Majom a ketrecben

2010.08.12. 06:00

Tavaly nyáron tüdőgyulladással kerültünk be a Heim Pál Gyermekkórház vadonat új G épületben működő Belgyógyászatra.A kislányom kezelőorvosa csupán egy éve doglozott orvosként. Önmagában természetesen ez nem baj, mindenki volt kezdő.


Szépen el is indult a lányomnál a vénás antibiotikum, amitől sajnos az állapota nem igazán javult. Miután a 3. napon is magas láza, hidegrázása volt, kértem, hogy gondoljuk át az antibiotikum váltást, de a válasz az volt, hogy majd ők tudják. Az egész ottlétünk alatt soha senki más a kezdő kolléganőn kívül nem vizsgálta meg a gyerekemet, sőt gyakorlatilag szóba sem álltak velem, annak ellenére sem, hogy szintén gyakorló orvos vagyok.

 

A nagyvizitek idejére ránkcsukták a kórterem ajtaját, a vizitelő Professzor Úr és a többiek mind a folyosói ablakból nézegettek befelé, az ott töltött 6 nap alatt egyszer sem nyitottak be, olyan volt, mintha a majomketrecben ülnénk az állatkertben. Amikor kiléptem, hogy rékérdezzek, mi a terv a gyerekkel, gondolkozás nélkül visszazavartak a szobába, egyetlen alkalommal sem sikerült senkivel beszélnem a doktornőn kívül, aki minden esetben biztosított róla, hogy átgondolják a dolgokat, de természetesen semmi nem történt.

 

Amikor letelt az 5 nap antibiotikum, hazaküldtek minket azzal, hogy majd 3 nap múlva menjünk vissza kontrollra. A gyerek továbbra sem volt jól, ennek ellenére a kontrollon elégedettek voltak vele, mondták délután mehetünk a záróért, de ahhoz a gyerek már nem kell. A férjem ment érte, aki nem orvos. Azt mondták neki, minden rendben, a gyerek meggyógyult. A záróban, amivel kiadták csökkenő CRP de a kezdeti csökkenés után újra emelkedő fehérvérsejt szám szerepel. Természetesen ennek megfelelően aznap éjjelre ismét 40 fokos láza volt. A gyereket végül egy másik gyerekkórházban az intenzíves kollégák hozták helyre, további két hétig kapott kombinált vénás antibiotikumot mire helyrejött. Az egész betegség 6 hétig húzódott, a gyerek majdnem 3 kilót fogyott, miközben orvosként is tehetetlenül könyörögtem, hogy vegye már észre valaki, hogy ez így nem jó.

 


Az már csak hab volt a tortán, hogy napi 3000 Ft-ba került hogy kapjak a kiságy mellé egy fotelágyat, ill. állítólag ezért ebéd is járt (volna). Természetesen gondolkozás nélkül kifizettük a kért összeget, hiszen bármennyit kifizettem volna, hogy ott maradhassak a gyerekkel. A lányom éjszaka általában nem aludt, tehát én sem. Nappal ha elaludt, nem engedték kinyitni az ágyat, én ülve aludtam mellette. Ráadásul tuti akkor érkeztek meg a takarítók is nagy dérrel-durral, garantáltan felverve a gyereket. Az anyukák ebédjét természetesen nem hozták oda az osztályra, azért át kellett volna menni az ebédlőbe, ahová viszont nem engedték be a gyereket.

 


Patthelyzet, természetesen nem hagytam ott a gyereket, az ebédet gondolom megette valaki más, én pedig azt ettem, amit a férjem a napi egy látogatás alkalmával be tudott hozni. (A gyerek is egyébként, mert másfél évesen még nem ette meg a párizsis kenyeret és a főzelékbe belebarmolt rántotthúst...)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bikli néni 2010.08.12. 09:46:10

@phoenix102: Miért, mi van a Lászlóban?

Bikli néni 2010.08.12. 09:49:44

@phoenix102: A dr-ra pedig nagyon odafigyelnek. Amikor én valami rendelésre megyek, és meglátják a nevemet, első kérdés, hogy orvos-doktor vagyok-e, mert akkor úgy magyaráznak :)

phoenix102 2010.08.12. 09:52:32

@Bikli néni: majomketrecek. Ott voltak/vannak a fertőző osztályok, ahol korábban és néha még most is üvegkalitkákban laknak a betegek a fertőzés/más betegek megfertőzésének elkerülése végett. Magyarul elkülönítő üvegablakkal és beadónyílással. Erre gondoltam. De tüdőgyuszinál ez eléggé szokatlan eljárásmód.

phoenix102 2010.08.12. 09:54:17

@Bikli néni: én ezt direkt el akartam kerülni, kiváncsi voltam, hogy nem doktorokat hogy látnak el. Meg vagyok elégedve, de ez persze csak az országos kardiológiai inézetre vonatkozik. máshol nem voltam még betegként.

Bikli néni 2010.08.12. 09:54:35

@phoenix102: Úh de durva... Én csak olyat láttam, hogy sorban voltak a kórtermek a fertőző osztályon, üvegfalakkal, így az ember beláthatta bármelyikből az összeset. De ott kórtermenként 2-4 ágy is volt.

Twisk 2010.08.12. 09:56:35

@phoenix102: Ha a majomketrec egy szófordulat, akkor benne az én gyermekem a majom. Ha az enyém, akkor én vagyok a főemlős szülő. (Jó esetben.)
1. Köszi.
2. Illetékes = állatgondozó? :)

Bikli néni 2010.08.12. 09:57:54

@phoenix102: Ahol még évekkel ezelőtt, a régi személyimmel regeltek a rendszerben, ott nem tudják a mai napig sem (nem baj). Egészen mást tapasztal az ember ilyen esetben, függetlenül attól, hogy valójában orvos-e vagy sem. Én úgy vettem észre, hogy a dr. előjelű embereket egy kicsit nagyobb odafigyelés, de jóval nagyobb bizalmatlanság is lengi körül, szerintem ez a levélből is kitűnik.

Bikli néni 2010.08.12. 09:59:35

@Twisk: Tudod, az az örökbecsű, amikor a gyerek hazaállít az iskolából, és közli boldogan az apjával, amit aznap tanult: az ember márpedig a majomtól származik. Mire az apa: kisfiam, az lehet, hogy te a majomtól származol... de én nem, az biztos. :)

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 10:00:13

@Bikli néni:

Kukucska volt régen. Gyerekkel nem lehetett beköltözni. Szülő is ki volt zárva.
Az udvaron az ablakon keresztül lehetett látni a gyereket, beszélni nem, mert nem nyitották ki, ha vége volt a látogatásnak, függöny elhúz, gyerek üvölt, szülő sírva haza húz.

Más pavilonnál "kis" váró a sok szülőnek, családból 6-8 személy, gyerek az üveg mögött, és mint a pályaudvaron a frontra vonuló katonák között igyekszel kontaktust tartani a gyerekkel, üvegen keresztül, verekedve, lökdösődve, emberi mivoltodból kivetkőzve. Ha még nem tudott felkelni akkor sehogy, nővér mondta jól van. (hitte a piszi-pösze manó)

Volt ez a 80-as években!!
Itt a poszton volt már szülő bentlakó fertőző gyerekkel.

Bikli néni 2010.08.12. 10:03:43

@Dr.laikus PhD: Rettenet. Még belegondolni is rossz. Remélem, teljesen kimegy a divatból, mert ez elég gáz.

phoenix102 2010.08.12. 10:11:21

@Twisk: ha olvastad a posztot, akkor érted, hogy a majomketrec honnan van, ez a címe a posztnak, nem én találtam ki ééérted?

Twisk 2010.08.12. 10:12:31

@phoenix102: Értem, de ettől még ugyan azt gondolom. Éééééted?:)

_tracky 2010.08.12. 10:13:27

Sajnos nagyon sok alkalmatlan antiszociális ember foglalkozik emberekkel, gyerekekkel.

De a lényeg, és aminek örülök, hogy helyrejött a gyerkőc, jó egészséget kívánok neki, hogy véletlenül se kelljen megint átélnie se neki, se a szüleinek ezt a tortúrát.

Korábban volt szó a blogon: az antiszociális embergyűlölő, mindenért a beteget hibáztató orvosoknak, nővéreknek, egyéb egészségügyi dolgozónak ajánlom a The Doctor című filmet.
Lehet olyan szituáció, amikor a hóhért akasztják, és amikor a másik oldalra kerül.
Ezért kellene óvatosan és normálisan bánni a betegekkel, mert az a sok jó, amit az ilyen orvos ad, az bizony halmozottan hullik majd rá.

Twisk 2010.08.12. 10:14:37

@Bikli néni: Akkor legalább adnának a "majmoknak" minden nap banánt!
De még egy nyavalyás banánfőzelék sincs.:(

Twisk 2010.08.12. 10:15:31

@_tracky: "Igen, bizonnyal úgy legyen!"

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 10:18:35

@Bikli néni:

Szülőnek!. Gyerek jobban viselte, abban az időben nem engedték a mamát kórházban fekvő gyerekhez.

És mert senki szülő nem volt csak a látogatáskor inkább a látogatás kavarta a gyerkőcöt és lassabban gyógyult, de meggyógyult. Ha nagyon kicsi volt akkor volt egy kis szeparációs gond, de fél év alatt elmúlt... :-(((

phoenix102 2010.08.12. 10:21:41

@Bikli néni: ezt én is tapasztaltam. Vittem öcsémet az ügyeletre EKG-ra (mert az nekem nincs otthon), mert mellkasi nyomó jellegű fájdalma volt, 190/min, 180/110 Hgmm. EZ már nem fért bele a hipohondriájában. Ott mondtam, hogy dr vagyok, és tettek megjegyzéseket. Pedig szerintem normálisan viselkedtem. Mondjuk én kollégával éppúgy szoktam viselkedni, mint bárki mással. Legfeljebb nem kínlódok annyira a szakszöveg érthetőre fordításával, ez is néha nagy könnyebség.
A hiperaktív kollégákat, akik általában nem gyakorló dr.ok, általában nem szeretem annyira, mert többnyire ötletet adnak a hozzátartozónak, hogy még milyen panaszai lehetnének, és pár perc múlva lesznek is.:)
Jómultkor jött egy kolléga az OEP-től és a problémája az volt, hogy ha az apja egymás után 10x gyorsan nyel, 11.-re nem tud nyelni. És ez biztos Giullain barré .:))) Próbálátok ki, kaja pia nélkül senkinek nem megy 11.-re.

phoenix102 2010.08.12. 10:25:38

@_tracky: ez teljesen igaz, hogy a betegekkel normálisan kell bánni, de nem azért, mert az orvos is lehet beteg, hanem egyébként is. Engem mint már annyiszor az általánosítás zavar, ami azt sugallja, hogy minden orvos embertelen. Mert az átlag ember ennyit von le következtetésként az itteni posztokból és kommentekből, médiából. És a kevésbé kulturált beteg már eleve így áll az orvoshoz, akkor is ha normálisan viselkedik vele. Sajnos ezt nagyon sokszor tapasztalom.

Bikli néni 2010.08.12. 10:48:16

@phoenix102: Hááááh, a harmadik nyelésnél elakadtam :D

@Dr.laikus PhD: Valami ilyesmi megfontolásból lehetett mindig kiírva a gyerektáborokra is, hogy kéretik a tisztelt szülőktől a látogatás mellőzése. Mikor életemben először anyám nyári táborba adott a Balatonnál, nagy naivan eljött meglátogatni, és én, aki istenien éreztem ott magam, fennhangon bömböltem, hogy haza akarok menniiii. Jó, tudom, egy gyerektábor más, mint egy kórház.

Twisk 2010.08.12. 10:53:13

@phoenix102: Próbálom. 11-ig még hét percem van.:)

Twisk 2010.08.12. 10:54:41

@phoenix102: "Mert az átlag ember ennyit von le következtetésként az itteni posztokból és kommentekből, médiából. "

És sajnos a saját tapasztalataiból. Úgy korrekt, ha ezt sem felejtjük ki a sorból.

Bikli néni 2010.08.12. 10:55:37

@Twisk: Jólvan, látom, nem csak nekem van meg a mai napi játékom :D

másikpista 2010.08.12. 10:56:52

Azért elég nagy homály ez a sztori ahhoz képest hogy orvos írta. Végül is mi baja volt a gyereknek? Milyen alapon kapott 2 hétig kombinált vénás antibiotikumot? Ex juvantibus diagnózissal? Láz = indikáció?

bakela 2010.08.12. 11:01:17

@phoenix102:
3X1 caps. Csáknoricin® ???

Rotoxis 2010.08.12. 11:06:56

Nagyon vegyes tapasztalataim vannak nekem is. Fővárosi kórház gyermek osztály. Sebészet/trauma= "Fogja má' le Anyuka! Te meg ne ordíjjá' má'!!!"

Ugyanezen osztály bélészet= "Atyala-patyala, üngyüm-büngyüm".

Elképzelni sem tudom mi okozza, de ha énekelni tudnám a különbséget, a három tenor a fasorban sem lenne.

Ráadásul a legszebb a dologban, hogy az atyala-patyala részleg szakmai színvonala klasszisokkal jobb az ordibálósnál.

_tracky 2010.08.12. 11:22:23

@phoenix102: nem, ellenkezőleg. Ha valakivel normális egy orvos/pincér/taxis/tanár az nem hír. De ha valakivel nem az, akkor az rögtön hír, és megindul a szokásos hullám.
Ezért kellene megtennie mindent minden szakmának, hogy a "kétes alakoktól" elhatárolódjanak, mert nagyon csúnya általánosításokhoz vezet(het) ez.

szabidoki 2010.08.12. 11:27:36

Megint mese habbal. Még a világvégi háziorvosnak is vannak gyerekorvos haverjai, akit meg tud kérdezni, ha gond van, másrészt egy sima tüdőgyulladással nem kell befektetni a gyereket. Lehet, hogy egy-egy osztályon bunkók az orvosok még a kollégákkal is, de mivel tudják, hogy a másik el tudja olvasni a zárót, orbitális hülyeségeket nem írnak le. Bukó a sztori.
Más: néha én is kipróbálom, milyen érzés "inkognitóban" orvoshoz menni. Nincs túl sok ilyen tapasztalatom, nem volt eddig különösebb nagy problémám, főleg fogászaton voltam, de én nem tapasztaltam olyasmit, hogy bárki bunkó lett volna. Persze ez nem reprezentatív...

Twisk 2010.08.12. 11:33:17

A 3. és a 4. pont már életbe lépett.

phoenix102 2010.08.12. 11:37:28

@_tracky: A csapda az egészeben, hogy ha azok a "kétes alakok", akik megengedhetik maguknak, hogy nem megelelően viselkednek a betegekkel, nem dolgoznak normálisan:
1.: a főnök haverja, professzor gyereke stbstb, tudja hogy nem lehet baja belőle
2.: senki sem tartja a hátát helyette, de tudja hogy a már most fennálló létszámhiány miatt úgysem tudják elküldeni, hacsak nem akarják bezárni az osztályt
3.: tudja, hogy a főnöke szarik rá, hogy mi van a betegekkel

én meg ügyebár nem tudom kirúgni a kollégámat, ha bunkó, mert nem vagyok a főnöke. Legfeljebb szólhatok neki, hogy vegyen vissza kicsit.

Rotoxis 2010.08.12. 11:58:44

@Twisk: Szabidoki úgy tett, mint máskor is. Néhány szóban leírta a véleményét és nem fűzött hozzá kommentárt. Emiatt a komment ex catedra kijelentésnek tűnik, pedig több igazság van benne, mint ahogy első pillantásra tűnik.

Az egy éve végzett orvos -rezidens- önálló gyógyító tevékenységet nem végez, nem végezhet. Minden egyes lépését szakorvossal kell egyeztetnie.

Bár személyesen nem ismerem, de elépzelhető hogy a prof valóban megközelíthetetlen /bár akkor hogyan kap paraszolvenciát? :-))/, de annak a valószínűsége, hogy az orvos hozzátartozó hat kórházban töltött nap alatt egyetlen főorvossal, vagy akár szakorvossal ne tudott volna kontaktusba lépni, vele konzultálni, egyenlő a nullával.

A poszt egyéb részei természetesen történhettek úgy is, ahogyan a posztban szerepel, csak az embernek van egy rossz tulajdonsága. Ha egy történetben egy fontos tényező, nos mondjuk úgy sántít, akkor hajlamos sommásan kamunak ítélni az egész történetet. Ha a posztolók nem csavarnának egy kicsit majd' minden történten, sokkal többre jutnánk.

Mint már az előbb írtam, nekem is bőven vannak rossz tapasztalataim is a gyerekosztályokon, de alapvetően színvonalas munka folyik, sőt átlalában az ott dolgozók még szeretik is a gyerekeket.

Twisk 2010.08.12. 12:13:54

@Rotoxis: "Az egy éve végzett orvos -rezidens- önálló gyógyító tevékenységet nem végez, nem végezhet. Minden egyes lépését szakorvossal kell egyeztetnie."

Pontosan tudod, h. a "kellene lenni" meg a "van" időnként köszönő viszonyban sincs egymással.

" de annak a valószínűsége, hogy az orvos hozzátartozó hat kórházban töltött nap alatt egyetlen főorvossal, vagy akár szakorvossal ne tudott volna kontaktusba lépni, vele konzultálni, egyenlő a nullával."

Ha folyamatosan kísérletezett volna a megvalósítással nem lett volna rásütve az "erőszakos, tolakodó, okoskodó" cimke?

" Ha a posztolók nem csavarnának egy kicsit majd' minden történten, sokkal többre jutnánk."

Egyet ne feledjünk el: a posztolók ezeket a történeteket meg- és átélték. Sérültek, frusztrálódtak, csalódtak, indulataik keletkeztek. Ez minden megalázott embernél bekövetkezhet. Ha ezt elismerjük, elvárhatjuk a tökéletes objektivitást és az érzelmek kizárását?

Pozitív tapasztalataim nekem is vannak. Fel sem merül bennem, h. aki gyermekekkel foglalkozik, nem szereti őket. De a fásultság, megszürkülés és a fáradtság őket is eléri. Ezt is tapasztaltam. Nem róvom fel nekik, megértem, de ettől még a jelenség igenis ott van.

Irise 2010.08.12. 12:26:15

Még mielőtt orvosira mentem volna, volt vakbélgyulám. 18 éves voltam.
1.hazaküldtek az első vizsgálat után,hogy jöjjek vissza,ha még mindig fáj. Fájt,visszamentem. (Btw. egyedül, szülők/kísérő nélkül) Az ügyeletes orvos éjszaka 3-4x felkeltett,hogy megnézze a hasam,hogy mizu.
2.megműtöttek másnap reggel, extubáláskor laryngospazmusom lett (majdnem megfulladtam) , reintubálni kellett, túléltem.
3.nővérek,mint utólag kiderült,átkutatták a holmimat,míg aludtam,mert azt hitték, cigizem, és ezért volt az altatási szövődményem.
Végig mindenki kedves volt velem, és utólag a nővérek bocsánatot kértek,hogy azt feltételezték,hogy hazudtam,hogy nem cigizek.
4.Altatás után kissé megzakkanva a gyógyszerektől, végigüvöltöttem míg visszatoltak a szobámba,miszerint "fordítsanak hasra,mert háton nem tudok aludni". (Ezen így utólag még ma is röhögnöm kell.) Sehogyse tudtak lecsillapítani. Végül - és ez az egyetlen emlékem az altatás utánról- egy főnővér rám ordított,hogy kapok egy hatalmas pofont,ha nem hagyom abba a kiabálást. Képzeljétek, hatott. Elaludtam.

Teljesen jól éreztem magam a kórházban.

Szerintetek hányan írtak volna ebből hatalmas praxisos posztot a "Majdnem megöltek altatáskor!" "A nővérek turkáltak a táskámban!" címmel.

Én meg tudjátok mit, örülök,hogy időben észrevették,hogy begyulladt a vakbelem, megműtöttek, hogy az altatási szövődményt tudták kezelni és hálisten,még mindig itt vagyok, sebem szép, nővérkékkel végig jó viszonyban voltam, gyakorlatra is visszamentem hozzájuk, életem legfinomabb kajáját 2 nappal műtét után ettem.

Szerintem nagyon sok minden csak hozzáállás kérdése.

Rotoxis 2010.08.12. 12:27:54

@Twisk: Pontosan tudod, h. a "kellene lenni" meg a "van" időnként köszönő viszonyban sincs egymással.

Kórházi körülmények között tankönyvi ritkaság számba megy. A rezidens minden tevékenységéért az őt felügyelő szakorvos teljes felelősséggel tartozik. Szerinted mennyi a valószínűsége annak, hogy egy orvos szülő esetében bármit kontroll nélkül bevállal a rezidens helyett?

"Ha folyamatosan kísérletezett volna a megvalósítással nem lett volna rásütve az "erőszakos, tolakodó, okoskodó" cimke?"

A kórházi orvosok nem láthatatlanná tévő köpenyben közlekednek a folyosón és szobájuk is van. Megtalálhatók. Ha meg rám sütik hogy erőszakos tolakodó és okoskodó vagyok, hát ívben fütyülök rá, a gyerekemről van szó.

Nem kétlem, hogy a posztoló valóban így élte meg a történéseket, érzésekkel nem is lehet vitatkozni. Ezen a blogon általában nem az érzésekkel foglalkozunk (illetve csak a kommunikációval kapcsolatos boncolgatásokban), hanem megpróbáljuk valamiként szintetizálni a dolgokat és ráérezni a valóban megtörténtekre.

2010.08.12. 12:45:06

szabidokihoz kapcsolódva nekem is az jutott eszembe, hogy én, aki nem vagyok orvos, olyan nem fordult még elő, hogy ne tudtam volna bárkinek a főnökével beszélni, ha akartam. Hát még egy orvos ne talált volna valakit.

szabidoki 2010.08.12. 13:07:52

@Twisk: miért van az, hogy te, akinek nincs semmi rálátása az egészségügy működésére, csak láttál pár kórházas sorozatot a tévében, azonnal feltételezed, hogy nem mondok igazat, ha valami olyat mondok, ami neked nem tetszik?

NemesekErnyo 2010.08.12. 13:18:39

Most őszintén, vizualizáljunk egy kicsit. Képzeljük el a sztorit.
Napokon át nem mennek be vizitelni egy kórterembe, hanem benéznek az ablakon. Sőt kolléga anyát érdeklődési szándékkal visszazavarták. Ilyent látott már valaki? Mivel zavarták, seprűvel? Ha igen, miért maradt még pár napig? Hol van a "majd én odabaszok az asztalra", vagy ez csak laikusokra jellemző?

Twisk 2010.08.12. 13:19:08

@szabidoki: Néhány nappal ezelőtt jeleztem, h. részemről a kommunikáció Önnel megszakadt. Kértem rá, h. tegyen hasonlóan. A kérésem még most sem évült el.
Amennyiben folytatni kívánja a vegzálásomat, kérni fogom a korrekt moderációt.

NemesekErnyo 2010.08.12. 13:20:12

@NemesekErnyo: Olyant ismerünk, hogy a hozzátartozót kizavarják vizitről, de hogy bezavarják, ez a legújabb :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 13:20:49

@szabidoki: lehet, hogy azért kérdőjelezi meg a mondani valódat, mert te is azt teszed mással???hmm

Twisk 2010.08.12. 13:26:21

@batgirl: Ebben lehetne valami. Egy a bibi. Tőled, mint kívülállótól kérnék valamit. Megmutatnád, h. hol kérdőjeleztem meg a mondókáját? Ez csak egy tiszteletteljes kérdés a részemről.

cottonmouth 2010.08.12. 13:32:54

@NemesekErnyo: Gyakorlatilag itt is 'kizavarták' a vizitről, a vizit a folyosón folyt, őt a szobába küldték.

Egyébként nekem is kicsit félénknek és határozatlannak tűnik anyuka. Én simán el tudom képzelni, hogy valóban nem tudott beszélni a főorvossal, ha ilyen típus, gyakorlatilag észre sem veszik.

cottonmouth 2010.08.12. 13:35:26

@szabidoki: Valamilyen szinten mindenkinek van rálátása az egészségügy működésére. Betegként. Ez is elég fontos szempont, nem? Ha a beteg nem elég tájékozott, kihez fordulhat?

NemesekErnyo 2010.08.12. 13:43:03

@cottonmouth: Nem kétségbe vontam az írás valódiságát, hanem ezt a részletet nem értem. Most akkor a kis betegek mentek ki a folyosóra a vizit idején? Mit mondanak a többiek, más szobákból?
"miközben orvosként is tehetetlenül könyörögtem, hogy vegye már észre valaki", de kinek, ha nem találkozott senkivel?
Tényleg nem kötekedni akarok, de gondoljátok ezt végig. A kis doktornő állítólag közvetített a főorvos felé, személyes kontaktussal mire célzott?

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 13:50:50

@NemesekErnyo:

A nagyvizitek idejére ránkcsukták a kórterem ajtaját, a vizitelő Professzor Úr és a többiek mind a folyosói ablakból nézegettek befelé, az ott töltött 6 nap alatt egyszer sem nyitottak be, olyan volt, mintha a majomketrecben ülnénk az állatkertben. Amikor kiléptem, hogy rákérdezzek, mi a terv a gyerekkel, gondolkozás nélkül visszazavartak a szobába, egyetlen alkalommal sem sikerült senkivel beszélnem a doktornőn kívül, aki minden esetben biztosított róla, hogy átgondolják a dolgokat, de természetesen semmi nem történt.

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 13:54:54

@NemesekErnyo:

Vagyis a folyosón referáltak a profnak.

Prof nem ment be a szobába, elérhetetlen volt a mama számára és mindenki más is a rezidensen kívül.

Érdemben senki nem válaszolt, lerázták, mint a kutya a vizet.

Ennyi.
Hihetetlen történet?
Van ilyen szelíd anya is, akár ha orvos is.

phoenix102 2010.08.12. 14:00:43

@NemesekErnyo: kár agyalni ezeken a dolgokon. Úgy sem tudjuk kideríteni. Az viszont érdekes lenne, ha a másik fél is el tudná mondani a saját verzióját és a kettőből lehetne átlagolni. :))
@Irise: ez így van. Lehet a pohár félig tele és félig üres is egyszerre. Ki mit hogy állít be. Medikus koromban hétvégente intenzív osztályon dolgoztam. Hoztak egy motorbalesetest, aki a rendőr szerint kb 140-nel nekirombolt egy házfalnak. Nem volt ép csontja. Több orvos és nővér küzdött órákon át, hogy megmaradjon. Úgy néztünk ki a végén, mint a hentesek, mert mindenhol folyt minden. Néhány órával később meghalt. Két nővér és az ügyeletes orvos közölte az anyjával mi történt, hogy történt elég részletesen és amennyire az ilyet lehet kíméletesen. A nővérke még egy óra múlva is a nővel foglalkozott. Egy órával később az anya rendőrt hívott és feljelentett minket, hogy megöltük a fiát, órákig ütötte az ajtót az intenzív előtt és üvöltözött, hogy gyilkosok vagyunk. Persze újságcikk is lett belőle. Természetesen a másik fél megkérdezése nélkül.

Twisk 2010.08.12. 14:07:31

@phoenix102: Ti adtátok a motor vagy ti tettétek oda a falat?:)

Rotoxis 2010.08.12. 14:20:29

@Twisk: Bocsánat, de most egy ember halálával viccelődsz.

phoenix102 2010.08.12. 14:21:44

@Twisk: mindkettőt. Mint ismeretes az inenzív osztályok motorok és mobil telepíthető házfalak kereskedelmével is foglalkozik :))

phoenix102 2010.08.12. 14:23:36

@Rotoxis: Hát viccnek nem mondanám, inkább irónia. De nem ez a lényeg.

Twisk 2010.08.12. 14:24:09

@phoenix102: Örülök, h. van humorérzéked. :)

Twisk 2010.08.12. 14:25:59

@Rotoxis: Voltam már etikátlan, morbid, ostoba..... Elfér. Legyen.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 14:36:31

@Twisk: Hmm...akarod, hogy magamra uszítsam az egeremet? :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 14:38:34

@phoenix102: Szerintem az anya fájdalmáról volt szó. Egy gyerek elvesztése borzalmas tragédia, olyankor nem tud senki normálisan gondolkodni.Ezt azt hiszem megbocsájthatnád neki.

Twisk 2010.08.12. 14:39:19

@batgirl: Kb. annyira tetted meg, mint én.:)

Szépen kérlek ne kövess el egér általi öngyilkolászást. Ezért meg végképp ne..)

phoenix102 2010.08.12. 14:56:40

@batgirl: nem haragszom rá, csak ez a példa jól megvilágítja, hogy a betegek véleménye egyes esetekben mennyire viszonylagos és sarkított. Rendesen elláttuk, erőnkön felül, 3-an maradtak miatta túlórázni anélkül, hogy a főnök vagy bárki kérte volna. Mindenki a lelkétt kitette, de másnap a helyi újság címlapján voltunk, mint gyilkosok.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 15:00:25

@phoenix102: A média egy rakásszar, tudhatnád. Minden dolgot felfúj, elferdít. Undorító az egész. Na ez is egy olyan téma, amitől a normális embernek forog a gyomra.

szabidoki 2010.08.12. 15:09:15

@cottonmouth: attól, hogy vásárolsz egy hipermarketben és látsz ezt-azt, még igen csekély rálátásod van arra, hogyan is működik egy országos áruház-lánc. @Twisk: rossz hírem van, ez egy nyilvános blog, bárki hozzád szólhat, akár tetszik ez neked, akár nem. Ha nem tetszik a véleményem, ne olvasd el, ne reagálj rá.

IrishOak 2010.08.12. 15:26:04

Szép csütörtököt:-)
Fontolkodom reggel óta, hogy írjak-e de nem bírom tovább.
Látom megint a Heim Pál van terítéken:-(

Mint"anya"lenne a világegyetembe elszórt pár kérdésem az esettel kapcsolatban:
Tüdőgyulladással miért kerül kórházba a gyerek? Ha már szövődményes a dolog, akkor mi volt otthon?Ha "orvos" pontosan fel tudta mérni, hogy áll a helyzet.
Úgy tudom- ha az antibiotikum a második naptól nem hoz eredményt azonnal jelezni kell -mert nem hatásos, és atomot nem kell dobálni egy kisgyerek szervezetébe.

Amennyiben a számkivetett ketrecharcos érzés után nem érzi úgy, hogy a dolgok javulóra állnának, akkor miért nem fogta meg a gyerekét, és az egy sarokkal odébb lévő gyermekklinikára vitte volna át a gyerekét?(velem, mint nem orvos szülővel volt már ilyen!(nem itt)bementem az osztályvezetőhöz,és mondtam hogy most el fogunk menni.slussz!Nem volt ordibálás, csak elmondtam, vettem a kölkömet, és mentünk. Nem haragszom, meg semmi, csak az enyémet 26 tüdőgyulladás után nem tudták meggyógyítani...de még stabilizálni sem- mint később kiderült jogosan!csak az akkor engem nem nyugtatott meg.Viszont később megkerestek, és kérdezték, hogy mi van a gyerekkel-aki akkor már Mosdóson volt a tüdőszanatóriumban.)
A vizit nem a "látogató" személyzetnek szól -még ha orvos is az illető.Ebben az esetben csak egy anyuka a sok százból- és nagyon szupi, hogy tud orvos nyelven, de nem objektív!és mint látható, nem is határozott.(én sem hagytam,a saját szakmámban hogy más cégek döntéshozói kihallgassák, hogy mit döntünk,még ha pont róluk szólt is a lényeg, még akkor sem, ha volt kollégák szerettek volna"fülelni")
A kórházi hotelszolgáltatásért fizetni kell -az nem hab a tortán:-)az itt feltüntetett összegnél csak magasabbakat halottam,és tapasztaltam.
Sajnálom, hogy az étterembe sem jutott le a mama, bár 15 perc nem a világ, addig a nővérek is vigyáztak volna a gyerekre.
Ha a gyerek nappal alszik, akkor valószínűleg éjjel nem fog:-D Hogy a napi élet az általában nappal zajlik- sajnálatos.De hát takarítani is kell valamikor, mert ha meg nem,akkor az lenne a baj.
Az viszont nem érdem, hogy a másfél éves gyerek nem tudja megenni a zsemlét a párizsival, anya meg nem falatoz neki, és a főzelékbe sem falatozza bele a húst.-ennek hiányát úgy nevezik,hogy gyermeknevelés!(gondosság hiánya)
Sajnálatos, hogy az"intenzíves" kollégák tudtak csak segíteni, de félek tőle, hogy nem csak egy szimpla tüdőgyulladás okoz ekkora bajt egy ekkora kisgyereknél.

Twisk 2010.08.12. 16:03:51

@szabidoki: Ez esetben nekem is rossz hírem van: attól, h. ez egy nyilvános blog, még nem tehet rám sértő megjegyzéseket, még akkor sem ha ez a véleménye. Továbbá felhívom szíves figyelmét arra, h. a jövőben tartózkodjon az engem minősítő, degradáló és becsületsértő kijelentésektől.

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 16:06:47

@IrishOak:

"A kórházi hotelszolgáltatásért fizetni kell -az nem hab a tortán:-)az itt feltüntetett összegnél csak magasabbakat halottam,és tapasztaltam."

Bocsánat a kempingágy nem hotelszolgáltatás.

Az ebéd meg jár a szülőnek a szobába, ahogy a gyereknek. Azért van bent, mert nem lehet, vagy nem akarja egyedül hagyni.

"Ha a gyerek nappal alszik, akkor valószínűleg éjjel nem fog:-D Hogy a napi élet az általában nappal zajlik- sajnálatos.De hát takarítani is kell valamikor, mert ha meg nem,akkor az lenne a baj."

Beteg gyerek, tüdőgyulladással éjjel-nappal alszik. annyira elesett.

"Az viszont nem érdem, hogy a másfél éves gyerek nem tudja megenni a zsemlét a párizsival, anya meg nem falatoz neki, és a főzelékbe sem falatozza bele a húst.-ennek hiányát úgy nevezik,hogy gyermeknevelés!(gondosság hiánya)"

Te vagy tévedésben. Másfél éves gyerek még akár szophat is, de nem kell neki sem zsömlét, sem párizsit enni még.
Tüdőgyulladással napláne nem.

Tudom szuperanyu vagy, de engedd meg másnak, hogy ne legyen az.

cottonmouth 2010.08.12. 16:09:07

@szabidoki: Kicsit nehéz ez, olyan, mintha szándékosan nem értenéd, mit szeretnék mondani. Amennyiben az áruházlánc önmagáért létezik, én meg csak úgy odatévedek, igazad van. De ha vevő vagyok, meg tudom ítélni, hogy az áruválaszték és a kiszolgálás megfelelő-e. Lehet, hogy nem tudom az okát, de tudom minősíteni. És van is közöm hozzá, mert az a szervezet azért létezik, hogy a vevők ott vásárolhassanak. Eü ugyanaz, betegek gyógyítására jött létre. Ha a betegnek köze nincs a működéséhez és véleményt sem mondhat róla, mert ezt csak az eü-s kollégák tudhatják, az nagy baj.

vizsla_barat 2010.08.12. 16:11:30

en a masodik nap,mikor a gyerek meg mindig lazas volt,hivtam volna mentot a korhazba,hogy eletveszelyben van. Hatha a nemtorodom orvosok eszbekaptak volna.

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 16:12:58

@cottonmouth:

Pláne úgy, hogy az orvosi fizetés emelkedéséért a beteg küzdjön meg.

Twisk 2010.08.12. 16:25:40

@Dr.laikus PhD: Mert ha nem, akkor jaj neki?

2010.08.12. 16:35:48

@kendike:
Ritka, hogy egy eü dolgozó szembe megy a "védjük a mundér becsületét" mentalitással és negatívumot mer írni arról, amibe dolgozik.

Hajjaj! Nem mondom el hol, vidéken helyettesítek második hete. Amit itt hallok a h.o. rendelőben a betegektől a helyi kórházban uralkodó állapotokról, azzal könnyedén konkurenciát tudnék teremteni Despinek. Egy bibi, hogy ha korrekt vagyok, be kéne menni ellenőrizni, hogy igaz-e. (Mondjuk miért hazudná a hozzátartozó, hogy tocsogott a vizeletben az anyja ágya...?)
Amúgy én próbáltam már inkognitóban az egészségügyet. Ilyen is, olyan is.
Mindenesetre én nagggyon igyekszem normális lenni a leg- háthogyismondjam, "legnehezebb" betegekkel is.

Rotoxis 2010.08.12. 16:43:04

@Dr.laikus PhD: Ma kicsit indulatos vagy nem? :-)

A kórházi hotelszolgáltatás nem szállodai színvonalat (vagy annak hiányát) jelenti, hanem az ágyat, a kaját, egyéb sevice-t (a betegét is). Egyébként a posztban szó sem volt kempingágyról. A posztoló fotelágyat írt, ami kifejezetten jó ötlet egy szűkös kórteremben.

Én bizony másfél évesen bizons már tömtem a kölköt a parizeres zsemlével, különösen a harmadikat /naná; nehommá külön pepecseljek neki :-))/

IrishOak 2010.08.12. 16:45:41

@Dr.laikus PhD:

Nem hiszem, hogy "szuperanya" lennék:-)
Csak fontosak a gyerekeim is, de mikor még a karrierem volt fontos akkor meg azt hallgattam.
No ettől a bent alvós szülőknek adott kiságy, nagyágy, kisszék-nagyszék,ellátás neve , hogy : hotelszolgáltatás:-) ez van a számlára írva:-DD szerintem is nevetséges de ez van.
Mama írta, hogy nappal aludt a gyerek és éjjel fent volt - nem magam találtam ki!
Az viszont lehetséges, hogy másfél évesen még szopik a kisgyermek,(sőt hallottam én már 8 évesről is:-DD) de attól már egy másfél éves gyereknek réges-régen tudnia kéne szilárd táplálékot is elfogadnia.(vitamin, vas, és ásványi anyag hiány stb.)
De ha olyan rosszul van, hogy csak tápszert fogad el, szerintem azt is el tudta volna készíteni a mama. A panaszban azonban az áll, hogy "csak" a bevitt kaja volt megfelelő.(gondolom nem csak a mama evett)

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 16:51:22

@Rotoxis:

Enyim még szopott.

Fotelágy igen.

Nem látom be és dühít, hogy mindenki tudja egy félénk beijedt orvos másfél éves gyerekével mindenki tudja hogy kell bánni.
Sőt azt is tudja, hogy ez biztosan "így" nem történhetett meg.

Van amikor egészsügyivel történnek hihetetlen dolgok. Talán nem ők az orvoslás állatorvosi lovai?
Csak nekik van nehezen diagnosztizálható bajuk, csak velük fordul elő ami mással nem (Irise).

Nálunk is súlyosabb betegségek baromi nehezen oldódtak és voltak bizony anomáliák, kórház váltások, de hát én egy nagyon beteg és egy egészséges gyerek anyjaként elég edzett voltam.

2010.08.12. 16:52:41

ja, és még a "mundér becsülete" témához:
Világmegváltó koromban azt hittem, mindenki úgy műveli az orvosszakmát mint a szüleim: szakmailag alaposan, emberileg normálisan. Akkoriban kényszerem volt, hogy védjem a mundér becsületét. Aztán jött a gyakorlati képzés az egyetemen, meg az idő előrehaladtával esetként is bekerültem egy-egy intézménybe, és rá kellett jönnöm, hogy tévedésben élek. Ma már szó nincs a mundérbecsület védelméről. De mondjuk ettől még a "hallgattassék meg a másik fél is" -elv működhet.

Rotoxis 2010.08.12. 17:22:40

@Dr.laikus PhD: Basszus, tényleg nagyon be vagy indulva. A harmadik mondatod nem is nagyon érthető.

Ha elolvastasd a kommentjeimet, egyszer sem állítottam, hogy "nem úgy volt". Csak felvetettem egy problémás részt. Nem bántom én a sokáig szoptató anyukákat, addig jó, amíg szopik. Már nem tudom ki tette hozzá, hogy a szilárd táplálélkoz is hozzá kell szoktatni.

Ne légy ilyen duli-fuli, máskor higgadtabb szoktál lenni zrísebb helyzetben is. (Hozzáteszem én sem vagyok top-on ma.)

Irise 2010.08.12. 17:33:00

@Dr.laikus PhD: "Csak nekik van nehezen diagnosztizálható bajuk, csak velük fordul elő ami mással nem (Irise)."
Mivan ami velemelőfordula,ami mással nem és ritkán diagnosztizálható? (Btw. már megint mit kötözködsz?)

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 17:35:56

@Rotoxis:

Duli-fuli? :)

Jó nem vagyok - leszek.

Hozzászokott a szilárd ételhez amikor ott volt az ideje.
Tőle függött, nem tőlem.. :D

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 17:36:59

@Irise:

A problemás vakbeled..:)

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 17:41:11

@Irise: @Rotoxis:

Kezem fenn, megadtam magam, ne egyetek meg! :)

Rotoxis 2010.08.12. 17:42:48

@Dr.laikus PhD: Nem is csodálom, hogy nem akarta abbahagyni. Az anyatej a legjobb táplálék (és ráadásul a leggusztusosabb csomagolásban kapható)!

:-))))

Na te lennél az utolsó akit bántanék.

gld 2010.08.12. 18:10:14

@Irise: valahogy én is így próbálok mindig hozzáállni a dolgokhoz :) Szerintem jó "taktika"...

annipannimami 2010.08.12. 18:57:07

Hello! Mi most jöttünk haza a Heim P. belgyógyászatáról, ahol 5 napot töltöttem a 13 hónapos lányommal. Nekem nagyon kellemes "csalódás" volt. Ahova csak küldtek minket vizsgálatra, mindenhol kedves, türelmes orvosokkal találkoztunk. Volt, hogy nem találtam a helyet, ahol vártak, és az egyik szomszédos vizsgálati hely nővérkéje kérés nélkül elkalauzolt és a vizsgálat után még ki is kukucskált az ajtón, hogy mi az eredmény. A belgyógyászat orvosai és nővérei messzemenően gondosak és kedvesek voltak. Ha mosdóba szaladtam ki, vagy az ebédemért ugrottam át a szomszédos épületben lévő étterembe, soha nem hagyták magára a lányomat, aki az amúgy tartózkodó természete ellenére a harmadik napon már rendszeresen odakolbászolt a nővérpulthoz és ott vigyorgott és dünnyögött nekik. Ha csak egy percre is betettem az ágyba és sírni kezdett a távollétemben, rögtön kivették és addig hordozták kézben amíg visszatértem. Külön kérés nélkül is gondosan figyeltek rá. És hozzáteszem, nem tudtunk semmit pénzt, vagy nasit adni nekik, tehát, még csak pénzes "kuncsaftok" sem voltunk. Ágyat fizettünk, nappal is kihúzhattam, sőt, még kérték is, hogy pihenjek amennyit csak tudok. Igaz, hogy 3 hónapos terhes vagyok. Az orvosok és nővérek teljes körűen tájékoztattak minket, és még egy kicsit tovább is kellett maradnunk, mert a láza ugyan lement, de a trombocitaszáma lecsökkent és szerettek volna a végére járni az okának. A kezelőorvosa pedig az eddigi leglelkiismeretesebb gyermekorvos volt, akivel csak találkoztunk. Egyszóval nekem csupa jó tapasztalatom volt, de persze jó volt végre pötyibabát hazavinni a kis kuckójába.

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 19:09:45

@annipannimami:

De jókor mesélted ezt el.
De nagyon jókor.
Aprónép jól van már?
Jobbulást!
Pocaklakónak sok-sok nyugalmat!

Bikli néni 2010.08.12. 19:17:28

@annipannimami: Lehetséges, hogy a Heim Pálban szokták ezt a blogot olvasni? :)

Viccet félretéve, ez a komment nem is
jöhetett volna jobbkor. Talán ki lehetne tenni posztnak is, helyreállítandó a Heim Pál kissé megtépázott becsületét.

szabidoki 2010.08.12. 19:25:14

@cottonmouth: értem én hogy mit szeretnél mondani, csak hogy a példához visszatérjek, ha azt látod, hogy az áruházban csekély a választék, pocsék az áru, láthatóan hajszoltak és morcosak a dolgozók, az nyilvánvaló, hogy valami nem kerek, de hogy miért, mi zajlik a színfalak mögött, azt külsős nemigen tudja. Nyilván lehetnek ötletei, hallhatott ezt-azt, de aki benne dolgozik, alapjáraton jóval több információval rendelkezik.

Irise 2010.08.12. 19:36:23

@Dr.laikus PhD: szerintem nem is volt problémás :) én épp azt szerettem volna megmutatni,hogy egy ilyen dologba is rengeteg negatívumot bele lehet élni, de sokkal egészésgesebb a pozitív dolgokra koncentrálni.

@annipannimami: de jó,hogy ilyen jó élményeid vannak. Mi lett végül a kislányod diagnózisa,szabad megkérdezni?

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 19:55:47

@Irise:

Akit egyszer a halál szele megcsapott az másként látja a világot attól kezdve. :)

Megint másként akkor amikor a szerettéről van szó.

Anyám nem volt egy ijedős asszony, de az anafilaxiás sokkomnál olyan pánikba esett, hogy ezért elfelejtett mindent amit tudott...:(

Irise 2010.08.12. 20:11:19

@Dr.laikus PhD: na ja, az anafilaxiás sokk az azért valami :)

bakela 2010.08.12. 21:28:29

Figyejjé Törpilla!
Ha állandóan kipiszkálsz, itthagylak!
Sztem, nélkülem kevesebb lesz ez a sz@r. /Háj módi + halacskák!/
A Te hiányodat észrevenné valaki?

bakela 2010.08.12. 21:30:18

@bakela:
Bocsesz, az előzőre szántam.

NemesekErnyo 2010.08.12. 21:35:55

@annipannimami: Hogyan zajlik általában a vizit? Hátha többeket érdekel.

cottonmouth 2010.08.13. 08:58:17

@szabidoki: Persze, ezzel teljesen egyetértek. Ha ilyen esettel találkozom, megpróbálom megtudni az okát a bajnak (már ha érdekel annyira :)) Itt ti elmondjátok, belülről hogy látjátok. Ezt a kívülállók is fel tudják fogni, és esetleg kívülről, friss szemmel lehetnek olyan ötleteik, javaslataik, amik belülről nem láthatók olyan egyértelműen. Úgy látom, az ilyen észrevételeket is lesöpröd azzal, hogy "te ezt nem tudhatod", ha beteg(jelölt) teszi.

Droidfigyelő (törölt) 2010.08.13. 11:43:58

@NemesekErnyo:

Tévedsz, a Heim Pál új részlegében ez a rendszer. Azt nem tudom, hogy a posztban szereplő belgyógyászati osztály egyenlő-e a gasztroenterológiai osztállyal (laikusként úgy hangzik, de mittomén), de az tény, hogy a gasztroenterológiai osztályon bizony 10 perccel a vizit előtt mindenkinek be kell mennie a szobákba, az ajtót be kell csukni és kész. Nincs moccanás! Aztán megérkezik a csoport. Az ablakon keresztül látod, hogy a gyerekedről beszélnek, de hangszigetelt, semmit nem hallasz. A prof ingatja a fejét, amitől azonnal beparázol. Az orvosok magyaráznak. A prof összehúzott szemöldökkel bámulja a gyerekedet, most nem szól. Az orvosok tovább magyaráznak, és te próbálod leolvasni a szájukról, mit mondanak. Aztán huss, továbbvonulnak, és azt várod, hogy hivatalosan is vége legyen, hogy rohanhass a kezelőorvoshoz megtudni a verdiktet.

A vizitelési mód szerintem nagyon fura, talán értelmetlen is így csinálni, de ez az egyetlen negatívum, amit mi tapasztaltunk. Minden orvos és nővér végtelen tisztességesen és kedvesen bánik a gyerekekkel és a szülőkkel is. Ha nem a kezelőorvost kérdezi az ember, az orvos elmondja, hogy nem ismeri a pontos részleteket, de utánanéz, vagy megmondja, hogy hol található a kezelőorvos stb. Ez az a hozzáállás, amit érdemes lenne promotálni, és továbbadni más kórházaknak.

U.i.: az ebéd rendszere valóban egy kicsit magyaros, valóban kell valaki, aki felhozza a szülőnek a befizetett ebédet, mert a gyereket tényleg nem lehet bevinni az étterembe, de ez megoldható probléma, nem is sorolom a negatívumok közé, mert aki járt már magyar kórházban, az tudja, hogy ennél nagyobb gond sose legyen.

Droidfigyelő (törölt) 2010.08.13. 11:45:46

@annipannimami:

Anélkül csatlakoztam az előbb ehhez, hogy olvastam volna a posztodat. Mi is ezt tapasztaltuk!

Murderface 2010.08.13. 12:53:42

@phoenix102:
"Próbálátok ki, kaja pia nélkül senkinek nem megy 11.-re."
14. Mit nyertem? :D

annipannimami 2010.08.13. 14:27:34

Hali!
Ha nem gond, mindenkinek igyekszem egy hozzászólásban válaszolni.
Annácskám összeszedett valami vírusos nyavalyát, ezzel is került be. Magas láza volt, kétszer hányt, és kiszáradt. Amikor múlni kezdett a gyerek tiszta kiütés lett, de kapott rá Fenistil cseppet. A trombociták számának csökkenése sajnos még nem tiszta (remélhetőleg csak a gyulladás miatt), mert az utolsó napon sajnos 2 vérvételből sem jött össze egy eredmény. A férjemmel már csak röhögtünk, de a doki megkegyelmezett, és mondta, hogy menjünk haza, de egy hét múlva menjünk vissza egy vérvétel erejéig, de akkor amikor ő is bent van, mert látni szeretné a gyereket, hogy jól van. Amúgy meg nagyon soványka gyerek, és a kezelőorvos megadta a kórház gasztroenterológusának a számát (pedig voltunk az I. számú gyerekklinikán vizsgálaton, de szerinte ott nem végeztek túl meggyőző munkát), hogy ha 2 hónapig nem hízik rendesen, akkor vigyük be hozzájuk a lányomat, mert jó lenne tényleg alaposan kivizsgálni. A férjemet nagyon elégedetté tette, hogy van végre egy orvos, akit tényleg érdekel a páciense.
A gyerek egyébként jól van. A kórházban látott gyerekeken felbuzdulva elkezdett önállóan járni.
A vizit úgy zajlik ahogy Droidfigyelő itt az alvégen leírta. De utána mindent megtudhatsz amit csak szeretnél.
Ha gondolhatjátok lehet belőlünk poszt, igény szerint megírom bővebb lére eresztve is.
Mindenkinek kellemes és szép hetet kívánok!

Dr.laikus PhD 2010.08.13. 14:47:26

@annipannimami:

:-))))

További végleges jobbulást!

NemesekErnyo 2010.08.13. 16:20:40

@Droidfigyelő: Hmm, ez nagyon-nagyon fura, újszerű rendszer. Remélem, s talán egyetértünk vele mindnyájan, hogy a hagyományos vizitet nem szorítja ki.

lüke 2010.08.15. 07:23:26

hmm
megerösithetem, külföldön is így van.......
gyerekgyógyászok-bocs- kicsit a gyermekek szintjén vannak

meronem 2010.08.18. 13:53:49

A cikkben szereplő orvos talán dr. Horváth Ágnes lehetett, azért nem tudott még "orvos" létére sem beszélni a szakorvossal.
@lüke: a nickedet lecserélhetnéd valami komolyabbra, pl. az "imbecil" vagy "retardált" jobban fedné a valóságot.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása