Belenyúlt a táskámba az orvos

2010.06.10. 06:00

Tisztelt Blog!

Kedves kis kálváriám a szememmel május elején kezdődött el. Sajnálatos módon egyik napról a másikra bevörösödött a szemem, könnyeztem egész nap.

Vasárnapi napon történt mindez gondoltam hétfőn első utam a szemészetre vezet majd, ha nem javul. Nem javult a helyzet, sőt rosszabb lett. Este negyed nyolcra kaptam időpontot az egyik szemészhez.

A doktor úrnak szerintem már elege lett a napi betegekből, mert nem épp abban a stílusban kezelt és foglalkozott velem, ahogy elvárható lett volna (szerintem), az, hogy belenyúlt a táskámba már más kérdés. (megjegyezném, van szemüvegem, de csak számítógép előtt kell használnom, így csak a kártyát vittem magammal, amin a szemüveg adati szerepelnek –pluszos, mínuszos stb..- ) közölte kb ránézésre, hogy kötőhártya-gyulladásom van, írt fel kenőcsöt, meg szemcseppet..

A kenőcs szadista dolog volt, a szemcsepp is marta a szemem, így úgy gondoltam, hogy nem ártok vele, ha kamillával borogatom. Múlt hét csütörtökön ismételten produkáltam a fenti tüneteket, de most kb két óra leforgása alatt sikerült nyuszi kinézetűvé válnom. Pénteken ismételten szemészet, ismételten új orvos… közölte megint, hogy kötőhártya-gyulladásom van, újabb szemcsepp, de most persze másfajta. Én meg állok értetlenül és kérdezem, hogy ezt három hetente elfogjuk játszani vagy mi lesz?

Erre közli velem nagyon édesen, hogy REMÉLI nem.. tehát még csak nem is tud biztosat mondani!!! A legszebb, hogy utaznék külföldre, de nem tudom, hogy mit vigyek magammal –kamillát, vagy esetleg a két szemcseppet…


Üdvözlettel: Mosi

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.06.10. 06:43:05

Ha jól látom, a legnagyobb hangsúly azon van, hogy a posztolónak a gyulladt kötőhártyája kifejezetten érzékeny.

Illetve az még a baja, hogy az orvoslás nem olyan egyszerű, mint egy leesett biciklilánc visszahelyezése.

petya.bacsi 2010.06.10. 07:19:49

Lehet reggel van még, de most hol itt a probléma?
Egy szemész ránézésre tud diagnosztizálni egy kötőhártya-gyulladást. Szemcsepp, kenőcs szokott lenni a gyógymód - sokszor az ember már nem is megy orvoshoz, hanem - ha hajlamos a gyulladásra - maga kezdi kezelni a szemét.

Nekem árpám szokott lenni néha, először szemésznél jártam, rákérdezett pár dologra - szoktam-e koszos kézzel a szemembe nyúlkálni, dörzsölni, stb. stb. -, javasolt pár dolgot, adott krémet, és most már tudom, hogy mit kell csinálom, ha visszajön. Ennyi.

@radiologus.hu: szerintem nem kéne megint elkezdeni azt a nótát, hogy az orvosi munka a legösszetettebb, legbonyolultabb, az összes többit meg a hülye is el tudja látni.

gld 2010.06.10. 07:58:03

Öööö... Azt hiszem, itt az egyedüli probléma a táska körül merült fel, de arról meg semmit nem ír a posztoló :)

2010.06.10. 08:19:58

Van úgy, hogy egy betegség nem múlik el azonnal. Mi van a táskával???

Irise 2010.06.10. 08:28:25

Hát kellemetlen a kötőhártyagyulladás. Jobbulást :)
De mi van a táskával?

Káin 2010.06.10. 08:29:41

A táskás sztori nem kerek, bár önmagában nagyon gáz. Én nem hagytam volna szó nélkül. Még a barátaim cuccai között sem turkálok és nem is hagyom.

Ayda 2010.06.10. 08:31:58

Táskától függetlenül, nekem is volt hasonló esetem, csak én voltam olyan buta, hogy 2 hétig nem mentem el orvoshoz, mondván volt már nekem kötőhártya gyulladásom majd kezelgetem cseppel és kamillával. Csak nem múlt el.. elmentem szemészetre, ahol szerencsére lelkiismeretes orvossal futottam össze, alaposan megvizsgált. Kiderült, hogy egy bogár ékelődött a szemem egy részébe...Életem egyik felejthetetlen élménye (nem túl pozitív) amikor tűvel kiúsztatták a dögöt és nem szabadott pislogni :D Úgyhogy én azt mondanám az írónak, hogy ha van mód rá vadásszon le valami olyan orvost aki nem csak ránézésre állapítja meg, hogy mi a feltételezett gond.

Taplopó 2010.06.10. 09:28:19

Tisztelt Praxis blog!

Bekövetkezett amitől féltem! Villant a penge, egy apró figyelmetlenség, és máris kicsordult a vér az államon levő pattanásból!!!

Most mondják meg micsinájjak? Hívni kéne mentőt de ha bemondom nekik hogy vérzek elintéznek azzal hogy gyömöszöljem fel a szárnyasbetétet ahová befér pedig én FIÚ vagyok!

Tudom a posztokból csak kinevetik az embert ezek a lelketlen, semmirevalók ahelyett hogy küldenék a ninós kocsit ahogy kutya kötelességük!

Nem is beszélve az elvetemült gonosz orvosokról! A Vészhelyzetben ilyenkor már kötnék be a transzfúzjót, ezek meg egy infúzjót se adnak! Biztos azt is ellopják és megisszák egymás között a mocskok!

De most már szerencsére elállt a vérzés pedig meg is halhattam volna EZEK miatt

TamásD 2010.06.10. 10:36:59

Tisztelt kacorka és Despota. Gondolom egy poszt beküldése és megjelenése között átnézitek az írásokat. Ez tipikusan az, amit nem kellett volna kitenni, főleg nem ilyen címmel. Ez egy rosszul megírt, nem kerek történet egy piszlicsáré problémáról (a táskába kotorászás már komoly ügy lenne, de arról meg egy szó sincs). Nyugodtan vissza lehet emailezni az írónak, hogy pontosítson, írja át, stb. Értem én, hogy pörögnie kell a blognak, hogy meglegyen a napi egy poszt, de azért minden faecest nem kellene megjelentetni.

meronem 2010.06.10. 10:41:18

Nyilván a szeme alatti táskába nyúlt bele az orvos, mikor a szemhéját kifordította.

meronem 2010.06.10. 10:42:28

"közölte ___kb____ ránézésre, hogy kötőhártya-gyulladásom van" szóval vizsgált is, belenézett a kötőhártyatasakba, igaz?

supracoger · http://supracoger.blog.hu/ 2010.06.10. 11:10:11

ekkora barom posztot! tudod az orvos nem csodatevő és még csak nem is "igazlátó"

bakela 2010.06.10. 11:17:32

Hát itt tartunk!
Ismét egy ikkú bajnok lumpenproli érezte úgy, hogy nekí'je posztolni kell.
Aztán meg csak brácsáztok kiakadva, ha azt mondom, leszarlak benneteket.
Hajrá 6. Lenin!

bakela 2010.06.10. 11:22:09

Hamár benyúlás:
Még gyermekkoromban voltam egyszer nyáron fogoly /madár/ vadászaton. Ott a vadőr a lelőtt madarak seggébe benyúlt egy villás bottal, párszor megtekerte, aztán kihúzta a beleit.
A többit rátok bízom...

másikpista 2010.06.10. 11:44:48

Ha táska mondja már meg hogy a szeme alatti táskára és ennek kapcsán orvosi vizsgálatra gondolt vagy a kézitáskájára? Mert ez elég nagy különbség. Ha kézitáska leginkább azt tudom elképzelni hogy megkérte az orvost keresse meg a kártyáját benne mert most nem lát jól vagy valami hasonló

szabidoki 2010.06.10. 13:04:57

Hát, ez már csak ilyen dolog, a szemész "ránézéssel" diagnosztizál... Képzelem milyen poszt született volna, ha "rá se néz" :)
A táskás részt én sem értem...
@petya.bacsi: szó nincs arról, hogy az orvosi munka lenne a legbonyolultabb a világon (bár tényleg elég komplex), hanem az a helyzet, hogy az orvoslás elég sokváltozós egyenlet ahhoz, hogy ne lehessen minden esetben 100%-os biztonsággal megjósolni a végeredményt. Ha a bicajodról leesik a lánc, visszarakod és csók. Ha megint leesik, megnézed, hogy nem-e laza a lánc, és állítasz rajta. Viszonylag egyszerű. A kötőhártya viszont számtalan okból begyulladhat, és nincs garancia, hogy ugyanaz a kezelés mindig beválik. Lehet vírus, baktérium, idegentest, könnytermelési zavar, túl sok tévézés, hegesztés, egyéni érzékenység, illetve ezek tetszőleges kombinációja, így kezelni sem mindig ugyanúgy kell.

kendike 2010.06.10. 13:06:22

Ez kivételesen nem annyira durva sztori, a tegnapi sokkal keményebb volt. A táskát nem értem.

másikpista 2010.06.10. 14:03:19

"A kenőcs szadista dolog volt, a szemcsepp is marta a szemem, így úgy gondoltam, hogy nem ártok vele, ha kamillával borogatom."

Nagyonis árthat ha a borogatással színtenyészetet csinál a kórokozókból. Ráadásul úgy tűnik ezzel akarta helyettesíteni az orvos által felírt "szadista" kezelést. Aztán másik orvos másik gyógyszer, ez most szadizmus vagy mazochizmus?

Motorpenis 2010.06.10. 16:12:03

@másikpista: Csak azt nem értem, miért kell a szemészeti készítményeknek sterilnek lenni, ha a polgár ilyen kamillákkal képes borogatni...

másikpista 2010.06.10. 16:36:06

@Káin:
Nehogy félreértés legyen: nem a kamilla árt, hanem azzal szokott baj lenni, hogy a borogatást utána visszateszik a lébe a kórokozókkal együtt ahol vígan tenyésznek aztán. Tehát a borogatás a szem környékén csak felkészülteknek javasolható egy fertőzésnél

A Tyne folyó déli partja 2010.06.10. 16:53:50

@Ayda: na, én meg úgy jártam még nagyon régen, h. bedagadt a szemem. anyukám mondta, borogassuk. attól még jobban beragadt...vasárnap, úgyhogy rohantunk is az ügyeletre, ahol kiderült, h. valamire allergiás voltam a kajában, amit ettem, és az okozta, a borogatás csak rontott rajta...

adamantium 2010.06.10. 17:24:03

@másikpista: énszerintem a kamillás borogatás, bár előszeretettel alkalmazzák a szemre nem arra való, először is bármennyire is leszűröd marad benne pollen meg miegymás ami ugye allergénként viselkedik, ezek be is jutnak a szemedbe, akkor most majd versenyeznek, hogy a kamilla gyulladáscsökkentő hatása az erősebb vagy a pollenjének az allergiakeltő hatása? arról nem is beszélve, hogy az első alkalommal kimosol belőle egy adag gennyet ami szépen szaporodik benne és második alkalommal meg az a gennycsárdát visszanyomod a szemedbe, sőt esetleg a kevésbé beteg másik szemedbe is amit megelőzésképpen kívánsz borogatni. a címválasztás szerintem is szerencsétlen volt, így azt sugallja, hogy az orvos meglopta a betegét, elvette mondjuk a mobiltelefonját, valójában szerintem a beteg arra célzott, hogy meg kellett vegyen egy szemcseppet, micsoda furcsaság az nem ingyen van??? én is akarok egy 535d fullos BMW-t mer az nekem jár elvégre fizetem a TB-t

Káin 2010.06.10. 17:24:38

@másikpista: Már azt hittem, a kamillás borogatás önmagában nem jó :).

Cicmaláj 2010.06.10. 17:50:06

Én sem örülnék, ha a doktor a táskámban matatna, de azért önmagában nem érzem annyira durvának ezt a posztot. Sőt...

trimalchio 2010.06.10. 18:12:22

Könyörgöm, mondja már meg a posztoló, mit akart az orvos a táskájában!
Nekem gyerekkoromban (jó régen volt) sok baj volt a szememmel (árpa, kötőhártyagyulladás), annak idején az orvos mindig azt mondta, hogy borogassuk kamillával. Aztán az ember ezt megjegyzi és adja tovább például a gyerekeinek. Számomra legalább annyi haszna volt a posztnak, hogy tanultam valamit.

nyílméregbéka 2010.06.10. 18:51:35

@adamantium: jesszus, én mindig éreztem, hogy ez a kamillás borogatás (főleg szemre) azért nem feltétlenül kóser. Parlagfű- és feketeüröm-allergiásként nem biztos, hogy hasznos egy harmadik fajta mezei növény levét csöpögtetni egy gyulladt szemre.
A táska kérdése most már engem is fúr :-)

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.10. 22:12:41

Jó sokára olvastam el, de nem sokról maradtam le. A drámát én sem látom, a legizgalmasabb kérdést, hogy mit keresett a doktor a táskában (szemüveg? TAJ-kártya? beutaló?) még csak találgatni sem tudom, így a történet lógva maradt a levegőben.
Igen, a kötőhártyagyulladás diagnózisához nem kell szövettan vagy PET-CT, igen, a kenőcs vagy szemcsepp nem feltétlenül hat, igen, a kamilla hatékonysága és mellékhatásai között érdekes verseny folyhat.
Ha holnap körömvágás közben elszenvedett sérülés lesz a téma, benyújtom a lemondásomat.

lüke 2010.06.11. 19:50:57

nekem a pénztáros se nyúlhat bele
söt a biztonsági ör se...............

avakannyát 2010.06.12. 15:57:10

Édes jó Istenem! Ennyi idiótát.. Apátok inkább faragott volna kisszéket.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása