Haldokolni kell, hogy ellássanak?

2012.01.03. 10:32

Tisztelt Praxis!


December közepén történt az alábbi eset, negatív tapasztalatomat szeretném megosztani önökkel! 17-én délelőtt lecsúsztam egy lépcsőröl, a bokám kifordult. Mivel áruterítőként dolgozom, kínkeservesen lehúztam a műszakomat, igaz a végén már majdnem sírva, de hazaértem. Ekkor 17 óra környékén volt. Első utam a baleseti sebészetre vezetett.

 


A kedves doktor közölte, hogy miért nem mentem munkaidőben, válasszak, hogy beteg vagyok, vagy dolgozom. A sürgősségi ellátás akkor van, ha a hátamban a nagy kés, és elvérzem, jöjjek munkaidőben. Könyörgöm, akkor értem haza! Visszaadta a taj-kártyám és elküldött. Kár hogy nem mondta hogy takarodjak a P...-a. Tessék, ez van itt. Mikor a vállammal volt probléma, akkor azt kaptam, miért nem mentem időben. Igaz azt sem tudták másfél évig meggyógyítani, hiába mentem.


A diagnózist sem sikerült kitalálni, pedig volt bőven. Hogy megy itt Baján? Köszönöm a doktor úrnak a segítségét, és reménykedem, hogy neki nem kell hasonló szenvedéssel ilyen elutasításban részesülnie. Azt sem értem, hogy mi alapján dől el, mi számít sürgősségi esetnek és mi nem. Tényleg haldokolni kell, hogy az emberrel érdemben foglalkozzanak?

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsikuci81 2012.01.04. 11:26:33

@isssti:
En muszakban dolgozom, nem ugyeletben. Ejszakai muszakban nem alszom, mert mindig van beteg, akiknek a fele sem surgos, tilos aludni es nincs hol. A pihenesrol pedig annyit, hogy tobbnyire ebedelni sincs idom. Masnal kopogtass! :)
Egyebkent a kommentemben emlitett betegek miatt jut keves ido az igazan surgosre. De ezt egyszer mindenki megtapasztalja majd. A fenyegetozo, tolakodo, okoskodo beteg elveszi az idot az infarktusostol pl. Haltak mar igy meg sokan.

isssti 2012.01.04. 11:35:46

@zsikuci81: Nos, jobb ha megtudod: van ilyen is, olyan is - van olyan is, mint akit te leírsz, de sajnos olyan is, akit én - és ez utóbbiból egy is túl sok lenne..pedig hidd el, nem egy van!

Lajszlo 2012.01.04. 11:41:29

A háziorvosom csak heti két napot rendel. Elmentem az ügyeletre, ott meg lecsesztek, hogy nem sürgős, mért nem a háziorvoshoz mentem. Arra nincs rendelet, hogy a háziovosnak legalább x naponta rendelni kell? Hova kellett volna mennem?

zsikuci81 2012.01.04. 11:41:51

@isssti:
Tudom es elhiszem, a magyar emberek erkolcserol es munkamoraljarol rossz velemenyem van. Tisztelet a kivetelnek es probalok en is a kivetelek koze tartozni. Csak mondom, hogy nehez lenne azt allitani, hogy nem dolgozom tisztessegesen. A mi osztalyunkon statisztika van arrol, hogy ki hany beteget lat el. Nem lehet elbujni. Es nem is kuldhetunk el senkit vizsgalat ill. ambulans lap nelkul. De sem a poszt, sem a blog nem rolam szol...

zsikuci81 2012.01.04. 11:44:46

@Lajszlo:
Jogos, sok helyen az alapellatas nincs ott a topon. Nem tudom, hogy van-e rendelet. Valo igaz, hogy sokszor a laikus nem tudja eldonteni, hogy az o baja surgos-e. Ezert kellene jo alapellatas, mindenkin kevesebb lenne a teher es a beteg is jobban jarna.

isssti 2012.01.04. 11:50:15

minden tiszteletem neked, és hasonló kollegáidnak - sajnálatos, hogy ti vagytok a kivétel!

orulet 2012.01.04. 14:25:11

@macska69: és mi van, ha a harapó kutya veszett lett volna - szerencsére mint tudjuk, erre kicsi az esély. Kiskutyád ápolásáért akár bele is haltál volna?

lettuce 2012.01.04. 14:59:41

@Dr.laikus PhD: a rándulásról is meg kell győződni, nem? Ki kell zárni a törést, szalagszakadást stb.
@Mária: ebből csak annyi hasznosítható, hogy mentőt kell hívni a hazugság mellé.

macska69 2012.01.04. 15:18:46

@orulet: a "mi lett volna ha" kérdéskörbe sok-sok kérdés belefér, én is sokat feltettem még magamnak és sokat feltettem a pitbullok (2!) gazdájának is. De hálistennek "csak" ez történt és így és nem végződött egyikünk halálával sem. Hú, nem kívánom senkinek, hogy ezt átélje, látni, ahogy két nagy kutya halálos csöndben, összedolgozva elkezdi széttépni a tacskónyi kicsit... Az enyém csak rám számíthatott, mert a támadók gazdája sokkot kapott az ijedségtől, sem szólni, sem moccanni nem tudott. Nem is mesélem tovább, de attól a naptól kezdve megértem, hogy valaki évekig pszichiáterhez jár, mert kutyatámadás áldozata lett.

Dr.laikus PhD 2012.01.04. 15:36:48

@lapítotttop:

Egész napos munka után, ha bírta, bőven elég rendelési időben megnézetni.
Valóban az igazi ficam jobban fáj, mint a törés.

Valaha a feleslegesen igénybe vett életmentésre való szolgáltatást kifizettették. Nem ártana ma sem.

orulet 2012.01.04. 16:52:32

@macska69: jó, gondoltam, hogy megúsztad,
konkrétan arra gondoltam, hogy a későn orvoshoz fordulók szintén mondanak valamilyen kifogást, amiért cserébe elvárják, hogy rakják rendbe őket izibe'.
Sógorom addig pátyolgatta otthon a lefűrészelt ujját, míg úgy elfertőződött, hogy amputálni kellett, és nemhogy megijedt volna, inkább azóta szidja a mocskos orvost. Tényleg fura, hogy akinek a torka fáj, szaladgál orvoshoz, a komolyabbakat meg otthon aszalják :)

Irkutszk 2012.01.04. 16:56:01

@macska69: Nekem is első gondolatom az volt, ami oruletnek. Kutya lead az állatorvosnál, gazdi megy saját ellátására. És egy friss kutyaharapással nem küld el az orvos ügyeletből sem.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.01.04. 17:41:08

@ritmikus csimpifon: hát tudod a törvény nem ismerete nem mentesít a hatálya alól. majd magyarázd a rendőrnek is, hogy nem volt időd elolvasni azt a jogszabályt amely tiltja a gyorshajtást
@fehéregér: azért az ügyeleti időben betévedők egy része igenis értelmileg nincs a csúcson, de én őket is elláttam, bár civilizált helyen nem így történt volna, de magyarország az más, itt jogai vannak a betegnek.
@macska69: egy kérdésem lenne, csak ha mondjuk az a késedelem miatt elfertőződik a seb és emiatt soha nem lehet rendbehozni a kezed akkor is jó döntésnek tartottad volna az akciódat nyomorékon?
egyébként ha a beteg hazudik a sérülésével kapcsolatban okirathamisitást, csalást követ el, ha mondjuk a munkahelyén is felvettek egy jegyzőkönyvet és a két időpont nem stimmel akkor mehet is a börtönbe.
a tiszta bokaficam mint diagnózis, extrém ritka, egy eset ha van évente az országban, és azzal nem közlekedik a kedves beteg. sokkal gyakoribb a ficamos törés, azzal sem közlekedik a kedves beteg - bár hallottam mentős kollégáktól annak az egyszeri részegnek az esetét akinek levágta a vonat mind a két lábát bokából és megpróbált a csonkokon elmenekülni amikor meglátta a kiérkező rendőröket

Dr.laikus PhD 2012.01.04. 17:54:54

@Irkutszk: @csak néha benézek ha marhaságot látok:

Kutyát vitte sebtisztításra most.

Az ő kezére csak ráfogott az eb,
nem sebes.

Dr.laikus PhD 2012.01.04. 17:58:40

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Macska nem akar hazudni.
lapítotttop kereste hogyan kell hazudni, hogy mindenki előtt és helyett kezeljék a szürke állományát és számolják meg az agysejtjeit.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.01.04. 18:10:10

@Dr.laikus PhD: azért írtam, egy egyébként bekezdéssel, hogy már nem hozzá tartozik, de úgy nézem két hozzászólást kellett volna írnom a válaszokkal meg az én véleményemmel.
egyébként "dagadt is volt, kék is, fájt is" egy törés is el tud fertőződni, nem kell látható seb legyen. a veszettséget pl akkor is el lehet kapni ha csak a kutya nyálával érintkezel

macska69 2012.01.04. 18:12:12

Köszönöm mindenki érdeklődését, aggodalmát és Laikus tájékoztatását felétek! Valóban szerencsés vagyok, mert sebem nem keletkezett, nem sértette meg a kutya még egy karcolás erejéig sem a bőrömet, "csupán" ráfogott, úgyhogy nem tud fertőződni, egyébként szaladtam volna én is orvoshoz! Különben nem is mernék a szemetek elé kerülni! :)) Borogattam, kenegettem a duzzadt ujjamat és a duzzadt környékét, a kékségeket és már jobb, hajlik az ujjam is. Patikus barátnőm mondhatni "halálra gyógyít" mindenféle csodaszerekkel. Amúgy most jöttünk az állatorvostól, átmosták a kutyi sebeit és a jelek szerint nincs fertőzés nála sem. Megúsztuk! Köszi az észrevételeket és hozzászólásokat.

Irkutszk 2012.01.04. 18:19:09

@Dr.laikus PhD: Na várjunk, emlékszem-e még... 3 mm/h sebességgel közlekedik a veszettség vírusa az idegeken felfelé az agy felé? (utánanéztem, miután leírtam: "a vírus az idegpályákon halad (kb. 3 mm/óra sebességgel) a központi idegrendszer felé" wikipedia) Mikrosérülés meg mindenhol lehet. Halálozási ráta tanulmányaim szerint: 100%-1 fő (máshol többet is említenek, de ez az egy fő nagyon megragadt a fejemben, épp akkor volt ez hír, mikor közegészségtant tanultam).

Úgyhogy ha kérhetem, legalább annyit tegyünk meg a saját életünk érdekében, hogy az oltási könyvét elkérjük annak a kutyának. Nem, nem ijesztgetésből vagy viccből találták ki ezt a szót: veszettség.

orulet 2012.01.04. 18:19:55

@macska69: szuper, örülünk neki :)
egyébként én is láttam kutyatámadást, félelmetes volt. A kiskutya azért úszta meg, mert nem mozdult, és a dög azt hihette, hogy végzett vele. Úgy dobálta, mint a rongyot. Időközben hazajött a gazdája, addig senki sem mert beavatkozni. Lépcsőházban hörögtek, vinnyogtak, visítottak, birkóztak. Az akció végén a pitbull szétrakott lábakkal vizelt.
Csak nyakra támadt...

macska69 2012.01.04. 18:30:40

@orulet: tényleg az volt, félelmetes. Az én kutyim nem tudta ezt a trükköt, végig ordított, sikított, én meg láttam, ahogy a támadó kutya foga mellett folyik a vér az enyém nyakából...brrr. Egyből ráugrottam. No de erről ennyit. Bár így nekem is könnyebb, hogy beszélhettem róla, tényleg működik a dolog, hogy hamarabb túljut rajta az emberlánya, ha kibeszéli. Köszi neketek, hogy érdeklődtetek, hogy elmondhattam.

Irkutszk: vesszek meg, ha nem jártam utána! :) Oltott kutyták hálistennek.

Irkutszk 2012.01.04. 18:39:22

@macska69: Örülök neki :)

Egyébként, nem azoknak a kutyáknak a védelmében, hanem hogy ne a fajtát utáljuk, a pitbullokat Franciaországban hegyi mentőkutyaként alkalmazzák, a hó alatt rekedt emberek keresésére, kihasználva azt a tulajdonságukat, hogy sosem adják fel. Mindig az ember a felelős, sajnos.

orulet 2012.01.04. 18:41:02

@macska69: miután a gazdája leszedte keverékről a dögöt, az beugrott a falhoz támasztott cuccok mögé, és állítólag egy napig nem tudták kiimádkozni.

orulet 2012.01.04. 18:47:14

@Irkutszk: sajnos, nálunk ilyen kutyák láttán a rettegés ugrik be...

Igazság, hol vagy? 2012.01.04. 19:05:14

@macska69:Ezzel a hozzá állással nem lehet vitatkozni!Ha kb.1hét múlva fordulsz orvoshoz ,kit hibáztatsz,az orvost?

macska69 2012.01.04. 19:51:24

@Irkutszk: nem utálom a fajtájukat én sem, előfordulhatott volna ez két más fajta kutyával is, akik erősítik egymásban a falkaszellemet, de nekem "ők" jutottak. Viszont pont ezért volt veszélyes, amit mondasz, hogy nem hagyják abba, nem adják fel.

ferra 2012.01.04. 23:00:39

@SvenH.: Kedves SvenH!
Mielőtt írsz, kérlek gondolkozz, ne csak az indulatok vezéreljenek.
Érdemes azon elgondolkozni kis hazánkban, ha valaki eltámolyog orvoshoz munkaidőben, azt nagy valószínűséggel nem fogják jutalmazni a munkahelyén. Finom voltam. Rakodni pl. szoktak hypermarketekben, ott szoktak lehúzni 6-8 órákat egyhuzamban, majd jön a váltás. EZek a nagyáruházak nem arról híresek, hogy alkalmazottaik védelmezői lennének. Sokat azután rúgnak ki, miután visszamenne a táppénzből (ami ellen kézzel-lábbal küzd mindvégig), kirúgják. EZ csak egy példa, ez a blog nem erről szól.
Gondolkozz, mielőtt írsz. Van oylan család, ahol csak ez az egy kereset van.
A valóban "hülye" beteg jóval kevesebb. Semmi sem fekete vagy fehér.
Az információ nagy kincs. Még egy leterhelt kollégánál is. A beteg sokkal nyugodtabban, hálásabban megy el. Ha csak egynél sikerül, már az is nyereség.
Bár a posztban kevés a használható információ.

SvenH. (törölt) 2012.01.05. 00:39:33

@ferra: egyetertunk aki munkahelyrol megy annak elsobbsege legyen a sok inaktivval szemben...
emgem is idegelt, hogy mentem volna meloba GDPt termelni es akkor nehany az orvosokat nagyon tulhasznalo idosebb egyed miatt kellett varakoznom

vagy eleve az a gond hogy nem mehet el orvoshoz? ne tedd mar ember, szoval kiugrani fel orara el kell tudni mindenhol, olyan nincsen hogy ne lehessen, es ha pl. cifra fosas jon ra, akkor felvesz pelust?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.01.05. 06:43:37

@ferra: azért azt is figyelembe kell venni, hogy jogilag mire való az ügyelet, tehát te egy jogszerűtlen dologra buzdítod a népet. másodsorban a bankokhoz is ki van írva mindig egy telefonszám, hogy sürgős esetben kit kell értesíteni, ha hajnal 3 kor felhívom, hogy pénzt szeretnék kivenni vagy számlát befizetni akkor kinyit miattam a bank?

Dr.laikus PhD 2012.01.05. 06:46:45

@SvenH.:

Megittad az élet vizét?
Sose leszel öreg és beteg?
Ahogy látom, magányos az leszel vénségedre.

Ha a beosztottam lennél az biztos, hogy repülnél, mint a győzelmi zászló ha munkaidőben akarsz orvoshoz járni.
Ha beteg vagy, menjél betegállományba, ha csak valami másra van szükséged, menjél munkaidő után.
Szakrendelő este 8h-ig igénybe vehető, háziorvosnak is van hosszan nyúló rendelése.
Szóval GDP-t munkaidőben termelj, orvoshoz a termelés után menj, az öregnek meg hagyd meg a jogot, hogy de. merészeljen menni az orvoshoz, amikor elvben neked dolgoznod kéne.

lettuce 2012.01.05. 07:51:39

@Dr.laikus PhD: nem dolgozni, csak mímelni( a sima jelenlét nem számít...), hibás/hiányos törvénnyel/rendeletekkel takarózni és a betegre mint egy darab székletmintára tekinteni- super job.

Dr.laikus PhD 2012.01.05. 08:00:26

@lapítotttop:

A rendelet egyértelmű, de ez mondjuk törvény.
Valahogy divatba jött, hogy a dolgozó elmegy munkaidőben rendelésre, kezelésre, nem tudja, hogy szakrendelés van este 20h-ig, háziorvos is rendel legalább egyszer egy héten eddig.

Mit kéne még szájba rágni kérlek?
Miért jó más, súlyos beteg kárára igénybe venni egy szolgáltatást, mert az neki így kényelmes, vagy éppen nem tudja mi vonatkozik rá munkajogilag?
A tudatlanságért miért mindenki hibás, csak az egyén maga nem?

Lajszlo 2012.01.05. 11:12:05

@Dr.laikus PhD: "szakrendelés van este 20h-ig, háziorvos is rendel legalább egyszer egy héten eddig."

Mellékelek egy linket a szegedi háziorvosok listájára. Én EGYET SEM találtam, amelyik 17.30 után rendelne!
www.szegedvaros.hu/haziorvosok.html

Dr.laikus PhD 2012.01.05. 12:09:25

@Lajszlo:

Nem tudom Lajszlo.
Én azt látom, hogy nem néztek utána semminek. Itt a blogon egy csomó jogszabályt, törvényt belinkeltünk, senki nem olvassa el.
Járj utána, hogy a fenntartó, vagy a szerződő fél milyen szerződést kötött.
Valahol még mindig a beteg érdeke a fontos, ha csak nap közben tud beutalóért menni, mondjuk reumatológushoz, sérülnek a beteg jogai, (nem a betegjogok) nem kötelezhető betegállományra, vagy orvosi igazolásra egy beutaló miatt.

Milyen szerződést kötöttek velük azt tartják be.
A fenntartó is sérthet jogot.

Járjatok utána, ez szerintem nonszensz.

Dr.laikus PhD 2012.01.05. 12:14:34

@Dr.laikus PhD:

Jut eszembe. Munkaidőn túl - szerintem ebben az esetben - háziorvosi ügyelet.

Nálunk pl. úgy működik, hogy nem kell menni a légtérben rendelő másik orvoshoz, hanem az ügyelet fogad a nap 24 órájában, ha a saját orvos nem rendel.

Érdeklődj utána.
Itt ki van plakátolva.

Rivero 2012.01.05. 12:30:48

@Ujcsirke:
Te nagyon álom világban élsz. Ha te munkaidőben orvoshoz, szakrendelésre mész
Levonják a fizetésedből azt az időt amit a rendelőben töltöttél.
Munkahelyet váltani ebben a munkanélküliségben????

Lajszlo 2012.01.05. 13:31:05

@Dr.laikus PhD: "Én azt látom, hogy nem néztek utána semminek."

Igen, ez jogos. Fő oka a lustaság. Második oka, hogy a jogszabályok nyelvezete általában kifog rajtam, ezért már hozzá sem fogok. Például te ezt küldted: "(2) Az ügyeleti ellátás célja az egészségügyi szolgáltatók napi munkarend szerinti munkaidő befejezésének időpontjától a következő napi munkarend szerinti munkaidő kezdetéig a beteg vizsgálata". Dehát mint írtam, az esetemben például a háziorvos csak heti két napot rendel. Akkor hogyan értelmezzem a "következő napi munkarend" kifejezést? Na, ilyenkor abba is szoktam hagyni a jogszabályolvasást.

Amúgy meg jelen esetben te sem néztél utána, csak úgy látatlanban kijelentetted, hogy a háziorvosok hetente legalább egy nap este nyolcig rendelnek. Azért küldtem át a linket, hogy lásd, milyen messze van ez az állítás a valóságtól, mivelhogy egy ekkora városban, mint Szeged, egyetlen ilyen háziorvos sincs!

"ha csak nap közben tud beutalóért menni, mondjuk reumatológushoz, sérülnek a beteg jogai,"

Ne is beutalóról beszéljünk, hanem csak hogy felírassa a rendszeresen szedett gyógyszereit! Márciustól ráadásul legfeljebb egy havi adagot írhat fel az orvos. A 28 szemes gyógyszeremből napi másfél szemet szedek, tehát márciustól csak egy dobozzal kaphatok, ami húsz napra elég. Tehát három hetente ülhetek egy órát munkaidőben az orvosnál egy nyomorult 600 forintos vérnyomáscsökkentő miatt! A kormány szerint ez gazdaságosabb, mintha én abban az egy órában dolgoznék.

Dr.laikus PhD 2012.01.05. 14:03:58

@Lajszlo:

"Dehát mint írtam, az esetemben például a háziorvos csak heti két napot rendel. Akkor hogyan értelmezzem a "következő napi munkarend" kifejezést? Na, ilyenkor abba is szoktam hagyni a jogszabályolvasást."

Úgy, hogy ha sürgős szükség van sürgősségi ellátás, vagy ügyelet.
Ha munkaidőn kívül nincs rendelés, akkor is gondoskodni kell az ellátásról, leírtam hogyan.

A törvények elég logikusan épülnek fel, ha többször elolvasod, akkor valahová kilyukadsz, lesz kérdésed és azokra lesz válasz.
Valamilyen....

Nézz utána mit tehetsz. Én Pesten élek, nálunk erre (ahol lakom) nincs példa.

Egyébként lehet felírni egy évre való adagot, megfelelő feltételek mellett.
Sajnos ezt is el kell olvasni, megbeszélni orvossal.
Amíg dolgoztam, az állandó gyógyszereimet - amíg nem kellett vizsgálatra menni - telefonáltam, felírták és átvette a gyerek pl.

Valahogy járj utána, szerintem nonszensz, hogy nincs este ellátás nálatok. Valami biztosan van.

Ugyandehogy (törölt) 2012.01.05. 14:09:41

@Dr.laikus PhD: nálunk is mindössze egy napon van délután ötig.

Lajszlo 2012.01.05. 14:14:52

@Dr.laikus PhD: "Egyébként lehet felírni egy évre való adagot, megfelelő feltételek mellett."

Na, erről még sosem hallottam. De mivel éppen most akarják szigorítani, majd utána rákérdezek. Elég rosszul hangzik, hogy ezentúl 3 hónap helyett 3 hetente kell mennem gyógyszert íratni...

"Valahogy járj utána, szerintem nonszensz, hogy nincs este ellátás nálatok. Valami biztosan van."

Nem állítottam, hogy nincs, csak hogy nem tudom, van-e, mivel eddig sosem volt rá szükségem. A poszt kapcsán vetődött fel bennem, hogy vajon hogy is van ez. De igazad van, utána kell nézni.

Dr.laikus PhD 2012.01.05. 14:14:52

@Babette_:

Ettől nekem eldurran az agyam, ha nincs mellette alternatíva.

Lajszlo 2012.01.05. 14:50:29

@Dr.laikus PhD: Én csak egy rövid hírt olvastam, abban nem voltak részletek. Így azért más a helyzet, továbbra is kaphatok 3 receptet, csak nem válthatom ki egyszerre, ahogy eddig... Azért sajnos ebben a leírásban is vannak ellentmondások: az első mondat szerint "az orvos egy vényen, egyszeri kiváltásra legfeljebb 30 napra elegendő gyógyszermennyiséget rendelhet". Az utolsó mondat meg: "Ha az orvos szájon át szedhető gyógyszerből 30 napot meghaladó mennyiséget rendelt, de a vényen nem tüntette fel...". De hiszen az első mondat szerint nem rendelhet annyit egy vényen!

Dr.laikus PhD 2012.01.05. 15:00:50

@Lajszlo:

Így folytatódik:

...hogy a rendelt gyógyszer mely időpontig (időtartamig) elegendő, az orvos által megadott adagolás figyelembevételével megállapított 30 napra elegendő mennyiséghez legközelebbi gyógyszermennyiséget tartalmazó csomagolási egységet kell kiadni.

Lajszlo 2012.01.05. 15:10:44

@Dr.laikus PhD: Tök mindegy, hogy folytatódik, ha a feltétel rész sosem teljesül. Tisztességes matematikus ilyenkor nem olvassa tovább a mondatot :)
Amúgy közben rájöttem, hogy mégis van ilyen eset, mégpedig ha a gyógyszer legkisebb kiszerelése is több mint 30 napra elég. Olyankor muszáj 30 napot meghaladó mennyiséget rendelni, szerintem erre az esetre vonatkozik ez a pont.

Ugyandehogy (törölt) 2012.01.05. 15:20:29

@Dr.laikus PhD:
nincs. a HO emellett még vagy 3-4 körzetben rendel.

plusz számtalanszor fordult elő, hogy odamentem, és aznap éppen nem volt rendelés, hanem át kellett volna menni a szomszéd faluba.
namost az, aki átsétált, az hogy megy át a szomszéd faluba, ha éppen hó vége van?

marand22 2012.01.05. 15:23:30

@Lajszlo:
„(2) Az orvos egy vényen, egyszeri kiváltásra legfeljebb 30 napra elegendõ gyógyszermennyiséget rendelhet.
Amennyiben a legkisebb eredeti csomagolás ezt meghaladja, a 30 napra elegendõ mennyiséghez legközelebbi
gyógyszermennyiséget tartalmazó legkisebb eredeti csomagolási egységnek megfelelõ mennyiség rendelhetõ.”
A Magyar Közlönyből idéztem.

Lajszlo 2012.01.05. 15:36:40

@marand22: Jaja, én is a közlöny alapján fogtam fel, hogy miről van szó. Az újságcikkben a második mondatot lehagyták, ezért vált a cikket záró mondat értelmetlenné.

Irkutszk 2012.01.05. 15:46:39

@Lajszlo: Nem értünk teljesen egyet. Abban az esetben is teljesülhet az az első fél mondat, ha az orvos nem napi 1 tablettát/kapszulát/kiskutyát rendelne beszedésre, azonban nem tünteti fel az adagolást a recepten.

@marand22: Ezzel a törvénycikkel kapcsolatban a következő hülyének hangzó kérdésem van: A 30-hoz legközelebbi mennyiség alulról is súrolhat? Lsd Metothyrin - 25 szemes csomagolás. És igencsak mérges lennék, ha igen a válasz.

Dr.laikus PhD 2012.01.05. 16:08:48

@Babette_:

Ti már érzitek a vészes háziorvos hiányt.
Mondjuk telefonja gondolom van, valahogy kiderül éppen hol rendel.

Csak ez a gyógyszerfelírási új rend nektek nagyon-nagyon rossz.

Nekem is, pedig a hét minden napján van rendelés, váltott napokon 4 óra.
Mit csinálnék vidéken?
Megütne a guta. :(((

Lajszlo 2012.01.05. 16:13:20

@Irkutszk: Megteheti, hogy nem tünteti fel az adagolást a recepten?? Akkor hogyan tudja az OEP ellenőrizni, hogy a felírt x doboz gyógyszer hány napra elég?

@marand22: Olvasd el a mondat elejét is: "Amennyiben a legkisebb eredeti csomagolás ezt (a 30 napot) meghaladja". Ez kizárja az "alulról súrolást". Viszont 2 dobozzal akkor sem kaphatsz, csak nem emiatt a pont miatt, hanem mert "az orvos egy vényen, egyszeri kiváltásra legfeljebb 30 napra elegendõ gyógyszermennyiséget rendelhet." Én még nagyobbat fogok ezzel szívni, mert 28 szemes gyógyszerből szedek másfelet naponta...

marand22 2012.01.05. 16:20:36

@Irkutszk:, @Lajszlo:
„(1) Ha az orvos orális alkalmazásra kerülõ gyógyszerbõl 30 napot meghaladó mennyiséget rendelt, de a vényen nem
tüntette fel, hogy a rendelt gyógyszer mely idõpontig (idõtartamig) elegendõ, az orvos által megadott adagolás
figyelembevételével megállapított 30 napra elegendõ mennyiséghez legközelebbi gyógyszermennyiséget
tartalmazó csomagolási egységet kell kiadni.”

Azaz dokumentálnia kell (ambuláns lap) a felíró orvosnak, hogy 30 napnál többre elegendőt rendelt, illetve szerepelnie kell a recepten, hogy meddig elegendő a felírt gyógyszer, különben csak a kisebb kiszerelés adható ki a gyógyszertárban.

Megvan az egész rendelet (saláta), de nagy a file, nem tudom feltölteni.

Ugyandehogy (törölt) 2012.01.05. 16:23:09

@Dr.laikus PhD: a telefonja csak rendelési időben van bekapcsolva.
nem egyszer jártam úgy, hogy (időben!) mentem gyógyszert íratni, nem volt. mentem következő héten, nem volt. harmadik hétre már elfogyott a gyógyszerem. no akkor már szóvá tettem, azt felelte, továbbképzésen volt.

mert hétfőn nem megyek, mert tömeg van.
kedden csak bejelentkezésre lehet menni.
szerdán tömeg van.
csütörtökön és pénteken próbálkozom.
(jelzem, a bejelentkezést nem csinálom, nehogy ne tudjak elmenni, és akkor más elől veszem el a helyet)

Ugyandehogy (törölt) 2012.01.05. 16:24:05

@marand22: de az továbbra is él, hogy rendelhet 3 havi adagot, csak külön vényen?

Lajszlo 2012.01.05. 16:27:18

@marand22: Viszont a (2) pont szerint csakis akkor rendelhet 30 napnál többre elegendőt, ha a kiszerelés nem engedi meg, hogy kevesebbet rendeljen!

Szépen demonstráljuk Dr.laikus PhD számára, hogy miért is utálok én jogszabályokat bogozgatni :)

Lajszlo 2012.01.05. 16:30:55

@Babette_: Igen, rendelhet, de külön vényen. Viszont nem válthatod ki egyszerre, hanem minden recepten lesz egy dátum, hogy mikortól válthatod ki. Azaz az orvoshoz nem feltétlenül kell háromszor menned, de a patikába igen. Ha kis faludban nincs patika, akkor szívás.

Irkutszk 2012.01.05. 17:02:42

@Lajszlo: Miért ne tehetné? Amikor elfelejti, automatikusan napi eggyel kell számolni a patikában.

@marand22: Nem az eredeti értelmével van bajom a dolognak, hanem a számonkérésével. Azt kívánják, hogy esetleg kevesebb gyógyszert kapjon a beteg, mint amennyi 30 napra elegendő, vagy azt, hogy 30 napra elég gyógyszert kapjon. Mert nem egyértelmű ebben a kérdésben a cikkely. Ez a bajom.

Igazság, hol vagy? 2012.01.05. 19:37:53

@macska69: Bocsánat,nem Neked szántam a kérdést!Elbénáztam. Még egyszer elnézést!

Lajszlo 2012.01.05. 19:47:24

@Irkutszk: Nem értelek. Napi egy mivel kell számolni? Napi egy szemmel? És miért kellene a patikában bármivel számolni? Az orvos x doboz gyógyszert ír fel, nem x szemet. A patika szempontjából eddig tökmindegy volt az adagolás, nem? Ezután lesz csak érdekes, hogy x doboz az hány napnak felel meg, ez pedig az adagolás nélkül kiszámolhatatlan.

@marand22: "Azt kívánják, hogy esetleg kevesebb gyógyszert kapjon a beteg, mint amennyi 30 napra elegendő, vagy azt, hogy 30 napra elég gyógyszert kapjon."

Szerintem a "legfeljebb 30 napra elegendő" elég egyértelműen az előbbit jelenti.

macska69 2012.01.05. 19:50:39

@Igazság, hol vagy?: ennél nagyobb hibát sose véts, kívánom neked :)

ferra 2012.01.06. 18:20:12

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Ez biztosan nekem szólt?
@SvenH.: Nem tartom helyesnek a prejudikációt. Ha öreg, ha fiatal.
Visszatöröltem, mert végtelen vita lenne ebből.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.01.06. 20:07:41

@ferra: "ha valaki eltámolyog orvoshoz munkaidőben, azt nagy valószínűséggel nem fogják jutalmazni a munkahelyén" csak erre válaszoltam

Irkutszk 2012.01.07. 08:06:43

@Lajszlo: Azért kell a patikában számolni, mert bármit ír fel az orvos, a betegnek a törvények szerint jár a gyógyszer. Ha két doboz 30 szemes gyógyszert ír fel egy hónapra, 1x1-es adagolással, akkor a beteg egy dobozt kaphat a gyógyszerből. Egyrészt mert ez a törvény, másrészt mert erkölcsi felelősségünk, hogy a beteg ne fizessen többet, mint amennyit muszáj, harmadrészt mert a TB csak a törvényben meghatározott mennyiség után fizeti ki a támogatást, negyedrészt mert a gyógyszerész feladatai közé tartozik az orvosi vény esetleges felülbírálata (csak hogy az előbbi feltételek teljesüljenek). Az orvos és a gyógyszerész egyenrangú felek. Ez a háziorvosi rendelő és a közforgalmú gyógyszertár elszigeteltsége miatt nem tűnik fel a hála az égnem nem nagybetegek számára, de egy kórházban például sokkal könnyebben észrevehető.

Lajszlo 2012.01.07. 15:54:35

@Irkutszk: "másrészt mert erkölcsi felelősségünk, hogy a beteg ne fizessen többet, mint amennyit muszáj,"

Ki ez a többes szám első személy, kinek a nevében beszélsz?

És ha már itt tartunk, az miért nem tartozik bele ebbe az erkölcsi felelősségbe, amikor ugyanazt a hatóanyagot tízféle néven lehet kapni sokszor 3-4-szeres árkülönbséggel?

SvenH. (törölt) 2012.01.07. 20:06:39

@Dr.laikus PhD: "Ha a beosztottam lennél az biztos, hogy repülnél, mint a győzelmi zászló ha munkaidőben akarsz orvoshoz járni."

szerintem vizsgaltasd ki magadat kis cezaromanias kommenttarsam valami specialistanal...

meg esetleg az uzemi BALESET fogalmat jobb lenne ha letisztaznad magadban meg utananeznel, hogy a munkaltato hogyan is rughat ki embereket...
nagyon durvan megutheted a bokadat ilyen dumakkal, en ha az alkalmazottad lennek magnetofonnal jarnek hozzad pofavizitre

SvenH. (törölt) 2012.01.07. 20:10:47

@ferra: na most az se jo ha elmegy HOSSZU idore mert kirughatjak, az se jo ha rovid idore megy el mert akkor serul nehany inaktiv izauranezeshez valo alapveto emberi joga

viszont elarulok valamit amit az ITTENI SEBESZEK nem mondtak...

a bokan rajta all a csoka erted? rajta van a teljes testsulya, igy az a durvabb serules, mint a kez,
fokent ha el kell latni ket gyereket otthon akkor nagyon oda kell am figyelni mikor hogyan amortizalja le magat !!!

de igazad van nehany nyugdijas embertersunk izaurahoz valo joga fontosabb mint 2 gyereket ellato apanak az egeszseghez valo joga !!!

Dr.laikus PhD 2012.01.07. 22:54:33

@SvenH.:

Munkabaleset. Ez a neve.
Olyan nincs sehol, hogy valaki nagy fájdalmakkal megy szakrendelésre, ismétlem szakrendelésre, de mondjuk még háziorvosnál is így működik (itt ahol lakom), hogy ne engedjék, ne hívják be a jobb állapotú előtt.
Egyszer fordult elő, hogy egy vénség (mint én, csak nem volt éppen annyi baja) pampogott.
Nővér kijött, meglátott, adtam a papírt, hozta amiért mentem és vonszolhattam magam haza.

Túlspilázod a saját jelentőséged és egyelőre fiatal korod. Más már felnevelte az egységnyi gyereket, már az unokákat neveli félre és kényezteti.

Itt az idősekkel szembeni jogoddal vagy elfoglalva, a munkavállalói jogokat kéne gyakorolni, nem nyígni, hogy jaj mi lesz.

SvenH. (törölt) 2012.01.08. 00:37:50

@Dr.laikus PhD: tehat ha van egy melos aki AKTIV, o nem varhatja el az egeszsegugytol, hogy a sajat velt vagy valos (abban a pillanatban ISMERETLEN!!!) problemajat letisztazzak zaros hataridon belul?
tehat lehet hogy 4 ora mulva latjak csak el, ha pl. eppen a dupla-izaura sorozatnak vege lett

ez szomoru!!!

a regi "kegyetlen" vilagot meg ne hozzuk elo, ha csak tokvakaraszos melom lenne ahol a fel napos orvosiban levo varakozasnal csak megsimiznek a buksi fejem akkor kulon orulnek az orvosiban levo tomegnek...

Dr.laikus PhD 2012.01.08. 04:09:26

@SvenH.:

Szíved szerint előíratnád, hogy csak mert Te elmész az orvoshoz, vélt, vagy valós bajoddal és még nem vagy nyugdíjas, azért aztán jelöljenek ki a napból 20 egész percet azoknak akik nem dolgoznak, mert betegek pl.
Ők már tudják mi bajuk van, nem vélten, hanem valósan. Általában aktív koruk miatt.

Megsúgom, ha így lenne, te akkor is abban a 20 percben akarnál azonnal orvost látni.

Az a bajod, hogy nem az egészben gondolkodsz, hanem a saját önzésedből indulsz ki.

Európában bizony a rendszerből kiindulva a krónikus beteg az aki hamarabb kerül orvos szeme elé.
Aki csak úgy hirtelen megbetegszik és nem sürgősségi eset, nem órákat vár, hanem van. hogy heteket.
Krónikus orvoshiány van.
Jobb helyeken nem lehet kizsákmányolni őket, van meghatározott óraszám amit dolgoznak és cső.

Ha sürgősségi akkor viszont annyit vár, hogy visszavágyik betegnek a hazájába.
Igaz munkakultúra is van, elhiszik bemondásra ha beteg vagy.

"tehat lehet hogy 4 ora mulva latjak csak el, ha pl. eppen a dupla-izaura sorozatnak vege lett"

?????????
Az öreg szótól való undor elvette az eszedet?

SvenH. (törölt) 2012.01.10. 14:44:49

@Dr.laikus PhD: te egyszeruen gyulolod a fiatalokat, meg a 40 eveseket is akik pedig az egesz csaladjukat kellene hogy eltartsak

ez van ide jutottal tovabbi sok sikert a gyulolkodesedhez!!!

Irkutszk 2012.01.10. 15:29:26

@Lajszlo: Gyógyszerész vagyok.

Az ugyanolyan hatóanyagok más néven, más árral egy kicsit összetett probléma. A gyógyszer életet úgy kezdődik, hogy egy gyógyszergyár feltalálja a gyógyszert, a szabályoknak megfelelően megvizsgálja a hatását, mellékhatásait, életútját a szervezetben, stb. Amennyiben minden elvárásnak megfelel, forgalomba hozhatja. Ezek a hatóanyagok szabadalmi védettséget élveznek, összesen 20 évet, amelyből a kutatásban töltött ideje mintegy 12-16 év. A szabadalom a hatóanyagra vonatkozik, a segédanyagokra nem. A segédanyagok minősége és mennyisége a gyár titka. Amikor a szabadalmi védettsége lejár egy hatóanyagnak, úgynevezett generikus készítmények kerülhetnek forgalomba ugyanezzel a hatóanyaggal. A generikus készítményeknél nem szükséges az összes vizsgálatot elvégezni, amelyet az originális készítménynél elvégeztek, azt szükséges bizonyítani, hogy hasonlóan viselkedik az originális szerhez a generikus gyár készítménye. A segédanyagok azonban különbözőek lehetnek, mint az originális készítmény esetén, és egy picit lehet, hogy másként viselkedik a két készítmény. Ebből adódóan lesz olyan beteg, akinek nem megfelelő egyik vagy másik generikus szer, míg lesznek olyanok (remélhetően többen), akiknek megfelel.

Az árról: Egy új gyógyszer kifejlesztése rengeteg pénzbe kerül (mintegy 1.2 millió dollár). Az originális szerek ára emiatt magasabb. Amikor generikus készítmények készülhetnek az adott hatóanyagból, természetesen akármennyi is volt az originális szer ára, ez alá kell ígérnie annak, aki a piacra szeretne kerülni. Az állam pedig, mikor a támogatásokat intézi, természetesen az olcsóbbat fogja jobban szeretni, hiszen a százalékos támogatás az olcsóbb készítmény esetén kevesebb konkrét forintot jelent. Referencia-készítményként kezeli a legolcsóbban kínált gyógyszert, és annak 50-70-90-akárhány százalékát támogatja. Ezután akármelyik ennél drágább, ugyanolyan hatóanyagú készítménynél már csak a referencia-készítmény támogatási összegét ajánlja fel, tehát ha van egy száz forintos gyógyszer, és egy ötszáz forintos, 50%-os támogatás esetén az egyik ötven forint lesz, a másik pedig 450. Ezért van ekkora különbség a beteg számára a gyógyszerek árában. Általában az originális készítmény idővel teljesen kikerül a támogatási körből (így lett a Plavix is 10e forint körül anno hirtelen).

Természetesen megértem a betegeket, az én pénztárcám is véges, azonban örülnék neki, ha a betegek is kicsit jobban megértenék a gyógyszergyárakat. Az a gyár, amely drágán adja a gyógyszereit, az kutatja fel a jövő gyógyszereit. Nem szükséges szentként kezelnünk őket, pénzéhes gyárak, de legalább az egészségügyben tevékenykednek, és nem puskákat gyártanak.

Lajszlo 2012.01.10. 16:03:43

@Irkutszk: "A segédanyagok azonban különbözőek lehetnek, mint az originális készítmény esetén, és egy picit lehet, hogy másként viselkedik a két készítmény."

Ne haragudj, de nekem ez sajnos kamuízű. Ez esetek vajon hány százalékában áll ez fenn? Vagy csak ezrelék? Tudsz-e olyan konkrét esetet mondani, amikor erre klinikai bizonyíték van? Én azt gondolom, hogy az esetek 99 százalékában nem azért írja fel a drágább gyógyszert az orvos, mert tapasztalat alapján meg van győződve, hogy a segédanyagok miatt az jobb, hanem mert lusta kikeresni az ugyanazon hatóanyagú hasonló szert (bár szerintem ez nem is az orvos feladata lenne, hanem a gyógyszerészé). Én gyakran eljátszom, hogy rászólok az orvosra, hogy írja az adott hatóanyagú gyógyszerek közül a legolcsóbbat, vagy a patikában megkérem a gyógyszerészt, hogy azzal helyettesítsen. Soha egyetlen esetben sem mondta azt se orvos se gyógyszerész, hogy ezt nem ajánlja a segédanyagok miatt... egyébként ha jól emlékszem, Molnár Ágnes alatt volt is olyan törvény, hogy az orvos köteles az azonos hatóanyagúak közül a legolcsóbbat írni, csak ez valahogy elsikkadt (lehet, hogy most is érvényben van, csak kutya nem foglalkozik vele?).

Lajszlo 2012.01.10. 16:17:06

Meg is találtam a törvényt: 2006. évi XCVIII. törvény VI. fejezet:

44. § (1) A gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-rendelés során az orvos a szakmai szabályok és a gyógykezelésre vonatkozó jogszabályok figyelembevétele mellett tájékoztatja a beteget a gyógyszeres kezelés és gyógyászati segédeszközzel való ellátás alternatíváiról, az azonos hatóanyag-tartalmú, illetve azonos fix támogatási csoportba tartozó és bioekvivalens gyógyszerek várható költségei közötti különbségekről.

(2) A gyógyszerész - ha a vényen az orvos nem zárta ki a helyettesíthetőséget - a külön jogszabályban előírt szakmai helyettesíthetőség figyelembevételével dokumentált módon köteles a gyógyszert kiváltó személyt tájékoztatni, hogy a gyógyszer más referencia vagy annál kedvezőbb árú, vagy preferált referencia ársávba tartozó gyógyszerrel helyettesíthető.

(3) A gyógyszerész a beteg egyetértése esetén köteles a rendelt gyógyszert a (2) bekezdésben meghatározott - elsősorban a beteg számára legolcsóbb - referencia vagy annál kedvezőbb árú, vagy preferált referencia ársávba tartozó gyógyszerrel helyettesíteni.

(4) Az orvosi dokumentációban a beteg - az Ebtv.-ben foglalt nyilatkozatának a külön jogszabályban foglaltak szerinti aláírásával egyidejűleg - igazolja az (1) bekezdésben foglaltak megtörténtét.

(2) Az orvos az (1) bekezdésben meghatározott gyógyszertől vagy gyógyászati segédeszköztől eltérő gyógykezelést a beteg vagy a betegség sajátosságaira, illetve az ellátás helyszínére tekintettel a 44. § (1) bekezdésben meghatározott tájékoztatás megadását követően rendelhet. Az eltérést a betegdokumentációban annak részletes indokolásával együtt rögzíteni kell.

rikitiki 2012.01.10. 16:21:18

@Lajszlo: Konkrét példák: van olyan beteg, akinek minden szalicilát gyomorpanaszokat okoz, kivéve a Bayer készítményét.

Van olyan beteg, aki a tucatnyi hatóanyagcsoport közül csak egyetlen csoportba tartozó szert tud szedni, és abból a csoportból is csak egyetlen gyártó készítményét (allergiák miatt).

Ezzel együtt azt gondolom, nem engedhetjük meg tömegesen a nem generikus készítményeket - ha felmerül gond, akkor egyedileg lehet gyógyszert váltani.

Statisztikát nem tudok általánosságban, de egy konkrét gyógyszer, amely a saját tapasztalatom (és más is van ezzel így) szerint az adott területen a legjobb, és arányaiban a legkevesebb mellékhatással jár, az emberek 25%-nál alig hatásos, egy enzimhiány miatt (az enzim hozza létre a 100x olyan hatásos metabolitját). Ritka, hogy konkrét okra visszavezethetően számszerűsíthető az eltérés, általában nagyon sok tényezős, és nem felderíthető az oksági viszony.

Ezen felül nagyon komoly szerepe van a placebo hatásnak, pl. a nagy kapszulák hatásosabbak, de csak a fájdalomcsillapítók esetében, a pszichiátriai szereknél a kisebb méret hatásosabb, a szín is nagyon fontos, bizonyos hatás esetében jobb a vörös színű tabletta, más hatás esetén a barna.

Az orvos, aki rettentő magabiztossággal állítja, hogy márpedig ez a szer hatásosabb, mint a többi hasonló, az jobb eredményt fog elérni - leginkább, ha maga is elhiszi.

Érdekes és sokrétű kérdés.

rikitiki 2012.01.10. 16:25:02

@rikitiki: A placebohoz: fontos a gyártó (márka, brand), és a gyógyszer ára is, a gyártó esetében minden más szemponttól függetlenül is hatásosabb lesz a készítmény az adott betegnél, ha a gyártóhoz pozitív társítások kötődnek.

Összességében a gyógyszer hatása nagymértékben placebon is alapul, a beteg a "jól bevált" gyógyszereit szereti, egyrészt mert tényleg jobbak, másrészt mert a hozzáállás miatt jobban fog működni nála.

Irkutszk 2012.01.10. 16:28:38

@Lajszlo: Orvos nevében nem tudok nyilatkozni, még sosem voltam orvos. De ahogy látom, rikitiki válaszolt a kérdésedre, köszönöm is neki.

Ami a segédanyagokat illeti, azok annyira különbözőek a különböző generikus készítményekben, amennyire különbözően gondolkodnak a különböző gyár gyógyszertechnikusai. Mindegyikük ugyanazokkal a szerekkel dolgozik, ugyanúgy gyógyszerészi minőségű anyagokkal dolgozik, de hogy az egyik két grammal kevesebbet vagy többet tesz bele; az egyik a magnézium-sót részesíti előnyben, míg a másik a kalcium-sót...

Én is saját példát tudok igazából csak említeni. Legkedvesebb betegemnek az egyik generikumtól hasmenése van, a másiktól meg nincs.

@rikitiki: A Bayer készítményénél nem is a segédanyag, hanem a hatóanyag kristály-szerkezete a nagy titok. Senki nem tudja utánukcsinálni.

Lajszlo 2012.01.10. 16:34:21

@Irkutszk: Érdekes, amiket írtok, most már jobban elhiszem, hogy lehet különbség. De akkor is azt gondolom, hogy először minden betegnél az olcsóbb változattal kellene próbálkozni, és ha nem válik be, akkor váltani. Vagy az olyan esetekben, mint rikitiki Bayeres példája, legalább annyit mondhatna az orvos a betegnek, hogy "nézze uram, nekem az a tapasztalatom, hogy a Bayer terméke kevesebb panaszt okoz, ezért ezt írom". Magyarul azért legalább a tájékoztatás jó lenne.

Egyébként gyógyszerészként mit tudsz a fent idézett törvényről, érvényben van még??

Dr.laikus PhD 2012.01.10. 19:07:47

@SvenH.:

Hülye vagy! Egyszerűen csupa szeretettel.

2012.01.10. 19:49:30

@Dr.laikus PhD: "Hülye vagy! Egyszerűen csupa szeretettel"
:-)))Ez a nap mondata! Bocs SvenH, nem rád vonatkoztatva.

csilló 2012.01.10. 22:27:35

@Irkutszk: akkor találtunk egy újabb egészségügyre vonatkozó törvényt, amit nem tartanak be :(

Irkutszk 2012.01.11. 14:19:25

@csilló: Nem értek egyet, betartják, amennyire ésszerűen lehetséges. Mint rikitiki írta, a beteg számára placebo (lelki) és mint írtam, fizikai okai is vannak annak, hogy ugyanazt a gyógyszert szedje a beteg folyamatosan, a folytonos cserék helyett. Ezt a szabályt is magában foglalja a törvény, sőt, az orvosi eskü is: Ne árts. Ennek szellemében szükséges a törvényt kezelnünk, hiszen a mindennapokban a két törvény ellentmondhat egymásnak. Ez az ellentmondás azonban csak látszólagos, ha figyelembe vesszük, hogy a fent említett cikkelyben a következő is szerepel: "a beteg egyetértése esetén" kell/lehet a gyógyszert helyettesíteni.

Lajszlo 2012.01.11. 15:39:10

@Irkutszk: A "beteg egyetértése" akkor lehetséges, ha a beteget tájékoztatják, amint a törvényben elő is van írva. Elég sokat jártam ez elmúlt öt évben orvoshoz és patikába, egyetlen egyszer fordult elő, hogy az orvos elmondta, hogy az adott hatóanyag kétféle néven kapható, és ő most az olcsóbbat fogja felírni. Soha máskor! Ráadásul a törvény szerint a tájékoztatás tényét dokumentálni kell, amit a beteg aláírásával igazol. Soha ilyennel nem találkoztam. Akkor hogy van szerinted ez a törvény betartva?

Irkutszk 2012.01.11. 15:51:15

@Lajszlo: Az aláírásnak a recepten szerepelnie kell (a beteg aláírásának, és a gyógyszert a gyógyszertárban átvevő aláírásának is). A helyettesítést a recept alsó részén rögzíti a gyógyszerész, és szignójával jelzi, hogy ő volt az.

Lajszlo 2012.01.11. 16:06:04

@Irkutszk: Elolvastad a törvényt, mit korábban bemásoltam? Csak mert mintha nem ugyanarról beszélnénk. Az orvos és a gyógyszerész is (ha az orvos megengedte a helyettesíthetőséget) köteles tájékoztatni a beteget a helyettesítési lehetőségekről. Mint mondtam, az elmúlt 5 évben egyetlen egy ilyen esettel találkoztam. A beteg az orvosi dokumentáció aláírásával igazolja, hogy a tájékoztatás megtörtént. Ilyet soha nem dugott még az orrom alá a háziorvos, mikor felírt egy receptet.

Irkutszk 2012.01.11. 16:17:18

@Lajszlo: Mint írtam, az orvos-beteg kommunikációról nem tudok nyilatkozni.

És mint rikitiki írta, egy orvos azt is köteles figyelembe venni, hogy megfelelő fellépésével elősegítse a gyógyszer hatását. Én biztos vagyok benne, hogy lehet a rendszert jobbá tenni, hiszen tökéletesség nincs, de törekedni kell rá, azonban a további vitát erről a kérdésről szócséplésnek érzem.

Lajszlo 2012.01.11. 16:53:01

@Irkutszk: Akkor nézzük a törvény gyógyszerészekre vonatkozó részét. Ha a recepten nincs beikszelve, hogy nem helyettesíthető, akkor köteles vagy tájékoztatni a beteget az azonos hatóanyagú hasonló készítményekről, és ha a beteg beleegyezik, akkor azzal helyettesíteni. Elég sok gyógyszertárba járok, de ilyet még sosem tapasztaltam. Szerinted mégis be van tartva a törvény. Vagy szerinted ha ezt megtennétek, az már kívül esne az "ésszerűen lehetséges" határán?

Irkutszk 2012.01.11. 17:14:38

@Lajszlo: Saját tapasztalataim szerint az orvosok leginkább generikumokat írnak, próbálják a betegek költségeit csökkenteni, és eleget tesznek a törvénynek, amennyiben ez lehetséges (értem ez alatt a lehetséges alatt, hogy vannak nem helyettesíthető szerek, léteznek még ma is originális készítmények). Ennyit a saját tapasztalatról.

Az elméleti dilemma: Az orvos-beteg kapcsolatban fontos szerepet játszik a bizalom. Ha én ezt gyógyszerészként megbontom azzal, hogy helyettesítő gyógyszert ajánlok minden gyógyszerre, ami a recepten szerepel, jót teszek vagy rosszat? Ha én gyógyszerészként nem hiszem el, hogy az orvos - szakmai társam a betegek kezelésében - ésszerűen cselekedett, mikor azt írta a receptre, amit odaírt, helyesen cselekszem vagy helytelenül?

Lajszlo 2012.01.11. 17:15:15

azzal -> a legolcsóbbal

2012.01.12. 11:07:18

@Irkutszk: Egy gyógyszerész lakótársam azon van rajta, hogy gründöljanak az egyetemen egy segítő szolgálatot, ahol pont az orvos-beteg bizalmi viszonyt akarják aláásni azzal, hogy felülvizsgálják a betegek gyógyszerszedési szokásait. A leányzó nem tudja a különbséget a hasnyálmirigy és a pajzsmirigy között, bár a bölcsész lakótárs meg nem tudja, mikor volt a 2. világháború, szóval nem meglepő.

Irkutszk 2012.01.12. 12:30:36

@ReignOfdark: A segítő célú segítő szolgálattal nincs gond. De a célközönséget kell jól megválasztani. Véleményem szerint egy ilyen szolgálat elsősorban az orvossal kellene tárgyaljon, nem a beteggel (és van abban nem kis munka, hogy akár egy ilyen szolgálatot életre keltsen valaki). Ha arra jársz egyszer, esetleg említsd meg nekik. A másik, hogy létezik már ez a 'szolgálat', a neve: klinikai gyógyszerész.

2012.01.12. 14:04:43

@Irkutszk: Picit félreérted, ők ebből megélni akarnak, méghozzá lényegesen jobban, mintha egy patikában dolgoznának.

Az a tervük, hogy felülvizsgálják a beállított gyógyszeres terápiákat huszonéves egyetemistákban, akik ezért fizetnek majd nekik.

Azt én is mondtam, hogy a kapcsolatokat az orvosok felé kéne kialakítani, de erre csak annyi volt a válasz, hogy ők nem veszik figyelembe a véleményüket, amin a fent említett tudásszint mellett nem csodálkozom.

A leányzó még nem hallott polifenolokról... nem olvas idegennyelvű szakcikkeket és nem tudja mi az a tömegspektrométer.

Így azért lássuk be, nehéz lesz.

Irkutszk 2012.01.12. 14:39:14

@ReignOfdark: Ezt a beszélgetést én most átvezetem privátba.

Lajszlo 2012.01.12. 20:17:53

@Irkutszk: Az én értelmezésemben a recepten szereplő "nem helyettesíthető" rubrika szabadon hagyása arra jó, hogy az orvos hatóanyagot tudjon felírni konkrét gyógyszer helyett. Tehát mintha azt üzenné az orvos a gyógyszerésznek, hogy "én az ebben a gyógyszerben levő hatóanyagot szeretném adni a betegnek, keresse ki a gyógyszerész, hogy ezt most ki gyártja legolcsóbban". Az én szememben ez semmi bizalomvesztést nem jelent, mert szerintem nem orvosi feladat fejből tudni az adott hatóanyagot tartalmazó összes gyógyszert, pláne nem még az árukat is. De igen, megértem amit mondasz, hogy sok beteg ezt félreértheti, és bizalomvesztést okozhat.

qbr 2012.01.13. 08:12:43

@Lajszlo: Tavasztól a vérzsírcsökkentõk terén jön a hatóanyag-felírás.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása