Továbbképzés miatt szünetelt a röntgen

2011.04.13. 06:00

Sziasztok!


Olvastam a blogotokat, és gondoltam, leírom az én őrjítő történetemet, mert annyira nonszensz. Ha nem a saját szememmel, fülemmel látom, hallom, el sem hiszem. A páromnak régen volt egy súlyosabb Achilles sérülése. Sok évvel később meghúzódott és fájt neki, elment vele a háziorvoshoz, aki átküldte a nagy szakrendelőbe (XVIII. kerület, Üllői út). Ott röntgenre küldték.

 


Bejelentkezett és várakozott, talán fél-egy órát. Ekkor mivel már nem volt más dolgom, elmentem én is hozzá. Kb. egy órát vártunk (már ketten, így ekkor legalább másfél-két óránál járt).


Közben egyre-másra jöttek a betegek, de valahogy senki sem ment be, nem lettünk kevesebben. Erre egy nagydarab férfi (bekötött karral vagy lábbal, már nem emlékszem, melyik), ráförmedt a nővérre, aki éppen a legújabb beteg papírjait vette el, hogy ugyan jó lenne, ha már elkezdenének dolgozni. Itt ez a sok ember zúzódásokkal, törésekkel stb. és k**vára nem esik jól nekik a várakozás. Több se kellett, már a többiek is felbátorodtak és követelték azt, hogy végre hívják be őket.

 

És ekkor... a nővér elmondta, hogy dehát odabent továbbképzés folyik... :-((( Ez volt az őrület!! Kint felveszik a betegeket, akiknek eltört a kezük, lábuk vagy éppen zúzódásuk van, ők pedig szépen csendben bent előadást hallgatnak.


Ettől kezdve a párom kb 5 perc múlva sorra került és pontosan másfél percet volt bent. Néztem a telefonomon.


Köszi, hogy leírhattam. :-)

Brigi

 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nem én vagyok, hanem én 2011.04.13. 08:54:02

@ccke:
Na, ja, feszül a poci... :)
És látod-látod, fiatal lány, mert nehogy vágjanak, csak 4 ponton szúrják meg pocit (abból 1 ha lehet, akkor a köldökre essen), meg a bikinivonal, meg intracutan varrat, meg...
Úgy gondolom a sebész felajánlotta a nyitott műtétet és a laparoszkópos beavatkozást is. A lány meg meghozta a döntést. Mindig mondtam, hogy az élethez szerencse és/vagy gondviselés kell... :)
De tudod mi lesz a jövő (sőt, már csinálják is)? Hát a vaginán keresztüli műtét... :)

Nem én vagyok, hanem én 2011.04.13. 09:05:03

@gaborka78:
Igen, a partnerek megértik... :)
Ez a kulcsszó, csak a beteg nem partner, mert nekik most fáj, de leginkább rögtön!

SusanneF 2011.04.13. 09:23:50

Abból posztot írni,hogy 2 órát kell várni egy traumán?????
Ezt a posztoló sem gondolhatta komolyan!!
Inkább az a rendkívüli,ha efféle szakrendelésen az ember lánya vagy fia 1-2 órán belül végez,röntgennel,mindennel együtt.
Ha az adminok kapcsolatba lépnek a posztírókkal a megjelentetés előtt-előnyben részesíthetnék,aki vállalja aztán az itt levő véleményekre reagálást!!
Az ilyen semmit mondó,abszurd kommenteket meg nincs is értelme megjelentetni?
Én is csináljak posztot abból,hogy az ősszel hetente -kéthetente átlag 3 órát ültem orvosra,szakrendelésre várva....UGYAN MÁR!
Ezt minek rakták fel?
Nincs érdekesebb,közérdeklődésre számottartó poszt,amihez még hozzá is lehet szólni??

thbogyó 2011.04.13. 09:24:17

@Laliath: Én mindig elolvasom és még sosem jártam rosszul vele :) :)

Leroi 2011.04.13. 09:25:45

Felmerül a kérdés, hogy mi a t...(szinte kiírtam, hogy a tökömet) röntgenezik az elszakadt Achilles-inat, talán a calcaneusra kíváncsiak, hogy ép-e (?)...
Egy Achilles-sérülés egy képzett traumatológus számára rutinmunka, amit látni szeretnbe, azt látja majd in vivo intraoperatíve...

SusanneF 2011.04.13. 09:29:12

@Máгia: Ma a szokottnál is keményebb,nyersebb vagy...
Vissza kéne fogni magad kicsikét...
Vagy bújj vissza az ágyba!

2011.04.13. 09:56:49

@Leroi: Épp ezt akartam kérdezni, hogy egy Achilles annyira ritka egy traumatológusnak?

gaborka78 2011.04.13. 09:59:57

@miklos.rabai: Akkor is jobb ha tudod mire kell várni, mint az az állapot, hogy nem tudod. És hidd el a partnerek még annál is türelmetlenebbek. És mivel itt valódi verseny van ha 1x nem veszed fel a telefont akkor átmegy a konkurenciához (erre mondtam, hogy bezárhatjuk a boltot). Én már többször írtam mérnök vagyok, így munkám kapcsán többször volt dolgom kórházakkal. Azt kell mondanom, hogy így félig belülről látva, sok kórház nem élne meg a piacon. Tudom megint a külfölddel jövök, dolgoztunk külföldön is kórházban. Ég és föld. Tervezett karbantartás (röntgen) fél évvel korábban!!! hatalmas betükkel kiírva, hogy x. napon karbantartás miatt nem lesz röntgen, meg egy halom más diagnosztika se, és így az orvosok és a betegek is fel tudtak készülni, ez valahogy működött. Ugyanígy gondolom egy továbbképzés időpontját sem fél órával korábban találták ki.

Nem én vagyok, hanem én 2011.04.13. 10:06:48

@gaborka78:
Persze abszolút igazad van! Mindenben. A külföldben is. Az égben és földben is... Sajnos...

gaborka78 2011.04.13. 10:15:13

@miklos.rabai: Majdnem írtam egy hozzászólást, de nagyon off lenne. De lehet egyszer írok egy posztot, arról, hogy beszállítóként, hogy látom a kórházakat. De ez is egy érdekes történet.

Mágia 2011.04.13. 10:27:36

@SusanneF:

Kértem tőled tanácsot?

Nahátakkor...

tódór piroska 2011.04.13. 10:31:00

@miklos.rabai:
laparoszkóppal, az hagyján. De mit szólsz a NOTES-hoz. Egy jó barátom, amúgy sebész prof. erről azt mondta: mi azért a vaginát inkább más célra használjuk...

Mágia 2011.04.13. 10:32:39

@gaborka78:

"És mivel itt valódi verseny van ha 1x nem veszed fel a telefont akkor átmegy a konkurenciához "

És szerinted mégis ki rontotta el ezt a sok istenbarmát, amelyik értelmes tárgyalás és mérlegelés helyett azzal kompenzálja a saját balfaszságát, hogy nem egyenrangú partnerként, hanem így áll hozzád?

Nekem is megvolt egy ilyen a múlt hónapban, még se nem rendelt, se nem utalt, de már a második mailjében azzal jött, hogy miért nem vettem fel a telefont... meg hogy akkor ő úgy gondolja, hogy lehet, hogy mást választ.

Én meg visszaírtam neki, hogy csak hajrá... azt nem írtam hozzá, hogy nekem tesz szívességet, ha nem kell bajlódnom egy ilyen hólyaggal.

tódór piroska 2011.04.13. 10:32:50

Bocs, csak most olvastam a későbbi hozzászólásod, egyből reflektáltam a laparoszkópos appendectomiára.

gaborka78 2011.04.13. 10:46:02

@Máгia: Hogy kirontotta el? István király? Árpád vezér? Nem tudom... Jelenleg én a fő problémát nem csak ez eü-ben, hanem szinte mindenhol abban látom, hogy az árak már igen erősen EU-sok, vagy picit fölötte, a bérek meg háát finoman szólva sehol nincsenek. Én nem panaszkodom, mert Magyar viszonylatban jól keresek, de egy Német kollégához képest nevetséges. És ez mindenhol így van. Megértem az orvosokat is. De ami bánt és nem csak az eü-ben, ahol látszik, hogy nem pénzkérdés a történet. Amikor ugyanazért a pénzért jól is meg lehet csinálni valamit nem fintorogva... Amikor jön az alvállalkozó, hogy ezt ő ennyiért nem tudja megcsinálni... Mondom én "de ember Maga adta az árajánlatot...". Miért van az, hogy bemész egy kórházba, rendelőbe stb. Azt látod van olyan részleg/osztály ahol a nővérek mosolyognak, a betegek jól érzik magukat, míg adott esetben egyazon folyosón meg azt látod a nővér ingerült, a beteg morog...

Leroi 2011.04.13. 10:46:23

@ReignOfdark:
Hochachtungsvoll!
Szerintem a dupla biztosítás elve: hadd szívjon a másik szakma is a felelősségvállalásból...Ismerős mese, sajnos.

2011.04.13. 10:46:31

@gaborka78: Nyilvánvalóan ez a "kezeljük beteget ügyfélként" dolog nem megy. Jól bizonyítja ezt az, hogy próbálj meg vidéken egy 50.000 lakos alatt magánpraxist indítani. Amihez jelentősebb befektetés kellene, szinte borítékolt a bukás. Egyszerűen azért, mert az embereknek nincs pénzük arra, hogy ügyfélként kezeljék őket. @Máгia: jól írja, itt az elvárás az lenne, hogy se nem utal, se nem rendel, de őt kezeljék ügyfélként. Egyik ismerős családnak segítettünk magánban érsebészt találni, a műtét megvolt, és mindenki ki volt akadva, hogy az orvos elkérte a kontrollokon is a pénzt. Tehát itt ez a hozzáállás beteg részről is, de ezért hangsúlyozom, nem a beteg a hibás, hanem az, hogy a többségnek lehetetlen annyit keresni, hogy megfizesse az ő ügyfél státuszát.

Most elég jó példa a Pécsi Diagnosztikai Központ, beruháztak egy nagyon-nagyon drága MR-re, mondván, hogy majd magánban visszahozza az árát. Az üzleti terv amúgy nem volt rossz, mert egy asszem 1,5 teslás MR volt OEP finanszírozott (kb. 3 hónapos várólistával, ami ugye kissé ironikus, mivel addig az MR-ezhető betegségek java (pl. egyes tumorfajták) eljutnak egy olyan stádiumba, ahonnan már nincs jó túlélés), és ők meg behoztak a piacra egy 3 teslás MR-t pár napos várólistával. www.neuroct.hu/menu/-_Teriteses_vizsgalatok Tessék, itt vannak az áraik. Jelenleg az van, hogy kényszerből a holt időket kísérletezésre használják, míg a szomszéd épületekben emberek halnak/nyomorodnak meg a várólista miatt. Ja, és Pécs nem 50, hanem 150.000 fős város, jókora vonzáskörzettel.

Hát ezért nincs piaci szellem az egészségügyben.

2011.04.13. 10:47:30

@Leroi: Igen, ennek a morbidabb formája az osztályról osztályra küldött betegek. :-(

Ugyandehogy (törölt) 2011.04.13. 10:55:07

@Máгia: említettem már, hogy a múltkor 7 (azaz hét) órát vártam a főorvos úrra...?

Ugyandehogy (törölt) 2011.04.13. 10:59:49

@ReignOfdark: pedig ezt az árat ki lehet fizetni a hálapénznek szánt pénzből.
nem?
tulajdonképpen miért nem mennek oda a betegek a várakozás helyett?

gaborka78 2011.04.13. 10:59:59

@ReignOfdark: Igen ez a pénz része a dolognak. Egyetértünk. De amíg "nincs miből" addig "nincs miből". Én sem engedhetnék meg magamnak ilyen vizsgálati díjakat. Más kérdés, hogy az OEP miért nem finanszírozza a szükséges vizsgálatokat. És miért vannak a beláthatatlan várólisták.

Nem én vagyok, hanem én 2011.04.13. 11:03:15

@tódór piroska:
Szóval, másra használják a vaginát... ehe... Még másra... :)

@ReignOfdark:
Amúgy, tudod-e, hogy mi annak a 3 teslás MR-nek a neve?...
Mert szép, kecses és nőies, ugyanakkor a bazi erős mágnes miatt egy valódi szörnyeteg lapul benne.... Pont olyan, mint Fiona... :)

Leroi 2011.04.13. 11:03:50

@ReignOfdark:
A klasszikus belgyógyász - neurológus ellentét ennek egy élő példája.
:)
Én a német-lengyel konfliktushoz hasonlítanám.
Érdekes példái ez utóbbinak a tannenbergi ütközetek, amelyek vonatkozásában a németek képesek voltak fél évezredet is kivárni, hogy revansot vegyenek. Intő példa ez az utókor számára...

Nem én vagyok, hanem én 2011.04.13. 11:05:53

@Babette_:
Nem lehet, ugyanis a radiológusnak senki nem ad pénzt. Mert az kell a sebésznek...

gaborka78 2011.04.13. 11:08:10

@miklos.rabai: Na a hálapénz a másik amitől hányingerem van (szó szerint). Tudom, hogy ebbe bele fogok dögleni, de nem vagyok hajlandó hálapénzt adni. Nekem se ad senki, pedig néha mi is kimossuk a szennyesét meg kirángatjuk a pöcegödörből...

Leroi 2011.04.13. 11:08:26

@ReignOfdark:
A világtörténelem talán egyik legünnepélyesebb temetése volt a tannenbergi emlékműben elhelyezett Hindenburgnak megadott végtisztesség. Benne volt abban az alte Preussen minden katonássága és vasfegyelme, a hatalmas bástya a gótbetűs felirattal, a kifogástalan díszzászlóalj, a rengeteg díszlövés.
Kb. vele együtt temették el a császári Németországot és kezdődött el a 12 éves rémálom is...

Mágia 2011.04.13. 11:08:49

@Babette_:

A hálapénznek szánt pénzből...

Viccelsz?

Egyrészt a betegek döntő többsége annyira szegény, hogy a hálapénz egyre inkább csak egy jelképes összeg, ha ugyan tud adni egyáltalán.

Másrészt a fentebb írt szolgáltatás csak egy tétel a számos tétel között, amit meg kellene fizetnie piaci áron annak, aki nem akar várakozni.

Szerinted elég lenne rá egy átlagos nagyobb baj esetén kifizetett összes hálapénz összege, hogy a beteg megvásárolja az ellátását, az utolsó vizsgálatig, piaci áron?

Szerintem a szükséges vizsgálatok töredékét se tudná belőle a beteg megvásárolni.

Ezt CSAKIS a kockázatközösségen alapuló biztosítás tudja vállalni.

Az ugyanis sokkal több embertől szed be pénzt, mint amennyien ténylegesen betegek lesznek, az ő kezelésük költségét állja, és még marad is neki irodaházakra meg légkondira.

Leroi 2011.04.13. 11:09:10

De ez már az offok offja volt...:)

2011.04.13. 11:14:08

@Babette_: Mert miből?
@gaborka78: Mert az OEP-nek sincs miből.

Minálunk szolidáris alapú eü van. Aki sokat ad bele, az is ugyanolyan színvonalat kap, mint aki kvázi semmit. Én értem, hogy aki fizet adót, annak ez nem jó. A rossz hír az, hogy ők vannak kevesebben.

@miklos.rabai: Nem tudom, egy radiológusnak tanuló sráctól hallottam a dolgot. Mi a neve?

@Leroi: A németek nem felejtenek :-) Nehogy rosszat szólj a nejednek, mert utána kóstoltatni kell a kávédat :-P

Egyébként a francia békeszerződéses vonat is ilyen...

Na igen... a legtöbb onkológiai beteg egyben hematológiai is (ha máskor nem, hát a kezelés hatására), belgyógyászatról is szép számmal láthatunk többnyire megoldhatatlan eseteket. Ugye egyet írtam is priviben. :-(

A lengyelek meg... khmmm... ezt a témát nálam hagyjuk inkább! Nagyon nem szeretem őket, meg a lengyel-magyar barátság mítoszát sem.

Nem én vagyok, hanem én 2011.04.13. 11:14:51

@gaborka78:
A hálapénz kérdése nagyon egyszerű választ szül; nem kell adni, ha meg adják nem kell elfogadni.

2011.04.13. 11:16:57

@Leroi: Epikus történelemhamisítás volt Hindenburg és Hitler kézfogása, amelyet a korábbi törikönyvek mint a militarizmus és fasizmus kézfogását állították be. Egy tábornok fogott kezet egy tizedessel könyörgök... A nsdap hatalomra jutása igazából azt az üzenetet hordozza számomra, hogy a kisebbség erőszakos butasága tort ülhet a tudatlan többség jóindulatán, és ha belegondolunk, ebből van a baj a magyar egészségügyben is.

2011.04.13. 11:17:54

@miklos.rabai: Ó, bocsesz. Nem láttam a Shreket, nem kapcsoltam.

gaborka78 2011.04.13. 11:17:56

@miklos.rabai: Nyilván, de egy csomó helyen elvárják. Sőt előre közlik mennyi (pl. egy szülés). Az ilyet legszívesebben (mint valamelyik előző poszthoz írt kommentben már valaki emlegetetett egy Nápolyban bevált módszert amihez csak egy kis beton szükséges)... Vagy menjen el maszeknak és akkor éljen meg a piacról, vagy menjen az OEP finanszírozottba de akkor meg ne tartsa a markát. De a kettőt válassza szét.

Leroi 2011.04.13. 11:22:12

@ReignOfdark:
Polak-wegier, dwa bratanki....:)
Bem apó óta él ez a mítosz, de azért kaptak ők is a szétszabdalt Magyarországból egy kis darabkát, nem szerénykedtek a közel 400 ezer négyzetkilométeres két háború közti területüket a magyar roncsból is megnövelni...
És Odera-Neisse-vonal ide vagy amoda, Stettin jócskán az Odera bal partja, de muszáj volt nekik odakanyarítani, hadd legyen nekik egy várossal több, a németnek meg kevesebb...
Kelet-Európa egyik rákfenéje, hogy amikor szétrabolandó koncról van szó, akkor gátlástalanul habzsol aki csak teheti.

Leroi 2011.04.13. 11:28:24

@ReignOfdark:
Der alte Preuss und der junge Macht...hirdették akkoriban a plakátok a régi császári katonaság és az új Sturmabteilungok közös menetelését.
Az a kézfogás tényleg fotomontázs, ahogy az is biztos, hogy Adolfnak köze volt Hindenburg halálához (miképpen Szálinnak is a Leninéhez), a szép temetés minden pompájában benne volt az új hatalom öröme, hogy a kancellár nemsokára teljhatalmú uralkodója lesz az új Reichnak.

Káin 2011.04.13. 11:47:05

Off: Laikusról még mindig semmi hír??? Kezdek aggódni :S.

2011.04.13. 11:47:58

@Leroi: neNeNE. Nem akarom senki érzéseit megbánatani a lengyelek iránti bántó érzéseimmel. Folytassuk privben inkább, ha gondolod :-)

Mágia 2011.04.13. 11:57:20

@ReignOfdark:

Engem érdekelne, mi bajod a lengyelekkel.

Hátha meg tudom magyarázni a másik fél szempontjából nézve a dolgot.

Hatodéves 2011.04.13. 12:22:30

@gaborka78:
Bocsánat, hogy beleszólok, de a szülést annyiból nehéz egy kalap alá venni a rendszerrel, hogy az nem hálapénz, hanem annak az ára, hogy valaki egy orvost felfogad.

Az alap, amit az állami ellátás nyújt, az, hogy a nők eljárnak terhesgondozásra a területileg illetékes helyen. Ha valami probléma adódik, elmennek oda (illetve sürgős baj esetén a legközelebbi intézménybe.)
Ha eljön az idő, akkor szülnek az ügyeletes orvosnál.

Ehelyett a nők ennél többet szeretnének, azt, hogy legyen egy, pontosan egy orvos, aki gondozza őket, akinek a magántelefonszámát megkapják, és a nap és a hét bármely szakában felhívják tanácsért. Amikor pedig szülnek, az az orvos bemegy a kórházba, naptól és napszaktól függetlenül, munkaidőn kívül.

Az előre elkért "tarifa" ennek a díja. Erre az egészre nem lehet mondani, hogy szép, nagyon baja a jogi része, az, hogy az illető orvos úgy dolgozik bent a szülésnél, hogy hivatalosan nincsen munkaideje.

Szóval nem szép az egész, de ez nem olyan hálapénz, mint a többi. A terhes nők éppúgy ragaszkodnak hozzá, mint az orvosok. És ezt lehet úgy nézni, hogy persze, mert biztonságban szeretnék magukat érezni, és az ügyeletes orvos ki tudja milyen és stb, de úgyis lehet nézni, hogy valami olyasmit szeretnének, amit az állami biztosítás nem nyújt. Ezért felfogadnak valakit és fizetnek érte. Nem szabályos, persze.

Laliath 2011.04.13. 12:34:19

@Hatodéves:
kicsit kiegészíteném (szigorúan saját szempontok szerint). A JÓL választott doki annyiból "több" az ügyeletesnél, hogy ismeri a várandósság alatti minden nyűgét is a kismamának.
A dokim fejből lecitálja az összes eredményemet a negatív hepa szűréstől a csak rubeolára pozitív TORCH-ig, az UH-on talált ciszták miatti amnio és szívUH eredményeimet. Valamennyire ismer engem is, a szar-szúrhatatlan vénáimmal és a kórházfóbiámmal együtt, valamint tisztában van az expressz gyorsaságú első szülésem sztorijával.
Mindehhez az ügyelet orvosnak át kéne rágnia magát az összes papíromon és még akkor sem lenne az egész ismeretanyag birtokában.

SusanneF 2011.04.13. 13:13:50

Vannak itt most egyáltalán adminok??
Annyi ocsmányság benne marad a kommentekben,hogy nehezen hihetőőőőő!!!!
Ébresztő,Cenzorilla!

SusanneF 2011.04.13. 13:18:05

@Hatodéves: Képzeld,van már olyan kórház kis hazánkban,ahol NEM LEHET orvost fogadni!!!
Csak szülésznőt!!
Nincsenek is túlhajszolt orvosok,és megszabott tarifák...:)
Aki ragaszkodik az orvosválasztáshoz,az megy másik intézménybe...

Vajon minden kezdő kismama tudja azt,hogy a választott orvost CSAK kb.3 ujjnyi méhszájnál értesítik?
Nem egyszer csak a gátvarrás a dolga,ha nincs komplikáció...
Amúgy nincs annál kellemetlenebb,amikor szülés előtt nem sokkal derül ki,hogy keress mást,mert mégsem számíthatsz rá...akkor már alig van,aki szívesen elvállal...:(

*Catalina* 2011.04.13. 13:34:20

Az ember nem szeret várakozni, pláne órákat sehol sem.

Nyilván nem azzal volt a baj, hogy továbbképzés folyt a dolgozóknak, hanem azzal, hogy ezt nem közölték a betegekkel, akik csak annyit láttak, hogy egyre többen lesznek és nem hívnak be senkit.

És ez megint nem pénzkérdés, hanem ahogyan valaki már írta: kommunikáció hiány.

De ezért miért kell egyből lehülyézni a posztolót?

Egyébként, pár kommentelőt már régen ki kellett volna tiltani, mert az ő hozzászólásaiktól az embernek az olvasástól is elmegy néha a kedve...

Káin 2011.04.13. 13:57:20

Tényleg nem ártana a moderálás momentán. Majd csak jön epres, vagy cenzorilla.

Mágia 2011.04.13. 14:26:00

@*Catalina*:

Hallottad már azt a mondást, hogy ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, olyan színű, mint egy kacsa és olyan hangot ad ki, mint egy kacsa, akkor az valószínűleg egy kacsa.

Nos, ugyanez igaz az ostoba emberekre is.

Meg a szenvelgő széplelkekre is, akiknek ezúton ajánlom szíves figyelmébe az nlcafe.hu fórumán fellelhető tömény szirupot.

Garantáltan orvosmentes övezet és épeszű emberek se nagyon járnak oda.

*Catalina* 2011.04.13. 14:41:06

@Máгia: Igen, Mária az előbbi kommentem utolsó mondatával főleg rád céloztam.

Ami pedig a kacsás mondókádat illeti, te nem fogod fel a tartalmát: sokszor szóvá tették már neked (nem 1,2 ember), hogy visszavehetnél az irritáló, kibírhatatlan stílusodból de mégsem teszed.

Ha tudod, hogy az nlcafe.hu-n milyen a színvonal, akkor gondolom ott is boldogítottad az embereket...

Leroi 2011.04.13. 14:43:45

Na akkor a poszttal kapcs. egy kis infó:
1. A posztoló hozzátartozójának nem volt sürgős röntgent indokló elváltozása.
2. Mi az, hogy beszólunk "kurvapicsa"-hangnemben egy asszisztensnőnek és cito követeljük a bebocsáttatásunkat.
3. Az, hogy továbbképezik az orvost/asszisztensnőt a BETEGEK javát szolgálja.
Akár a munkahelyen, akár más továbbképzésen.

Ez a rögtön-az-orvosra-borítom-az-asztalt-mert-viszket-valahol stílus egyébként csak a magyar egészségügyre jellemző, ahol a (bunkó) betegnek a csibefing tb-járuléka ellenében azonnal megvan minden.
Nyugaton, ahol heteket várnak ugyanerre az ellátásra, érdekes módon nincs ugyanez.

*Catalina* 2011.04.13. 14:53:24

@Leroi: Ok, te is harapós kedvedben vagy.

A kommentemnek az lett volna a lényege, hogy ha elmondta volna nekik valaki, hogy a dolgozóknak továbbképzés folyt, akkor megértők lettek volna.

Ismétlem, ez csak kommunikáció hiány volt.

Légyszíves, ne forgasd ki a szavaimat.

epres négercsók 2011.04.13. 15:45:39

@Káin: Ne haragudjatok, nekem is van dolgom, mostanában nem is kevés... ha tudok, figyelek úgyis.

Dr.laikus PhD 2011.04.13. 15:50:02

Itt vagyok itt! :DD

Köszönök minden drukkot, jó nagy a szívem feletti zsebem, nem is tudom megérdemlem-e.

Hát elveszett a fele királyság, megszületett az új öreg amazon, kivettek minden fellelhető nyirokcsomót. Itthon lábadozom.
Olyan, de olyan kiszolgálásban volt részem és lesz is még, hogy hiteltelenné válik minden panasz. Ennek a huszada is elégedettséget kéne szüljön.

Az egyetlen kellemetlen a visszaáramló vesetálban landoló műtét utáni produktum produktum, de még ezen is lehetett vihorászni, mert a főnéni (csodás főnővér) hangos biztatására, jöjjön aminek jönni kell, na még, na még, felkiáltásai közepette született meg teljes megelégedésére a diagnosztizált jó folyadék. :DD

Help! Tud -e valaki TB támogatott hivatalos vizsgával rendelkező nyirok masszőrt?

Szóval boldogan itthon, kétnaponta pungálásra vissza, kis drukk amíg nem jön meg a szövettan. Persze tudjuk az eredményt, de hátha jobb, mert a remény hal meg utoljára.

Több erőm lesz, megírom ezt az öt napot. Németország elbújhat mellette. Igaz nem voltam ügyfél CSAK beteg, de fényesre lettem.... és nem csak én hanem mindenki.

Szal' köszönök mindent, mindent, mindent!

Káin 2011.04.13. 15:55:44

@Dr.laikus PhD: Jupííííííí, de örülök Neked :). Igaz, másik posztban már írtam, de Isten hozott.

bauchi 2011.04.13. 16:01:34

@miklos.rabai: Vaginán keresztül én is operáltam anodakumál.Nem panaszkodtak...

Irkutszk 2011.04.13. 16:06:15

@Dr.laikus PhD: Üdv újra a körünkben!

Én csak egy gyógytornászt ismerek. Privi, ha szükséges az elérhetősége.

A főnővért szeretettel üdvözlöm! Akárki legyen is, hatalmas lelkiereje lehet :)

bauchi 2011.04.13. 16:07:50

@Leroi: Biztos UH-ra gondoltak.

Bikli néni 2011.04.13. 16:14:46

@Dr.laikus PhD: :)) Pihenjél sokat, és a legjobbakat, továbbra is!

Dr.laikus PhD 2011.04.13. 16:16:02

@Káin:
:DDDD
@Irkutszk:
Masszőrre van szükség, gyógytornász az van nekem is jobbnál jobb, de a keringésnek helyre kell állni minél előbb. A torna sokat segít, de a masszázs meggátol csúnya dolgokat, de a sarlatán sokat árt és derága is.

Vérhígítót kell szúrni magamnak.
Nincs rá támogatás és nem 10 napig, hanem 30. Elájultam, hogy szabad áras. A 10 adagos dózis az én esetemben 10 ezer Ft fölött van. :((

Megyek pihenni.
Statikus mozgást kerülni kell, gépelés jobb kézzel pedig az.

Irkutszk 2011.04.13. 16:31:08

@Dr.laikus PhD: Valamit nem stimmel azon a támogatatlanságon! Tessék csak felhívni a dokinénit, jót írt-e fel.

10x csomagolásban, ugyi? És előretöltött fecskendőben?

tbjárulékfizető 2011.04.13. 16:32:43

@Dr.laikus PhD: Nyirokmasszázzsal foglalkozik néhány gyógytornász is, anno a váci kórházban kezeltek egy baleset után és ők ajánlottak egy kolléganőt, aki helyre tette a kezem.
Szerintem náluk érdeklődj. Az én ismerősöm már elköltözött egy dunántúli fürdővárosba.

Irkutszk 2011.04.13. 16:37:32

@Dr.laikus PhD: Mekkora adagot szúrsz magadnak naponta? (hány nemzetközi egységet)

tbjárulékfizető 2011.04.13. 16:51:13

visszatérnék az alapkérdéshez: kommunikáció
Akkor, amikor egy uniós pénzből épülő bölcsődéhez, vagy óvodához olyan akadálymentesítést kell kialakítani, amihez a gyengén látók és süketek tájékoztatása is beletartozik, bár nem valószínű, hogy a szülő eltéved az épületben mondjuk a második naptól kezdve, akkor nem olyan nagy kívánság a normális tájékoztatás egy egészségügyi intézményben.
Ez nem az orvosok dolga, hanem a gazdasági vezetésé, ami vagy jól működik, vagy nem. Jól látható módon, mert az egyik kórház lepusztult, a másik nem.
Ha egy gyereknek, mondjuk legyen 10 éves, azt a feladatot adjuk, hogy innen indulj és juss el valamelyik osztályra, akkor csak követni kéne valakinek és jegyezni,hogy hol tévedt el a gyerek, vagy meddig működik a tájékoztató tábla.
És akkor valaki ez alapján intézkedhetne.
Vagy fut a recepción a falra kirakva az LCD képernyőn a reklám és csak az, helyette lehetne tájékoztató szöveg is néha. Meg a recepcióshoz is eljuthatna információ és szóban adna a betegnek tájékoztatást.
Ez nem pénzkérdés, ez csak szervezés kérdése és nemtörődömségé.
Mindezt akkor szoktam végig gondolni magamban csendesen káromkodva, amikor többször eltévedve jutok el a kerepesi kórház egyik osztályáról a másikra.
De biztosan máshol is így áll a dolog.

tódór piroska 2011.04.13. 17:10:08

@Dr.laikus PhD: Isten (Jahve, Allah) hozott! Örülünk, hogy egy akadályon túl vagy és tovább szorítunk. A postop (lymphadenectomia miatti) lymphoedema No 1. szakértője az István kh-ban érhető el, remélem, még aktív (nyugdijkorú amúgy, de szerencsére nem bíró). Priviben küldöm a nevét! Biztosan tud segíteni, ha személyesen nem, akkor abban, hogy hova fordulhatsz.

El Visco Stello (törölt) 2011.04.13. 17:27:45

Hagyjuk már ezt az idióta dumát, hogy nyugaton heteket kell várni az ilyen szirszar röntgenre! Igen, heteket kell, de nem az ajtó előtt. Azt másodpercre pontosan közlik a beteggel, hogy mikor kerül sorra. Más dolog úgy várni, hogy tudod meddig kell és más úgy, hogy nem.
Nem a várakozás a bosszantó, hanem a bizonytalanság.

2011.04.13. 18:17:26

@Dr.laikus PhD: Hali! Egy kész öröm látni örömteli soraidat :-) Ismerek két gyógymasszőrt, akik nyirokmasszázsban is otthon vannak. Személyesen vállalok értük felelősséget, náluk voltam gyakornok. Priviben megadom az elérhetőségüket. (Lehet, hogy neked messze lesznek, de hátha.) Mennyire örülök, hogy itt vagy!!

@Máгia: Privben írok.

tódór piroska 2011.04.13. 18:23:12

A vérhígítót (LMWH) kiemelt támogatással KELL felírni profilaktikus céllal. Sajnos, a jelenlegi szabályozás szerint ezt í műtétet végző sebész így nem írhatja fel, nálunk az a gyakorlat, hogy megkér egy belgyógyászt, aki ezt készséggel megteszi.

Mágia 2011.04.13. 18:28:46

@Dr.laikus PhD:

Szia :)

Örülök, hogy itt vagy és hogy jól vagy :)

Mágia 2011.04.13. 18:32:45

@El Visco Stello:

Bocs, de mi BOSSZANTÓ van abban, hogy várni kell?

Szerintem szánalmas, ahogy egyesek magától értetődőnek vennék, hogy a világ igazodjon ahhoz, amit ők maguknak a dolgok normális meneteként kitaláltak aznapra, mert ha nem, akkor az milyen bosszantó, meg őrjítő meg nonszensz.

Irkutszk 2011.04.13. 18:49:11

@tódór piroska: Khm. Ez nem tetszik a szabályozásban :(

tódór piroska 2011.04.13. 18:54:17

@Irkutszk: Nekem sem, de megkeresem a kiskapukat, ha az az ára, hogy a beteg hozzájusson a szükséges gyógyszerhez.

Irkutszk 2011.04.13. 19:15:46

@tódór piroska: Egyértelmű. Azt nem érem fel ésszel, hogy ami egyértelműen következik egy kezelésből, ahhoz a kezelést végző orvosnak miért nincs hozzáférése. Persze, értem, hogy vérkép, de akkor kelljen konzultációt kérnie, egyébként sem szoktak csak úgy nekiugrani valakit vágni, előre le lehetne tudni a belgyógy. körét, és aztán szép nyugodtan felírni a higítót.

Ugyandehogy (törölt) 2011.04.13. 19:32:24

@Máгia: nem viccelek. annyiszor írják itt, hogy mennyi rengeteg pénzt tolnak hálapénzként, hát egy "halálos" beteg is biztosan.
múltkor az ambulancián rendeléskor kérdezte tőlem egy nő, hogy itt szokás-e. kapkodtam a levegőt, majd mondtam, hogy nem tudom, én sehol sem adok.
ambuláns rendelésen! érted?

Ugyandehogy (törölt) 2011.04.13. 19:35:25

@Dr.laikus PhD: örülök:)

(mi az a visszaáramló vesetál?)

El Visco Stello (törölt) 2011.04.13. 19:45:29

@Máгia: "Bocs, de mi BOSSZANTÓ van abban, hogy várni kell?"

Szó szerint ezt írtam:"Nem a várakozás a bosszantó, hanem a bizonytalanság."

Ezek közül melyik szó tévesztett meg?
Megfogalmazhatom másképp, bár ha nincs szándék a megértésre, akkor felesleges: Nem baj, hogy várni kell, ha az ember tudja, hogy mire és meddig vár. Ha látom, hogy negyedóránként megy be egy ember és én a tizedik vagyok, nyugodtan várok. De amikor rendelési idő van és se kép, se hang, nem mozdul a sor, nem történik semmi, vagy nem tudom, hogy mi történik, az a bosszantó. És még az a bosszantó, hogy a bizonytalanság egy cédula firkantásával elkerülhető lenne, csak magasról le vannak szarva a várakozók.
Na ez a bosszantó.
Ha esetleg ez sem érthető, még másképp is le tudom írni, kérdezz bátran!

tódór piroska 2011.04.13. 19:48:10

@Babette_: ez az egész hálapénz mizéria egyrészt műbalhé, pótcselekvés, másrészt kevés kivételtől eltekintve szemenszedett hazugság.
Egész életemet végigdolgoztam, az utolsó 20 évet főorvosként, és nemhogy 50-100, de még 10 ezer ft-ot is ritkán kaptam, igaz soha nem utaztam rá, és soxor el se fogadtam. Mindent egybevetve, éhbérnyi fizetéssel és kb ugyanannyi hálapénzzel éppen hogy meg tudtunk élni családommal, inkább szegényesen, mint középosztályi-polgári jólétben. Az is igaz, hogy sem nőgyógyász, sem szívsebész nem vagyok. Bocs az offért, csak kikivánkozott belőlem.

El Visco Stello (törölt) 2011.04.13. 19:50:42

@Máгia: Egyébként - természeted kiismerve - megnézném azt az intézményt, amelyik Téged meg merészel várakoztatni. Eddigi reakcióidból könnyen kikövetkeztethető, hogy mi történne.

tódór piroska 2011.04.13. 19:53:20

@Babette_: Kórházban abba hány a beteg, ha muszáj.

Leroi 2011.04.13. 19:55:59

@Dr.laikus PhD:
Isten Hozott, Erőt, Javulást Neked!!!:*****

Mária 2011.04.13. 19:57:30

@El Visco Stello:

Félreértettél.

Én SOHA nem akadok fenn azon, ha valahol várakoznom kell. Mindig van nálam mobil, benne internet, rádió...

Leroi 2011.04.13. 19:58:23

@bauchi:
Így van, ez valószínűbb, Főorvos Úr.

Bikli néni 2011.04.13. 20:06:21

@El Visco Stello: A bizonytalan várakozás nem csak a rendelőkre igaz. Csak más helyeken (nem utolsó sorban azért, mert az embernek nincs eltörve a lába :P) néha vannak olyan korrektek, hogy megmondják: nézze, annyian vannak maga előtt, hogy még két órát biztos nem kerül sorra, addig menjen, járjon egyet vagy ilyesmi.
Egyébként én azt hittem, hogy ez alap, de a legtöbbeknek még mindig nem az: orvoshoz, rendelésre, kórházba mindig zenével/könyvvel/rejtvénnyel/okostelefonnal stb. felszerelkezve célszerű menni - kinek mi jön be :) Szinte senkinek nem jut eszébe, hogy egy jó könyvvel leköti magát, esetleg eltereli a figyelmét a fájdalmáról, ahelyett, hogy órákig bámulná a málló falat vagy fixírozná az ajtót. Aztán ilyenkor hangosan sóhajtozik, türelmetlenkedik, és elmondja mindennek az orvost. Ez miért és kinek jó??

El Visco Stello (törölt) 2011.04.13. 20:10:32

@batgirl: Lehet, hogy az én gépem nem jó(gépeim nem jók) de szerintem nem Mária, hanem Mágia. Ugyanis az r helyett egy ciril g-t látok. Jól látom?
Nem is biztos, hogy női név.

Bikli néni 2011.04.13. 20:11:43

@tódór piroska: A "főorvos" szón fennakadtam. Ne érts félre, nem rajtad, csak eszembe jutott egy tegnapi jelenet. Ültem a folyosón, vártam, hogy sorra kerüljek a szakrendelésen a dokinál. Közben egy másik rendelőből kijött egy orvos, szó szerint vagy öten lerohanták minden bajukkal. Aztán az orvos elment, hogy előkerítsen egy másik orvosnőt, akit szintén öten lerohantak, pedig tök máshol dolgozott. Aztán a doktornő a folyosón nem bírta tovább és kifakadt. Azt mondta: főorvos létemre még a padlót is velem mosatják fel! Kíváncsi vagyok, ennek a lényegét hányan fogták fel a betegek közül...

El Visco Stello (törölt) 2011.04.13. 20:14:50

@Bikli néni: Ja:))) Egy magyar sorban olvasni. egyszer nézz lefelé, máris utolsó vagy a sorban.

Bikli néni 2011.04.13. 20:22:11

@El Visco Stello: :DD Figyelmesnek kell lenni. Persze ilyen körülmények között nehezebb koncentrálni, ezért szoktam én is csak kínlódni a sudokuval a váróban :)

Ugyandehogy (törölt) 2011.04.13. 20:59:35

@tódór piroska: az nem sima vesetál? van másmilyen is?

Dr.laikus PhD 2011.04.13. 21:05:35

@Babette_:

Helyesen:
...visszaáramló, vesetálban landoló műtét utáni produktum....

Magyarán, hánytam egy nagyot. ;-)

Dr.laikus PhD 2011.04.13. 21:22:22

@ReignOfdark:

Köszönöm szépen, ha nem kell Pécsig menni jó lenne. :-)

2011.04.14. 08:31:19

@Dr.laikus PhD: Nem, szerintem házhoz mennek, de kérdés, hogy hova :-) Írtam privben.

@Máгia: Megkaptad, amit írtam?

Emberi Jogok 2011.04.14. 21:28:50

Nem az a gond, ha valahol várni kell. Főként, ha az teljesen OK. Az a gáz, amikor a semmiért vársz. Vagyis: amikor hülyére vesznek, és valójában végeznél 10 perc alatt és ehelyett vagy ott 2 órát.

Tower13 2011.04.19. 09:17:17

@Laliath: Hát ja. Emberi hangnem. Sajnos voltam már párszor röntgenen. Az hogy két röntgenszobából egyet használtak, csak zavart, de értem én, hogy kevés az ember is, meg lehet a másikat szerelik. De azt amikor "rendelési" időben (kiírva Röntgen h-p 10:00-16:00) azt látod, hogy elmegy enni, úgy érzed kiszúrtak veled. Ekkor még megérted, neki is jár ebédidő. De amikor evés után hallod amint megbeszélik hogy most elmennek kicsit vásárolni, és kettőre visszajönnek, akkor már nem igen van mit megérteni. Én még szépen kérdeztem meg (a választól, téve függővé, hogy üvöltsek-e), hogy : "mi addig itt várjunk?" A válasz: "Igen, aki itt van az úgy is ráér." Ekkor közöltem, hogy én szépen visszamegyek a főorvoshoz és elmesélem neki az esetet. Hirtelen nem mentek vásárolni.

Tower13 2011.04.19. 09:19:57

@Tower13: Ja a szünet 11:30 kor kezdődött.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása