Nincs lehetőség a fertőző betegek elkülönítésére

2010.10.09. 06:00

Kruppos rohammal vitte be a mentő éjszaka a 4 éves kisfiam (velem együtt). A mentő gyors volt, nagyon profi, nagyon rendes volt a személyzet. A gyermek osztály bejárata előtt viszont 10 percet kellett várni, mire azt kinyitották, hogy a mentősök és mi bemehessünk.

 


Tehát a mentő gyorsabban ért ki, mint a nővér kaput nyitni (panaszkodott, hogy az automatika már megint nem...)

Nagyon rendes volt az ügyeletes orvos, aki megizsgálta a fiamat, ágyba fektettek minket, stb. Reggel vettük észre, hogy a szobában vastagon áll a kosz a padlón, kb. 1 hónapja lehetett felmosva, vagy akár csak felsöpörve utoljára. Az ajtón elkenődött barna valami, ne részletezzük. De az igazán szép fordulat délelőtt 10 körül következett be: szobatársat kaptunk.


2 éves kisfiú, erős hasi görcsökkel, hasmenéssel. Mivel én terhes vagyok (ráadásul első trimeszter, vírusfertőzések kerülendők) és kisfiamnak is kijutott már előző éjszaka a jóból, megkérdeztem az orvosokat, nem fertőző-e. Nem, nyugodjak meg, mondta a doktornő, egyébként se lehet itt elkülöníteni senkit, akkor se, ha fertőző, nincs rá lehetőség (ezt már a nővér mondta, aki mellesleg le is baszott, hogy biztosan nem látom, hogy almát eszik, ezért zavarom hülyeségekkel.) 2 db üres kétágyas szobát láttam aznap - gondolom fenntartva előre fizetőknek, csókosoknak.

 

 

Lényeg a lényeg: délutánra kiderítette a sok okos, hogy a behozott kissrácnak mégiscsak vírusos hasmenése van, attól görcsöl és fosik. Nincs orvosi végzettségem, de ezt én már reggel 10-kor kitaláltam vérvétel és megfigyelés nélkül is. Lelkiismeretlenek, lelketlenek, rosszindulatúak, mert valószínűleg ők is kitalálták, előbb, mint én...
 

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használd Kórházértékelőnket!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adamantium 2010.10.09. 08:53:36

ez a cikk is megint a rosszindulat egyik példája. a Krupp, vagy inkább croup az egy laringo-tracheo-bronchitis, egyszerűbben felső légúti gyulladás. álhártyaképződéssel jár és valaha a diftéria velejárója volt, manapság már kissé felhigult a szó jelentése, szinte minden csúnya köhögéssel járó gyerekkori felső légúti bajságra ráfogják. de mi is okozza jellemzően ezeket a felső légúti bajságokat? szinte kizárólag vírusos fertőzés, nagyon ritkán baktérium, esetleg más ágens. akkor most az anyuka ágál amiatt mert az ő felső légúti vírusos fertőzött gyermeke mellé egy bélrendszeri vírusos fertőzött gyermeket kapott??? mégis hova tették volna az ő csemetéjét? a szívbeteg gyermek mellé, hátha az is elkapja? annak ellenére, hogy azt mondták elkülönítés nincs azért ügyeltek rá, hogy vírusos fertőzötteket egy kórterembe rakják és ne töltsék meg velük az egész kórházat. Egyébként meg: a "kór"ház elnevezés is mutatja, hogy ott kórós esetek vannak, olyan aki valamilyen oknál fogva veszélyeztetett, csökkent az immunitása, terhes, kisgyerek az ne menjen jószántából ilyen helyre, nem kötelező az anyuka a gyermekkel üljön, ülhet apuka, nagymama, nagynéni, szomszédasszony is

apolka11 2010.10.09. 08:55:56

Sajnálom a kruppot, sajnos ismerős (és fura, de nálunk is akkor jött elő, mikor 10 hetes várandós voltam a második gyerekkel).
Végül elkaptak valamit? Mert olyan hirtelen és kurtán-furcsán marad abba az írás...
Másrészt nem értek hozzá, de a hasmenéses vírusok csak nem cseppfertőzéssel terjednek, így azért külön lehet választani a gyerekeket (persze, tuddom, azonos kilincs, stb.)
Szóval remélem nem lett gond egyik picurral sem.
De azért túlzónak érzem az utolsó sorok jelzőit.

Mi annak idején az épp egy évet betöltött lányommal voltunk benn a Bethesdában kiszáradás miatt (aphták voltak a torkában, ezért nem ivott), és külön szobát kaptunk, arra való tekintetel, hogy ő még szinte csecsemő (pár napja múlt 1), és senkit nem ismertem és senkinek nem adtam pénzt, bár lehet, aki látta, ezt gondolta.
Akkor, ott, noha nem rajtunk csüggött az egész személyzet, kedvesek és emberségesek voltak, kivétel nélkül.
Bár ez gondolom más kórház volt...

apolka11 2010.10.09. 09:01:46

Egyébként adamantiummal egyetértek, ha a fertőző osztályokra teszik a vírusos gyerekeket (és ez így helyes), aszerint mégsem szelektálhatnak, hogy csupa azonos vírussal rendelkező gyerek kerüljön egy-egy szobába...
Sajnos gyakori - és igazából nem is tudom, hogyan kivédhető probléma), hogy torokgyulladásos gyerek még egy jó kis rotát is összeszed.
Vagy van, ahol ez megoldott? Külön szobákkal? (mert ez utópikusnak tűnik)

De krónikus betegek közé csak nem tehetik őket...

apolka11 2010.10.09. 09:06:24

És még egy, ha valaki tudja erre a választ esetleg...
Az aphta miatt (mivel vírus) semmilyen gyógyszert nem kaptunk, csak infúziót a kiszáradás miatt, napi egyszer 2 adagot, ez mindössze pár órát vett igénybe.
Én rákérdeztem, nem lehetne-ezt ambulánsan, mindennap behozzuk a picurt és utána hazamegyünk.
Ehhez nem járultak hozzá, mondjuk nem erősködtem, csak felvetődött bennem.
Mi az oka ennek? Esetleges szövődmények megfigyelése?

adamantium 2010.10.09. 09:11:48

@apolka11: civilizált helyen mindent lehet csak ez magyarország, egyrészt társadalmi okokból, ha a beteg nem kell befeküdjön egy-két hétre akkor az nem is komoly bajság, másrészről a finanszírozás sem ad lehetőséget erre. azok a szédülősök akik Nootropil meg Trental infúziós kúrára járnak be, és papíron bent fekszenek azoknál ez a kezelőorvos felelősségére megy, de itt a blogon nevezték ezt a módszert már csalásnak lopásnak meg miegymásnak :)

apolka11 2010.10.09. 09:46:59

@adamantium: köszi, akkor a finanszírozás miatt. (én is sejtettem, hogy orvosi indokok nem igen vannak erre)
A praxis kapcsán már többször eszembe jutott a Belga Az a baj c. száma.

Egy kis parafrazálással: "Ha hazamehetek és ambulánsan látnak el, az a baj, ha be kell feküdnöm napokra, akkor meg az a baj":)

tábormegsemmisítő 2010.10.09. 11:45:10

"Lelkiismeretlenek, lelketlenek, rosszindulatúak"

Ebben a tömény demagógiában benne van a blog lényege. Megpróbálja a gombhoz igazítani a kabátot, mondva csinált okfejtéssel megfelelni az elvárásoknak.

Az orvos egy brutális gonosz fajta ember, olyan mint a zsidó volt a náci propagandában. A betegeknek szándékosan ártó zsidó orvos rémképét meg a sztálini propaganda találta ki. Gratulálok hogy 2010-ben fórumot biztosítanak effajta nézeteknek

Káin 2010.10.09. 11:49:20

@tábormegsemmisítő: LOL, akkor ez,amit írsz mi, ha nem demagógia?

standard 2010.10.09. 12:03:59

@Káin:ennek a blognak csak az a baja mint az összes többi ehhez hasonlónak (pl. Mh terror) nem hallgathatjuk meg a másik felet. ez nem baj, de ezt tudni kell, ha ezt a blogot olvassuk, hogy nem objektív.

Káin 2010.10.09. 12:14:16

@standard: Persze, szerintem sem objektív, de mi objektív a neten?Szerintem semmi. Amúgy meg szerintem lehetősége van mindenkinek elmondania a magáét.

GiaMarie 2010.10.09. 12:23:19

@apolka11: Bethesda nagyon jó,16 évesen voltam benn neurológián,ilyen kedves személyzetet még nem láttam,volt egy külön emberke-óvipedagógus talán-akinek csak az volt a feladata,hogy lelkileg karbantartsa az osztályon fekvő betegeket.Babát,kamaszt,elkeseredett anyukát egyaránt.Fantasztikus személyzet volt ott (ez a Jacko által felújíttatott rész) Gábort ( az óvóbácsit) azóta sem felejtetettem el :) .Ilyen apróságok-betegségemtől függetlenül-hisztérikusan undorodom egy bizonyos ételtől,öklendezek,ha csak meglátom.Na,az volt a kaja... :S .Más kórházban nyilvánvalóan ilyenkor éhezés a program,ha a hozzátartóozók nem hoznak be valamit,én viszont kaptam helyette tejet meg süteményt.Mai napig jó érzésekkel gondolok vissza az ott dolgozókra.

Leroi 2010.10.09. 12:58:08

"Terhes vagyok, első trimeszter, vírusfertőzések kerülendők...."
A croup-ot mi okozza, okosmami?

Erre mondják, hogy Uram, adj eszet akinek nincs...

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2010.10.09. 13:18:30

Akinek kicsi gyereke van, nem árt ha tisztában van néhány dologgal, szerintem ez egy jó oldal:)
www.oktatas.mgya.org/?q=node/19

Az tény , hogy egy ismerősöm töltött két napot a kislányával egy széken bóbiskolva a gyerek ágya mellett ,volt ugyan különszoba, de hétvége lévén nem vehették igénybe, meg kellett várni a hétfőt, mert hogy szombat vasárnap ott nincs takarítás, de nem panaszkodott, nem hisztizett, tudomásul vette.

Sok mindent mást nem is tudok mondani a poszttal kapcsolatban, mert nem tetszik a posztoló stílusa,ez persze magánügy,
ettől még lehetne igaza:)

nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus 2010.10.09. 13:19:31

megint kettőt kell írni, hogy előkerüljön az első :S

animmam 2010.10.09. 13:23:42

Par eve a baranyhimlo szovodmenyekent tudogyulladassal bent kezelt ket eves lanyom a korhazban kapta a mar meglevo ket baj melle a skarlatot es a rota virust is. Persze mindezek a hazajovetel napjan - hiaba volt mar bent lazas kiengedes elotti napon - dec 31-en tombolva adva utat maguknak. Az ugyeletes orvos harom oran at volt kint nalunk mert azt mondta nem engedi ezekkel korhazba, otthon adta az infuziot, es jott delutan is, meg meg ket napig. :-( Jo kis karacsonyom-ujevem volt. Csoda hogy tulelte. De ez benne van a pakliban mindenhol. A higienia nem erossege kis hazank gyogyintezmenyeinek sajnos - egyetlen felmoso ronggyal, oblites nelkul harom negy szoba "felmosva" eleg rohejes - , es ott ahol a kesztyuvel is sporolni kell, mit tehet mast az orvos, mint hogy ugyanabban a kesztyuben vizsgal minden gyerkocot.

ágota77 2010.10.09. 13:44:00

A krupp is egy vírus valóban, de mégsem olyan, mint a hasmenés. Ugyanis a kruppot nem kapja el elvben mindenki, csak aki hajlamos rá. Tehát kell egy hajlamosító tényező, és a vírus. És pl. Jászberényben meg tudják oldani (pedig össz. valami 15 ágy az egész gyerekosztály), hogy a hasmenéses beteg külön legyen, és a krupposokat is egy szobába terelik.

apolka11 2010.10.09. 14:00:49

@ágota77: nekem a fül- orr- gégész azt mondta, a krupp maga nem egy vírus, hanem bármilyen apró légúti vírus (és ezekből nagyon sokféle van) kiválthatja, de a krupp nem egy vírus neve, hanem egyes vírusok "szövődménye" okozata...

de már kezdek elbizonytalanodni.

Mindenestre ahol krupp van, ott vírus is, az tuti

pellegrina (törölt) 2010.10.09. 14:02:26

@apolka11: Laringitis aftosa, volt a lanyomnak is, igaz akkor o mar a 2. eletevet betoltotte. Talan mivel nem Magyarorszagon mentunk orvoshoz, de rogton felirtak neki egy kis kanalas Aciclovirt, es o 2 nap alatt rendbe is jott, persze a kurat azert vegigszedtuk.
A doktor szerint jobb azonnal elnyomni a virust a gyogyszerrel (sajna csak elnyomni lehet, megbujik a szervezteben a herpes simplex egy eletre), mert a vegen meg inni sem lesz hajlando a gyerek es kiszarad...
A Bethesdaban vajon miert nem adtak gyogyszert csak infuziot a kiszaradasra, ha mar egyszer benntartottak a kislanyod???

apolka11 2010.10.09. 14:34:19

@pellegrina: nem tudom, nekünk azt mondták, magától múlik, csak ha láza volt, arra ment a cataflam-csepp, meg ahogy mondtam, az infúzió,más nem

Mondjuk 3 nap alatt elmúlt annyira, hogy inni már bőven tudott, úh. lehet, gyógyszerrel is ennyi lett volna.

de mégis jó, hogy ti kaptatok rá valamit:)

kisbéka 2010.10.09. 14:47:56

igen, aki orvos, nyilván azért megy orvosnak, mert a lehető legtöbbet akar ártani a világnak, és az összes egészségügyi dolgozó direkt geci, nyilván azért dolgozzák halálra magukat ennyi pénzért, mert szeretnek minél több emberrel kicseszni, főleg azokkal, akikről messzire látszik, hogy első trimeszteres terhesek, mert azt ugye egyből látni mindenkin. sőt, szerintem a másik gyerek is beépített ember volt, direkt azért ment oda, ki tudja, lehet, hogy utána övé lett az üres szobák egyike...
gonosz egy világ ez, mondhatni lelketlen és rosszindulatú...
még szerencse, hogy a lelkiismeretes mintaanyában egy zseniális diagnoszta veszett el, nyilván azért nem lett orvos, mert nem volt elég gonosz hozzá...

ágota77 2010.10.09. 15:00:30

@apolka11: Hát ez az! Mindenki mást mond, és ebben a fenemód modern világban a mai napig nem tudják pontosan, mi is a krupp. Nekem mind a két gyerekem kruppos, és Amerikában pl. elintéztek azzal, hogy ez egy lelki (!!!!) eredetű baj. Itthon meg azzal vigasztaltak, "Hogy bezzeg a régi (10 évvel ezelőtti) világban, még nem volt Rectodelt kúp, meg Aerius szirup, és csak vénásan lehetett a kruppra gyógyszert adni". Ma az egyik gyerekorvos azonnal kórházba küld, a másik meg azt mondja, meg lehet ezt oldani otthon is.
Na, erre varrjunk gombot ...

adamantium 2010.10.09. 15:57:01

az első kommentben leírtam, hogy mi a krupp (croup) de lehet másnak más a véleménye

igazságos 2010.10.09. 17:02:09

Itt az összes szereplő rosszindulatú. A posztoló is, mert elvárja, hogy vele azonnal, kivételesen bánjanak, csak azért mert terhes, ráadásul honnan veszi, hogy azok az üres szobák a csókosoknak vannak fenntartva. Hát mi ő, kórház főnőrére, vagy személyzetise, hogy tudnia kéne, mire vannak azok ott. Ezektől a falra tudok mászni. Meg ráadásul irigy is.

igazságos 2010.10.09. 17:03:16

Találgatni meg nem kell, meg a másik gyereket sem vádolni, lehet nem is volt fertőző beteg, csak az anyuka tévképzeteiben létezik ez. Meg azt se kell találgatni, hogy a másik gyerek meg lehet oda került, miután ők lelépek.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.10.09. 17:09:53

A történet túl bô lére lett eresztve.

"A gyerekem beteg volt. A kórházban más betegek is voltak. Minden orvos hülye."

Ennyi pont elég lett volna.

Széphalmi Izett 2010.10.09. 17:10:02

A krupp jól kezelhető, vagy inkább megelőzhető hideg párásítással, vagy ha párásító nincs, akkor nyitott ablakkal - hideg levegővel.
A kommentelőt nem mondanám rosszindulatúnak, egy "túlaggódott" anyukáról van szó, - nekem inkább a stílusával volt bajom...

igazságos 2010.10.09. 17:17:19

Remélem, ha egyszer terhes leszek, nem leszek majd ilyen idióta. Igaz is, inkább túlérzékeny lelkű, meg irigy, mint rosszindulatú. Ráadásul a téveszméit írja le, merthogy ő mindent tud a fertőző betegségekről, tudja, hogy a fia kitől kapta el. Gratulálok neki ezentúl is a következő babához. Sajnálom szegényt, hogy ilyen anyja lesz.

Kata78 2010.10.09. 17:27:20

Csak halkan merem kerdeni, kruppos gyereket agyba, meleg szobaban fektetnek? Nekik veletlen nem a hideg levego kell?

Bikli néni 2010.10.09. 18:20:47

Én inkább a képen akadtam fenn, de nagyon... Úristen, tényleg léteznek még ma Magyarországon ilyen lepukkant kórtermek? Azért ez nagyon durva.

A fertőző betegségekről meg annyit, hogy igen, jó eséllyel kapják el egymástól a gyerekek, de ha belegondolok, én a légúti megbetegedéseimet mindig úgy kaptam el, hogy elmentem a háziorvoshoz valami tök más miatt (sokszor csak papírokért), és ültem két órát egy rakat köhögő ember között. Pár napra rá otthon feküdtem göthösen. Bezzeg, amikor az influenzaszezonban jó kis arcüreg- meg gégegyulladással harákolva-köhögve, de maszkban ültem a váróban, mindenki úgy nézett rám, mint a véres rongyra. Az meg se fordult az emberek fejében, hogy ezzel nem csak magamat védem tőlük, hanem őket is magamtól...

spotted 2010.10.09. 18:37:52

@Bikli néni: Simán vannak ilyen kórtermek, pl. Debrecenben a Klinikán.

proton1701 2010.10.09. 19:30:19

Kórház , orvos és nővér neve...Utána lehet róla beszélni

kenya5 2010.10.09. 20:09:59

@proton1701: az személyiségi jog tudod ő TABU!:DDDD

kenya5 2010.10.09. 20:12:04

De jogodvan méretes boritékot adni és akkor valamit kapsz ha normális a doki.:D

adamantium 2010.10.09. 20:14:57

@proton1701: cikkíró neve és címe utána lehet beszélni a többiek nevéről, mert névtelenül vádaskodni ugye nem nagy bátorság

I.puntschu 2010.10.09. 21:16:24

@kisbéka:
Muhaha, én ismerem a kétéves srácot, valódi neve Kovács XI. Zoárd, III/MDCCXLIV ügynök, 190 cm, 100 kg, mindig mondtam neki, Zoárd, egyszer úgyis átlátnak rajtad, hát nem megtörtént?

lüke 2010.10.19. 19:23:56

@adamantium:
van croup
en.wikipedia.org/wiki/Croup
és pseudocroup
www.dr-reuland.de/Erkrankungen/Asthma/Rotes_Auge_-_Bindehautentzundu/Borreliose_nach_einem_Zeckenbi/MEIN_KIND_HUSTET_IMMER_NOCH___/pseudocroup.html
meg diphtéria
ami ellen védöoltás van
, 40 éves praxisomban nem láttam
a tudatlanság nem rossz indulat, csak lesz...............majd
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása