Egészséges vakbelet távolítottak el

2010.07.20. 06:00

 

Az én történetemben nem lesz szó szörnyű kórházi állapotokról, arrogáns kórházi személyzetről, de még hálapénzről sem – egészen egyszerűen félrekezeltek, pontosabban „félreműtöttek”.


Történetem úgy pár hónapja kezdődött, amikor is egy szombat éjjel alhasi fájdalmakkal és lázzal utalt be az ügyelet a sürgősségire. Ott reggelig különféle vizsgálatokat végeztek el rajtam, köztük hasi és nőgyógyászi ultrahangot is. Mindkettőn látszott a jobb petefészkem környékén egy „képlet”, amelyet mindkét ultrahangon petefészekcisztának diagnosztizáltak, ami nem igényel akut ellátást. A sebészeten úgy vélték, hogy a vérképem és a tüneteim alapján akár vakbélgyulladásom is lehet, ami mielőbbi műtétet indokol. Elmondták, hogy nem biztos, hogy vakbél, de sokkal kisebb a műtéti kockázat, mint egy esetlegesen bent hagyott, perforáló vakbélé. Én ennek tudatában beleegyeztem a műtétbe, amelyet még azon a napon el is végeztek. Az operációt egy rezidens végezte, egy sebész szakorvos jelenlétében – utóbbi még a műtét előtt, az előkészítőben megjegyezte nekem, hogy reméli, hogy nem mégiscsak nőgyógyászati eredetű a problémám…


Az operáció után a sebész (rezindens) tájékoztatott, hogy egészséges féregnyúlványt távolítottak el, de a belső szerveimet – konkrétan említette a petevezetőt és a vékonybelet – tapintással átvizsgálták, és komoly problémát nem találtak. Ellenben néhány gyulladt hasi nyirokcsomóra akadtak, ami fertőzésre utal. Kérdeztem, hogy kapok-e erre antibiotikumot, de közölte, hogy ez vírusfertőzés, nem szükséges kezelni, majd elmúlik.


Nos, nem múlt el. A fertőzés a csípőízületemet is érintette, ugyanis nagyon durva fájdalmaim voltak, még mielőtt a kórházat elhagytam volna, de az orvosok nem tulajdonítottak neki jelentőséget, kaptam egy injekciót és kész. A következő napokban igen erős hasi és csípő-deréktáji fájdalmaim voltak, de nem tudtam, hogy ez most a műtétnek, vagy fertőzésnek tudható-e be. A háziorvossal mindenesetre írattam még fel fájdalomcsillapító-gyulladáscsökkentő hatású gyógyszert. (Egyéb kezelés hiányában nagyjából egy hónapig folyamatosan szedtem, mivel gyógyszer nélkül elviselhetetlen fájdalmam és folyamatos hőemelkedésem volt.)


Időközben újabb tünet jelentkezett, igen csúnya és nagy mennyiségű hüvelyi folyás formájában, ezzel megkerestem a nőgyógyászomat, akihez már több mint egy évtizede járok. Vittem az összes leletet, beleértve a „cisztáról” szóló ultrahang-leleteket is. Ő is végzett uh-vizsgálatot, és közölte, hogy az bizony nem ciszta, nem is a petefészken van, sőt, nem is nőgyógyászati területen, ezért ő azt javasolja, hogy mielőbb menjek vissza a sebészetre az általa adott lelettel és uh-képekkel. (A folyásra kaptam helyi antibiotikumos kezelést, ami használt is.)

Még aznap visszamentem a sebészetre, ahol a nőgyógyászati ultrahangot nem fogadták el, hasi uh-ra küldtek. Ott megint csak petefészekcisztának diagnosztizálták a „képletet”, hiába mondtam, hogy a nőgyógyász szerint nem az…


Nos, a következő egy hónapot nem írom le részletesen, mert igen hosszú lenne. Röviden annyit, hogy elmentem egy magánrendelőbe újabb hasi uh-ra, ahol a nőgyógyászom véleményét erősítették meg. Készült ezután még több ultrahang és egy hasi CT, amelyek alapján egyértelművé vált, hogy valóban nem petefészekcisztáról van szó, bár senki nem tudta, hogy mégis akkor mi az. A nőgyógyászom, annak ellenére, hogy nem volt biztos abban, hogy nőgyógyászati jellegű a problémám, mindenben partner volt, vizsgálatokra utalt, konzultált az engem operáló sebészekkel, megmutatott több kollégájának is. Egyiküknek volt is egy „tippje”, ami aztán helytállónak bizonyult: úgy vélte, hogy a petevezetőn van a „képlet”, bár igen szokatlan helyen – ennek oka később derült csak ki.


A nőgyógyászom a pontos diagnózis és a megoldás érdekében laparoszkópiát javasolt, amit a korábbi vakbélműtét miatt halasztani kellett, lévén a hastükrözéshez használt gáz által okozott túlnyomást nem biztos, hogy a friss műtéti heg elbírta volna. Addig is kaptam – végre – antibiotikumot, ami csodák csodája, használt! Megszűntek az erős fájdalmaim, lement a hőm, és a műtét előtti utolsó ultrahang alapján a „képlet” mérete már nagyjából a felére csökkent. Ennek ellenére a nőgyógyászom továbbra is a laparoszkópia elvégzését javasolta, hiszen még mindig nem tudták, hogy mi is van bennem pontosan, és a későbbiekben mit okozhat, ha bent hagyják.

Az operációra 5 héttel a vakbélműtét után került sor. A jobb petevezetőmön volt egy csomó, a hasfalamhoz tapadva, és amikor elkezdték lefejteni, genny szivárgott belőle. A nőgyógyászom elmondta, hogy ő még ilyet nem látott, hogy a hasfalhoz tapadt a petevezető, ezért is volt bizonytalan a diagnózisban, hiszen nem a nőgyógyászati területen volt. A petevezetőt eltávolították, a hasüreget alaposan átmosták; a bal oldali ivarszerveket pedig átnézték és rendben találták – ezúttal el is hiszem, hogy tényleg ellenőrizte az orvosom!


A problémám tehát 5 hét után oldódott meg. Ami azonban a lényeg: onnantól kezdve, hogy a nőgyógyászok „kézbe vették” az ügyemet, ketten is feltették azt a kérdést, hogy ha a vakbélműtét ELŐTT tudtak a nőgyógyászati problémámról (két friss uh-lelet alapján), ha ott voltam elaltatva, felnyitva, akkor a sebészek MIÉRT NEM HÍVTAK ODA EGY NŐGYÓGYÁSZT A MŰTŐBE??? Mivelhogy a nőgyógyászok szerint ez a „szokás”… Talán mert vasárnap volt? Talán mert – állításuk ellenére – mégsem tapintották át a petevezetőt? Gondolom, ha áttapintják, csak észrevették volna, hogy nincs a helyén, és be van gyulladva… A vágástól mindössze néhány centiméterre, a hasfalhoz tapadva, sebészeti területen OTT VOLT egy 4-5 centiméteres gennyes góc, és nem találták meg, helyette kivették az ép féregnyúlványt, vizsgálgatták a beleimet és a nyirokcsomóimat; majd vírusfertőzésnek ítélték a bakteriális eredetű gyulladást; és utólag hiába jeleztem, hogy továbbra is vannak problémáim, nem voltak hajlandók foglalkozni vele.


Nem értem, hogy az orvosok miért nem képesek belátni saját korlátaikat, és ha valamihez nem értenek, vagy bizonytalanok a diagnózisban, akkor miért nem kérnek konzultációt és további vizsgálatokat – ahogyan a nőgyógyászom tette. Szidhatnám persze az ügyeletes nőgyógyászt is, hiszen az ő diagnózisa (petefészekciszta) alapján nem vizsgálódtak a sebészek ezen a területen, de benne legalább volt annyi becsület, hogy kérte, nézessem meg a „cisztát” pár napon belül egy főorvossal is.


Én csak a sebészekre haragszom nagyon, hogy kitettek egy felesleges műtétnek, amibe ugyan beleegyeztem, tudván, hogy talán felesleges, de ha egy kicsit alaposabbak, akkor már réges-régen túl lettem volna az egészen, és nem kellett volna egy hónapig erős fájdalomcsillapítóval mérgeznem a szervezetem, nem kellett volna egy sor további vizsgálatot elvégeztetnem – egy részüket saját költségemre, másokat a tb terhére –, és megúsztam volna egy második műtétet.


A kórházat nem kívánom megnevezni, tekintve, hogy az ellátás többi részével maradéktalanul meg voltam elégedve (az anesztéziától kezdve az ápoló személyzet hozzáállásáig), és ugyanennek a kórháznak a nőgyógyászati osztályán kaptam meg végül a szükséges kezelést, így magának a kórháznak nem szeretném rossz hírét kelteni! A nőgyógyászomról pedig csakis szuperlatívuszokban tudok beszélni!
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TamásD 2010.07.20. 06:57:56

Itt alapvetően egy dologban hibáztak a sebészek, ha tényleg megvolt a gennyes petevezeték/petefészek fertőzés a műtét idején, és tudott volt a cysta, akkor alaposabban kellett volna keresniük, ez tény.

A többi akármilyen furán is hangzik, tényleg így szokott történni.
Egy cysta általában nem okoz gyulladásos jeleket, és elég gyakori, tehát ha le is írja az UH, attól még nyugodtan lehet appendicitise a betegnek, nem szabad azt mondani, hogy biztos csak a cysta. Másrészt valóban, a sebészeti protokollban benne van, hogy appendicitis GYANÚJA esetén is operálni kell, azért amit mondtak neked. Ha negatív a vakbél, gyakran csak nyirokcsomó megnagyobbodást találunk, amit valóban általában vírusos bélfertőzés (gastoenteritis) okoz, persze hasonló tünetekkel jár, mint a vakbél, nincs vele teendő, ez benne van a pakliban.

És megjegyzés a blog szerkesztőinek: már megint a szenzációhajhászó főoldalas cím; a cikkírónak ha jól értelmezen nem a negatív vakbél kivétele fáj, hanem az elnézett diagnózis. Persze a látogatottságért mindent...

másikpista 2010.07.20. 08:36:10

@TamásD:
Egy dologgal kiegészíteném mert szintén lényeges: ha feltárják a vakbelet akkor azt ki is kell venni függetlenül attól hogy ép-e vagy sem. A blog címe tehát rossz irányba viszi a közgondolkodást azt sugallva mintha a vakbél kivétele volna a hiba és a megtartása a cél

mothe 2010.07.20. 08:42:13

Nem tudom, hogy megy ez egy kórházon belül, de mivel láttam már hierarchikusan működő szervezetet, könnyedén el tudom képzelni, hogy a többség egyszerűen presztizskérdést csinál abból, ha valamiben nem biztos, mert nem akar arcot veszteni.

Rotoxis 2010.07.20. 10:16:15

A poszt szólhatott volna így is:

"Képzeljétek! Egy rendkívül nehezen diagnosztizálható, nagyon ritka betegségből sikerült 6 hét alatt meggyógyulnom!"

Vagy így nem is lenne poszt?

Fekete Dália 2010.07.20. 10:39:55

Egy nőgyógyászt azért hívhattak volna a műtőbe.
Alhasi görcsökkel küszködő kolleganőnket kísérgettük egyszer vizsgálatra, ilyenkor nőknél össze-vissza küldözgetik az embert, mert nehezen tudják eldönteni, hogy nem nőgyógyászati jellegű-e a probléma.
A vége az lett a dolognak, hogy sebész tárta fel, de rögtön nőgyógyászt hívtak át hozzá, mert méhen kívüli terhessége volt, hangsúlyoznám az eset nem most történt, de látom, ez a küldözgetés megmaradt.Neki is kivették a vakbelét is, ha már arra jártak, legalább az nem okozhat többé problémát.

mothe 2010.07.20. 10:49:21

@Rotoxis: de, így is szólhatott volna, akkor is poszt volna.

csak akkor mit tanulnánk belőle? hogy igazából nem is gáz, ha valaki hanyagul végzi a munkáját, hiszen a posztoló végülis meggyógyult, bele se halt, a kis kellemetlenség meg bagatell?

Rotoxis 2010.07.20. 10:59:04

@mothe: A hanygag munkát mire alapozod? Képzeld el a következőt. A sebész csinál egy kb. 5 cm-es lyukat a hasfalon. Ezen keresztül bőven eléri a féregnyúlványt. Amit ezen keresztül lehetett, fölag azt a részt ahol az előzetes vizsgálatok a bajt sejtették kitapintották és nem találtak érdemlegeset. Mint kiderült, a baj nem is ott volt ahol vágtak. Ha nőgyógyászt hívnak, neki is csak ekkora vágás áll rendelkezésre, ő sem tudja végigtapintani az egész iravberendezést.
Ha felnyitják az egész hasüreget és a teljes tartalmát végignézik, már boncolásnak hívják.
A beteg előzetes beleegyezését adta egy vakbélműtét végrehajtásához, ahhoz azonban nem, hogy a hasát "tokától bokáig" felvágják. Mivel életveszélyről nem volt szó, így nem is lehetett volna felvágni. A későbbiekben sem vágták fel újra, laparaszkóppal bekukukcsáltak és megoldották.
Nem értek Veled egyet, hanyag munkavégzésről ebben az esetben szerintem nem volt szó a sebész részéről. Mint a posztoló leírta, a fél világ végigvizsgálta mire megtalták a baj okát.

Talán már bontottál csirkét. Így el tudod képzelni, hogy milyen lehete egy hasüreg. Abban kotorászni nem feltétlenül jó a betegnek, éppen ezért csak célirányosan érdemes behatolni.

Állítsuk meg a ......... 2010.07.20. 11:04:20

@Rotoxis:
Nem tudom mire alapozod az 5 cm-es vágást, nálunk két családtagnak volt vakbélműtétje, mindegyiknél min. 2X5 cm-es a heg, a fiamnál talán még annál is hosszabb.
Ilyenkor meg kell győződniük róla, hogy nincs-e egyéb gyulladás.

Rotoxis 2010.07.20. 11:07:59

@pcr: Talán majd jön ide sebész is és érthetőbben elmagyarázza. A bőrön látható heg nem tükrözi azt, hogy alatta a hasizmokat, a hasfalat milyen hosszban vágták át. Ráadásul azhogy az ember haskörfogata változik (nő), úgy a heg is nagyobbnak látszik a korábbi ténylegesnél.

Állítsuk meg a ......... 2010.07.20. 11:28:10

@Rotoxis:
No mondjuk kapásból elmondanám, hogy a fiam vakbele mire végre sebészkés alá került, annyira megnyúlt, hogy eltették üvegbe a féregnyúlványát, mert ilyet még nem láttak.
A sebészekkel nem is volt gondunk, csak az egészet megelőző tortúrával, épp perforálás közben érték tetten a vakbelét.

Nem nőtt a has körfogata egyik esetben sem, nem hízékony sem a fiam(felfelé nőtt), sem a férjem:)
A férjem esetében viszont volt egy kis gond a sebész hozzáállásával is, mert nem adtam neki előre borítékot, hát átpasszolta a műtétet.

P75 2010.07.20. 11:33:47

@Rotoxis: szerintem nem kell Neked leírnom, de ha nem biztosak abban, hogy mit fognak találni, akkor feltáró műtétet szoktak végezni, ami leggyakrabban bikini-vonalon ejtett 10 cm-es vágással vagy komolyabb/sürgősebb esetben kb 15-20 cm-es haránt metszéssel kezdődik. Ekkora vágásokon azért észre lehet venni dolgokat.
Az már zárójeles, hogy nem perforált vakbelet mostmár sok helyen laparoszkóppal vesznek ki, azon keresztül pedig alaposan körül tudnak nézni.

szabidoki 2010.07.20. 11:49:12

Hát, rosseb tudja. Azért elítélni a sebészeket, mert nem oldottak meg egy olyan nőgyógyászati problémát, amin a nőgyógyászok is hetekig tanakodtak, és végül egy tippjük bejött...
Könnyen lehet, hogy érezték egyébként áttapintáskor a tályogot, de mivel nem is gondoltak tályogra, megnagyobbodott nyirokcsomónak gondolták. Ez sajnos ilyen, a ritka betegségeket gyakran elég nehéz utolérni.
Hogy miért nem hívtak nőgyógyászt a műtőbe, azt nem tudom, de gondolom azt hihették, hogy megtalálták a problémát (vírusfertőzés).
@pcr: a heg mérete egyéni, sebésztől, helyzettől függ. Elvileg akkorát kell vágni, hogy kényelmesen lehessen dolgozni, arra a 10 cm-es vágás már bőven elég, de aki ügyes, vagy elszánt, 5 cm-es metszésből is meg tudja oldani. Nőknél persze mindenki igyekszik kicsit vágni az esztétikai szempontok miatt. Ja, és gyerekeknél valóban nő a heg is.

Állítsuk meg a ......... 2010.07.20. 11:59:31

@szabidoki:
Az én fiam hegmérete már akkor 15-20 cm-es volt kb..
Nem bikonovonalas heg volt , hanem felfelé húzódó, addig nem is láttam ilyen hosszú metszést egy vakbél miatt, de én ültem ott a folyosón és én izgultam végig, nem más, és a műtét igencsak elhúzódótt, az osztályon egyből infúzióra kötötték, antibiotikumos kezelést kapott végig.

Az ügyeletes sebész már akkor levetette az ambulancián a vért, és kért egy mellkas rtg-t, mert már akkor tudta, hogy műtét lesz a dologból, mielőtt UH-ra került volna(az meg ki sem mutatja a gyulladást).

Káin 2010.07.20. 12:00:29

@fehérzaj: Egy nőgyógyászt azért hívhattak volna a műtőbe.

Pontosan.

Dr.laikus PhD 2010.07.20. 12:04:58

@pcr:

Engem 1955-ben műtöttek, akkor sem volt már 10 cm-es a vágás.

A 60-as évektől él a minél rövidebbet vágjunk technika... :-)

orient 2010.07.20. 12:05:47

érdekes történet. El lehet kérni a szuper nőgyógyász kontaktját? Akár küldök privát elérhetőséget is.

Köszi.

Állítsuk meg a ......... 2010.07.20. 12:10:50

@Dr.laikus PhD:

Persze és így nem fedeztek fel sok olyan béltumort, és egyéb problémákat, amelyekbe sokan belehaltak.

Biztos már akkor laparoszkópos vót a műtét.
Eztet akkor rákosi bácsi találta ki?

orient 2010.07.20. 12:14:06

@Dr.laikus PhD: anyámat 1988ban műtötték vakbéllel és kb. 20 cm-s a vágása. MAi napig azt gondolják hogy császármetszés ha látják a strandon. Jó kis dokik vannak itthon. Ez olyan urban legend, hogy Magyarországon milyen szuper dokik vannak, mint hogy milyen szépek itt a nők. Azon is mindig röhögök. Mihez képest? Zambiához képest jók a dokik, és a nők is istennők, de szerintem az orvosok még Romániában is jobbak, nőkről nem is beszélve.

mothe 2010.07.20. 12:15:15

@Rotoxis: olvass figyelmesen.

„Kérdeztem, hogy kapok-e erre antibiotikumot, de közölte, hogy ez vírusfertőzés, nem szükséges kezelni, majd elmúlik. Nos, nem múlt el. A fertőzés a csípőízületemet is érintette, ugyanis nagyon durva fájdalmaim voltak, még mielőtt a kórházat elhagytam volna, de az orvosok nem tulajdonítottak neki jelentőséget, kaptam egy injekciót és kész”
„nőgyógyászom a pontos diagnózis és a megoldás érdekében laparoszkópiát javasolt, amit a korábbi vakbélműtét miatt halasztani kellett, lévén a hastükrözéshez használt gáz által okozott túlnyomást nem biztos, hogy a friss műtéti heg elbírta volna. Addig is kaptam – végre – antibiotikumot, ami csodák csodája, használt!”
„Az operáció után a sebész (rezindens) tájékoztatott, hogy egészséges féregnyúlványt távolítottak el, de a belső szerveimet – konkrétan említette a petevezetőt és a vékonybelet – tapintással átvizsgálták, és komoly problémát nem találtak.”
„A vágástól mindössze néhány centiméterre, a hasfalhoz tapadva, sebészeti területen OTT VOLT egy 4-5 centiméteres gennyes góc, és nem találták meg, helyette kivették az ép féregnyúlványt, vizsgálgatták a beleimet és a nyirokcsomóimat; majd vírusfertőzésnek ítélték a bakteriális eredetű gyulladást; és utólag hiába jeleztem, hogy továbbra is vannak problémáim, nem voltak hajlandók foglalkozni vele.”

ez pedig hanyag munka. talán húzd ki a fejed a homokból, amíg olvasol.

Dr.laikus PhD 2010.07.20. 12:17:17

@pcr:

Nem, de egy olyan kórházban ahová Rákosi bácsi elől bujtatták a legjobb orvosokat.

Így vették a vakbelem feleslegesen, mert kanyaróm volt.

Az, hogy mekkora a fiad vágása... Valahol írtad, hogy műtősnő volt a mamád, tudnod kell, hogy egy orvosi csodának számító szuper óriás féregnyúlvány miatt kellett nagyot vágni.

Ez a blog most tényleg fika-mika.

Ilyen van, hogy egy egész klinika összefut és mégis kell egy év, mire kiderül egy baromi ritka betegség.

Itt nem ez volt.
Megoldódott.
Mem halt meg senki, mindenki úgy állt hozzá ahogy kell.
A frász, hogy lehetett volna rosszabb is?
Hát ezt az érzést a józan eszével az ember legyőzi.

P75 2010.07.20. 12:20:36

@Dr.laikus PhD: 95-ben vették ki a vakbelemet és 10 centis ferde vágásom lett, kapcsokkal zárva. Jól néz ki... :-(

P75 2010.07.20. 12:22:54

@Dr.laikus PhD: szerintem inkább azon hőbörgünk legtöbben, hogy miért kell két műtét ahhoz, hogy egy bajt orvosoljanak. Végülis tényleg nem halt meg, de most komolyan ez a színvonal? Nem halt bele, akkor minden rendben?

ke-cula 2010.07.20. 12:24:23

@Rotoxis: Nem lenne igaz, mert a nőgyógyásza egyből megmondta, hogy nem ciszta. A vakbelet meg kizárták. Utánna meg nemes egyszerűséggel baszták kiderítani mi a baj, szartak rá. Azért orvos, hogy meggyógyítsa a beteg, derítse ki mi a baj. Nem is akarták kideríteni ez a baj.

Állítsuk meg a ......... 2010.07.20. 12:25:38

@Dr.laikus PhD:
Egy kanyarót hogyan lehet összekeverni egy vakbéllel?Ezek voltak akkoriban a szuper sebészek?

A ritka betegségeknek van külön arra specializálódott tanszéke.

Kis túlzással ez a műtét kb. olyan volt mint a Dr. House-ban, amikor a beteget, a szteroidos kezelés, meg sok egyéb fájdalmas beavatkozás után még meglékelik feleslegesen.

szabidoki 2010.07.20. 12:28:08

Nem szorosan a mai poszthoz, de úgy általában ideillik az, amit giulio blogján (giulio.freeblog.hu/) találtam:
"nyomtassunk egy papírpénzt Hippokratész képével, és legyen egy ilyen bankó értéke ezer ESKÜ.

Menjünk be a plázába vegyünk ezt- azt, és a pénztárnál próbáljunk meg ezzel fizetni. Amit majd ott mondanak erre, azt küldjük el az okosoknak, akik piaci versenyről, teljesítményről beszélnek, csak pénzről nem."

Állítsuk meg a ......... 2010.07.20. 12:28:08

@Dr.laikus PhD:
Amúgy elárulhatnád nekem mi a titka annak, hogy valaki annyira természetesnek veszi az élet történéseit, mint Te?
Hogyan lehet ennyire nyugodtan szemlélődni a világban?

LustaDick 2010.07.20. 12:36:11

@fehérzaj: "Neki is kivették a vakbelét is, ha már arra jártak, legalább az nem okozhat többé problémát. "

Való igaz, de sokkal fontosabb érv, hogy a heg "egyezményes jel". Azaz, ha valakinek vakbélműtéti jellegű hege van, akkor azt feltételezik róla, hogy el is távolították azt, és nem gyanakodnak pl. perforált vakbélre. (előfordulhat, hogy maga a beteg épp olyan állapotban van, hogy nem tud nyilatkozni, kivették-e vagy sem)
Ezért szokták kivenni akkor is, ha egészséges, és akkor is, ha a környékén zajló műtét van.

kendike 2010.07.20. 12:46:32

Érdekes történet, ahogy az egészségügy is érdekes.

epres négercsók 2010.07.20. 12:47:32

A vakbél részéhez megjegyezném, hogy ha az ember bemegy alhasi görcsökkel az orvoshoz, akkor rögtön vakbélre gyanakodnak. Én már legalább ötször kötöttem ki az ügyeleten vakbélgyanúval, de aztán hol nyirokcsomógyuszi, hol vesekő, de soha nem volt vakbélgyulladásom. Ennek ellenére soha nem ajánlották fel, hogy kiveszik az egészséges!! vakbelemet. Mondjuk, ha felajánlják, akkor sem egyezem bele. Önszántamból nem fogom felvágatni a hasam (bár én úgy hallottam, hogy most már vágás nélkül vagy kisebb vágással is meg tudják oldani).
De a posztoló nyilván tudja, miért döntött úgy, ahogy.

Droidfigyelő (törölt) 2010.07.20. 12:49:37

@Rotoxis:
@szabidoki:

Ez biztosan így van, nem lehet egyszerű. Annyi a civilnek nem nagyon érthető rész, hogy mi a toszért nem hívtak oda egy nőgyógyászt. Aki nem biztos, hogy kiszúrja a problémát, mindenesetre mégis csak egy plusz véleményt, extra szaktudást adhat hozzá a műtéthez és az utókezeléshez.

A "csak 6 hét alatt megtalálták a ritka betegséget" felvetéshez egy másik megtörtént példa: 2009 október 20-án, a Delta 60-as járata, egy Boeing-767-es 195 emberrel a fedélzetén
nem a leszállópályára szállt le Atlantában, hanem a vele párhuzamos gurulóútra. Ami fele olyan széles, aminek kék fényei vannak a fehér helyett, és ami közel van épületekhez, a terminálhoz, a beszállókapuk csöveihez, minden lófaszhoz. Ebben az esetben mi a hír? Az, hogy a pilóta szépen letette a gurulóútra a gépet, hurrá, vagy az, hogy jé, mellészálltál a pályának?

Droidfigyelő (törölt) 2010.07.20. 12:51:07

@szabidoki:

"Nem szorosan a mai poszthoz, de úgy általában ideillik az, amit giulio blogján (giulio.freeblog.hu/) találtam:
"nyomtassunk egy papírpénzt Hippokratész képével, és legyen egy ilyen bankó értéke ezer ESKÜ.

Menjünk be a plázába vegyünk ezt- azt, és a pénztárnál próbáljunk meg ezzel fizetni. Amit majd ott mondanak erre, azt küldjük el az okosoknak, akik piaci versenyről, teljesítményről beszélnek, csak pénzről nem."

Ezt már vártam, nem csalódtam.

Fekete Dália 2010.07.20. 12:51:20

@LustaDick:
Eddig Ok!
Csak nem kellett volna műteni.

Járt már valaki álláskeresőben úgy, hogy a felvételi elbeszélgetést levezető igazgatónak az volt a egyik fontos kérdése, hogy vakbelem ki vették-é?
A többi kérdést nem részletezném, mert az btk-ba ütközne.
Valószínű vakbelesként előnyt élveztem, mert engem vettek volna fel.

Dr.laikus PhD 2010.07.20. 12:51:26

@pcr:

Figyelj, ha valamit nem tudsz attól azért még az létezik.

Igen a megelőző tünetek alapján lehet, pláne, hogy volt már egyszer kanyaróm.

Nem volt műhiba, és pici vágásom volt és éterrel altattak és az anyukám fogta a fejem amikor hánytam és ő is ott feküdt vírusos tüdőgyulladással.:-))))
Véletlenül derült ki ez is, a rendelőben kaptunk egy tényleg téves vizelet leletet.

Ez így nem fair az orvosokkal szemben.
Megoldották két lépésben,
Valószínűleg másként nem lehet. Egy tályog tud furán viselkedni...

Persze ha neked nincs bizalmad az más.
Ettől a másét nem kell elvenni és főleg ott is hibát keresni ahol nincs.

dckntr 2010.07.20. 12:52:01

@pcr: "Egy kanyarót hogyan lehet összekeverni egy vakbéllel?Ezek voltak akkoriban a szuper sebészek?"

Könnyen, sajnos nincs ráírva a hasra nagy piros betűkkel hogy VAKBÉLGYULLADÁS.

Tapintással egyébként nem tudnak elkülöníteni egy cisztát egy tályogtól.

Ha tovább vágnak, hogy megnézzék, hogy van-e valami egyéb baj, és vakbélgyulladása van, akkor az a baj, ha nem (nem egyezett bele a beteg), akkor az a baj (-->praxis.blog.hu-->HENTESHENTESHENTESHENTES).

Több nőgyógyász több ultrahangos többfélét mondott, mert ritka dologról volt szó, nem szokványosról. A tünetek sem voltak egyértelműek. Ilyen esetben nem lehet könnyű megtalálni egyből, hogy mi a baj. Szerintem.

Mindenki egyből meg akar gyógyulni. Természetes. Néha nem megy. Nem mindig orvosi hiba. Szerintem.

Dr.laikus PhD 2010.07.20. 12:57:05

@pcr:

Tapasztaltam jó sokat.
Megoldani dúvadként semmit nem lehet.

Dühöngök én is, de aztán lépek hátra hármat, hogy lássam az egészet és ne vesszek el a részletekben.

Van egy értékrendem, azt igyekszem betartani.

Aztán az ember lányával megtörténik ez is az is, és annak az ellenkezője is.

Emlékezni.
Tanulni.
Ha dühös vagy az csak téged izgat, mást nem.

Hát így.....

Aztán szórakozásból, mert én még a sorok között tanultam olvasni, most a ferde manipulatív információk helyett keresem a valódit, hogy ne legyek dühös.

Hát így is... :-)))))

szabidoki 2010.07.20. 13:35:12

@Droidfigyelő: tudom, pénzéhes vagyok :)
Azt meg már leírtam, hogy szerintem miért nem hívtak nőgyógyászt a műtőbe.

P75 2010.07.20. 13:49:51

@epres négercsók: nem arról van szó, hogy felajánlják, hogy csak ezért felvágnak, hanem arról, hogy felvágtak vakbél-gyanúval, látnak egy egészséges vakbelet, de hamár ott járnak, kiveszik.
Neked ha nem vették volna észre a veseköved (nem ritka) és nem múlik a görcs, bizony már kivették volna a vakbeledet :-)

Dr.laikus PhD 2010.07.20. 14:01:32

@pcr:

"A ritka betegségeknek van külön arra specializálódott tanszéke."

Honnan tudod, hogy ritka?

Az akkor derül ki általában, amikor végre van diagnózis.
Akkor meg már minek? :-)))))

Állítsuk meg a ......... 2010.07.20. 14:28:25

@Dr.laikus PhD:
Szabidoki írta, hogy ritka betegsége volt a levélírónak.
Annyira ritka nem lehetett, ha a nőgyógyász rájött.

Dr.laikus PhD 2010.07.20. 14:33:24

@pcr:

Hörrrrrrrrrr, nem jött rá, mert akkor meg is műtik.

Állítsuk meg a ......... 2010.07.20. 14:38:54

"Időközben újabb tünet jelentkezett, igen csúnya és nagy mennyiségű hüvelyi folyás formájában, ezzel megkerestem a nőgyógyászomat, akihez már több mint egy évtizede járok. Vittem az összes leletet, beleértve a „cisztáról” szóló ultrahang-leleteket is. Ő is végzett uh-vizsgálatot, és közölte, hogy az bizony nem ciszta, nem is a petefészken van, sőt, nem is nőgyógyászati területen, ezért ő azt javasolja, hogy mielőbb menjek vissza a sebészetre az általa adott lelettel és uh-képekkel"

Állítsuk meg a ......... 2010.07.20. 14:49:21

Egyébként a beteg, mikor aláírja a műtéti beleegyező nyilatkozatot, akkor mit is ír alá, és úgy általában egy tipikus vakbeles(hányással, lázal, alhasi görcsökkel)valójában átolvassa a nyilatkozatot, beszámítható állapotban van olyankor?

Velem legutóbb egy olyan nyilatkozatot írattak alá, amelyben szinte minden felelősséget magamra vállalok az
adott vizsgálattal kapcsolatban, ebben a vizsgálatban meg lehet halni(ritkán), továbbá több későbbi súlyos mellékhatása is lehet.

Dr.laikus PhD 2010.07.20. 14:51:44

@pcr:
Pisztoly a fejedhez, hogy írd alá?

Elmondják a kockázatokat, Te meg döntesz.

Haszna - ára. Ennyire egyszerű.

Állítsuk meg a ......... 2010.07.20. 14:56:37

@Dr.laikus PhD:

Úgy éreztem a halálos ítéletemet írom alá.
Úgy sugároztam pár napig, mint az atomfáklya, holott én 24 órás felezési időről tudtam, ezért mentem másnap emberek közé.
Végülis elvettem egy helyet egy rászorulótól, mert mivel ilyen beutalót kaptam, azt hittem tényleg nagy a baj.

szabidoki 2010.07.20. 15:00:33

@pcr: azt írtam, hogy ritka, nem azt, hogy soha nem látott. A nőgyógyász meg nem rájött, hanem volt egy tippje, ami szerencsére bejött.

Dr.laikus PhD 2010.07.20. 15:12:32

@pcr:

sugárzó vagy ám most is... :-D)

Állítsuk meg a ......... 2010.07.20. 15:16:35

@Dr.laikus PhD:
Köszi!
Szóval ha bebetonoznának az lenne a jó?:)

Dr.laikus PhD 2010.07.20. 15:19:32

@pcr:

Para..., para..., paranoia? :)

Állítsuk meg a ......... 2010.07.20. 15:27:41

@Dr.laikus PhD:
Hát persze.
Még a vizsgálat előtt gondoltam végrendelkezem, és utána leittam magam ( vettem magamnak egy drága amerikai colát), mit lehessen tudni, meddig élek még.:)))
Kész Csernobil.

adamantium 2010.07.20. 20:58:04

a véleményem az, hogy ha valakit vakbélgyulladás gyanúval megoperálunk és nincs semmi baja, a féregnyúlványt akkor is ki kell venni. az, hogy ez hogyan történik az már sebésze válogatja: lehet laparoszkóposan, lehet nyíltan. a nyíltat inkább preferálják mint a laparoszkóposat (amit egyébként csak válogatott esetekben lehet elvégezni). a metszés általában 4-5 cm, azonban ha a beteg későn jött és a féregnyúlvány a gyulladás miatt kitapadt mondjuk a májhoz akkor simán lehet 20-30 is. azt, hogy miért nem vették észre azt a képletet már más kérdés, lehet, hogy akkor még ciszta volt és később fertőződött felül, ezt az operáló orvosoktól kellene megkérdezzük (lehet, hogy látták, de petefészekcisztának véleményezték, és azt már előzőleg eldöntötték, hogy azt nem bántják, ezt már nem tudhatjuk) mindenesetre a hős nőgyógyász kolléga ha már egy petevezetékcisztára gondolt akkor miért nem operálta meg ő?
a műtőbe azért nem kell egyébként nőgyógyász mert a legkontárabb hasi sebész is többet tud hasban mint a nőgyógyászok 99%-a. csak azt kell megnézni hány nőgyógyász végez tumorsebészetet? mert a császár az nem az igazi nagy hasi sebészet.
az mindenesetre, hogy egy 5 cm-es gyanús, ismeretlen eredetű és atípusos helyen levő cisztózus elváltozás (melyről az első műtét során már kiderült, hogy nyirokcsomó megnagyobbodásokkal jár) feltárására laparoskópiát választottak az mindenesetre elgondolkodtató. nem tudom, hogy bátorságnak vagy balgaságnak nevezzem? mert ha mondjuk egy rosszindulatú, felülfertőződött císztadenóma lett volna nyirokcsomó áttétekkel akkor azt hogyan szedik ki laparoszkóppal?

Irise 2010.07.20. 21:23:43

Lehetne talán a pozitív oldaláról nézni a dolgokat.
Ritka betegségeket nehéz felismerni, sok orvos vizsgálta, sok konzílium történt.
Könnyen benézhették volna örökre. Szenvedhetett volna még hosszú ideig. Meghalhatott volna.
De megmentették. Megtalálták a bajt. Talán ez is lehetne egy hozzáállás.

adamantium 2010.07.20. 21:31:17

@Irise: ez nem az a blog, itt minden orvosi tevékenységet jellemzően hibaként állítanak be :D

trimalchio 2010.07.20. 21:37:05

@adamantium: Túl békés volt a mai kommentek hangulata? Muszáj volt a blogolókba egy kisebbet belerugni? Jobb lett?

adamantium 2010.07.20. 21:40:27

@trimalchio: fáj az igazság?én még itt egy levélírót sem láttam aki ócsárolt volna egy orvost majd amikor bebizonyították neki, hogy hát ez így van és nem igazán történt hiba, bocsánatot kért volna

trimalchio 2010.07.20. 21:49:06

@adamantium: Nekem nem fáj.
Orvost láttál-e, aki igazságtalanul bántott, alázott kommentelőt (pl. engem) és utána bocsánatot kért?
Én már többször írtam az igazságtalan általánosítás, orvosgyalázás, stb. ellen. Hány orvosi komment született, amely a betegek elleni általánosítások ellen lépett fel? Mikor egy orvos azt írta: "a bunkó nép", hányan mondtátok, hogy: nana? Mikor egy kollégád azt írta, hogy a betegek 98%-a képtelen megjegyezni, amit az orvos mond neki, hányan mondtátok, hogy hmmm, talán még sem kéne néhány millió embert lehülyézni. És folytathatnánk. Az én lelkiismeretem tiszta, egyetlen kommentet nem találsz, amiben sommásan, általánosítva szapulnám, szidnám az orvosokat.

adamantium 2010.07.20. 22:20:16

@trimalchio: messze nem te vagy itt a fő orvosellenes. nyilván egy ilyen blog indulatokat szül és általánosításokat. de mindenesetre cáfolj meg ha nem úgy van, de jellemzően ide laikus emberek mindennemű informálódás nélkül orvosgyalázó leveleket írnak (volt egy pár amelyik pozitív hangvételű volt, érdekes módon csak pár órát maradhattak legújabb blogként, még aznap kaptak egy negatív hangvételű ellenpéldát) az itt kommentelők jelentős része pedig ugyancsak mindennemű informálódás nélkül, sőt gyakran gondolkodás nélkül hitelt ad a leírtaknak, és ha valakinek kételye merül fel azt vehemensen támadják, rátéve még egy lapáttal. sokan az egyértelmű, bizonyítékokkal alátámasztott tényeket is semmibe veszik, a saját gyorstalpalón végzett orvosi egyértelműknek hisznek és arról másokat is meg kívánnak győzni. ráadásul despota sem siet gyakran moderálni legalább a megnyilvánulásaikat. ilyen stílusban a blog egy saját gonoszkodó, merő tudatlanságban és tévhitben élő embercsoport fröccsögésébe fog süllyedni, elijesztve minden értelmes embert innen.

trimalchio 2010.07.20. 22:53:28

@adamantium: "messze nem te vagy itt a fő orvosellenes."
Én egyáltalán nem vagyok orvosellenes. Ha úgy gondolod, hogy én bármilyen mértékben is orvosellenes vagyok, akkor nagyon megsértesz, mert bolondnak tartasz.

"mindenesetre cáfolj meg ha nem úgy van, de jellemzően ide laikus emberek mindennemű informálódás nélkül orvosgyalázó leveleket írnak"
Nem tudom megcáfolni, de megigérem, hogy kísérletet teszek rá. Megpróbálom megvizsgálni valóban jellemzően többségben vanak-e az orvosgyalázó hozzászólások. A posztokat is megnézem mennyire jellemző az orvosgyalázás.

Nem én vagyok, hanem én 2010.07.20. 23:31:02

@adamantium:
van igazsag abban, amit mondasz a cisztarol a nyirokcsomomegnagyobbodasrol meg a laparoszkopos beavatkozasrol. Az a helyzet, hogy a posztolo is leirja, hogy hetekig azert nem nyultak hozza az elso mutetet kovetoen, mert feltek attol, hogy a laparaszkopia soran a friss heg nem birja a belulrol feszito gazok nyomasat. Na most, ha ez egy olyan allapot lett volna, ami eletet veszelyeztet, akkor nem vartak volna vele hetekig. Masodsorban ha tenylegesen elobb ki akartak volna deriteni, hogy mi az az atipusos helyen levo keplet, akkor siman adodott volna, hogy a korabbi muteti heget megbontva nyissak meg ujra a hasureget es ok talaljak meg kepletet.
Harmadsorban igazad van, ha csak a cisztat nezzuk, akkor lehetett volna rosszindulatu cisztozus tumor is nyirokcsomoattetekkel. A laz is lehetett volna ennek vagy a felulfertozodesnek a tunete. Bar inkabb az utobbie, mert antibiotikumra ugye oldodott a dolog. Viszont a beteg eletkora, egyeb panaszainak a hianya inkabb megis a talyog iranyaba visz, mint tunoreba. Mar csak azert is, mert ha a tunetek leggyakoribb oka feregnyulvany-gyulladas, a masodik leggyakoribb mondjuk a petefeszekgyulladas, akkor a talan a legritkabb a rosszindulatu cisztozus adenocarcinoma.

Nem én vagyok, hanem én 2010.07.20. 23:38:58

@miklos.rabai:
es ugye gyakorisagi sorrendben gondolkodik az orvos... persze lehetett volna az a keplet egy tumor is, de szerencsere nem az volt.

bakela 2010.07.21. 00:00:31

1)Ma a vakbélműtétbe qrva nehezen lehet belehalni, nagyon kell akarni /pl: előre hangoztatni, hogy semmi parát nem fizetek utólag sem, nővéreket ribancozni, pedigénfizetematééébééézni, körbeszarni az összes WC-t, több magántanárt végiglátogatni/, az elnézett kilyukadt, diffúz peritonitisszel /hashártyagyulladással/, generalizált sepsissel /vérmérgezéssel/járó appendicitis halálozása sztem 25 % is lehet. Ezért, ha nem lehet kizárni, és a gyanú felmerül: KI KELL KAPNI. Eddig láttam appendectomiát, övsömörben, scarlátban, diverticulitisben, számtalant ureterkőben, és felső légúti hurutot követő hasi nyirokcsomó „gyulladásban” ,sima fing-görcsben stb stb.
2)Montam má' az eü- társadalom kapcsolata ma Madzsaristánban túl van azon a ponton /min 5-6 éve/ hogy konvencionális eszközökkel visszafordítható lenne. Radikális beavatkozás kell /vagy a spontán átalakulás megyen tovább, - aminek csak a csíráit látjátok még. Mindkét esetben ti /nem az eü/ fog qrva nagyot szívni, csak még nem hiszitek el, hogy ez lehetséges. Nem hisztek a saját csipás szemeteknek. Még 1x: pojint of nyet ritörn.
3)Megmosolyogtató, amikor píjécsdí mélyanalízisben arról beszél, hogy elfogyott a /z én/ levegőm. Nem: bespájzoltam jó néhány zsákkal a garázsban. Nektek fogy az ájer. Néhányan észreveszitek, sokan viszont már a széndioxid narkózis /vég előtti- ante finem/ állapotában posztolgattok. A madzsari döntő többsége viszont már a mélységi mámort élvezi. A magyar min. 80 % - feketemoly? /blackmolly/. Ráadásul ezen a blogon a sötétség még felülreprezentált is.
4)Olyan ez a blog, mint amikor tegnap fogmosás közben a tükörre tüsszentettem:
alul egy kis fehér hab, felette jó nagy zöld turha, és szép lassan csúszik lefele /azasszonymegordít/
5)Az olvasgatás viszont kifejezetten feldob, /csak ne venne igénybe ennyi időt/

Dr.laikus PhD 2010.07.21. 08:03:07

@bakela:

....Látom amint a vadállat közeledik felém, lábam remeg, szívem gyengében dobog, elsápadok, összeesem és elájulok, Úgy tűnik, semmi sem oly kevéssé megfelelő, mint ez a viselkedés, amely védtelenül kiszolgáltat a veszélynek. Ez azonban menekülési magatartás. Az ájulás itt menedék. De ne higgyük, hogy ez az én számára menedék, hogy magamat próbálom megmenteni, hogy megpróbálom nem látni a vadállatot. Nem hagytam el a nem-reflexív szintet: de mivel normális úton és determinista összefüggések láncolata révén képtelen voltam elkerülni a veszélyt, tagadtam azt. Meg akartam szüntetni. A küszöbönálló veszély motiválta a megsemmisítő szándékot, amely viszont mágikus magatartást vont maga után. És így ténylegesen meg is semmisítettem, annyira, amennyiben hatalmamban állt. Itt vannak a határai a világra való, mágikus ráhatásomnak: megszüntethetem mint a tudat tárgyát, de erre csak úgy vagyok képes, ha megszüntetem magát a tudatot.* Egyáltalán ne higgyük, hogy a félelem mint fiziológiai viselkedés puszta rendzavar volna. Azoknak a testi feltételeknek hirtelen megvalósítása, amelyek az ébrenlétről az álomba való átmenetet rendszerint kísérik.

*Vagy legalább is úgy, hogy módosítom: az ájulás egy álomtudatra, vagy "irrealizáló" tudatra.

Állítsuk meg a ......... 2010.07.21. 08:28:32

@bakela:
Neked fáj konkrétan, hogy én egyik vakbélműtétért sem fizettem parát?:))
Aki megteheti fizessen, de tőlem ne várja egyik orvos sem a hálapénzt, az orvosoknak fizet az eü, nem mi páciensek tehetünk róla, hogy nem milliókat.
Sajnálom nagyon, de nekem sem fizet senki parát.
Ha valóban igazi orvos lennél, akkor nem ütnél itt meg állandóan ilyen alpári hangot.
Örülök, hogy túl messze vagy tőlem, és sohasem kerülhetsz velem kontaktusba.

Egy molyember.

mothe 2010.07.21. 09:17:36

tanulságos azért, hogy amikor adamantium nem tudja a kisebbségi komplexusát rajtam kitölteni, mert nem vagyok itt, akkor a többi orvos lesz buta és sötét. most pl. a nőgyógyászok. mert nem istencsászár sebészek.

a nap elején egy hozzászólásba másoltam néhány idézetet a posztból, és aláírtam, hogy ez bizony szerintem hanyag munka. egyelten orvos sem cáfolt meg. kényelmesen nem vettek róla tudomást.

ma is sokat tanultam az itt rejszoló orvosokról. tisztelet a kivételnek.

Fekete Dália 2010.07.21. 10:22:32

@Mária néni:

De akinek érteni kellenE a sebészeti műtéttanhoz, az meg nem ért a nőgyógyászathoz.
Felénk még a docensek sem szégyellnek pl. egy mellkassebészeti bevatkozáshoz,idegsebész segítségét kérni.
A sebész többre tartja magát a nőgyógyásznál, a radiológus a pulmonológusnál, jó hogy ennyire becsülik egymást az orvosok, mégis akkor mit várnak ezek a betegtől............

Mária néni 2010.07.21. 10:56:30

@fehérzaj:
Azt nem tudom megítélni, hogy ki-, milyen konzíliumot kér, de attól az adott esetleírásnál elég egyértelmű, hogy a páciens tubája a peritonisálás után tapadt a hashártya belső felületéhez, ahogy ez gyakorta előfordul. Ezt még a takarítónő is tudja egy sebészeti osztályon.

Ha valaki összeszed egy gennyes appendicitist, azért nem az orvosok a felelősek. Ha még ez valamilyen folyással is párosul, akkor talán a promiscuitást kellett volna visszavenni.

A szakirodalom szeint ugyanis "kötögetés közben nem lehet gennyes petevezetékgyulladást kapni"
:-)

Fekete Dália 2010.07.21. 11:01:40

@Mária néni:

Fikázod a posztolót?
Akkora baromságokat írogatsz.
Szerinted a HPV vírust is csak nemi úton lehet elékapni miii?

Ahogy elnézem te sem kötögetésből élsz.
Szanaszétszolizottszilikonosszőke:)))

Dr.laikus PhD 2010.07.21. 11:41:09

@fehérzaj:

Szerinted a HPV vírust is csak nemi úton lehet elékapni miii?

Még hogy?

Állítsuk meg a ......... 2010.07.21. 11:48:47

"HPV-nek több mint 100 változata van, ezek különböző elváltozásokat okozhatnak testszerte. A méhnyakrákot és a hegyesfüggölyt (condyloma acuminatum) szintén a HPV fertőzéssel hozzák összefüggésbe, de például a HPV egyik típusa hozza létre a lábon előforduló "tyúkszemet", egy másik változata pedig a kisgyermekek kezén gyakran előforduló ún.
futószemölcsöket okozza, a felső légúti garat - gégedaganatok egy részéért is a HPV-t okolják. A női nemi szerveket megtámadó HPV-t általában nemi úton lehet elkapni."

Általában.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.21. 11:59:15

@fehérzaj:

Ki-ki a maga szakterületén legyen profi, és ne ártsa magát a másik dolgába.
Nem "többre tartás".

Ha asztalos kell, nem a villanyszerelőt hívom.

Ennyi.

Fekete Dália 2010.07.21. 13:19:37

@radiologus.hu:

Elég baj az ha a kollegák kivagyiságból nem konzultálnak egymással.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.07.21. 16:34:25

@fehérzaj:

Azt hiszem, nem érted a dolgot.

Ha már építőipari hasonlat: új háznál az épületgépészeti dolgokat kb. együtt kell, hogy megcsinálja a gázos, a vizes meg a villanyos (ugye általában kb. egy területre koncentrálódnak ezek a dolgok).

De a villanyos nem kezd el gázt szerelni, a vizes meg elektromos dolgokat.

A kompetencia és annak korlátai.

Mária néni 2010.07.21. 17:25:40

@fehérzaj:
"Fikázod a posztolót?"
Akármit is jelent a fikázás, a posztoló ostobaságokat ír.

"Akkora baromságokat írogatsz."
Nem tehetek arról, hogy tudatlan vagy és nem érted amit írok. Azért még nem fogom lebutítani a te szintedre.

"Szerinted a HPV vírust is csak nemi úton lehet elékapni miii?"
Meglepne, ha egy purulens adnexitist HPV-infectió okozott volna, de ez nem a te szinted, ne foglalkozz vele.

"Ahogy elnézem te sem kötögetésből élsz.
Szanaszétszolizottszilikonosszőke:)))"
Én osztom a tavaly a lancet-ben megjelent cikk szerzőinek a véleményét, miszerint a szolárium rákkeltő, ezért nem teszem be a lában olyan helyre.

szabidoki 2010.07.21. 17:26:52

@mothe: tudod, nem azért nem reagáltunk a kommentedre, mert sunyítunk, hanem mert nem akartuk égetni magunkat azzal, hogy hozzád szólunk. Annyi közöd van a sebészethez, mint amennyi proletáröntudat a vöröshagymában van, és az, hogy néha megnézed a doktorháuszt, még nem jogosít fel arra, hogy szakmai kérdésekben nyilatkozz.
@fehérzaj: milyen mellkassebészeti műtéthez kérnek idegsebészt? Én még nem hallottam ilyesmiről, azért kérdem.

Mária néni 2010.07.21. 17:31:26

@szabidoki:
Tetszik @mothe-nak írt válaszod. Igaz, nekem nincs kifogásom a személye ellen, azonban alantas megnyilvánulásai diagnosztikus értékűek. Nem árt tudni, hogy egyes laikusok mennyi gyűlölettel viseltetnek olyanok iránt, akiket kissebbségi érzésük tombolásának okozójaként tudnak be.

Mária néni 2010.07.21. 17:34:06

Azt el is felejtettem a butuska cikkíró figyelmébe ajánlani, hogy ha megkérdezte volna a sebészt, aki operálta, akkor megtudhatta volna, hogy exploratív lapar esetén ki szokás venni az appendixet, ha már arra jár az ember.
Akkor lett volna nyüszítés, ha nem veszik ki és pár év múlva begyullad. Akkor viszont jogosan.

bakela 2010.07.21. 18:34:44

@Dr.laikus PhD:
Nem vagy hülye, nem vagy tahó, láthatóan nem szórakoztat ez /úgy mint engem/, mi tart itt?

Fekete Dália 2010.07.21. 18:35:40

@szabidoki:

Szóval még nem hallottál:)
Attól még létezik.
Tüdő és gerinc közötti daganat, amit csak a PET CT-vel lehetett pontosabban diagnosztizálni, a pulmonológus elsőre tüdődaganatnak írta le.
A felénk előforduló legjobb mellkassebész műtött, s konzultált az idegsebésszel.

Fekete Dália 2010.07.21. 18:37:53

@Mária néni:
Kitiltottak már arról a zenész blogról, ahol mindenkibe belekötöttél?

Mária néni 2010.07.21. 18:39:44

@fehérzaj: Mi abban a nagy csoda, ha egy retroperitoneális tumorhoz idegsebész konzíliumot hívnak?
Reméljük jobban van már a páciens.

Mária néni 2010.07.21. 18:41:02

@fehérzaj:
Ha nem lettem volna ott, megfulladt volna az egész hülyeség a DJ-kről, mert nem szólt hozzá senki. Nekem köszönhetően pörög, már 300 felett jár. ha van eszük nem kitiltanak, hanem könyörögnek, hogy maradjak.

Mária néni 2010.07.21. 18:42:31

@fehérzaj: Gondolom az operatőrök és én. legalább.

Fekete Dália 2010.07.21. 18:45:38

Alig 10 nap alatt 366 hozzászólás.:))

szabidoki 2010.07.21. 19:03:41

@fehérzaj: csak azért kérdeztem, mert az idegsebészek általában a hát felől operálják a gerincet, mellkasban nincsenek annyira otthon, szóval kevés a közös pont a két szakágban. Gondolom nem egyszerű rutinműtét volt...

Fekete Dália 2010.07.21. 19:11:07

Ezen megegegyeztek, sem nem előlről, sem nem hátulról, hanem oldalról hatoltak be.
A daganat 3 cm-es volt és amit a PET CT-nek nem sikerült kimutatnia, azt a szövettan oldotta meg a daganat jóindulatú volt.

Csak a beteg nem változott meg, azóta is állandóan fertőtleníti magát, valószínű ez okozta a daganat kialakulását is, literszámra használ tisztító-és fertőtlenítőszereket.
Azonkívül az a meggyőződése, hogy egy éjszaka meglátogatták idegen lények és ők helyeztek belé valamit, akkor kezdődtek a fájdalmai, azután fedezték fel a daganatot.

Dr.laikus PhD 2010.07.21. 19:47:41

@bakela:

Azt képzeltem, talán még képzelem is, hogy megszűnik mindkét részről a tahó viselkedés, az acsarkodás.

Én vagyok a beteg, ahogy öregszem több bajom lesz, ha így megy tovább anyám fog engem temetni.

Gyerek korom óta bíztam az orvosokban, biztos pont volt a legbunkóbb intellektusa is - stílusa volt.
Itt most egyesek kifejezetten primitívek.
Nem tudom hová tenni.

Sírni való kedvem van én nem tudok - csak egy darabig - harcosan szemétkedni.

Elkeserítő. :-(
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása