Paraszthajszálon múlt a férjem élete

2010.08.16. 06:00

Kedves blog!

 

A pécsi I. számú Belgyógyászati Klinika A Sürgősségi Ambulanciára szállítottam be a férjem, aki egyébként végbélrákos. Délelőtt 10 órától délután 4-ig tartott a várakozás, mire beszólították, megvizsgálták,

 

Miután kijött az orvosi szobából, rövidesen megjelent az asszisztens, egy műanyag pohárkával a kezében és kérte a férjem, hogy legyen szíves produkáljon vizeletet. Ehhez tudni kell, hogy állandó urokatéteres. Mikor megjegyeztem, hogy vizsgálták meg, ha ezt a feltűnő eseményt nem vették észre, lehurrogtak.


A férjem már olyan rosszul volt az alhasi fájdalmaktól, hogy alig tudott ülni. Bekopogtam, udvariasan próbáltam érdeklődni a vizsgálati eredmények felől és tájékoztattam az orvosnőt a hogyléte felől, kizavart, valamint közölte, a férjemnél súlyosabb esetet lát el.


Mikor megérkeztek a vizsgálati eredmények azonnal intenzív osztályra tették!

 

Vélemény: Embertelen bánásmód, szakértelem hiány, borzasztó körülmények, laza fegyelem, felelőtlenség, (paraszthajszálon múlt a férjem élete!) Persze, miután kikerült az intenzívről osztályra, ugyan ezeket a mulasztásokat láttam!

 

A saját, otthonról bevitt gyógyszereit adták, a sztómazsákot én cseréltem, úgy engedték haza, hogy a vérsülyedése, nem rendeződött! a zárójelentésbe azt írták, "Klinikai státusa rendeződött!" Valóban, mert 1 hét múlva ismét ott voltunk!

 

Csak arra lennék kíváncsi, hasonló esetben a közvetlen hozzátartozójukat is így látnák el?


Az égész ellátás minősíthetetlen volt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

porcsinrózsa (törölt) 2010.08.16. 10:54:04

@phoenix102:

remélem nem volotam félreérhető, előbbi kommentem általánosságban írtam :)

egerészölyv 2010.08.16. 10:55:31

@nullnick: dehogynem borulnak egymás nyakába. Késsel, villával. Ne bolondozz már.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.16. 11:00:04

@egerészölyv:

Akkor meg mi a konkrét bajod?

Hogy megmondják, hogy van adott esetben sürgősebb is?

egerészölyv 2010.08.16. 11:02:08

@radiologus.hu: amit hogy ellenőrzöl? És miért tartozik rád mint betegre vagy hozzátartozóra?

Nektek, dokiknak tényleg nincs fületek erre? Nem halljátok ki a metsző gőgöt az efféle beszólásaitokban???

egerészölyv 2010.08.16. 11:06:06

(Nulladik típusú találkozások szemtanúja vagyok: váratlanul eltünedeznek hozzászólások...)

Szanakka 2010.08.16. 11:11:32

"Alig tudott ülni"
Sokan nem tudják - ne is tudják meg soha - hogy milyen fájdalmai vannak egy-egy tumoros betegnek, de legalább egy kis empátiát elvárnék itt pár posztolótól (nagy tisztelet a kivételnek).

@Frucsasz, az őzikelány: "Nem adnak tájékoztatást, mire számítsunk, vagy mi fog következni."
Nagyon sok erőt és kitartást Neked, szükséged lesz rá sajnos!
Az orvost (onkológust) "elkapni" négyszemközt, és megkérni tisztelettel, mondja el, mire számíts. Máshogy nem megy, beteg előtt nem fogja elmondani, mert ahogy nekem mondta az orvos hasonló helyzetben: "mindenkinél más".
Én ezt úgy oldottam meg, hogy külön időpontot kértem (a beteg tudta nélkül). Hozzátartozik az igazsághoz, hogy az internetről, orvosi oldalakról tájékozódtam előbb, és felkészültem a legrosszabbra. Az összegyűjtött információt az ápolásánál használtam, de Neki nem mondtam el, mert a halálfélelem az, ami leküzdhetetlen.

A tumoros betegekhez az orvosok nagy része és a nővérek is sajnos úgy állnak hozzá, hogy "meghosszabbították az életét, mit akar?" Ez egy közeli hozzátartozónak olyan, mintha péklapáttal vernék pofán. Nem tud semmit, csak érzi hogy nagy a baj, de ezt miért nem lehet elmondani értelmesen?

Tudnék erről írni hosszan, de nem teszem. Aki nem volt hasonló helyzetben az úgysem érti, aki volt az e nélkül is tudja, én pedig minden szóval újraélem..

Azt vegyétek tudomásul, hogy emiatt a hozzáállás miatt a közvetlen családtagok is tönkremennek.

Kalamona 2010.08.16. 11:12:38

Elgondolkodtató dolgokat olvasok itt, ráadásul a fogalmakkal sem vagyok tisztában, mert eddig a traumatológia és a sürgősségi számomra ua. fogalom volt (ÁEK).
A dokimnak a csütörtöki nap a műtéti nap, hétfő a rendelési, ekkorra szoktam időpontot kérni kontrollra.
Ennek ellenére rendszeresek a 8-10 órás várakozások, mert "műt".
Asszem ezek után sokkal türelmesebben fogom kivárni akár a 16 órát is, mert valóban vannak nálam sürgősebb esetek is.
Nagyon fájdalmas volt, amikor a csipőprotkó 6 hetes műtéti kontrolljára 14 órát kellett várnom. Talán az lenne az ideális, ha tarthatnák a külön-külön meghatározott rendelési és műtéti napokat.

phoenix102 2010.08.16. 11:15:58

@porcsinrózsa: nem voltál féreérthető.

A haldokló beteg ellátása sokrétű feladat. Jelentős felelőssége van a kezelőorvosnak. De éppúgy a rokonoknak is. És többnyire nem egyszerű velük. Ami nyilván érthető, a haldokló hozzátartozó miatt. Ha megmondom mi várható (és többnyire ezt szoktam tenni), hogy fel tudjanak rá készülni, akkor a hozzátartozók legalább fele azt válaszolja, hogy biztos nem akarjuk ellátni a hozzátartozóját.Legalább 1 hetig megy a feljelentgetés, panasztétel, második vélemény külsős orvosoktól stbstb. Aztán végül ugyanoda jutunk, és akkor sértődötten(mármint nem én, hanem a hozzátartozók) állunk neki megbeszélni, hogy mi legyen. Természetesen elsődleges a fájdalomcsillapítás, de a végén alkamanként mamut adagok sem használnak, másrész állandóan cseszegetnek az ellenőrzés során. Külföldön nem szoktak spórolni a morfinnal, nálunk meg kapjuk a folyamatos cseszegetést, ha használjuk.
Másik probléma, hogy a kórház nem tud megfelelő körülményeket teremteni egy haldoklónak (5 ágyas kórterem stsbstb). Így a hospice egy jó megoldás, de továbbra is állítom, hogy a haldoklónak otthon a legjobb, különösen ha idős betegről van szó. Viszont az otthoni ápolás, gondozás, gyógyszerek beadása mindig probléma, kevés olyan háziorvos kolléga van aki megfelelően áll a kérdéshez és ők is félnek kábító fájdalomcsillapítókat adni (szintén az ellenőrzés és a macera miatt)
Másrészt a hozzátartozók egy jelentős része úgy érzi, hogy nem neki kell otthon ápolnia a saját rokonát. Pedig szerintem ez lenne a normális (persze ha a munkája megengedi).

nullnick 2010.08.16. 11:19:07

@Dr.laikus PhD:

a személyiségzavaros, lelkisérült magyar társadalom

a legkisebb ellenállás irányába megy:

a segítő foglalkozást végzőkre támad

phoenix102 2010.08.16. 11:21:39

@egerészölyv: egyre kevésbé értem a problémádat. Milyen metsző gőgről beszélsz?

"@radiologus.hu: amit hogy ellenőrzöl? És miért tartozik rád mint betegre vagy hozzátartozóra?"
Másrészt miért kéne neked bármit ellenőrizned??

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.16. 11:23:02

@egerészölyv:

Akkor neked mégis csak azzal van bajod, hogy előreveszik a súlyosabb esetet.

tcom 2010.08.16. 11:25:57

Kár szépíteni az egészségügy Magyarországon a 30 évvel ezelőtti szocialista viszonyokban ragadt. Érdektelenség, a gazda hiánya, a felügyelet hiánya stb. Ráadásul hiányzik az emberségesség az empátia is. ma mindenféle előzetes pszichológiai vizsgálat nélkül lehet valaki orvos, annak ellenére, hogy nem alkalmas emberekkel foglalkozni. A post író felnőtt, de a gyermekekre sincsenek tekintetettel általában. A gyermekemmel megjártuk a kórházakat és a nem szokványos betegségéről én többet tudtam a google-vel, mint az orvosok. Mivel a föld felett járnak és nekik nincs szükségük az új információra, ezért a google-n talált információkkal, kezelési módszerekkel ismertettem meg az orvosokat. Ennek hatására néhányat ki is próbáltak. =;-)
De az is előfordult, hogy beleegyezésünk hiányában és a megbeszéltek ellenére egy rezidenskére bízták a gerinc biopsziát egy 5 éves kislányon, ami nem is sikerült. A gyermekemmel a kórházban nem szólt másról, mint a harcról, hogy ne csináljanak vele károsat, hogy hagyják gyógyulni, hogy ellássuk a személyzet helyett.
A civil életben így nem működhet sokáig semmi. Az a vállalkozás, aki alkalmatlan vezetőkkel, alkalmazottakkal, érdektelenségben, tulajdonos hiányában működik, az tönkre megy.

Ki felelős az egészségügyért? A nép, mert nem hajlandó fizetni. Ha kell szemfüles, populista politikusok segítségével szavazza le az egészségügy támogatását. felelős még a kurva szocializmus, aki elhitette a néppel, hogy az ellátás ingyenes. Továbbá felelős megint csak a szocializmus, amiért nem nevelte egészség tudatosra a társadalmat: krumplileves, sör, virsli, hurka-gyurka, "csak semmi sport! (Churchill)"

Aki több pénzt kiabálnak az eübe, azok mondják meg miből! Netán emeljék meg az EÜ hozzájárulás mértékét? Vagy vegyenek el a nyugdíjakból? Igaz, hogy egy nagy alja... volt Gyurcsány, de a vizitdíjjal, napidíjjal az fizetett, aki igénybe vette. Ugyan kerülhet kórházba egészségesen élő polgár is, de mégis csak pofátlanság, hogy a magát szétbagózó, alkoholisták felelőtlen életét az én munkámból tegyék helyre. Ha fizetni kellene az ellátásért a milliós kórházi műtétekért, akkor többen is meggondolnák, hogy inkább felhagynak a pusztító szenvedélyeikkel.

A lényeg a fórumban, hogy felháborító ahogy itt néhányan védik a védhetetlent. Persze nagyon sok normális, sőt kiváló orvost ismerek én is, de a többség alkalmatlan.

Dr.laikus PhD 2010.08.16. 11:32:24

@nullnick:

Affenét.
Sokkal nagyobb lenne a tolerancia, ha a segítő foglalkozásról kiderül, hogy segítő.
A gyereked is elsírja magát, ha elesik és sír, hogy fáj a térde, te meg azért mert fáradt vagy és nem bírod a sírást, jól elvered, hogy HAGYOD ABBA, DE RÖGTÖN?

Mennyire kell egyszerű példát sorolni, hogy érthető legyen?

Kalamona 2010.08.16. 11:33:44

@Kalamona: azt meg nem kihagytam, hogy -feltételezesém szerint - Neki is van valami munkaideje (ezek szerint nem 8 órás), de a rá várakozókat ennek ellenére minden beszólás és morcosság nélkül, ellátta.

phoenix102 2010.08.16. 11:43:09

@tcom: sok igazság van abban, amit írsz, de sok kérdést is felvet egyúttal:

"Ugyan kerülhet kórházba egészségesen élő polgár is, de mégis csak pofátlanság, hogy a magát szétbagózó, alkoholisták felelőtlen életét az én munkámból tegyék helyre. Ha fizetni kellene az ellátásért a milliós kórházi műtétekért, akkor többen is meggondolnák, hogy inkább felhagynak a pusztító szenvedélyeikkel."

akkor a fentiek alapján a kórházban az orvosnak kellene döntenie, hogy ki okozta magának a betegséget és kinek kell magának fizetnie az ellátást??
Ez messzire vezet. Mert akkor ha 120-szal elszállsz a kanyarban a kocsiddal és megsérülsz, akkor fizesd az ellátást, mert te voltál a hibás. Ha keveset sportoltál és sokat sóztad a kajádat, és átlagnál korábban leszel magas vérnyomásos akkor fizesd az ellátás költségét? Ha egész életedben rossz volt a tartásod és nem jártál úszni és gerincsérved lesz, akkor fizeted a műtét árát??
Ez kivitelezhetetlen, mert akkor egy külön infrastruktúra kell annak eldöntésére, hogy ki okozta magának a betegséget és ki nem.

pakesz (törölt) 2010.08.16. 11:45:11

@tcom: nezd Molnar Lajos a tobbbiztositosat favorizalta...
mondjuk annal fel kellett volna vallalni, hogy vannak egyenlobbek az egyenloknel, es nehany nyugdijas be lesz daralva...
ugyebar en cocialis vagyok sokmindenkihez de pl. aki az eletet a bortonben toltotte le, az ne akarjon mar rak eseten ellatast, max egy aranylovest

az hogy a tobb penzes az tobbet er el, az mindenhol igy van, nem kellene szemellenzosen vedeni a vedhetetlent...
w.blog.hu/2007/05/09/anyagi_jog

amugy Boros mondta, kellene tenni valamit, mert ha nem kepesek minosegit nyujtani, akkor kialakul a masodlagos egeszsegugyi rendszer, elvegre aki eü jarulekkent 80-100e -t fizet (500 brutto) az nem szivesen veszi ha ot varatjak...

egerészölyv 2010.08.16. 11:46:56

@nullnick: te most vagy betegfelvevő vagy, vagy orvos :) Örülök, hogy népszerűsíted a szakmád.

Kalamona 2010.08.16. 11:47:22

@radiologus.hu: off leszek, de reggel óta idegi alapon vagyok.
Édesapámat ma vitte a fiam a MÁV kórház patalógiájára (bocs, ha nem jól írtam), mintavételre, mert a bal füle alatt nőtt valami, ami lefele terjeszkedik.
Nem fáj, nem nyom, csak "lötyög" és a látványa zavarja.
Kérdezhetek majd Tőled, ha meg van a diagnózis?

egerészölyv 2010.08.16. 11:48:01

@phoenix102: két lehetőség van.

Vagy olyat mondasz, ami ellenőrizhető, vagy olyat, amit el kell hinnem neked.

Mit gondolsz, melyiket szeretem szívesebben hallani tőled?

egerészölyv 2010.08.16. 11:51:27

@radiologus.hu: krónikusan nem fogod fel. Ami csak azért érdekes, mert mutatja, hogy a lelki gátlásoknak kulcsszerepe van görcsös értetlenkedésekben.

Vegyünk egy egyszerűbb példát.

Tegyük fel, hogy a buszon rám szólsz, hogy adjam át én, a fiatalember a helyemet neked, öregembernek. Erre azt felelem, hogy tegnap voltam 92 éves, kuss. Te tiltakozol, mire én rádcsattanok: MIÉRT, A 92 ÉVESNEK KISEBB A JOGA AZ ÜLŐHELYRE, MINT A 82 ÉVESNEK???

porcsinrózsa (törölt) 2010.08.16. 11:51:58

@Szanakka:

Általánosságban írom.

Tudtommal a betegnek jogában áll megtudni, minden információt megkapni az állapotáról. Nem értek egyet azzal, ha a beteg előtt mindenki titkolózik.

Nem vagyok pszichológus, más szakban utaztam, de pszichológia alapjai nekünk is volt, ill. fakultatív lehetőségünk volt ezen kívül plusz kurzust felvenni. Ismereteim szakemberekéhez képest hiányosak, így nem feltétlen mérvadó.

Mindenesetre olvastam, valamennyire tanultam, hogy mi zajlik le az ember fejében, ha megtudja magáról, hogy nagy beteg. Különféle szakaszok vannak, kezdetben "düh", "miért én, miért pont velem történik ez", és van még pár szakasz, míg eljut a helyzettel való megbékéléshez. Ami azért is szükséges, hogy a gyógyulására tudjon koncentrálni, jó esetben gyógyulni fog, kilábal bajából. Az információ ahhoz is kell, hogy tudjon küzdeni, koncentrálni a várt gyógyulására.
De ugyanez az információ ahhoz is kell, hogy ha nem lehetne segíteni rajta, hogy megbékélhessen időben a sorsával.

Ha titkolóznak előtte és túl későn tudatosul a betegben, hogy a legrosszabb lehetőség is benne van a pakliban, vagy biztosan nem tudnak segíteni rajta, akkor az előzetesen titkolózó hozzátartozók lehet ők maguk lelkiekben felkészülnek a legroszabbra, csak sajnos pont a betegnek erre már nem lesz ideje, lehetősége.
Az is fontos szempont, ha nagy a baj, a helyzet feldolgozásig jusson el a páciens (amennyiben szellemileg tiszta, pl. nem dementált személy, hanem szellemileg friss, de mondjuk rákos). Ami nem két nap, nem egy hét...
Az utolsó szakaszban, a haldoklónak is fontos, hogy el tudjon búcsúzni szeretteitől, fel tudja dolgozni magában a dolgokat, békésen távozhasson. (A halálfélelem nem iktatódik ki, de nagyon fontos, hogy le tudja magában előtte zárni a dolgokat).

Tévedhetek, az én meglátásom, hogy pszichológia terén számos egészégügyi dolgozó alulképzett. Hospice szolgálatnál, házakban már képzettebbek e téren, - csak utóbbiak nem minden érintett részére elérhetőek.

A magam részéről (laikusként) nem pártolom a beteg előtti titkolózást. Úgy vélem, ezzel a hozzátartozók saját lelki nyugalmukat vásárolják meg, azáltal, hogy nem szembesülnek hozzátartozójuk lelki tusájával (nyilvánvalóan nem könnyű eset egy ilyen beteg lelki kicsapongásait, dilijeit a hozzátartozónak sem elviselni).
Ugyanígy az egészégi személyzetnek is könyebb lehet, ha nem kell a beteggel beszélni... De ez nem feltétlen a beteg érdeke, sőt...

Ha a halál közeledik, a hozzátartozó lehetséges lelkileg addigra már feldolgozta azt, ami "csak" a haldoklót éri váratlanul, neki nincs lehetősége felkészülni lelkiekben.

Állítólag nem jó így távozni.
A titkolózással a hozzátartozó abban a hitben ringatja magát, hogy jót tesz, de valójában jót, inkább csak magával, a saját helyzetét könnyíti meg ezzel, de betegét nem.

(Feltételezem szakemberek között is különféle vélemények lehetnek, valaki mindezt cáfolja. A pszichológiát konkrétan számomra oktató szakember maga is ezt az álláspontot képviselte).

phoenix102 2010.08.16. 11:57:03

@pakesz: "amugy Boros mondta, kellene tenni valamit, mert ha nem kepesek minosegit nyujtani, akkor kialakul a masodlagos egeszsegugyi rendszer, elvegre aki eü jarulekkent 80-100e -t fizet (500 brutto) az nem szivesen veszi ha ot varatjak... "

a várakozás többnyire kapacitáshiány. Akármennyi pénzt lehet rakni egy rendszerbe, akármilyen más módszerrel lehet finanszírozni, nem lesz jobb ha nincs elég ember. Persze szervezéssel lehet valamennyit segíteni rajta, de már most is csúcsra van járatva a rendszer.
Ahogy fent írtam más unios országokhoz képest lényegesen kevesebb az egy főre jutó orvosok száma. Így ez nem megy. Lehet trükközni az adatokkal, de akkor is jelentős számú orvos ment ki külföldre vagy hagyta el az egészségügyet, akármit is mondanak a döntéshozók a kamera előtt.
Évtizedekkel ezelőtt az orvosok bérét alacsonyan tartották, mert beelkalkulálták a borítékot is. Most is alacsonyak a bérek, de már csak néhány borítékos szakma maradt (és ott embert kell ölni a helyekért), a többi elkezdett ürülni. Németben kb 500 orvos jut 100.000 betegre nálunk 300 körül. Ez elgondolkodtató. A fő kérdés, hogy hol a pénz?? Mert én németben 110 Euro/hónap TB-t fizettem. Itthon 70.000-t. Na ez az amit nem értek. Valahol eltűnik útközben a pénz, és ügyesen lepapírozzák.

Kalamona 2010.08.16. 12:07:33

@radiologus.hu:
Már otthon vannak, kicsit szédül, de jól van, csak kétszer szúrták.
Egy ideig tárgytalan a kérésem, mert nem fogunk kézhez kapni "semmit", a patalógus és a füll-orr-gégész egymás közt küldi szgépen a leletet.
24-én kell mennie az ÁEK-ba, megyek vele és tuti kiverem a gégészből az írott anyagot. Viszek lemezt, fénymásolót, papírt, fényképezőgépet, meg mindent, ami eszembe jut, hogy másolatot kapjunk.
Köszönöm előre is az időt, amit majd rám szánsz!

phoenix102 2010.08.16. 12:07:47

@egerészölyv: és ezt milyen módon gondolod megoldani. Beteg a rendelő előtt kérdezi hogy miért kell várnia. Orvos/asszisztens válaszol hogy súlyosabb eset van bent. Akkor te bemész és laikusként ellenőrzöd, hogy tényleg így van-e?? :-) :-)
Nevetséges.
Ez egy igen gyakori hozzáállás a betegek részéről. Pár nappal ezelőtt írtam, ismétlem magamat:
májusban kardiológiára kellett mennem, vártam a szívultrahangra (körülöttem ülők nem tudták hogy orvos vagyok, meg a papíromra sem írattam rá, kíváncsi voltam rá mi hogyan megy). Mellettem a néni méltatlankodik, hogy az előző beteg már 20 perce bent van, biztos az orvos meg a nővér nem dolgoznak, hanem kávéznak tévéznek stb. Holott már vsz volt párszor, mert konrollra jött, és tudja, hogy a cardecho nem 3 perces vizsgálat. A többi beteg ugyanígy. Utána pedig válagatott méltatlan kriták tömegével idegesítették egymást, hogy bent éppen ki miért és hogyan nem dolgozik. Aztán a 3. beteg után a doki kiment slozira és még ezt is szóvá tették. Mit járkál itt ki-be.

_Molly 2010.08.16. 12:12:25

@porcsinrózsa: "Tudtommal a betegnek jogában áll megtudni, minden információt megkapni az állapotáról. Nem értek egyet azzal, ha a beteg előtt mindenki titkolózik."

Jól tudod.:)

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1981-ben jelentette meg az alapvető betegjogokat is összefoglaló lisszaboni deklarációját.

Ebben szerepel többek között, hogy

- a betegnek joga van ahhoz, hogy megfelelő tájékoztatás (!) után bizonyos kezelések elvégzését elfogadja vagy elutasítsa,
- a betegnek joga van az emberhez méltó halálhoz,
- a betegnek joga van a lelki vagy morális vigaszhoz, de el is utasíthatja azt.

Magyarországon az 1997. évi CLIV törvény az egészségügyről nemzetközi normákon alapulva foglalja össze a betegek jogait. Ezek - többek között-:

- az emberi méltóság tiszteletben tartásához való jog
- a kapcsolattartás joga
- a tájékoztatáshoz való jog
- az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga

*
A tájékoztatáshoz való jog:

A beteg jogosult minden rá vonatkozó tény és adat megismerésére, vonatkozzon ez:

- egészségi állapotára,
- a javasolt vizsgálatokra, beavatkozásokra,
- azok elvégzésének vagy elmaradásának lehetséges előnyeire és hátrányaira,
- a vizsgálatok, beavatkozások tervezett időpontjaira,
- döntési jogára,
- a lehetséges egyéb eljárásokra, módszerekre,
- az ellátás teljes folyamatára,
- a további ellátásokra,
- a javasolt életmódra.

"A tájékoztatási kötelezettség személyre szabott, tehát az információnak érthetőnek kell lennie. A rossz vagy hiányos tájékoztatás nemcsak a beteg elégedetlenségének forrása lehet, de komoly jogi következménnyel is járhat."

szabidoki 2010.08.16. 12:19:04

Hát, a poszt megint erősen tendenciózus...
Ha várni kell, az nem embertelen bánásmód, hanem azt jelenti, hogy sok a beteg. Akiknek általában ugyanolyan fontos a saját betegségük, mint a posztolónak a férje baja. Ha valaki zaklatja a személyzetet és feltartja a betegellátást, ne csodálkozzon, ha rövid úton elküldik a francba. A vizelet-labort friss vizeletből illik csinálni, mert a vizelet tárolás közben (a zacsiban) bomlik, és hamis eredményeket produkál. A süllyedés önmagában semmit nem jelent.
Erősen kétlem, hogy a tényleges intenzív osztályra vették volna fel a beteget, inkább a belosztály őrzője lehetett a nyerő. Azt, hogy hajszálon múlt a beteg élete, semmi sem támasztja alá az elmondottak közül. Az meg, hogy egy héttel a hazabocsájtás után egy héttel megint be kellett menni, sajnos sokkal inkább amiatt lehet, hogy a beteg végstádiumú, ill. egyéb betegsége van a tumoron kívül - sajnos még nagyon sok olyan betegség van, amivel egy határon túl nem lehet mit kezdeni...

Dr.laikus PhD 2010.08.16. 12:20:19

@phoenix102:

Legyen akkor az orvos asszisztens aki emberi hangon nem azt mondja hogy "súlyosabb" beteg van bent, hanem ha ért hozzá megnézi, elmondja várni kell, mert beteget látnak el, laborvizsgálatok eredményére várva elmondja, hogy mennyit még kb.
Nem az orvost terhelik vele, nem minősíti a beteg baját (hisz nem tudja még).
Tapasztalatom az, hogy ha nem szakasszisztens aki közvetlen segítsége az orvosnak, ennyit meg tud tenni.
Nem kell hozzá csak iciny-piciny jó érzés.
A többi mind igaz, de nem mentség egy rákos beteg esetén senki részére és semmikor.

Voltam rákos tudom mit jelent átélni a diagnózist, de azt is tudom, ha nem úgy bánnak velem az első hír hallatán akkor sokkal nehezebb, vagy talán nem is sikerül.

Lehet emberségesen bánni velünk - van rá példa, szerintem ez a többség - ezért nem értem, hogy ezeket az eseteket mandinerből miért kell védeni.

Kalamona 2010.08.16. 12:20:52

@_Molly:
sztem ezzel sokan tisztában vagyunk
Ám, az írott jog és az empátia nem mindig egyezik.
Radikális vagyok, tudom, hogy születünk és meghalunk, " nem mindig a korosak mennek el, hanem a sorosak".
Az természetes, hogy a szeretteink életét hosszabbítani akarjuk, de ez nem csak a jogszabályokon és az orvosokon múlik.
Már itt borítékolom Neked, ha 24-én megtudom, hogy papám nyirok-mirigy-rákos, tuti nem mondom meg Neki.
Elég ha én tudom. A beteget ilyesmivel nem szabad zaklatni, mert élni akarás van bennük.

pakesz (törölt) 2010.08.16. 12:25:20

@phoenix102: nezd a te 70e -d elmegy arra, hogy szocialis legyel!!!
mert meg lett szabva, hogy neked mindenkeppen szolidarisnak kell lenned, nincsen eselyed...
az hogy amikor ellatnak teged akkor az altalad eltartott hatrebb lepne, hogy tessek maganak fontosabb lenne hiszen maga siet(meg a dokit is helyette te fizeted), na ezt nem kapod meg,
ha a Bokros altal felvazolt kulon bitositos rendszer lenne, akkor meg a te biztositod tobbet fizetne mint az OEP, es teged rogton elorevennenek...
ez az amit Bokros vizionalt, hogy szetvalik az eü, mert a nagy befizetok megunjak ezt a haccacaret, ezert volt az egesz cucialis nepsavazas egy nagy hazugsag, mert annak az 1 millio rendesen adozonak csak az a kerdes hogy mikor lesz tele a toke...

pakesz (törölt) 2010.08.16. 12:27:23

@pakesz: es ha a gazdagok(== rendesen bejelentettek + azok a vallalkozok akik rajonnek hogy megfelelo befizetesert megfelelo ellatas az egy jo dolog) kilepnek a rendszerbol, akkor a vizitdij is tul keves lesz hogy fenntartsak a szocialis rendszert

Dr.laikus PhD 2010.08.16. 12:29:39

@Kalamona:

Ha tudja, akkor jobban küzd, lesz mivel felvenni a harcot.

Ha csak beteg és nem tudja miért érzi rosszul magát az nem kímélet, hanem merénylet.

Olvass utána, úgy jobban segíthetsz.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.16. 12:31:31

@Kalamona: Ha rákos lesz apukád, de ne legyen (!), akkor úgy gondolod, hogy az érdekét az szolgálja, hogy nem mondod meg neki???? Csak szenvedője legyen a orvosi beavatkozásoknak??????Ne tudja, hogy mit miért csinálnak vele??? Mért szolgálja ez az ő érdekét??Azt gondolod, hogy ha nem tudja hogy rákos, akkor nagyobb élni akarás lesz benne? Bocsáss meg, de szerintem nem gondoltad ezt végig. Tudd, joga van tudni magáról mindent!! És felnőtt ember, tudni szeretné hogy mi baja? Te nem szeretnéd tudni??

phoenix102 2010.08.16. 12:31:57

@Dr.laikus PhD: én az esetet nem védem, hanem az utána ömlő méltatlan általánosítást alkalmanként nekem címezve. "legkiszolgáltatottabb beteggel bántok embertelen módon.
"
És még nem válaszoltad meg, hogy mikor és kivel bántam embertelen módon!

Másrészt ne felejtsük el, hogy a posztban csak az egyik oldal szólal meg. Ezért kellene néha kicsit kritikusabbnak lenni.

nyilván nem azért ültetik a beteget 6 órán keresztül, mert gonoszak, hanem mert ennyit tudnak nyújtani, adott körülmények között. Az igerült hangért kritizált orvosokról írt posztokról pedig mindig az jut eszembe, amikor a szakrendelésemen nem ritkán ugyanaz a beteg 10 percenként bekopogott, hogy dolgozzak már gyorsabban, természetesen minősíthetetlen hangon előadva.

tehát amíg nem ismered a másik oldalt, addig kicsit visszafogottabban légyszíves.

porcsinrózsa (törölt) 2010.08.16. 12:32:04

@tcom:

"Persze nagyon sok normális, sőt kiváló orvost ismerek én is, de a többség alkalmatlan."

Egyetértek valamilyen szinten. Vannak akik szakmailag sem képzik magukat (velem is történt meg, hogy az orvos nem tudta mi a bajom, legyintett, később otthon "kigugliztam" tünetem alapján, legközelebb mentem, esetleg ez-e, és jé, tényleg az volt amit kezelni kellett..).

De a fő problémát én az empátia hiányában és a nem hatékony kommunikációban látom.

Még fiatal csitri koromban szolgáltató cégnél diákmunkaként (ő azok a boldog idők...) ügyfélszolgálatos voltam. A rendszer egy számlázási hibát generált, nem mi tehettünk róla, de értelemszerűen rajtunk csattant. Köszönés helyett sorra melegebb égtájakra küldtek minket az ügyfelek. A reklamáció jogos volt, a reklamáció módja kívánnivalót hagyott maga után. Végig kedvesnek kellett lenni a magából kikelt, lila fejjel ordítozó ügyféllel. A következő ügyfélt ugyanúgy kedvesen kellett fogadni.

Ezt azért írom le, mert mielőtt az új munkatársakat felvették pszichológiai alkalmassági vizsgálaton is részt kellett venni. Igyekezték már előre ki szűrni azokat, akik nem bírnák a gyűrődést és őket nem is alkalmazni.

Az orvosok, ápolók nagyon leterheltek szintén.

Ha a semmiből hirtelen több pénzt nem is lehet fejlesztésekre, magasabb bérekre előteremteni, az egészégügyi személyzet tréningezésére lehetne kisebb befektetéssel "tűzoltásként" tünetet oldani, ha ez nem is probléma megoldás.

Az olyan cégeknél, ahol az ügyfélszolgálatosok nagy nyomásnak vannak kitéve, bizonyos időközönkén tréningre viszik az alkalmazottakat. Ez sokszor pár napos tréning, pszichológusok és moderátorok vezetésével (igaz, tlejes ellátást kapnak, a szállást, étkezést munkáltató állja ilyenkor, -legalább is ott mindneütt amikről én tudok).
Sokszor az ország másik végére direkt utaztatják a részt vevőket, hogy ezáltal is kizökkentsék a mindennapokból őket. Stresszkezelést, kommunkiációs tréninget különféle csapat feladatokat szokott ez magában foglalni.
Kezdetben az elfojtott problémák felszínre jönnek, komoly sírás-rívás is lehet belőle, majd jön a megoldás, játékos feladatok, nagy vidámság kerekedik ki belőle.
Megfelelő szakemberek irányításával egy ilyen tréning csodákat képes művelni, utána megújúlt erővel vetik be magukat az emberek a munkába, és jobban bírják a további gyűrődést. (Mivel később is nagy nyomás nehezedik ezen dolgozókra, később is tréningezik őket).

Talán az orvosoknak, ápolóknak sem ártana évente, fél évente pár ilyen nap. Mert az ő leterheltségük, lelkiállapotuk nagyban befolyásolja a beteggel történő kommunikációt. Mindenki kelhet fel bal lábbal, de ahogy ebből egy ügyfél nem tudhat meg semmit, ugyanígy az orvosok sem engedhetnék meg maguknak, hogy kimutassák a foguk fehérjét, illetve ez nevetésnél természetesen szabad :)

Szerintem érdemes lehetne ilyen célra is ott "fent", a hatalmak markolók,gyakorlók, ha elkülönítenének ilyenekre forrásokat...

Ez nem oldja meg az egészégügy helyzetét, de a benne dolgozókon segíthetne pszichésen (persze ehhez az is kell, hogy az egészégügyi dolgozókban megfogalmazódjon ezek iránti igény is).

Annyit tennék hozzá, nekem volt egy nagyon jó háziorvosom, nagyon jó orvos, nagyon empatikus és holisztikus szemlélettel közeledik a páciens felé. Mindezt egy felujításra szoruló, lepukkant állami intézményben lévő rendelőben, ingyen, hivatástudatból. Úgy véltem, semmi pénzért nem megyek át pucossabb helyre, más orvoshoz. Persze nagyon örültem volna, ha a háziorvosom csili-vilibb rendelőben dolgozhatna.
Sajnos messze költöztem már onnan. Ma már más orvosom van, aki jó, jó, aranyos, meg minden, kedvelem is, de... Hiányzik a régi orvosom.

Ezzel csak arra szeretnék rávilágítani, hogy egy ronda rendelő is megszépülhet, kedves hely lehet a beteg/páciens szemében, ha empatikus és kedves a benne dolgozó egészégügyi személyzet.

cenzorilla 2010.08.16. 12:32:45

@pakesz:

Ne politizálj kérlek.
Másnak más a véleménye ugyanerről, nem jutunk előbbre így.

Kalamona 2010.08.16. 12:37:11

@Dr.laikus PhD:
A szüleink nem buta emberek. Általában tudják, hogy mit miért.
Ezt csak azért írom, mert tuti nem mondom el Neki, de az esetleges kezelésekből, azonnal tudni fogja Ő is.
24-ig van remény, meg azon túl is:)
Sógornőm már a harmadik hasi műtéten és kemón van túl 1998 óta, fut-szalad, kivirágzott, igaz valami fémháló tartja a hasfalát. Bízni kell. Dokiban, módszerben, saját magunkban.

_Molly 2010.08.16. 12:37:22

@batgirl: "Ha rákos lesz apukád, de ne legyen (!), akkor úgy gondolod, hogy az érdekét az szolgálja, hogy nem mondod meg neki????"

Arról nem beszélve, hogy az orvosnak kötelessége tájékoztatni a beteget arról, hogy mi a baja és milyen kezelések várnak rá, ezt nem hárítja át a hozzátartozóra. Amúgy pedig sajnos az apuka előtt is azonnal nyilvánvaló lesz a helyzet, ha beutalják az onkológiára.:(

Thai Thai 2010.08.16. 12:38:04

@adamantium: 1. Minek menne a sebészetre? Honnan kellene tudnia, hogy a fájdalom amit érez mitől van, hogy operálni kell vagy elég ha gyógyszert kap?
2.Ha megvizsgálta, látta, hogy katéteres. Miért nem vetetett egyből az aszisztensével friss vizeletet?
3.A bánásmód azért embertelen mert egy nagy fájdalmakkal küzdő embert, reggel 10-től délután 16 óráig várattak.
4. esetleg azért adhatnának neki a kórháziból mert egy életen keresztül fizetett tb.-t.Vagy azért, hogy esetleg ahozzátartozónak aki ápolja, ne kelljen a körzetinél sorba álni receptért, mert a kórházban majd nem írják fel gyógyszert. És azért nem adnak, hogy a hozzád hasonló orvosok a TB-vel nem rendelkező haverjait el tudják látni soron kívül.
Az írásodból ugy néz ki orvos vagy,de a rossz fajtából. Remélem lassan eljön az az idő amikor a hozzád hasonlóan gondolkodó emberek eltünnek és átveszik a helyüket az orvosok között ma még csak ritkán fellelhető példányok.

szabidoki 2010.08.16. 12:43:56

@porcsinrózsa: két baj van a tréninges ötleteddel. Egyrészt ha a béreket is alig tudja kigazdálkodni egy kórház, nem fog tudni puccos teljes ellátásos tolerancia-tréninget fizetni a dolgozónak, másrészt, és az a nagyobb baj, nem jelent megoldást, csak egyfajta pótcselekvés. Csináltunk valamit, ugyan semmit nem ér, de legalább bekentük sárral, és így már nem is néz ki annyira rosszul.

Kalamona 2010.08.16. 12:44:48

@batgirl: aranyos vagy, hogy aggódsz a Papám lelkéért:), de kiforgatod a szavaimat. Ő is tudja, hogy előbb, utóbb el kell mennie, 94 éves.
Aztán mondjad már el nekem, hogy hogyan "harcolna" az info birtokában jobban az életéért, mint eddig?
Olyan megfoghatalan dolgokat írtok itt - a számomra - , ezzel a harccal. Karatézzen, lövöldözzön, vagy mit csináljon az ember, ha meg tud egy halálos diagnózist?
ráadásul a rák ma már nem kizárólagosan halálos diagnózis

egerészölyv 2010.08.16. 12:51:08

@phoenix102: a beteget nem szabad bizonytalanságban hagyni afelől, ami rá tartozik.

Ülnek a lócán háromnegyed óráig, semmi mozgás, csak ők lesznek egyre többen - ez például megengedhetetlen (bár tipikus). Mert nem tudják, "mi van". Robogva közelít a rendelési idő vége. Ott vannak harmincan, nem tudják, ellátatlanul hazazavarják-e őket, miközben fél évre előre kellett kérni az időpontot.

Tehát: nem érdektelen, vicces ábricsekeket kell kiakasztani, hanem PONTOS LEÍRÁSOKAT, eligazításokat! Például azt, hogy HONNAN tudhatja egy orvos szemre, vizsgálat NÉLKÜL megállapítani, egy később érkezett beteg miért előbbre való, mint az, aki két és fél órája ott gubbaszt. A kórlapról? DE AKKOR MIÉRT ÚGY OSZTOTTA BE ŐKET? Stb.

egerészölyv 2010.08.16. 12:53:19

@szabidoki: rajtatok valóban nem kell csodálkozni. Helyesebben: nem csodálkozni kell.

Dr.laikus PhD 2010.08.16. 12:59:03

@phoenix102:

Az a baj, hogy már nem veszitek észre, hogy mennyire eltárgyiasult a beteggel való kapcsolat.

Igazán nem jellemző rám, hogy orvost bántsak és ne értsek meg.

A beteg tudatlan, nem ez a szakmája.
Kiszolgáltatott, fájdalmai vannak (amit nincs joga senkinek felülbírálni, hisz ő érzi, nincs joga hisztinek kezelni, depláne rákos betegnél még úgyse).

Ha a beteg panaszkodik csak azért teszi, mert egy teljesen elidegenedett (elismerem súlyos problémákkal terhelt) szakma kezdi semmibe venni, megkérdőjelezni lassan már azt is hogy lélegzetet vesz.

Sajnálom, ha Te nem vagy ilyen és mélyen érintett amit írtam, téged vontalak egy olyan vonal alá ahová nem tartozol.

Proletár öntudat a kiszolgáltatott ember gyógyírja. Neurológus vagy, az indulat keletkezését, mozgását jobban kell tudnod, mint nekem.

Dr.laikus PhD 2010.08.16. 13:00:54

@szabidoki:

Nem bekentük sárral, az anyagi gondokat nem oldja meg, de a lelkieket igen.

Nem csak a munkahelyit, az otthonit is.

Nagyon működik hidd el.

Bikli néni 2010.08.16. 13:12:22

Abszolút OFF, de minden témához az lenne, bocsi. Az ide látogató orvosoktól kérdezném, hogy a munkahelyeteken (kórház, rendelőintézet), ahol sok eü. dolgozó megfordul, híresztelitek esetleg ezt a blogot? Úgy látom, egyre több orvos jelenik meg a kommentelők között, és szerintem ez egy tök jó dolog. Előbb-utóbb talán kinövi magát a blog akkorára, hogy lehessen már valamit kezdeményezni, hangot adni, de ehhez nem csak sok beteg, hanem sok-sok dolgozó is kell. ON

szabidoki 2010.08.16. 13:16:55

@Dr.laikus PhD: nem hinném, hogy megfelelő pihenés nélkül akármilyen tréning megoldaná a dolgokat.

Dr.laikus PhD 2010.08.16. 13:27:04

@szabidoki:

Nagyon pihentető.
Más inger, főleg csak magaddal kell foglalkoznod, minden nyűgöddel, örömöddel együtt.

Jóval öregebb vagyok nálad, és pár éve napi 20 órákat dolgoztam sokáig, szabadság nélkül, kiégve, gondolkodásra, megoldásra képtelenül.

Véletlenül akadtam egy ilyenre.
Isteni volt, sziklát másztam 50 év felett, csigán csúsztam hosszan kb. 200 m hosszan, tűzön jártam égés nélkül, kicsit megéltem, hogy határtalan a világ, elérek mindent és mindenkihez ember módjára tudok közeledni és magyarázni az addig magyarázhatatlant.

És meggyógyultam.. Hívő ember tudja milyen ez. Hidd el segít.
Más inger, nem tenisz, nem külföld, hanem bizalom.

porcsinrózsa (törölt) 2010.08.16. 13:27:50

@szabidoki:

a teljes ellátás nem puccos helyet jelentett, van mikor csak a cégnek az ország másik felében lévő kirendeltségét és egyszerűbb szállást (de tudok olyan céget is, aki wellness szállodába küldi dolgozóit, de oda nem a munkásokat, hanem oda csak egy szűk réteg, a jobb pozíciókkal bírók és vezetők jutnak...Nyilván itt is vannak kivételek, de nem hinném, hogy a bruttó 120-140 ezer forintot kereső ügyfélszolgálati referenst kastélyba viszik rendszeresen tréningezni).

Mint leírtam, valóban nem oldja meg a problémát, de szerintem átmenetileg hasznos lehetne.

Mert mindenki, orvos és beteg együtt hőbörög milyen lepusztultak az intézmények, az egészégügyi személyzet sem bírja a rá nehezedő nyomást. Van a mondás, "szarból nem lehet várat építeni", a nincsből sem lehet pillanatok alatt jól működő egészégügyet varázsolni.

A tréning meg akkor is szükséges lenne, ha full extrás lenne az egészégügy, a kiégés szindróma miatt is...

De mint írtam, ehhez alulról az igénynek is meg kell fogalmazódnia az egészégügyi dolgozóknak. Ha nem, hát nem, akkor amíg nem lesz normális, elfogadható egészégügy, addig is tessék savanyú képpel járkálni (akinek nem inge).

De ebben az esetben én egy csöppet sem csodálkozom, hogy a morc személyzetre a beteg is morcosan reagál.

A beteg pedig kiszolgáltatott, fáj valamilye, nem is lehet elvárni egészéges emberhez való alkalmazkodási készséget.
Minden betegnek a saját problémája a legnagyobb nyilván, és az orvosnak ezt muszáj tudnia kezelnie, tudnia kell udvariasan kommunikálnia, - már amennyiben pszichésen alkalmas a hivatására.

Elenyésző költséget jelentene és én mindenképpen szükségesnek vélem, hogy minden olyan ember, aki orvosi egyetemre jelentkezik, előtte pszichológiai alkalmassági viszgálaton részt vegyen, nem utolsó szempont, hogy milyen EQ-val, érzelmi intelligencia szinttel van megáldva.
Mielőtt élesben beteghez engednék, akkor is, illetve, bizonyos időközönként praktizálóként is rendszeresen.

Egy idebeteg orvost laikusként alkalmatlannak vélek más emberekkel való foglalkozásra.

Ahogy egy ügyfélszolgálatossal is közlik, mit nem engedhet meg magának, akkor sem, ha ronda jelzőkkel illeti a delikvens, az egészégügyben is kellene olyan szabályztaot létrhozni, mi nem megengedett magatartásmód a betegekkel szemben.

Meggyózódésem, hogy számos és számtalan orvos naponta több olyan dolgot enged meg magának, amit más szektorban, dolgozó ha megtenne azonnali elbocsátását vonná maga után. Tisztelet a kivételeknek!

Talán ez kiszűrné azokat az elemeket is, akik csak azért lettek bunkó segédápolók, mert máshova nem vették fel őket (tudok ilyenről). Tudom, hogy kevés ember van az egészégügyben, de talán akkor felébredne végre fent is t. illetékes, hogy így nem tarthatóak fent az állapotok.

Tudom, hogy nehéz körülmények között dolgoznak az egészségügyben dolgozók, de mások is. Ha másoktól alap elvárás munka közben az udvariasság, kedvesség az ügyfelek felé (az egy más poszt lenne, hogy ezek hol nem valósulnak meg és nem indok arra, hogy x arra hivatkozik, ő azért bunkó, mert y is...), akkor az orvosoktól és ápoló személyzettől is elvárás lehetne.

Ahogy egy orvost, ha bemegy egy bankba, vagy felhív egy internetcéget nem érdekli, hogy az adott ügyintézőnek éppen van-e valami lelki baja, csak az, hogy őt szolgálják ki kedvesen, ugyanígy a páciensek zömét sem érdekli, hogy az egészégügyi dolgozóknak mi a személyes problémájuk, ennek másokra való kivetítése nem megengett részükről.

Ha egy beteg 51-ikként esik be egy nap valahova, baromira nem érdekli, hogy az előző 50 páciens felhúzta-e már a személyzet idegeit, mint ahogy fordítva, az emberek zömét sem érdekli, ha egyéb szolgáltatóhoz megy, hogy az ügyintézőt ki idegelte már ki. Ott és akkor ő az egyedüli!

Az általam korábban felvetett tréning a problémamegoldásban, feldolgozásban segíthet. Ha az y nővérkét és x doktor urat Kovács néni valamivel felhúzta, az utána következő Jakab úrral kedvesen kell beszélni.
Én úgy látom, ez számos egészségügyi dolgozónak nem megy, azaz pszichésen alkalmatlan a szakmájának gyakorlására!

A magam részéről ezeket legalább akkora problémának látom, mint az egészégügy financiális helyzetét. Ugyan is az az ember, aki bármikor megengedi magának munkavégzése közben, hogy másba "belerúgjon", feszültségét más ügyfelen, következő páciensen vezesse le, az csili-vilibb körülmények esetén is pont ilyen.
Akkor is lesznek modortalan ügyfelek, páciensek, akkor is lehetnek otthoni problémák, amiket nem megengedett bevinni, rávetíteni az ügyfelekre, páciensekre.

A dolgozók pszichikai alkalmasságát én kulcsfontosságúnak tartom az egészégügy helyzetének jobbításában, valamint valamiféle képzést az udvarias kommunikáció irányába, ha ez számos ott dolgozónak nem képessége. (Privát vélemény).

akinek nem inge ne vegye magára, tudok számos kiváételről is, tudok olyan ápolóról, akit zavar a saját kollégáinak a betegekkel való modora. De ha szóvá teszi őt utálják ki. Azt szokták mondani a "fejtől büdösödik a hal", de az egészégügy helyzete kapcsán hajlamos vagyok úgy látni, hogy lent is nagy baj van a fejekben.

Uhh, azt hiszem túl hosszút írtam...

AnnaKarenina 2010.08.16. 13:29:53

@nullnick: Egyensúlyzavar, szédüléshez tapasztalat:
1. háziorvosi intézkedés: szédülés elleni tabletta (elsősorban Meniere-betegségre (?)
2. háziorvosi int.: fül-orr-gégész (negatív lelet)
3. háziorvosi int.: neurológia, elbeszélgetés (korábbi leletekben: pánikbetegség), és itt a vége.
Ezek után a páciens otthon "aszalja" tovább pl. ezt is, és még azt sem lehet mondani, hogy az orvosok nem foglalkoztak vele. CT-t szerintem már csak akkor csináltatnak, ha valami súlyos tünet következik be, bár lehet, hogy az már késő.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.16. 13:30:25

@Thai Thai:

Konkrétan azért vannak a problémák, mert a hozzád hasonlóan életükben 1 fillért nem fizető ingyenélők elveszik a helyet a tisztességesektől.

Ne sértődj meg, ugyanannyi alapom van rólad ezt írni, mint neked a kollégáról.

:-)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.16. 13:30:26

@Bikli néni: Örűjjé!
"Csak arra lennék kíváncsi, hasonló esetben a közvetlen hozzátartozójukat is így látnák el?"
Az anyós közvetlen hozzátartozó?
Akkor igen...

gld 2010.08.16. 13:34:47

Már sokszor volt itt szó arról, hogy működnek a SBO-k, de úgy látom, sokan ezt még mindig nem értik. Tehát: bemegy a beteg, felmérik az állapotát, és az alapján szépen besorolják. Nem érkezési sorrendben történik az ellátás, hanem ahogy a nevében is benne van, sürgősség alapján.

A tumor egy rémes betegség, de bármennyire is rossz ezt kimondani, krónikus állapotnak számít. Nem tudom, de ha ez velem, vagy valamelyik hozzátartozómmal történne, első kézből a kezelőorvosát próbálnám keresni, és tájékoztatni az állapotáról, és csak ha nem sikerülne elérnem vállalnám be a közismerten hosszú várakozást a sürgősségin, ami azért van, mert sok a beteg...

Szerintem semmi kivetni való nincs abban, hogy katéteres betegtől vizeletet kérnek. Azt viszont én nem tartom túl illendő dolognak, hogy bekopogtassak egy rendelőbe, ahol éppen egy másik beteget vizsgálnak, csak, hogy előbb jussak infóhoz, vagy megsürgessem a magam dolgát... Mondom ezt mély tisztelettel, és nem akarva megbántani a poszt íróját, de előfordulhat, hogy a férjénél valóban sürgősebb esetet láttak el.

Az, hogy a süllyedése magas volt, a betegségéből adódik, de ezt gondolom, itt már többen leírták.

Abban sem látok kivetni valót, hogy a kórházban a saját gyógyszereit kellett szednie.

Szerintem itt megint a kommunikáció hiánya volt a bűnös.

Jobbulást kívánok.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.16. 13:36:00

@porcsinrózsa:

Igény volna rá.

Sem pénz nincs rá, a kötelező továbbképzéseket sem fizetik, sem ember: elmehet az osztályról 2 ember tréningre de akkor egy időre be kell zárni az osztályt.

phoenix102 2010.08.16. 13:38:14

@Dr.laikus PhD: értem mire gondolsz, de ennek is nagyon sok oka van, és nem feltétlenül az orvos nem megfelelő hozzáállása, vagy személyisége a döntő.

Csak a saját példámat tudom ismételten leírni. Mielőtt kimentem németbe egy szakrendelésen/ambulancián/osztályon/ügyeletben gályáztam 300 órát/hónap. Ha délelőtt szakrendelésen és délutántól ügyeletben voltam, volt olyan nap, hogy 20-25 beteget láttam el. És mindegyik beteg elmondta a panaszait, egyéb gonjait, megvizsgáltam, elmondtam a véleményem, gyógyszert írtam, mindezt egy robot sebességével, mert már 8an ütötték az ajtót, hogy 2 órája várnak. Alkalmanként arra nem volt idő hogy slozira kimenjek (vagy ha mentem, akkor út közben utána szóltak nem egyszer, hogy már megint nem dolgoznak ezek). Ilyen tempóban elgépiesedik az ember, skatulyázza a betegeket, mint a HBCS (homogén beteg csoport). Arról nem is beszélve, hogy legalábbis az én szakmámban naponta akár többször is átéli az ember, hogy valakin nem tud segíteni. Nehogy azt hidd, hogy ez a másik oldalról könnyebb.
Kimentem németbe napi 8 beteget láttam. Betegenként 1 óra, nyugodtan, sürgetés nélkül beszélhettem a beteggel, még az unoka képét is megnéztem stbstb. Volt időm elmagyarázni, hogy mi miért van. Ja és a legjobb, minden betegséghez van egy állami xy hivatal (Landesamt für Gesundheit und Soz.) által kiadott(?), összeállított pár oldalas hiteles tájékoztató anyag. Tudtam mit adni a beteg kezébe (és nem kellett utána a hiteltelen guglizásra és wikipédiázásra időt pazarolnia). Hogy ezt nálunk miért nem lehet bevezetni azt nem tudom.

Remélem érthető a példa: kevesebb beteg és kisebb leterhelség esetében nem gépiesedik el az ember.

A telemarketinges, ügyfélszolgálatos sem 36 órában dolgozik emberekkel. Nem ok nélkül.

egerészölyv 2010.08.16. 13:47:52

@szabidoki: erre:

"Ha valaki zaklatja a személyzetet és feltartja a betegellátást, ne csodálkozzon, ha rövid úton elküldik a francba".

Ez olyan szép, hogy Dr. Bálint István is mondhatta volna.

Dr.laikus PhD 2010.08.16. 14:01:33

@phoenix102:

Hogyne lenne érthető.
A tájékoztatók hiányát már én is írtam.
Ott ahol kevés a nővér és az orvos, az egyik klinikán itinert nyomnak az ember kezébe már a felvételkor.

Standard betegségek esetén szintén.

Én már azt is problémának tartom, ha orvost több éves praktizálás után a kelleténél jobban érinti egy beteg halála. Azt is tanulni lehet, hogyan tudja elfogadni és elfogadtatni a családdal.

A telemarketinges is napi 12 órát dolgozik, annyira kevés az órabér, de megtanulja, hogy a pökhendi, durva ügyfél az nem neki szóló pökhendiség és durvaság.

i23kovacs 2010.08.16. 14:01:55

@nullnick: hát ez tanulságos egy hozzászólás volt.
Egészségügyben dolgozol?

phoenix102 2010.08.16. 14:13:30

@Dr.laikus PhD: "Azt is tanulni lehet, hogyan tudja elfogadni és elfogadtatni a családdal." és ezt ki tanítja szerinted? Mert nekem ilyen tantárgyam nem volt az egyetemen. Legfeljebb megtanulja az ember magától. Tréningekre járni pedig 250-300 óra/hó mellett nem tudom kinek van ereje, pénze, ideje. 12 óra nem = 36, ebben gondolom megállapodhatunk. Beteg ellátás során komoly szellemi és fizikai(!) munkát végezve pökhendiséget hallgatni más mint telefonvégen. És a döntések súlya is.

Dr.laikus PhD 2010.08.16. 14:35:28

@phoenix102:

Nyilván más a felelősség és összehasonlíthatatlan...:))

Csak tanulható a konfliktus kezelés.

Kezd halálfélelmem lenni tőletek evvel a 36 órát nem aludtam-mal.

Az is egyéni felelősség, hogy az ember fizikailag és szellemileg mikor éri el a teljesíthetőség határát.

Thai Thai 2010.08.16. 14:38:08

@radiologus.hu: Nem sértődök. A probléma csak annyi, hogy ha én nem fizetek, és megbetegszem fizetős ellátást veszek igénybe. Vagy lehet, hogy van valami más betegbiztosításom? A kollégád meg nem fizetteti ki a haverjával, hanem ráírja egy másik beteg TB számára mert akkor nem kell spórolni a gyógyszerrel a kórháznak.(Ez egy másik posztot megérne)
De az egészben inkább a hozzáállása a rémisztő. Az, hogy normálisnak nevezi ami történt a posztíró férjével. Nem az a vita tárgya, hogy megmentették az életét, vagy nem. Hanem a körülmények ahogy ezt megtették.

Viviparus 2010.08.16. 14:52:37

@adamantium: "5 szóval el kellene gondolkodni, hogy egy olyan beteg aki régebben belehalt volna a betegségébe fél-1 év alatt, manapság hosszú évekig húzza az a nagyon gyenge és szakmailag hozzá nem értő orvosok miatt van így?"

a MÁV-ot se kritizáljuk, mert régen még lóval kellett járni?

Sztem itt mindenki főleg ezen akadt ki:
" Délelőtt 10 órától délután 4-ig tartott a várakozás, mire beszólították, megvizsgálták..."
Erről spec nem biztos, hogy a dokik tehetnek.

phoenix102 2010.08.16. 15:15:58

@Dr.laikus PhD: "Kezd halálfélelmem lenni tőletek evvel a 36 órát nem aludtam-mal. Az is egyéni felelősség, hogy az ember fizikailag és szellemileg mikor éri el a teljesíthetőség határát. "
Nem,ez a munakhelyi vezető felelőssége. Volt hogy bejelentettem, hogy 39 a lázam és nem tudok menni ügyelni, erre közölték, ha járóképes vagyok és nem megyek felmondanak. Na így ügyeltem karácsonykor, a nővér ápolt engem, én meg gyógyítottam a betegeket. Mindezt az osztályvezető legnagyobb megelégedésére. (rémálmomban ne jöjjön elő az az este, ja és még mielőtt megkérdeznéd, nem öltem meg senkit, és minden beteg elégedett volt, sztem észre sem vették hogy haldoklom). Az embert választás elé állítják, vagy csinálja, vagy mehet amerre lát. És aztán lehet pereskedni, meg amit akarsz, de attól még állásod nem lesz. Egy hónapban 4-szer volt 36 órám, kétszer 24 óra, és a többi rendes napi 8+túlóra.
Hozzá lehet szokni, de sokáig nem lehet bírni. Így én is jó pár év után felálltam és kerestem emberhez méltó munkahelyet. Persze lett helyettem más aki tovább gályázik ugyanott ugyanilyen feltételek mellett.
Én meg körbenéztem külföldön és itthon is, és normális állást kerestem. AZ első hónapban nem tudtam abbahagyni a vigyorgást, hogy a napi 8 óra az 8 óra és nem 24 meg 36.

ondol 2010.08.16. 15:16:37

@gld: Nálunk az SBO-n van egy nagy ablak, azon át látható egy nagy fehér tábla, amin a dokik felírják a beteg nevét, színekkel jelölik, hogy előre van véve a betegsége miatt. Kiírják a beteg neve mellé, hogy hova küldték, további kivizsgálásra. Mivel mindenki megnézheti sajtmagát, senki sem zúgolódik, pedig rendesen kell várni.

A várakozás több dolog nyújthatja. Labor lelet 1 óra, Rtg..UH... x óra. Ezeket az SBO-s dokik sem tudják felgyorsítani. 4 órát vártam mire infarktussal ledöntöttek a lábamról...este a doki feljött az örzőbe és megnézte hogy vagyok...

szabidoki 2010.08.16. 15:21:04

@egerészölyv: hogy az említett kolléga kicsoda, nem tudom. Értem én, hogy téged zavar, ha valakit nem látnak el azonnal, meg nem legyezik pálmával az arcát várakozás közben, de te meg azt értsd meg, hogy ha annyi a beteg, hogy már a csilláron is lógnak, az ember próbálná pörgetni a dolgot amennyire lehet, és bezörget egy nyűgös hozzátartozó, hogy "mikor lesz már kész", meg ők "már x órája itt vannak", meg "bezzeg a Mari nénit rögtön behívták, pedig csak öt perce jött", akkor nem állok neki hosszasan magyarázni, hogy nézze, egyrészt sokan vannak, másrészt a maga hozzátartozójának várjuk a laborleleteit, addig nem tudunk mit csinálni, harmadrészt Mari nénit infarktussal küldte be a háziorvos, hanem azt mondom, hogy kívül tágasabb, várja ki a sorát.
@Dr.laikus PhD: 24=2x12, 36=3x12.
És ez nagyon ritkán egyéni döntés, nem szokták megkérdezni, hogy van-e kedvem, vagy esetleg szeretnék-e inkább csak 8 órát dolgozni naponta.

Dr.laikus PhD 2010.08.16. 15:39:04

@phoenix102:

:D

Ezt azért nem értem - nyilván most azért más a helyzet - mert alig van nálunk neurológus.

Délvidéki magyar kislány SM beteg, 4 nyelven beszél, azért ment Angliába dolgozni, hogy a gondozása meg legyen oldva. Itt nem talált neurológust akivel kapcsolatot tudott volna teremteni.

Szerintem most vagytok abban a helyzetben, mint radiologus, hogy a feltételeket már Ti diktálhatjátok.

Frucsasz 2010.08.16. 15:41:14

Mindenkinek köszönöm az együttérzést.

@phoenix102: nem is az a baj, hogy ha már nem tudnak segíteni (ők sem istenek, a lehetetlent, bármennyire is szeretném, nem követelhetem rajtuk), akkor hazaküldik meghalni. Van, aki kifejezetten ezt kívánná, például ha én tudnám, hogy meg fogok halni, akkor én is örülnék, ha ez inkább otthon tehetném meg). De ne abba haljon bele, hogy megfullad... Akinek a betegsége folyamatos kórházi ellátást igényel, azt hazaküldeni kegyetlenség. Tudták, hogy meg fog halni, hát szólniuk kellett volna hamarabb, közölni velünk a tényeket, és akkor hamarabb intézkedünk a hospice-házról. Ehelyett hazaküldék, ezzel hatalmas és felesleges szenvedéseknek, fulladásnak kitéve. Nem tudom, miért volt ez jó nekik...

@Szanakka: valahol megértem, ha magának a betegnek nem akarják megmondani az orvosok, hogy haldoklik... hisz ezzel a maradék erejét is el tudják venni, és a lelkierő a legfontosabb tényező ilyenkor. De pont a beteg az, akinek joga van ehhez az információhoz. Sajnos orvosa válogatja, hogy hozzátartozónak mennyi infót ad ki, a beteg személyiségi jogaira meg az orvosi titoktartásra hivatkozva.

Vicces egyébként ez a betegjog, meg orvosi titok kérdéskör, én ma voltam a János kórházban az onkológián (ezúttal saját magam miatt), ahol a bejelentkezéskor a beszélőablaknál úgy kezdtek el faggatni az állapotomról, hogy közben ott állt mögöttem még 6 ember, várva, hogy sorra kerüljön...

@Bikli néni: amit leírtam Apáról és Anyáról, az még csak a tömör lényeg, de sajnos hosszú-hosszú poszt születne mindkettejükkel kapcsolatban, ha leírnék minden gusztustalan, szomorú, visszás dolgot, amit én ezalatt az idő alatt megtapasztaltam a magyar egészségügyről.

Dr.laikus PhD 2010.08.16. 15:41:52

@szabidoki:

Az első amit megtanítottam a fiamnak amikor az indulatait kellett kezelnie.

Nem kell mindent kimondani, ha mégis akkor vigyáz a másik érzékenységére, még akkor is ha mindenben neki van igaza. :))

porcsinrózsa (törölt) 2010.08.16. 15:44:56

@Thai Thai:

"ráírja egy másik beteg TB számára mert akkor nem kell spórolni a gyógyszerrel a kórháznak.(Ez egy másik posztot megérne)"

Mikor elsőre hallottam ilyet, nem hittem el, máshol olvastam kommentben. Miután regisztráltam és megnéztem a sajátom, elcsodálkoztam. Az ott szerepelt ellátásoknak a töredékét vettem igénybe én is.
Már pár helyen olvastam erről a visszaélésről, azért csinálják, így több pénz kap az intézmény OEP-től.
Amit nem értek, olyan gyógyszert is valaki kiváltott a nevemben, amit én még életemben nem kaptam, nem szedtem. Ezt más is megjegyezte. Ezt nem tudom kinek és miért jó.

Elsőre azt hittem, meghibbant aki kommentelte, hogy ilyen visszaélések vannak, de azóta rá kellett jönnöm, ez nem kamu, hanem tény!

Figyelem a saját betegéletutam, ha azon jövőben eltérést tapasztalnék, én magam jelenteném be.

Hiába kell az intézeteknek a plusz pénz, mi jogon teszik, ha ezzel a beteg személyes betegéleútját hamisítják meg. (Más kommentelő is kifogáolta, a beteget hagyják ki a buliból, ne csaljanak mások adataival).

Ma már egyre többen figyelik a saját betegéletutukat, így remélhetőleg emiatt a jövőben egyre kevesebb visszaélésre lesz lehetőség.

Akit netán ez érdekelne (régebben én is egy blogról tudtam meg), regisztrálni a magyarorszag.hu oldalon lehet. Szükséges utána egy önkormányzati személyazonosság igazolása, egyeztetés, utána már bármikor hozzáférhető a neten a saját betegéletút 10 évre visszamenőleg.

phoenix102 2010.08.16. 15:50:25

@Dr.laikus PhD: háááát szerintem meg még nem igazán. Persze kórháza válogatja, de pesten semmi értelmes állás kórházban, vidékre a korábbi tapasztalatok alapján nem igazán szeretnék menni. Alapvető feltételek hiányoznak sok helyen (akut CT v. MR idegsebész), így ez hazárdírozás ügyeletben. Németo. szép volt jó volt, elég volt (lejárt a munkavállalásim).
Szerintem hamarosan nyitok egy magánt, ott lesz időm a betegekre. Sok régi betegem keres. Addig meg maradok ahol vagyok. Bár én csak 3 nyelvet beszélek :))

gld 2010.08.16. 16:09:08

@ondol: nálunk ilyen nincs, vagy legalábbis én még nem találkoztam vele, de nem rossz ötlet :)

Dr.laikus PhD 2010.08.16. 16:10:25

@phoenix102:

Első nagy subja nálunk is horror volt.

Ordító fejfájás, ügyelet, CT. bal oldali teljes érelzáródás, tovább MR-re a város másik végébe, kocsival, mert a mentőt csak szállításra lehetett hívni.

MR-nél kiabálás micsoda dolog életveszélye állapot etc...
Kerületi kórház neurológia diag. strog.
Doktornő orra jó, vérhigitót ad, de nem küldi tovább strogosok közé, mert tulképp az általános állapota nem volt túl rossz.
Fejfájás elmúlt, lett kettős látás, szédülés, gyengült izomtónus, - szokásos.
Diagnózis ugye csak két diagnosztizált sub után.
Suttogva elmondott gyanú.
Hozzátartozó nem én vagyok, csak barát anyja, de nálam lakik.
Tünet múlik, doktornő szimata kitűnő.
Internet és tanulni mit lehet tenni.
Klinikára a második után, MR és minden más, szerencsére már nem lumbálnak, de jól láthatóak a felvételen a csalhatatlan jelek.
Itt járt iskolába 15 éves kora óta itt élt, elkönyvelték sutának, mindennek, erős szemüveget írtak, de nem volt szemfenék vizsgálat soha.
Átszervezés és vége, Szfehérváron a nagy öreg, de ki bírja ezt szusszal, a többi annyira nem elkötelezett, és nem állampolgár, de itt dolgozik.

Így lett szerelem vége és Anglia, mint ellátó ország, mert ugyan beteg, de a legszerencsésebb lefolyásút fogta ki.

porcsinrózsa (törölt) 2010.08.16. 16:28:31

@szabidoki:

"nem állok neki hosszasan magyarázni, hogy nézze, egyrészt sokan vannak, másrészt a maga hozzátartozójának várjuk a laborleleteit, addig nem tudunk mit csinálni, harmadrészt Mari nénit infarktussal küldte be a háziorvos, hanem azt mondom, hogy kívül tágasabb, várja ki a sorát."

Mit kellene ezen hosszan magyarázni? :)

Meddig tartana kimondanipéldául:

"A hozzátartozója laboredményeire még várunk, az előbbi hölgynek az élete múlhat a gyors segítségen. Önöktől még további türelmet kérünk".

Ez szóban rövid, és ha udvariasan mondod, rögtön megérti. Ha előzetesen már egy csomót várt, evidens, hogy előbb-utóbb érdeklődni fog, miért nem került sorra, miért később jövőt kerül be előbb...stb.

Remélem, az nem igaz, hogy abban aszituban azt mondod, amit aírtál. Ha szakmailag a topon vagy, én a helyedben elgondolkodnék, hogy milyen stersszkezelő, problémamegoldó módot kellene áttanulmányoznom. Bocs :)
Az orvosok leterheltségéért nem a páciens okolható! A páciens érző, ráadásul még beteg lény is, nem krumpli!

Én is tudni szeretném, hogy jogosan, indokoltan várakoztatnak-e továbbra is, vagy sem.

Szerintem te is tudni szeretnéd fordított helyzetben :)

porcsinrózsa (törölt) 2010.08.16. 16:29:18

A temérdek elgépelésért elnézést.

gld 2010.08.16. 16:34:54

@porcsinrózsa: "A páciens érző, ráadásul még beteg lény is, nem krumpli!"

Ez igaz... De az orvos nem emberből van? Ja, és én nem vagyok orvos :) Viszont láttam egyet s mást... És még mindig vallom annak igazságát, hogy amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten is (néhány extrém esettől eltekintve).

gld 2010.08.16. 17:00:11

Amúgy, hogy a toleranciával kapcsolatban ne csak a levegőbe beszéljek: egyszer Anyukámat elkísértem a sürgősségire. Már előre hergeltem magam, mert Anyu mesélte, hogy párszor már járt ott, és elég sokat kell várakozni (megjegyzem, ezt soha nem nehezményezte, csak fel akart rá készíteni, hogy nem megy egyik percről a másikra). Szóval már kellőképpen felspannoltam magam, és jól rákészültem, hogy ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy én azt elképzelem, majd jól felteszem a kérdést, hogy ugyan, kit kell itt nekem..., ahhoz, hogy ellássák Anyukámat... De csak pár perc kellett, hogy jól elszégyelljem magam, és kussba maradjak.

Igaz, hogy 4 és fél órát vártunk, de én ez alatt az idő alatt egyetlen unatkozó orvost, vagy nővért nem láttam. Volt, hogy minden vizsgáló tele volt, és az orvos a váróban próbálta megmagyarázni a betegnek, hogy szükséges egy neurológiai konzultáció, de a beteg közölte, hogy inkább elhúz a francba, ha várnia kell. Mire a sürgősségis orvos csak annyit tudott mondani, hogy a neurológus egyedül van az osztályon, éppen ellát valakit, de amint tud, jön... persze a beteg elment... Hoztak részegen vezető sofőrt vérvételre, kissrácot felszakadt bőrrel a fején, és még sorolhatnám.

Szóval ültem ott Anyukámmal, akinek rohadtul fájt mindene, de láttam, ahogy rotálódnak, cserélődnek a betegek a váróban. Sajnáltam szegényt, de eszembe nem jutott volna cirkuszolni, hogy mióta itt ülünk már. És Neki sem.

Viszont amikor végre rá került a sor, nagyon lelkiismeretesen ellátták, még ha abban a helyzetben a problémáját végérvényesen nem is tudták megoldani, segítettek rajta.

Szóval én csak azt a már-már költői kérdést tenném fel, hogy hogy a rákban várhat toleranciát bárki egy másik embertől, ha ő maga a legkisebbre sem képes...

porcsinrózsa (törölt) 2010.08.16. 17:18:31

@gld:

Az orvos is ember, érző lény, tény. Az amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten elgondolás nézetem szerint családodon belül, a szomszédoddal való viszonyodban elfogadható, ha így gondolod. Én azt vallom, egy mosoly sok mindent orvosol :) Ez nem azt jelenti, hogy nálam soha nem szakadna el a cérna, hanem azt, hogy olyan munkám során, mikor emberekkel foglalkoztam, nem engedtem meg magamnak.

Egy egészégügyi intézményben a személyzettől a tahóság soha el nem fogadható!
Fel kéne fogni, hogy ők a munkájukat végzik, más emberek gyógyítása, ápolása a feladatkörük. Nem isteni, hanem munkaerő minőségben vannak ott!

Az páciensek nem krumplik, nem birkák, inviduális lények. Vannak köztük kedvesek és nem kedvesek is, el kell fogadni. Az orvosnak munkanormákat, munkamorált be kell tartania.

Jobb helyeken munkaerő felvételnél nem véletlen van pszichológiai vizsgálat (vajon orvosoknál miért nem ez az általános?).

Ha a páciens/ügyfél bunkó, az nem ad soha okot arra, hogy az orvos/ügyfélszolgálatos is az legyen.

Ha másként gondolja, akkor pszichésen emberekkel való foglalkozásra nem alkalmas! Ez tény.

Egy hajléktalanszállón dolgozók sem tehetik meg, hogy a büdös, koszos, alkoholszagú, és mdoortalan emberekkel tuskók legyenek.

Az orvosok elsősorban emberek, nem istenek, a munkakörük jellegéből adódik, hogy páciensekkel, betegekkel való udvariatlan viselkedésmód nem megengedett! Többek munkájából hiányzik az alázat!

Az én szememben nem az az igazi érték, hogy képes orvosi diplomát felmutatni, hanem valóban orvos módjára viselkedik-e a rendelése során.

porcsinrózsa (törölt) 2010.08.16. 17:37:50

Elsőre kétszer láttam megjelnni, majd eltűnt kommentem, próbálom újra.

@gld:

Az orvos is ember, érző lény, tény. Az amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten elgondolás nézetem szerint családodon belül, a szomszédoddal való viszonyodban elfogadható, ha így gondolod. Én azt vallom, egy mosoly sok mindent orvosol :) Ez nem azt jelenti, hogy nálam soha nem szakadna el a cérna, hanem azt, hogy olyan munkám során, mikor emberekkel foglalkoztam, nem engedtem meg magamnak.

Egy egészégügyi intézményben a személyzettől a tahóság soha el nem fogadható!
Fel kéne fogni, hogy ők a munkájukat végzik, más emberek gyógyítása, ápolása a feladatkörük. Nem isteni, hanem munkaerő minőségben vannak ott!

Az páciensek nem krumplik, nem birkák, inviduális lények. Vannak köztük kedvesek és nem kedvesek is, el kell fogadni. Az orvosnak munkanormákat, munkamorált be kell tartania.

Jobb helyeken munkaerő felvételnél nem véletlen van pszichológiai vizsgálat (vajon orvosoknál miért nem ez az általános?).

Ha a páciens/ügyfél bunkó, az nem ad soha okot arra, hogy az orvos/ügyfélszolgálatos is az legyen.

Ha másként gondolja, akkor pszichésen emberekkel való foglalkozásra nem alkalmas! Ez tény.

Egy hajléktalanszállón dolgozók sem tehetik meg, hogy a büdös, koszos, alkoholszagú, és mdoortalan emberekkel tuskók legyenek.

Az orvosok elsősorban emberek, nem istenek, a munkakörük jellegéből adódik, hogy páciensekkel, betegekkel való udvariatlan viselkedésmód nem megengedett! Többek munkájából hiányzik az alázat!

Az én szememben nem az az igazi érték, hogy képes orvosi diplomát felmutatni, hanem valóban orvos módjára viselkedik-e a rendelése során.

gld 2010.08.16. 17:51:25

@porcsinrózsa: Átjött mind a 3 :)

Nem állítom, hogy minden orvos úgy viselkedik, ahogy az elvárható lenne, de az olyasmit úgyse veszi észre senki, és nem szentel neki ennyi szót.

Sokszor úgy érzem, hogy az emberek lovagolnak ezeken a vélt vagy valós sérelmeken. nyilván, egy beteg ember érzékenyebb, ezért néha az elvárásai is túlzók.

A túlterheltség ugyan nem mentség, de egyenes következménye az elgépiesedés, kiégés.

Hogy miért nincs pszichológiai alkalmassági vizsgálat? Mert akkor még kevesebb lenne az orvos, valakinek meg gyógyítania kell, mert beteg ember mindig lesz.

Én azt gondolom, valahol meg kell húzni a határt... Én is jártam úgy, hogy nem a legkedvesebben szólt hozzám egy orvos, de mivel nem adtam okot arra, hogy ezt tegye, úgy gondoltam, nem nekem szól, és ezzel le is rendeztem magamban a dolgot. És a következő alkalommal minden rendben volt.

Akár hogy is, a hangsúly szerintem itt is a kölcsönösségen van.

Amúgy meg azt gondolom, hogy aki rinyál egy orvosi váróban, az ugyanúgy hisztizik az okmányirodában, a közértben, a zöldségesnél, a gyereke szülői értekezletén is...

gld 2010.08.16. 17:53:18

@porcsinrózsa: Átjött mind a 3 :)

Nem állítom, hogy minden orvos úgy viselkedik, ahogy az elvárható lenne, de az olyasmit úgyse veszi észre senki, és nem szentel neki ennyi szót.

Sokszor úgy érzem, hogy az emberek lovagolnak ezeken a vélt vagy valós sérelmeken. nyilván, egy beteg ember érzékenyebb, ezért néha az elvárásai is túlzók.

A túlterheltség ugyan nem mentség, de egyenes következménye az elgépiesedés, kiégés.

Hogy miért nincs pszichológiai alkalmassági vizsgálat? Mert akkor még kevesebb lenne az orvos, valakinek meg gyógyítania kell, mert beteg ember mindig lesz.

Én azt gondolom, valahol meg kell húzni a határt... Én is jártam úgy, hogy nem a legkedvesebben szólt hozzám egy orvos, de mivel nem adtam okot arra, hogy ezt tegye, úgy gondoltam, nem nekem szól, és ezzel le is rendeztem magamban a dolgot. És a következő alkalommal minden rendben volt.

Akár hogy is, a hangsúly szerintem itt is a kölcsönösségen van.

Amúgy meg azt gondolom, hogy aki rinyál egy orvosi váróban, az ugyanúgy hisztizik az okmányirodában, a közértben, a zöldségesnél, a gyereke szülői értekezletén is...

Ja, még annyit: szerinted mit jelent az, hogy valaki képes orvosként viselkedni? Mert szerintem azt, hogy a saját szakterületén mindent megpróbál megtenni a betegéért, természetesen a korlátait is figyelembe véve...

Irise 2010.08.16. 21:00:52

@egerészölyv: Nem értem még a hozzászólások végére, de muszáj beleszólnom.
Egerészölyv, ANgliában számtalan alkalommal előfordul,hogy közlöm a betegemmel,hogy ne haragudjon, el kell rohannom,mert egy súlyosabb esetet kell ellátnom. Ilyenkor félbehagytam, volt olyan,hogy csak másfél óra múlva tudtam visszamenni az előző beteghez,folytatni a vizsgálatot.
Soha senki nem kapta fel a vizet azon,hogy nála súlyosabb esetet kell ellátnom. Mindenki teljesen megértő volt, olyan is volt,hogy rákérdeztek,hogy hogy van a másik beteg, mi történt vele. És láthatóan örültek,ha jobban lett.
Talán nem ártana a betegeknek Magyarországon kicsit empatikusabbnak lenni egymás iránt.

gld 2010.08.16. 21:14:07

@Irise: "Talán nem ártana a betegeknek Magyarországon kicsit empatikusabbnak lenni egymás iránt."

Hú, hogy mennyire egyet értek ezzel...

Csak az a baj, hogy a tapasztalatok alapján nem efelé haladunk. Még mindig az a betokosodott nézet uralkodik, hogy én fizetem a TB-t, nekem jár az ellátás, és rohadtul nem érdekel senki más...

Nem egyszer volt olyan, hogy aültem a háziorvosomnál, és azt figyeltem, hogyan reagálnak a hosszabb várakozásra a betegek. Van egy jópár, aki hozzám hasonlóan elfoglalja magát, és nem azon agyal, hogy milyen sokat kell várni.

A másik véglet, akiknek soha semmi nem jó, gyanakvóak, bizalmatlanok a többi beteggel, de ami még ennél is rosszabb, az orvossal szemben is, akihez járnak évek óta... Akkor most hogy is van ez? Szar a doktornő, de jó buli idejárni hetente, és anyázni egyet??? Hát ja, egyre kevesebben járnak focimeccsre...

Az a baj, hogy iszonyatos az önzés, az intolerancia, és senki nem értékeli azt, ami van, pedig megtörténhet, hogy egyszer már ilyen se lesz.

bakela 2010.08.16. 21:51:47

Megint radír? Most- mééé?

Az elejét még 1x megkísérlem, hátha bírja a biztosíték:
"Mindenki lóg ezeken a hálivúdi kórházas filmeken/ sorozatokon.
Senkinek nem tűnik fel, hogy a „triage nurse” mellett MINDIG ott a fegyveres szekuritty gárd?
Pedig az a világ boldogabbik fele."

gld 2010.08.16. 21:59:27

@bakela: sztem másféle biztosíték-gond van, mint amire gondolsz :) Amúgy én még olvastam a hozzászólásodat, két példányban is, de azóta eltűnt, meg az enyém is :))

pakesz (törölt) 2010.08.16. 21:59:53

@porcsinrózsa: en nehanyszor lattam fehervari uton a dokinal amikor probalt volna elottem a ven hulyenek magyarazni valamit
nekem elszallt az agyam tole...
es ezt naponta 20szor kell hogy elmondjak, de ha neked ez a nagy eletcelod, hat tudod amerikaban pl vannak onkentesek, gyujtsel magad melle onkentes embereket, es hajra

en orulok ha az a doki a szakmajaban otthon van, amugy pszichopata, mert az azt jelenti hogy nem tud kifutni kulfoldre, az meg hogy rohogcsel a noverekkel, hat legalabb jo napja van es szocialisan megvan

amugy probaltal te szemelyesen mar zsebbe csusztatni? hogy dktor ur hat este ne otthon fozocskezzen meg vadassza le a tejfolt, hanem halam jeleul hat onnek sem lenne rossz este ha vacsorazni elmennenek?

bakela 2010.08.16. 22:05:10

Érdekesek ezek a posztolók /posters? :-)/
Feltételezve, hogy 100 %-ig indokolt volt a sürgősségi amb. Igénybevétele, DE:
Bármelyik végtagom adom, hogy az adott pillanatban az ott lévő tééébééé fizetők >50 %-a indokolatlanul kötött le kapacitást!
Ez ugyebár nem is biztos, hogy szubjektív kategória. Létezik bizonyos 52/2006. (XII. 28.) EüM rendelet: „A sürgős szükség körébe tartozó egyes egészségügyi szolgáltatásokról”, illetve annak az ő melléklete, tételes felsorolással.
Nem -isztán, hanem -land végződésű államokban az ebből kilógókat vszleg 2 lábbal rúgnák ki.
Ha meg nem, akkor a miattuk várakozásra kényszerülők minden bizonnyal nem a személyzetet mocskolnák. Hanem kit?? Na??

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.16. 22:11:03

@porcsinrózsa:

Alkalmanként 1 perc, napi 30 alkalommal fél óra.

bakela 2010.08.16. 22:11:06

@cenzorilla:
Kedves Törpilla!
Tényleg nem bírod a finom intellektuális humorom?
Legalább olvasd el 2x mielőtt -kapa.

bakela 2010.08.16. 22:12:45

@gld:
Az enyém meg van patkolva. /azt hiszem így hívják a villanyszerelők/
De igaz vóót, nem?

szabidoki 2010.08.16. 22:40:50

@porcsinrózsa: a gond ott van, hogy általában úgy zajlik a dolog, hogy szépen elmondjuk a betegnek/hozzátartozónak, hogy most veszünk egy kis vért, abból csináltatunk laborvizsgálatot, amint megjön, akkor tudunk továbblépni, addig várjanak türelmesen a váróban. Aztán félóra múlva már verik az ajtót, hogy ők már mióta várnak...

Scala 2010.08.17. 07:03:00

Már jócskán továbbgördült, de elölről kezdtem, és ahhoz szólnék hozzá:
@Dr.laikus PhD: Teljesen egyetértek, meg kell mondani, nincs mese. Nem is értem, hogy merülhet fel, hogy nem közölnek súlyos diagnózist,a beteggel vagy a hozzátartozóval! Ilyen tényleg van? És olyan létezhet, hogy a kezelőorvos nincs felkészítve az ilyen beszélgetésekre???
A 'pokróc modor csak hárítás' dolog: hahaha. Nem nyitom meg az empátia, EQ, IQ mappát. :-D

Scala 2010.08.17. 07:14:49

@porcsinrózsa: A 'fulladásos kínhalál' kapcsán jutott eszembe: igazad van, elfogadhatatlan, ha nem enyhítik a tünetet!!!

Elég elvont lesz, amit írok, mindenkitől aki nem ilyen irányultságú ezer bocs: azt olvastam a nagyon fájdalmas (és néha elhúzódó) illetve a hirtelen, de különösen brutális, (pl. vonatbaleset, szikláról lezuhanás 100km/h sebességgel) halál esetén a lélek korábban elhagyja a testet - a fejen keresztül távozik -, hogy kevésbé sérüljön az energiája, bár végig ott marad a test mellett. Előbb tudja a lélek a hogy itt a vég, minthogy a test kimúlna. Valahogy szeretném azt hinni, hogy a szenvedés sem ugyanaz így...

Dr.laikus PhD 2010.08.17. 07:24:18

@Scala:

Ja hogy a pokol kapui egy pillanatra megnyílnak a megtisztulás felé?
A lélek nélkül...

Bocsánat! Nem bírtam ki.

Higgyünk ebben, akkor jó lesz nekünk...

Scala 2010.08.17. 08:39:16

@Dr.laikus PhD: :-) Semmi gond.
Viszont pokol nincs. (legalábbis abban az értelemben és véglegességben, ahogyan rom.kat.-ként én is elhelyeztem).
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása