Vér és mocsok mindenhol

2011.03.02. 16:30

Tegnap jöttem ki egy budapesti intézmény nőgyógyászatáról(maglódi út), szeretném megosztani mindenkivel megdöbbentő tapasztalataimat. (eü-i végzettséggel dolgoztam eü-ben 17 éve, de ami akkor volt, és ami most, az minden képzeletemet sajnos alúlmúlta).

 


A lényeg, hogy missed ab-vel (korai vetélés)kerültem a nőgyógyászati osztályra, ahol privát betege voltam VOLT nőgyógyászomnak, de az ellátás minőség nem ezen kellene múljon, hogy van-e orvosom, vagy nincs. . . Az első, ami megdöbbentett, az az intézményen belüli piszok, kosz mindenhol. A takarítónők reggel csak beköszönni járnak, talán egyszer volt nála mutatóban egy seprű, de az is minek, csak a port kavarta fel. . . A szoba, ahol feküdtem, és nem különben a mosdón belül a zuhanyfülke függönye véres!!!! volt, és ott is mindenhol por, és mocsok.

 

A másik érdekes dolog, hogy a fekvőbeteg ellátás osztályán járóbeteg rendelés folyik (higiénia??? fertőzések????), illetve ami állítólag köztudott, de számomra nem megengedett, hogy egy nőgyógyászati osztályon, ahol frissen műtött nőbetegek pihennének: egész napos látogatás van, bárki, írd és mondd bárki jöhet-mehet, hozhat-vihet, amit csak akar, senki nem akadályozza, hogy a kórtermekben lebzseljenek egész nap. Én csak egy napot feküdtem benn, de nagyon leterhelő volt, hogy a műtét után azonnal a mellettem fekvők férfi rokonsága bámészkodó bamba tekintetével kellett szembesülnöm, akkor amikor amúgy is egy kiszolgáltatott állapotban vagy (vérzel, szédülsz, pizsamaalj nélkül kerülsz ágyba), és arra nincs intelligenciájuk, hogy amikor látják, hogy felkelnél, illedelmesen kimenjenek a kórteremből (de ez nem a kórház hibája, ez emberi hiányosság), bár ebből a kórháznak is kijár: nem tájékoztatnak a műtétek elött, fogalmam nem volt, mikorra jön be az orvosom (nálunk régen volt műtéti menetrend!!!ma már ilyen nincs?), a bejön-e kérdésre azt a választ kaptam, hogy ha egyszer megígérte, biztosan, mit kérdezgetem őket.


A nővérek persze leterheltek, de a jó, és emberi szó nem kerül semmibe. Például a heparin injekció beadására is magamnak kellett rájönnöm mivel, a mi ez kérdésre annyi volt a válaszuk, hogy kell! A műtőbe való bejutás is megrémisztett, egy egszerű bádogajtó, azonnal a műtőasztalhoz vezetett, ha tehát pl. egy óvatlan beteg belökné az ajtót, az ott operáló gárdára nyitna rá!!! (borzalmas még belegondolni is, hogy ilyenkor mi történhet). Ami még érdekes volt, hogy a nővéreknek ugyan volt kórházi adatlapjuk, és erről tudniuk kellett volna mindent az ottfekvő betegekről, mégis minden alkalommal, amikor valaki bejött a kórterembe, megkérdezte, az amúgy is nehezen felejthető ott-tartózkodásom okát.


A kórteremben egyébként feküdtek olyan nők is, akik önként vetették el babájukat, szerintem ez ha nem is etikátlan, de mindenképp embertelen (kórteremhiány?, a másik kórteremben egy beteg feküdt!), na még egy dolgot mondanék, az viszont felelőtlenség, de nem is kicsi: úgy engedtek haza, hogy egy orvos, de még a fogadott orvosom sem látott, tehát akár ömölhetett volna a vér belőlem, akkor is odaadják a zárójelentést! (megmondom őszintén, ha így lett volna is, menekülök ebből az intézményből!!!) Én biztosan ide mégegyszer be nem teszem a lábam!
 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Irkutszk 2011.03.02. 16:41:00

Én az első reakciómat tudom csak leírni: Örüljünk, hogy nem mindegyik kórházunk tart itt.

jágör68 2011.03.02. 17:05:32

Tessék havi 150- 200 EUR- nyi EÜ- járulékot fizetni- és akkor nem ez lesz.
Amúgy ma - kevés kivételtől eltekintve- egy maffia telepedett rá az egészségügyre is legfelül.

Leroi 2011.03.02. 17:10:03

Én erre csak annyit mondanék, hogy erőskezű főorvos, aki gatyábarázza az orvosgárdát és erőskezű főnővér, aki bugyibarázza a nővér- és takarítónőgárdát.
A kosz eltávolítása, a tisztaság, rend igazán csak két kéz, víz és tisztító meg fertőtlenítőszer kérdése...

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2011.03.02. 17:38:01

Az előttem szólókkal egyetértve, idő hiányában csak annyit fűznék még hozzá, hogy lám-lám, az egésznapos látogatás állampolgári joga visszafelé is elsülhet.
És még egy: nem csak a kórházak / orvosok egy részét kellene megrendszabályozni akarni, kedves betegek, hanem a betegek és látogatók egy részét is.

El Visco Stello (törölt) 2011.03.02. 17:39:45

Persze hogy mindenkit beengednek. Még a végén születne egy poszt, hogy megkérdezték hová megy az illető.

Viccen kívül, ez a felháborító. És ez javarészt a gyenge vezetésen múlik.

Bikli néni 2011.03.02. 18:49:36

Ezen nincs mit szépíteni: a takarítóknak a körmére kell nézni, a látogatóknak meg meg kell mondani, hogy kint a folyosón lehet beszélgetni.
Én is állami helyen dolgoztam, ott is tojtak mindenre a takkernénik (értsd: a "takarítás" azt jelentette, hogy a mocskos felmosóronggyal összemaszatolták a monitort) egyébként mindent mi pucoltunk. Aztán egy nap jött egy ellenőrzés, és kirúgták az egész bandát. Mondjuk a következő se volt jobb :(
A látogatói "kultúra" pedig a béka feneke alatt van. Én ilyenkor tuti megszólalnék, hogy uraim, legyenek szívesek egy kicsit kifáradni, amíg felöltözök, vagy valami ilyesmit. Az emberi méltósághoz való jog pedig alkotmányos alapjog. Nem korlátozható.

Rotoxis 2011.03.02. 19:30:50

Nálunk a következő a menetrend. Reggel fél hétkor kezd a takarító(nő). Vizit előtt kiüríti az összes szemetest és felmossa a kórtermeket (szárazra) és a nővérszobát. Elmegy reggelizni (ez nem több 15 percnél. Utána nekiáll a fürdőknek és a WC-knek. Újra leszemetel, letakarítja az éjjeliszekrényeket, mosdókat aztán felmos. Mindent. Ekkor elmegy ebédelni (max. fél óra). Ebéd után lemossa az ajtókat, a folyosón a képeket, párkányokat, miegymást. Hetente egy alkalommal négykézlábra ereszkedik és súrolókefével, vízkőoldóval felsúrolja a köves helyiségeket. Aztán olyan fél 3 körül hazamegy. Hétvégén nincs súrolás, csak felmosás (legalább kétszer), leszemetelés és törölgetés.

Mindezt itthon, állami fenntartású intézményben, maszek alkalamazottjaként, a minimálbérhez közeli összegért.
Szóval van ilyen is. Teljesen egyetértek azokkal, akik vezetési, irányítási hiányosságként értékelik a problémát. A dologhogy persze az is hozzátartozik, hogy a vállalkozót ki kell fizetni minden hónapban az aktuális büdzséből.

El Visco Stello (törölt) 2011.03.02. 19:37:53

Nálunk közalkalmazottak a takarító hölgyek, de a munkájuk nem hagy kívánnivalót. Egyszer tanuja voltam, hogy az egyik megkérdezte a főnővért: Miért pont én?
15 perc múlva összecsomagolva állt a portán.

Bikli néni 2011.03.02. 19:54:48

@El Visco Stello: Akik közalkalmazotti státuszban vannak, és nem valami vállalkozócég takkernénijei, azok rendszerint sokkal lelkiismeretesebben is dolgoznak.
Nem tudom, hogy működnek ezek a dolgok, de ha én kórházigazgató lennék (vagy olyan, akinek ez a hatáskörébe tartozik), simán szerződést bontanék a takarító céggel, és felvennék közalkalmazottat helyettük.
(Hozzáteszem, láttam én már olyan helyet is, ahol ragyogott minden a vállalkozós takkernéni munkája után.)

Bikli néni 2011.03.02. 19:59:31

Ja, és azt még megemlíteném, hogy nem csak a takkernéniktől kell a csodát várni, hanem mindenki maga is odafigyelhetne, mit hagy maga után. A női wc-k amúgy is mindig undorítóak, de nem (csak) attól, hogy más nem vakarja le róla a szutykot, hanem attól is, hogy nagyon sokan képtelenek normálisan használni. Szerintem nőtársaim tudják, miről beszélek...

Bikli néni 2011.03.02. 20:10:23

@Irkutszk: Most komolyan nem tudod? :O

Leroi 2011.03.02. 20:11:07

@Bikli néni:
Anyukám egész fiatal kora óta gyárban dolgozott.
Velem volt terhes és persze akkor és ott szülési szabadságra akkor engedték a nőket, amikor már pottyant ki a baba belőlük.
Már jól előrehaladott terhes volt és egyszerűen képtelen volt a gyásri női WC-be bemenni, mert azonnal kidobta a taccsot. Volt néhány (meós) férfikollegája, akik külön kulcsrazárt WC-jüket ajánlották fel Neki...nos az a WC csillogott a tisztaságtól...
Én pedig csodálkoztam, amikor nekem ezt utólag elmesélte, mert mindig meg voltam győződve arról, hogy a nő a pedánsság és tisztaság szimbóluma és a pasi a mocskos malac.

Bikli néni 2011.03.02. 20:19:33

@Leroi: Pedig nem.
Na akkor elmondom azoknak a szerencséseknek, akik még sosem találkoztak ezzel a jelenséggel:
A fiúk mázlisták, mert a piszoárba pisilnek, így nem kell érintkezniük a mások által is használt ojjektummal.
A lányok ugye alapból ülve pisil(né)nek, de a legtöbben nem ülnek rá munkahelyi, vagy pláne nyilvános wc-re - ilyenkor jön a síelőpóz. Na most ilyen esetben igazi művészet célozni, és a legtöbben mindenhova pisilnek, csak a kagylóba nem. Ezért van az, hogy felhajtott nadrágszárral szabad bemenni a wc-be (nagy tócsa), és az ülőke létezését is el kell felejteni (kis tócsa). Csak ha már valaki így pisil, hajtaná fel azt a nyamvadék ülőkét, mert esetleg más meg nem tud síelőpózban pisilni...
Meg ugye a nők néha vérezni is szoktak, na, hát az a fajta manifesztum is fel tud bukkanni a különböző tereptárgyakon. A többi szerintem a férfi wc-ben is előfordul :)

Irkutszk 2011.03.02. 20:27:07

@Bikli néni: Azt hiszem, túlságosan elszoktam...

Irkutszk 2011.03.02. 20:30:18

De legalább tudom, miért nem járok nyilvános WC-be. Ahol meg igen (munkahely, egyetem), ott meg még nem találkoztam ezzel a felállással.

Bikli néni 2011.03.02. 20:34:39

@Irkutszk: Egyetemen én se találkoztam ezzel, munkahelyen annál inkább.
Mondjuk ránézésre tiszta wc-re se ülnék rá, mert azt ugyanúgy levizelhette valaki, max végighúzta rajta utána a papírt...

Leroi 2011.03.02. 20:50:21

@Bikli néni:
Ajaj, ez felér egy késői nemi felvilágosítással.
Lám ezt én nem próbáltam eddig még elképzelni sem.
Köszi...:P

Bikli néni 2011.03.02. 20:56:15

@Leroi: Jobb lett volna az áldott tudatlanság, igaz? :)

Leroi 2011.03.02. 20:56:48

Egyik LandZeit-ban láttam Ausztriában, hogy egy automata WC-peremtisztító hogyan működik. Valami elmés szerkezet egy kis karral végigtörölte, fertőtlenítette az "elgyötört" peremet és talán még be is vonta valamilyen új, egyszerhasználatos bevonattal.
A folyamat a lehúzógomb megnyomása után kezdődött és érdemes volt végignézni, ahogy csinálta.
Eszméletlen, hogy Nyugaton erre is van pénz...

Leroi 2011.03.02. 20:58:07

@Bikli néni:
Ezzel sokkal okosabb lettem, az biztos.
De maradok a nőknél.
:))

Bikli néni 2011.03.02. 21:27:50

@Leroi: Igen, "Nyugaton" van ilyen. Hozzáteszem, hogy leginkább az emberek mosdóhasználati kultúráját kellene fejleszteni.
Tanulság1: akkor se üljünk rá egy wc-re, ha az látszólag tiszta.
Tanulság2: csak az otthoni wc-re üljünk rá :)

(És amit az emberek 99,99%-a sem tud/nem érdekli: a mosdóhasználat ELŐTT is kezet kell mosni! Fiúknak pláne...)

Leroi 2011.03.02. 21:32:15

@Bikli néni:
Üdv a 0,01%-os klubban. Én már ősrégen tag vagyok.:))

tbjárulékfizető 2011.03.02. 21:44:26

Akkor most én is mesélek a kórházi élményemnek erről a vonatkozásáról:
Amikor észrevettük, hogy a vállalkozásban dolgozó takarítónő hogy dolgozik ( a WC-t tisztító ronggyal takarította a hűtő tetejét,) onnantól a következőket csináltuk:
Egy üveg Domestost hozattam be, ezzel mosogatta el mindenki az evőeszközét.
azt a mosdót naponta kitakarítottuk-ráértünk-egy erre szakosított takarító kendővel. Ezt egy másik betegtárs biztosította.
A mosdóban a másik mosdót szintén letakarítottuk egy ott rendszeresített takarító kendővel naponta. Takarítás után.
A padló időnként tocsogott a víztől, mert felmosónk nem volt, de a zuhannyal időnként a mosdó alá is becéloztunk, így a porcicák eltűntek.
És végül minden nap lemostuk egy harmadik takarító kendővel a WC kapaszkodót, kilincset, egyéb kapaszkodókat. A WC ülőke lemosása egyéni feladat volt, de mindig tiszta volt.
És közben remekül szórakoztunk, egymást is ellenőriztük,hogy mi maradt ki, most ki a soros, stb. Mondom, ráértünk.
És a látogatókat elzavartuk a mosdó ajtajától is, kiküldtük őket a folyosóra, némi haragot gerjesztve.
Volt köztünk cigány asszony is, ( nagyon tiszta asszony volt) egyedül ő mert szólni a takarítónőnek, hogy akkor most előttünk, tiszta kendővel mosná már ki a hűtőszekrényt is. Nem szóltunk nővérnek, vagy főnővérnek, mert igazából unatkoztunk és ezzel is telt a nap, de nem hinném, hogy nem intézkedtek volna. Csaknem akartuk őket ebbe bevonni.
Az újakkal is közöltük a feladatrendszert, ha nem tudtak tevőlegesen takarítani, mert ehhez gyengék voltak,akkor ellenőrizni jártak ki.
Nosztalgiánk volt az otthoni napi rutin iránt. Szerintem így is lehet.

Bikli néni 2011.03.02. 21:56:00

@Leroi: Jaj, micsoda öröm ilyet hallani! Egyébként nekem is van örökös tagsági kártyám :D

Bikli néni 2011.03.02. 22:37:37

@tbjárulékfizető: Ez tök jó :)
Bár szerintem megérte volna mégiscsak szólni egy illetékesnek, mert ha nálatok ilyen hanyag volt a takkernéni, akkor máskor/máshol is az lesz, és minden betegnek elemi érdeke, hogy minél nagyobb legyen körülötte a tisztaság.

Jó éjszakát!

lpt1 2011.03.03. 00:17:08

@Leroi: Ilyen szerkezet volt, mint itt a reklámban?

www.youtube.com/watch?v=UYRC7pwDgTE

lpt1 2011.03.03. 00:26:57

@Bikli néni: Kiteszi az ember a bacikat a csaptelep fogantyújára, szappanoz, és miután helyreállt a bőr pH-értéke, visszaveszi a brigádot a partvonalról :)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2011.03.03. 03:35:02

@lpt1: a) a csap fotocellás (itt nyugaton)
b) a csapot papírtörlővel nyitjuk meg/zárjuk el.

@Bikli néni: én negyedikes általános iskolás korom óta vagyok tagja ennek a valóban kis létszámú klubnak, akkor világosított fel mindenre kiterjedő részletességgel az anyukám. Valószínűleg korábban is mondta, de akkor értettem meg.

A három és fél éves fiam még nem klubtag, bár erősen rajta vagyok. De egyelőre szemmel láthatóan nem érti az anyja heppjét az állandó kézmosással. :-S

lpt1 2011.03.03. 07:30:36

@Felicitasz: A papírtörlő meleg levegő errefelé, ha szerencsénk van - az legalább nem fogy ki.

Leroi 2011.03.03. 08:47:45

@lpt1:
Ilyen szerkezet volt, de sajnos ez a szöszi nem térdelt odabennt...:)

Borcsika 2011.03.03. 10:03:21

@jágör68: én a 200EUR tb járuléknak a dupláját fizetem be havonta, és én sem kapnék különb ellátást.
a klinikán a nővér közölte velünk, amikor 5 nap után szóvátettük, hogy kissé viseltes az ágynemű, hogy szóljunk a takarítónőnak, amikor jön. jött is, és közölte, hogy 300 HUF-ért áthúzza az ágyneműnket. ehhez pofa kell. és az erkélyről lenyúlta a kajáinkat is (gyümölcs, zöldségek)

Leroi 2011.03.03. 10:07:17

@Borcsika:
Nálunk a nővérek /segédápolók és ápolók egyaránt/ ágyaznak.
A takarítónéninek egészen más feladatai vannak.
Elég égő a helyzet, amit felvázoltál...

Borcsika 2011.03.03. 10:09:21

nálunk, ez egy közepes cég, kb 40 alkalmazottal, a női wc-be ki kellett írni: köszönjük, hogy vigyázol a tisztaságra. ezt a férfi wc-ben nem kellett megtenni, mert ők vigyáznak.
én már soxor megcsináltam, hogyha olyan helyen voltam, ahol a wc nem felelt meg az általam elvárt higiénés követelményeknek, akkor inkább elmegyek a természet lágy ölére.

Borcsika 2011.03.03. 10:09:53

@Leroi: sajna tényleg így volt, és ijesztő.

KAR-TON-HAL 2011.03.03. 10:17:45

Jesszus. Visszaköszönt a múlt. Én dolgoztam ebben az intézményben, és alátámasztom: ebben a kórházban vaskosan tojnak a már egyébként is felgyülemlett ganéjra. A nővér gárda munkája sok kívánnivalót hagy maga után, a takarítókról meg nem is beszélve. Nem egyszer előfordult, hogy takarítás után mentem a mosdóba, és a sza..os w-c ugyanúgy nézett ki, mint elötte való nap.
És ez tényleg nem pénz kérdése.

KAR-TON-HAL 2011.03.03. 10:24:29

Legutóbb, mikor én voltam a gyerekkel kórházban mi is takarítottunk. Egyszer szóltam a takarítónak, hogy hasmenéses a szobatárs, jó volna, ha naponta egy-két alkalommal fertőtlenítené a w-c-t Egyszer megtette. Másnapra kiment a fejéből. Hogyan is...? Utána mi csináltunk mindent. Tudniillik a mosdótól kezdve a az ülőkén át mindent egy törlőronggyal takarított. Gondolom ua. használva a 10 másik teremben is...

Bikli néni 2011.03.03. 10:45:01

@Borcsika: Természet lágy öle: jó pár éve jöttünk haza a görögországi nyaralásról busszal, és már mindenkinek nagyon kellett pisilnie. Sofőr megállt valami vendéglő mellett. A tappancsos wc került másfél euróba. Ahol szó szerint bokáig ért a sz@r. Összenéztünk, és elmentünk az étterem mögötti susnyásba guggolni. Ingyen. :)

Ja, és ha már az ember ilyeneket kényszerül használni (mondjuk vonaton), akkor az alkoholos kézfertőtlenítő, esetleg az ülőkefertőtlenítő kendő (drogériában kapható) használata erősen ajánlatos.
És ha valaki olyan béna, hogy a síelőpózban képes lepisilni a saját nadrágja szárát :), akkor javaslom ezt:
www.pisilnikell.hu/?tart=szoveg&id=1&lang=hu&menu_id=1 Lebutított kartonpapíros változata szintén kapható a drogériában. (Fiúk, ne röhögjetek!)

Borcsika 2011.03.03. 11:04:51

@Bikli néni: nem nagyon járok vonattal, de ha mégis rákényszerülök, képzelheted, hogy egy fl drogériát viszek magammal. A domestos törlőkendőtől elkezdve a kézmosós kulacsig minden van nálam.
Az útmenti közklotyóktól irtózom, ha ismerős útvonalon megyek, olyankor tudjuk, hogy mennyi még az annyi, hogy kultúrált környezetben lehessen pisilni.
Mondjuk isén nyáron, a balkn túránkon sok bokor megcsodálhatott... :-)
Kórházba, ha csak látogatni megyünk, akkor is viszek kézfertőtlenítőt, törlőkendőt. Lehet, hogy én vagyok nagyon félős, de strand miatt már voltam sztk nőgyógyászaton, ahol elég kellemetlenül éreztem magam. Még egyszer nem szeretnék ilyen apropóból rendelésen megjelenni.

Bikli néni 2011.03.03. 11:22:18

@Borcsika: Na igen, a strand és az uszoda szinte törvényszerűen rejteget olyan veszélyeket, ami után az ember lánya tiszteletköröket fut a nőgyógyászaton :)

leontina77 2011.03.03. 11:29:19

Miért várjuk, hogy a nyilvános wc-k tiszták legyenek, ha egy olyan helyen is, mint a Bethesda Kórház csecsemőosztálya, egyetlen wc jut a bent fekvő gyerekek szüleinek, a látogatóknak és a rendelésekre érkezőknek? Nem külön férfinak-nőnek, hanem összesen egy! Bezzeg kórházhigiénikusra futotta! Bejött, hogy elmondja, hogyan kell kezet mosni.

Bikli néni 2011.03.03. 11:36:20

@leontina77: Jobbat mondok: pécsi gyerekkórház fertőző(!) osztálya kb 10 évvel ezelőtt: egy darab fürdőKÁD állt rendelkezésre az egyébként hasmenéses-hányós gyerekeknek. Illetve két wc volt, egy nagyon ocsmány, és egy viszonylag normális. Én utóbbit választottam, mire a nővér ledorongolt, hogy az a látogató szülőknek van fenntartva, és ne menjek oda többet. WTF?!
És ILYEN helyen akarják gyógyítani a fertőző betegséget? Hát gratulálok...

cica35 2011.03.03. 11:45:26

Kísértetiesen hasonló volt az esetem, csak én másik kórházban volta (dél-pesten van :-). Augusztusban voltam szintén mised ab-vel. Csakhogy nekem nem volt választott orvosom, így engem este 6-kor műtöttek meg (utoljára). Kosz és piszok mindenhol, szintén együtt voltam azokkal akiknek élő magzatot távolítanak el, de úgy is bántak velem is a nővérek, orvosok, mintha én is közéjük tartoznék. A férfi látogatók járkáltak ki-be, és itt is volt járóbeteg rendelés (nőgyógyászat).
Bárki bejöhetett a szobákba, a kutya sem kérdezte meg tőlük mit keresnek itt.
Mivel a műtét után 3 óráig nem lehet elmenni, ezért esete kilenckor mehettem haza, zárójelentés, vizsgálat nélkül. Majd következő héten kedden (a műtét pénteken 13-án volt) mehettem a zárójelentésért.
Hát ennyi. Úgy látszik mindenhol ez van, ez a magyar egészségügy.

szépjuhászné 2011.03.03. 13:03:52

@Leroi:

A MÜPA-ban van ilyen, de gondolom aranyárban mérik. Gondold el, mi lenne belőle egy kórházban, amikor a kedves látogatók sok helyen a deszkát is ellopják a WC-ből.

Leroi 2011.03.03. 15:58:20

@szépjuhászné:
Így van, a csapteleptől a zuhanyozórózsáig, falitükörig, mindent. A folyékony szappant csutkára lefejik a TORK-gépből, külön erre előkészített edénybe, a budipapírt lenyúlják, villanykörtét kicsavarják. Egy alkalommal leszedtek vagy húsz csempét a falról a mosdóban...

Leroi 2011.03.03. 16:01:54

A finneknél volt egy egyszerű és szép példája annak, hogy valóban ki is európai Európában.
Egy finnt megkérdeztek, hogy egy helsinki kerékpárparkolóban hogy van az, hogy nem használ senki biciklizárat, és mégsem tűnik el egyetlen kerékpár sem?
A finn válasza egyszerű volt:
"-Nem viszi el a másét, mert tudja, hogy nem az övé..."

Leroi 2011.03.03. 16:58:12

@Bikli néni:
Uhh, ez jó kis eszköz.:D
De akkor mi, fiúk is követeljük, hogy mi viszont ülve pisilhessünk!
Ez az igazi egyenjogúság!
Ahhoz milyen eszköz kell?:)))

Leroi 2011.03.03. 17:00:07

Az kemény lenne, ha egy csaj bejönne egy férfipiszoárba, és két macsó közé beállva egy kagyló elé, kidugna egy ilyen eszközt.
Csattannának a hátasok rendesen a kövezeten...:)))

tbjárulékfizető 2011.03.03. 20:56:17

@Leroi: viszont nagyon hasznos eszköz lenne az urulógia ambuláns rendelésén mintaadásnál.

szépjuhászné 2011.03.03. 22:10:59

@Leroi:

Barátnőm önkénteskedik a Tűzoltó utcai klinikán, a kedves rokonok a rákos gyerekek fürdőiből hordják el a felszerelést.

Leroi 2011.03.03. 22:35:09

@szépjuhászné:
Erre mondják, hogy magasba emelkedésünk korlátozott, de mélyresüllyedésünk lehetősége korlátlan...:(

wowerman 2011.03.04. 01:09:53

@Leveli: igen ezt kb mindenki tudja aki tanult biológiát

wowerman 2011.03.04. 01:16:10

Nos, egyrészt nem "ez a magyar egészségügy", hanem van 1 átlag, vannak kórházak az alatt és afelett. Én az Árpád kórházban voltam könyöktöréssel, teljesen meggyógyultam, nem ért semmi lelki trauma az alatt a 4 nap alatt amíg ott voltam (nyilván, hisz akkor feltétlen szükségét éreztem volna hogy beírjak a Praxisba). Azért enyhén azt érzem hogy ez megint az a fajta "mindenbe beleköt" típusú iromány. Miért nem lehet úgy pihenni hogy közben látogatnak? Csak feküdni kell és kész. Abban zavarnak? Esetleg megkérték hogy álljon fel? Lehet olvasni, zenét hallgatni, aludni is. Nem tudom hogy pár látogató miért zavarná azt a fene nagy pihenést. "Egy szobában voltam az abortuszosokkal" Miért azok nem emberek? Ja bocs. Egyébként meg ha minden egyes jellemző szerint külön szobákba raknák az embereket akkor nagy kórházakra lenne szükség jó sok szobával.. Beteg miért kószálna és miért menne be bármilyen ajtón? Na mindegy még sorolhatnám. Nők... nem kell ilyenné válni 40 fölött, de úgy látszik megteszik maguktól. Elsárkányosodás ;)

pocokpocok 2011.03.04. 01:39:06

@wowerman:
köszönöm: 18 évvel ezelőtt bioszból erről még szó sem volt: és elhiheted, nagyon figyeltem;-)

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.04. 07:06:29

nem tudok mit hozzátenni, a csodálkozóknak sem, sajnos. nekem egy rémálom, ha idegen helyen kell.
pont ezért ért hatalmas meglepetés az egyetemen, hogy MINDEN mosdóban tisztaság van, nincs büdös húgyszag, és MINDIG van wc papír és kéztörlő papír.
pedig oda aztán csak az nem megy be, aki nem akar.

malvinka 2011.03.05. 21:52:25

Én ma reggel jöttem ki ugyanennek a kórháznak a sebészetéről (mivel Maglódi út, így gyanítom, hogy a Bajcsyról van szó), és pont arra gondoltam, hogy megírom ide, hogy milyen elégedett voltam mindennel. Két éjszakát voltam bent, egy fibroadenomát vettek ki a jobb mellemből. Az orvosok, a nővérek, mindenki segítőkész és kedves volt (nem adtam egy fillért sem senkinek) a férfi látogatókat, ha valakit vizsgáltak a szobából, udvariasan megkérték, hogy fáradjanak ki egy kicsit, de a szobatársaim is és én is inkább kimentünk a folyosóra beszélgetni a látogatóinkkal, hogy ne zavarjuk a többieket. Ez szerintem leginkább azon múlik, hogy mennyire vagyunk tekintettel egymásra. Az épület persze nincs a legjobb állapotban, bár engem az új épületben műtöttek, és az nagyon szép és modern, de nálunk takarítottak reggel, és a szemetet is naponta többször . Igaz, hogy a fürdő nem volt egy szálloda színvonalán, de tiszta volt, és használható. Nem vonom kétségbe a posztíró megpróbáltatásait, szerintem intézményen belül, osztályonként is lehet változó a színvonal (velem mindenki végig nagyon figyelmesen bánt az előzetes vizsgálatok alatt is).
Csak ezt szerettem volna mindenképpen leírni, kicsit "megvédeni" ezt a kórházat, mert nekem csak jó tapasztalataim voltak.

malvinka 2011.03.06. 02:18:28

Most látom, hogy kihagytam az "elvitték" szót :) Szóval a szemetet is többször elvitték... meg egyébként is egy kicsit értelmetlen a megfogalmazásom, elnézést kérek érte :)

tris 2011.03.06. 22:49:15

szerintem a látogatási rend a kórház hibája. Fel kéne már fogni, hogy az emberek alapból figyelmetlenek, sajnos. Gondoljuk csak a dohányosokra és a kutyásokra. Kemény szigorításokat kell bevezetni csak arra, hogy tekintettel legyenek másokra. Nincs tolerancia, nem is lesz, amíg a szabályokkal fel nem hívják rá a figyelmet.
Pont olyan mint amikor szó volt róla, hogy meg kell állni a zebra előtt, ha áll a járdán egy ember. Végül nem lett belőle semmi, de azóta érdekes módon tényleg megállnak a kocsik. (most az ritkább ha nem és pont ezért meg sem jegyzem)

tris 2011.03.06. 22:51:24

egyébként a Balcsyban én is voltam ügyeleten és azt kell mondjam korrekt ellátással (igaz tudtam igazolni, hogy nem a szakrendelés helyett megyek oda, hanem okkal!) és még amire nem is számítottam emberséggel is találkoztam.

tris 2011.03.06. 23:09:18

@wowerman: azért nem lehet pihenni, mondjuk engem szülés után zavart a tömeg, mert hangosak, zsibonganak, kiabálnak, hangosan röhögnek, bámulnak stb.
Egy percet sem tudtam szülés után pihenni, csak éjjel volt lehetőségem két óra alvásra. Napközben is jól esett volna pár percre elbóbiskolni. Lehet nem remegve, szédülve kellett volna hazamennem. Azt sem tudtam ki vagyok és még bőgőmasina is lettem a fáradtságtól. Minden szaron bőgtem.

tris 2011.03.06. 23:10:10

teszem hozzá még gyors, hogy nálunk 30-an voltak rendszeresen az ötágyas teremben. És nyár közepe volt, iszonyú meleg.

ujjujjuj 2011.03.11. 19:20:02

Az említett intézmény említett részlegén feküdtem várandósságom alatt egy hetet, majd nemrégiben itt szültem. A mosdók állapota valóban hagy némi kívánnivalót maga után, teszem hozzá, ez nem csak a takarító személyzet hibája. (Akármennyire is vérzek és vagyok elég cafatul, azért igyekszem magam után normális állapotban hagyni a helyiséget. Nem várom el, hogy mindenki után azonnal jöjjön a takarítónő, és feltakarítson. Sajnos ez nem mindenkire igaz...) Nyilván hozzáállás kérdése is, de velem a nővérek és az orvosok mind, de tényleg kivétel nélkül mind egy szálig kedvesek, türelmesek voltak, szerintem erejükön felül teljesítenek. Megdöbbentő, hogy ennyire más tapasztalatokat szereztünk ugyanarról a helyről...
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása