Azok a lúzer betegek
Tisztelt Praxis Blog!
Igen régóta olvasom a történeteket és a hozzászólásokat. Sok mindent változtatott a gyógyítással kapcsolatos érzéseimen pozitív irányban. Cinizmus nélkül írom önbizalmam a helyére került. Csaknem minden kórházi élményem után a padlóra kerültem az önbecsülésemmel, hogy csak én lehetek ilyen lúzer, szerencsétlen, aki soha nem tudja hogyan kezelje a helyzetet. Ahogy olvastam mások sem tudnak a helyzet magaslatára kerülni, ha betegek. Többször voltam kórházban, ebből két alkalommal rezgett a léc, az orvosok tudásán kívül még sok más is be kellett segítsen, hogy életben maradtam - ahogy az egyik orvostanhallgató írta - a szerencse is.
Kérdéseim azonban: miért lúzer az a beteg, aki fiatal, tevékeny életét nem a betegségek felmerülésének tanulmányozásával tölti és ha hirtelen bajba kerül nem mindig tud megfelelően cselekedni, reagálni? Nem mindenki az élet császára és a betegségek nagy része / szerencsés esetben/ idős korban jelentkezik amikor az átlagemberek nagy részét megtaposta az élet és már nem képesek érdekeiket megfelelően érvényesíteni. Miért lúzer az a hozzátartozó aki úgy érzi, hogy a legjobb kezekben hagyta a beteg hozzátartozóját, az orvosokéban, és nem tudja megtenni mert még van munkája, hogy félnapokat mellette töltsön? Személy szerint a látogatómat a pokolba kívántam, amikor felvágott hassal kellett az ágyon gebeszkednem, és a legkisebb vágyam a húsleves elfogyasztása volt. Minden elismerésem a határozott megbízható orvosoké, akik már fellépésükkel is energiát sugároznak.Eez kell a betegnek a biztonságérzethez. Mi azonban, gyarló emberek nem ilyenek vagyunk. Közülünk sokan már születésünktől azok táborát gyarapítjuk, akikben nem teng túl az önbizalom. Az ilyen típusú beteg, bármennyire is betart minden írott és íratlan szabályt, mindig és mindenhol a rövidebbet húzza. Ez az amit a betegellátásban nem szabadna megengedni.
Egyértelműen mindenkire érvényes szabályoknak kellene érvényesülnie. Ha már most is minden így van szabályozva, akkor valami nagyon nincs jól, mert nem működik. Még szeretnék néhány saját véleményt, ha lehet ebben a blogban:
Szégyen, hogy alacsony fizetéssel korrupcióra kényszerítik /kényszerítjük?/ az orvostársadalom nagy részét! Három elég szűk réteg az, akiknél nem kérdés az osztályon felüli ellátás: a politikusok, a gazdagok, és az egészségügyben dolgozók, és hozzátartozóik. Nem lehet, hogy így szól a megegyezés, hogy aki elég erőszakos azt ellátjuk rendesen, aki mulya az majd megszívja? Rokonom egy félresikerült kórházi kaland után tájékoztatott arról, nincs elég pénz az eü.ben, és aki nem tapos, az akár meg is halhat. Az itt megjelenő történetek nagy része is erről szól. Ez így parasztvakítás. Az orvostársadalomnak meg kellene mondania mit tegyünk azon kívül, hogy a járulékrendszer problémáin nem tudunk mi betegek változtatni. Miért nem lehet fizetőssé tenni a kórházi tartózkodást, hogy a szolidaritás is megmaradjon a jövedelem függvényében? Miért nem lehet azt mondani a kedves beteg hozzátartozóinak, hogy 4500 forintért tudunk még egy steril plédet biztosítani, hogy ne rázza hideg, és 1500 forint az új lepedő, hogy ne vizes és esetenként rongyos ágyneműben feküdjön? Mért nem lehet megfizettetni az étkeztetést akár igény szerinti választékkal? Fokozatosan rá kellene ébreszteni a társadalmat arra, hogy a véges pénzből a személyzetre az eszközökre kell elsősorban fordítani!
A nyugdíjasokra is vonatkozzon minden szabály, hiszen közülük sem mindenki nyomorog! Nem kell wellness ellátás csak kipihent, jól képzett orvosok, ápolószemélyzet és szakszerű gyógyítás. Aki különleges ellátást akart, az már eddig is meg tudta tenni. A nagy átlag a többség érdekében kellene változtatásokat végrehajtani. És most ne mutogassanak azokra az országokra ahol tőlünk rosszabbul megy,. A haladás útja nem ez. Minden dolgozó embernek tudnia kell a fizetéséért a munkája során felmerülő gondok megoldásának útját, én így emlékszem a saját esetemben is. Az orvostársadalomra ez nem vonatkozik? Pártszimpátiától függetlenül azoknak a nagyra becsült orvosoknak kellene a változások élére állnia akik hitelesek a társadalom körében.
A változtatásokat, indoklással a köztévében, rádióban, naponta közzétenni! Ki gondolja azt, hogyha a rosszra tömeget lehet megmozdítani a jó érdekében ez nem sikerülne? Még egy utolsó gondolat: a hálapénzt a betegek nagy része nem előnyökért, hanem félelemből adja, sajnos azért, hogy ne hagyják meghalni ha még nincs itt az ideje. Köszönöm, hogy véleményemet megoszthattam Önökkel akkor is, ha nem kerül nyilvánosságra a bejegyzésem.
Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
El Visco Stello (törölt) 2011.03.24. 07:17:50
Ahogy idősebb körorvosok szokták mondani: ...csak egészség legyen, meg beteg!
Nem én vagyok, hanem én 2011.03.24. 07:27:24
És nem is így szoktam mondani, hanem szerencse és/vagy gondviselés!... :)
Oké?
Nem én vagyok, hanem én 2011.03.24. 07:35:47
Kár, hogy nem lesz belőle Index címlap...
Kár, hogy nem érkezik majd rá 200 komment...
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.03.24. 07:54:01
Más: térdszalag szakadás után még elképzelhető az aktív sportolás?
Laliath 2011.03.24. 09:16:05
Ugyan nem engem kérdeztél, de: igen, elképzelhető. Aktívan versenyző csapattársaim voltak küzdősportban térdszalagszakadás után.
Jól gondolom, hogy a gyerekedről van szó?
Nagyon vigyázzon magára, ne siesse el a visszatérést. Csak fokozatosan, és majd kiderül, bírja-e. Valószínűleg térdvédő viselése ajánlott lesz hozzá (vagy legalábbis megfelelő fáslizás).
Sok erőt, kitartást és szerencsét hozzá.
Mágia 2011.03.24. 09:39:06
Kívánom a posztolónak, hogy vesse őt a sorsa valamelyik borsodi, zempléni vagy zalai kis faluba, ahol munka csak 80 km-re van, a házát meg KELLETT vennie, ha lakni akart, eladni viszont nem tudja, hogy költözhessen a munka után.
Kívánom továbbá azt is, hogy ha mégis találna állást, ne akarják őt bejelenteni, ne adjanak neki, csak minimálbért, azt is csak zsebbe, hogy lehetőleg a ledolgozott évei se legyenek meg a kevéske nyugdíjához.
Utána térjünk vissza arra a kérdésre, hogy az embereket kellene-e tovább sarcolni a plusz lepedő meg a plusz pléd bérleti díjával, vagy esetleg vissza kellene pakoltatni mindazokat a milliárdokat a rendszerbe, amit a gondos politikusok az elmúlt 20 évben kiloptak onnan.
Szeretem, amikor valaki a Rózsadombról ugatja, hogy mit kellene kezdeni a nyomorral.
a végzet aszonygya 2011.03.24. 09:51:19
ellentmondást.
Persze azokat a lúzer betegeket mégjobban le kell húzni.
Akik eddig sem kaptak nemhogy wellness színvonalú ellátást, de még normálisat se, azok eztán még annyit se kapjanak.
Minden a pénzről szól.
Mágia 2011.03.24. 09:55:46
Vehetjük ezt a posztot fizetett politikai hirdetésnek akár.
Rohadt ideges lettem a posztoló korlátoltságától, délután jövök és tételesen is kifejtem, mi ezzel a nettó ostobasággal a bajom.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.03.24. 10:01:03
2011.03.24. 10:21:18
A poszthoz: az egyik fele jó, a másik fele nem. @Máгia: -nak igaza van, a rendszerhez nem itt kéne hozzányúlni, hogy akkor mindenki fizesse meg a maga kis "luxus egészségügyét". Azt hiszem, erről adamantium és Leroi beszélgettek, hogy Romániában működik így. (Ja, de hogy?)
Mellesleg szerintem egy átlag középosztálybeli család sincs arra felkészülve, hogy akár egy vakbélműtétet vagy egy törött csontot vagy baleseti műtétet fizessen, amely valószínűsíthetően a havi nettó jövedelmük.
Vagy maradva az én kaptafámnál, ha egy átlagos labort kéne kifizetnie a kedves betegeknek, pláne azok körében, akik háziorvos által levett mintáját a kis falukból körjárat szedi össze, szerintem kacsát, libát, disznót ráfizetnének.
Tudjátok, mennyibe kerül most alaphangon egy kóros májpanel vizsgálat (pl. hazánkban ritka betegségben szenvedőknél, alkoholistáknál)? 40.000 Ft. Vagy a szintén igen ritka hypertonia + szív- és érbetegségek vizsgálati panele is együtt kb. 60-70.000, véralvadási zavarok vizsgálata önmagában 50.000 körül van. Stb.
Na, röviden: nem hiszem, hogy a göcseji Józsi bácsival ki kéne fizettetni ennyit azon az alapon, hogy mivel ő zsírdisznót evett egész életében, ezért szándékosan tolt ki magával.
Anna Doktor 2011.03.24. 12:06:37
Teljes mértékben egyetértek. Szegény posztoló, már előre sajnálom, hogy mit kap majd.
Mindennek ára van, aki minőséget akar, fizesse meg. A szegények meg elégedjenek meg az állami ellátással és ez nem pejoratív, hanem tény. A magyar állam szegény, a magyar állampolgárok ezt miért nem képesek elfogadni?
rikavagyok 2011.03.24. 12:29:32
Irkutszk 2011.03.24. 12:32:12
A fizetős kórházi ellátásról: Az eü rendszer kimondja, hogy mindenkinek a megfizethető legmagasabb szintű ellátás jár. Ebbe véleményem szerint nem fér bele a pénzért vett takaró a kórházban. Persze, lehet törvényt módosítani. Ennek ellenére én nem tudok egyetérteni a felvetéssel.
Leroi 2011.03.24. 12:43:55
Miért is vesztes a magyar beteg?
Mert tizedannyi, mondhatni jelképes összeg befizetéséért ötször olyan jól és olyan gyorsan ellátják, mint egy nyugati betegtársát?
A fizetős ötletével a posztoló nem lesz túl népszerű a betegek közt.
Az orvosok közt?
Ki tudja?
a végzet aszonygya 2011.03.24. 12:51:51
Tulajodnképpen számomra pozitív a gondolatmeneted.
Csak azt nem vetted számításba, hogy napjainkban a magyar lakosság nagy hányada nem tud egészségesen táplálkozni.
Azonkívül ott vannak az öröklött betegségek, az önhibánkon kívül szerzett betegségek.
A többi életvitelből adódó megbetegedést pedig hogyan tisztázza majd az orvos, talán ráfogásos alapon?
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.03.24. 13:12:47
bauchi 2011.03.24. 13:35:38
Irkutszk 2011.03.24. 13:50:13
Természetesen nem csak a táplálkozás fontos az egészségmegőrzésben, hanem sok minden más is. Amiért a példát említettem, az az, hogy tudatosan kell létezni, élni. Igenis szerintem fontos minden ember számára, hogy az alapvető egészségügyi helyzetével, lehetőségeivel és veszélyeivel tisztában legyen. Ma a városi életben sok esetben már nincsenek nagymamák, és falusi öregasszonyok, hogy ezt a tudást meséiken keresztül továbbadják fiaiknak, unokáiknak (fiaik-fiókáik jelentésben használva a fiaik szót). Vagy vannak, de vagy ők sem tudják, vagy senki nem hallgat rájuk. Pedig ez fontos tudás, ezért ha nem szüléinktől, akkor más forrásból, de igenis szükséges a hosszú, boldog élethez. Ezt akartam mondandómból kihozni; legyen bárki esztergályos, építőmérnök, vasutas, tolmács, vagy állatidomár a cirkuszban.
Dr.laikus PhD 2011.03.24. 16:41:22
Mert magyar állampolgárok, egy életen át fizettek sok-sok járulékot és mert nálunk felosztó-kirovó rendszer van.
Ami ugye azt jelenti Magyarországon, hogy szolidaritás alapú ellátás.
Aki meg meg tudja fizetni most is mehet magánklinikára.
Ráadásul Magyarországon annyira nem rossz az állami ellátás.
Néhol igen, de joga van választani.
Magyarországon.
2011.03.24. 16:43:23
Én azért szeretem a hozzászólásaidat, többekkel ellentétben, mert észérvekkel, tényekkel tudsz előállni, mint ahogy most is. Olvashattad, nem én vagyok az egyetlen, aki lát ebben a levélben jót is. Te meg a rosszat, ez rendben is van, de én pl. kerestem már fizetős háziorvosi ügyeletet, de nem találtam. Ha lenne, senki nem venne el semmit azoktól, akik ezt nem tudnák megfizetni, viszont az állami ügyeleti ellátás hatékonyabban tudna működni, mert esetleg kevesebben vennék igénybe.
A Rózsadomb benne volt?
Dobd a köveket..:-))
Mágia 2011.03.24. 17:34:19
"ad egy lehetőséget a kórházaknak pénzt szerezni"
EGYETLEN módjuk van a kórházaknak pénzt "szerezni" egy uniós tagállamban, ahol a felosztó-kirovó rendszer működik, méghozzá KÖTELEZŐ jelleggel:
A befizetett járulékokból.
Minden más megoldás BALKÁN.
Hatodéves 2011.03.24. 17:36:46
Attól is függ azért, hogy melyik szalag szakadt el, illetve, hogy más sérülés volt-e a térdében, pl. meniscus-szakadás.
Hatodéves 2011.03.24. 17:42:18
Drukkolok én is!
pillekosbor (törölt) 2011.03.24. 17:43:49
Mágia 2011.03.24. 17:48:06
Ajánlom a figyelmedbe ezt itt:
thisisindexed.com/2011/03/be-nice-stop-plundering-and-looting/
Akár érettségi tétel is lehetne az értelmezése.
A poszt címére külön felhívnám a kedves figyelmedet.
Valószínűleg a magyar az egyetlen nép, amelyik nem az összefogást tartja a saját nemzete tagjaival kapcsolatban követendő példának, hanem az egymás eltaposását, a másikon, a gyengébbeken, a gyengébb érdekérvényesítési lehetőségekkel rendelkezőkön való átgázolást.
Konkrétan egymás lerablását.
Ezért nem lesz SOHA sikeres ez az ország.
Dr.laikus PhD 2011.03.24. 17:58:50
Nem mindenhol létezik.
Lehet kötni kiegészítő biztosítást, de ez a hotel szolgáltatásokra vonatkoznak.
Nem arra amit írtál, hogy ne fázzon a beteg, tiszta ágyneműbe feküdjön, mert ennek alapszolgáltatásnak kell lennie.
Kis szösszenet a rendelhető ételhez.
Beteg csak azt egye amit az orvosa javasol. Van kórház nem is egy ahol kielégítő ízű, minőségű és mennyiségű az étel.
Ha az egyik megoldja a másik is meg tudja.
Rátermett vezető kell.
Mágia 2011.03.24. 17:59:06
ja, hogy nyugdíjas vagy...
Akkor egyrészt külön gratulálok ahhoz az ötletedhez, hogy a nyugdíjasokat külön megsarcolnád, arra hivatkozva, hogy "közülük se mindenki nyomorog"...
Másrészt akkor neked tudnod kellene, hogyan folyt szét kézen-közön az elmúlt 20 év alatt a nemzeti vagyon...
Harmadrészt nem lep meg, mert hiszen abban élted le az egész életedet, hogy fel sem merül benned a pénzt elherdálók elszámoltatása, sem az ország dolgainak, beleértve az egészségügyet is, hozzáértő gazdasági szakemberekre bízása...
Egyetlen kombinációban vagy képes gondolkodni: abban, hogy a folyamatos hiányt folyamatos sarcokkal pótolják, és ezt a mérhetetlen ostobaságot az aktuális "uralkodó" párt által irányított média, mint propagandagépezet segítségével sikersztoriként sulykolják az alattvalók fejébe.
Hatodéves 2011.03.24. 18:05:14
Mondjuk nem teljesen értem. Én még sosem fizettem sem a háziorvosnak sem szakrendelőben, utóbbi helyen nem is tudják, hogy bármi közöm van a szakmához. Igaz, rendszeresen még sosem kellett járnom, de azért megfordultam már ott párszor. Szóval, komolyan, mért KELL egy szakrendelőben pénzt adni?
Ugyandehogy (törölt) 2011.03.24. 20:10:43
Ma megtudtam, hogy a laborban kb 10 vizsgálatból 2-t nem tudtak elvégezni, mert "nincs reagens".
Azt sem tudom, mit szóljak hozzá, mert ilyennel még nem találkoztam.
El Visco Stello (törölt) 2011.03.24. 22:00:09
Csak azért, mert véleményem szerint szakmáról addig felesleges beszélni, ameddig a szakma nem élvezi a hatalom támogatását.
"Kinek az érdekeit képviseli az általunk megválasztott mindenkori politikai elit? Ha sem az egészségügyi dolgozókét, sem a betegekét, akkor kiét?"
Hát ja. No ezt nevezik mifelénk korrupciónak. A saját érdekét képviseli.
2011.03.24. 22:29:18
2011.03.24. 22:34:11
pillekosbor (törölt) 2011.03.25. 08:16:48
pillekosbor (törölt) 2011.03.25. 08:18:06
pillekosbor (törölt) 2011.03.25. 08:26:51
Nem én vagyok, hanem én 2011.03.25. 08:38:17
Láttam a filmet, igaz nem tegnap... Oké?... :)
A vége kifejezetten kemény, Pacino egy állat... :)
Nem én vagyok, hanem én 2011.03.25. 08:39:22
Láttam a filmet, igaz nem tegnap... Oké?... :)
A vége kifejezetten kemény, Pacino egy állat... :)
pillekosbor (törölt) 2011.03.25. 08:39:37
Nem én vagyok, hanem én 2011.03.25. 08:43:37
Persze, hogy lehet.
Gyógytorna, lassú terhelés, majd sok edzés, combizomzat és vádli erősítés, térdvédő. Ez mind fontos! Főleg az izomzat erősítése!
Mágia 2011.03.25. 09:24:37
Miféle KISMÉRTÉKŰ egyéni hozzájárulásról beszélsz?
Tegyük fel, van valakinek bruttó 250.000 Ft bére, ami, el kell ismernünk, a mai árak mellett egy szánalmas összeg.
Ebből megkap nettó 157.000 Ft-ot
A munkáltatójának ez az ember 318.000 Ft-jába van, mint bérköltség.
EBBŐL adók és járulékok:
Az alkalmazott fizet:
- 16% személyi jövedelemadót
- 10% nyugdíjjárulékot
- 7,5% egészségbiztosítási járulékot
A munkáltató fizet:
- 26% TB járulékot
- 1% munkaadói járulékot.
Ketten együtt tehát fizetnek a nettó 150 eFt után 16 + 17,5 + 27% adót és járulékot.
Ha valaki vállalkozóként nyomja, a munkabérként, nyereségként, bármilyen egyéb címen kivett pénzét nagyjából ugyanekkora járulékok terhelik, csak más néven és más formában.
Viccelsz, hogy ekkora mértékű elvonás után még bárkinek bármit is pluszban fizetnie kellene? Tényleg komolyan gondolod???
Mutass még egy olyan országot, ahol ennyire alacsony életszínvonal, ennyire szánalmas GDP, ennyire magas munkanélküliség, ennyire nyomott bérek mellett ekkora mértékűek lennének az elvonások?
ÉRTSD MEG:
Ebben az országban mindenki elérkezett a tűrőképessége határára. Senkit nem lehet tovább sarcolni.
Van, akit azért nem, mert nem bír többet fizetni, van akit meg azért nem, mert azt mondja, hogy "ezeknek" nem ad többet, mert nem jó célokra fordítják, hanem elherdálják.
Mágia 2011.03.25. 09:32:14
Ha meg a "kifehérítésről" van szó, akkor törődj bele, hogy senkinek nincs szándékában kifehéríteni bármit.
Az, hogy most éppen az orvosok hálapénzére repültek rá, az nem más, mint kommunikációs fogás.
Az orvosoknak adott hálapénz, amennyiben nem utólag, hanem előre, az előnyök megszerzése miatt adja a beteg, az országban burjánzó összes korrupciós ügyletek elenyésző százaléka.
Szerinted miért a hálapénz kérdése van mégis terítéken? Miért nem az egyéb korrupciós ügyek?
Azért, mert az EÜ korrupció az a téma, amiről mindenki úgy gondolja hogy ért hozzá, emellett nagyszerűen egymásnak lehet vele ugrasztani a társadalom több csoportját is.
pillekosbor (törölt) 2011.03.25. 10:34:13
Visszatérve az egészségügyhöz: továbbra is tudásuknak, munkájuk értékének megfelelő bérezést szeretnék az egészségügyben dolgozóknak. Akkor talán sikerülne cserélni a közöttük is megtalálható alkalmatlanokat. Egységes, mindenki számára elérhető alapellátást. Hogy miért erre hegyezem ki a kérdést, amikor máshol is hasonló a helyzet? Azért, mert mindenki kerül olyan helyzetbe, amikor az orvos kezében van az élete. Az élet a legnagyobb kincs. A műhibák nagy része nem szakmai alkalmatlanság miatt, hanem azért keletkezik, mert sokan az eü dolgozók közül nem két hanem három végén égetik a gyertyát. Szeretném ha itthon tudnánk tartani fiatal és nem fiatal orvosainkat, ne a gazdag országok betegeit gyógyítsák, akik kihasználva országunkat, nem költenek orvosképzésre.
Szeretnék végre olyan politikusokat, akiknek az az érdekük, hogy minden ember azt a munkát végezze, amihez ért, és szakmailag rátermett értelmiségiek kerülhessenek vezető poziciókba.
Ha ezért tenni is kellene, hajlandó vagyok minden jó elgondoláshoz csatlakozni, amíg energiával bírom. Fiatalon is mindvégig így dolgoztam és éltem, nem tudtam magamat naponta szembeköpni, és megalkudni. A nehézségek ellenére, megérte.
Mágia 2011.03.25. 10:56:05
"Visszatérve az egészségügyhöz: továbbra is tudásuknak, munkájuk értékének megfelelő bérezést szeretnék az egészségügyben dolgozóknak."
Itt bukik meg az érvrendszered.
Ha nem kap MINDENKI a munkája értékének megfelelő bérezést, akkor nincs az államnak a bérekből adódó adó- és járulékbevétele, nincs fogyasztás, emiatt az ÁFA-ból, a boltokban eladott termékek értékesítéséből adódó bevétele sincs.
Ha nincs az embereknek pénze, nem fogyasztanak, ezért nincs szükség termelésre, szolgáltatásra sem.
Ebből pedig az következik, hogy munkahelyekre sincs szükség, hiszen eladhatatlan terméket senki nem termel.
Nem tudod csak az eü, vagy csak bármely másik szféra bérét, egyéb problémáit rendezni, ha nem teszed rendbe az egymással összefüggő részekből álló egészet.
DE HAGY LEGYEK DEMAGÓG:
Tegnap volt hír valamelyik csatornán, hogy a születés közben károsodott gyereket, akiknek a kezük mozgatásával van teljes mértékben rendbehozható probléma, gyógyítják az egyik kórházban. Az ehhez szükséges 10 készüléből csak egy működik. A másik kilenc beállításához kellene 1,2 mFt.
NINCS 1,2 millió forintja a kórháznak. Az "állam" pedig nem ad. Gondolom, olcsóbb lesz majd az éppen most, a pénzhiány miatt nem meggyógyított gyerekeket majd egész életükben kezelgetni, leszázalékolni, stb... szerencsére nem tudom, mivel jár, ha a kicsiket nem kezdik időben kezelni.
UGYANAKKOR a naplopó képviselősereg kamu költségtérítésére, az Audira a seggük alá, a fizetésük emelésére mindig akad elég pénz a kasszában.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.03.25. 11:37:11
Mágia 2011.03.25. 11:44:27
Az fn.hu bérkalkulátoráról puskáztam, kiskorú gyereket nem nevelő felnőtt esetében. Lehet, hogy nem volt pontos, de arányaiban sajnos itt tartunk.
És ez az, amit "ezek" nem képesek felfogni:
1. Amíg nincsenek korrekt bérek, addig az államkasszába se folynak be az áhított összegű adók és járulékok. mert hogy a kis pénzből az emberek keveset költenek.
2. Amíg az egekben a munkanélküliség, mellé az egekben a minimálbérre bejelentés, a zsebbe fizetés és az egyéb trükközések, addig nincs meg a kellő számú munkavállaló, és a bevétele egy részét bérjellegű jövedelemként könyvelő vállalkozó, aki egyrészt a bér utáni adókkal és járulékokkal, másrészt a fogyasztása után befolyó adókkal (ÁFA) meg tudná tölteni az államkasszát.
pillekosbor (törölt) 2011.03.25. 14:01:00
Nyitott gazdaságban, privatizált gazdasági környezetben nem lehet megtenni amit az adórendszer bevezetéskor, egy kötelező és általános béremelést, ami akkor is csak arra szolgált, hogy az adók bevezetésével az addigi nettó kereset ne csökkenjen. Ma már a minimálbér emelése után is előfordult, hogy a befektető nem nálunk beruházott.
Én olyan állami beruházásokra, amelyek értéket és munkahelyeket teremtenek esetleg a nem eléggé képzett embereknek, munkanélküliek ezreit emberhez méltó körülményekhez juttatnának, gondolnék. Nem látszatközmunkára, hanem utak, árvízi gátak építésére, hidak, állami intézmények építésére. Nem segéllyel megegyező hanem rendes munkabérrel. A gondoskodó állam feladata lenne ez is, utána már a megnövekedett fogyasztás, a befolyt több adó, a gazdagabb költségvetés lehetővé tenné a kvalifikáltabb munkahelyek megteremtéséhez idecsalogatni a tőkét, esetleg a magyar tőkéseket beruházásra ösztökélni. Nem akarom megemlíteni melyik, de volt már ország a történelemben, amelyiknek ez sikerült, igaz gazdasági erejét rossz célokra fordította.
Lehet, hogy utópia, de valahogyan el kellene kezdeni, a másik fél illetve a fél ország leminősítése, és a saját zsebek tömögetése helyett.
Stadionépítésre, bizottságosdira, olyan sportág kiemelt támogatására van pénz, amelyik évtizedek óta semmit nem tud felmutatni, arra, hogy kicsit jobban érezzük magunkat hazánkban, és jövőkép legyen, nincs.
Mágia 2011.03.25. 14:28:41
Én pillanatnyilag azon gondolkodom, hogy hogyan lehetnék annak az államnak a polgára, amely állam polgáraitól egy egész életre kitartó útmutatást kaptam erkölcsből és etikából...
Megjegyzem, a szándék korántsem esélytelen. Bár oda nem hasraütéssel, hanem csak a bizonyítható származás jogán fogadnak új polgárokat.
De sajnos az az őrület, ami itt folyik, túlmegy azon a határon, amit az én korlátozott agyi kapacitásom befogadni és feldolgozni képes volna.
Úgyhogy itt nagyjából a magam részéről feladtam...