Nem hajlandó cigányoknak segíteni

2010.06.12. 06:00

Kedves Blog!

Hosszú hetekig egyfolytában hőemelkedésem volt, estére pedig mindig 38 fok fölé csúszott a lázam. Eleinte nem sokat törődtem vele, de egyre fáradékonyabb lettem, nem tudtam koncentrálni rendesen, a munkámat sem tudtam a kellő módon végezni,ezért nagy nehezen rászántam magamat, hogy elmegyek az orvoshoz.

Mivel a régi háziorvosom nyugdíjba ment és ráadásul én is elköltöztem, ezért fogalmam sem volt, kihez kellene mennem. Végül úgy gondoltam, hogy az első orvost választom, aki épp akkor rendel.Oda is mentem, a kartonozónál jeleztem, hogy új orvost kívánok választani, mert a régi már sajnos nem rendel.

Emlékeztem, hogy sokat kell várni a rendelőkben, de azért 3 és negyed órára én sem számítottam, mindenesetre ha már ott voltam, ki is vártam.

Végre sorra kerültem. Az orvosom egy 40 év körüli, zord tekintetű férfi volt. Bemutatkoztam, elmondtam, hogy miért keresek új háziorvost és, hogy mik a panaszaim. Eddig a percig csak kimért és távolságtartó volt, de ekkor mintha fekete felhő ereszkedett volna rá, teljesen elborult. Szinte kiabálva mondta, hogy "nem hajlandó téppénzre kiírni (szóba sem került pedig), mert nem hajlandó cigányoknak segíteni"...

Képzelhetitek, mit gondoltam ott és akkor. Első találkozásra belefutni egy ilyen szituációba minden, csak nem kellemes. Mondtam, hogy nem a táppénz a lényeg, hanem, hogy küldjön el kivizsgálásra, mert az állapot tarthatatlan, de csak hümmögött, hogy ő azt majd eldönti.

Köszönés nélkül szinte elrohantam és másnap felkerestem egy maszek doktort, aki teljesen másképp állt hozzám, de ez már más lapra tartozik.

T.

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

varta.atrav 2010.06.13. 10:26:48

Támogassuk:

"Kezdeményezzük a választási eljárásról szóló törvény módosítását, amelynek értelmében olyan szavazólapot, vagy szavazási módszert kell alkalmazni, amely lehetővé teszi azt, hogy a vakok és gyengénlátók külső segítség igénybevétele nélkül, titkosan tudjanak szavazni."

"Kezdeményezzük olyan tartalmú törvény megalkotását, amely szerint a televízió és rádióműsorokat megszakító reklámok nem lehetnek hangosabbak, mint azok a televízió és rádióműsorok, amelyeket megszakítottak."

Az aláírásgyűjtő íveket az igazidemokracia . hu oldalról tudjátok letölteni

prolee 2010.06.13. 10:27:39

@Gempacsöki Boborján: Te nem Győzikét ismered, hanem azt a kitalált személyt, amit a média közvetít róla. Ez nagy különbség.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.06.13. 10:28:45

@varta.atrav: Én azt szeretném kezdeményezni hogy ha megy egy film a tv-ben akkor kurvára ne szakíthassák meg a reklámokkal,mert ezzel megerőszakolják az én akaratomat és szememet is.

prolee 2010.06.13. 10:33:18

@falevelek: Amúgy ha jövök haza az aluljárón keresztül, nem cigány emberi roncsokat kerülgetek, akik a saját vizeletükben fetrengenek, max 40 évesen szétitták a fejüket. Ez már nagyon távolról kapcsolódik ide, csak azért mondom, hogy én sem rájuk asszociálok, ha látok egy borkostolót mondjuk. Kb ennyi köze van a bőrszínnek az orvosi ellátáshoz.

Ezt a jelenséget is megfejtették a szociológusok. A cigányok nem csöveznek, nem élnek az utcán, mert náluk az a szokás, hogy a nem túlzottan igényes közösség befogadja az ilyen lecsúszott alakokat. A magyarok pedig nem fogadják be őket, mert magasabb a mérce. Tehát a magyarok nem csak azt rekesztik ki maguk közül, aki cigányként nem üti meg a mértéket, hanem azt is, aki magyarként vállalhatatlan.

Pipas 2010.06.13. 10:37:56

@Gempacsöki Boborján: Mondjuk szerintem több, de mindegy. A becsült cigány lakosság száma magyarországon 570-600 ezer fő, akkor a top 100 listában durván kétszeresen felülreprezentáltak a romák. Pedig ez a lista nyilvánvalóan olyan bűncselekményeket sorol, amik nem tipikusak a cigányokra nézve.

@falevelek: "Amúgy az adónknak egy minimálisan elhanyagolható része megy segélyre": Igen, elhiszem. A többi pótlékra, támogatásra, kompenzációra, juttatásra... Hiába játszunk a szavakkal, ugyanarról van szó.

Ehhez mondjuk mit szólsz: "A Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke az antirasszista világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: azzal, hogy a kormány megkurtította a munkanélkülieket segítő támogatás összegét, még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozta a mélyszegénységben élőket, köztük a cigányokat, így mintegy 30 százalékkal romlott az életszínvonal a cigányság körében."[1]

Tehát a kisebb munkanélküli támogatás miatt 30%-ot buktak a cigányok? Ugye, hogy látszik miből élnek?

Vagy ez: "több mint kétmillió, családi pótlékot igénylő gyermek között mintegy 400 ezer lehet a roma kisebbség aránya"[1] Azaz a cigány lakosság aránya 5% körül van, a családi pótlékban pedig 20% -os arányban részesülnak? Hoppá!

[1]www.vasnepe.hu/cimlapon/20100325_csaladtamogatas_szocialis_juttatas

2010.06.13. 10:38:31

"eleinte nem sokat törődtem vele, de egyre fáradékonyabb lettem, nem tudtam koncentrálni rendesen, a munkámat sem tudtam a kellő módon végezni"

Lázasan nem is lehet fémet lopni

prolee 2010.06.13. 10:42:36

@hillaby: Miért gáz? Nekem kéne befogadnom a csövest (bármilyen rasszhoz is tartozik) a dolgozó, rendezett családomba?

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.06.13. 10:44:25

@prolee: azért csöves, mert nem fogadod be

Pipas 2010.06.13. 10:48:45

@hillaby: Ja, ha a cigány mélyszegénységben él, akkor a magyar a hibás, mert nem segít. Ha a magyar lecsúszik, akkor a magyar a hibás mert nem segít.

Szerinted a sebész, aki egész nap műt 120 ezer forintos havi fizetésért az is bűnös, mert nem tesz többet, a tanár, aki 100 ezerért próbálja a réti négereket olvasni tanítani az is hibás, mert nem ad nekik több lehetőséget.

Baszki hogy van az, hogy mindenért a magyar a felelős, mindenért a magyar a hibás, a cigány meg baszki még akkor is áldozat, ha folyamatosan betörésekből, lopásokból és rablásokból él?!

prolee 2010.06.13. 10:49:23

@hillaby: Nem. Azért csöves, mert iszik és emiatt a munkavégzésre is alkalmatlan. Van hajléktalan szálló, ahol aludni, mosni, fürdeni lehet és tisztán, kipihenten és józanul lehet próbálkozni munkát keresni. De ott nem tűrik a részeg randalírozást.

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.06.13. 10:49:53

A saját családomban látom, hogy közeli rokonok (szülő-gyerek, testvérek) nem beszélnek egymással évekig, csak mert az egyik erre szavazott, a másik arra, vagy mert valamelyik feleségül vett valakit, aki nem szimpatikus stb. Szerintem ez gáz.

Metál -e a bimetál? 2010.06.13. 10:51:35

azt hittem megszűnt az szdsz. de lám, itt egy általuk írt levél... provokáció, nem kell felülni egy 0%-os "párt" nyekergésének.

prolee 2010.06.13. 10:53:07

@hillaby: De a hozzászólásomnak ehhez semmi köze. Én pl. teljesen más politikai nézeten vagyok, mint a párom, elvitázgatunk, de szeretjük egymást.

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.06.13. 10:54:10

@Pipas: Össze-vissza beszélsz. Az első bekezdésben a lecsúszottak (pl. cigányok) nem hibásak, a másodikban pedig igen (sebészek). Szerintem mindenki hibás.

Egyre inkább csak fekete-fehérben bírunk gondolkodni. Ld. Jobbik parlamenti szereplése.

@prolee: Britney is elment elvonóra, neki is sikerülni fog.

sapkabojt 2010.06.13. 10:54:39

@Pipas: családi pótlék minden gyerek után jár, a leggazdagabbakért is, ha jól tudom. Szokj hozzá a gondolathoz, hogy 10-20-30 év múlva még nagyobb arányban lesznek romák, akkor már pláne nem lehet kirekeszteni őket a munkából, ellátásból, egyelőre még többségi társadalomból.

prolee 2010.06.13. 10:55:07

@Metál -e a bimetál?: Nem ülünk fel. A párt éppen azért szűnt meg, mert már senki nem ült fel a parasztvakításnak.
De a probléma létezik, meg kell oldani és nem igazán látom, hogy ki tudja helyesen kezelni.

prolee 2010.06.13. 10:57:20

@hillaby: Voltál már alkoholelvonó osztályon? Én igen. Nem tudom, vannak-e még ilyen osztályok.
Ott senkinek nem sikerülhet.

prolee 2010.06.13. 10:59:22

@falevelek: Érdekes kérdés, hogy ilyen arányok mellett 20-30 év múlva ki fogja majd befizetni a költségvetésbe azt, amit onnan felmarkolhatnak támogatás címszó alatt.

Pipas 2010.06.13. 11:00:42

@falevelek: Ajánlom figyelmedbe a fentebbi kommentemben idézett hivatalos adatokat. Valóban minden gyerek után jár a pénz (bár mint tudjuk a szellemileg visszamaradott gyerekekért több jár) a cigányoknak azonban úgy tűnik cirka négyszer annyi gyerekük van.

És valóban, 10-20-30 év múlva tényleg több lesz arányaiban a cigány, ha végre nem hagyjuk abba, hogy fizetünk nekik a gyerekszülésért. A kétgyermekes magyartól elveszük a fizetése nagy részét és odaadjuk annak, aki nem dolgozik, de 8 gyereket csinált. nagyon nem jól van ez így...

prolee 2010.06.13. 11:05:39

@Pipas: Én már arra nevelem a gyerekeimet, hogy ebben az országban ne dolgozzanak és ne fizessenek adót, hanem olyan országban telepedjenek le, ahol nem a dolgozó polgárokkal tartatják el a parazitákat. Nem vagyok karitatív szervezet, nem azért nevelek jó adózó polgárt, hogy az ingyenélőket tartson el. Sokan rájönnek majd erre, tehát jó lenne azon igyekezni, hogy megoldják a problémájukat.

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.06.13. 11:09:42

@prolee: "jó adózó polgárt" nevelsz? Szerinted ez a legfontosabb szempont egy ember életében?

Én kiegyensúlyozott embert igyekszem nevelni. Ha ebbe nem fér bele a "jól adózás", nem bánom.

BTW, én jó adózó polgár vagyok. Nem hiszem, hogy emiatt jobb nekem.

Pipas 2010.06.13. 11:14:37

@prolee: Így van. Sajnos ez a helyzet. Viszont mi lenne, ha nem menekülnénk el, hanem mondjuk kiállnánk egyszer az igazunkért és rendet tennénk a hazánkban? Ugye mennyire jobban hangzik? ;)

És meg is mondom mi a megoldás.

Minden segélyezett (nem nyugdíjas) neve mellé az államnak tartania kellene egy nyilvántartás a felvett segélyekről. Ami szépen gyülekezne.

Aztán amikor bemenne a rendőrségre, hogy vettem kocsit, vagy a teleknyilvántatrásba, hogy vettem házat, vagy örököltem a nagybácsimtól, akkor az állam szépen azt mondaná, hogy oké, akkor lássuk csak: tartozol ennyivel meg ennyivel, a fennmaradó összeg meg ennyi, az a tied lehet.

Ha a banktól veszek kölcsönt, akkor rámverik a kamatok öreganyját, ha viszont elmegyek az államtól kuncsorogni, akkor ingyen, visza nem fizetendő ajándékot kapok? A máséból?!

27329 (törölt) 2010.06.13. 11:22:05

Amióta ismerjük az emberiség történelmét, mindig is volt valamiféle "rasszizmus". Ennek célpontja azon emberek csoportja, akik nem illenek bele a többség által kialakított társadalom rendjébe. Ez néhány tudatos társadalomromboló idióta kedvéért nem fog megváltozni. Az emberben lévő életösztön mindig ellenségként fog tekinteni azokra, akik veszélyt jelentenek a biztonságára. Az emberi történelem egy folyamatos harc a túlélésért, az ehhez szükséges javak megszerzéséért, az élettér és a biztonságot jelentő környezet kialakításáért. A módok és a külsőségek folyamatosan változnak, de a lényeg nem.
Bármilyen kegyetlenül is hangzik, ez van.

sapkabojt 2010.06.13. 11:25:47

@Pipas: Pontosan. És most nem írom le mégegyszer, amire válaszoltál. Innen már csak egy fél gondoltattal kell előrébb jutni, és megérted, mitől fognak tudni dolgozni.
@prolee: akkor majd ahhoz járulnak hozzá sajnos ők is, hogy Magyarország teljesen felhiguljon, és többségben munkanélküli/adőkerülő emberek országa maradjon, majd a negatív spirálnak köszönhetően bedőljön életképtelenség miatt. Nem ítélem el, aki elmegy, de ne már direkt erre tréningezd őket, itt is boldogulhat, aki tehtséges, sikeres vállalkozásban vesz részt. Csak egyre többen települnek ki véglegesen, és ez szomorú sajnos. Tapasztalatot szerezni viszont érdemes kiküldeni, hogy lássák kicsit külső nézőpontból is az országot, jót szokott tenni.

Öreg Sam 2010.06.13. 11:37:53

@27329:
Igen,ez kegyetlenül hangzik.
Azért hiszek egyfajta evolúcióban az össznépi gondolkodás terén.
Ez pesze nem egy-két év...
Néha csendes magányomban elgondolkodom azon,hogy a kereszténység nevében kb.tizszer annyi bűnt k9övettek el az emberiség elen,mint a Hitler-Sztálin duó együtt.
Hogy is van ez?
A dolgok nem feketék fehérek,a szürkének milliónyi árnyalata van :)

Lepényhal 2010.06.13. 11:39:09

A cigányok nem született bűnözők, nem született "lazák", nem genetikailag meghatározott munkakerülők, hanem történelmi, szociológiai alapon szegregálódott emberek, és a többség azt a mintát követi, amiben felnő, mint bármely más embercsoport. A rasszizmust az ilyen cikkek gerjesztik mint ez. Ahogy többen is észrevették, nagyon átlátszó maga a levél, és az első hozzászólás is.

Pipas 2010.06.13. 11:45:36

@Lepényhal: Nagyon, helyes, ha genetikai oka lenne, akkor betegségként el kellene viselnünk, de mivel nem az, ezért egyszerűen nevelés kérdése.

sapkabojt 2010.06.13. 11:52:48

@Pipas: Viszont az a nagy baj, hogy sokan meggyőződéssel osztják az észt a genetikai, vérbeli különbségről. Nem te, de sajnos ma is vannak nácik, a munkahelyemen is, és nem érzik cikinek ennyi évvel a 2. vh után.

27329 (törölt) 2010.06.13. 11:56:36

@Lepényhal: ez egy nagyon fals duma, amit a legkevésbé sem bizonyítanak a tények.
25-30 évvel ezelőtt még készültek szociológiai felmérések, ezekből tényszerűen kiderül, hogy a magyar családoknál felnevelt cigánygyerekek ugyanolyan arányban lettek bűnözők, mint a családjuknál felnőttek.
De ez nem is lényeges. A lényeg, hogy a társadalmat szervező és működtető embercsoport (mert ez nem csak magyar jellegzetesség!!) mindig ki fogja magából vetni azokat, akik képtelenek betartani a kialakult szabályrendszert. A multikulti szentségét hirdetők itt tévednek alapvetően és végzetesen. Tegyük félre az érzelmeinket és gondoljuk végig, évezredek alatt miért szerveződtek a társadalmak úgy, ahogyan? A válasz egyszerű, mert csak így működik! Úgy nem, hogy a társadalom egyik fele éjjel nappal dolgozik, a másik fele pedig csak feléli a megtermelt javakat, így megfosztja a dolgozókat az emberhez méltó élet lehetőségétől. Lássuk be, ez nem működik. Ennyi. Bőrszíntől, fajtól és minden mástól függetlenül. Még attól is függetlenül, hogy a sorból kilógót érdekes módon általában származáshoz is köthetők.

nestrot10 2010.06.13. 12:01:51

ORSÓS ORBÁNNAK SE SEGÍTSEN!!! hehe Ő is Cigó

2010.06.13. 12:07:59

Olvasgattam a kommenteket és muszáj már hozzászolnom..
Nézzük, mi is itt a probléma?
Én a levelet egyszerűen provokációnak tartom. Kifejetem miért, figyeljenek:
Gondolom nem idegen sokunk számára az úgynevezett asszimiláns, vagy kivakaródzott cigány képe. Ő az aki tanul, olvas, dolgozik, megszakad, fizeti az adót, magának magyarnak definiálja akinek felmenői cigányok voltak.
Ő nem viselkedik cigányként, nem úgy beszél, nem úgy öltözködik, de legfőképpen nem úgy "ír".
Az amerikánerek ezt úgy hívják, hogy house-nigger. Mármint a fekete amerikánerek, mert szerintük ez egyfajta árulás. Az acting white egy probléma számukra.

A helyzet ugyanez Magyarországon. Az asszimiláns cigány a kulturális cigányság számára egyfajta árulás. "Ne magyarkodj", mondhatnám. Vagy "ne parasztkodj".

A rasszizmus igazi okai pont ők, akik konzerválják azt a fajta kultúrát amivel nem lehet együtt élni.
Egyes messziről jött emberek persze próbálkozhatnak, járathatják a gyerekeiket egy osztályba, sok sikert hozzá, nem fog menni.

Én jártam iskolába, bármilyen hihetetlen, ráadásul életem első általános isijébe jártam mikor találkoztam a cigánysággal. Sajnos nem csak kommentekből és postokból ismerem őket :( Ők tényleg egy más világ, amit érzékeltetnek is. A különbséget jól szemlélteti az is, ami ma Jeruzsálemben van. A hiloni zsidóság, vagyis "enlightened", judaizmussal nem együtt élő zsidóság és a vallásos, haredi zsidóság közötti ellentét. Az egyik mindig tüntet meg kukákat borogat, mert éppen nem tetszik neki valami, a másik meg feltakarít utána aztán megkergeti gumibottal.

Nos, lehetne még folytatni, de ezek alapján szerintem mindenki fejében összeállhat, hogy mire is akarok kilyukadni.
Én szerintem a cigányság nem egy nép. A cigányság máshogy néz ki Írországban és máshogy Spanyolországban. A cigányság egy kultúra. Más-más nyelvet beszélnek, eltérőek a hagyományaik. A cigánnyal szemben nem lehetsz rasszista, mert a cigány egy eleve keveredett, indo-árja nép, amelyik nem sokban különbözik a magyartól küllemre. Nem egy embert lehet cigánynak nézni, aki közben teljesen magyar, legalábbis színe, haja alapján. Értitek?
Itt arról van szó, hogy van egy kultúra, amelyik konzerválta magát, hiszen megtartó ereje éppen az, hogy ellenáll a magasabb kultúrának.
A mélyszegénységben élő cigány sose akar magyar lenni. Nem akarja ott hagyni a kultúráját, ő eltartott akar lenni. Mert ez teszi cigánnyá.
Bné Brákban a hászidok mikor akarnak lenni majd hiloni zsidók? Na mikor?
Hát sose baszki. Soha nem is lesznek.
A gettóban élő négerek se akarnak csak úgy kitörni, fehérré válni..
Mindig van pár ember, aki önmaga erejéből asszimilánssá lesz, már csak statisztikailag is. Az együttélésről meg aztán tényleg ne olyanok beszéljenek, akiknek fogalmuk sincsen mi zajlik a törökökkel Németországban, a mórokkal Franciaországban, a pakikkal Angliában, az arabeusokkal Izraelben.. vagy legalábbbis jelenlegi határain kívűl..
Ezek összetett dolgok, nem lehet úgy elintézni, hogy a másik rasszista..
Vagy csak én látom úgy, hogy egy "acting white" törökkel semmi gond?
Amelyik késsel hadonászik és németet ver azzal már inkább van gond.
És ezt nem lehet megmagyarázni egy egyszeri halandónak, hogy miért van ez így. De leegyszerűsíthető ez arra, hogy az ő kultúrája más. Társadalmi helyzete pedig rátesz még erre egy lapáttal.

De a Törökországból Németországba evett török elsősorban mindig török lesz. Anyja s apja egyarátnt török, törökül beszélnek otthon, és még ha szőke és vakítóan fehér bőrű is, mert miért ne, akkor se fogja tudni otthagyni egyik pillanatról a másikra azt, amibe beleszületett. Mert mindig lesz egy visszatartó erő.
A cigányságnak is nagy probléma ez, ez a visszatartó erő. Nehéz ma egy cigánynak saját akaratából kitörni, mert ott vannak a rajok, pózolnak a szamurájkarddal, meg a Ricsi múltkor elkötött egy mercit, meg ez majd milyen jól megy, hát akkor Gazsi mégse fog elmenni árufeltöltőnek, ha itt van ez egyszeribb mód a megélhetésre.. már ha eljutott odáig Gazsi, hogy létezik ilyen út is.
És nagy gáz van, mert a Ricsik és Gazsik bizony egyre többen vannak, a szegények helyzete katasztrófális, a szegény magyaré ugyanúgy.
Ezen viszont nem rasszistázással lehet segíteni.

Tudom, hülyeség volt, bocs a zavarásért.

lehet más a propaganda 2010.06.13. 12:08:04

Ez a poszt tipikusan beleillik a félrevivő liberális propagandába ami után rasszizmust lehet kiáltani. A cigánysággal kapcsolatos megítélés csak kisebb részben rasszizmus nagyobb részben a társadalmi normák különbözőségéből adódik. A nagybetűs NYugaton ez még élesebben vetődik fel, nálunk még mindig jobban lehet cigánykodni mert viszonylag lazák a normák.

Itt is egy olyan esetről van szó (vélhetően, mert a leírás pont a lényeget keni el) amikor valaki nem volt jogosult ellátásra de gondolom ő maga jött elő az aduval hogy ő cigány. Ilyen alapon a világon sehol nem lehet ellátásra számítani

prolee 2010.06.13. 12:09:26

@Öreg Sam: Nyilván az az oka, hogy a kereszténység cca. 2000 éves múltra tekint vissza, ezzel szemben a Hitler-Sztálin duó cca. 20 évvel "dicsekedhet".

prolee 2010.06.13. 12:14:28

@kábítószert minden anyának!: Egyetértek. Én sem rasszként, hanem elfogadhatatlanul irritáló szubkultúraként tekintek a cigányságra. Számomra az a cigány, aki deviáns módon viselkedik. Ehhez képest nem tudom értelmezni azokat az érveket, hogy vannak cigányok, nem minden cigány deviáns. Persze. De aki nem deviáns az számomra nem cigány.

Húsleves 2010.06.13. 12:15:18

@27329: semmiféle érzelem és álszentség nem volt abban amit írtam. Nem ismerem azokat a felméréseket amikről írtál, de nehezen tudnám elképzelni, hogy olyan nagy számú magyar családnál felnevelt cigánygyerek van, amiből messzemenő következtetéseket lehet levonni. Azokat, akik abból élnek, hogy gyerekeket vesznek ki állami gondozásból, inkább hagyjuk. Ezzel szemben személyesen is ismerek sok olyan cigányt, akik a saját családjukban már a munkából megélést látták követendő mintának. Ezek ugyanúgy dolgoznak, tanulnak, mint mi. Elhibázott politikának tartom a betelepítéseket, mert a rosszul szocializálódott cigányok életfelfogásán ez a legkevésbé sem változtat. Munkát kell adni nekik.

2010.06.13. 12:17:52

@prolee: Bírom amikor egyesek belekezdenek a keresztényezésbe. A kereszténység hol tanít olyat, hogy öljé', gyilkoljá', mert az jó lesz neked?
Hogy lehet a kereszténységet egy kalap alá venni Sztálinnal? Sztálin egy személy volt és őt kiszolgálta egy garnitúra.
A kereszténység viszont nem egy teljesen egységes vallás, amelyik nem tanít gyilkosságra. Viszont akkor lehetne azt is mondani, hogy Hitler a fasizmus nevében gyilkolt, mikor a nemzeti szocializmus nem erről szólna. Persze, de azért a nemzeti szocializmusban nincs is benne a Tíz parancsolat.. ehe..

Húsleves 2010.06.13. 12:18:28

@27329: Bocsánat a félreérthetőségért, azt Lepényhal helyett írtam. Egy másik fórumon ezen a nevemen kezdtem el írni, és elfelejtettem kilépni.

sapkabojt 2010.06.13. 12:18:58

@27329: Na tessék. "Bőrszíntől, fajtól és minden mástól függetlenül. Még attól is függetlenül, hogy a sorból kilógót érdekes módon általában származáshoz is köthetők. " ez a színtiszta származás alapján való megkülönböztetés. Légyszi linkelj már be egy tudományos felmérést, köszi.

Öreg Sam 2010.06.13. 12:22:29

@kábítószert minden anyának!:
Ha hülyeség lenne,az elnézhető lenne...
Sajnos nem az.
Ellenben,(miközben egyetértek a gondolataiddal)nem lehet,hogy ebben az egész átkozott szituációban fel kellene vállalni valamilyen felelősséget?
Azt hiszem,ghogy ebből nem lehet jól kijönni,tipikusan sapka/nyuszi eset.
Ha egy törököt/üzbéget/bulgárt/stb próbálok a magam képére formálni,nem hagyják a gyökerek.
Ha alapból elutasitom,akkor rasszista vagyok.
Egy tojásról kapásból megállapitom,hogy záp,de attól még nem tudok jó tojást tojni..
Megoldóképlet??
Valaki??

27329 (törölt) 2010.06.13. 12:25:14

@kábítószert minden anyának!: nem hülyeség, a kérdésnek ezerféle olvasata van. Pontosan ezért írtam azt, hogy a kérdés nem csak nálunk létezik. Egy társadalom működéséhez szükséges bizonyos közös normák betartása. Vegyünk egy egyszerű példát, a közlekedést. Érdekes, ott mindenki elfogadja, hogy a szabályokat mindenkinem be kell tartani, másképp káoszba fullad és rengeteg életet követel. És aki ezeket a szabályokat durván megszegi, azt kiveti magából a közlekedő közösség, nem személyesen, hanem az általuk felhatalmazott és fizetett rendőrség segítségével. Persze, a gyorshajtás után járó bírság mindenkinek fáj, de valahol a lelkünk mélyén elfogadjuk ezt a rendszert. Mekkora hülyének tartanánk azt, aki azt kezdené el hirdetni, hogy pl. a szőke kékszeműek nyugodtan átmehetnek a piros lámpánál, bármennyivel száguldozhatnak és akár visszafelé is haladhatnak az autópályán, mert CSAK. És akinek ez nem tetszik, az rohadt fasiszta meg náci meg rasszista. Ugye mekkora hülyeség ez?

A társadalom pedig ugyanolyan, csak más történések is vannak. De ugyanúgy csak akkor elviselhető, biztonságos, élhető, kiszámítható és igazságos, ha ugyanúgy mindenkire vonatkoznak a szabályok és megszegői ellen ugyanúgy fellép az általunk felhatalmazott és fizetett rendőrség. És ez borult fel. Tilos lopni, kivéve ha... Tilos ölni, kivéve ha... Köteles vagy gondoskodni magadról és családodról, kivéve ha...
Na ez nem működik hosszútávon sem itt, sem Németországban, sem sehol. Volt (van) egy kísérlet, de a kudarc természetszerű.
És mi a megoldás? Egyszerű. Bele kell nyugodni, hogy rendnek kell lennie. Főleg annak, aki az ellenkezőjében érdekelt. Hosszútávon senki sem fogja őket sajnálni. Embertelenül hangzik? De legalább őszintén...

prolee 2010.06.13. 12:27:19

@Húsleves: Munkát kell szerezniük. Mint bárki másnak.

2010.06.13. 12:27:28

@prolee: Erről van szó. Aki szerint meg a cigány és a magyar közt olyan hihetetlenül nagy a különbség az igazából még nem is találkozott életében túl sok emberrel.. Rengeteg fajta ember van, sokakban van cigány vér, sokan néznek ki cigánynak, de a deviancia nem ott kezdődik, hanem hogy mondjuk védelmi pénzt szed a sarki közértestől.
Én mindig úgy tekintek a bűnöző cigányokra, akik egyfajta áldozataik a saját kultúrájuknak. Mert ez a fajta kultúra, ahol nem szégyen a börtön, hanem dicsőség az nem ugyanaz a kultúra, mint az enyém. Én akkor is rosszul érzem magam, ha nem találok kukát, ahová kidobhatnám a szemetet mentemben. Nyílvánvaló, hogy egyenlőségjelet köztem és egy ilyen deviáns cigány között nehéz lesz rakni.
De a cigányon csak úgy lehet segíteni, ha megtanítjuk munkára, hogy elhagyhassa és erőből asszimilálódjon a magyar kultúrális közegbe. Máskülnöben ez sose fog változni, a cigányság csak újratermeli azokat, akik nem akarnak dolgozni, a magyart egészen egyszerűen parasztnak hívják (tehát akkor miért akarjon hozzá idomulni?ha már nevében lenézi). Megjegyzem a cigány szó nem pejoratív, mielött valamelyik antirasszistát már ez is sértene. A paraszt viszont egy szó, amelyiket sértésként használnak. Ez a különbség.

27329 (törölt) 2010.06.13. 12:31:15

@falevelek: nem értetted meg amit írtam. Nem a bőrszín alapján választom meg, ki nem illik bele a társadalomba, hanem a társadalomból kilógóknak van egy viszonylag egységes származása. Ez nem ugyanaz. Engem nem érdekel, kinek kik az ősei, hogy néz ki, csak az érdekel, betartja-e azokat a társadalmi normákat, amelyek szükségesek a normális emberi együttéléshez. De ha nem tartja be, akkor ne hivatkozzon a származására és az ne legyen számára automatikus felmentés és hivatkozási alap.

2010.06.13. 12:32:06

@Öreg Sam: Ezt mondom, hogy erre nincsen így megoldás. Megoldási javaslatok vannak, mint hogy a cigányt tanítsuk meg hogyan lehet magyar. Meg hogy szeresse is ezt az életformát. Vagy nevezzük európainak, mindenki azt helyettesít be amilyet csak akar. Nyílván a román románná akarjá nevelni azokat, akik nem példamutatóan élnek. Mert azért gondolom azért nem leszek rasszista, ha azt mondom, hogy én így is egy magasabb kultúrát képviselek, mint az aki most éppen bicskával szólítja értékeinek átadására egy orosz fiút. Tehát legyen az bárki, bárhol, bármilyen színben, az elnyomottakra mindig jellemző lesz a deviancia, az alkoholizmus, öngyilkosság, bűnözés. Aki foglalkozott eleget szociológiával az most magában még folytathatja a sort.

Húsleves 2010.06.13. 12:32:15

@prolee: akik szinte nomád módon élnek, azok nem tudnak maguknak munkát szerezni. Mesterségesen kell beindítani náluk a szocializációt.

Öreg Sam 2010.06.13. 12:32:47

@prolee:
Tudod,én csak annak a statisztikának hiszek,amit magam hamisitottam :)
Igazad van/lehet,de manapság nem emelnek templomokat a "duónak",miközben hajlamosak vagyunk elkötelezni magunkat egy olyan eszme mellett,ami máglyára küldte Bruno papát,meg meghátrálásra kényszeritette Galileit.
Ami a tiz parancsoltot illeti,annak megvolt a kommer időkben a megfelelője:)
Akkoriba a zúttörő 12 pontja volt a nev,ha jól emlékszem :)

prolee 2010.06.13. 12:33:24

@Öreg Sam: Megoldóképlet: szocializáció és oktatás, legalább két generáción át, ahol kell ott szegregáltan. A szegregáció önmagában nem bűn, csak akkor ha bűnös céllal alkalmazzák.
A putricigány gyereket hiába ültetik össze az én gyerekemmel az iskolában, esélye sincs a kitörésre. Mert az én gyerekem otthon is szocializálódik és tanul, kipihenten, jóllakottan és egészségesen megy az iskolába, segítek neki a tanulásban, megtanul a pénzzel bánni, viselkedni, tisztálkodni, stb.
A putricigány gyereket pedig kiközösítik. Nem azért, mert cigány, hanem azért, mert ápolatlan és szocializálatlan.

prolee 2010.06.13. 12:34:39

@Húsleves: A szocializációt igen. Épp ez az, amiben nem hajlandók közreműködni, illetve aki közreműködik, azt árulónak tekintik és kiközösítik.

prolee 2010.06.13. 12:36:49

@Öreg Sam: Meg amelyik lerombolta Jerikót, meg amelyik leigázta Európát, stb. Miért van az, hogy a vallásszapulás mindig csak a keresztény vallást érinti?

Húsleves 2010.06.13. 12:37:32

@prolee: Igen, de pont ezt írtam, hogy ezen az úton mégis vannak eredmények, ellentétben a betelepítésekkel, amelyek csak tovább növelték mindenütt a feszültségeket. Akik nem hajlandók közreműködni, azokkal szemben törvényesen fel kell lépni.

Pipas 2010.06.13. 12:38:49

@prolee: Kár, hogy cirka 600 éve próbáják őket beilleszteni. Mária Terézia még arra csinált törvényt, hogy a cigányok ne járkáljanak meztelenül, ehhez képest van javulás, de a mai magyarokhoz képest a lemaradás ugyanakkora. :-(

sapkabojt 2010.06.13. 12:40:54

@27329: "25-30 évvel ezelőtt még készültek szociológiai felmérések, ezekből tényszerűen kiderül, hogy a magyar családoknál felnevelt cigánygyerekek ugyanolyan arányban lettek bűnözők, mint a családjuknál felnőttek."
Valami hivatkozás tényleg jó lenne. A kilógóknak a fő oka a szegregáltság, a pozitív szülői hiány a fő oka. A fenti posztban pedig éppen hogy nem a posztoló hivatkozott rá, hanem a doki! Általában igaz, hogy a frusztráltak hozzák fel ezt a kártyát, a cigányok közben élnek, ahogy élnek. "Én azért lopok/kérek pénzt/verlek meg, mert én cigány vagyok", teljesen életszerűtlen mondat.

prolee 2010.06.13. 12:42:35

@kábítószert minden anyának!: Ez a kulcsa mindennek, ahogyan írod, hogy a cigányság a saját kultúrájának az áldozata, mert ez egy szubkultúra. Ez maga a kívülállás kultúrája. Én humanista vagyok, nem támogatok olyan kultúrát, ami emberáldozatokat szed, illetve embereket nyomorít meg.

Öreg Sam 2010.06.13. 12:45:01

@prolee:
Bazz!
Én keresztény katolikus vagyok,de nem vagyok vallásos!
Ha zsidó lennék,azt is vállalnám,mert elsősorban EMBER vagyok!
Ami a másik részét illeti:szerintem nem lenne haszontalan "szegregált" iskolákat inditani (most lehet rám köpködni)éppen azért,hogy a saját környezet/kultúra közepette szerezzenek valamilyen alapokat.
Hosszú...

prolee 2010.06.13. 12:54:29

@falevelek: A kilógás oka a szegregáltság, csak azt ne felejtsük el, hogy esetükben ez nem kívülről, hanem belülről ható tényező.
Ez a szubkultúra nem tűri a kitörést, aki pedig sikeresen kitör, az főként az elutasítása, a gyökértelensége miatt frusztrált és deviáns lesz. Pl. Daróczi Dávid, vagy Borovszky Tímea.

prolee 2010.06.13. 12:58:18

@Öreg Sam: Én is egyetértek a szegregált iskolával olyan esetben, amikor a szocializáltság foka olyan alacsony, hogy a gyereket nem képes kezelni a normál iskola. A szocializáltság hiánya éppen olyan fogyaték, mint egy végtag, vagy egy érzékszerv hiánya.
A vak gyerekek is külön iskolába járnak, pedig nem hülyébbek a többinél.
Aztán majd a szocializált cigánygyerek gyereke már járhat nem szegregált iskolába.

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.06.13. 13:11:19

Attól félek, hogy az a jogos igény, hogy a segélyek mértéke csökkenjen, egyben az igazi segítségre (szocializáció, speciális pedagógusok stb.) fordítandó pénzt is el fogja teljesen apasztani. Így nagyon lelassulhat a közeledés.

prolee 2010.06.13. 13:13:16

@hillaby: Ettől én is tartok, hogy jó magyar szokás szerint a fürdővízzel kiöntjük a gyereket.

27329 (törölt) 2010.06.13. 13:24:57

@hillaby: a segélyek mértékét nem csökkenteni kell, hanem meg kell oldani a valódi célt betöltő segélyezést. Nem pénzt kell adni kontroll nélkül, hanem ingyen étkeztetést az iskolában, ingyen (és nem hazavihetős) tankönyvet, iskolaszereket, ingyen gyerekruházatot, stb. stb. A szülőknek pedig ingyen tüzelőt, a szolgáltató felé elrendezett rezsitámogatást stb. Természetesen csak azoknak és csak addig, amíg a játékszabályokat betartják. És akkor a segélyből nem cigaretta, ital meg játékgépezés lesz, hanem esély. Nem biztos siker, hanem esély. Amivel lehet élni és lehet veszni hagyni. Aki él vele azt progresszíven továbbtámogatni, aki pedig nem, azt keményen elfelejteni. Másképp nem fog menni.

lehet más a propaganda 2010.06.13. 13:27:45

Na előbb leugrottam valami kajáért, hát nem bepofátlankodik egy koszos repedtsarkú szőkére festést imitáló sárgahajú cigány kurva elém a sorba?

Vitte volna el az árvíz valamennyit

Húsleves 2010.06.13. 13:27:53

@27329: Igen, de ezt rögtön 15 fronton fogják támadni a liberálisok az "emberi méltóság" féltése címén.

Húsleves 2010.06.13. 13:30:00

@lehet más a propaganda: szerinted az ilyen kommentekkel kik fogják igazolva látni az általuk propagált nézeteket?

27329 (törölt) 2010.06.13. 13:35:40

@Húsleves: ezért a rendcsinálás első és legfontosabb elemeként ezeket kell kiszorítani a közéletből. A parlamentből már részben sikerült.....

27329 (törölt) 2010.06.13. 13:38:39

@lehet más a propaganda: és te persze nem szóltál egy szót sem, e helyett idejössz nyavajogni. Ott helyben kiordítod a sorból, a többi gyáva szar alak meg melléd áll és úgy eltűnik onnan, hogy a környéken se fogják látni. Fogjátok fel végre: ÖNVÉDELEM vagy KIHALÁS !

mothe 2010.06.13. 14:06:24

@Pipas: meglepően kevés cigány van abban a listában, főleg ahhoz képest, ami itt az általános vélemény.

Bal 2010.06.13. 14:21:53

@prolee: Mert van egy virága egy cigányasszonytól és megette a káposztájukat, az azt jelentené, hogy felfogta az előítélet jelenségének következményeit? Gratula. A posztja alapján épp az ellenkezője világos.

Pedig van itt egy jól ismert pozitív visszacsatolás, és egy idő után már nem lehet megmondani, hogy az előítélet ok vagy okozat-e. Orvosként, véleményformálóként kötelessége lenne a társadalmi csapdák elkerülését segíteni, ehelyett a saját sötétsége miatt csak mélyebb gödröt ás mindannyiunknak.

Bár ha már nickekről beszélünk, noha az enyém nem azért az, amit gondolsz róla, de akkor már szabadjon megjegyeznem, hogy a tiéd alapján meg csoda, hogy hülyeséget beszélsz.

Pipas 2010.06.13. 14:22:36

@mothe: Ja, azért nem szabad a cigánybűnözésről beszélnie senkinek, mert meglepően kevés a cigány bűnöző. Aha, logikus és hihető is. Fascinating captain! ;)

lehet más a propaganda 2010.06.13. 14:25:35

@27329:
Amit erre szóltam azt itt inkább nem idézem

lehet más a propaganda 2010.06.13. 14:27:25

Én meg tudom védeni magam, nem ez a kérdéss, hanem hogy együtt kell megoldást találni

27329 (törölt) 2010.06.13. 14:34:25

@lehet más a propaganda: együtt, mégis egyénenként vállalva az adott szituációban a helyes utat. Ha másokra várunk, másoktól várjuk a megoldást, akkor az soha nem fog eljönni.

mothe 2010.06.13. 14:47:07

@Pipas: ja, értem, akkor is neked van igazad, amikor nem neked van igazad. :) Szórakoztató lehet veled beszélgetni, de most túl meleg van.

Pipas 2010.06.13. 15:49:12

@mothe: Oh, szóval elfogytak az érveid? ;)

A melegről meg annyit, hogy 31 fok van a lakásban. Akartam berakatni klímát, de nem tettem, mert hideg volt. Most úgy érzem hiba volt... ;)

Öreg Sam 2010.06.13. 17:57:15

@Pipas:
Hiba volt...:)
kavicsokért lehet manapság hűtő-fütő klimát kapni,én átmeneti időszakban azt használom.
Mult héten kies kis tanyámon kis hiján megfagytam volna nélküle,most meg megfőnék :)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.06.13. 23:34:05

@lehet más a propaganda: nem vagyok ügyeletes népnevelő. Ha elmész egy orvoshoz, és bejelneted hgy mostantól hozzá szeretnél járni, akkor ha területileg illetékes, köteles felvenni a praxisába - itt a kivételekről a törvény ad némi felvilágosítást de az most itt nem játszik - a feladata pedig hogy átkérje a beteg kartonját. A kezelést megkezdi, és minden további nélkül jár neki a beteg után a támogatás - ez ennyire egyszerű. Nem mellesleg nem kezdődik rizsa semmiről, mert ha Te mint állampolgár azt kéred hogy vizsgáljanak kik, akkor az orvos beutalót ad, a tünetek alapján ez nem kétséges. Megjegyzem hogy a magyar egészségügyben velem ennél sokkal durvább dolgok is történtek - sürgősségi ellátásban ami kimondottan cifra, szóval nem értem mi olyan hihetetlen.
Végül pedig a többi országról, akikről írsz...persze hogy nem fogádják őket, hiszen nem azon ország állampolgáraik, és valójában az eredeti országukban nem üldözik őket. Nálunk viszont a saját országunk állampolgáriról van szó. Ugyanebben a helyzetben az általad említett országokban egy kicsit másként fest.
Végül pedig szerintem nem népnevelés ha valaki kifejti a véleményét pusztán azért, hogy egyértelműen kifejezze : elítéli a rasszizmust, hátrányos megkülönböztetést!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.06.13. 23:37:15

@prolee: ezek szerint az érzékelés szerinté én például kifejezetten ijesztőnek tartom a kopasz nagy kigyúrt fehér agresszív embereket - akkor most minden fehér emberrel előítéletesnek kell lennem??? teljesen értelmezhetetlen amit írsz, ne haragudj. Az embereket a tetteik alapján kell megítélni, és nem az előítéleteink alapján Ilyen egyszerű!

lehet más a propaganda 2010.06.14. 11:00:04

@Legelő Őse:
A beteg hozza el a kártyáját a régi helyről, amíg nem teszi addig oda tartozik és a másik orvos nem köteles foglalkozik vele kivéve a sürgős szükség esetét. A több hete tartó hőemelkedés NEM sürgős szükség.

Ha külföldön jelentkezik valaki ellátásra jogosultság vagy megfelelő papírok nélkül nem azért utasítják el mert másik állam polgára. Saját polgárt is eluasítanak vagy megfizettetik a kezelést büntetéssel együtt ha nem rendelkezik biztosítással.

Ez a fórum egészségügyi ellátással foglakozik, ezért a megjegyzéseimet is erre korlátozom: a szemléleted valahol a kommunista időkben gyökerezik, mely szerint az eű ellátás tisztán állami funkció, ami mindenkinek alanyi jogon jár. Ha jártál nyugaton, ahogy állítod magadról, nem értem hogy ragadtál le ennél

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.06.14. 11:37:54

@lehet más a propaganda: én ezt nem értem, de tényleg - a posztban le van írva - nyögdíj + költözés. A szabályok azt mondják, hogy az orvos átkéri a kartonját, és bejelenti hogy mostantól ő a háziorvosa. Ez ilyen egyszerű. Nem mellékesen a fórum az egészségügyi ellátásasl foglalkozik - ami minden magyar állapolgárnak ugyanazon a színvonalon jár, mindattól függetlenül hogy milyen a bőrszíne stb.
Mivel valóban éltem külföldön, ezért pontosan tudom, hogy igen, ott is vannak buta emberek, de ott egy ilyen sztorit addig nyomoznának, amíg minden ki nem derül, és egy mozdulattal felfüggesztik az orvost pusztán már csak addig is, amíg ki nem derül hogy pontosan hogyan történt.
A külföldön való ellátásra jelentkezésről pedig: olan információs rendszer van - ez németo- ahol pontosan, a legrövidebb idő latt megmondják mit tehet. Köthet átmeneti időre biztisítást, amit utólag is lehet rendezni, beléptethetik egy kéthetes időre egy klinikára, ahol töredékáron kivizsgálják, és az utólag rendzett társadalombiztostíást is elfogadják stb. Nem kommunizmus az, ahol egy rendszert úgy üzemeltetnek, hogy megfeleljen annak a célnak amiért létrejött. Nálunk van ez a: rajtakpatalak, most aztán kioktatlak, nem tudtad,megérdemled stb hozzáállás, ami pedig azért szomorú, mert még csak nem is jogos. A cikk pedig arról szól, hogy egy orvos, kimondta hogy nem hajlandó cigányoknak segíteni, ilyen mondat pedog nincs!

kvadrillio 2010.06.14. 12:07:23

@bakela: ühümmmmmm......szaaaal szerinted is az orvos van a betegért és nem a beteg az orvosért.....:O)

avagy legközelebb is kiszámítod pontosan, hogyí TB finanszírozásért, mélyen belenézel a beteg szemében és hirtelen HUHOGSZ EGYET, hogy hátha meggyógyul tőle ???!!!

q"ORVOSKÁM"""

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.14. 12:08:09

Bocs, nem olvastam végig a 292 kommentet, és lehet, hogy a kollégák már leírták a tutit.
Szerintem a helyzet a következő:
1. A háziorvosi ellátás területi alapon szervezett, elvben a lakcím alapján meg lehet tudni, ki kihez tartozik (még meg is mondja a Központi Ágynyilvántartó, ha szépen kéri az ember).
2. Sajnos sokak mindennapi tapasztalata, hogy a roma népcsoport egyes tagjai - kulturális különbségek stb miatt - valóban teljesen másként állnak az orvoshoz, a többi beteghez, a várakozáshoz, mint ami elfogadható.
3. Ez viszont nem menti a kolléga viselkedését. Bármennyire is igaz, amit az eü. sanyarú helyzetéről már vagy 100x leírtam, orvosnak lenni egy etikai szintet is feltételez. Így nem lehet viselkedni. Ha a beteg hozzá tartozik, el kell látnia. És ha orvosként értelmiséginek tartja magát, akkor először adjon egy esélyt a betegnek. Ha azt látja, hogy bunkó, akkor később ennek megfelelően gondolkodjon el, hogy el akarja/tudja látni a jövőben is, vagy nem. De eleve valakit megítélni visszás. Gondolom, a kolléga is berágott, amikor a Mariahilferen néhány bunkó hazánkfia miatt en bloc alázták a magyarokat...

kvadrillio 2010.06.14. 12:08:35

SZEMÉBEN = SZEMÉBE BE BE

Öreg Sam 2010.06.14. 12:25:07

@Legelő Őse:
Minden beszólásod szimpatikus,DE!
Én nem azt olvastam,hogy a doki mondta volt,hogy nem hajlandó...
Ezt a mondatot alighanem a posztoló adta a doki szájába.
Mindenképpen sajnálatos a dolog,ha visszanézel,volt itt egy doki,akinek a racionális hozzáálása nekem szimpatikus.
No pluszrendelés,no kivételezés,ennyi pénzért ezt lehet kapni....
Cserébe hálapénz-igénye sincs,a rendszer megváltoztatása nem az ő dolga.
Tudod,persze hogy tudod,éltél külföldön,ha kimész sielni az Alpok bármelyik országába tartozó lejtőjére,még full extrás biztositás esetén is inged-glóriád rámegy egy balesetre.
Alapbajok vannak,az eü rendszer megreformálásához kb úgy 50 éve nincs kurázsi,és ez pártfüggetlen...

lehet más a propaganda 2010.06.14. 13:10:59

@Legelő Őse: "én ezt nem értem"

Az egészből egyet tudtál megérteni: cigány embert valamilyen sérelem ért, saját közlése szerint. Ha akarod eliszed, azt látom hogy mindenáron el akarod hinni. Én jóval szkeptikusabb vagyok, nem utolsó sorban azért mert nem ismerjük az orvos verzióját. Távol levő emberek felett- illetve nevében ítélkezni - ehhez kell a liberális kultúrfölény, amivel én születésemnél fogva nem rendelkezem. Úgy látom neked megvan.

A történet mindenképp hiányos, ami lehetőséget ad a mozaikkockák különböző minta szerinti összerakására. Praktizáló orvosoktól tudom hogy működik ez a gyakorlatban, és nem csak az orvosi ellátás területén. Ha a cigány úgy érzi nem kapta meg a maximumot - márpedig igényei aztán vannak, beleértve CT készítést egy apró baleset után meg hasonlók - akkor rögtön azzal jön: mert én cigány vagyok. De ugyanúgy ha elcsípik valami bűncselekményért. Ez megadja a felütést az általad megtestesített önjelölt érdekvédőknek, akik hozzáteszik a maguk valótlanságait a cigány ember sajátos világlátásából fakadó ténybeállításhoz. Így jön ki a nagy liberális mesevilág.

Ismétlem, én nem hiszem el hogy az orvos azt mondta volna hogy cigány embert nem hajlandó ellátni. Legvalószínűbbnek azt gondolom hogy valamire rá akarta beszélni, amit az orvos nem fogadott el (ha figyelmesen végigolvasod le is van írva csak fordított sorrendben) mire előjött azzal hogy ő cigány és erre berágott az orvos hogy akkor sem ha cigány. De lehet hogy nem így volt. Az írás stílusa annyira elüt a szokásostól hogy bennem is felmerült miszerint az egész csak kitaláció.

A jogosultságról: Hollandiában élő külföldinek 3 hónapon belül meg kell kötnie a kötelező helyi biztosítást függetlenül attól hogy hozott-e magával más egyebet. Ha nem teszi megbüntetik és egyéb hátrányos következmények érik. Nyilván országonként más és más a helyzet, de amit leírtál az nagyon félrevezető és senkinek nem ajánlom hogy előzetes biztosítás nélkül menjen orvoshoz vagy kórházba mert könnyen rámehet a vagyona erre!!!

Magyarországon is rendezni kéne az eü viszonyokat, a holland példát azért hoztam fel mert azt dobták be mintapéldának az előző kormányzat eü vagdalkozásai során.

Ami tény idehaza: a cigányság sokkal többet vesz ki a szociális és eü ellátó rendszerből mint amennyit beletesz. De nem csak ezért tartom elodázhatatlannak a reformot, hiszen annak mindenkire egyformán kell vonatkoznia. Ne lehessen pofázással nagyobb szeletet kikanyarítani a közösből. Én ezt a mostani posztot is ide sorolom. Valaki nem kapta meg amit akart és ezen felháborodott, aztán igyekszik köríteni úgy hogy jobban eladható legyen mint cigányüldözés.

Tanár ismerősömet így oktatta ki egy 10 éves purdé amikor rossz jegyet adott neki: "tanárnő ez diszkirmináció és panaszt fogok tenni"

bea75 2010.06.14. 14:26:03

@lehet más a propaganda: Kis hülye 10 éves cigánygyerek fenyegetni meri a tanárnőt? Mi lesz később? Az eszébe se jut, hogy nem azért kapott rossz jegyet, mert cigány, hanem azért, mert nem készült fel az anyagból?

Gest anyó férje 2010.06.14. 15:55:24

@lehet más a propaganda: Örülhet ha nem rohant be a pereputtya hogy megverje mert rossz jegyet mert adni

Gest anyó férje 2010.06.14. 16:03:13

@Legelő Őse: "Köthet átmeneti időre biztisítást, amit utólag is lehet rendezni, beléptethetik egy kéthetes időre egy klinikára, ahol töredékáron kivizsgálják, és az utólag rendzett társadalombiztostíást is elfogadják stb. "

Elmentünk biztosítást kötni, mindenütt úgy kezdődik hogy kitöltesz egy sokoldalas kérdőívet amiben a jelenlegi és múltbeli betegségeidről tudni akarnak mindent, beleértve terhességet stb. Ha beírod hogy beteg vagy nem kötnek veled biztosítást, illetve csak külön záradékkal, ha nem írod be akkor az egész érvénytelen és felmondhatják. Ez nem Németországban volt de csodálnám ha ott úgy lenne ahogy leírtad mert a biztosítók mindenütt hasonló irányelvek szerint működnek

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.06.14. 17:01:56

@Gest anyó férje: Meg kell hallgatni mindkét felet, mielőtt eldöntöd, melyiket vered meg. :)

Tudom, durva volt.

lehet más a propaganda 2010.06.14. 17:19:11

@Gest anyó férje:
Annyira mindennapos ez arrafelé hogy az ismerősöm is csak a poén miatt mesélte el: diszkirminációt mondott a kis csávó mert így hallotta a szüleitől

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.06.14. 18:42:42

@lehet más a propaganda: nem akarok más megérteni az egészből, mint ami oda van írva - mert egyikünk sem tudja mi történt, de kommentálni azt érdemes, amit megosztottak velünk. Nagy divat ez most netszerte hogy a posztok igazságtartalmát azonnal megkérdőjelezi valaki, ha az nem a számára általánosan megismert vagy elfogadottak szerint íródik. Semmi okom nincs kételkedni a poszt igazságtartalmával, és értelme sem lenne szerintem. Mert ennyi erővel az is lehet hogy még ennél is durvább volt az orvos. Ráadásul szerintem akkor születik poszt ha valami egyedi, ritka, vagy bosszantó, érdekes, ritka, esetleg tipikus esetet érdemes posztolni. Őszintén nem látom be, hogy egy roma ember miképpen tudna bármilyen érdeksérelemről posztot írni anélkül hogy ne támadnák, ne kérdőjeleznék meg igazát - akármi is az igazság, itt és most is ez történik.
A többieknek pedig: megdöbbentem hogy egy másik országban való életet, biztosítási lehetőségeket, TB-t, és egy egyszerű utazási biztosítást mosunk most éppen össze. Hollandia különösen rossz példa, mert az EU-ban szinte ott a legrosszabbul működő eü rendszer üzemel - persze ha sok pénzed van, ott sem rossz....
@Gest anyó férje: én ezt nem értem mire írod...ez a világ össze országában így van - ha a TB mellé kiegészítő biztosítást kötsz, az egy üzleti modell. Mivel én magyar állampolgár vagyok, a hagyományos Európai Egészségbiztosítási Kártyát váltottam ki, és mellé kötöttem kiegészítő biztosítást, amit a kinti munkavállalási engedéllyel kb egy percig tartott, azt sem kérdezték mi van velem, és nekem cafetreiaban fizette a cég, mert nem kértem tömegközlekedési bérletet, egy árban voltak. Ezért cserébe még fogorvosi kezelésre is jártam plusz zseton ráfizetés nélkül. De ez most itt tényleg nem téma. Ami viszont az, hogy Ti pusztán azért nem hiszitek el a storyt, mert aki írta cigány?? Akkor végül is ez az igazi előítlet nem??

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.06.14. 19:01:56

@Legelő Őse: Úgy tévedtem ehhez a poszthoz, hogy épp a Dagályról értünk haza a gyerekkel. A medencékben és hazafelé a játszótéren a cigányság a magyarországi számarányánál nagyobb mértékben volt képviselve. Nem volt semmi probléma, sőt, pár "meredekebb" akció után, amit a gyerekek elkövettek, barátságosan, mosolygósan összepillantottunk. Eleve tök jó kedvem volt, és erre mit látok, megint a cigányokat ostorozza mindenki. Tőlem is próbált már késsel rabolni cigánygyerek, a korcsolyámat is megpróbálták elvenni. Érdekes, nem sikerült nekik, nem mintha óriási termet lennék, hanem inkább kicsit több empátia szorult belém. Általában az, hogy a szemükbe néztem, és megmagyaráztam nekik, hogy nekem is kell, amit el akartak venni, segített. Tök komolyan. Tudom, ez is mese.

A középiskolában sok latin-amerikaival ismerkedtem össze, mely szubkultúrával a mai napig szoros kapcsolatom van. A máshogy gondolkodás megértését rajtuk is lehet gyakorolni.

Egyszerű valakinek a viselkedését elítélni, csak mert máshogy reagál bizonyos ingerekre, mint mi. Nem gondolunk bele, hogy vajon a mi reakciónk a megfelelő-e.

Mindenkivel bajunk van, aki kicsit hangosabb, harsányabb, erőszakosabb, mint mi. Hányszor hallottam, hogy bunkó digók, hülye amerikaiak stb. Nézzünk már magunkba egy kicsit, ha ennyi mindenkivel bajunk van.

lehet más a propaganda 2010.06.14. 22:56:58

@Legelő Őse:
Az a legnagyobb baj veletek liberális népnevelőkkel hogy teljesen hülyének nézitek az embert. Mintha nem találkozott volna mindenki több-kevesebb cigánnyal, nem ismerné a szokásaikat, tipikus reakcióikat.

Én speciel jobban ismerem az átlagnál, mert már általánosban sok cigány osztálytársam volt, később pedig alkalmam volt megismerkedni az igazi nehézfiúkkal is közülük. Ne akarjon senki megetetni olyan kamuval mint ez a poszt. Én még nem láttam cigányt aki így vagy akárcsak hasonlóan fogalmazna, már innentől fenntartásaim vannak. Másrészt nem ismertem orvost aki hasonló nyíltan megmondaná a véleményét mert ez nem szokás különféle okokból. Más kérdés hogy nem véletlenül nehéz családorvost találni cigányos körzetekbe, és ne akarja egy belvárosi népnevelő megmondani helyettük hogy miért. Mindennaposak az életveszélyes fenyegetések, kvázi vérbosszú ha valami nem úgy sikerül ahogy elvárják, márpedig az orvosi ellátás sikerére soha nincs garancia. Konkrét eseteket tudok.

És még valami, mert látom járatlan vagy a rendszerben vagy egyszerűen elvakít a doktrínerség: semmi sem kötelez egy családorvost arra hogy elvállaljon egy beteget, a sürgős ellátást kivéve, de ez nem az az eset volt. Tehát visszautasíthatja indoklás nélkül és ez elő szokott fordulni máskor is. Úgyhogy én lezárom azzal hogy ez egy tanmese amit még csak nem is cigány ember írt, legfeljebb aki írta hallotta valahol több áttételen keresztül eltorzítva

lehet más a propaganda 2010.06.14. 23:03:31

@hillaby: "Tőlem is próbált már késsel rabolni cigánygyerek, a korcsolyámat is megpróbálták elvenni. " ...

Miért nem adtad oda neki csak nem vagy rasszista?
Szégyeld magad!

A máshogy gondolkodás megértését rajtuk is lehet gyakorolni!

bea75 2010.06.15. 07:11:03

Nem védem a cigányokat, mert tudjuk, hogy milyenek, tisztelet a kivételnek. De azért ilyet egy orvos nem mondhat szerintem, hogy nem segít a cigányoknak. Magában gyülölheti őket, de semmilyen módon nem nyilváníthatja ezt ki. Az orvos arra esküdött fel, hogy segítsen az embereken származástól és anyagi helyzettől függetlenül!

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.06.15. 12:04:18

Szerintem normális, ha valaki nem hagyja, hogy elvegyék tőle, ami az övé.

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.06.18. 11:37:11

@hillaby: Nesztek olaszok, ti is cigányok vagytok:

modoros.blog.hu/2010/06/18/olvasoi_rovat_az_olasz_invazios_sereg
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása