Röntgennel sem vették észre a törést

2011.07.12. 06:00

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

Tisztelt blog!

 

2011.06.18-án éjszaka Prágában sportsérülést szereztem (boksz). Mire vasárnap reggel hazaértem, annyira fájlaltam az állam, hogy nem bírtam kinyitni a számat. Nem bírtam enni és érthetően beszélni sem.  2011.06.19-én reggel az első utam a kórház sürgősségi osztályára vezetett, ahonnan elküldtek röntgenre.

 

 

A röntgenorvos a vizsgálat után kikérte a főorvosnő véleményét, aki aztán átvilágítással is megvizsgálta az állkapcsomat, majd közölték, hogy szerencsére törés nem történt. A röntgeneredménnyel visszaküldtek a sürgősségi osztályra, ahol azt mondták, hogy amennyiben 1héten belül nem múlik a fájdalmam, úgy menjek vissza, de addig ne egyek szilárd ételt.Napról napra egyre jobban dagadt az arcom és a fájdalmam kibírhatatlan volt, arról nem beszélve, hogy folyadékon kívül mást nem tudtam fogyasztani, mert annyira sem nyílt ki a szám, így 22-én reggel bementem egy másik kórházba (mivel bejelentett lakcímem körzetileg oda tartozik).


Ott a doktor úr röntgen nélkül, egyből megállapította, hogy el van törve az állkapcsom. A későbbi vizsgálatok után másnap, 2011.06.23-án délelőtt megműtöttek, platinát rögzítettek 6 csavarral a törött állkapcsomhoz, amit várhatólag, az orvos megítélése szerint majd hosszú lábadozás követ.Természetesen mindezt orvosi leletekkel tudom igazolni. Az első kórház által kibocsátott papíron szerepel: törés nem észlelhető. Illetve a másik kórház leleteibe is bele van fogalmazva, hogy a másik kórház nem vette észre a törést.


Kérdem én, hogy fordulhat elő, hogy egy megyei kórházban röntgen vizsgálat,  átvilágítás után sem tudnak ketten sem megállapítani egy állkapocstörést, amit más orvos röntgen nélkül megállapít?


4 napig óriási fájdalmaim voltak, képtelen voltam munkavégzésre, mivel fizikai munkát ilyen állapotban nem tudtam végezni. A gyógyulás időszaka is húzódik, így munkára is később leszek alkalmas.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WD 2011.07.12. 10:29:33

Egy csonttörés rtg-nel való azonosítása nem egyszerű. Sajnos van olyan törés, aminél csak 3-4 nap múlva látszik elváltozás, amikor a csonttörés körül szövetekben elindul egy folyamat (gyógyulás), és ennek következtében más képet mutat rtg-sugár hatására (más a sűrűsége).

Sajnos ez benne van a pakliban. Inkább az a szomorú, hogy nem mernek bevállalni egy törést csak a külső alapján, hanem rögtön küldözgetik az embert rtg-re, UH-ra, vérvételre...

Az a szerencséd, hogy a következő kórházban már volt egy tökös orvos, aki bevállalta minden háttérinfó nélkül. Hozzá kell tenni, hogy ha meg elküld a műtőbe és nem törés, olyan pert akaszthatsz a tökös doki tökére, hogy többé biztos nem áll beteg elé...

Szóval valahol rossz a rendszer, de ebben semmi meglepetés nincs. Viszont a rtg. nem biztos, hogy elsőre valós képet mutat.

Desiderata 2011.07.12. 10:33:57

Az egyik lehetséges magyarázat, hogy a törés vonalában az elhalt sejtek felszívódtak, ezáltal maga a törés szélesebb lett, valamint az egy hét alatt a mozgás következtében a vonalak elmozdultak így még láthatóbbá vált.
Ezért szoktak azt mondani a betegnek, ha a fizikális vizsgálat törésre utal, de a rtg-en nem látni,hogy 7-10 nap múlva jöjjön vissza kontrollra. Mint ahogy azt fent meg is tették.
A másik lehetséges magyarázat, hogy a második kórházban jobb orvost fogott ki,mint az elsőben.
Mindenki válassza ki a vérmérsékletének megfelelőt.

Desiderata 2011.07.12. 10:37:29

@WD: "Inkább az a szomorú, hogy nem mernek bevállalni egy törést csak a külső alapján, hanem rögtön küldözgetik az embert rtg-re"
És, ha nem rtg-ezed meg, akkor honnan tudod, hogy pontosan milyen gipszet, vagy milyen műtétet választasz?! Egyem a rtg-szemeid!

phoboss 2011.07.12. 11:47:24

Bokasérüléssel engem és kétszer küldtek rtg-re, egy hét különbséggel, pontosan azon okból, amit mások már fent leírtak. Nem mindig látszik egyértelműen rögtön a sérülés után. A második rtg-ig kaptam biztonságból gipszet, mert ránézésre törésgyanús volt.

Irkutszk 2011.07.12. 12:05:16

A sportorvos hol volt ezidőben?

Duygu 2011.07.12. 12:36:34

Ami itt kifogásolható, az a tájékoztatás. El kellett volna mondani a betegnek, hogy az első vizsgálat nem utal törésre, de ezt 100%-ig nem tudják kizárni, ezért ha ezek és ezek a panaszok jelentkeznek/fennállnak, akkor kontroll javasolt.

scopolamin 2011.07.12. 13:41:26

Tudtommal bizonyos sportok sérüléseit más finanszírozási rendszerű országokban nem is látják el, csak fizetősen. Ez azért hasznos, mert pénzért biztosan odafigyelnek :)

Mária 2011.07.12. 14:24:22

Kössön a kedves amatőr sportoló biztosítást a lehetséges sérüléseinek az ellátására, és ha majd megkötötte, és a kiegészítő biztosítás ellenére se látták el, akkor pattogjon.

Egy biztosító se vállalja be ugyanis, hogy a "fapados" kategória havi díjáért extra költségeket finanszíroz.

Gondolok itt arra, hogy ha valaki a józan ítélőképessége birtokában kimegy Prágába (vagy bárhová) összetöretni az állát, az nehogy már ugyanaz a kategória legyen, mint ha valaki normál, átlagos életvitel mellett szenved balesetet.

Aki tudatosan keresi azokat a helyzeteket, ahol baja eshet, az fizessen a biztosítónál felárat!

Mária 2011.07.12. 14:26:51

@Dr.laikus PhD:

Ezt a pöttyözést mirt csinálod?

Dr.laikus PhD 2011.07.12. 14:32:41

@Mária:

Hogy lássam a radaron mikor újul a poszt.

Akkor csinálom, ha nincs mit hozzá fűznöm.
(Linuxom van a legelső verzió, de a távmunkám ezen műxik, így korszerűbb módszereket nem tudok használni. :DD)

Mária 2011.07.12. 14:42:30

@Dr.laikus PhD:

Linuxban is lehet törölni a FF cache tartalmát. Ha Linuxolsz, akkor gondolom, FF-ból böngészel.

Leroi 2011.07.12. 14:44:08

Jó hír, hogy 30-40 év múlva már nem a traumatológus fogja kezelni, hanem a neurológus.
Parkinsonnal.
Állatibb sportot ennél én nem láttam és azt mondom, hogy aki ezt űzi, b@szd meg, az számoljon az ilyen következményekkel.
Mert rászolgál.

Mária 2011.07.12. 14:45:21

@Leroi:

Hogy utánad tegnap hogy sírt a Tódor Piroska... :)

Dr.laikus PhD 2011.07.12. 15:01:23

@Mária:

UHU Linux... FF-ből igen, de ez a bagoly semmi újat nem enged, csak részben.
Máshoz értek, ehhez még a fijamuram se annyira régi :)) Káromolja, ha valamit szeretnék és inkább ide rakott egy másik gépet a lábaimhoz.
A progi tulajdonosa még így is jól megél belőle és nem korszerűsít.

Ha bonyolultabbat akarok akkor dugok egyet a másik gépre, de azt is csak használni tudom. :(((
Térdelni meg most kissé nehezemre esik. :DD

Irkutszk 2011.07.12. 15:26:09

@Dr.laikus PhD: Szerintem lépj érintkezésbe a munkaadód IT mesterével, és kérdezd ki, mit hogyan. Én lehet, hogy tudok neked szerezni honlapokat, vagy ilyesmi, ahol tudsz okosodni a linuxról.

kód 2011.07.12. 15:28:43

@Mária: "Kössön a kedves amatőr sportoló biztosítást a lehetséges sérüléseinek az ellátására, és ha majd megkötötte, és a kiegészítő biztosítás ellenére se látták el, akkor pattogjon."

Ez akár jó ötlet is lehet. Aki sportol kössön kiegészítő biztosítást. De hozzáteszem, hogy az is kössön kiegészítő biztosítást, aki nem sportol. Meg aki dohányzik, túlsúlyos, ülő vagy álló vagy stresszes munkát végez, akinek több gyereke van, aki biciklizni megy vagy autóba ül. (Az a tippem, hogy többet kell költeni az alkalmi síelőkre, mint az amatőr boxolókra.)

Dr.laikus PhD 2011.07.12. 15:38:40

@Irkutszk:

Aranyos vagy. Köszönöm! Van szakifjam aki értene hozzá elvileg.
Ez a pont legyen a legnagyobb bajom, meg bajotok... :)))

Ha nagyobb munkára van szükség akkor ott a másik gép, csak át kell dugaszolni, munka szempontjából erre van szükség. Semmi másra - pl. korszerűbb nyomtatót nem ismer fel - nem alkalmas.

Szal van itthoni mester, amire kell a program arra jó, veletek tudok kapcsolatot tartani, marad a ., hogy a radart lássam... :)))

Egy szakmai kérdésem lenne. Kaptam Angliából Sudocremet. Helyettesítheti a Phenylbutazont? Kifogtam két kockafejű asszisztenst, ők ezt ajánlják, minden más az én kockázatom.

Irkutszk 2011.07.12. 15:39:28

@kód: Azért a boksz szerintem nem egy esti kocogás.

Dr.laikus PhD 2011.07.12. 15:40:41

@kód:

Még nem lehet erre kiegészítő biztosítást kötni.
Már pedzegetik, most számolják megéri-e a biztosítóknak.
Természetesen akkor lehet erről szó, ha a kormány kiveszi a TB ellátás köréből.

Irkutszk 2011.07.12. 15:40:52

@Dr.laikus PhD: A Sudocrem otthon is van már, bár elég derága. Egy kis fertőtlenítő van benne, meg hámosít, mint a Neogranormon. Nem helyettesíti a gyulladáscsökkentő Phenylbutazont, sajnálom.

Dr.laikus PhD 2011.07.12. 15:42:43

@Irkutszk:

Sportszerűen fejvédőben bokszolnak, kicsi a valószínűsége az állkapocstörésnek.
Azonnali orvosi ellátás is van, de az egészben nem ez a lényeg.

Az nekem is új, hogy állkapocstörésnél lehet bizonytalan a röntgen eredménye.

Finoman fogalmazott a posztoló a prágai bokszmeccsről. :)))

Dr.laikus PhD 2011.07.12. 15:46:41

@Irkutszk:

Hülye vagyok! Keverem már a kencéket. Azt másra kaptam, de ez van itt az íróasztalon.

Negoranormont helyettesíti-e? Ha jól értem igen.

lpt1 2011.07.12. 15:52:25

@Dr.laikus PhD: A Radar nem frissül, vagy Radarra felvenni a témát?

Irkutszk 2011.07.12. 15:53:56

@Dr.laikus PhD: Igen, azzal helyettesítik egymást. Popsikenőcsnek használják mindkettőt. ;)

Ami még nagyon jó sebgyógyító hatású, az a Vita-Merfen. Sajnos Magyarországról kivonultak, de barátaim Svájcban megtalálták a Vita-Merfent. Ha van arrafelé ismerősöd, szerintem küldess magadnak egy-két 50g-os tubust. Fertőtlenítő, hámosító, meg asszem A-vitamin is van benne.

Dr.laikus PhD 2011.07.12. 15:58:59

@Irkutszk:

Ne ijesztgess! Remélem nem lesz sebes.
Kicsit viszketni fog, meg annyira pörkölődik meg, mint egy keményebb napégés.
Professzor ezt mondta.
Viszont nem ő kezel, csak ellenőriz... :))

Svájci nincs. Angliában is csak a kölök.

kód 2011.07.12. 16:04:47

@Irkutszk: egy boxoló ismerősöm van, annak semmi baja, boxból kifolyólag legalábbis. Évek óta rendszeresen kocogó ismerősöm több is volt, kivétel nélkül mindegyiknek rossz állapotban volt a térde, voltak orvosnál miatta, és nemcsak úgy tessék-lássék, ahogy emlékszem műtétekkel is.

Ez persze nem statisztika, lehet neked tök más a tapasztalatod.

Irkutszk 2011.07.12. 16:07:15

@Dr.laikus PhD: Nem ijesztegetlek, hanem a tudásommal próbálom gazdagítani a tudásodat. :) Kérdd meg azt a gyerököt, hogy járjon utána, ott kapható-e, nekem fogalmam sincs (de tudok kérni ismerőst, hogy kérdezze meg ő, ha a gyerököd nem akarja). Vagy esetleg nézzünk szépen Desideratára :)
Hidd el, égési sebekre is nagyon jó.

Egyébként abban tökéletesen igaza van a kedves kezelődnek, hogy égési sebre jobb a Sudocrem, mert azok könnyen elfertőződnek, arra meg neked semmi szükséged, igaz-e? :)

lpt1 2011.07.12. 16:07:16

@Dr.laikus PhD: Mármint a "Komment küldése" alatti "Felveszem a Radarra ezt a bejegyzést" link? Az a szerencsésebb gond, minden ponttal újra lekéred az oldalt, +1 lekérdezés, +1 webhelyen maradó olvasó a reklámszolgáltató felé :)

adamantium 2011.07.12. 16:08:54

@WD: ha valaki nem ért hozzá ne adjon tanácsokat
- a törés tényleg jobban látszik 7-10 nap után (felnőtteknél) azért mert a törési réből felszívódnak az élettelen szövetek, 3-4 nap alatt semmilyen gyógyulás nem indul, esetleg a csecsemőknél
- a 2. mondatod teljes hülyeség, a törésnek vannak biztos és bizonytalan jelei, a duzzanat az egy bizonytalan jel, soha senki nem diagnosztizál duzzanat alapján törést, már csak azért sem mert nem tudja annak milétét. törést UH-val vagy vérvétellel nem diagnosztizálunk
- a mársik kórházban egy nagyképű hülye volt aki minden diagnosztika nélkül felállított egy diagnózist, de ő a hős ahogy nézem
- az utolsó mondat az vitathatatlan

kód 2011.07.12. 16:11:29

@Dr.laikus PhD: extrém sportokra már bevezették hogy nem vonatkozik a TB ellátás. Alkotmánybírósághoz fordultak miatta, mert egy minisztériumi ember hasraütéssel döntötte el, mely sportok azok, amelyek bizonyára sok költséggel járnak, és melyek nem. Nem volt semmiféle számítás a jogszabály mögött. Nem is lehetett, mert nem készült idevágó statisztika. Pedig marhára nem egyértelmű, hogy egy amatőr sportolóra vagy egy soha nem mozgó átlagemberre fog az egészségügy többet költeni hosszú távon.

Dr.laikus PhD 2011.07.12. 16:21:23

@Irkutszk:

A Sudot a gyerek hozta, assziszt a Neogranormont mondta és ismételgette, mint mantrát, sőt zsíros krémre sikított, hogy megégek. Kérdeztem miért? Tovább sikított. Nem partner sajnos, de nekem ez jutott. El vagyok kényeztetve. :)))

Köszönöm a segítséget, de remélem elég lesz a Sudo.

Dr.laikus PhD 2011.07.12. 16:22:35

@lpt1:

Egy pont és meg van oldva a problem....
Pont. :)))

Dr.laikus PhD 2011.07.12. 16:25:08

@kód:

Akkor lemaradtam, mint a borravaló.
Azt tudom, hogy még nincs kidolgozott biztosítási csomag, egy hete még számoltak.

adamantium 2011.07.12. 16:25:50

a történetet nyilván olyan valaki írta akinek fogalmi zavarai sincsenek arról, hogy mi történt vele.
először is nem derül ki az alsó vagy a felső állkapocsról van szó, de legyen kivételesen az alsó (mandibula).
ez egy elég komplex szerkezetű csont, az állcsúcs és a test az aránylag jól kiröntgenezhető, a szárak már nehezebben a vetülések miatt, de a nyúlványok (a fejecs illetve a proc. coronoideus) törései röntgennel gyakorlatilag csak extrém esetben kimutathatók.
az első helyen röntgenen nem látszott semmi, bár gyanús volt ha több ember is nézte. na én ilyenkor a beteget panoráma röntgenre szoktam küldeni. ez a mandibula 80% át lefedi, jó a felbontása, általában elég szokott lenni.
ha a nyúlványokkal van baj akkor bizony CT kell, méghozzá nem is a sima metszetek, hanem külön coronáris rekonstrukció és 3D rekonstrukció.
az első kórházban helyesen jártak el, egy hét múlvára visszahívták, akkor bizonyára készült volna panoráma felvétel, az nem nagy kunszt.
a 2. helyen paraszt volt a kolléga, csak úgy nem blamálom a másik helyet még ha egyértelmű is a helyzet, hanem újra kiröntgeneztetem, esetleg más diagnosztikai módszereket kérek, ahol már egy ember hibázott (aki szintén nem ma kezdte) ott könnyű csúszós talajra tévedni, pláne, hogy az elnézett esetek mind perképesek, tehát fokozottan óvatosnak kell lenni.
a műtétről: soha nem készült lemez platinából. króm-kobalt ötvözetből készülnek a lemezek vagy titánból. a króm-kobalt-nikkel allergia esélye kb 10% ezért ilyenkor titánt használnak. ha valakinek titán allergiája van (1/1 millió) akkor paládiumból (ami tényleg egy a platinára hasonlító nemes fém, magyar parasztos neve a fehér arany) - ilyet csak egyedileg lehet készíttetni, csak protézisben láttam.
ha csak 1 lemezzel rögzítették akkor érdekes, hogy nem kapott MMF-et (mandibulo-maxilláris fixáció) amikor összedrótozzák az alsó és a felső állkapcsot, a nagyobb stabilitás érdekében (erre biztos emlékezne).
de ha stabil volt 1 lemezzel akkor 2 hét sebgyógyulás, 6 hét után kontrollröntgen és ha jól megy 3 hónap után mehet vissza küzdeni.

adamantium 2011.07.12. 16:30:32

@adamantium: protézisben van még egy oxinium nevű kerámia szerű anyag is titán allergia esetén, de abból szerintem nem lehet lemezt csinálni. térd protézis van belőle. ez egy fekete színű, cirkónium oxidra épülő ötvözet

Irkutszk 2011.07.12. 16:40:38

@Dr.laikus PhD: A zsíros krém szerintem sem alkalmas. Olyan kell, ami nem tömíti el a pórusokat (a vazelinnel ez a gond), lehetőség szerint fertőtlenítő van benne (hogy ne szabaduljanak el a bacik, mert az égett felületen sok az elhalt sejt=kaja), és hámosít (gyógyulás útja).

kód 2011.07.12. 16:41:36

@Dr.laikus PhD: lehet ez valami újabb kiegészítő díj lesz. Az jó jel is lehetne, hogy már számolnak, de az előzmények alapján tartok tőle, most sem azt számolják, hogy mire indokolt a magasabb díj, hanem azt, hogy megéri-e a biztosítónak az adminisztráció.

Leroi 2011.07.12. 16:49:42

@adamantium:
Gondolom, free style box volt valamelyik prágai lebújban, fogadásból, de ha a róvott múltú ellenfél vagy a "fogadóbizottság" megtudja, hogy netán platina (micsoda baromság) van az állkapcsában, holnap albán gengszterekkel operáltatja ki in vivo sine anaesthetico az állából.
:D

Irkutszk 2011.07.12. 16:50:26

@Leroi: proud, Királyfi, proud.

Leroi 2011.07.12. 16:52:32

@Irkutszk:
Akkor legyen sehr stolz...:)

Leroi 2011.07.12. 16:54:56

@Irkutszk:
V. prideful, mindegy, szóval büszke vagyok adamantiumra...

Irkutszk 2011.07.12. 17:19:46

@Leroi: My pride, my sorrow. :)

Leroi 2011.07.12. 17:59:28

@Irkutszk:
Ezt a "Királyfi"-t pedig meg sem hallottam.
Épp nem vagyok viccelődős kedvemben, mint a mellékelt ábra mutatja.

Irkutszk 2011.07.12. 18:08:59

@Leroi: Veszekedjünk. ;P

Nem mondtam ki hangosan egyik szót sem, csak leírtam, úgyhogy megnyugodhat a füled.

És azt hittem, tetszeni fog :'(

jágör68 2011.07.12. 19:25:38

Én aztatat nem értöm ám, hogy miért nem ott Csehországban pattogott a boxerpajtás...
Talán ezért:

nol.hu/gazdasag/utasbiztositas_sporolas_kontra_tobb_millios_korhazi_szamla

Meg ugye nem mindenütt az ám SÜRGŐS, ami a MAGYAR BETEGNEK sürgős....
Megnézném, mongyuk Lákátos Hozéármándóékat, hogy mondjuk Angliában vagy Németországban színesfémtevékenykedve/zsebeskedve/koldulva stb mennyire mernének pattogni az ottani egészségügyben.
Vagy a zátlagmagyart, amikor meglátja a 38 Henderson sebész- szakorvos- nem ám fos Audi A6- osát- hanem X- type Jaguarját vagy éppen a Bentleyt, Porschét, Ferrarit.
Amúgy a jelen sztorihoz:
Nekem is 1 héten belül 2 röntgent csináltak a sajkacsont- törésemnél.
Aztán 12 hét gipsz- de szép is volt!!!
A másik sztori:
Angliában dolgozó magyar pincérgyerök, állonvágták, háziorvos megvizsgálta- nem kell röntgen, nincs eltörve.
Hazajött Magyarországra- csak nem akart megmozdulni az az állkapocs 6 hét múlva sem rendesen- egyből műtét, de már teljesen összefortak a nem helyretett törtvégek.
Sztem ő se nagyon mert pattogni, hogy majd bepereli az angol háziorvost- pedig "csak egy röntgen" be került volna.
Nem kell azért annyira szidni a magyar egészségügyet. Inkább csak az adó és /vagy járulékcsalókat, számlát elsumákoló magyar versenyszférát, fekete foglalkoztatást, kamu- minimálbért, kamu- számlákat, kamu- veszteségeket, be nem jelentett albérlőket (adócsalás)...
Adó- és járulékcsaló országnak nagyon- nagyon jó egészségügye van. Csak épp azok elől viszik el a csalók a kapacitást, akik tisztességesen fizetnek...

tódór piroska 2011.07.12. 19:39:14

A posztoló egy műhiba fórumra is beküldte a történetét, a végét egy kicsit máshogy fogalmazta, l. alább:

"Peren kívüli megegyezésben lehet-e szó nem vagyoni kártérítésről az én esetemben? Amiért kártérítést szeretnék kérni,egyrészt a 4napi óriási fájdalom miatt, másrészt az \elmulasztott\ napokban képtelen voltam munkavégzésre, mivel fizikai munkát ilyen állapotban nem tudtam végezni mivel a gyógyulás időszaka is húzódik, így munkára is később leszek alkalmas. "

Laci, Laci, ebből nem lesz péz!

ondol 2011.07.12. 19:41:19

@jágör68: "Vagy a zátlagmagyart, amikor meglátja a 38 Henderson sebész- szakorvos- nem ám fos Audi A6- osát- hanem X- type Jaguarját vagy éppen a Bentleyt, Porschét, Ferrarit."

Azt akarod mondani, hogy Handerson külsőségekben megnyilvánuló gazdagsága, védheti őt, amikor mellétrafál valamit?
Vagy sejteted, hogy gazdagsága miatt befolyásolhatja a hatóságokat, és ezért semmi esély arra, hogy valaki szóvátegye a melléfogását? Sugallod, hogy aki gazdag azé az igazság és a jog?

jágör68 2011.07.12. 19:57:57

@ondol:
Amit te képzelsz bele, azt nem kell nekem tulajdonítani.
Ja és elgépeltem:
pl 38 éves Henderson nevű sebész szakorvos Jaguarja, Bentleyje, Porscheja, Ferrarija, stb..
Egyébként nem értem itthon is miért nem pl. a kétballábas focista "sztárok" kocsijaira ugrik a magyar... Vagy a Kamu Világ nyilvánosház szereplőiére.
Az én bicajomat meg bezzeg sose irigyelték meg a kórházi biciklitárolóban.

rikavagyok 2011.07.12. 23:26:03

@jágör68:
Jó neked... nekem rögtön az első ügyeletemben "elirigyeltek" egyet.

Leroi 2011.07.12. 23:49:03

@Irkutszk:
Nem Rád na, csak rossz napom van...
És köszi mindent.
In the past and in the present...

Irkutszk 2011.07.13. 00:37:15

@Leroi: Én meg elütöttem egy poénnal. Egyébként bármikor veszekedhetsz velem, megígérem, nem sértődöm meg. Aztán majd lenyugszol, és megint minden szép lesz ;)

Ugyandehogy (törölt) 2011.07.13. 21:31:05

@Irkutszk: a sudocrem egy csoda:))))
bár én ritkán mondok ilyet.

a bőrgyógyászok meg felmondhatnak.

Irkutszk 2011.07.14. 03:37:57

@Babette_: Erre most így nem szeretnék reagálni :D

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2011.07.14. 13:37:17

@kód: A közúti húsdarálóhoz képest az extrém sport vasárnapi körmenet. És a háztartási balesetek is igen bőkezűen ontják a pácienseket.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása