Anarchia a balesetin
Egy kedves olvasónk hívta fel a figyelmünket az alábbi történetre.
Akárhányszor belépek egy egészségügyi intézménybe, mindig történik valami. Most egy balesetis "élményre" sikerült szert tennünk a győri kórházban.
Az első, ami feltűnt, hogy a balesetei rendelés nem ott van, ahol a feliratok jelzik. Ezért a portástól is érdeklődtem, de ő sem sokat segített, és udvarias sem volt. Azért sikerült megtalálnunk a rendelést, ahol nem volt "kartonozó". Az ui. csak 16:00-ig van (mi olyan 18:30 körül érkeztünk)!
Ez volt a második komoly meglepetésünk, mivel így a sorrend a betegekre van bízva. A néha kinéző személyzet nem vett el tőlünk semmit, azt mondták, menjünk be érkezési sorrendben, kérdezzük meg, ki volt az utolsó. Egy baleseti sebészeten a sorrend jó eséllyel az erélyességen, fellépésen, esetleg erőszakosságon múlik, ha az oda érkező emberekre van bízva. Az így felspannolt betegek egy része ezt a lelkiállapotot aztán be is viszi az orvoshoz, és jó eséllyel át is adja neki...
Nem beszélve arról, hogy a sorrendet ne a betegek döntsék el, hanem az esetek sürgőssége, súlyossága, a beteg életkora ill. ezek valamely kombinációja. Amit egy szakember állapítson meg, ha lehet. A bankokhoz hasonló ügyfélirányító rendszer szerintem a balesetin nem nagyon elképzelhető. A menürendszert sem nagyon tudom elképzelni, azt viszont igen, hogy elég sokan keresnék a minél sürgősebb ellátás lehetőségét.
Ami érdekes és elgondolkodtató, hogy ez igazából nem egészségügy. Ez management, folyamatok és emberek szervezése. Amit bizonyára tanítanak olyan orvosoknak, akik vezetői szerepben dolgoznak. Gondolom ez kötelező is mindenkinek, aki ilyen szerepre készül.
Visszatérve az esetre mi akkor adtuk fel, amikor a rendelő melletti folyosón megszólalt egy riasztó, és fülsiketítő sivításával kiüldözte az orvost és a személyzetet a rendelőből. Ez nem is lepett meg, olyan zaj volt, amiben képtelenség ilyen fontos dolgokra koncentrálni.
Az egyik ide-oda rohangáló zöld pólós ember azt mondta, hogy ez most így lesz lehet egy óráig is... Mi akkor álltunk fel. Megmutattuk a gyermek sérülését a háziorvosnak otthon... Szerencsére nem volt komoly.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
nullnick 2010.08.19. 10:10:06
hja kérem
aki annyit nem tud megjegyezni, hogy kik voltak ott ELŐBB vagy legalább azt, hogy kik érkeznek UTÁNA (ez két _diszjunk_ halmaz),
az legelőbbis a pszichiátriára vagy neurológiára menjen
Bikli néni 2010.08.19. 10:13:18
A balesetivel szerintem az a baj, hogy az ellátás amúgy is időigényesebb (?), meg mi alapján rangsoroljon az orvos? Mi a sürgősebb, egy törött kar, vagy egy törött láb? Gondolom, addig hozzá se tud nyúlni az orvos, amíg legalább egy röntgen nem történik.
Erről eszembe jut egyébként, mikor jó tíz éve ültem egy törésgyanús karral a sebészeten, és jött be egy csajszi kificamodott bokával. Akkor volt divat a 15 centis talpú holdjáró cipő, és tele volt a váró kificamodott bokás leányokkal. Nagyon örültem, mikor a lányzót előttem hívták be, de minden szubjektív. Én a lépcsőről estem le, ő meg a cipőjéről, van ilyen :)
Bikli néni 2010.08.19. 10:16:09
A dologhoz viszont az is hozzátartozik, hogy a balesetire jellemzően olyan emberek kerülnek be, akiknek a legkisebb gondjuk is nagyobb ennél, nem a többi beteget látják, csak a csillagokat a fájdalomtól. A háziorvosnál én is mindig megkérdezem, hogy tudjam, ki után jövök (nem kell mind az 50 beteget memorizálni), de simán elképzelhetőnek tartom, hogy az ember nagy fájdalmában nem gondol erre.
IrishOak 2010.08.19. 10:24:45
:-)) Ohh igen, mondta is férjem- képzeld mama: úgy szaladgáltak mint a filmben:-))
És a beteghordók meg a járás képtelenekkel föl-le a röntgenig.A fiúknak is szóltak, hogy csak menjenek át, ott futószalagon fotóznak,és ha kész a papír akkor üljenek le.Ezután lett egyszer csak kb éjfél.De elmondásuk szerint talán még többen is lettek, mint este 7-kor amikor ők érkeztek!!!
Esetleg aki nem tudja, mit melóznak a dokik,a nővérek, az ne reklamáljon.Álljon be beteghordónak, vagy segítőnek pár éjszakai ügyeltbe, és tudni fogja, hogy mi a dörgés!
A doki pedig a több száz beteget felelősséggel látja el!Mert tudja, hogy minden sajgó alkatrésszel érkező ember úgy néz rá, mint egy varázslóra.
Bikli néni 2010.08.19. 10:37:37
Egyszer az egyikkel volt lehetőségem hosszabban beszélgetni. Mondta, hogy nagyon szeretett volna orvos lenni, de ő egy egyszerű ember, nem lett volna pénze kitanulni, így beteghordó lett. Nagyon keveset keres vele, amiből egyedül tartja el a kislányát, de nagyon szereti csinálni. A betegek is szeretik, az orvosoktól meg mindig hall valami érdekeset, már egész sokat megtanult a sürgősségin. Nagyon aranyos volt :)
Bikli néni 2010.08.19. 10:46:57
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.19. 10:55:25
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.19. 10:57:22
IrishOak 2010.08.19. 11:08:55
:-DD Meg is jegyezte a férjem, hogy a beteghordó mondta is nekik,ez egy "gyönyörű" bokaficam:-)nem tudnak vele úgysem semmit csinálni,bár"érzésre" rosszabb mint egy törés.( s lőn igaza lett)Mutatta merre kell menni a rtg.be, és megkérdezte mi lett a meccs vége:-DD
Férjem meg csodálkozott hogy nahát,milyen jó fej: ő már biztos kiborult volna a sok hisztitől, meg különösen attól, hogy a betegek jobban el voltak foglalva a baleseti ügyelet szidalmazásával, mint a maguk bajával.
Bár a betegek nem szóltak be egymásnak, azért volt akit csitítani kellett.Mert az sokaknak fura volt, hogy a törött mutató ujjal üldögélő kamasz jobban vérnyog, mint a középkorú válltól furán kinéző úr.(mint kiderült "leszakadt" a válla, úgyhogy irány a kórházi rész).
IrishOak 2010.08.19. 11:12:18
Állítsuk meg a ......... 2010.08.19. 11:15:16
Ott még a 90-es években is jobb ellátás volt, mert anno működött a betegfelvétel, ahol kikérdeztek a sérülésedről is, azonkívül kijelzők működtek, tehát a dokik már a gépen látták, hogy kb. milyen sérüléssel jöttél, ennek megfelelően történt a behívás.
Most nincs kijelző, meg kell jegyezni, hogy hanyadik vagy a sorban, és ha elkísért valaki az álljon valamelyik rendelő elé, nehogy eléd furakodjanak.
Az rtg-re át kell döcögni az új épületrészből a régi folyosóra, ahol 100 éves rtg gépek működnek, majd visszavánszorogni a vizsgálókhoz, ahol újra várakozás, majd mehetsz vissza a régi épületrészben található gipszelőbe, vagy sebellátóba, nehogy már ki legyen kímélve a törött végtagú, vagy vérző beteg.
Azt nem tudom, hogy a 80-as években épült épületrészben miért voltak kijelzők, most miért nem telt rá.
A tempó azonban maradt a régi, az orovosok, rtg-sek, asszisztensek 6-kor elkezdenek látványosan semmit nem csinálni, mert 7-kor jön a váltás.
Tehát aki 4-5 körül érkezik úgy kb 9-10 körül haza is kerül.
Mindenki akinek van lehetősége rá vigyen túlélőcsomagot a traumára, és kapjon be előtte egy lexarom tablettát.
A gyermekügyeletről simán átirányítanak a traumára.
Ha pl. a klinika mellett baleset történik, akkor is a Kenézybe viszik a sérültet.:(((
Twisk 2010.08.19. 11:15:47
Hát tessék kedves vállalkozók. Itt van kb. 50 szó. Lehet próbálkozni. 3 perc memorizálás után kinek mennyit sikerül felidézni?
(Bár a próba akkor lenne igazi, ha közben esetleg az ajtót csapkodnátok a lábatokra.)
Hajrá. :)
Állítsuk meg a ......... 2010.08.19. 11:18:00
Ha nemtom megjegyezni akkor mehetek az elfekvőbe?:))
IrishOak 2010.08.19. 11:20:37
miért is?
Bár én már csaptam ajtót lábra, de egy rövid és tömény szófordulattal meg is oldódott,aztán elmondtam József Attila: Mama c. versét. De ennyi.
Állítsuk meg a ......... 2010.08.19. 11:23:01
Ráillik ez a debreceni Kenézyre is:((
Twisk 2010.08.19. 11:24:03
Dr.laikus PhD 2010.08.19. 11:36:18
Jaj mán!
Kapod ingyér a vijjogást.
Ha így is meg tudod jegyezni, mehetsz soron kívül műtétre a nyílt töréssel is.
migren 2010.08.19. 11:41:23
Akkor miért is terheltétek volna bal.sebet?
IrishOak 2010.08.19. 11:42:40
:-DD nemhogy fordítva??
a folyamatos koncentrációval és figyelem eltereléssel csökkentsd a fájdalmat:-))
az egyébként működik:-)
Volt egyszer jó pár éve, hogy a gyerekem bekerült egy ilyen baleseti ügyeletbe.Mivel sokkot kapott, így folyamatosan nevetett,meg nem válaszolt semmire, csak azt mantrázta,hogy most hazamegy lefekszik aludni, és elmúlik! Jó fej volt a doki, mert nem morcoskodott: Mondta hogy nem lehet hazamenni,és nem fog elmúlni,adott egy lórugás nyugtatót, megvizsgálta és azonnal kórház! Másnap csináltak neki új bokát.
(lépcsőn kettesével felfelé-utolsó nem jött össze- első,oldalsó bokaszalag teljes szakadás- lábfej"fátrafelé"spiccben-egy éjszakára súlyt akasztottak rá, hogy az achilles ín nyúljon vissza hogy operálható legyen)a fájdalomcsillapítót meg a nyugatót nem sajnálták, főképp akkor amikor a gyerek megint elkezdte mondogatni, hogy hazamenne kialudni:-)
Dr.laikus PhD 2010.08.19. 11:47:09
Nem ez volt a lényeg, hanem a mód ahogy egy sürgősségi ügyelet működik 16h óra után.
Akár baja is lehetett volna...
migren 2010.08.19. 12:01:06
Elsösegélynyujtásnál is mérlegelni kell.
mi alapján látja át a Dr.hogy ki a leg -acutabb beteg?Hacsak nem folyik a vér,vagy nem eszméletlen stb...
Twisk 2010.08.19. 12:02:01
Egyébként meg tök igaz. Minden szülő vegyen otthonra házi röntgönyt. Van vérnyomásmérő, vércukormérő, onyám tyúkja... Tess ilyet is beszerezni!
migren 2010.08.19. 12:05:37
nálunk az orvos ad a mi véleményünkre,de sokszor necces,mert a betegek idönként (tisztelet a kivételnek)vissza élnek a törödéssel.
vertek már át engem is.(neurológia)
migren 2010.08.19. 12:10:07
van egy 20 éves fiam és 1 17 éves lányom...és kébzeld estem már én is kétségbe egy bicajos balesetük után.. pár percig tartott..soha nem mentünk az ügyire,mer ha mozgatja,nincs nagyon beduzzadva,stb...józan parszti ész.
de ha valaki az SBO-t választja akkor várnia kell,mert ottt tényleg SÜRGÖSSÉGI ellátás folyik!
Dr.laikus PhD 2010.08.19. 12:14:26
Nyilván, ha az embert egyszer átverik akkor az egy életre szóló trauma, pláne ha az egészségügyben dolgozik. :((
Ránézésre azért traumás betegről nővér képes megállapítani ki a sürgősebb a ficamos, vagy a nyílt törés.
Az mégsem megjegyzendő sorrend.
Azért tud ez jól is működni 16h-ig utána miért nem?
Miért nincs tán kiírva, hogy nem ott van a rendelés a nap egységnyi ideje után ?
Miért nem lehet egy ici-pici odafigyeléssel a saját és a beteg lelkét megtámogatni?
Szervezni a munkát 16h után is.
Na miért?
Dr.laikus PhD 2010.08.19. 12:21:18
Válasz erre gombra nyomsz a válasz annak megy akivel beszélni akarsz.
Ez szervezési feladat. Láthatóan nem neked kell megoldani.
képzett és tapasztalt egészségügyi közép káder. Ha bizonytalan, nem fogja senki leharapni a fejét, ha a beteg előbb megy be, mint ahogy kellett volna.
szabidoki 2010.08.19. 12:26:45
Csak kell egy plusz ember hozzá, akinek nincs más dolga, mint szépen mindenkit meghallgatni, felvenni a számítógépbe, és eldönteni, hogy ki tudja-e várni a sort, vagy azonnal foglalkozni kell vele. Ez a triage-nővér, csak ugye manapság nem biztos, hogy mindenütt van keret plusz egy ember bérére. Gyakran az történik, hogy az egyébként is ott dolgozó X nővér ma a triage-felelős, csak neki általában eleve van dolga bőven :(
A kórházigazgatónál tessék reklamálni ezügyben.
Állítsuk meg a ......... 2010.08.19. 12:33:21
Az én szabadidőben focizó "kisfiaim", mindig tudták mozgatni, mégis mindig begipszelve jöttünk ki a traumáról.
Egyszer az egyiknek helyre is kellett tenni a törést, mert azzal szórakozott az órákig tartó várakozás alatt, hogy tornáztatta a csuklóját, egészen a rtg-s leletig, el is mozdult a törés rendesen.
migren 2010.08.19. 12:35:13
migren 2010.08.19. 12:36:25
Twisk 2010.08.19. 12:37:15
Dr.laikus PhD 2010.08.19. 12:37:54
Én is mozgattam, sőt fél napig jártam vele, de egyre jobban fájt.
Még meg sem dagadt.
Aztán el vót törve mégis.
Twisk 2010.08.19. 12:41:06
Állítsuk meg a ......... 2010.08.19. 12:43:20
Már a végére én is kezdtem megnyugodni, hogy a kölöknek nincs is semmi baja:)
Ott mutogatta, hogy hogyan tudja tornáztatni.
Engem egy hónapja elütött egy bringás, aki mit sem törődve továbbhajtott, a kezemet érte a sérülés, és azóta megérzem az időjárásváltozást.
3 napja meg otthon terültem el, mint egy zsák, éppen a másik kezemre estem, így most mindekttő fáj.
Dr.laikus PhD 2010.08.19. 12:44:56
Lehülyéznek és kész.
Nem mindig tudom mikor jobb.
Toltak már le, hogy miért nem vittem azonnal az ügyeletre.
migren 2010.08.19. 12:46:23
Bikli néni 2010.08.19. 13:14:52
Frucsasz 2010.08.19. 13:15:49
De ha valami nem olyan komoly baj, akkor még jó is, hogy nem került rátok sor. Egy kisebb sérüléssel, amit a háziorvos is ellát, foglalni a helyet mások elől, akiknek esetleg sokkal komolyabb a baja.. aztán meg majd a következő poszt, hogy hát milyen szemétség, hogy egyesek csipcsup sérülésekkel hamarabb bejutnak, másoknak komoly fájdalmakkal meg emiatt többet kell várniuk. Szerintem azért viszonylag jól fel lehet mérni, hogy melyik eset igényel házidokit, melyik sebészetet/traumát, melyik ügyeletet. Ha egy háziorvos műszerek, eszközök (pl röntgen) nélkül is megállapítja, hogy nincs nagy baj, akkor valószínűleg tényleg nem lehetett komoly a sérülés. Egyébként meg be is lehet telefonálni az ügyeletre, elmondani mi történt, az alapján ők meg tudják mondani, hogy mennyire lehet sürgős.
Dr.laikus PhD 2010.08.19. 13:24:34
"Ami érdekes és elgondolkodtató, hogy ez igazából nem egészségügy. Ez management, folyamatok és emberek szervezése. Amit bizonyára tanítanak olyan orvosoknak, akik vezetői szerepben dolgoznak. Gondolom ez kötelező is mindenkinek, aki ilyen szerepre készül."
Ez a lényeg, ezért íródott a levél.
Lotyó Bridzsida 2010.08.19. 15:03:42
Ezzel azt feltételezi a kedves posztoló, hogy bárki, aki vezető lesz, automatiuksan jó manager is. Örült tévedés. Lehet, hogy valaki jó orvos volt, ezért lett főnök, de ttől még nem biztos hogy jó manager. És igen, van manager fejlesztés, aztán 10 emberből 9-ről lepattanik az ott felszedhető gyakorlati tudás, mert nehogymá neki megmondják hogy kell elvezetni egy szervezeti egységet. Tapasztalat más területről.:)
Pico 2010.08.19. 15:06:23
Lotyó Bridzsida 2010.08.19. 15:11:47
Egyszer egy őrült "szigetelés" alkalmával kiment a bokám ->főváros, baleseti ambulancia.
Jött egy külföldi szigetelő, akinek valamiért nagyon vérzett a kezén a mutatóujja. Üldögélt szegényem, vérzett, mint állat. Jött a nővérke, szóltak a magyarok, hogy hellóka, mindjárt elvérzik a francia srác. Nővérke szó nélkül fogta a francia kezét, felemeltette a szíve fölé, és felfelé tartatta vele a mutató ujját, majd átzavarta egy másik kórházba, lévén nem oda tartozik a Sziget és környéke.
Kb 10 perc lett vóna ellátni...no comment.
2010.08.19. 15:53:02
Pico 2010.08.19. 16:10:04
Lesből Támadó Szárítókötél 2010.08.19. 16:14:28
"Nem beszélve arról, hogy a sorrendet ne a betegek döntsék el, hanem az esetek sürgőssége, súlyossága, a beteg életkora ill. ezek valamely kombinációja. Amit egy szakember állapítson meg, ha lehet."
VS
"A bankokhoz hasonló ügyfélirányító rendszer szerintem a balesetin nem nagyon elképzelhető."
Drága posztoló! Lehet, hogy én szenvedek fogalomzavarban, de nálam menedzselésnek számít minden olyan ügyfélelosztás, amely nem az érkezési sorrenden múlik. Az is, amikor egy adott ablakhoz való sorbanállás helyett sorszámot kapok, és az éppen felszabaduló ablakhoz kerülök (aminek semmi köze az érkezésihez, mert lehet, hogy egy utánam érkező, de más ügyben járó ember hamarabb sorra kerül, mert ő mondjuk lakossági ügyfél, míg én céges vagyok és nálam többen vannak). Innentől kezdve te szerintem az orvosok által menedzselt sort várod el.
2. Azért úgy kíváncsi lettem volna, mi volt az a sérülés, ami miatt rohanni kellett a balesetire, de végül elegendő volt jóval később megmutatni a háziorvosnak is. Nem lett ez az ügy picit túllihegve? Még jó, hogy mentőt nem hívtál.
Irise 2010.08.19. 16:28:37
1.területen kívüli ellátásért az OEP nem térít. Vagyis a kórház nem fogja visszakapni érte a pénzt. Vagyis a területen kívüli beteg a többi beteg elől veszi el a kötszert, gyógyszert, időt.
2. Az én tapasztalatom,hogy a "10 perc alatt ellátod ezt a sebet" kinézetű dolgok szeretnek rtg-ezésbe, varrásba, esetleg műtétbe hajlani, pláne,ha közel a műszak vége,hogy Murphy forduljon fel.
@Voodookoop: Kérek mindenkit,hogy gondolkodjon el Voodookoop hozzászólásán. Nagyon tanulságos.
A poszthoz. Semmiképpen se tanuljunk meg otthon kis sebet ellátni, forrázást-égést ellátni, lázcsillapítót, kötszert véletlenül se tartsunk otthon. Ha a sérülés akkora volt,hogy a háziorvos is el tudta látni,akkor legközelebb feltétlenül hívjunk hozzá mentőt, hogy mielőbb sorra kerüljünk az ambulancián. Adott esetben vegyünk különórát Voodookooptól a homo subhumanicustól.
Lotyó Bridzsida 2010.08.19. 16:50:25
Ha azt írja a kartonra a külföldinek, hogy a kórház saját kerületében történt a baleset, akkor már ott is van térítés. Gondolkodás helyett inkább elzavarta.
Máskor simán beírnak 5 nap kórházi tartózkodást, mikor lábon járkált be a beteg a kezelésre pl.
habzsolhapi 2010.08.19. 16:53:26
Irise 2010.08.19. 17:18:27
Irise 2010.08.19. 17:20:15
Bikli néni 2010.08.19. 17:56:43
Szerintem Twisk esete nem egyedi, mert nálam is azt csinálta, hogy a kommentek kb. felénél véget ért az oldal. És más blogokon is. Explorer és FF alatt egyaránt.
Inkább ne tartsanak karban, ha attól csak használhatatlan lesz az egész...
On
Droidfigyelő (törölt) 2010.08.19. 18:08:46
"Akárhányszor belépek egy egészségügyi intézménybe, mindig történik valami."
Feltűnt, hogy csak akkor mész kórházba, ha történik valami?
GRATULÁLOK!"
Ezt lefordítom.
Posztoló: amikor kórházba kell mennem, mindig rosszat tapasztalatot szerzek.
Te: te hülye vagy.
Ami nem azt jelenti, hogy nem megy neked a szintaxis, hanem azt, hogy ilyen ember vagy.
Egyébként meg a posztoló szubjektív élményén túl fontos felvetést is mond: kellenek-e vállalatirányítási ismeretek egy kórház vagy egy osztály vezetéséhez?
Szerintem igen. Nem véletlen, hogy sok amerikai kórházban külön van orvosigazgató és kórházigazgató, ahol az utóbbi posztnak nem feltétele az orvosi diploma, a menedzseri viszont igen. Szerintem ez itthon nem így van.
GiaMarie 2010.08.19. 18:09:48
rikavagyok 2010.08.19. 18:26:09
Triage-nak hívják. Minden sürgősségi ellátást nyújtó intézménybe kéne ilyen, jobb helyeken van is. Odamégy, előadod mi fáj, és szortírozza,hogy mennyire vagy sürgetőleges.
Az is őrjítő, ha ökölszabály van, de az is mikor rádömlik boldog, boldogtalan, beteg, hozzátartozó, eltévedt látogató, konzílium...
(Elképzelem a nyomogatós rendszert a traumán: ha ön levágta vmelyik végtagját, nyomja meg az 1-es gombot, ha ön térd, vagy könyék foölött vágta le, nyomjon ismét 1-est, ha ön a csonkból spriccelő vérzést tapasztal, ismételten 1-es gomb)
Bikli néni 2010.08.19. 18:49:48
"Ez esetben nyomják meg a piros gombot, és nyugodjanak békében!" /Macskafogó/
Elnézést, ezt nem tudtam kihagyni...
Bikli néni 2010.08.19. 18:50:25
Dr.laikus PhD 2010.08.19. 18:59:36
Nahát neve is van triage.
Nem hülye a neve?
Nahát...
Ez a cél, hogy ne ömöljön boldog boldogtalan. Ne legyen ökölszabály.
Nyugodjon meg a szülő ha a csecsmőnek nincs nagyobb baja.
Van egy felmérés, a beteg a szakértelmet értékeli és nem hiányoznak a különleges körülmények.
Jobban lehet bírni a túlterhelt munkát, a hosszú várakozást ha van egy külső szem, egy előzetes (triage) irányító.
Tudja az orvos mi vár rá és a beteg is.
TamásD 2010.08.19. 19:03:05
"Ha pl. a klinika mellett baleset történik, akkor is a Kenézybe viszik a sérültet.:((( "
Mondjuk mert a Klinikán nincs traumatológia? (Pontosabbam a klinika pszeudo trauma tanszéke kint van a Kenézyben) Persze ha gondolod, és itt az Auguszta mellett töröd el a lábad, szólj, a Klinikán dolgozom és hasi sebészként szívesen megpróbálom majd begipszelni:)
Amúgy jó pár évvel ezelőtt még az volt a rend, hogy péntekenként az Ortopédia Klinika látta el a baleseti sebészeti ügyeletet, mondván, hogy ők már legalább gipszeltek életükben. Na, akkor imádkozott mindenki, hogy csak ne pénteken történjen vele valami...
szabidoki 2010.08.19. 19:26:31
@Pico: hát, ha tudsz olvasni, akkor azért kiderül, hogy ki mit gondol. A szavazás meg nem dönt el a világon semmit.
Rotoxis 2010.08.19. 20:02:19
Nagy forgalmú ambulanciát triage nélkül működtetni szerintem szakmai hiba.
Állítsuk meg a ......... 2010.08.19. 20:50:42
Nem fogod elhinni, de a bringás cserbengagyós gázolás pont a klinika területén történt.
Köszi az ajánlatot majd legközelebb átszaladok a kettes telepre.
Emléxem a régi szép időkre, amikor a mamim reggel elment és másnap este jött haza, mert ők adták a traumás ügyeleteket is, az I.Seb-ről rohangáltak át az ortopédia épületébe, ha műteni kellett.
Állítsuk meg a ......... 2010.08.19. 20:57:47
Tavalyvolt valami vita az önkormányzattal, hogy átvennék a traumát az I.Seb épületébe, de mivel kósa holdingot akart nem jött be az ötlet.
TamásD 2010.08.19. 21:08:34
Öreg Kunkli nagy arc volt, fura hanghordozással, az utolsó polisztirol, izé polihisztor.
Ez a trauma átköltöztetés sajnos azóta is téma, de úgy halljuk, a Kenézy nem szívesen adná ki, mert bevétel, másrészt ahhoz, hogy átjöjjön, itt a klinikán fel kéne építeni egy sokmilliárdos sürgősségi épületet, amihez most senkinek sincs kedve.
Mamid?
Állítsuk meg a ......... 2010.08.19. 21:23:34
A mamim már rég nyugdíjas, altató asszisztens volt, de nagyon csípte Kunklit, meg Sápi profot, Balázs prof is tiszteletre méltó ember volt,Makár adjunktusnő is aranyos volt.
A traumával én úgy vagyok, hogy jobb lenne azt klinikai orvosok kezébe adni, lehet hogy előítéletes vagyok, de a kórház, s a klinika között vannak különbségek.
Éppen a múltkor néztem meg a szoborparkot, és azon háborogtam, hogy ott van egy rakás sikeres férfi, de egyetlen nő sincs köztük, talán Ladányi Józsa profnő megérdemelne egyet, mert ő a villáját+ egész vagyonát a klinikára hagyta, és talán ő volt a klinika első női profja ráadásul mint sebész tevékenykedett.
TamásD 2010.08.19. 21:40:18
Pico 2010.08.19. 21:42:14
Tudod, az ingerel, hogy vannak többen s úgy látom valóban , hogy többnyire ugyanazok - noha nem régen látogatom ezt a blogot, de így is feltűnő -, akik az itt leírtakat azonnal túlrészben, vagy egészében azonnal kontrázzák. Nyilvánvalóan előfordulhatnak "költői" túlzások a betegsérelmekben, hiszen az emberi érzelemvilág sajátja, hogy egyes momentumokat utólag kiemel (nyilván, amihez érzelmileg közelebb áll), másoknak meg kisebb jelentőséget tulajdonít. Utólag visszaemlékezve. Ezért van az - nyilván orvosként jobban tudod, mint én - hogyha egy balesetet többen látnak, akkor is sűrűn előfordul, hogy az egyes tanúk másként emlékeznek a történésekre.
Magam a magyar egészségügyet illetőleg azt tartom tragikusnak, mert betegoldali a sérelmek mind hihetőek! Egy "szavazógép" tisztább helyzetet teremthetene a "látószögek" szummázata tekintetében.... Bár az is lehet, hogy a javaslat egy marhaság...
Pico 2010.08.19. 21:45:37
Pico 2010.08.19. 21:47:47
Állítsuk meg a ......... 2010.08.19. 21:47:53
Az elég kevés, sajna
ő a vagyonát egy konkrét cél érdekében hagyományozta a klinikára, és ezt a célt szépen elfelejtették, a villáját eladták, úgy szól a fáma, hogy egy maffiózó tette rá a kezét.
Rotoxis 2010.08.19. 21:49:50
A beérkező betegek/sérültek gyors és csak az alapokra vonatkozó vizsgálatát követően előre meghatározott kategóriákba sorolják a pácienseket. Ez a kategóriába sorolás alapozza meg az ellátás sorrendjét (kiegészítő tényezőként az időfaktor is játszik). A triage lehet orvosi és ápolói feladat is, annak jellegétől függően.
Pico 2010.08.19. 21:51:46
TamásD 2010.08.19. 21:59:46
Hihetetlen motyogós-sipítós hangon beszélt, a hozzá beosztott fiatalokat halálra tudta szivatni. Egyszer télen, amikor nem volt üres ágy, viccesen azt mondta a főnővérnek: "Kell a hely. Nyissátok rá a tizenkettesben a vénasszonyokra az ablakot" (Ez volt az elfekvő). Szóval volt egy stílusa, de a szakmát kegyetlenül értette, bár ő inkább traumatológus volt, mint általános sebész.
Állítsuk meg a ......... 2010.08.19. 22:17:04
Pico 2010.08.19. 22:32:10
szabidoki 2010.08.19. 22:33:35
A történeteket gyakran valóban szétszedjük, de általában pontról pontra elmagyarázva, hogy az adott dolog miért nem történhetett úgy, ahogy a posztoló előadja. Persze a sok birka meg béget, hogy "védik egymást az orvosok!!!". Az is elég gyakori, hogy olyasmit panaszolnak a jóemberek, ami igazából teljesen természetes, pl. várni kell órákat, meghal valaki a kórteremben, stb, néha meg különösen látszik, hogy pl. hozzátartozó halála miatt keresnek valami okot, kapaszkodót, és ezt a kórház/orvos/nővér hibájában találják meg, hiába volt a rokon 100 éves, végstádiumú tumoros beteg. Érthető ez, de attól még nem esik jól az egészségügyi dolgozónak. A jogos panaszt, mint most is a triage hiányát általában elismerjük, sőt gyakran a lehetséges megoldást is felvázoljuk.
rikavagyok 2010.08.19. 22:48:08
Gyakorlat:
Odamegy a kedves beteg a recepciós pult küllemű helyre. Megkérdezik mi a panasza, meg még pár dolgot. Felveszik a gépbe,majd vmiképpen tudatja a te létezését a hely doktorával (látja a gépben, beviszi kispapiron)
Így az esetkocsival érkezett Hisztné Erika ül a folyosón, míg rögtön bemehet Hero Icus, aki gyenge testalkatú, ráadásul épp a fél levágott karját hozza másik kezében, így tökéletesen harcképtelen. Mat Ernát az 5perces fájdalmaival pedig rögtön útbaigazítják a szülészetre.
Viszonyításképp:
Ajtó nyitva, bejutás a kilincs szakszerű használatával.
Van 5 ágy helyes függönyökkel elválasztva, ill 2+3 a fektetőben.
Ha gyün vki lefekteted.
Amikor elfogy a fekhely, a jobb állagúakat kiülteted A vallatós kisszékre (ágyukat a kedvesnővér áthúzza).
Férfiasítasz a fektetőben.
Nőiesítesz ugyan itt.
A székek is elfogynak.
Végleg.
Jön egy mentő, így a fekvőkocsit is bevonod a játékba. Az infúziót a csövekre aggatod.
Rájössz, h ez szuper ötlet,mert így akkor is tudsz anamnézis felvenni, ha az egy szem vizsgáló ágyat épp egy műtét/szteroid adás/szülés előtti konzílium foglalja, más ágy már pedig nincsen. (A státusz persze a holdon, mert fekhely nincsen, ülve, meg qrva nehéz hasat vizsgálni.)
A kevésbé szerencsések idővel türelmetlenné válnak (én is az lennék, ha ott kéne üljek a parti/szarszag/vérhányás közepén a vallatós kisszéken).
Megjön a csálád, á Kolompár. Mind a 20-an. Orvost akarnak.
Megjön a román beteg, hisztit rendez, h ő ezért sok pénzt fizet, és te biztosan azért nem látod el őt rögtön, MERT Ő ROMÁN.
A röntgen szól, h bedöglött a gép.
A labor, h hemolizált a citrátos cső.
A véradó, h nincs A pozitív vére, 0 poz jó lesz-e?
A nővérke, h ő most már szuicidál. Megpróbálja. A gyengébb idegzetűeket kiküldöd a gyomormosáshoz...
Állítsuk meg a ......... 2010.08.19. 23:13:44
Gondoltam ha el akarod képzelni, akkor ne egy szmokingos úriember figurára gondolj.
Mert a sebészeket általában magas jó testalkatú férfiaknak gondoljuk.
Pico 2010.08.20. 06:50:06
Sokszor utaltam már a pénzhiányra... Nos, a "mi egészségügyünkben" a személyzet dolgozik és nem pénzt keres. Ezért az orvos/ápoló hiány, ezért a túlhajszolt szolgálat és a hálapénz meg még csak fokozza a bajt, hiszen többnyire nem azok kapják, akik valóban megdolgoztak érte. És VALÓBAN rászorulnak!!! (Hogy a megfelelő mértékű adózásról már ne is tegyek említést...)Nem teljesítményhez kötött a jövedelem, ill. nem felel meg mértéke az adott teljesítménynek. El lehet gondolkodni azon, hogy vajon egy magánpraxisban megengedheti-e magának egy orvos, hogy úgy bánjon a beteggel - akár milyen okból is - mint azt itt olvashatjuk néha... Ugye...
Más dolog a menedzselés kérdése. Lehet itt persze Ámerikát és filmsorozatokat emlegetni, de magam úgy vélem (idevágó közvetlen tapasztalatok nélkül), hogy egy dolog a fejetlenség és más a szervezett káosz... Nem hinném, hogy az lenne a helyes megoldás, hogy egy traumatológián a vérző ujjat az előbb érkezés jogán előbb vegyék kezelésbe, mint egy nyilt törést. Ha jól értem az itt olvasottakat, nálunk nem a szervezett káosz a jellemző... És nem csak a traumatológiára lehet ezt ráhúzni...
Ami meg az orvosilag nem hihető elemeket illeti. Lehet, hogy ez valóban úgy van, ahogy itt azokat cáfolják. Látni kellene, hogyha a KÖRÜLMÉNYEK másmilyenek lennéek, akkor feltehetőleg ezek sem tünnének elő, mert a betegenek nem lenne sem ideje, sem pedig olyan lelkiállapota, hogy ezeket az elemeket akár kitalálva, akár csak túlhangsúlyozva beleszője (akár akaratlanul is) a történetébe...
Mondtam, a bajok forrását a pénztárcánál kell keresni és azon kell gondolkodni, hogy vajon az állami pénztárcában van-e és mennyi van?
Pico 2010.08.20. 07:05:26
adamantium 2010.08.20. 08:59:01
én még olyan baleseti ambulanciát soha nem láttam ahol a sorrendet a betegek döntik el (pedig jártam már pár helyen) mindenütt az volt kiírva, jelenlegi munkahelyemen is, hogy a betegellátás nem érkezési sorrendben történik. nálunk pl elsőbbséget élvez a mentővel érkező beteg, a többi rám van bízva: természetesen a vérzőket meg a rossz állapotban levőket előre veszem - meg kell jegyezzem sokan színlelnek rosszullétet a gyorsabb ellátás érdekében, aki meg azzal jön, hogy őt vegyem azonnal be mert inzulinos cukorbeteg de se inzulint, se kaját nem hozott magával azt felelőtlennek tartom és nem hatódok meg tőle. a többi átlagos súlyosságú betegnél igyekszem betartani az érkezési sorrendet. a papírokat meg előre bevesszük, hogy fel tudjuk venni a betegeket a gépbe, jogviszonyt tudjunk ellenőrizni náluk. aki meg erős kutya b@szik elven megpróbál erősködni és begyúródni, meggyőzöm róla, hogy ez nem az a hely (kocsma), ha nem megy akkor rendőrt hívok - tegnap is megtettem
Dr.laikus PhD 2010.08.20. 09:37:26
Szóval.
Te úgy csinálod, hogy kimész a betegek közötti térbe (váróba) körül nézel és osztályozod a beteget, hogy szimulál-e, rászorul-e?
Ha ijedtében elfelejtett magával hozni inzulint és ennivalót - akkor neki coki.
Nővér kinéz, jön egy beteg, kiküld, hogy megnézd sürgős-e. Mentővel hozott beteget mindegy mennyire fontos azt ellátod.
Cöcöcö. biztos így van ez?
Jól írtad le hogyan csinálod?
Szavazógép kérdése hiszem-e? Igen - sajnos.
adamantium 2010.08.20. 09:47:42
1 nem megyek ki a váróba papírokat beszedni, azt a nővér teszi, ő osztályoz elsőként, majd jelent nekem (triage nővér, ugye újat mondtam) én a betegeket látom el
2 a cukorbeteg ne ijedezzen hanem gondolkozzon, az élete múlik rajta, a saját érdeke, hogy inzulint vigyen magával meg szőlőcukrot (kaját), ez olyan mint amikor lebuksz a víz alá búvárkodni de előtte elfelejtesz levegőt venni ijedtedben, a cukorbeteg számára az inzulin olyan mint neked a levegő
3 a nővér kiküld engem, hogy megnézzem sürgős-e??? hát eldöntheti azt maga is, ha én állandóan a várót nézem akkor ki vizsgálja a beteget?
4 igen a mentő minden esetben elsőbbséget élvez, mert nem tudom ha feltűnt-e neked, de a mentőnek nincs ideje adott esetben órákat várni egy könnyű sérülttel, tőlük a beteget törvényes kötelességem 15 percen belül átvenni, persze ha olyan egyszerű az eset (magyarán visszaélt a mentőszolgáltatással) akkor mellékvágányra állíthatom az esetet míg ellátom a súlyosabbakat, de az a beteg már át van véve és az ambulancia belterületén van
5 igen így van úgy gondolom minden civilizált helyen, igen én IS így csinálom, ahogy mindenki más. sajnos vagy nem sajnos ez a rend
Dr.laikus PhD 2010.08.20. 10:35:00
Azt írtad a többi rád van bízva!
Ezért volt a cöcöcö. Ha azt írod, hogy triage nővér van, nem írtam volna egy sort sem.
A poszt arról szól ahol nincs. Balesetin sincs.
TAJ beszed, mentős referál bent kit vitt mivel. Nincs előzetes osztályozás - bocsánat nem volt. Áttesz tolókocsira és vár a beteg vár amíg orvos is látja.
Rendes mentős mondja, hogy sokat, mert körbe néz.
Vedd észre, hogy abstart megkérdőjelezed a poszt íróját, bárkit aki nem orvos és írsz mérgedben egy félre érthetőt.
Van hely igen ahol még nincs osztályozás.
Mindenre lehet azt mondani, hogy hülye beteg, mert megijedt, mert, mert, mert.
Nem írhatsz ilyet - mert meg sem teheted, hogy bekómáljon, már felelős vagy érte, főleg ha szólt.
Minek ezt? Sokkal rosszabbnak tüntetitek magatokat, mint amennyire a körülmények kényszerítenek.
Faló!!! :-)))
Pico 2010.08.20. 11:57:53
Amikor az első gyermekünk megszületett, ugye tapasztalatlan kismam/kispapaként ha az újszülött gyermekünk sírásba kezdett, azonnal pánikszerű állapotba kerültünk. Volt egy áldott jó gyermekorovs, aki némi pluszért akármikor hívható volt és szinre akármikor ki isjött hozzánk. (Un. pausáléba szerződtünk vele - méltányois összegért) Egy magas, szikás, hófehér hajú, "búgó hangú" ember volt, aki amikor átlépte a küszöbünket és mondott egy pár szót, minket elöntött a nyugalom, a bizakodás, a boldog jövőbe vetett hit...
No, az ilyesmi, vagy akár csak ennek töredéke hiányzik az ellátásból...
Pico 2010.08.20. 12:02:04
Csak még egyet a lélketanról és jelentőségéről. Régebben volt,de a tanulságok mára is érvényesek!
Amikor az első gyermekünk megszületett, ugye tapasztalatlan kismama/kispapaként, ha az újszülött gyermekünk sírásba kezdett, azonnal pánikszerű állapotba kerültünk. Volt egy áldott jó gyermekorvos, aki némi pluszért akármikor hívható volt, és szinte akármikor ki is jött hozzánk. (Un. pausáléba szerződtünk vele - méltányos összegért) Egy magas, szikár, hófehér hajú, "búgó hangú" ember volt, aki amikor átlépte a küszöbünket és mondott egy pár szót, minket elöntött a nyugalom, a bizakodás, a boldog jövőbe vetett hit...
No, az ilyesmi, vagy akár csak ennek töredéke hiányzik az ellátásból...
adamantium 2010.08.20. 14:30:04
érdekes a magyar tudásod és értelmezésed ha te a felelőtlent hülyének tartod, mert én soha nem hülyéztem le a beteget ahogy te tetted, úgy sugallva mintha én mondtam volna. egyébként azt mindvégig fenn fogom tartani, hogy krónikus betegek ha kórházba mennek akkor lehetőleg vigyék magukkal a gyógyszereiket, vagy tudják azok pontos nevét és adagolását (ez a rosszabbik variáció mert semmi garancia nincs rá, hogy raktáron van az a gyógyszer, és ha kicserélem hasonlóra akkor jön megint egy olyan post, hogy a hülye, hozzá nem értő orvos kicserélte az ő évek óta beállított gyógyszerét). ez a beteg érdeke nem az enyém, az információ hiány az ő kezelését hátráltatja, és az ő egészségét veszélyezteti nem a kórházi alkalmazottakét.
Dr.laikus PhD 2010.08.20. 14:59:41
Az érdekes az, hogy az egész poszt nem ellenetek íródik, hanem értetek.
Nem sugalltál semmit én tettem hozzá - hát persze. :)
Baleseti osztályon vagy - gondolom nem követelheted meg senkitől és nem hozhatod hátrányos helyzetbe azt a cukros beteget akivel baleset történ, vitték, vagy ment és nem vitte magával a gyógyszerét és három napi hideg élelmet.
Ezt vitatom nem mást és az indulatot a kételyt.
Mentős referálhat. Csak elhiszed hiszen szakember, ha nem köszönöm neked, hogy nem hiszel neki.
Kétszer jártunk a Baleseti Intézetben, engem vittek, később a gyereket.
Nem volt mentő orvos, de diagnózis igen.
Elfogadták és nem toltak be.
Átraktak egy másik kocsira és kedvesen ott hagytak.
A többi jogos. Kórházba megyek viszek mindent ami kell. Még élelmet is.
Bár volt itt orvos aki leírta, hogy nem vihetem a kis cukorkáimat, mert a zacsiból jól tartom magam vele és akkor mi lesz? Nem baj, ha nem tudnak adni, de ne vigyem, mert a kórháznak adnia kell.
Tudok mindent, kitárgyaltuk miért kell, csak ahányan vagytok annyi félét mondotok magatok is.
Nem nem hülye a beteg nem.
Felelőtlen.
Rotoxistól ki fogok kapni, hogy nem szoktam ilyen lenni.
rikavagyok 2010.08.20. 16:21:37
Próbáltam összehasonlítani a triage-os rendszer működését azzal a szervezetlenséggel, ami nélküle zajlik. (nyilván szanaszéjjelaludtam magam előtte, és összeszedetten fogalmaztam :)).
Kicsit értelmesebben: van egy ember, aki csak azzal foglalkozik, h a gépbe felvegye az érkezőket, és megfelelő sorrendet alakítson ki.
Így akit pl vmi hiperakut hisztivel hoz a mentő, nyugodtan ücsöröghet kint, míg aki saját lábán de súlyos betegségre utaló tünettel érkezik elsőbbséget kap.
Aki nem az SBO-ra való ( általában van belgyógyászat, meg trauma fele), mert mondjuk terhes, és szülni fog, vagy gyerek, azt útba igazítja.
A második része, az a nálunk időnként uralkodó diliházat illusztrálta volna.
rikavagyok 2010.08.20. 16:44:50
(hová a vérbe tűnt a kommentem)
Szóval akkor megpróbálom úgy, hogy nagyjából kialudtam magam.
Normális helyen, ahol működik a triage, ott minden sürgősségire érkező beteget felvesznek a gépbe, ill osztályoznak mielőtt a doktorhoz kerülne.
Általában egy rendes SBO-nak van egy traumatológia, ill egy belgyógyászat fele. Akit ott nem lehet ellátni, mondjuk mert terhes és szülni fog,vagy gyerek, stb. , azt útba igazítják már ott.
Illetve az is elérhető ezáltal, hogy aki vmely hiperakut hiszti folytán mentővel jut be,de nincs súlyos baja, az akár ücsöröghet is kint, míg aki saját lábán, de sürgős problémával jön előbbre kerüljön.
A második fele azt próbálta szemléltetni, hogy milyen az a hely ahol ez nem adott, és boldog-boldogtalan bejöhet az ajtón.
lacix86 2010.08.27. 11:55:14
lacix86 2010.08.27. 11:58:37
sajnos ez a nagy magyar valóság, tényleg napi szinten jönnek az ordibáló betegek, utána meg a blogpostok...
Az utolsó 100 komment: