Hentesmunka a fül-orr-gégészeten

2011.01.22. 06:00

Sziasztok!

 

A "Majd nem meghalt a kisfiam" poszt késztetett történetem megírására. Az én kisfiam azért nem volt ennyire "súlyos" helyzetben. Bár ki tudja, hiszen minden szülőnek "nagyon súlyos" gyermeke bármilyen betegsége.Vidéki városban éltünk, bár nem hiszem, hogy ennek a történet szempontjából jelentősége lenne, hiszen vidéken is dolgoznak nagyon jó, lelkiismeretes orvosok.

 


Fiamnak 3-4 éves korában állandó fül- és arcüreg gyulladása volt. Igazából nem tudták kezelni. Kivették az orrmanduláját, jártunk a rendelő intézetbe kezelésekre, de semmi javulás nem volt tapasztalható, a munkahelyemen is gáz volt az állandó hiányzás, de ez már csak hab volt a tortán, a lényeg az volt, hogy Ő meggyógyuljon. Fel akarták szúrni a fülét, amibe nem egyeztem bele. Azután az arcüregét akarták megoperálni, amibe szintén nem egyeztem bele. Mindkét alkalommal hangosan (nem mondom, hogy üvöltött, de közel járt hozzá) kiosztott a fül-orr-gége osztály főorvosa, mi az, hogy nem engedem.


Én azonban a sokadik sikertelen kezelés és tehetetlenség után már nem bíztam. Végül ismeretség alapján felkerültünk a Szabadsághegyi Gyermekkórház megfelelő osztályára. Itt megkérdőjelezték, hogy a gyereknek egyáltalán kivették-e az orrmanduláját, mert rendesen ott volt. Végül a zárójelentés alapján elfogadták, annyit jeleztek meg halkan, hogy "hentesmunka"... Itt valóban kivették az orrmanduláját és végre megállapították, hogy allergiás asztmája van, ettől gyullad be állandóan a füle és az arcürege. Megfelelő gyógyszerezés mellett tünetmentes!!!


Mi lett volna, ha beleegyezek a fentiekbe? Felesleges szenvedést okoztam volna a gyermekemnek anélkül, hogy javult volna az állapota.


Az említett főorvos valószínűleg jó szakember a saját szakterületén. Nekünk talán éppen nem volt "szerencsénk"...

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.22. 12:50:05

@Leroi:

A fém megszórja a röntgensugarat, abban a síkban nem látunk szinte semmit, ahol a fém van.

Leroi 2011.01.22. 12:55:13

@radiologus.hu:
Igen, köszönöm, én csak arra céloztam, hogy Rtg.-vizsgálattal kideríthető, hogy egyáltalán fém-e a középfülimplantátum.

Leroi 2011.01.22. 12:59:22

@radiologus.hu:
Ja, a CT-re gondoltál, értem...

huncut 2011.01.22. 13:21:29

@Leroi: Egyszer elküldtek koponyaröntgenre. Vártam a leletre, amikor kijött a doki, hogy meg kell ismételni. Aztán még egyszer. Egyszer csak újra megjelent, és határozottan zavarban volt, amikor megkérdezte, volt-e fülműtétem. Az igenlő válaszom után azonnal rákérdezett: És külföldön műtöttek? És melyik professzor? Pedig csak Kalocsán történt az eset. Én is féltem mindig a jó doktor bácsimtól, pedig az életemet és a hallásomat köszönhettem neki.

Leroi 2011.01.22. 13:37:57

@huncut: Igen ez arra utal, hogy fémbeültetés történt.

Leroi 2011.01.22. 14:11:11

@miklos.rabai:
Visszatérve az anatómiára, egy nagyon szigorú docensnő rajzolta fel anno nekünk egy mnemotechnikai rajz keretén belül dobüreget, ama ominózus kockát a hat oldalán a megfelelő képletekkel.
Jó térlátás és logika kellett hozzá, a vizsgán csak a fiúk tudták jól, furcsamód...:)
No persze a hölgy nem vizsgáztatott...

Irkutszk 2011.01.22. 14:24:33

@miklos.rabai: Akárhány fülünk van, én eggyel hallok: A hallásközpontommal :P

Irkutszk 2011.01.22. 14:30:53

@Leroi: Nekem nagyon stílusos a kép :DD Nem kell oda semmilyen tükör, ez így tökéletes, mert így abszurd igazán :)

Figyel Castro 2011.01.22. 14:40:31

@miklos.rabai: csak laikus vagyok, de ezt akartam mondani. Saját tapasztalat, többek között.

Figyel Castro 2011.01.22. 14:45:32

@miklos.rabai: rosszul tudom, hogy felfázás nincs? Ahogy megfázás sem. Bacik a nyavalyások...??? (lekopp, nekem még nem voltak, nő vagyok)

Leroi 2011.01.22. 14:46:21

@Irkutszk:
A hallóközpont is páros, akárcsak a fülünk...:)

Leroi 2011.01.22. 14:54:19

@Figyel Castro:
Lám, ezek miatt a becsapós nicknevek miatt téveszthetőek össze a női kommentelők a férfiakkal...:)))
Képzeld csak, ha egy törékeny hölgy mondjuk Dolph Lundgren vagy Bud Spencer nicknéven regisztrálna...
Vagy én, teszem azt, Milla Jovovich néven....)

Leroi 2011.01.22. 14:55:39

@Irkutszk:
Ó, nem kioktatás volt, kaphatok én is Tőled egy olyan replikát gyógyszerhatástanból, hogy rögtön meglengetem a fehér zászlót a Reichstagon...:)

jágör68 2011.01.22. 15:03:10

A "majdnem meghalt" c. téma azért amúgyis necces volt. De ez meg nem tartozik bele.

Dandie (törölt) 2011.01.22. 15:25:05

@Dr.laikus PhD: És igen! Köszönöm! A Dimat monnyon le! : D

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2011.01.22. 18:10:16

@huncut:
Fiamnak ötször volt orrmandula műtéte.
Először hentes, aztán na majd én megcsinálom rendesen, Aztán egy hozzáértő aki megcsinálta de azt mondta, hogy erre már magasabb tudásu kell. Aztán egy Prof a Péterffy-ből aki megpróbálta egyszer és aztán azt mondta, hogy a véglegeshez komolyabb műtét kell. Az volt, hogy az orrán átfűznek egy gumiszalagot, a száján ki, és ha sikerül annyira összehúzni a szájpadlását akkor úgy, ha nem sikerül, akkor fel kell vágni a lágy szájpadlást.
Ugyanis teljesen elzárta az arcüreget a levegőtől már. ennek eredménye volt az állandó takony és a fül gyulladása. A sok baszkurálástól nől a nyálkahártya és elterjedt már az arcüregben. Végül sikerült felhúzni annyira, hogy nem kellett vágni a szájpadlást. De ez már mély-altatásos műtét volt.
Tehát lehet, hogy apró beavatkozás, azért nem mindegy, hogy az elsőt ki és hogy csinálja?! Nem gyerekjáték ez sem. Az altatásos műtét utáni nap bementünk, hogy visszük haza, 5 éves volt akkor, és ő mosolyogva felült az ágyban. Aztán a két kezével megfogta lábát és letette az ágyról, aztán összecsuklott.
A lába ideiglenesen lebénult az altatástól.
Na ennyit a "csak apró" beavatkozásról.

sárga nyúl 2011.01.22. 18:31:17

@Leroi: OFF: Anyámnak kegyetlenül fáj valami a hátában a csípőcsont felett oldalt, mikor lép, vagy lehajol. Úgy gondolja, hogy ideg. Neurológiára kell mennie?

huncut 2011.01.22. 18:44:32

@Megszívtuk-Waze: Szegények, ti tényleg megszívtátok. :-(
Minden műtétnek van kockázata, és bizony haltak már bele "egyszerű" mandulakivételbe is. Szerintem velem együtt minden más anya is retteg, hogy csak ne az ő gyermekével forduljon elő az a bizonyos ritka komplikáció. De egy műtétet mindig meg kell előznie az orvos mérlegelésének: mennyi haszon várható (megszűnnek a gyerek állandó problémái, felszámolnak egy gyulladásos gócot, elkerülnek olyan szövődményeket, amiket a mandulagyulladások okoznak, pl. ízületi vagy szívizomgyulladás), és milyenek a kockázatok: nem tudok arányt mondani, de biztosan nem sűrűn fordul elő, hogy ilyen komplikációk lépjenek fel, és ilyen hosszas utánkezelésnek kell követnie. Tudom, mindenkinek a saját tapasztalata a mérvadó, de szerencsére – azt hiszem – nagyon ritkán fordulhat elő a ti esetetekhez hasonló.

Leroi 2011.01.22. 18:48:42

@sárga nyúl:
Így a leírás és a fájdalom helye szerint lehet egy ún. sacroileitis, ami rheumatológiai probléma, de lehet egy lumbagó is...
Szerintem először a háziorvoshoz kellene elmenni. Ő majd továbbküldi a neurológiára vagy a rhematológára.

Mária 2011.01.22. 19:45:52

@miklos.rabai:

Azt hittem, a mandula újranövése csak urban legend :D

Be akartam írni reggel kommentbe, hogy lehet, hogy újranőtt, de gondoltam, hogy minek csináljak hülyét magamból...

El Visco Stello (törölt) 2011.01.22. 20:09:18

@sárga nyúl: Az orvosoktól elnézést lehet, hogy ostobaságot mondok, de a vese is tud kisugározni arra a tájra. Megfázhatott esetleg?

trimalchio 2011.01.22. 20:10:00

Én némi jó indulatú kritikát szeretnék gyakorolni a blog gazdája felé. Ismét olyan cím és kép, hogy a vér megdermedt bennem. Aztán ránézek a második mondatra, ami így kezdődik: "Az én kisfiam...". Na gondoltam magamban, miféle borzalmak következnek itt? Hála Istennek semmilyen borzalom nem következett. Én elhiszem, hogy ütős cím kell, de ez szerintem nem ütős, hanem hazug. A képpel együtt pedig már talán túl is megy a jó ízlés határain. Mindenesetre a cím és kép így együtt köszönő viszonyban sincs a poszt tartalmával.

Hatodéves 2011.01.22. 20:21:41

@Leroi:
Ne is mondd. Nekem az anatómia volt a halálom, tekintettel a katasztrofális térlátásomra. Sem tükrözni sem elforgatni nem tudok fejben, így ha megmutatták melyik izom melyik és én az asztal jobb felső sarkánál álltam, akkor legközelebb a bal alsóból már nem ismertem fel ugyanazt, hiába tanultam meg, hogyan jönnek sorra az izmok.

Mária 2011.01.22. 20:27:12

@sárga nyúl:

"akkor nem lenne ennyire tudatlan a biosz órák ellenére a nép."

Biztosan nem hinnéd, de a 7 - 8. osztályban ÖSSZESEN 55 biológiaóra van egész évben, aminek valahány százaléka az okt. törvény szerint el is maradhat.

A döntéshozóknak már kb. tizenéve nem a szíve csücske a természettudományos oktatás. A verselemzés biztosan sokkal nagyobb hasznára lesz felnőtt korukban a gyerekeknek mint tudni azt, hogy miért ne öntse össze sósavval a domestost, miért ne rakja a sört a fagyasztóba, vagy miért ne higgye el, ha valaki azt ígéri, hogy pusztán algaevéssel le lehet egy hét alatt 20 kilót fogyni.

Leroi 2011.01.22. 20:27:40

@Hatodéves:
Ettől függetlenül megtanulhatod
az anatómiát és használhatod is, nem kell emiatt aggódnod...

A mi anatómiaprofesszorunk kiváló szobrász is volt, paffá maradtunk, amikor behozta egy-egy maga készítette összerakható szobrát, az agytörzs magrendszerét összerakta úgy, hogy
az életben nem tudtuk volna hasonlóan se összerakni se szétszedni...

Ez a professzor Környei tanítványa volt anno, és székely lévén inkább Erdélyben maradt bennünket tanítani...

Lajos ghr 2011.01.22. 20:43:56

Gáz, hogy valaki végigpuskázik 6évet az egyetemen, aztán eljut odáig, hogy simán megoperál.

Leroi 2011.01.22. 20:46:20

@Lajos >:
Nehéz, nagyon nehéz.
Egyszer kapjanak el, és onnan game over...

serfecs (törölt) 2011.01.22. 20:49:32

@huncut: hát én bizony bevéreztem. 12 évesen vették ki a manduláimat (az orrmandulámat akkor már másodszor, mert visszanőtt). Próbáltam titkolni, hogy vérzik, mert sejtettem, hogy a számból folyamatosan folyó vér nem természetes, de észrevették, addigra mondjuk már én is meg voltam ijedve. Akkor még kevésbé volt humánus a protokoll, másodszor már nem altattak el, csak lidocain spray-t kaptam. Szegény kis ügyeletes 8-tól éjfélig szenvedett velem, de nem sikerült betamponálnia, végül éjfélkor felhívták a főorvost, dr Votisky Pétert, akinek soha nem fogom elfelejteni a nevét, kb 1 perc alatt betamponált és már toltak is vissza.
Ma már jóval kegyesebben és hozzáértőbben kezelik az ilyen eseteket, szóval nem kell ettől megijedni, én bevéreztem, de itt vagyok és élek, de azt az éjszakát soha nem fogom elfelejteni.

huncut 2011.01.22. 21:10:16

@panni75: A gyerekeimet is ő műtötte. És utána sem féltek tőle, igaz, szerencsére később már nemigen volt olyan baj, amivel hozzá kellett volna mennünk. :-)

apolka11 2011.01.22. 21:13:48

@Lajos >: És vajon a gyakorlati oktatáson hogy lehet puskázni? Teljesen kizártnak tartom, hogy puskázással el lehessen végezni egy orvosi egyetemet. Azért az még nem büfé-ruhatár szak, mint a BTK, a jog és sorolhatnánk... (és itt persze magam ellen is beszélek, nem szerettem volna senkit megbántani a felsorolással)

sárga nyúl 2011.01.22. 21:28:28

@El Visco Stello: Azt nem hiszem, mert azt mondja, pontszerűen fáj, csak lépés sugárzik ki röviden. De ezt is megemlítem neki. Köszi a felvetést.

sárga nyúl 2011.01.22. 21:30:12

@Mária: Ami itt van oktatás címén, az egy katasztrófa. Egy biztos, hogy ez nem mostanában fog megváltozni. Sajnos.

rikavagyok 2011.01.22. 21:34:52

@Lajos >:

Az írásbeliken még talán lehetséges... de meglesem, h hogyan és miből puskázik valaki pl a boncteremben.

sárga nyúl 2011.01.22. 21:48:04

@Leroi: A szakértelem az szakértelem... Felolvastam neki a sacroileitis tüneteit, és ez az. Jövőhéten viszem az orvoshoz.
Örök hálám.

Leroi 2011.01.22. 21:49:08

@rikavagyok:
Na ja, amikor odaállítanak egy tetem mellé, hogy boncold ki belőle teszem azt a m.stylohyoideust és magyarázd el az anatómiai viszonyait...
Csak úgy, csuklógyakorlatból...

Leroi 2011.01.22. 21:53:46

@sárga nyúl:
Igazán örülök, hogy segíthettem, csak átkaccsintás volt a rheumatológiába...:)
Javulást Édesanyának...

Leroi 2011.01.22. 21:55:07

a blogmotor borzalmas...

rikavagyok 2011.01.22. 22:00:13

@Leroi:
Hú vazz kiráz a hideg. Emlékszem a hidegverítékes rettegésre szigorlat előtt, meg hogy előtte már két héttel minden éjszaka azzal álmodtam.
Mondjuk a boncosban gyomor + duodenumot húztam. Azt azért megtaláltam a tetemben. ;)

rikavagyok 2011.01.22. 22:02:24

@Leroi:
Hú vazz kiráz a hideg. Emlékszem a hidegverítékes rettegésre szigorlat előtt, meg hogy előtte már két héttel minden éjszaka azzal álmodtam.
Mondjuk a boncosban gyomor + duodenumot húztam. Azt azért megtaláltam a tetemben. ;)

Bikli néni 2011.01.22. 22:06:42

@apolka11: Azt elismerve, hogy elég sok büfé- és ruhatárszak van ma Magyarországon, és az oktatás színvonala a béka feneke alatt van, megvédeném kicsit a mundér becsületét: a jogászok is kockásra ülik a feneküket a tanulásban.
A nyári vizsgaidőszakot imádtam, amikor éjjel mindenki aludt, én meg tanulgattam, és két tétel között egy kávéval sétáltam a teraszon, csak a kutyusom virrasztott mellettem hűségesen. Zombi voltam, de azért néha azon kapom magam, hogy hiányoznak ezek az idők...

Egyébként nálunk képtelenség volt puskázni vizsgán. Szóbelin meg aztán végképp esélytelen. Eleve úgy megy be az ember az oktató szentélyébe, hogy egy toll meg egy zsepi a menetfelszerelés...

apolka11 2011.01.22. 22:07:27

@sárga nyúl: Nem kötekedni akarok (tényleg nem:D), de nekem bármilyen betegség tüneteit felolvassák, én magamra ismerek...vagy ez csak velem van így? (enyhe hipochondria?:)

apolka11 2011.01.22. 22:10:27

@Bikli néni: Oké, elhiszem, nem akartalak megbántani. Én a BTK viszonyait ismerem igencsak jól, hiszen 8 évet lehúztam ott, hát az katasztrófa valóban. És a jogászokra csak azért tippeltem, mert volt onnan egy-két ismerős, aki igen setét volt, mégis megcsinálta valahogy. de kivételek mindig vannak, szóval ebbe nem akarok beledumálni:)

apolka11 2011.01.22. 22:13:10

@Leroi: Kedves Leroi!
OFF
Van olyan, hogy aurás migrén fejfájás nélkül, csak az aura (vagy mi) előtte?
(kis látászavar, majd villózás a látótérben, ami 20-30 perc alatt megszűnik és hidegfrontkor jön jellemzően)

Leroi 2011.01.22. 22:14:49

@Bikli néni:
Szia...:)
Tökéletesen egytértek Veled, az egyetemen nemcsak gáz puskázni, hanem
meg van adva a lehetőség, hogy lehetetlen legyen...:)

rikavagyok 2011.01.22. 22:15:23

@apolka11:
Bár kisebb vagyok, és lányabb, de úgy tudom, van (és mintha szédüléssel szokott volna járni)

Leroi 2011.01.22. 22:17:04

@apolka11:
Én fordítva ismerem, migrén aura nélkül...:)
De elvileg lehet egy már migrénes betegnél, hogy maga a fejfájás rész elmarad...
Vagy fáj ugyan, de kevésbé, és a beteg azt nem érzékeli fejfájásként (viszonyítva a korábbi pokoli élményekhez).

Bikli néni 2011.01.22. 22:20:24

@apolka11: Dehogy bántottál meg :)
Én is ismerek ám egy rakás link alakot (kollégát, ahogy az egyetemen hívtak minket), akik nem érdemlik meg a diplomájukat, és néhányan még fel is vállalják ezt. Minden szakmának megvan a maga alja, még sajnos az orvosoknak is, ezért létezik ez a blog is.
A BTK sajnos tényleg tragédia, mondom ezt úgy, hogy több rokonom, barátom tanul(t) ott. De minden tiszteletem azoké az embereké, akik elvégeznek bármilyen szakot tisztességgel, és ebből később érvényesülni is tudnak, és ezt tök komolyan mondom. De amit én most látok: sokkal többet tanultunk, mint a bölcsészek, közgazdászok.
Abban mondjuk sosem volt vita, hogy a legtöbbet és legkeményebben az orvosok tanulnak, ahhoz képest még a jog is sétagalopp :)

apolka11 2011.01.22. 22:21:58

@rikavagyok: @Leroi: köszi szépen.
Sima migrénről hallottam, persze, csak nekem mindig ezek a látászavarok jönnek, és a tünetek alapján ez az, utána viszont csak enyhe fejfájás van. Mindegy, nem ijedezek:)

Bikli néni 2011.01.22. 22:23:38

@Leroi: Szia :)
Egyszer lett volna lehetőségem puskázni, egy rendkívül jószívű (egyébként óriási szaktekintély, leborulok a nagysága előtt) professzor bácsi írásbeli vizsgáján. Ő az a direkt elfordulós fajta volt... Az évfolyam nagy része azon az egy vizsgán szétpuskázta magát, de én annyira ízléstelennek tartottam, hogy pont a mindenki kedvence professzor bácsit kell átvágni, hogy nem voltam rá hajlandó. A puskázók mind ötöst kaptak. Én csak négyest... :)

rikavagyok 2011.01.22. 22:24:07

@Leroi:
Mi közel sem voltunk szentek: súgtunk egymásnak életre-halálra. Meg kisebb demókon lehetett puskázni is, de nem ez volt a jellemző. Vizsgán nem tudom milyen elkeseredettség kell egy ilyen lépéshez, mert ha egyszer ott megfognak valakit, köztudott volt, hogy abban a félévben nem fog levizsgázni...

apolka11 2011.01.22. 22:24:33

@Bikli néni: akkor jó:)
Igen, a BTK-t el lehet végezni gyakorlatilag tanulás nélkül, vagy nagyon-nagyon minimálissal is. És irtó sokan így is csinálják:(
Ehhez képest az orvosiban én nagyon bízom.

na, túltengtem kicsit, jó éjt mindenkinek

tbjárulékfizető 2011.01.22. 22:27:34

@sárga nyúl: kedvesem, mielőtt betanulná anyukád a megfelelő tüneteit a sacroileitisnek, megnéztem a googlén, hogy mi is az.
Ilyeneket találtam:
"... Gyulladásos bélbetegségben az alsó háti fájdalom gyakran sacroileitist vagy ankylosishoz vezető spondylarthritist jelez. A gyanút erősíti a gerinc mobilitásának csökkenése. A sacroileitis diagnózisában a klinikai vizsgálatokon kívül a natív (sacroiliacalis „betekintő”) röntgenfelvétel mellett igen értékes módszer az MRI: szenzitívebb és nem jár sugárterheléssel (3). A csak radiológiailag kimutatható, tünetmentes esetek gyakorisága akár a 15-20%-ot is elérheti (14). "

Szóval lehet még egy csomó más is.
És nem minden allergiás asztma sípol.
Vannak jó napok is, gyerekeknél is.

Leroi 2011.01.22. 22:31:36

@tbjárulékfizető:
Kedves "Szakértő", felhívom a figyelmed
a beírásomra:
"Így a leírás és a fájdalom helye szerint LEHET egy ún. sacroileitis, ami rheumatológiai probléma, de lehet egy lumbagó is...
Szerintem először a háziorvoshoz kellene elmenni. Ő majd továbbküldi a neurológiára vagy a rhematológára. "

Itt nem részletezném, hogy hol a helye a fogadatlan prókátornak, mert a hölgyek elpirulnának ily késő este...

Leroi 2011.01.22. 22:33:51

@apolka11:
Jó éjt Neked és a Picurnak is!

Hatodéves 2011.01.22. 22:36:20

@rikavagyok:
Erről is az mondható el, mint minden másról: első három évben lehetetlen puskázni, a vizsgán meg betűtévesztésért is ölnek.

Jajj a bonctermi demók, te jó ég én ott alapállásból a nevemet sem tudtam. Milyen jók lettek volna a Leroi által említett szobrok :)

Az egyetem másik fele. százfelé kell hullani, az ember folyton rohan és mindenhol szarul teljesít következmény nélkül.

Államvizsgán meg kb senki nem bukik.

Leroi 2011.01.22. 22:36:22

Szeretem, ha megszólítatlanul felvillan egy-egy "guglidoktornéni" errefelé és beollóz ide olyan összefüggéstelen szövegeket, aamik köszönő viszonyban sincsenek azzal, amiről a hozzászólók tárgyalnak.
Erre szokták mondani, hogy addig is nyugszik a fakanál.

Bikli néni 2011.01.22. 22:36:22

Leroi, már válaszoltam is ;)
Jó éjszakát mindenkinek!

Hatodéves 2011.01.22. 22:37:11

Csak hát mire az ember eljut harmadévig, addigra szarrá ment az egészsége meg az emberi kapcsolatai, önértékelése, koncentrálóképessége stb.

Leroi 2011.01.22. 22:37:28

Jó éjt mindenkinek, mielőtt a mai napi derűmet elveszteném...

Hatodéves 2011.01.22. 22:39:03

Nekem másodévben semmilyen gondolatom nem volt azon kívül, hogy Istenem, biztosan megbukom és sosem leszek orvos. Mentem reggel a buszon, ezen rettegtem. Órákon, szünetben, hazafelé, karácsonykor, mindig.

Hatodéves 2011.01.22. 22:39:33

Idén ugyanez van, csak most a diplomámmal. Szép az élet :(

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.22. 23:05:57

@Hatodéves:
Amit írsz, az ilyen. Egy fiúnak, szerintem, mindig könnyebb volt ezt feldolgozni. Két vállrántás, egy ordítás, meg pár sör... A lányoknak meg maradt a sírás...
De nyugi, nem kell befosni. A kórházi meló szarabb... :)

Nem én vagyok, hanem én 2011.01.22. 23:08:40

@Leroi:
Höhö... :)
A gyulladásos bélbetgeségek fiatal, 20-30 éves korban indulnak.
A spondylitis ankylopetica viszont középkorú férfiak betegsége.
Feltételezem sárga nyúl anyukája sem nem 20-30 éves, sem nem középkorú férfi... :)
Egyebekben biztos jó volt a feltevés... :)

rikavagyok 2011.01.22. 23:13:25

@Hatodéves:
Mármint nem lesz diplomád, vagy h nem lesz állásod????
Szerintem a szakdogát leszámítva (ami 2 hetes alkotói válságot hozott az életemben: a cím begépelését követően elakadtam... én aki a mókusgyíkmadár székelési szokásairól is képes lennék esszét írni. )semmi nem hasonlítható az első 3 horrorjához.

rikavagyok 2011.01.22. 23:22:27

@miklos.rabai:
Szerintem a titok nyitja a megbukás. Tudatosítja, hogy, jé, akkor is felkel a nap, ha elhasaltam. Nekem kb tizedére csökkentette a vizsgaparámat, hogy megrántottak megrántottak patoszból a félévi kollokviumon. Van nap, van UV csekk, van élet...

Hatodéves 2011.01.22. 23:28:55

@rikavagyok:
Hát most az állás az nagyobb para. Valami biztos lesz, de az, hogy itt Pesten-e az kérdés. Diplomám reméljük lesz, de most nagyon összetorlódtam mindennel, és már kezdek kikészülni.

Hidd el nekem is megvannak/voltak a magam kudarcai, sőt néha azt hiszem, más sincs. Viszont az én parámat inkább növelni szokta, ha elrontok valamit :(

De köszi :) Te intenzíves doki vagy amúgy? A bátorságodhoz mindenesetre illene. A manóka pedig cuki.

rikavagyok 2011.01.22. 23:46:53

@Hatodéves:
Azért azt nehezen tudom elhinni, hogy csak kudarcaid lennének. A múltkor mintha emlegetted volna a jegyeid...
Egyébként, ha az segít, eddig mindösszesen 2 emberről hallottam, aki hatodévben duplázott. Tenni kell érte. Nagyon.

A lelkem egyik felét az ITO-n hagytam. A maradék belgyógyász lesz. ;)
Csak olyan tragédia még nem ért, hogy csak egy állásom legyen. Így megvolt OMSZ, SBO, központi ügyelet.

Irkutszk 2011.01.23. 01:58:00

@rikavagyok: Én negyedéven írtam egy rektori pályázatot, az lett a szakdolgozatom :P (Aztán ötödéven írtam még egy egész, és egy fél másik rektorit is, de ez már egy másik történet. Viszont ennyi rektorival elég könnyen vettek fel PhD-ra :D)

Leroi 2011.01.23. 08:35:07

@Hatodéves:
Érdekes dolog...
Te azért rettegsz, hogy lesz-e Pesten állásod, engem viszont csak nagyon mély anaesthesiaban, lánccal összekötözve, utazóládában lehetne felvinni Pestre dolgozni. Egy világért nem költöznék oda, bármilyen állást kínálnának is...

Hatodéves 2011.01.23. 09:27:17

@Leroi:
Én sem szeretem a fővárost, viszont itt születtem (mondjuk nem a pesti oldalon). Nem nagyon vágyom rá, hogy el kelljen költözni egy idegen városba és elveszíteni mindenkit, aki szeretek, és akiket így is alig látok, mert ők is sokat rohannak. Idegeneket nem szeretem, és semmi kedvem más emberekkel megismerkedni, idegen környezetben lenni minden nap minden órájában.

Jegyek túl sokat nem számítanak még a szakmában sem, de hát a szakma alapból csak egy része az ember életének.

@rikavagyok:
Igen, gondoltam :)

Leroi 2011.01.23. 10:10:23

@Hatodéves:
Ja, ez így van a kezdetek kezdetén.
Én is így gondolkodtam anno.
Most viszont azt nem bírnám elviselni, ha lépten nyomon rokonokba vagy régi barátokba ütköznék, akik többé-kevésbé őszinte mosollyal figyelmeztetnének nemlézető kötelességeimre velük szemben.
Az ember egy idő után kompromisszumot köt saját magával és a világgal, megtanul veszíteni, áldozatokat hozni és vesztesként is felemelni a fejét, letörölni a vért és verítéket a homlokáról és nem törődni a szerzett sebekkel.
Az első és legfontosabb, hogy terveink legyenek, de azok ne szépüljenek illúziókká.
De ez még a jövő, most egyelőre a szép egyetemistakorban vagy, amikor még annyira édes az álmaink hátán lebegni...

tbjárulékfizető 2011.01.23. 10:15:31

@Leroi: 1/ sárga nyúlnak írtam, aki szeret tanácsokat kérni, vagy megfogadja, vagy nem.
Szeretem a modortalan, túlérzékeny orvost, aki elzavarna, mert beleszólok a nagyok csevegésébe, és csak megszólítás esetén engedne beszélni.
Amúgy a blog nyilvános, maximum valaki válaszol még egy kicsit értelmesebben is ( miklos.rabai pl)
Az, hogy ki mikor puskázik, hogy vizsgázik, ez nem igazán érdekelt.
Remélem, ettől még jól aludt az éjjel.

Leroi 2011.01.23. 10:27:20

@tbjárulékfizető:
A sárga nyúlnak adott válasza legyen önálló vélemény és nem gugliból kivett cáfolat az én tanácsomra.
Máskülönben hozzászólhat ezentúl is.
Legfeljebb nem reflektálok rá.
Ignore on.

Hatodéves 2011.01.23. 10:27:43

@Leroi:
Ebben is van igazság, de mondjuk én szerencsére nem vagyok annyira befolyásos ember, hogy bárki is kötelességeket kérjen rajtam számon. A veszítésből már éppen elég volt, most már azt is szívesen megtanulnám, hogyan lehet nem veszíteni. A szép kort meg az álmokat inkább ne firtassuk. Nem akarok én panaszkodni, ha lúzer vagyok, úgy kell nekem. És hát egy héttel szigorlat előtt nem is szoktam reálisan látni az életet. :)

Itt nem Pesten volt a hangsúly, kb. minden vidéki nagy város, ahol jártam, nagyon tetszett és sokkal több érzelmet váltott ki belőlem, mint a főváros.

Nem elvi, hanem személyes okokból úgy gondolom, hogy nagy szívás lenne, ha egy másik városba kellene költöznöm, ahol esélyem sem lenne új emberi kapcsolatokat kialakítani (nem mintha itt sok, de azért legalább a régi barátaim egy része itt van). De hát mindegy, aztán lehet, hogy mégis ez lesz belőle, csak a hatodév "minden hónapban más kórházban vagyok"-ja után nehéz megbarátkozni egy még nagyobb változás gondolatával.

De igaza van tbjárulékfizetőnek, ezek a dolgok nem erre a blogra valók, mert mások unják, én viszont feleslegesen kiszolgáltatom magam.

Leroi 2011.01.23. 10:37:06

@Hatodéves:
Az, hogy mi való a blogra, azt Te döntöd el, és nem némely okoskodó (a nicknevet itt nem idézném, mert hányingerem van már tőle)...
Ennyi év sikeres végigküzdése után eleve nem tekintheted Magad lúzernek, ezen túlmenően később lehet, hogy azt a helyet, ahová kerülsz, úgy megszereted, hogy nem is vágynál vissza Pestre.
Régi barátok...
Az Élet majd kiszelektálja őket egy-egy próbatétel során...
Egy buli vagy kirándulás emléke nem jelent alapot a tartós barátsághoz.
Tartós párkapcsolat, majd család kialakulása után pedig úgy eltűnnek ezek a "régi barátok", mintha sosem léteztek volna.

sárga nyúl 2011.01.23. 10:47:24

@Leroi: Köszönöm szépen! És azt is, hogy elmondtad, amit kellett @tbjárulékfizető: -nek. Így ezzel nem is foglalkozom.
@apolka11: Ő abszolút nem hipochonder, sőt. Ha egyszer szól, hogy fáj valami, akkor ott már nagy baj van.

Hatodéves 2011.01.23. 10:51:09

@Leroi:
Na igen, és szerinted egy orvosnő hogyan alakít ki vidéken tartós párkapcsolatot? Csoporttársam elment egy másik városba, ott van már három hónapja, de szerintem egy személyes mondatott nem váltott senkivel, egy ismerőst nem szerzett. Nappal bent van a kórházban, aztán hazakutyagol az orvosszállóba, aztán tanul vagy pihen.

(Vagy nem vidéken?) Kinek kell olyan nő, akinek nem a család a mindene? Ha pasi lennék, kiröhögném magunkat, és választanék valakit, akinek az élete egyetlen öröme, ha jó vacsorát főz nekem, és megsimogatja a fáradt homlokomat munka után, napközben pedig a gyerekeim testi és lelki jóllétéért dolgozik a nap minden percében...

Hatodéves 2011.01.23. 11:11:23

Szerintem az egyik nagy szívás az, hogy most már a hallgatók 70%-a nő. És ez tipikusan olyasmi, amire az ember 18 évesen nem ad, abban a korban az emberek jelentős része még az "á nekem sosem lesz családom, vagy majd ezer él múlva" fázisban van.

Másodévben egy évfolyamtársam azt mondta nekem, hogy maximalizálni kellene a nők arányát a felvettek között, mert így még a manuális szakmákra sem lesz elég férfi orvos. Akkor teljesen fel voltam háborodva, emberi jogok meg nagy feminizmus meg ilyenek.

Azóta már nem tartom ezt hülyeségnek. Mert egy férfi még csak eldolgozgat havi 3-400 órát (persze közben szarul érzi magát a kevés keresettől, de talán azt tudja kompenzálni azzal a tudattal, hogy hasznos és jó munkát végez), ha utána hazamegy, megkapja a meleg vacsit, mesél egyet az ifjaknak, aztán asszonykával stressz-levezet.

De nőként ez iszonyat nagy szívás. Az ember vagy olyan szakmát választ, ami mellett lehet családozni, vagy lemond a családi életről, vagy beleőrül, hogy pocsék anya és agyonhajszolt orvos és savanyú dögfáradt feleség egyszerre.

Leroi 2011.01.23. 11:25:59

@Hatodéves:
Ó jaj, hát a férjmagnak való csak Pesten terem?:)
Vidéken mind pártában vannak az orvosnők?:)
Mindeddig a jövődet építetted, apait-anyait beleadva tanultál a célod eléréséért, ez nagyon dícséretes és ennek meglesz a gyümölcse.
Persze, a tanulás nem állt meg, még csak a diploma kézhezvételével kezdődik, egy doktornő élete a kórház és a család közti csillapítatlan rezgőmozgásból áll, az a pasi viszont, aki valóban szeret, a Nagy-Szunda szigetekről is ideúszik, csakhogy vele légy, ebben nyugodt lehetsz.
Nem kell tehát attól félni, hogy mindez nem válik egy napon valóra.
De szabály, hogy itt is fő a tárgyilagosság, minden illúzió nélkül.
Mert a szürke hétköznapok az illúziók és légvárak legnagyobb gyilkosai, pár hét és végeznek velük.
És sokszor a kapcsolattal is, ha az nem
valós alapokon nyugszik.

Leroi 2011.01.23. 11:29:30

@Hatodéves:
Lehetsz arányosan kipihent, jó orvos, kiváló anya és üde, kívánatos feleség is egyszerre.
Meglásd, hogy a kása nem annyira forró, minden kialakul idővel.

apolka11 2011.01.23. 11:33:11

@Hatodéves: Szerintem nagyon is érdekes, amiket írsz, még ha nem is közvetlenül kapcsolódik a poszthoz.
Ez a költözés nekem is irtó nagy dilemma volt.
Végül Pestre kerültem, ahol egy árva lelket nem ismertem, és erőt adott. nekem minden költözés/újrakezdés nagy erőt adott, mintha tiszta lappal kezdenék. A barátok, ismerősök úgyis lecserélődnek nagyrészt.
Pl. mikor 2,5 éve a lányom megszületett, nekem teljesen elfogytak a barátaim, szinte vákuumba kerültem, mert esti kiruccanások nem fértek bele, stb. Azóta főleg gyerekes barátaim vannak. Szóval egy életformaváltás is magával hozhatja a lecserélődést, még ha helyben is maradsz. (ez mondjuk akkor nagyon rosszul esett, mert én voltam a "fiatal anya", 28 évesen, haha)

És a másik dilemma, család vs. hivatás (szándékosan nem használom a karrier szót, mert nem az előrejutás a lényeg, hanem olyasmit csinálni, ami érdekel) is nagyon problémás szerintem mindenkinek, orvosoknak pláne (ügyelsé, gyerek, stb.)
Én az irodalomban, filozófiában voltam benne alaposan, és imádtam, de lassan be kell látnom, ez nem fog menni, mert megélni nem lehet belőle és két gyerek sorsát meg már nem alapozhatom a kis fellegváraimra. (én ugyan járhatok lyukas zokniban, de ők nem:))

Szóval Hatodéves, nagyon inspiratív vagy, nekem legalábbis! Írj sokat!

Hatodéves 2011.01.23. 11:39:04

@Leroi:
Köszönöm, a végén még jó kedvem lesz :)

Az előzőhöz: Pesten valamivel jobban tolerálják azt, hogy egy nőnek is lehet személyisége, álmai, véleménye, szakmai tervei. (Ez vagy jó vagy nem, de valamennyire így van).

És nyilván vidéken is lehet párt találni annak, aki ott nő fel, de 24-25 évesen lemenni és kezdő orvosként egy idegen helyen akárcsak ismerősöket találni sem egyszerű, főleg egy olyan rendkívül nyitott és barátkozó embernek, mint pl. én, aki a legszívesebben nem menne be olyan helységbe, ahol ismeretlen emberek is vannak. Persze fehér köpeny, az más, dokinéninek aranyos vagyok.

Ha már itt tartunk a szerelem a legnagyobb légvár. Az arra épített kapcsolatok roppannak össze először. Felnőtt férfi olyan nőt fog választani, aki az igényeit a legmegfelelőbb módon teljesíti. És igaza van.

De hát meglássuk. A hintaszék és a macskák is jó pajtik :D :D

Hatodéves 2011.01.23. 11:42:05

@apolka11:
Köszönöm. Hát igen, tudom én, hogy mindenkinek nehéz. Kellene sokkal több gyerekbarát munkahely, részmunkaidős állások, olyan társadalom, ami több szórakozási lehetőséget is biztosít a családosoknak, mert attól ők még ugyanúgy szeretnének barátokat, társaságot.

Leroi 2011.01.23. 12:22:36

@Hatodéves:
Azt a felnőtt férfit, aki csak igényei teljesítése érdekében kezd Veled kapcsolatot, azt úgy rúgd ki, hogy repülje körül kétszer a Gellérthegyet, mert az olyanra építeni nem lehet.
Maximálisnak kell lennie a szimbiózisnak és kilométernyi mélynek a kapcsolat gyökereinek, mert máskülönben rabtartó-rabszolga viszonnyá válik az egész és elsüllyed valami rémsötét szószban.
És hidd el, hogy egy ilyen vénségesen vén, ősz, öreg, agg 24 éves /:)))/ is talál párt magának...

Leroi 2011.01.23. 12:34:21

@Hatodéves:
A szerelemre visszatérve, SZERESSEN csak
az a pasi, őrülten, odaadóan, önfeláldozóan, önmagát megtagadóan, elemésztő tűzzel, álmodjon Rólad, éjjeleket ne aludjon Miattad...
Mert majd a betonszürke hétköznapok gyaluja könyörtelenül leszedi, lecsiszolja idővel mindazt, ami a szerelem pozitív tartományában van, és ha kezdetben az nincs toronymagasan, akkor a lemorzsolódás következtében nagyon a negatív irányba képes lekerülni. A szerelem, ha valós, őszinte, kemény összetartó erő.

apolka11 2011.01.23. 13:07:16

@Leroi: Hjaj, Leroi, így van.
És annyira jó, amit írsz, néha meg az jut eszembe "sic transit gloria mundi", és jó azért Hatodévesnek, előtte az élet!:)

Hatodéves 2011.01.23. 14:25:46

@Leroi:
Jójó, nem nyafogok, majd csak kialakulnak a dolgok. Köszönöm szépen.

tódór piroska 2011.01.23. 14:30:59

@Hatodéves:

Szerintem sem kell aggódnod,a dolgok ki forrják magukat. Mindennek ideje van a földön... a tanulásnak, munkának, és igen: a szerelemnek is. Szerintem tartóskapcsolatot (házasságot), családot csak arra lehet/szabad alapozni. Egy ilyen érzékeny, intelligens, kommunikatív (és gondolom, csinos) lány meg végképp ne aggódjon! Élrezze kitüntetésnek, lottó ötösnek, élete kivételes szerencséjének az a pasi, aki megnyeri a szimpátiádat.

Hatodéves 2011.01.23. 18:20:31

@tódór piroska:
Neked is köszönöm. Igyekszem abbahagyni a rágódást és visszatérni a jó kis belgyógy könyvecskémhez. ;)

Irise 2011.01.23. 18:31:34

@Hatodéves: Nagyon fontos: legy bator es merj valtoztatni! :)
Es a masik: sose felj szakmabelit valasztani eleted parjaul. Mert 20 ev hazassag utan szerintem biztos elmulik a langolo szerelem, de meg mindig lehet szenvedelyes vitakat folytatni muteti technikakrol, esetekrol stb. (Nem mintha nem lenne mas tema a vilagon,de ennel jobbat?!)

adamantium 2011.01.23. 19:26:58

@huncut: véleményem szerint a te esetedre a megoldás Bauer Miklós professzor pécsen. ő 57 ben már jócskán dolgozott a fül-orr gégészeten. ő magyarországon a középfül helyreállító sebészet (és persze a hallórendszer elektrofiziológiájának) pápája. ő 1957-ben már operálhatott ilyet. most 81 éves de még aktív ha jól tudom. ha valaki meg tudja mondani, hogy mi van a füledben akkor ő az. írj neki egy levelet, mellékeld a röntgenképeket meg amit tudsz az esetről

huncut 2011.01.24. 19:00:43

@adamantium: Köszönöm szépen. :-)
Megpróbálom megkeresni. :-)

bauchi 2011.01.25. 18:41:57

Ez a "hab a tortán" kifejezés gyanúsMiért olvasható minden második cikkben?

Mária 2011.01.25. 18:49:04

@Hatodéves:

"Felnőtt férfi olyan nőt fog választani, aki az igényeit a legmegfelelőbb módon teljesíti."

Hányadik válás után?

bauchi 2011.01.25. 19:27:11

@Leroi: Megrendez(l)ett cikkek.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása