Bélgörcsök és ájulás

2010.05.23. 06:00

Kedves Kacorka,


Ma akadtam rá a blogodra és gondoltam, te, vagy a kommentelők segítségét kérem.


Édesanyám nagyjából 15 éve krónikus sokízületi gyulladásos beteg (műtve van már mindkét térde, az egyik könyöke és folyamatosan
fájdalmai vannak, pedig nagyon fiatal még, 44 éves). Nemrégiben újra erősen jelentkeztek a fájdalmai és el kellett kezdenie megint steroidokat szednie. Most vasárnap egy mosdóba tett "látogatás" után nagyon erős bélgörcsökre panaszkodott, odamentünk megkérdezni, mi a baj és egyszer csak elveszítette az eszméletét (a szeme nyitva maradt, de az izmai tök elernyedtek, nagyon ijesztő volt - tényleg ilyen egy "szokásos" ájulás??) és úgy 10 perc után tért magához.


Kihívtam a mentőt, de kb nem csináltak semmit, nem is vitték kórházba, mondták hogy majd hétfőn vizsgálja meg a háziorvos. Elsiettek anyuék hétfő kora reggel a háziorvoshoz, aki nem nagyon törődött a panaszaival, oda se figyelt (egyszerre beszélgetett a bent lévő rokonaival és az asszisztensekkel mig anyumat "fogadta"), elküldte egy hasi ultrahangra (miközben a beleiben volt a fájdalom, nem értek hozzá, de szerintem érdekes lépés) és mondta hogy majd anyu pesti ízületes specialista orvosa biztos megnézi a továbbiakat.


A pesti orvosnál tegnap voltak, az sem törődött vele, mondta h majd ha máskor is lesz ilyen, meg lehet vizsgálni...(vagyis várjunk meg még egy ájulást, ami jobb esetben akkor történik, amikor valaki otthon van, a napok 80%-ában ugyanis anyum egyedül van a lakásban)


Biztos vagyok benne hogy valami baj van vele és nagyon dühítő hogy senki nem képes mégcsak arra sem hogy komolyan vegye a panaszait, azt hogy valami nagyon nincs rendben van és semmit nem tesznek hogy kiderüljön mi lehet a gond.


Nem szeretném még egyszer így látni és nagyon aggódom érte, ezért gondoltam, hogy hátha ti tudtok nekem mondani valami bíztatót, ajánlani egy jó orvost, kórházat, ahol képes őt végighallgatni és a szükséges kivizsgálásokra elküldeni hogy kiderüljön mi a baj... Nem azt kérem, hogy Doktor House kezelje, csak szeretném, ha odafigyelnének rá, mert nem szeretném elveszíteni...


Ha van egy jó tippetek, hogy mit lehet ilyenkor csinálni, kihez
fordulhatok, azt nagyon megköszönném, mert már nem tudom hogy tudnék anyunak segíteni....


Egy aggódó lány

 

Kedves Aggódó lány!


Megértem, hogy ijesztő látvány lehetett ez az ájulás, és nyilván ki is kell vizsgálni, minél előbb. Nem biztos, hogy az egész összefügg a régóta meglévő ízületi betegséggel (persze lehet mondjuk Crohn, arról nemrég megtanultuk,, hogy még Baker-cystát is okozhat ;) ). Elsősorban gasztroenterológushoz vagy sebészhez kellene elmenni minél gyorsabban.


Ez az orvosajánlás egyébként kissé ingoványos. Én dolgozom 1-2 netes tájékoztató helyen, ahol sokan ezt kérik is, és furcsán érzem magam, mert ugyan a saját munkámmal többé-kevésbé elégedett vagyok, de nem etikus, ha magamhoz küldözgetem a betegeket. Emellett nem biztos, hogy az ember jót ajánl. Én pl hihetem azt valakiről, hogy jó fej, mert jól eldumálunk egy kongresszuson, de attól még a betegekkel egész máshogy is bánhat...


Ha Kacorka, mint bloggazda koncepciója engedi, én inkább intézményt, sem mint konkrét orvost javasolnék. Nagy általánosságban elmondható, hogy a kiemelt centrumok (egyetemek, nagy megyei kórházak) esetén nagyobb az esély jobb szakmai színvonalra.


A másik, ami ezt felülírhatja, az az ismerős orvos, mert ebben az esetben a lelkiismeretesség általában jobban bejátszik. A privát rendelőkről pedig annyit, hogy az árképzés ott sem a tudást tükrözi feltétlenül, így oda is lehetőleg mások korábbi tapasztalatait begyűjtve érdemes jelentkezni.


Dr.Morcz

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cicmaláj 2010.05.23. 09:07:26

Sajnálatos, ha az ember nyilvánvalóan orvosi ellátásra, kivizsgálásra szorul és senki sem hajlandó érdemben foglalkozni vele.

Káin 2010.05.23. 09:11:22

Most már legalább tudom, mi az a Gasztroenterológia:

www.bhc.hu/szakma-gasztroenterologia/

Káin 2010.05.23. 09:12:12

@Káin: Remélem nem én vagyok az egyetlen, aki eddig nem volt vele teljesen tisztában!

adamantium 2010.05.23. 10:45:37

hasfájás esetén hasi ultrahangot készíteni teljesen indokolt és alap eljárás mely nem egészségkárosító és ha jó a gép és a szakember akkor sok mindent ki lehet szűrni. felállíthatunk egy elképzelhető elméletet: nyilván ha ízületi gyulladásokkal kűzd akkor sok nem steroid gyulladáscsökkentőt és fájdalomcsillapítót szed, ezek irritálják a gyomornyálkahártyát, kialakulhatott egy fekély vagy egy kisebb vérzés, maga a fekély is fájdalmat okozhat de a folyamatos vérezgetés az meg vérszegénységet, az lehet oka pl az ájulásnak - de millió más oka is lehet. én nem vagyok reumatológus de az ízületi gyulladások kezelésében az utóbbi években jelentős előrelépések történtek, biztos, hogy csak steroid oldaná meg a panaszait? - ezirányban valami menő reumatológussal kell konzultálni

NemesekErnyo 2010.05.23. 12:44:41

Jogos a hasi ultrahang, nem tudom, hogy ennek eredménye ismert-e? A bélgörcsök... hát, mindenki tudja, hogy hasi fájdalom sok betegség velejárója, talán hasmenés is lehetett? Nemrég olvastam szűzteás kalandokról, úgy kellett bevonszolni valakit a wc-ről, leesett az ülőkéről, szóval lehetnek körülmények, akár fertőzött étel, egyéb kórokozó szimpla hasi kólika stb.
Édesanyád panaszai javultak azóta, vagy egyszeri rosszullét történt vele? Tényleg időt kellene fordítani rá, mind beteg, mind orvosi oldalról, kitérve a legapróbb részletre, amit esetleg el is felejtene megemlíteni. Mindezek ellenére elképzelhető, hogy nem találnak komolyabb megbetegedést, a rosszullétek egy részében sosem deríthető fel.

Brekkancs 2010.05.23. 14:03:42

Hogyhogy nem törődtek vele?Nem voltak hajlandóak megvizsgálni?Az meg hogy lehet?Majd ha legközelebbre lesz ilyen?Nonszensz...

Brekkancs 2010.05.23. 14:08:37

Dr.Morcz tanácsa viszont szimpatikus, bár kíváncsi lennék, neki mi a véleménye arról, ami a pesti dokinál történt...

OlefGunnarson 2010.05.23. 14:21:13

"Nem azt kérem, hogy Doktor House kezelje, csak szeretném, ha odafigyelnének rá, mert nem szeretném elveszíteni..."

Szomorú, hogy ez Magyarországon luxus elvárás.

OlefGunnarson 2010.05.23. 14:22:37

@Brekkancs: Nincs ebben semmi nonszensz, ez a magyar valóság 2010-ben és félek 2011-ben sem lesz másként.

Herlock Sholmes 2010.05.23. 14:23:59

Beszorult egy fing, itassatok vele köménymag-teát.
Ekkor a cirkuszt egy finggörcs miatt, eszem megáll.

Brekkancs 2010.05.23. 14:24:14

@OlefGunnarson: Azért ne legyen már normális ez a helyzet, vagy elfogadott. Ha valamilyen panasszal elmegyek az orvoshoz, akkor tessék megvizsgálni és ha nem talál semmit, akkor küldjön tovább. Nem hinném, hogy ez olyan nagy elvárás volna.

Brekkancs 2010.05.23. 14:26:37

@Herlock Sholmes: Neked is hasomló jókat, mint amit a posztoló édesanyja átélt. De aztán utána nehogy orvoshoz rohanj :P.

OlefGunnarson 2010.05.23. 14:30:28

@Brekkancs: Nem mondtam, hogy normális, sőt. Ettől függetlenül nem ez a nagy helyzet? Legtöbb helyen csak akkor foglalkoznak veled tüzetesebben, ha villantasz egy kis pénzt, máskülönben ne várj semmi jót (tisztelet a kivételnek).

Brekkancs 2010.05.23. 14:39:18

@OlefGunnarson: Nem. Legtöbb helyen pénz nélkül is ellátnak, maximum nem annyira kedvesek veled, mintha borítékkal mennél. Mindenképpen meg kellene fizetni a magyar eü dolgozókat, de cserébe az efféle hozzáállást nem szabadna megtorlatlanul hagyni.

SzaGyu 2010.05.23. 15:03:06

@Brekkancs: Bármennyit is kereshet egy orvos, nincs az a pénz amit nem fogadna el.
Egyébként sok orvosra jellemző, hogy általában meg sem vizsgálja az embereket, még csak vérnyomást sem mér. Felírja a gyógyszert, aztán szevasz!
Ezeknek az orvosoknak havi 10 millcsi is kevés lenne a tisztességes (hivatéshoz) munkához.

Különbem is. Miért kellene az orvosoknak 10 szer 20 szor többet keresni mint egy átlag embernek?

Az állam taníttatta őket a mi pénzünkön és tanulhattak volna mondjuk más "szakmát" is, csak az a bibi, hogy a jobban tanulók jól jövedelmező állást akarnak. Csak éppen ma nagyon sok orvos nem törődik a betegeivel.

Valamikor a háziorvos kiment a rég nem látott betegeit meglátogatni, ma meg még a rendelőben sem kezelik emberként. Oda sem figyel, recept írás, jöhet a következő... Ja hogy sok a beteg? Hát igen. Mindenkinek sok a munkája és kevés a fizetése. Erről meg a Magyar állam tehet.
Na nem kell az orvosokat félteni, minden panaszkodásuk ellenére jobban élnek mint az átlag.

Herlock Sholmes 2010.05.23. 15:12:46

@Káin: el.
Nem tudsz olvasni???
Fent írja az anyumos, hogy el.
Leszaladt a véres nyomása neki.

adamantium 2010.05.23. 15:30:52

@SzaGyu: na az ilyen kommunista agyament, bunkó mentalitás kiveri nálam a biztosítékot. először is az orvos nem átlagember, elvégre csak minden 200 ból egy ember orvos, a leghosszabb egyetemet végzi és mindenütt a világon a társadalmi ranglétra csúcsán áll, nálunk persze az alján de ez a kommunizmusnak meg a nép bunkóságának köszönhető (mondjuk a nép mentségére legyen mondva a kommunista agymosás lehet az oka mert ez nem csak magyarországra jellemző hanem minden volt szocialista országra, talán szlovénia és a baltikum kivételével). a te pénzedből én garantáltan nem tanultam, az a pénz amit az állam rákölt valakinek a taníttatására az mindenkinek jár, te miért nem végeztél orvosit? különben is a szüleim miért fizettek adót, a nagyszüleim miért fizettek adót? nagyapám miért hagyta a fél tüdejét oroszországban? dédnagyapám miért építette 5 évig szibériában a kommunizmust? azért, hogy nekem egy ingyen egyetemre se teljen? jobban élnek mint az átlag???? miből? a kezdő orvos 90 ezres fizetéséből, a szakorvos sem kap annyi hivatalos bért mint egy buszsofőr a BKV-nál, ez szerinted az átlagon felüli élet? és mi az, hogy a háziorvosnak házhoz kellene mennie, hol megy házhoz a világon a háziorvos? sehol, külföldön még oda is be kell jelentkezni, nem lehet elmenni hozzá csak úgy mert éppen keresztbe állt a f@ng bennem

SzaGyu 2010.05.23. 15:53:07

@adamantium: Pajtikám. Az nem veri ki a biztosítékot nálad, hogy nem végzik rendesen, lelkiismeretesen a munkájukat. Szerintem annyit kapnak, amennyit megérdemelnek. Voltál már orvosnál? Te okos tojás.

SzaGyu 2010.05.23. 16:07:56

@adamantium: 2010.05.23. 15:30:52
Ja igen. És elfelejtettem: Majd bejelentkezünk uraságotokhoz, hogy holnapután beteg leszek és méltóztassék fogadni (majd). Így gondoltad?
Hát ezzel az írásoddal nem leszel népszerű.
Nem élnek jobban mint az átlag? Ugyan ne viccelj.
Két autó, nagy ház, hétvégi ház, külföldi utak, és zsivajgások...
Miért nem tanultam orvosnak? Mert mondjuk azért, hogy ha az orvos bemegy a boltba, akkor tudjon kenyeret venni, hogy ne haljon éhen. Most már érted?
Kétlem. De ez már a te bajod. És a magad fajtájának nem több fizetés kellene hanem...

fehéregér 2010.05.23. 16:23:12

@adamantium: kommunistázni primitív dolog, sőt egyre szánalmasabb.

SzaGyu 2010.05.23. 16:29:18

@fehéregér: Ne törődj vele. Ő egy elégedetlen "orvos" akinél előbb be kell majd jelentkezni mielőtt valaki megbetegszik. Viszont magas fizetést akar, ráadásul még embertelen is. Mert aki így reagál az a betegekkel sem türelmesebb...

Csalamádé 2010.05.23. 16:29:53

@fehéregér: Kommunistázni primitív dolog?Mennyiben is?Fejtsd már ki légyszíves.Vagy nevén nevezni a dolgokat a primitív dolog?

dshk 2010.05.23. 16:36:40

@fehéregér: igen, ez a kommunistázás szerencsétlen. De az a mondat nálam is kiverte a biztosítékot, hogy a magyar állam felelős azért hogy mindenkinek sok a munkája és kevés a fizetése. Ez az önsorrontó felelősségáthárítás tényleg jellemző az országra. Mindenki felelős csak én nem. Mintha gyerekek lennénk, legyen az állam felelős értem. (De a vicc az, hogy a kommunisták is azt mondták hogy a munka viszi előre az országot.)

adamantium 2010.05.23. 16:45:21

@SzaGyu: azért nem tanultál orvosnak mert bunkó vagy hozzá ahogy a megszólalásaid is mutatjék. annyit kapnak mint amennyit megérdemelnek, ezt végig gondoltad vagy a 2 darab agysejted szüleménye, de várj bebizonyítom (feltéve, hogy felfogod, amit kétlek) hasonlítsuk össze mennyi az egy főre eső nemzeti össztermék és mennyi a kezdő nettó orvosi fizetés:
magyarország: 18,548 dollár a GDP/fő orvosi kezdőfizetés nettó 93000 HUF
németország: 34,219 dollár a GDP/fő orvosi kezdőfizetés nettó 2200 euró (ha nincs senki akit eltartsál = gyerek, feleség)
anglia: 35,165 dollár - kb 6000 euró de ha ügyes vagy lehet több is
norvégia: 53,269 dollár - kb 8-9 ezer euró
na akkor arányosítsuk: 270HUF/euró árfolyamon
ha a német béreket nézzük akkor : 321970 HUF nettó
anglia: 854479 HUF
norvégia: 752101 HUF
szóval ha a mi nemzeti össztermékünket nézzük akkor 321-854 ezer forint közt kellene keressenek a kezdő orvosok nettóban ahhoz, hogy arányosan keressenek a külföldi kollégáikkal - nyilvánvalóan látszik, hogy a magyar orvos messze alul van fizetve még ha arányosítjuk is a helyzetet GDP függvényében.
hát bizony úgy van, hogy ha életveszélyben vagy akkor irány az SBO ha nem akkor telefonos segítség vagy vársz a sorodra, mondjuk beosztanak a 30 napos, 90 napos vagy, 365 napos sürgősségek közé (kérdezd csak meg valamelyik orvos kollégát aki skandináviában dolgozik). érdekes módon én egy III. szintű ellátóhelyen dolgozom, a kollégáim felének nincs saját lakása, egy autója van az egész családnak és max horvátország, görögország jön szóba nagy külföldi kirándulásnak, bizonyára mi vagyunk a hülyék, de több mint 1 millió ember tartozik az ellátási zónába mégse tudunk jobbat kihozni.
@fehéregér: érdekes módon az kapitalista országokban amik ugyanúgy szét lettek verve a 2. világháborúban, az orvosoknak van a legnagyobb fizetésük a közalkalmazottak között, bizonyára azért mert a kommunizmus odafigyelt az egészségügyi ellátásra

SzaGyu 2010.05.23. 16:48:36

@dshk: Valószínüleg félre érted a: "Mindenkinek sok a munkája és kevés a fizetése. Erről meg a Magyar állam tehet." beírásomat.
Mert: Az állam azért tehet róla, mert pl. alacsony a minimálbér és ezt minden cég kihasználja. Az emberek pedig többet akarnak keresni de csak úgy tudnak, ha több munkát vállalnak és sokszor betegen (lázasan) is dolgoznak... Sorolhatnám, de ha akarod gondold tovább, én meg kiszállok az adok kapok-ból.

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.05.23. 16:50:43

orvos lenne az aki kivagja a majadat , a szivedet, beleidet, a fel agyadat?
inkabb ez a meszarosra meg a hentesre illo parameterek

adamantium 2010.05.23. 16:50:58

@SzaGyu: annyira tudom sajnálni a magyar népet, érdekes módon nálunk a legmagasabb a leszázalékoltak és a táppénzen levők aránya európában, most választhatsz: genetikailag beteg ez a nép vagy egyszerűen csak kerüli a munkát ahol éri, a is sokat mond, hogy a lakosság 30%-a az adófizető polgár, görögországban 40% volt mégis csődbe mentek

SzaGyu 2010.05.23. 16:52:17

@adamantium: Ajánlom, hogy panaszoddal fordulj a leendő Orbán-kormányhoz. Talán sikerrel jársz és akkor az mindenki javát fogja szolgálni.

adamantium 2010.05.23. 16:56:23

@SzaGyu: milyen szervezet forduljon a kormányhoz amikor a drága szocialista pártunk szétverte az orvosi kamarát? minden civilizált országnak van orvosi kamarája csak magyarországnak nincs

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.05.23. 16:56:53

azokat az autoszereloket akik nem tudnak eredeti allapotra visszallitani egy autot ugy hivjak hogy kontar
a mai orvosok egytol egyik azok, ugyhogy a 7 eves tanulasra ne verd ocsem a melled, mert mas 25 evig tanul egy szakmat, a 7 evedet leszarom

adamantium 2010.05.23. 16:59:18

@version: csak nevetni tudok rajtad annyira tudatlan vagy, 6 év az orvosi egyetem és még 4-6 év a szakosodás, 7 ről szó sincs. a példád meg akkora bunkóság, hogy neki lehet támaszkodni, majd ha eltörik a lábad és elvisz a mentő a kórházba, örülni fogsz ugye amikor azt mondják vegyél egy új lábat és olyan lesz mint régen? :DDDDDDDDDDDDDDDDD, lol

SzaGyu 2010.05.23. 16:59:51

@version: Pontosan erről "vitatkozunk" ha egy kicsit vissza olvasol. Erre ADAMANTIUM jön a statisztikával meg az orvosoknak járó magas fizetéssel...

adamantium 2010.05.23. 17:01:30

@SzaGyu: mert bebizonyítottam neked (csak mint írtam kevés az IQ a felfogásához), hogy magyarországon az orvos alul van fizetve minden országhoz képest, tehát ne verd a nyálad a nagy orvosi keresetekről

oraculum_dixit 2010.05.23. 17:01:46

Szánalmas ez a vita. Nem unjátok?
It van egy fiatal lány, tök kétségbe-esve, aggódik az anyjáért, teljesen érthetően, akinek AKÁRMI is lehet a baja, mivelhogy csupán a hasát vizsgálták, az ájulásnak meg tényleg bármi lehet az oka az erős fájdalomtól az alacsony vérnyomáson át komoly agyi eltérésekig... És akkor ti meg ezt az ezerszer lerágott csontot rágjátok, hogy átlagember-e az orvos, és hogy hogyan lehet minden felelősséget áthárítani valaki másra azért, mert szarban van az ország, és azért, mert többek között az orvosokat sem fizetik meg rendesen, és ezért az orvosok egy része annyira meg van sértődve és ki van merülve, hogy már nem hajlandó rendesen végezni a munkáját. Nem unjátok még az egymásra mutogatást?

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.05.23. 17:03:05

@adamantium: hat csak nevess, de azt kinodban teszed, tudom mert annyit se ertesz a szakmadhoz mint egy analfabeta, tudod a kontarnak is neha sikerul megjavitani valamit

SzaGyu 2010.05.23. 17:03:35

@adamantium: Látod? Te egy igazán ráérő orvos vagy.
Te egy elégedetlen ember vagy, aki valószínűleg nem jutott magasabbra a ranglétrán és most itt osztogat észt és statisztikát. Nincs elég beteged? Beteggé teszel bennünket, akkor meg az lesz a baj: Sok a munka.

adamantium 2010.05.23. 17:06:27

@SzaGyu: van nekem elég betegem, rászánok 4-5 napot havonta amikor gyógyítom a magadfajta bunkókat a többi napon meg szerencsére megválogathatom, hogy kit kezeljek és kit ne, mert bármily furcsa bizony az orvos is megválogathatja a pácienseket ha azok nincsenek életveszélyben.
@version: gyenge vagy te ehhez a vitához, menj szépen tanulj egy kicsit a 4 osztály elvégzéséhez majd gyere vissza ha felkészültél

adamantium 2010.05.23. 17:08:49

@oraculum_dixit: én is szívesebben vitatnám meg a jelenleg felvetett esetet, de hát nincs kivel mint látod. mindenesetre a korlátolt emberekkel és a lelki szegényekkel kikapcsolódás egy jót vitázni :) meggyőződik róla az ember, hogy milyen sötétség is van egyesek fejében

oraculum_dixit 2010.05.23. 17:13:27

@adamantium: A genetikai betegség és a munkakerülés nem meríti ki az összes lehetőséget, mint magad is tudod, ha valóban orvos vagy.
A betegségek minimum 2/3-a életmódra vezethető vissza, a genetika legfeljebb az 1/10-re magyarázat. Ezen felül balesetek is vannak, amelyek a munka- és életkörülményekkel hozhatók összefüggésbe. Az emberek nem racionálisan, megfontoltan önsorsrontók, hanem a környezetükre, a családjukra, a traumáikra, a lehetőségeik beszűkülésére reagálnak így.
Mindazoknak egy igen jelentős hányada, akiket munkakerülőnek minősítesz, valójában szerencsétlen munkanélküli, egy nagy részük alulképzett, és már otthonról is katasztrofális mintákat hoznak. Márpedig a magyar oktatás nemhogy nem ellensúlyozza a különböző mobilitási lehetőségeket, de még erősíti is.
Továbbá az általad munkerülőknek minősített tömegek egy nagyon jelentős hányada nem munkakerülő, hanem keményen dolgozó feketemunkás és/vagy adócsaló. Speciel a paraszolvencia után nem adózó orvosok is közéjük tartoznak, a trükköző vállalkozók is, meg a feketén dolgoztatott segédmunkások is.
A kiszolgáltatottságuk mértéke azonban nagyban különbözik.

Javaslom az árnyaltabb megközelítéseket...

SzaGyu 2010.05.23. 17:14:08

@adamantium: Megválogathatod a betegeidet. Persze.
Csak azokat a betegeket válogatod ki, akiknek tele a pénztárcája. Mert megteheted. Akkor most mit nyavalyogsz a kevés fizetés miatt.

Sok ember minimál bérért dolgozik és ha beteg, még azt is elveszitek tőle.

Ezt már mindenki tudja, és azt is hogy semmilyen adót nem fizettek a hálapénzből és az utolsó bőrt is lehúzzátok a betegekről.

oraculum_dixit 2010.05.23. 17:14:29

@adamantium: A posztoló, felteszem, ígéretéhez híven, olvassa a tanácsokat -- illetve olvasná őket, ha lennének!

58múltam 2010.05.23. 17:15:54

@adamantium:
Melyik szakma kezdőfizetése állja ki az összehasonlítást a norvég-angol-német kollégájáéval? Talán egy történelemtanár, vagy gépészmérnök nem a harmadát-negyedét kapja?
A sírás nagyon általános, pedig az orvosok helyzete kedvező: az emberek mindent megadnak az egészségükért. Az orvosok társadalmi elismertsége egyébként egyáltalán nem alacsony! Az anyagi helyzetükről nem lehet képet alkotni, nem azonos. Egy röntgenorvos, patológus nyilván rosszabb helyzetben van, mint egy fogorvos, vagy egy szülész. Talán egyenletesebb is lehetne az eloszlás, ha az orvosok maguk is küzdenének érte - a szakmán belül! Mindenki tudja, mit értünk a feudális állapotokon egy-egy intézményen belül...

adamantium 2010.05.23. 17:26:41

@oraculum_dixit: az életmódra, életkörülményekre, balesetekre, munkanélküliségre hivatkozni fölösleges, ezek minden országban megvannak, sok helyütt halmozottabban mint nálunk (magyarországon nem különösen nagy a munkanélküliség aránya, igaz, hogy jellemző a zsíros étkezés meg az alkoholizmus de az utóbbit nem sorolnám igazán a azok közé a tényezők közé melyek elkerülhetetlenek az ember életében) természetesen a genetikai tényezőket az előttem hozzászólóknak szántam ironikus jelleggel, a mentalitásbeli különbségekre, sok helyen ugyanaz a beteg messze nem lenne leszázalékolva ugyanazzal a bajjal, egyrészt mert az állam se engedné meg az ember se a lehetőséget látná a rokkantnyugdíjban. arról, hogy a nép nagy része alulképzett arról meg szintén a kommunizmus tehet mert hát ugye emlékeztek akkor csak a fizikai munka volt ami ért valamit a szellemi munkát lebecsülték, emiatt is nem volt motiváció a továbbképzésre és tanulásra. a paraszolvenciával kapcsolatban pedig messze túl van értékelve a probléma az esetek 99%-ában, adócsalónak az orvost elvégre ajándékról van szó nem fizetésről, tudom, hogy magyarországon a készpénzbeli ajándékok után is adót kell fizetni de akkor a gyermeked zsebpénze után is. másrészről pedig akkor a páciens aki adja az a megvesztegető, szóval közelítsük meg árnyaltabban ezt a problémát, mert mit is "vásárol" meg a beteg a paraszolvencia által? egy törvény megsértését? - melyikét? olyan ellátást amit egyébként nem kapna? miért kétszer operálják meg azt aki fizet vagy 3 szor jobban veszik ki a vakbelét? esetleg aki fizet annak gyorsabban forr össze a csontja? nem, a beteg általában háláját fejezi ki az ellátásért, amit valószínűleg amúgy is megkapna (általában)

SzaGyu 2010.05.23. 17:31:28

@oraculum_dixit: Gondolod, hogy a posztoló a hozzászólóktól vár tanácsot? Ugyan. (Arra ott a rokonság, stb.)
Ez a cikk csak arra jó, hogy megnézzék a véleményeket és a nézetkülönbség miatt összeugrassák az embereket.

adamantium 2010.05.23. 17:31:52

@58múltam: hát például egy munkás németországban 1500 euróval már jól keresőnek számít (igen ott is recesszió van) ha az arányosítást nézzük akkor az magyarországon 219500 forint hát mennyit is keresnek a BKV buszsofőrök? www.delmagyar.hu/szeged_hirek/bkv_250_000_szkt_165_500_a_soforok_havi_fizetese/2135617/
250 ezer bruttó, 45 ezer "pulykapénz", 500 ezer forint évente béren kívüli juttatás, ez szerintem arányaiban eléri a német munkásbéreket

adamantium 2010.05.23. 17:34:03

@SzaGyu: bizony csakis a fizető betegeket látom el, nem tudom már hova rakni a pénzt, azért lakom albérletben, van egy használt autóm, idén nem biztos, hogy eljutok külföldre (jó lehet átugrok erdélybe az is külföldnek számít?)

dshk 2010.05.23. 17:39:08

@oraculum_dixit: "Szánalmas ez a vita. Nem unjátok? It van egy fiatal lány, tök kétségbe-esve, aggódik az anyjáért, "

Igazad van. Bár vicces hogy rögtön utána te is beszálltál a vitába :)

Megjegyzem adamantium első hozzászólása éppenhogy segítő és témába vágó, nem ő vitte el a vitát más iránybba. Nem sokan veszik a fáradságot, hozzáértők, hogy ingyen írogassanak ilyen környezetben, ahol egyesek kritikán aluli stílusban szólnak hozzá.

dshk 2010.05.23. 17:40:58

Érdemi megjegyzésként azt fűzném hozzá, hogy ahogy adamantium írta, ultrahangos vizsgálatok közt bizony nagy különbség lehet. Ha a posztoló megkeres, mondok neki egy magánrendelőt, amelyiket én, laikusként, jobbnak vélek mint más helyeket. De hogy egyszerűbb legyen, ideírok egy telszámot, ez talán nem annyira reklámizű. Ha úgy érzi, a blogtulaj moderálja ki nyugodtan: (1)224-9540

SzaGyu 2010.05.23. 17:47:02

@adamantium: Ha ennyi évesen itt tartasz, akkor nem állsz jobban mint én, de az előre fizetett hálapénzből (különben rá se néz az orvos) jobban is mehetne sorsod.
Leírok neked egy megtörtént dolgot: 2009.12. hónapban egy azon napon 3 orvos látta a lányomat 3 féle gyógyszerrel látták el. Lázas volt, alig kapott levegőt, a torka, szája bedagadva és a kiütésekről nem is beszélek. 24 óra múlva mentőt meg sem várva azonnal kórházba kellett szállítanom.
A kórházban 10 perc alatt felvették, orvosra viszont 4 órát vártunk miközben a nővérek idegesen telefonálgattak orvosért. No nem sorolom, elmúlt. Na ja. És a hálapénz is.

dshk 2010.05.23. 17:47:42

Az orvoskamarát pont az orvosok verték szét, amikor szakmai helyett politikai szervezetként működtették, de olyan szinten, hogy ahhoz képest most például a jobbik egy kimondottan visszafogott szervezetnek tűnik.

SzaGyu 2010.05.23. 18:01:11

@dshk: Igy van. Az elégedetlen orvosok. Emlékszem, annak idején (talán ma is) az volt a divat, hogy hol az egyik orvos hol a másik állt ki politikai trükkökkel, vagy járatta le kollégáját. Közben észre sem vették, hogy önmagukat járatják le és szakmailag megosztottak lettek.
Ebben az országban mindenkinek van oka az elégedetlenségre csak nem mindenki panaszkodik. Aki meg nagyon panaszkodik az éppen az, akinek nem lenne rá oka.

adamantium 2010.05.23. 18:02:51

@SzaGyu: én annyit mondok erről, hogy előre soha nem fogadok el semmit mert nem tudom garantálni, hogy a beavatkozás sikeres lesz, mégis, hogy néznék a szemébe, ha mondjuk nem sikerül? ha utána ad akkor jó ha nem akkor meg elkönyvelem, hogy milyen jó, hogy még egy ilyet műthettem. a 3 felírt gyógyszerről meg annyit, hogy nyilván vannak érdekeltségek is de egy bajságra sok gyógyszer hathat többé vagy kevésbé jól, arról ne is beszéljünk, hogy ugyanaz a hatóanyag 1000 féle néven fut, ha már nincs levédve. a felvétellel kapcsolatban azt furcsállom, hogy ki vette fel ha nem látta orvos? nálam ugyan biztos nem veszi fel a nővér a beteget, max az előjegyzetteket a felvételi iroda, de azokat már láttam azelőtt, amikor előjegyeztem.

58múltam 2010.05.23. 18:05:23

@adamantium:
Vártam ezt, csúsztatásnak hívják. A kezdő fizetésekről volt szó, nem arra válaszoltál. Németországban 1500 eurós fizetés senkinek nem számít jónak, a munkásfizetés ennél jóval magasabb, közel 5500 euró. (Megjelent a Spiegel 2010 május 25.-i számában.) Idéznéd a német buszsofőrök fizetését is? Egyébként épp a buszsofőr rendkívül felelősségteljes munkát végez, az övé ún. veszélyes üzem. Persze nem kívánom összehasonlítani egy orvoséval, kivéve amikor tévednek: az eredménye mindkettőnek emberhalál lehet, a buszsofőr esetében akár sokaké... Kicsit több korrektséget kérek a vitában.

adamantium 2010.05.23. 18:10:08

@58múltam: 5500 nettó milyen ágazatban? egy szakorvos keres ennyit ügyeletekkel nettóban, nekem vagy 20 rokonom dolgozik és él németországban garantálom, hogy egyik se keres kézbe 2000 nél többet, max ha eltartja a 2 gyereket meg az asszonyt de akkor is 2200-2300 at. azért mondjuk én nem hasonlítanám össze a buszsofőr kockázatát egy orvoséval mert ő általában csak megölhet valakit, míg egy jó sebész életében simán 10000 embert megműt, vehetjük úgy, hogy ennyi embert megment. szal ez a kettő nem korrekt összehasonlítás ha már itt tartunk. egyébként németországban a közalkalmazottaknak bértáblájuk van ami erősen összefügg a végzettséggel, így a buszsofőr garantáltan az orvos alatt keres

SzaGyu 2010.05.23. 18:16:38

@adamantium: Nem akarok én erről beszélni, mert még ma is fájdalmaim vannak ha rágondolok, de Szent László Kórházban történt. A felvételin kijött egy nő, elkérte az iratokat, beutalót. Utána kiadta a papírt, menjünk fel az YX fertőző osztályra. Ott is elkérték a papírokat majd betessékeltek gyorsan egy kórterembe, infúzió... Majd vártunk 4 órát míg jött az orvos Röviden ennyi.

SzaGyu 2010.05.23. 18:24:49

@adamantium: "...egyébként németországban a közalkalmazottaknak bértáblájuk van ami erősen összefügg a végzettséggel, így a buszsofőr garantáltan az orvos alatt keres" Ne a keresetet nézd, hanem az össz. jövedelmet: Fizetés+hálapénz...
Egy buszsofőrnek hol van a hálapénz? Vagy te is úgy vagy mint ez egyszeri ember?: Ha megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.23. 18:26:50

@Brekkancs: Gondolom, úgy volt vele, hogy nem az ő asztala, és attól, hogy volt egy ájulása, most nem sürgős a dolog. Ebben amúgy egyet lehet érteni, mert az ájulás (napokkal) korábban volt, a hölgy vállalta a pesti utazást stb. Az a gond ui, hogy ha a pesti doki megnéz egy más intézmény ellátási körzetébe tartozó beteget, és orvosi indok nélkül sürgősbe felveszi a saját kórházuk pl. sebészeti részlegére, akkor ahogy mondják, a sebészek *ával veri a csalánt, és ezt nem fogják neki megköszönni. És az OEP se biztos, hogy kifizeti a nem sürgős, területen kívüli beteg ellátását.
Amúgy a mentőknek be kellett volna vinniük, belgyógyászatra, esetleg neurológiára. Ennyiből, ami a posztból kiderül, nem lehet megmondani, mi a baja, lehet a gyógyszerek miatti fekély, lehet tök más hasi betegség (akut has), lehet az ájulás az egésztől független, szóval a helyi kórház Sherlock Holmes-a készülhet...

58múltam 2010.05.23. 18:27:31

@adamantium:
www.spiegel.de/international/business/0,1518,686736,00.html

Az adatot innen vettem, 2009-es béradat. Természetesen bruttó, mint a szegedi. A bértábla itthon is létezik, és nem hiszem, hogy az orvosok általában ne keresnének a buszsofőröknél többet.
Magam is azt írtam, hogy nem lehet a buszsofőrt és az orvost egy lapon említeni. Hidd el, az emberek tisztelik az orvost, nem szorul rá, hogy magasztalják az érdemeit, sőt, ez visszatetszést kelthet.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.23. 18:31:08

@SzaGyu: Bocs, nem akarok belebeszélni a szépen alakuló anyázós vitába, de ez a "minden orvos bunkó, szemét, anyagias és milliomos" ez éppúgy nem igaz, mint hogy minden beteg primitív állat. Ha veszi a fáradtságot és beleolvas az itteni blogba, vagy akár a saját blogomban hivatkozott többi orvosi blogba, láthatja, hogy vannak szép számmal orvosok, akik ha kell, ingyen, szabadidőben is szívesen segítenek. Itt a blogoszférán tanáccsal, máshol máshogy.

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.05.23. 18:35:06

@adamantium:

"hogy néznék a szemébe, ha mondjuk nem sikerül?"

látod meg magad is beismered hogy kontar vagy, szal igy verd a melled tovabbra is

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.23. 18:42:46

@version: Nem lehet mindenkit megmenteni, nem lehet minden műtét sikeres. Én pár dologban nem értek egyet Adamantiummal, de respect neki azért, hogy meri vállalni, hogy ő sem mindenható.
Aki ebből a mondatból azt szűri le, hogy a vitapartnere kontár, azzal tényleg felesleges vitatkozni, mert alapvető értési nehézségei vannak.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.05.23. 18:45:26

@version: Ja és szerintem addig, amíg az orvosi fizetést éppúgy kalkulálják, mint a pincérekét (beleszámít a borravaló), és mondjuk az orvosnak el kell tartania a családját, addig az egyetlen normális hozzáállás a hálapénzhez Adamantiumé.

SzaGyu 2010.05.23. 18:46:38

@Dr. Morcz: Természetesen igazad van. Én nem anyázok senkivel csak vannak emberek akik azt hiszik csak ők az igazmondók és nekik nem lehet ellent mondani. Sajnos a "párbajtársam" csak az ő szempontját mérlegeli és azt gondolja, hogy mindenki hülye aki nem osztja az anyagias és lenéző véleményét. Persze ettől még lehet jó orvos és becsületes. De be kellene látni, hogy Magyarországon nagyon sokan élnek rosszabbul mint esetleg ő, és mégsem panaszkodnak és nem jönnek elő nyugati statisztikával. Itt soha nem lesz "nyugat" és azt a kis keresetet amit itt "kapni" azt nem kellene mindenáron elvenni.
És nem is kellene hasonlítani a buszvezetőt az orvoshoz, mert többé-kevésbé mindenki azért akar dolgozni, hogy jobbá tegye a sorsát.

dshk 2010.05.23. 19:32:21

@version: te a blogodat reklámozod, vagy mi másért beszélsz itt hülyeségeket? Mióta olyan fejlett az orvostudomány, hogy minden betegséget gyógyítani tudnak? Mióta létezik az a spéci műszer, amely bármely betegséget tutira felismer?

adamantium 2010.05.23. 20:32:47

@58múltam: de ebben még mindig nem látom az 5500 eurót. 30,9 euró a bérköltség ez ugye a bruttó+a munkáltató által fizetett járulékok. németországban ha jól emlékszem 38-38,5 óra a munkahét, az 7,6 óra napjára, általában (bár tartománya válogatja) több ünnepnap van mint nálunk, vegyünk havi 20-21 ledolgozott napot, az 152 óra, az 4700 euró, abból ugye lejön 30% körül (na erre pontos adatom nincs, hogy mennyi lehet munkaadói hozzájárulások összege náluk, de kb ennyi, ott magasak az adók, az 3300 euró bruttó, a legmagasabb adókategóriában kb 50%-ot fizetsz az államnak, tehát 1650 euród marad - és ez az átlag, ebbe a vezető funkciókat betöltők bére is benne van. egyébként van ismerősöm aki patikában eladónő és 1100-1200 eurót kap kézbe (33 éves, tehát nem is kezdő) tehát az 1500 nettó az már egy jobb bér

adamantium 2010.05.23. 20:33:37

@SzaGyu: de most a hivatalos bérekről van szó mert ugye a kórboncnoknak nem igazán adsz hálapénzt

adamantium 2010.05.23. 20:36:47

@version: na húzzál innen fajankó, neked biztos minden sikerül még a vízen járás is, az orvos hozott anyagból dolgozik, ha nem hozza be a lábát mert ott maradt a vonat alatt akkor a maradék levágását te k@rva nagy sikernek értékeled ugye, ha egy daganatot műtesz és felnyitod és már nem lehet csinálni semmit az is kib@szott nagy siker, ha olyan paraszt lennék mint te ilyen sikereket kívánnék neked

2010.05.23. 21:04:53

Tehát ott tartottunk, hogy a beteg elájult, ha valaki elfelejtette volna. Sajnos én nem tudok tanácsot adni, mert nem vagyok orvos, max.annyit, hogy addig kell menni, amíg a bajt nem találják meg. Sajnálom, hogy ez a vita stílus ide is begyűrűzött, mint minden más jobb blogba, amitől aztán már nem lesz olyan jó. Mindenesetre ha kérhetném a vitázókat, legalább az orvosokat ne üldözzék el erről a blogról, nagyon jót tett, hogy szakértők válaszolnak a feltett kérdésekre. Lehet velük nem egyetérteni más dolgokban, mint fizetés, stb., de a témákhoz ők tudnak igazán hozzászólni, amiből inkább profitálok, mint abból, hogy ki mennyit keres.

adamantium 2010.05.23. 21:13:36

@Turchi: az eleje jól indult szakmai szempontból de kb a 15. komment kisiklasztotta a szakmai vonalat az orvosgyalázás irányába

58múltam 2010.05.23. 22:11:48

Bár erősen hiszem, hogy magamat nem kell a gyalázók közé sorolnom, most mégis abbahagyom a fizetésekről való vitát, hogy a topik az eredeti célja irányába folytatódhassék. Azoknak, akik képtelenek normális hangnemben érvelni, nem szabad válaszolni, ki kell őket közösíteni. Legkevésbé szabad a szintjükre lesüllyedve fölvenni a kesztyűt, ők úgyis jobban bírják, lévén hogy észérvek őket meg nem rezzentik.

aversio avagy pacalfagylalt 2010.05.23. 22:51:00

@adamantium:
Látod, innen van az averzióm a hazai viszonyoktól. Holmi láblisztet bekeverő pékinasok osztják az észt, miközben nem látják a saját korlátoltságukat. @szaltagyú nagy valószínüséggel provokátor és nem a kenyerünk készítője. Mellesleg a pékáruk minősége is megérne egy pár sort.../ Nagyanyám jobbat csinált, pedig nem volt pék- minek ezeket taníttatni az adónkból./
Nincs itt ránk szükség- oldják meg a bajukat maguknak, hiszen úgyis mindent jobban tudnak.

bakela 2010.05.23. 23:43:34

Egy jó ideje már fosik az egész ország: Rota_, Noro-, Calici,-stb vírusok+ hagyományos Campylobacter-, Salmonella,- Íkoláj stb.
Erős hasi fájdalom-, bélfalfeszülés-, folyadékkiáramlás a béllumenbe-,főleg csökkent alkalmazkodóképességgel társulva /steroid,PCP/ X./tizedik/ agyideg aktiválódás- vérnyomásesés, pulzusszám csökkenés: egyszerű ájulás /ún: collapsus/. Herlocknak vsznű igaza van. Ugyanaz a mechanizmus, amikor az érettségi előtt az ünnepségen 1-1 kislány kidőlt a sorból. Persze ezt értelemszerűen holmi béka, macskamáj, vörzsön, szabógyuszi, egérke, déesháká nem igen láthatta. A mentő egyelőre 100 %-ig alkalmas arra, hogy eldöntse, kell-e azonnali beavatkozás, avagy nem. Ha otthon hagyta- ráér. Persze a sok lumpenproli előbb-utóbb csak kikezdi az OMSZ-ot is.

Már azt hittem, az alja leszokott a blogról.

Még mindig nem értitek?: A társadalom most kezdi szép lassan visszakapni az egészségügytől, azt -most még nem kamatostul- ,amit az eü. kapott a társadalomtól az elmúlt 60 -65 évben. Erről még 1x bővebben, ha megfelelő lesz a bunkósűrűség.
'Ccakát!

szil5 · http://psycho.blog.hu/ 2010.05.23. 23:51:58

A posztban segítséget kérőnek én is csak azt tudom mondani, hogy a steroid egyik legismertebb mellékhatása, hogy fekélyt okozhat. Ez pedig szép lassú vérezgetéssel vérszegénységhez vezet. Ez talán az egyik legvalószínűbb ok. Alapellátás szintjén is meg lehet nézni egy vérképet és azt, hogy a székletben van-e vér. Ha rossz a vérkép, alacsony a haemoglobin és a haemarokrit, netán még vér is van a székletben, akkor nagy valószínűséggel meg van a baj forrása. Jöhet a következő lépés gastroscopia és társai. Vérnyomás mérés, de nem egy alkalommal. Elég olcsón lehet már vérnyomásmérőket kapni, téjékozodásra jók. Egyszerübb mint sorbanállni a háziorvosnál vérnyomásmérésre. Sok gyógyszertárban is lehet vérnyomást mérni.
Steroidnál azonban legfontosasbb a a fekély és a vérzés kizárása.

szabidoki 2010.05.24. 00:29:20

Nézzenek oda, kicsit másra figyelek, és kimaradok egy jó kis anyázásból :)
A posztoló panasza akár jogos is lehet, bár annyiból valószínűtlen és nem annyira hihető, hogy három egymástól független orvos is benézzen egy komoly betegséget, vagy szándékosan ártanak egy betegnek. Valószínűbb, hogy mindenki úgy gondolta, hogy banális rosszullétről van szó, csak az aggódó rokon képtelen ezt elfogadni, esetleg a kollégák elfeledkeztek arról, hogy megnyugtassák a beteget meg a hozzátartozót is.
Szerintem ha mindenképp üldözni akarja a rokon az ügyet, érdemesebb belgyógyászati szakrendelésre beutalót kérni - esetleg belgyógy magánrendelésre elmenni - és kierőszakolni egy belgyógyászati kivizsgálást, mert enélkül sem sebész, sem más szakorvos, pl. neurológus nem áll szóba a beteggel.
@version: ilyen kevés aggyal az csoda, hogy egyáltalán az írás-olvasás megy valahogy, szerintem egyelőre elégedj meg ennyivel, és ilyen témákhoz akkor szólj hozzá, ha már nem csak a maúnikasót, hanem az esti híradót is érted tolmács nélkül, köszi.
@SzaGyu: képzeld, a fejlett nyugaton, például Angliában nincs olyan, hogy hopp elmegyek a háziorvoshoz, mert megfájdult a hajam töve, hanem szépen bejelentkezel telefonon, adnak egy időpontot egy-két héttel későbbre, és csókolom. Ha hamarabb kell, menj a sürgősségire, csak ott meg várni kell pár órát, és ha úgy találják, hogy annyira nem is sürgős, akkor rendkívül udvariasan azt javasolják, hogy keresd fel a háziorvosod :) Szóval lehet szoktatni magad a várólista meg a bejelentkezés gondolatához, mert itthon is errefelé tart a dolog.
A fizetésekről csak annyit, hogy jelenleg a kezdő orvosi fizetés 90000 Ft, a fizikai munkások átlagos bére 91000 Ft. Ez szégyen, de nem csak ezért kellene emelni a fizetéseken, hanem mert külföldön a kezdő orvos is keres 1500-2000 €-t, és keresik is az orvosokat, mert mindenhol kevés van, és egyre több kolléga jön rá, hogy vagy itthon szétdolgozza magát éhbérért és gyógyítja a hozzátok hasonló gyökereket, vagy kimegy külföldre jó pénzért, emberi munkakörülmények közé. Nem bonyolult a választás, és egyre kevesebb orvos marad itthon. Pár év, és nem az lesz a probléma, hogy a házidoki nem foglalkozott velem érdemben, hanem az, hogy nincs házidoki, meg a közeli kórházat is bezárták, a megyeszékhelyen lévő nagy kórházba, vagy az egyetemi klinikára meg nehezebb bejutni, mint Fort Knox-ba. Jóccakát.

trimalchio 2010.05.24. 06:11:28

@adamantium: Illetve a beteggyalázás irányába, mindenki gyalázásának irányába, aki nem orvos. Hiszen te írtad:"a nép bunkósága". Ez ugyanolyan értelmetlen általánosítás, mint ami ellen oly lelkesen harcolsz az orvosokkal kapcsolatban.

adamantium 2010.05.24. 10:10:24

@trimalchio: egy nép ami nem tudja megbecsülni az értelmiséget azt mégis milyennek vélje az ember, mutass itt egy olyan állami alkalmazásban lévő egyetemet végzettet akinek hú de milyen jó a fizetése

SzaGyu 2010.05.24. 18:54:44

@szabidoki: "képzeld, a fejlett nyugaton, például Angliában nincs olyan, hogy hopp elmegyek a háziorvoshoz, mert megfájdult a hajam töve, hanem szépen bejelentkezel telefonon, adnak egy időpontot egy-két héttel későbbre, és csókolom."

Két héttel a betegségem kezdete előtt befogok hozzátok jelentkezni: dr. úr xy bajom lesz... Közületek sok orvos nem felelne meg külföldön, mert csak recept felírók ott sem kellenek... Attól, hogy xy kevesebbet keresne pár forinttal, attól a te kereseted még nem lesz több...

Ne felejtsétek el: Magyarországon sohasem lesz nyugat.

adamantium 2010.05.24. 19:39:08

@SzaGyu: rosszul értelmezed a dolgot, nem előre szólsz hanem szépen ha megbetegszel akkor bejelentkezel, azt eldöntik telefonon, hogy életveszélyben vagy-e, ha nem akkor adnak tanácsot, hogy hogyan próbáld kezelni magad otthon, illetve adnak időpontot egy hónap múlvára, ha életveszélyben vagy akkor mentő. ott nem érdekel senkit, hogy adott esetben szarul vagy, várd meg míg rádkerül a sor, és ez lesz magyarországon is idővel

NemesekErnyo 2010.05.24. 20:11:57

@SzaGyu: Nem lesz biza, mert mi a "mindent ide izibe" szellemében szocializálódtunk, miközben az ezt fedező keret már régen nem áll rendelkezésre. Mindenki a fenekét földhöz verte, hogy ne kelljen annyit várni, lehessen időpontot kérni. Most lehet, tessék... :) Hogy mi legyen a többivel, aki időponton kívül esik be, döntsék el a váróban a betegek egymás között.

SzaGyu 2010.05.25. 07:59:27

@adamantium:
@NemesekErnyo: Szerintem mindannyian mást gondolunk az időpont kérésről. Mert pl. ha megakarom mutatni az anyajegyemet, ... akkor igen is kérjen időpontot.
Ha azonban valaki rosszul van, nehogy már (gyógyulási?) időpontot kérjen, vagy telefonon keresztül gyógyítsák. Akkor már nem is kell orvos, elég egy "dr diszpécser" és mindenki makk egészséges lesz. Nézd. KI HOL ÜL, ONNAN LÁT!
Az orvos azt látja, hogy sok a beteg, kevés a fizetés.
Ezen nem csodálkozom. Mindenkinek sok a munkája.
Ma már nincsenek "vatta emberek" kevesebb fizetésért sokkal több munka jut egy főre mint régebben. Én még nem láttam olyan embert aki azt mondta volna: Az angyalát, ebben a 8-10-12 órában de jól kipihentem magamat!
A beteg meg azt látja: Van a váróban 10 beteg. Bemegy egy beteg, 2 perc múlva kijön és következő beteget 5-10 perc múlva kéretik be. És ez így megy a "végtelenségig". Ja persze mondhatni: Rengeteg teendő van 2 beteg között. Igaz lehet, de az is igaz, hogy az orvos mellett (nálunk) plusz 2 hölgy munkálkodik előttük egy-egy monitorral. És mint érdekesség: Rendelési idő lejárta előtt fél órával felgyorsulnak az "események". Nem csak a háziorvosnál, a szakrendelőkben is.
Ha 5 évben egyszer elmegyek orvoshoz mit látok, tapasztalok?
Régebben: Több beteg volt a váróban, gyorsabb volt a sorra kerülés, az orvos megvizsgálta a beteget. Pl.: Vérnyomás, torok, lázmérés...
Ma: Kevesebb beteg a váróban, lassabb a sorra kerülés, az orvos legtöbb esetben meg sem vizsgálja a beteget, jó ha megkérdezi: Fáj a torka, láza van? Tovább küldi, vagy felír valamit és mehet.
Megjegyzem, nem azért kevesebb a beteg mert egészségesebbek lettünk, hanem azért, mert sokan "tologatják" nincs idejük orvoshoz menni, (pláne ha nem is törődnek vele) inkább dolgoznak betegen, majd lesz valahogy alapon.
Észlelhető az is, hogy vannak mániákus orvoshoz járók, és olyanok is, akik ősztől tavaszig odajárnak melegedni, mert addig sem kell otthon fűteni.
1. Az orvos azért harcol, hogy ne lehessen "csak úgy" bejelentkezés nélkül rendelésére menni (megérne egy népszavazást)
2. Az orvos kapjon kiemelkedő, tisztességes fizetést (úgy legyen). De előbb kellene: Tisztességes betegellátás, ideértve az elhelyezési és technikai körülményeket is.
3. Legyen kevesebb beteg.
Ez utóbbit hamar meg lehet oldani, éppen ez irányban haladunk: Telefonos gyógyítás, várólista hosszabbítás, nemtörődöm betegellátás... Mert itt élned (egészségesen), s (betegen) halnod kell.
Persze (kivétel 3.) ehhez pénz kellene. De honnan? Ennek ellopását elkezdték már 1988-ban, és a mai napig is tart. Ezt nem csak a politikusok tették és teszik, hanem a spekulánsok, vállalkozók és multicégek is.
Felmerülhet az a kérdés is, hogy hol van az a statisztikailag kimutatott viszonylag magas átlagkereset? No nem minden orvos zsebében, ez tény! És nem is a kétkezű munkás zsebében, ez is tény! No de akkor hol? Ki(k) zsebében "pihen"?
Politikus, bankár, spekuláns, vállalkozó, multicég, ...?
Akkor most hogy lehet emelni az orvosok fizetését? Nem csak az orvosok keresnek keveset, hanem mindenki más is. A nejem tavaly 8 Ft, ebben az évben 13 Ft órabéremelést kapott, most 526 Ft az órabére és nem kap (csak ad) hálapénzt, borravalót. Persze, "egy-két" orvos magasabb rendűnek tartja magát és azt gondolja, hogy neki(k) sokkal több jár akkor is, ha nincs.
Mi lenne itt, ha az a sok önhibáján kívül munkanélküli és alacsony (minimálbér) fizetésű ember követelőzne, kimenne az utcára és verné a tamtamot? Ja, hogy ők már nem is emberek, csak páciensek? Akiket csak előzetes egyeztetés után lehetne fogadni vagy telefonon keresztül "gyógyítani"?
A NYUGATON lévő orvos-beteg viszony, és jóléti forma nem húsz év alatt alakult ki. Ott lehet saját orvos, aki bármikor fogad vagy házhoz megy, mert a beteg megtudja fizetni és ha nem tetszik neki az ellátás, akkor Isten áldja. Nálunk mit jelent az, hogy Háziorvos? A szegények orvosa.
Aki teheti az Magánrendelésre, Magánklinikára jár, aki nem, az Háziorvoshoz, vagy megvárja míg jön a kaszás.

batorka 2010.05.25. 12:03:16

Sziasztok,
szeretném megköszönni a sok hozzászólást és tanácsot, azóta javult anyukám helyzete és körülbelül hasonló tippeket kaptam másoktól is mint itt, ugyhogy megnyugodtam.
Köszönöm!
Az aggódó lány

NemesekErnyo 2010.05.25. 13:40:34

@SzaGyu: Az előjegyzett hisztizik, ha elébe kerül valaki, a rosszul lévő szintén, miért nem hívják be, hiszen a többieknek "láthatóan" nincs semmi bajuk. Sőt, ráérnek, ha már eddig ráértek, ugye? Aztán van még egy vastag réteg, akié egyáltalán nem sürgős, csak hirtelen eszébe jutott valami, és MOST ér csak rá. Kíváncsian várom építő ötletedet, hogy előjegyzéses rendszer hogyan fér össze akutossal. Hátha ki tudsz sütni valamit :)

NemesekErnyo 2010.05.25. 13:43:57

@SzaGyu: A betegek száma egyáltalán nem kevesebb, már az előző kormányzat is megállapította: iszonyatos mennyiségű orvos-beteg találkozás van nálunk. Fix finanszírozás mellett még adminisztratív csalásra sem lehet gyanítani - értelmetlen lenne. Gyanítom, hogy így is többet látnak el, mint amennyi megéri, ha ezt komolyan szankcionálják a jövőben, a várakozási idő nem 3, hanem 5-6 hónapos lehet.

SzaGyu 2010.05.25. 17:58:22

@NemesekErnyo: 2010.05.25. 13:40:34
@NemesekErnyo: 2010.05.25. 13:43:57
Hát ezt mindenki tudja, nem a betegek akarták sem a betegséget, sem a előjegyzést de még a várólistát sem.
Tudod kik? Gondold át a 20 év egészségügyi politikáját és rá jössz.

Ebben a nagyon rosszul sikerült egészségügyi rendszerben az összes eddig kormányzó párt keze benne van!
Majd megoldják a 3. pont szerint...

adamantium 2010.05.25. 20:09:50

@SzaGyu: "Régebben: Több beteg volt a váróban, gyorsabb volt a sorra kerülés, az orvos megvizsgálta a beteget. Pl.: Vérnyomás, torok, lázmérés...
Ma: Kevesebb beteg a váróban, lassabb a sorra kerülés, az orvos legtöbb esetben meg sem vizsgálja a beteget" - már amióta én dolgozom, már azóta is lényegesen több a beteg és főleg az ügyeleti eset. idősebb kollégáim meg azt mondják 20-30 évvel ezelőtt az volt a meglepő ha valaki jött ügyeletben. tehát nem tudom hol lehet az a hely ahol csökken a betegek száma de lehet odaköltözöm ha elárulod :)

NemesekErnyo 2010.05.25. 21:05:42

@SzaGyu: Nem a betegek akarták az előjegyzést? Ne röhögtess...) Majd' megőrült mindenki akkor is, amikor korlát nélkül lehetett menni. Minek várjak annyit, mikor nekem csak egy papír kell, csak egy recept kell, csak egy beutaló, csak meg akarok mutatni valamit, csak terhes vagyok, csak tp. utalványra várok, csak vérnyomást akarok méretni stb.
Időpontot akartam kérni egy szakrendelésre nemrégiben, a doktor azt mondta, hogy tök mindegy, mikor megyek, a páciensek nemhogy az órára, még a napra is fittyet hánynak, ez az általános gyakorlat. Mindenkinek a maga baja sürgős. Torokfájás, viszketés, szédülés, hasmenés, bármi. Még tegyük hozzá, hogy az őrjítően sürgős ügyeleti betegek hétfőn délután még meg tudják mutatni a felírt receptet, és megkérdezik, hogy kiváltsák-e.

NemesekErnyo 2010.05.25. 21:08:46

@SzaGyu: Az OTP-ben, a postán, és a patikában is többet kell várni, a piacon, fodrásznál, hentesnél, mindenütt. De ott láthatod, hogy mivel foglalkoznak. Ha ez hiányzik a rendelőkből, esetleg megoldható :)

SzaGyu 2010.05.30. 11:02:21

@adamantium: 2010.05.25. 20:09:50
@NemesekErnyo: 2010.05.25. 21:05:42-21:08:46

Milyen jó. Kiragadott, "nekem tetsző" szavakra válaszoltok, mint már írtam KI HOL ÜL, ONNAN LÁT alapon.
Még jó hogy a jövőben nem tudjátok befolyásolni a rendszer rendbetételét.
Ugyanis: Minden, még jobban el lenne rontva. Az a baj veletek, hogy nem csak az írásokból szemelgettek...

NemesekErnyo 2010.06.03. 12:30:25

@SzaGyu: Arra válaszoltam, amiről beszélsz. Egyedül TE reklamálsz a várakozás miatt.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása