Vigyük, ahova akarjuk a haldoklót

2011.12.03. 09:41

Tisztelt Praxis blog!

 

Az utóbbi 10 évben sajnos nagyon sokat voltam a Károlyi Kórházban öreg Édesanyámmal, és szintén öreg Papánkkal. Csak rossz és nagyon rossz tapasztalataim vannak.

 


Két eset a sokból: Papa rákos beteg volt. Be kellett vinni vese katétert ültettek be neki, de hiába mondtam nem kell, ne szenvedjen, ugyanis ekkor már csendesen haldoklott. Elvitték mentővel másik kórházba, visszafelé útközbe a mentőbe kicsúszott a katéter. És hagyták. Egy nap múlva közölték, vagy haza visszük, vagy vigyük gyakorlatilag ahova akarjuk,mert a kórházban már nem maradhat. Könyörögtem, ebben az állapotában ne hurcolásszák, hiszen a kezelő orvosa is tudta, hogy nagyon a végén van, és nem. Nem számított a pénz sem, csak nem volt eredménye, kitették.

Elvittük egy másik kórházba, mivel nem volt más választás, otthoni 24 órás orvosi ügyeletet senki sem vállalt, mire oda hozták a mentővel gyakorlatilag meghalt. Újra élesztették , élt - aludt - 3 napig, és örökre elment. Amit átéltünk, senkinek sem kívánom.

 

Édesanyám elesett. Ügyelet, sebészet Károlyi kh. Reggel 8 órától feküdt tehetetlenül egy rohadt magas ágyon, ott is hiába könyörögtem, hogy nagyon beteg, segítsenek, hogy minél előbb mehessünk haza, mert tudom a következményeket. Nem és nem. Mindig volt fontosabb. Ott egy orvos rohangált fel alá, mert egyedül volt nem tudom már hány órjája. Ő is ember, végül délután 2 órakor végeztünk, és majdnem az ölünkbe vittük haza a mamát, mert teljesen lemerevedett, rosszul lett, nem voltak nálam a gyógyszerei, nem számítottam erre, beindult a szíve, 170-el ment a pulzusa, szóval szörnyű volt. Ami ezután jött, az még szörnyűbb volt, sztrokot kapott.Regényt tudnék írni, de nem teszem.


Tudom, hogy kevés az orvos, nem akarom én őket bántani, ők teszik a dolgukat olyan körülmények között, mint amit nekik teremtenek, de fel nem tudom fogni, hogy egy ekkora körzetben miért kell ennek így lennie? Őket is minden féle szabály köti, sürgősségi ellátás, stb.


Azóta sem tudok ezektől az átélt borzalmaktól megszabadulni. És nagyon nyomja a lelkemet, hogy miért tették a Papával amit tettek, de nincs rá magyarázat. mindig félek, hogy ha már menni kell, úgyan most mi lesz. Édesanyám hála istennek még él, ha oda is kell mennünk, csak annyi ideig marad, amíg indokolt. Hozzuk haza.Kívánom, hogy senki ne legyen beteg, ne kerüljön ide, és csak remélem, hogy egyszer ett is megváltozik a helyzet.


Anna

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.12.03. 10:28:05

Papa esete: az eutanáziát büntetik. Persze, hogy nem asszisztálnak hozzá (meg nem mintha a hozzátartozó visszautasíthatná a kezelést).

Anyuka: a kórházban senki sem fog figyelni olyan megállapításokra, hogy "Anya nagyon beteg, kérem figyeljen rá.". Ott mindenki nagyon beteg, az én anyám is, meg a harmadik emberé is.

2011.12.03. 10:29:44

Nem szeretek elsőként hozzászólni, de most mégis. Olyan nincs, hogy mindenhol minden rossz. Olyan van, hogy a hozzátartozónak szüksége van még feldolgozni a történteket, és amikor eszébe jut néhány jó is, akkor tud reálisabban, tényszerűbben írni. Sajnálom a veszteségét, minden mondata tele van fájdalommal. Lehet, hogy történtek hibák, de nem mindenhol, és nem mindenben. Ebben biztos vagyok.

2011.12.03. 10:30:53

@ReignOfdark: Egyszerre írtunk, azt hittem, én voltam az első.

karcsibácsi 2011.12.03. 12:18:18

"Regényt tudnék írni, de nem teszem."

Pedig szívesen olvasnánk.

Dr.laikus PhD 2011.12.03. 12:37:07

@karcsibácsi:

Nem szoktam rosszakat írni.

Minden negatív történetem ehhez a kórházhoz tartozik.
Itt mindenki rosszkedvű, türelmetlen, majdnem goromba. Na jó! Erősen karcos.

Rosszul szervezettek, láthatóan pancserként is jobban lehetne csinálni.

Azért a havi apanázsért amit a volt polgármester élete végéig kap, minden hónapban, a legkevésbé rosszkedvű dolgozókat busásan meg lehetne jutalmazni. :((

Mercel 2011.12.03. 14:21:15

Hello!

Ha most igazán szemét lennék akkor azt kérdezném, hogy hol vannak már a minden posztot lelkesen kommentelő egészségügyben dolgozók akik mindig minden esetről bebizonyítják (Így utólag), hogy a posztoló illetve családtagja volt a hülye.

Az amit a posztoló beküldött sajnos mindennapos.
Ez nem egészségügy, hanem intézményesített vágóhíd.

"Frigyes"

rikitiki 2011.12.03. 14:44:18

@Mercel:
"hol vannak már a minden posztot lelkesen kommentelő egészségügyben dolgozók"

Külföldön.

Muad\\\'Dib 2011.12.03. 14:47:51

Csak megerősíteni tudom a leírtakat. Sajnos nekem a napokban volt "szerencsém" megtapasztalni a Károlyi kórház telephelyén, azaz az Árpád kórházban lévő viszonyokat. Kezdjük azzal, hogy nagymamám miutám agyvérzése után itt helyezték el, simán leesett az agyról, erről minket senki nem tájékoztatott, majd némi hümmögés után kijelentette az orvos, hogy hát igen azok a lila foltok tényleg nem voltak a hölgyön még este. Ezek után, miután le volt tisztázva, hogy további megfigyelésre az Uzsoki kórházba szállítják, helyette a döbbent szüleimhez beállítottak vele, hogy hazahozták. Némi telefonálgatás után kiderült, hogy a kórházban elfelejtették ráírni a papírjaira, hogy másik kórházba kell szállítani, nem haza. Nekem lesz is egy köröm a betegjogi képviselőnél jövő héten, bár tudom, hogy sokat nem érek el vele, hogy panaszt teszek, de már az is valami, ha legalább folyamatosan panaszok érkeznek a kórház ellen. Megjegyzem az Uzsoki kórházban sem jobb a helyzet...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.03. 14:52:11

Amikor nemrég kellett járjak a sürgősségire/ambulanciára (khm, ez egy és ugyanaz a szoba a Baranya Megyei Kórházban), akkor ott is 1 orvos volt a sebészetre+sürgősségire.

Volt, hogy betoltak egy nénit a mentősök, maszkkal-palackkal, a doki meg az osztályról rohant le, vizitről.

A jó ***** anyját annak, aki hagyta így lezülleni az egészségügyet. Azaz azoknak, akik az elmúlt időszakban egászségügyi miniszter címén romboltak.

nyikk 2011.12.03. 15:10:53

Az esetek felett sajnálkozva annyit tennék hozzá, hogy talán nem kellene minden idős és beteg embernek kórházban-elfekvőben végeznie.Jobb létre szenderülhetne az illető a saját ágyában is, mint a nejem nagynénje.
A sztori némileg hasonlít, idős, beteg, rákos asszony volt a nagynéni, nálunk lakott, gyerekei nincsenek.Elvittük kivizsgálásra, a doki jelezte, hogy komoly a dolog, hetei vannak hátra, ha gondoljuk, megműti, de nincs sok értelme.
Próbáltuk az elfekvőt, nem akarták befogadni.A nejem még ment volna más felé próbálkozni, én akkor azt mondtam, hogy mi vagyunk a családja, ne dugjuk be utolsó napjaira idegenek közé.Rövid vita után ebben maradtunk. Ma sem tennék máshogy.

Balduin 2011.12.03. 15:11:10

Károlyi Kórház 2007 - nagymamám 82 éves bátyja bekerült, zavart volt, éjszakás ápolók nem tudtak vele mit kezdeni, szó szerint összeverték. Egy hét múlva meghalt. (Valószínűleg amúgy is meghalt volna hamarosan, de így kellett elmennie...)

cenzorilla 2011.12.03. 15:16:01

@Mercel:

Csak a frappáns válasz miatt maradhatsz.

Ez a stílus itt nem megengedett.

Rivero 2011.12.03. 15:27:45

@Dr.laikus PhD:
Sajnos nekem is csak rossz tapasztalataim vannak a kórházzal kapcsolatban. A nagypapám és a nagymamám is az említett kórházban halt meg nem emberhez méltó körülmények közt.

igazságos 2011.12.03. 15:28:52

A posztolónak még szerencséje volt, adjon hálát az égnek, hogy csak 3 napig élt, a mi rákos rokonunk már fél éve szenved, nyűglődik otthon.

Aztán, az orvos rákérdezett, mi az az arcán, hát annak se adtam volna a kezébe orvosi diplomát, ha egy bazinagy rákos daganatot nem bír felismerni.

Van ugye a hospice, de az meg alig elérhető, így vagy otthon egyedül, vagy ápolónő jár hozzá, de ezen kívül semmi, öregek otthonába hely nincs, plusz 1 milla a beugró.

Úgyhogy ilyenkor annak kéne örülni, hogy ilyen hamar elment.

Ezt minden kórházban megcsinálják, mégis a posztoló MI A FENÉT CSINÁLT VOLNA EGY RÁBÍZOTT RÁKOS BETEGGEL? Hm? Ja, hogy maradjon ott a kórházba, az a jó neki, mert mi nem tudjuk ápolni. Vagyis ő is ugyanúgy gondolkodik, mint a szidott kórház.

Dr.laikus PhD 2011.12.03. 15:33:17

@igazságos:

Miért nem elérhető a hospice?

A rákos daganat a legritkább esetben látszik már bocsánat.
Ezért nem kéne a szakértelmet megkérdőjelezni.
Te ezt ismered ő meg ezer másikat. :(((

igazságos 2011.12.03. 15:33:20

Furcsa látni, hogy épül le egy ember fél év alatt teljesen.

Ja, és minden dohányos és piás csak csinálja nyugodtan, én láttam, mi a kettő hatása!!!

Nyugodtan emelhetik is az árát, plusz hadd tegyék még magukat tönkre mellé!

Ismétlem, mindenhol ez a gyakorlat, hazaküldik a rákos betegeket meghalni, mert mit csináljanak velük. Ha szerencséjük van, morfiumot adnak nekik, mint az Uzsoki kórházban. Ilyenkor gondolom azért is tesznek meg mindent a betegért, nehogy rájuk fogják, nem tettek meg mindent, hogy életben maradjon, és a kedves rokon esetleg beperelje őket, hogy hagyták a beteget meghalni.

igazságos 2011.12.03. 15:33:53

@Dr.laikus PhD: legritkább esetben, hát most jól beégetted magad.

vagyis te se zárhatod ki, hogy LEHET, akkor meg mit okoskodsz?

igazságos 2011.12.03. 15:35:42

@Dr.laikus PhD: de ha akarod, küldök fényképet, csak hogy boldogságod meglegyen, amiért beleköthetsz ebbe.

Dr.laikus PhD 2011.12.03. 15:42:20

@igazságos:

Fogd vissza magad!

Minden rákos beteg, ha fájdalma van kap fájdalomcsillapítót, az ő esetükben ez morfin.

Szóval beégni én nem fogok elhiheted, de te olvass mellé, tájékozódj, tanulj és légy kevésbé rosszindulatú.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.12.03. 16:15:40

@Mercel: en nem dolgozom az egeszsegugyben, de ha apapa mar "csendesen haldoklott" hat bizony otthon a helye az agyaban, vagy valami gondozointezetben
ehelyett korhazakat kerestek neki
/a kateterhez nem tudok hozzaszolni, nem ertek ehhez, de bizony egyszer eljon, hogy a papa-mama haldoklik, es mar nincs orvosi segitseg es szukseg, akkor a csaladnak kell rola gondoskodi halalaig, nem egy korhaznak.../
hat ez van

irutavé 2011.12.03. 16:24:04

Kedves Anna! Először is őszinte részvétem papád halála miatt! De ha tudtátok,hogy már napjai vannak hátra,miért nem vittétek haza? Családon belül csak meglehetett volna oldani a felügyeletét!Igaz ez nem könnyű,de megoldható!

irutavé 2011.12.03. 16:36:35

@Mercel: Én is eü dolgozó vagyok,Naponta hallgatom rezzenéstelen arccal az ilyen "Jó indulatú emberek" beszólásait.Majd délután megyek és ellátom édesanyámat,aki elesett és nem tud menni,csak mankóval a lakásban.Reggel is munka előtt nála kezdem a napot!(76éves).Eszembe sem jutott,hogy kórházba vitessem.Más! Ha Te nem érzed magad embernek, ám legyen a kórház vágóhíd ,lehet oda menni gyógyulni és kezelésekre járni!

macska69 2011.12.03. 16:51:33

@Balduin: jesszusom, miket mondasz... égnek áll a hátamon a szőr...

igazságos 2011.12.03. 17:12:34

@Dr.laikus PhD: kis megsértődő, ki kezdte?

Jól beégtél most!

Répa89 2011.12.03. 18:08:53

@nyikk: Mi is ezt csináltuk anyósommal, otthonápolás - Máltai Szeretetszolgálat rengeteget segített - kaptunk ápolási ágyat, szobawécét, fürdetőszéket. nyakig eladósodtunk - ápolónőket fizettünk, 2 hónap volt, egy ember életének utolsó 2 hónapja és otthonában halt meg nem egyedül. Minden kórházban - Korányiban, MÁV Kórházban rendkívül kedvesek voltak,1-1 délelőttre vittük oda - magánmentővel (nem tudott már ülni)kemoterápiás kezelésre. Más: Pld Bethesda Kórházról csak szuperlatívuszokban lehet írni, nővérek, orvosok mosolyognak:)

El Visco Stello (törölt) 2011.12.03. 18:15:47

Ha egy hozzátartozó meghal egy kórházban, az bizony rossz tapasztalat a kórházzal kapcsolatban. Azért van az, hogy a szüléssel kapcsolatban kevesebb a rossz tapasztalat, mert a szülés öröm(legtöbbször), míg a halál tragédia.
Most azokról nem beszélek, akik szabadulni akarnak nyűggé vált öreg, beteg hozzátartozóiktól és a megoldást a kórháztól várják.

házisárkány 2011.12.03. 18:34:01

Ahogy az orvostudomány egyre tovább képes életben tartani haldokló embereket, úgy válik egyre égetőbb problémává, hogy mi legyen a sorsuk ezeknek a betegeknek. Sokan írják itt, hogy régen is otthon, a családjuk körében haltak meg az emberek, csakhogy akkoriban többynire végelgyengülésben, néhány nap alatt, csendben mentek el. Ritkaságszámba ment, hogy hónapokig ágyhoz kötve feküdt valaki, és egy családtagja gondozta napi 24 órában - legalábbis én így tudom. A mai életvitelünk, a legtöbb ember lakáskörülményei egyszerűen nem alkalmasak arra, hogy idős, beteg, gyógyíthatatlan hozzátartozónkat hónapokig ápoljuk otthon. Kövezzetek meg: én egyszerűen lelkileg képtelen lennék arra, hogy pelenkázzam a szüleimet... Szerencsére erre nincs szükség, de ha egyszer ők is annyira megöregszenek, én is azt szeretném, ha egy intézményben látnák el őket, hozzáértők: lelkiismeretes nővérek, orvosok, ápolók. Sajnos erre nincs megfelelő rendszer jelenleg, hiszen gyakran feleslegesen a méregdrága kóházi ágyat "foglaljék el" a gyógyíthatatlan betegek. Igazából egy olcsóbban fenntartható (gusztustalan szóhasználattal élve: elfekvő)intézményre lenne szükség, csakhogy erre sincs pénz az egészségügyben.

irutavé 2011.12.03. 19:02:10

@házisárkány: Ne haragudj de teljesen megdöbbentett a hozzáállásod! Gyermekkorodban amikor beteg voltál,szüleid rábíztak talán a szomszédra,hogy ápoljon?Biztos hogy nem.Pedig biztos nekik is voltak problémáik!(anyagi,nem jó szemmel nézték ha hiányzott a munkahelyéről)Az a véleményem,hogy egy gyermeknek igen is ha kell,pelenkázza a szüleit! Mindenkinek joga van utolsó napjait-heteit szerettei körében leélni! Nem kívánom Neked,hogy elfekvőben fejezd be életed!Nem tudom hány éves vagy,vannak e gyermekeid,mindenesetre drukkolok,hogy nekik más legyen az életszemléletük!Nincs olyan lelkiismeretes orvos,nővér és ápoló aki pótolni tudná a szerető családot!

Rozsdamentes Arcél 2011.12.03. 19:05:12

Van véleményem, de az kevésbé fontos, mint ez az info: a Hospice Alapítványhoz bárki fordulhat ilyen esetben. Lásd: www.hospicehaz.hu/

Év elején egy kedves barátomnak a jelentkezést követő egy-két napon belül tudtak helyet biztosítani. Maximálisan megteremtik a méltó elmúlás lehetőségét.

Remélem, hogy az alapítvány és a Hospice Ház színvonala nem esett áldozatul az elmúlt időszak gazdasági viharainak, és még aktuálisak az infoim.

2011.12.03. 19:43:10

@irutavé: Nem kell megdöbbeni azon, ha valakinek más a véleménye. Nekem van gyerekem, és nem szeretném, ha az utolsó napjaimban ő pelenkázzon. Pláne ha hónapokig fogok haldokolni. A szüleim sem akarták, hogy annó ezt tegyem velük. Igazad van, mindenkinek joga van mindenhez, ha ő is akarja, és a másik ezt meg is tudja oldani, de nem kell bedöngölni senkit a földbe, mert más a véleménye. És egy gyerek ellátását ne hasonlítsd össze egy felnőttével. Ez túl egyszerű lenne.

El Visco Stello (törölt) 2011.12.03. 19:48:48

@házisárkány: Rosszul tudod. Régen azért nem volt ez akkora teher egy családnak, mert több generáció élt együtt és az éppen újszülöttet gondozó menyecskének volt dolga az öregek ápolása is. Akkoriban is voltak hosszan tartó betegségek. Másik dolog a hozzáállás. Fogyasztói társadalomban az emberek teljesen természetesnek veszik, hogy ha fizetnek, minden problémájuk megoldódik, nem szenvednek hiányt és nem lesznek kényelmetlenségeik.
Fejlett országokban felismerték a végstádiumúak gondozásában rejlő üzleti lehetőséget, mert ott fizetőképes a kereslet. Nálunk csak kereslet van. Addig pedig - tetszik, nem tetszik - bizony a családnak kell megoldani.
Az egészségügy dolga a gyógyítás.

Balduin 2011.12.03. 20:05:35

@macska69: el is lett szépen tussolva az ügy, az egészségügyi dolgozók, ápolótól, orvosokon, igazgatón keresztül a patológiáig szépen összezártak. Volt két index.hu cikk, meg egy TV2 riport, rokonok meg kapták az arcukba, hogy csak a kárpótlás miatt hepciáskodnak, a papa nem is a verés miatt halt meg (igaz, tényleg beteg volt, és alighanem pár héttel később tényleg meghalt volna)...

irutavé 2011.12.03. 20:11:57

@Turchi: Bocs ,de nem döngöltem be senkit a földbe!Ez az Én véleményem.Az a felnőtt pedig az Ő édesanyja,édesapja!Tudok olyan szülőkről ,akik éveken keresztül nevelik teljes ellátásra szoruló huszonéves gyermeküket,(pelenkázzák,etetik)!Ez miben különbözik egy felnőtt ellátásától?Mégis mire alapozod,hogy földbe döngöltem a hozzászólót?

karcsibácsi 2011.12.03. 20:32:44

@Balduin:

Úgy látszik, a rendőrség is benne volt az eltussolásban:

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint nem külső sérülései, hanem szervi okok miatt halt meg az a 83 éves beteg, akiről a család azt állította: a beteghordók verték meg az újpesti Károlyi kórházban. A rendőrség ettől függetlenül vizsgálja, hogy a férfi sérülései balesetből vagy bántalmazásból származtak-e.

Teljes bizonyossággal kizárható, hogy a 83 éves férfi külső sérülései miatt halt volna meg az újpesti Károlyi kórházban, közölte az Index kérdésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a férfi szervi ok miatt halt meg.

Küttel Péter a Károlyi Sándor kórház főigazgatója nem kívánta kommentálni a szakértői véleményt, amíg azt hivatalos forrásból nem kapják meg.

A család a múlt héten fordult a nyilvánossághoz azzal, hogy az idős férfit a kórházban megverték. A TV2 olyan felvételeket is bemutatott, amelyeken a férfin külső sérülések, bevérzések láthatók. A férfi az eset után néhány nappal meghalt a kórházban.
A kórház korábban azt közölte, hogy a beteg megzavarodott, késsel hadonászott, s amikor a beteghordó megpróbálta megfékezni, elesett.
A kórház szerint ekkor ütötte be a fejét, szakadt fel mindkét szemöldöke, és tört be az orra.

bájgúnár 2011.12.03. 20:46:41

@Mercel:
Nekem az jött le, hogy a kórházra akarták tukmálni a papát!Namármost ha a beteg otthon is ellátható gyakorlatilag az elhalálozást várják akkor ezt illő családi környezetben megtenni.Sajnos épp a családtagok azok akiknek terhes ezt átvállalni.Viszont a kórházi ágyak nem erre a célra vannak fentartva.Ennek ellenére nagyon sok kórház eleget tesz a hozzátartozók ezirányú kérésének.Nemértem a problémát a papával kapcsolatban.

Balduin 2011.12.03. 20:48:13

@karcsibácsi: Igen, pontosan ismerem a cikket. A tényen, hogy Nagybátyám akkor elment már úgysem változtat semmi... Isten nyugosztalja!
(Azért az bánt, hogy azok az ápolók, akik azt tették vele, lehet még ma is "vígan" betegek közt dolgoznak...)

igazságos 2011.12.03. 21:06:14

@bájgúnár: vagyis pontosan ezért hőbörög, ugyanúgy viselkedik, mint az orvosok, kórházi dolgozók. Írták már páran, a hozzáállás, szülők tisztelete, neveltetés, szokás kérdése. De persze mindig lehet arra fogni, hogy dolgozok, nem érek rá, fizetem a TB-t, lássák el a kórházban, míg meghal.

A felelősséget, gondot, problémát elhárítani másra. Ez megy, kifogás mindig van, továbbá mindig lehet mást hibáztatni, magunk helyett.

@Rozsdamentes Arcél: mi már utánanéztünk ennek, legközelebbi hocpice ház Budapest, 100 km, de nem akarták fogadni a beteget. Beszüntették sok helyen a hospice - házakat, egy-két éve ez is lezüllött.

Vagy otthon ápolnak, vagy véged. Az idősek otthona, meg az ehhez hasonló intézmények tele vannak. Pedig folyamatosan keressük, hová vihetnénk a beteget mi is, de valószínű, hogy a minden nap hozzá járó ápoló marad, mivel mi is 80 km-re lakunk a betegtől.

Egy rákos beteget ápolni, minden tiszteletem azoké a kórházi dolgozóké, akiknek ezt kell tenniük, reménytelenség, szenvedések, könyörgések közepette. Na meg persze, a beteg halála után annak elviselése, hogy a rokonok az ápolókat hibáztatják maguk helyett, mert így nyugtatják meg a háborgó lelkiismeretüket.

2011.12.03. 21:34:45

Edesanyammal mi nagyjabol egy even at gondoztuk a gegerakban haldoklo edesapamat. (mellekesen nagyjabol kettucat stroke-t elt tul az oreg)
Az utolso ket honapban mar napi valtassal, en munka mellett. Gondoztuk, ellattuk, ahogy tudtuk. Atlag napi 4 ora alvassal.
Eljott az a pont, amikor mi mar nem tudtuk megfeleloen gondjat viselni. Tudtuk, hogy talan csak hetei vannak hatra, de egyszeruen keptelenek voltunk megoldani a gondozasat.
Vegul a Margit hospice fogadta be.
El tudtunk bucsuzni meg tole az utolso napjan. (naponta orakat toltottunk igy is az agya mellett).
Ennek fejeben azt kell mondjam, van az a pont amikor a csalad mar nem tudja megoldani a gondozast/apolast otthon.
Kivanom mindenkinek, hogy ne kelljen ezt atelni egyik oldalon sem.
Minden tiszteletem a gondozo osztalyok dolgozoinak.
De edesapamat "kezelo" orvosokrol nekem is megvan a velemenyem.

házisárkány 2011.12.03. 22:12:11

@irutavé: Nem haragszom, döbbenj meg kedvedre. Nem vagyunk egyformák. Egyébként az édesapám édesanyja néhány éve halt meg, az utolsó fél évében már senkit nem ismert meg, 27 kilóra fogyott, és igen, egy otthonban töltötte a napjait. Nem a szüleim gondozták - nem is lettek volna rá képesek. És ők sem várnák el tőlem - tudom, mert a legtöbb családdal ellentétben nálunk bizony ilyesmiről is szó esik -, hogy ha ilyen helyzetbe kerülnek, adjam fel az életemet, és áldozzam fel magamat értük. Igen, ilyen emberek is vannak. És szerintem - szerintünk - ez nem szívtelenség. Lehet, hogy neked ez furcsa. De mivel mi így tartjuk helyesnek, e szerint élünk-halunk. És nem ítélkezünk mások felett, akik mást tartanak helyesnek, és nem akarjuk rákényszeríteni senkire a mi érzéseinket, véleményünket.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2011.12.03. 22:23:02

A történet borzasztó. Elsősorban azért, mert az írója minden sorában ott van a feldolgozatlan fájdalom. Nyilván nem az ő hibája, ha nem tudja feldolgozni.
Sokan elmondták már a kommentekben, hogy mi a kórház dolga és mi a családé egy haldokló beteg esetében. Talán nem is a "mit", hanem a "hogyan" az, amiben az egészségügynek fejlődnie kellene.
Viszont van egy nagyon fontos téma, ami itt is előkerül, de végül is az uzsokis morfintúladagolásos ügy mögött is felsejlik, és érdemes lenne (társadalmi szinten is) beszélni róla: hogyan állunk a tartós betegség - szenvedés - halál kérdéseivel? Csak én érzem úgy, hogy egyre többen tudomást sem akarnak venni a létezésükről, ill. nem tudnak v. mernek szembesülni velük?

Mercel 2011.12.03. 23:40:11

@irutavé:

Ajánlanám egy bejárásra a Jáhn Ferenc kórházat.
Rá fogsz jönni, hogy nem túloztam.

Egyébként köszönöm a tanácsot, amikor utoljára gondom volt inkább fordultam magánorvoshoz.
Sokba került - de nem lett tőle bajom.

Fel lehet háborodni, de ettől még a helyzet nem változik.

"Frigyes"

rikitiki 2011.12.03. 23:53:17

@Dr. Morcz: Nem csak te.

Ami rosszabb (és természetesen összefügg a szélesebb társadalmi gondolatokkal, azok hiányával), szakmai szinten sincs gyakorlatilag megbeszélve, elfogadott álláspont, netán eljárásrend kialakítva.

Ebből is adódik, hogy nem is tudjuk kinek mi lenne a feladata, és meddig.
De ez inkább társadalmi probléma, a szabályok - ha vannak is - kereteket adnak, de azt nekünk kell megtölteni tartalommal.

Polcz Alaine kötelező kellene legyen, de egyébként nekem jelentős emlékem például Fehér Miklós halála. Élvonalbeli, fiatal focista volt, szerethető, karizmatikus személyiség, aki Portugáliában focizott egy ideig. Hirtelen szívhalál meccs közben. Portugália megrendült, Magyarország is.

A temetés Magyarországon volt. Több volt a portugál, mint a magyar. A portugál edző szomorúan annyit mondott, ahogy a halottainkat tiszteljük, mutatja mennyire becsüljük az élőket.

2011.12.04. 05:44:08

@irutavé: Hát szó szerint nem is szerencsére. "teljesen megdöbbentett a hozzáállásod"
Erre alapoztam. Én nem döbbentem meg a véleményeden. Te viszont nem csak elmondtad, hanem minősítetted is a másikat. Mert nem tudod elfogadni, hogy másnak más szempotjai alapján lehet más véleménye. És nincs olyan, hogy csak nekem van igazam. A felnőtt gyermek ellátása pedig abban különbözik az idős szülő ellátásától, hogy az idős szülőt ellátónak már saját gyerekei is vannak, emiatt nehézségekbe ütközhet egyes esetekben az ellátás. Valamint az idős szülőnek van akarata is, idős kora ellenére, és eldöntheti, mi a jobb neki. Te pedig nem tudhatod, hogy mindenkinke az a jó, amit te javasolsz, hiszen nem ismerhetsz mindenkit. Amit te leírtál, az nagyon humánus, jó lenne, ha mindenhol így működhetne, de csak a beteg egyetértésével, és ha a lehetőségek megengedik.

Rozsdamentes Arcél 2011.12.04. 12:01:56

@Dr. Morcz:
"Csak én érzem úgy, hogy egyre többen tudomást sem akarnak venni a létezésükről, ill. nem tudnak v. mernek szembesülni velük?"

Azt hiszem, az "egyre többen" magában foglalja az orvosok (és az állatorvosok) nagy többségét is. Mintha rettegnének attól, hogy a beteg az ő felügyeletük alatt haljon meg. (Az meg k*va nagy baj, ha az e.ü. rendszer szankcionálja az orvost a "halottai" miatt - remélem, ilyesmi nincs és nem is lesz).
Hetekig "aszalják" a beteget, és elnyújtják a haldoklását, amit valószínűleg úgy "könyvelnek el" magukban, hogy "meghosszabbítottuk az életét". Tudom, hogy az orvos az élet védelmére esküdött fel, de azt hiszem, a legtöbb ember meggyőződése szerint az élet = emberhez méltó, elviselhetetlen szenvedésektől mentes lét.
Óriási paradigmaváltásra lenne szükség az orvostudományban és az orvostársadalomban. Csak utána várhatjuk el, hogy a "földi halandók" se rettegjenek a haldoklókkal való törődés és az elmúlás gondolatától.

SusanneF 2011.12.04. 20:32:20

Micsoda indulatok vannak itt,pálcahajlítások,és törések...:(
Én azt gondolom,minden családban -ha lehet-meg kell beszélni,ki,mit szeretne,és mire van lehetőség..?
Az én édesanyámat sem tudtuk otthon gondozni,én sem vállaltam be az akkor 1,5 éves picúr mellett...,a Máltaiakhoz került,és ez mindenkinek így volt jó!
Nem lehet standardokat és mércéket felállítani,de bízom benne,hogy azok a családok akik nem tudják megoldani az otthoni ellátást,találnak megfelelő helyet a mamának,papának.
Amúgy nevetségesen alacsony-a GYES mellett-az ápolási díj,ami finanszírozná az otthon ápolást...:(

csak néha benézek ha marhaságot látok 2011.12.04. 23:01:25

@Babette_: mit vártál egy kiskegyed szintű (ál)tudományos laptól? a gond az, hogy a nép oly mély butaságban szenved, hogy inkább ennek hisz.
az persze lényegtelen a cikk szerint (legalábbis az én olvasatomban), hogy a civilizált világban szinte minden rákfajta túlélési statisztikái sokkal jobbak a kemoterápiás kezeléssel mint mondjuk afrikában ahol ugyanezeket a bajokat füvekkel kezelik, de erre a cikkre kár egyáltalán gondolatokat pazarolni, nemhogy végigolvasni

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2011.12.04. 23:04:00

@Babette_: Uramisten, micsoda cikk és micsoda kommentek.

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.05. 07:21:39

@csak néha benézek ha marhaságot látok: egyetértek. a bajom a létezésével van, de leginkább azzal, hogy ezt értelmes embertől kaptam. tehát olvassa. és akkor nagyon sokan olvassák.
@Dr. Morcz: a kommenteket nem volt erőm...csak sejtem.

Dr.laikus PhD 2011.12.05. 07:33:47

Még csak most olvasom.

Veszek egy nagy mély levegőt.

Az már biztos, hogy a sarlatánok képesek rengeteg téves és káros információt eljuttatni a csökött agyakba.
Azt megértik.

Van tapasztalatom a hivatalos kiadványok terén.
Sajnos elég rossz.

A sugárterápián kiosztott tipográfiailag nagyon szép, de tartalmilag rettentő általános kiadványt nyomnak az ember kezébe.

A kétségeket növeli, amikor a látható hólyagos égésre a padlizsánszínű, agyonszáradt bőrre (a betegek között a legtöbben ezen átesünk és látjuk is a másikét) azt mondja az asszisztens, hogy nem érti, ő most lát ilyet először.

A beleegyező nyilatkozat szintén egypéldányos, (kétszer kaptam csak példányt amit megtarthattam, jellemzően a legjobb kórházban) inkább tudományos, mint érthető, zsúfolva információval, lehetséges mellékhatásokkal.
Kérdése van?
Természetesen nincs, de nem lesz később sem, mert az egyetlen amit megjegyeztem, hogy Béres cseppet tilos. Miért?
Nem tudni, de felerősíti a kellemetlen tüneteket.
Azt, hogy mivel kell kenni a bőrömet azonnal elfelejtettem (a kiadványban is arra hivatkoznak "amit az orvos ajánl") és bár nem küldtek ki, de az orvos láthatóan űzött volt.
Amíg én olvastam, más beteg kórleírását diktálta a számítógépbe.
A félelmem (mert ott és akkor elkapott a pánik) bagatellizálta, két szóval elintézett, hiszen én csak sugárterápiára jöttem.
Átmeneti beteg vagyok, ha nagyobb bajom van, lesz, vissza a megszokott kezelőorvoshoz az akolmelegbe.

Szóval kommunikáció megint, de ezen lehet segíteni.
Itt is olvasunk laikushoz jól szóló információt.
Nem nagyképű, nem a saját tudását adja át, hanem a nekünk szóló, számunkra érthető tudáshalmazzal ajándékoz meg minket.
Csak így lehet jó kérdés és érkezhet válasz ami kizárja ezeket az áltudományos szörnyűségeket.
Nem tudom, hogy az a rengeteg pénz amiért a szórólapokat elkészítik ki nézi át (van közöttük nagyon jó is), mert nagyon sok munkát spórolhat, a beteg pedig azt kérdezi meg amit kell, amivel megérti mi történik vele.

Marad a bizakodás (az életösztön sokat megold), a sarkon a gombás, a hirdetések, a baromi drágán megvásárolt sarlatánszerek.

Szűz beteg azonnal ezzel találkozik.

Nem a kezeléstől gyógyulnak meg, hanem a baromi drágán vásárolt, de orvosnak el nem árult, a sarkon vásárolt, TV-ben sok millióért hirdetett fene tudja mitől.
Ebben semmi rosszindulat nincs, mélyen hiszi, hogy az első negatív leleteit ennek köszönheti.

Hozzá kell tegyem, hogy a legjobb helyen vagyok, a legjobb ellátást kaptam és kapom.
Ha kérdésem volt, kimerítő és a tudásomnak megfelelő válaszokat kaptam és kapok.
Ezzel nyilván nem vagyok egyedül.

A beteg érdeke, az orvos ideje megkívánná a legalább ennyire agresszív tájékoztatást, mint ezek az áltudományos MLM szerek és módszerek.

Dr.laikus PhD 2011.12.05. 07:54:50

@Babette_:

Írt ide orvos nagyon jól, írt beteg szintén felháborodottan.

Valamint írt egy pár tudatlan, nem érintett (talán a terjesztésben igen) buta barom. :((
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása