A férfiak ilyenek, hisztiznek

2010.11.10. 06:00

Elég távoli a történetem, de remélem azért nem baj, hogy elmesélem. Sógorom 2007 novemberében vadászat közben rosszul lett, erős mellkasi fájásai voltak,égett a nyelőcsövénél zsibbadt a keze ,fájt a háta nagy fájdalmai voltak, míg a csornai Margit kórház kardiológiai osztályára került. Itt ekg-t csináltak neki, ami nem mutatott ki semmit.

 

 

Az ügyeletes dr-nő mást vérnyomást mért, majd a sógorom feleségével közölte, hogy a férjének nincs semmi baja, hisztizik,a férfiak ilyenek, majd másnap hazaengedték.


Pár nappal később a háziorvos beküldte újra vizsgálatokra, mert újra fájásai voltak, de ismét hazaküldték. a háziorvos augmentint irt fel neki, mert valamiféle gyulladásra tippelt! Feküdt otthonában az elkövetkező napokban, fájásai voltak de nem olyan erősek. majd egyik hajnalban felkelt , miközben a kávét melegítette, összeesett és meghalt!


A mentő Győrből ért ki elsőként,holott Csornán is van. Kb. fél,háromnegyed óra múlva érek oda. Hiába élesztették újra, nem sikerült. A boncolás szívburok repedést állapított meg. úgy gondolom az orvosok óriási hibát követtek el, megbocsájthatatlan, amit csináltak.


Miért engedte haza másnap, miért nem csináltak ultrahangot, ami kimutathatta volna,hogy valami baj van a szívével. 40 éves,életerős fiatalember volt, egy 4 éves kislány apukája. Ha vették volna a fáradtságot és jobban figyeltek volna rá, még ma is élne...
 

 

 

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használd Kórházértékelőnket!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.11.10. 15:05:35

@batgirl: Ez így szép, mármint nem csupán kritizálod, de valóban nem is fogyasztod. Megkövetlek a kettôs mérce implicit gyanúja miatt.

Amúgy a vadász magának öli meg, amit megeszik. Én jelenleg nem tudnám hogy kezdjek neki, de megtalálnám az állatölés módját, ha ezen múlna hogy ehetek -e húst. Mert én a húst nagyon szeretem :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.11.10. 15:09:48

@szomorutojas: Két fiam is szereti. Nem vagyok agitátor, mindenki maga döntse el, hogy mit eszik. Egészségedre:)

ondol 2010.11.10. 16:16:04

@Irise: "A kardialis rizikofaktorok: magas vernyomas, dohanyzas, diabetesz, magas koleszterinszint"

Ez a hivatalos hablaty. Te és a többi orvos tudjátok, hogy nem igaz minden betegre, mert van akinél egy rizifaktor sincs meg, és döglődik az infarktustól.

Mindig kimarad az előadásból, a főok, hogy miért meszesednek el az emberek? Mi okozza a meszesedést, aminek a talaján történnek meg azok az események, amik a plakkal kapcsolatosak stb....bárhol az emberi testben. A Főokot kellene ismerni, és ennek függvényében fiatal kortól védeni az emberi szervezetet, hogy ne meszesedjen.

Mitől meszededünk?????

ondol 2010.11.10. 16:16:50

meszesedünk na:-)

tisztító 2010.11.10. 17:09:09

sajnos a keringési betegségen elhunytak számát illteően vezető helyen állunk.

Részvétem.

Az előadott betegségről csak annyit hogy a kórházban is elhunyt volna ha történetesen már bent fekszik.

Az én testvérem is /45 éves férfi/ hasonló tünetekkel halt meg egy szívkórházban.Ott sem tudtak vele mit kezdeni.
A főorvos szerint "szétrobbant " a szíve

orövoár 2010.11.10. 17:25:23

@ondol:

"a nanobaktériumok szinte minden vizsgált állati és emberi testnedvben - vérben, nyálban vizeletben stb. - előfordulnak. A kutatók arra következtettek, hogy a parányi "kórokozók" valószínűleg szerepet játszanak az abnormális ásványlerakódásokkal kapcsolatos betegségekben, így például a vesekövek, érelmeszesedések kialakulásában."
Forrás:
www.origo.hu/tudomany/20100114-megsem-elolenyek-a-nanobakteriumok.html

VAGY ÍGY VAN, VAGY NEM.

[c] 2010.11.10. 17:31:04

@gld: Komoly hivatás? Igen, azé a vadászé, aki a vadállományra ügyel és a populáció szabályozásával (is) teremt a vadak számára optimális életfeltételeket. De a hobbivadászat csak hobbivadászat, nem hivatás, és szerintem hobbivadászból van több.
(Nem tudjuk, a posztíró sógora mely kategóriába tartozott.)

cenzorilla 2010.11.10. 17:42:19

Az étrendünk választás függő.

A gorombaságokat törölni fogom és a minősítést is.

aesculap 2010.11.10. 17:55:28

3 évtizedes kórházi orvosi munka és közel 100.000.- beteg kezelése után kb 10 aorta dissectiós (főütőér repedéses) betegre emlékszem saját gyakorlatomból. Kb felénél csak a kórboncolás során derült ki a baj, 5 esetet élőben felismertünk, 3 beteg került műtétre és egy gyógyult fel.

A tankönyvek igazat írnak: nehezen felismerhető és nagyon rossz prognózisú betegség.

Sanyi 2010.11.10. 17:57:42

@batgirl: Ha mar vadaszatrol van szo, sokkal jobb egy levadaszott allatnak az elete addig amig taplalek nem lesz belole mint egy csirefarmon nevelt csirkenek. A csirkefarm, libatomes, stb. sokkal kegyetlenebb eletet es halalt biztosit mint a vadaszat (ahol akarmilyen technikaval megy a vadasz is poruljarhat, ha mas nem akkor egy masik vadasz loheti le). Ha mar valami ellen fel lehetne moralisan lepni az a tomeges allattartas (csirkefarm, 2 m2-re bezart diszno, 3 m2-re bezart marha, stb. Horgaszat? Ne egyunk halat se?

Szoval, a vadaszat a nagyipari hustermeleshez kepest allatkinzasban sehol nincs. Az ember (sot meg a csimpanz is) eszik hust, vannak paran akik nem, de a tobbseg igen. Ha meg nem lonek ki a rotvadakat (ozek, szarvasok) akkor termeszetes ellenseg hijjan tulszaporodnanak es felkajalnak az osszes erdot es telen meg elelemhianyban pusztulnanak, hacsak nem etetjuk oket.

Valamelyik szigeten (most nem emlekszem hol) az ember sikeresen kiirtotta az ottani kis testu ozek ellenseget ami miatt azok tulszaporodtak, stresszesek lettek es szinte mindegyikben fizikai elvaltozast okozott a tulzott suruseg per km2...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.10. 18:06:35

@cenzorilla: Héló-héló!

Ez nem gorombaság volt, és nem is minősítés...

ondol 2010.11.10. 18:07:02

@orövoár: Olvastam ezt a cikket.

Tudományosan megalapozott bizonyíték kellene.
Monyuk rajtam ez sem segítene, de másoknak jól jöhetne...

Csore60 2010.11.10. 18:13:27

Kicsit cinikusnak tűnik elsőre, de sajnos igaz az állítás, hogy az emberek tekintélyes része a tudatlanságba hal bele. Nagyon tájékozatlanok vagyunk a szervezetünk működésével kapcsolatban, keveset tudunk az életmód és az egészség összefüggéseiről, de ha tudunk is valamit, többnyire nem törődünk vele.

A keleti emberek azt mondják, furcsák a nyugatiak, három nappal a haláluk előtt szeretnének meggyógyulni. Mi akkor megyünk orvoshoz, amikor nagy a baj, és haragszunk az egészségügyre, mert nem, vagy alig tud segíteni, de legalábbis nem tud csodát tenni. Egy súlyos betegségnek szinte mindig vannak előzményei, csak nem törődünk vele. A szervezetünk, meg amíg bírja, kompenzál, aztán látszólag egyik napról a másikra "feladja".
Szóval meg kell tanulnunk napi szinten figyelni az egészségünkre, és sokkal többet foglalkozni a megelőzéssel.
Bizony nagy tragédia, mikor fiatal életerős, családos emberek halnak meg látszólag ok nélkül.

Cartman (ex Cartman) 2010.11.10. 18:23:39

@kolbászoszsömle:
Kb. ez volt az első dolog, amiben egyetértettünk itt a blog.hu-n, viszont ezt meg azonnal törölték... :)

iovianus 2010.11.10. 18:24:18

@batgirl: A vegetáriánus indián szó. Jelentése: béna vadász...

Remélem tudod, hogy hús híján a gyermekeidtől olyan fehérjéket vonsz meg, amiket a saját szervezetük nem tud előállítani. Olvass ennek utána, mielőtt gyerekes meggyőződésből ártasz magadnak és gyermekeidnek.
Ha ezzel végeztél, javaslom, gondold át, milyen állat húsát fogyasztanád: A tescós disznóét, aki nem látott soha füvet de rendes kukoricát sem, és egy mészáros lemészárolja vagy vadhúst...

A posthoz: fura hogy az ekg semmit sem mutatott. Egyébként egy UH talán jó lett volna. Sajnos.

Utó Pista 2010.11.10. 18:27:49

Én, mint laikus, a tünetek alapján rögtön koszorúér görcsre gondoltam, de egy végzett "orvos" nem.
A férfiak hisztiznek....a legősibb mesterséget űző, egyenesági nőnemű felmenődet...."kedves" doktornő!!
Pont a férfiak mennek a legkésőbb orvoshoz..

meronem 2010.11.10. 18:28:46

@Irise: "Erosen gondolkodom,de trauma nelkul nem tudom,hogy lehetne hirtelen szivburokrepedes."
Nagyon hipotetikus, de nem lehet, hogy az ismétlődő puskalövésektől, a puskaagy visszarúgása miatt keletkezett (ismétlődő) trauma? Balkezes volt a szegény apa?

gipsz1234 2010.11.10. 18:30:16

Nem szeretnék a csornai Margit kh Kardiológiai osztályára kerülni. A beteg panaszai egyértelműen coronaria betegségre utaltak. Korábbi beíró szóba hozta a dissectiot, ez valóban sokkal ritkább mint az akut coronaria syndroma. Akut coronaria ügyeleten ilyen esetben még akkor is sürgősséggel coronarographiát végeztek volna ha a betegnek nincs enzim realase-e. (CKMB, Troponin I vagy T emelkedése)Ha avizsgálat pozitív akkor PCI, általában ballon vagy stent. Bizonyos esetekben urgens CABG mútét. Dissectio esetén, a megoldás attól függ hogy van e egyéb szerveket érintő szövödmény, a Stanford, vagy DeBakey klasszifikáció szerint hova sorolandó. Érszakaszcsere, Bentall mútét stb.

gipsz1234 2010.11.10. 18:31:31

@meronem: Semmi (fizikai értelemben) köze nincs a vadászathoz a betegségének.

iovianus 2010.11.10. 18:32:19

@meronem: jajajajajjjj...
Látott már puskát, és hogy hogyan lőnek vele? A vállízületben támaszkodik a puskatus, az erőt az ízületre viszi át, majd a csontokra, és eloszlik. Ennek semmi köze ahhoz.
Vmi más baja lehetett az elhunytnak, amivel nem ment el orvoshoz, nem tudtak róla, és ahogy fentebb vki írta, nem tudta tovább kompenzálni a szervezet a bajt, és feladta.
A megelőzésre kell helyezzük a hangsúlyt!!

ondol 2010.11.10. 18:45:00

@iovianus: jaaaj aj:-)

2x volt orvosnál...

Nekem tetszik a háziorvos gyógyszerelése is.... biztos megelőzésre adott augmentint, EKG helyett ... a gyulladást megelőzte az biztos:-(

[c] 2010.11.10. 18:45:49

@iovianus: "Remélem tudod, hogy hús híján a gyermekeidtől olyan fehérjéket vonsz meg, amiket a saját szervezetük nem tud előállítani."

Erre ott vannak a tejtermékek, nem? Vagy az kevés?
Aki elvből vegetariánus, az rendszerint fogyaszt tejterméket.

iovianus 2010.11.10. 18:48:25

@antiszociális exlúzer: a tejtermék az nem hús. Ezért különíti is el a kettőt az irodalom :D

@ondol:

nem nem, félreért!megelőzően kellett volna orvoshoz menni, nem amikor már baj van!PL egy vérképre: ilyenen már látszódhat pl, ha vérsűrűséggel vannak gondok. Persze egy ilyen esetet mint a fenti, nehéz előre látni.

Lotyó Bridzsida 2010.11.10. 18:51:16

Az jut eszembe, hogy túl sokat várunk az egészségügytől. Aki "meg akar halni" az úgyis meg fog halni. De ehhez a gondolkodáshoz szükségeltetik "egyfajta" világnézet (inkább valóságnézet).
Ez a hozzátartozók számára bizonyára elfogadhatatlan, hogy a szerettük így hal meg, de úgy, ahogy a születés, úgy a halál is "normális" dolog a maga nemében. Ez a MIT. Csak el kell tudni fogadni a HOGYANT is.
Az orvosok tudása és a tudomány jelenlegi állása véges, mi mégis végtelen hatalommal ruházzuk fel őket. Nagyon együttérzek a hozzátartozókkal, de alázatot kell mutatnunk a létezésnek. Tisztelni kell, hogy ki mikor akar eltávozni innen és annak örülni, hogy egyáltalán itt volt, nem azt átkozni, hogy miért ment el és hogyan.
Bocs az agymenésért...

Leroi 2010.11.10. 19:12:07

Részvétem a posztolónak...:(
Pericardiumtamponád?
Mindenesetre eléggé asymptomaticusan fejlődhetett ki ama "szívburokrepedést" előidéző betegség.
V. cardialis aneurysmaruptura?
Az valószínűbb talán.
A vadászok mozgékony, eléggé egészséges életmódot élő (plusz-mínusz alkohol)
egyének.
Mindig csodáltam őket, idén én is vadászvizsgáztam volna, nem jött össze időhiány miatt, jövőre talán.

Leroi 2010.11.10. 19:15:37

@batgirl:
Az EKG görbéidből kiszámítható a freki, azonkívül a tachycardia típusára is tud következtetni a cardiológus, de bármilyen belgyógyász vagy háziorvos is.

[c] 2010.11.10. 19:18:39

@iovianus: Igen, de a tejtermékben is van állati fehérje. Tojást is ehet az, aki elvből vega.
Megjegyzem, én a gyerekkorom nagy részét úgy töltöttem, hogy nem ettem húst. Egyszerűen utáltam.

Ezzel együtt gyerekeket én sem nevelnék vegetarianizmusra.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.11.10. 19:21:34

@Leroi: A Vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez.
Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel.
Elvezet a természet és a hozzá tartozó jelenségek elmélyült megfigyeléséhez.
A Vadászat megfelelő irányba tereli a vadász személyiségének alakulását.
Olyan etikai értéket fejleszt ki benne, amely nélkül a vadászat csupán az ösztönök gyarló megnyilvánulása volna.

dekonstruktőr 2010.11.10. 19:21:55

@Irise: Nem vagyok orvos, de a dissectio leválás, a rupura törés (több nyelven is), az aortát asszem hatodikban tanítják. Nem olyan nehéz megérteni. A "gyok"-hoz már csak a gyok-vonás kell-:)

dekonstruktőr 2010.11.10. 19:23:11

@szomorutojas: Elnézést, de a vadászat, amelyért én sem rajongok, sőt, ennek a történetnek abszolút mellékszála... Szóba sem kellene hozni...

Attila64 · www.sagaontour.ca 2010.11.10. 19:24:20

"... rosszul lett, erős mellkasi fájásai voltak,égett a nyelőcsövénél zsibbadt a keze ,fájt a háta nagy fájdalmai voltak,"

És a dokinő ennyi panaszra csak annyit mondott: nem hiszem el! (= a férfiak hisztiznek!)

Szép.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.11.10. 19:26:54

@dekonstruktőr: szerintem oda se figyelj ezekre a kommentekre.

kerecsen2010 2010.11.10. 19:39:59

Nem pártolom az otthon szülést, de azért nem ártana, ha Geréb Ágnes mellett egy-két ilyen orvost is talpig bilincsben vágnának előzetesbe. Gondolok itt arra a fickóra is, akit most egy évre (!) kitltottak a műtőből, mert már a második páciensét tette el láb alól.

kerecsen2010 2010.11.10. 19:51:47

Irise és Rába Milós párbeszéde kezd emlékeztetni az aktuális Dr. House részre:) Bár House nem mondana olyat, hogy ha nincs rizikó faktor, akkor nem indokolt a szív ultrahang meg a CT. Mire ebből a kiváló vidéki kórházból kirúgták a haldoklót, ő már agyműtétet is végzett volna rajta:)
Részvétem a hozzátartozóknak.

kerecsen2010 2010.11.10. 19:52:45

Bocsánat, Rábai Miklós.

Leroi 2010.11.10. 19:53:54

@szomorutojas: Köszönöm, ez így nagyon igaz és szép...

kvadrillio 2010.11.10. 19:57:33

tipikus szívproblémára vagy infarktusra utaló tünetegyüttes.
aki ezt nem ismeri fel, az nem igazi orvos.
ha ez így megtörtént, ott az orvosok életveszélyesen,halát okozóan nagyot hibáztak.
de, hát manapság egyre több a rossz,nagyon rossz diagnoszta.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.11.10. 20:05:29

@Leroi: Idegen tollakkal ékeskedem, de megragadom az alkalmat, hogy jó szívvel ajánljam Hobotól a Vadászatot, ahol a fent idézett alapelvek prológusként elhangzanak.

adamantium 2010.11.10. 20:08:16

szal én sem értem a szívburokrepedést, bár láttam már, de szíven szúrtnál :D csak úgy magától nem következik be még szívtamponádban sem.
szerintem a betegnek aorta dissectioja lett, ami nem azonos az aorta megprepedésével, bár tudom, hogy keverik. a dissectio során különböző okokból az aorta (esetleg más nagy erek) belső rétege felválik és alája vér kerül, ezáltal az ér lumene megkettőződik. alattomos nehezen észrevehető betegség, kezeletlenül előbb-utóbb halálhoz vezet (kezelve is általában) ellentétben az aortarupturához, mely előbb vezet halálhoz (minthogy a beteg beérne a kórházba)
a mellkasi fájdalomról, leggyakoribb oka messze nem a laikusok által egyből feltételezett koszorúérproblémák. eleve a szívinfaktusok jelentős része nem is okoz fizikális fájdalmat, jelentős részük nem is látszik az EKG-n. persze van labor: CK, CKMB, Troponin T ezek már sokkal érzékenyebbek és minden kardiológia előszeretettel csinálja őket, tehát szerintem Csorna is, nem is drágák tehát ez szerintem meg lett csinálva, viszont az aorta dissectiora nem érzékenyek. elenben pl ha sokat lődözünk akkor attól roncsolódhat a mellizom, mioglobin kerül a vérbe és már rögtön megvan a fals pozitív labor (ezt csak feltételezem mert a hasonlóan izomelhalással járó crush és compartement szindrómákban bekövetkezik). na és, hogy szinezzük a képet és lássa a laikus, hogy nem egyszerű a világ: van egy állapot amiben van EKG jel, kiemelkedően magasak a szívenzimek, persze gyorsan megcsináljuk a koronarográfiát és semmi, mert ez egy "szimulált" infarktus, tako tsubo-nak hívják, igaz nagyon ritka :)

kerecsen2010 2010.11.10. 20:12:16

@szomorutojas: Tudod, mindehhez elég egy fényképezőgépet magaddal vinned. Sajnálom, de én is mélységesen megvetem napjaink hobbi vadászait.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.11.10. 20:17:00

@kerecsen2010: érdekes, én megvetem a mások kárán nyerészkedôket, másoknak szándékkal kárt okozókat, megvetem a vádaskodókat és megalapozatlan ítéletalkotókat, de senkit sem vetnék meg a hobbijáért.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.10. 20:21:47

@kerecsen2010:
Lehetek vadász? Nem, csak halász! - válaszol az apa a fiának - nem mehet akárki vadásznak!

dekonstruktőr 2010.11.10. 20:27:13

@szomorutojas: Odafigyelek ezekre a kommntekre is és ellenzem a vadászatot. De amikor az a téma, hogy valaki gondatlandágból meghalt, akkor nem biztos, hogy mint hajdani vadászt kell elítélnünk.

Leroi 2010.11.10. 20:31:30

@szomorutojas:
Kedvenceim közé tartozik az eredeti Vadászat és a Bolondvadászat is...
Az elsőre a fiatalok örömével csodálkoztam rá anno, azóta szeretem Hobót...

tlog 2010.11.10. 20:53:42

@batgirl: műbőr cipőket hordasz?

apolka11 2010.11.10. 20:55:36

@adamantium: tényleg olyan vagy, mint doktor House:) pozitív értelemben:)

Megmutatva, hogy az orvostudomány sem fekete és fehér, pl. ez a fals pozitív eredmény (noha nyilván nem értem pontosan mire vonatkozik, azért az elv világos) is azt mutathatja, hogy hiába minden tudás, stb. néha kreativitás is kell, és szerencse is---még ha a tudományt valami szörnyen objektív dolognak szeretjük is látni

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.11.10. 20:56:16

@dekonstruktőr: túl régóta olvasom és kommentelem ezt a blogot ahhoz, hogy hozzá akarjak szólni egy pusztán orvosi kérdéshez. A kérdés itt az, hogy elvárható lett volna -e a vizsgáló orvostól, hogy felismerje a helyzet komolyságát. Mivel -gyökeresen más területen ugyan- magam is naponta hibát próbálok feltárni lényegesen egyszerûbb szerkezetekben, el kell fogadjam a hozzáértôk azon véleményét, hogy ennek a felismeréséhez szerencse kellett volna. Ezt a jelenséget viszont pontosan ismerem. Így én ahhoz nem akarok hozzászólni, ellenben szeretem az itt kommentelôk általános hozzáállását, ami alkalmassá teszi általában a kultúrálthoz közeli beszélgetések kialakulását. Nem hiszem, hogy gyakorlott kommentelôknek avagy írástudó embereknek nehéz lenne szétválasztani a három párhuzamosan futó témát (vegetáriánusfikázás, vadászfikázás, orvoskodás).

A vadászatot magát én nem ítélem el, erdôjáróként sok kifogásolható viselkedésû vadásztársasággal találkoztam, de általában még mindig jobban tisztelik a természetet, mint a kihajtott iskolások, vagy a kocakirándulók, akiknek a szemetét nem gyôzi felszedni a természetjáró.

@Leroi: :) féltem, hogy nem ismered, és olybá tûnhet, hogy idegen tollakkal ékeskedem.
Hobo nagy kedvencem, azt hiszem szinte teljes diszkográfiával rendelkezem, és nem is pihennek sokat.

rikavagyok 2010.11.10. 20:59:24

@gipsz1234:
Hol csinálnak negatív ekg-val, enzimekkel, múló panaszokkal coronarographiát?

dekonstruktőr 2010.11.10. 21:02:00

@szomorutojas: Értem. Ma már a vadászat, mint öncélú tevékenység, szerintem nem elfogadható. Ez nem zárja ki, hogy van hasznos formája is. De a puskákkal, lényegében minden kihalással fenyegetett állatra lődöző dzsentri kora lejárt.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.11.10. 21:17:27

@dekonstruktőr: Nem feltételezem, hogy a vadászatnak, mint hobbinak, van kimondottan hasznos formája. A vadgazdálkodók a kilövések egy részet eladják vadásztársaságoknak, akik -ha tehetik és a vadászszerencse is melléjük áll- kilövik a kontingensüket. Ha nem, akkor általában hivatásos vadászok elvégzik a szükségesnek ítélt állományritkítást.
Manapság ez egy hobby, aminek kialakult a maga kultúrája, sokkal közelebb a természetjáráshoz, mint az élelmiszerszerzéshez. Argentín ismerôsöm szinte megsértôdött, amikor a vadásztársaság ismertette a szabályokat, náluk még egészen másként folyik, nálunk ez egy nagyon erôsen szabályzott folyamat, ráadásul kiemelkedôen lelkiismeretes vadgazdálkodási szempontból. Ritka az a vadász, aki olyanra lô, amire nincs engedélye.

Nem mondom, hogy szeretni kell, de megvetni nagyon erôs túlzás. Sokkal nagyobb kárt okoznak a motorosok, autósok akik bôgéskor vagy barcogáskor megzavarják az erdôt, felelôtlen kirándulók, akik ôsszel feltúrják a kisállatok téli rejtekét. Nem beszélve a virágszedôkrôl és önjelölt gombászokról. A vadászat látványos, de hidd el, az állatállomány sokkal gyorsabban regenerálódik még egy levadászás után is, mint a növényvilág egy általános iskolás csoport érdeklôdése után.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.10. 21:18:54

@dekonstruktőr: Ha nem lenne a vadászat, ami biztosítja a vadgazdálkodás anyagi forrását, Európában nem lenne nagyvad.

Mosta földtulajdonos nem elzavarja a birtokáról a vaddisznót, hanem lefényképezi a kárt, és elmegy a vadásztársasághoz, hogy fizessék ki neki.

Ha ez nem lenne, nyírva lenne a fű a szántók mellett, és párzásidőben menne ki sétálni, ellésidőben pedig kirándulni a paraszt.

Az nem olyan egyszerű, hogy ha nem lövik le, akkor több lesz a vad!
Most pl több szarvas él Magyarországon, mint az utóbbi tízezer évben bármikor.
A vad- és természetvédelemnek a tiltásos útja teljesen hibás, hiszen ha versenyeznie kell a vadnak az emberrel, akkor a vad szükségszerűen alul marad, ha viszont haszonállatként lehet rá tekinteni, akkor ezzel biztosítva lesz a túlélése.

dekonstruktőr 2010.11.10. 21:29:11

@kolbászoszsömle: Értem, Erről tényleg keveset tudok.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.10. 21:47:33

@dekonstruktőr: Kedvenc témáim egyike.

Úgy kell elképzelni, hogy van a néger, akinek megeszi a tehenét az oroszlán.
A néger ez miatt haragszik az oroszlánra, de meg van neki tiltva, hogy agyonverje az oroszlánt (ahogy mindenki másnak is).
Ebből az következik, hogy az oroszlán eszi a tehenet, a néger meg amikor nem néz oda senki, megmérgezi az oroszlánt, véletlenül, patkányméreggel.

Viszont, ha jön a fehér vadász, aki hajlandó kifizetni az oroszlánért 50 tehén árát, akkor a néger harminc tehénért növeszt egy oroszlánt, a patkányokat meg csapdával fogdossa, és feleteti a kisoroszlánokkal, majd következő évben szeretettel várja a fehér vadászt, aki ötven tehén áráért ismét lőhet egy oroszlánt.
Így megmarad az oroszlán is, meg a néger is, sőt, a tehén is.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.11.10. 21:53:51

Jól értem, hogy EKG-t nem csináltak, de ha csináltak volna, akkor esetleg kiderült volna, hogy gond van?

OFF: Apám is vadász. Ne izéljétek a vadászokat, rengeteget dolgoznak az erdőkért meg a vadakért. Ez nem úgy van ám, hogy fogom a puskát és puff.

(Példa: fácánnevelde építése, abban fácánok tenyésztése, nevelése, főleg kakasoké persze. Nevelt, jó állapotú, egészséges fácánok elengedése a területen, a közéjük keveredő tojókkal a természetes állomány kismértékű növelése évente, meg persze genetikai változatosság. Szezon végén bérvadászat, bevétel egy részének visszaforgatása vadgazdálkodásba.

Ha magára hagyod a természetes állományt, akkor a jelen körülmények közt annyi neki, de ezt már fentebb leírták.

Ugyanez kacsával - azokat még őrizni is kell a nevelde környéki vizeken amíg kicsik, éjszakánként váltásban mennek ki a vadászok a területre sátorozni, mert a kóbor kutyák, ragadozók stb. pár nap alatt iktatnák az összes kiskacsát -, aztána felszaporított állományból adott számút lehet levadászni.

És így tovább.

Sokat dolgoznak azért, hogy utána pár napig lövöldözhessenek... aztán ha eltalálja, eltalálja, ha nem, nem :-D )

pakesz (törölt) 2010.11.10. 21:56:19

@szomorutojas: amugy szolnek hogy vadasz letezik olyan, hogy felnevelik a facankakast oszt elengedik
azert tudom mert valami perre mentek, hogy a vadasztarsasag csak a kilottet akarta kifizetni mig a nevelo tarsasag az elengedett facanokat akarta bevasalni :)

na persze...
a brojlercsirke 3 honap(???) a malac az 9 honap aztan a fogyaszto tarsadalom meg 5 evig var valamire hogy kint felnojon :)
tul sok az eszkimo

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.11.10. 21:59:46

@pakesz: Vár bizony... kérdezz meg egy vadászt, mennyi "kreditje" van mondjuk nyúlra, és mennyi van szarvasra.

Cartman (ex Cartman) 2010.11.10. 22:16:16

@kolbászoszsömle:
Ez egy meglehetősen rasszista mese. Én kimoderálnám a francba...

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.11.10. 22:26:52

@pakesz: sok megoldás létezik, kapásból két különbözôt említettünk kolbászoszsömlével. Ô ugye azt a konstrukciót mondta, ahol a vadásztársaság a vadgazdálkodó, én azt, ahol a vadgazdálkodó és a vadásztársaság eltér.

Ahogy Felicitasz írja a vadgazdálkodás valóban nem csak állományritkítást jelent.

2010.11.10. 22:30:37

@P75: Nekem van egy barátom, akinek otthon szállt el az aortája, mégis túlélte a beszállítást és a műtétet is. Azóta már újra apa is lett. Szerintem valahogy a vérzés tamponálta önmagát.

rikavagyok 2010.11.10. 22:35:44

@dekonstruktőr:
Az a baj, h az a legkézenfekvőbb következtetés, h azok a felelőtlen barmok elszúrták, vagy egyenesen megölték az orvosok.
Veszélyes üzem.

adamantium 2010.11.10. 22:36:26

@apolka11: ezek az enzimek azért szabadulnak fel mert a koszorúér elzáródása által kirekesztett szívizom kezd elhalni. a szívizom egy fajta harántcsíkolt izom mint a törzs fő izmai, így azoknak a roncsolódása is okozhat hasonló laboreredményeket mint a szívroham. pl ráesik egy rönk a combodra, ott nagy izomtömegek roncsolódnak és halnak el, ez megtéveszthet a laboreredmények alapján ha nem ismerjük ezt a tényt

adamantium 2010.11.10. 22:39:46

@Balango: én is láttam egy embert akinek egy súlyos balesetben lett egy szívrupturáa, ahogy behozta a mentő, egyből erre gondoltunk (szívtamponád) mert 60 volt a vérnyomása és 160 a pulzusa, CT igazolta is megműtöttük és túlélte, de nem ez a jellemző, a nagy része helyben meghal

Rántott máj (törölt) 2010.11.10. 22:43:53

@apolka11: Azert van abban valami baj, amikor egy no azt mondja a ferfiakra, hogy hisztiznek :)
Egyebkent en a kornyezetemben eddig inkabb olyan hapsikkal talalkoztam, akiket altalaban ugy zavarnak haza a munkahelyrol, mert meg tappenzre sem nagyon akarnak elmenni (mondjuk nem kis reszben a penz miatt, amit viszont tobbnyire a kevesse hisztis nok koltenek el otthon :)
De ez nem igazan tartozik a targyhoz. Sajnalom a posztolo sogorat. Nem ertek hozza, lehet, hogy figyelmesebb vizsgalat eseten meg lehetett volna elozni a bajt, de nem biztos.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.10. 23:06:58

@Cartman (ex Cartman): Miért? Ahol vadon oroszlán lakik, ott tényleg négerek szoktak lakni.
Leszámítva a marginális méretű ázsiai oroszlánpopulációt.
Szóval ebben nem látok semmi rasszista felhangot. Magyarul, a négereket négereknek hívjuk, függetlenul attól, hogy huszik, vagy hottentották, esetleg K!ung bushmannok. Ez a nevük. Az indiánokat meg indiánoknak, legyenek bár hopik, vagy janomamők.

bakela 2010.11.10. 23:14:44

„Ha vették volna a fáradtságot és jobban figyeltek volna rá, még ma is élne...”

Így vagyon!

Ha az a sok ostoba, fizessevissza, csakaparaszolvenciát, stb. a szakma egyik alapszabályát betartja:
-A maródit le kell vetkőztetni, és körbeszaglászni!!-
Megtalálták volna a golyó ütötte lyukat/lyukakat!

Cateran 2010.11.10. 23:33:38

Reszvetem:(

Off:

"Ez annyira fárasztó, bármiről is legyen szó, te fogod, és bemásolsz valami linket. Mintha mi kis hülye zöld látogatók lennénk, aki nem tud semmit a világról, főleg nem az internet világához vagyunk sötétek. Tudom hogy éreznek a növények. Képzeld, mindenről tudok amit írtál, idős vagyok, sok évvel, és sok tapasztalattal a hátam mögött, és határozott véleményem van az élettel kapcsolatban. Életvédő vagyok. Már ezerszer végig hallgattam a vegákkal , és az állatvédelemmel kapcsolatos kioktatásokat, 30 éve csinálom. Élek, és nem ölök. Tisztelem és szeretem a természetet. A növényeket és állatokat szeretettel veszem körül. Embereknél nem mindig sikerül, ezt még gyakorolni kell, de majd a legközelebbi életemben. Kérlek ne oktass."

Ez kokemeny bullshit duma (szep magyar szo:P) Ha komolyan gondolnad az elet tiszteletet, mar regen ehen kellett volna halnod..a novenyek is elnek ugyebar (vagy szerinted nem? Csak mert nem adnak ki szamodra hallhato hangot es nem probalnak elszaladni,meg nem jelenti,hogy elettelen targyak,nemde?)
Egyszoval kokemeny alszent vagy...kepmutatas magasiskolaja (arrol nem is szolva,hogy termeszetellenes...)

kszabo 2010.11.10. 23:42:49

Akinek eljön az ideje és cserben hagyja a szíve, az mindig a legrosszabbkor hal meg : a testnevelőtanár a tanári értekezleten, a mentős a mentőállomás pihenőjében, a hegyimentő a családi sétán. Mint szerény laikus kérdem, netán akinek az egész mellkasát műtéti sebek borítják vagy aki úgy adja fel hogy a tüdeje lassan megtelik folyadékkal arra milyen segélynyújtási szabályok vonatkoznak? Ja és igen hisztisek vagyunk bizony, ha megvágom az ujjam, az már a világvége, ott fog kijönni a hurkám :)

ergerberger 2010.11.11. 03:10:30

"újra fájásai voltak"

Fájásai, mi? Szülni készült?

Talán inkább _fájdalmai_ voltak.

Dr.laikus PhD 2010.11.11. 05:31:52

@szomorutojas:
Gondoltam alszom rá egyet.

Megírtad mindazt ami erről eszembe jutott. Nagyszerűen és emberien.

Még mondják, hogy kevesebb a húsevőkben az emberség. :)))

BKV reszelő 2010.11.11. 06:47:15

@Irise: Persze...önjelölt orvosok, faék bonyolultságú aggyal szerelt, hittől vezérelt fórumozók diagnosztizáljanak...okos. :)

BKV reszelő 2010.11.11. 06:51:41

@szomorutojas: Ez sajnos az igazság. Én járok vadászokkal több területre, már lőttem vadat is, pedig nem vagyok vadász. Ez tehát az illegális része a dolognak. Megerősítem, hogy a vadásztársaságok ügyelnek a területükre, nem golyószóróval mennek, mindenáron ölni. Ahová a leggyakrabban kijárok, ott honos magyarországon egyedülállóan az árvalányhaj. A vadászoktól egészen 2009-ig élt. Akkor megjelentek a békés quadozók és motorosok.Azóta nem annyira látni....látni viszont keréknyomokat, dagonyát, amit maguk után hagytak.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.11.11. 07:02:20

@iovianus: A gyerekeim felnőttek, semmit nem vonok meg tőlük, önellátóak. Én viszont 30 éve nem eszem húst. Köszönöm jól vagyok, nem hiányzik a szervezetemből semmi:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.11.11. 07:07:29

@tlog: igen, műbőr cipőket hordok. Egyéb kérdés, amivel azt szeretnéd bizonyítani hogy mennyire felületes vagyok, vagy mennyire álszent??

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.11.11. 07:21:13

@Cateran: Figyusz, te csak fekete-fehéren látsz mindent? Ha élet tisztelő vagyok, már fel kellett volna dobnom a tappancsomat? Ha meg mégis élek, akkor meg hazudozó vagyok, vetítek? húú..basszus, te aztán komoly emberke vagy. Megadom magam! Azért én nem fogok magyarázkodni, hogy menybe menjek nálad! Minek? Ismersz te engem? Azért mert én elítélem azokat akik ölnek, már kőkemény álszent vagyok? Ha azt írnám, hogy hurrá, imádom amikor egy állatot le kell lőni, és elélvetzek, attól, hogy előtte belenézek a szemébe, akkor normálisnak titulálsz engem?? Fura világ.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.11.11. 08:13:41

@pombera: "Úristen Te mekkora paraszt vagy.
Bazmeg ha gombaszedés közben lesz rosszul akkor az jó? Akkor nem gyűlölnéd most?
"
Hát igen, vannak ilyen napjaim, igaz, hogy elnézést kértem később, de hát mindig az első benyomás a jó:)

orövoár 2010.11.11. 09:05:37

@batgirl: Figyu, ne vedd a szívedre. A legálszentebb dolog, amit ebből a tárgykörből egyszer olvastam, ez volt:

"Egy állat levágása szent dolog volt, és ma is annak kellene lennie. Az az állat, amelyik ember kezétől hal meg, sokkal többet fejlődik általa, mint az, amely természetes úton múlik ki. Pláne akkor, ha az illető egy spirituálisan fejlett ember."

Eszmélési szint kérdése az egész. Én tisztellek a döntésedért. Nálam a kivitelezéssel vannak még gondok. A többieknek meg azt üzenem, hogy készítsenek el maguknak egy borjúbecsináltat, ha tudnak...

numda · https://giuliotortenesze.wordpress.com 2010.11.11. 09:11:55

@iovianus: a panaszok és az életkor alapján -szerintem- mindeképpen NAGYON ALAPOS kivizsgálást kellett volna végezni.
A kérdés ilyenkor az, hogy például a szakmai elveket hogyan írják felül a finanszírozási korlátok.Amiket a pénzügyminisztérium szab meg az OEP-en keresztül.
ELvileg nem engedhetünk haz ilyen beteget, amíg nincs biztonsággal kizárva minden szóba jöhető betegség, de az OEP miatt ki kell rúgni.

Ezeket az összefüggéseket a laikusok nem látják, mert senki nem is mondja nekik. Hogy tudniillik egy nyomorgó ország egészségügyében sokkal többen halnak meg pénzhiány, mint szakmai mulasztás miatt,miközben a szakmai mulasztásoktól zeng a sajtó, a finanszírozásról meg senki nem tud semmit.A szakmai mulasztások jó része valójában nem más, mint mesterséges pénzügyi korlát, amivel nehezítik az ellátáshoz jutást. Ld. várólista, ezt talán nem kell magyarázni.

bierkamp 2010.11.11. 09:37:24

Harácsoló Kapitalista, pénzéhes Egészségügy! -ez kellett, Nesztek Hülye Magyarok--megérdemlitek, meg a Diktatúrát is---erre szavaztatok!

Dr.laikus PhD 2010.11.11. 09:43:44

@giulio_vecchio:

Talán akkor meg kéne mondani, hogy most meg fog kérem halni, mert az OEP ezt nem finanszírozza, hogy az életveszélyes kockázat miatt ugyan, de a vizsgálatokat elvégezhessem.

Tudom ugyan uram, hogy mi a baja, de magát az állam halálra ítélte.

Vicces vagy. :(((

És közben igen tudom, hogy az OEP nem finanszíroz mindent és a költségeit a zárt kassza miatt bla, bla, bla....

Azt hiszem, hogy egy orvos, ha FELISMERI az életveszély kockázatát legyen az rezidens, vagy professzor akkor mérlegelne.

Appaloosa 2010.11.11. 10:06:43

Szép napot mindenkinek!

Sajnálom az elhonyt családját.

A beteg szerintem még időben került orvoshoz, nem volt elég az ekg,egy ultrahangos vizsgálat is kellett volna, azután irány az azonnali katéterezés.

Kérdésem:
Mikor történik időben egy kardiológiai vizsgálat, amikor az előjegyzések többhónaposak?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.11.11. 10:37:40

@orövoár: Köszi, igazából már réges rég megfogadtam, hogy ilyen vitákban nem veszek rész, mert ugyanezek a hozzászólások vannak. A kedvencem még mindig az, hogy hordok e bőrcipőt, bőrtáskát, és ugye a gyerekeim is csak műanyagba járnak. Nem érdemes ezeken vitatkozni. Úgy gondolom, mindenki eltudja dönteni, hogy mit vállal ezeken a körökön belül. Teljesen nem lehet elhatárolódni, de igyekszem:) Volt egy kollegám, jogász srác, egész normálisnak tünt, egészen addig, amíg megnem kérdezte, hogy tudok e olyan embert akinek van báránya eladó, mert az ő vallása megköveteli, hogy egy báránynak el kell vágnia a torkát.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.11.11. 12:11:46

@Dr.laikus PhD: Köszönöm :)

@BKV reszelő: Ôket is sajnálom, mármint a motorosokat, mert Magyarországon szinte egyáltalán nincs meg az infrastruktúrája ennek a hobbynak. Van pár pálya dehát az olyan a természethez viszonyítva, mint a terrárium a hörcsögnek. A válság elodázta a probléma eszkalációját, több az eladó quad, mint a használatban lévô, de messze nincs megoldás erre. Sem a motorosok, sem a nemzeti parkok és természetjárók számára.

Ugyandehogy (törölt) 2010.11.11. 13:28:00

@Dr.laikus PhD: Hát nem írta oda, én meg kíváncsi vagyok:)

Ugyandehogy (törölt) 2010.11.11. 15:47:16

@szomorutojas: hu. ezt a leütést.
:D megadom magam.

Cartman (ex Cartman) 2010.11.11. 21:28:10

@kolbászoszsömle:
Ezek szerint Te ezt komolyan vetted? :)

Eszembe sem jutott volna KOMOLYAN rasszizmust kiáltani a kommented miatt. Teljesen természetes, hogy a vadász a fehér ember, a néger pedig a lúzer. Ez a természet törvénye. A négereknek kisebb az agytérfogatuk, amit komoly tudományos kísérletek igazolnak. Tulajdonképpen örülhetnek, hogy nem rájuk akar vadászni a fehér ember...

Visegrádi 2010.11.11. 22:42:15

Megkérném az admin-t , hogy a vadászatról szóló vitát rekessze be, ez félre visz és indulatokat is szülhet. (Pl. bennem is .)
A kórházról:
www.netambulancia.hu/ujra+mukodhet+a+kardiologia+a+csornai+korhazban_+ha+lesz+kardiologus

Volt időszak, amikor nem volt kardiológus szakorvos, lehet a beteg ennek lett áldozata? Mellesleg máskor nem lehetett intézmény nevet írni, fura, hogy most engedték.

Leroi 2010.11.12. 07:25:13

@Visegrádi:
"Megkérem az adminisztrátort, hogy mivel nem értek egyet az előttem vitázó 15 emberrel, rekessze be a vitájukat.

Idegesít, na..."

Nem gondolod, hogy ez egoizmus?
Egy kicsit?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.11.12. 07:41:55

@Visegrádi: Szerintem a vita már be van rekesztve, már csak azért is ,mert újabb posztok vannak, most majd ott vitatkozunk:))
Mellékesen, ha idegesít, ne olvasd:)

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.11.12. 11:05:24

@Visegrádi: megkérném az admint, hogy a földrajzi nevekkel regisztrálókat tüntesse ki a Köztársaság Érdemrendjével, mert érzelmeket szülhetnek.

Visegrádi 2010.11.12. 12:55:52

s@szomorutojas: Bármilyen fura, de a Visegrádi, ahogy pl. a német(h)nemcsak földrajzi név lehet, hanem pl. vezetéknév is.
Hát ha szerintetek a fenti téma kapcsán a vadászat-ról kell vitázni, hát nem is fogom olvasni ezt a blogot. Minek?!

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.11.12. 13:59:00

@Visegrádi: megkérném az admint, hogy a földrajzi és/vagy vezetéknevekkel regisztrálókat tüntesse ki a Köztársaság Érdemrendjével, mert érzelmeket szülhetnek.

Steerio 2010.11.12. 14:57:46

@ccke: "Viszont nem árt tudni, hogy a 15 perc is néha túl sok, ha nem történik laikus elsősegélynyújtás (legalább a minőségi mellkaskompresszió + lehetőség szerint befúvásos lélegeztetés 30:2 arányban)akkor már 10-15 perc után is kicsi az esély a teljes felépülésre.
Egyáltalán nem a hozzátartozót szeretném hibáztatni, de tessék elmenni újraélesztést(BLS) tanulni, hogy ne történjenek meg ezek a szomorú esetek!"

Az nem úgy van, hogy ha van szívritmus, és mégis kompressziót alkalmazok, akkor pont emiatt hal meg? Hogyan állapítsa meg egy laikus, vagy bárki műszerek nélkül, hogy van-e szívritmus?

Szerintem ha valaki rosszul van és bemegy, akkor *vizsgálják meg*, hogy ne történjenek meg ezek a szomorú esetek.

Irise 2010.11.12. 15:04:15

@Steerio: Egyszeru. Ha nem erzel pulzust, es nem lelegzik,akkor nincs elegendo keringese. Akkor kezdd el a mellkaskompressziot. Kicsi az eselye,hogy ritmuszavart okozol,sokkal nagyobb az eselye,hogy tenyleg meghal,ha nem kezded el a kompressziot.
Ha erzel pulzust, es lelegzik,akkor helyezd stabil oldalfekvesbe es hivj mentot.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása