Félrekezelték a kisfiamat

2016.03.29. 07:56

kid-pouting.jpgKedves Doktornők és Doktor Urak, legyenek szívesek jobban odafigyelni a szülők által felsorolt tünetekre, és nem reflexből visszautasítani minden vizsgálatot. Ha erre a magyar egészségügy mostani, lehetetlen helyzete miatt nincs pénz, legalább javasolják a szülőknek a magánlaborok szolgáltatásait hátha tudják ezt is vállalni; és segítsenek a nyomozásban, hogy ne kelljen éveket várni a gyerek diagnózisára.

Kedves Praxis!

 

Decemberben küldtem el Önöknek a szülés utáni kálváriám történetét. Most a kisfiam betegségéről szeretnék mesélni abban bízva, hogy talán segítek pár szülőnek időben hozzájutni a gyermeke problémáinak pontos diagnózisához.

 

A történet, amiért ismét billentyűzetet ragadtam, 3 évvel ezelőtt kezdődött, a fiam születésekor.  A szülészet dietetikusától kapott étkezési tanácsokat becsületesen betartva elfogyasztottam a napi fél liter tejterméket. Se többet, se kevesebbet. A kisfiam viszont sírt. Sokat. Jó hangosan.  A háziorvosunk ajánlott egy szirupot, amit szoptatás előtt kell a babának adni. A sírás nem csökkent. Kipróbáltunk egy másikat, majd egy harmadikat is – eredmény nélkül. Közben olvasgatni kezdtem, és rájöttem, hogy a tehéntej okozhatja a problémát. Nem ettem több tejterméket, és ezzel párhuzamosan laktáz-enzimet is adtam a kisfiamnak biztos ami biztos alapon. Végre kezdett megszűnni az állandó sírás. Aztán 6 hónapos kora körül elkezdtük a hozzátáplálást. 1 éves kora körül már a nagyszülők, és a távolabbi rokonság is próbálta mindenfélével megetetni. A hozzátáplált tejtermék is problémát okozott természetesen. Ha tejfölt kapott, nem sokat aludtunk éjjel. Ha tejet, még nappal elkezdett visítani (ilyen csak egyszer fordult elő). Hosszas kérlelés után sikerült meggyőznöm a családot, hogy ne adjanak tejterméket a fiamnak, mert úgy néz ki, laktózérzékeny. Kemény meccs volt, mert az ilyen jellegű gondok eddig ismeretlenek voltak a családban. Mi az, hogy nem kaphat? Hát olyan finom!!

 

A bölcsődébe való beiratkozás előtt eljutottunk gasztroenterológiára, mert az intézmények légy szívesre nem módosítják a gyerek étrendjét, kénytelen voltam igazolást vinni. Ekkor derült ki, hogy tejfehérje-allergiáról beszélünk, nem pusztán laktózérzékenységről. Ha már ott voltunk, megemlítettem  a szakorvosnak, hogy gyanakszom gluténintoleranciára is, mert ha kekszféléket eszik a gyerek, felpörög, agresszív, nem tud lenyugodni. Leintett, hogy egyszerre csak egy problémát zárjunk ki. Rendben.

 

A tejmentes diéta sikere megmutatkozott, a panaszok csökkentek, de valami nem volt az igazi.

 

kid-pouting.jpg

 

Mindeközben megszületett kislányunk is, aki a szülés utáni kálváriám miatt (psoas tályog miatt 3 hétre kórházba kerültem, és utána 2 hónap alatt tanultam meg újra járni…) tápszeres lett, és gyógyulásom után is csak a napi étkezések 1/3-át fedezte a visszahozott anyatej. A tápszer bevezetésekor folyamatos sírásba kezdett, ami gyakorlatilag hónapokig tartott. Én biztos voltam benne (mikor már otthon voltam), hogy tejfehérje-allergia játszik nála is, a háziorvos viszont azt mondta, nincs másik tápszer, illetve később, hogy mégis van, de próbáljuk meg előbb ezt meg azt… Végül ismerőstől szereztem tejmentes tápszert, és egyik óráról a másikra megszűnt a sírás. Ez szerencsére meggyőzte a háziorvost is, onnantól kezdve megkaptuk receptre.

 

A fiamra visszatérve pár hónappal a tejmentes diéta bevezetése után nem múló hasmenés kezdődött, amivel kitartóan látogattuk a háziorvost, de csak azt a választ kaptuk, hogy biztos csak felborult az amúgy is érzékeny bélflórája, legyünk türelemmel. (Az agresszív viselkedés pedig csak a bölcsőde kezdés, a testvér születése és Anya betegsége miatt lehet, és életkori sajátosság is.) Megint csak utána olvastam, a hasmenés oka lehet akár parazitafertőzés is, mert olyan helyen lakunk, ahol a melléképületekben néha egerek is megfordulnak, a gyerek viszont az udvaron leesett cumit simán visszaveszi a szájába még mielőtt oda tudnánk nyúlni. A szomszédban csirkéket, disznókat tartanak, oda is gyakran járunk, és a fiam ott is visszateszi a leesett cumit, vagy szimplán koszos kézzel nyúlkál a szájába (természetesen mindig azon voltunk, hogy ilyesmi ne forduljon elő, de egy 2 éves gyereknek nem lehet állandóan fogni mindkét kezét, nehogy valami ilyesmit tegyen). A háziorvos csak mosolygott a parazitafertőzés felvetésekor, és csak annyit tett hozzá: nem hiszem… Amikor felsoroltam a fenti érveimet, mégis csak elgondolkozott, és hajlandó volt elküldeni a mintánkat vizsgálatra. Negatív lett, de ekkor már 3-4 hete tartottak a panaszok.

 

A hasmenés azóta is rendszeres vendégünk, hetente többször is előfordult, úgyhogy úgy gondoltam, megint időszerű meglátogatni a gasztro dokit 10 hónappal az első látogatás után. Elmeséltem a panaszokat, hozzátettem, hogy még mindig felpörög, agresszív a gluténbevitel után, de csak legyintett. Mivel magánrendelésen voltunk, eleget tett a kérésemnek (majdnem): ígéretet tett, hogy a gyerekklinikáról keresni fog az asszisztense egy időponttal kapcsolatban, amikor bemehetünk cöliákia vizsgálatra. Két hetet vártam hiába, úgyhogy végül elvittem magánlaborba, és azokat nézettem meg  a vérében, amiket ő javasolt: EMA és tTG elleni IgA és IgG antitestek. (Plusz cukorbetegségre utaló értéket, pajzsmirigyet, mellékpajzsmirigyet, szóval több mindent, ami nyugtalanságot, agresszivitást okozhat egy gyereknél – és kértem egy alap ételallergia vizsgálatot is.) A lista természetesen saját összeállítás, orvos ebben nem segített… Minden negatív, de cukorbaj gyanús.  Engem viszont nem győzött meg az eredmény.

 

Amikor a fiam 2 hétig nem ment bölcsődébe fülgyulladás miatt, próbaképpen gluténmentes étrendre állítottam. Számomra döbbenetes volt a változás: egy kedves, mosolygós kisgyerek volt velem otthon két hétig. Nem volt ugyan 100%-os az eredmény, így felmerült bennem, hogy lehet még valamilyen allergiája, intoleranciája, de mindenképpen látványos volt a javulás.

 

 Még mindig rendszeresen bújtam az internetet a témában. Több helyen olvastam, hogy kisgyermekeknél nem a megszokott laborparamétereket nézik cöliákia esetén, hanem egészen mást (2  éves kor alatt, körül célravezetőbb gliadin ellenes antitesteket nézni). Végignéztem a környék összes magánlaborját, míg végül 55 km-re tőlünk megtaláltam a megfelelőt.

 

Eközben háziorvost is váltottunk, mert még mindig csak mosolygott a panaszainkon, és a fejét ingatta. Meg persze magyarázott, hogy nem lehet csak úgy gluténmentes étrendre állítani egy kisgyermeket…  Persze a bölcsődébe visszatérve újra glutént kezdett kapni, így a tünetek is visszatértek.  Az új háziorvosunkkal megbeszéltem a következő vérvételt, ő javasolt még pár dolgot, amit meg kellene nézni (általános vérképet, vasat és pajzsmirigy hormonokat), plusz a végére hozzátettem még egy 45-ös ételintolerancia vizsgálatot is. Hab a tortán, hogy miután megtettünk 55 km-t, még a vérvételi asszisztens is le akart beszélni a vizsgálatról, mert hát ilyeneket felnőtt embereknél szoktak nézni, és intolerancia vizsgálatot 4 éves kor alatt nem is javasolnak, ő meg még 3 sincs. Pár pillanat alatt meg is oldódott az állandó jellegű alacsony vérnyomás-problémám, de nem hagytam magam semmiről lebeszélni. Másnapra ki is derült, tehéntej – (ezt ugye már tudtuk), tojás- és gluténintoleranciája  van. Halleluja, hát mégis csak igazam lett. Pajzsmirigy alulműködést is kimutattak, pedig pár hónapja az még rendben volt.

 

A háziorvos javaslatára azonnal diétázni kezdtünk, szerencsére a bölcsi is elfogadta ideiglenesen az ő igazolását, és napokon belül meglátogatjuk az új gasztroenterológust is – 45 km-re tőlünk.

 

Sajnos olyan városban élünk, ahol az ember nem válogathat szabadon a gyermek gasztroenterológusok között, de a régihez semmiképpen nem akartam már visszamenni, Budapest pedig jó messze van innen, úgyhogy marad a 45 km-es autókázás a másik kisvárosba. Bár az itteni hanyag orvosoknak köszönhetően egyre közelebb kerül hozzánk a főváros a mentális térképemen, úgyhogy látok rá esélyt, hogy a végén egy pesti orvosnál lyukadunk ki.  

 

A kisfiam hasi panaszai múlófélben vannak, és a próba diéta 2 hetéhez hasonlóan ismét barátságos, nyugodt, vidám kisgyerek lett.

 

Mindezt azért írtam le, mert számomra felfoghatatlan, hogy 2 évnek kellett eltelnie az első tünetek megjelenésétől a pontos diagnózis felállításáig. És ez is csak azért következett be, mert Anya megint nem hagyta magát, és ”kigúglizta” a tüneteket. A védőnő is mindeközben megerősített abban, hogy magamnak kell végigküzdenem ezt az utat. A kisgyermekek allergiás-intoleranciás tüneteivel nem nagyon foglalkozik senki – főleg, ha nem a tankönyv szerinti tüneteket produkálja -, úgyis kinövik általában, úgy 6-7 éves korukra. De kérdem én, milyen károkat okoz addig a bél-, és ez által az immunrendszerében? Olvastam a fel nem ismert, és így kezeletlen gluténintolerancia következményeiről is. A pajzsmirigyprobléma is szerepelt a felsoroltak között, tehát akár ezért is alakulhatott ki a mi esetünkben. És akkor még legyek hálás, hogy nem lett 1-es típusú diabétesze, szklerózisa és még sorolhatnám.

 

Szerencsére, miután elmeséltem a háziorvosunknak, hogy kezdek hasonló tüneteket tapasztalni az egy éves lányomnál, ő egyből javasolta, hogy nála is kezdjük el a diétát, semmi hátránya nem fog származni abból, ha esetleg indokolatlanul vonjuk ki a glutént az étrendjéből. Nem alakul ki hiánybetegsége, mindent lehet mással pótolni!

 

A másik nagy (költői) kérdésem, hogy mi van azoknak a szülőknek a gyerekeivel, akik nálam jobban megbíznak az orvosaikban, és nem szeretnek mindennek utána olvasni az interneten? És azokkal, akik pl. minimálbérből élnek, vagy egyedül nevelik gyermekeiket? Nekik biztos nem lesz anyagi lehetőségük eljutni egy magánlaborba, akármit is olvassanak az interneten.

 

Azért úgy vettem észre, országos szinten – még ha lassan is -, de javul a helyzet. Kezdik észrevenni és elismerni az illetékesek, hogy a gluténintoleranciának nem csak a hagyományos értelemben vett cöliákiás tünetei lehetnek, hanem elég sokrétű a probléma: a pszichés zavaroktól a hólyagos bőrproblémákon át a kisiskolás korú gyerekek széklet-és vizelet-visszatartási gondjaikig elég sok mindent okozhat a glutén-, és egyéb intolerancia vagy allergia.

 

Szóval kedves Doktornők és Doktor Urak, legyenek szívesek jobban odafigyelni a szülők által felsorolt tünetekre, és nem reflexből visszautasítani minden vizsgálatot. Ha erre a magyar egészségügy mostani, lehetetlen helyzete miatt nincs pénz, legalább javasolják a szülőknek a magánlaborok szolgáltatásait hátha tudják ezt is vállalni; és segítsenek a nyomozásban, hogy ne kelljen éveket várni a gyerek diagnózisára - megkeserítve ezzel az egész család életét, és tönkretéve a gyerek egészségét!

 

Tessék végre elhinni, hogy nem minden szülő hipochonder, mi is tudjuk mérlegelni az interneten olvasott információkat. És ami a legfontosabb: bízzunk az anyai ösztönökben! Egy anyánál jobban senki nem ismeri a gyermekét, és a szervezetének jelzéseit!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

­regress 2016.03.30. 09:05:25

@Terézágyú:

Ez nem megközelítés kérdése.
A tünet kezelése, az soha sehol nem oldja meg önmagában a problémát.
Így az orvostudományban sem.

dioda 2016.03.30. 09:10:44

@­regress: Van némi igazság az általad leírtakban, de: bizonyított, hogy a tehéntej túl korai bevezetése növeli a tehéntej-allergia kockázatát (bár az allergia 3 éves kor után 80%-ban megszűnik). Ezért (is) adjuk 12 hónapos kor után. A gluténról korábban azt hittük, hogy 10 hónapos kor alatt nem jó (allergizál), de úgy tűnik a kialakuló immuntolerancia időszaka sokkal korábbra tehető: 4-6 hónapos korra. Ekkor KELL adni liszteset, mert a korai bevezetéssel ritkább a coeliakia (ettől korábbi bevezetéssel viszont gyakoribb!). Az utolsó kommented hülyeség: van pontos diagnózis, nagyon gyakran. Hogy miért sír a gyerek, meg viselkedik úgy, mint egy őrült: na azt diagnosztizálni nem én dolgom (általában), hanem pszichológusé.

dioda 2016.03.30. 09:11:48

@dioda: Hülyeséget írtam: a glutén nem allergizál, hanem lisztérzékenység alakulhat ki. Az pedig élethossziglan tart.

Boka1 2016.03.30. 09:12:02

@Terézágyú: Sok beteg tudná mi a megoldás a bajára, de inkább orvoshoz ( vagy természet gyógyászhoz fordul ), aki nem tud segíteni. A szomszéd néni mindig mondja, hogy amikor nylon harisnyát hord, akkor iszonyatosan zsibbad a lába és a dereka. Beszélt már orvossal is, de az sem tud mit mondani. Amit kapott rá gyógyszert, attól meg szédül. A néni tanár volt, tehát még azt sem mondanám, hogy nem tudja összerakni az ok okozati összefüggéseket.

Terézágyú 2016.03.30. 09:15:35

@Boka1:
És akkor most mit akarsz ezzel mondani?
Mármint abban a témában, amit a levélíró felvet, hogy ő maga volt kénytelen rájönni, hogy mi a baja a gyerekének, mert a(z egyik) háziorvosa ebben nem volt partner (mondhatnánk: "leszarta az egészet")...

dioda 2016.03.30. 09:20:50

@Hóhér az utolsó barátod: hisztamin-intolerancia - ezt írtam, csak nem így. A hisztamin tartalmú ételekből felszabaduló hisztamint (ill. az egyéb ételek, melyek a bélfalban okoznak hisztamin-felszabadulást)nem tudja lebontani a bél enzimrendszere, azért az a keringésbe kerül. Néhány milligram, ha egyszerre kerül a keringésbe azonnali halált okoz.
High histamine level foods: Alcohol Pickled or canned foods – sauerkrauts
Matured cheeses Smoked meat products – salami, ham, sausages…. Shellfish
Beans and pulses – chickpeas, soy beans, peanuts Nuts – walnuts, cashew nuts
Chocolates and other cocoa based products Vinegar
Ready meals Salty snacks, sweets with preservatives and artificial colourings

Histamine liberators:

Most citric fruits – kiwi, lemon, lime, pineapple, plums… Cocoa and chocolate
Nuts Papaya Beans and pulses Tomatoes Wheat germ Additives – benzoate, sulphites, nitrites, glutamate, food dyes

Diamine Oxidase (DAO) blockers:
Alcohol Black tea Energy drinks Green tea Mate tea

Gondolom ilyen listát kaptál.

Boka1 2016.03.30. 09:22:46

@Terézágyú: azt, hogy sok szülő is tudja mi a teendő, de egyszerűbb orvoshoz fordulni, mert, ha nem viszem orvoshoz a gyereket és baja lesz, akkor szar szülő vagyok, ha meg az orvos kezeli félre, akkor meg a gyermek rosszul reagált a kezelésre. Érdekes, hogy ahogy kezdtünk sót tenni a gyerekeim ételeibe, italaiba ( adalékmenteset), rögtön megszünt minden intolerancia meg hasfájás. Igaz, ez ingyen van, nem kell hozzá orvosi diploma, meg diatetikus vagy milyen szaktanácsadó csak kis józan paraszti ész.

Terézágyú 2016.03.30. 09:24:15

@Boka1:
"azt, hogy sok szülő is tudja mi a teendő, de egyszerűbb orvoshoz fordulni, mert, ha nem viszem orvoshoz a gyereket és baja lesz, akkor szar szülő vagyok"

ugye.

Terézágyú 2016.03.30. 09:26:09

@Terézágyú:

Mármint: ez nemcsak egy gyerek hanem egy felnőtt esetében is előfordul. Ha nem megyünk időben orvoshoz, akkor meg az orvos csesz le, hogy miért vártunk eddig, miért nincs annyi egészségügyi ismeretünk, hogy lássuk, hogy ez súlyos.

Boka1 2016.03.30. 09:26:29

@Terézágyú:

Második, harmadik gyereknél már árnyalódik a kép. :)))

Terézágyú 2016.03.30. 09:27:19

@Boka1:
Továbbra sem érted a problémát, sebaj.

Terézágyú 2016.03.30. 09:30:03

@Boka1:
Ha már az "agymosás" szót kevered bele bármibe is, akkor te egy rögeszmés vagy. Befejeztem a veled való beszélgetést.

dioda 2016.03.30. 09:30:06

@Hóhér az utolsó barátod: DAO (diamino-oxidáz)szintet és hisztamin-szintet kell mérni. Nem régóta csinálják máshol is, nálunk szerintem nincs ilyen. Nem tudom mennyire megbízható a vizsgálat (több mérés kell hisztamin-szegény étrend után, meg ilyenek). A tünetek alapján (ha allergiát kizártak) állítják fel egyébként a diagnózist, a fentebb leírt ételek fogyasztásakor simán észleled a tüneteket, nincs kérdés.

2016.03.30. 09:31:19

@dioda: Önbevallás? Hmm. Ezt most nem értem. Minket az orvos küldött el a vizsgálatokra, nekem eszembe sem jutott volna. Még csak nem is gondoltam allergiára először. Kórházi kivizsgálás volt, vérvétel, később terheléses vizsgálatok. Most 13 éves és még nem értünk a végére. A légúti allergiát nem kevertem bele csak odaírtam hogy plusz még az is. De azért köszönöm a felvilágosítást

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.30. 10:00:20

@dioda: nem kaptam semmit. A háziorvosom béltükrözést emlegetett, meg hogy a cukorbetegség okozza stb. A hisztaminnak én jártam utána valamennyire, én találtam ilyen listákat (néhány olyat is, amik egymásnak ellentmondtak).

dioda 2016.03.30. 10:10:27

@Turchi: Kérdőívvel végeztek felmérést, aztán mindenkit le is szűrtek. A kettő eredmény között 6-7x-es különbség van: tehát 6 betegből, akinek ételintoleranciája/allergiája van elmondása szerint - valójában 5 esetben tüneteinek semmi köze az ételekhez. A legmagasabb az ételallergiák aránya 1-5 éves korban, majd 65 éves korig csökken (3-4%-ról 1-1,5%-ra). Az elmúlt évtizedekben összességében nőtt az ételallergiás betegek száma/aránya az össznépességen belül. Na, így pontos.

Bikli néni 2016.03.30. 11:04:44

Az anyai ösztön igenis létezik, és számít. Nálunk így került sor a Dévény-tornára, saját szakállamra vittem el, mert a gyerekorvos meg a védőnő szerint nem volt semmi baj (de, volt, de megoldották, szerencsére).

Én megbízom a saját gyerekorvosunkban, mert évtizedek óta ismerem, és őt a kollégái is jónak tartják. Szakmailag és emberileg is rendben van, bár már volt rá példa, hogy nekem is olyanokat mondott, amivel annyira nem tudtam azonosulni, mondjuk azt meg is mondom neki, hogy pl. homeopátiával nekem ne jöjjön, vagy hogy ez vagy az a javaslata nem működik (étkezési zavaros a gyerek).

Néha én is guglizok, hogy utánanézzek egy-egy felmerülő dolognak, de addig még nem jutottam el, hogy kioktassam az orvost, de nem is látok rá alapot, hogy megtegyem. Ő egyébként figyelemmel és megértéssel fogadja, ha találok valamit, pl. ekcémás bőrre végül én találtam meg a jobb szappant, és kérdezte is, honnan az ötlet, feljegyezte magának :) Nagyon becsülöm, mikor az orvos hajlandó figyelni a betegére.

@Turchi: Én nem is járok már egyáltalán erre, most is csak az index-címlapos téma miatt jöttem, mint potenciális érintett.

Bikli néni 2016.03.30. 11:07:14

@dioda: Nekem van olyan családtagom, aki vegán, meg egyébként is csak zöldség-gyümölcsön él, pár éve kitalálta, hogy ő gluténallergiás/érzékeny. Sosem vizsgálták rá, csak magának észrevette, hogy mióta kivezette a glutént az étrendjéből, sokkal jobban érzi magát, megszűnt egy csomó problémája. Azért nála kíváncsi lennék egy objektív vizsgálati eredményre. (Sajnos nem meggyőzhető egyébként arról, hogy amit "egészséges étkezés" címszó alatt művel, azzal valójában elég sokat árt is magának.)

2016.03.30. 11:25:55

@dioda: Köszi, így már értem. Talán azért sem volt világos mert nálunk az orvos kezdett el gyanakodni allergiára nem én. Mondjuk én magamtól sosem következtettem semmire (mármint allergiával kapcsolatban), jó orvosunk volt szerencsére, ő irányította a dolgokat.

2016.03.30. 11:33:12

@Bikli néni: Az én fiam 13 évesen még mindig a csecsemő fürdető kenőcsöt használja mert szinte mindenre ekcémás lesz. Most dobtuk ki a nagyon márkás, nagyon kézkímélő szappanát mert 3 hete hámlik az egész tenyere, ujjai. Privátban megírhatnád milyen szappant használtok :-). Ráadásul az enyém a normál ekcéma mellé még ajándékba kapott egy durvább fajta ekcémát is, (lichen ruber planus ha jól írom), na ott megállt a tudomány, megy a kísérletezés ezerrel. A nap jó rá. Ezért vagyunk Afrikában. Remélem meggyógyul mert én meg a diliházban fogok kikötni. Igaz azóta asztma, krupp sincs.

nzk 2016.03.30. 11:55:38

@kopasz barmok országa: csak 1 ócska troll vagy. semmi több.

nzk 2016.03.30. 11:58:16

@Bikli néni: miből gondolod, hogy árt magának vele? tényleg érdekel.

Bikli néni 2016.03.30. 12:03:56

@nzk: Mert olyan egészségügyi problémái lettek, ami egyértelműen a hiányos táplálkozására vezethető vissza.

Bikli néni 2016.03.30. 12:04:49

@Turchi: Írj rám az epres.negercsok kukac gémélre, ha lesz időm, válaszolok, most épp el vagyok havazódva.

nzk 2016.03.30. 12:15:24

@Bikli néni: értem. hát, igen. sajnos ezt is túlzásba lehet vinni, de ha 1x vki rákattan, nehéz leszedni róla. olyan, mint bármelyik függőség.

dioda 2016.03.30. 14:41:24

@Bikli néni: A Dévény torna igazoltan jó hatású (és még visszafogottan nyilatkoztam). De ennek megítélése nem átlagos háziorvosi/gyermekorvosi feladat (és nem is védőnői kompetencia). Mozgásfejlesztés stb. gyógytornász feladat. Az igény felmérése: fejlődésneurológusi kompetencia (bár erre egy szakképzett asszisztens bőven elég lenne - de ilyen külföldre vándorlás mellett...ne álmodozzunk, inkább fizessetek!...)

Bikli néni 2016.03.30. 15:05:34

@dioda: Nem is várom el, hogy egy védőnő rendelkezzen orvosi képzettséggel, illetve nyilván azt sem, hogy egy gyerekorvos értsen a gasztroenterológiához, fejlődésneurológiához, gyermekpszichiátriához. Ettől még persze lehet nagyon jó háziorvos (és a miénk az is).
Csak ilyenkor korrektebb lenne azt mondani, hogy nézze anya, én ugyan nem látok semmit, de a dévényes ennek a területnek a szakértője, tessék oda elmenni, a védőnőnél van a kontakt, esetleg, itt egy beutaló a fejlődésneurológiára.
Ehhez képest, mi úgy kerültünk el a Dévényre, hogy egy baba-mama fórumon panaszoltam az aggályaimat, és ott írták a tapasztaltabb anyák, hogy vigyem el kivizsgálásra, legrosszabb esetben nincs semmi baj és bukom a vizsgálati díjat (akkor még fizetős volt).

látjátok feleim szümtükkel 2016.03.30. 15:16:30

"Igaz, ez ingyen van, nem kell hozzá orvosi diploma, meg diatetikus vagy milyen szaktanácsadó csak kis józan paraszti ész."

Ezt az egyik hsz-ben olvastam, és nagyon egyet értek vele.

Az orvos nem lát belénk, még akkor sem, ha minde féle-fajta labort meg egyéb vizsgálatot elvégeztet.

Azt, hogy egy étel milyen hatást vált ki, magunk érezzük, illetve látjuk a gyerekünkön. Ezt gyakorolta nagyon jól a poszt írója, akinek gratulálok józan paraszti eszéhez.

A kétkedőknek meg elmondanám, hogy egész életemben valamilyen emésztési gonddal küszködtem ( időszakonként egy napos hasmenés, hányás ), tizenéves korom elejéig ehhez ekcéma is társult ( majd hirtelen megszűnt ), de a labor eredményeim gyakorlatilag mindig kifogástalanok voltak. Nagyobb mennyiségű x évem után elküldott a háziorvos az alsó traktus szakértőjéhez, aki azt mondta egyek minden reggel egy kanál búzakorpát + ülőfürdő, stb. Még rosszabbul voltam, majd úgy magamtól elhagytam az összes gluténes ételt, és drasztikus változást tapasztaltam. Már több, mint egy éve nem eszek olyan ételt, amiben glutén van, és ez alatt csak kétszer volt emésztési problémám. Persze nagyon nehéz volt lemondani a finom kenyérről, tésztákról, süteményekről, de ma már elviselem, ha mások ilyet esznek. A gyereket könnyebb hozzászoktatni egy más típusú ( szerintem nem diétás, ez nem jó kifejezés erre a problémára ) étrendhez, és az természetessé is válik neki. Van ismerettségemben két kislány, akik gluténérzékenyek, még is kiváló sportolók.

Persze ha józan paraszti ésszel belegondolunk, az emberi egyedfejlődés során az emésztőrendszer nem a nagyüzemileg termeszett glutén túlfogyasztásához alakult, törvényszerű tehát, hogy jelentkezik ennek káros hatása is. Az ősember alig evett glutént, mert a búzát nem termesztették, nem őrölték, kenyeret nem sütöttek ( majd csak a modern ember ) és minden étel természetesebb volt, még a gabonafélék is.
Valami ilyesmi volt a tejfogyasztással is, az ősember csak anyatejet látott, nem evett sem sajtot, sem kefírt. Nyilván az emésztés is ennek megfelelően alakult.

Régen azt mondták, mindent mértékkel. De tud ez a mai világ mértéket? Kivéve persze azokat, akik nagyon szegények, és a szűkös étkezés magától is adott. Pedig a mértékkel evés nagyon sok betegségnek nevezett tünet megelőzéséhez járul hozzá. Nekem pl. a kevesebb fehérje ( mellesleg a glutén is egy fehérje )sokat segített az ízületi problémák csökkenésében.

Gondolom azt senki nem vitatja, hogy az orvos nem tehet senki egyedi emésztési rendszerének milyenségéről. Ezért nem kell rájuk húzni a vizes lepedőt, ha nem találják el azonnal, hogy ha valamilyen érzékenységben szenvedünk. Talán csak az várható el tőlük, hogy ne legyenek elutasítóak a beteg ez irányú tapasztalataival, felvetéseivel. Nekem szerencsém van, mert partner a háziorvosom.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.30. 15:18:39

@apanna: na, akkor te vagy az a sajnos tipikus fehérköpenyes, akik miatt inkább a neten keresgél sok beteg, mert az ú.n. orvos...

dioda 2016.03.30. 15:37:49

@Hóhér az utolsó barátod: A "bunkó tüdőgyógyász" és hasonló kifejezésektől tartózkodj, egy allergia vizsgálat asszisztens dolga. Az értékelés és annak megbeszélése a klienssel orvos dolga (ha van ideje- én is dolgoztam olyan helyen, ahol ilyesmikre időm nem volt, bocs', de időben a WC.re kiérni nekem fontosabb volt - ha már heti 2x jutottam el ebédelni - 10 percre). Most jobb a helyzet - ápr. 1-ig - utána szopás - és nincs felvilágosítás (30%-os létszámcsökkenés lesz).

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.30. 15:42:35

@dioda: ha óhajtod, privátban szívesen mesélek részleteket. Az illető nemhogy orvosnak, még kocsmai pultosnak is alkalmatlan.

dioda 2016.03.30. 15:44:06

@Hóhér az utolsó barátod: A fenti tünetek lehetnek hisztamin-intolerancia tünetei, de ez az a betegség, amit kizárásos alapon diagnosztizálsz. Tehát a diagnózis akkor mondható ki, ha minden szóba jövő más, súlyos betegségről kiderült, hogy nem áll fönn. (tehát: előbb colonoscopia, utána jöhet a DAO teszt)

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.30. 15:45:13

@dioda: és nem az asszisztens csinálta a vizsgálatot. Ő egy légzésfunkció vizsgálatot végzett el, mielőtt őorvossága elé kerültem, ezért kellő alapossággal le lett baszva, hogy miért is kellett. (Terhelésre fulladok, kardiológia negatív)

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.30. 15:46:55

@dioda: kolonoszkópia? Nem ismered a teljes történetet, így megbocsátható a tipp ;)

dioda 2016.03.30. 15:49:33

@Terézágyú: Az, aki ilyet csinál egy faszkalap. Amíg olyan tünet nincs, hogy pl: leesett az egyik lába, de megvárta, amíg a másik is leesik - na addig nem szólhat be az orvos. Akkor is annyit tehet hozzá: "Én így már nehezen tudok segíteni..." - ez pont elég "osztás."

dioda 2016.03.30. 15:51:48

@Bikli néni: @Terézágyú: Az, aki ilyet csinál egy faszkalap. Amíg olyan tünet nincs, hogy pl: leesett az egyik lába, de megvárta, amíg a másik is leesik - na addig nem szólhat be az orvos. Akkor is annyit tehet hozzá: "Én így már nehezen tudok segíteni..." - ez pont elég "osztás."

dioda 2016.03.30. 15:54:50

@Bikli néni: Amíg jól érzi magát és gondoskodik a megfelelő vitamin-bevitelről semmi baja nem lehet. Én is szeretem a húst, de aki nem...kit érdekel? több marad nekem!...Amikor másokat is rávesz erre a környezetében (saját gyerekei), az már nem olyan jó, de kárt nem csinál vele, ha jól válogatja meg az étrrendjét.

Bikli néni 2016.03.30. 16:04:12

@dioda: Nálunk azért picit összetettebb annál a dolog, hogy válogatós a gyerek. Konkrétan nem eszik főtt ételt (3 éves). Visz be elegendő kalóriát, de a minőségi éhezés fennáll nála. A repertoár pedig folyamatosan szűkül. Másfél éve jár közösségbe, ez idő alatt összesen egyszer evett érdemben az ebédből, pedig jól főznek. Vitamint természetesen kap, meg próbálok neki mindenféle trükkel értelmes dolgokat is adni, bár minimális sikerrel. Őszintén szólva, én SED-re gyanakszom a leírások alapján, de majd a szakember megmondja.

dioda 2016.03.30. 16:09:02

@látjátok feleim szümtükkel: Ha a lisztmentes étrend mellett (búza, árpa, rozs és zablisztről beszélünk...ugye?) jobban érzed magad, akkor nem ártana egy coeliakia teszt (vérvétel, dg pontosság: 99% és felette). Előtte persze minimum 3 hónapig liszteset kell fogyasztanod, hogy ne legyen álnegatív a teszt. Kettő: én egyáltalán nem vagyok oda meg vissza a posztoló anya tevékenységétől, józan paraszti esze meg nem sok van, paranoid késztetése meg igen: először erre gyanakodott, akkor lett diéta, lett javulás, de nem elég, akkor más is szóba jött, akkor lett laborvizsgálat - nem mutatott semmit, lett másik labor - lett valami kóros és kitalált valami mást, új diéta, ismét "javult" a gyerek, de még "nem volt az igazi, ezért lehet más baka is van" - stb.- stb.- tehát nem talált egy problémát, de jó sok bizonytalant. Magyarul: nem talált semmit, csak beképzeli. De legalább a gyerek szenved a sok idióta diétától (és persze az anya is).

Bikli néni 2016.03.30. 16:09:35

@dioda: Ja, hogy ezt a vegán rokonomra írtad, most esik le :)
Jól érzi így magát, azzal nincs baj. Azt már nehezebben tudom beemelni, hogy húst nem eszik, de legyen. De hogy tejterméket, tojást sem, és törnek, nehezen forrnak a csontjai, folyamatosan fogproblémái vannak, az már azért nekem, a laikusnak is gyanús. Egyébként - tudomásom szerint - neki a multivitamin meg betegség esetén a gyógyszer is ilyen mesterséges izé, tehát ördögtől való.

dioda 2016.03.30. 16:11:49

@Hóhér az utolsó barátod: Kösz, látatlanba' is elhiszem, igazad van...én több ostoba/nemtörődöm orvost ismerek, mint te. Helyettük is én dolgozom. Nem érdekelnek...

látjátok feleim szümtükkel 2016.03.30. 16:12:12

@Bikli néni:

Ha nem haragszol meg rám, én arra gyanakszok, hogy a gyereked szájaíze nem azonos a tieddel.:D

Van egy unokaöcsém, aki alig evett főtt ételt nagyon sokáig, viszont rengeteg zöldséget és egyéb mást evett. Fizikálisan mindig jó állapotban volt, az esze meg, mint a penge. Most 16 évesen 180 centis lakli, már gyakrabban eszik főtt ételt ( gondolom haveri és egyéb környezeti hatás ), és soha nem volt vele egészségügyi probléma. Szerencsére a szülők sem eröltették az evést, mindig és akkor evett, amikor éhes volt, és azt, amit akart. Nem kényszerítették az evésre, így nem alakult ki benne undor sem.
Az én gyerekem mindenevő volt, egyszer 4 éves kora körül közölte nem kéri a húst, és elég sokáig nem is ette meg, majd egy idő után megint elkezdte enni.

dioda 2016.03.30. 16:16:27

@Bikli néni: A hülyeség nem gyógyítható. Csontok: napozás + télen szoli= D-vitamin. Csontos magvak (dió. mogyi), petrezselyem= kalcium

látjátok feleim szümtükkel 2016.03.30. 16:20:29

@dioda:

Nem egyformán látjuk a poszt írót, fenntartom a véleményem.

Nem gondolom, hogy nekem bármi féle tesztre kellene menni, ha eddigi életemben elviseltem az tünetet, ami most az étrend átalakítással megszűnt, akkor mit tud hozzá tenni bármelyik orvos? Azt én is látom, hogy én nem allergiás, csak intoleráns vagyok.
A gluténmentes étkezés nem fárasztó, nem kerül többe, csak más. Át lehet állni, csak akarni kell, és nem kell idegenkedni az új élelmiszerektől. Én pl. eleinte nem szeretten a hajdinát, most más módon készítem és így nagyon jó. Persze a nem gluténes gabonák lisztje az még nagyon drága, de talán megérjük, hogy egyszer olcsóbb is lesz.

dioda 2016.03.30. 16:23:55

@látjátok feleim szümtükkel: 100 pont oda. Ezeknek a problémáknak túlnyomó többsége piszhés dolog. Nem tudunk vele mit kezdeni orvosként (és nem is akarunk) - amíg nem alakul ki: vitaminhiány, energia-fehérjehiány, fogyás stb.

Bikli néni 2016.03.30. 16:27:04

@látjátok feleim szümtükkel: Nem haragszom meg, csak nem akartam nagyon részletekbe menően írni a dologról.
Meg se kóstol semmit, pánikba esve sír, ha elé van rakva valami, ami kívül esik azon a kb ötféle dolgon, amit hajlandó fogyasztani. Vagyis azt se tudja, ízlene-e neki. És hónapról-hónapra karcsúsodik a lista. Meg ha így is lenne, hogy nem a szája íze szerint főzök, akkor is ott vannak a nagyik, az ovis koszt, de merev elutasítás van, pedig nem erőltetjük.
Nem eszik zöldséget, gyümölcsöt, húst, de még egy nyomorult szendvicset vagy sültkrumplit se, amit kb minden kölök imád. A főtt étel jelen pillanatban egy bizonyos bébiétel(!), amit ugyan minden nap kér, és még hal is van benne, de nem lehet azon felnőni. Amit megeszik, attól meg székelési problémái lettek, tehát még nekem is szűkítenem kellett a kínálatot. És ez megy folyamatosan, és egyre csak romlik a helyzet. Nem állítom, hogy én nem csesztem el semmit, de tény, hogy születése óta küzdünk az étkezéssel (már a tápszer se kellett neki, holott nem volt elegendő anyatej), aztán jött a fényevés, most meg ez. Az évek alatt ebbe a szülő azért szépen bele tud ám kattanni.

Terézágyú 2016.03.30. 16:34:18

@látjátok feleim szümtükkel:
"Nem gondolom, hogy nekem bármi féle tesztre kellene menni, ha eddigi életemben elviseltem az tünetet, ami most az étrend átalakítással megszűnt, akkor mit tud hozzá tenni bármelyik orvos?"

Azért a levélíró története nem ilyen egyszerű, véleményem szerint.

Az egy dolog, hogy nekem magamnak is rá kell jönnöm arra, hogy ha mogyorót eszem és felpüffed az arcom akkor ez allergia - de ha valami okból mégis egy orvossal beszélek ez ügyben, akkor a orvosnak segítenie KELL, míg a levélíró orvosa "mindig csak mosolygott a panaszainkon, és a fejét ingatta" stb.

dioda 2016.03.30. 16:34:42

@látjátok feleim szümtükkel: Így van. Te azt teszel amit akarsz. De itt arról van szó, hogy egy anya a viselkedési problémás (hisztis? autista?) gyerekét mindenféle diétáknak veti alá (tejmentes, tojásmentes, gluténmentes, dió-mogy. mentes stb.) Mi a fenét eszik a gyerek? És szerinted ez neki jó? Nem emiatt vannak problémái esetleg? Szóval a kedves édesanya a saját gyerekének a testi és szellemi jólétét veszélyezteti a viselkedésével és a laikus "szakmaiságával". Diagnózisom: Münchausen-szindróma-by-proxy. Nézz utána. És a butasághoz legalább ne gratuláljunk...

Terézágyú 2016.03.30. 16:44:42

@dioda:

"De itt arról van szó, hogy egy anya a viselkedési problémás (hisztis? autista?) gyerekét mindenféle diétáknak veti alá (tejmentes, tojásmentes, gluténmentes, dió-mogy. mentes stb.) Mi a fenét eszik a gyerek? És szerinted ez neki jó? Nem emiatt vannak problémái esetleg? Szóval a kedves édesanya a saját gyerekének a testi és szellemi jólétét veszélyezteti a viselkedésével és a laikus "szakmaiságával""

Nem értem, fentebb úgy tűnt, mintha azokkal értettél volna egyet, akik azt írták, hogy nem is kell orvos bizonyos problémákhoz, hanem magának a felnőtt embernek kell rájönnie, hogy mi is ez... Most meg kifogásolod, hogy a levélíró utánanézett, és gúnyosan laikus szakmaiságúnak nevezed? ....
Most akkor jó, hogy utánanézett és "kiharcolta" a vizsgálatot, vagy sem?

Mellesleg ezt írta:
" Az új háziorvosunkkal megbeszéltem a következő vérvételt, ő javasolt még pár dolgot, amit meg kellene nézni (általános vérképet, vasat és pajzsmirigy hormonokat), plusz a végére hozzátettem még egy 45-ös ételintolerancia vizsgálatot is. ... Másnapra ki is derült, tehéntej – (ezt ugye már tudtuk), tojás- és gluténintoleranciája van.... Pajzsmirigy alulműködést is kimutattak..."

Tehát nem pszichés, és nem az anyának van szindrómája, hanem tényleg a gyerek beteg...

dioda 2016.03.30. 17:26:09

@Terézágyú: Nem baj, ha a szülő utánanéz. Ha okosabbnak gondolja magát egy szakorvosnál, az baj (az igaz, hogy átlagosan egy gyermekháziorvos nem foglalkozik ilyenekkel, tehát egy szülő jobban olvasott lehet. Jobban hozzáértő csak akkor, ha retardált a háziorvos). pl: "hozzátettem még egy 45-ös ételintolerancia vizsgálatot" - csak úgy lazán, mert ért hozzá. Ha elolvastad volna a fenti kommentjeimet, akkor tudnád, hogy az ételintoleranciában használt IgG típusú antitestek által kimutatott reakció semmilyen betegséget nem bizonyít, a laikusok elkápráztatására találták ki (a magán e.ü. szolgáltatók), hogy jó sokat fizessenek a semmiért. Mint ez az anya tette. Az eredmény: igencsak kétes. Van eredmény, de "nem az igazi", "még más baj is lehet itt" stb. - ilyen bizonyítékokra alapoz komoly diétákat. "2 évnek kellett eltelnie az első tünetek megjelenésétől a pontos diagnózis felállításáig." - semmilyen pontos diagnózisról sem volt szó. A glutén-szenzitivitás pedig még nem is elfogadott diagnózis az orvostudományban, mivel senki ennek létezését nem igazolta...és ez a nő "oktatja" a szakembereket ezen az oldalon. Vicc kategória. Csak nem nevetek. Az, hogy a "szakemberek" - jelen esetben az orvosok - többet okulhatnának (nem tőle: inkább továbbképzéseken) , na azt aláírom.

dioda 2016.03.30. 17:30:00

Keveredés van: a glutén-intoleranciára gondoltam. Annak a létezése nincs bizonyítva. A glutén-sensitivity az a coeliakia. Csak gyorsan írtam .

Terézágyú 2016.03.30. 17:40:22

@dioda:
"Ha elolvastad volna a fenti kommentjeimet, akkor tudnád, hogy az ételintoleranciában használt IgG típusú antitestek által kimutatott reakció semmilyen betegséget nem bizonyít, a laikusok elkápráztatására találták ki (a magán e.ü. szolgáltatók), hogy jó sokat fizessenek a semmiért."

Nem értek hozzá.
Viszont ugyebár a magán egészségügyi szolgáltatókban is orvosok dolgoznak, tehát ha "csak kitalálják" ezeket, akkor megint csak "az orvos" a hibás és nem a szülő...

Másrészt viszont akkor az első orvos magyarázza el ezt, és ne csak ingassa a fejét, meg legyintsen, mert emiatt van az, hogy a levélíró egyrészt keresett egy másik orvost, aki viszont nem csak legyintgetett, hanem elküldte a vizsgálatokra, másrészt magánrendeléseket keresett fel (hadd tegyem hozzá: a második vizsgálatnál nem írja, hogy magáncégnél volt, csak az elsőnél)...

deckard_r 2016.03.30. 17:55:11

@Terézágyú:
"magán egészségügyi szolgáltatókban is orvosok dolgoznak, tehát ha "csak kitalálják" ezeket, akkor megint csak "az orvos" a hibás és nem a szülő..."
Egyrészt a marketinget nem feltétlenül orvos nyomja, másrészt mondjuk úgy finoman, hogy vannak kevésbé etikus kollégák is... ld. még egyes őssejtbankok marketingje.

Terézágyú 2016.03.30. 17:55:12

"a fel nem ismert, és így kezeletlen gluténintolerancia következményei."

versus

"a glutén-intolerancia létezése nincs bizonyítva."

Mindkét megállapítás a neten olvasható ugyebár. Attól tartok, hogy mindkettőt orvos írta le...

Akkor most mi van? :))))

Terézágyú 2016.03.30. 17:57:16

@deckard_r:
"Egyrészt a marketinget nem feltétlenül orvos nyomja"
Ez nem marketing volt, hanem a laborvizsgálat eredménye. Azt meg csak orvos csinálhatta, gondolom, nem marketinges :)

"másrészt mondjuk úgy finoman, hogy vannak kevésbé etikus kollégák is"

:)))) ha te mondod...

látjátok feleim szümtükkel 2016.03.30. 18:46:48

@dioda:

Ilyet is láttam már. Kollégám orvos házastárssal az oldalán nem bírt a hisztiző, dühromokat produkáló kamaszodó fiával, ezért ajánlottam neki, nézessék meg, nincs-e valami allergiás dolog a háttérben, oszt kiderült, hogy gluténérzékenység van.

Láttam egy filmet egy amerikai nőről, aki az autistának kikiáltott kisfiát ellopta az országból és Kanadába vitte, mert nem akarta, hogy az állami szervek erőszakkal agyműtétet végezzenek a gyereken. Erre az epilepsziás rohamai miatt került volna sor. A gyerek Kanadában a ketogén diétán szépen rendbe jött, a rohamai elmúltak.

Ha belegondolsz, az emberi szervezet egy vegyi művek, és nem lényegtelen, hogy mit és mikor löknek bele. A vegyi folyamatok során mérgek keletkeznek, amiket nem minden szervezet képes feldolgozni, eltávolítani. A szervezetben-sejtekben maradó mérgek pedig sok furcsa dolgot tudnak produkálni. Ha megszűnik a mérgezés, megszűnik a sok megmagyarázhatatlan tünet is.

látjátok feleim szümtükkel 2016.03.30. 18:48:05

@dioda: "És a butasághoz legalább ne gratuláljunk..."

Neked nem gratuláltam.

látjátok feleim szümtükkel 2016.03.30. 18:53:32

@Bikli néni:

Arról nem írtál fizikálisan romlik-e a gyerek. Ha jó a kondi, akkor mi a baj? Én is ettem már bébiételt, amikor nem tudtam a gluténérzékenységről, mert úgy éreztem az nem bánt.
Gombavizsgálat volt már? Az is tud étvágytalanságot csinálni, és az ételekkel szemben undort kelteni, sőt a helicobakter nevű baktérium is. Orrmandulát is érdemes megnézetni, mert az is kavar ott a torokban, ha sok a képződő nyák, azt a gyerek lenyeli ami miatt romlik az emésztés, és renyhül az éhségérzet.

deckard_r 2016.03.30. 19:51:18

@Terézágyú:
A laborvizsgálat elvégzéséhez nem kell orvos. Az értelmezéséhez kell. Szóval a magán egészségügyi szolgáltató vállalja a laborvizsgálatot, az aggódó laikus meg elvégezteti. Orvos alkalmasint nem is szerepel a rendszerben (legfeljebb aláírja a leletet, ami gyakorlatilag csak a validációt jelenti ti. hogy ami a papíron szerepel az megfelel a valóságnak (analitikai szempontból). Viszont attól, hogy egy laborvizsgálattal valamit mérek (mondjuk egy IgG titert az adott esetben) még nem következik, hogy ennek valamilyen relevanciája van az adott klinikai kérdés tekintetében. Rengeteg dolgot meg tudunk már mérni, és csak a paraméterek egy részének van valóban haszna az adott kérésben, ráadásul a tényleges relevancia még akár betegcsoportól is függhet. Az algoritmusokba azok épülnek be (merthogy ugye a vizsgálat pénzbe kerül), aminek valós diagnosztikai értéke van. A többit meg meg lehet próbálni kifizettetni az aggódó laikussal...

StackIsWhack 2016.03.30. 20:00:08

@dioda: Akkor lehetne Münchausen, ha tudná, hogy a gyerek nem beteg, csak a környezete és az orvosok kedvéért eljátszaná. Kicsit merész látatlanban ilyen súlyos mentális betegséget diagnosztizálni.

2016.03.30. 23:43:18

@nzk: "csak 1 ócska troll vagy. semmi több."

Ez sokkal jobb, mintha azt mondanád, hogy nincs igazam.

@varisztor: "Nos, azt, hogy kopasz vagy-e, nem tudom, de hogy baromnak rekord méretű lehetsz, az látszik."

Ugyanaz, mint fentebb.

@Hóhér az utolsó barátod: "cukorbetegként sajnos elég jó rálátásom van a hazai egészségügyben"

Hát persze. Cukorbetegként nem inzulint kaptál, hanem bejártad az összes kórház minden osztályát és most itt vagy, mint szaktekintély...

@she_wolf: "nem mindenki a guglin nevelkedett, csak megtanulta okosan használni a rendelkezésére álló információforrásokat"

Ebben egyetértünk, hiszen magam is az internetről tanultam meg sok szakmai fogást, gépészeti és informatikai megoldásokat, autójavítást és idegen nyelveket, viszont soha nem akartam házilag orvoslást megtanulni a netről, mint ahogy a magfúziós reaktor felépítését sem.

she_wolf 2016.03.31. 00:20:50

@kopasz barmok országa:
Ő sem "orvoskodni" akar a netről, hanem az ismereteit tágítani, és ha figyelembe vesszük, hogy a saját gyerekét, annak reakcióit ő ismeri a legjobban (mert folyamatosan figyel rá), akkor persze hogy rossz néven veszi, ha egy megsemmisítő vigyorral akarja a szagember lekoccolni.

(A net megannyi tudás tárháza lehet, ha jól használjuk.)

somebody123 2016.03.31. 02:40:29

@gombakomba: Nem forgattam ki a szavaidat. Építő jellegű javaslatot tettem, a figyelem hatásos felkeltésére.

Terézágyú 2016.03.31. 07:36:54

@deckard_r:
"A laborvizsgálat elvégzéséhez nem kell orvos. Az értelmezéséhez kell. Szóval a magán egészségügyi szolgáltató vállalja a laborvizsgálatot, az aggódó laikus meg elvégezteti. Orvos alkalmasint nem is szerepel a rendszerben (legfeljebb aláírja a leletet, ami gyakorlatilag csak a validációt jelenti ti. hogy ami a papíron szerepel az megfelel a valóságnak (analitikai szempontból)"

Nézd ez lényegtelen. Egyrészt, mert mégiscsak az orvos a nevét adja valamihez - innentől kezdve az ő felelőssége.
Másrészt a levélíró MÁSODIK háziorvosa küldte ezekre a vizsgálatokra a gyereket, és gondolom látta az eredményt is, és ő értelmezte... Szóval nem tudom miről beszélünk.

Itt volt egy történet, mely szerint az egyik orvos nem volt hajlandó tenni semmit egy meglévő problémára, a szülőnek saját maga kellett utánanéznie dolgoknak, keresnie kellett egy másik orvost, aki végre elküldte vizsgálatokra, a vizsgálatok végül is elkészültek - de miért ment ez ilyen nehézkesen? - kérdezi a levélíró....
És az itteni orvosok egyike sem ad igazat, hogy az ELSŐ orvos hibázott valamiben, hanem egyrészt a levélírót hibáztatják (vagy azért, mert utánanézett dolgoknak, vagy azért mert nem nézett utána, és az orvosra várt), illetve a végeredményt kifogásolják, hogy valójában az nem végeredmény, mert az orvos nem is orvos, illetve "nem etikus" stb. stb.

dioda 2016.03.31. 08:12:17

@Terézágyú: Valójában a kioktató hangnemével van gond, különös tekintettel arra, hogy - ismétlem - SEMMILYEN BETEGSÉGET NEM SIKERÜLT A GYERMEKÉNÉL IGAZOLNI.

Terézágyú 2016.03.31. 08:22:30

@dioda:
"Valójában a kioktató hangnemével van gond"

Ahogy fentebb is írták: az orvosok is elég kioktató hangnemben tudnak beszélni. Vagy legalábbis a betegek úgy érzik. Hát itt meg az orvosok érzik úgy. Jogos? nem jogos?

"különös tekintettel arra, hogy - ismétlem - SEMMILYEN BETEGSÉGET NEM SIKERÜLT A GYERMEKÉNÉL IGAZOLNI."

Ezt te pusztán a levél alapján megállapítod - s ezzel azt mondod, hogy a levélíró orvosa téved. Mondhatod, én nem tudom eldönteni, hogy igazad van-e.
De mindebből csak az jön le, hogy az egyik orvos nem segít, a másik orvos segít, és ki is hoz valami végeredményt, a harmadik orvos meg azt mondja, hogy nincs is végeredmény... Akkor most mi legyen a levélíróval és a gyerekével?

dioda 2016.03.31. 09:09:01

@Terézágyú: Egy laikus ne oktasson szakembert.

dioda 2016.03.31. 09:17:09

@Terézágyú: Egy laikus ne oktasson szakembert! És természetesen pusztán a levél (mi más?) alapján alakítottam ki a fenti véleményem. Ettől még lehet valamilyen betegsége a gyermeknek, de amit fentebb leírtak az csak találgatás. Ellenben a szülő megfigyelése, hogy mitől van rosszul adott esetben a gyermek, fontosabb, mint a laborvizsgálatok, ételintoleranciában a megfigyelés a legfontosabb - ill. az étel megvonása, majd visszaterhelése. Ezt is próbálta a szülő, de az eredmény, amit leírt egyáltalán nem volt egyértelmű. Aztán jön az, hogy intolerancia áll fenn tejre is, meg tojásra is, meg gluténra is, de ezek megvonása után sem 100%-os az eredmény. Akkor talán nincs is ezekkel baja a gyereknek...ha az eredmény nem kielégítő és már 4-5, egymástól jelentősen különböző összetételű ételt megvontál, akkor vakvágányra futottál. Gondold újra a dolgot.

dioda 2016.03.31. 09:24:58

@StackIsWhack: Csak mérgelődöm, mert rendszeresen találkozom hasonló problémás szülővel, aki nem elégedett a gyermekével. Érdekes módon a gyerek meg nem panaszkodik és elégedett magával. A túlaggódás megbetegítheti a gyereket, pláne, ha szükségtelen vizsgálatok garmadáján küldik át a szerencsétlent. A habitus meg öröklődik (és persze tanult dolog is). Ha problémás (hisztis) a gyerek, nem a bélrendszerében kellene annyit kutakodni (nyilván alapvizsgálatok kellenek), hanem az anyának a pszichéjében kéne szétnézni jó alaposan. Hasonló problémák túlnyomó többsége az anya-gyerek kapcsolatra vezethető vissza és ehhez képest elenyésző a valódi bélbetegségek előfordulási aránya.

dioda 2016.03.31. 09:27:45

@Terézágyú: A többi kollégának a munkáját hadd ne véleményezzem. Egy magánorvos - amíg fizetsz - nagyon szívesen kutakodik valami nem létező után, az neki csak plusz bevétel.

Terézágyú 2016.03.31. 09:28:25

@dioda:
"Egy laikus ne oktasson szakembert!"

De egy kliens/ügyfél azért megfogalmazhatja az ellenérzéseit a szolgáltató irányában??

"Ettől még lehet valamilyen betegsége a gyermeknek, de amit fentebb leírtak az csak találgatás."

Hát, a levélíró ezt írta:
"A háziorvos javaslatára azonnal diétázni kezdtünk, szerencsére a bölcsi is elfogadta ideiglenesen az ő igazolását, és napokon belül meglátogatjuk az új gasztroenterológust is – 45 km-re tőlünk. ...A kisfiam hasi panaszai múlófélben vannak, és a próba diéta 2 hetéhez hasonlóan ismét barátságos, nyugodt, vidám kisgyerek lett."

De ha elfogadjuk a véleményedet, hogy még sincs megoldás, akkor az a helyzet, hogy a levélíró három orvos bevonásával sem tudta megoldani a problémáját - tehát megint csak jogos a panasz... Azt mondod, a fenti csak találgatás? Lehet, de akkor az orvosok (is) találgatnak...

Terézágyú 2016.03.31. 09:30:37

@StackIsWhack:
"@dioda: Akkor lehetne Münchausen, ha tudná, hogy a gyerek nem beteg, csak a környezete és az orvosok kedvéért eljátszaná. Kicsit merész látatlanban ilyen súlyos mentális betegséget diagnosztizálni."

:)))))))))

dioda 2016.03.31. 11:02:54

@Terézágyú: Mert a gyerekben keresi a megoldást, de a saját fejében kéne...

dioda 2016.03.31. 11:05:25

@Terézágyú: Én is megfogalmazhatom ellenérzéseimet a túlaggódó, már-már a paranoid skizofrénia határát súroló anyák irányában.

Terézágyú 2016.03.31. 11:07:31

@dioda:

Kedves doktor úr, vegye észre, hogy levélíró látatlanban/egy levél alapján való leelmebetegezése (ok, nem így mondtad :) nem segít az orvos-beteg megegyezésben...

Egy hozzászólással fentebb idéztem be, hogy más szerint is kicsit túlzás " látatlanban ilyen súlyos mentális betegséget diagnosztizálni."... :)

Másrészt, megint csak azt mondom: ez a te véleményed, a jelenlegi háziorvosa nem így gondolja, a régebbi háziorvosa meg... nos, azt nem tudhatjuk, hogy mit gondolt, mert semmit nem mondott, semmit sem csinált... :)

dioda 2016.03.31. 11:51:32

@Terézágyú: Azt nem tudom, hogy megfelelő kommunikációval, felvilágosítással mire lehetett volna jutni az itt posztoló édesanyával. Van, akivel megfelelő felvilágosítást követően lehet szót érteni és van olyan, akivel nem. A levél stílusából és az ott leírtakból csak arra tudok következtetni, hogy rendkívül nehéz ember ez a hölgy. Az, hogy a gasztroent. szakorvos mennyire volt szakértő, mennyire kommunikált az anyával - azt nem tudhatjuk. Az, hogy ő újabb és újabb ellátót keres annak oka lehet az ellátás problémája, de ugyanúgy lehet az ő pszichés terheltségének eredménye is. 2-3 ellátócsere után ez utóbbira tippelek, mert ennyi kókler azért nem dolgozik az e.ü.-ben. És hidd el, én jól ismerem ezt az anyatípust, amit írtam hosszú évek tapasztalatával írtam.

Terézágyú 2016.03.31. 12:10:40

@dioda:
"Azt nem tudom, hogy megfelelő kommunikációval, felvilágosítással mire lehetett volna jutni az itt posztoló édesanyával."

Én sem, de nekem azt súgja a tapasztalatom (és itt is volt már rengeteg ilyen levél és komment), hogy NEM szokott megtörténni a "megfelelő" kommunikáció és felvilágosítás...

"2-3 ellátócsere után ez utóbbira tippelek, mert ennyi kókler azért nem dolgozik az e.ü.-ben."

Öööööö... nem is mondta senki, hogy kókler, csupán nem megfelelő kommunikációjú. És ne túlozz: a levélíró egyszer váltott háziorvost és nem többször.

dioda 2016.03.31. 13:14:33

@Terézágyú: Egyszer háziorvost, meg 1x gasztroenterológust, és tervezi a következőt...

dioda 2016.03.31. 14:03:34

@Terézágyú: A kommunikációt érintő véleményeddel egyetértek. A gond ott van, hogy szakrendelésen nincs 30 perc egy betegre, ami alatt rendesen fel lehetne világosítani, de általában még 20 sem. Nálunk 25-30 beteg van beírva egy rendelésre, jobb helyeken (Nyugat-Európában) 16 felé nem lehet menni a létszámmal.

Miraflores 2016.03.31. 14:50:39

@dioda: Ki kell, hogy ábrándítsalak kedves Doktor úr (vagy Doktornő?), megkaptuk a szakorvosi véleményt, és nem szándékozom új orvost keresni. Gluténmentes diéta indokolt az elkövetkező pár évre. Az új orvos lisztallergiának nevezte a nyavalyánkat, nem pedig gluténérzékenységnek, mint én, de akármilyen meglepő, hiszek neki. Elvileg ez kinőhető, de mivel én is lisztérzékeny gyanús vagyok (szerinte is, és az endokrinológusom szerint is), nem biztos, hogy pár év diétával letudjuk, mert öröklődhet.
Még mindig tartod magad ahhoz, hogy Anya a hülye, és az első, nemtörődöm háziorvosunkra kellett volna hallgatnunk, aki még a bronchitises gyerekre is azt mondja "Nem látok rajta semmit"? Tudod mit? Maradjon költői a kérdésem.
Számomra a lényeg, hogy 2 hét gluténmentes diéta után döbbenetes változást tapasztaltunk, úgyhogy teljesen mindegy, ki és miért találta ki az ételintolerancia vizsgálatot, a diéta működik. És nagyon ügyesen kiforgattad egy korábbi hozzászólásodban a szavaimat, én nem a gyerekem temperamentumát szeretném megváltoztatni, mert annak egy része valóban öröklött, és neki duplán jutott a jóból. :) Az örökmozgó, finoman szólva erős akaratú fiam sosem lesz egy helyben ülő szende kezesbárány, nem is szeretném, mert szerintem így lesz igazán életre való. A célom az volt, hogy megszűntessem a "rossz" ételek elfogyasztása után jelentkező hatalmas feszültséget, és hasi tüneteket. (Vezettem táplálkozási naplót, tisztán látszott, mi a problémás étel.) A földön fetrengős hiszti a bevásárlóközpontban, a tesó ellökése a kedvenc játéktól, a felháborodás a "megyünk aludni" kijelentésemre továbbra is marad, de ez teljesen normális egy 3 évesnél.
Záró gondolatként pedig csak annyit kívánok, bár csak kiderülne a neved, és hogy hol praktizálsz, hogy még véletlenül se fussunk össze a jövőben, kímélve ezzel mindkettőnk idegeit és lelki állapotát...

@Terézágyú: Neked pedig köszönök mindent, és a legjobbakat kívánom! És remélem, nem húzod fel magad a hasonló hozzászólókon, mert ők ezután is az orvosok pártján fognak állni, még ha épp csapnivaló orvosról szól is az aktuális poszt.
Mert igenis léteznek csapnivaló orvosok is, ahogy lelkiismeretes, emberiek is. Kívánom mindenkinek, hogy találja meg az utóbbit, ahogy nekünk is végre sikerült!

Igazság, hol vagy? 2016.03.31. 18:46:29

@Miraflores: Lisztérzékenység nem nőhető ki. Életen át tartó diétával jár.

Miraflores 2016.03.31. 18:54:20

@Igazság, hol vagy?: A doki lisztallergiának nevezte, a Cöliákia vizsgálat negatív lett, csak az ételintolerancia vizsgálat mutatott ki IgG pozitivitást gluténra.

Miraflores 2016.03.31. 20:23:44

@Igazság, hol vagy?: Ettől függetlenül nekem is az az érzésem, hogy nem fogja kinőni, de ezt csak halkan súgom meg, mert megint kapok hideget-meleget... :)

látjátok feleim szümtükkel 2016.03.31. 20:38:18

@dioda: "Egy laikus ne oktasson szakembert."

Kérdéem ezzel kapcsolatban csak az, hogy ki a laikus, miért és mitől az?
Ja, és ki a szakember?

látjátok feleim szümtükkel 2016.03.31. 20:45:42

@dioda:"Aztán jön az, hogy intolerancia áll fenn tejre is, meg tojásra is, meg gluténra is, de ezek megvonása után sem 100%-os az eredmény. Akkor talán nincs is ezekkel baja a gyereknek...ha az eredmény nem kielégítő és már 4-5, egymástól jelentősen különböző összetételű ételt megvontál, akkor vakvágányra futottál."

Bztos az a vakvágány?

Ajánlom elolvsásra:

www.origo.hu/lifenetwork/allergia/20100102-mi-a-kulonbseg-etelintolerancia-es-etelallergia-kozott.html

hajatsermuta 2016.03.31. 22:29:35

@Miraflores: "Még mindig tartod magad ahhoz, hogy Anya a hülye"
Nem szívesen mondok ilyent, de nekem is gyanús...

Terézágyú 2016.04.01. 07:58:12

@dioda:
"A kommunikációt érintő véleményeddel egyetértek. A gond ott van, hogy szakrendelésen nincs 30 perc egy betegre, ami alatt rendesen fel lehetne világosítani"

Ezt nem kétlem, de a gond szerintem ott van, hogy sok orvos olyannyira képtelen a normális kommunikációra, hogy a konkrét kérdésre sem akar? tud? válaszolni...
(Gondolom nem lesz meglepetés, hogy azért reagálok így, mert nekem is ez a tapasztalatom.) (*)

Tehát én azt értem, hogy ha tényleg nem tiszta még a diagnózis, akkor előre ne mondjunk semmit - de ha még ezt sem mondjuk ki sokszor, akkor ne csodálkozzunk ha a beteg máshoz fordul - pl. a nethez...

És gondolj bele: ha tényleg igazad van, és a levélíró pszichéjével van a gond, akkor PLÁNE beszélnie kellett volna a fejével az orvosnak...

(*) Hány, de hány olyan beszélgetésnek voltam tanúja, hogy
- Mit mondott az orvos?
- Hát hogy szedjem be ezt.
- Na jó, de mi a bajod?
- Ööö... azt nem is mondta.
- Nem mondta?? nem kérdezted meg?
- De, de nem válaszolt, akkor írta a receptet, és mondta, hogy szedjem be ezt.
- És mit mondott meddig kell szedned?
- Hát... hogy szedjem be és majd meglátjuk.
- Azt nem mondta, hogy vissza kell-e menned? Azt se, hogy lesz-e kivizsgálás?
- Nem, semmit...

:(

És ilyenkor jön az, hogy nem az orvos a hibás, hanem a beteg, mer nem kérdezte erősebben stb. stb. ó igen :(

dioda 2016.04.01. 11:13:34

@Miraflores: "Ne bízz az orvosodban! Ha azt mondja, hogy további vizsgálatok szakmailag nem indokoltak, ne törődj vele! Irányítsd Te gyermeked kivizsgálását és terápiáját szakirányú képzettség nélkül is bátran - az interneten található ellenőrizetlen, kétes minőségű információkra alapozva!" - Hölgyem, a levelének ez az üzenete. Nem tudom kinek segít ezzel.
Ha nem ez volt a célja, máskor olvastassa el valakivel a levelet mielőtt közkinccsé teszi azt.
Tudok olyan történetet, ahol orvosi hanyagságból későn került felfedezésre súlyos betegség. Ez nem az a történet. Ismerek (saját tapasztalatból) olyan történetet, ahol a szülő (túlnyomó többségben az anya) pontos megfigyelései adták az orvosok kezébe a lehetőséget egy súlyos, nehezen diagnosztizálható vagy ritka betegség diagnózisához - megelőzve ezzel a súlyos szövődményeket (sőt, adott esetben a halált). Az Ön története nem ilyen. Üdvözlettel

dioda 2016.04.01. 11:47:24

@Terézágyú: "...a gond szerintem ott van, hogy sok orvos olyannyira képtelen a normális kommunikációra, hogy a konkrét kérdésre sem akar? tud? válaszolni..."
Ezzel mélységesen egyetértek. Sajnos az ilyen kollégák miatt is sok plusz munka hárul azokra, akik figyelmet fordítanak a megfelelő felvilágosításra. Ismerek egyébként kiváló szakembereket, akik a legmagasabb szinten végzik a munkájukat (csak őket választanám, ha beteg lennék), de a kommunikációjuk totális csőd. Ilyen is van...

dioda 2016.04.01. 13:23:55

@Terézágyú: Az közismert tény, felmérések bizonyítják, hogy az orvosnál elhangzott információknak - már a rendelőből való kilépés pillanatában! - alig 10-30%-ára emlékszik egy átlagember. Lehet azt mondani, hogy hülye a beteg, de ez akkor is így van és ez ellen tenni kell. Mindent le kell írni !!! ami fontos információ lehet a beteg számára. (lázcsillapító adagolás : ki ír le olyat? - a briteknél jól seggbe rúgnak, ha nem teszed meg - persze ott nem is lehet az utcáról besétálni orvoshoz lázas gyerekkel - időpont egyeztetés után, "majd jövő hétfőn hozza be"...). És ennyi adminisztrációhoz megfelelő számú (és minőségű) személyzet is kell. Nálunk erre nincs pénz...és nincs ember sem... aki tud gépírni és megfelelő agyi kapacitása van az e.ü. fogalomtárának az elsajátításához, az bárhol máshol az e.ü. fizetés duplájáért kap munkát...nem is marad.

she_wolf 2016.04.01. 14:45:16

@dioda:
"Az közismert tény, felmérések bizonyítják, hogy az orvosnál elhangzott információknak - már a rendelőből való kilépés pillanatában! - alig 10-30%-ára emlékszik egy átlagember."

No, ezért jön be velem mindenhova -ahova csak lehet- a férjem:) Élő diktafon. Nem azért, mert én hülye vagyok, hanem mert sok fül többet hall.
Ezzel együtt egy orvosnak azt illenék felismerni, hogy kivel milyen szókincset érdemes használni a siker érdekében.
Nagyon sokszor ezen bukik meg a kommunikáció. Mert Mári néne nem fog szólni, hogy doki! ez nekem óhéber, ő csak bólogatni fog:(

dioda 2016.04.01. 16:17:45

@she_wolf: Ez így van. Persze van, akivel nagyon nehéz: azt is el kell magyarázni, hogy mi az a fehérvérsejt, meg hogy mit csinál a vese stb., ami egyébként alapoktatási anyag kellene legyen. Persze ők nem is igénylik a részletes felvilágosítást, "a doktor úr/nő tudja mi a jó, magára bízom..." - aztán ha valami nem jól sikerül, akkor jön az "én erről nem is tudtam semmit" szöveg. Nehéz. A másik oldalon meg agyvérzést kapok az olyan ambuláns laptól: Th. eddigi, C.p.e. (fordítás: azt a terápiát kapja tovább, amit eddig kapott a beteg - kontrollvizsgálat panasz esetén szükséges). Ez NEM INFORMÁCIÓ, sem nekem, a betegnek meg pláne nem.

she_wolf 2016.04.01. 17:00:13

@dioda:
Van néhány zárójelentésem, leletem. Bár nem túlzottan érthetetlen jó része, azért ahhoz, hogy ne nagyon értsek félre valamit, itt guggol a gépben "sz. e." egy orvosi szótár:(
A betegnek hiába mondja el mindenre kiterjedő részletességgel az orvos amit kell, ha a beteg azt sem tudja, hogy egy cajun kaja receptjét kapta meg, vagy éppen csak vérszegénységről van szó.
(Azt meg csak halkan jegyzem meg, hogy volt már rá példa, hogy szóltam: magyarosul tessen nekem beszélni, akkor is tudni fogom, hogy ő az orvos!)
Szóval a kommunikáció mindkét oldalon hiányosságokat mutat, és ha belegondolunk hogy mennyi felesleges bajnak elejét lehetne venni azzal, hogy legalább erre figyelünk...
Valahol mégis mindkét oldalt megértem, és mindkettőnek igazat tudok részben adni.
Én meg itt állok középen, beszappanozva, víz meg sehol...

dekoninckxx 2016.04.01. 17:51:43

@Terézágyú: ". és milyen jól belefér az itteni "sose az orvos a hibás, hanem a beteg"-alapállásba. éééértem."

Ez így van, a való életben sokszor a beteg a hibás, és ha nem mondja el világosan, hogy mi a baja, akkor sajnos sokszor várhatjuk, hogy az orvos megoldja a bajt. Direkt nem írom, hogy "a gyógyulni vágyó" és "gyógyít", mert az esetek nagy része nem klasszikus betegség. A proli mindennap elvárná, hogy az orvos egy mindenható isten legyen, és jöjjön rá a krónikus nyavalyájára. Lásd: Dr. House.
Persze sajnos létezik valóban nem odafigyelő orvos, aki persze az esetek nagy részében azért mégiscsak jó, de előfordul hogy téveda, i vagy felrőhat, vagy nem. De ilyenkor hangzik el a "mik vagytok ti, Istenek?" szöveg, ti. hogy bármit megtehet a doki, még felelősségre sem vonják - egyébként bőven előfordul, hogy megkapja a büntetését.

Terézagyú felvetésére egy minapi példa:
Elég jólszituált családhoz ment ki az ügyelet. A családfő szenved, alélgat, rosszul van, amit a kérdésekre (mi előzte meg a tüneteket) ráfogtak a nemrég felírt gyulladáscsökkentőre (az a rohadt orvos megmérgez!) és valamilyen fürdősóra. Vérnyomás rendben, has kicsit érzékeny, bár nehéz betapintani a 25 centi hájon keresztül.
Szegény orvos kicsit félt, hogy mi lesz, ha nem jön rá a bajra, adott infúziót, ez kicsit hatott, majd mondta, hogy akkor hív mentőt, irány az SBO. Erre elég nagymértékű felélénkülés következett be, hogy "azt már nem", a páciens hirtelen fel is ült az ágyon, aminek következményeképpen az előkészített lavórt azzal a lendülettel telehányta kb 4 kiló még emésztetlen hússal, tésztával, krumplival, ami egyébként tök száraz volt, azaz a folyadékkal való leöblítés elmaradt az ebéd során.
- Khm, nézzék, talán az volt a probléma, hogy a kedves beteg sokat evett egyszerre.
- Faszomat, már abban sem lehet bízni, hogy a kínaiban olyan kaját adnak, amitól nem lesz rosszul az ember!

Az ilyenek alkotják a "betegek" igen jelentős részét az ügyeletben és az SBO-n.

dekoninckxx 2016.04.01. 18:04:20

Cikkíró: "Sajnos olyan városban élünk, ahol az ember nem válogathat szabadon a gyermek gasztroenterológusok között,"
Rohadt egy világban vagyunk kénytelenek élni, egyetértek.

Megjegyzem, hogy nem igazán értem a pörgést a témán. Ha megfigyeljük, hogy egy bizonyos kajától a gyerek rosszul van, és ha nem kapja azt a bizonyos ételt, akkor meg rendben lesz, azzal bizonyított, hogy az a kiváltó ok, ez a diagnózis. Hogy az glutén vagy színezék, van-e rá antitest kimutatási lehetőség vagy nem, majdnem tökmindegy, mert a lényeg az, hogy ne kerüljön be a szervezetbe. Az talán fontos, hogy nem cöliákiás (ez megvolt), hanem gluténérzékeny, ami pedig nem egy letisztázott entitás, de úgy tűnik, hogy létezik, illetve inkább "búza-érzékenység" lehet. www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/25583468

A szülő tényleg ügyes volt, hogy jól megfigyelte a tüneteket, és még kezelte is, elismerés jár érte. Kár, hogy a háziorvos (vélhetőleg 69 éves, aki már csak kényszerből vagy megszokásból dolgozik) nem vette az adást. Az már a mai kor kórtünete, hogy labor nélkül mégsem hitte el igazán.
Az IgG-k pedig általában tényleg nem jelentenek sokat, csupán annyit, hogy az anyag egyszer "átment a bélfalon" és ellenanyag képződött ellene. Adott esetben ez okozhat tünetet, ami tényleg bármi lehet, gondolom keresztreakciók útján.

gombakomba 2016.04.12. 16:15:42

@dekoninckxx: Pörgés azért van a témán, mert közösségbe kerülve csak akkor kaphat a gyerek más kaját, mint a többi, ha orvosi papírt visz róla, hogy neki az kell.
Elvileg a szülő nem vihet be saját készítésűt a gyerekének, pontosabban csak akkor, ha igazolni tudja, hogy az HACCP-nek megfelel.
Tehát ha nincs orvosi papír a gluténérzékenységről, a gyerek kapni fogja a szendót meg a rántásos főzeléket.
Ha van papír, hozatnak neki megfelelőt.
Kivételes esetekben, pl. ha a gyereknek annyiféle allergiája van, amit egyik szállító sem tud vállalni, a szülő vihet be, de ez nem szabályszerű, csak ha HACCP-nek megfelel, és ezt igazolja is.

Csucsuksfc 2016.05.13. 11:57:40

Nekünk nem jöttek rá a Heim Pálban, hogy mitől fosik a gyerek, csináltam vérvizsgálatokat, UH, kilégzéses laktózérzékenység stb.
Mi meg vettünk a patikában 20 rugóért egy ételintolerancia tesztet, ezt megcsináltuk és kimutatta a tojás és citrusféléket. Ezt a kettőt kihagytuk és azóta minden OK.
Ja és a kórházban fél év volt, mire a 3 vizsgálatot megcsinálták :-)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat