaidő lejártával elhúzni haza.:(

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.03.05. 22:08:45

@tundee:

Az a gyanúm, hogy az első munkaügyi ellenőrzés után, amikor megkapod a néhány százezer forintos bírságot, jobban meggondolod, hogy betartod-e a vonatkozó törvényeket.

tundee 2012.03.06. 18:17:16

@radiologus.hu: Én betartanám, de kérd erre légyszíves a munkáltatómat is, s azokat a kollégákat, akik a kötelezőn felül túlmunkát nem vállalnak, s így szép lassan működésképtelenné teszik az ügyeleti ellátást.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.03.06. 23:18:31

@tundee:

Ne vállalj te sem a kötelezőn felüli túlmunkát - ha megteszed, tevékenyen hozzájárulsz egy rossz rendszer fennmaradásához. Ha ez a célod, akkor viszont ne panaszkodj. :-)

A munkáltatód dolga, hogy megoldja az osztály működtetését.

Nem a tiéd.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.03.06. 23:19:10

@tundee:

Ha az ügyelet működésképtelen, majd felvesznek egy kollégát.

tundee 2012.03.07. 17:22:07

@radiologus.hu: Nem, egyáltalán nem célom a régi rendszer fenntartása, de valamiből meg kell élni, s fizetni kell a lakáshitelt is. S mondd kit vennének fel, amikor 3 év alatt 5 kollégám ment külföldre dolgozni, s most még kettő készülődik? Gondolhatod mekkora "trutyiban" vagyunk, ha már az osztályvezető főorvos is kénytelen osztályos ügyeletet vinni?

Barnamaci 2012.03.07. 17:31:42

@tundee: Ne az orvosokat hibáztasd, hanem a kormányainkat. Senki nem dolgozik szívesen ingyen - ha Te igen, akkor meg ne panaszkodj. Meg kell fizetni, és akkor lesz több orvos, és majd mindenki a megengedett időmennyiséget dolgozza csak le.
Ugye, nem azzal van a probléma, hogy vkik be merik tartani a törvényeket??

Barnamaci 2012.03.07. 17:33:11

@tundee: hát, ha egészségügyis vagy, akkor adott a lehetőség, mehetsz Te is külföldre. :-)

Dr.laikus PhD 2012.03.07. 17:35:30

@Barnamaci:

Annyira rossz helyre címzed amit írsz! :(

Néha olvassál is vissza és ne elhamarkodottan reagálj.

Majd ha tundee is elmegy akkor mi a f...t csinálsz?
Okostojás!!

Okostojás bocsi. :))

Barnamaci 2012.03.07. 17:50:09

@Dr.laikus PhD: semmit. Megfizetem az orvost. Mondjuk amúgy se érint az otthoni helyzet. De most úgy őszintén, miért kívánod egy fiatal kezdő orvosnak, hogy egy életre elmenjen a kedve? Meddig kéne ezt csinálniuk még??

cenzorilla 2012.03.07. 20:04:43

@Barnamaci:

A következő pályaszéli bekiabálás után kicsit pihentetni foglak.

Érdemi beszéd lehet érdekes, de az itt maradó erőn felül dolgozót fiatal orvost piszkálni nem hagyom!

Barnamaci 2012.03.07. 21:51:11

@cenzorilla: Elmondanád, hogy én mivel piszkálom a fiatal orvost???? Épp hogy azt szeretném, hogy végre elismerjék és fizessék meg őket!!!!!

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.03.07. 22:57:38

@tundee:

Elhiszem a nagy trutyit - néha én is előfordulok nagy állami kórházban, látom a helyzetet.

De ha nincs a kórházban ember, akkor az önkormányzat eldönti, hogy a polgármester unokahugicáját veszi-e fel a hivatalba egy seggmeresztő PR-marketing állásra, vagy azzal a pénzzel az általa fenntartott kórházban egy orvosi állást hoz létre.

Világos és egyértelmű döntés, de nem az osztályon dolgozók kompetenciája. Az ő dolguk a vonatkozó törvények betartása.

2012.03.08. 05:42:49

@cenzorilla: Kár volt ezért a dádá-ért, Barnamaci egyebet sem csinál már pár napja, mint az orvosok mellett szól. Én sem látom, mi rosszat mondott most. Meg olyan furcsa ez a felvett szerep, amit itt csinálsz, persze nincs közöm hozzá, de nem így kellene.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása