Betegszállító nincs, mehetsz taxival

2011.04.25. 06:00

Kedves blog!


Történetem friss, mindössze egy nappal ezelőtt játszódott a fővárosunkban. Történt ugyanis, hogy a testvérem rosszul lépett, érzett egy nagyon erős fájdalmat a lábában, összecsuklott és úgy maradt, nem tudott felkelni. Első ijedtségében hívta édesanyámat, mert senki sem volt otthon éppen, ő mondta, hogy hívja a mentőket.

 


Testvérem így is tett, hívta a 104-et, elmondta, hogy mi történt. Mondták, hogy ne mozogjon, maradjon a a fenekén, jönnek. Így is lett, egy óra és néhány perc után a mentők kiértek, berakták a kocsiba és kórházba szállították. Közben édesanyámmal tartotta a kapcsolatot telefonon és elmondta, hogy Az Árpád kórházba viszik. Ez már önmagában elég érdekes történet, hiszen a Baleseti körülbelül 10 percnyire van tőlünk gyalog, de ők tudjak, hova kell vinni a sérültet.


Beértek vele, egy folyosón várt majdnem két órán keresztül, mire valaki odament hozzá és kérdezte, mi történt vele.Elmondta, hogy hogy esett a baleset. Mondták, hogy még legyen türelemmel, nemsokára megröntgenezik. Vár egy újabb jó fél órát, ekkor végre tényleg érdemben foglalkoztak is vele. A kórházban állítólag egyébként elég nagy pangás volt, szóval érthetetlen, mi tartott ennyi ideig.


Megnézték a lábát, megállapították, hogy ínszalag szakadás történt, be kell gipszelni. Így is lett, megtörtént a gipszelés, kapott fájdalomcsillapítót, elmondták, hogy mit kell majd otthon csinálnia (injekciózás, felpolcolás,s stb.), majd ismét visszaültették a folyosóra. Testvérem kérdezgette, hogy most mi lesz a menetrend, maradnia kell, vagy hazamehet, mondták, hogy mehet, másnap újra be kell jönnie keringés vizsgálatra. Testvérem rákérdezett, hogy hazaviszik-e betegszállítóval, vagy mi lesz. Mondták, hogy persze hazaviszik, pénzért, de csak majd valamikor este 10-11 környékén, vagy még később, egyelőre pontosan nem tudják megmondani. Addig ott kellene maradnia a folyosón ülve. Testvérem mondta, hogy az sajnos nem jó, mivel épp az imént mondták neki, hogy a lábát egyfolytában vízszintben kellene tartania a trombózis veszély miatt. Erre csak a vállukat vonogatták, hogy sajnos ezzel ők nem tudnak kezdeni semmit.

 

Erre az öcsém felhívta édesanyánkat, hogy megkérdezze, mi legyen. Sajnos kocsink az nincsen, anyukám pedig még mindig nem ért haza (vidéken volt), azt tanácsolta öcsémnek, hogy hívjon taxit és azzal induljon haza. A gond csak annyi volt, hogy pénz nem volt nála. ekkor riasztott engem, hogy rohanjak haza és fizessem ki a számlát (amely végül több, mint 5 ezer forint lett). Természetesen haza mentem.

 

Megérkezett tesómmal a kocsi, rendeztem a számlát, majd az egyik szomszédunkkal kézben felvittük öcsémet a harmadik emeletre.


Másnap az előírás szerinnt visszamentünk a kórházba (ismét taxi) az ominózus keringés vizsgálatra. A doktor , aki ott volt éppen elképedve hallgatta végig, hogy miért jöttünk. Elmondta, hogy végtelen nagy hülyeséget mondtak nekünk, mert erre a vizsgálatra az ég világon semmi szükség nincsen, nem is csinálják meg, majd a kontrollra legyünk szívesek visszajönni, amikor a járógipszet megkapja az öcsém. Elég mérgesek voltunk, de nem tudtunk erre mit mondani, haza jöttünk (mondanom sem kell taxival).

 

Most itt tartunk, öcsém gipszben fekszik egész álló nap, adja magának az injekciókat. Órákat várt(unk), kifizettünk több, mint 10 ezer forintot taxira, holott, ha a közelben található kórházak egyikébe viszik, mindez nem lett volna, feleslegesen visszarendelték és még annyit sem mondott senki, hogy bocsánat. Ezért érdemes fizetni a tb-t.
 

 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugyandehogy (törölt) 2011.04.25. 07:27:23

"mondták, hogy menjen vissza"
"nincs szükség a vizsgálatra"

mi volt az ambuláns lapon??

TamásD 2011.04.25. 08:38:54

Arra, hogy valóban kellett volna másnap visszamenni vizsgálatra, vagy sem, nem reflektálnék, nem értek hozzá (bár rendes körkörös gipszet nem bontanak le naponta).

Az viszont tényleg így van, hogy ha betegszállítót hív az ember, ha nincs sürgősség, akkor jönnek,amikor akarnak... izé, amikor tudnak. E fölött az adott kórháznak nincs befolyása és a sokszor a kórházi személyzetnek kell hallgatni órákon át a szitkozódást, hogy hol késnek már.

ccke 2011.04.25. 08:51:54

A sérülteket feltalálási hely szerint területileg illetékes kórházba, viszik, ez nem mindig a legközelebbi kórház, főleg Pesten, ahol viszonylag sok kórház van, de az agglomerációt is ezek a kórházak látják el.
A betegszállítót pedig általában 6 órán belülre lehet rendelni, ami praktikusan azt jelenti, hogy 5és fél óránál előbb biztosan nem fognak jönni...

Mágia 2011.04.25. 09:00:31

Ha a posztolónak nem lett volna pénze taxira, az öccse megvárta volna, amíg hazaviszi a betegszállító.

Úgy, ahogy mindazok, akiknek nincs fölös pénzük taxira, kocsijuk sincs és ismerősük sincs, aki szállítsa őket, ellenben a szabad idejük végtelen azon a napon.

Ez a történet miért lett poszt? Mindenki abból főz, amije van.

Dr.laikus PhD 2011.04.25. 09:04:25

Minden nap más az ügyeletes kórház.
Árpád sajnos borzasztó.
Szokták a fekvő gipszet ellenőrizni.
Engem nem másnapra rendeltek vissza, de opció volt, ha feszít akkor menjek.

keresdazorvosod.macosz.hu/orvoskereso_mentett-korhazi-ugyelet-korhazi-ugyelet-budapest-xi-kerulet.html

Erika László 2011.04.25. 09:07:36

Ez a poszt ismét felhívta a figyelmet arra, h nagyon nincs minden rendben a mentőszolgálatnál ill. a betegszállítás terén.

Igaza van a posztolónak, minek fizeti a tb-t, ha még neki kell tizezreket taxira kiperkálnia. Én sem üldögélnék fél napokat egy kemény műanyag széken a kórházi folyosón a törött lábamat lógatva.

El Visco Stello (törölt) 2011.04.25. 09:30:58

Segítsetek megérteni a posztot!
Van egy határ, amikor egy sérelem posztot érdemel. Ezt a határt nyilván az én értékrendem határozza meg. A posztbéli sérelem a közelében sincs ennek.

A sérüléstől, szállítással együtt ellátták 3 órán belül. Ez inkább jó eredmény, mint rossz. Innentől kezdve a család vihette volna, ahová akarja. Érthető, hogy erre nem volt lehetősége.
Én - ha valamire nincs lehetőségem - várok addig, amíg a helyzet nélkülem is megoldódik. Nem tudok olyan szituációt elképzelni, hogy egy frissen gipszelt beteg siet valahová. A posztoló maga írja, hogy "pangás" volt, tehát bárhová feltehette volna a lábát. Ez nem valami kényelmes, de a célnak megfelel.

Az EÜ nevében csak annyit mondhatok: Szívesen kedves posztoló, örülünk, hogy segíthettünk és sajnáljuk, hogy így sem tudtuk az Ön igényeit hiánytalanul kielégíteni!

Dr.laikus PhD 2011.04.25. 09:38:21

Jó lenne, ha kint lenne a kórházak látható tace-paoi között.

Annyi, mint a taxi, de felviszik az embert az emeletre lift nélküli házban is.
Van, hogy azonnal jön, de kevesebbet kell rájuk várni.

betegszallitas.lap.hu/

Dr.laikus PhD 2011.04.25. 09:50:13

@Erika László:

A világon sehol nincs, hogy mentő viszi haza a beteget.

Van viszont, hogy kórházban
CSAK tolókocsival közlekedik még az is akinek erre már nincs szüksége.
Ebből következik, hogy kitolják a kocsijához, vagy a taxihoz.

Leroi 2011.04.25. 09:52:26

Nálunk hétvégén nincs betegszállítás, csak mentés.
Ilyenkor mindenki egyéni lehetőségei szerint oldja meg a szállítást.

Erika László 2011.04.25. 10:02:31

@Dr.laikus PhD:

"A világon sehol nincs, hogy mentő viszi haza a beteget."

Ezt nem értem. Az én anyámat mindig mentő hozta haza, amikor éppen külföldön dolgoztam és nem tudtam érte menni.

Sőt. A múlt héten az egyik kisvárdai ismerősömet mentő hozta fel az ortopédiai klinikára vizsgálatra meg vitte utána haza. Ő is jöhetett volna meg mehetett volna vissza vonattal és taxival, de nem így történt. Akkor h is van ez?

Dr.laikus PhD 2011.04.25. 10:12:04

@Erika László:

Mert nálunk a mentőszolgálat lát el szállítási feladatot is.
Ez nem jelenti azt, hogy ez így jó.

Nyilván ha valakit vidékről kell hozni is más, meg az is amikor valaki haza tud menni, mert a távolság ezt lehetővé teszi.

Az meg baj, hogy mehetett volna vonattal. Ezek szerint tudott?
Más a magatehetetlen beteg, vagy akinek feküdni kell és nem tud végig ülni 5 órát.

Súlyozni kéne, átgondolni mit fizessen a TB és mit mi.

Mágia 2011.04.25. 10:12:16

@Erika László:

Ez úgy van, hogy türelmesen megvárták, amíg rájuk került a sor a szállítással.

De gondolom, ez nem mentő, tehát a beteg ellátására is alkalmas egység volt, hanem sima betegszállító, hiszen a beteg hazaszállítása nem igényel sem útközbeni ellátást, sem szakképzett kíséretet.

necroticism 2011.04.25. 10:12:35

Igaza van a posztolónak, fizeti a "tb"-t, és még egy nyüves helikoptert sem képesek küldeni érte, ami hozza-viszi. Meg ezek a kényelmetlen kórházi székek! Meg az unalmas várakozás!

Na, de igazából tudom én, mi itt a lényeg:drága volt a taxi. Ilyenek ezek a taxisok, kegyetlenek, nem vették figyelembe, hogy itt egy betegről van szó.

Erika László 2011.04.25. 10:19:52

@Máгia:

Igen, betegszállító kocsik voltak. A kisvárdai eset engem megdöbbentett, mert a nő járóképes volt. Talán lezsíroztak vkit, azért hozták fel meg vissza.

phoboss 2011.04.25. 11:19:49

Mi ebben annyira felháborító? Csak egy begipszelt lábú beteget naná, hogy nem visznek haza mentővel, az már nem az ő dolguk. Amúgy én is voltam hasonló helyzetben, órákba telt, amíg el tudtam intézni, hogy valaki értem jöjjön autóval (nem számítottam arra, hogy gipsz lesz), de eszembe sem jutott, hogy a mentősök feladata lenne ezt a problémát megoldani, sőt, segítőkészek és kedvesek voltak az orvosok, a gipszelőből elkísértek egy székig, fel is tudtam tenni a lábamat egy másikra, később felajánlották, hogy tolókocsival kivisznek az autóig.
És hogy egész álló nap feküdni kell és injekciókat kell adni, hát ez van, ha gipszben van a lábad.

adamantium 2011.04.25. 11:19:49

@Erika László: mentő garantáltan nem vitte. mentő csak olyan beteget szállít akinek mentési igénye van. betegszállító az már nem kizárt. azt a háziorvos rendeli meg

adamantium 2011.04.25. 11:27:25

na szal a véleményem: nem voltam ott, nem vizsgáltam a beteget, de ínszalagszakadásra gipsz???? főleg járó??? hol élünk meg mikor? a II világháborúban???
a külbokaszalagszakadást (mert úgy nézem ez volt) az ember ortézissel kezeli (aircast). esetleg ha nagyon duzzadt akkor egy hét gipszsín. ha meg minden el van szakadva akkor műtét.
amit a gipsszel nyerek a stabilitásban azt elvesztem az ízület károsodásában a hosszú rögzítés miatt.
maradva a gipsznél: az azért túlzás, hogy állandóan vízszintesen kell tartani. lehetőleg a címszó.
körkörös felvágott gipsznél másnap kötelező a kontrollvizsgálat. a láb tovább duzzadhat, beledagad a gipszbe, leáll a keringés, el lehet veszteni így egy kezet vagy lábat (Volkmann kontraktúra után guglizzon aki nem hiszi)
betegszállító pedig annak jár akinek állapota nem teszi lehetővé a tömegközlekedési eszközök igénybevételét. én a fekvőgipszeseket betegszállítóval küldtem haza ha igényelték, itt adok nekik 2 mankót meg egy taxiutalványt

Mágia 2011.04.25. 11:57:31

OFF:

Mondjuk az jó lenne, ha a blogszerkesztő nem csak a "beteg orvos kórház panasz" címkéket ismerné, hanem betenné címkének a posztban felmerülő betegség nevét is.

Ez azért lenne jó, mert onnantól kezdve az adott betegség címkéjével rendelkező további posztok listája is megjelenne az adott poszt alatt, mint ajánlott bejegyzés, plusz a címkére kattintva ki lehetne listázni az adott címkével összekapcsolt összes további posztokat.

jágör68 2011.04.25. 12:23:13

1-1-1-gyök 4-1-1- próba...

jágör68 2011.04.25. 12:29:59

"A kórházban állítólag egyébként elég nagy pangás volt, szóval érthetetlen, mi tartott ennyi ideig"
Mondjuk, hogy az EGYETLEN ügyeletes traumatológus éppen operált. Az ambulanciás orvosnak is be kell mennie asszisztálni, ha olyan (nagy) a műtét. De lehet, hogy egy orvos van mind2 melóra és egy behívhatós.
A betegszállítókról meg annyit, hogy Csongrád megyében épp május 1-től lesz fizetésképtelen a legnagyobb (NÜKE).
Lehet, hogy a posztoló fizet TB-t, de rajta kívül még 7 millióan SEMMIT SEM. És ők is igénybe veszik-
ugye "mer' az jár".
Lehet hozzászokni az ennél is "furább dolgokhoz".
Majd mehetnek a betegek a parlamenti képviselők lopott villái elé egészségügyi bajaikkal. Meg bodzásékhoz,
feketén dolgozóékhoz,
számlát sosem adó vállalkozóékhoz,
és a többi adó- és járulékcsalókhoz.
Madzsarisztán- én így szeretlek!

Erika László 2011.04.25. 12:44:12

@adamantium:

Betegszállító kocsi vitte, hozta. Több mint 600 km-en át... Ennyi lóvéból jó sok csóró, lábát törött idős embert haza lehetett volna fuvarozni... h ne a taxira költsék a kevés kis nyugdíjukat.

Druzsba 2011.04.25. 13:34:37

@Erika László: már elnézést, de honnan veszed ezt a 600 km-t? láttad vagy hallottad?mert hallani én is szoktam hülyeségeket. .. a poszthoz: mivel az a kórház volt ügyeletes, azért oda vitték. engem pestlőrincről vittek annakidején a balesetibe. hasnyálmirigygyulladással. amugymeg sziasztok és boldog nyulat :)

Erika László 2011.04.25. 13:39:09

@Druzsba:

Egyik kedves netes ismerősömet hozta fel a betegszállító kocsi. Saját szememmel láttam, a kórháznál vártam rá. Kisvárda oda-vissza kb. 300 km. Nem balesetről volt szó, a hölgynek arra szottyant kedve, h Budapesten is megvizsgáltassa magát a protkóműtéte előtt. Nem sajnálom tőle, de ha a mentőszolgálatnak erre van lóvéja, akkor legyen a kisnyugdíjast is hazafuvaroznia.

Erika László 2011.04.25. 13:39:45

Kieg.: hazafuvaroznia néhány km-ről, városon belül...

Erika László 2011.04.25. 13:40:37

Vagyis oda-vissza 600 km. Fáradok. Mindenkinek további jó húsvétolást, én bevágom a szunyát.

Dr.laikus PhD 2011.04.25. 13:40:40

@Druzsba:

Kisvárdáról vitték egy ismerősét Budapestre, aki szerinte járóképes volt.

jágör68 2011.04.25. 13:40:42

@adamantium:
Gondolom a német átlagpógár nem havi 0,00 Ft- ot vagy zsebbefizetős minimálbéres okos meló után 5.100 Ft- ot fizet, hanem kb 280- 300 EUR-t.

Druzsba 2011.04.25. 13:51:34

@Dr.laikus PhD: :) a bűvös szó: Szerinte! de gondolom erika nem orvos. meg talán azt sem tudja, hogy a betegszállítást NEM a beteg, hanem az orvos rendeli meg...

Dr.laikus PhD 2011.04.25. 14:00:14

@jágör68:

A német betegbiztosítás két kategóriára osztható. A kötelező betegbiztosításban vesznek részt azok a
munkavállalók, akik bruttó jövedelme nem éri el a 4050 euró/hó szintet (2009). Az egészség- és
ápolásbiztosítás terén a járulék megállapításának jövedelmi határa 2009-ben 3675 euró/hó-ra, 2,08%-
kal nőtt előző évhez képest. A kötelező fedezet anyagi erőforrásai a biztosított munkavállalók és a
munkáltatók járulékából tevődnek össze. A fizetendő járulék mértéke 14,9% (2009.07.01-től), melynek
megoszlása a következő: munkaadók 7%-ot, munkavállalók 7,9%-ot térítenek. 2005. július 1-től a
kötelező betegbiztosítással rendelkezők számára egy ún. 0,9%-os kiegészítő járulékot vezettek be
(0,4% fogpótlás, 0,5% táppénz), melyet egyedül a munkavállaló köteles viselni, azaz a kiegészítő
járulék bevezetésének köszönhetően a munkaadók terhei 0,45%-kal csökkentek, a munkavállalók
tényleges terhei ugyanennyivel nőttek. A táppénzre igényt nem tartó biztosítottak ún. csökkentett
járulékot térítenek, melynek mértéke 14,3. Amennyiben a pénztárak kiadásai 2009-től meghaladnák a
járulékból származó bevételeiket, kiegészítő járulékot szedhetnek tagjaiktól. Ilyen esetben a tagokat
tájékoztatni kell a pénztárváltás lehetőségéről.
Magán betegbiztosítót választhatnak azok, akik a 4050 euró/hó összeget meghaladó jövedelemmel
rendelkeznek, vagy önálló foglalkozásúak, szabad foglalkozásúak, köztisztviselők.

Százalékban még kevesebb is, mint itthon, viszont Te euróban számolod azt ami nálunk Ft alapú.
Jövedelem arányaiban viszont mi többet fizetünk.

Nem összehasonlítható.
5100.- Ft-ot az fizet akinek nincsen munkaviszonya, vagy családtag.
Ha nem fizet semmit, csak sürgősségi ellátásra jogosult.
Akinek van az a jövedelme arányában fizeti a kötelező járulékot.

Kitárgyaltuk párszor, aztán mégis újra előveszed.

Az egész németországi egészségügyi reform, szinte megegyezik a nálunk tervezettel. Ott bevezették, itt megfúrták az orvosok.

Dr.laikus PhD 2011.04.25. 14:01:09

Németország egészségügyi rendszere - 2010

www.eski.hu/hol/cikkh.cgi?id=2487

Dr.laikus PhD 2011.04.25. 14:04:18

@Druzsba:

Most derült ki, hogy protézis műtétre várva kértek konzíliumot.
Mégis jó a szerinte...:))

jágör68 2011.04.25. 14:14:44

@Dr.laikus PhD:
Barátom, ha mindent (altatógép, gyógyszerek, képalkotó eszközök, egyéb műszerek, stb), Nyugatról veszünk kemény EUR- ért, akkor engedd meg, hogy abban számoljak. Mert ugye a magyar gyógyszeripart, segédeszköz- gyártást stb is szépen "privatizálták".
Úgyhogy abszolútértéken kell számolni, nem viszonylagosan. Főleg, mivel itt hatod- nyolcad- tizedét keresik az egészségügyi dolgozók is- szóval a bér jellegű kiadás az hálistennek minimális+ van a zsebbe, okosba megoldjuk.
A "reform"- mal meg csínján bánnék, szerintem Németországban a 10 EUR- os vizitdíj előtt is működött az egészségügy. Mert 10 EUR az SEMMI. Nem pluszforrás, csak az orvos- beteg találkozásokat hivatott csökkenteni.
De nálunk meg 300 Ft- ból akartak itt "fejleszteni" Dr Horváth, Dr Molnár és Dr Kóka.
Ja és persze mindezt úgy, hogy előtte 300 milliárdot kivontak az egészségügyből Ko(h)nvergencia program címén.

Dr.laikus PhD 2011.04.25. 14:20:51

@jágör68:

Attól, hogy privatizálták, még nem számolnak euroban.
Beszerzés,ha kintről van, kivitel, akkor igen.

És mégsem tudsz annyi járulékot beszedni, mert nincs MIBŐL.

De mindegy is.
Maradj orvos, csak ne gyűlölködj ennyire és légy egy kicsit belátóbb.
Nem csak a Te fizetésed kevés, a betegeké is.
És mégis a betegek fizetnek az orvosnak, ha keveset is, de igen fizetnek, mert hálásak a jó szóért a szakértelemért.

Mondjuk ne a szülészeket hozzuk fel példának.

huncut 2011.04.25. 14:24:11

@jágör68: Nem értem igazán, miért kellene a mentőknek meggyőződniük arról, ki mennyit fizet. Én azt gondolom, ha valaki hívja a mentőket, mert úgy gondolja, szükség van rájuk, akkor a mentők menjenek, és nézzék meg, ha kell, szállítsák be a rászorulót. Ha nem volna szükség rájuk, akkor meg közöljék, hogy bocsi, a taxi árának kétszeréséért vállaljuk a szállítást, mert a betegnek nincs szüksége a szakképzett személyzetre, simán utazhatna taxival is. Ha viszont taxival nem szállítható, mert mondjuk vízszintes helyzetben kell tartani a lábát, akkor a betegszállítóké a feladat, ingyenesen, pontosabban a kötelezően befizetendő járulék fejében.
Azt meg végképp nem tartom elfogadhatónak, hogy bocsi, most nem működik az ambulancia, mert az ügyeletes éppen műt. Ezt valahogy nagyon külön kéne választani, a két feladat, mármint hogy ügyeletet is ellát meg műti is közben a sürgős eseteket, szerintem nem összeegyeztethető, és abszolút nem hatékony.

huncut 2011.04.25. 14:33:23

@jágör68: És tessék végre tudomásul venni, hogy mi, betegek sem keresünk annyit, mint a boldog nyugaton. Igen, én megértem, hogy az orvosok öt-tízszeres összeget is kereshetnek távol valahol, de ha már egyszer itthon maradtak, akkor az itteni viszonyokat kell figyelembe venni. Ha én befizetem az előírt járulékot, akkor nem az orvos feladata minősíteni, hogy tudnék-e többet is áldozni a jobb ellátás reményében.

Bikli néni 2011.04.25. 14:45:11

Taxiköltség, ami több, mint ötezer forint: megnéztem, hol van az Árpád kórház + infó, hogy a balesetitől tíz percre laknak. Az az érzésem, kicsit drága taxiba sikerült beszállni. Mi évente pár alkalommal taxizunk Pesten, ennél nagyobb távolságra, úgy nagyjából fele ennyiért (borravalóval együtt)...

@Erika László: jaj, nem igaz már, nem unjátok még ezt a "fizetem a tébét" lemezt?! Mit nem vagytok képesek megérteni azon, hogy a TB-befizetések a töredékét sem fedezik az ellátásnak? Ennél sokkal fontosabb dolgokra sincs pénz... A betegszállító ennyibe kerül, sokan ezt veszik igénybe taxi helyett. Sok betegre jut kevés autó. Ez, ha úgy tetszik, egy kényelmi szolgáltatás. Vagy kivárja türelemmel, vagy taxizik. Vagy ha van lehetősége, megkér rokont, szomszédot, hogy segítsen. A betegszállító jó eséllyel szállított a beteg helyett olyan embereket, akik sokkal jobban rászorultak a minél hamarabbi fekvésre.
Egyébként hiánypótló hozzászóló vagy ezen a blogon: valaki, aki mindig minden körülmények között a posztoló önérzetét és vélt vagy valós igazát cirógatja. Nem baj, színesedünk :)

Dr.laikus PhD 2011.04.25. 14:54:02

@Bikli néni:

Légvonalban lehet, de reális az ár.
Fele út az ÁEK, az ennek a fele.

Még akkor is így van, ha az M3-n megy a taxi. :)))

Druzsba 2011.04.25. 15:05:18

@Dr.laikus PhD: te hozzánk jársz orvoshoz? :)

Dr.laikus PhD 2011.04.25. 15:17:06

@Druzsba:

Hát persze! Hál'Istennek!

Erika László 2011.04.25. 15:17:18

@Bikli néni:

Igen, kedves Bikli néni, stimmel. Én is úgy kezdtem itt a pályafutásomat, h leírtam a saját sérelmemet. És megtapasztaltam a nagyon durva betámadásokat. Ergo, aki ide beír, és mindezt bevállalja, eleve kiváltja a szimpátiámat. És most ne érts félre, nem Rád gondolok. Te nem itt vezeted le a máshol kapott pofonokat, keserűségeket. De sokan vannak, akik igen. Akik alapból betámadják a tanácsra, segítségre váró posztolót. Lásd a Don-kanyar sapkás öregurat és társait. Sportot úznek belőle, h a naiv posztolót lealázzák.

Erika László 2011.04.25. 15:19:49

A kisvárdai csajra visszatérve pedig még annyit, h máshová is elhurcoltatta magát az országos mentőszolgálattal, kikérendő más orvosok véleményét is.

Végül Nyíregyházán operáltatta meg magát. A műtétje nem sikerült, pancserhez került. Rosszul döntött, pechje volt.

Dr.laikus PhD 2011.04.25. 15:23:23

@Erika László:

Szállító mentőt ha nem fizet érte, orvos rendeli.

Erika László 2011.04.25. 15:29:40

@Dr.laikus PhD:

Tök mindegy, sztem a nő kicsit sokat fuvaroztatta magát. Amúgy meg még tudott is járni. Mind1, ki nagyvonalúskodott vele, az adófizetők pénzéből történt. Mást meg 3 km-re nem visznek el, gipszelt lábbal.

Druzsba 2011.04.25. 15:32:29

@Dr.laikus PhD: :) jó helyre kerültél, jó kezekbe ezek szerint :)

jágör68 2011.04.25. 15:34:36

@Dr.laikus PhD: @Druzsba:
Épp azt írtam, hogy a bérköltség az bizony még a minimális része az EÜ- kasszának. És nem siránkoztam.
1) Ha 90%- ban MINDENT Nyugatról veszünk, akkor nem lehet Ft- ban gondolkodni.
Próbáld csak meg a boltban előadni magadat, hogy akkor neked adják 120 Ft- ért a kenyér kilóját, nem érdekel, hogy osztrák malomban őrlik a lisztet meg be kell hozni is az országba.
2) Betegszállító nem egyenlő mentő.
Akinek betegszállító kell csak, annak jó bármilyen más hazaszállítás is.
A betegszállító nem taxi és a mentő se.

És higgyétek el semmi bajom azzal, aki FIZET egyáltalán járulékot.
Na de 7 millióan SEMMIT nem tesznek be, csak veszik kifelé- ölég rendesen... Úgyhogy ezt a meccset velük kéne lejátszani.

Dr.laikus PhD 2011.04.25. 15:36:08

@Erika László:

Elvitték volna, ha megvárja.
6 órán belül el kell vinni, ez jár.
Itt valaki valamit rosszul mondott a betegnek, vagy az egészségügyi középkáder önállósította magát és igazságot osztott helytelenül.

Netes ismerősnek mondtad. Láttad is?
Aki protézisre vár, annak erős fájdalmai vannak, hosszan, messzire nem nagyon tud menni.

Dr.laikus PhD 2011.04.25. 15:42:03

@jágör68:

Mentő-betegszállító nekem nem probléma.
Sőt.

Az a 7 millió nyugdíjas és gyerek.
Ebből egélyes nincs kb. fél millió.

Munkanélküli az van, de munkahely az nincs.
Hogy hányan vannak? Tudja a fene... :(((

Erika László 2011.04.25. 15:46:15

@Dr.laikus PhD:

Tévedsz. Nekem is volt protézis műtétem és a műtét pillanatáig erősen húzva a lábam, de tudtam gyalogolni. A műtét előtt 1 héttel lementem vonattal és helyi busszal Debrecenbe meglátogatni a rokonaimat. Igaz, tömtem magamba a fájdalomcsillapítókat, agyba-főbe.

Erika László 2011.04.25. 15:48:26

@Dr.laikus PhD:

Ja, és mondom, h a kórház előtt taliztam a netes ismerősömmel. Miért kételkedsz az általam előadottak igazságtartalmában?

Ja, és h 6 órán belül jár neki, h elvigyék? 1 nagy frászt viszik el 6 órán belül, az én anyám volt úgy, h reggel 8-tól este 10-ig várt. Igaz, a kórházban volt annyi emberség, h nem rakták ki a folyosóra, mivel volt szabad ágy.

Dr.laikus PhD 2011.04.25. 15:52:10

@Erika László:

Én is vártam ágyban, párnák közt 8 órát, de ettől még 6 órán belül kell jönni.

Nem kételkedem, Te írtad.

Persze ami neked fáj az a Te fájdalmad, ami másnak az meg az övé.
Valamiért megrendelte számára az orvos.
Ha indokolatlanul akkor sem a beteg bazarolt, hanem az orvos.

Erika László 2011.04.25. 15:59:32

@Dr.laikus PhD:

No, ez már így van. De azért engedtettessék meg 1 hátsógondolat: a fuvaroztatásért cserébe nem a mentősök kezébe nyomta a lóvét az illető - és nem is a tb kasszájába - hanem a bazaroló, pénzéhes orvoskája markocskájába.

Mágia 2011.04.25. 16:06:05

@jágör68:

"Próbáld csak meg a boltban előadni magadat, hogy akkor neked adják 120 Ft- ért a kenyér kilóját, nem érdekel, hogy osztrák malomban őrlik a lisztet meg be kell hozni is az országba"

Na igen...

Miért is jutottunk odáig, hogy importálnunk kell a lisztet?

Meg a cukrot, meg a krumplit, meg a tojást, meg a bármimást, miközben van egy k. nagy Alföldünk, rajta sok-sok munka nélkül tengődő emberrel...?

Dr.laikus PhD 2011.04.25. 16:08:45

@Erika László:

Hát nem tom.
Az biztos, hogy kb. annyiba került volna ha időre jön (ha Te rendeled, tudod időre rendelni pénzért), mint a hálapénz a körzetinek.

Minden esetre itt az orvos van felháborodva, hogy nincs pénz a rendszerben és a betegnek jár szerintünk minden a befizetett járulékok fejében.

Ha azt írom, hogy van a rendszerben pénz, csak figyelni és szervezni kell, akkor meg kapok a pof.-ra. :))

Erika László 2011.04.25. 16:12:24

@Dr.laikus PhD:

Tőlem nem kapsz, az hétszentség!

Erika László 2011.04.25. 16:16:21

@Dr.laikus PhD:

Hát a pof-dra...
DDD

Maradjunk annyiban, h az eü. szervezettsége pocsék, a lóvé elfolyik szanaszéjjel, nagyjából úgy mennek a dolgok mint a komcsi érában.

Dr.laikus PhD 2011.04.25. 16:21:32

@Erika László:

Nem mindenhol. Van ahol jó az ellátás, kedvesek veled és nem keresnek többet másoknál.

Van ahol ugyanazt a feladatot kritikán alul látják el, aki ott dolgozik mártírnak tekinti magát és a betegen tölti ki.
Kórházon belül is osztályonként változik.

Egyértelműen látni, hogy a konyhai dolgozó lop, vagy nem.
Az egyik helyen ehetetlen az étel, a másikban még gyümölcsöt is kaptunk.
Hét végén sültet és süteményt.
Lehet ezt a szűkösség közben is jól csinálni a lehetőségekhez képest.

Erika László 2011.04.25. 16:28:24

@Dr.laikus PhD:

Ebben is tökre igazad van. Aki ezt tagadja, az demagóg.

Frankeistein 2011.04.25. 16:35:50

szép hétfőt, sonkát, locsolót! :)
a posztoló inkább örülne, még sokkal jobb részidővel megúszták a tortúrát, elvégre húsvét vasárnap, és ügyeletes kórház, ezért sem a Balesetibe vitték először a beteget.
"egy óra és néhány perc után a mentők kiértek, berakták a kocsiba és kórházba szállították..." na, oké, ez a no comment kategória, miért nem stopperrel álltál ott?!
ellátták, gipszelték, drága volt a taxi. a posztnak gyakorlatilag minimális köze van az EÜ-höz: az a rész, amelyik teljesen stimmel, mert a trombózisos sztori az inkább figyelmetlenségből eredhet (saját vélemény).
saját: jártam már ügyeleten 3szorosára dagadt, kék ujjal- doktor úr szelíd mosollyal nézi a röntgent: menjen haza, jegelje le, nem lesz semmi gond! (törés volt, mondta is, de egy kisujjról volt szó). nem is lett baj, bár fájt, de arra volt csillapító. szóval az ügyeleten ilyet is lehet...

szabidoki 2011.04.25. 17:05:04

@Erika László: tudod, azért nem jön hat órán belül a betegszállító, mert kisebb a kapacitása, mint kellene. Ők sincsenek agyonfizetve, ha megnézed, lepukkadt, selejtes rozsdaboglyákkal viszik a betegeket - már aki még nem ment csődbe. Anno, mikor kitalálták, hogy a mentést és a betegszállítást szét kell választani, az volt a háttérben, hogy az akkori OMSZ főigazgatónak volt egy magán betegszállító cége, csak aztán ez a jóember kiesett a pixisből, a maszekok meg koppantak. Most már azt tervezgetik, hogyan lehetne az egészet visszacsinálni, de az sem túl egyszerű.
Amikor még kórházban dolgoztam, az ottani mentőknél (a sok "sokáig kellett várni a mentőre" panasz miatt) bevezették azt, hogy csak limitált mennyiségű tervezett szállítást vállaltak el - és azt szépen tudták is tartani, csak akkor meg az lett a baj, hogy Mari nénit nem vitte el a mentő hétfőn (esetleg este), hanem csak kedden. Következő héten kedden.

Erika László 2011.04.25. 17:15:47

@szabidoki:

Hát, ezt nem jó olvasni. Töméntelen lóvé vmit ujjászervezni, aztán meg visszacsinálni...

Volt már 1-2 kórházi happeningem, de soha eszembe sem jutott mentővel hazvitetni magam. Amikor meg közúti balesetem volt, 3 perc alatt kijöttek értem és nem rozsdabolygával vittek, hanem modern hevederben - nyugati szintü ellátásban volt részem. Szerencsére ilyen is van.

SusanneF 2011.04.25. 18:07:58

A Tb.finanszírozott betegszállítók NEM PÉNZÉRT hurcibálják a betegeket,HANEM TB-re-ez a honlapon is fent van!
Az,hogy Julis néni ad x ft-ot a végén,mert meg volt elégedve,más...
DE szabott tarifájuk nincs....
Igen,ezek az alternatívák:
-menj saját kocsival,
-menj betegszállítókkal,
-menj jóbaráttal,
-ha semmi nincs,és van pénzed taxival

El Visco Stello (törölt) 2011.04.25. 19:45:00

@SusanneF: A lényeget kifelejtetted: Várj!

Itt senki sem tagadta meg a szállítást, csak várni kellett volna rá.

El Visco Stello (törölt) 2011.04.25. 20:12:21

@Dr.laikus PhD: "Egyértelműen látni, hogy a konyhai dolgozó lop, vagy nem."

Különös ismertetőjelük, hogy földig ér a kezük, mint a gibbonnak.
A délutánonkénti két szatyor mellékhatása.

ccke 2011.04.25. 20:32:37

@Erika László: Már többen kijavítottak, de még mindig kevered:
Mentő=OMSZ(+nagyon kevés alapítványi kocsi), a feladatuk mentés, és a felügyeletet igénylő betegek szállítása egészségügyi intézmények között

Betegszállító= sok-sok maszek cég, feladatuk a felügyeletet nem, esetleg speciális kocsit(tolószékkel, hordággyal is be lehet szállni) igénylő betegek szállítása otthonról a kórházba és haza.
Ha a beteg rendeli, akkor jön, amikor megbeszélik, és a beteg fizet. Ha indokolt, az orvos rendeli, 6 órán belül jön (van ahol csak nappal, vagy hétköznap), és a TB fizeti.

adamantium 2011.04.25. 21:23:52

@huncut: hát bizony nem hatékony, de sok kórház örül ha egy ügyeletest is ki tud állítani. ez nem hatékonyság, hanem orvoshiány kérdése

bakela 2011.04.25. 22:51:38

шестьдесят шесть hozzászólás a semmihez
nem akaródzik elolvasni: fizetematééébééét, fizessevissza, kommunikácijó,csakaparaabőrfükalattis, nekemazjááár,kipengetemokosba, satöbbi, satöbbi./gondolom/
De erről jut eszembe: Zorvosi működésem első 6 évében 6 karácsonyt, és 5 húsvétot/et/ töltöttem a kórházamban /nem kezeltként/
As'ztán má' nem tartottam számon, meg a zoktatóispotáj'jtól is megszabadultam, de még 14 év kellett, hogy rájöjjek: le van sz@rva a Hyppopotamus.
Csoda, hogy még ma is benzineskannával mennék locsolkodni?

Hatodéves 2011.04.25. 22:54:51

@adamantium:
Ketté kell választani az ambulálást és a műtést. Sima ügy, csak hosszában felezni kell az orvost. Az ügyesebbik kezét tartalmazó fele mehet műteni, a másik ambulálni.

Tower13 2011.04.26. 09:40:39

@Máгia: Érdekes... Fizetek a betegszállításért is. kb ugyanannyit kértek mint a taxi ...
Egyébként engem csak a másnapi visszarendelés zavar igazán, úgy, hogy mindenképpen? Nekem is volt már szakadásom (kosárlabda szépségei), de nem hívtak vissza. Mondjuk panaszkodhatnék, hogy de rosszul gipszelték be, meg minden, de minek. Meggyógyult :)
Viszont hiányzik valami a posztból. A testvérének nem fájt a lába? csak mert azért átok szar érzés tud lenni a szakadás. Pláne, hogy többnyire duzzanattal és esetenként enyhevérömlennyel is jár.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása