Veszélyeztette kisfiunk életét

2011.06.07. 06:00

Kedves Praxis blog!

 

Nem gondoltam, hogy egyszer nekem is rossz tapasztalatról kell írnom, de leírom. Csak azért, hogy mások tanuljanak belőle. Ha gondolod tedd ki a blogra.Kisfiunknak (3 éves)hétfőre láza lett, rossz volt a közérzete. A gyerekorvoshoz kedden mentünk, megállapította, hogy egy komolyabb vírusos torokgyuszija van. Augmentin, lázcsillapító és fájdalomcsillapító kúpot kapott. A gyerek torka másnaptól egyre jobban kezdett fájni, este idősebb kollégám javaslatára elmentem a gyógyszertárba helyi érzéstelenítőt, fájdalomcsillapítót kérni. Cataflamot kérdeztem, mehet-e az antibiotikummal, mert ha igen akkor íratok az orvossal. A patikusnő szerint, az antibiotikum mellé nem lehet Cataflamot szedni. Elhittem. Maradt a kúp. A gyerek egyre kevesebbet ivott, a torka szemmel láthatóan fájt. Másnap este már nem vártunk tovább, hiszen gyerek szenvedett, telefonálgatásba kezdtem ki az ügyeletes. Kőbánya a Heim Pál kórházhoz tartozik. Telefonáltam, hogy kijönnek-e, vagy menni kell. 8 előtt nem vették fel a telefont, ezért hívtam az Örs Vezér terei egészségközpontot, ott mondták, hogy a gyerekgége ügyelet aznap este a János kórház. Vidám utazás volt Kőbányáról a János kórház a 40 fokos lázas gyerekkel, akinek nem sok ereje maradt a fájdalomtól.

 


A Jánosban a gyerekügyelet épülete a lehető legtávolabbi ponton, fent a hegyen van. A kisfiamat vittem a kezemben, rendesen megizzadtunk. Feleségem mögöttünk futott, a másik gyerekkel aki hordozóban ült, 4 hónapos. Először betévedtünk a gégeosztályra, ott mondták hogy a gyerekgége a gyerekosztályon van. Futás tovább, vakon persze, mert egy fia tábla, útjelző nem volt. A cél közelében egy köpenyes fickó telefonált, tőle kérdeztem hol a gyerekosztály. Mondta, itt balra. Befutottunk. Egyből mondta ott valaki, hogy szólnak a doktor úrnak. (Mi van ha egy fulladásos beteg van ott? ) Ekkor 8 óra körül járt az idő. Ezután 20 percig ültünk ott az izzadt lázas gyerekkel a huzatos folyosón, mire odaért. Nem várt rá senki más, csak mi. A telefonáló fickó volt, gyerekgégész szakorvos. Egyből elnézést kért, hogy kint nem a gégészetet kerestem, hanem a gyerekosztályt ezért nem jött egyből, hanem az emeleten dolgozni kezdett. Mondom semmi baj. Miután megbeszéltük a kórelőzményt, az adatokat felvette, mondta hogy üljünk be a székbe, ölemben a gyerek. Megnézte a fülét, az orrát, és a torkába is belenézett. A gyerek beszélni nem tudott, szája feldagadva. Mondta, hogy ez egy tüszős mandula gyulladás, elég csúnya, miért nem kapott Cataflamot. Azt mondta, olyan fájdalma van a gyereknek, mintha ezer méhecske csípné torkát egyszerre. Felírta a Cataflamot, mondta hogy ha ezt beszedi, majd fog tudni inni, aztán viszlát. Még azt megbeszéltük, hogy a legközelebbi ügyeletes gyógyszertár a délinél van… Nem kértünk fájdalomcsillapítót tőle, bíztunk benne, hogy tudja mit mond a Cataflammal.


A gyerek ekkor már nem igazán volt magánál, mint utóbb kiderült iszonyatosan kiszáradt.


Irány a gyógyszertár, aztán haza. A gyerek torka annyira be volt gyulladva és olyan váladékréteg volt rajta, hogy a Cataflamot nem bírtuk lenyomni a torkán, csak minimális mennyiséget, fennakadt a lepedéken, üvöltött, nem tudott inni utána, ezért úgy döntöttünk irány a Heim Pál. Eddigre (éjjel fél kettő) ideért egy orvos ismerősünk is, ő mondta ki a végső szót, baj van ki van száradva, kórház.


A Heim Pálban az ügyeletes orvos megnézte, azt mondta csúnya, majd ott tartott minket. A gyerekbe egy órán belül csöpögött az infúzió.


Másnap délelőtt jött a gégész, megvizsgálta, majd az utasítására a nővérek ügyesen egy szerrel, meg kaparóval leszedték a váladékot. A gyerek ettől kezdve tudott újra beszélni, fokozatosan egyre jobban van. Minden hálánk a Heim Pálos orvosoké, nővéreké.


Kérdésem: Az orvos látva a gyereket, miért nem adott azonnal fájdalomcsillapítót, miért nem szedte le a váladékot, lepedéket (ahogy másnap a kollégája ezt simán megtette) hogy a gyerek jobban legyen, és ami a legfontosabb, miért engedett el minket, orvosként hogyan nem látta, hogy a gyerek végzetesen kiszáradt. Végtelenül felháborít ez, mert ha belegondolok, veszélyeztette a kisfiunk életét. Ha akkor kivárjuk a reggelt, nem is tudom mi lett volna…


(Durva példa, de a múltkor a kocsi kerékcseréjénél a szerelő szólt, hogy ha nem javíttatjuk meg a felfüggesztést, ki fog esni a kerék, és balesetet szenvedünk. Nem volt köteles szólni, ő gumis volt, de mégis…)

 

Amit még hozzátennék. Igen, mi szülők is érzünk felelősséget. Egy nappal előbb kellett volna szakorvoshoz mennünk, de azt hittük hogy… És nem szabad azt hinni. Ha a gyerek egy napig nem iszik eleget, menni kell. Mert ha időben mész, akkor könnyebb a segítség.

 

Tisztelettel: Kiss Dávid

 


 

Nyereményjáték! Töltsd fel egy fotót az autódról és nyerj egy iPad 2-t!

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Irkutszk 2011.06.07. 16:39:34

@Turchi: Nem értek egyet az ilyen következtetéssel. Először is, minek ír posztot, ha nem kíváncsi, vagy elutasítja mások véleményt. Másodszor, rengeteg tanács van a kommentek között, ahelyett, hogy megsértődik, tanulhatna is belőlük. Tudod, mint a közmondásban: Okos ember a más hibájából, buta a sajátjából sem tanul. Saját magának csinál rosszat az, aki nyilvánosság előtt előad egy történetet, és utána visszautasítja a véleménynyilvánításokat. Főleg akkor, ha még a tanácsokat is.

mariablog · http://maria.blog.hu 2011.06.07. 16:41:52

Ezt az egy centi vastag (!) lepedéket, a torokban (!), amitől nem lehetett a gyerek torkába belátni (!), és amit csak úgy be lehetett nyúlni és le lehetett kaparni, és amitől a gyerek úgy hörgött (!), mint egy kis Darth Vader, ezt el tudná nekem magyarázni valaki?

Itt van róla szó: @Firpo hadnagy:

Irkutszk 2011.06.07. 16:42:17

@El Visco Stello: Igen, köszönöm, később olvastam csak a kommenteket. Azzal nincs semmi gond, csak valóban paradoxon, hogy az nem megy le a gyerek torkán :) Szerintem simán elfér egy inci-finci vízben vagy hideg üres teában, amiben már legalább egy korty lesz belőle, amit pedig le tud nyelni, még ha fáj is.

El Visco Stello (törölt) 2011.06.07. 16:43:09

@Irkutszk: Különösen vonatkozik ez egy bloggerre.

2011.06.07. 16:47:18

@Irkutszk: Szerintem nem a véleményeket, hanem a stílust és a félre-magyarázásokat utasította el.
@mariablog: Ez a lepedék téma nekem sem érthető.

adamantium 2011.06.07. 16:48:57

@Borcsika: az augmentin az egy félszintetikus penicillin származék + klavulánsavval megtuningolva, pár speciális kórokozó kivételével sokkal erősebb mint a penicillin G

Jim Raynor 2011.06.07. 16:54:16

@Irkutszk:

már ne haragudj, de a tahó beugatásokat miért is kellene elfogadnia? mert itt ez megy: van egy két jómadár, aki a poszttól függetlenül, és nem mellesleg igen gyökér stílusban, kapásból leoltja a posztolót. Ezek azok az emberkék, akiknek egyébként egyszer az a bajuk, hogy a hülye szülő minek rohangál azonnal az orvoshoz, máskor meg az, hogy a hülye szülő miért nem vitte a gyereket az orvoshoz. kicsit már unalmas.

adamantium 2011.06.07. 16:56:38

"a gyerek végzetesen kiszáradt" még szerencse, hogy a kedves levélíró nem tudja értelmezni ezt a mondatot, így a gyerek egy kis infúzióval megúszta a dolgot. ha meg fáj a gyereknek a torka és nem bír nyelni akkor más testnyíláson kell bejuttatni a gyulladáscsökkentőt :)

acidx 2011.06.07. 17:07:43

"A gyerek torka annyira be volt gyulladva és olyan váladékréteg volt rajta, hogy a Cataflamot nem bírtuk lenyomni a torkán, csak minimális mennyiséget, fennakadt a lepedéken" -kedves szülők,miért nem fogtatok egy darab gézt és töröltétek ki a gyerek száját??? ennyit ti is meg tudtok tenni, és lehet,hogy rögtön lemegy a cataflam.

Irkutszk 2011.06.07. 17:11:59

@adamantium: Arról nem is beszélve, hogy a penicillin injekcióban, az Augmentin meg szájon át is adható.

Irkutszk 2011.06.07. 17:12:52

@Turchi: @Jim Raynor: Tudta, hogy hova ír. És nem haragszom :)

Leroi 2011.06.07. 18:24:30

G.I. Joe, már megint súlyosan köhögsz...

Leroi 2011.06.07. 18:25:00

Ja és a Firpo a Klein David?
Aha...

Leroi 2011.06.07. 18:28:06

@mariablog:
Kezdetben még Anakin volt a gyerek, de Obi-van-Kenobi megvárta, amíg Darth Vaderré torzul a légzése.
Így jön össze lassan a Star Wars...

Van egy bizonyos német tabletta, amin azt írja, hogy "niederzuscheissen"...
Szerintem magasról ezeket a posztokat, mert a színvonaluk kb. odalennt van.

sárga nyúl 2011.06.07. 18:56:45

@Irkutszk: A Cataflamot mi kifejezetten fájdalomcsillapításra kaptuk a kórházban, és ha jól emlékszem 4 vagy 6 órás csúszással kapta a kúptól számítva (hasonló életkorban). Azóta is használjuk, mert kevés kell belőle, ritkán, és nagyon könnyű beadni. Szopogatós tablettát szerintem ilyen kicsinek nem írnak még.

2011.06.07. 18:58:51

@Irkutszk: "És nem haragszom "Én sem :-)

Leroi 2011.06.07. 19:07:33

@sárga nyúl:
Az átkozott diclocenac, rengeteg ellenjavallattal és mellékhatással.:(
Rheumatológiában még alkalmazzák, mi is szoktuk gyöki fájdalmakban szenvedő idős nyanyócáknál, de a gyerekemmel le nem nyeletném...

Leroi 2011.06.07. 19:08:16

Ó, szent billentyűzet...
Diclofenac...

Bikli néni 2011.06.07. 19:08:18

@El Visco Stello: "Sosem fogom megérteni ennek a lélektani hátterét. Miért este? Miért várnak addig?"

Hát, ez az örök dilemma. Azért nem mennek előbb, mert bíznak benne, hogy hatni fog a gyógyszer, hogy jobb lesz ez, csak várni kell. Aztán nem lesz jobb, csak rosszabb, irány az ügyelet, és bejön a te kérdésed.
Ha viszont valaki nem várja meg, hogy rosszabbodjon, és egy "köztes" állapotban megy el az orvoshoz, akkor meg jön a szirénázás, hogy miért kell minden sz@rral az orvoshoz menni...

Bikli néni 2011.06.07. 19:09:14

@Desiderata: Látom, ez a bakelás stílus kezd egyre népszerűbb lenni :DD

cenzorilla 2011.06.07. 19:13:24

@Leroi:

Itt is viharos az idő, de fog vissza magad légy szíves.

Bikli néni 2011.06.07. 19:13:52

@ReignOfdark: Aham, tea, cévitamin meg tantumverde. Mert vírusra nem adunk antibiotikumot, ez ugye errefelé már közismert. NADE: velem is megesett egy hasonló csúfság tavaly télen, én is ilyenekkel kúráltam magam, még orvoshoz se mentem, mert még csak egy nyamvadt hőemelkedésem volt. Ellenben semmit nem használtak ezek a reklámozott csodacuccok, és szombat estére már nem hallottam, alig bírtam nyelni, és emberi beszéd helyett már csak valami hörgés jött ki a számon, és valami iszonyú fájdalom. Szombat estére lett elviselhetetlen, akkor másztam el az ügyeletre, és miután elhörögtem a bánatomat meg megállapította, hogy ez gégegyula, meg arcüreggyula meg mittoménmilyengyula, kaptam antibiotikumot is. Még meg is kérdeztem, hogy ezt minek, ha vírus, azt mondta, a baktériumos felülfertőzés miatt kell. Akár vírus volt, akár nem, a gyógyszertől két hét után végre meggyógyultam.
(És: kedves gégész orvoslány, mindez a Déltepsiben :))

Irkutszk 2011.06.07. 19:28:40

@sárga nyúl: Nekem erről a régi jó kenőcsök jutnak eszembe, amiket néha a nénik-bácsik panaszolnak, hogy már nincs (mert már meghótt a doktor, aki írta, és magisztrális persze). Pedig milyen jó volt. Aztán persze, nagyon remek kis kenőcs, tele van minden elképzelhetővel, persze, hogy hat :) Igazi gyógyszerész-tanonci csemege, mikor kapsz a kezedbe egy kb tíz-tizenkét összetevős kenőcsöt, oszt csináld meg. Na de elkalandoztam.

A diclofenac nagyon jó, nagyon hatásos. Nekem a tabletta jutott eszembe a szöveg alapján, és az tényleg nem egy hároméves szájába való. A cseppeket valóban adják kisgyereknek elég sokat, sajnos. (Elsősorban azért sajnos, hogy kell.) Én akkor már inkább az ibuprofen, paracetamol, valami noraminofenazon-szerűség hármasát kombinálgatnám. Ezek közül az első kettő recept nélkül kiváltható, az első kúp formában is; a harmadik meg kúp alakban is van gyereknek, és recept köteles (Supp. aminophenazoni vagy a Germicid-C mond bárkinek bármit?) Az ilyesmi gyerek lázcsillapítók pedig egyértelműen alap felszereltség egy gyereknevelő családban. Az ilyenekért véleményem szerint nem akkor rohangálunk az orvoshoz, ha épp lázas a csöpp, hanem akkor, amikor egészséges. De megint elkalandoztam.

Egyébként:
Cataflam (diclofenac), Nurofen (ibuprofen), Algopyrin, Supp. aminophenazoni, Germicid (aminofenazon-származékok): Gyulladáscsökkentő, láz- és fájdalomcsillapító.

Panadol (paracetamol): Láz- és fájdalomcsillapító.

Ha akárkinek mindkét, vagy mindhárom kínja van, mindegyikre hatnak ezek a szerek. Oks?

Bikli néni 2011.06.07. 19:29:21

@Irkutszk: Nos, én kétszer vetemedtem életemben arra, hogy Cataflamot vegyek be, mert már annyira elviselhetetlen volt a fájdalom. Egyik alkalommal se használt :D (a második ilyen próbálkozásnál Tramadolort nyertem kezelésnek :P)

El Visco Stello (törölt) 2011.06.07. 19:30:43

@Bikli néni: Nem, a szirénázás akkor jön, amikor éjjel kettőkor csapzottan beesnek az ügyeletre, hogy istenemmostmileszegyhetelassannőlagyerekhaja.

Egyébként ezen én már 30-án kibosszankodtam magam. Ugyanez anyuka-kislánya leosztásban. Ma már csak legyintettem.

El Visco Stello (törölt) 2011.06.07. 19:33:33

@Irkutszk: ...és mindegyik nyugtató is egy kicsit:))) Ami szintén fontos egy hullafáradt gyermeknek.

Bikli néni 2011.06.07. 19:34:08

@Leroi: Szió! A posztok színvonalát a hozzászólások tartalma is emel(het)i ám... ;)

Irkutszk 2011.06.07. 19:36:24

@El Visco Stello: Csak a Germicid C-ben van nyugtató. A többiből a megnyugtatás két dologból jön össze: Az egyik, hogy a szülő megnyugszik, mert kapott a gyerek valamit, amire azt mondták, hogy javítani fog a gyerek állapotán, és ő ezt elhiszi. A másik, hogy a gyerek is elhiszi :) Ez nem becsapás, egyszerűen a bizalom kérdése, hogy amit kapok a kis fehér (vagy nem fehér) tablettában (vagy nem tablettában), azt okosok készítették, juttatták el éppen hozzám, és mondták meg, hogy vegyem be.

Irkutszk 2011.06.07. 19:37:08

@Irkutszk: Ja, meg hogy kevésbé fáj, illetve lemegy a gyerek láza, ami meg azt eredményezi, hogy pihentető alvásban lesz része, nem pedig lázálomban tengődik.

sárga nyúl 2011.06.07. 19:58:30

@Leroi: Jól elbizonytalanítottatok ez ügyben, pedig azt hittem, jót teszek. :( Na de a pokol felé vezető út sárga téglával van kirakva. :D

sárga nyúl 2011.06.07. 20:01:22

@Irkutszk: Nurofentől anno kiütéses lett, úgyhogy azt ezért mellőzzük. Az a Suppositorium... amidazofenes kúp viszont tényleg jó, az is van itthon. Algopyrinből létezik oldott verzió?

Irkutszk 2011.06.07. 20:07:38

@sárga nyúl: Az Algopyrin rokona a kúp (a Germicidben is az van, meg a Supp. aminophenazoni-ban is).

Algopyrin oldott formában injekció létezik, elvetemültebbek képesek azt meginni, de én ezt az üvegszilánkok miatt nem javasolnám (ampullás kiszerelés).

Bikli néni 2011.06.07. 20:08:40

@sárga nyúl: Végig a sárga köves úton! És az út végén már Smaragdváros vár :)

2011.06.07. 20:09:17

@Bikli néni: Felülfertőzésre megy az antibiotikum, ez világos. A tüneti kezelés nem mindig hat. Épp ezért tüneti. Ennek ellenére a helyes eljárás első körben megállapítani, hogy vírusos vagy bacis a fertőzés, és ha vírusos, nem jó az antibiotikum.

Amúgy... ha bakteriális, akkor sem mindig. Bizonyos baktériumok magukban tárolják a méreganyagokat, mások kibocsájtják őket. A masszív antibiotikumozás igazából az utóbbi csoportra hat (vagyis az előbbire is hat, csak nem lesz jobban a beteg), mivel az első esetben az elpusztuló baktériumokból a toxinok a vérbe kerülve galibát okoznak. Ha pl. ez egy hasmenéses fertőzés, akkor nem igazán adnak túl sok antibiotikumot addig, amíg a szervezet ki nem ürített elég bacit ahhoz, hogy a meglévők gyógyszeres kinyírása ne okozzon különösebb kockázatot. Tehát kapják az immunerősítőket és persze a rengeteg folyadékot kiszáradás ellen.

Irkutszk 2011.06.07. 20:17:29

@ReignOfdark: És tessék mondani, a széntablettáról leszoktunk már? :(

Bikli néni 2011.06.07. 20:21:43

@ReignOfdark: Így már érthető, köszi :)

Firpo hadnagy · http://krumplishal.blog.hu 2011.06.07. 20:24:07

Soha ne mondd, hogy soha...

CSak a lepedékről egy szó. Nos hidd el, van az a lepedék, amit nem kaparsz le gézdarabbal...
De látod, minket vádolsz hogy miért nem szedtük le, egyszerű mint a pofon, de a szakorovos, hogy nem szedte le, az teljesen rendben van... picit kettős a mérce... :)
Az augmentin duo hatott végül vénásan, és lepedék nélkül a cataflam is csillapította a fájdalmat!

A hibánkat elismertem, aki segített annak megköszöntem.
K.D.

Leroi 2011.06.07. 20:42:48

@sárga nyúl:
És a sárga téglán sárga nyulak szaladgálnak...:)
Bocs!:)
Egyebekben Irkutszk és ReignOfdark minden szava aranyat ér, ezt kövesd.
Az én mefisztói szereplésem legyen egy
szabó-istván-i film része (K.M. Brandauer alias Hendrik Höfgen), azt ne vedd komolyan.

Leroi 2011.06.07. 20:43:38

@Bikli néni:
Ezer puszkó, elnézést a tegnap estéért és válasz ment!
;**********

Bikli néni 2011.06.07. 20:43:57

@Firpo hadnagy: Ezen a blogon - egyébként a többiek hajlamosak elfelejteni, hogy ez elég sok fórumon divat - előszeretettel piszkálják a hozzászólók a posztolót. Az én elméletem abból indul ki, hogy akik ide találtak már, és küldtek is be történeteket, már minimális helyismerettel rendelkeznek, és tudják, hogy fognak itt kapni hideget-meleget.
Vonatkoztass el attól, hogy néhányan nem túl hízelgő stílusban írnak, és simán csak fogadd meg a jótanácsokat, és a jövőre nézve vond le a megfelelő következtetéseket.
Minden jót a gyerekekhez :)

sárga nyúl 2011.06.07. 20:44:35

@Irkutszk: És ahhoz mit szólsz, hogy a babákkal Calcimuscot itatnak allergia ellen, ami szintén ampullás? Nem beszélve az inhalátorba használandó "sós víz"-ről, ami szintén. Folyton azt lesem, hogy nincs-e benne szilánk.

Bikli néni 2011.06.07. 20:53:25

@Leroi: Láttam, köszi, semmi gond ;) :*

Irkutszk 2011.06.07. 20:55:44

@sárga nyúl: Nem tudok mit szólni, én egyszer már kitaláltam, hogy műanyag ampullás ilyeneket fogok készíteni, és jó pénzért eladom, de folyton kicsacsogom az ötletemet, ráadásul rossz helyen, senki nem vevő rá, és így nincs is a piacon. Se az én, se a más zsebének megtömése örömére :P

2011.06.07. 20:57:00

@Irkutszk: Persze, orvosi szénnel is lehet segíteni a folyamatot. Én úgy tudom, hogy azt ilyen esetekben glaubersóval kell adni, először sok folyadékkal a széntablettát, aztán fél-egy óra múlva a sót, hogy a megkötött baktériumokkal/toxinokkal együtt kipucolja a tápcsatornát. Viszont a lényeg a szénnel is a szervezet önvédekező mechanizmusának segítése és a tüneti kezelés.

sárga nyúl 2011.06.07. 21:03:03

@Bikli néni: :D
@Leroi: Pedig már majdnem Dorothyra változtattam a nickem. :D
Igen, ez az ő profiljuk. De azért jól játszol, azt el kell ismerni! :)

Irkutszk 2011.06.07. 21:05:30

@ReignOfdark: Én azért forszírozom a szenet (vagy a fehér agyagot (Bolus adstringens, hatóanyag: Bolus alba)), mert az fertőtlenít is a nagy fajlagos felülete miatt (azért köti meg a vizet is egyébként).

Nekem a glaubersót már nem nagyon reklámozták az egyetemen :) Inkább idős nénik-bácsik hashajtójaként ismerem.

sárga nyúl 2011.06.07. 21:06:29

@Irkutszk: Kitaláltad azt is, hogy milyen műanyag az, ami mindennek ellenáll, amit beletöltenek és könnyen nyitható? És a fertőtlenítés? Amennyire tudom, a fecskendőket pl. valami nagyon erős vegyszerrel fertőtlenítik, ami a dolgozóknak eléggé árt.

Bikli néni 2011.06.07. 21:17:36

@Irkutszk: A glaubersó = keserűsó?

Irkutszk 2011.06.07. 21:20:43

@Bikli néni: Nem, de hasonlók. A glaubersó nátrium-szulfát, a keserűsó pedig magnézium-szulfát.

@sárga nyúl: Oh, ezt a problémát szerintem már megoldották a műanyag infúzió-tasakok gyártói ;) (csökkentett hőn történő autoklávozás)

Leroi 2011.06.07. 21:24:00

@Bikli néni:
Nicht Bittersalz, sondern Glaubersalz, die Irkutsk hat richtig gesagt...

Irkutszk 2011.06.07. 21:24:08

@Bikli néni: Nincs mit.

@sárga nyúl: @Irkutszk: De az ilyet egyébként kitalálták már: Például a Normaflore műanyag ampullákban van.

Irkutszk 2011.06.07. 21:26:51

@Leroi:
Jawohl, ich bin immer recht. (Wenn ich habe recht nicht, lese bitte die erste Satze.)

Leroi 2011.06.07. 21:27:26

@Irkutszk:
Jelenleg a TEVA a Salsol A-val a fiz.só majdhogynem kizárólagos piacvezető előállítója...

2011.06.07. 21:31:52

@Irkutszk: wenn ich nicht recht habe

Amúgy nátrium-pikoszulfát a modernebb pl., nem?

sárga nyúl 2011.06.07. 21:39:17

@Irkutszk: Téééleg... :D
Ettől függetlenül zseniális ötlet, vajon miért nem használják másra?

Leroi 2011.06.07. 21:39:21

@ReignOfdark:
Jawohl, die Wörterordnung in der Satz, mein Herr...
Nátrium piroszulfát?

Leroi 2011.06.07. 21:40:47

Aha Stefan Müller-Liessner...

Leroi 2011.06.07. 21:45:34

@Bikli néni:
Lám a németben ez a legborzalmasabb feladat: a szórendet megtanulni. Elmondasz egy tehervonatnyi hosszú mondatot és a végén ott leskelődik az ige az utolsó kocsi ütközőjén, az a szó, ami az egész mondat lényegét jelenti...:)

Leroi 2011.06.07. 21:50:32

@Bikli néni:
De azért mi sem kell a szomszédba mennünk, ami a nyelvünk nehézségét jelenti. Egyik görög kollegám egy alkalommal Pesten megkérdezte, hogy mért veszekszem én a barátnőmmel (a mostani feleségemmel), haragszom rá? Felvilágosítottam, hogy egyáltalán nem veszekszünk, mire azt válaszolta, hogy ő úgy veszi ki a beszélgetésünkből (egy szót sem értett magyarul), mintha állandóan veszekednénk egymással. Lám, más nemzet fülében ilyen csengésű a nyelvünk.
De az is lehet, hogy előre megérzett valamit a pasas...:P

Leroi 2011.06.07. 21:51:15

Az első mondat végén jelenti=illeti...

Bikli néni 2011.06.07. 21:52:00

@Leroi: Nekem most már többen is mondták, hogy németesen (szórend) beszélek - magyarul! Hát csak pislogni tudtam, hogy ezt most hogyan...
(De lassan kikapunk már, hogy teljesen elgermánosítjuk a blogot :D)

Bikli néni 2011.06.07. 21:53:47

@Leroi: Fú, ki ne kapjál Leroi-nétól az utolsó mondatodért :D
Amúgy úgy hallottam, hogy a magyar a legnehezebb beszélt nyelv a világon, és írottban csak azért nem, mert a kínai meg a japán az írásjeleivel megveri :)

Leroi 2011.06.07. 21:54:14

@Bikli néni:
Gondolkodom rajta, hogy egy mondatot hogyan is lehet németes szórenddel elmondani...

Leroi 2011.06.07. 21:54:54

@Bikli néni:
Leroi-né az Lareine lenne franciásan...:)))

Leroi 2011.06.07. 21:56:01

@Bikli néni:
Én azt is a japánnal kapcsolatban, hogy az összes európai nemzetek közül a magyarok tanulják meg legkönnyebben a japánt. Fordítva nem tudom...

2011.06.07. 22:01:29

@Leroi: Na-pikoszulfát, ha jól tudom, a Guttalaxban is az van. Amúgy a szórend, hát igen, egyszer egy német adót néztünk egy albiban, és kérték, hogy fordítsak. Néma csönd fél percig, a srác elkapcsol, mondom mi van már? Hát nem tudod, akkor hagyjuk. Mondom tudom, csak még nem ért a mondat végére :-)

Leroi 2011.06.07. 22:01:41

A Les Parapluies de Cherbourg c. régi romantikus fr. filmet pedig végigéneklik a szereplők a legkisebb párbeszédig...
Így is lehet beszélgetni...

Leroi 2011.06.07. 22:04:16

@ReignOfdark:
Utánanéztem a Guttalaxnak, persze a vegyületet nem ismertem, azért volt furcsa ez a pikoszulfát, köszönöm szépen...
A fordításos jelenet nagyon komikus lehetett...:)

Bikli néni 2011.06.07. 22:10:35

@Leroi: Próbálj egy magyar mondatot KATI-szórendben elmondani.

Leroi 2011.06.07. 22:26:24

@Bikli néni:
Aha...
Hogy tudásom mégis mily keveset ér...

/Jó lesz így?:))/

Bikli néni 2011.06.07. 22:27:51

@Leroi: Jóvanna, mondtam már, hogy nem tudok franciául :)
(Azt egyébként észrevette más is, hogy össze-vissza jeleníti meg a kommenteket? Kikészült tőlünk a blogmotor :P)

Jó éjszakát!

Leroi 2011.06.07. 22:28:25

Talán csak verselni lehetne KATI szórend szerint...:)))

Bikli néni 2011.06.07. 22:29:59

@Leroi: Kicsit még a korabeli stíluson csiszolni kell (--> helyezd át a mondatot egy századdal előbbre - házi feladat) :D
Na, szép álmokat mindenkinek!

Leroi 2011.06.07. 22:30:30

@Bikli néni:
Szép álmokat édes Bikli néni!

Irkutszk 2011.06.07. 23:33:42

@ReignOfdark: Igazad van. Bocsi a szórendi hibáért :)

A hashajtókba ne menjünk bele szerintem, mert nem kicsit túlhasználtak, és ez engem igencsak zavar. :/ Főleg ezeket a bélfal-izgatókat nem szeretem.

@Leroi: Akkor mondjuk meg nekik, hogy tátong még egy piaci rés, aztán hátha fizetnek az ötletért valamit ;)

El Visco Stello (törölt) 2011.06.08. 08:11:34

Na végre! Mindenki fölépült, megszünt az egésségügy.

Despota 2011.06.08. 08:14:59

@El Visco Stello: Ha arra célzol, hogy nem volt reggel új poszt, akkor elnézést, nem tudtam eddig gép közelbe kerülni. Már kint a friss levél, ráadásul egy pozitív fajtából.

Tower13 2011.06.08. 09:50:36

@Leroi: Leroi! én is lefickóztam volna elsőre. Mert a jánosban sok a fehér köpeny, némelyik nem orvos. Viszonylag sok nem az. Mondom, elsőre. Aztán kiderül, hogy orvos, akkor doktor úr. Ha mégsem úr.. hát.. meg ha nem orvosként viselkedik az más. De itt ilyen nem volt. Így az összes többi stimmel. Mária rövid összefoglalója is nagyjából. Bár a szövegben van egy kitétel, amit nem vettünk még figyelembe, amitől legalább halványan érthető a kérdése az apukának. (bár hogy miért tűri a helyzetet, hogy a gyerek nem iszik, majd jobban lesz...)"Felírta a Cataflamot, mondta hogy ha ezt beszedi, majd fog tudni inni, aztán viszlát" Tehát valamilyen infót kapott a doki, hogy nem ivott a gyerek egy ideje. A patikus, meg a többiek esetén nem tudom, kinek volt igaza, de itt, vagy apuci nem figyelt, azaz itatni kell a gyereket, vagy ha régen nem volt, akkor területi korházba bevinni és infúzió, Vagy a doki volt figyelmetlen. Nekem kevéssé vannak rossz tapasztalataim a jánosról, igaz, azért pár érdekes akad. De legtöbb olyan sérüléssel kapcsolódik, ami után úgy vagyok vele, "kellett neked elcseszni, hát mos szívjál te marha"

tbjárulékfizető 2011.06.08. 12:03:51

Egy dologról nem esett eddig szó: a bizalomról.
A szülő elvitte a gyereket először a gyerekorvoshoz, aki szakember, tanult ember, és alapból bízott benne, a tudásában. Csalódnia kellett.
Aztán bízott egy másik szakemberben, a gyógyszerészben. Itt is csalódnia kellett.
Végül bízott egy kórházi orvosban is, szintén oktalanul.
Azóta tudja, hol hibázott, bizonyára felkészültebb szülő lesz és azt is tudni fogja, hogy a magukat istennek érző orvosok - mert fizetésük nincs, hát valamivel kompenzálni kell-épp olyan halandók, mint ő, valamit tudnak, valamit nem és tesznek a betegre, ha nincs szerencséje és ilyennel akad össze. De jobb, ha erre készül a jövőben , legfeljebb kellemesen csalódik.
Jó, ha felkészül, olvas sokat , levelezik, blogot olvas és megismeri az alapvető gyerekbetegségek kezelését.

Az én fiatalságom idejében kicsit másként volt. Amikor fájt a gyerekem torka, akkor a gyerekorvos ellátott mindenféle tanáccsal, még azt is elmondta, mit igyon a gyerek ( tejcukorral és sóval kicsit ízesített forralt vizet, pici kamillateával, lényeg, hogy ne legyen íze) Amikor szájfertőzéssel adta ki a gyerekemet a gyerekkórház, kaptam fájdalomcsillapító oldatot, és ezzel érzéstelenítettük először a száját, aztán itattuk. Naponta eljött a gyerekorvos megnézni, eleget iszik-e a gyere, stb. Erdélyből települt át, csodálatos orvos volt.

Leroi 2011.06.08. 15:15:58

@tbjárulékfizető:
Az én gyerekkori doktorbácsim, akit szüleim megfogadtak, kiváló gyermekgyógyász volt, leült a pici konyhába anyukám mellé és milligrammnyi pontossággal magyarázta el a gyermekételek elkészítésének a mozzanatait, jóformán a mamámmal együtt főztek.
Szintén erdélyi, később kitelepült Izraelbe.

beste 2011.06.08. 16:01:10

Azért valamit lássunk be. Nem minden szülő (jómagam sem) egészségügyi dolgozó, és speditőr lévén k...ra nem is értek hozzá. Már annak is örültem, hogy középsuliban csak az első évben kellett kémiát tanulni.. Azt gondolom, hogy baromira hiányzik egy olyfajta képzés, hogy elmondják a leendő szülőknek / kisgyermekes anyáknak /ne-adj-isten még korábban sulis időkben, hogy ilyenkor mire kell figyelni, hogy vírusnak annyit tesz az antibiotikum, mint halottnak a szépségpakolás, stb. esetleg kibővítve azzal, hogy mikor lehet a doktort zaklatni, mikor kell kihagyni a dokit és azonnal mentő. Higgyétek el, néha az emberlánya piszok zavarban tud lenni, hogy azt se tudja, hova forduljon.

Abban a piszok szerencsés helyzetben vagyok, hogy kifogtam egy nagyon-nagyon jó dokinénit a lányomnak, aki tud célirányosan kérdezni, noch dazu ezt meg is teszi. Majd a vizsgálat és diagnózis után azt is elmondja, hogy a gyógyulásig mire kell figyelni, és mik azok a jelek, amire azonnal visszavinni (vagy sikítani neki telefonon) a gyereket akár éjszaka is.

tbjárulékfizető 2011.06.08. 16:46:02

@Leroi: @beste: Alakul a véleményünk, szerintem egyetértünk a következőkben:
A szülő alapból nem tudja, mit kell tenni.
A gyerekorvos is jobban jár, ha mindent elmond a szülőnek és ha az nem kérdez, akkor erre fel kéne figyelnie.
Valamit jobban tudtak Erdélyben, mert a többi gyerekorvos azért nem volt ennyire spiccen. Nekem Hartwig doktor úr-had írjam le a nevét- még orvosi könyvet is mutogatott, ha valahol elakadtunk, nem akadémikus kijelentései voltak, hanem könyvet elő és néztük.
Ez számomra a bizalom maximuma volt, nem akart tévedhetetlennek látszani.
És végül arra biztatott, hogy SOHA ne fogadjak el semmit kontroll nélkül, senki nem tévedhetetlen.

Barnamaci 2011.06.08. 21:01:58

Nem értem, hogy egy körzeti gyerekorvos miért ir virusra Augmentint????? Azt sem értem, hogy én anno hogy éltem át évente több tüszős mandulagyuszit, soha nem vittek orvoshoz viszont figyeltek, hogy eleget igyak. Persze fáj meg szar, de szerencsére fájdalomcsillapitókat sem tömtek belém. Ha a gyerekeimnek torokgyulladása van, akkor pihennek azt jóccakát :-) Ha lázasak, alszanak. Soha nem adtam még sem fájdalom, sem lázcsillapitót, mindig sokkal hamarabb túl is estek rajta, mint bárki ismerős akiket telegyógyszereltek.

beste 2011.06.09. 07:55:29

@tbjárulékfizető:
Azt én nem tudom, hogy mit tudnak Erdélyben, meg mit nem tudnak, én a mi dokinéninkkel teljesen meg vagyok elégedve, és életem során láttam már itthon is sok felkészült, kiváló, lelkes (és még sorolhatnám az ájult jelzőket) gyerekorvost, akiké minden tiszteletem.
Meg olyannal is találkoztam, aki bunkó volt, de azt meg igen hamar helyretettem. Nem gondolom, hogy más lenne a világ bármely pontján, itt is, ott is vannak ilyenek is, meg olyanok is.

zsoci 2011.06.11. 08:24:42

Nem olvastam végig a kommenteket, de két dolog nem hagy nyugodni a postban:

1, a Catalflam baromi erős fájdalomcsillapító, biztos azt kell adni egy gyereknek ?

2, Miért kellet az egész családnak, különsena 4 hónapossal, bemenni a korházba? Hátha elkap valamit ?

( az Augmentinről már mások nyilatkoztak )

Általánosságban, nem értem miért kell baromi erős szerekkkel agyongyógyszeezni a gyerekeket. Én úgy nőttem fel, hogy sose kaptam semmilyen anitbiotikumot, gyógyszerből is legerőbedd a kalmopyrin volt. Mégis felnőtem, egészségben .

Firpo hadnagy · http://krumplishal.blog.hu 2011.06.11. 18:57:13

@zsoci: Többen kérdeztétek, nem gondoltam hogy írok még ide, már elengedtük a sztorit, de felbosszant.
Adott egy család. Anya, apa, 3 éves gyerek, 4 hónapos gyerek.
A gyereket magas lázzal viszed a jános kórházba, ami a város másik végében van, kb 10 km. Berakva a gyerekülésbe hátul. Te elmennél így egyedül??? Anyaként nem ülnél be mellé? Érthetetlen a rosszindulat, ami azt felételezi, hogy azért megyünk mert igy megsajnálnak, vagy hogy elkapjon ő is valamit. EGyszerűen mivel én vezetek, a gyereket berakva hátra az ülésébe muszáj volt mindnyájunknak menni. NEm is értem...
Inkább azon beszélgettünk volna, hogy van az hogy egy világvárosban az ügyelet a város másik felében van.
K.d.

Desiderata 2011.06.11. 20:25:59

@Firpo hadnagy: Én sose bánom,ha az egész család jön be a beteg gyerekkel (de lehetőleg ne több,mint 4 ember). A kísérő szülőnek nagyon nehéz érzelmi szituáció ez, neki is szüksége van a család támogatására. És valóban nem egyszerű a gyerkőcöt szállítani, főleg, ha a szülő aggódik, ideges - jobb, ha nincs egyedül.

zsoci 2011.06.11. 22:33:45

@Firpo hadnagy: Rosszul gondolod, semmi roszindulat, vagy hátsó szándék feltételezése nem volt benne, csak eszembe nem jutna, hogy 1 gyerekhez két szülő kell. Nekem eszembe sem jutna a kicsit azért cipelni, hogy a másikat elvigyem orvoshoz.Az én környezetmben, családomban ez nem szokás.

A város másik vége- már ne haragudj- de kocsival nem kérdés. Azt hittem tömegközlekedéssel szívtatok. Én napont a városban ( igen ugyanebben ) megteszek kb 50-80km-t és főként napközben, munkaidőben. Az sem gond.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.06.11. 23:11:01

@Barnamaci:
hát neked akkor egész életedben kiszabott nagy mákod volt.
Ebből azért nem érdemes túl sok következtetést levonni a többi négymilliárd ember életére és betegségeire vonatkozóan.
Ugye, egyetértünk?

kutykuruty 2011.06.22. 23:46:01

barnamaci, akkor igen felelőtlen szüleid voltak, ha tüszős mandulagyulladással nem jártál orvosnál.
szerencséd van, hogy nem szedtél össze semmi komolyabb szövödményt. )pl. szívbetegség)

inf3rno 2014.07.27. 08:18:59

@Irkutszk: "Én akkor már inkább az ibuprofen, paracetamol, valami noraminofenazon-szerűség hármasát kombinálgatnám" Az ibuprofen elméletileg májkárosító, a paracetamolnak szintén van májra káros lebontási útvonala, ha túladagolják (ami egy kisgyerek esetében egyáltalán nem nehéz). Én egyiket sem javasolnám. Cataflam-ot én kétszer szedtem eddig be, az első alkalommal műtét után, és totál kiütött, kb azt sem tudtam, hogy hol vagyok, a második alkalommal ínygyulladásra, és alig használt valamit. Gondolom ember függő a dolog, de én inkább maradok a jó öreg algopyrin-nél, az mindig működik nálam mellékhatások nélkül.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása