A szemem láttára halt meg

2010.04.11. 06:59

2010 03 18 Édesanyám lement a körzeti orvoshoz. Bal bokáján három ujjnyi átmérőjű kékes lilás duzzanat amit kb egy hete fájlalt. A duzzanat közepén lencsényi-borsónyi fekete kitüremkedés ami nyomásra nagyon fájdalmas volt. A folt alatt a boka megduzzadt.A folt tapintásra forró volt. Úgy érezte hogy nagyon száraz a bőre a vádlinál és feszül. Az utolsó nap a fekete kitüremkedés már felrepedt és vérzett.


A körzeti orvos antibiotikumot, Venoruton kapszulát irt neki,és fáslizást javasolt. A következő nap Édesanyám végezte mindennapos dolgait,vásárolt stb. 03.20.-án reggel fél nyolckor rosszul lett és kb.8 fél kilenc között meghalt. A kiérkező mentők azt mondták infarktusa van,kb. 30 percig próbálták újraéleszteni.


Édesanyám a szemem láttára halt meg,kisebb sokkot kaptam,nem is tudtam mi történik körülöttem. Anyukám nem ivott nem dohányzott,igaz voltak problémái,de 70 évesen kinek nincsenek.
A később érkező halottszemlét végző orvos kérdezte,volt-e már Anyukámnak mélyvénás trombózisa? Nem is értettem miről beszél. Boncolást javasolt,nem teljeset,csak kisebbet.


Boncolási jk.:halál oka:rögösödés a bal alsó lábszárban,köv.:trombózis Köv:embólia. Miután "felébredtem",kb.4 nap múlva,elkezdtem utánanézni a világhálón,és megtaláltam amit kerestem. Mélyvénás trombózis
Anyám tünetei a visszérgyulladás tünetei voltak,de-mint írják-egyes esetekben a mélyvénás trombózis is produkálhat ilyeneket.


Amíg kizárják a mélyvénás trombózis lehetőségét,addig a legnagyobb odafigyeléssel kell kezelni ezeket az eseteket.
Ez Anyukámnál nem történt meg,az orvos vélhető "hanyagsága"miatt(helyettesítő orvos volt de ez nem menti fel).
Lehet hogy tévedek,de konzultáltam belgyógyászokkal,látatlanban felvázoltam nekik a tüneteket,és mind egy véleményen volt:visszérgyulladás,a mély vénás trombózis kizárásáig.


Köszönöm hogy ezeket leírhattam:Péter Tatabányáról

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a prakszisblog@gmail címre!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mária 2010.04.11. 08:51:32

Három (férfi)ujjnyi átmérőjű kékeslilás duzzanat, tapintásra forró, nyomásra fájdalmas, felrepedezett és vérzik...

Ez nagyjából akkora, 5-6 cm átmérőjű, mint egy közepes konzervdoboz, vagy befőttesüveg teteje... ezzel várni addig, amíg már a vér csorog belőle, és csak akkor menni orvoshoz... ???

A bőr a vádlinál (tehát fel, egészen a térdig!) kiszáradt és feszül...

Láttam már ilyet sajnos, bár szerencsére a fentebb leírt duzzanat és vérzés NÉLKÜL, AZ NEM egyetlen hét alatt alakult ki...

Miért jó az, ha valaki - még ha a gyász miatti bánatában teszi is - kizárólag az orvosokra akarja hárítani a felelősséget egy olyan betegség miatt, ami nem egyik hétről a másikra, hanem évek, évtizedek alatt alakul ki és folyamatos kezelésre szorul ???

madame_ambrascet 2010.04.11. 10:12:50

Nagyon sokan vannak, akik, úgymond "félnek" elmenni orvoshoz, mert akkor mi minden derülhet ki. Kétségtelenül ostoba hozzáállás ez, és sose értettem, de ettől függetlenül megérne egy feljelentést ez az etikai bizottságnál, az orvosnak nem lett volna szabad ezt ilyen lazán kezelnie.

Káin 2010.04.11. 10:32:20

Biztos a doki is hibázott, sőt, de azt gondolom (mellesleg már előttem is írták), hogy előbb fel kellett volna ismernetek a bajt, ez nem két nap alatt alakul ki.

Lángharcos 2010.04.11. 12:36:20

Volt mélyvénás trombózisom. Csodálatos példája volt annak, miképp lehet egy ilyen súlyos betegség nagyon sokáig tünetmentes.

Allergia jellegű fulladással indult. Egy ideig elvoltam, próbáltam tudomásul venni, hogy mostantól valamelyik koratavaszi dög pollenjétől is fulladok, aztán a dolog lassan rosszabbodott, végül elevett a fene a háziorvoshoz. EKG, gyanús görbék, irány a kórház.
Elkezdték nyomni a véralvadásgátlót. Doppler vizsgálat, ultrahang... Rög megvan, szigorú ágybanmaradás, mozdulni se szabad. Jött a gyógytornász. Nem hitte el, hogy az általa kért feladatok nem okoznak nekem semmiféle fájdalmat. Nem fájt semmi mozgás, hajlítás, nyújtás. Csak úgy, mint egy rendes embernek.

El tudom hinni, hogy csak a kialakult gyulladás fájt, a megelőző duzzanat legfeljebb kellemetlen volt.

adamantium 2010.04.11. 12:52:56

nem egyszerű a helyzet, az elváltozás jellege egy helyi folyamatra utal, főleg, hogy ahogy írtad járóképes maradt, el tudta végezni a mindennapi tevékenységét. a vádli érzékenysége mindenesetre egy figyelmeztető jel kellett volna legyen. ha csak a visszérgyulladást nézzük az ambuláns kezelés helyénvaló, mondjuk másnap visszahívhatta volna kontrollra, vagy beküldi egy belgyógyászati vagy sebészeti ambulanciára dupplex UH-t csinálni. mindenesetre a lábszár vénáiból jellemzően nem indul el akkora embólus ami ilyen masszív, halálhoz vezető embóliát okoz, a folyamat ekkor már kiterjedtebb lehetett, a medence nagy vénáira vagy akár a cavara is ráterjedhetett. sajnos manapság a trombózis népbetegség

Káposztakukac 2010.04.11. 12:53:01

volt barátnőm anyukájával történt: egészséges, életerős középkorú nő elkezdett gyengélkedni. háziorvos nem talált semmit, hetekig, hónapokig gyógyszereztette, azt mondta elmúlik. egyik nap összeesett. kórházban megállapították, hogy leukémia. 5 nappal később meghalt.

anyadmajma 2010.04.11. 15:33:09

Részvétem.

És asszem, le lehet szállni szerencsétlenről. Nem a beteg hibája, hogy a doki félrekezeli, mindegy mikor megy el orvoshoz. Ha a többi doki is azt mondja, hogy már akkor sem lehetett volna megmenteni, ha azonnal kórházba viszik a körzetitől, akkor a beteg hibája. Ha nem tartja be az orvosi utasításokat, akkor a beteg hibája. Ha az orvos nem ismeri fel a betegségét, félrekezeli, akkor az orvos hibája teljes mértékben.
Aztán most el lehet kezdeni azon vitázni, hogy miért hibázott a doki. Nekem is van jóegypár olyan érvem, amivel fel tudom menteni őket, és nem is nagyon tudok rájuk haragudni. De azért egy ilyen esetet illik felismerni. Nem az volt, hogy influenza tünetek, aztán 2 nap múlva meg kiderül, hogy ebola. Mint ahogy a fent említett esetnél is, ha elküldik kivizsgálásra, mint ahogy kellett volna. A leukémia egy vérvételnél kiderül, főleg ha előrehaladott.
Szóval, azért csak a jólneveltségem miatt nem kívánok senkinek se olyat, hogy akkor hibáztassa ilyen esetben a beteget, ha az ő szerette az.

adamantium 2010.04.11. 16:37:13

@anyadmajma: nem ilyen egyszerű a dolog, ezt már páran leírták a mélyvénás trombózis és főleg a tüdőembólia alattomos betegség, mit jelent az számodra, hogy illik felismerni? egy helyettesítő orvos volt, nem tudhatjuk, lehet szemész, nem gyakran találkozik ilyennel, az alap orvosi műveltségéből elrendelt egy kezelést, lehet ha szürkehályogos panaszok miatt ment volna azt szuperül kezeli - ez csak egy példa, hogy ne ítélkezzünk elhamarkodottan.
egyébként mivel nem lehet mindenkit tetőtől talpig kivizsgálni, mert akkor 1 hónap alatt összeomolna az egészségügyi kassza és mindenki rákot kapna a sok CT-től az orvosok tapasztalatára van bízva a szűrés 8és nyakukba varrva a felelősség), ez főleg háziorvosnál okoz gondot mert ugye mindenhez nem érthet, de akkor ő a hibás? vagy egyszerűen erre van az egészségügyi felügyelet, megvizsgálja az esetet és eldönti: történt-e mulasztás? ha igen akkor kivédhető lett volna vagy nem? az orvos mulasztott-e? ha nem akkor sajnos előfordul, hogy az ember meghal minden vizsgálat ellenére, második variáció, történt mulasztás de a rendszer részéről (na ezt nem fogják beismerni soha - mert hiába mondjuk nincs CT egy intézményben rögtön azzal fognak előhozakodni, hogy miért nem készült) vagy az orvos mulasztott. jobb helyeken van erre külön alap és szépen kiegyeznek törvényen kívül. magyarán megvásárolja az állam a beteg vagy hozzátartozó hallgatását ha kijön, hogy mulasztás történt ami nem egyértelműen köthető egy adott hibához (pl egyértelmű hiba ha a jobb lába helyett a balt operálják meg)

Megcsalt Alak 2010.04.11. 17:21:50

Részvétem. Sajnos az egészségügy ilyen. Hátha a mai napot követően jobb lesz kicsit.

kacorka 2010.04.11. 17:25:53

@Káin: @Megcsalt Alak: Majd este 7 után, ha szabad kérnem :D.

Káin 2010.04.11. 17:27:01

@kacorka: Most miért ?Nem volt ebben semmi ;).

Brekkancs 2010.04.11. 17:28:20

Szegény édesapám majdnem ugyanígy járt. Részvétem a levélírónak.

kacorka 2010.04.11. 17:31:04

@Káin: Jobb a biztonság :).

epres négercsók 2010.04.11. 17:36:16

@Mária: Ebben a tegnapi - amúgy kommentből lett - sztoriban az is benne van ám, hogy az orvos meglátta, és felírt venoruton kenőcsöt. Most nem azért, de ha odamegy a beteg ilyen határozottan ronda és rémisztő lábbal, és a doki nem csinál semmi különöset, csak felír vmi visszér-kenőcsöt, akkor szerinted, ha elmegy mondjuk fél évvel előbb, amikor még fele ilyen ronda nem volt, mit csinált volna a doki? Jobban megijed?
Azzal egyet értek, hogy nem csak az után kellett volna utánaolvasni, miután csak egy boncjegyzőkönyv maradt szegény anyuból, de szerintem a dokinak látnia kellett volna, vagy legalábbis gyanakodnia.
Nekem most olyan háziorvosom van, hogy ha elmegyek, hogy ez fáj vagy az fáj, akkor rögtön beutal mindenféle szakrendelésre, mert ő nem tudhatja. Így esett, hogy csak egy szabadnapot akartam kérni, mert hasfájós-hasmenős bajaim voltak, meglátott, elzavart a sebészetre, hogy ez vakbél. Puffogtam magamban, a kórházból meg már haza se akartak engedni. Aztán kiderült, hogy nem vakbelem van, hanem vesekövem. Így legalább tudtuk, miért nyüszítettem még egy hétig a fájdalomtól...

kendike 2010.04.11. 17:39:15

@epres négercsók: "nem csak az után kellett volna utánaolvasni, miután csak egy boncjegyzőkönyv maradt szegény anyuból"

Pontosan így látom én is. Mindig jobb, ha az ember már a betegségek legelején elkezd tájékozódni. Csak nem szabad átesni a ló másik oldalára.

adamantium 2010.04.11. 17:44:41

@epres négercsók: szó se róla nálad felfedeztek egy bajságot, de az se jó amit manapság a legtöbb háziorvos csinál, magyarán receptológus lett, mert mást mint receptet írni nem is mer, ha bármi baja van a betegnek rögtön továbbküldi, persze általában éjszaka a legbanálisabb bajokkal bombázva a szakorvosokat, persze nézőpont kérdése, hogy mi a jó? ha a szakorvos nagyon alaposan ellát 10-20 beteget egy nap vagy kutyafuttában 100 at mert a háziorvosok nem hajlandók semmilyen felelősséget felvállalni (tisztelet a kivételnek)

epres négercsók 2010.04.11. 17:51:30

@adamantium: A receptológushoz azért hozzátenném még, hogy nagyon sok beteg meg pontosan ezt igényli. El is hűlök teljesen, mikor valaki jön ki vagy 30 recepttel a kezében (amit többnyire nem is magának visz, hanem nagymaminak/nagypapinak).
Sokan attól érzik jól magukat lelkileg, ha a doki a fél gyógyszertárat felírja nekik. Szóval ez nem csak az orvos hibája.
Nekem pl. a húgom olyan, hogy szinte soha nem vesz be semmit, bármennyire is szenved.
És nyilván sok-sok receptet, felesleges gyógyszert el lehetne kerülni, ha az emberek kivizsgáltatnák magukat, de szvsz ebben az orvosnak és a betegnek együtt kellene működnie.
(Még a régi házidokimnál volt, hogy egyszer lementem, mert ilyen általános elgyengülésem volt, hogy jöttem egy ilyen nagy kivizsgálásfélére (vérnyomásmérés, cukor, vérvétel, ilyesmit szerettem volna). Erre körberöhögött, hogy ez egy állami rendelő, ha ilyet akarok, akkor menjek magánrendelésre. WTF?!)

nagytalpu48 2010.04.11. 17:53:18

elkezdett dagadni, fájni a bal lábam. nagyon. de rengeteg munka volt, meg néha dagadt már korábban is (de leginkább nyáron, egy-két napig, most meg január volt...), meg ugye fasza csávó vagyok - fel sem veszem, nem törődtem vele. aztán pár hét múlva már kezdett gyanús lenni hogy nem stimmel valami. elbicebócáztam háziorvoshoz, megmutattam neki. nemkicsit sápadt le. mondta hogy ugyan menjek már át az út túloldalára, ott van egy ÁEK nevű műintézmény, abban meg van érsebészet, okos orvosokkal, majd ők megmondják mifán terem ez az egész.
adott beutalót, átsántikáltam, várakoztam vagy 2 órát, előkerült okos asszisztensnő, aki megnézte a beutalómat, majd közölte hogy jöjjek vissza 2 hónap múlva, akkorra tud időpontot adni. de örüljek, választhatok napot. mondom neki talán jó lenne ha egy doki vetne egy pillantást a lábamra, ha azt mondja hogy semmi gáz, akkor szívesen visszajövök 2 hónap múlva, de szerintem ez a láb már most is problémás. erre megkaptam, hogy nem láthat doki, mert nincs ráírva a beutalómra hogy sürgős. kicsit elvitatkozgattunk, aztán otthagytam.
ez péntek délben történt, délig rendelt a háziorvosom. elkezdtem kalkulálgatni hogy ha hétfő este visszajövök újabb beutalóért, meg azzal újra végigjárom az intézmény útvesztőit, meg a sorbanülések, meg a vizsgálati időhúzások...
elmentem egy magánklinikára, ahol pillanatok alatt kiderítették hogy roppant csúnya mélyvénás trombózis, és mázli hogy eddig megúsztam komolyabb következmények nélkül.
no comment.

adamantium 2010.04.11. 18:01:01

@epres négercsók: ennél már csak az a jobb, hogy a biztosító ugye elvárja, hogy a legolcsóbb gyógyszert írja fel az orvos, a beteg meg konkrét ötletekkel érkezik, hogy neki XY gyógyszer kell, hallani se akar másról, ha nem azt írod fel feljelent. hát persze felírod neki csak szabadulhass, erre meg a minisztérium tavaly vagy 150 orvost küldött önköltséges továbbképzésre a túl drága gyógyszerek miatt

epres négercsók 2010.04.11. 18:05:20

@adamantium: Ha nem szabad felírni, csak a legolcsóbb gyógyszert, illetve, ha a beteg kifejezett kérésére drágább gyógyszert írsz, amiért aztán megbüntetnek, akkor mégis mi a nyavajáért létezik a többi gyógyszer?! Most én ezt tök komolyan kérdezem...
Amúgy meg, kinek mit ír fel. Nekem pl. az aszpirin még _soha_az_életben_ nem mulasztotta el a fejfájásomat, így azt akkor sem fogom beszedni, ha az a legolcsóbb.

nyekk 2010.04.11. 18:08:48

Édesanyámnak is ilyen problémája volt. Egy Budapest Nagyvárad téri kórházból sürgősséggel átküldték műtétre az onnan kb 10 km-re lévő érsebészeti intézetbe. (Nekem nem engedték meg, hogy ávigyem saját nagykategóriájú légkondícionált kocsimmal)
Kánikula volt. Egy zsúfolt betegszállító buszba tuszkolták be a Mamát.
Több, mint 6 (!)óra alatt tette meg a szállító ebben a melegben étlen, és főleg szomjan, pisilési lehetőség nélkül az egyébként kb 20 perces utat. (Pl. Vecsésen is jártak)
Az a csoda, hogy a "gondos" ápolásba, meg a felesleges, és neki veszélyes utaztatásba nem halt bele.
Kétszer is megműtötték azonnal. Még szerencse, hogy a Városmajori érsebészeti intézetben tényleg lelkiismeretes ellátást kapott.

nyekk 2010.04.11. 18:13:19

@epres négercsók: Az olcsó dolog (így az olcsó gyógyszer is) a legdrágább, ha nem használható, ha nem hat, mert akkor annak az ára az utolsó fillérig feleslegesen kidobott pénz. (Ha megfelelően hat, akkor persze indokolt)

adamantium 2010.04.11. 18:13:39

@epres négercsók: tudod az a lényeg benne, hogy valaki rákölt adott esetben dollár százmilliókat egy gyógyszer kifejlesztésére, vagy 15 évig övé a szabadalom, de utána szabadon másolható, sok kis gyógyszergyár abból él, hogy gyógyszereket másol, több kevesebb sikerrel (persze olcsóbban mert hát ők nem költöttek a fejlesztésre): a kormányrendelet lényege az lenne, hogy mondjuk ha a betegnek felírsz egy bizonyos gyógyszert adott kategórián belül a legolcsóbbat írd fel - az elmélet szép csak az a baj, hogy ugyanazt a gyógyszert is lehet különféle tisztaságúra gyártani, különböző adalékokat hozzáadni amik bár papíron ugyanannyi hatóanyag van benne mégis jelentősen befolyásolják a hatékonyságot. egyébként van egy olyan opció is, hogy aláíratod a beteggel, hogy ő kérte a drágább gyógyszert de az meg plusz papírmunka meg aztán hely is kell tárolni az igazolásokat

epres négercsók 2010.04.11. 18:20:32

@adamantium: Először még örültem is, mikor kijött ez a szabályozás, mert így is baromi drágák a gyógyszerek. De úgy látom, csak a gond van vele...
És mi a helyzet a különböző hatóanyagú gyógyszerekkel? Úgy értem, nekem van X betegségem, amire lehet kapni ötféle gyógyszert. De az egyikben A hatóanyag van, a másikban meg B, rólam tudható, hogy nekem csak a B használ, viszont, az kétszer annyiba kerül, mint az A. Ilyenkor is megbüntetik a dokit?

szabidoki 2010.04.11. 18:25:41

Érdekes történet ez. Sajnos előfordulhat, hogy a kolléga benézte a dolgot - a mélyvénás trombózis igen tünetszegény is lehet, és aki nem rutinos, elnézheti. Halt már meg beteg a szemem előtt öt perc alatt tüdőembólia tünetei között úgy, hogy közben folyamatosan kapta a véralvadásgátlót, olyan haláleset is volt, hogy az asthmás beteg fulladt egy hete, aztán mikor nagyon elkezdett fulladni, hívta a mentőt, de még előtte elment WC-re - holtan húztuk ki onnan...
Ugyanakkor ott egy picit megbicsaklik a sztori, hogy a halottszemlét végző orvos "kicsi" boncolást javasolt. Olyan nincs, hogy kicsi vagy nagy boncolás, csak boncolás van. Annyi különbség lehet a boncolások között, hogy patológus vagy igazságügyi orvosszakértő végzi, de maga a metódus mindkét esetben ugyanaz.
Amit még hozzá kell tenni a dologhoz, hogy akár mentővel, akár ügyeletesként megyek ki valahová, nagyon gyakran azzal fogadnak, hogy "jaj, csak kórházba ne kelljen menni", és hát ha valaki napok/hetek óta tutujgatja a vérző lábát, erősen gyanús, hogy ő is így állt a dologhoz - tartok tőle, hogy sose derül ki, mi is hangzott el konkrétan a rendelőben...

szabidoki 2010.04.11. 18:29:35

@epres négercsók: szakorvosi javaslattal mindent felírhat a háziorvos is, nem fogják piszkálni. Annyi csak a probléma, hogy ha jól emlékszem, a szakorvosi javaslatokat évente meg kell újítani.

kacorka 2010.04.11. 18:41:05

@szabidoki: Mi az hogy nem elég rutinos?Milyen a gyakorlati képzés?

adamantium 2010.04.11. 18:41:08

@epres négercsók: elvileg felállítottak több hatóanyagkategóriát amin belül nézték, hogy milyen gyógyszereket írtak fel az orvosok, kiszámoltak egy átlagárat abban a kategóriában és ahhoz képest nézték hogy te ez alatt vagy (jó gyerek) vagy fölötte vagy (rossz gyerek). erről egy időben kaptunk kimutatásokat is, de én vagy 2 éve nem kapom, nem tom más, hogy van vele. elvileg minden kivédhető a szándéknyilatkozat aláírásával, hogy te kérted azt a drága gyógyszert, de az meg papírmunka, meg kell őrizni és 2 év múlva amikor az OEP nek eszébe jut, hogy rossz fiú voltál már ki tudja hol is van a te aláírt papírod

Motorpenis 2010.04.11. 18:57:53

@adamantium: Még kiegészítésként a szabadalmi oltalomhoz:az a 15 év nagyon rövid, hiszen a hatóanyag kifejlesztésétől indul, akkor még nem volt formulálás, klinikai vizsgálatok...Szóval egy új, innovatív hatóanyagnak van kb 5-6 éve a piacon, hogy kitermelje a kutatás-fejlesztési költségeket, és még némi hasznot is kell termelnie.
Ezért ésszerűtlen szerintem ez a hülye szabályozás, de most már mindegy.

kvadrillio 2010.04.11. 19:00:37

Tipikus mélyvénás trombózis tünetek.
Fáslizás, ágynyugalom, vérhigító...stb.....

Nem mászkálni, dolgozni, mert a vérkeringés továbbsodorhatja a szív vagy az agy felé a trombust, ahol annak ereiben elakadva szívinfarktust vagy az agy infarktusát, elzáródást és esetleg azonnali halált okozhat.

Sokan nem veszik komolyan, a lábon keletkező érgyulladást, pedig életveszélyes lehet.

Sajnálom, hogy így történt.

Horizont 2010.04.11. 19:03:16

Szerintem ha baj van akkor egy nagy adag szerencse is kell, ahhoz, hogy kiderüljön azonnal mi a baj és megfelelő szakemberhez, orvoshoz, kórházba kerüljél. Nem mindenkinek jön össze, sajnos.
Két családi esetem van. A sógornőm 49 évesen minden előzmény nélkül összeesett a fürdőszobában és meghalt.Tüdőembólia.
A lányom 18 évesen minden kórelőzmény nélkül mélyvénás trombózist kapott. 2 hét az intenzíven, hosszú gyötrelmes időszak, kivizsgálás az öröklődés szempontjából. Nagy valószínűséggel a fogamzásgátló gyógyszer mellékhatása miatt lett neki. Ma már túl vagyunk rajta, szörnyű volt.
Őszinte részvétem Péternek.

tistedur 2010.04.11. 19:04:29

@kacorka: úgy hogy kevesebb beteget látott még életében, mint az, aki már tíz évvel többet töltött a szakmában.rutin meg évek általában együtt járnak.

adamantium 2010.04.11. 19:11:25

@Horizont: hát igen, a fogamzásgátló egyik legfőbb mellékhatása a mélyvénás trombózis kockázatának növelése, és még egyesek receptmentessé akarják tenni... szerintem minden esetben komoly laborvizsgálat kellene megelőzze a fogamzásgátló szedésének megkezdését pont a trombózis hajlam felmérésére, de manapság nagyon könnyen vesszük, sőt van blog ahol azon háborodnak fel, hogy miért nem kapott vizsgálat nélkül gyógyszert

szabidoki 2010.04.11. 19:37:10

@kacorka: ha valaki nem rutinos, az azt jelenti, hogy nem látott túl sok tünetszegény mélyvénás trombózist felületes vénagyulladással elfedve. Mondjuk vagy kezdő, vagy olyan szakterületen dolgozik, ahol az ilyesmi nem gyakori.
A gyakorlati képzés meg elég gyakran szar, több okból kifolyólag.
Egyrészt eleve kevés a jól képzett, oktatásra is alkalmas orvos, mivel igen sokan már külföldön vannak, úgyhogy sok olyan kolléga is oktatni kényszerül, akinek se kedve, se tehetsége nincs hozzá. Másrészt attól, hogy valaki egy egyetemi klinikán vagy nagyobb, megyei kórházban oktatási feladatot is kap, sem a fizetése nem lesz több, sem az egyéb feladatai nem csökkennek. Ha egy eleve leterhelt oktató kap egy hallgatót, vagy rezidenst, ráállítja a kórlapkitöltésre, mert akkor egy picivel több ideje jut az érdemi munkára. Sebészi ágaknál az is előfordul, hogy szándékosan nem engedik műtéthez a kezdőt, mert ugye ha megtanul egy műtétet, akkor másnaptól már ő is odaállhat a húsosfazékhoz, és nyilván az idősebbnek nem érdeke veszélybe sodorni a saját megélhetését. Ezért tartja fenn minden kormányzat a hálapénzt, mert így az orvosok egymás ellenfelei, nem tudunk egységbe tömörülni. Nem szép, de ez van.
@kvadrillio: rosszul tudod, a mélyvénás trombózisból csak a tüdőbe juthat thrombus/embolus, a szívbe meg az agyba nem. Ha a szívben alakul ki thrombosis, az okozhat emboliát az agyban és egyéb szervekben. A koszorúerekben is általában saját thrombus van, nem máshonnan sodródik oda.

kvadrillio 2010.04.11. 19:48:02

InforMed
"akár végzetes is lehet, ha a rög egy része leszakad, és elzár egy eret a tüdőben."

Mélyvénás trombózis és az irodai munka

trombózis

A számítógép előtt mereven ülő irodai dolgozók nagyobb kockázatnak vannak kitéve a vérrögképződés szempontjából, mint a hosszú repülőjáratok utasai, írják új-zélandi kutatók.

A vizsgálat során kiderült, hogy a trombózissal kórházba került betegek 34 százaléka ülő munkát végez.

A mélyvénás trombóziskor a lábszár vénáiban alakul ki vérrög. Akár végzetes is lehet, ha a rög egy része leszakad, és elzár egy eret a tüdőben. Ezt a betegséget általában eddig a hosszan tartó repülőúttal hozták kapcsolatba, és „turistaút-szindrómának” is nevezték, mert a gép utasai számára nincs elég hely, hogy mozogjanak, vagy akár csak a lábukat is kinyújtsák, megelőzve így a vérrögképződést.

– Sokkal több ember ül naponta hosszasan a munkahelyén, mint amennyi hosszú repülőúton vesz részt – mondja a kutatás vezetője, Richard Beasley professzor, aki szerint a legnagyobb veszélynek az információtechnika területén és az ügyfélközpontokban dolgozók vannak kitéve.

A vizsgálatban 62 olyan 65 év alatti beteg vett részt, akit vérrögképződéssel vettek fel kórházba. A kutatókat meglepte, milyen sokan dolgoznak íróasztal mellett ülve napi 12-14 órát is.

A vizsgálat során megállappított 34 százalék sokkal magasabb, mint az az 1,4 százalék, akik a repülés alatt kialakult trombózis miatt kerültek kórházba, és a vizsgálat egyértelmű kapcsolatot mutatott ki az utazási és a munkahelyi trombózis között.

The Associated Press

kvadrillio 2010.04.11. 19:50:51

E-PACIENS.hu

." A kórkép életveszélyes szövődménye lehet a vérrög tovasodródása (embólia), ezért a betegség gyanújakor az alsó végtagot mozgatni tilos! (Bár térd alatti trombózisok esetén ennek valószínűsége csekély, a pontos diagnózisig ezt mindenképpen be kell tartani.)"

Horizont 2010.04.11. 19:51:35

@adamantium:
A nőgyógyász mielőtt felírja a fogamzásgátlót elküldi vérvételre de ott nem nézik a hajlamot se.Tudjuk, hogy minden gyógyszernek van mellékhatása, de mégis a fogamzásgátlónál nem gondolunk semmire. Nem is hívják fel a figyelmet úgy igazán.Azóta különböző fórumokon kiderült milyen sok nőnél ugyanez a baj!
A lányomnak combtőben akadt el a vérrög, halványlila gőzünk nem volt róla, csak az egész lába bedagadt szürke lett és nagyon fényes lett a bőre.Előző nap utazott autóval Horvátországból haza azt hittük azért. Borogatni akartuk, de láttam baj lesz, irány az ügyelet, és ő meg azonnal a körházba küldött. Talán ez volt a szerencsénk.Nem vagyok egy orvoshoz rohanó típus, de ha bizonytalan eredetű baj van akkor azonnal orvos nincs mese.

kvadrillio 2010.04.11. 19:55:32

Dr.info

Mélyvénás trombózis

A mélyvénás trombózis vérrögök (trombusok) keletkezését jelenti a mély vénákban.

Vérrögök mind a mély vénákban, mind a felszínes vénákban képződhetnek. Az előbbi esetben mélyvénás trombózis, az utóbbiban felszínes tromboflebitisz (visszérgyulladás) az eredmény. Lásd még

A tromboflebitisz olyan rendellenesség, amelyben a vérrögképződés (trombózis) és a véna gyulladása (flebitisz) együtt fordul elő. Mivel a trombózist szinte mindig a véna falának gyulladása kíséri, az orvosok egy része a trombózist és a tromboflebitiszt szinonimaként használja. Van azonban egy lényeges különbség a kettő között. A mélyvénás trombózis csak enyhe gyulladást okoz. Minél kisebb a gyulladás a trombus körül, annál lazábban kapcsolódik az érfalhoz, és annál nagyobb az esély arra, hogy leszakad (embolussá válik), elsodródik a keringéssel, és egy artériába beékelődik, elzárva ezzel a vérkeringést.

NemesekErnyo 2010.04.11. 20:02:20

@Horizont: Az orvos által ránk tukmált gyógyszerek tájékoztatóját elolvassuk, az általunk kívántakét nem :)

kvadrillio 2010.04.11. 20:19:46

Panaszok, tünetek és szövődmények

A fokozott trombózishajlamot jelentő legtöbb örökletes megbetegedés nem okoz problémát fiatal felnőttkor előtt, habár a rögök bármely életkorban kialakulhatnak. Sokszor alsó végtagi mélyvénás trombózishoz vezetnek, mely során a láb kifejezetten megdagad. A mélyvénákban kialakult rögök tüdőembóliát okozhatnak. A többszörös mélyvénás trombózis súlyos duzzanattal és bőrelszíneződéssel járó krónikus mélyvénás elégtelenséghez vezethet. Előfordul, hogy a rögök a felületes vénákban jelennek meg, ilyenkor a fő tünetek fájdalom és helyi bőrpír (felületes tromboflebitisz). Sokkal ritkábban, de rögök a felsővégtag, a has vagy a koponyán belüli vénákban is lehetnek. Hiperhomociszteinémia, lupusz "antikoaguláns" jelenléte és az antifoszfolipid szindróma esetében mind a vénákban, mind az artériákban kialakulhatnak vérrögök. Az artériákban kialakuló és a véráramlást elzáró rögök az adott szövet károsodásához, súlyos esetben elhalásához is vezethetnek.

Kórisme és kezelés

Örökletes trombózishajlam valószínűsíthető, ha a betegnek legalább két, egymástól független, vérrög kialakulással járó történése volt. Már az első vérrög kialakulásakor felmerül, ha a családjában

Na, ennyit arról, hogy hol is akadhat el esetleg egy vérrög.

kvadrillio 2010.04.11. 20:20:29

Panaszok, tünetek és szövődmények

A fokozott trombózishajlamot jelentő legtöbb örökletes megbetegedés nem okoz problémát fiatal felnőttkor előtt, habár a rögök bármely életkorban kialakulhatnak. Sokszor alsó végtagi mélyvénás trombózishoz vezetnek, mely során a láb kifejezetten megdagad. A mélyvénákban kialakult rögök tüdőembóliát okozhatnak. A többszörös mélyvénás trombózis súlyos duzzanattal és bőrelszíneződéssel járó krónikus mélyvénás elégtelenséghez vezethet. Előfordul, hogy a rögök a felületes vénákban jelennek meg, ilyenkor a fő tünetek fájdalom és helyi bőrpír (felületes tromboflebitisz). Sokkal ritkábban, de rögök a felsővégtag, a has vagy a koponyán belüli vénákban is lehetnek. Hiperhomociszteinémia, lupusz "antikoaguláns" jelenléte és az antifoszfolipid szindróma esetében mind a vénákban, mind az artériákban kialakulhatnak vérrögök. Az artériákban kialakuló és a véráramlást elzáró rögök az adott szövet károsodásához, súlyos esetben elhalásához is vezethetnek.

Kórisme és kezelés

Örökletes trombózishajlam valószínűsíthető, ha a betegnek legalább két, egymástól független, vérrög kialakulással járó történése volt. Már az első vérrög kialakulásakor felmerül, ha a családjában

Na, ennyit arról, hogy hol is akadhat el esetleg egy vérrög.

adamantium 2010.04.11. 20:54:09

@szabidoki: itt az utolsó mondaton finomítsunk egy kicsit, a vénás embolusok eljuthatnak a szívbe, elvégre a jobb pitvarba torkollik a vena cava onnan a jobb kamrába majd onnan a tüdőbe, tehát a szívbe eljut csak a koszorúerekbe nem, gondolom ezt akartad kihozni belőle. ha azonban van a szívnek egy fejlődési rendellenessége, pitvarközti defectus onnan az embolus átjuthat a bal pitvarba és onnan a bal kamrába és az aortába ahonnan meg bárhova de ez nagyon ritka, de figyelembe kell venni

kvadrillio 2010.04.11. 21:38:23

@adamantium:

..nem.., nem ezt akartam mondani, csak azt akartam mondani: a vénás trombózissal nagyon vigyázni kell !
Mert életveszélyes lehet !
Nem kell meggondolatlanul ugra-bugrálni vele.
Ezt akartam mondani.:)

kacorka 2010.04.11. 21:45:08

@szabidoki: "A gyakorlati képzés meg elég gyakran szar, több okból kifolyólag."

Ettől tartottam én is...

Topitnya 2010.04.11. 22:09:08

Tisztelt kommentelők!Nem gondoltam volna hogy a kommentem ekkora vitát vált ki amikor megírtam.Most hogy utánanéztem édesanyám betegségének(feltehetően thromboflebitisz)akkor is csak azt tudom kérdezni:a betegség kialakulásának időtartamából(anyukám feltehetőleg sokáig várt míg orvoshoz fordult)a háziorvos miért nem gyanakodott hogy a trombózis esetleg a mélyvénák felé is terjedhet?(ezt itt a neten olvastam,hogy atromboflebitisz jóindulatú lefolyású kivéve ha a mélyvénák felé is terjed,lehet félreértettem,dehát sofőr vagyok nem orvos.Nameg én sem hibázhatok.)Nincs szándékomban sem orvosii műhibapert indítani,sem más egyéb dolgot tenni.
Csak arra kérem a kedves kommentelőket,hogy Édesanyám sajnálatos esetét ne használják fel arra hogy a magyar egészségügy szomorú helyzetét ecseteljék,és egymásra sarat dobáljanak.

kacorka 2010.04.11. 22:25:18

@Topitnya: Részvétem. A vita szerintem nem árt, sárdobálás tényleg nem kell.

Topitnya 2010.04.11. 22:32:32

@szabidoki: A halottszemlét végző orvos azért mondott "kis boncolást" mert én kértem hogy Édesanyámat ne vágják fel mert egész életében nagyon sokat szenvedett(nyolcszor operálták nőgyógyászati és egyéb problémák miatt),és gondolom látta a fájdalmat rajtam,azért mondta ezt.

adamantium 2010.04.11. 22:34:29

@Topitnya: sajnos ezt nem tudjuk megmondani, hogy miért nem gondolt a kolléga ezen rosszindulatú szövődményre: lehet, hogy a vizsgálat alapján nem volt ennek tünete, lehet, hogy tapasztalatlan volt ilyen témakörben, lehet, hogy mulasztott, de úgy gondolom rosszindulat nem vezérelte, sajnos ez egy olyan kórság ami gyorsan tud rossz irányba fejlődni, az a két nap ami a vizsgálat és a halál közt eltelt elegendő idő lehet arra, hogy a helyi folyamatból egy súlyos nagy vénákra is kiterjedő rögösödés legyen, legyen tanulság az ő esete az utókornak úgy a beteg mint orvos szempontjából

Topitnya 2010.04.11. 22:56:03

@Mária: Elnézést hogy kicsit későn reagálok,de az "utolsó nap" Édesanyámnál nem a vizsgálata előtti nap volt,hanem az a nap amikor elhunyt. Azon a reggelen mutatta Édesapámnak a "sebet".

Topitnya 2010.04.11. 23:01:01

@Mária: Ja,és Anyukám nem szenvedett semmi olyan betegségben ami évek esetleg évtizedek alatt alakul ki,persze voltak problémái pl kicsit magas volt a vérnyomása,ízületi gondjai voltak,dehát hetven évesen kinek nincsenek ilyenek. Gyógyszert is csak kettőfélét szedett.

Topitnya 2010.04.11. 23:19:01

@szabidoki: Mint @Mária-nak is megírtam,Anyukám nem tutujgatta a vérző lábát,ugyanis a halála napján,kora reggel,mutatta meg Édesapámnak-tehát a vizsgálat után két nappal-hogy kirepedt és vérzik a bokája felett a seb. Lehet félreérthető amit az eredeti kommentben írtam,elnézést kérek.

soproni1 2010.04.11. 23:51:02

Sok folyadékot inni, lehetőleg minél lúgosabbat. Folyamatosan működő levegő ionizátort a hálószobába, nappaliba ( és munkahelyre, ahol elektroszmog van). Sólámpa is megteszi, de sosem kapcsolják be az emberek vagy ritkán, ha már betegek. Az ionizátor ( 3-12 ezer ft-ig már nagyon jók vannak) zárt térben csinál olyan levegőt, hogy a vér oxigén szintje megnő meg valami hormont is szabályoz. Anyám is ilyen visszér problémákkal küzd, a cipőjébe ragaszt valami ionos betétet ( biointimo az olcsóbb, mint a piramisjátékos Love Moon) és nincs fásli, meg vérhigitó gyógyszer.

Bezmag 2010.04.12. 02:32:54

Részvétem, együttérzésem.

Velem ennek az ellenkezője esett meg, hála az égnek. Egyszer egy nagyon nem vidám hetet töltöttem egy kb. elfekvőnek megfelelő (szószerint...) kórházi részlegben, mélyvénás trombózis diagnózissal, pedig csak egy sima érgyulladás volt.

malfunction 2010.04.12. 07:47:20

Bezmag, örülj szerintem, a tied a jobb eset. Attól nagyobb bajod ne legyen, hogy téves mélyvénás trombózis diagnózis miatt heparint kapsz intravénásan. Azt lazán túléled, fordított esetben meg... hát épp nem.

Káin 2010.04.12. 08:14:13

@Bezmag: Szerintem a posztoló szíves örömest cserélne veled.

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.04.12. 09:20:53

Nagyon okosak vagytok komolyan. Olyan egyszerű ám felismerni egy mélyvénás trombózist hogy ihajj. Nekem volt. Simán húzódásnak érzi az ember. Én napokig járkáltam vele mert azt hittem húzódás vagy izomláz, vártam, hogy majd jobb lesz, látszani semmi sem látszott, csak mikor már kemény volt a vádlim akkor jöttem rá, hogy nem az izom fáj itt, hanem valami más gond van. Az egészből semmi sem látszott, csak a bekeményedett vádli és az izomfájdalom. Az orvos sem tudta eldönteni mi ez, de azonnal elküldött ultrahangra soron kívül, ott jöttek rá. Ha neki csak egy lila foltja volt azt az orvos is simán hihette zúzódásnak, beverte és annyi, ezért mondta, hogy borogassa. A hibát ott követte el, hogy nem küldte el ultrahangra. Magával a zúzódás tényével meg lehetett volna indokolni a dolgot.

fruitella 2010.04.12. 13:28:35

Ez nagyon szomorú, részvétem a posztírónak.

Akárhogy is, az orvos hibázott. Nem volt eléggé alapos. Egy ártalmatlan beütés helye 1 héten belül csillapodik, de legalábbis nem lesz a közepén fekete folt, ami még vérzik is...

Mária 2010.04.13. 07:42:16

@PeterBlau:

Gondolom, nem hetvenplusz éves néni vagy, visszeres lábakkal...

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.04.13. 17:51:30

@soproni1: Nem ledorongolni akarlak, de az általad leírtak közül van-e valamelyik hasznáról tudományos bizonyíték? Mert ha nincs (és én ezt tartom valószínűnek), akkor ott tartunk, hogy a beteg kicsnget 10-20E Ft-ot, azt hiszi, ezzel mindent megtett, és voltaképp semmi nem védi meg a mélyvénás trombózistól.
Egyébként pont ez a baj a legtöbb ún. alternatív gyógymóddal.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása