Lombikbébi program fél millióért

2010.07.16. 06:00

Sokat gondolkoztam, hogy megírjam-e a tapasztalataimat ezzel kapcsolatban, most úgy döntöttem megteszem. Okulásként annak, aki olvassa! Talán az elmúlt évek során már sikerült tárgyilagosan, érzelmektől mentesen letisztázni a történteket, ha meg mégsem, akkor elnézést kérek, de az érzelmek is hozzá tartoznak az élethez...


Szóval öt éve történt. Tizenkét éves hiábavaló próbálkozás után nagy nehezen elszántuk magunkat egy komplett kivizsgálásra, vajon nekünk miért is nem sikerül egy babát összehoznunk!? Szóval a lényeg, hogy én voltam a "hibás", a kritikán aluli spermium számmal... Dr. K J-hez és K K-hoz kerültünk.


Elkezdtük a programot: rengeteg szaladgálás, kivizsgálás, várakozás heteken keresztül órákon-délelőttökön át, de mi mégis vidáman, optimistán fogadtuk a megpróbáltatásokat, hiszen semmire sem vágytunk jobban. Sokat nevettünk akkor. Sosem éreztük egymást olyan közelinek, mint azokban a hónapokban. Nagyon sok pénzbe került minden, a végén összeszámolva a TB által támogtva is több, mint 500ezer Ft fölött voltunk. De mi abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy elő tudtuk teremteni a rávalót. Azért arra kíváncsi lennék, hogy aki nincs ebben az anyagi helyzetben, az vajon hogyan oldja meg...


Szóval az osztályon dolgozó nővérekről, műtősökről, csak jót tudok elmondani. Ennyi törődést, jó szót, mosolyt, kedvességet azoktól az emberektől, akik mindennap emberfeletti munkát végeznek "MIÉRTÜNK", még soha sehol sem tapasztaltam azóta sem! K. is egy igazi angyal és a Dr. úr is nagyon kedves volt, bár belőle azért hiányzott az empátia. Dehát Ő egy igazi "zseni" a maga allűrjeivel.


Szóval ment minden, aztán amikor megtörtént a beültetés, nagyon vigyáztunk egymásra. Két hétig kétségek között voltunk, karácsony napján kellett visszamennünk, akkor tudtak mondani biztosat: sikerült-e a beültetés és babát várunk, vagy kezdhetjük elölről néhány hónap múlva. A kapott gyógyszerek és hormon készítmények hatására a párom az összes terhességgel kapcsolatos "tünetet" produkálta. Ahogyan múltak a napok, egyre inkább hittünk benne, hogy végre nekünk is sikerül a csoda, ami annyi mindenkinek magától megadatott...


Aztán derült égből villámcsapás: " Sajnos rossz hírem van! Most nem sikerült. -mondta a Dr. úr, Akkor most megpróbáljuk három hónap múlva újra..." A párom teljesen összetört lelkileg. Napokig sírt, nem győztem vigasztalni. Aztán később kiderült, egy 5000 Ft-os hormon injekciót nem kaptunk meg, ami a magzat megtapadását segítette volna... Akkor, amikor több, mint 500ezer Ft-ot ott hagytunk mindenféle gyógyszerre, "hálapénzre", stb... ???


Nagyon dühös voltam, mert SENKI sem tájékoztatott bennünket, csak utólag! Áprilisban a drágám összeomlott idegileg. Beszámíthatatlan lett, öngyilkossági kísérletei miatt és a zilált idegei miatt súlyos depresszióval kórházba került, ahol hónapokig feküdt magatehetetlenül begyógyszerezve. Én etettem, mosdattam... Benn töltöttem a minden napom nagy részét hajnalban, napközben, késő este a "bolondok" között és próbáltam úrrá lenni páni félelmemen. Minden visszacsináltam volna, hogy visszakapjam olyan mosolygósan, mint azelőtt...


Magát sem tudta ellátni, azt sem tudta, hol van. Több, mint egy évbe telt, amíg vissza tudott menni dolgozni. Az összes orvosával összevesztem, végül saját felelőségre vittem haza és magam folytattam a kezelését, ugyanis az orvosai leírták. Az egyik kijelentette: vegyem tudomásul, hogy soha nem lesz belőle normális ember, élete végéig kezelésre és gyógyszerekre fog szorulni és próbáljak meg ezzel a tudattal élni. 5 évig akarták a kórházban tartani. Én meg azt mondtam, NEM. És sikerült. Ma TELJESEN EGÉSZSÉGES!!!


A kapcsolatunk 14 év után azonban végleg tönkre ment. Engem vádolt azzal, hogy nem lehet gyerekünk. Megtörtünk mind a ketten. Aztán már nem ment tovább, minden megváltozott... Elváltunk. Ma már boldog kapcsolatban él, a kisfia egy éves és gyönyörű. Nekem is van már kapcsolatom, 38 évesen újra kezdtem. Nehéz volt felépíteni mindent magamban: új értelmet keresni, új célokat találni, amiért érdemes felkelni minden reggel. Nagyon szeretnék egy gyermeket.


Vajon a mostani páromat is el fogom veszíteni, ha a program mégsem sikerül? Vajon miért nincs egy szakember ott, aki felkészíti a párokat a lehetséges kudarcra? Vajon miért nem szólnak a kezelésről teljes részletességgel? Vajon miért kezelnek bennünket "betegként", amikor nem érezzük magunkat annak, csak szerencsétlennek? Vajon a Dr. úr miért volt annyira hideg? Vajon miért nem ajánlotta fel előre azt az 5000 Ft-os injekciót?
Minden történhetett volna máshogy... Azonban már sosem fogjuk megtudni.

 

Ha arra vállalkozol, hogy egyszer részt veszel bárhol a lombikbébi programban, nagyon olvass utána! Ne fogadd el azt, amit az orvos mond, mert neki Te csak egy vagy a sok közül. Neked viszont lehet, hogy ez lesz az utolsó esélyed a boldogságra. Gondolkozz és kérdezz! És még valami: készülj fel lelkileg a legrosszabbra és készítsd fel a párodat is! Ugyanis csak magatokra számíthattok majd a nehéz pillanatokban. Készen kell állni arra is, hogy a kudarc terhét közösen viseljétek...

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

[c] 2010.07.16. 14:17:11

@Tomi from Space: A fél év is túlzás, az orvos is elküldene, szvsz, hogy jöjjön vissza másfél év múlva, ha még akkor sem sikerült.

Honey33 2010.07.16. 14:18:12

Életem első kommentjét vagyok kénytelen megtenni és saját tapasztalatom által bátorítást nyújtani minden hasonló sorsú reményvesztettnek.

Saját élettörténetem ide vágó része az "Egyes és kettes számú csodák története" bekezdéstől kezdődik.

www.bellacafe.hu/2010/02/10/csodak-marpedig-vannak-emma-naploja/

Boldogságod kulcsa abban rejlik, amiben te magad is hiszel.

2010.07.16. 14:18:50

@_Molly: Ez a történet több dologról is szól, természetes, hogy mindenki más-más részt emel ki belőle. Tény, hogy ennyi pénz előteremtéséhez sok idő kell, de az első 12 évben nem azért vártak, hiszen még nem is tudták, hogy mihez, és mennyi pénz kell.

mertcsak 2010.07.16. 14:18:52

es garantalta valami, h az 5ezer forintos injekciotol tutira sikerul? mindenesetre remek hivatkozasi alap, h biztos ezert nem ..

bnyuszi 2010.07.16. 14:19:02

én is hasonló cipőben jártam, 10 év után született meg a kisfiam. Addig végigjártuk azt az utat, amelynek csak a legutlsó fázisa a lombikbébi. addi van sok egyéb orvosilag támogatott próbálkozás. Mi a harmadik sikertelen lombik után abbahagytuk, keztünk beletörődni a helyzetbe. Ezáltal ez a görcsös akarás is feloldódott. Nyáron meg elmentünk teljesen véletlenül egy hétre Hévízre nyaralni. Valószínűleg ott fogant meg a kisfiam.

will 2010.07.16. 14:27:58

Nem értem a történetet.
A monogram alapján teljesen nyilvánvaló melyik orvosokról van szó. Csak jót tudok mondani róluk, bár igaz, hogy KJ mufurcabb, dehát napi 100 nő fordul meg a kezei között, tényleg nem lehet mindenkivel folyton cuki.
Az 5ezer forintos injekció nem tudom miként tudja segíteni a megtapadást, alapvetően egy kb 200ezer forintos kúra az ami a megtapadást biztosítja, kb két héten át.
Egyetlen sikertelen lombikpróbálkozástól nem tudom miért kell lelkileg tönkremenni. Ha ez lenne, akkor csak zombik kerülnének ki a hazai lombikprogramokból. A módszer sehol a világon nem 100%-os. Nekünk hetedjére jött össze, sosem vádoltuk a dokit. Való igaz, hogy nem úgy indultunk mi sem, hogy az összes gyógyszert a lehető legnagyobb adagban kapta a nejem már elsőre, hanem fokozatosan emelték a szintet. Ugyanis ezeknek a gyógyszereknek bőven van mellékhatása, ha nem látja szükségesnek egy orvos, hogy mindent beadasson, akkor jobb is hogy nem teszi. Kezdődő bőrpírnál sem gondol az ember rögtön a bőrrákra, és nem kap azonnal kemoterápiát.

Szóval sajnálom a posztolót, kár, hogy nem járt sikerrel, de nem jó, hogy másokat meg megriaszt.

supracoger · http://supracoger.blog.hu/ 2010.07.16. 14:31:02

jó kérdés hogy ha megkaptátok volna a hormon injekciót és még így sem jött volna össze a baba, akkor hogyan állnál a történtekhez? sok pár van, akinek nem jön össze elsőre, mégsem kerül egyikük sem az idegosztályra. azért EZT nem lehet az 5000 forintos injekció hiányára fogni

nothing.at.all (törölt) 2010.07.16. 14:34:58

sajnálom a posztolót.
de közben elmerengtem, hogy miért egy lapra tették fel az életüket? gyerek nélkül nem érdemes élni? nem volt semmi más a felesége életében, amiért érdemes volt élnie? akkor mi lesz, ha a gyerek kirepül a családból?

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2010.07.16. 14:37:48

Tehát 12 évig nincs gyerek, és ez oké. Vidáman nekiszaladtok egy pár hónapos procedúrának. Amikor az nem sikerül, a feleség brutálisan durva klinikai depresszió tüneteit produkálja, és vádasokdások közepette kilép a kapcsolatból.

Szerintem adjatok hálát a sorsnak.

Joindulat SC 2010.07.16. 14:38:29

@ bnyuszi :Nővéremék is most kezdték a lombik programot. Nem vagyok orvos de szerintem már annyira szeretnének gyereket, hogy lehet azért nem sikerül nekik. Remélem azért összejön valahogy. Ha másnem befizetem őket Hévízre, hátha bejön mint nálatok.

jimmy7212 2010.07.16. 14:41:39

saját tapasztalatot írok meg nektek. Mindkettőnknek a párommal volt egy-egy enyhe defektusunk. A lényeg, hogy közös gyerekünk az orvosok szerint természetes úton nem lehetett, külön, más teljesen egészséges partnerrel viszont mindkettőnknek igen. Ekkor vágtunk bele a lombikbébi programba. Négy sikertelen kísérlet lelki megterhelése, illetve 2,5 millióval könnyebb pénztárca után feladtuk. Az ötödikre már el sem mentünk. Berendezkedtünk 2 fős életmódra. Feladtuk a gyerekvállalással kapcsolatos álmainkat. Rá kb fél évre terhes lett a feleségem tőlem. Szóval ennyit a futószalagos, lelketlen, gyerekgyárról.

Irise 2010.07.16. 14:49:16

Sajnálom a poszt íróját, de..
ha miután saját felelőségére hazavitte a feleségét, és az úgymond magához tért,de tönkrement a kapcsolatuk, és elkezdte őt vádolni azért,hogy nem lehet gyerekük, talán el kellene gondolkodni azon,hogy talán jogosan akarták benn tartani még egy darabig a hölgyet a pszichiátrián. Talán terveztek valamit javítani az állapotán mielőtt hazaadják.
Remélem,hogy erre téved egy pszichiáter kolléga,aki elmondja,hogy miért mondhattak olyat,hogy 5 évig akarják kórházban tartani. Soha a tanulmányaim során ilyenről nem hallottam. Nem lehet,hogy valamit félreértett a poszt írója?

Nagyon sajnálatos,hogy nem lehet minden meddőséget kezelni. De aki az első kezelés sikertelensége után összeomlik, az nem lehetett valami stabil lelkileg.
Ha a poszt írójával való kapcsolatuk ezt nem bírta ki,hogy bírta volna ki a sokadik kezelést, a szülés utáni heteket, esetleges krónikus betegséget stb...
Talán jobb ez így, sok szerencsét kívánok az új kapcsolatához a poszt írójának.

anyu 2010.07.16. 14:50:05

Mégis mi a csudát vártak ? A meddőségi centrum nem Media markt, bemegyek leteszem az 500 rugót és elhozom a Tv-t.

30 % az esély, hogy összejön, tehát van akinek elsőre, van akinek másodikra vagy esteleg soha.

Miért vártak 12 évig ??? 5-6 év után nem lett gyanús ?

A barátnőm több éves kezelés után ötödik beültetésre lett terhes, de nem omlott össze a negyedik sikertelen beültetés után sem, járt dolgozni rendesen. Már bocsánat, de ha valaki ennyire labilis személyiség,az első problémánál összeomlik, akkor hogy a bánatba fogja felnevelni a gyerekét ?

Mária néni 2010.07.16. 14:51:13

Annak ellenére, hogy K.J. dr. első látásra úgy viselkedik, mint egy zseni, a tünetei mögött inkább a tébolyultság és a szétszórtság van. Mindenféle genetikai és IVF-képzettség nélkül bízták rá a ..-i meddőségi centrumot, mert a felesége nagy fejes (azóta is) Demszky mellett. Mindenki tudja K. J. környezetében, hogy nem szabad aznap éjjel ügyeletet vállalni, amikor ő operált, mert szinte biztos, hogy éjjel valamilyen operációs szövődménnyel újra kell operálni a betegét és nagy valószínűséggel transzfúziót is kell adni a pórul járt betegnek, mert K.J. nem tud rendesen még varrni sem.
Hadarással és karatyolással kompenzálja a tehetségtelenségét.

himpellér 2010.07.16. 14:51:26

Nálunk a zasszony megfogta utánam a kilincset, és már terhes is lett...
Egyébként igazat adok "lehet más a handa-bandának".Tényleg, ilyenkor mással kell próbálkozni, és a cikkíró is bevallja, volt neje mástól már szült.

jennyy 2010.07.16. 14:53:35

12 évet várni, majd az első sikertelen kísérlet után idegklinikán kikötni, furcsa ez így. A feleségednek szerintem más problémái is voltak. Egyetlen sikertelen lombik egészséges embernél azért nem okoz ilyet. Tapasztalatból tudom, mert mi is végigcsináltunk 2 sikertelen lombikot. Azt megerősíthetem, hogy a gyermek hiánya/lombik egy igazi kapcsolatpróba. De azt nem, hogy egyetlen 5000 ft-os injekció okozta volna a problémát. Egyáltalán nem biztos, hogy azzal sikerült volna. A lombik programban semmi nem biztos a tapasztalataim szerint. Egyébként tb támogatottan egy lombik ára 100 és 200 ezer forint között mozog (alkalmazott gyógyszerek árától, mennyiségétől függően). 500-ba akkor kerül, ha olyan intézményt választasz, ahol nem tb támogatott a lombik.

P75 2010.07.16. 14:54:51

@Tomi from Space: fél év után ki is röhögnének a legtöbb helyen és azt mondanák, gyere vissza fél év múlva, ha addig nem sikerül.

P75 2010.07.16. 14:57:23

@Eddiexx: átlagosan 150-200ezer Ft, minimum 50, maximum 5-600ezer egy támogatott kezelés költsége átlagosan.

magpie65 · http://ensemtudom.blogspot.com/ 2010.07.16. 15:03:18

@miriamele: "Annyira jó lenne, ha a fiatalok újra fiatalon akarnának gyereket, sokkal könnyebben menne, és nem kellene ilyen-olyan módszerekkel próbálkozni." Lehet, hogy így van, de. Mi a Párommal 3 intézményt jártunk végig, végül mi is ott kötötttünk ki, mint a posztíró, de nem dr.KJ kezében. Ez volt az első hely a háromból, ahol az orvosok, a biológus SEGÍTENI AKARTAK, nem pedig csak a biológiai kísérlet és a végén a "sikeres" pipa volt a lényeg.
Nem vagyunk fiatalok, 40 évesen találkoztunk. De egyik intézményben sem azt tapasztaltuk, hogy a mi korosztályunk üldögél a folyosón kezét tördelve. 20 évesek is voltak ott, nem is kevesen. Az, hogy a terhesség "összejöjjön" , annyi tényezőnek kell klappolnia, amennyire nem is gondoltunk korábban. Ismeretségi körben vannak fiatal párok, akiknél ráadásul biológiai szinten minden rendben van, mégsem jön össze a gyerek - semmilyen módszerrel eddig. Ez így túl egyszerű, hogy "fiatalon kell gyereket csinálni". Van, nem kevés ember, akinek akkor sem megy.
Ja, igen, sikeresek voltunk. Csodás kislány-kisfiú párosunk van!

Mária néni 2010.07.16. 15:05:32

"Engem vádolt azzal, hogy nem lehet gyerekünk. "...
"Elváltunk. Ma már boldog kapcsolatban él, a kisfia egy éves és gyönyörű."

Nos, a meddő kapcsolatért a hímsoviniszta cikkíró volt a hibás. Erre ékes bizonyíték, hogy a nő szült azóta egy fertilis férfitól.

Pofátlanság a feleségét kínoztatni, kezegtetni, az adófizetők pénzét elverni IVF-programra, egy impotens férfi részéről. Az arcátlanságát még azzal is fokozza, hogy ír egy ilyen szégyenletes cikket.

"Nekem is van már kapcsolatom..." Reméljük, hogy ez a mostani nő tisztában van a férfi nemzőképtelenségével és nem fog átmenni azon a tortúrán, amin az elődje.
"Vajon a mostani páromat is el fogom veszíteni, ha a program mégsem sikerül?" Sok remény nincs, ezt a nőt is bele fogja hajszolni az eleve kudarcra ítélt programba.

Sajnos az ilyen egocentrikus pszichopaták mások sorsát is tönkreteszik.

P75 2010.07.16. 15:09:54

@Mária néni: mi van??? De ha a nőnél van a defekt, akkor a férfit nyugodtan ki lehet tenni mindenféle vizsgálatnak??? Tudod te, milyen vizsgálatokat végeznek el a teljesen egészséges férfiakon is ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljanak velük a lombikon??? Ha egy férfi gyereket akar és nem lehet neki, csak segítséggel, akkor így járt?
Ja és a spermium-probléma nem impotencia.

Jézusom...

Irise 2010.07.16. 15:10:35

@Mária néni: Te hülye vagy Mária néni, mióta tehet valaki arról,hogy meddő? Az impotencia meg az infertilitás erősen különbözik, te meg egy érzéketlen barom vagy. Elhúzhatnál innét a sunyi ..csába.

kishusom 2010.07.16. 15:12:02

Kedves Posztíró,

ne add fel. Mi is a Szt. János Kórházban kezdtük, dr K. J. doktorúrnál, de mi időben váltottunk, el sem jutottunk nála a lombikig. Nekem nem volt túl szimpatikus a hely, a dokin látszott, hogy vannak kedvenc betegei, és vannak olyanok, akikkel úgymond hideg volt. Többen azzal hozták összefüggésbe, hogy a doktorúr magán nőgyógy rendelőjébe kell járni.

A szintén említett K. K. nevű hölgy - ha jól tudom biológus - pedig felülbírálta egy neves andrológus szakvéleményét, mely szerint a férjem teljesen egészséges. K. K. szerint a férjemnek annyira nem mozogtak a spermái, hogy lombik nélkül nekünk soha nem lehetne gyerekünk.

Mint írtam, időben váltottunk, az is igaz, hogy végigcsináltunk 5 lombikot, majd az 5. sikertelen után 1 (!) hónappal teljesen természetes úton megfogantak ikerlányaink. Fel a fejjel, "teljesen rossz spermaképpel" is lehet gyereket csinálni...

Mária néni 2010.07.16. 15:15:29

@P75:
Nekem csobogsz, kispatak?
Talán jobban is tudom, mint te, hogy milyen vizsgálatokat végeznek. A férfi meddőségi vizsgálatok nem invazívak, amíg a női vizsgálatok igen. Szakmai protokol írja elő, hogy amíg a hímsovinisztákról nem derül ki, hogy imipik-e vagy sem, addig nem szabad a nőkhöz nyúlni. K.J. kontárdoktor ezt kihagyta, biztos nem kevés borravalóért, ezért kínozták az impo cikkíró ártatlan feleségét.

[c] 2010.07.16. 15:17:06

@P75: "Tudod te, milyen vizsgálatokat végeznek el a teljesen egészséges férfiakon is ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljanak velük a lombikon???"

Milyeneket?

Mária néni 2010.07.16. 15:18:09

@P75:
Elfelejtettem a lefgontosabb felvetésedre válaszolni, elnézést.
"a egy férfi gyereket akar és nem lehet neki, csak segítséggel, akkor így járt?"
Ha egy férfi nemzőképtelen, akkor jár neki a segítség. Az pedig az, hogy egy termékeny férfi megtermékenyíti a nőt - helyette. (a cikkben is ez lett a vége)

Nem az a megoldás, hogy szarakodnak, kínozzák az egyébként egészséges nőt, ameddig az impo pasi nézi. Capisci?

fehso2 2010.07.16. 15:18:45

"Tizenkét éves hiábavaló próbálkozás után..."- 12 ÉÉÉV ? Miért? Kb. 1 év után már erősen gyanakodni kell, és orvoshoz menni. (átlag 2 hónap kell azoknak, akiknél minden oké).Főleg, hogy ahogy egyre öregszik a szervezet a helyzet is egyre rosszabb!

Miért hiszi azt a posztoló, hogy a lombikbébi program mindig sikeres megoldás? Mindenki tudja, hogy a többedik próbálkozás sem mindig sikeres. Így kétségbe vonom, hogy pont az az injekció döntötte el a dolgot.

Esetleg spermabankból szerzett anyag nem lett volna jó? Vagy az örökbefogadás? - A gyerek értékét nem a genetikai állománya adja, hanem a vele eltöltött idő, a nevelése, a formálása...stb.
Az emberek önzőek, aztán meg is járják emiatt!

"...hogy soha nem lesz belőle normális ember, élete végéig kezelésre és gyógyszerekre fog szorulni" kontra "...5 évig akarták a kórházban tartani" - Közveszélyes volt, vagy miért? Ezt így előre megmondták, hogy 5 év? Miért tartották volna bent?

Azért van egy kis kamuszaga is a sztorinak, valljuk be!

[c] 2010.07.16. 15:21:33

@nothing.at.all: Ezt én sem értem - mondjuk azt sem, miért kell mindenáron saját, vérszerinti gyerek, de kénytelen vagyok elfogadni, hogy ez sok embernek fontos.

Mária néni 2010.07.16. 15:21:43

@Irise:
Attól függetlenül, hogy az infertilis férfi tehet-e az állapotáról, vagy sem, nem indokolt az egészséges nőt kezelgetni, butuska!

Ha a barátnőd petefészke fáj, akkor a te rectumodba kellene felnyúlni, hogy a puffadt prosztatádat maszírozzák?
:-D

[c] 2010.07.16. 15:22:24

@Joindulat SC: Csak ne mondd meg nekik, miért küldöd őket Hévízre, mert akkor oda a felszabadultság.

Mária néni 2010.07.16. 15:22:52

@antiszociális exlúzer:
Érthető, ha fontos a vérszerinti gyerek. Érthető, ha mindent megtesznek érte, de ha a férfi miatt nem lehet, akkor nem a nőt kell kezelni.

[c] 2010.07.16. 15:25:04

@jimmy7212: Nem tudom nem észrevenni a mintát: rendszerint akkor jön össze végül, amikor már lemondtak róla. Ebből valószínűleg az következik, hogy a lelki-pszichikai tényezőt alábecsüljük (az orvosok is). Úgy tűnik, a terhesség nem szeret létrejönni stresszes helyzetben.

Mária néni 2010.07.16. 15:25:18

@kishusom:
K.J. él-hal a pénzért. Addig liheg a betegek körül, ameddig nem fizetnek, aztán már rájuk sem hederít. Nincs ideje olyanokkal foglalkozni, akiktől már nem lehet több lét levenni.
40 éve ezt csinálja.

[c] 2010.07.16. 15:27:11

@Mária néni: De ha a férfi meddő, akkor is lombikozni kell, ami végső soron (és főként) a nő "kínzatása".

Mária néni 2010.07.16. 15:27:28

@fehso2:
Igazad van, vagy kamu, vagy debil az ember.
Körismert a sikerességi ráta. Aki érdekel, megtalálja a neten, de nem 100%, de még 50% sincs, pláne nem K.J.-nál! Ha 20% sikerül neki, (és az is szelektált beteganyagon!) az már jó eredmény!

[c] 2010.07.16. 15:29:42

@anyu: "Már bocsánat, de ha valaki ennyire labilis személyiség,az első problémánál összeomlik, akkor hogy a bánatba fogja felnevelni a gyerekét ?"

Na igen.

Mária néni 2010.07.16. 15:30:35

@antiszociális exlúzer:
Nem teljesen így van. Rengeteg oka lehet a ffi. infertilitásnak, több tünettel, és ami a legfontosabb, vannak kezelhető és átmeneti elváltozások.
Az ilyen centrumokban az volna az első, hogy rendesen kivizsgálják a pasikat. Elkülönítik a kezelhetetlen eseteket és nem implantálnak életképtelen spermiumokat. De megteszik, mert erre is felmarkolják a pénzt.

Mária néni 2010.07.16. 15:31:53

@antiszociális exlúzer:
Rátapintottál a lényegre. Van mégis valamilyen biológiai rend. Az ilyen ember, lehet, hogy nem véletlenül infertilis. Jobb ez így mindenkinek.

Krumplimalac 2010.07.16. 15:31:55

@P75: Ma már nem röhögnek ki és nem mondják, hogy gyere vissza fél-egy év múlva. Egyrészt azért nem, mert népbetegség lett a meddőség, másrészt az orvosnak/intézménynek is érdeke, hogy fizessünk mint a katonatiszt és megkapja a páciens után járó fejpénzt.

Az meg, hogy nem vállalnak fiatalon gyereket az emberek nem teljesen helytálló. Én 22 éves korom óta szerettem volna gyereket, 31 voltam, mire végre megszületett. A kisgyermekes ismerőseim mind hosszú éveket vártak a babájukra. Jómagam fél év után mentem el orvoshoz, meg is kezdtük a kezelést, aztán 2 év után abbahagytuk. 2 éve megint nekiálltunk,nagyon megviselt mindkettőnket a sikertelenség, a lombikig már nem mentünk el, úgy döntöttünk nem is kell gyerek. 2 hónap múlva spontán összejött.

kishusom 2010.07.16. 15:32:15

Mária néni,

nem tudom, mi történt a posztíró és a párja között a kezelés során és utána, de elolvasva ezt a bizonyos "szégyenletes cikket", (ahogy fentebb írod) valamint a Te hozzászólásaidat, nekem nem a posztíró stílusáról jut eszembe az, hogy NO COMMENT...

[c] 2010.07.16. 15:36:52

@Mária néni: Valóban, nem egyszer hallottam már én is, hogy rögtön nekiesnek a lombikozásnak anélkül, hogy a lehető legpontosabban felderítenék az okokat.

[c] 2010.07.16. 15:37:56

@Mária néni: Valóban, nem egyszer hallottam már én is, hogy rögtön nekiesnek a lombikozásnak anélkül, hogy a lehető legpontosabban felderítenék az okokat.

Mária néni 2010.07.16. 15:39:53

@kishusom:
Én még nem kínoztattam meg egy ártatlan embert sem, azért megt én vagyok beteg.
Egyszóval nem az a hibás, aki kimondja, hanem az aki megteszi. Ez a hímsoviniszta cikkíró megkínoztatta az egészséges feleségét a saját impotenciája miatt.
De te ezt nem érted.

epres négercsók 2010.07.16. 15:46:13

Jaj, de szomorú ez... Kívánom a szerzőnek, hogy a mostani kapcsolatában több szerencsével járjon, és bízom benne, hogy boldog élete lesz még.

Félig OFF, de érdekes, hogy pont mára kellett ezt a sztorit időzíteni, amikor a Porontyon Másutt épp a szülését közvetíti online...

Oi va voi 2010.07.16. 15:47:19

@Mária néni: a jelek szerint te nem érted, hogy aki meddő az nem impotens (és nem is frigid)
Hajtsam el én is a páromat, mert teherbeesési problémám van? Vagy reklamáljak anyámnál, hogy miért nem dobott a Taigetoszba? Mennyi kínt megspórolhatott volna mindenkinek...

Mária néni 2010.07.16. 15:49:22

A hímsoviniszta cikkíró önsajnáló, másokat hibaáztató, a felelősséget másra hárító írásában beszámol arról, hogy infertilis férfi létére beklehajszolta egészséges, termékeny feleségét egy fölösleges, fájdalmas és ártalmas kezelésbe. Csattanónak írta végére, hogy most készül elkövetni a következő merényletet egy másik nő ellen.
Ki fogja megállítani?

kishusom 2010.07.16. 15:51:30

Mária néni,

ha figyelemmel követted volna a hozzászólásokat, akkor nem írnád, hogy én ezt nem értem. Engem is megkínoztak, férjemet is megkínozták, és a vége az lett, hogy kiderült, mindketten egészségesek vagyunk. Én azonban mégsem vagdalkozok bicskanyitogató stílusban olyan szavakkal, hogy hímsoviniszta, meg impotens. Változatlanul fenntartom, amit előbb írtam, ez a stílus téged minősít.

Egyszer mondta nekem valaki, hogy "Ne vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és úgyis legyőznek a rutinjukkal." Úgyhogy befejeztem veled a vitatkozást!

epres négercsók 2010.07.16. 15:51:34

@miriamele: Nézd, én 26 éves vagyok, a párom se sokkal idősebb nálam. Ha valaki, hát én NAGYON szeretnék gyereket. Fütyülök a karrierre, épp csak annyit szeretnék, hogy legyen miből, legalább egy minimális biztonsággal nevelni a gyereket. Ez alatt azt kell érteni, hogy nem azon gondolkodom, hogy Pierre Cardin vagy hasonló babakocsija legyen-e a gyereknek, hanem, hogy van-e egyáltalán pénz babakocsira...

De ahogy olvasom, azért itt egész más volt a probléma. Világosan kiderül, hogy az apuka-jelöltnél voltak olyan eü "elváltozások", hogy a kortól és pénztől függetlenül se jött volna össze az a gyerek. Ettől még, amit leírtál, általános probléma.
Egyszerűen a legtöbb embernél hiányoznak a gyerekvállalás feltételei. Én úgy szeretnék már, hogy minden nap ezen lamentálok fél órát, de a mht blogon is olvasható, hogy gyerekes anyákkal munkahelyen se állnak szóba... Azért ez rengeteg embert elriaszt ám. Egy gyereket nem csak megszülni kell, hanem felnevelni is.

Mária néni 2010.07.16. 15:51:37

@Oi va voi:
Te meg nem érdet az összefüggéseket.
1. Mindegy, hogy a cikkíró milyen okból infertilis, a lényeg az, hogy NEMZŐKÉPTELEN. Mit nem lehet ezen érteni? A felesége pefig fertilis. SZÜLT! Melyik szót nem érted?

Te meg eldöntöd, hogy akarsz-e olyan férfival élni, aki nemzőképtelen, vagy nem. Miért tőlem kérded? nem vagyok sem az anyád, sem az apád.

krampam 2010.07.16. 15:53:23

azért örülök, hogy végül boldog lett az anya.

remélem, Te is megtalálod a boldogságot!

Mária néni 2010.07.16. 15:53:32

@kishusom:
Amit te csinálsz, az hívják passzív agressziónak. Ezzel lehet kompenzálni a hiányzó ész-érveket, de csak otthon a konyhában azzal, aki ez bekajálja. :-)

Netuddki. 2010.07.16. 15:59:13

@kishusom: Mi történt volna? A nő rájött, hogy a levélíróval nem fog összejönni (vagy legalábbis beletörődött). Tudta, ha gyereket akar akkor váltani kell. Na ez viselte meg ennyire.

aaabbbccc 2010.07.16. 15:59:27

bocs, de szerintem aki elmegy egy ilyen kezelésre, az előtte picit olvasson utána
akkor kiderült volna, hogy jó esetben a 3-4. kisérletre jön össze
persze mindenki úgy megy oda, hogy ő lesz a kivétel és neki elsőre sikerül de ez a túlzott optimizmus káros
abban szerencséjük volt, hogy nem kezdtek velük baszakodni, hogy a lombik előtt kell csinálni X db mesterséges megtermélenyítést (vagy minek hívják amikor csak a spermát viszik be mesterségesen) mert az még kevésbé szokott működni és csak viszi a pénzt, időt, ideget.

t0thl 2010.07.16. 16:01:01

Rettenetes történet. Kitartást és remény kívánok a továbbiakhoz !

Netuddki. 2010.07.16. 16:02:47

@Mária néni: "Ez a hímsoviniszta cikkíró megkínoztatta az egészséges feleségét a saját impotenciája miatt."

Vagy a pénzéhes orvosok belehajszolták őket a szituba, mint előzőleg írtad volt.

másikpista 2010.07.16. 16:09:56

@_Molly: "Az én olvasatomban a történet az orvosok hozzáállásáról szól:"

A te olvasatodban mindegyik történet arról szól, legyen hétfő vagy péntek, nőgyógyász vagy családorvos minden mástól függetlenül. Szerintem iatrofóbiában szenvedsz, ami csak azért maradt ki a DSM-ből mert nem Magyarországon állították össze

másikpista 2010.07.16. 16:11:20

@Oi va voi: "aki meddő az nem impotens "

Ezt úgy mondják hogy impotentia generandi

P75 2010.07.16. 16:13:14

Én itt feladom.
Nem tudok vitatkozni a szemellenzővel. Számomra az a világ legtermészetesebb dolga, hogy alávetem magam bizonyos vizsgálatoknak, akkor is, ha a végén kiderül, velem nincs baj. Lombik előtt ugyanis a nőt is mindenképp megvizsgálják, mert előállhat az a szerencsétlen helyzet, hogy a spermaképen is van javítanivaló és a nőn is van szerelnivaló.
Számomra az is természetes, hogyha a férjemnek vesére van szüksége és alkalmas vagyok, akkor neki adom a sajátomat. Ahogy a véremet is. Ahogy ő is nekem. Nekem ezt jelenti a jóban-rosszban, egészségben-betegségben.

epres négercsók 2010.07.16. 16:14:11

@Mária néni: Úgy egyébként minden rendben nálad? Hogy lehet a cikkírót hibáztatni?! Úgy vágtak neki a lombikprogramnak, hogy ezt mindketten tudták, vállalták. Az, hogy nem jött össze elsőre, aminek nagy a valószínűsége, és ettől az asszony idegösszeomlást kapott, ez nem a férfi hibája. A nőről az orvosok nyíltan lemondtak. A pasas megtehette volna, hogy ezek után sóhajt egyet és szó nélkül lelép. De nem tette. Küzdött érte, mert hitt benne, és vállalta még így, betegen, magatehetetlenül is. És igaza is lett.
A nő összetört lelkileg, ez számomra is furcsa. De a gyerekvállalás olyan, mint az építkezés. Ott is nagyon sok házasság megy tönkre. Nyilván Feleség Férjet hibáztatta, okkal, hiszen ő volt a "hibás", bár nyilván nem tehetett róla.
Egyébként szerintem az írás minden szavából kiérződik, mennyire szerette a feleségét. Én inkább azon gondolkodom, hogy vajon az új asszonyka nem féltékeny-e...

Erika Viking 2010.07.16. 16:15:05

érdekes ez a vita!
mi akkor mentünk lombikozni, amikor már mindennek utánanéztünk (elméletben), több centrumot is felkerestünk, és kiválasztottuk azt, amelyik számunkra a legjobbnak tűnt. mondjuk elsőre össze is jött, de treníroztuk magunkat a kudarcra is

@Mária néni:

nekem nem volt fájdalmas a procedúra, és mindenképpen a férjemtől akartam gyereket, nem éreztem úgy, hogy az ő önzése miatt kell "szenvednem". ha gyereket akarsz, akkor akarod és kész. lehet, hogy pár próbálkozás után az örökbefogadás mellett döntöttünk volna, szerencsére nem kellett

epres négercsók 2010.07.16. 16:15:52

blogmotor már megint...
@Mária néni: micsoda szerencse, hogy az ilyen kommentjeiddel nem a szerzőt minősíted, csakis magadat...

DonCaorle 2010.07.16. 16:16:31

Ez egy üzlet, és most haragudjunk a doktor bácsira?!Neki is be kell fizetnie a napközit és fel kell adnia a villanyszámlát.Ha kétszer mész az kétszer 500e. ,ha háromszor az 3x 500e. Hát persze hogy kedvesek a nővérek.Mi tartjuk el őket??!!

Erika Viking 2010.07.16. 16:17:12

azt meg nem hiszem, hogy egy injekción múlt a dolog, a lelkiállapot tényleg sokkal többet számít!

kishusom 2010.07.16. 16:19:44

P75

vigyázz, mert rád is rádsütik, hogy passzív agresszív személyiség vagy. Én is megkaptam, amikor már nagyon irritált egyes hozzászólók stílusa és ezt szóvá is tettem...:)

epres négercsók 2010.07.16. 16:22:49

@DonCaorle: Szerintem igazából nem haragszik a doktor bácsira. Csak hát az ember természete olyan, hogy ha valami kudarcélmény éri, bármennyire tudja, hogy ő is oka neki, akkor is kell egy fogódzó, amibe kapaszkodhat. Nyilván a szerző is pontosan tudja, hogy nem egy nyamvadék injekción múlt, köztudott, hogy a lombikprogram nagyon ritkán jön össze elsőre, és sokszor egyáltalán nem jön össze.
Az egy más kérdés, hogy index címlapra egy ilyen hatásvadász kommentgeneráló mondat került ki. El kell olvasni a történetet mindig. Hány olyan blogbejegyzés volt már, hogy az indexről mindenki odacsődült, aztán kiderült, hogy tök másról szól a poszt...

Escobar888 2010.07.16. 16:24:02

a TB tudtommal 5 próbálkozást támogat. E mellett is pénzbe kerül, de az 500 ezer picit soknak tűnik. Ennyi támogatás nélkül...
Sajnos tele vannak ezek az intézetek..Megdöbbentő, hogy hányan akarnak gyereke és nem lehet természetes úton. :( Saját tapasztalat sajnos.. :(

bpelhos 2010.07.16. 16:56:06

Furcsa számomra, hogy meg sem fordul az ilyen tortúrára jelentkezők fejében, hogy esetleg van-e alternatíva. Pl. a meddőségi okok megszüntetése a direkt beültetés helyett: természetgyógyászat, lelki okok vizsgálata, ...
Tudom, hogy ezek nem olyan egyértelműek, mint hogy elmegyek a főorvos úrhoz, viszem a pénzt, és várom az eredményt; de még olcsóbbak is lennének.

bpelhos 2010.07.16. 17:04:40

@Escobar888: A fő probléma a fehér köpenyesek uralma.
Nem sikerül összehozni a gyerkőcöt pár év alatt. Elmész orvoshoz. Azt mondja nem mozognak a spermáid, így nem lesz gyereked.
Erre Te visszakérdezel, hogy doktor úr, akkor mit csináljunk? Neki az egyetemen azt tanították, hogy hormonok+beültetés, ezért ezt javasolja és semmi mást.
És Te meg elfogadod és ennyi?
Semmi utánajárás, hogyhogyan lehetne mozgásra bírni azokat a spermákat?
Stressz csökkentés, egészséges táplálkozás, rendszeres mozgás, ezek megvoltak már?

fagzal 2010.07.16. 17:06:24

"Tizenkét éves hiábavaló próbálkozás után nagy nehezen elszántuk magunkat egy komplett kivizsgálásra..."

Most erre mit mondjak??

Különben meg ha a férfi spermiumszáma alacsony... hát, erre van egyszerűbb megoldás, mint a lombik...

Daihelyon 2010.07.16. 17:10:36

@Mária néni:

Úgy első körben téged kéne agyon lőni, már azzal is előrébb lennénk.
Büdös náci, takarodj!

szabidoki 2010.07.16. 17:11:22

@Mária néni: még, még, még! :)
Rég volt itt ilyen szórakoztató troll, mint te! :)

ttlblog 2010.07.16. 17:15:50

Szerintem Mária néni a posztban említett idegi problémákkal terhelt feleség.

epres négercsók 2010.07.16. 17:23:11

@ttlblog: Áh nem, a Feleség egy szerethető nőnek tűnik a poszt alapján, csak nem bírta idegekkel a tortúrát. Mária néni viszont egy agyament troll.

repecs 2010.07.16. 17:55:57

Szomoru. Kitartást a posztolónak.

kutya vacsorája 2010.07.16. 18:05:53

ööö, azért az empátia nem csapja ki a biztosítékot. kedvenceim:

Különben meg ha a férfi spermiumszáma alacsony... hát, erre van egyszerűbb megoldás, mint a lombik...

Nálunk a zasszony megfogta utánam a kilincset, és már terhes is lett...

nincs előírva, hogy mindenkinek szaporodnia kell.

Meg lehetett volna spórolni a fél millát, elég lett volna ha az asszony körülnéz egy kicsit valami ismerkedős helyen, mondjuk a Zöld Pardonban

...az örökbefogadást pedig én óvatosan népszerűsíteném. kettő példát is ismerek a környezetemben, egyik rosszabbul sült el, mint a másik: átlagos, de szerető és inteligens szülők kezelhetetlen, hiperaktív és hiperproblémás gyerekekkel. nem lehet tudni, hogyan hat az "elhagyás" csecsemőkori traumája a későbbiekre, a kedves szülőanya átdohányzott, átvedelt, esetenként drogozott terhességéről nem is beszélve. szóval: elméletben szép dolog, de kicsit sem lep meg, ha valaki inkább a sajátját nevelné.

NemesekErnyo 2010.07.16. 18:49:27

Valami azt súgja, hogy ebben a házasságban egyéb probléma is felmerülhetett, hiszen szép számmal vannak lombikprogramon részt vett szereplők - akár itt is!-, akik az államilag finanszírozott programok után akár saját költségre tovább próbálkoznak. Ha az elsőnél kibukott a tag, nem igazán készítették fel a nehézségekre. Az 5000 Ft-os injekció kulcsszerepe nem tisztázható, hiszen az anyának született gyermeke - mástól, az apa továbbra is terméketlen.

Mille38 2010.07.16. 18:55:00

@lehet más a handa-banda: gratulálok az empátiádhoz :((((

NemesekErnyo 2010.07.16. 19:03:45

Mária néni, csak nem te vagy a kövér-fóbiás pedagógus asszonyság a H...-ról?

Énbagoly 2010.07.16. 19:11:41

Direkt nem olvastam most el a kommenteket.
Csak a posztolónak szeretném mondani, hogy nagyon megérdemelné azt, hogy lehessen saját gyereke. Kívánom neki, hogy sikerüljön, mert ilyen mentalitással jó apa lesz belőle.

indiscriminating power 2010.07.16. 19:33:16

@Mária néni:
Az "egocentrikus pszichopata" leginkább te lehetsz, függetlenül attól, hogy ez a mizandra-feminista karakter a személyiséged, vagy nőgyűlölő férfiként vagy tetszőleges nemű Homo sapiensként just for the lulz eljátszod.

A középsőt tippelem, különben nem pörögnél itt egy lombikszülői várakozásai beteljesülésének első meghiúsulásától pszichésen összeomló személyt egészségesnek, és az őt évekig ápoló, major depressziójából kidédelgető és róla a történtek után pozitív attitűddel megnyilvánuló másikat antiszociális személyiségzavarral rendelkezőnek.

Az első esetben azért csak nem lennél _annyire_ retardált/elvakult (talán túlzott jóindulattal szemlélem az emberiséget), hogy nyilvánvaló öngólokat bikázz, a harmadikban pedig egy ilyen szélsőségesen retardált/elvakult karakter alakítása inkább fárasztó és további rejtett motivációt igényelne.

Szerintem a poszt is könnyen lehet fake, a tirádával alkotott komplementer effekt miatt (ez kicsit magyartalan lett, sry).

soproni1 2010.07.16. 19:49:49

Lehet kapni a rossmann-ban valami anionos intim betétet, amitől természetes úton teherbe lehet esni, mert állítólag annyira méregtelenít. Két rokonom is így esett teherbe 6-8 év és 2-3 beültetés után.

A feleségem is használja mert, ha pólójába ragasztja, nem jön ki az allergiája.
Állítólag az elektroszmogos környezet miatt dobja el a magzatot a szervezet, az ionizátoros cuccok meg azt semlegesítik.

Franc tudja, mi az igazság.

indiscriminating power 2010.07.16. 20:01:05

@indiscriminating power: Ja, a második bekezdés végéről lemaradt a "beállítva".

Liquid_Night 2010.07.16. 21:07:26

@Mária néni:

Neked súlyos problémáid vannak...és ehhez többet nem fűzök hozzá.

Üdv.: egy egészségügyis

Mária néni 2010.07.16. 22:22:33

@Daihelyon:
Nekem csörögsz, papírzacskó?

Mária néni 2010.07.16. 22:30:10

@indiscriminating power:
Nem kellene olyan kifejezéseket használnod, amelyeknek magad sem érted a jelentését, mert így még nevetségesebbé teszed magad. Szánalmas, ha valaki okoskodni próbál, mint te.

Mária néni 2010.07.16. 22:31:43

@szabidoki:
Az is humoros, ga valaki olyan nicket használ, hogy egy szóban dicsekszik a nemlétező doktorátusával, és egyszerre becézi magát.

indiscriminating power 2010.07.16. 22:42:05

@Mária néni: Ezek mind az észérveid? Komoly intellektuális apparátus. Akkor úgy veszem, hogy behódoltál a felsőbbrendű pénisznek :P

szabidoki 2010.07.16. 23:08:55

@Mária néni: ez gyenge volt, tudsz te ennél jobbat, hajrá! :)

indiscriminating power 2010.07.16. 23:37:40

@indiscriminating power:
A következtetést erősíti, hogy 1) az ellenállást látva dühödten ismételgetné ostobaságait / flamekarakterisztikája nősténysovinisztább lenne / elhallgatna, 3) pedig tovább játszaná a szerepet / ha flamelni akar, arra nem használná el a nicket.

A teljesen kontextuson kívüli flame gyakorlatlan 2)-re utal, mert nála fordulhat elő, hogy a nehézségekkel szembesülve elfelejti a maszkot és visszatér eredeti viselkedésmintájához.

Persze lehet férfigyűlölő nőt alakító nőgyűlölő férfit alakító troll is :)

De inkább az Index fórum "mennyire számít a férfiak külseje" antiterápiás csoportjának egyik üdvöskéje... heatcliff :-?

NemesekErnyo 2010.07.17. 00:36:17

@Liquid_Night: Ne fáradj, süket és vak szegény. Más fórumról kitiltották már, egyből felismertem.

kszabo 2010.07.17. 06:37:21

Be kell tiltani az egész lombikbébi programot, olyan Mengele szaga van az egésznek. Régebben ezeket a gondokat örökbe fogadással oldották meg és megvolt a természetes diszkréciója is. Sok rokonunkról csak az esküvői szülőköszöntésen derült ki, hogy örökbe fogadott gyermek volt.

mothe 2010.07.17. 08:11:45

@_Molly: frászt, elmentek párizsba, és vettek egy arab kisgyereket a champs-élysées-n :)

mothe 2010.07.17. 08:34:11

végig se bírom olvasni a kommenteket. ennyi érzéketlen, mindentjobbantudó, önigazoló rettenetet, mint a mai kommentelők többsége nem is tudom, hol lehetne még összeszedni.

el kell menni ebből az országból, mert ahol az átlagemberek ilyenek, ott soha nem lesz jó élni.

a kommentekt több mint felét olvasva az emberek nem feltételezték, hogy az első 12 évben lehet, hogy nem csak gyerekvállalással próbálkozott a pár, hanem esetleg egzisztenciateremtéssel is, meg az is lehet, hogy talán élni is próbáltak. nyilvánvaló, hogy az ilyen adatok, hogy 12 évig próbálkoztunk nem veendőek szó szerint, mert a posztító úgy gondolta, hogy evidens, hogy nem kell leírnia, hogy mit csináltak még abban a 12 évben, mikor voltak jól, mikor rosszabbul. a lombikbébiprogramot egyérteműen azért nem próbálták újra (ahogy sok figyelmetlen tutimondó kifogásolja), mert a nő kiborult. ez alapján lehisztispicsázni persze lehet, de nem észrevenni, hogy a posztíró szerette a feleségét és ezt nem tiszteletben tartani igen nagyfokú tuskóság. az utána kövektező rész pedig szinte mindenki figyelmét elkerülte. ahogyan az is, hogy a pasasnak kb. 35-36 éves korára konkrétan összeomlott az addig felépített, nem könnyű élete, és a nőnek sem lehetett egyszerű.

belőletek kivonták az empátiát, vagy ennyire féltek attól, hogy hasonló érzelmi helyzetbe kerültök és ezért önigazoltok? ilyenkor kicsit szégyelli magát az ember, hogy magyarnak született.

Mária néni 2010.07.17. 08:39:06

@mothe: Igazad van: el kell menned az országból :-)

mothe 2010.07.17. 09:20:33

@Mária néni: látom, sikerült megragadni a lényeget, mamika. :)

Dr.laikus PhD 2010.07.17. 09:28:12

@mothe:

Ne mondjál már legalább Te ilyet!

Pontosan tudod, hogy nem ezért fogsz elmenni. Eddig is így volt ezután is így lesz. Név nélkül mindenki azt ír amit akar, kevés blogolónak van igazi mondanivalója.

Ráadásul ahová Te mész, még ennél is rosszabb a plebs.

Remélem azért onnan a jobból is fogsz írni, meg addig is. :-))

mothe 2010.07.17. 09:38:09

@Dr.laikus PhD: rossz pénz nem vész el. :)

csak kiadaktam korán reggel azon, hogy még egy ilyen sztori kapcsán is csak a szavakon ugrálás meg az anyázás megy.

Mária néni 2010.07.17. 10:06:36

@kszabo:
Valóban nincs szükség lombikbébi-parasztvakításra. Pláne nem arra, hogy ennyi helyen kontárkodjanak egy ilyen kicsi országban. Mivel nem akut ellátás, elég lenne egyetlen központ, legalább ott lenne olyan személyzet, aki ért hozzá, nem úgy, mint K.J. Főkontár.

Jool McMon Tom 2010.07.28. 21:10:45

Kedves Ti!

Véletlenül olvastam a blog-ot, főleg véletlenül lapoztam vissza eddig, de a címet olvasva magamra vettem a cikket. Elolvastam.
Feleségemmel 2001-ben házasodtunk össze. Az első pillanattól kezdve próbálkoztunk, hogy gyerekünk legyen.
Sok próbálkozás után 2002 végén jutottunk el a fent említett Központba.
7. azaz hetedik beültetés után 2007-ben született meg kisfiunk. Előtte (karácsonykor 2005-ben) december 23-án feleségem ikerterhessége szakadt meg, méhen kívüli terhességgel.
Nem a Tanár Úr volt a doktorunk, de látszólag mogorva stílusa ellenére futotta tőle mindig jó szóra.
Orvosunk, Tanár Úr helyettese, az egyik legfantasztikusabb ember akivel találkoztunk. Hihetetlen precizításról, hidegvérről, szakértelemről és mégis rengeteg empátiáról tett tanúbizonyságot.
6-szor ültünk ott előtte és 6-szor ismételte meg, hogy talán… talán legközelebb, ne adjuk fel!
Hetedszer, emlékszem bementünk, komor arccal ült asztalánál, mint egy ítélethirdetésen és így szólt: "Mindig azt mondom…" - és itt elmosolyodott - "egyszer mindenkire kisüt a Nap!" Életem egyik legszebb pillanata volt.
Azóta megszültetett kislányom is (4 hónapos). Érte az egész terhesség alatt nagyon sokat aggódtunk. Jó szóval, tanáccsal mindig mögöttünk volt az Adjunktus Úr.
És nem csak ő… Bármi problémánk volt, a Központ minden dolgozója mindig segített. Persze mindenki más, mindenki másmilyen ember…
Mindenkinek más tapasztalatai vannak… Azt hiszem ránk sem mondhatja senki, hogy a pálya széléről dumálunk…
És végül semmiképen nem nevezném a lombikébi programot parsztvakításnak, nekem az életem értelmét adta...
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása