Össze-vissza küldözgetik a betegeket

2011.02.15. 06:00

Üdvözletem!

 

Gondoltam megosztok egy apró történetet.

 

Fogorvosnál jártam, mert szuvasodást észleltem a fogamon (ban).
Kifúrták, de mivel fájt, így ideiglenes tömést kaptam. Majd eldől, hogy gyökérkezelni kell vagy lehet tömni. Mivel érzékeny lett egy kis idő után, ezért visszamentem. Elküldtek röntgenre ahogy az szokás. Kiderült, hogy a bölcsességfogam eléggé ferdén nő a fog mellett, nyomja is rendesen. Nem kezelték a fogamat, mivel azt gyanították, hogy amiatt fáj a fogam és nem kell gyökér kezelni, viszont ki kéne szedetnem a ferde bölcsességfogat. Tehát elküldtek szájsebészetre illetve panorámaröntgenre (6e Ft).

 

 

Röntgen megvolt, elbattyogtam a szájsebészetre, jó sokat kellett várni mire bejutottam az egyik rendelőbe, addig is szétidegeltem magam, hisz elég durva dolgokat olvastam a beavatkozásról.


Az orvos nem volt bent, volt valami dolga, messze járt. Beültettek a székbe. A nővérek voltak bent, velük beszélgettem, illetve hallgattam ahogy trécselnek. Kicsit összecsináltam magam mindig amikor valami mozgást hallottam. Fostam, bevallom férfiasan.


A nővérekkel beszéltünk, nézték a röntgent ők is. Mondták, hogy ezt nem fogják kiszedni, nagyon kockázatos, ha nincs vele baj, akkor nem szokás kiműteni, elrepedhet az állkapcsom is. Mondták, hogy a fogorvosok hülyék. Ideküldenek mindenkit ha találnak valamit, mert szerintük lusták dolgozni.


Szó szerint ezt mondták, hogy "ideküldik hozzánk mi pedig visszaküldjük". Az orvos is befutott végül, megnézte a fogam, a röntgent és azzal kezdte, hogy "és ki akarja szedetni?". mondom "akarja a halál... ide lettem küldve, hogy ki kell"


Az orvos magyarázott valamit arról, ha jól értettem, hogy ha most kiszedi, akkor ki kell mellette húzni a másik fogat is azt amelyik fáj, és akkor az életben nem tudom meg, hogy mi baja volt. Egy órás csak maga a műtét, és kockázatos. Szerinte nem kell bántani míg nem csinál konkrétan gondot.


Én megkönnyebbülve távoztam, inkább gyökérkezeljék a másik fogat minthogy ott véssenek, fúrjanak, faragjanak egy bölcsességfogat meg az állkapcsomat.


Megvallom kivártam pár hónapot mire telefonáltam a fogorvosnak. Kicsit féltem, hogy lecsesznek e amiért nem lett kiműtve a fog. A telefonban hallottam ahogy mondják hangosan, hogy a szájsebész megint visszaküldött valakit.


A kérdésem, hogy vajon ki volt a hülye és a lusta? A fogorvos vagy a szájsebész?

A.

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jágör68 2011.02.19. 08:38:40

3. lehetőség nincs?
C) A beteg
Elvégre neki kell döntenie. Úgy bírom ezt a hozzáállást- mi mondjuk meg mit, hogyan, stb- meg persze minden a MI FELELŐSSÉGÜNK (OFF: az hogy milyen egészségromboló életet él a beteg addig, az persze nem számít- azér' jött, hogy mi majd pikk- pakk rendberakjuk). Csakhogy van egy olyan dolog, hogy TÁJÉKOZOTT BELEEGYEZÉS. A szájsebészeten korrekten megmondták mi a helyzet. Van kockázat. Eezek uán lehetett (kellett) volna dönteni.
Bár bevallom őszintén én 16 éve nem járok állami fogorvoshoz, a korábbi rossz tapasztalataim miatt.
Csakis a megfelelő terület megfelelő fogSZAKORVOSához.

Dr.laikus PhD 2011.02.19. 08:54:05

"Megvallom kivártam pár hónapot mire telefonáltam a fogorvosnak. Kicsit féltem, hogy lecsesznek e amiért nem lett kiműtve a fog. A telefonban hallottam ahogy mondják hangosan, hogy a szájsebész megint visszaküldött valakit."

Egymásnak ártotok, de nagyon.
Két fogász aki egymásnak ellent mond. Nyilván az orvos felelőssége a tájékoztatás, a döntés a betegé.
De így hogy... ? :D

Persze az idő eldöntötte, de én is hezitálnék...

Állami fogászatot az vesz igénybe, akinek nincs pénze fizetni.

Mária 2011.02.19. 08:54:28

Ez komoly?

Nekem volt már ferdén nőtt bölcsességfogam, érdekes érzés volt, amíg működött, végül szuvas lett, azért kellett kihúzni.

A bölcsességfog szuvasodik a legkönnyebben, úgy tudom, azt is szokták mondani, hogy a legkésőbb bújik elő és a leghamarabb repül.

Az én esetemben nem volt se panorámaröntgen, se szájsebészet. Kihúzta a fogorvos, "oszt jónapot", csak hogy nagy klasszikusunktól is idézzek eme rövid kommentben.

(Taps.)

Dr.laikus PhD 2011.02.19. 08:56:14

Fogászati ellátás

Alapellátás keretében a fogorvos feladata a fog és szájbetegek
• vizsgálata, kezelése, gondozása
• szűrővizsgálatok elvégzése
• góckutatás
• a terhes nők fogászati gondozása
• sürgősségi ellátás
• szükség esetén igazolja a beteg keresőképtelenségét
• szakellátásra irányítás
Az óvodák, általános iskolák vagy más oktatási intézmények fogászati ellátása esetén a fogorvos a
következő feladatokat végzi:
• szűrővizsgálatok
• tanácsadás
• kezelés illetve szakellátásra irányítás
• komplex megelőző program
Az oktatási intézményekben a tanulói létszámtól függően gyermek és iskolai fogorvosi ellátás
szervezhető a már felsorolt feladatokkal.
Társadalombiztosítás által támogatott fogászati ellátás
A beteg életkorától függetlenül támogatott fogászati ellátások:
• sürgősségi ellátás
• szűrővizsgálat (meghatározott gyakorisággal, pl. 18 éves kor felett évente egyszer)
• szakorvosi beutaló alapján góckutatás és más alapbetegségekhez kapcsolódó fog és
szájbetegségek kezelése
• fogmegtartó kezelés
• fogsebészeti ellátás
• fogkőeltávolítás
• ínyelváltozások kezelése
A beteg életkora/állapota alapján támogatott fogászati ellátások:
A beteg
• 18 éves koráig,
• a középiskola, szakképző iskola nappali tagozatán folytatott tanulmányok ideje alatt,
• a terhesség megállapításától a szülést követő 90 napig,
• 60 éves életkora felett
a teljes körű alap és szakellátás térítésmentes, kivéve a fogtechnikai költségeket.
Az egészségbiztosítási pénztárral kötött megállapodása alapján egészségügyi szolgáltatásra jogosult
személy a fogászati ellátások közül csak a fogászati sürgősségi ellátásra jogosult tb támogatással.
A fogászati sürgősségi ellátás körébe tartozó beavatkozások
A kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető fogászati ellátásról szóló 48/1997. (XII. 17.)
NM rendelet 2. számú melléklete határozza meg a fogászati sürgősségi ellátás körébe tartozó
beavatkozásokat. Ennek megfelelően sürgősségi ellátásnak minősül a:
- Fogak friss baleseti sérüléseinek primer ellátása (replantatio, sínezés, gyógyszeres kötés, extractio).
- Acut odontogen gyulladások ellátása (trepanatio, extractio).
- Ostitis alveolaris, pericoronitis konzervatív kezelése.
- Intraoralisan elhelyezkedő odontogen tályog megnyitása.
- Nyelést vagy/és légzést akadályozó idegentest eltávolítása.
- A szájnyálkahártya és az ajak akut gyulladásos megbetegedéseinek gyógyszeres ellátása.
- Acut mandibula luxatio repositioja.
- Frissen tört állcsont nyugalomba helyezése.
- Trigeminus neuralgiás roham helyi érzéstelenítéssel történő csillapítása.
- Bármilyen eredetű szájüregi vagy szájüreg környéki vérzés csillapítása (tampon, fedőkötés,
véralvadást fokozó gyógyszerek helyi alkalmazása, sutura).
Fogászati szűrővizsgálat
A fogászati szűrővizsgálatok körébe tartozik:
a szájüreg és a maxillo-facialis tájék stomatológiai vizsgálata keretében
• az arc és az állcsontok megtekintése,
• az ajkak, a szájüreg nyálkahártyájának és a nyelvnek a megtekintése,
• környéki nyirokcsomók és a nyálmirigyek megtapintása;
a fogazat vizsgálata keretében
• szuvas, tömött és hiányzó fogak, valamint fogpótlások jelenlétének megállapítása,
• a fogágy vizsgálata, ínygyulladás, fogágygyulladás, fogmozgathatóság regisztrálása,
• a szájhigiéne vizsgálata, lepedék, fogkő jelenlétének megállapítása;
gyermekeknél a fog- és állcsont-rendellenességek megállapítása.
A fogászati szűrővizsgálat a fogászati alapellátást nyújtó fogorvos feladata. Ezt a szűrővizsgálatot –
függetlenül a fogászati ellátás igénybevételének okától – el kell végezni az ellátásra jelentkezett
betegnél. Ha a beteg fogászati szakellátásban részesül, a szűrővizsgálatot az ellátást nyújtó szakorvos
végzi el.
A szűrővizsgálatok megtörténtét az ellátó orvos nyomtatvány kitöltésével igazolja, azzal, hogy a
szűrővizsgálatok elvégzésének igazolására jogosult minden fogorvos, a kizárólag magánpraxist
folytató fogorvos is. A fogászati ellátások térítési díját 15%-kal csökkenteni kell, ha a beteg részt vett
az időszakos fogászati szűrővizsgálaton.
A fogpótlások, protetikai eszközök támogatása
Nyomatékosan felhívjuk a figyelmet, hogy a fogorvosi ellátás térítésmentessége nem jelenti
egyidejűleg a fogpótlások és egyéb protetikai eszközök, például a fogszabályozók térítésmentességét
is. Ezek az eszközök a gyógyászati segédeszközök körébe tartoznak, társadalombiztosítási
támogatással magánorvosok is rendelhetik. A társadalombiztosítási támogatással rendelhető eszközök
körét, a támogatás módját és mértékét az OEP határozza meg és közleményben teszi közzé.
A fogpótlás és fogszabályozó készülék, illetve tartozékai árához akkor is jár támogatás, ha ezeket nem
a gyógyászati segédeszköz forgalmazónál vásárolják meg, hanem ezek kiszolgáltatása fogorvosi
(fogszakorvosi) rendelésen történik.
Fogszabályozó
A 18 éves kor alatti betegek a beavatkozás árának részleges térítése mellett jogosultak fogszabályozó
készülékre, oly módon, hogy a fogorvosi munka térítésmentes, a fogszabályozó készülék árához
nyújtott támogatást pedig az OEP határozza meg és közleményben teszi közzé.
Fogpótlás
A rágóképessége helyreállítása érdekében szükséges társadalombiztosítási támogatással rendelhető
fogpótlásra egészségbiztosítási támogatással a következők szerint jogosult a beteg.
18 év alattiak és terhes nők esetén
A 18. életév betöltéséig, illetve ezt követően a középiskola, szakképző iskola nappali tagozatán
folytatott tanulmányok ideje alatt, valamint a terhesség megállapításától a szülést követő 90
napig a támogatott kivehető és rögzített fogpótlások fogorvosi munkáira térítésmentesen
jogosultak, a technikai költségekhez nyújtott ártámogatást pedig a támogatott gyógyászati
segédeszközöket kihirdető közlemény határozza meg.
18 év felettiek esetén
A 18. év feletti betegek a fogpótlások fogorvosi munkáira teljes térítési díjat fizetnek.
Üzemi baleset következtében szükséges fogászati ellátás esetén
Üzemi baleset következtében szükséges ellátás esetén a kivehető és a rögzített fogpótlások
fogorvosi munkája térítésmentes, a technikai költségek pedig szintén a támogatott gyógyászati
segédeszközöket kihirdető közlemény határozza meg.
Súlyos betegségben szenvedők esetén
Az arc, állcsont, illetve szájüreg fejlődési rendellenességében, daganatos vagy más súlyos
betegségében szenvedők kivehető és rögzített fogpótlások, obturátorok és epitézisek orvosi
munkáira térítésmentesen jogosultak, a technikai költségeket pedig szintén a támogatott
gyógyászati segédeszközöket kihirdető közlemény határozza meg.
60 év felettiek, rokkant nyugdíjasok, közgyógyellátásban részesülők esetén
A 60. életév feletti betegek, a III. csoportba tartozó rokkantási nyugdíjasok és a
közgyógyellátásban részesülők a kivehető fogpótlások fogorvosi munkáira térítésmentesen
jogosultak, a technikai költségekhez nyújtott ártámogatást pedig szintén a támogatott
gyógyászati segédeszközöket kihirdető közlemény határozza meg.

Mária 2011.02.19. 09:03:12

@Dr.laikus PhD:

"Állami fogászatot az vesz igénybe, akinek nincs pénze fizetni."

Te fizetsz TB-t úgy egyébként?

Ezzel az erővel azt is írhatod, hogy állami nőgyógyászt, állami belgyógyászt, állami bőrgyógyászt, állami gyerekorvost, állami sebészt, állami háziorvost, állami bármimást csak a csóró lúzerek "vesznek igénybe".

Sőt, állami óvodába és állami iskolába is csak a hülyék íratják a gyereküket és az állami egyetemeken is csak a szegényebb néprétegek tanulnak. A gazdagok az Ecserin veszik a diplomájukat.

Sokat ártasz azzal, ha ezt a véleményedet közhírré is teszed. Magadban persze, otthon, szűk családi körben mindenki annyira sznob, amennyire csak akar.

Nagyszerű emberek, kiváló szakemberek dolgoznak az állami ellátásban, fillérekért.

Ellenpéldákat persze én is tudnék mondani, de melyik szakmában nincsenek kontár pancserek?

Dr.laikus PhD 2011.02.19. 09:06:01

Csak egy a sok garanciával dolgozó fogászatok közül.
Lehet válogatni, van ahol 5! év a garancia és még nagyon jók is.

Diagnosztika

* 5 000 FtOP
* 1 500 FtKis röntgen
* 0 FtKonzultáció, kezelési terv és árajánlat készítés

Fogfehérítés, Dentálhigéniás kezelés

* 15 000 FtFogkőeltávolítás (teljes fogsor)
* 20 000 FtTeljes fogtisztítás Air-brush sópolírozással
* 90 000 FtFogfehérítés (teljes száj) klinikai
* 60 000 FtFogfehérítés (teljes száj) otthoni

Konzerváló fogászat

* 36 000 FtFogszorítás és következményeinek kezelése NTI-TSS készülékkel
* 11 000 Ft - 13 000 FtEsztétikus tömés
* 5 000 FtTejfog tömés
* 1 000 FtIdeiglenes tömés
* 3 000 FtBarázdazárás
* 3 000 FtIontophoresis
* 9 300 Ft - 19 500 FtGyökérkezelés
* 2 000 Ft - 3 500 FtGyökértömés

Szájsebészet

* 9 900 Ft - 13 000 FtFogeltávolítás
* 19 500 Ft - 24 000 FtFogeltávolítás sebészi feltárással
* 6 000 FtTejfog eltávolítás
* 25 800 FtGyökércsúcs eltávolítás (resectio)

Implantátum beültetés
(Implantátum+titánium felépítmény+műtéti díj)

* 165 000 FtAB (Izrael) 6 év garancia
* 165 000 FtAlpha Bio (Izrael) 6 év garancia
* 220 000 FtNobel Active (Svédország) 10 év garancia
* 210 000 FtAnkylos (Németország) 7,5 év garancia
* 150 000 FtWital (Németország) 5 év garancia
* 50 000 FtCsontpótlás BIO-OSS csontpotló anyag/g
* 110 000 FtSinus Lift műtét (1g csontpotló anyaggal)
* 300 000 FtCsontpótlás saját csonttörmelékkel
(nemfelszívodó membránnal)
* 156 000 FtCsontblokk műtét
* 45 000 FtCurettage/kvadráns

Protetika (kivehető és fix pótlások)

* 65 000 FtAranyra égetett porcelán korona
* 36 900 FtFémkerámia korona
* 40 900 FtFémkerámia korona implantátumra
* 36 900 FtPorcelán korona
* 78 000 FtCirkon korona
* 83 000 FtCirkon korona implantátumra*
* 32 000 FtKorona Grádia
* 40 000 FtHéjkerámia korona
* 4 500 FtIdeiglenes korna - rendelői
* 6 000 FtIdeiglenes korona - technikai
* 9 000 FtIdeiglenes korona - hosszú távú
* 60 000 FtPorcelán jacket korona
* 90 000 FtIdeiglenes kivehető protézis/álcsont
* 18 000 FtRögzítet pótlás eltávolítása

*felépítmények ára implantátumonként eltérő
Betétek

* 15 900 FtFém csapos felépítmények
* 19 900 FtPorcelán csapos felépítmények
* 40 000 FtInlay
* 58 000 FtOnlay
* 10 000 FtAlábélelés
* 25 000 FtHarapásemelés

Altatás

* 86 000 FtAltatás

Fogszabályozás

* 453 000 FtPorcelán rögzített fogszabályozó
* 488 000 FtÖnligírozó fogszabályozó
* 1 560 000 FtLingual (fog belső felszínén) fogszabályzó
* 398 000 FtFém rögzített fogszabályózó
* 38 800 FtKivehető fogszab. Oshamu
* 36 800 FtKivehető fogsz. tág.csav.
* 5 000 FtAktiválás
* 7 000 FtLingual aktíválás
* 15 000 FtKezelési terv, árajánlat

Ózonkezelések

* 4 000 FtÓzonkezelés szájnyálkahártya betegségekre (herpesz)
* 9 800 FtÓzonkezelés első alkalommal
* 3 000 FtIsmélések
* 3 000 FtÓzonkezelés foghúzás után

BEMER terápia

* 4 000 FtBEMER terápia (20perc)

"Csak" ezekkel az egészség pénztárakkal
van szerződése. Törvény szerint, ha én máshol vagyok eseti szerződést köthet vele a szolgáltató.

Dr.laikus PhD 2011.02.19. 09:12:27

@Mária:

Hogyne fizetnék!
Ráhúztam 10 évet, persze most jól ráfáztam...

Nem erre akartam célozni, de sajnos fogászaton rosszak a tapasztalataink.

Én nagyon elégedett vagyok. (kifogásoltad is :D)
Nyilván, ha valami nem tetszik Budapesten könnyen találok másik, számomra megfelelő szakorvost.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.19. 09:31:34

nem mondom, hogy egy szót sem értek,
de azt biztosan nem, hogy most mi is történt....

Irise 2011.02.19. 10:32:19

Megertem,hogy a poszt iroja elbizonytalanodott. Mindket beavatkozas reszerol a negativumokat emeltek ki,igy ugy erezte,ket rossz kozott kell valasztania.
Pedig csak annyit kellett volna neki mondani:
"mindket esetben fajdalommentesseget erunk el. Ha kihuzom a bolcsessegfogat, el kell tavolitanom a masikat is,ha vallalja a gyokerkezelest,akkor mindketto megmaradhat. Ha nem tetszik tudni most donteni,akkor vissza tetszik telefonalni holnap es ha hozzank jon,akkor adunk egy uj idopontot."

A beteg a megfelelo stilusu tajekoztatas hianyaban erezte ugy,hogy pingpongozas megy vele.

Mária 2011.02.19. 10:33:44

@Babette_:

A posztoló elment a fogorvoshoz egy szuvas foggal, meg a mögötte lévő panaszmentes, ám ferdén nőtt zápfoggal.

A fogorvos meg nem a szuvas fogat tette rendbe, hanem elküldte a panaszmentes zápfog miatt a szájsebészetre a posztolót, hogy műttesse ki, mert csak...

A szájsebészeten meg futárpostának nézték a posztolót és megmondták neki, hogy a fogorvosa is értsen belőle, hogy nem szedik ki az ép, ám ferdén nőtt zápfogat csak azért, mert a fogorvos röntgen nélkül kitalálta, hogy kellene.

A szájsebész szerint ugyanis egyrészt úgy nőtt a fog, hogy vinne mindent, ha kihúzná, másrészt a mellette lévő, még menthető fogat is vinné, úgyhogy a maga részéről arra szavazott, hogy maradjon az ép és ferde zápfog, és maradjon mellette a megmenthető őrlőfog is.

Lehet, hogy tévedek.

Mária 2011.02.19. 10:39:39

@Babette_:

Plusz hozzá szerintem az a helyes, ha bent tartják a fogakat a szájban, amíg csak lehet, mert ha kihúzzák, azonnal elkezd mocorogni az összes többi fog, deformálódni kezd az állkapocs, megváltozik a harapás milyensége, felületes lesz az étel aprítása, amitől megbetegedhet a gyomor, torzulni kezd a beszéd és előbb-utóbb a fogait lazán kidobáltató páciens a hamut is mamunak mondja majd.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.19. 10:42:04

@Mária: ja. nekem valami olyasmi rémlett, hogy az orvos nem jött, majd az orvost küldözgették.
pedig edzett vagyok internetes írásokban...

Bikli néni 2011.02.19. 11:24:33

Nem olvasom el, hogy mit írtak előttem kommentben az emberek, de mivel nekem négy éves kálváriám volt a szájsebészettel és a fogklinikával, kiszedték miattuk ÖT fogamat, ezért teljes mértékben szolidaritásomat fejezem ki a szerzővel.
(Egy kérdés: a panorámaröntgenért mióta kell fizetni? Nekem ingyen volt minden egyes alkalommal.)

Bikli néni 2011.02.19. 11:26:51

@jágör68: Annyira bírom az ilyen konstruktív hozzáállást.
Ezerszer volt már itt téma, hogy akár ugyanannak a szakterületnek az orvosai is - hárman négyfélét mondanak. Kell gyógyszer, nem kell gyógyszer. Műteni kell, nem kell műteni. Magának ez a baja. Nem, amaz.
Most ezek után hogy a búbánatba döntsön a beteg felelősen?! Melyik kollégádat hülyézze le, hm? Az egyetemet ne végezzük el helyettetek?! Wazze.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.19. 11:35:06

@Bikli néni: nem tudom, de nekem is kellett mindig. budáról el is küldött a fogorvosom a kálvin térre, mert ott olcsóbb volt, mint a rendelő szomszéd szobájában.

tódór piroska 2011.02.19. 11:46:17

A fog már csak ilyen. 3 hónapig jártam kezelésre, fúrás, faragás, próbatömés, kivétele, öblítés, fertőtlenítés, újabb fúrás, próbatömés, antibiotikum, végleges tömés, felfúrása, kivétele, stb. Rengeteg szenvedés, halom péz, asztán a végén ki köllöt húzni.

tódór piroska 2011.02.19. 11:50:14

@Bikli néni:

"kiszedték miattuk ÖT fogamat,"

Esztett nem értem. Szerintem miattad szették ki. Mé engetted?

Mária 2011.02.19. 12:17:52

@Bikli néni:

Mi sem olvasunk ám el téged :P

jágör68 2011.02.19. 12:27:27

@Bikli néni:
Végezd. De ahhoz előbb írjál egy 75%- os fizika/ kémia meg biologia felvételit.
Amint írtam: tájékozott belegyezés.
A fogorvos elmondta mit kell tenni, a szájsebész is. Ezek után lehet dönteni.
Egyébként jellemző:
"Az orvos magyarázott valamit arról.."
Ha nem érti, kérdezze meg még egyszer. ha utána sem, kérdezzen meg egy 3. orvost.
Mint a Kretén magazinban:
"Mit mond Jürgen a képen látható németajkú férfi?
- Ha nem értette jól, nézze meg még egyszer!" :DDDDDDDDDD

Bikli néni 2011.02.19. 13:30:52

@tódór piroska: 14 éves voltam. A doki szerint négyet kellett kiszedni, hogy a fogszabályzást el lehessen kezdeni. Ebből kettő indokolt volt, a másik kettő totálisan indokolatlan. Az ötödik pedig a slendrián fogszabályzás miatt tönkrement még az íny alatt, úgy kellett kiműteni. A fogorvosom tajtékzott a dühtől, hogy a szájsebészeten a kollégák hogy lehettek ekkora marhák. Ráadásul ezt az ötödik fogamat úgy szedték ki, hogy előtte hónapokig könyörögtem, nézzék már meg, mert nem igaz, hogy ez normális, hogy ennyire fáj. Le se tojtak, csak amikor közöltem, hogy én innen addig el nem megyek, amíg meg nem röntgeneznek, mert nem hisztizek, hanem qrvára fáj. Akkor végre megtörtént a röntgen, és látták, hogy jaj. Mély lapítások és egymásra mutogatások után kiszedték a fogamat.
Mondom: kettő indokolt volt, kettő indokolatlan (ez tíz évvel a szabályozás befejezése után tisztán látszik), egyet meg nem kellett volna kihúzni, ha nem cseszik el.

@jágör68: Figyi. Értem én a tájékozott beleegyezést. De szerinted itt mit kellett volna tenni? Egyik orvos mondott A-t. Másik meg B-t. Honnan tudjam, melyik ért hozzá, és melyik beszél marhaságot?
Ismét a saját példám: mielőtt felrakták a fogszabályzót, leírták a fogorvosnak, hogy melyik négy(!) fogamat szíveskedjék kikapni másnapra(!). Én, a 14 éves tájékozott(???) beleegyeztem, ügettem a doki nénihez a papírral, hogy melyiket húzza ki. A doki néni meg visszaüzent a fogklinikára, hogy eszetlenek, ennyi Lidocainba bele is halnék. Egy nap, egy fog. Nekem pedig (akkor még) eszembe se jutott megkérdőjelezni a fogklinikán a döntések helyességét.
Esélyem nem volt _tájékozott_ beleegyezést adni. És piszok szerencsém van, hogy a körzeti orvosom (akiben 20 éve töretlen a bizalmam) mentette éveken keresztül - és azóta is - ami menthető.

tódór piroska 2011.02.19. 13:51:40

@Bikli néni:
Én, a 14 éves tájékozott(???) beleegyeztem,

14 éves nem egyezhet bele, sőt ebből a szempontból a 18 évet be nem töltött fiatalkorú sem számít jogilag cselekvőképesnek. Ergo: a szülő irásos beelegyezése szükséges bármilyen beavatkozáshoz, fogak húzásához különösképpen. Én fogszabályozás miatt a gyerekem egyetlen maradandó fogát sem engedném kihúzni !

Bikli néni 2011.02.19. 14:38:12

@Mária: Úgy értettem amúgy a nem olvasom el-t, hogy van egy véleményem a történetről, és azt az előtt fejtem ki, mielőtt elolvasnám a többiekét. Miután ez megtörtént, természetesen elolvasom a kommenteket. Különben hogy tudnék reagálni rájuk? :)

Bikli néni 2011.02.19. 14:41:49

@tódór piroska: Nekem is anyukámmal beszélték meg a dolgokat (írásos beleegyezésre nem emlékszem, de attól még lehetett). De anyukámmal kb. annyit, hogy akarja-e a gyerekének a fogszabályzót? Igen. Na, akkor ennyibe kerül a készülék, tessék befizetni, és nekivágunk. És utána évekig ment a huzavona. (Annyi haszna legalább lett annak a hatalmas károkozásnak, hogy a tesómnak már nem engedte anyám a legnagyobb rábeszélésre sem a készüléket. És miután kialakult a fogak/áll végleges formája, már látszik is, hogy nem is kellett volna, a fogorvos is megerősítette.)
Egyébként pedig nem értem, minden második kölköt beutalnak fogszabályzásra, ha kell, ha nem. Mondjuk nálam a fölső fogsor indokolt volt, de az alsón csak rontani sikerült (eleve nem kellett volna hozzányúlni sem).

Bikli néni 2011.02.19. 14:43:02

@Bikli néni: Ja, természetesen engem is megkérdeztek, hogy szeretném-e ezt, és csak utána döntötte el anyukám, hogy mehet a dolog.

BKV reszelő 2011.02.19. 15:00:13

@Mária: Én sem értem, mi a kockázatos benne...nekem kettőt húztak. Egyet amikor kijött és egyet, ami még az íny alatt volt. Az első az eltört és vésni kellett, de azon is túl voltam. ...igaz, nem sztk-ba mentem. :)

Lille havfrue 2011.02.19. 15:55:06

@Dr.laikus PhD: Ezek az árak nagyon drágák. Rendelőnkben mi fele-harmada árakkal dolgozunk - kizárólag privát betegek részére.Természetesen üdülési csekk és egészségkártya elfogadás is van.
A panoráma rtg. felvétel egy magáncégnél: 3.000.- Ft.

Káin 2011.02.19. 16:00:06

Atya gatya, a fog nem kicsit drága dolog, nem árt vigyázni rá...

Dr.laikus PhD 2011.02.19. 16:02:58

@Lille havfrue:

Nem véletlenül ezt másoltam be.
Kiegészítő biztosítással még ezt is finanszírozni lehet.

Sajnos nem lehet nevet írni, de bőven van a neten kereshető orvos aki hosszú garanciával vállal kezelést.

hehe64 (törölt) 2011.02.19. 17:08:26

Mindkettő.
Mire nálam rászánták magukat, a bölcsességfogam is, és a mellette lévő is ment a kukába.
Egyiken sem volt lyuk, csak fájt állandóan.
Aztán kikerült a bölcsességfog, és kiderült, hogy a mellette lévő fogat növekedése közben szétroppantotta.

Heszi421 2011.02.19. 19:39:58

Jó kis poszt. Épp készülődnék egy nagyobb fogászati beavatkozásra, konkrétan egy komplett korona-híd cserére de, hogy elolvastam a posztot, honnan fogom tudni, hogy jó fogorvost választok e majd? Nem állami, maszek fogász kéne, aki türelmes és elviseli azt hogy fo.sok mint állat.Nem a pénzen lenne a hangsúly de lehet, hogy minden fogász csak a pénzt látja majd és nem azt hogy nekem ez esetleg rohadt kellemetlen.

tüke_ (törölt) (törölt) 2011.02.19. 19:45:49

@Mária:

"Az én esetemben nem volt se panorámaröntgen, se szájsebészet. Kihúzta a fogorvos, "oszt jónapot","

Szerencsés vagy. Fogorvos akkor tudja kihúzni a bölcsességfogat, ha az valamilyen módon elő tudott törni.

Nekem pl. szájsebészeten húzták, mivel nem nőtt ki, ám szinte keresztbe volt az állkapocsban és nyomta a mellette lévő fog gyökerét.
Sájsebész ilyenkor az ínyt felvágja, akkor sincs még ott a fog, az íny alatti porcos részt szétzúzzák, és utána fértek a bölcsfoghoz, ami állkapocsba ékelődve volt. Ehhez minimálisan megsértik az állkapcsot, amennyi muszáj a kiemeléshez, és magát a bölcsességfogat meg "szétfűrészelik", -főleg alsó fogaknál (felsőknél sokszor könyebb, egyben kiemelhető), az alsók sokszor nem emelhető ki csak úgy. A fog diribdarabolására meg azért van szükség, mert kis részletekben kiemelik, mert, ha egyben húznák ki, akkor jobban kell az állkapcsot "vésni" és nem kellemes beavatkozás utána így sem. Ezután összevarják a delikvenst, pár napig feldagadt arcot meg jegelni kell, egy hét múlva varratszedés.
Persze szájsebész ezen mosolyogna, de laikus konyhanyelven valahogy így zajlik, egy ki nem tört, íny fölé nem került bölcsességfog szájsebészeti kiszedése, amihez bizony kell panoráma röntgen és sokszor külön műtőben csinálják, nem elég a mezei fogorvosi eszközök.

Persze akinek valamiylen mértékben kitört, előbújt, ha nem is tlejesen a foga, azt tudja sima fogorvos kiszedni, illetve ha ő nem tudja, de valamilyen módon már előtört fog, azt szájsebész is sokkal kíméletesebben tudja kiemelni a fentitől.

Csak tippelek, hogy a posztoló, hasonló beavatkozásra számíthatott, mint ami nekem volt. Ezt viszont tényleg csak akkor csinálják, ha indokolt, ha elkerülhető, akkor ezt nem csinálják.

Akinek viszont csinálják, annak recseg-ropog, szörnyű hangok vannak műtét közben (többnyire helyi érzéstelenítésben csinálják, ritkábban altatásban), amikor fűrészelik a fogat, az is szörnyű. Ekkor meg páciensnek és orvosnak együtt kell működnie, úgy tarsa a fejét ahogy kérik, nyissa a száját...stb., nehogy ott is fűrészeljenek ahol nem kéne (persze ez mini fűrész, nem hagyományos értelemben).
A beavatkozásnál az orvos mellett, ilyenkor minimum két segítő is van (nálam az orvoson kívül még hárman voltak bent aműtőben), akik adogatják neki a különféle eszközöket, illetve egyik folyamatosan a szívóval távolítja el a műtét során a szájba ömlő vért, az ne zavarja az orvost sem a munka során...stb.

A posztolót viszont nem értem, egy szakképzett szájsebésznél egy ilyen beavatkozásnál nem hinném, hogy elreped az állkapocs, max. az állkapcsot direkt roncsolják (korszerű eszközökkel) olyan mértékben, ami épphogy szükséges a kiemeléshez.

Viszont direkt írtam le ily részletesen, hogy megértse a posztoló, hogy a szájsebészek ha nem indokolt, nem szeretnék a pácienst feleslegesen kitenni egy ilyen beavatkozásnak. Viszont a fogorvos meg nem feltétlen ért a szájsebész speciálisabb területéhez.

Nekem már nincs alul bölcsességfogam, de bizony nagyon is meg tudom érteni, hogy nem szívesen csinálnak ilyen beavatkozást, ha nem indokolt, avagy amíg nem biztos, hogy tényleg ez okozza-e a fájdalmat. Nálam kivizsgálták, reménykedtek elkerülhető, de sajnos nem volt elkerülhető a műtét.

A posztoló örüljön, ha szájsebész azt mondja, nem kell kiszedni. Ha meg ki kell, ne parázzon nagyon, mert ugyan nem kellemes, de bivaly erős érzéstelenítőt adnak, és műtét során is adnak újra, ha a páciens kér, nem középkorban vagyunk. Főleg a feszítést érzi, éles fájdalmat nem érez a műtét során! Max. a recsegő hangok alapból sokkolóak, de egy jófej szájsebész, olyan dumát is levág ilyenkor, hogy majdhogynem felröhög a páciens közben :)

Durván 6 éve szedték az alsó bölcsességfogaimat ki - de soha nem fogom elfelejteni... :D Viszont a gyóygulás után megkönnyebbülés volt, hogy nem fáj, nem nyomja a másik fogat...stb.

Biga néni 2011.02.19. 21:17:45

@Mária: "nem szedik ki az ép, ám ferdén nőtt zápfogat csak azért, mert a fogorvos röntgen nélkül kitalálta, hogy kellene."

Mária, ennek fuss neki még egyszer:) A posztoló azt írja, röntgen alapján mondták, hogy a szomszéd fog is bűnös lehet.

"Mivel érzékeny lett egy kis idő után, ezért visszamentem. Elküldtek röntgenre ahogy az szokás. Kiderült, hogy a bölcsességfogam eléggé ferdén nő a fog mellett,"

Amúgy hasonló körön vagyok túl én is. Panoráma röntgen megállapította, hogy nem szimplán nem bújtak ki az alsó bölcsességfogaim, hanem keresztbe állnak az állkapocsban. Fogtömésre is csak akkor megyek, ha nagyon muszáj, ezt is halogattam jó pár évig, s mikor a reumatológus felvetette, hogy a ki nem bújt bölcsességfogak is okai lehetnek az ízületi panaszaimnak, akkor szántam csak rá magam. Valóban nem egy ... hmm leányálom, hogy finom legyek. A második kört egyelőre elhalasztottam...:D

Macgaby 2011.02.20. 08:18:12

@jágör68:
Nagyon remélem, hogy eljön a te autó / számítógép/ vízvezetékszerelőd, vagy kőművesed, és azt mondja:
Hát dottorúr az a helyzet, hogy kilyukat dűznin kifolyt a reszelőzsír, ezért kinyomódott a kuplung, ami miatt elgőrbült a stucni. Nade majd én megcsinálom a drága dottorúrnak, olyan lesz, mint a safhaúzen és mert a múltkor csak két órát kellett a dottorúrra várni, ezért megoldjuk okosba. Aszonygyahogyannyiminthatszázezer.

Irise 2011.02.20. 15:54:09

@Macgaby: De a szerelők ezt szokták mondani. Csak a várakozási idő említése nélkül, de olyan órabéreket tudnak említeni, hogy csodálkozom,hogy nem esett még rájuk a plafon.
Pláne,mikor a legtöbb kőműves legnagyobb kihívása az "egyenes".
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása