Előre kell fizetni a hálapénzt

2010.08.01. 07:22

Tisztelt Praxis blog!

 

Előző háziorvosom nemrég nyugdíjba ment, amit én például borzasztóan sajnálok, mert kiváló orvos, mindamellett nagyon kedves és empatikus ember volt, minden betege nagyon szerette. A helyére egy 20-as évei végén járó fiatal doktor érkezett, sokan azt sem akarták elhinni, hogy igazi orvos, mert ennyire fiatal.

 

Mindez  körülbelül három hónapja történt, de csak két hete kedden találkoztam vele először. Elég kis helyen élek, ahol a pletykák gyorsabban terjednek, mint a nátha és hallottam ezt-azt róla (például hogy rasszista, mert egy roma lánnyal ordítozni kezdett, amikor kiderült, hogy gyermeket vár), de úgy voltam vele, hogy majd a saját tapasztalataim alapján leszűröm a konzekvenciákat, a legtöbb pletykát amúgy sem érdemes komolyan venni.

 

Tehát kedden végre összejött a nagy találkozás, mert akkor már három napja lázasan feküdtem otthon, és minden étel csak átutazóban volt nálam. Kora délután erőt vettem magamon és kocsim nem lévén elkutyagoltam a rendelőhöz.

 

A várakozás gyötrelmeivel nem untatnék senkit, viszonylag hamar sorra kerültem, lévén csak 5-6 beteg volt előttem, és a többség csak receptért jött. Meglepően csendes volt a váróterem, elég nyomasztó volt.

 

Végre én következtem,kinyitottam az ajtót és beléptem, majd jól nevelt emberhez híven hangosan köszöntem és bemutatkoztam. A doktor úr még csak egy pillantásra sem méltatott, elmélyülten nyomkodta a számítógépet.Az asszisztense hölgy leültetett és megkérdezte mik a panaszaim. Bár nem értettem, mi a fene folyik a szemem előtt, elmondtam, hogy végig hánytam az előző három napot és lázasan vacogtam a takaró alatt, abban reménykedtem, hogy az új orvosom legalább erre felemeli a fejét és végre mond valamit. Na persze...

 

Az asszisztens hölgy hümmögött, majd elővette a vérnyomásmérőt és megérte a  vérnyomásomat, amelyet rendben talált. Ekkor végre felpillantott új orvosom és egy gyógyszer nevét mormogta, majd átnyújtott egy receptet és visszatért a billentyű nyomkodáshoz.Komolyan mondom azt sem tudtam, hogy fiú, vagy lány vagyok, úgy meg voltam döbbenve. Az asszisztens lány szólt, hogy a vizsgálatnak vége, elmehetek. Miután kiváltottam a gyógyszert és diétáztam még pár napig szerencsére rendbe jöttem.

 

Egyik barátnőm vendégségben volt nálunk a napokban, természetesen elmeséltem neki a történteket, de ahelyett, hogy meglepődött volna, elkezdett hangosan nevetni.Azon gondolkodtam, hogy hozok egy kis hideg vizet és lelocsolom vele, mert biztos agyára ment valami, de végül kibökte, hogy mi volt annyira mulatságos: "Az új orvos? Hát nem tudtad, hogy nála előre kell zsebbe csúsztatni a borítékot?"

 

Nem tudtam... Azért valahol szörnyű, hogy ha az ember nem fizet, mint a katonatiszt, akkor egyenlő egy darab sz...al.

 

Tisztelettel: Melinda

 

ui: A történet, amelyet megírtam nektek egyedi eset,mindeddig soha semmilyen gondom nem volt az egészségügyi dolgozókkal, nagyon elégedett és hálás voltam és vagyok azért a munkáért, amit ilyen anyagi és erkölcsi helyzetben kell végezniük nap mint nap.

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_tracky 2010.08.01. 08:13:51

Na, az ilyenre kellene ráengedni az APEH-től kezdve mindenkit.

A hálapénz az az, amikor a beteg elégedett egészségügyi személyzet munkájával és ezért hálából pénzt ad / ajándékkosarat ad (bár, ez már nem trendi) a gyógyulása UTÁN.

De mikor valaki előre akarja pofátlanul? Ez a legalja. Milyen szép is volna, hogy a tanítónak előre kellene fizetni, hogy Pistike megtanuljon írni. Vagy hogy egy étteremben a pincér egyáltalán kiszolgáljon.

Ez nem pénz kérdése, itt emberileg nagy nulla a társadalom egy bizonyos része. Generációk múlva talán fog változni valami, de ahhoz nagyon akarni kellene, és már most el kellene kezdeni.

NemesekErnyo 2010.08.01. 08:28:30

"Végre én következtem,kinyitottam az ajtót és beléptem".
Jó dolog, ha úgy hívják be az embert - mint általában minden ügyintézős, hivatali helyen- , ilyenkor általában feltételezhetjük, hogy tudnak VELÜNK foglalkozni, és reklamálhatunk, amennyiben nem.

Irise 2010.08.01. 11:46:35

Hát,ha a barátod mondta,hogy előre kell neki adni zsebbe a hálapénzt,akkor biztos úgy is van.
Egyébként nem értem,mi a problémája a poszt írójának. Nyugaton,ahol élek , a beteg egy hét várólista után jut az orvoshoz. A legritkább esetben nyúl a háziorvos a beteghez. A vizsgálat,éppúgy,ahogy a poszt írója leírta, a nővérke által zajlik, általában a kikérdezés is. Hasmenés-hányás esetén a betegnek legfeljebb jótanácsot adnak,hogy mit vegyen a patikában magának, azt is általában telefonon. A legtöbb esetben ,ha fertőző betegségre van gyanú (hasmenés-hányás , influenz) a betegeket megkérik,hogy maradjanak otthon, ne menjenek be a rendelőbe,hogy ne fertőzzenek meg mást. Küldjenek el egy rokont a patikába ezért azért. Az orvos a legritkább esetben megy ki hozzájuk. Mentő majd akkor,ha gyakorlatilag halálán van, vagy vér jön belőle.
Sajnos effelé tartotok. Nem volt jó a régi rendszer, ím jön az új, lehet örülni.

Twisk 2010.08.01. 13:16:52

Életem legnagyobb üzlete lenne megvenni innen néhány embert annyiért amennyit érnek, és utána eladni annyiért, amennyire tartják magukat. :)

_tracky 2010.08.01. 13:37:14

@Irise: akkor már értem miért mennek ki külföldre az orvosok. Nem is látnak beteget, a titkárnő/ápolónő/nővérke úgyis ellátja, ha meg orvos kell, 1 hetes várólista miatt vagy meggyógyul vagy nem, vagy meghal. Ez a jó tanács dolog tetszik. Lehet árulni kellene ilyen kínai szerencsesütiket itthon is. Hasmenése van? Húzzon egyet a sütiből. Folyik az orra, húzzon egy sütit. 1 körből kimarad.

Ha meg fertőző, akkor maradjon otthon, és vagy meggyógyul vagy nem.

Pont olvastam az egyik magazinban, ahol egy orvos nyilatkozta, hogy luxus a háziorvosi ellátás, helyette sürgősségi ellátás kellene, mint a Vészhelyzetben. Ez tényleg bravúros ötlet, leülhet egyes.

@Twisk: :D

_tracky 2010.08.01. 14:39:02

@Dr.laikus PhD: köszi a linket. Egy ilyen rendszer érdekes lenne, ha itthon alkalmaznák...

Twisk 2010.08.01. 15:10:31

Mennyibe kerül ma egy praxis?

Dr.laikus PhD 2010.08.01. 15:15:47

@Twisk:

Annyiba amennyiért megveszik.

Piaci alapon kéne működjön, de kevés az orvos, menő helyen drága, kis faluban örülnek ha megy valaki.

Dr.laikus PhD 2010.08.01. 15:18:46

@Twisk:

Annyiba amennyiért megveszik.

Piaci alapon kéne működjön, de kevés az orvos, menő helyen drága, kis faluban örülnek ha megy valaki.

Annyiba amennyiért megveszik.

www.praxismenedzsment.hu/main/news_details.php?id=55&show=rendel%F5%20kialak%EDt%E1sa

www.nol.hu/archivum/archiv-326955

sunwind 2010.08.01. 15:21:47

@Irise:
1. Engem anyukám megtanított, hogy visszaköszönjek, ha rámköszönnek. Arra is megtanított, hogy bemutatkozzak, ha ismeretlen emberrel támad dolgom. Kollégádnak nem sikerült elsajátítani ezeket az alapismereteket. Azért az orvosi egyetemet elvégezte. Mind nagyon örülünk ennek, bár lehet, hogy először inkább az óvodába kellett volna visszairatni egy kis korrepetálásra.
2. Tapasztalataim szerint a legtöbb háziorvos szakmai tudása nem sokban tér el az asszisztensétől. Én is úgy érzem, hogy nyugodtan lehetne úgy szervezni a rendszert, hogy a legtöbb esetben az asszisztens vizsgáljon és javasoljon terápiát. Csak épp ma Mo-on nem ez a rendszer, nem ez az előírás - a poszt írója tehát nem véletlenül lepődött meg azon, hogy az orvosa rá sem nézett a rendelőben.

Kicsit megint több az arrogancia a kelleténél..

Dr.laikus PhD 2010.08.01. 15:29:21

@sunwind:

felicitasz.blog.hu/

Megint egy link :-)

Nyilván, ha csak az utolsó bejegyzést olvasod, itt is nyilvánvalóvá válik, hogy az asszisztens végzettsége teszi lehetővé, hogy szűrője lehessen az orvosi ellátásnak.

A cikkben vagy egy rész ami az általános nővérekről is ír, nem csak a bábákról. Érdemes elolvasni, ha másért nem a szervezettség miatt és az elbánás miatt. A két említett dologhoz nem kell pénz.

Mindig azon csodálkozom, hogyan nem lehet az osztály orvosait és rezidenseit úgy beosztani, hogy ne kelljen 36 órát egyhuzamban dolgozni.

epres négercsók 2010.08.01. 15:30:52

OFF
SZiasztok, megjöttem :) Történt valami izgalmas, amíg nem voltam itt?
ON

Irise 2010.08.01. 15:36:07

@sunwind:
1.Nem is mondtam,hogy nem kellene udvariasan viselkednie a kollégának, persze,hogy kellene.
2.Szakmai tudást nem tudsz megítélni,ha nem a szakmában vagy.
Kedvenc példám erre egy sebészjelölt kolléga, teljesen kezdő, ráadásul nem is értelmes, a betegek előtt úgy adja elő magát,mintha legalábbis professzor lenne - és a betegek beveszik. Közben mi fogtuk a fejünket és nem győztük helyrehozni,amit az a marha csinált, a betegek pedig roppant hálásak voltak - neki.
A betegek az orvos viselkedése alapján ítélik meg a szakmai tudását. Jellemzően a tegnapi posztban valaki kardoskodott,hogy nigériában de helyrén begipszelték a barátja törött karját rtg nélkül. És hogy örült neki...

NemesekErnyo 2010.08.01. 15:36:31

@sunwind: Már hogyan lehetne szervezni szakdolgozókra az ellátás alapjait, hiszen hetek óta arról írogatunk, hogy az ápolók, asszisztensek tudása akkora, mint a lepkefing. Hogyan legyen? Adjuk át a vizsgálat, gyógyítás, kezelés dandármunkás felelősségét azoknak, akik 80 ezret keresnek :)
Végülis miért ne.

Irise 2010.08.01. 15:38:30

@Dr.laikus PhD: "Mindig azon csodálkozom, hogyan nem lehet az osztály orvosait és rezidenseit úgy beosztani, hogy ne kelljen 36 órát egyhuzamban dolgozni."
Mert nincs elég.
Ha van egy boltod,ami éjjel-nappal nyitva tart, és van hozzá két eladód, akkor vagy 12 órás váltásban dolgoznak, az egyik folyton nappal , a másik folyton éjjel. Mindenesetre az életüknek annyi.
Ha 36 óráznak,akkor legalább valamennyi esélyük van arra,hogy látják a családjukat is.
Természetesen nem két orvos szokott lenni egy kórházi osztályon, de kicsit komplexebb is a helyzet,mint egy bolt.

Twisk 2010.08.01. 15:51:40

@epres négercsók: Üdv újra a fedélzeten. :)
Ha stílusos akarok maradni azt kell feleljem a kérdésedre: status idem. :)

epres négercsók 2010.08.01. 15:53:30

A poszthoz. Én úgy vagyok ezzel, hogy ha egy új orvos érkezik egy helyre (főleg egy kis helyre, ahol mindenki ismer mindenkit), akkor kezdje azzal, hogy valami minimális alázatot mutat a betegek iránt. Ahogy fentebb valaki már megjegyezte, a HÁLApénzt legfeljebb utólag kell adni, hálából, ha az orvos esetleg a tőle jogosan elvárt kezelésen felül olyan szintű plusz odafigyelést és kedvességet, alaposságot tanúsít, amit az ember szívesen köszön meg.

Az új háziorvos egyébként mindig nehéz ügy. Amikor a miénk is nyugdíjba ment, és jött helyette egy huszonéves doktornéni, azonnal megváltozott minden. Elköltözött a rendelő, gyorsabban haladt a rendelés, új, soha nem látott gyógyszereket írtak fel. Nyilván a nénikék nem örültek neki, mert ennél a dokinál aztán nincs félórás terefere, mint az előző doki bácsinál volt, de szerintem ennek a legtöbben csak örülni tudunk :)

Irise 2010.08.01. 15:53:51

@epres négercsók: háj. Nyugaton a helyzet változatlan.

Irise 2010.08.01. 15:57:00

@epres négercsók: de miért kellene "alázatot" mutatni a betegek iránt? Miért nem elég éppúgy tisztelni őket,mint bármelyik másik embertársunkat?

Dr.laikus PhD 2010.08.01. 15:59:40

@Irise:

Ha jól emlékszem a Te főnököd oktatott Angliában miért érdemes a beteggel kedvesnek lenned.

Placebó hatás bizony a gyógyulás fele - és nem utolsó sorban nem fognak beperelni sem. :D

Twisk 2010.08.01. 16:00:57

Mélységesen tisztelem Popper Pétert. De nem belőle élek.

NemesekErnyo 2010.08.01. 16:02:24

@epres négercsók: Nem szólt a cikk arról, hogy hány éves volt a nyugdíjas doktor bácsi. Lehet, hogy 82 évesen már nem tudott felkúszni a negyedik emeletre a hőemelkedéses 16 éveshez :)
A helyébe lépőt már eleve bizalmatlanul fogadták, a "nem nézem ki magából" állítás magáért beszél.
Hoppá, eszembe jutott egy reális magyarázat, miért nem emelte fel a doktor a fejét! Pár napja javasolta valaki, hogy mi a rákért kell minden embert megvizsgálni, amikor a betegségek tünete fent a neten. Ha valakinél így volt, akkor másnál is ugyanazt jelenti, csüccs szépen a futószalagra :) Ne pazarolják a pénzt, időt, fáradságot, olvassa az orvos az internetet! Ez a húszéves biztosan éppen onnan puskázott :))

Dr.laikus PhD 2010.08.01. 16:03:23

@Irise:

Igen, hát nem így osztják be, de mindegy is.

Szervezés szakma, ha már másképp nem megy.

Van az egészségügyben csak a számomra is látható módon bőven szervezni való.

kaizen.freeblog.hu/categories/Lean_egeszsegugy/

Twisk 2010.08.01. 16:04:59

@NemesekErnyo:
"Ekkor végre felpillantott új orvosom és egy gyógyszer nevét mormogta, majd átnyújtott egy receptet és visszatért a billentyű nyomkodáshoz.Komolyan mondom azt sem tudtam, hogy fiú, vagy lány vagyok, úgy meg voltam döbbenve. Az asszisztens lány szólt, hogy a vizsgálatnak vége, elmehetek. Miután kiváltottam a gyógyszert és diétáztam még pár napig szerencsére rendbe jöttem."

Bravo. Totálisan jól diagnosztizált.
:)

epres négercsók 2010.08.01. 16:05:16

@Irise: Félreérthetően fogalmaztam.
Az alázatot úgy általában értem, mindenki, aki emberekkel, emberekért dolgozik, az mutasson némi alázatot ez iránt. Legyen az orvos, ügyvéd, akárki. Ha én bunkón és pökhendi módon beszélnék az ügyfeleimmel (pedig némelyik megérdemelné), akkor már rég kirúgtak volna. És feltételezem, hogy ezzel nem vagyok egyedül.
Ha a beteg is bunkó, az más tészta, akkor legfeljebb azt tudja megmutatni a kulturált viselkedéssel, hogy mennyivel különb nála. De szerintem a történetben szereplő bogáncs viselkedés nem volt indokolt.

Ha én kerülnék egy kis helyen ilyen pozícióba, tuti igyekeznék mindenkivel kedves lenni, mert ha mondjuk Marikával tuskó vagyok, és történetesen Marika szeleteli a párizsit a kisboltban, még a végén valami kiszáradt parizervéget fogok kapni.
Banális példa, de remélem, a lényeg átjött így is.

NemesekErnyo 2010.08.01. 16:07:06

@Twisk: Már majdnem azt gondoltam, hogy Melindának nincs internetje, és ezért kényszerült tanácsért. De ha posztot írt, talán van remény... :)

Dr.laikus PhD 2010.08.01. 16:08:59

@Irise:

Udvariasnak lenni csak és kizárólag, ez megalapozza a továbbiakat.

Ezt tudták a régi orvosok. És tudja ma is egy két fiatal is.

Twisk 2010.08.01. 16:09:40

@NemesekErnyo: Az aranyhal megy elöl. A reményhal meg utoljára.

:)

epres négercsók 2010.08.01. 16:09:43

@NemesekErnyo: Te, ez nem vicces. A múltkor én hívtam fel a nődoki figyelmét arra, hogy a helyettese olyan gyógyszert írt fel, amit az én egyébként állandóan szedendő gyógyszeremmel csak rendkívül óvatosan szabad szedni, és kértem a vérvizsgálatot. Ezt elutasította (ha nem okoz panaszt, minek?), aztán, nem hazudok, elkezdte az asszisztensnővel "kigugliztatni" valami adatbázisból, hogy szabad-e ezt így szednem, majd miután nem nagyon jutott előre, közölte, hogy beszéljem meg a kérdést a másik kezelőorvosommal (aki a saját szakterületén egy zseni, de a nőorvosláshoz nem sokat ért).

Twisk 2010.08.01. 16:13:03

@epres négercsók: Az tudod, h. nem vagy jó beteg, ugye? :(

Irise 2010.08.01. 16:13:37

@Dr.laikus PhD: A kedvesség és az alázat két különböző dolog. És ha én kedves vagyok egy beteghez, az nem azért van,hogy bármilyen hasznom legyen belőle.

@epres négercsók: Értem. Nekem,ha meghallom az "alázat" szót,mindig valami 50-es évekbeli (vagy még korábbi) film jut eszembe,ahol a kishivatalnok hajlong a főnöke előtt. "alászolgája kérem!" és fel se mer nézni rá.
Akkor te voltaképp azt akartad írni,hogy normális, emberi módon kommunikáljunk a beteggel,mint partnerrel, ne fentről lefelé? Ezzel én abszolút egyetértek!

NemesekErnyo 2010.08.01. 16:13:42

@epres négercsók: Még a patikus sem tudja a 16 ezer féle gyógyszer interakcióit, nem szégyen a puskázás. A betegtájékoztatókban szereplő mellékhatások nagy százalékban ijesztgetésre valók, a gyár védelmére valók, ha ezek alapján rendelne szert az orvos, nem lenne tíz darabos sem a választék :)

NemesekErnyo 2010.08.01. 16:15:44

@Irise: Ha nem vagy kedves, akkor tapló vagy, nem a pályára való. Ha próbálsz az lenni, biztosan a pénzt akarod kiénekelni.

Irise 2010.08.01. 16:17:24

@epres négercsók: Hiszitek vagy nem, ez teljesen bevett gyakorlat (Nyugaton). Van online adatbázis arra,hogy milyen gyógyszerinterakciók vannak, van online toxikológiai bázis. Így,ha hozzám hajnal 3-kor behoznak egy újfajta mondjuk "Josephine" fantázianevű tisztítószert ivott 2 éves kislányt,akkor kikeresem az adatbázisból,hogy mire számítsak, hogyan kell kezelnem, van -e valami speciális dolog.
10 ezer féle gyógyszer minden lehetséges interakcióját nem fogja tudni az orvos fejben tartani,mert emberből vagyunk, nem számítógépből. De ott van a gép, mindig frissen,miért ne használjuk? Ez sokkal jobb a betegnek.

Irise 2010.08.01. 16:20:12

@NemesekErnyo: "Ha nem vagy kedves, akkor tapló vagy, nem a pályára való. Ha próbálsz az lenni, biztosan a pénzt akarod kiénekelni. " Borzasztóan érzem magam az ilyenektől.
Ha hálapénzt fogadok el, akkor szemét vagyok,aki kizsarolja a kisnyugdíjasoktól, egy kizsákmányoló kulák stb. Ha elmondom,hogy olyan szakterületen dolgozom,ahol nincs hálapénz,akkor hülye vagyok,mert miért mentem oda. Ha elmondom,hogy de nem is adnak az emberek hálapénzt,akkor biztos olyan szar orvos vagyok,hogy nem érdemlem meg,különben is hogy lehetek olyan szemét,hogy elvárom... na,most se kell kávéznom :D

Dr.laikus PhD 2010.08.01. 16:21:52

@Irise:

Érted Te, hogy én mit akarok mondani, de hát nőből vagy és az utolsó szó a tiéd kell legyen.

Kedves kell legyél, mert az általános megállapodás ez az emberek között és főleg Angliában, hogy ne pereljenek be, Feltételezem, egy másféle mentalitással érkeztél, ha erre a figyelmedet felhívták.

Alázatról én nem beszéltem, Nem szeretem ezt a szót és a hozzá tapadó tartalmat.
Szeretni amit csinálok, azt igen.
Abba nem lehet elfáradni.

Irise 2010.08.01. 16:24:44

"Miután kiváltottam a gyógyszert és diétáztam még pár napig szerencsére rendbe jöttem."

Vajon miért van az,hogy a poszt írója a szerencsének tulajdonítja a gyógyulását?
Miért nem azt írta,hogy "a doktor ,aki meglehetősen mogorva volt (bunkó volt), pontosan azt a gyógyszert írta fel,amire szükségem volt,és ahogy mondta, rendbe is jöttem pár nap múlva. Köszönet neki."
Vajon miért nem lehetett ezt a történetet úgy megélni,hogy adott egy fiatal, új orvos, aki ugyan prosztó, de basszus minden hacacáré nélkül simán meggyógyított. ÉS egy fillért sem kért érte.
Hm?

NemesekErnyo 2010.08.01. 16:25:44

@Irise: A növényvédőszerek, háztartási vegyszerek csomagolására ráírják, hogy mérgezés gyanúja esetén mutassa be a dobozt. Remélhetőleg ez nem azt jelenti, hogy a 16 ezer gyógyszeren kívül további 14 ezer vegyszer összetételét, hatását fejből ismerni kellene :(

NemesekErnyo 2010.08.01. 16:26:26

@Dr.laikus PhD: Olvashatunk ilyen posztot, és olyant is, ugyanoda járunk szórakozni.

Dr.laikus PhD 2010.08.01. 16:26:29

@Irise:

Ilyet itt neked még soha senki nem mondott.
Te ellenben olyan stílusban tudsz írni, hogy örülünk, hogy nem vagy itt.

És mint tudjuk a stílus maga az ember.

Ezt itt nem először kapod meg. Mást mondasz, mint amit, vagy ahogy írsz.

Irise 2010.08.01. 16:27:24

@Dr.laikus PhD: "Feltételezem, egy másféle mentalitással érkeztél, ha erre a figyelmedet felhívták."
Tévedsz :) Szerencsére pont az ellenkezőjéről vagyok híres, konkrétan az előző és mostani kórházamban is kifejezetten kedves orvosnak tartanak.
Azért hívták fel erre a figyelmemet, mert mikor itt új munkahelyre érkezel , van pár bevezető nap,amikor az összes újoncnak (kb 40 ember) tartanak előadást. Itt hangzottak el az ominózus mondatok. Nemcsak nekem,hanem általános jótanácsnak mindannyiunknak :)
JAj laikus, csak ne lennél néha annyira rosszindulatú.

Dr.laikus PhD 2010.08.01. 16:28:02

@Dr.laikus PhD:

Ezt Te olvasod. Én nem és más sem.

Néhány troll nem vélemény.

És nem ugyanoda járunk szórakozni szerencsére.

NemesekErnyo 2010.08.01. 16:29:41

@Dr.laikus PhD: Ha elvonatkoztatunk végre a hálapénztől, és figyelembe vesszük, hogy az eü. a legrosszabbul fizetett pályák közé tartozik - ez statisztikák alapján tényleg nem vitatható-, sokan szeretik csinálni. Másra nem lehet gondolni, ha nyugdíjig teszik, hiszen tényleg nem mindenki borravalós helyen dolgozik.

Dr.laikus PhD 2010.08.01. 16:32:09

@NemesekErnyo:
Ezt Te olvasod. Én nem és más sem.

Néhány troll nem vélemény.

És nem ugyanoda járunk szórakozni szerencsére.

NemesekErnyo 2010.08.01. 16:32:58

@Dr.laikus PhD: Itt még nem találkoztunk? Akkor üdvözöllek! :)

Dr.laikus PhD 2010.08.01. 16:33:47

@Irise:

Írni bezzeg nem írsz kedvesen. :-))

Ez nekem egész mást üzen.

NemesekErnyo 2010.08.01. 16:33:49

@Irise: Kicsit elvesztették a fonalat, mióta keresztben beszélünk egymással. Észrevetted?
:)

epres négercsók 2010.08.01. 16:34:36

@Irise: Igen, én is így értettem. Örülök, hogy ebben egyet értünk.

@NemesekErnyo: Persze, hogy nem tudja, nincs is ezzel semmi baj. Főleg, mert olyan gyógyszert szedek, amit nem túl gyakran írnak fel az embereknek. A baj azzal van, hogy konkrétan ezt a gyógyszert egy külön pontban nevesítette a betegtájékoztató, én pedig jeleztem ezt az orvosnak, és laikus emberként kértem egy vérvizsgálatot, amit ezek után visszautasított. Nekem ezzel volt problémám, nem azzal, hogy nem tudja betéve az összes gyógyszer betegtájékoztatóját.

@Twisk: Ha azért, mert a betegtájékoztató elolvasása, és az életem végéig állandó jelleggel szedendő gyógyszerem ismerete mellett kérdezni, kérni merek, akkor nem, sajnos tényleg nem vagyok jó beteg.

Dr.laikus PhD 2010.08.01. 16:35:35

@NemesekErnyo:

Én itt ellentétben veled nem szórakozom.

Megoldást keresnék és társakat a megoldáshoz.

Akkor értem a sok ződséget amit képes vagy összeirkálni.

Azt hittem nem játszod a lükét. Bocs.

Irise 2010.08.01. 16:37:02

@NemesekErnyo: A magyar orvosoknak igen. Tudniuk kellene mindent fejből, a betegek szerint. De egyébként anno az országos toxikológiai központot kellett hívni jótanácsért,gondolom most is így van :)
Áhh,mondom, a hókuszpókusz a lényeg a magyar betegeknek :)

@Dr.laikus PhD: De írtak, sokkal régebb óta vagyok jelen fórumokon, mint amióta ez a blog létezik. És hihetetlen,miket tudnak a betegek a fejéhez vágni az embernek.
Tudom,hogy örülsz,hogyha nem vagyok itt, de nekem nem számít,hogy te itt vagy,vagy nem.
"Mást mondasz, mint amit, vagy ahogy írsz. "
Elnézést, te hallucinálsz ott magányodban? Én írok és közben nem beszélek.

"Érted Te, hogy én mit akarok mondani, de hát nőből vagy és az utolsó szó a tiéd kell legyen."
Nem tudom és nem is érdekel,mi bajod a nőkkel :) ez egy nyílt blog. Akkor írok,amikor nekem tetszik.

NemesekErnyo 2010.08.01. 16:38:51

@Dr.laikus PhD: Köszönjük a karitatív munkát, értéke 1000 virtuális hálapénz :)

Irise 2010.08.01. 16:40:54

@NemesekErnyo: Ilyen az élet. Ha csak egy részletet hall meg az ember valamiből, hajlamos olyan asszociációkat képezni,amelyek nagyon rávilágítanak.. hmm.. a sötétségre.
Na , már megint jön elő belőlem az arrogancia, oszt kapok a fejemre.
Ha arrogáns vagyok azért, ha kedves, akkor azért,mert tegnap arrogáns voltam. Meg különben is csak hazudom a kedvességet. A hálapénzért. Azért. *nagyon röhög*

epres négercsók 2010.08.01. 16:41:29

@Irise: Teljesen jogos. De végül is nálam is ez volt a probléma, hogy az orvos megnézte az adatbázisban, megtalálta leírva, amit én is mondtam neki, majd továbbküldött a másik orvosomhoz. Értem én, hogy az általam szedett X gyógyszerhez ő nem ért, de akkor a másik orvosomnak miért kellene értenie egy nőorvos által felírt bogyóhoz? Ha írja a betegtájékoztató, meg az orvos adatbázisa, hogy vérvizsgálat indokolt, akkor miért kellett lepattintani? (Hozzáteszem, ott nem nyígtam, szó nélkül tudomásul vettem, de ettől még nem értek egyet vele.)

Irise 2010.08.01. 16:42:33

@NemesekErnyo: Köszönjük a karitatív munkát, értéke 1000 virtuális hálapénz :)
:D

Irise 2010.08.01. 16:47:48

@epres négercsók:
Elképzelhetőnek tartom,hogy az adott vérvizsgálatot ott nem támogatja a tb. Pl. ha hozzám bejön egy beteg és PSA-t kérek neki , ami indokolt lenne a betegsége alapján,akkor csepp hátsómba kapok egy fain talplenyomatot,mert ezt nekünk nem finanszírozzák. El kell utalnom olyan orvoshoz, akinek azt a vizsgálatot a tb támogatja.
Másik indok lehetett,hogyha nem ért hozzá, de megkéri neked a vizsgálatot,akkor kap egy eredményt,amivel nem tud mit kezdeni. Ekkor el kellett volna,hogy utaljon ahhoz az orvoshoz,akihez végülis kerültél, aki elképzelhető,hogy kiegészítő véreket kért volna. Vagyis 1-2 hét késéssel jutottál el volna ugyanoda.
Az orvosin mindenki ugyanazt tanulja,de a szakképesítések során már nem. Én tudom azt mondani,hogy ez a PSA emelkedett,de hogy utána mit csináljak a beteggel?! Ez már nem az én területem.
( A PSA csak példa volt).Jobb a betegnek,ha eleve az urológus látja.

epres négercsók 2010.08.01. 16:57:26

@Irise: Aham. Hát ez eszembe se jutott, hogy az orvos esetleg nem tud mit kezdeni a vérvizsgálat eredményével.
Mindegy, még életben vagyok, úgyhogy nagy hibát csak nem követtek már el :)

trimalchio 2010.08.01. 17:12:28

@Dr.laikus PhD:
OFF

Úgy látom nem nagy "illetlenség" be- és elköszönni, én most az utóbbit szeretném.

Tőled Dr.laikus PhD viszont szeretnék "személyesen" is elbúcsúzni:

"Est modus in rebus, sunt certi denique fines,
quos ultra citraque nequit consistere rectum." (Horatius)

Akármit is mondanak mások.

szabidoki 2010.08.01. 17:47:24

A háziorvos kolléga meggyógyította ugyan a beteget, de nem simogatta körbe a lelkét, ezért bunkó.
A barátnő (/szomszédasszony/piac/mónikasó) meg nyilván rendkívül hiteles információforrás...
@Irise: hát igen, nem lehet úgy csinálni, hogy mindenkinek jó legyen...

migren 2010.08.01. 17:48:05

Meggyógyultál,az orvos nem kért pénzt.
Az intelligencia pedig nem jár együtt a diplomával.(köszönés,kézfogás...vagy amire vágytál)

sunwind 2010.08.01. 17:58:29

@Irise:
1. Akkor úgy látom, egyetértünk. :-)
2. Saját sztori a saját házi orvosomról (nem az egyetlen - de most nem mesélném el az összeset): Fájt a derekam, hetek óta már, nem nagyon akart elmúlni. Elmentem hozzá, elmeséltem, hogy mi a panasz, elküldött röntgenre. Visszavittem a felvételt, mondta, hogy semmi gond, majd elmúlik, kenegessem ezzel-azzal (sportkrémek, miegymás). Mondtam neki, hogy most már egy hónapja fáj, egyre jobban, nem lehet-e, hogy porckorongsérv (elég sok barátomnak van lumbális porckorongsérve, nagyjából tisztában voltam a tünetekkel, ráadásul utána is olvastam a dolognak). Kérdeztem tőle, hogy esetleg nem kellene-e egy MR vizsgálat. Ráültetett a vizsgálóágyra, egy reflexkalapáccsal megütögette a térdemet (ez volt A vizsgálat :-DDD), majd miután reagált az ideg, közölte, hogy ez nem sérv, menjek csak haza nyugodtan. Privátban kerestem MRI vizsgálati helyet, meg egy idegsebész-specialistát. Természetesen az MR és a szakorvosi vizsgálat kimutatta a viszonylag súlyos sérvet. Az azóta eltelt években a vonatkozó műtéten is túlestem. Nem egy ilyen sztorim van az öregről. Kb. a kanalas orvosságig, meg a hashajtóig terjed a szakértelme. Valójában én jelenleg Mo-on nem sok értelmét látom a háziorvosi szolgáltatásnak. Ha az emberek egészségtudatosabbak lennének, jobban képben lennének azzal, hogy mikor és milyen panasszal milyen szakorvoshoz kell fordulni, akkor nagyjából kiváltható is lehetne a háziorvosi szolgáltatás. Én gyakorlatilag receptet feliratni, meg táppénzt intézni voltam nála. Soha életében semmi olyat nem tett, ami orvosszakmailag értékelhető lett volna.
Ugyanez mondható el a szüleim és a párom háziorvosáról is.

Talán adamantium, vagy szabidoki írta, hogy nagyon ráférne a háziorvosi ellátásra (és állományra) némi szakmai fejlesztés.

sunwind 2010.08.01. 18:00:56

@NemesekErnyo: irise írta, hogy ott, ahol Ő jelenleg él, ez a módi.

Én pedig, tekintve, hogy a legtöbb háziorvos is "lepkefing" szakmailag, amúgy viccesen egyetértettem vele. :-)

sunwind 2010.08.01. 18:07:46

@Irise: Megnyugtatásképpen: nekem az első megnyilatkozásod picit arrogánsnak tűnt, de azóta sztem kifejezetten korrektül, értelmesen, udvariasan válaszolgatsz még azoknak is, akik nálam már biztosan kiverték volna a biztosítékot. :-)

Nyugi, semmi gond. Peace..:-)
Addig jó nekünk, többé-kevésbé laikusoknak, amíg a másik oldal is veszi a fáradtságot és igyekszik értelmesen BESZÉLGETNI, VITÁZNI velünk.
Te ezt teszed. :-)

Twisk 2010.08.01. 18:49:39

"Honores mutant mores, raro in meliores."

Dr.laikus PhD 2010.08.01. 18:53:30

@trimalchio:
"Est modus in rebus,"
Van mértéke a dolognak.... :-(

Mit jelent tovább?

"Őrizd meg lelked rendíthetetlenségét a külső okból fakadó esetlegességekkel szemben. Légy igazságos azokban a cselekedeteidben, melyeknek oka belőled való. Ez annyit jelent, hogy minden vágyad és tetted, amint természetednek is megfelel, közérdekű cselekvésben találja meg célját." (Marcus Aurelius)

Megtisztelsz és kitüntetsz. :)

trimalchio 2010.08.01. 19:17:23

@Dr.laikus PhD:

Kb.:
"Van mérték a dolgokban (természetben), vannak végső és biztos határok, amiken innen és túl nem állhat meg az igazság"

rotokiller 2010.08.01. 20:41:38

"A helyére egy 20-as évei végén járó fiatal doktor érkezett, sokan azt sem akarták elhinni, hogy igazi orvos, mert ennyire fiatal." -> ez mi ez? Fiatal, tehát hülye???

Sztereotípia az van dögivel!!!

Vissza kell állítani a vizitdíjat, persze a piaci áraknak megfelelően (háromszázért AIDS-et se kapsz az ecserin) , oszt akkor mindenki tudni fogja hol a helye. Nem lesz paraszolvencia, se vinnyogás, ha fizetni köll.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.01. 21:22:10

@többek:

A háziorvosok szakmai színvonaláról.

Az idős, 60 évnél idősebb kollégák nagyobb része nem "eredeti" háziorvos, hisz az ő korukban még nem volt kitalálva ez a külön képzettség.

A mostani kb. 40 éves és annál fiatalabb generációba tartozó háziorvosok azonban háziorvosok akartak lenni, célzott képzést kaptak, és nagyon otthon vannak a korszerű gyógyító eljárásokban.

bakela 2010.08.01. 21:32:25

@rotokiller:
Mióta elolvastam a mai napra rendelt laudációt, csak azon agyalok, mit is csinálnék az ifj. kolléga helyében évi 10-12 000 borítékkal.
Talán a váróba tennék egy borítékautomatát.

Jim Raynor 2010.08.01. 22:23:24

az orvosok szerinti teendő, ha betegek vagyunk:

1. rendelésre véletlenül sem elmenni, hiszen szegény agyonhajszolt háziorvost nehogy már megzavarjuk a bajainkkal;

2. bár otthon gyógyítja meg a beteg saját magát, a boríték dokihoz való eljuttatásáról feltétlenül gondoskodjon, hiszen szegény orvosnak is élnie kell valamiből (modernebbek át is utalhatják a pénzt).

mothe 2010.08.01. 22:28:40

@szabidoki: „A háziorvos kolléga meggyógyította ugyan a beteget, de nem simogatta körbe a lelkét, ezért bunkó.”

Ha komolyan azt gondolod, hogy visszaköszönni, bemutatkozni, és ránézni a betegre egyenlő a lélek körbesimogatásával, akkor nagyobb a baj, mint gondoltam.

mothe 2010.08.01. 22:34:07

@sunwind: Irise arrogáns, néha direkt értetlenkedik, de van agya és hajlandó objektíven gondolkodni azokban az esetekben, amiket komolyan vesz. A blogon ő azon kevés orvosok egyike, akikre rá merném bízni magam.

migren 2010.08.02. 13:33:13

@sunwind: Az emberek nagy részének van porckorongsérve,és ha nem neurológushóz hanem idegsebészhez kerül,tisztelet a kivételnek de megoperálja.Vannak feltételei a mütétnek a neurológusok szabályai szerint:szubjektív(elviselhetetlen,gyógyszeres egyébb kezelésre nem muló fájdalom.pl:fizokoth.,gerinctorna).
Objektiv:valamelyik végtag elgyengülése,vizelet,széklettartási zavar.
tehát az hogy megoperálnak v.kit lehet még rosszabb,csökken a gerinc stabilitása,ujabb sérv kialakulása valószinübb.
egyébként az objektív tünetek számitanak abszolut mütéti indikációnak.

Polifémosz 2010.08.02. 16:24:18

Gondolom mindenki értelmes ember aki itt írogat....
A háziorvos nem köszönt vissza és nem foglalkozott a beteggel. Erre vagy volt valami nem elfogadható oka, vagy szimplán neveletlen.
Mivel először találkozott vele a "kedves" posztíró és még mielőtt bármi is történhetett volna (értsd: boríték átadása) már nem elfogadhatóan viselkedett ezért aki azt hiszi, hogy a nem megfelelő viselkedés oka a boríték elmaradása az nyilván nem képes gondolkodni. Persze mindez nem mentesíti az orvost a megfelelő viselkedés szabályai alól.
Nota bene: egyszerű fosás-hányással az értelmesebbje nem szaladgál azonnal orvoshoz.... (csak ha táppénz igénye van de erről nem írt a "kedves" posztíró)

sunwind 2010.08.02. 19:28:45

@migren: Igen, egyetértünk. És?

Én csak azt mondtam, hogy az óriási szakértelmű háziorvosom egy, azaz egy db. vizsgálatot tartott fontosnak ahhoz, hogy megállapítsa, hogy porckorongsérvem van-e: ráütött a térdemre a reflexkalapáccsal. A szakember. :-DDD

(Ne aggódj értem - mielőtt kés alá feküdtem volna, eléggé gondosan utánaolvastam, hogy mik a műtéti indikációk és olyan orvost kerestem, aki nem mindenáron akar műteni. Hat évvel az első tünetek jelentkezése után, akkor műtöttek, amikor már nem éreztem az egyik lábfejemet, 10 mp-nél nem tudtam hosszabb ideig állni/menni és az egyik lábam lényegében működésképtelen volt.)

drKotasz 2010.08.02. 23:24:48

Ma délelőtt számoltam, hányan köszönnek, amikor belépnek a rendelőbe.Tízből kettő. A maradék nyolcból 7 akkor sem köszön vissza miután én jó hangosan ráköszöntem.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.03. 01:30:04

@drKotasz:

Miért a süketnémák intézetében rendelsz?

:-)))

sunwind 2010.08.03. 10:23:29

@drKotasz: Mások bunkósága nem mentség az én bunkóságomra. Főként akkor nem, ha egy nem bunkóval viselkedek bunkó módon (Hiszen a posztoló köszönt, erre nem érkezett válasz).

Statisztika - orvos olvtársak reagálása a nem visszaköszönésre, nem bemutatkozásra:
Irise: "a doktor ,aki meglehetősen mogorva volt (bunkó volt).."
Szabidoki: "nem simogatta körbe a lelkét"
Radiológus: elegánsan átsiklott az aprócska momentum felett, hogy a kollega bunkó volt.
DrKotasz pedig azt érzi mentségnek a kolléga viselkedésére, hogy a tegnapi nap során nála járt betegek többségének sem nagyon volt gyerekszobája.

Árulkodó.

Én a helyükben valószínűleg azt az egy mondatot írtam volna le a posztról, hogy "A súlyos viselkedési problémákkal kűzdő kolléga valószínűleg jó szert írt fel a posztolónak, hiszen meggyógyult; hálapénz-éhségéről pedig a leírtak alapján nem lehet biztos ítéletet alkotni."

Irise 2010.08.03. 10:44:05

@sunwind:
" Irise 2010.08.01. 15:36:07
@sunwind:
1.Nem is mondtam,hogy nem kellene udvariasan viselkednie a kollégának, persze,hogy kellene."
Helyreigazítást kérek :)

sunwind 2010.08.03. 11:03:55

@Irise: Oké, ezt is mondtad. :-)
(Ne adj Isten, hogy ne a doktornénié legyen az utolsó szó. :-)) :-P)

migren 2010.08.03. 17:11:43

Nem aggodom érted!
de tölünk mindent alapon elvárnak a magánrendelőbe meg csengetik a vizsgálat(sima vizsg.)járó 8000 ft.ot,de a magánorvos nem kéri meg az MR-t jönnek hozzánk hogy na ez kéne,mi csak írjunk beutalót,majd viszi vissza a magánrendelésre...mi is van itt?aminek annyira örűlnűnk kéne?lásd.DrBéres magánrendelése.aki a szakmában van tudja mire célzok.

migren 2010.08.03. 17:13:13

Egyébként egy nagy tanáromat idézve:mindenki azt csinál a saját testével amit akar,de utánna már nehogy minket hibáztasson!

Irise 2010.08.03. 18:34:30

@sunwind: úgy van,úgy van! :D

sunwind 2010.08.03. 20:40:29

@migren: Na, ezt nem sikerült úgy megfogalmaznod, hogy rajtad kívül más is értse. :-DDD

Nem, kedves Háziorvos Úr. Én SEMMIT nem várok a háziorvosomtól - nem is lehet tőle elvárni semmit, mert a receptíráson túl alkalmatlan bármi másra.

De megnyugtatlak:-): ezidáig vagy magánban csináltattam MR-t, vagy a szakorvos utalt be rá. Mikor merő udvariasságból elvittem az MR felvételt neki (a háziorvosomnak), illetve a leletről készített szöveges véleményt, mindkettőt(!) visszaadta a kezembe azzal, hogy Ő ehhez nem ért. :-)
Én hat év után (és néhány MR felvétel leírásának elolvasása után) már értettem :-), segítségképpen megtaláltam az interneten levő orvosi latin-magyar szótárt is. Neki még erre sem volt sem igénye, sem energiája.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása