Elzavartak, hiába volt sürgősségi beutalóm

2010.12.28. 12:56

Tiszteletem!

 

Pár hete egyik délelőtt becsípődött a hátam munka közben. Az egyik kollégám kocsival elvitt a háziorvosomhoz, aki sürgősségi beutalót adott a Péterfy kórházba. Kb. úgy vonszoltam magamat oda, mint Quasimodo, közben iszonyú fájdalmaim voltak, ömlött a verejték rólam. Nagy nehezen sikerült odaérnem délelőtt fél 10 környékén.

 

 

Odaadtam az egyik nővérkének a beutalót, aki megnézte és azt mondta, jöjjek vissza egy hét múlva, mert most sajnos nem tudnak mit kezdeni velem. Elkezdtem magyarázni hogy nekem sürgősségi beutalóm van és amúgy is borzasztóan érzem magamat, de nem érdekelte, azt mondta, nem tudnak mit tenni,majd faképnél hagyott, mint aki jól végezte dolgát.

 

Kicsit felment bennem a pumpa, de vissza fogtam, magam és nem szóltam be a hölgynek, inkább felvánszorogtam pár emeletet és panaszt tettem helyben. Megmutattam a beutalót, elmeséltem, hogy elzavartak és nem hajlandóak velem foglalkozni. Azt mondták várjak.

 

Másfél óra múlva jöttek újra oda hozzám és közölték, hogy nemsokára csinálnak egy röntgen felvételt, utána pedig kapok injekciót. 4, azaz négy óra újabb várakozást követően sikerült eljutnom a röntgenig és újabb két és fél óra után végre megkaptam a fájdalomcsillapítót is, majd utamra bocsájtottak délután 4 tájékán azzal a tanáccsal, hogy pihenjek sokat és majd jöjjek vissza egy hét múlva.

 

Én sok mindent megértek. Azt is, hogy a kórházi dolgozók túlterheltek, hogy kevés a pénz(bár hol nem az?), de azt nem tudom és nem is akarom elfogadni, hogy valakit egy sürgősségi beutalóval megpróbálnak elküldeni melegebb éghajlatra. A majd 8 óra várakozás ilyen körülmények között már csak hab a tortán.

 

J

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bauchi 2011.01.01. 19:52:21

@radiologus.hu: Jó,de a derekammal mit érek?

ügyeske 2011.01.01. 19:56:38

@radiologus.hu: nyilván nem szószerint az, de gondolom ( én balga) hogy végülis arra épül.
vagy nem?
Akkor mire esküdtök fel?
(csak nem arra, hogy aki nemannyira beteg azt hazazavarjuk az ügyeletről, a pofátlanját)
Ennél csak egyfokkal jobb, mikor kihívtam éjjel 11 -kor az ügyeletet (XVIII. ker), mert a feleségem hazafeléjövet végighányta a München-Budapest autóutat, félóránkénti epegörccsel, már Bécs magasságában majdmegpusztult, de gyorsan hazaértünk és kihívtam őket, mire hazaérünk ittlegyenek.
Erre a hölgy kioktatott, hogy ez nem epe, biztos valami vírusos gyomorrontást kapott a Festen.
és otthagyott minket.(pedig a jelek egyértelműen epére utaltak, mert sajnos volt már hasonló tapasztalatunk, igaz évekkel előtte és akkor ki is vették az epefészket és a vezetéket)

Utána hajnali 2-kor kellett bevinnem a Jahn Ferencbe, ahol fetrengett a fájdalomtól, már semmi nemhasznált neki, de még ottis vártunk két órát, hogy vizsgálóbakerüljön, pedig azért voltak ott ennél enyhébb esetek.

Aztán kiderült, hogy hiába vették ki évekkel ezelőtt az epehólyagját és vezetékét, a maradék epevezetékben elzáródott egy kő, amitől elviselhetetlen görcsei voltak.
Nemkívánom senkinek az a 8 óra hányós autóutat és azt a másik 6-7 órát , amit igy eltöltött.

Akkor láttam ott azt a fejetlenséget (amit az OKI-ban sosem tapasztaltam)

ügyeske 2011.01.01. 19:58:28

@radiologus.hu: Ember, nekem nemcseszte el, nemcsinált veszteséget, 13 év alatt fialt a pénzem, és most volt a számlámon 5,3 milla.
Hjakérem, pénztára válogatja...

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.01. 20:00:47

@ügyeske:

"Az orvosi eskü szövege:

Én ................. esküszöm, hogy orvosi hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Orvosi tudásomat a betegségek megelőzésére, a betegek testi-lelki javára, betegségük gyógyítására fordítom. A hozzám fordulók bizalmával, kiszolgáltatott helyzetével visszaélni nem fogok, titkaikat fel nem fedem. Egyenlő figyelemmel és gondossággal gyógyítok minden embert. Tudásomat és gyakorlati ismereteimet állandó képzéssel magas szinten tartom, de ismereteim és képességeim korlátait is tudomásul veszem. Az orvosi működésemmel kapcsolatos etikai követelményeket tiszteletben tartom. Arra törekszem, hogy az orvostudomány, valamint a Semmelweis Orvostudományi Egyetem jó hírnevét öregbítsem és megbecsülését előmozdítsam."

> (csak nem arra, hogy aki nemannyira beteg azt hazazavarjuk az ügyeletről, a pofátlanját)

Igen, pont ez az, a "mentőt minden beszakadt körömhöz" mozgalom!

bauchi 2011.01.01. 20:01:50

@adamantium: Mire végig olvastam,elszédültem.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.01. 20:02:32

@ügyeske:

A hozzáférhető adatok alapján a második legjobb pénztár volt.

ügyeske 2011.01.01. 20:04:02

@bauchi: az első kettővel egyetértek, a harmadik viszont már kimutatható napjainkban símán, hogy mi mennyibe kerül.
Max esetleg itt lép be a krónikus hozzánemértés, hogy hogyan mutassák ki.

(mondjuk, ha hazaengedik a beteget az állapota miatt hétvégére, vagy karácsonyra, vagy hosszab hétvégékre, akkoris elszámolja a kórház az OEP felé, a bentfekvéses ápolást, ugye ezt jólgondolom ?)

tbjárulékfizető 2011.01.01. 20:04:47

@bauchi: Gáz.
Akkor jogos. Se csak Önnek és nem általában. Szerintem Ön összemossa a kádári időszakot meg a volt MSZMP-sek utóbbi 20 éves tevékenységét. Azt gondolom, hogy ez utóbbinak a megítélésében nagyon egyetértünk és tudnánk azt is sorolni, hogy ki melyik pártnál landolt és nyúlt könyékig a mézesbödönbe, míg a képzettebb és éhesebb fiatalok el nem zavarták onnan.

ügyeske 2011.01.01. 20:06:49

@radiologus.hu: én az MKB-ban vagyok (voltam) nemtudom mit tegyek, de ez akkor kissé jobban teljesített.
egyedül a 2008-2009-es éveket zárta negatívban, a válságmiatt, de mára már visszadolgozta aztis.
erre most lenyulnak tőlem 5 millát?
Mi ez ha nem rablás?
(kölcsönvétel??)

ügyeske 2011.01.01. 20:26:22

szóvalakkor, hogy ne offoljunk annyit:
szívizomerősítőnek a Flavin termékekről mi a véleménye a szakemberuraknak, teljesen önzetlenül, ügyeletiidőn kívül !!??

bauchi 2011.01.01. 20:26:24

@tbjárulékfizető: Nem mosom össze.Csak ez a véleményem.

bauchi 2011.01.01. 20:28:34

@ügyeske: Tény : mennyi egy injectio?Vagy kötéscsere?Gipsz felhelyezése?Levétele.

bauchi 2011.01.01. 20:34:46

@tbjárulékfizető: Van most egy nagy baj.Fáradt vagyok.Ilyenkor nem tudok disztingváltan fogalmazni és közismert udvariasságom helyett elküldök mindenkit a picsába.
Ezért most csak annyit mondok : két gazember volt az utóbbi évtizedekben.
1.kádár jános.
2.antal józsef.
Az egyiket ránk rakták,a másikat demokratikus választással pécéztük ki.
Brávó,magyar nép!

Leroi 2011.01.01. 20:37:49

@radiologus.hu:
Én viszont a gyógyító Appolónra, Hügieiára, Panakeiára stb. esküdtem, nálunk a klasszikus Hippokratészi eskü letétele dívik még mindig.:)
Két nyelven.
Persze utána a diplomahonosításkor ideát az Általad idézett új esküt is letettem...

adamantium 2011.01.01. 20:39:00

@bauchi: akkor te gyurcsányt a pozitív személyiségek közé sorolod?

ügyeske 2011.01.01. 20:40:04

@Leroi: devégülis ez nem az eskü szövegén műlik, jólgondolom?
Hanem az illető orvos hozzáállásán és karakánságán...

adamantium 2011.01.01. 20:40:05

@Leroi: ez a honosítás is csak magyarországon divat szabályozott szakmákban, szégyen gyalázat, véleményemet már kifejeztem róla párszor

Irise 2011.01.01. 20:43:55

@ügyeske: Nem, ez azon múlik,hogy kire esküdtünk. Azok,akik Hügieiára esküdtek, gyakrabban mosnak kezet,mint azok , akik Hypokrátészre... (*hülye kérdésre hülye válasz*)

Leroi 2011.01.01. 20:44:42

@adamantium:
Volt olyan időszak, hogy automatikusan ment a honosítás.
Nekem nyelvvizsgát eleve nem kellett letennem, "Volksungar" lévén :))), pár különbözeti vizsga után honosították a diplomámat.
Egyébként talán említettem már a háziorvosom fiának és menyének esetét, Heilbronnban a fia marosvásárhelyi orvosi diplomáját elfogadták, a menye debreceni diplomáját pedig nem...
Lehet, hogy erdélyi szász volt az elbíráló...:)

Leroi 2011.01.01. 20:45:43

@Irise:
Akik pedig Apollóra, azok rendszeresen testépítenek, hogy apollói termetüket karbantartsák...:D

adamantium 2011.01.01. 20:52:01

@Leroi: sokkal prózaibb az oka, a honosításban ugyan nem de a feltétel nélküli elismertetésben igencsak otthon vagyok.
magyarország rettenetesen büszke az egészségügyi képzésére, azt a világ legjobbjának tartja, kár, hogy az únió egészségügyi bizottsága erről nincs meggyőződve
a magyar orvosi és fogorvosi diplomák automatikus elismerése ha jól emlékszem 1985 ig visszamenőleg lehetséges, a gyógyszerészeti diplomáké talán még ma sem rendezett
a román orvosi diplomák elismerése az únióban korlátlan, gyakorlatilag 50 évre visszamenőleg az únió minden román szabályozott szakma által kiállított diplomát feltételek nélkül elfogad (orvosi, fogorvosi, gyógyszerészeti és a többi)
ehhez képest magyarország a román diplomákkal szemben honosítást követelt meg, így fennállt az a paradoxon, hogy az egész únió elismerte a román orvosi diplomát mondjuk 1980 ból csak magyarország nem. viszont az 1980 as magyar diplomát meg az únió nem fogadta el csak magyarország.
szóval mint mindig a magyarok jobbnak képzelték magukat mindenkinél és lenézték a keleti szomszédot

Leroi 2011.01.01. 20:52:33

@radiologus.hu:
Hát annak gyakran kell topon lennie a teljesítményét illetően!:)))

Irise 2011.01.01. 20:55:28

@radiologus.hu: Azért durva elképzelni azt az eskütételt.

tbjárulékfizető 2011.01.01. 20:57:15

@bauchi: kezdünk egyetérteni. Csak én még sorolnám őket. Meg nem Kádárt védem, csak nekem nem volt olyan rossz az az időszak. Egy példát írtam, hogy miért, de lenne még több. És nem voltam párttag, lehet, hogy nem kellettem nekik.
De nemcsak két ember van ebben a történetben, hol van a slepp, a bárkit kiszolgálok emberek, akiknek a nagyapja még nyilas volt, ő már kommunista, a gyereke meg már jár a hajnali misére ( elnézést a valódi hittel élőktől)
Mi meg szidjuk a néhány kirakat embert, legyen az Kádár, vagy Antal, a tanulékony utódok meg nem hagytak semmit. Aztán lehet 70 évesen ügyeletbe járni a számlák miatt.
Meg néha adakozni és a lelkiismeretet elaltatni. Tényleg így kellett ennek lennie? Amikor elkezdték a privatizálást, egy kis után gondolással lehetett látni, hogy mi lesz ebből De vagy eufória volt, hogy most aztán szabadság van, vagy teljes közöny.
Hát ezért kerül egy orvosi diploma a nem fizetős részen is havi 100-ba, hogy egy kicsit az eü-höz is visszatérjünk.

Leroi 2011.01.01. 20:58:17

@adamantium:
Biztosan disztingválnak a Románia különböző orvosi egyetemei által kiállított diplomák közt...
A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem (alapíttatott 1872-ben)
utódegyetemeként létrehozott marosvásárhelyi orvosit tartották mindig a legjobbnak.
Igaz, 1945-től 1965-ig CSAK és kizárólag magyar nyelven folyt ott oktatás, nem egy olyan echte román főorvost ismertem, aki magyar nyelven végezte el az egyetemet (és nem bánta meg).
Valószínűleg szerepet játszik a hagyományos európai elismertsége a volt kolozsvári (m.kir.) egyetemnek.

Irise 2011.01.01. 21:04:22

@Leroi: Én mintha úgy emlékeznék,hogy a kolozsvári egyetem effektíve magyar egyetem volt. Addig, amíg (oh, yeah, kezdjük a szent politizálást).

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.01. 21:07:13

@ügyeske: ennyi pénzzel nem sokat kell gondolkozni, nyilatkozni kell a onyp-nál. ne hagyd, hogy elvegyék tőled.
az én pénztáram 50 % nyereséget termelt 98 óta a befizetéseimre összességében.
nem kevés az összeg, de nem ötmilla. ötmillánál én nem gondolkoznék, maradnék.
már csak arra vagyok kíváncsi, mennyi reálhozamot fognak kiszámolni az illetékesek.

adamantium 2011.01.01. 21:10:07

@Leroi: romániában az orvosi diplomát a minisztérium állítja ki, és tartja számon, ott van orvosi kamara is aki ezt ugye rendezi (ezt könnyű kitalálni mert a világon egyedül magyarországon nincs kötelező kamara :D)
így nincs különbség jogilag, hogy hol végeztél, bár nyilvánvaló, hogy egyes egyetemek jobbak, ez mindenütt így van. mindenesetre németországban amikor elismerik a román diplomát, úgy kapod meg a doktori titulust, hogy elé írják az egyetemet amin végeztél (ezt szerintem minden külföldi ország esetén megteszik, nem csak románia esetén). ismerek olyan német orvost aki hivatalosan a doctor medic univ. tirgu mures címmel rendelkezik, hogy ez valamilyen különbséget jelentene a kolozsvárival szemben adott esetben nem hiszem

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.01. 21:10:30

@Irise: (fertőzés)
de hogyan fordulhat ez elő? egy kórházban? fertőtlenítés mellett?

adamantium 2011.01.01. 21:11:06

@Irise: egy darabig biztos, de aztán volt numerus clausa a magyar diákok számára

ügyeske 2011.01.01. 21:53:19

@Irise_: Gondolom láttad teis, hogy nem volt kérdés, kijelentés volt.
@Babette_: Ja, nehagyjam az 5 millát?
Bakker, a mai állásszerint is van még 10évem a nyugdíjig, de lehet hogy még kétszer törvénytmódosítanak és akkor 15 van hátra.
És azzal a kitételükkel mitkezdjek, hogy aki marad, az nemkap állami nyugdíjat ???
Nem durva ez kicsit?
visszamenőleges törvényhozás, saját megtakarításod lenyúlása, 98%-os különadó, ha véletlenül végkielégítenének nkirugáskor 60 évesen és kaphatnál valami rendes végkielégítést.
ésatöbbi ésatöbbi, sorolhatnám.

Szerintem Antal és Kádár gyenge kiscserkész kezdők voltak ezekhezképest...

bauchi 2011.01.02. 04:48:05

@adamantium: Nagyon is!!!!(hogy fordulna fel)

bauchi 2011.01.02. 05:10:51

@tbjárulékfizető: Az idén már regisztrációs jeggyel utazom.Ez kb. 65 éves kort jelent,nem igaz?Miért kb.?
Mert nem nézek ki többnek,mint egy jól karbantartott doberdó-i tűzér,akinek bejött az élet és ma is vidáman csajozik a 4-es út mentén.Éjszaka kétszer voltam kint.Kettőkor egy febr.21-én 80 évet betöltő ufónál,aki azért hívott,mert krónikus székrekedése van és miután a hashajtóra szart egy nagyot,jelentős kimerülést érzett.Ezért nem mert elaludni,mert akkor nem tud beszélni és a feleségének nem tudja elmondani,hogy milyen kimerült lett a szarás után.Persze a barom orvosok hibásak ebben,mert a papírjai szerint volt két fölösleges hasi műtétje és tele van összenövésekkel.Én meg esztetet szívom éjjel kettőkor.Őszintén szólva nehezen viselem már el.A köztünk lévő párbeszédet most nem idézem,mert nyárig nem tud az itteni olvasó közönség
enni,inni(!!!) a röhögéstől.

bauchi 2011.01.02. 05:43:55

@tbjárulékfizető: Az egyén megítélése a korszakról - jó volt-e benne lenni,élni vagy sem - nem érdekes,nem számít.A rabszolgatartó társadalomban is volt,aki jól érezte magát.Ebben könyörtelen vagyok (mint Hippolyt a nagyságos asszony diétájának az ellenőrzésében).
Egy hazugságokra épülő diktatúra nálam nem jön be.Még akkor sem,ha láttam Puskást,Albertet,Varga Zolit focizni.
Nagy Imre első miniszterelnöksége alatt engedte ki kádárt a börtönből.kádár elment Nagy Imréhez,hogy köszönetet mondjon."Ugyan jánoskám,te is ezt tetted volna"-mondta Nagy Imre kádárnak.Hogyan hálálta meg ez a rohadék?Milyen állat volt az ilyen?

bauchi 2011.01.02. 05:53:23

@tbjárulékfizető: antallal kapcsolatban : csak ennyit.A rohadt szemét surján volt az eü.miniszter.Hatalmas pénzekért (!!!) jártak nyugatra,hogyan kell az eü-t megreformálni.Meg-és kitalálták a TAJ kártyát.Kiderült,hogy nem gyenge 800 milliós korrupció van benne.(akkori értéke szerint nem semmi).
antal,aki alapjában becsületes ember volt, hívatta surjánt és közölte,hogy ezt nem tűri el.surján pedig azt,hogy akkor kilép a koalicióból.
Nagyon fasza antali örökség.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.02. 08:00:19

@ügyeske: Nem tudom, hogy hagyd vagy ne hagyd.
Mérlegeld. Nem könnyű, mert az információk sem elegek a döntéshez.
Vannak a neten kalkulátorok, amikkel kiszámolhatod, mennyi nyugdíjat kaphatsz a manyupból.
Az sem elhanyagolható körülmény, hogy
1. még 10 év alatt 2 választás lesz, bármi történhet(akár az is, hogy mindent visszacsinálnak, vagy akár az is, hogy így hagyják)
2. ha visszalépsz, esetleg kapsz egy nagyobb összeget (ezt persze, csak azután tudod meg, hogy már döntöttél:()

Mi most azon gondolkodunk, hogy egyikünk visszalép, másikunk marad, az egyik döntés végül jó lesz:)

Leroi 2011.01.02. 08:22:18

@bauchi:
Uhh, ez fájt!
Azért az ügyeletes orvosnak is van idegrendszere és koszorúerei...:(
És még csodálkoznak, Főorvos Úr, hogy a doktor olykor éppen nem tökéletesen babaarcú és finom velük szemben...

Leroi 2011.01.02. 08:27:50

@adamantium:
Biztosan tapasztalatból választják szét
a med.univ. tirgu-mures-t a med.univ.cluj-napocától, az alapján ahogy az illető intézmények végzettjei teljesítenek a német egészségügyben.
Mindenesetre érdekes, erről a "betoldásról" a dr. mögé nem tudtam...
Arról igen, hogy D és A összes orvosainak neve előtt a dr.-t követi a med. /ami nálunk csak a nagydoktori után jár/, azért is csodálkoztam annyira, amikor először Ausztriában járva egy tiroli kis hegyi faluban a háziorvos névtábláján azt olvastam, hogy dr.med. X.Y....:)

tbjárulékfizető 2011.01.02. 09:43:24

@bauchi: jól el tudnánk beszélgetni ezekről a politikai történetekről, nekem pl. lenne személyes sztorim a nagyasszonyról, aki később az EKI vezetője lett, meg még biztosan eszembe jutna valami, de ez nem az a blog. Egy újat nyitni meg nem érdemes, ki tudja, meddig élne. Viszont rajtam kívül is sokan olvasnának történeteket az afrikai bennszülöttekről, meg a Tisza partiakról. Inkább ezeket szeretném olvasni. Ránk fér a nevetés.

Irise 2011.01.02. 09:58:28

@Babette_: A legtöbb esetben a szülés előtt már van fertőzése az anyukának. Pár éve vezették be,hogy külön tesztelik rá a szülés előtt őket. A vaginában tobzódnak a bacik, ha valakinek meg, mondjuk hormonális okokból megváltozik a ph-ja, vagy,mert műtét után van,megváltozik a pH-ja, már kész is az eszményi táptalaj. A magzatburok idő előtt is megrepedhet, sokszor észrevétlenül, vagy magasan, hamisan álló képet mutatva.
És 2011-ben is hemzsegnek körülöttünk a bacik, mert ez így természetes. Nőgyógyászaton, ahol anyukáknak épp nincs túl sok erejük,mert épp előtte, alatta, vagy utána vannak, előfordulnak balesetek, és vannak olyan betegek is, akik a véres betétet csak akkor cserélik,amikor már folyik le a lábukon.
Arra már nem is merek gondolni,hogy a fertőzés nem sebfertőzés volt,hanem egyszerű hasmenéses-hányásos, ne adj Isten, légúti fertőzés,mert azokat aztán igazán nem lehet megakadályozni :)

Dr.laikus PhD 2011.01.02. 10:18:06

@Babette_:

Amit most elvettek, azt már senki vissza nem tudja kapni. A nagy része nem a nyugdíjra lesz felhasználva.

Kalkulátornak nincs értelme. Tőzsdei műveletekbe belejátszik a világ hisztériás hajlama, a belső adósság fizetőképessége is (jelen esetben hajlandósága), hiszen a pénz nagy része MÁK.

Legfeljebb kezdhetik elölről. Marad az önkéntes pénztár, kérdés meddig.

A realizált hozamot 6 éve külön vezetik.

Szóval, ha az ellopott pénzt hamar elköltik (nem tudom hogy, hisz az államtól vásárolt MÁK a nagyobbik része, azaz csöbörből vödörbe), akkor legalább egy felnőtt generáció kiesik.

Megsarcolják még az életbiztosításokat is. Észak Korea gazdaságilag. Én már nem látom át annyira amatőr amit csinálnak.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.02. 11:39:52

@Dr.laikus PhD:
Ki fogják törölni, de azért válaszolok, hátha el tudod olvasni.

Nyilván nem ugyanazt a pénzt lehetne visszakapni, de miután egyéni számlán fogják vezetni, technikailag lehetséges visszaadni a pénzt.
Az elmúlt 12 évben a piaci viszonyok és a válság ellenére jók a nyereségmutatók,
és habár nem illik és nem is szabad múltbeli eredményeket alapul venni a jövőbeni hozamokra gondolva, azt azért érdemes megnézni, hogy ha az eddigi tendencia folytatódik, hova tud jutni a delikvens, csak ne vegyen rá mérget.
Minden hozamot vezetnek, meg a befektetési egységeket is, azt viszont senki nem tudja, hogy a kifizetendő reálhozamot ki és hogyan fogja kiszámolni. Ne gondold, hogy csak úgy kiszámolják a görgetett inflációt és levonják a hozamodból, majd a maradékot kifizetik. Bár én boldog lennék vele:)

Az egyik döntés mellett sincs garancia. Nemhogy 10 év alatt, de 20 év alatt, valamint 2 nap alatt is történhet bármi, ami felülír minden józan észt.

Nekünk volt egy olyan verziónk is, hogy visszalépünk, a hozamot meg felvesszük, de aztán kiderült, hogy a pápa sem tudja, mennyi az, majd márciusban derül ki.
Na így hozzál felelős döntést.
Szépen megtanítják, hogy hogyan dönts/élj rövid távra/on.
Pedig azt kéne, hogy hogyan öngondoskodj hosszú távon is.

Leroi 2011.01.02. 11:54:12

@Babette_:
Hát ez így nagyon kakás helyzet...:(((
Valszeg a hippigeneráció jelszavát tűzték zászlójukra a döntéshozók ("Love deep, live fast, die young!"), épeszű
felelős tényező nem lehet ennyire disszipatív a pénzbeli tartalékokkal.
Egy abu-dhabi sejk megteheti, egy magyar politikus nem...

Dr.laikus PhD 2011.01.02. 12:13:52

@Babette_:

Előző évi egyenlegközlődön rajta van az addig jóváírt reálhozam. Tőke, valamint az aktuális piaci érték.
Kötelező ezt így közölni.
Nyilván most más lesz, a rendelkezés birtokában igyekeznek mindent értékesíteni.

Reálhozamot a pénztári számviteli szabályok szerint 6 éve külön ki kell mutatni. Az azt megelőző 2 évet nem minden pénztár tudta pontosan, de valamit elfogadott az auditor. Akkor kezdtek, kicsi összegről volt azért szó. Nem volt túl nagy tőke mozgás.
Viszont bátrak voltak, mert biztos volt, hogy min. 10 évig csak tőke növekedés lesz. Kipróbáltak kockázatos ügyleteket is, jó nagy haszonnal. Az egyik pénztárat meg is büntette a PSZÁF, akkora kockázattal dolgozott, de nagy is volt az éves eredménye.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.02. 12:39:12

@Dr.laikus PhD: Sajnos, nem így van.
Az egyenlegközlőn szerepelnek.
- a befizetéseid (tőke néven)
- a hozam (hozam néven, ez az összhozam)
- az elszámolóegység darabszám
- az árfolyam (elszámolóegységé)
-És mindezek meg vannak osztva forások szerint(tagdíj, más pénztárból átvezetés, befektetési eredmény, egyebek, stb.)
Leegyszerűsítve a Reálhozam=Hozam - Infláció. Na ezt nem látod. Idézek a pénztáram leveléből:"Az ING honlapján 2010. december 20-tól elérhetővé teszünk egy olyan alkalmazást, melynek segítségével Ön aktuális nyugdíjpénztári egyenlegéről pontosan tájékozódhat. Szintén nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy minden pénztártagunk számára pontos információkkal tudjunk szolgálni nyugdíjpénztári számlájuk reálhozamáról, ám ehhez szükségünk van a 2010-es hivatalos inflációs adatra, mely még nem áll rendelkezésünkre. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az átlépés esetén felvehető reálhozam nem egyenlő az egyéni számlán jóváírt hozammal; a reálhozam a jóváírt hozam inflációval csökkentett része."

És még egy idézet adaléknak:

"Mindenképpen érdemes tehát megfontolni a maradást:
• Ha Ön bízik abban, hogy a hazai és nemzetközi jogi fórumokra benyújtott jogorvoslati kérelmek eredményre vezetnek. E jogorvoslati folyamatok egyike sem zárul le a kormány által megadott visszalépési határidőig (2011. január 31.), ám az intézkedések jogtalanságának megállapítása esetén a kormány köteles lesz azokat megsemmisíteni. A Stabilitás Pénztárszövetség és az ING Nyugdíjpénztár jelenleg minden követ megmozgat határon belül és határon túl azért, hogy a tagjaink és a magyar társadalom távlati érdekeit sértő intézkedések ellen jogorvoslatot nyerjünk. VAGY • Ha Ön 2011 decemberéig legalább 20 éves szolgálati idővel rendelkezik majd, nem idősebb 52-53 évesnél és stabil, a magyar átlagjövedelemnél nem alacsonyabb jövedelmet biztosító állásban van, valamint már 5-6 millió forintos egyéni nyugdíjpénztári megtakarítással rendelkezik.
• Mivel a kormány igen gyorsan alakítja nyugdíjszabályozást, érdemes megfontolni, hogy családon belül diverzifikáljanak. Azaz két kereső esetén az egyéb szempontokat is figyelembe véve egyikük visszatérjen az állami nyugdíjrendszerbe, míg másikuk pénztártag maradjon. A gyorsan változó jogszabályi környezet és a fent említett kedvezőtlen demográfiai tendenciák közepette, ez a kockázatok csökkentését eredményezi.
• Mindenképpen érdemes megfontolni a maradást annak, akinek várhatóan nyugdíjba vonuláskor sem lesz meg a 20 év szolgálati ideje, hiszen ezen esetben, a jogszabályok értelmében nem számíthat állami nyugdíjra
• Maradni érdemes továbbá azon tagjainknak, akik 2-3 éven belül nyugdíjba vonulnak és jelentősebb összeg gyűlt össze számlájukon, mert a jelenlegi jogszabályok értelmében csak 2013-ig van lehetőség, hogy egy összegben felvegyék magán-nyugdíjpénztári megtakarításaikat.
• A korrekt tájékoztatás elvét követve írnunk kell arról is, hogy az örökölhetőség miatt érdemes maradnia annak a tagunknak, aki súlyos betegségben szenved, és előreláthatóan nem sok nyugdíjas éve lesz.
A legfontosabb érvünk mind közül az első: mindenképpen maradjon nyugdíjpénztári tag az, aki hozzánk hasonlóan meg van győződve a kormányintézkedések káros és igazságtalan voltáról, és hiszi azt, hogy ezt a független jogi fórumok is hasonlóképpen fogják megítélni. Ebben hinni pedig minden okunk megvan, hiszen a szabályozás-tervezet eddig megismert elemei hatalmas felháborodást váltottak ki Magyarországon és külföldön is, és minden alapunk megvan arra, hogy bízzunk a jogorvoslatban. "

Félreértés ne essék, nem kapacitálok senkit semerre, csak azt mondom, hogy gondolkodni kell, ha kevés információ alapján dönthet az ember, akkor az alapján döntsön, csak a lehetőségekhez mérten felelősen döntsön, és ne dőljön be se a populista szövegeknek, se a fenyegetésnek, és ne hagyja magát befolyásolni azzal, hogy mennyire megnehezítik a dolgát azzal, hogy ha a nem nekik (kormány) tetsző döntést hozza, akkor sorban kell állni, meg kevés az idő.

Dr.laikus PhD 2011.01.02. 13:01:22

@Babette_:

"Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az átlépés esetén felvehető reálhozam nem egyenlő az egyéni számlán jóváírt hozammal; a reálhozam a jóváírt hozam inflációval csökkentett része."

Ez azért szép. Szemetek. Nem is értem, hogy emiatt miért nem háborognak. Amit már eladtak az ténylegesen befolyt pénzeszköz, a tőke része.
Igaz befektették megint. Innen elvonni egy ilyen kurflival, hát gratulálok.
Szenátorasszonyunk közgazdasági találmánya. :(((

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.02. 13:12:37

Lehet, hogy már működik a médiatörvény:) mert itt nem látom a kommentedet, csak radarban, szóval:
ez a különbség akkor lényeges jelen helyzetben, ha átlépsz. Ha maradsz, a tiéd a teljes összeg.
Amit még nagyon nem tudok, hogyan fognak számolni, ugyanis:
jelenleg nekem kb 50% az összhozamom, viszont! olvastam olyan számítást, hogy a reálhozam kb 1%-nyi lesz. Nem tudjuk, milyen számítás során jött ez ki, és nem is tudjuk reprodukálni.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.02. 13:35:16

@Dr.laikus PhD: ezek a számok nem segítenek:)

mondjuk ennél még nálunk is jobb a helyzet:

www.desdecuba.com/generaciony_hu/

Leroi 2011.01.02. 13:56:47

Le a kalappal a Hölgyek előtt, minden elismerésem, a pénzügyekben jártasságban a szakmai fölény abszolút, földön-vizen-levegőben...

Dr.laikus PhD 2011.01.02. 15:25:48

@Babette_:

Ne haragudj!
Nem akar elmenni a kommentem.
Remélem ez célba ér...

Dr.laikus PhD 2011.01.02. 15:43:27

@Babette_:

orulunkvincent.blog.hu/2011/01/01/hazudni_harommillio_peldanyban

A törvény és a majdan hatályos.

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700082.tv

Én sem tudok dönteni. Gyereknek is sok pénze van.
Volt munkahelye amelyik hozzájárult a megtakarításhoz, szép hozama is van és most a jövőjéről kéne dönteni.

bauchi 2011.01.03. 09:41:16

@Dr.laikus PhD: Köszönöm,most megint itthon vagyok,mert az ügyeleten,ahol voltam,nincs internet.Ma is odamegyek.

bauchi 2011.01.03. 09:48:47

@Leroi: Az a helyzet,hogy a babaarcom változatlan kb.55-56 és féléve.De az az igazság,hogy igyekszem finom lenni.A betegnek mindig igaza van.

bauchi 2011.01.03. 09:56:00

@tbjárulékfizető: Kösz a választ.Kérdésem,ki a nagyasszony?A másik,hogy kerül ide a Tisza part?Afrikát említettem,de Tisza partot is?Kezdek szenilis lenni.OK,lesznek történetek!

bauchi 2011.01.03. 10:02:39

Nem akartam a magánnyugdíjba belefolyni,nem értek hozzá,de nem is vagyok érintett.
Hanem!
Mi az,hogy Orbánék ezt ellopták!Volt károgás az elmúlt időkben a rohadék komcsik részéről,amig az országot fosztották ki?Tönkrementünk,fizetnünk kell.Nem is folytatom.

Dr.laikus PhD 2011.01.03. 10:42:48

@bauchi:

Amennyiben majd egy évtizedik gyűjtöd a kiegészítő nyugdíjadra a pénzed, a befizetett tőke 50%-al növekszik.
Aztán szoláriumozott szenátorasszony aszongya, hogy veszteséges, majd aztat, hogy magas kőttséggel dolgoznak, holott limitált a költség.
Be lehet szopni, hogy minden rossz, hogy kommunizmus volt 1990 előtt, de annyira nem rossz, és kommunizmus sem volt 1990 előtt.
Szoktam linkelni néha, csak lusták vagytok kinyitni.
A legvidámabb barakk tönkre ment.
Benne azok a vállalatok amiket megvett (mindegy ki), ha felvirágoztatta jól tette, ha tovább adta működő tőke reményében akkor is jól tette.

De Despi be fogja zárni, mert ez nem poltopik.

Hozzá teszem én nagy ellenálló voltam és vagyok, igyekeztem - igyekszem nem a saját jó, vagy jól létem alapján ítélni.
Mondjuk a kapitalizmust még mindig működő képesebbnek ítélem, mint a szocit, de az eredeti kapitalizmus marxi meghatározása alapján, annak kialakulását és vadhajtásait nem tudjuk megúszni még itt ebben a honban sem.

bauchi 2011.01.03. 12:24:52

@Dr.laikus PhD: A rohadt komcsi gyilkos komisszár (nem írom ide a nevét,mert szarként utálom),a mai "főfilózofusok" tanítómestere mondta : a legrosszabb szocializmus is jobb,mint a legjobb kapitalizmus.Persze inkább a fiataloknak írtam.Mi tudjuk ki volt ez a rohadék.
Egyébként nem gyüjtök semmit.
Az aranyeremen kivül,de hálistennek,az sincs.

Krumpli Bogart 2011.01.03. 12:36:38

@bauchi: Minden egyes magánnyugdíj-pénztárban megtakarított forint hiányzott a költségvetésből a folyó nyugdíjkifizetésekre, ezért azt kölcsönből pótolta a kormányzat.
Ezt mindenki szereti elfelejteni.

bauchi 2011.01.03. 12:51:51

@Krumpli Bogart: Csak a komcsik,de ők tudják miről van szó.Remélem soha nem jönnek vissza.

Dr.laikus PhD 2011.01.03. 13:12:58

@bauchi:

Én befejeztem.
Acsarkodva nem lehet értelmesen beszélgetni.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.03. 13:13:25

@Krumpli Bogart: Nyilván, de ezt még az ovis is tudta volna előre, ha már kap zsebpénzt, és azt tudja kezelni.
Viszont ha már megtörtént (lényegében jogszerűen), akkor nem "illik" elvenni (és nem vissza) a magántulajdonban lévő pénzedet(lényegében jogszerűtlenül).

Mindezek mellett belátom én, hogy mi az oka az intézkedésnek,
csak azt nem veszi be a gyomrom, egyelőre csak az állampolgárnak kell számolnia a tettei következményeivel,
az állam simán átterhelheti másra.
De mi vagyunk a faszok, hogy hagyjuk.

ügyeske 2011.01.03. 17:54:31

@Babette_: SZÉPESTÉT, Kedves Orvosok és Kedvetlen Betegek !!

Nos, hamár témánálvagyunk, nemlehet elvitatni, hogy a Magánnyugdíjpénztárak NEM tőzsdézték el senkinek a pénzét, a számok magukért beszélnek.
(Érdekes hogy Csányi Sándorbácsi nemkéri ki a maga és az OTP nevében ezt !!)
www.privatbankar.hu/html/bef/6021.php

tbjárulékfizető 2011.01.03. 18:21:46

@bauchi: megadtam a választ: EKI ( esetleg google)
Én még képviselő korából ismertem
Tisza part: Nálunk szleng ( szűkebb köreimben) Nálad UFO, meg egyéb is lehet, de érthető úgy is, szó szerint, hogy egy ide települt multi szemében mi mik is vagyunk? Tisza parti pápuák.
Lehet, hogy mostanában nem válaszolok, mert most én is kórházba megyek, de majd figyelek. És posztot biztosan nem fogok íni.

ügyeske 2011.01.03. 18:37:28

@tbjárulékfizető: pedig biztosan érnifognak a posztbavaló élmények...

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.03. 18:40:04

@ügyeske: ezt miért nekem? már a múltkor sem érdekelt:)

tbjárulékfizető 2011.01.03. 18:40:13

@ügyeske: remélem, nem. Az utóbbi két évben csak jó tapasztalatom volt.

ügyeske 2011.01.03. 18:54:06

@Babette_: nemkifejezetten Neked, pardőz, csak ugy bele a vakvilágba, ne vedd magadra nem a te inged -:)

ügyeske 2011.01.03. 18:55:22

@tbjárulékfizető: de ha lesz rossz, akkor azt megírod igaz?
Éspersze , a jó élményt is meglehet írni, az is egy állapot.

tbjárulékfizető 2011.01.03. 19:12:45

@ügyeske: nem.Nem lesz rossz. Ha meg jót írok, nem hinnék el, mert mindennek az ellenkezője szokott itt elhangozni.
Pl. a múltkor szemészet ambulancia, onnan neurológia. Felmentem kértem időpontot ( kb 3 hét volt várható) ezzel szemben a doktornő azt mondta, várjak, most ügyel, szaladgál, de várjak. Két órán belül találkoztunk, küldött CT-re ( ügyeleti idő volt már!), megcsinálták, a doktornő kiértékelte, tovább küldött, most nem releváns, hogy hová. na most panaszkodok a 2 óra miatt( NEM) , vagy dicsekszem? Máshol ez nem ment ilyen gyorsan.
Meg egyébként is már gyakorlom a pozitív gondolkodást, minden csak jó lehet! :)

bauchi 2011.01.04. 11:10:32

@Dr.laikus PhD: Bocs,sokat nem voltam itt,elvesztettem a fonalat,ha bántás volt,nem akartam.De,ha komcsi vagy nincs bocsánat.Akkor nincs bocsánat.LEHET nézet különbség.Nincs miről beszélni.

bauchi 2011.01.04. 11:13:43

@Dr.laikus PhD: A másik : lukács györgyről beszéltem.Majd ezt a történelen eldönti.Nem Te nyersz,Tuti.

bauchi 2011.01.04. 11:27:05

A politika, politika.Az ország kettévált.Nálam az ATV-sek seggek.Osszák az észt Észak Koreában és Kubában.

bauchi 2011.01.04. 12:07:47

@tbjárulékfizető: Nem vágom.Komcsikat leszarom.

ügyeske 2011.01.04. 12:13:29

@bauchi: Szépnapot Doktorúr !
Ön egy művelt ember, nem az átlag megvezethető tömeg része, akik beszopnak mindent, amit mondanak nekik.

Neaztnézze kimondja, hanem azt hogy mitmond !!

Ez az átlaghiba, az előitélet, mindenoldalról mondhatnak okosat és igazat és mindegyik oldal megtud vezetni is, az orbitális baromságaival.

Hallgassátok meg Hobo a "Dühöngő vadállat" című számát vagy esetleg a "Senkifalva" címűt és még sorolhatnám!!

bauchi 2011.01.04. 12:36:08

@ügyeske: Hobot nem ismerem,apját inkább.Köszönöm sz elimerést,de a anyám bűne,aki olvasni tanított.18 éves koromig,na jó legyen 23,mindent elolvastam.Nagyapám nyílas volt,a Gundel főszakácsa,legnagyobb a hidegkonyhában,Babics,Szabó Dezső,Sértő Kálmán jó haverja.Az első feleségem zsidó,a fiam is,még van két gyerekem a második házasságból,aranyszíve mindegyiknek.Így elmondhatom : apám és én két dolgot tudtunk csinálni.
Gyereket.
Aki engem kioktat,nyalja ki.Mindent az életről.Aki meg akar vezetni,kösse fel.És ha tuggya ki Bálint Endre,utána beszélhetünk.Vagy Mendelsohn,Brahms,Mahler.

ügyeske 2011.01.04. 13:01:02

@bauchi: ha ugyvetted, hogy kioktatlak, akkor nem bennem van a hiba.
Én s sokmindent hallgattam és olvastam ( jelenidőben is érvényes)
Ugyanakkor hallgattam a Szabad Európát, amikor a Kossuth rádiót illetve a Novi Sad-i rádiót is.
Hobot érdemes meghallgatni, márcsak azért is , mert tudod kivolt az apja.
Ha jóltudom, nagyon gyorsan ki is tagadta az apja, de ezt te tudhatod is.
Így méginkább fogékonylehetsz a szövegeire.
remélem kissé felkeltettem a kíváncsiságodat.
"senki sem tehet a rokonairól és arról kivolt az apja".
(Pokorni Zoltán sem és még sokan mások sem)
gyereket csinálni nem érdem és tudomány kérdése, egy orvos ezt tudhassa :)
Inkább nemmindig csinálni, na ahhozkell tudomány.Te lehet Wass Albertet is olvasol, én inkább Márait, Ungvárit, és hallgatok Bakáts Tibort is.
(és olvastam Gervai András könyvét is a besógó papokról, főpapokról, filmrendezőkről és irodalomkritikusokról is.)
De mennyivel jobb most a szűrösmátyás-pozsgai-csintalan vonal?
és a többi szélkakas?

Apád és te két dolgot tudtatok csinálni?
Mivolt a másik ??

tbjárulékfizető 2011.01.04. 13:09:18

@bauchi: némi oxigénhiány. Ellenőrző vizsgálatokra megyek, meg gyógyszer beállításra
A komcsikat hagyjuk, tényleg undor, viszont a történeteit majd szívesen olvasnám.

ügyeske 2011.01.04. 13:10:24

bocsánat , nem dühöngő vadállat,
ÜVÖLTŐ VADÁLLAT, sorry, sajtóhuba -:)

Üvöltő vadállat

2007 Senkifalva

Temetnek engem, pedig végre élek,
Élve temetnének el a görények.
Sarat szórnak rám, föld lesz, ha kiszárad,
Talán majd a sírban tartom a pofámat.
Jönnek a régiek, jönnek az újak,
Netfüggő mutánsok, álnevekbe bújnak.

Micsoda törpéket szült az elmúlt század,
Sok bogyózó nyulat, aki sosem lázad,
Lesből szart dobálnak hugyszagú narancsok,
Névtelenül írják a sunyi parancsot,
Okádják a mocskot, akár a kanális,
Nekik ez az élet és ez lesz a halál is.

Jönnek jobbról, jönnek balról,
Jönnek lentről, jönnek fentről,
De bárhová nézek, senkisem jön szemből.
Jönnek jobbról, jönnek balról,
Jönnek lentről, jönnek fentről,
De bárhová nézek, senkisem jön szemből.

Tornából felmentett, negyvenéves aggok,
Írástudó szolgák, zsíros tévémajmok,
A gyűlölet ad nekik egyedül örömöt,
Töketlen tőkések, koravén köcsögök,
Butikjuk van, bankjuk, más pénzén firkálnak,
Nyalnak jobbra-balra, holnap kihez állnak?

Üvöltő vadállat, így lettem nevezve,
Hogy ütöm-verem őket, mint egy őrült medve,
Hát ne szarjatok be, rég nem érdemes!
Isten ostora nem egy vén bluesénekes,
Aki se nem trendi, se csöves, se dandy,
Akit se bank, se párt nem tudott megvenni.

Jönnek jobbról, jönnek balról,
Jönnek lentről, jönnek fentről,
De bárhová nézek, senkisem jön szemből.
Jönnek jobbról, jönnek balról,
Jönnek lentről, jönnek fentről,
De bárhová nézek, senkisem jön szemből.

Jönnek jobbról, jönnek balról,
Jönnek lentről, jönnek fentről,
De bárhová nézek, senkisem jön szemből.
Jönnek jobbról, jönnek balról,
Jönnek lentről, jönnek fentről,
De bárhová nézek, senkisem jön szemből.

ügyeske 2011.01.04. 13:20:31

bocs a hosszú posztért, csakmégegyet, kedvcsinálónak...

Túlélő trallalla

2007 Senkifalva

Láttalak tegnap a címlapon, oly büszkén magyaráztad,
Hogy becsület a záloga a megbízhatóságnak.
Hogy megtaláltad magad és nem szégyelled a múltad,
Töretlenül haladsz az úton, ahogy azt másoktól tanultad.

Te mutattál utat Mohácsnál a török seregeknek,
A Gestapónak te írtál ezer névtelen levelet.
Hosszú listát körmöltél, mikor az oroszok bejöttek.
Hóhérkézre adtad Pesten a kölyök felkelőket.

Te fújtál riadót, mikor a Fertő tóban úsztam.
Küldted rám a kutyákat, mikor a drótok alatt kúsztam.
Te zsaroltad meg a fiút, köpje be az apját, az anyját.
Te voltál a szomszéd, mikor a bujdosót elkapták

A kulcslyukon át lestél, amikor a szamizdatot nyomták.
Ott mentél a nyomukban, mikor a röplapokat hordták.
Te vitted fel a zsarukat a Galamb utcába.
Hatvannyolcban tankkal vonultál be Csehszlovákiába.

Te zúztad szét a Kexet, űzted el a Syriust,
Te tiltottad be a „Tortát” és a „Moszkva tér blues”-t.
Pépesre verettél és lefújattál egy koncert után Tatán.
A képembe röhögtél: Most hol a főelvtárs apám?

Önként nyaltad fényesre a rendőrök csizmáját,
S már időben megtudtad a változás óráját.
Most is itt vagy velünk és tudod, ki mit tesz, mit akar,
Nemzetközi voltál, de ma te vagy a legmélyebb magyar.

Úr is voltál, elvtárs is. Lapulsz, de tudom, hogy itt vagy,
Mindent látsz és mindent felírsz, a véred békén nem hagy.
Valakinek most is kellesz, valaki majd felhasznál,
A dzsungelben, a vadállatok között folyton ott jár a sakál.

Hallom, ahogy sompolyogsz mögöttem
Mint egy kamatonhízott lusta kandúr
Fényes pofádon lecsorog a zsír
Tolvaj vagy, nem rabló vagy pandúr

Csóválod a farkad, ha szembejön a kopó
Állsz a tömegben, tapsolsz is, ha kell,
Hegedűs vagy ? Vagy a Gitáros ?
Elkaplak egyszer, hidd csak el!

És ennyi év után is eljön majd az óra,
És mind a hét neved felkerül az ajtóra,
Hiába bújsz az ágy alá, vagy a metrón a klotyóba,
És én lenyomom a kilincset, és megáll a falióra,
Elfogy hét életed s odapiszkolsz a padlóra,
De én nem ütlek meg, nekem az is elég,
Ha mindenki megtudja, ki voltál és ki vagy még,
Élj a Dombon tovább, dagadt Júdás, lompos hülye,
Bennem nem él a bosszú, csak a rock and roll dühe.

Láttam a múltkor tévében, hogy a magyarok vertek egy romát,
Aztán pár héttel később egy másikban a romák egy magyar tanárt.
Európa ránk vár és figyel és én tudom, te szítod a lángot,
Nem oltja el senki, pedig lassan elborítja az országot.
Elborítja az országot. Elborítja az országot.

bauchi 2011.01.04. 13:52:49

@ügyeske: Kösz a választ.Nyilván félreértés volt.Most végre van időm és sakkozom az interneten.Ott is sok szemét van,nem ad visstavágót.Azt próbáltam mondani,hogy apám meg én egyet tudtunk.Gyereket csinálni.
Nem Neked céloztam a kioktatást.Hobotól,ha ránézek,hányingerem van.Szövegét leszarom.Te mit csinálsz,ha olyan emberrel találkozol,aki gusztustalan,büdős és behúgyozik?Előítélet?Legyen.Pokorny más.Egy haverom bent volt a minisztériumban a minisztersége idején.Pokorny akkor egyedül megoldhatta volna cigánykérdést,Európa példájaként,de nem hallgatott rá.Pokorny kapja be.Apja miatt sajnálom,de volt becsület benne,hogy eltűnt egy időre.Nem mint pető.Vass Albert,Márai rendben.De melyik Ungvári?És bakáts?A settenkedő?
Erről egy szót se.A besúgók egy gecik.szűrósmátyás agyilag igen gyenge,Pozsgai művelt,okos,csintalan egy tróger fasz.De kérdezz csak nyugodtan,a véleményem ide írom,ha nem tőrlik.Mint a Heti Válaszban,ahol már 16 nicknevem volt a kitíltások miatt.Tudod,a politikusok lehetnek gengszterek,de akik bírálják őket szemetek és nekik kuss.Ez a média hungary 2011.(lesd a hejesirásom!)

bauchi 2011.01.04. 13:55:53

@tbjárulékfizető: Őszintén kivánok jobbulást!Oxigénhiány hol?Nekem az agyamban volt fiatalkoromban,ha a barlangostestek életre keltek...Istenem,de rég volt...

tbjárulékfizető 2011.01.04. 14:01:35

@bauchi: köszönöm. Jó kérdés, mindenütt. Tüdőfibrózis.
És néha nem tudom eldönteni, hogy sajnálkozik, vagy dicsekszik? :)

bauchi 2011.01.04. 14:03:16

@ügyeske: Akkor a kérdés,mert a versek jók.Ki írta?Ha hobo minden visszavonva,tehetséges,becsületes.De nem csak annak kell lenni,hanem annak is látszani(a la kovácsné,emeszempé-emeszpé)

bauchi 2011.01.04. 14:09:00

@tbjárulékfizető: Hát ez szar,Mitől lett a fibrózis??
Dicsekvés vagy sajnálkozás?
Bizony ez nehéz kérdés.Néha Monknak érzem magam.(ez dicsekvés inkább...)

tbjárulékfizető 2011.01.04. 14:30:59

@bauchi: hát ez az 1 millió dolláros kérdés. Ismeretlen eredetű.
lehet környezeti ártalom is. ( régi épület, gombaspóra, egyéb penészgomba, ki tudja.)
Aki helyettesített 1 évig és az asztalomnál ült, folyamatosan köhögött.
ahogy elköltöztek onnan és az épületet lebontották, jobban lett.
A volt kolléganőm, akivel néhány évig egy szobában dolgoztunk, most kezd tüdő kivizsgálásokra járni, de ő jóval fiatalabb, talán tovább bírta.
Másrészt Ő járt vissza Erdélybe rendszeresen, éppen ő is hozhatott onnan valamit.
Minden segítséget , okosságot elfogadok, de műtét nem jön szóba.

tbjárulékfizető 2011.01.04. 14:58:04

@bauchi: nem. Kértem a kivitelezőt, hogy amikor bont, akkor ellenőrizze, mi van a padló alatt ( hajópadló, 100 éves). Persze, nem voltak alaposak, falat döntöttek, így ez nem derült ki. De a padlástérből, a stukatúr alól berohadt növényi anyag került elő. A falakban nem volt azbeszt.
A ház frissen festett volt, alapvetően jó munkahely lett volna. A kisebbik fiam érzékeny, sok mindenre allergiás. Végighúzta a meszelt falon a kézfejét és azonnal tele lett piros kiütésekkel.
De ez csak egy elmélet. a kolléganők problémája elgondolkoztató, másrészt már gyerekkorban indult a szarkoidózisom.
Szerintem ennyi erről elég, várom a történeteket!

ügyeske 2011.01.04. 15:13:11

Hhhhheee??
"Hobotól,ha ránézek,hányingerem van.Szövegét leszarom.Te mit csinálsz,ha olyan emberrel találkozol,aki gusztustalan,büdős és behúgyozik?"

Mosteztet nemtudom mire vélni ???
Mivan????????????????????????

bauchi 2011.01.04. 18:14:28

@ügyeske: Nagyon nem ismerem fel magam.De nagyon szar.Hadd legyen a titkom.
Utálom a tisztálanokat.

ügyeske 2011.01.04. 18:46:08

@bauchi: aztakartamvolt kérdezni, hogy találkoztál te ilyen állapotban HOBO-val, hogy magaalávizelt??

bauchi 2011.01.04. 23:22:01

@ügyeske: Persze,hogy nem.Személyesen.Se Téged,se Őt nem akartam megbántani.Viszont úgy gondolom,az én ízlésem szerint kulturember ne nézzen így ki.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása