Németországban a beteget ügyfélként kezelik

2011.04.08. 06:00

Kedves Szerkesztő!


Jelenleg egy németországi kisváros kórházi ágyát nyomom, így van időm gondolkozni a magyar és a német ellátás különbségén. Mint beteg és laikus nem tudom megítélni, hogy ott a műtőasztalon abban a fél órában mást, jobbat vagy rosszabbat, kaptam-e. Azt viszont igen, hogy miként bánnak velem mint „ügyféllel”. Íme a történetem:

 

 

Tüszős mandulagyulladásom volt tavaly év végén. Még otthon kaptam a háziorvostól antibiotikumot, de miután beszedtem kiújult még 2 további antibiotikum kúra után is. Közben elkezdtem dolgozni Németországban és felkerestem egy itteni gégészeti rendelést. Telefonon kértem időpontot. A megbeszéltek szerint megérkeztem. Egy recepciós pultnál fogadtak, elkérték az irataimat, és beküldtek a váróba. Otthon az ember beáll a rendelő ajtajába és megpróbálja elkapni az asszisztenst, amikor ki-be rohangál.

 

Az orvos két ugyanúgy felszerelt helyiségben rendelt. Az egyikben vizsgált egy beteget, közben a asszisztensek előkészítették a másik rendelőt (fertőtlenítés, műszer fej csere, beteg kartonját bevitték stb), és beültették az új beteget a rendelőbe. Miután az orvos végzett az előző vizsgálattal átment az új beteghez.

 

Mikor hozzám bejött az orvos, kezet fogtunk és bemutatkoztunk egymásnak. Utána leültünk, és kikérdezett a panaszaimról. Közben végig figyelt rám. (!) Nem a kartonokat nézegette, nem telefonált. Telefonokat egyébként be sem kapcsolnak vizsgálat közben a recepcióról.

 

Előírt néhány vizsgálatot.: vérvétel, röntgen, stb. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy másnap hajnalban sorban állok a labornál és a röntgennél a kórházban. Délután újra sorban állás az eredményért. De nem így történt! Az asszisztens átkísért a szomszéd helyiségbe a röntgengéphez, utána helyben levette a vért, és mondta küldik a laborba. Mire végeztünk a vérvétellel elkészült a röntgenfelvétel is, visszakísértek az orvoshoz. A dokival közösen néztük meg. Elmondta mit lát, mit javasol. Mondta, hogy jöjjek vissza 10 nap múlva, a recepción tudok új időpontot kérni.

 

Végül is műtétre került a sor. A szakorvos asszisztensei intéztek mindent, nekem csak a vizsgálatokon kellett megjelennem. Kaptam egy részletes tájékoztatót az orvostól szóban és írásban is. A műtét is jól meg volt szervezve, mindenki tudta a dolgát és kedvesek voltak.

 

Összességében azt éreztem, hogy törődnek velem mint beteggel. A felszerelések, amivel találkoztam jó állapotban voltak és modernnek néztek ki. A személyzet és az orvosok jó kedvűen végzik a munkájukat, és nem tesznek különbséget a betegek között, pedig a szobatársam mentős itt ebben a kórházban, de ugyanazt az elbánást kapja.

 

Biztos, hogy a magyar egészségügy jóval kevesebb pénzből gazdálkodik, de vannak nagyon súlyos szemléletbeli elmaradások is, amiket jó szervezéssel meg lehetne oldani. Otthon megalázva éreztem magam betegként és megalázva éreztem az orvost is. Magam, azért ahogy bántak velem, az orvost pedig a béka segge alatt lévő egzisztenciája miatt.

 

Nekem az a véleményem, hogy a pénz nem elég a rendbetételhez, mert a gondolkodásmódot kellene megváltoztatni, de amíg ezt a politikusokra bízzuk, borítékolom a kudarcot.

 

 

Üdv!

Horváth Balázs

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mágia 2011.04.08. 12:45:23

@EmpatiaTolerancia:

A vírus másik lehetséges és gyakori terjedési útvonala a közösen használt vízipipa ;-)

2011.04.08. 14:57:44

A poszthoz annyit tudnék hozzátenni, hogy aki azt gondolja, hogy a Ny-európai és a hazai eü összehasonlítását nem pénz szempontból kell nézni, az gondoljon bele Fekete-Afrika országaiba, ahol szintén javarészt fehér orvosok vannak.

Egy kalandor orvosis srác ismerősöm Nigériába ment önkéntes gyakorlatra az egyik nagyobb városba (kb. 150 milliós ország, tehát többen vannak, mint az oroszok). A program célja az volt, hogy beoltsanak már nem is tudom mi ellen egy körzetet. Addig minden rendben ment, míg a szomszéd utcákba jártak oltani, de hamar rájöttek, hogy az adott várost sem lesznek képesek beoltani a harmadik hónap végére, mivel nincs tömegközlekedés, az utcán a fehéreket automatikusan kirabolják (tökmindegy, hogy csak az oltás van nála, azt is elvették) és a falukhoz sem út, se jármű.

Namost én értem, hogy ami Nyugatról jön, az általában trendi és modern, de kéremszépen az adott szituban az összes ember ugyanolyan tehetetlen volt.

Meg had' engedtessék meg... a régi magyar orvosgenerációk nem, de mi már kisebbség vagy legfeljebb fele arányban vagyunk a suliban a külföldiek, döntően Nyugatról jöttek mellett. Döntően németek mellett. És tudva-tudván, hogy ide a butábbja kerül, de azért mégis: nagyon jól látom, hogy mit tudnak ezek a hallgatótársaim, és isten ments', hogy Koch, Virchow, Fischer és Einstein népe ellen beszéljek, de napokig tudnék mesélni a hátborzongatóan ostoba esetekről, ami német hallgatókhoz köthető.

Ja és még valami: nemrég olvastam itt a blogon, hogy Svédországban a szakvizsga úgy megy, hogy eltelik a szakvizsgás idő, és a jelentkező megkapja a szakvizsgát. Barátnőm mondta erre elmésen, hogy igen, de ha ez Magyarországon lenne így, akkor mindenki azt fikázná, és arról ugatna, hogy bezzeg a svédeknél mennyire szigorú a számonkérés, és az milyen jó, ott igazi orvosok vannak.

@Káin: Na majd szeptembertől jön Katalónia egészségügye, ha érdekel valakit. Múlt héten kaptam meg a papírt, hogy fel vagyok véve... :-)

@miklos.rabai: Egy kérdés az egészségügyiseknek: milyen teszttel lehet megkülönböztetni a csókbetegséget a primer cytomegalovírus fertőzéstől (CMV), ha nincs hozzáférés szerológiához?

2011.04.08. 15:00:47

@IrishOak: Nagyon szorítok én is!!

alekab 2011.04.08. 16:45:09

@Gulyáslikőr:
„A Szövetség az egészségügyért - Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége információi és adatai szerint Magyarország már csak a GDP 3,8%-át, azaz személyenként és évente 1350 dollárnál kevesebbet költ egészségügyi ellátásra.”
Ráadásul ez is csak számmágia: Hol számítanak még be az egészségügyi költségvetésbe ilyen tételeket:
(1)
- közgyógyellátás
- útiköltség térítések
- fürdőkórházi wellnes pancsikolások
- időskorúak szociális otthonainak működési költségei
- GYED
- GYES stb
Ha a tisztán szociális, -szavazatoptimalizáló stb. tételeket levonnánk, lenne- e 2 %.
Nem csak az abszolút számok a mérvadóak, -százalékosan hol lehetünk? Burkina Faso? Szomália? Eritrea?
(2)
Minimum 1-2 millió kifejezetten vérszívó parazita élősködik az eü.-n. + 1-2 millió önpusztító, piás, dohányos, zabagép „idegi alapos” szívja le a gyógyszerkassza 2/3-át (ez-e a fülke-e forradalma-e) kiemelten, v. emelt jogcímen támogatott medicinák képében. Igaz ezek a halmazok részben fedik egymést.
Barátom, ha odaállnál a tüdőgondozó elé, és naponta lerugdalnál a lépcsőről 3-4 hörgő-, harákoló, segélyből napi 3 dobozzal füstölő, az asztmasprédjeit részben 90%-os támogatással, részben ingyé’- közgyógyellátászatira kapó inuitot, akkor többet tennél az egészségügyért, mint az elmúlt 20 év összes minisztere, kökényestülmikolástul-stul.

alekab 2011.04.08. 16:46:35

Kérem vissza a nevemet!

Droidfigyelő (törölt) 2011.04.08. 17:08:13

Az jut eszembe, hogy köszönés után mindig kezet nyújtok az orvosnak és bemutatkozom, és olyan még nem volt, hogy ne lepődtek volna meg. 50% erősen gondolkodik, hogy nyújtsa-e a kezét. 30% nem mondja a nevét, de kezet nyújt. 1-2% nem nyújt kezet és nem mutatkozik be.

Szerintem a poszt arról szól, hogyan viszonyulnak ott a beteghez.

Bikli néni 2011.04.08. 17:37:25

@alekab: Mennyi időre lettél kitiltva?

Bikli néni 2011.04.08. 17:38:42

@Droidfigyelő: "olyan még nem volt, hogy ne lepődtek volna meg"
- Most elképzeltem, hogy odamész: Jó napot kívánok, Droidfigyelő vagyok... :DD

Bikli néni 2011.04.08. 21:33:07

@alekab: Nem írja ki az oldal alján, ha a másik neveddel lépsz be? (nem értek hozzá)
Azért így is megösmerünk, ne aggódj :)

adamantium 2011.04.08. 22:33:58

szerintem nekem van egy kicsi rálátásom az eseményekre, lévén, hogy az érintett országban dolgozom :D
először is kegyesen el lett hallgatva a 10 euró vizitdíj amit negyedévente kell fizetni a háziorvosnál és külön a föl-orr-gégésznél a magánrendelésen.
a röntgent én sem értem mire kellett.
azt, hogy egy fül-orr-gégésznek röntgengépje legyen szinte lehetetlennek tartom, félnek a röntgentől, mint az ördögtől. speciális engedélyek kellenek hozzá, ráadásul kell legyen egy külön vizsgád, hogy röntgen képeket készíthess (neked is meg az asszisztensnőnek is) illetve, hogy leletezd őket. ez fül-orr-gégésznek szinte kizárt, hogy legyen. Ultrahangjuk viszont mindegyiknek van és ultrahangozzák a felnőtt arcüreget, nevetséges.
labort jellemzően nem vesznek magánrendelésen, pláne, nem éhgyomorra?, amire megint ügyelnek, inkább beutalót adnak a laborba.
azért nem kell várakozni mert időpontod van és a nép civilizált, ha tehát 5 re van időpontod, akkor 4:50 re mégy nem reggel 8 ra.
törvény szerint max 3 ágy lehet egy szobában. nálunk az 1 és 2 ágyasoknak felára van. az önrész az emelt kényelmű osztályon (szőnyeg a földön mindenütt, bőrfotelek, Loewe TV, korlátlan kávé, sör, üdítő fogyasztással) az 1 ágyas +140 euró, a 2 ágyas +80 euró, amit a beteg fizet, vagy a magánbiztosítója. normál osztályon kb ennek a fele.
a fül-orr-gégészetben éppen otthon vagyok, a múltkor beszélgettem az egyik kollégával (nincs saját FOG osztály, csak ú.n. "belegearzt", ez olyasmi mintha bérelne egy műtőt meg pár ágyat). mandulát, adent, szeptumot, arcüreget kisebb plasztikai műtéteket műt ambulánsan (direkt rákérdeztem, azt mondta nem éri meg bentfekvéssel. ha a beteg rosszul van és éjszakára bent kell maradjon, az már neki csőd). az egyedüli műtét aminél bentmarad a beteg a tympanoplasztika.
kórházi osztály egyedül az egyetemi Központban van, de ott akkora és olyan mint fél magyarország FOG-ja össz-vissz (ötször).
szóval vannak kételyeim a történettel kapcsolatban:
kisváros, FOG és osztályon?, hát 100 ezres város alatt most nem tudok mondani olyat ahol ez megvalósul, az pedig nem kicsi
fül-orr gégész röntgenez és labort is vesz a rendelőjében?
bentfekvéses mandula?
egyébként mihamarabbi gyógyulást

2011.04.08. 23:07:00

@adamantium: A helyben leveszi a vért már csak azért sem valószínű, mert a vérvételnek kőkemény szabályozása van, az pedig, hogy egyből jön az eredmény, kb. az előfordulhat kategória, sürgősségivel (itt nem erről van szó).

Ez pedig nem az adott országtól függ, hanem a vizsgálatot végző gépek működésétől (ezek a gépek nagy mintaszám sorozatban történő feldolgozására lettek kitalálva, és egyesével a mintákat berakva a sebesség töredékére csökken), és egy német fővárosi laborban kb. ugyanazokat a gépeket használják, mint egy vidéki magyar kórházban. Szóval ilyen ha elő is fordult, tömeges jelenségről nem beszélhetünk...

ninimimi 2011.04.09. 09:30:36

"Mikor hozzám bejött az orvos, kezet fogtunk és bemutatkoztunk egymásnak."

Hol van erre "pénz" Magyarországon?!

"A németekkel való összehasonlításról lehet szállni!"

Megmondták az okosok:
Pénz = intelligencia.

Jaffar 2011.04.09. 09:37:55

Ausztriában hasonlókat tapasztalhat az ember.
Nyilván a pénz is számít, de miért is nem látunk olyan demonstrációt ahol az ORVOSOK VÀLTOZTATNI SZERETNÈNEK A KÖRÜLMÈNYEIKEN? Vajh miért?
Egyedül a rezidensek tették meg ezt, ami pozitívum, de a jelenleg éppen épülö újkommunista rendszerbe ez nem nagyon fér bele. Aki teheti az húzzon el, mert bizony csak akkor derül ki, hogy mit is jelent a nyugati demokrácia, amikor már saját magad is tapasztalod. Addig, otthon a fejeket a homokba dugva elhihetjük, hogy mi vagyunk a királyok, ezt teszi orbán is, de külföldröl nézve nagyon is kínos minden ilyen tett. Nemhogy büszkességgel tölti el az embert, hanem néha inkább szégyenkeznie kell. A szomszédos ausztriához képest mi valós balkán vagyunk és nem csak azért mert szegényebbek vagyunk, hanem azért, mert a gondolkodásmódunk (ill. a nagy többségé) balkáni, az övékéhez képest. Amíg mi buzikat dobálunk otthon, addig ök együtt vonulnak, akár több százezren pont az ilyen "buzidobálók" ellen. A többi anomáliáról nem is beszélve.

Öreg Sam 2011.04.09. 09:47:08

@Máгia:
Kedves Mária!
Nem lehet-é,hogy Ön egy kicsit(sem) demagóg?

Mágia 2011.04.09. 09:50:42

@Jaffar:

"miért is nem látunk olyan demonstrációt ahol az ORVOSOK VÀLTOZTATNI SZERETNÈNEK A KÖRÜLMÈNYEIKEN? Vajh miért?"

Talán azért, mert okosabbak és intelligensebbek annál, mint hogy alkalmat adjanak a kézivezérelt médiának arra, hogy kiforgassa és ellenük fordítsa a tiltakozásukat.

Nézd meg, mekkora balhé van most éppen abból, hogy a cenzúrázott magyar MTV manipulatív módon megvágott egy Cohn-bendit videót és azt adta le elsőkézből való megbízható forrásként.

Na persze, a kiskancsó, aki a Cohn-Bendit videót megvágta, kapott is érte egy zsíros főnöki állást a húsosfazék mellett.

index.hu/kultur/media/2011/04/08/foszerkesztoi_posztot_ert_a_hamisitott_cohn-bendit-riport/

Vagy szakmai kérdésekről, bérvitáról szerinted az utcán parádézva kell tárgyalni?

Ezek nem viccelnek, nem gumilövedékkel küldik meg azt, aki pofázik, hanem a nagy nyilvánosság előtt lehetetlenítik el, mind szakmai, mind emberi szempontból.

Vesd össze a három vásárhelyi rádiós történetével, akinek a Fidesz fizetett egészoldalas hirdetésben adta ki a lakcímét és a telefonszámát, hogy az emberek egészen biztosan tudják, kinek és hol kell beverni az ablakát.

Mágia 2011.04.09. 09:54:54

@Öreg Sam:

Nem lehet, öt évig dolgoztam a kereskedelemben értékesítési területen egy üzlethálózatnál, belülről ismerem és értelmezni is tudom a dolgokat.

Ellentétben azokkal, akik a multik áldásos tevékenységéből csak az akciós farhát hirdetéseket meg a munkahelyteremtésről szóló kormánypropagandát látják.

2011.04.09. 09:57:14

Nekem is hasolóak a tapasztalataim, és általában nem az bosszant, hogy nincsenek olyan jól felszerelt rendelők meg kórházak nálunk, hanem az ahogy nálunk a beteggel bánnak, mert a jó szó, az udvariasság, hogy nem várakoztatjuk órakig az előjegyzett beteget, nos ez igazán nem kerülne semmibe.

Egy betegemet látogattam egy kórházban, mit modnjak a kaja nem volt túl változatos, de amit adtak az jó volt, és természetes, hogy délután kap kávét is a beteg. Természetes hogy van tévé, hogy van vlan.

A folyósón lehetett venni adomány könyveket pár centért, becsület kasszára, de a kórház nem volt tele mindenféle bolttal, büfével. Csak 1 étterem volt az is fennt a legfölső emeleten, de ott bár ki ehetett, és a személyzet is ott evett.

Ezzel szemben nálunk egy kórház földszintje egy perzsavásárhoz hasonló.

Érdekes volt, azokat a dolgokokat amik nem kerülnek pénzbe, nem szégyen megtanulni és átvenni.

Jaffar 2011.04.09. 10:05:06

@Máгia:
"Talán azért, mert okosabbak és intelligensebbek annál, mint hogy alkalmat adjanak a kézivezérelt médiának arra, hogy kiforgassa és ellenük fordítsa a tiltakozásukat."

Én meg inkább úgy látom, hogy pontosan azért, mert ez így pont jó nekik.
Ami így is van, de nekünk betegeknek, ez a létezö legrosszabb. A hálapénz azért nem megoldás, mert nincs egy egységes tarifa. Honnan tudjam, hoy az én 10-20ezrem elég lesz ahhoz, hogy rendesen megoperáljanak? Van sebész ismerösöm, aki igencsak keni-vágja a témát. Ki is bassza azokat, akik nem tejelnek, ill. nem annyit.

btw
A médiára fogni meg ösi román szokás, droid.

Johnny M. Walker · http://direkt-sm.blog.hu 2011.04.09. 10:10:37

Itt két dologról van szó: egyfelől, a magyarok nem szolidárisak, így pár ember problémájára maximum megvonják a vállukat, és azt mondják, de jó, nem vagyok köztük. Az eredményeket már láttuk a történelem során. A másik dolog, hogy Magyarországon semmi, az égegyadta világon semmi következménye sincs annak, ha valaki gyökér, pénzéhes, vagy egyszerűen egy ostoba karrierista féreg, dollárjelekkel a szemebogarában.

Öreg Sam 2011.04.09. 10:14:00

@Máгia:
Akkor most mi légyen a kecskeméti Mercedes gyárral?
lerombolni,multit kizavarni,helyét sóval bevetni?
Merthogy a szittya magyar autógyártás az igazi nemzeti :)

Mágia 2011.04.09. 10:16:04

@Jaffar:

Mi az, hogy a médiára "fogni"?

Én magam se mennék ki az utcára bohóckodni, ha orvos lennék.

Proletár tempónak tartom.

Olvass egy kis politikai pszichológiát, tömeglélektant. Különös tekintettel az egyéniségvesztésre, de beleolvashatsz azokba a részekbe is, amik arról szólnak, hogyan lehet a tömeget az eredeti céljától eltéríteni, és a saját céljaidra felhasználni.

Intelligens, magát értékesnek tartó ember asztal mellett tárgyal, nem az utcán bohóckodik.

Mágia 2011.04.09. 10:18:13

@Öreg Sam:

A kecskeméti Mercedes gyár egy mezőgazdasági szempontból kiemelten értékesnek számító földterületet kapott meg.

Mi lenne, ha kicsit utánaolvasnál a dolgoknak, és nem érnéd be a nettó propagandával?

KolompárRómeó 2011.04.09. 10:20:43

Német kollégák teljesen mást meséltek. A gyerekorvos adott ugyan időpontot, de amikor pár óra várakozás után megkérdezték, hogy mikor jönnek ők, lehordták őket, hogy csak akkor mehetnek be, ha éppen más nincs és különben is, el is mehetnek és vissza se jöjjenek, mert van így is elég betegük.

Ettől függetlenül ezerszer jobb a helyzet, mint nálunk. Igaz, ehhez nem havi 5-10ezer HUF a járulék, hanem 2-5-800 EUR. Annyiból már lehet is szolgáltatni.

Öreg Sam 2011.04.09. 10:26:43

@Máгia:
Mi lenne,ha Te nem érnéd be az ellenpropagandával?
Nekem is van/volt ott földem.Az legfeljebb a területalapu támogatás szempontjából ér valamit,egy homoksivatag.Mindig első kézből tájékozódj! A tulajok nagy többsége örült,hogy megszabadult a néhai Magyar_Szovjet Barátság MGTSZ-ből résztulajdonként,vagy kárpótlásként kapott területtől.Csak hogy tudd: a maradék 7 Ha-ra kapok évi kb.130 000 ft-ot támogatásként.Müvelhetetlen,a pénz csak arra elég,hogy gyommentesitsem,mert egyébként hektáronként 300 000 Ft-ra is büntethetnek! No erre varrjál gombot!

Mágia 2011.04.09. 10:33:13

@Öreg Sam:

Amit írsz, az a nettó propaganda.

Gondolom, szórólapon kaptad az infót. Magyarország közepén nincs homoksivatag.

Az Alföld ez előtt 20 évvel jól termő, megművelt terület volt.

Ennyit sivatagosodott volna a Kárpát-medence az elmúlt 20 év alatt?

{*} (törölt) 2011.04.09. 10:45:36

@KolompárRómeó: hát nem tom, felénk állítólag az egyik legdrágább a világon, de így majdnem önrész nélkül is ennek a felére jönnék ki. Biztos bahamai utazás nélkül érdtendő? :-D

Pilotax 2011.04.09. 10:46:25

Magyarországon én még a betegnek köszönő orvossal sem nagyon találkoztam, nemhogy kezet nyújtó orvossal.
A magyar orvosok igen szeretik magukat felsőbbrendű emberként beállítani, és ebből a felállásból tárgyalni a hozzá kerülő beteggel, még akkor is ha netalán a beteg lehet többdiplomás, tőle is "értelmiségibb".
A magyar orvostársadalom másik nagy rákfenéje az a hihetetlenül feudális, hierarchikus rendszer amiben működnek.
A rezidensek - bár csak szőrmentén beszélnek erről - elégedetlenségének ez is az egyik fő forrása.

Öreg Sam 2011.04.09. 10:54:10

@Máгia:
Két kezem feltartom,megadom magam!
A saját bőrömön tapasztalom,a saját területem van ott,ha ez neked nem elég,akkor más észérvem nincs.
Feldtam a veled való értelmetlen vitát.
Köszönöm türelmedet!

endre2714 2011.04.09. 10:56:38

Nekem unokatestvéremék élnek Baden Würtembergben. Pár hete telefonáltak anyámnak, aki bőrgyógyász, hogy Skypeon nézze már meg unokatestvérem pár bőrelváltozását és mondjom valamilyen kenőcsöt, amit kiválthatnának (ők is orvosok), hogy javuljon. Anyám nem értette, hogy miért nem megy el ott bőrgyógyászhoz, erre a válasz: "Áááá, itt nem úgy megy. Megpróbáltam bejelentkezni, de 4 hónapra kaptunk időpontot. Itt 3 hónap alatt járóbeteg ellátásra nem lehet bejutni sehova, ez nem úgy megy, mint otthon".
Vagy például az angol egészségügy is megérne egy külön cikket - csak egy érdekes adat, a britek 9%-a végzett el magán már fogászati beavatkozást, értsd kiment a pajtába és megfogta a fogót... Arról ne is beszéljünk, hogy az orvosoknak min kell keresztülmenniük kinn (szintén rokon dolgozik kinn) - sok a pénz valóban, de lenézik őket, egy gyógyszert sem írhat fel a nővér! és a pénzügyi tanácsadó nélkül, arra bíztatják a dolgozókat a minisztériumnál, hogy jelentsék fel egymást, stb., mint ahogy mondtam ez megérne egy külön cikket.
Nekem mindketten azt mondták, hogy összetehetjük a két kezünket a magyar egészségügyért néha, például ha baj van és reggel bemegy valaki a szakrendelésre, akkor aznap még ellátják. De ez majd itthon sem lesz így ha racionalizáció lesz, majd akkor lehet nosztalgiázni.

endre2714 2011.04.09. 10:58:21

@Pilotax: Nem tudtam, hogy van értelmiségi meg értelmiségibb...

Honnan tudod, hogy ez a fő forrása a rezidensek elégedetlenségének? :)
Tájékoztatlak, nem ez, hanem az, hogy nem lehet normálisan megélni.

Visegrádi 2011.04.09. 10:59:59

Nem magyarázkodni kellene, ha kitűzni, hogy ez az etalon. Aztán meg kellene nézni,hogy mi kell ehhez? Miért nincs ez. Csak pénz kérdése?
Főleg, de nemcsak. Azok az orvosok, akik pl. nem akarnak kezet fogni a beteggel, csak 6 méterről mutogatni, eleve reménytelenek. Az orvosi szakmának az is része, hogy emberekkel kell bánnia,akár milyen jó diagnoszta is valaki, ne legyen orvos inkább.

Bobykj 2011.04.09. 11:00:42

Mária:
Az arcodból vegyél már vissza egy kicsit. Öreg Samnak van ott földje. Ahogy látom mindenhez értesz, csak nem tudom hogy akkor vagy 200 éves vagy, ha jó vagy mindenben, vagy a fele dolgot te is könyvekből szedted. Ahogy előadod, nemcsak profi marketinges, de kereskedő, gazdálkodó és hasonló is vagy. Hagyjukmán.

Nem minden fenékig tejfel itthon, de hogy nagyságrendbeli különbség van a fejekben nyugat és magyarhon között az biztos. Nem csak az egészségügyis dolgozóknál, hanem mindenhol.

Ez nem azt jelenti, hogy jó, hogy a multi nem magyar árut árul. Nem jó. De sokszor a magyar sem veszi meg a hazait, akkor sem ha teheti, akkor sem ha nem, mert esetleg nincs rá pénze. De az meg már legyen a mi bajunk, hogy olcsóbb mondjuk a spanyol paradicsom még ideszállítva is, mint a magyar. És nem csak az Auchanban/Coraban stb, hanem a tőlünk 50 méterre lévő zöldségesben is, ugyanis soha nem veszek a egyikben sem zöldséget. Mást se nagyon, nem szeretem őket, néha elmegyünk a metróba (Idén nem voltunk még ott sem), amúgy CBA, Spar és piacon vásárolunk meg zöldséegesnél ha nem sok minden kell. Húst hentesnél a sétányon, néha a CBA-ban, vagy a piacon.

Az összes magyar kereskedőnél (tisztelet a kivételnek, de ők vannak kevesebben) nagy baj van a fejekben. Elég ha bemész 1 boltba és megnézed sok helyen mit reagálnak. Amíg teher vagy baj van...

Még mielőtt elkezdenél fikázni:
- Gyomölcsöt otthonról (szüleimtől, de mivel édesapám 79 éves, gondolom vágod hogy nem ő szüretel meg ültet. Helyszín: hajdúszoboszló)
- Mézet termelőtől (Szilvásváradról)
- Az erkélyemen épp most ültettem a paradicsom és paprikapalántát ládákba.
- Olvasni meg én is rengeteget olvasok, pont ezért tudom hogy max. kiindulási alapnak jó, de a valósághoz kevés köze van.

Szóval ésszel, légy oly kedves, s alap, hogy másnak lehet más a véleménye, nem kell ezért rögtön felnégyelned.

Utolsó kérdés:
Mennyit jártál már külföldön? (1 napos bécsi kirándulás, vagy 3 napos velence nem ér, mert az 0.) Ahogy látom nem sokat. Kérlek ha tévedek javíts ki.

endre2714 2011.04.09. 11:01:28

@Pilotax: Egyébként meg sokan elfelejtik, hogy itthon egy ilyen rendszer alakult ki az évszázadok során, akár csak a mediterrán országokban, az atyáskodó orvos. Majd idővel biztos megváltozik, bár nekem ezzel sosem volt problémám, nekem ha mondja az orvos, hogy szedjem be ezt és ezt, beszedem.

Jaffar 2011.04.09. 11:02:31

@endre2714:
Voltál már otthon börgyógyásznál?
Szülövárosomban (10.000 lakos) szemészre, börgyógyászra minimum 3-4 hetet kell várni, s akkor is még én örüljek, hogy a drágalátos orvos fogadni teccett.

Mágia 2011.04.09. 11:04:46

@Jaffar:

Szia, Troll, én Mária vagyok :)

@Bobykj:

Mindig agresszív leszel, ha valaki valamiről többet tud nálad?

Gáriella 2011.04.09. 11:05:43

Azt felejtette el leírni Horváth Balázs, hogy mindezért az ellátásért mennyi eurót fizetett és hogy a kórház/rendelő az állam által fenntartott, vagy magánkézben levő volt? Nem mindegy!
Abban egyetértek, hogy a gondolkodásmódnak változnia kell a betegek/ügyfelek ellátását, kezelését, gyógyítását illetően.
Azonban, úgy gondolom, nem sokat várhatunk el lelkesedésben, pozitív hozzáállásban és kedvességben akkor, amikor 20-30 éve az egészségügyben dolgozó orvos, nővér, asszisztens nettó 60-140.000Ft között keres havonta.
A segítő és empatikus hozzáállás segít,"csak" ez a motivációja a jelen időszakban Magyarországon az egészségügyben dolgozóknak.

Magyarországon is vannak magánrendelők, ahol,az igényeknek megfelelően és a pénztárca függvényében magasabb színvonalú ellátásban részesülhet.

Kérdés, hogy etikus, vagy célszerű összehasonlítani a németországi ellátást,a magyarországival? Szerintem nem!
Hosszan tudnék még írni a témáról,mert 35 éve az egészségügyben dolgozom (nem a fizetés motivál,) három szakképesítéssel és pont fül-orr-gégészeten.

Jaffar 2011.04.09. 11:05:53

@Bobykj:
Don´t feed the Troll!!!!!!

Mágia 2011.04.09. 11:07:14

@Bobykj:

Évekig éltem, tanultam és dolgoztam külföldön. Most nyugodt vagy?

Pilotax 2011.04.09. 11:09:33

@endre2714: Sajnálom, hogy nem láttad az idézőjelet! Megpróbáltam érzékeltetni, hogy az orvosok betegekkel szembeni lenéző, lekezelő magatartása általában a felsőbbrendűségi érzéseiből fakad, mindegy, hogy kivel áll szemben, egy értelmiségivel vagy egy hétköznapi munkásemberrel.

Pilotax 2011.04.09. 11:10:55

@endre2714: OK igazad van ő a szakember ő tudja mit kell nekem szedni, de nagyon nem mindegy, hogy egy beteg embernek ezt, hogyan teszi.

Jaffar 2011.04.09. 11:12:10

@Gáriella:

Attól senki sem lesz kedvesebb, ha többet fizetnek neki, ahogy egy futballista sem lesz jobb, gyorsabb, ügyesebb, ha megszázszorozzuk a fizetését. Ettöl függetlenül részben igazad van, hisz óriásiak a különbségek, de ami a lényeg, attól még nem változna semmi sem, ha holnaptól mindenki 2x annyit keresne. A bunkó akkor is bunkó marad, ahogy a troll is troll.
A fizetések összehasonlítását meg ott kell kezdeni, hogy a németben megkeresett 1500€ az mennyit is ér ott, mert nem annyit, mintha itthon kellene elkölteni. Tessék ezt is figyelembe venni. (Ettöl függetlenül persze, hogy jobban meg lehet élni a kinti fizetésböl, de Májustól már bárki mehet, nem kell munkav. engedély.)

Bobykj 2011.04.09. 11:14:02

@Máгia: Nem vagyok az, mert fura hogy nem tűnt fel a különbség a fejekben.

A németeknél ok, hogy nem tűnt fel, de máshol, akiknek nem megy olyan jól kellett volna. (Pl: Spanyolok, Horvátok stb)

Nem leszek amúgy agresszív. Hozzászólni se nagyon szoktam amint látod.

Mondjuk abban nem vagyok biztos, hogy "okosabb" vagy nálam, de ki sem zárom. Te viszont biztosra veszed, hogy mindent csak Te tudsz és jól is csak te tudod. Fura.

Az elmondottakból nem tűnsz 16 éves hülyegyereknek, megnyugodhattál volna már idősebb korodra, s nem kéne mindenkit meggyőznöd. Létezik más fajta igazság is, nem csak a miénk.

endre2714 2011.04.09. 11:14:41

@Pilotax: Mért kell általánosítani? Vannak ilyen emberek is, aláírom. De találkoztam már bunkó, pénzéhes ügyvéddel, akkor a többség az? Nem.

Bobykj 2011.04.09. 11:14:54

@Jaffar: Teszek még 1 próbát, bár sok reményt nem fűzök hozzá.

Meglátjuk:D

endre2714 2011.04.09. 11:16:06

@Jaffar: Ahol anyámék dolgoznak (50.000-es város), ott ha beülsz reggel, aznap ellátnak. Ha meg kérsz időpontot, általában adnak arra a hétre vagy jövőhétre és akkor várnod sem kell.

KenSentMe 2011.04.09. 11:18:36

Amit az ember a praxis blogból megtanulhat:
1.) Az iskolaorvos pedofil
2.) Hiába hal meg a beteg, az orvos mégis elkéri trükkösen a borítékot
3.) Németország a paradicsom

Mágia 2011.04.09. 11:19:27

@Öreg Sam:

Csak még pár kérdés:

Mennyit fizettek neked azért, hogy NE gazdálkodj?

Miért jobb az Magyarországnak, ha az Alföld közepére autógyárat meg gumigyárat telepít, ahelyett, hogy a mezőgazdaságra épülő feldolgozóüzemeket telepítene?

Miért érte meg a gazdáknak, hogy jó pénzért felhagyjanak a gazdálkodással ahelyett, hogy más uniós országok gazdáival egyenlő elbánást harcoltak volna ki maguknak?

Nem szégyelled-e magad amiatt, hogy egy alapvetően agrár hagyományokkal és mezőgazdasági művelés szempontjából kiemelkedően jó földterületekkel rendelkező ország polgáraként azért kuncsorogsz, hogy egy jöttment multi gyártósorán kaphass összeszerelői betanított munkát?

Bobykj 2011.04.09. 11:25:16

Mária:
A magyar gazda nem képes összefogni. Ez tény. Szép és jó lenne amit mondasz, de amint látod nem működik.

Gáriella 2011.04.09. 11:26:37

miklos.rabai: Az RTG ahhoz kell, ha valaki műtétre kerül mellkas, felvételt, esetleg arcüreg rtg-t (fül-orr-gégészetről van szó) el kell végezni.
Elég hiányos, hogy mi történt.
Akut mandulagyulladás esetén nem végezhető mandulaműtét.
Akkor,ha békés a mandula,látható, hogy többször lezajlott mandulagyulladások következtében nem működik szűrőszervként, hanem inkább góc a szervezetben. Esetleg szív, vese panaszokat okoz (erről nem írt) és a labor vizsgálatokban is lehet eltérés.
Előfordulhat, hogy góc a mandula, akár egy gyulladás után is.
Ekkor el kell távolítani, mert komoly betegségek okozója lehet.
A cikkből ezek nem derülnek ki, tehát az is lehet, hogy az amúgy egészséges, de elhúzódó gyulladás után távolították el a mandulát. Garatváladék vizsgálat kimutatja, milyen antibiotikumra és milyen mértékben érzékeny a kórokozó és akkor oki kezelés lehet a megfelelő atb-vel.
Most már elég a szakmából, mert pihenőnap van, de ezt nem lehetett szó nélkül megállni...

moncayo 2011.04.09. 11:27:22

Én itt Spanyolországban párszor bekerültem közkórházba apró ügyekkel (kajamérgezés, elesés, stb.). Hát a magyar viszonyokhoz képest a közkórház (!) egy Los Angeles-i magánklinika. Csak a legjobbat mondhatom. Persze a ügyeleten is is kellett várni cca. 1-1,5 órát (nem voltam életveszélyes beteg, s nagy fájdalmaim se voltak). Otthon azt láttam a kórház alagsorában (!) lévő kardiológia váróban, hogy egy ütött-kopott ajtóra (szolgálati WC) volt ragasztva egy A4-es lap, egy "sétáló WC papír tekercs rajzolva", ergo, az orvos vigyen magával WC-papirt, vagy a kerületi rendelő olyan, hogy horrorfilmet minden díszlet változtatás nélkül lehetne forgatni. Stb.

Sokorai_Atala 2011.04.09. 11:29:48

A pénz mellett a szemlélet változás biztos sokat segítene. Én kijövök az orvosokkal általában, de sajnos néhány helyen úgy érzem tudatosan generálják a problémát, bár ez lehet figyelem felkeltés. Gondolok arra, mikor 4,5 órát vártam a folyosón szakadt achillesszel és 4-en voltak előttem, de nem fogytunk, vagy a mikor gócos hajhullás miatt a létező összes kivizsgálás során a gégészetre is mentem- ahol egy beteg sem volt, se előttem, se utánam!!! - két hétre akartak időpontot adni, és azért mehettem csak fel, mert a betegirányító kislány problémámat meghallgatva (a haj fontos egy lánynak:) megengedte, hogy felmenjek és fel is szólt. Gondolom másoknak is vannak ilyen történetei és mások sem értik, miért kell ezt csinálni, az ugyanolyan rosszul kereső, túlterhelt embertárssal, aki még esetleg beteg is.

Bobykj 2011.04.09. 11:30:54

@moncayo: Na ezért is furcsállom a Mária-t:D

Jó lesz majd itt a Kárpát medence közepén is élni, de ahhoz kell még jó pár év...

Mágia 2011.04.09. 11:33:28

@Bobykj:

Valóban nem vagyok 16 éves hülyegyerek.

Pontosan ezért nem gondolom, hogy le kellene nyugodnom. Szorít az idő ugyanis.

Tudod, ezelőtt 20 évvel azt, ami most itt van, leszartam volna. Nem érdekelt volna. Önző lettem volna.

A jelenlegi életkorommal viszont azt gondolom, hogy ha továbbra is leszarom és beérem azzal, hogy tapsolok a cirkuszhoz és szedegetem a kenyérmorzsákat (vesd össze: kockáról kockára építkezni, akinek semmije nincs, az annyit is ér), akkor 20 - 30 év múlva már az én korosztályom lesz az, amelyiket bánatosan bégetve hajtják majd a vágóhídra.

És akkor már késő lesz majd bégetni, hogy mikor és mit kellett volna...

Gáriella 2011.04.09. 11:34:03

Jaffar:
Persze, csak, ha a fizetéséből meg tud élni a minőség jobban megkövetelhető a "bunkók" kihullanak. Többen jelentkeznének az egészségügybe és az empatikusan, udvariasan viselkedők közül választódnának ki az ott dolgozók.

regress 2011.04.09. 11:34:33

a német egészségügy tényleg kimagasló,engem is kezeltek.de ott emberszámba vesznek,és ez nem pénzkérdés.itthon még annyiba se néznek,hogy leköpjenek

Öreg Sam 2011.04.09. 11:38:26

@Máгia:
Válaszom hosszú lenne és bonyolult,és amint érzékelem,a te agykapacitásod kevéske lenne a megértéséhez.
Hjaaa,ahogy mondod,(kérdezed) majd szögre akasztom a diplomámat és beállok a szalagba,a festés kimondottan tetszik. :)

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2011.04.09. 11:42:11

@Káin: Olaszország ugyanez. Adategyeztetés, előkészítés. Bejön a doki, megvizsgál, megbeszélitek a betegséget, javasol. Új időpont kér, befekszik, műt, hazamegy. Ennyi. A biztosító fizet, és mindenki után ugyanannyit.

ehja 2011.04.09. 11:43:23

@Máгia: "Mi lenne, ha a magyar állam nem támogatná adókedvezményekkel a német multikat?"

Háááát akkor az Audit Pozsonyba, a Mercedest meg Temesváron gyártanák, a sor folytatható. És akkor ki lenne rügva egy csomó ember. Biztos jó lenne, több munkanélküli és még kevesebb adóbevétel.
És a magyar egészségügy is sokat fejlődne.

zsiráffff (törölt) 2011.04.09. 11:46:52

Tessék mondani, akkor Ausztria az aduász? Itt ha valami bajom van, azonnal fogad a háziorvos, sőt még akkor is, ha semmi bajom sincs csak nyavajgok.

Szakorvoshoz azonnal eljutok, pl. bőrgyógyász, ilyesmi. Fogorvoshoz kb egy hete kell várnom az időpontra, ha sürgős, azonnal fogadnak. Egyedül a szemészorvosokra kell kb. 2-3 hetet várni.

Kórházi ügyeletre bármikor be lehet esni az utcáról, akkor is, ha éppen benőtt a lábkörmöd és nincs kedved munkaidődben körmöt nyiszáltatni. Kivárod a 4-6 órát, de fogadnak és tisztességgel ellátnak.

......

ehja 2011.04.09. 11:53:22

@Máгia: Az adókedvezmény számtani háttere a következő. Ha nem adunk mert tökös szittya csávók vagyunk akkor nem itt termelnek. Tehát ugyan 0 a kedvezmény de 0 a bevétel is. Ezen csak az segítene a magyar vállalkozások kepesek lennének Audi/Mercedes színvonalon autót gyártani mert az most is, a válság közepén eladható.

wiener 2011.04.09. 12:06:52

ritkán olvasni ennyi hülye kommentet Németországgal kapcsolatban, de nincs ezzel baj, a magyar ember ennyit tud a világról
kórházba ne kerülj Magyarországon, ez a lényeg, óvd az egészséged, ha kórházba kerülsz abba belehalsz

Tedat 2011.04.09. 12:29:22

Megneztem a nettober.hu n hogy havonta mennyi penzt von le a munkaltatom egeszsegugyre..

Havi 60 ezer, azaz evi 720 ezer Forintot fizetek egeszsegugyre! Es nem keresek kulonosebben magasan se...

Ha szerintetek evi 700 ezerert ez a szolgaltatas jar nekem, akkor bsszatok meg!

Mágia 2011.04.09. 12:38:51

@ehja:

Szégyellhetnéd magad, hogy az egészséges érdekérvényesítés célját összemosod a "szittyamagyarkodással".

Gondolj már bele, hogy veled, ezzel a hozzáállásoddal mit csinálnának a szittyaamerikaiak, a szittyafranciák, vagy a szittyalengyelek, csak hogy kelet-európai példát is hozzak.

Jah, hogy ami nálunk "szittyáskodás" azt máshol egészséges önérvényesítésnek, meg patriotizmusnak hívják?

Mágia 2011.04.09. 12:44:43

@Öreg Sam:

Tisztában vagyok a saját intelligenciahányadosommal, gyanús volt és megmérettem ezelőtt közel 20 éve a Mensa Hungaricánál.

És teljesen biztosra veszem, hogy ebben a tekintetben lényegesen jobbak az adottságaim annál, mint amilyennel téged látott el a sorsod.

Öreg Sam 2011.04.09. 13:04:19

@Máгia:
Szeeeeegénykém...
"gyanus" volt az IQ-d?
Mit mondjak,nekem is :)))
Valahol olvastál/hallottál a Mensáról,de láthatóan halvány fogalmad sincs róla.
Az IQ nem vérnyomás,hogy ha "gyanus",akkor belépünk a házidokihoz megméretni :)))
Szétoffoltam -hála neked- a bejegyzést,úgyhogy elmegyek a jól megérdemelt kalóriákat magamhoz venni :))

Mágia 2011.04.09. 13:22:35

@Öreg Sam:

Irigykedj csak :)

Az érzelmi intelligenciám ezzel szemben a béka segge alatt van, úgyhogy ha nem szállsz le rólam, szétkenem a szádat virtuálisan.

Jaffar 2011.04.09. 15:49:04

@Máгia:

A saját IQ-at sokra tartod, de valójában buta vagy. Agrárország? LOL, hol élsz?
Mi már régóta nem vagyunk agrárország. S nem is leszünk soha. Az egyik ismerösömnek Schwechat mellett van 933ha földje. 3 munkás + a verwalter (fönök) dolgozik rajta, tehát össz-visz 4-en. Szerinted egy ekkora területre otthon hányan jutnak? Szorozd be a 4-et 8-10-el és akkor még nem is mondtam sokat. Itt a különbség. Ezért nem vagyunk versenyképesek és ezt jajgatással nem lehet megváltoztatni. Ennyi.

Mágia 2011.04.09. 16:24:48

@Jaffar:

Miért, csórikám?

Adott egy ország, ahol NINCS említésre méltó ásványkincs, NINCS kitermelhető és eladható meg nem újuló energiaforrás, NINCS hegyvidék, NINCS tengerpart, NINCS gyors folyású és bővizű folyó, NINCS semmi, ami érdekelné a turistákat, NINCS kutatás-fejlesztés...

...ellenben VAN egy kibaszott nagy sík terület, kurva sok napsütéses órával meg jó sok termőfölddel, az szerinted alapértelmezésben mi a faxom?

Atomnagyker?

Gondolkozzámá...

Az más kérdés, hogy az adottságaink ellenére az ország mezőgazdaságát a padlóra küldték.

Nos, innen szép felállni, ahogy azt mondani szokták.

Leroi 2011.04.09. 16:32:54

@Máгia:
Európa édesvízkészletének nagy részét még így, körbenyírtan is birtokoljuk.
Van egy szép Pannóniánk (nem a motorkerékpárra gondoltam) és pár lekoptatott, de még mindig szép középhegységünk. Egy-két jó nagy tavunk. Két nagyobb és több kisebb folyónk.
Egy 325 000 négyzetkilométerre tervezett fővárosunk. Néhány nagyon szép nagyvárosunk.
Délibábunk.
Egyeseket közülük kergetjük is.
Szürkemarháink és fogyó szürkeállományunk.
Még.

Leroi 2011.04.09. 16:37:25

@Máгia:
Az más, hogy Nyugat-Európában államterületünk töredékén, tök sík vidéken él a másfélszeres holland lakosság tízszer gazdagabban...

Pilotax 2011.04.09. 16:59:54

@endre2714: Miért van az, hogy 10 esetből 9 és féllel ilyenekkel találkozom?

Mágia 2011.04.09. 17:11:10

@Leroi:

Pedig elveszítették az összes gyarmataikat, de azért gondolom, sikerült félretenniük egy kis pénzmagot...

Viccen kívül:

Magyarországnak nincs más választása, mint hogy életet leheljen a mezőgazdaságába.

Vagy pedig mindenki pakoljon, az utolsó meg kapcsolja le a lámpát és zárja be az ajtót.

Ahol termelés nincs, ott nincs fogyasztás se.

Attól, hogy a multik egyetlen nagy összeszerelő csarnokot csinálnak az országból, attól a magyaroknak nem lesz jobb.

Persze lehet, hogy ha elég sokáig maradunk eléggé szarfaszúak, akkor végül mégis mi leszünk a tízmillió gyártósori munkás országa, a termény meg majd jön hozzánk Brazíliából meg Kínából.

Leroi 2011.04.09. 18:20:55

@Máгia:
Az indonéz kaucsuk, a curacao-i likőr és a suriname-i focisták ma is az övék...:)
A többivel MAXIMÁLISAN egyetértek!!

adamantium 2011.04.09. 19:01:53

@Gáriella: hát elmondom neked, itt a betegek kb 1%-ának csinálnak mellkasröntgent műtét előtt, és csak akkor ha van valami előzmény vagy hall valamit az anesztes. 80 év feletti betegeknek sem csinálunk csak úgy preop mellkasröntgent. szájpadmandula kivételéhez meg azért elmondhatod mégis miért szükséges az arcüregröntgen? pláne, hogy itt vagy UH-t csinálnak róla vagy CT_t.
én a múltkor ügyeletben fogtam egy tagot akinek kiverték a szemfogát, elküldtem arcüreg felvételre, hogy nincs-e nívó az arcüregben. visszahívott a radiológia, hogy biztos arcüreget akarok, mert olyat már régóta nem csináltak, és egyáltalán miért is kérek ilyet?

alekab 2011.04.09. 21:35:22

Final countdown: 10- 9- 8- 7- 6- 5- 4- 3- 2- 1- Ignition!
"Európai szinten a magyar orvosok dolgoznak a legtöbbet, mégis ők keresnek a legkevesebbet, így teljesen érthető, ha elhagyják az országot – mondta Claude Wetzel, az Európai Orvos-szakszervezetek szövetségének (FEMS) elnöke szombaton. Az elnök rámutatott, hogy a rossz munkakörülmények is problémát jelentenek, de tény hogy Magyarországon az orvosok és a nővérek is rosszul vannak fizetve. Egy magyar szakorvos ugyanis 12 évnyi tanulás után kevesebbet keres, mint egy átlagpolgár – emelte ki. Claude Wetzel hangsúlyozta: Magyarország GDP-je az elmúlt tíz évben 15 százalékkal emelkedett, az egészségügy kasszájába mégis 18 százalékkal kevesebb jutott. A szervezet elnöke elmondta, hogy péntek este Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárral tárgyalt, aki kifejtette: a probléma számára is ismert, de az ország jelenlegi gazdasági helyzetében az egészségügyi kasszába sem jut több forrás."

www.youtube.com/watch?v=9jK-NcRmVcw

Bikli néni 2011.04.09. 23:29:41

@alekab: Lenne egy-két ötletem, hogy honnan lehetne elvonni, és az egészségügybe pumpálni pénzeket, de ezt ide nem írom le, mert kitesznek...
Pénz majdnem mindig van, csak majdnem mindig rossz helyre szórják szét.

Nem én vagyok, hanem én 2011.04.10. 05:44:24

@Gulyáslikőr:
Miért, nem lehet feltételezni a posztoló életkorát? Azt írja, most vállalt munkát Németországban. Akkor ennél fiatalabb nem igen lehet. Idősebb, meg nem igen megy már külföldre. Nagyot nem lehet tévedni ezzel.

És, hogy fizetett-e a szolgáltatásért? Hát, szinte biztos. Ha van is német biztosítása, akkor is fizetett. Ha meg nincs, akkor meg magyar biztosítóval kötött szolgáltatást, vagyis igen, fizetett. A leírásban szereplő kórház meg inkább egy magánklinika képében jelent meg a szemeim előtt. Szóval, szinte nem kérdés, hogy fizetett. És az ellátás ára hozzátartozna a poszthoz!

Ami meg a többit illeti:
- Ha nem érvényes a TAJ-kártyád, akkor sem kell fizetni külön az ellátásért. Mert ellátnak, majd aztán személyesen neked kell utánajárnod a kártya érvénytelenségének.
- Ahogy mondod, Magyarországon nem ingyenes az egészségügy. De amennyit te egészségügyi hozzájárulás címén befizetsz, az nudli a többi nyugat-európai országhoz képest. Hálapénzt meg nem kötelező adni. Ezen a blogon számos illető attól érzi tökösnek magát, hogy idejön, és kijelenti, hogy ő márpedig semmi szín alatt nem ad hálapénzt (másik része meg azzal, hogy mindenféle fizikai interakcióra biztatja a posztolót az orvosok felé, értsd: verjék meg az orvost). Úgy látszik, te fizetsz hálapénzt, vagyis nem vagy tökös. De ezt a kérdést, inkább beszéld meg velük... :)
- Az lehet, hogy szerinted az USA-ban egészséges életmódra ösztönöz az állam, de szerintem, meg ezt nagyon rosszul csinálja, ugyanis az emberek 60%-a elhízottnak számít. Ugyanis a multik meg jóval inkább a túlfogyasztásra ösztönöznek. Nem véletlen, hogy az élelmiszereknek 2 ára van. Az 1. ár arra vonatkozik, ha az adott termékből 1 db-ot vásárolsz, a 2. meg azt jelenti, hogy ha az adott hálózat törzsvásárlója vagy, akkor rendelkezel egy kártyával, aminek segítségével ha 2 db-ot veszel az adott termékből akkor olcsóbban kapod meg az árut, mint kártya nélkül. Más termékeknél meg úgy van az ajánlat, hogy ha 5 vagy 10 db-ot veszel, akkor 1-et ingyen hozzád vágnak.
- Igen, van biztosításom az USA-ban.
- Végül pedig az USA egészségügyét ugyanúgy nem a magyarhoz kellene hasonlítani, ahogy a németet sem. Ellenben a németet és az amerikait már össze lehet hasonlítani. Így amit írtam az igenis megállja a helyét. Itt is és Németországban is az a cél, hogy minél több pénzt húzzanak le a betegről.

Nem én vagyok, hanem én 2011.04.10. 06:10:47

@Gáriella:
Nézd, védheted a német kollégát, de szerintem felesleges. Fül-orr-gégész nem elemzi a beteg előtt a mellkas röntgen felvételt, ahogy azt a posztoló állítja, azon oknál fogva, hogy az orvos nem is ért azon röntgen felvételek elemzéséhez. Az orrmelléküregekről készült felvételeknek meg semmi, de semmi köze nincs a szájpadmandulákhoz.

Régen vizsgáztam FOG-ból, de még emlékszem a tonsillectomia á chaud fogalomra, vagyis friss, 24 órás tályog esetén igenis lehet tonsillectomiát végezni gyulladt mandulán, természetesen antibiotikumos védelem mellett, valamint életmentő esetben mondjuk mononucleosis esetén, óriásira duzzadt mandulákat is el lehet távolítani. De nem erről szólt a poszt.

Abban egyetértünk, hogy a gócként viselkedő mandulákat el kell távolítani. De kétlem, hogy ez lett volna a helyzet a fenti esetben. Mert ahogy mondod, a műtétet gyulladásmentes állapotban kell elvégezni, vagyis amikor kivették a mandulát gyógyultnak lehetett tekinteni a beteget. A góc viszont az, amire az orvos azt mondja, hogy góc. Ha a cél a beteg lehúzása, akkor bármiből gócot lehet csinálni. Miért nem említi a posztoló, hogy utánanéztek-e annak, hogy a 3 hónapja tartó folyamatnak van-e szív vagy vese szövődménye? Gondolom azért, mert ilyen vizsgálatokat nem is végzett az az orvos. Nem mérte fel a góc lehetséges következményeit. Inkább gócnak állította be a mandulát és gyorsan kikapta, nehogy máshoz menjen majd később a beteg.

Az eggyel korábbi hozzászólásodból nekem az jött le, hogy te is érzed, itt egy kicsit biztosan a lehúzásra ment ki a játék. Bár igazad lenne a gócot illetően, és nem pedig ez utóbbi lenne a helyzet...

Amúgy köszönöm a hozzászólást, tanultam belőle.

Gáriella 2011.04.10. 10:38:24

@miklos.rabai:
Félreértettél, én nem védem a német kollegákat, ellenkezőleg!

Valóban, peritonsillitis után kialakuló tonsilla abcessus esetén, vagy igen, ahogy írod, ha pl: ha a légzést akadályozza a beteg tonsilla acut beavatkozás szükséges, de a leírtak alapján itt erről szó sem volt.

Annyi, történhetett, hogy amíg Németországba ért a páciens (ahogy Ő szereti ügyfél) az antibiotikus kezelésektől nyugalmi állapotba került a mandula, mert lehet hogy valamelyik antibiotikum mégis használt,amit itthon kapott, és az elmondás alapján a német orvosnak ez volt a "legjövedelmezőbb" megoldás.

Góc témában is egyetértek, de tisztességes körülmények között, csak akkor tekintjük gócnak a mandulát, ha arra visszavezethető panaszokat (súlyos szív, vese, izület) okoz és azért a gócként működő mandulát fel lehet ismerni.

Azt hiszem ezt a témát jól "kiveséztük", mert ugye egy rosszul funkcionáló tonsilla, veseproblémákat is okozhat:)
Minden jót!

Nem én vagyok, hanem én 2011.04.10. 11:05:16

@Gáriella:
Ok... :)
Öltözzünk melegen, óvjuk a vesét!... :)

beste 2011.04.10. 13:19:23

@Máгia:
Cégünk (az a rohadt kapitalista) megkapta a Merci-tnder egy szeletét. Ehhez 3 éven belül 500 (ötszáz) embert kell felvennünk, pedig nem a gyártásban tevékenykedünk. Cégünk, - az a rohadt kapitalista - nem fizet minimálbért, hanem jóval magasabb, legális fizetést ad, és - rohadék kapitalista csökevény - a teljesítmény arányában korrekt bónuszt ad, aminek az elszámolása mindkét fél számára egyértelmű és mérhető - és legálisan (közterhekkel együtt) kifizetett. A + 500 embert nem más pályatársaktól szipkázzuk el, hanem főként munkanélkülieket veszünk fel, és saját költségünkön KIKÉPEZZÜK - gyengébbek kedvéért: SZAKMÁT ADUNK A KEZÜKBE, amivel esetleg majd máshol is boldogulhatnak. Igen, cserébe elvárjuk a korrekt munkát, és nálunk a visszaélést (ha úgy tetszik: lopást) gorombán büntetik.

Tudom, hogy szittya-magyar-csodaszarvas-urambátyám népünknek ez szokatlan, de előbb tán tanuljunk a rohadék kapitalistáktól, és utána pofázzunk.

Öreg Sam 2011.04.10. 14:17:25

@beste:
Gondolod,hogy felfogja?
A Mensa IQ teszt(ami van nekije) nem semmi,elismerem.
Én egy ellenség,egy hazát kiárusitó rohadék vagyok,mert eladtam az aranyat érő termőföldemet a mocskos kapitalistának,miközben a rögvalóság az,hogy egy szélfútta homokbuckáról van szó,amely szerencsés fekvése révén(M5 elkerülő-5-ös főút) megtetszett a beruházónak,és a Mercedesnek.
Én jó esetben kinlódva termeltem volna a földemen hektáronként 3q árpát,amit valószinüleg nem tudtam volna jó áron eladni.
Nem fizetett a Mercedes ezekért a földekért nagy árat,de azt kell mondanom,tisztességesek voltak.
Most akkor ki a hülye?

sárga nyúl 2011.04.10. 14:51:16

@Öreg Sam: Aki a Máriával leáll csevegni. :DDDDDDDD Sry, ezt nem bírtam kihagyni.

jágör68 2011.04.10. 16:59:05

@beste: @Öreg Sam:
Nem azért, de én úgy hallottam, egy darab magyar se fog ott dolgozni- Kínából hozzák a munkerőt, németországi kitaníttatás után...
Ennyit erről.
Mondjuk nemtom a magyarok miért nem akarnak dolgozni...

Mágia 2011.04.10. 17:54:49

@beste:

Jaja... ilyen multis sikersztorikkal van tele Despota másik blogja, a munkahelyi terror blog :)

beste 2011.04.10. 18:04:49

@jágör68: szerintem ez megint egy legenda.

beste 2011.04.10. 18:09:48

@Máгia: jómagam dolgoztam már 3 - 4 multinál ebben a szakmában.Eddig mind tisztességes volt. Az, hogy másnak más a tapasztalata, arról nem tehetek. Tény, hogy a multiknál nincs pardon, ha valaki lop, láttam már nem egyszer bilincsben elvinni embereket. Mindazonáltal a multiknál sincs kolbászból a kerítés, igenis megdolgoztatják és kihasználják az embert. Viszont megfizetik, és profi körülményeket biztosítanak. Igen, elmehetnék egy magyar vállalkozáshoz minimálbérért, meg X összegű fekete pénzért. De én inkább maradok - jobban szeretem a tisztességes feltételeket.

beste 2011.04.10. 18:14:21

@Öreg Sam: nekem is van nem akármilyen képességfelmérésem + folyékonyan beszélek 3 nyelven. Hirdessem? Nem fogom. Minek? Több leszek annál? Nem.

Tower13 2011.04.11. 13:57:12

@Máгia: Igen az audi. Meg igen, a Vodafon az előző ciklus alatt. Meg isten tujda mennyi egyéb. De amíg a 65% német sertéshúsból készült pikk Hungarikum lehet...
Egyébként igen sokmindenből lehet magyar terméket venni. Veszek is. De pl ruhából nem igen. Amit vettem eddig mind szar volt. De élelmiszerből hasonló áron, sőt olcsóbban is lehet venni, mint külföldit. (nem sorolok, mert nem a reklám helye, akit érdekel az ír egy választ erre. +beszéljük hogyan küldjem el a listát) De elmondhatjuk, sok magyar termék szintén szar. De hogy a külföldi, nem csak Német, milyen azt magunknak köszönhetjük nagyrészt. A politikusainknak meg annak, hogy megvesszük. De a minőséget (a kiszolgálás minőségét) vehetjük példának nyugatról. Csak a fizetést is kéne onnan.

Tower13 2011.04.11. 13:59:40

@Máгia: A multi nem enged magyar árut a polcaira.. érdekes. Én még a multiknál is tudok ilyet venni. Igaz nem tesóhoz, meg óceánkába járok. Azok nem kellenek a fosnak se.
CSak olcsók, de olcsó húsnak szaros a leve.

Tower13 2011.04.11. 14:09:02

@miklos.rabai: a mandulához. Nem kötözködöm, mert én se tudom mi baja lehetett a posztolónak. Az se biztos, hogy ez enyémet ki kellett volna venni. (az altató orvos szerint biztos nem... akkor még altatással csinálták)
Sokszor volt Csípőizületi gyulladásom. Azt mondták rá, a mandula az oka, mert biztos az a góc. (utána nem volt több csípőizületi gyulladás). Sajnos alatató doki nem mondta meg mi lesz, csak (kisgyerek voltam még) ölébe kapott átkarolt és az arcomra nyomott egy kendőt. Büdös volt, olyan mintha nem kapnék levegőt, hát belecsíptem amekkorát tudtam. (két napig dühös volt, mert a combjai hatalmas lila folttá váltak) Kivették, Sajnos vissanőtt és még egyszer ki kellett venni. (ha jól tudom az orrmandula volt a visszanövő egyed). Azon kívül, hogy nem mondta mit fog csinálni, nem volt gond. Sajnos nem mindig ilyen az ellátás, de ez van. Ha annyit fizetnének nekem, lehet én se lennék kedves.

Tower13 2011.04.11. 14:13:44

@alekab: Asztmás vagyok. 3 éve nem látott a tüdőgondozó. De ha megpróbálnál lerugdosni mikor arra járok véletlen, akkor sajnos te az intenzíven kötnél ki. A piásokat, meg dohányosokat nagyon szép, magas jövedéki adókkal terhelik, amik ha a tb-hez fojnának be, akkor valszeg 2-3 szor ennyi pénze lenne a tb-nek. Ezt kéne tovább emelni. Aki úgy is akar rá költeni, az tegye. Te meg rugdosd magad.

Tower13 2011.04.11. 14:17:30

@endre2714:
NEm úgy megy mint itthon? Sajnos én itthon se tudok 3-4 hónapnál korábbi járobeteg időpontot kapni. Max, ha igazából akutt tüneteim vannak, amik veszélyesnek néznek ki...
Igaz akkor egész jól ellátott. Gyorsan is. De pl a szemészetre is több hónapos várólista van. (mondjuk azért be lehet jutni, mert kedves volt a doki)

Tower13 2011.04.11. 14:28:16

@Máгia: Igen! MÁria próbálj utánanézni!!
Hiányzik mint egy 60000 km csatorna. Így nincs öntözés, és a folyószabályozás miatt kiszárad a föld. Ez az utóbbi 20 évben felgyorsult (1970-ben még 100 ezer km, míg most 40 ezer km csatorna van). Ugyanezen okból van sok helyen a belvíz, mert ahol meg a talajvíz magas, onnan nem tudják csatornával elvezetni. Magyarország területén igen sok az agyag és homoktalaj is. Többek között az alföldöni területeken is.
Hogy oda települt a Merci gyár? Hát eye fene. Csak maradjon is vagy 50 évet, aktívan. Legalább fejlesztések és munkahely lesz ott. Jobb lenne, ha az ikaruszt is támogatnák, de az már utópia.
(sajna ÖregSzem ismerős a helyzeted, csak nálunk senki nem veszi meg a földet, és még a helyi, ezért felelős csoport is szétlopta onnan a munkaeszközöket. Nem munkára kellett nekik)

tódór piroska 2011.04.11. 18:34:34

@Tower13: nálam nem akut bajjal is néhány napon,max. 1-2 héten belül sorra kerülhetsz.

Droidfigyelő (törölt) 2011.04.15. 11:14:14

@Bikli néni:

igen, és úgy folytatom: maga egy droid? akkor megfigyelem!:)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása