@Máгia:

.
Magával foglalkozik.
Itt is fontos a háborítatlanság.
Ha van közeli hozzátartozó aki fogja a kezét, vagy pap aki biztosítja a lelki nyugalmát az megkönnyíti az elmenetelt.
Akkor békés, néha boldog a mosoly - az utolsó.

Énis átéltem.. belgyógy - intenzív - tüdőszanatórium - intenzív. Kérdeztünk, ha hagyták. Mikor visszakerült az intenzívre új orvos volt ott, koraeste volt, kérdeztük, hogy maradjunk / maradhatunk-e akárcsak a folyosón is. Felesleges, reggelig nem változik... 1 óra múlva csörgött a telefon....
Mikor kikerült az intenzívről már sétáltatták stb, 3 nap múlva pedig így kerül vissza, egy tüdőszanatóriumból, ahol minden nap könyörögtünk, hogy vigyék vissza, mert sokkal jobban volt, itt láthatóan kék, amott mindig 90 fölötti fix satja volt :( Semmit nem ért...
Belgyógy kritikán aluli (orvos napokig semmit nem mond, csak ha borítékot kap, akkor 2 perc figyelmet kapunk, ébresztés 4kor reggeli 9 körül, felkelni nem kelhetett ugye, de legyen ébren stb), intenzívesek mindent megtettek, mintha egy teljesen más intézmény lett volna, nekik örök hála, a tüdőszanatórium pedig.. az szót se érdemel.
Jah, és napi minimum 1szer de inkább 2-3szor látogattunk, láttuk a különbségeket :(

Sajnálom, hogy bekövetkezett az elkerülhetetlen. Ősinte részvétem!

@Dr.laikus PhD: Valamit félrehérthettél: Nem a posztoló lakik Baján, hanem az édesanyját hozták onnan a Korányiba. ...hogy a posztoló hol lakik, nem tudjuk. Lehet, hogy külföldön. Mindenesetre acsarkodásra remek ürügy.

@El Visco Stello:

Igaz. Messze volt tőle, ebből következtettem...

@Máгia: ...de most komolyan, minden ellentétet félretéve: Én nem szeretném, ha a családom ebben a végső, méltatlan állapotban látna. Inkább - mint az elefántok - elbujdokolnék meghalni. Vonatkozik ez - tegyük fel, hogy tiszta tudattal haldoklok - a kórházi betegtársakra is. Nekem a magány jön be. Valamiért a halálomat intim dolognak érzem, ami csak rám tartozik. Persze akkor fontos lenne tudatában lenni annak, hogy úgy egyébként van-e még remény.

@Turchi: Mi éppen ugyanebben a cipőben járunk most. Mindnyájan dolgozunk, de felváltva oldjuk meg a felügyeletet, éves szabadság terhére. Ilyenkor bizony otthagyjuk a családunkat, és elutazunk vidékre, hogy a szülő saját otthonában maradhasson. Bizonyos stádium után maga az orvosi ellátás hanyagolható, ha a gyógyszeres beállítás megtörtént, és tovább nem fejleszthető. Fontosabb az ápolás, pszichés megnyugtatás, fizikai szükségletek biztosítása. Véleményünk szerint a gyerekeknek valamilyen szinten tudniuk kell róla, hogy az életet halál követi, és ha szép példát látnak, talán magunk is hasonló ellátásra számíthatunk. Néhány posztoló tudja, hogy miről beszélek, privátban sok dolgot kitárgyaltunk.

@El Visco Stello: A remény hal meg utoljára :)) Tudod, hogy a mi betegünk már hányszor feladta? És még mindig köztünk van, kirángattuk a gödörből.

@Dr.laikus PhD: Szia! E témában szerettem volna írni neked, de még nem volt időm összefoglalni egy levelet. De a válaszodat láttam.

@scopolamin:

Ok!

@scopolamin: Itt nem csak erről van szó.
Büszke ember vagyok. Büszke vagyok a férfiasságomra, az erőmre, a családomra, mindenre. Nem szeretném, ha a családom retinájába egy 40 kilós aszott pelenkás, homályos tekintetű vénember égne bele. Ezek az én önző szempontjaim.
Nem szeretném őket olyan szituációba kényszeríteni, ami nem jó nekik. Ezek meg az ő szempontjaik.

@El Visco Stello:

Hogy ne legyen méltatlan abban segíthet a család.
Minden másról a tudomány gondoskodik.
A békés elmenetelhez kell a nyugalom, a megbékélés.

Az meg hogy mennyi van hátra az érintett pontosan tudja.
Szimbiózisban van a segítővel, a családdal is.
Mindenkinek így könnyebb, a túlélőnek és annak aki elmegy.

Én is azt hittem elefánt vagyok.
Hittem ezt betegségre és halálra is.

Segítőként más a tapasztalatom.
Olyan, mint a szeretet.
A hiánya keserűvé tesz és az elmenetelt is megkönnyíti ha van.

@Dr.laikus PhD: Ugyanmár, méltóság! Az a méltóság, amikor egy ember az életéhez méltóan hal meg. Nincs más szabály.

@El Visco Stello:

Másként nem is tudsz. :))

De azért nem olyan heroikus.
Ugyanakkora szeretetre van szükséged, mint amikor megszületsz.

@El Visco Stello:
Azt gondolsz, amit szeretnél, sokféleképpen lehet erről is gondolkozni. Azt hiszem, én is szívesebben halnék meg egyedül. Csak annyit szeretnék mondani, hogy másoknak nem mindig az a jó, amiről Te (vagy én) azt hiszed, hogy jó nekik. Ha Te egyedül akarsz meghalni, az a Te érdeked. Lehet, az övék az, hogy az utolsó percig fogják a kezedet, és együtt legyenek Veled. Nem egyszerű.

@Dr.laikus PhD: A szeretet ugyanakkora, bárhogy is lesz.
Egyébként, ez az egész felejtős. Csak azért írtam le, hogy a posztoló tudja: Nem biztos, hogy indokolt az ilyen mértékű lelkiismeret furdalás. Lehet, hogy a mama hasonlóan gondolkodott erről. Megtörtént az elkerülhetetlen, magának árt vele, ha nyitva hagy kérdéseket.

@El Visco Stello:

:)))

Valaki még meglepődik a magyar egészségügy állapotán?
Csodálkozom...
Amilyen az ország, olyan az egészségügy is.
Kicsit sárga, kicsit savanyú- de a mienk!
Le sem tudnánk tagadni.

tüdőfibrózisom van
Máshol is így halnak meg a betegek, paraván azért van.
Az oxigén és egyéb infúziók miatt a legtöbb hozzátartozó nem meri hazavinni a beteget, bár volt rá példa, hogy elvitték haza meghalni. Az orvosok nem szívesen adták ki.
Senki nem engedek be a kórházba látogatóba a férjemen kívül, ha ott vagyok, a gyerekeimet sem.
És nem tudom, szeretném-e, ha mellettem lennének a végén és az a kép maradna meg anyáról.
A férjem más, őt elzavarni sem tudnám, van, hogy egy nap kétszer is bejön meglátogatni. De otthon iszonyatosan kiborul, pedig még elég jól megvagyok.
És ilyenkor újabb kérdés: jó, ha ő is rámegy erre? A fiaimnak szüksége van még rá.
Nehéz kérdések ezek, mindenki gondolkozzon, mielőtt véleményt mond, orvos és beteg oldalról egyaránt.

@Dr.laikus PhD: hát igen, szerette volna, ha felvilágosítják, hogy anyukájának nincs sok hátra... De még erre se méltatták.

Ha majd ilyen helyzetbe kerülök, szeretném én is, ha a szemembe mondanák, mint ha semmit se mondanak nekem. Jobb tisztában lenni az igazsággal, még akkor is, ha fáj, mert akkor megkönnyítem az illető életének hátra levő részét, meg én is el tudok búcsúzni tőle. Ez a legfájóbb, ha valaki úgy hal meg, hogy nem köszönhetsz el tőle, s meglepetésként ér a dolog.

@tbjárulékfizető: Szerintem túlspirázzák manapság a halál kérdését. Tény, hogy a halál az élet velejárója, tény, hogy anya is él, tehát meg fog halni, ezt mindenkinek tudomásul kell venni. Tény, hogy fájni fog. Tény, hogy a hátramaradók segíthetnek abban, hogy a távozónak jobb legyen, kényelmesebb legyen. Tény, hogy én nem akarok kórházban elmenni idegen emberek között, akiknek nyűg vagyok, akik hagynak a saját mocskomban feküdni, mert sürgős blogkommentelhetnékjük van a munkájuk helyett. Akkor már inkább egyedül otthon, ha a család elhagyna...de nem fog. Ez tény. Nálunk majdnem mindenki otthon ment el, mert velünk élt, akkor velünk is hal meg, ha odaér az élete útján. A gyerekeknek is meg kell tanulniuk, hogy a halál nem a videojátékokban arat csak, hanem bizony a családban is.

És végezetül az utolsó tény: hogy mi a jó a távozónak? Csak ő tudja. Senki más. Akik ide írnak, azok sem tudják, mert a távozók manapság a halál idegensége miatt nem mondják el, inkább meghalnak egyedül, hogy kíméljék a kis trónörökösöket a tényektől.

@BKV reszelő: Minden szavad arany!
"hogy kíméljék a kis trónörökösöket a tényektől"
Itt érzek egy kis nyiányt, mert nem csak erről van szó. Mi van az én büszkeségemmel, szemérmességemmel? Fentebb írtam, hogy nekem nem mindegy, hogyan élek tovább bennük.
Amiket írtál, nagyon szép emberi értékek: Felelősség az öregeinkért, hála a saját életünkért, stb, stb. Csak ezeket már a kor meghaladta. A családok szétszakadtak, hajtják a megélhetést ezer kilóméterekre egymástól. Karrierek törhetnek derékba egy-egy családtag betegsége, ápolási kényszere miatt. Fejlett társadalmak erre kialakítottak inézményeket és azt fenntartják. Róka fogta csuka, de ez van. ...ha nem tudnak termelni, nem tudnak intézményt fenntartani, ha intézményt akarnak fenntartani, akkor meg dolgozni kell.
Elavult családmodell az, amikor három generáció élt együtt és az éppen újszülöttet ápoló asszonyka feladata volt a haldoklót is ápolni.

Részvétem a Posztolónak és Családjának!

Szerintem a legfontosabb,hogy emberhez méltóan születhessünk és halhassunk meg!!!
Elsősorban számítson az élete végén járó ember kívánsága,amit sok minden árnyalhat aztán...
Az én Édesanyám állandó gondozásra szorult élete utolsó heteiben-ami otthon nem volt megoldható.
DE látogattuk naponta,másnaponta.
Ami számára fontos volt mindíg is,bevittük a Bibliát,és felolvastuk a napi Üzenetet.
Meg kell tanulni az itt maradókna kaz elengedést!
Amikor már nincs visszaút,támogatni,segíteni,szeretni az elmenőt,tisztelni döntéseit.Pl.hadd dönthesse el Ő,hogy gyermekeket akar-e látni,Morphint akar-e,vagy további-nem egyszer fájdalmas-terápiát?

A legjobb lenne,ha minden intézményben létezhetne Hospitz rész,ahol háborítatlanul,az élet tiszteletével búcsúzhatna mindenki szerettétől,akár pappal,akár anélkül.
Kedves Ismerősünk januárban mehetett el az élők sorából,a Szent Imre kórházban,egyágyas szobában.
Szeretet,tisztelet és a béke légköre lengte körül.
Ez mindenkinek "járna"!

Van,amikor nehezen vagy nem megoldható az otthoni búcsúzás,és sajnos olyan is van,amikor valaki otthon marad,de a háziorvos úgy dönt,hogy "nem is fáj az annyira,nincs szüksége Morphinra" a feleség pedig ott zokog,tehetetlen dühében,és fájdalmában férje mellett....

Szerintem kell a paraván a kórházban. Én se örülnék annak, ha a hozzátartozóm haldoklását rajtam kívül vadidegenek is végignéznék!

@bea75: Persze, hogy kell. Ez nem is lehet kérdés.

@tbjárulékfizető:
Sok erőt és bölcsességet Neked!
Mnnyire kell kórházban lenned,és meddig?Milyen állapotban vagy.hazamehetsz hétvégékre?
Őszintén remélem,hogy kapsz megfelelő kezelést,és ellátást!

Az én Édesapám otthon halt meg.
Nem szépen, nem színpadiasan.
Elég prózaian.
Isten igéje nélkül, egy kissé dühösen a világra. Elfogyott, összesett
egész picire, csontsoványra aszalta a testét a daganat a hajdani kemény kötöttfogású bírkózó atlétának.
Egy ideig szidta Anyámat és korholta mindenért, egy kicsit káromkodott is aztán már csak könnyezett.
Az utolsó napon csak egy ölelést és puszit kért tőle.
És elment.

Általában a legjobb kórházakban halnak meg a legtöbben. Mert oda küldik a legsúlyosabb eseteket. Nem írta a posztoló, hogy milyen betegsége volt az Édesanyjának, de csodálatos, hogy legalább kétszer kikerült abból a kórházból a beteg.

Fiatal vagyok azon gondolkodni, hogy én kit engednék a betegágyamhoz, és kit nem, de azt hiszem, ezeket a terheket az asszonyok jobban viselik.

Én abban hiszek, hogy az eltávozottak számára már nincs fájdalom. Csak nekünk fáj, akik itt maradtunk. Kívánom a poszt írójának, hogy találjon megnyugvást. Egyszer megtaláltam Édesapám valamelyik régi füzetét (hihi, még kötött füzet volt, nem spirál, mint a mostaniak), és bele volt írva a neve. Csodálatos érzés volt látni, hogy ugyanúgy írja a betűket, mint én. Mindig itt van velem, néha még talán jobban is, mint életében. Mindegy, hogy hol vagyok, már nem létezik a távolság.

Minden kórházban halnak meg betegek. Én is ebben a kórházban feküdtem most február-márciusban. Egy 2 hetes intenzív osztályos kirándulás után, ahol megmentették az életemet. 2 oldali tüdőgyulladás, légzési elégtelenség. A Korányiban 3 hetet voltam, itt tanultam meg ismét mozogni, lélegezni, használni a tüdőmet. Nekem lehet, hogy szerencsém volt, de nem azért, mert szakmabeli vagyok, és nem azért, mert 33 éves. De az igazi történet az intenzív osztályon a Margit kórházban kezdődött, ahol 10 napig altattak, hogy életben tarthassanak, és közben nem lehettek mellettem a hozzátartozók, mert látogatási tilalom volt. De talán jobb is. Utána jöttem rá, mennyien harcoltak azért, hogy tényleg az élet ismét élet legyen. Tudom ezek nagy szavak, de amikor azt hallod, hogy 33 évesen majdnem meghalsz, úgy, hogy tudod most akasztják a hóhért, azért az elgondolkodtatja az embert. De visszatérek a Korányira. 45 ágyas osztályok, kevés nővér, kevés pénz, a nővérek hajtanak, saját szememmel láttam, és nem tesznek különbséget jó vagy rossz állapotú beteg között. A hozzátartozók jöhettek. Délután 3 és este 8 között bármikor. Volt ilyen orvos is, olyan is. Alapvetően a gyógyszer kérdést a pénz határozza meg, állami intézmény lévén mindenből a legolcsóbb, hatóanyag szerint. Nem fényezni akarom őket, de s.zarból várat építeni nem lehet, de ők ezt teszik. 45 beteg, két "nagy" nővér 12 órában, éjszaka 1. Közben esetleg segédnővérek, akik összesen voltak hárman 8 órában, hétvégén volt olyan variáció, hogy 35 betegre 1 nagy és 1 segéd. Hogy mire akarok kitérni, a hozzátartozónak is van felelőssége, a betegnek is vannak jogai, az orvosnak is. Sajnos a tájékoztatás nem mindig lehetséges, én sem kaptam mindig megfelelő tájékoztatást, de ha megkérdezed mi a bajod, elmondják. Alapvetően anno, amikor elkezdtem az egész pályámat 96-ban hasonló helyzetet éltem át. A vicc, azóta 15 év telt el és nem változott az eü helyzete. És itt találkoztam olyannal, hogy 6-nál többen voltak egy kórteremben. Mi az, hogy méltó halál? Joga van mindenkinek a méltó halálhoz, ugyanúgy, ahogy az élethez. A hozzátartozó ennek része lehet, de alapvetően szerintem nem neki kell dönteni erről. A paraván nekem az elszigetelést jelenti valamitől.
Összetett problémák és etikai kérdések, amire remélem nem 15 év múlva látunk változásokat. De építkezni csak abból lehet, amink van. Én mindenesetre köszönöm mindkét kórház dolgozóinak a hozzáállást, mert az én "életem" talán nekik is sikertörténet.

Egyébként szerintem a halál és a születés misztérium.
Nem tudhatod,hogy aki benne van,mit érez...

@Irkutszk: Tüdőfibrózis.Írta.

@tbjárulékfizető: Sok-sok erőt és kitartást, neked és a családodnak is!
Ugyan nem ismerem ezt a betegséget, de nagyon bízom benne, hogy felépülsz, és még sokáig írogatsz nekünk is :)

A posztolónak pedig őszinte részvétem. A "meghalt az édesanyám" témájú posztoktól egész napra mélabús leszek :(

@SusanneF: Köszi, úgy tűnik, kihagy az agyam :)

@BKV reszelő: Egyet értek.
Mondjuk nekem fogalmam sincs, hogyan szeretnék meghalni. Egyedül, kórházban, idegen emberek között nem, az biztos. Leginkább úgy, hogy fogják a kezemet, de nem szeretném, ha a halálom előtti utolsó pillanatban a szeretteim könnyáztatta arcát látnám még utoljára.
Szóval nem tudom... Ha már haldoklom, nekem csak pár pillanat szomorúság, az itt maradókat elkíséri egy életen át.

Hülye hasonlat ez, de amikor a kutyám haldoklott (aki igazi családtag volt), az utolsó napjaiban már árnyéka sem volt régi önmagának. Haza akartam volna utazni, hogy még egyszer, utoljára lássam, de anyukám lebeszélt róla. És igaza lett, sokkal jobb így megőrizni az emlékeimben, egy szerető, játékos, okos kutyaként, mint úgy, ahogy az utolsó napjait (az orvos gyógyszerei ellenére) leélte.

@El Visco Stello:

Ezúton szeretnék elnézést kérni tőled, amiért eddig nyilván előítélettel olvastam kommentjeidet.

A mostani posztbéli irásaidban látni vélem az embert, és ez alapjaiban változtatja meg a véleményemet rólad.

Amit mondasz erről a szomorú témáról, azzal betű szerint egyetértek.

Annyit tennék csak hozzá, hogy a mostani alkotmánytervezetben szintén nem találni felsorolva az
emberhez méltó élet jogát,
és az
emberhez méltó halál jogát.

Pedig talán ezzel kellene kezdődnie...

@tilla77: Köszönjük,hogy mindezt leírtad!
Remélem,azóta újra minden ok,és dolgozol már...!
Vigyázz magadra!

@Leroi: Megrendítő és őszinte ez az elmúlás történet...
Együttérzek veled,bár nem tudni,ez mikor volt.

@hawkeye: Egyetértek.
Az alkotmányból vétek ezeket kihagyni.

@Bikli néni: @SusanneF: a betegségemről és az állapotomról nem szeretnék írni. Mint miklos.rabai írta: olvasni, sokat olvasni róla. Hát ez nem mindig jó, mármint, ha túl sokat tudsz róla.
Kórházba gyógyszer beállításra szoktam menni, meg eleinte kivizsgálásra, meg néha egy kis feljavításra ( nagy adag szteroid vénásan) Ez a betegség nemcsak súlyos, hanem alattomos, nehezen felismerhető betegség. Nálam három évig tartott, míg diagnosztizálták.
Kórházba menni nem jó, mert látok különböző stádiumban lévő "sorstársakat" és azért sem, mert mint most is, betegebben jöttem ki, mint ahogy bementem. Minden ott lévő betegségből könnyen elkapható bármi. A gyógyulás meg igen hosszú itthon.( A családot pl. ezért sem engedem be látogatóba.)
Nyugdíjas vagyok egy hete, de még dolgozom. És -bár alig tudok lábra állni- tegnap megmetszettem a szőlő 1/3-át. Tavaly még majdnem az egészet, de most ennyinek is örülök. és már egyedül fel tudok menni a kertből a házba, 6 lépcsőfok. Ez a múlt héten még leküzdhetetlen akadály volt.
Ma már én főztem.
Minden nap egy kicsivel több sikerül.
Szóval ez a betegség ilyen, itthon is meg kell küzdeni minden mozdulatért, minden korty levegőért. Csak foglalkozni nem szabad vele. minden mással igen.

@SusanneF: A hatalomnak csak a külsőségek fontosak.

Te, én, mi csak statisztikai adat vagyunk, és ennek megfelelően is kezelnek bennünket.

Életünkben és halálunkban egyaránt.

Az is eszembe jutott viszont, hogy többször volt már olyan, amikor közeli rokont látogattam meg az intenzív osztályon. Bármennyire is szerettem pl. a nagypapámat, és szerettem volna vele lenni, egyszerűen nem bírtam elviselni a látványt, hogy milyen nyomorúságos állapotban volt. Persze akkor még jóval fiatalabb voltam, inkább gyerek, mint felnőtt, de szinte iszkoltam kifelé onnan. Nem tudom, hogy bírnám elviselni valakinek az utolsó óráit, perceit, aki közel áll hozzám...

@SusanneF: Sajnos még nem, gyógyulok, rehabilitálódom csúnya szóval itthon, de még kb 3 hét, azaz max áprilisban dolgozhatok, mivel a fizikai erőm is nulla volt, ezért azt is újra kellett építeni. A teljes tüdő regenerálódás pedig akár fél évig is eltarthat, sajna az az a szerv, ami a leglassabban nyeri vissza régi önmagát. A fokozatosság pedig ilyen esetben fontosabb, mint a "hirtelen halál", ha már eddig eljutottam, akkor nem szabad elrontani.
Köszönöm a bíztatást!

@SusanneF:
Köszönöm szépen, én is együttérzek Veled!

2008.októberében volt.
(1933-2008)

@hawkeye: Nincs miért elnézést kérned. Én nem éreztem ebből semmit.

Paraván kérdés: Szakmámba vág, ismerem a problémát. Elsősorban régebbi építésű kórházakban gond, ahol egyébként is több ágy van a kórtermekben a kívánatosnál. Aki láttak már ágy körüli eseményt, tudják miről beszélek. Ha jön a team - az összes kerekes és nem kerekes berendezésével együtt - ott bizony nem lehet útban semmi az egyébként is szűkös ágyak közötti helyen. Ezért kényszerből a legtöbb helyen úgy van megoldva, hogy kifeszített sodronyokra lepedők vannak függönyszerűen fellógatva. Ahol lehet. De vannak olyan elrendezésű kórtermek, ahol még két szilárd szemközti oldal sincs, tehát a sodrony nem megoldás. Ide általában kerekes paravánokat alkalmaznak. No ez a paraván valószínű nem ott volt a posztoló esetében, ahol kellett volna. Gondolom kis meccs után előkerült volna. Persze ez nem mentesíti a személyzetet, erre nekik kellene odafigyelni. Összességében szerintem nem egy nagy probléma. Ezt biztosan másképp látja, akit egyébként is hatalmas veszteség ért és gyásza van. Meg lehet érteni.

@Turchi: "amikor az otthoni haldoklás nem megoldható. Pl. mert egyedül élt. Pl. Mert a gyereke családos, és nincs szabad ágy vagy szabad szoba a betegnek. Pl. mert gyerekek is élnek abban a lakásban, és nem akarják, hogy lássák a szenvedéseit. "
ez olyan borzasztó, és kétségbeejtő tehjetetlenséggel jár.
az én apukám decemberben haldoklott, én 200km-re voltam, mint egyszem gyerek tőle, egy 1.5 éves karonülővel, akit nem volt hol, kire hagyni.
A lelkiismeret ma is mardos, hogy csak két nappal a vége előtt láthattam, hogy nem lehettem mindig vele, de nem tudtuk, meddig tart az agonizációja.
szörnyű, mikor az ember tehetetlen.
de legalább anyu mellette volt, otthon halt meg, és látta a fényt, és mondta, hogy nyissák ki a kaput, mert őt viszik!

@Leroi:
részvétem!
az én édesapám, mikor már beszélni is alig bírt a feltételezett kissejtes tüdőráktól csak azt hadarta, ne papot-ne papot.meg afentebb leírtakat.
amit leírtál a vizuális emlékekből teljesen betalált.egybevág.
írtál te az én posztomhoz is, akkor nem éreztem, hogy az érintettek oldalán ülsz.
Sajnálom, ami történt.
Csak gondolni tudom, milyen kétségbeejtő egy orvosnak tehetetlenül nézni szülője haláltusáját.
Talán szörnyűbb, mint egy "földi halandónak"
Részvétem!

orvosi kérdés:mi a hivatalos álláspont az orvosi titokról?
elmondható e halálos betegség a hozzátartozónak a beteg beleegyezése nélkül?
köszi

@pocokpocok:
Szia és Neked is részvétem...

Az ötvenes években voltak fiatalok, amikor kötelező volt egyenruhában felvonulni és Sztálint éltetni.
Templom, pap...az klerikális a reakció eszköze volt tehát kerülendő. Így éltek, így dolgoztak, egy rendőrállam szürke falanszterében, belefakultak és savanyodtak a mindennapok porába.
Eleveszett az ifjúkoruk, el a felnőttkoruk is, aztán öregkorukra megkeseredtek és megharagudtak az egész világra. Egy olyan rendszer jött, amelyben nem lelték a helyüket, mindenki ellenség volt, még a tulajdon hozzátartozóik is...

Kérdésed nagyon nehéz, de én inkább elmondom a hozzátartozónak, mint nem, mert előbb-utóbb kiderül. Az orvosi dokumentáció tartalmazza és nincs az a cirkalmas latin körülírás amiből bárki ki ne bogozhatná, ha akarja, a tragikus kórismét.

Részvétem a posztolónak, és mindenkinek, aki elvesztette szeretteit. Édesanyám 2008. március 1-én hagyott itt bennünket. Nem tudtunk vele lenni. A mai napig atkozom magam emiatt. pénteken este beszéltünk telefonon, hogy vasárnap megyünk le Mosdósra hozzá, viszek neki valami finomat.... utolsó szavai hozzám azok voltak, mielőtt letette a telefont, hogy nagyon szeretlek ágikám... akkor búcsúzott el tőlem... szombaton reggel hajnali 5-kor végleg elaludt... én nem tudom, hogy milyen módon, milyen körülmények között szeretnék meghalni, csak azt, hogy akiket hátrahagyok, azok szeretettel gondoljanak rám.

@Leroi: Az én Édesapám agyvérzést kapott, aztán fél éven keresztül magyaráztuk neki, hogy ne akarjon meghalni. Valamennyire regenerálódott, de már nem lakott akkor velünk. Kétszer láttam sírni. Miután kijött a kórházból, és alkohol elvonási tünetei voltak; és amikor körülbelül két évvel az első agyvérzése után könnyezve mesélte, hogy megszerelt egy Trabantot. Három és fél évet élt az első agyvérzése után. Kapott még egyet, akkor már teljesen ágyhoz kötötté vált, otthon, egy faluban. Aztán már a kacsát nem volt idő elküldeni neki... Furcsa mód nem emlékszem a dátumra, mikor halt meg. Nekem mindig csak Húsvét marad, ahogy a nagyapámé is.

Soha nem szabad feladni. Nincs olyan helyzet, amelyben az ember ne tudna mosolyogni, magát ne tudná fejleszteni. És ennek örülni. És amiből ne lehetne tanulni.

@Druzsba:
Mosdós, egy időben gyakorlatoztam is ott.
Negyedéves medikusként, nyári gyakorlaton. Somogy Megye Tüdő- és Szívkórháza...
Azon az osztályon, annak a főorvosnak a keze alatt, aki a festő Szász Endrét kezelte.

@Irkutszk:
Részvétem Neked...:((

Igen, sajnos akkor hal meg valaki igazán, amikor feladja az utolsó reményt is és lélekben távozik.

@Leroi:
ezt ajánlom.
www.youtube.com/watch?v=cacZKmwS9eY
köszönöm a válaszod.

@pocokpocok:
Én pedig köszönöm a részvéted és a videót!

@Leroi: Az én emlékeim szépek. Bármire rá tudtam venni Édesapámat. Levágatta a szakállát. Kitette a diplomám másolatát a falra, mert büszke volt a lányára. Imádtam a kutyáját, amit valamelyik szomszédjától kapott. Ha nem is laktam vele együtt, nekem megengedte, hogy tanácsot adjak, hogy amennyire lehet, vigyázzak rá. Tudom, hogy nem volt egyedül az utolsó percben, bár nem én öleltem át. Én mosolygok, ha rágondolok :)

@Leroi: rosszat sem az intézményről, sem a dolgozókról nem tudok mondani. nem rajtuk múlott... :(

@Irkutszk:
Az apák imádják a lányaikat és viszont...
Egy anya is a fiát, de az apa-lány viszony valami különleges.
Abban a tudatban élni, hogy utódom egy termékeny, nőnemű lény, én, a férfi egy nőt nemzettem, aki majdnem olyan, mint én, csak éppen nő. Szép és kedves...
Boldogok a lányos apák, szép öregkoruk lesz.
Szebb, mint a fiús anyáké.

@Turchi: Hospice. Igaz, az is pénzbe kerül....nekem alap, hogyha úgy alakul, hazahozom a szüleimet...és nagyon komoly konfliktusunk volt abból, hogy nagymamámat (áttétes tüdőrák, úgy, hogy előtte 4 évvel mellrákja volt, és abból felépült, ill. tünetmentes lett, és nem ő dohányzott, hanem a nagypapám :( )nem hoztuk haza az István krónikus bel-jéről (sztem többet nem is kell róla írnom). Kifogás mindig van. Szerintem az az ember, akit tényleg szeretsz, megérdemli, hogy ne egy vágóhídon töltse az utolsó napjait.
ps.: javaslom Polcz Alaine témába vágó műveit.

@Druzsba:
Részvétem Neked...
Igen, nekem is nagyon színvonalasnak tűnt az a kórház, igaz, akkor jártam először Magyarországon, friss itteni élményeim közé raktároztam el mindazt, amit ott tapasztaltam.

@Leroi: köszönöm... nem tudtam, hogy nem magyarországi születésű vagy.
egyetértek veled abban is, hogy az apa-lánya kapcsolat az nagyon sok esetben olyan, mint egy szerelem. valamiféle misztikum lengő körül.

@Druzsba:
Egy kedves kollegám /a nagybátyja kulturális miniszter volt anno :)/
mondta egyezer, hogy mindig lányt szeretett volna, többet is, mert annak olyan varázsa van, amikor egyetlen szóva hívja őket,hosszan, elnyújtva: "-Láááányok!":)
Lett is Neki három...

Itt jön az errato: "egyszer" és "szóval"

@Leroi: Ezt a megközelítést nem ismertem. Tényleg így éreznek a férfiak? Megdöbbentő. Ezt most nagyon jól megjegyzem magamnak :)

@Leroi: :) apukám 79 éves , tartsa meg az Isten még jó sokáig, na szóval Ő életében 3x ivott alkoholt. az első eset lassan 43 éve történt, az én születésemkor. :) azt mondta, ha az első gyerek nem lány lett volna,haza sem engedett volna vinni. :) aztán 2 öcsém lett még.:)

@Irkutszk: tényleg így éreznek.:) és bocsánat az off-ért.

@Irkutszk:
Nekem fiam van, csak így képzelem én is...:)
@Druzsba:
Sokáig éltesse Isten Apukádat!
Régen azt mondták a férfiak, hogy van két gyerekem és két jányom, ha fiatalkorukban a négy gyerekükről kérdezték őket, ma más a helyzet...:)
És látom, majdnem egykorúak vagyunk...:)

@Leroi: Zalában még ma is úgy mondják, hogy van 2 családom, meg 2 lányom. ;)

@Irkutszk:
A két család az a két fiú, aki továbbviszi a nevet, ugye?:)
Lám, nem ártana egy polgári pragmatica sanctio...:)

No, arról mikor lesz poszt, hogy hány jó hírnév igazolás került idén eddig kiállításra?- Tudjátok, ez kell a külföldi munkavállaláshoz.
Tavaly 1.100 -an kérték.
Idén a rossz nyelvek szerint elérjük a 2.000t.

@jágör68:
Ez egyfajta erkölcsi bizonyítvány?
/egyenértékű a korábbi pápai bűnbocsánattal...:)/

@tilla77:
Nekem féloldali nagy kiterjedésű tüdőgyulladásom volt,és saját bőrömön tapasztaltam,milyen lassan múlik....
aug.-tól decemberig...
Még a dokik szerint jól megúsztam,,,6 hét táppénz,de legalább én otthon voltam,és nem kórházban!

@Leroi:
Maximum a borsos árában hasonlít a pápai menlevelekre:DDDDDDDD
Egyébként mindennél értékesebb, mert ez kell mindenféle külföldi munkavállaláshoz.

@Leroi: Köszönöm!
Édesanyám 1921-2002-ig élt.
Nekem csak lányaim vannak..:)
Pedig hogy szerettem volna egy kisfiút!

Úgy látom,itt döntően a 40-es korosztályt képviseljük...

@SusanneF:
Bizony, ez a kemény Woodstock-korabeli generáció...
Jó, én a hatnapos háború előtt születtem egy késő februári napon...:)

@jágör68:
Mindig kiadják vagy rá kell szolgálni?:)
Estleg egy-két peregrinus kiruccanás a szent helyekre vezekelni?:)

@SusanneF: @Leroi: úgy tűnik, tényleg a 40-es korosztály van itt jelen főként :) anyukám fiatalabb volt apukámnál, 1948-2008 ... :( 42 évet éltek le együtt...

@Leroi: Át fogom adni a jokivansagot :)

@Leroi: Én pedig a 60-as évek elején,ahogy Petőfi megírta....:)

@Druzsba:
Nálunk 12 év volt a különbség (1933,1945), Ők is pontosan 42 évet éltek le együtt (1966-2008)...

@SusanneF:
Az is kemény generáció, bizony...

Arról még nem esett szó,hogy többen tehetnék meg,hogy otthon ápolják szeretteiket,ha nem olyan megalázóan alacsony lenne az ápolási díj.....
Ma egyre inkább örül az,akinek biztosnak látszó munkahelye van,és nem kockáztat,hogy pl.ápolom anyukámat félévig,aztán majd visszamegyek...

Katasztrofális a helyzet az ápoló intézmények tekintetében is-
vagy ingem-gatyám rámegy,
vagy protekcióval sikerül,
vagy megnézhetem,hogyan is látják el a családtagomat....

@tbjárulékfizető:
Lehet hogy tudsz erről? Sajnálom, hogy ennyire beteg vagy.
cogito.blog.hu/2011/03/15/a_cisztas_fibrozist_kezelo_elso_gyogyszert_jovore_kezdhetik_forgalmazni

Jobbulást!!

@SusanneF:
Ez is igen nehéz...
Főleg végstádiumú beteget otthon ápolni, végignézni a haláltusáját és megtapasztalni, hogy már nem ő az, a társ, akit ápol, hanem egy vegetatív lény, aki senkit nem ismer fel a környezetében, üt, ver, rúgkapál, mindent összepiszkol, ordítózik, átkozódik végső kínjában...heroikus küzdelem ez.

@Eleven Ezüst:
Köszönjük szépen a linket, ez nagyon jó hír...

cenzor kérlek hagyd bent..
Érdekes link.
www.ustream.tv/channel/geiger-counter-chiba
measurement: μSv/h (micro sievert/hour)
hardware : RADEX RD1503
Location : Chiba pref.
(200km south of Fukushima Nuclear Plant,10 km NorthEast of Tokyo)

@csodalámpa: Köszönöm a válaszod és a könyv-ajánlót, nem a saját problémáimat írtam le, hanem amiket tapasztaltam az ismerettségi körömben. Egyetértek veled mindenben, mindenki megérdemli a normális körülményeket. Kifogás mindig van és lesz, de nem oldható meg minden úgy, ahogy szeretnénk.

@tbjárulékfizető: Nagyon sajnálom a betegségedet. Sok-sok erőt kívánok neked a küzdelemhez!

Részvétem a posztolónak és mindenkinek akinek át kellett már élnie egy szülő elvesztését.

@SusanneF:

És ez még ilyen se lesz.

Pár napja volt friss hír, hogy a kormány az otthoni ápolásra fogja helyezni a hangsúlyt az időseket gondozó intézmények finanszírozása helyett.

Vagyis: leépítik ezt a szolgáltatást.

Jó ez a blog...
..de csak sokkolásra.

Akik itt day by day kommentelnek, ma miért nem mentek ki valahova, ahol sok politikus volt és miért nem küldték el azt a sok politikust a k anyjába és miért nem lázonganak és gyújtogatnak az utcán azóta is, hogy legyen végre rend?

Szóval jó ez a blog, a semmire...

@Máгia:
Hű, most hogy mondod.
Ez csodás.
És hogyan képzelik ezt el?
Addigra kirúgnak újabb százezreket, hogy legyen, aki munkanélküli segélyen otthon legyen az öregek mellett?
Gyógyszer, kötszer, infúziók, szakképzett ápolószemélyzet?

Erre mondják, hogy a hülyeségnek nincs határa. És tökmindehgy, hogy milyen színű, a hülye az hülye, sajnos.

Az az ország, aki a tanügyén és egészségügyén spórol, kurvára magaaláb@sz, előbb-utóbb.

@Tomi from Space:
Az nem igaz, hogy egy majd tízmilliós országban csak az a 300 egynéhány fatökű lúzer legyen képes egy parlamentet megtölteni.
Náluk ezerszer képzettebb, erkölcsösebb, tisztánlátóbb egyének léteznek e hazában.

Őszinte részvétem a posztolónak, sőt az ilyenkor a családunk református ágában szokásos formulával: Vígasztalódást kívánok!
@pocokpocok: hivatalosan nem mondható meg semmi, csak ha erre a beteg nyilatkozatában "kijelölte" valamelyik családtagját! Persze erre meg rá kell/kellene kérdezni, de egy távolban lévő hozzátartozónál, esetleg telefonon szóba sem jöhet ilyesmi. Ha az orvos felhatalmazás hiányában bármit mond, szabálysértést v. bűncselekményt követ el. Visszaélés minősített személyes adatokkal.

A paravánról: nehéz addig megoldani, míg a beteg eszméletén van... addig az ő érzéseit is figyelembe kell/kellene venni, nem csak a betegtársakét...
Egyébként lehet, hogy volt is paraván, vagy függöny, hiszen a posztoló csak a másfél hónappal korábbi esetben hiányolta, nyilván más beteg mellől.

Ismerős?
- Azért igazán lehetne itt egy elkülönített kórterem a nagyon súlyos betegeknek! Mióta itt vagyok minden éjszaka meghal mellettem valaki!
- Hmmm... EZ AZ !

@Elszármazott:
köszönöm válaszod!

Már nem érdemes idejárnom.Itt minden szar.Az egészségügy a legszarabb.
Szarrá ment a derekam.Négy napig üvöltés (!!!!),mozgás hasonlóan könnyed mint szadam huszeinnek az akasztófán,ügyelet négy napig az ágyban,lóvé az ablakban,de azt sem látom
,mert nem tudom felemelni a fejem.A derekamban szanuráj kard forog valaki által mozgatva.Hányinger,fosás a sok gyógyszertől,ha ki tudnák ülni a klotyóra,ezért bent megyek ki.Végül a sok drug megteszi hatását.Járok megint.
Ezért friss májból - disznóölés - keskeny szeletek,tej,fokhagyma két napig a fridzsiben,Saját fűszerkeverékkel kicsit megsütve,másik lábosban,hagyma,gomba,vilmos körte zöldségekkel párolva,nagy lábosba az egészet vissza,etyeki vidékről származó chardonnay-val pár percig párolva,majd zabálás.
A fájdalomnak vége.
Én még élek.Már tegnap ügyeltem.
Az orvosokat leszarni.

@Eleven Ezüst: Mint mondtam, sok mindent tudok erről a betegségről és nyilván nagyon sokat nem. A cisztás fibrózis, mint a szövegben is benne van, a gyerekek betegsége, örökletes, és mivel alacsony a túlélési esély, nem a felnőtteké.
Sok egyéb fibrózis is van, foglalkozásonként felsorolva ( pl farmer, bányász, stb) és van ismeretlen eredetű, na ez az enyém.
Lehet fertőzéstől, környezeti ártalomtól, autoimmun, a lényeg, hogy az eredet ismeretlen. jelenleg nem gyógyítható, csak lassítható, tüdőátültetés fiataloknál javasolt és az autoimmun eredetűnél meg felesleges is. ( azt a tüdőlebenyt is megtámadja)
A mérsékelt terhelés jót tesz 8 csak elkezdeni nehéz), mert a letapadt, hegesedett felületet kilazítja, megmozgatja.
Bizonyos idő után oxigén szükséges a fizikai terheléshez, de a terhelést feladni nem szabad.
Én ennyit tudok, a szakemberek nyilván többet.
@apolka11: Köszönöm az együttérzést. Igyekszem nem foglalkozni a betegségemmel, és élem az életem, míg lehet.

@bauchi:

Szia, Bauchi, örülök, hogy itt vagy :)

A vilmoskörte alatt a gyümölcsöt, vagy a pálinkát kell érteni?

@bauchi:
Igazán sajnálom, Főorvos Úr...:(
Egy lumbalis CT-vizsgálat esetleg tisztázná a fő okot...

@bauchi: tudok ajánlani egy jó csontkovácsot.

@Máгia: A pálinka nagyon finom,de főzéshez még nem használtam.A körtét mézre teszed,egy kis bor és főződ.Ne puhára!

@Leroi: Aranyosak vagytok,köaz a jó kivánságokat,senkinek nem kivánom (kivéve egy-két politikusnak).Sajnos discus hernia pár éve,szerintem már listhesis is van,de nem akarom tudni.Amíg tudok,ügyelek.Jó gyógyszerek vannak - nem is tudtam- használom őket.Májusban Cserkeszőlő,complex kezelés.Áprilisban 26 ügyelet...

@tbjárulékfizető: A Kovácsot?Ő nagyon jó állitólag.