Ázsiában is jobb a helyzet

2010.07.25. 11:32

Kedves Despota!


Elég rég óta, és meg kell mondanom, egyre inkább elszörnyedve, olvasom rendszeresen a blogodat. Jó messziről persze, a sötét és elmaradott Ázsia szívéből.


A postok és kommentek azt mutatják számomra, hogy valami nagyon nagy baj van otthon ezen a területen is. A rendszerrel is, és a hozzászólások alapján, a kommentezők fejének belsejével is. Az utóbbi pár post alapján elhatároztam, hogy írok egy kis provokatív anyagot. Szeretném megmutatni, hogy máshogy is lehet és az a világ ahol éldegélünk, kicsit elhúzott mellettünk. Mind szakmailag, mint szervezetileg, mint emberileg. Miután ez itt nem a reklám helye, egyenlőre maradjunk a mesélésnél. Természetesen, minden szükséges részlettel is rendelkezem, ha bárkinek kétsége támadna.

 

 

A kis hazudós első története…


2010 március közepén, rövid pár másodperces szabad repülés után (egy hegyi szerpentinen, ahol a kanyar balra dőlt én meg a motorral jobbra…) sikerült majdnem rendesen leszállnom. Mivel a beton itt Ázsiában is kemény, a landolás nem sikerült a legfényesebben. Ennek következményeként rendesen leamortizáltam a jobb vállamat. A felkarcsontom okosabbik, felső peje teljes keresztmetszetében és természetesen szilánkosan törött, a váll ízületemhez csatlakozó levesbe való egyéb részek jó pár centimétert elmásztak eredeti helyükről és érdeklődve figyelték, vajon most mit fogok csinálni. Én persze nem ürültem a helyzetnek és lévén némi közöm az orvosláshoz, inkább leintettem agy autót és bevitettem magam a legközelebbi műintézménybe. Miután a legközelebbi egy magánkórház volt, és nekem az itt ingyenes, tehát oda. (Miután hivatásosan tartózkodom itt és fizetem a havi 5270 Ft-nyi társadalombiztosítási hozzájárulásomat és van teljes körű kiegészítő biztosításom balesetre, kórházra, földrengésre és árvízre is évi 13.200 Ft-ért), nem mentem tovább a legközelebbi közkórházig, mert az még kb. 10 km lett volna és erősen kezdtem érezni, hogy valami nincs rendben, mert a sokk elmúltával, bizony fájdogált a vállam.


Tehát kikászálódtam a kocsiból és azonnal elütött egy kerekesszék, mert itt a beteg ne mászkáljon, majd mi toljuk. Kb. 3 perc után, már készült is a felvétel, majd visszadodzsemeztünk az ortopédiai klinika kedvesen mosolygó (és gyönyörű) nővérihez. Egy kis vérvétel, vérnyomás és testsúly mérés. Az adminisztráció eközben természetesen elkészítette a kórházi regisztrációmat, stb. (A dokumentáció nyelveként választhattam angol, német, francia, olasz, kínai és a bennszülött nyelv között…)Egyszóval, 15 perccel az érkezésünk után már az orvosom szobájában ültünk és elemeztük a katasztrófáról készült felvételeket. Nem volt egy szép látvány. Abban maradtunk, hogy ezt sima borogatással nem lehet elintézni, tehát operáljunk egyet. Persze ez pénzbe kerül, mert magánkórház. Ezért megjelent egy másik (szintén erősen szemrevaló) ügyintéző a pénzügyi osztályról. Bemondásra elfogadta, hogy minden papírom ok (ki a fene hurcolja magával a biztosítási papírjait?) és átadott egy fényképes, és a szolgáltatásokat leíró étlapot, ahol választhattam 4 féle szoba közül. Én, mivel nem szándékoztam hosszabb időt henyélni, a legkisebbet választottam. 25 m2, fürdőszoba, társalgó sarok kanapéval, fotellel, dohányzó asztallal,Kábel TV-vel, hűtőszekrénnyel és erkély. Természetesen ez egy kicsit sokba kerül, mondta ő. Napi természetesen. 10.800Ft/nap.


Ezek után, felkísértek, átöltöztettek, lefektettek, bekötötték az infúziót, pluszban belém nyomtak pár lókoktélt és azt mondták, egy óra múlva irány a mészárszék. Aztán, 3 óra múlva kerültek elő, szabadkozva, hogy két órán keresztül hívták a budapesti háziorvosomat, de a rendelőintézet, természetesen csak magyarul beszélő telefonközpontosánál nem jutottak tovább. A telefontról a negyedik hívás után már egészen rutinosan bontotta a vonalat…


Ezután egy kellemes három órás műtét következett, teljes anesztéziával és jó mély szunyálással. Rendbe raktak mindent, beépítettek némi rozsdamentes acélt, jó néhány csavart és 24 ezüstkapcsot, mert azért vágtak vagy húsz centit.


Mire a meglepetéstől magamhoz tértem (volt benne valami szerepe az altatásnak is) egy nővérke és az orvosom vigyorgott az ágyam mellett. Megbeszéltük a műtétet és a követő kezelést. És még valamit. Miután ő (a doki) nyugati orvoslást tanult kizárólag, én meg TCM-et főleg, megkérdezte, hogy zavarhat-e munka után egy kis eszmecserére. Ő heti 5napon, 12 órát dolgozik, de nagyon szívesen marad még beszélgetni. Én ráértem, mert csak a napi háromszor négy db lókoktélt kellett befogadnom (fájdalomcsillapító, általános antiszeptikus, antibakteriális és antivirális lötty.) Remek beszélgetések voltak és a harmadik este az intézet vezető főorvos is benézett ez ügyben.

 

Nyaralásom további részleteit nem taglalnám, csak a távozást. Lesétáltam a pénztárba, (közben egy nővérke üldözött a tolószékkel…), majd vissza az osztályra. Ott kaptam egy pár búcsú ajándékot. CD-t az összes felvételemmel, a medikációs naplóval, az összes vizsgálat eredményével, a műtéti jegyzőkönyv hangfelvételével, stb. Egyet nekem és egyet, mivel öt napok keresztül nem jutottak át a telefontrollon, azért, hogy hazaküldjem a háziorvosomnak, legyen meg neki is. Ezenkívül egy csinos kis zacskót, menne szépen kiporciózott tablettákkal, minden külön kis zacskón az összes adat, adagolás, esetleges mellékhatások. Volt benne minden, ami szükséges, még egy két hónapos csontregeneráló Ca kúra is. És egy kis program, a varratszedés, 30 napos, 60 napos és 90 napos vizsgálati időponttal. Ki lehet számolni, hogy egy ilyen ellátás „otthon” mibe került volna. „Itthon” a teljes hercehurca 1.080.000 Ft-ot kóstált. (Beleértve az előre ütemezett felülvizsgálatokat is és ennek jelentős részét – természetesen- szó nélkül fizette a biztosítás. Még egy kedves levelet is kaptam tőlük egy csekkel a kórházban töltött kieső időm fedezésére..)


Hát, ez lenne a kis hazudós első története. Itt a vége, fuss el véle. És ülj le vele és rágd át jól.


És még valami… Mialatt ezt írtam, hívtak a kórházból. emlékeztettek, hogy péntekre megbeszéltünk egy találkozót. Az egyik csavar rakoncátlankodik. Tehát kicsavarjuk. Csak helyi anesztézia, kicsi vágás, nagy csavarhúzó. Megbeszéltük, hogy mivel érdekel a dolog, végignézhetem. Kicsi tükör jól elhelyezve. Már várom…


 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mothe 2010.07.25. 17:35:44

@radiologus.hu: az addikciót gyógyítani szokás. az sem normális, sem pedig olyan állapot, amelyre büszkének kéne lenni.

adamantium 2010.07.25. 17:40:01

@mothe: simán csak azt, hogy az orvosok nagy része akik otthagyják a pályát magyarországon, nem amiatt hagyják ott mert keveset keresnek, mert sokat dolgoznak, hanem mert 0 a megbecsülés és a szakmai előrehaladás. sokat ki lehet bírni, de a szélmalomharcot vívni nap mint nap nem lehet sokáig, aki meg egyszer belekóstolt a jólétbe és a megbecsülésbe, a 40 órás munkahétbe az már nem hülye visszatérni

mothe 2010.07.25. 17:41:29

@szabidoki: „Csak aztán ne tessék picsogni, hogy alig maradt az országban orvos...”

nem fogok picsogni, megígérem.
már szegény dédanyámnak se jött be az effajta olcsó provokáció: „Fogsz te még sírni, de akkor már késő lesz!”

az ilyesmit manapság érzelmi zsarolásnak nevezzük, úgy gondoljuk, hogy csak a műveletlen, alacsony intelligenciájú emberek gondolják róla, hogy hatékony és erkölcsileg is helyes módja a problémák megoldásának, és a legtöbb ember képes a helyén kezelni egy legyintéssel.

úgyhogy most legyintenék egyet. ennyit ért.

mothe 2010.07.25. 17:46:00

@adamantium:

tehát azzal, hogy nagyon sokan nem bírják a magamfajtát és inkább elvesztenek az életükből 10-12 évet csak ne kelljen látniuk még egyszer ilyen embert, azt próbáltad meg elmondani, hogy „az orvosok nagy része akik otthagyják a pályát magyarországon, nem amiatt hagyják ott mert keveset keresnek, mert sokat dolgoznak, hanem mert 0 a megbecsülés és a szakmai előrehaladás. sokat ki lehet bírni, de a szélmalomharcot vívni nap mint nap nem lehet sokáig, aki meg egyszer belekóstolt a jólétbe és a megbecsülésbe, a 40 órás munkahétbe az már nem hülye visszatérni”

ez, adamantium, nagyon sokmindent megmagyaráz. :) köszönöm.

adamantium 2010.07.25. 17:53:02

@mothe: én pl ha egyszer kimegyek nyugatra nem az lesz a fő indok, hogy eléldegélek a fizetésemből, de félretenni nem tudok, hogy átlag 70 órát dolgozom, hanem az, hogy egyszerűen unom azt, hogy az esetek fele indokolatlan, a másik fele meg emiatt nem tud korrekt ellátást kapni, és a betegek azt hiszik, hogy ez miattam van

mothe 2010.07.25. 17:56:44

@Twisk: én is. én vagyok a szélmalom. a szerencsés orvos pedig talán rádöbben, hogy nem Don Quijote-nak született, hanem Pedro Crespónak, és akár boldogan is élhet.

én azt hiszem, pont ugyanezt tanácsoltam.

2010.07.25. 17:57:30

@radiologus.hu: "Részben azért mosolyognak, mert a legtöbb magánorvos jó személyiségű (ha nem lenne jó, elfogynának a páciensei), részben meg a megfelelő pihentség miatt"
Én azokra gondoltam, és te is azokról írtál, akik a szakrendelés után mennek magánrendelésre. Annyira nem lehetnek kipihentek.

mothe 2010.07.25. 17:58:12

@adamantium: pedig ha te megmondhatnád, hogy ki érdemes és ki nem! :)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.25. 17:59:23

@mothe:

A tények leírása nem érzelmi zsarolás.

Azoknak mesélj "érzelmi zsarolásról", akiknek évek óta nincs a falujában háziorvos, meg azoknak, akik telesírják a fórumokat az egyre növő várólistákkal.

Netán azoknak, akik fel vannak háborodva, hogy órákig kell várniuk az egyetlen orvosra a traumatológiai ambulancián.

Legközelebb rád fogok hivatkozni, jó? :-)))

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.25. 18:01:34

@mothe:

Mi a bajod a nyugati orvosok normális munkakörülményeivel? :-)

adamantium 2010.07.25. 18:02:04

@mothe: nem én kell ezt megmondjam, hanem szépen el kellene dönteni bizonyos egyértelmű kritériumok alapján, hogy a sürgősségi ambulanciákat nem azért tartják fenn 3 szoros áron, hogy a magadfajtának ha büdös nappal sorban állni, akkor jöhessen éjszaka is a több hónapos/éves problémájával. külföldön ne félj az ilyeneket mind megfizettetik

mothe 2010.07.25. 18:03:06

@radiologus.hu: nekem? a világon semmi. megint megpróbáltál belelátni valamit a kommentembe, ami nem volt benne? szegény.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.25. 18:03:31

@Turchi:

Én a tényleges magánorvosokról írtam.

Az, aki a rendes munkája után megy el a magánrendelésére, azért képes "normálisan" dolgozni, mert a saját tempójában dolgozhat, és mert megfelelő pénzt kap a munkájáért.

adamantium 2010.07.25. 18:04:22

@radiologus.hu: egyszerűen csak frusztrált amiatt, hogy nem volt annyi esze, hogy elvégezze az orvosit, vagy egyáltalán bármilyen egyetemet, nyelvet meg nem tud, hogy kimehessen külföldre melósnak, így mindent irigyel másoktól akiknek erre volt/van lehetőségük és tudásuk :)

mothe 2010.07.25. 18:06:05

@adamantium: én nem félek, szívem. küldölfön a magadfajtával is másképp bánnak ám. ott nem lehet csak úgy leköpködni nőgyógyászt, altatóorvost, beteget következmények nélkül. nem véletlenül vagy te még mindig itt. :)

ha már így a fajtákról van szó. :)

mothe 2010.07.25. 18:07:58

@adamantium: kezdesz pont akkora zöldségeket állítani rólam, szívem, mint néhai Mária néni. amikor nem tudott érvelni, ő is kitalált dolgokat, és jól kijelentette őket. :) ez is egy út.

adamantium 2010.07.25. 18:16:29

@mothe: nem is nevetséges hanem szánalmas vagy ahogy itt mindenkibe belekötsz magadat a legjobbnak állítod be, a rendszer nagy szakértőjének, az orvosokat és úgy eleve az egészségügyi személyzetet meg a nagy gonosznak és hozzánemértőnek. de nem baj eljön az idő amikor magadat gyógyíthatod, nemsokára. eddigi hozzászólásaid mérhetetlen butaságról és rosszindulatról tanúskodnak, nem is tudom miért tart még itt a blogban Despota, jobb lenne nélküled, hidd el.

Twisk 2010.07.25. 18:17:41

@adamantium: Lehet esze lett volna, csak nem volt pénzesapu aki a hóna alá nyúlt volna.

Azt ugye meg még sosem láttam, h. a rendelő ajtajára ki lett volna írva:

dr. XY vagyok, kettessel államvizsgáztam

:))))

szabidoki 2010.07.25. 18:21:12

@mothe: Ha te ajánlod, hogy keressünk másik állást, én meg azt mondom, hogy rendben, de ennek te iszod meg a levét, akkor az miért lenne érzelmi zsarolás?
Egyrészt nem érzelmi, hanem tényszerű, mert ha elegen elmegyünk külföldre, akkor egyszerűen nem lesz, aki gyógyítson, másrészt nem zsarolás, hanem puszta figyelmeztetés, hogy a kívánságodnak következményei is vannak...
@Twisk: semmi olyasmit nem állítok, hogy csak az műthet vakbelet, akinek már volt vakbélgyulladása. Én azt állítom, hogy egy vakbélműtét "minőségét" csak olyan ember tudja precízen értékelni, aki már csinált jópárat, ha már ennyire erőltetjük a párhuzamot.
De áruld el nekem, miért fázol annyira már a puszta gondolatától is annak, hogy lehúzz egy 32 órás műszakot? Amennyire tudom, a repülésirányítók nem dolgoznak 24-32 órát, sőt a kamionsofőrt is megbüntetik, ha többet vezet, mint szabadna, de érdekes módon az egészségügyben ezzel senki nem törődik, sőt, kormányzati támogatással szarják le az egyébként itt is meglévő munkaidő-korlátokat a lakosság lelkes éljenzése mellett. Ha valaki netán azt mondaná, hogy ez így mégsincs jól, akkor rásütik, hogy leköpi, megalázza a beteget...

mothe 2010.07.25. 18:21:57

@adamantium: én ennyire tartom gonosznak és hozzá nem értőnek az orvosokat és úgy eleve az egészségügyi személyzetet: „én több jó orvossal találkoztam már, mint rosszal, a problémáim többségét nem a rossz szakember, hanem az undorító stílus váltja ki. és tudom, hogy ezzel nektek szembesülni fáj, de nem elég jó szakembernek lenni egy olyan szakmában, amelyben a kommunikáción ennyire sok múlhat.”

te pedig határtalan jóindulatról és kedvességről állítasz ki bizonyítványt, amikor ezt mondod: „eljön az idő amikor magadat gyógyíthatod, nemsokára. nem is tudom miért tart még itt a blogban Despota, jobb lenne nélküled, hidd el.”

elhiszem, hogy neked jobb volna. úgyhogy kampányolj nyugodtan Despotának, hogy tiltson engem ki, ha ettől jobban érzed magad. :) hátha egyszer felkel a te napod. és takard le az összes tükröt az otthonodban, nehogy beléjük kelljen nézned néha. így könnyebb fenntartani azt a tévedést, amiben élsz.

csupa jót kívánok! :)

adamantium 2010.07.25. 18:23:56

@Twisk: ugyan már az egyetemek nagy része manapság is ingyen van (legalábbis magyarországon jogod van egy ingyen egyetemhez), rengeteg levelezőn is elvégezhető, tehát dolgozhatsz mellette (az orvosi mondjuk kivétel ebben a tekintetben egy pár egyetemmel együtt). tehát a pénzkérdés nem lehet igazi nagy akadály. a mérnök tervrajzára sincs ráírva, hogy kettesem volt geometriából szóval nem látom az összefüggést

Twisk 2010.07.25. 18:28:50

@szabidoki: Ezek szerint oda lőttem, ahol nagyon fáj. Nem baj.

@adamantium: "nem látom az összefüggést"
Másban sem. Ez sem baj.

mothe 2010.07.25. 18:31:26

@szabidoki: „Ha te ajánlod, hogy keressünk másik állást, én meg azt mondom, hogy rendben, de ennek te iszod meg a levét, akkor az miért lenne érzelmi zsarolás?
Egyrészt nem érzelmi, hanem tényszerű, mert ha elegen elmegyünk külföldre, akkor egyszerűen nem lesz, aki gyógyítson, másrészt nem zsarolás, hanem puszta figyelmeztetés, hogy a kívánságodnak következményei is vannak...”

Szabidoki, egyetlen másodpercig sem kételkedtem abban, hogy nem fogod megérteni, amit mondok, mert neked mindenképpen presztizsből ellent kell mondanod nekem (és ha nem megy, akkor ovis módon mutogatni kell az elütéseimre, furcsa egy kényszer, de hidd el, túlélem). :)

Ha én azt ajánlom, hogy keress másik állást, mert a jelenlegi nem tesz boldoggá, és hozzáteszem, hogy ezért senki nem fog hibáztatni, mert jönni fog valaki a helyedre, akkor nagyfokú arrogancia és égigérő egó kell ahhoz, hogy azt hidd, hogy ennek én fogom meginni a levét. és azért érzelmi zsarolás, mert rejtett fenyegetés és felelősségre vonás van benne, hiszen azt próbálod elhitetni velem, hogy pótolhatatlan vagy és rajtad múlik az életem.

de ez nem így van. menj el külföldre, ha neked az jobb, és hidd el, csak nagyon ostoba és szűklátókörű emberek gondolhatják azt, hogy ha te meg még húsz kollégád elmegy innen, akkor egyszerűen nem lesz, aki gyógyítson.

ugyanis ha megöregedtek és nyugdíjba mentek, vagy meghaltok, akkor is lesznek utánatok orvosok, ti. nem ti vagytok az utolsó generáció (főleg nem az a kevés boldogtalan orvos, aki itt veri a nyálát nap mint nap).

egyébként, ha csak egy pici hajlandóságod volna, hogy megértsd, amit írtam, akkor nem gondolnád, hogy ez az én kívánságom. ez egy tanács volt. legalább ezt a két kategóriád illenne tudni megkülönböztetni. nem gondolod?

Twisk 2010.07.25. 18:32:53

@mothe: Az orvosihoz nem kell pszichológiai alkalmassági vizsgálat?

mothe 2010.07.25. 18:39:05

@Twisk: nem tudom.

kétlem, hogy ha volna, akkor szabidoki meg adamantium megbuktak volna rajta, mert nem az velük a baj, hogy nem elég kifinomultak vagy hogy ne lennének képesek empatikusan hozzáálni és rokonszenvesen viselkedni, szerintem legalábbis, hanem az, hogy abban a tévhitben élnek, hogy valami elérhetetlen magaslatra sikerül felkapaszkodniuk, és nagyon félnek, hogy egyszer majd leesnek róla. ezért védekezésből támadnak, tagadnak és becsapják saját magukat. ez nem az intelligencia hiányára utal egyébként, egy csomó ember hasonló csapdában éli le az életét, szakmától, hivatástól függetlenül.
ez is azt bizonyítja, hogy nem különbek ők senkinél se. csak ezzel biztosan nagyon nehéz szembesülni.

Twisk 2010.07.25. 18:39:25

@szabidoki: Volt anno egy szomszéd bácsink. Fontos ember volt: portás. Állandó éjszakás. RENGETEGET dolgozott és mindig elmondta, h. ez mennyire fárasztó. Éjszakás műszakban csak este 10-től reggel 5-ig tudott aludni. Se előtte, se utána. Neki is nagyon rossz volt ám......

adamantium 2010.07.25. 18:40:12

@Twisk: nagy baj van ha te az államvizsga alapján állapítod meg a szaktudást, főleg csak azért mert utána van még 5-6 év szakosodás is: "dr. XY vagyok, kettessel államvizsgáztam" na erre írtam, hogy nem értem mi az összefüggés valaki államvizsgája és SZAKtudása közt

Twisk 2010.07.25. 18:43:22

@adamantium: A szakvizsgán mindenki jelest kap. A Mikulás meg szánon repül. És a húsvéti nyúl tojja a csoki tojást. A milka tehén meg lila.

Pontosan értetted amit mondani akartam. Mindig mindenhol van kettes tanuló és leggyengébb a csoportban.

adamantium 2010.07.25. 18:44:17

@mothe: mondom én, hogy ilyen buta embert nem hordott a hátán a föld: egyetemi klinikán dolgozom, az előírt létszám 55%-n dolgozunk, évek óta hirdetünk állásokat, senki nem jön, a kiskórházakban még rosszabb a helyzet, szerinted ki fog jönni helyébe ha elmegy? SENKI, nem fogod már fel, nincs utánpótlás, a jelenleg végzők nem fedezik a nyugdíjbamenőket sem, nem, hogy az elvándorlókat meg a rendszerből kilépőket, 1000 orvos végez évente, abból 300 aki egy év múlva orvosként dolgozik magyarországon. nyugdíjba megy kb 1000-1200, kivándorol, meghal, lebetegszik, gyógyszerügynöknek megy kb 2000. akkor szerinted a 300 majd megy a 3000-3200 at pótolni, IQ bajnok vagy fiam, főleg matekből

Twisk 2010.07.25. 18:44:22

@mothe: Csak magamat tudom ismételni: én értem. Ezért kérdeztem.

Twisk 2010.07.25. 18:45:39

@adamantium: Nincs pótolhatatlan ember.

mothe 2010.07.25. 18:49:33

@adamantium: ne fáraszd magad, szívem. :) ha sírni kell, menj pszichológushoz. én nem vagyok kíváncsi a problémáidra. a saját problémáimat meg meg szoktam oldani magam.

szabidoki 2010.07.25. 19:00:11

@Twisk: nem az az érdekes, hogy nekem mi fáj és mi nem, hanem az, hogy nincs semmiféle érved (a személyeskedés nem az) a vitához...
@mothe: per momentán nem én hoztam fel, hogy nem tudsz helyesen írni, de ha gondolod, egyenesbe tehetjük a dolgot. Ha elütök valamit, akkor nem azt írom, hogy buta vagy, hanem azt, hogy nuta, esetleg vuta, guta, huta. Ha nem tudom, hogyan kell leírni, hogy "sugall", egy kósza sugallat hatására rosszul írom le, úgy, hogy "suggal". Persze lehet, hogy a grafikusoknak spéci billentyűzetük van, és ha melléütnek az "l" billentyűnek, akkor abból furcsamód "g" lesz, és még hátrébb is megy két-három karaktert...
Nem gondolom azt, hogy pótolhatatlan vagyok, és azt is tudom, hogy lesz még diplomaosztó, de ha tanácsodnak megfelelően minden, a jelen helyzetével elégedetlen orvos más munkát keres (külföldre megy dolgozni), akkor te meg a hozzád hasonlók fognak a leghangosabban ajvékolni, hogy "micsoda dolog az, hogy nincs orvos, milyen szemetek, elmentek külföldre dolgozni, pedigénfizetematébéééééééééééét..." Nyilván marad valamennyi orvos, csak lehet, hogy a háziorvosodhoz két hónap lesz az előjegyzés, az epekövedet meg két év múlva veszik ki...
Ne legyenek illúzióid, hogy akik most csinálják az orvosit, azok majd szépen beállnak itthon a sorba... Legtöbbje diplomaosztó után már veszi is a repülőjegyet Angliába.

szabidoki 2010.07.25. 19:04:57

@Twisk: nem az az érdekes, hogy nekem mi fáj és mi nem, hanem az, hogy nincs semmiféle érved (a személyeskedés nem az) a vitához...
@mothe: per momentán nem én hoztam fel, hogy nem tudsz helyesen írni, de ha gondolod, egyenesbe tehetjük a dolgot. Ha elütök valamit, akkor nem azt írom, hogy buta vagy, hanem azt, hogy nuta, esetleg vuta, guta, huta. Ha nem tudom, hogyan kell leírni, hogy "sugall", egy kósza sugallat hatására rosszul írom le, úgy, hogy "suggal". Persze lehet, hogy a grafikusoknak spéci billentyűzetük van, és ha melléütnek az "l" billentyűnek, akkor abból furcsamód "g" lesz, és még hátrébb is megy két-három karaktert...
Nem gondolom azt, hogy pótolhatatlan vagyok, és azt is tudom, hogy lesz még diplomaosztó, de ha tanácsodnak megfelelően minden, a jelen helyzetével elégedetlen orvos más munkát keres (külföldre megy dolgozni), akkor te meg a hozzád hasonlók fognak a leghangosabban ajvékolni, hogy "micsoda dolog az, hogy nincs orvos, milyen szemetek, elmentek külföldre dolgozni, pedigénfizetematébéééééééééééét..." Nyilván marad valamennyi orvos, csak lehet, hogy a háziorvosodhoz két hónap lesz az előjegyzés, az epekövedet meg két év múlva veszik ki...
Ne legyenek illúzióid, hogy akik most csinálják az orvosit, azok majd szépen beállnak itthon a sorba... Legtöbbje diplomaosztó után már veszi is a repülőjegyet Angliába.

szabidoki 2010.07.25. 19:05:53

Despota biztos egy orvosellenes blogmotort használ :))

huncut 2010.07.25. 19:08:39

@szabidoki: Értem én, hogy mit mondasz, és valóban nem normális így ez a helyzet. Én is éltem már át, hogy az agyvérzést kapott férjemet olyan orvos operálta 8 órán keresztül, aki előtte már végigoperálta az egész napi műszakját, de nem lehetett várni, és nem pihenhetett ő sem előtte... Nem jó ez nektek sem, meg nekünk, betegeknek sem.

adamantium 2010.07.25. 19:11:27

@mothe: az én problémám ha neked nem lesz orvosod??? sík hülye vagy ne haragudj az a TE problémád, és old meg majd: LoL

szabidoki 2010.07.25. 19:13:44

@Twisk: hát, én nem vagyok portás, de az is tény, hogy jobb helyeken a betegeim 70%-át már a portás elhajtotta volna...
Mondjuk ez a portásos dolog inkább rólad árult el valamit, amit én a helyedben igyekeznék titkolni...

Despota 2010.07.25. 19:15:44

@szabidoki: Na a blogmotorért már tényleg nem nálam kell reklamálni :).

adamantium 2010.07.25. 19:22:39

@Twisk: tényleg nincs pótolhatatlan, de ha egy rendszerben 1000 emberre lenne szükség és csak 600 van, akkor ha egy kiesik akkor hogyan pótolod?mert nem egy 2 hetes számítógépes rajzolói tanfolyamról van szó hanem egy 12 éves folyamatról

Twisk 2010.07.25. 19:23:31

@szabidoki:
1. "nem az az érdekes, hogy nekem mi fáj és mi nem, hanem az, hogy nincs semmiféle érved (a személyeskedés nem az) a vitához..."

2. "Mondjuk ez a portásos dolog inkább rólad árult el valamit, amit én a helyedben igyekeznék titkolni..."

Most akkor hogyan állunk a személyeskedéssel? :))))

De tudod mit? Mesélj! Neked nincs szomszédod? Vagy ha van, de nem orvos, akkor azt soha senki ne tudja meg?

Soha nem fogom se titkolni, se tagadni: én az emberek között élek. És igen, szoktam velük beszélni, sőt, beszélgetni is. Törekszem arra, h. megértsem őket, de ha ez nem is sikerül mindig, megtisztelem a beszélgetőtársaimat avval, h. két mondat között óvodás módjára nem nyújtogatom a nyelvemet.

Nem tudom milyen orvos vagy (már ha az vagy egyáltalán), de az, h. rossz ember vagy, számomra világosan kiderült. Egy elkényeztetett lusta kölyök vagy, aki igazából azt érdemelné, h. egy értelmes felnőtt végre a térdére fektesse és jó alaposan elnadrágolja. Kár érted, ennyi erővel akár értelmes is lehetnél, bár lelked akkor se biztos, h. lenne. Nem baj. Egyszer csak felnősz te is. Csöpp csibe. :)

mothe 2010.07.25. 19:28:31

@adamantium: látom, nem sikerült megragadni a lényeget, csak az volt a fontos, hogy lesíkhülyézhess. :) remélem, kielégültél tőle.

Twisk 2010.07.25. 19:28:50

@adamantium:
Angliából hová lettek az orvosok? És onnan hová lesznek? Jól hangzik ez az egész elvándorlósdi, de korlátlan mennyiségű orvos oda sem kell. És majd jönnek ide is. Jönnek afrikaiak, kínaiak, olyanok, akikben még van alázat - nem a betegek!!! - hanem a munka iránt. Ők se hülyék, 12 év tanulás után pont annyit fognak tudni, mint a szabi féle suhancok. Lehet többet várunk. Lehet. De olyan, h. semmi ne legyen, sosem volt és eztán se lesz. Boruljon fel ez a rendszer. Nem jó ez senkinek. Se neked, se nekem. Jöjjön helyette más.

mothe 2010.07.25. 19:29:26

@szabidoki: szívem, tudom, hogy kell leírni azt, hogy sugall, de egyszer rosszul írtam. ezt eddig háromszor hoztad fel ellenem végső érvként. hadd gratuláljak a vitatkozási stratégiádhoz! :)

mothe 2010.07.25. 19:33:39

@adamantium: nem tudom, milyen az a kéthetes számítógépes rajzolói tanfolyam és hogy milyen szakmát ad, de e pillanatban szerintem nem én keltem itt a hangulatot orvosgyűlölő, istengyalázó paraszt módjára, hanem te, grafikusokat lekicsinylő, agyatlanul fröcsögő dög módjára. kérlek, ne hagyd abba! szeretném látni, meddig mész el. :)

fuzzykinkyfunk 2010.07.25. 19:36:32

@Twisk: @mothe: esti gyógyszereket bevenni, előtte meditálni, majd jó éjt!

adamantium 2010.07.25. 19:39:23

@Twisk: angliában nem lett kevesebb az orvos (bár onnan is mennek el amerikába és a gazdagabb ex gyarmatokra) ott egyszerűen amikor átszervezték az egészségügyi rendszert pár éve (pl korlátozták a munkaidőt, ellátási minimumokat vezettek be, megszüntették a több éves várólistákat) kevés lett az orvos, de nagyon. ezért keresnek ők orvosokat, manapság már inkább rezidenseket és Locum állásokra, szakorvosokat kevésbé de ott sem lehetetlen elhelyezkedni. nekik ebben az a jó, hogy nem kell kiképezni az orvost és amikor megoldotta az akut problémát simán ki lehet rakni, semmilyen következmény nélkül.
2. most mond meg őszintén, szerinted melyik az a nyelv amit valamilyen szinten mindenütt tanítanak? a magyar vagy az angol? mennyi is itt a kezdőfizetés? 90 ezer, angliában 1,5 millió. na most legyél te egy bantu vagy kínai orvos, van valami fogalmad az angolról, és szegény vagy de nagyon. melyiket választod? a 90 ezres magyarországot ahol még különbözeti vizsgákat is kell tegyél, diplomamunkát írjál, egy mukkot nem értesz, nagyon nehéz megtanulni a nyelvet és hetente megver a magyar gárda vagy angliában próbálkozol ahol jó a fizetés, nincs különbözeti vizsga, sok a tesó és már a nyelvet is ismered úgy ahogy. értsd meg ide nem jön senki: mégy egy-két erdélyi meg kárpátaljai idevetődik, de a többségük már átugrik minket érthető okokból

Twisk 2010.07.25. 19:39:29

@fuzzykinkyfunk: És mi se fogjuk elfelejteni megtenni előtte az utolsó kis gonosz benyögést.:)
Fogmosás volt?

Twisk 2010.07.25. 19:43:34

@adamantium: Már most sokan tanulnak itt.
Azért egy mondatodat kiemelném:

"nem kell kiképezni az orvost és amikor megoldotta az akut problémát simán ki lehet rakni, semmilyen következmény nélkül."

Ez azért gáz. Egy olyan helyre vágytok, ahol a piedesztál helyett droid státus vár benneteket? Háááát, hajrá. Jó utat.

fuzzykinkyfunk 2010.07.25. 19:47:12

@Twisk: @mothe: Ha nem lenne világos : a blog "vitáiban" meddők vagytok. Gondolom real-time-ban is. A konzekvencia a tiétek.

Twisk 2010.07.25. 19:53:14

@fuzzykinkyfunk: mothe nem szólt neked egy szót se, őt ne piszkáld.

A véleményed meg a tiéd. És moss fogat.

adamantium 2010.07.25. 19:54:27

@Twisk: havi 1,5 millió azért egy motiváló tényező, ott dolgozol 2-3 évet majd szépen hazajössz, ennyi idő alatt bejáratsz egy helyet ahova visszajársz mondjuk havonta egy hetet és nincsenek gondjaid. én mondjuk oda nem mennék, mint mondtam azért nem a pénz minden, de sok mindent megold

fuzzykinkyfunk 2010.07.25. 19:57:45

@Twisk: "Ha csak kalapácsod van, mindent szegnek nézel." Tedd magad hasznossá! Okés?

szabidoki 2010.07.25. 19:58:10

@Twisk: Jézus ereje, afrikai meg kínai orvosok jönnek ide...
Eddig is sejthető volt, hogy nem a gondolkodás az erősséged, de most végképp kiderült, hogy ha a hülyeségtől forognának az emberek, már rég te pörgetnéd Pakson a turbinát, nem az atom...
Amelyik afrikai/arab/egyéb külföldi itt tanul, az jellemzően angol (vagy német) nyelven teszi ezt - nyilván itt marad majd sz@pni, mikor kezében az EU-kompatibilis diploma, beszél angolul, és az égvilágon semmi nem köti ide... Ezen az ötleten még dolgozzál! :)
@mothe: egyrészt te hoztad fel a saját hülyeséged, akkor viseld is el légyszi, másrészt veled nem lehet mit kezdeni, mert semmilyen értelmes megnyilvánulásod nincs, hiába mondjuk el százszor, ezerszer, hogy mi hogy működik, hol vannak a bajok, mik lesznek a következmények, csak annyit hajtogatsz, hogy "legyenorvoskedvesmosolygósingyenésazonnal"...

NemesekErnyo 2010.07.25. 20:00:47

Ez a legszebb, kulcsmondat a posztból: :)
"fizetem a havi 5270 Ft-nyi társadalombiztosítási hozzájárulásomat és van teljes körű kiegészítő biztosításom balesetre, kórházra, földrengésre és árvízre is évi 13.200 Ft-ért".
Na, ebből csináljatok csodát itthon, protézist, műtétet, gyógyszert, luxus ellátást, karbantartást, VIP szobát :)

mothe 2010.07.25. 20:03:06

@adamantium: ha ezt így meg lehet oldani, 2-3 év Angliában, aztán havi 1 hét, akkor hol az anyagi probléma, amiről folyton hallunk?

Twisk 2010.07.25. 20:04:08

@szabidoki:
Pakson sem az atom hajtja, de ez már 10 év feletti tananyag. Kicsifiú.

@fuzzykinkyfunk:
Már az haszon, ha útban vagyok pár pökhendinek. Eddig se szóltam hozzád, ez eztán is így lesz. Van egy szint, ahol nem tárgyalok. Ez az. És moss fogat.

@adamantium:
Ez legalább egy elfogadható és logikus érv.

mothe 2010.07.25. 20:06:29

@szabidoki: szívem, egyrészt szerintem tök jól elviselem, hogy azt tartod a hülyeségemnek, hogy egyszer egy szót rosszul írtam le. :)

másrészt soha, sehol, egyetlen egyszer sem mondtam, hogy legyenorvoskedvesmosolygósingyenésazonnal. fogalmam sincs, hogy ezt honnan vetted, vagy hogy kivel keversz össze.

de persze, igazad van, doktor bácsi, velem nem lehet mit kezdeni. :) most, hogy ezt tisztáztuk, talán ne kezdj velem semmit. viseld el te is, hogy én a te hülyeségeidet figurázom ki, és egálban leszünk. :)

NemesekErnyo 2010.07.25. 20:07:40

"Ezek után, felkísértek, átöltöztettek, lefektettek, bekötötték az infúziót, pluszban belém nyomtak pár lókoktélt és azt mondták, egy óra múlva irány a mészárszék."
Azon a tűfóbiás poszton hasonló stílusban nyomtak bele "valami szart", remélem, ezek a megfogalmazások kielégítik a gyógyszer nevei ellen ágálók kényes ízlését. nem kell nekünk gyógyszer és hatóanyagnév: bőven elég a lószar, koktél, izé, szer, lötyi, anyag meghatározás.

fuzzykinkyfunk 2010.07.25. 20:11:18

Off:
@Twisk: Köszönöm láma tanár! Sokat említheted a fogmosást, gond van vele?

On:
@adamantium: "havi 1,5 millió azért egy motiváló tényező, ott dolgozol 2-3 évet majd szépen hazajössz, ennyi idő alatt bejáratsz egy helyet ahova visszajársz mondjuk havonta egy hetet és nincsenek gondjaid. én mondjuk oda nem mennék, mint mondtam azért nem a pénz minden, de sok mindent megold" -> Amennyiben itthon zajlik az állandó munka, akkor a jelenlegi szabadságolási lehetőségek ezt inkább úgy teszik lehetővé, hogy évente menj ki 4-5 hetet maximum, persze akkor a pihenésnek annyi.

Twisk 2010.07.25. 20:12:56

"A világ nem ért másból, mint a hangos, elnagyolt, durva jelekből. A látszatokból. Mindabból, aminek határozott formája van. Nagyot kell kiáltani, másképp oda sem figyelnek. Két szóból többet értenek, mint húszból; viszont százszor kell ugyanazt elmondani. Vagy jobb egy erélyes rúgás. Máskor megteszi egy kurta tréfa. Egyszerre csak egy dolgot lehet kifejezni, s mindent túlozni kell, ferdíteni, megjátszani: elnyomorítani a teljes igazságot és az ember ép, egész lelkét: a valóságot. Van, aki a szerénységből ért, van, aki a szemtelenségből."

/Ottlik Géza/

Twisk 2010.07.25. 20:17:46

@fuzzykinkyfunk:

"Ismerd magadat és magad által az embereket; ez ismeret nélkül tudományod holt tudomány. (...) Magunknak magunkról számod adni, már ez is felette nehéz és hosszú figyelem s gyakorlat következése: másokról pedig ítéletet hozhatni, nemcsak felette nehéz, de felette bizonytalan."

/Kölcsey Ferenc/

fuzzykinkyfunk 2010.07.25. 20:20:02

"Mesélni. Erre nem gondoltunk. Ennyi ideig nem jutott eszünkbe! Pedig kell nekik az igazság. Az táplálja őket. Igaz történeteket kell mondani nekik, és akkor minden jóra fordul. Mesélni, ennyi az egész!" (Philip Pullman: A borostyán látcső)

Twisk 2010.07.25. 20:23:25

"Az ambíció igen jótékony indulat. S ezt a kellemes érzést a szegény emberek monopolizálják. Ha az ambíció a magasabb szférákba kerül, ott már elfajul nagyravágyássá. Olyan, mint a retek: lapályon termesztve édes ízű, hegyvidéken elültetve keserű, mint a torma."

/Jókai Mór/

Twisk 2010.07.25. 20:28:40

"Az igazi értelmiségi sose játszik a néppel, sose törleszkedik hozzá. Komolyan beszél a néppel, mint tulajdon magával, mivelhogy ő maga is a nép."

(Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko)

adamantium 2010.07.25. 20:37:21

mi lett itt irodalmi szakkör??? kérem szépen szidni egymást de gyorsan :)
@mothe: a probléma ott van, hogy ez egy elméleti séma, aki havi 1,5 milliót keres könnyen lehet, hogy nem tér vissza, ha meg igen akkor a havi egy hét nehezen megoldható
@fuzzykinkyfunk: hát bizony, vagy pénz vagy pihenés, vagy a kettő együtt külföldön

Twisk 2010.07.25. 20:41:08

@adamantium:

"Mindenfajta projekció elhomályosítja az embertársainkról alkotott képet, eltorzítja az objektivitást és ezáltal megfoszt bennünket a valódi kapcsolatok minden lehetőségétől."

Carl Gustav Jung

u.i. Rád egyébként is neheztelek, kérdeztelek a minap, azt írtad válaszolsz és nem tetted....:(

fuzzykinkyfunk 2010.07.25. 20:47:22

@adamantium: ha érdemben nincs mit hozzátenni, akkor lehet idézgetni (jó az) :D. Amúgy nyilván ez nem egy irodalmi kupaktanács.
Szinte kezdettől fogva követem a blogot. A probléma ugyanaz, százszor megmagyarázva sem érthető sok embernek (overflow error), igen mély tisztelet a - remélem többség- kivételnek.

szabidoki 2010.07.25. 20:51:37

@Twisk: humorérzéked sincs...
Mondjuk látom legalább az idézetgyűjteményed megvan...
@NemesekErnyo: mothe bölcs ötlete volt, hogy legyen "kis zöld pirula", meg "nagy kék bogyó", tőle kérdezd, hogy meg van-e elégedve :)
@mothe: absztrakciós képesség zéró... Ja, hogy latinul van, ezért nincs neked olyan? :)

Twisk 2010.07.25. 20:54:48

@szabidoki:
Cserébe nem szaladok apuért ha bántanak.

mothe 2010.07.25. 20:58:13

@szabidoki: hát ez elég gyenge volt, gyugyesz. :)

Twisk 2010.07.25. 21:01:00

@fuzzykinkyfunk:

Többen nem értenek a hajuknál fogva iderángatott magyarázatokkal, DE.
Van aki:

- Meghátrál az itt jelenlévő arroganciától,
- Nem meri elmondani az őszinte gondolatait,
- Fél, h. mi lesz ha szembeszáll a "Nagy Fehér Gyógyítókkal",
- Nem ér neki annyit ez az egész téma, h. egy betűt is vitázzon rajta.

Csak egy halk-csendes kérdés: van pár kommentelő, aki bevágódik ide, jól elhajtja az orvosokat az összes melegebb éghajlatra (válogatott ajánlások mentén), és javasolja, h. ki milyen módon érjen az élete végére.
Nos. Őket miért nem meri piszkálni senki? :)
Miért csak azok az áldozatok, akik kitartanak és próbálnak érdemben kommunikálni? No, miért?

fuzzykinkyfunk 2010.07.25. 21:08:21

@Twisk: Bár a fele teljesen zagyva amit írsz, de megpróbálok válaszolni mind a három kérdőjeles mondatodra.
1. A trollokat nem etetjük.
2. Értelmezés alatt, addig a válasz : 42.
3. Lásd 2.pont.

mothe 2010.07.25. 21:10:55

@fuzzykinkyfunk: elég l'art pour l'art dolog csak azért írni, hogy írhass valamit, miközben a világon semmit sem mondasz. és olvasni sem szórakoztató.

Twisk 2010.07.25. 21:13:49

@fuzzykinkyfunk:
Ez a néhány szó iskolapéldája az általam említett itt jelenlévő arroganciának.
Az intellektuális megfélemlítés kétélű fegyver. És nem is mindíg hatékony.
Ha nem érted amit írok, kérdezek, az csak 50%-ban az én hibám. A másik fele nálad van.

szabidoki 2010.07.25. 21:15:09

@Twisk: ez igazán dicséretes, de mi közöm hozzá?
@mothe: hát igen, még viccnek is gyenge vagy...

NemesekErnyo 2010.07.25. 21:17:04

@szabidoki: Nem tudom, hogy kinek volt az ötlete, de kb. erre van igény, szellemi kapacitás. Tényleg váltani kellene ebbe az irányba, még agyalok az illetékes személyén :)

Twisk 2010.07.25. 21:19:56

@szabidoki:

"Nemrég orvosok előtt beszélten. Valamivel korábban érkeztem a rendezvényre, és hallottam, amint egy idős orvos tanácsokat ad fiatal kollégáinak. Egy gondolata különösen megragadta a figyelmemet: „Függetlenül attól Uraim - mondta nyomatékkal -, mennyire felkészültek szakmailag, sosem lesznek jó orvosok, ha nem él önökben őszinte érdeklődés a betegeik iránt. Ám az érdeklődés önmagában kevés. Ki is kell azt mutatniuk! A betegeknek látniuk kell, hogy Önök számára valóban nem közömbös a sorsuk. A legtöbbjüket a természet önök nélkül is meggyógyítja - hacsak nem írnak fel valamit, ami megakadályozza ezt. Ám, ha állandóan érdeklődnek a hogylétük iránt, és ők látják, hogy ez az érdeklődés őszinte, a Teremtő sem tudná bebizonyítani nekik, hogy nem önöknek köszönhetik a gyógyulásukat.”
(Cavett Robert)

fuzzykinkyfunk 2010.07.25. 21:29:13

@mothe: Nem muszáj olvasnod, gördítsd tovább. Ez nem egy szórakoztató blog. Lehetőség szerint szórakozz máshol, vagy ha csak ez van akkor szkúzi.
@Twisk: Itt most egy intellektuális, arroganciával fűtött megfélemlítés következik:

Na ugye? :D

szabidoki 2010.07.25. 21:29:42

@Twisk: érdekes, azt nem mondta az idős kolléga a fiataloknak, hogy mindezt éhbérért tegyék, 32 órás műszakokban? De fura, hogy épp ezek maradtak ki...

Twisk 2010.07.25. 21:30:46

Összefoglalva:

1. Aki idejön és beszól, az troll.
2. Aki itt marad és nem orvos, az nem kell.
3. A vitához érdemben csak az orvosok tudnak hozzászólni.

Megnéztem a blogszabályzatot, de sehol nem írták, h. csak az írhat, aki orvosira járt valaha is.
De ha így van..... Miért nem zárják le ezt a blogot és beszélgetnek egymással az egészségügyisek?
Másodlagos opcióként esetleg az, aki minden szavukkal, lélegzetükkel egyetért. Végül is...... Elég érdekes lenne. Simán megérne egy misét.
Csak akkor meg minek van????

Mottó:

" Írd meg nekünk és küzdjünk a nyilvánosság erejével egy jobb egészségügyi ellátórendszerért!"

Ahha.

Twisk 2010.07.25. 21:34:04

@fuzzykinkyfunk: Jujjjj......
Most aztán annyira félek, h. de nagyon.
De egy próbát megért. :)

@szabidoki: Nézz be a zsebedbe, hátha jobb kedved lesz, Micimacsó.:)

mothe 2010.07.25. 22:10:31

@szabidoki: brillírozol, szívem? :)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.25. 22:15:18

@Twisk: és többek:

Néhány éve bevetették ezt a "majd az afgán meg mongol orvosok jönnek" hazugságot, ti meg megettétek.

Akinek van egy EU-ban elfogadott diplomája, az nem 100 ezerért fog itt dolgozni, hanem nyugatabbra 900 ezerért. Mert őt nem köti ide semmi.

Hogy ezt nem lehet ésszel felérni, számomra rejtély.

mothe 2010.07.25. 22:21:04

@radiologus.hu:

„Akinek van egy EU-ban elfogadott diplomája, az nem 100 ezerért fog itt dolgozni, hanem nyugatabbra 900 ezerért. Mert őt nem köti ide semmi.”

ezek szerint a magyar orvosoknak nincs az EU-ban elfogadott diplomájuk?

szabidoki 2010.07.25. 22:32:05

@mothe: van, és sokan mennek is nyugatra. Radiológus arra gondolt, hogy aki bantusztánból jönne ide, az inkább angliába megy, mert ott jóval jobb a fizetés, a nyelv meg lényegesen könnyebb. De ez körülbelül százszor el lett már magyarázva...

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.25. 22:48:50

@mothe:

A magyart sok minden köti ide.

A vietnámit nem.

sunwind 2010.07.25. 23:00:22

Miért kell ezt? :-(

Szerintem eléggé világos, hogy az az ember, aki túlhajtott, fáradt, az őt körülvevő balkáni viszonyok miatt meglehetősen elkeseredett, az kevésbé tud koncentráltan dolgozni és embertársaira odafigyelni, mint kipihent, nyugodt körülmények között, anyagi és egzisztenciális megbecsültségben élő társai.
Mit nem lehet ezen felfogni?

Szégyen az, amilyen körülmények között, amilyen tárgyi és emberi feltételek mellett, anyagi és erkölcsi megbecsültség nélkül dolgoznak ma Mo-on azok az emberek, akik a sztem legfontosabb munkákat végzik - egészségügyi dolgozók, tanárok, rendőrök, stb.

És igen, ezen szakmák gyakorlói közül az egészségügyiek azok, akik sokkal inkább képesek nálunk szerencsésebb országokban munkát találni. El is mennek, el is fognak menni, ha nem változik a helyzet. Ennek megfelelően Mo-on orvos és nővér keletkezik. Már most az van és egyre inkább az lesz.

Egyszerűen nem értem, hogy az acsarkodás helyett miért nem a megoldást keresitek inkább - együtt, orvosok és betegek, vagy leendő betegek. Arra a kérdésre kellene inkább megtalálni a választ, hogy mit lehetne tenni azért, hogy ez a nagyon szomorú helyzet változzon.

Hogy megbecsültebben, nyugodtan, normális körülmények között dolgozhassanak azok, akiknek ez a hivatásuk és hogy az éppen beteggé váló honfitársaink pedig normális színvonalú ellátáshoz juthassanak a nem kevés befizetett adóforintjaikért cserébe.

sunwind 2010.07.25. 23:03:08

@sunwind:
Bocsánat, késő van már..

Így akartam volna:
"És igen, ezen szakmák gyakorlói közül az egészségügyiek azok, akik leginkább képesek nálunk szerencsésebb országokban munkát találni. El is mennek, el is fognak menni, ha nem változik a helyzet. Ennek megfelelően Mo-on orvos és nővérhiány keletkezik."

Irise 2010.07.26. 00:50:47

@Twisk: 2010.07.25. 19:28:50

"Angliából hová lettek az orvosok? És onnan hová lesznek? Jól hangzik ez az egész elvándorlósdi, de korlátlan mennyiségű orvos oda sem kell. És majd jönnek ide is. Jönnek afrikaiak, kínaiak, olyanok, akikben még van alázat - nem a betegek!!! - hanem a munka iránt. Ők se hülyék, 12 év tanulás után pont annyit fognak tudni, mint a szabi féle suhancok. "

Megdöbbentem a mai vita elolvasása után.
Csak hogy tudd:
Angliában egy elég nagy forgalmú sürgősségin dolgozom, konkrétan most ügyeletvezető voltam. Volt ma egy problémás betegem. Az elmúlt 10 napban legalább 5 orvos látta,mire hozzám került. Félrekezelték, a beteg állapota romlott. Én is megakadtam. Felhívtam ezt a "szabi féle suhancot" (Szabidokit)tanácsért. Röviden: tudta azt,amit mi mindannyian nem, simán diagnosztizálta és ezzel megmentette a beteget.
Hogy te mennyire el vagy tájolva azt illetően,hogy 12 év tanulás után tudna-e valaki annyit,mint Szabidoki.
Inkább a két kezeteket össze kellene tennetek,hogy az ilyen orvosok otthon maradjanak, nem boldogan mosolyogni,hogy nem baj,majd jönnek a bantuk..
Méghogy Szabi féle suhanc..

Irise 2010.07.26. 00:56:12

Hihetetlen,hogy az emberi korlátoltság mire képes. Hihetetlen ez a blog.
Hogy lehet empátiát követelni?

Mi zajlik itt?
Fáradt vagy? Kevés a fizetésed? Kihasználnak?
SZARUNK BELE!
Te legyél empatikus,mert ezt követeljük. És nem segítünk neked semmit.

Ez lehetne a magyar társadalom mottója.

Mert nemcsak az orvosokra, bárkinek a problémájára ívesen tesz.

Twisk 2010.07.26. 11:46:46

@Irise: Ez nem az én problémám. Ez a tiéd és a kollégáidé. Te tartozol neki, én nem.
Tőlem azt kapja, amit nálam kiérdemelt. Te szakemberként nézel rá, én egy toporzékoló kisgyerekként. Neked bizonyított, nekem nem. Ennyi Irise. Én sem szabom meg, h. kivel hogyan beszélj.

A bantuk is emberek. Tudom nehéz ezt elfogadni, de azok. És ha kell, hát jöjjenek és törjék meg a tabukat.

Twisk 2010.07.26. 11:46:47

@Irise: Ez nem az én problémám. Ez a tiéd és a kollégáidé. Te tartozol neki, én nem.
Tőlem azt kapja, amit nálam kiérdemelt. Te szakemberként nézel rá, én egy toporzékoló kisgyerekként. Neked bizonyított, nekem nem. Ennyi Irise. Én sem szabom meg, h. kivel hogyan beszélj.

A bantuk is emberek. Tudom nehéz ezt elfogadni, de azok. És ha kell, hát jöjjenek és törjék meg a tabukat.

Twisk 2010.07.26. 12:06:22

@Irise: Egyszer majd eljön az idő, amikor gyermeked lesz. Kérlek ne csodálkozz, ha a tanító felpofozza. Ugyanis keveset keres és túlhajszolt. Eljön majd az idő, amikor bemész egy üzletbe és rádborítják a tejet. Ne csodálkozz, keveset kkeresnek és túlhajszoltak. Eljön majd az idő, amikor nem viszik el a szemetedet, hanem az ajtód elé borítják.... Kevés pénz, sok meló. Ez nem érv és nem indok. Tény, de nem elég arra, h. embertelenné váljon minden és mindenki.

Legközelebb mielőtt megítélsz valakit, tégy egy próbát. Olvasd el figyelmesen az előzmányeit is, és gondold végig, h. te ezekre mit léptél volna. Csak egy játék erejéig, ne tovább.

Twisk 2010.07.26. 12:13:32

@radiologus.hu: Mit nem lehet azon megérteni, h. az emberek betegek, félnek, fájnak? Mit nem lehet azon megérteni, h. azok is szenvednek, akik fizetnek? Mit nem lehet azon megérteni, h. ettől csak nő az elégedetlenség?

Ha soha többé nem írok, a betegek elégedettek lesznek?
Mit nem lehet megérteni azon, h. hiába próbáljátok akár hármassával is magasztalni önmagatokat, nem ettől fogtok az emberek szemében megnőni?
Maradjatok itt, ti orvosok és dícsérjétek egymást. Tényleg. Ez megold mindent.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.26. 14:26:11

@Twisk:

???

Nem arra válaszoltál, amit írtam neked.

Egyébként megértem én az embereket, az a mesterségem, hogy megértsem őket.

Az elégedetlenség az én pácienseim körében nem nő, hanem csökken.

Attól meg nem fog csökkenni az elégedetlenség, hogy átlátszó hülye hazugságokkal tömik (tömitek) az emberek fejét.

nextdoor · http://www.lelenc.hu 2010.07.26. 19:26:10

Valószínűleg nem leszek népszerű, de a post címével rögvest vitába szállok. Itthon is van jó orvos, jó kórház.
2009 decemberében az Országos Gerincgyógyászati Központban végeztek idegfelszabadító és 4 csigolyát rögzítő műtétet.
A szobák két- vagy háromágyasak. Az ágyak modern ágyak, emelhető a fejrész, lábrész. Számos szobához fürdő is tartozik.
A műtét előtt az operáló és az anesztes is hosszan beszélt velem a műtétről, a műtét előtti délután pedig a betegtájékoztató szolgálat szakembere is bejött, kérdezvén, mindent tudok-e, mondjon-e bármit még. Tájékoztató kiadványt is kaptam, amelyben nagyon részletesen olvashattam a műtétről, ábrákkal illusztráltan ismerhettem meg az eljárást.
Részletesen beszámoltak a kockázatokról, azok kezeléséről.
A műtét előtti napon a gyógytornász is bejött és megígérte, a műtét másnapján segít felkelni - úgy is lett, reggel 8-kor ott is volt, segített, két napra rá pedig járókeret nélkül tudtam mozogni.
A műtét előtti kivizsgálás, az időpont kitűzése is rugalmasan, és meglepően gyorsan történt (nov. közepén jelentkeztem az Intézetben, december első hetében már operáltak is).
A postop. fájdalomcsillapításra különös figyelmet fordítottak - a műtétem napján ugyan nem az intenzívre vagy megfigyelőbe kerülhettem, mégis mindig ott voltak az ápolónők, végtelen kedvességgel, segítőkészséggel, kérés nélkül is folyamatosan infúzióban adagolták a fájdalomcsillapítót.
A műtét másnapjától kezdődően naponta legalább 4 alkalommal megkérdezték, nincs-e szükségem az egyébként gyógyszertartómba helyezett fájdalomcsillapítón túli adagra.
Az ágyneműt naponta cserélték.
Én egy fegyelmezett és könnyen gyógyuló beteg vagyok, és nincsenek/nem voltak rossz tapasztalataim, mégis szorongtam kicsit.
A kórház minden dolgozójának nyugalma, kedvessége, empátiája okán még egy ilyen nagy műtét sem hagyott rossz emléket bennem.
Itthon is van jó orvos, jó kórház.
/Senki nem várt el hálapénzt, senkinek nem adtam előre egy vasat sem, protekcióm sem volt/
Üdv
Tenner Anna
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása