Köszönöm, hogy segítettél nekem!
43 hozzászólás
2010.08.28. 16:57Pozitív-csokor
Olyan sok rémtörténetet olvashattam az elmúlt pár hónapban a blogon, hogy már-már magam is kezdtem elhinni, hogy helytálló a kétségbeesett felkiáltás, miszerint csak a magyar egészségügytől mentsen meg minket a sors… Ezért elhatároztam, hogy összeszedek egy kis pozitív történet csokrocskát azokból az esetekből, amiket én, vagy a családom tagjai tapasztaltak meg. Mert igen is sok ilyen van, de ezeket természetesnek vesszük, senki nem csinál belőlük vezércikket. Én meg úgy döntöttem magamban, hogy a lelkiismeretes, jó egészségügyi dolgozók is megérdemlik, hogy legalább egyszer címlapra kerüljenek.
Kezdeném egy olyan esettel, ami még viszonylag friss.
A múlt hónapban a kórházunk traumatológiáján töltöttem egy napot. A szomszédos ágyon egy combcsonttöréses hölgy feküdt. Megkérdeztem, mi történt vele, amire Ő elmesélte a történetét. Nem a baleset maga a lényeges a bejegyzés szempontjából, még csak nem is az, ahogyan ellátták. A műtéte után valószínűleg az elvárásoknak megfelelően javult az állapota, hiszen haza akarták engedni. De az otthonában olyanok voltak a körülmények, hogy nem merte felvállalni az egyedüllétet. Amikor ezt megemlítette az Őt kezelő orvosnak, nem az volt a reakció, hogy ez nem elfekvő, és tessék szépen hazamenni és otthon gyógyulni. Az orvosa azt javasolta neki, hogy maradjon még egy hetet. Ez alatt az egy hét alatt járt hozzá a gyógytornász, segített neki felkészülni az otthoni életre, körülményekre. Végül aznap ment haza, amikor én, de akkor már viszonylag nagy biztonsággal tudott járókerettel, mankóval közlekedni, nem félt attól, hogy nem tud felkelni az ágyról, vagy lefeküdni, tudta használni a WC-t, egyszóval kellően mobilis volt ahhoz, hogy boldoguljon otthon. Nem lett volna kötelessége az orvosának erre a + egy hétre bent tartani őt… Az állapota alapján simán hazaküldhették volna. De szorult bele, vagy inkább maradt benne annyi empátia, hogy megértette a hölgy félelmét, és bizony sokat segített ezzel az egy héttel. Miután éppen nem volt tömve az osztály, senki elöl nem vett el helyet, vagy időt, vagy bármit.
Következő történet: Édesanyámat szívkatéterezésre jegyezték elő az Országos Kardiológiai Intézetben. Elkísértem Őt, így saját szememmel tapasztaltam, amiket leírok most. Ez egy nagy kórház, sok osztállyal, amik között műtétes osztályok is vannak, és a szakterületnek megfelelően nem influenzás betegeket kezelnek itt. Szóval Anyut annak rendje és módja szerint felvették az osztályra. Jött egy nővér, aki udvariasan bemutatkozott, és elmondta Anyukámnak, hogy bátran fordulhat hozzá minden kérdéssel, problémával, mert ő lesz az ápolónője. Mindent megmutatott, mindent elmagyarázott, ami az ő hatáskörébe tartozott. Ezután jött egy orvos, aki a nővérhez hasonlóan udvarias volt. Elvégezte az előírt vizsgálatokat, majd leült Anyukámmal és velem, hogy elmagyarázza, hogy mi fog történni. Részletesen, és főként közérthetően, szemléletesen beszélt, minden kérdésünkre készségesen válaszolt. Eredetileg úgy volt, hogy a katéterezést aznap elvégzik, de egy ilyen intézményben ez kiszámíthatatlan. A sürgősségi esetek elsőbbséget élveznek, ami természetes, és az ember elfogadja. Anyukám ott tartózkodása alatt a kezelőorvosa többször benézett hozzá, hogy megkérdezze, hogy érzi magát, vagy hogy bármiben tud-e segíteni. Odaérkezésünkkor Anyu egyedül volt a szobában, de a nap végére megtelt a kórterem. Ennek ellenére a reggel megismert nővér 1-1,5 óránként benézett, megkérdezte, minden rendben van-e mindenkivel, egyszóval törődött a rá bízott betegekkel. A vizsgálatra végül másnap került sor, és szerencsére jó eredménnyel zárult, ami adott még egy jó nagy pluszt a tapasztalatokhoz. Ja, és senki nem várt ezért hálapénzt, sem előre, sem pedig utólag.
Saját történet az Ortopédiai Klinikáról. Térdműtét (rutinos vagyok már ). Előjegyzés alapján, teljesen rugalmas, minden probléma mentes betegfelvétel. Nem tudom, kik ismerik ezt a kórházat, de nem arról híres, hogy milyen iszonyatosan hipermodern, és milyen szállodaszolgáltatásokat nyújt a betegeknek. De általában nem is azért megy oda az ember… A kezelőorvosom egy roppant ügyes, nagyon kedves orvos volt, akire azóta is szívesen emlékszem. Figyelmes volt még a műtét közben is. Hagyta, hogy nézzem a monitort, és lelkesen magyarázott, bármit csinált, mintha nem is a páciense, mint inkább egy medikus lettem volna Érdekes élmény volt. A műtét decemberben volt, vacak, csúszós utak, és én Budapesttől 220 km-re élek. Az orvos azt mondta, hogy ha gondolom, akár a varratszedésig is maradhatok. De semmiképpen nem enged el, ha nem tudja, hogy valóban biztonságban haza tudok jutni… Megnyugtattam, hogy jönnek értem, de nagyon jól esett ez a fajta odafigyelés is. Az aneszteziológus doktornő a műtét utáni napon bejött hozzám, csak azért, hogy megkérdezze, hogy vagyok. Félreértések elkerülése végett: még csak nem is altattak, sima gerincérzéstelenítés volt. Soha előtte nem tapasztaltam, hogy egy ilyen után az aneszteziológus utánanézne az osztályon a betegnek. Lehet, hogy rossz helyekre jártam? A nővér, aki a kórterembe be volt osztva, napjában többször bejött akkor is, ha senki nem kért éppen semmit. Pusztán a hogylétünk felöl érdeklődött. Ugyanezt megtette a főnővér is. Pedig elhihetitek, ott sincs a szakdolgozókból több, mint bármelyik másik kórház hasonló osztályán. Arányaiban véve meg biztosan nem. A gyógytornászok nem csak azzal törődtek, hogy a rájuk bízott betegekkel elvégeztessék a kötelező gyakorlatokat. Egyszerűen olyan kedvesek voltak, hogy mindenkinek jó kedve támadt tőlük. Még a takarítónő is mosolygott, meg beszélgetett, miközben napjában kétszer felmosta a kórtermet. Nem, nem voltam belőve, és nem is álmodtam Nem minden a pénzen múlik.
Gyerek-történet. Unokaöcsi az oviban elesett. Van egy olyan baja, hogy ha meghúzzák a kis karját, nagyon könnyen kiakad a könyöke. Amolyan félficam jelleggel. Akkor is ez történt, pedig csak segítettek neki felállni a földről. Anyukája bevitte a sürgősségire. Kivárták a sorukat, majd egy kedves traumatológus bácsi megnézte a kiskölök karját. Megröntgenezték, nem találtak törést, de a könyöke bevérzett, ezért gipszbe tették neki. Az orvos töredelmesen bevallotta, hogy ilyen problémával (volt valami elváltozás a könyökében, ami állítólag ritka) ő még nem találkozott a praxisában, és azt javasolta a szülőknek, hogy vigyék el a megyei kórház gyermekortopédia rendelésére. Az időpontot is elintézte nekik. Nem játszotta a tévedhetetlent, beismerte a korlátait, és próbált segíteni. Volt még a történetnek egy aranyos vonzata. A kisgyerek a gipszelőben ugye általában azt a reakciót váltja ki a segíteni akaró felnőttekből, hogy megpróbálják elterelni a figyelmét a problémájáról. A gipszelő fiú is lelkesen tette a dolgát. Amikor végzett, a kiskölök ránézett, és nagyon komolyan azt mondta neki: köszönöm, hogy segítettél nekem. Mondanom sem kell, hogy a srác teljesen elérzékenyült. És a kisfiúnak senki nem mondta, hogy ezt tegye, magától tette.
Tudnék még mesélni ilyeneket, de nem akarom, hogy azt higgyétek, hogy én a másik véglet vagyok, és csak ezt látom meg. Én is láttam szörnyűségeket, olyanokat is, ahol bizony az orvos, vagy a szakszemélyzet hibázott, és nagy árat fizetett érte a beteg. De igazságtalannak tartom, hogy mindig ezeken az eseteken lovagol a többség, mintegy általánosítva, elfelejtve azokat a szerintem sokkal nagyobb számú eseteket, amikor még reménytelen helyzetekből is meggyógyítottak egy-egy beteget… Szóval szerintem annyit megérdemelnek azok is, akik rendesen végzik a munkájukat, hogy olykor-olykor róluk szóljon egy pozitív hangvételű bejegyzés.
Üdvgld
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
dr.pupak30 2010.08.28. 17:13:04
Na igen persze. Felmérte a terepet borítékügyileg... :)
fuzzykinkyfunk 2010.08.28. 17:20:09
Pici kiegészítés: gyakran nem az orvos jóindulatán múlik, hogy marasztal, ehhez megfelelő számú üres ágy/avagy beteganyag is kell az adott osztályon . Ha bedugul egy osztály, akkor simán a normatív ápolási nap alatt is emittálható a beteg (nyilván sok körülményt figyelembe véve), persze ilyenkor a HBCS alapú finanszírozás csorbul és a TVK idő előtti elérésének esélye nő.
nothing.at.all (törölt) 2010.08.28. 18:22:43
csak kérdem.
jó volt olvasni ilyet is. ezektől mindig úgy elérzékenyülök, mikor valami emberséges dologról hallok a sok fika után. nem kéne ennyi blogot olvasnom.:S
Cicmaláj 2010.08.28. 18:34:43
Cicmaláj 2010.08.28. 18:35:57
gpetersz 2010.08.28. 18:50:45
Gest anyó férje 2010.08.28. 19:59:59
adamantium 2010.08.28. 20:50:36
Pico 2010.08.28. 22:51:52
Nyilvánvaló, hogy sok pozitív példát fel lehetne sorolni, de mint ahogy itt valaki írta is: az a természetes. Még azok számára is, akik munkahelyükön azután meg nemcsak, hogy nem köszönnek, vissza, de - nem ritkán - gorombák, mint a pokróc.
Az az alapvető baj, hogy a negatív esetek is szép számmal vannak. Nekem, személy szerint is sok kedvező tgapasztalatom van - és gondolom, ebben személyiségem is közre játszik: szerencsés ember vagyok, könnyen teremtek kapcsolatokat másokkal: munkában, magánéletben és betegként egyaránt. Mégis ért atrocitás, kifejezetten durva volt velem teljesen indokolatlanul egy alkalommal egy főnövér. Ami azért - beteg révén - mély nyomokat hagyott bennem...
És nagyon sokszor tapasztaltam, hogy "első alkalommal" még a köszönésemet sem fogadták. Az idő azonban segített... Ám, sokan vannak betegek, akiket nehezebb természettel áldott meg a sors/teremető, ők nem tudják kezelni és feloldani a feszültséget és a rossz kezdetnek azután meg rossz a folytatása. Mindkét részről. És ez kihat a kezelésre, megingatja a betegben a hitet, hogy ő valóban a lehető legjobbat kapja alkalmasint. Mégsem hiszi el.
És - mint ahogyan minden pályán - vannak nem odavaló emberek.
És a dotáció is szelektál.
Az ember persze örömmel olvas pozitív történeteket, és ilyenkor feidézi, hogy lám, velem is megesett ez meg az, és milyen pozitív dolgok történtek, de az a baj, hogy akár egyetlen negatív élmény olyan súlyos lehet, hogy mindent elfelejtet.
És negatív élmények pedig vannak. Szépszámmal. És az a baj, hogy amiket itt olvasgathat az ember, az mind hihető. Még akkor is, ha ezt a "másik oldal" így, vagy úgy igyekszik hitelteleníteni, részben vagy egészben kétségbe vonni... És a betegeket okolni. És ez meg azért baj, mert így néhány negatív esetet tovább hangsúlyozzák. Ellenkező irányba... És általánosításokr ad alkalmat. Egy egész szakmát marasztalhat el, ahol valóban sok ember erejét megfeszítve, méltánytalan díjazás mellett igyekszik a legtöbbet és legjobbat nyújtaní.
Bocsánat a moralizálásért, de úgy gondolom, hogy a dolog akkor kerek, ha a negatívumok mellett valóban beszélünk a pozitívakról is, de akkor járunk el helyesen, hogyha a pozitív esetek emlegetésekor nem feldkezünk el a negatívumokról sem.
Pico 2010.08.28. 22:53:54
Pico 2010.08.28. 22:54:27
noirA 2010.08.29. 01:45:32
Ez is mutatja, hogy a népet a fröcsögés teszi boldoggá. :( Sajnálatos...
Irise 2010.08.29. 02:06:37
Idegen országban élve számtalanszor tapasztalom,hogy az emberek kedvesebbek, nyitottabbak,mint Magyarországon. És összefognak. Támogatják a gazdaságukat, kimondottan saját termékeket, saját zöldségeket részesítik előnyben. Ha választani lehet,azt a terméket részesítik előnyben,amivel valakinek a számlájára pluszban adakozhatnak.
Rengeteg tevékeny 60- 70 évessel találkoztam, akik pl. elmennek a kórházba önkéntesnek, ők kalauzolják el az érkezőket,hogy merre van a mosdó,hol van bankjegyautomata. Sok közülük onkológiai osztályon segít, megitatja a beteget, vagy csak leül vele beszélgetni. Ez utóbbira a nővér itt sem érne rá. És a nagymamának 60-70 évesen is életcélja van: segíteni annak, aki nála elesettebb.
Magyarországon a legtöbb nyugdíjas gyakorlatilag hazamegy és várja a halált. Nem beszélve azokról,akik munkanélküliek, de inkább a kocsmában lógnak fél napot,minthogy valamit tegyenek a másikért.
Errefelé,ha valaki tud valamit,megosztja a többiekkel. Én majd ugye megyek elsősegélynyújtást oktatni az oviba, de van olyan ismerősöm,aki spanyol és hetente kétszer ingyen oktat spanyolt olyan kismamáknak,akik nem tudnák megfizetni az órákat.
Amíg a fejekben nem lesz változás,amíg a magyarok nem tesznek valamit magukért és egymásért , addig teljesen kár bármi változást várni.
Tessék végiggondolni a nap végén,hogy miért vagy hálás, mi az a jó dolog,ami a nap során történt. A teremburáját mostmár!
huncut 2010.08.29. 07:34:39
Végül is tényleg ez lenne a természetes. De azért leírom azt is, amit még gondolok erről: úgy látom, az utóbbi néhány évben valóban pozitív változások kezdődtek az egészségügyben, és ha nagy ritkán beesek egy-egy rendelőbe vagy kórházi kórterembe, úgy tűnik, most már több esélyem van arra, hogy korrekt, normális ellátást kapjak.
Abban sajnos igazad van, hogy nem figyelünk eléggé egymásra, mindenki a maga bajával foglalkozik elsősorban, de ennek sajnos elsősorban társadalmi okai vannak, szociálpszichológusok terjedelmes köteteteket írhatnának róla. A bizonytalanságérzet megmérgezi a lelkeket, és ez csapódik le az emberek közötti kapcsolatokban az egészségügyben is. Meg kéne tanulnunk örülni az apró dologknak is, no de ez már rég túlvezet ennek a blognak a keretein...
gld 2010.08.29. 09:16:06
Nem, nem mérte fel a terepet borítékügyileg. Az a szomorú, hogy a nagy átlag ugyanúgy a rosszat keresi még a jóban is, mint Te. Sosem fogom megérteni, hogy miért nem lehet ezeknek a dolgoknak örülni... Komolyan mondom, a tököm tele ezzel a mentalitással, de nagyon :(
gld 2010.08.29. 09:18:01
gld 2010.08.29. 09:22:07
@Pico: nincs elég olyan poszt ebben a blogban, ami alatt szörnyülködni lehet? Miért kell idehozni ez alá, ami alapvetően arról szól, hogy igenis rengeteg sikertörténet van? Miért nem tudod azt mondani, hogy oké, le a kalappal ezek előtt az emberek előtt? Valszeg Te ezért nem veszed észre, ha Vele ilyesmi történik, mert a negatívra vagy kihegyezve. Sajnálom :(
@Irise: teljesen egyetértek Veled.
gld 2010.08.29. 09:25:59
Ez azt jelenti, hogy 4 esetből, amikor orvoshoz fordultál, mindössze egy esetben gyógyítottak meg? Mert ezt őszintén sajnálnám.
IrishOak 2010.08.29. 10:32:19
Bár én nem gld vagyok, de nekem is hasonló tapasztalatai vannak az eü.-ben.
No és ha kórházba kerülök,vagy ápoltként, vagy látogatóként én szívesen megitatom, megetetem a szomszéd ágyon lévőt.
Irisnek teljesen igaza van! A fejekben kéne nagy-nagy változás.
Az aneszteziológusokról meg már írtam egyszer: én csak "jófejekkel" találkoztam.Nyugodtak voltak, és biztos kezűek.(na mondjuk nem vagyok egy hisztis fajta).Legutóbb pl a szobáig kísért a betegszállító mellett sétálva.De mindenkit ugyan úgy kísért, nem csak engem.
2010.08.29. 10:46:58
Volt egy nőbeteg, akit a hosszú évek folyamán többször hoztak vissza a halál széléről ahová a krónikus alkoholizmus szövődményei miatt került. Már csodaszámba ment az osztályon, hogy mit túlél az a nő. Idén aztán bármit is tettek, végül májkómában meghalt.
Ezek után a család köszönőlevelet írt a lelkiismeretes munka miatt, az egész osztálynak címezve és néhány személyt kiemelve.
Napokig nem tértek magukhoz a dolgozók, hogy ilyen hozzáállásban van részük egy exit után.
gld 2010.08.29. 10:51:08
Scala 2010.08.29. 10:51:28
@adamantium:
Ha szüléshez kérek gerincérzéstelenítést, szükségszerűen fog utána fájni a fejem? Jó ismerőst így császározták, és nagyon megszenvedett a fejfájással, az a 'semmire nem vagyok képes esete' két-három napig.
gld 2010.08.29. 10:52:59
Írhatnál Te is pozitív-csokrot, és szívesen olvasnám :))
2010.08.29. 11:01:23
Scala 2010.08.29. 11:01:29
Ami azt illeti kétszer voltam kórházban, az egyik volt sürgős, vakbélgyulladás, a főorvos aznap reggel ment szabadságra, személyes ismerőseként, hímestojás státuszban vészeltem át a négy napot; a másiknál (orrkorrekció) a főorvos magánbetegeként az állami infrastruktúra kihasználásával, a főorvos személyes asszisztensének védnöksége alatt. Nem lenne hiteles. :-)))
Epidur. érzéstelenítés: nem is tudod, mennyire örülök, ha ez így van. Már programoztam a fejemben, hogyan szülök, és szükségem van az aneszteziológiai vívmányokra.
gld 2010.08.29. 11:06:03
@Scala: szerintem mindegyik érdekes lehet. Én nagyon szívesen olvasnám őket. Nem gondolnám, hogy nem lenne hiteles, mert ugye mit tartunk hitelesnek?
Érzéstelenítéssel kapcs: nekem csak a spinalis-ban volt részem, négyszer, 50-50%-os mellékhatás-mentességgel :) És az a vicc az egészben, hogy amikor "szót fogadtam", vagyis feküdtem 24 órát, akkor volt fejfájás. Amikor felkeltem a zsibbadás elmúltával, akkor meg nem :) Tudja a fene, hogy miért :)
szabidoki 2010.08.29. 11:09:50
@Scala: bonyodalmasabb a dolog egy kicsit. Sima szüléshez epidurált szoktak szúrni, ez a gerincvelőt körbevevő szövetzsák köré adott érzéstelenítő. Ez szépen lassan átdiffundál a gerincvelőbe, és jó sokáig kitart. Ilyenkor nemigen kellene, hogy fejfájás legyen. A másik eljárás a spinál érzéstelenítés, ilyenkor közvetlenül a gerincvelő mellé, a szövetzsák belsejébe (dura mater) adják az anyagot - gyorsan beáll, de nem olyan tartós. Ilyenkor fájhat a páciens feje, mert a dura-n ütött lukon keresztül elszivárog némi liquor (agy-gerincvelői folyadék), ami lebegésben tartja az agyat. Ha az ismerősödnek sürgős császára volt, akkor vélhetőleg spinált kapott, azért fájt a feje.
Dr.laikus PhD 2010.08.29. 11:25:38
Kicsit off.
Engem lumbáltak egyszer.
Akkor még lejtőben fekvés és sok folyadék, természetesen felkelni nem volt szabad.
Ezt tudod miért volt így? Esetleg....
Mindent betartottam, de két hónapig fájt a fejem pokolian a hányásig fokozódva.
Amúgy nem vagyok fejfájós. 10 évenként ha fáj a fejem, igaz akkor az migrén, de tudom a módját és hamar túl vagyok rajta.
Pico 2010.08.29. 11:32:24
Mivel is kezdtem?
"A rossz hír szárnyakon jár, a jó ólomlábakon"... Ugye? Ez népi bülcsesség. Magam csak beidéztem...
Azután
"Nekem, személy szerint is SOK KEDEVEZŐ TAPASZTALATOM VAN (most kiemeltem a kedvedért) - és gondolom, ebben személyiségem is közre játszik: szerencsés ember vagyok, könnyen teremtek kapcsolatokat másokkal: munkában, magánéletben és betegként egyaránt."
Tagadtam volna le, hogy a kedvező tapasztalatokban nekem is van némi részem? Hogy a jó kapcsolat két fél együttes munkálkodása során alakul ki???
Ebben sincs semmi az igazságból?
"Ám, sokan vannak BETEGEK (kedvedért ezt is kiemeltem), akiket nehezebb természettel áldott meg a sors/teremető, ők nem tudják kezelni és feloldani a feszültséget és a rossz kezdetnek azután meg rossz a folytatása. Mindkét részről. És ez kihat a kezelésre, megingatja a betegben a hitet, hogy ő valóban a lehető legjobbat kapja alkalmasint. Mégsem hiszi el." Ez is hazugság részemről???
Vagy úgy látod, hogy az ellátásban nincsenek az ellátók részéről feszültségek? Mindenki elégedett jövedelmével, a munkakörülményekkel???
A jó kapcsolat nem két fél együttes hozzáállásán múlik? És azt sem olvastad ki belőle, hogy a beteget elmarasztaltam kezdeményezőként?
"Az ember persze örömmel olvas pozitív történeteket" Mintha ezt is írtam volna....
És ezt is:
"Egy egész szakmát marasztalhat el, ahol valóban sok ember erejét megfeszítve, méltánytalan díjazás mellett igyekszik a legtöbbet és legjobbat nyújtaní."
És talán úgy helyes az én felfogásom szerint, hogy ha nem csak a dolgok egyik oldalát nézzük.
"Bocsánat a moralizálásért, de úgy gondolom, hogy a a DOLOG AKKOR KEREK, HA A NEGATÍVZMOK MELLETT VALÓBAN BESZÉLÜNK A POZITÍVAKRÓL (kedvedért ezt is kiemeltem), de akkor járunk el helyesen, hogyha a pozitív esetek emlegetésekor nem feldkezünk el a negatívumokról sem." Mert ugye a mérlegnek is van nyelve... Nemde?
És még egy megjegyzés: a dicshimnuszok azt hitethetik el az emberekkel, hogy itt, az egészségügyben minden rendben van. És ott, ahol dicshimnuszokat lehet zengeni, ott rendben mennek a dolgok. Et a természetes - mégha ebben bárki kivetnivalót is talál.l A negatívumok mutatnak rá, hogy hol kellene előre lépni! (Sőt, negatívumokról olykor a fehérköpenyes oldalon is lehet hallani..) És amikor meg a negatívumokről esik szó, akkor meg mindig akadnak páran, akik azokat szépíteni, anullálni igyekeznek... No, nem ebben a blogban...
A felfogásom szerint helyes, ha beszélünk a pozitív dolgokról. (Be is idéztem magam...) Akár többet is. Ám a dolgok Janus arcuak...
És lásd a népi bölcsességet...
gld 2010.08.29. 11:37:55
Amúgy pedig a poszt végén én magam is leírtam, hogy szerintem sincs MINDEN rendben. De úgy tűnik, ez meg a Te figyelmedet kerülte el.
Pico 2010.08.29. 11:59:48
Nézetem szerint ami rossz, azt fel kell számolni. Azzal semmit nem segítek, hogyha el kezdem mondani, hogy amit a beteg felpanaszol, az nem úgy van! És bizonygatni, hogy a dolgok rendben folynak. Ezt mondogatják itt néhányan, ha a beteg panaszkodik, és nem nehéz megítélni, hogy melyik oldalt képviselik a kétkedők.. és ők azért el-elpöntyögik, amit te elvársz, hogy azért...
És azzal sem segítek, ha ehhez azt fűzöm hozzá, hogy bezzeg másutt! Attól javul majd az adott közegben valami???
Ha a feleséged elsózza a levest, akkor azt mondod neki, hogy milyen jó volt a szilvásgombóc? Vagy el kezded mondogatni, hogy tk. a só volt a hibás?Gondolod, hogy akkor a leves jobb lesz legközelebb?
És ha ízlett a szilvásgombóc akkor elfelejtheted, hogy a levest túlsózták?
Szerintem, ha logikusan nézed a dolgokat, akkor a levesnél nem a szilvásgombócról kell beszélni és ha a az ízletes szilvásgombócról beszélsz, azért nem felejtheted el az elsózótt levest.
Magam csak arra utaltam, hogy ha bár sok pozitív példa van (vagy nem ismertem volna el???), attól még nem felejtkezhetünk el a negatívokról sem! Amin változtani kell(ene)...
Irise 2010.08.29. 15:32:38
de először a pozitívum. Mindig először a pozitívum. Mint a HIV-eseknél.
gld 2010.08.29. 16:28:28
Irise 2010.08.29. 18:42:20
Scala 2010.08.29. 23:39:48
@gld: Átgondolom, köszönöm a biztatást! :-)
@szabidoki: Értem és hálás vagyok, be is másolom a kisokosba. ;-)
Scala 2010.08.29. 23:45:09
Pico 2010.09.04. 10:58:39
Tudom, a blog lecsengett, nem is ragozom tovább. Minden esetre az orvosoknak stb., az a fontos, hogy pozitív dolgokkal kegyen tele minden írható média, ugyanakkor meg a betegek nézőpontja nem feltétlenül esik ezzel egybe... Volt egyszer - no, nem a Vadnyugat -, hanem az EBF. Túl gyorsan szűnt meg...
Pico 2010.09.04. 10:59:19
Irise 2010.09.05. 17:07:08
PRAXIS
"Pozitív és negatív történetek a magyar egészségügyről, minden mennyiségben. Orvosnál jártunk és nem ment minden zökkenőmentesen? Netán megaláztak, megvárattak vagy félrekezeltek? Vagy éppenséggel lelkiismeretes, segítőkész egészségügyi dolgozókkal találkoztunk? Ide megírhatjuk. Miért is? Mert az orvostársadalom máris nyomon követi a bejegyzéseket, olykor pedig hangot is adnak álláspontjuknak a kommentekben. De ha nem vagyunk mesélős kedvünkben, a kórházértékelővel is kinyilváníthatjuk véleményünket." - hvg.hu
Médiaajánlat
