Nincs kapcsolat beteg és orvos közt

2010.11.17. 06:00

Mindenkit Üdvözlök!


Igazából nem is tudjam, hogyan is kezdjem el, mert még nagyon frissek a tapasztaltaim a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházzal kapcsolatban. Sajnos nem a legjobbak!Mindenek előtt a leghibásabbnak magát az Államot és vezetőit tartom, hogy egyáltalán hagyták ás hagyják, hogy az egészségügy ilyen mély szintre süllyedjen!Én egy strumma műtétre kerültem az általános sebészeti osztályra és előtte ott töltöttem két hetet jódos elő kezelésen, mert már olyan túlműködés volt a pajzsmirigyemben, hogy e nélkül a kezelés nélkül nem lehetett volna műteni.

 


A felvételnél még említettem is a férjemnek, hogy itt milyen közvetlenek és rugalmasak és ez milyen jó.Két hét múlva a befekvés napja. Még jó, hogy mondták ne menjünk, csak 10órára, mert sokan vannak hamarabb. Így is rendesen kitöltöttük az időnket du.1-re kaptam is szobát.(Itthon a három gyermekem anyósommal!) Ki sem pakoltam a férjem már ott sem volt, mert, hogy a gyerekek. Szóval, jódos kezelés!Jód az nincs, talán holnap. Ne szedjem a gyógyszereim, majd ők adnak. 15 napon keresztül egyik nap volt gyógyszer, másik nap szedjem az enyémet. Ezt úgy kell elképzelni, hogy Frontin-Xanaxszal helyettesítve, Bisoprolol-Concorral, Propcilt meg nem is ismerték. A jódot harmadik nap kaptam meg, mert akkor érkezett meg a kórházba.Aztán kitalálta valamelyik orvos, hogy miért nem csinálom én ezt otthon, csak a helyet foglalom.Huza-vona, maradtam,mert ott kell, hogy lássák használ a kezelés. Használt!10 nap után műthető lettem.


Végre eljött a nagy nap. Túl leszek rajta és mehetek haza
Csütörtöki nap reggel fél 8-kor tolnak a műtőbe, arra még emlékszem, hogy 7.50-kor rá néztem az órára, aztán a legközelebbi emlékem, hogy ébresztenek , valaki felemel és nekem koppan a fejem. A beteg tologató elfelejtett a fejem alá nyúlni nyaki műtét után, én meg majdnem kikaptam ijedtembe a csövet a nyakamból. Az nap aludtam, délután már jó voltam és nagyon éhes. akkor még nem ehettem. Másnap már ehettem volna csak étvágyam nem volt. Amit addig szerettem, nem bírtam a számhoz tenni. Szóltam nem vagyok jó. Zsibbad a kezem és a lábam. Hol fázok, hol pedig melegem van. Persze ez hiszti. A gyógyszereket ugyan úgy szedjem. Szombaton mehetek haza.


Varratom nincs, mert ragasztották a sebet, ennek mindenki a csodájára járt. Én meg valami eszméletlen rosszul éreztem magam. Ittam tejet, kicsit jobban lettem. Szombat virradóra 2 óra felé ettem három cikk sajtot, mert csak az ment le a torkomon, ettem volna többet is, de csak ennyi volt a hűtőmbe. Szombat reggel jött az orvos aki műtött, hogy nem enged haza, mert itt a hétvége, erősödjek, majd hétfőn. Jó én beleegyeztem, mert nem jól éreztem magam. Az orvosom hazament. Vizit 8-kor szombat reggel egy doktor nő, két hét alatt soha nem láttam. Mondom neki, hogy zsibbad a kezem és a lábam és nem érzem magam jól. Szedjem még a gyógyszereket ahogy eddig. Jó.


Délelőtt 10óra, úgy be görcsöltem, nem kaptam levegőt, nem tudtam kinyújtani kezem, se a lábam. Összehúzott a görcs magzat pózba, nyomtam a csengőt, mint a bolond, amennyire tudtam. Jött a nővér, rámnézett , szaladt ordítva orvosért ás CALCIUMÉRT! Nem véletlenül emeltem ki! Belém nyomtak négy ampullát vénásan, egyet már infúzióba és egy óra múlva még egyet infúzióba! Fél óra múlva tudtam már megmozdulni. Ennyi CALCIUM volt az osztályon! Azóta dadogok, ha ideges vagyok. Kaptam egy CALCIUM hiányos sokkot! És ezzel egy Pánik betegséget. A hab a tortán: szóljak a férjemnek vagy valami hozzátartozómnak, hogy hozzanak be Calcium pezsgőtablettát vagy ampullát, mert szükség lesz rá. Ózdon lakom, Miskolctól 60km-re.


Hétvégén 3óránként van busz. A férjem délbe telefonált elmondtam mi történt, azt hittem szívinfarktust kap! Végül unokahúgom vonatozott a Calciummal 4órát, hogy ne hogy megtörténjen ami majdnem az életembe került. A vasárnap kínszenvedés volt, tele félelemmel és idegességgel végre hazamehetek-e hétfőn. Már jó voltam, de valami ott volt bennem ami nem tetszett. Jött az orvosom, elmondta, hogy nem volt Calcium a szervezetben, mert eltávolították az egész pajzsmirigyet ami a Calciumot termeli. Nem írtak a kórlapra Calcium pótlást, ezt viszont a nővér mondta el. Mindegy hétfőn végre megszabadultam tőlük. A zárójelentésen semmi nem volt leírva, én nem csináltam semmit, örültem, hogy szabadultam. Ma már bánom. Azóta mindenkinek elmondom, hogy milyen rossz a tapasztalatom.


Javukra legyen mondva egy csekélység, nem mindenki egyforma, mert meg is halhattam volna, de aki ott voltak segítettek. Amit viszont tettek felelőtlenség és figyelmetlenség. Az a véleményem, ez már nem kórház, hanem gépezet. Egyik beteg jön-másik megy. Nincs kapcsolat beteg és orvos közt. Pedig a folyosóra két méterenként ki van téve a plakát, hogy milyen jogai vannak a betegnek. Az orvosoknak sem ártana, ha elolvasnák!
Kívánom, hogy senki ne tapasztaljon hasonlót és ha már muszáj és fizetünk érte, akkor viszont a legjobb ellátást kapja!


 

 

 

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használd Kórházértékelőnket!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TamásD 2010.11.17. 06:59:29

A struma szigorúan egy m-el írandó.
A pajzsmirigy nem termel kalciumot véletlenül sem.
A műtét utáni alacsony kalciumszint okozta tetánia valóban kellemetlen, de azért még senki nem halt bele.
Látjátok, milyen jól meragadon a poszt lényegét:)

Leroi 2010.11.17. 07:23:58

Írhatott volna golyvát is, szép magyarosan, a csúnya strumma-strumma- strummadza helyett :)...

Valóban nem Ca-t termel a gl. thyreoidea, hanem a kalcitonin-termelő C-sejtek lettek megpiszkálva, amely anyag a parathormonnal ellentétes hatást fejt ki és a vér Ca-szintjét csökkenti.
4 ampulla Calcimusc azonban keményen próbára teszi a szívet és az erek simaizmaitr...

A Frontin pedig jól helyettesíthető Xanax-szal, mindkettő alprazolam, lényegében azonos, a két béta-blokkoló sem zárja ki egymást, nyugodtan adható egyik, ha nincs a másik.
A kórházi gyógyszerhiány illetve a generikumok térhódítása régóta ismeretes.

Más néven: szegény ember vízzel főz...

Leroi 2010.11.17. 07:28:30

Még mindig nem értem a rinyálás okát.
Megműtötték, jól van, puncto e basta...

Amúgy Borsodban nemcsak a kórház fura,a betegek is tökéletlen balf@szok.
Nem is beszélve Miskolcon az Avason élő pápuákról...

Jobb, ha tőlem tudja a népes olvasóközönség.

P75 2010.11.17. 08:04:32

@Leroi: nekem inkább az szúrt szemet, hogyha a Ca-os eset miatti görcs után lett pánikbeteg - ahogy írja -, akkor mire szedett frontint a műtét előtt...

Dr.laikus PhD 2010.11.17. 08:05:55

@Leroi:

Nem lehetne ezt elkerülni még időben beszélni a beteggel, elmondani, hogy a tetániás görcse nem Ca hiány (persze ez az ő szempontjából szőrszálhasogatás), hanem "nem Ca-t termel a gl. thyreoidea, hanem a kalcitonin-termelő C-sejtek lettek megpiszkálva, amely anyag a parathormonnal ellentétes hatást fejt ki és a vér Ca-szintjét csökkenti."

Szóval beszélni a beteggel, elmondani amit itt leírtál.
Számára érthetően, hogy ne írjon olyat amibe a szakember beleköthet. Egyáltalán ne írjon, mert megértett és ettől elégedett lett. :((((

El Visco Stello (törölt) 2010.11.17. 08:07:57

Az én olvasatomban a cikk éppen arról szól, hogy amit itt most a tanult orvosok elmondanak a posztoló betegségéről, a terápiáról, azt ott és akkor kellett volna elmondani neki. Megint ott tartunk, ahol már annyiszor:
A beteget nem veszik emberszámba, nem avatják be sem a diagnózisba, sem a kezelésbe. Ez óhatatlanul bizonytalanságot, félelmet okoz. Sőt a kezelő személyzet sem kommunikál egymással a betegről, ezért sokszor egymással ellentétes eljárásoknak vetik alá.
Talán nem véletlen, hogy az illusztráción keresztül kapcsolódik a poszt ehhez: egeszseg.origo.hu/cikk/0712/693759/az_orvosi_1.htm

2010.11.17. 09:00:26

Egy háromgyerekes borsodi anyuka arra tippel hogy orvosi mulasztás volt nem-megrendelni a jódot/kalciumot a kórházba. Arrafelé pedig ismerik ezt a fogalmat, hogy "nincs". Btw gratulálok a gyógyulásához!

Ugyandehogy (törölt) 2010.11.17. 09:29:52

Azért van itt egy kis hiszti-faktor....

Dr.laikus PhD 2010.11.17. 09:34:11

@Babette_:

Egy kipakolt pajzsmirigy sok-sok problémát okoz.

Ebbe a felfokozott idegállapot ugyanúgy beletartozhat, mint egy tetániás görcs, főleg ha nem figyelnek erre.

A hiszti ebben az esetben tünet ami evvel jár.

Nem én vagyok, hanem én 2010.11.17. 10:32:40

Na, akkor egy kis élettan...

Naponta kb. 1g kálciumot vesz fel a szervezetünk (a gyermek, a terhes és szoptató nő ennél többet), ennyit természetesen ki is ürít. A kálciumról azt kell tudni, hogy nagyon szigorúan szabályozott a normális szintje, 3 hormon is felelős ezért.

Ebből az egyik a parathormon, amit a mellékpajzsmirigyek termelnek, amiknek semmi közük a pajzsmirigyhez, máshogy is fejlődnek ki, de a pajzsmirigy állományában, vagy a pajzsmirigyibe ágyazva találhatóak. Általában 4 db van belőlük; 2-2 bal és jobb, illetve alul és felül. Feladata, hogy növelje a vér kálciumtartalmát a vesén (visszatartja a kálciumot) és a csontokon (hatására a csontból lép ki a kálcium) keresztül.
A 2. a D-vitamin, aminek a képződésében a parathormonnak is szerepe van. Feladata, hogy a kálcium bélből való felszívódását segítse elő. Tehát ez is emeli a kálcium szintet.
A 3. a kalcitonin, ami a pajzsmirigy C-sejtjeiben termelődik, hatására csökken a vér kálcium szintje, a kálcium beépül a csontokba és kiürül a szervezetből.

A parathormon túltermelés fokozott kalciumszintet, szívleállást okozhat. A parathormon hiánya meg tetaniás görcsöt, ami a gége görcse miatt fulladáshoz vezethet.
A D-vitamin hiánya gyerekkorban rachitist (angolkór), felnőtt korban osteomalaciat (csontlágyulás és nem csontritkulás) okoz.
Viszont a kalcitonin hiány vagy túltermelése nem okoz betegséget.

Ha totális pajzsmirigy eltávolítást végeznek, akkor az esetek kis (1-2%) százalékában, az összes mellékpajzsmirigy is véletlenül eltávolításra kerülhet (nehezen különböztethető csak meg a pajzsmirigytől). Tehát ez egy tudott, lehetséges műtéti következmény, ha megtörténik akkor nem számít műhibának. Ennek az lesz a következménye, hogy pár órával később (mert lebomlik a keringésben még ott lévő) már nem lesz parathormon a szervezetben (kalcitonin sem, de ez mint írtam, nem számít). A D-vitamin ebben az esetben nem számít, mert több hónapnyira elegendő mennyiséget tárol belőle a szervezet.

És ami ebben a leírásban tökéletes, az a felsorolt tünetek, a zsibbadás, és a görcsölés (szép szerzői nevek is szerepelnek egyébként itt a szakirodalomban). A beteget csütörtökön műtötték, péntekre már nem volt a szervezetében parathormon, de csak szombat délelőtt görcsölt be. Tudjátok miért? Mert addig szinte semmit sem evett, nem vitt be kálciumot. Le is írja, hogy amikor ivott egy kis tejet (abban sok a kálcium) jobban lett. Tehát ha eszik és iszik valószínűleg nem lett volna semmi baja. Na, ezért nem volt a kórlapon kálciumpótlásra vonatkozó utasítás... Mellesleg a beteg tüneteit időben fel lehetett volna ismerni, vagy kálciumszintre vért venni...

Viszont a súlyos görcs jelentkezése esetén a terápia sikeres volt.

Vannak dolgok, amik egy életre megmaradnak, ilyen volt gyógyszertanon az előadás utolsó másodperceiben rezignált, szinte monoton hangon elhangzott mondat, miszerint kálciumot vénásan nagyon lassan szabad csak adni, mert mellékhatásként melegségérzet és szívleállás jelentkezhet... Emlékszem, mert az egész évfolyam nevetett, annyira nem illet a melegségérzet mellé a szívleállás... :)

Amúgy a Frontin és a Xanax valamint a Bisoprolol és a Concor hatóanyaga ugyanaz, a Propcil meg propicil tartalmú szer, amit a pajzsmirigy túlmüködésre kapott a beteg. Az eset egy sebészeti osztályon történt. Ott ilyen gyógyszernek nem kötelező lenni. Azért endokrinológián ezt is ismerik...

2010.11.17. 10:50:40

@miklos.rabai: Nem hiszem, hogy így meg tudtam volna fogalmazni. Tökéletesen igazad lehet :-)

Dr.laikus PhD 2010.11.17. 11:34:22

@miklos.rabai:

Ezekért az érthető összefoglalókért érdemes itt maradni.

Nagyon köszönöm!

Appaloosa 2010.11.17. 11:59:47

Ez a kórház melyik egyetem alá tartozik, mint oktató kórház, mióta érdemelte ki ezt a rangot?
A pajzsmirigy túlműködés sok aljas dolgot okoz a szervezetben.
A sebészek ha műtenek, azért tisztában lehetnek az alapvető endokrin betegségekkel, azzal is, hogy mit okozhat az, ha azt a keveset is eltávolítják a szervezetből, amit nem kellene.Hát persze ez nem műhiba.
Nem tudom jól gondolom-e, hogy mostmár szegény páciensnek örökre gyógyszert kell majd szednie, a pajzsmirigy alulműködése miatt.
Remélem rosszul tippeltem.

Dr.laikus PhD 2010.11.17. 12:19:19

@Appaloosa:

miklos.rabai leírt mindent amit tudni kell.

A pajzsmirigyét el kellett távolítani, ezért gyógyszert fog szedni egy életen át, de ennek oka volt.

Appaloosa 2010.11.17. 12:25:35

@Dr.laikus PhD:
Bocs!
Nem olvastam végig, túl hosszú volt.

Leroi 2010.11.17. 13:59:20

@Appaloosa:
Debrecenhez tartozik (DEOEC), néhány osztályon tényleg nagyon elismert egyetemi tanárok (ill. docensek, adjunctusok) dolgoznak, ismerek is belőlük személyesen egy párat.

Leroi 2010.11.17. 14:00:37

@miklos.rabai:
Tökéletes, kedves Kollega...:)

Leroi 2010.11.17. 14:06:45

@miklos.rabai:
Kivéve talán az a mondatod, hogy a kalcitoninhiány vagy túlműködés nem okoz betegséget.
Pajzsmirigyműtét alatt igyekeznek a mellékpajzsmirigyeket megkímélni, a pajzsmirigy C sejtjeit viszont óhatatlanul károsítják. Parathormonja tehát lesz a (részlegesen) thyreoidectomisalt betegnek, kalcitoninja nem.
Valószínűleg egyikünk sem endokrinológus (én nem) és régebbi tanulmányainkra támaszkodunk, de számomra ez így logikusabb.

Irkutszk 2010.11.17. 15:29:40

Sajnos minden gyógyszertár ismeri a "nincs" szót, és minden nagyobb gyógyszertár (itt elsősorban az intézeti gyógyszertárakra gondolok) szerződéseket kötnek a különböző hatóanyagokra, hogy melyik gyártól szerzik be azokat. Ezt általában nem tudják a betegek, mert a dobozon nagy betűvel nem a hatóanyag, hanem a gyógyszer neve szerepel.

1. "nincs": A gyógyszerek beszerzési folyamata törvényileg szabályozott, ami garantálja, hogy azt a gyógyszert, és olyan hatóanyag mennyiségben kapja a beteg, amelyet rendelt neki az orvos. Ennek hátránya, hogy amennyiben az adott nagykereskedő(k)nél nincs készletben a keresett gyógyszer, úgy arra várni kell. Ezt mostanra szerintem minden gyógyszerszedő megtapasztalta a gyógyszertárában, ahova jár. Ugyanez a kórházakban is előfordul, megfejelve azzal az anyagi helyzettel, ahol a kórházak most éppen vannak.

2. szerződések: A következőt tudom javasolni a kedves betegnek (és minden betegnek): Higgye el, hogy az orvosa, a gyógyszerész és a nővérke is tisztában van vele, hogy mit csinál, és milyen pirulát ad az ő kezébe. Amennyiben a beteg tisztán gondolkodik, és tudja, hogy milyen gyógyszereket szed (szokták javasolni, hogy a dobozt vigye be, mert az egyértelművé teszi a dolgot idős betegek esetén is), és el is mondja az orvosának, hogy milyen gyógyszereket szed, esetleg még arról is van tudomása, ha van olyan, amit nem szedhet, mert már próbálta és nem használt/mellékhatás jelentkezett, ezen esetben az orvos az ezekkel a gyógyszerekkel egyenértékű, ÉS a kórházban elérhető gyógyszereket fogja felírni neki arra az időre, amíg a beteg kórházi kezelésre szorul.
Most azt hiszem, sikerült valami nagyon bonyolult mondatot összetennem, de kellemes bogarászást mindenkinek.

Dr.laikus PhD 2010.11.17. 16:11:28

@Irkutszk:

Fogalmam nincs hány nagykereskedő van és nem is kell tudnom.
A rendelőintézet gyógyszertárában még nem fordult elő, hogy ne helyettesítették volna a felírt gyógyszerem.
A lakótelepi patikában ellenben mindig volt, ha nem, akkor másnap megkaptam.
Megbeszélték velem, hogy miből havonta mennyi kell és nem kell várnom sosem.
(mert ő azon kívül, hogy gyógyszerész még kereskedő is).

A nővér mivel van tisztában azt azért nem tudom, de nincs jó tapasztalatom.
Ha kórházban vagyok és fáj valamim, ha nem ugrom ki a bőrömből a fájdalomtól biztosa nem kérek gyógyszert, mert a lázlapomra nagy betűkkel rá van írva mire vagyok érzékeny - de a tapasztalat az, hogy nekem kell figyelnem.

Minden probléma elkerülhető, ha más nevű gyógyszert kap a beteg (persze adagolva kapja csomagolás nélkül, honnan az információ mit kapott?) akkor megbeszélik vele.

Beszéd, beszéd, beszéd......

Off: most kaptam antibiotikumot, de semmit nem használt.Végig gondoltam , hogy miket szedtem már eddig is.
Megemlítettem az orvosnak, fej felkap, enyhe vérnyomás emelkedés és érezzem magam leugatva - mondta kedvesen.
- Miért nem mondta? Ez éppen az!
Éreztem magam leugatva és köpni nyelni nem tudtam, hiszen nem kérdezte, de csak úgy kombinatíve ha belegondol az én koromban más antibiotikum nem volt, erre lehetett számítani. Persze más neve van most,valamint nem orvos vagyok, hanem közgazdász.

Annyira kedves volt, hogy nem mertem vele ódzkodni. :))

Irkutszk 2010.11.17. 16:27:10

@Dr.laikus PhD: Két nagy (egy magyar és egy külföldi tulajdonú) nagykereskedő van, és néhány kisebb, és valóban nem sok köze van a betegnek a nagykereskedőkhöz. A posztom témája az kívánt volna lenni, hogy zárt rendszeren keresztül jut el a gyógyszer a gyógyszertárig (legyen az közforgalmú-, intézeti-, fiók-, vagy kézi gyógyszertár). Tehát nincs válogatási lehetőség, ha valami a konkrét nagykereskedőknél nincs (ebbe még belekavarhat, hogy kivel van szerződés és kivel nincs, és nem tudom, a kórházakban ez hogy zajlik), akkor nem lehet, hogy majd a neten megrendelem, vagy hogy keresek egy másik beszállítót/raktárat, akinél esetleg van abból, amit rendelnék. Ha nincs, akkor várunk, amíg lesz.

Üdvözlöm a lakótelepi patika vezetőjét, pontosan így kell egy helyi betegtársulatot megtartani. A rendelőintézeti gyógyszertár meg jobban tenné, ha eszébe vésné, melyik orvos milyen gyógyszereket szokott írni, és mikor rendel. De ez meg már közgazdaságtan (jé, ehhez már közöd is lehet akár ;)).

Nekem elég szerény tapasztalatom van a kórházi ellátásról (hála Istennek, és elsősorban azért hála, hogy egészséges vagyok), mondhatni kórházban utoljára újszülöttként feküdtem pár óránál hosszabb ideig.

Nem teljesen értem a történetedet az antibiotikummal, ok, rendben, hogy a Semmicillint már nem nagyon használják, de a béta-laktám antibiotikumok klavulánsavval kombinálva ma is az egyik első választás a háziorvosok között (semmilyen protokollt nem tudok, csak a fogyást látom). (Gondolok itt az Augmentinre, Aktilra.)

ondol 2010.11.17. 16:29:07

@Irkutszk: "2. szerződések:"-re
Nem szoktak az orvosok a kórházban a beteg bemondása alapján gyógyszert előírni. Vagy az előző kórházi záróval, vagy szakorvos által kiadott papírokkal kell ám ott megjelenni. Én tudom fejből hogy mit szedek, tudom fejből mire vok allergiás, milyen mellékhatás miatt nem szedhetek ezt azt, tiszta a tudatom, mégsem kérdeztek a gyógyszerekről semmit, hanem tanulmányozták a papírokat, és másnap a beteglapon minden fel volt tüntetve.
Nincs minden gyógyszer kéznél a kórházakban, ezért jobb ha viszek magammal mindent, amit szedek.

Magam részéről nem igen szeretem, ha a beállt és bevált gyógyszereimet megváltoztatják valami egyenértékű másra:-D

Monnyuk tudnom kellene, hogy az egyenértékű alatt mit is kellene érteni, hatóanyagot, vagy hatást.

Irkutszk 2010.11.17. 16:35:40

@ondol: Ez most kissé szakmai lesz... A generikus gyógyszereknél bioekvivalenciát mérnek, ami azt jelenti, hogy azt kell bizonyítani, hogy ugyanúgy szívódik fel, fejti ki hatását és ugyanolyan módon ürül a szervezetből a generikum, mint az originális szer.

Senki nem szeret változtatni a bevált régin, ezt én túlságosan is jól ismerem. Általában a térítési díjak különbözete szokta meggyőzni a beteget a váltásról, és ha a beteget meggyőzi, akkor a kórházat ne győzné meg?

Irkutszk 2010.11.17. 16:36:28

kiegészítés: a hatóanyag és a hatóanyag mennyiség (természetesen) ugyanannyi mindkét gyógyszerben.

ondol 2010.11.17. 16:53:23

@Irkutszk: Úgy kell értenem hogy az originális gyógyszerek szabadalommal védettek, míg a generikus készítményeknél nem kell megismételni az összes klinikai vizsgálatot? Elegendő a bioekvivalencia igazolása, ill elég hivatkozni az eredeti szer klinikai adataira? Nem kell szabadalmi eljárás sem?

Ha ez így van akkor, én csak generikus gyógyszert gyártanék, klinikai kutatást meg szívják a többiek.:-D

Irkutszk 2010.11.17. 17:17:12

@ondol: A generikus gyógyszert akkor lehet piacra dobni, amikor az originális szabadalmi védettsége lejárt (ez a hatóanyag szabadalmi védettségét jelenti).
Az összes vizsgálatot nem kell elvégezni, de azért a bioekvivalencia tesztek sem két fillér. Mindenképp töredéke az originális szerek kifejlesztési árának, ennek megfelelően a profit is töredéke.

Nem volnál egyedül a piacon a generikum gyártással, attól tartok. Az előző posztodban pedig épp hogy kifogásoltad a generikumok túlságosan sokféleségét, hiszen "Magam részéről nem igen szeretem, ha a beállt és bevált gyógyszereimet megváltoztatják valami egyenértékű másra". ;)

rikavagyok 2010.11.17. 17:17:29

@ondol: Igen, csinálják is sokan. De originális készítményt is megéri gyártani, mert ha bejön, ugye 20 évig szabadalmaztatva vagyon, így a sikeres molekula addig neked fizet, nem is keveset. Utána lekoppinthatja bárki, leesik az ára (generikumok ált. töredék áron vannak)... de addig ha bejött rég gennyesre kerested magad.

Motorpenis 2010.11.17. 17:18:13

@ondol: (Különben az originális gyártók idővel saját, eredeti termékük generikumát is piacra dobják valami leányvállalatuk révén, szóval ráfaragnál.)

Motorpenis 2010.11.17. 17:19:32

@Dr.laikus PhD: Mi az, hogy úgy érzed, "nem hat" az antibiotikum? Azt nem neked kell érezned, hanem a baktériumoknak. Az AB nem fájdalomcsillapító.

Dr.laikus PhD 2010.11.17. 17:19:55

@Irkutszk:

Tetrán volt a lánykori neve.... :)))

Irkutszk 2010.11.17. 17:20:03

@Motorpenis: Azért vannak egy páran, akik csak generikum-gyártásból is megélnek. :)

Irkutszk 2010.11.17. 17:21:43

@Dr.laikus PhD: OK, így már egészen más a kép. Köszi!

Dr.laikus PhD 2010.11.17. 17:22:12

@Motorpenis:

Nem írtam ilyet és nem én állapítottam meg, hanem az orvos nem lát javulást.
Én sem, de ez most mellékes.

Tényleg aranyos volt a dottore, nem bántásból mondtam. Ha egy orvos le akar teremteni beteget jogosan vagy nem szerintem ezt így kell.

Leroi 2010.11.17. 17:59:52

@ondol:
Az egész ügy a pénz körül forog.
Az OEP a templom egerével egy sorban menetel, minden garast a fogához ver, ezért volt kitalálva az az agyrém, ami a világon máshol nem fordult, nem fordulhatott elő, hogy Ágikáék besorolták vörös-sárga-zöld-szürke sávokkal jelölt kategóriákba a gyógyszereket. A drágább, nagyobb tb.támogatású gyógyszerek képezték a vörös sávos kategóriát, ha felírta a háziorvos, cumi volt, kemény büntit fizetett, a zöld sávosakért nem járt fenékbekuki, a szürkéken nem volt támogatás.
Nos, a zöld sávos gyógyszerek között voltak a generikumok.

Az más kérdés, hogy a jól lobbizó gyógyszercégek (értsd: hatalmas kenőpénzekkel MEGVETTÉK a felelős OEP-vezéreket) termékeit csont nélkül elfogadták és első referenciasorba tették be.
Így járt egy bizonyos típusú antiaggregáns-kombináció, (ASA-dipiridamol) első választandó szer lett stroke prevencióban...na ennél a dipiridamolnál kib@szottabb szívgyilkos szert még nem gyártottak, a cég (a kis ügyes) mégis kivajazta magának odafennt, hogy a szakmai kollégiumok "elfogadják".
Nincs korrupció, niiiiiiiincs, tökre nincs...

tódór piroska 2010.11.17. 18:10:32

@Dr.laikus PhD:

A Tetranra gyakorlatilag már minden baktérium rezisztens, néhány speciális (főleg bőrgyógyászati) indikációt leszámítva, ma már nem használatos/andó. Egyik származéka, a doxycyclin enyhébb légúti infekcióban (értsd: ami magától is gyógyul) még kelendó, de az sem ér sokat.
@rikavagyok: az originális szerek védettsége nem 20, hanem 10 év.

Irkutszk 2010.11.17. 18:19:44

@tódór piroska: Ne viccelj velem, 20 év az! Csak elvisz belőle a kutatás 16-ot (na jó, 12-16-ot, na meg ahogy én legutóbb tanultam, 1.2milliárd dollárt). Aztán a 20 év lejárta előtt találva újabb indikációt lehet +5 (?) év védettséget kérni.

Irkutszk 2010.11.17. 18:44:40

@Leroi: Én kevésbé szeretném megriasztani a laikusokat, de természetesen, ahol pénzek forognak, ott korrupció is van. Ugyanakkor az én meglátásom inkább az, hogy ha Magyarország olyan nagyon jó anyagi helyzetben volna, amilyenben nincs, akkor ezek a lobbik is sokat vesztetének az erejükből.

Illetve még a témához tartozik, hogy nincs olyan ország, amely képes lenne az egészségügyét 100%-ig finanszírozni. Ma olvastam valami indexes cikk fejlécében, hogy az USA GDP-jének 17%-át költi egészségügyre (és az sem elég!).

tódór piroska 2010.11.17. 19:08:29

@Irkutszk:
Igazad van, valóban annyi, csak elsőre nagyon soknak tűnt a 20 év.

"Amikor egy gyógyszergyár kifejleszt egy új hatóanyagot, szabadalmi védettséget kér, ezáltal biztosítva azt, hogy ezt az új hatóanyagot a szabadalmi idő lejártáig csak ő forgalmazhassa (ezek az originális gyógyszerek). A szabadalmi védettség ideje országonként eltérő lehet, de átlagosan, Magyarországot is beleértve, 20 év. A szabadalmi idő lejárta után az adott hatóanyagot tartalmazó gyógyszerkészítményeket már más gyárak is előállíthatják és forgalmazhatják.Az innovatív gyógyszer,más néven originális gyógyszer olyan új hatóanyagot tartalmazó és új terápiás lehetőséget nyújtó gyógyszer, melyet a gyógyszeripari vállalatok több évtizedes kutatómunkával, nagy szellemi és anyagi ráfordítással fejlesztenek ki. Sokszor több száz kutatónak, kutatócsoportoknak a tudását, tapasztalatát, szakértelmét, 10-15 éves munkáját testesíti meg egy innovatív gyógyszer. E hatalmas szellemi befektetés mellett, az innovatív gyógyszer kifejlesztése igen nagy anyagi ráfordítást, befektetést is jelent: átlagosan 800 millió USA dollárba kerül, időben pedig 12-15 évet vesz igénybe. Az újonnan kifejlesztett gyógyszert, pontosabban annak hatóanyagát termékszabadalmi oltalom védi.

ondol 2010.11.17. 19:08:48

@Irkutszk: más szedni, és más gyártani.
Szedek Procoralant(ivabradin), Diovant(valzartan), ezekről pld. honnan lehet tudni, hogy eredeti-e, vagy generikus.

A generikus gyógyszereket önkénteseken próbálják ki, hogyan mérik amit mérni kell?

Nem kifogásolom a generikumok sokféleségét. De magam nem szeretném, hogy a jól bevált gyógyszereket lecserélné az orvos, netán a gyógyszertár. 2 évbe telt mire megtaláltuk a megfelelőeket(szívinf.), addig a mellékhatások domináltak, pusztultam el tőlük.

Irkutszk 2010.11.17. 19:35:17

@ondol: @ondol: Hogy melyik originális, azt ált. csak szagember tudja. A két említett gyógyszer nem fut más név alatt, egyébként.

Nem szeretnék butaságot mondani a bioekvivalencia vizsgálatokról, úgyhogy inkább nem mondok semmit. Sosem dolgoztam gyógyszergyárban, sosem vettem részt ilyen kutatásban. Sok esetben a hatóanyagot a generikus gyár az originális gyártótól vásárolja, illetve az is előfordul, hogy az originális gyártó kihoz egy ön-generikumot. Ilyenkor ugyanazt a tablettát más néven is forgalomba hozza, hogy visszacsípjen vele egy darabot a generikus gyártók miatt elvesztett profitból.

pakesz (törölt) 2010.11.17. 23:12:54

@Irkutszk: processzoroknal is meseltek pont ezt... anno a 386 / 486 kapcsan, ez egy ismert formula eladjak ugyanazt aztan a parázok/figyelmetlenek meg vegyek csak a dragat

2010.11.18. 10:56:24

@Irkutszk: Na igen, két dolog miatt soha nem lesz elég pénz az eü-ben: egyrészt a tudomány fejlődése túl gyors, hogy felszereléssel és infrastruktúrával naprakészen követni lehessen, másrészt meg az egészség egyre inkább felértékelődik, és ma fiatalok közül senki nem akar meghalni minimum 70 éves kora előtt.

qbr 2010.11.18. 14:48:23

@Leroi:
@miklos.rabai:

Ezt írta a posztíró
"Ne szedjem a gyógyszereim, majd ők adnak. 15 napon keresztül egyik nap volt gyógyszer, másik nap szedjem az enyémet"

Az oké, hogy átállítják generikumra a kórházi tartózkodás alatt, de azért az nem az igazi, ha egyik nap ezt szedi, másik nap a sajátját. 10-20% hatékonyságbeli különbség simán lehet két ekvivalens gyógyszer között, és akkor honnan mondja meg az orvos, hogy a folyamatos váltások miatt, vagy egyéb okokból ugrál a vérnyomás.
El kéne dönteni, hogy vagy van gyógyszere az osztálynak, vagy nincs.

Leroi 2010.11.18. 21:55:16

@ondol:
Ha elmondom, hogy ennek a húszperces bemutatónak az eldalolásáért mennyit csengetett ki a generikumgyártó gyógyszercég a...szerzőnek, akkor itt sok koszorúér görcsbe fog rándulni.
"Véletlenül" ott voltam a szerző egy hasonló előadásán...

tisztító 2010.11.18. 22:57:59

Gógyszer az nincs elegendő a szóban forgó kórházban viszont van 40 millió egy ügyvédi iroda foglalkoztatására.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása