Várandós kismamákkal üvöltözött a főnővér
Sziasztok
A párom néhány hete szült, és nagyon sok pozitív és negatív dolgot is tapasztaltunk a klinikával kapcsolatban. Nagyon nehezen jött össze a babánk, évekig vártunk rá, úgyhogy nagyon örültünk, amikor kiderült, hogy sikerrel jártunk. A terhesség alatt szerencsére nem volt semmi probléma egészen a 37. hétig, amikor egyik este elkezdődtek a fájások. Gyorsan bementünk az ügyeletre, ahogy a műszakban lévő fiatal doktornő nagyon kedvesen fogadott minket. Kiderült, hogy a szülés még odébb van, de a fájások miatt a terhespatológia befektették. Mivel látogatási tilalom volt, hamar el kellett búcsúzni.
Pár nap múlva a párom sírva telefonált, hogy reggeli viziten a főnővér ordításától volt hangos a folyosó. Kiderült, hogy némely terhessel problémája volt a házirend miatt, de azok is le lettek üvöltve, akik nem szegték meg a szabályokat. Ilyen hangnem szerintem egyáltalán nem megengedhető senkivel szemben! Úgy gondolom, hogy emberi hangon is el lehet intézni mindent, és ha valakinek nincs türelme az embertársaihoz, akkor menjen a szántóföldre kapálni, de ne egy egészségügyi intézetben dolgozzon. És főleg ne várandósok között, akiknek éppen elég megrázkódtatás, hogy nem lehetnek a szeretteikkel, esetleg otthon várja őket kisgyermek is, ráadásul még azt a kevés időt sem tölthetik együtt, amire 1-1 látogatás alkalmával lehetőség nyílt. Szerencsére pár napra rá beindult a szülés. A szülőszoba nagyon szépen fel van újítva, barátságos hely.
Megint az a doktornő ügyelt, aki a felvételkor is. Szakértelem, tudás, emberség, segítőkészség szempontjából maximálisan meg voltunk elégedve a munkájával, és a vele együtt dolgozó szülésznővel is. Nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy végül mégiscsak pozitív élménnyel zárult ez az egész folyamat. Ez volt az egyetlen oka annak, hogy nem mentünk panaszt tenni az intézmény igazgatójához. Minél előbb szeretnénk még egy babát, csak abban reménykedünk, hogy talán az illetékesekhez is eljutnak ezek a vélemények, és mire megint olyan helyzetbe kerülnénk, a nem megfelelő emberek már nem lesznek ott.
Még mindig nem tudom felfogni, hogy egy olyan ember, aki lényegében vezető pozícióban van, és akinek az is a feladata lenne, hogy példát mutasson a viselkedésével, hogyan lehet ennyire tiszteletlen a betegekkel...
Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Mágia 2011.04.01. 06:17:07
Végre lett volna valami údonság is az ikszpluszegyedik meztelenre vetkőztetett kamaszgyerek, hormonjai miatt kiborulós kismama és toronyórát lánccal együtt előre zsebbe kérő orvos dögunalmas története helyett.
El Visco Stello (törölt) 2011.04.01. 07:06:16
Nem én vagyok, hanem én 2011.04.01. 08:05:35
Á, én az ilyen poszthoz hozzá sem szoktam szólni... :)
Basszus, mégis megtettem...
Mágia 2011.04.01. 08:49:44
Tulajdonképpen lehetne mindezt automatizálni:
Kacorka kérhetne a bloghu fejlesztőitől egy olyan megoldást, amivel post-bootok előre megadott szavakból értelmes szövegnek tűnő posztokat generálnának, a kommentlistát pedig comment-bootok értelmesnek tűnő kommentekkel töltenék meg.
A humanoid kommentezők pedig örökre ki lennének tiltva :)
El Visco Stello (törölt) 2011.04.01. 08:59:07
Sejtem hová akarsz kilyukdni. Abból egy szó sem igaz. Csak a szocdemek rosszindulatú pletykája, hogy bérfibetegeket fogadtak a szomszédos urológiáról.
tódór piroska 2011.04.01. 10:32:26
"Kár hogy kimarad a posztból, hogy hogyan szegték meg a terhespatológián fekvő kismamák a házirendet :)"
Erről sokat tudnék mesélni...
Nálunk a kórház egész területén tilos a dohányzás, így a legkülönbözőbb helyeken (lépcsőforduló, kórterem WC-je, raktár, társalgó, bejárati ajtók előtere, stb.) nagyhasú cigarettázó hölgyeket kell kerülgetni...
Egyidőben udvariasan megkérdeztem őket, hogy tudják-e, hogy a gyermekük most fulladozik és levegőért kapkod, de a kapott válaszok tartalma és stilusa miatt ma már nem teszem. Az ő életük, ő gyermekük.
Lehet, hogy az üvöltöző főnővér még kevésbé fásult meg, és segíteni akar rajtuk?
rotarix 2011.04.01. 11:00:02
Szóval egy nővér volt, de szerintem inkább ő maximalista volt és nagyon precíz, a hangja erős és mély, határozott fellépésű.
Az más kérdés, hogy a kismamák érzékenyebbek, meg szerintem mindenki, aki betegek a kórházban fekszik, távol a szeretteitől, egy csomó idegennel egy szobában, akiktől sosem tud pihenni, mert valaki mindig zörög, pakol, nem tudja magát az ember kialudni, mert kényelmetlen az ágy, van aki horkol, hajnal 5-kor pedig már ébresztő, mert még rendelés előtt le kell tudni a bent fekvő kismamák NST-it... szóval nem pont erre van szüksége egy 9. hónapban lévő kismamának. Mire eljött az én szülésem is úgy kifáradtam... otthon pihentem ki magam a saját ágyamban, hiába ott volt a pici baba.
Szerintem hihető, hogy egy főnővér ordítozhat. Elég sok felelősség és teendő hárul rá és lehet, hogy valamelyik kismama túllőtt a célon és akkor már mindenkivel kiabált, ami szerintem nem helyénvaló... a dohányzó kismamákat én is látom, de többnyire ők "feketék" :D egyébként meg szívhatnak ők bármennyi cigit, ihatnak, ők úgyis mindig könnyen megszülnek és rengeteg tejük van, még mi, dolgozó tisztességes emberek kínlódhatunk...
rotarix 2011.04.01. 11:03:57
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.04.01. 11:06:52
epres négercsók 2011.04.01. 11:14:23
IrishOak 2011.04.01. 11:18:52
Ez a mai : apa sír, mert anya sírt ez viccnek van szánva ugye?
37.héten befeküdni jóslófájásokkal aztán azt mondani, hogy pár nap múlva 'hálisten megszült - elég nagy információ hiányra vall.
Azért remélem betöltötte a 38-at és nem lett koraszülött.
Az hogy a szülés előtt a nőcik miket csinálnak a terhespatológián az már-már az "Angol humor" kategória.
Voltam szeretett vendég -de megértettem, hogy a főnövér valami orbitális marhaság után minden szobában elmondja jó hangosan!, hogy mit kérne, és mit ne! csináljanak a kedves mamák.
De az is igaz, hogy minden telefon alkalmával sírdogáltam 'azuramnak , üldöztetett sorsomról:-D aztán egyszer az ajtóig beengedték -mert teljes kórházzár volt - ott aztán zokogtam.
De kiröhögném, ha az ilyen élményeit kiírná a netre, mint panasz:-DD
Bikli néni 2011.04.01. 11:45:04
KAR-TON-HAL 2011.04.01. 11:54:17
Nem kizárt, hogy termetileg is kis alkatú emberről van szó, hiszen általában ők a "pukkancsok", és így hangerejükkel és rettentő mimikájukkal próbálják sakkban tartani az egyébként is riadt-szemű leendő anyukákat.
Természetéből adódóan visszaél a helyzettel, remélve, hogy főnökeinek ez tetszik. Tudja jól magáról, hogy ő a hatalom embere, hiszen azt is tudja, hogy az orvosoknak fingjuk sincs arról, hogy mi a dolga a egy nővérnek, a nővérkék meg kúsznak-másznak előtte.
Amelyik kismama panaszkodni mer, az nem kap tejbegrízt vacsira.
Ennyi :)))
KAR-TON-HAL 2011.04.01. 11:57:55
Biztosan szaladgáltak a folyosón, meg köpőcsöveztek.
És roma zenét hallgattak a mobiljukon, jó hangosan.
De az is lehet, hogy transzparensekkel a kezükben sztrájkoltak a folyosón.
Vagy focicsapatot alakítottak az újszülöttekkel. :))))
KAR-TON-HAL 2011.04.01. 12:03:29
Nem tetszett az utolsó? Ej de kár, pedig az volt a jobbik... :))
ma nem 04.01 van?
vagy ez is annak a része...
na jó nem ugrálok, csak érdeklődöm a kommentem iránt.
KAR-TON-HAL 2011.04.01. 12:04:20
Most meg meglett... ezt a káoszt...
epres négercsók 2011.04.01. 12:17:53
SusanneF 2011.04.01. 13:03:06
jól értelmezem??
A főnővér valamiért kiabál a folyosón néhány kismamával-anyuka ezt hallja-mondjuk,a kórteremben,elsírja magát,mondjuk a hormonoktól,elpanaszolja a szitut az újdonsült apucinak,
aki ebből ír itt egy posztot.....
Óvónéni,védjen meg,...:)
És még ezt lehet kommentelni,űberelni,szót érdemel??
Ki érti ezt?
Miért gondolom,hogy ha ugyanez a pár mondjuk,a 4. gyermekének születése körül jár így,eszükbe se jutna megírni:)??
Adjanak hálát a kedves és szakszerűú személyzetért,ellátásért,van,aki egész életében szívja,hogy másképpen járt.....:(
IrishOak 2011.04.01. 14:18:57
Az elmúlt 15 hónap elmosta a javát, de azért még emlékszem jó pár dologra amitől fogtam a fejem.
Az igazán húzós dolgok:
Ha egy kismama elmegy vizsgálatokra: nst, flow,uh,vérvétel akkor a kapott eredménnyel fáradjon vissza a nővérekhez, mert elég nagy letolás lehet abból, ha délben a vizitnél derül ki, hogy a kismama az ágyban fetrengve olvassa a best magazint de a lázlapjára nincs felvezetve a friss eredmény, sőt a nővérek azt hiszik, hogy még mindig tart a vizsgálat.
Ha nem lehet látogatni, akkor ne szökdössenek ki a nagyhasúak, mert elkapnak valami olyan vírust amitől nem élmény lesz a szülés,meg az az után következők.
Reggel mindenkinek kötelező vérnyomást, súlyt méretni a nővérekkel.Aki süket azt a szomszédja fogja kézen, és vigye magával.
Közepesen viccesek:A tiszta lepedők nem törölközők.Ágyat mindenki húzhat, de csak akkor ha megy még egyedül, egyébként tessék segítséget kérni.
Cukrászdai féltorták és egyéb nyalánkságok -max 1 napig legyenek, mert megromlik = hasmenés és egyéb bajokat okozva.
Tej, joghurt és egyéb dolgok a hűtőben, hisz az ember az otthonában sem a hálószobai éjjeliszekrényét tárolja a félig megevett joghurtját és egyéb maradékát.(na ezt fogták a legnehezebben a népek)
Az osztályról eltávozáskor szóljanak be a nővérnek, hogy kb hova mennek, vagy mikorra jönnek vissza.(kantinban kv-zás,újságos,tévézés,séta)
Abszurdumok:
Zuhanyozás után a csapot zárják el.
A wc-be nem dobunk betéteket, ha le van zárva a helyiség akkor nem megyünk be "csakazértis" mert biztosan kiönt.
Aki a ruháit és fehérneműit elhagyja azt egy napon belül a takarító kidobja.
Étkezés után a tálcákon hagyott eszközöket, és élelmiszereket elviszik - kérdés nélkül.
Totál abberáció:
Minden reggel 'tábori edényekbe hozták a kv-t kakaót, teát.(kb 20,30 literes elől kis csappal ellátott kannák ezek)
Reggelire mindenkit kiszolgáltak, ezután az egészet betolták az étkező részbe, ahol a nővérek is láthatták hogy mi történik.
Épp rendbe hozták a helyet, de a szomjas pókhasúak már mentek magukat kiszolgálni....ami nem baj, csak a csapot nem zárták el és így a kórház folyosója 30liter tejeskávéban fürdött.
Ezután nem volt ordibálás, csak szegény főnővér fogta a fejét - ehhez már ő sem tudott mit tenni.
Rám nem vonatkozott ezekből a java, mivel kétágyas fürdős szobában laktam - de végig kellett hallgatnom mindent.
Itt-ott sírva röhögtem.
Ja a tiltás ellenére volt pár kismama aki kiszökött, hogy puszilkodjon"apával".A szülés előtti napon 42 fokos láza lett, és influenzásan vitték a szülőszobára.Mindenhol elkülönítve,és karanténba zárva,még a babáját is elkülönítették a csecsemős osztályon... Na jóljárt?
Bikli néni 2011.04.01. 14:50:01
De szerintem ilyen problémák más osztályokon is vannak, nem kell ehhez feltétlenül terhesnek lenni.
Aki hülye, az nemterhesen is hülye...
IrishOak 2011.04.01. 15:09:59
No éppen ezért írtam legelőször, hogy ha az én uram ezt írná panaszként -kiröhögném.
A barátnőm egy évig azon vihogott, hogy a kórházból felhívtam, hogy "vigyél ki innen mert vasalni akarok".:-D
Ilyen osztályokon még jóval "lazábbak" is szabályok, pont a hormonokra való tekintettel.