Levél - Ma éjjel nem lehet megdögleni?

2012.11.10. 10:15

gy36ckwjtuu4mex4ee9.jpgNehogy éjszaka rosszul merjünk lenni. Nehogy kiegyenesedjen az EKG-k, hiszen a monitoron úgysem látszik a fent említett akció film miatt semmi!

Helyszín:Dél „Tepsi Kórház. Éjjel 03,30. Bementem, mert rosszul éreztem magam. Bal kar ,bal arc,szájszél zsibbadás,Bal fül zúgás,szédülés,hányinger, stb.(STROKE tünetek) A két vádlim nagyon görcsölt. Úgy mentem a kórházig, mint a birodalmi lépegető. Sürgősségen 5-6 ember, orvos, ápolók Jet Le filmet néznek. Várok! Egyre cudarabb a közérzetem. Kis idő múlva az egyik nővér megkérdezi mi az ábra. Elmondtam a tüneteket. Ránézett az órájára és elhúzta a száját. Jelezvén hogy ezekkel a tünetekkel már előbb be kellett volna jönnöm. (A STROKE-nál az első négy órában lehet segíteni.50-50%Utána halmozódik a probléma vagy halál.) Várok. 4-5perc. A Kung-Fu filmben záporoznak a pofonok. Az izgalom az egészségügyi dolgozók körében a tetőfokára hág. Várok. 5-perc. A DVD lejátszón a pause gomb ( látványos és jelzés értékű) sértődött lenyomása után, párbeszéd félét hallok.

 

Nővér az orvosnak : -Mi legyen?

 

(pusmogás, sugdolózás) Lapos fáradt pillantások az ajtó felé. Ott állok szerencsétlenül mint egy nagy rakás sz...r! Rájuk volt írva,hogy annyira örültek nekem, mint egy fog húzásnak.

 

Nővér: -De hát elég gázos! (mármint hogy én)

 

Orvos: -Küld az ügyeletre!( a sürgősségi mellett van egy éjszakai általános éjszakai ügyelet !)

 

Nővér:-De hát így -meg úgy.Zsibbad az arca,gyenge a keze,Szédül bla-bla-bla!

 

Orvos: -Ügyeletre!!!!

 

Nővér: -Biztos?Nem gond ez így?

 

Orvos: -Ügyeletre!!!!!( Mondta ellenmondást nem tűrő hangon.)

 

Az orvos rám nézett majd egy másodperc alatt ráhangolódott az monitorra, amin egy rakás kínai ütötte -vágta egymást. Filmet néztek azon a sürgősségi monitoron, ami arra hivatott, hogy a betegek regisztrációját,állapotát figyelemmel kísérjék.(a sürgősségin) Ezek után reméltem, hogy az EKG monitoron nem Bud Spencer és Terence Hill bunyózik 30 - 40 emberrel,miközben az éjszakai orvos karate ruhában megcsapol egy karddal vérvétel gyanánt.  A nővér kijött és elvezetett az ügyeletre. Megmutatta melyik ajtó, és ott hagyott.

 

Nem köszönt, se puszi-se pá! (jelzem a STROKE gyanú minden esetben életveszélyes körülmény. Azonnali vizsgálatot és intenzív figyelmet igényel.) Álltam és próbáltam értelmezni az amúgy is kellemetlen helyzetet. Kopogtam az ajtón. Semmi. Vártam. kb 5 perc telt el. Semmmmmi! Kopogtam ismét. Bentről motoszkálás, kulcszörgés hangoskodás. Ajtó nyílik és idegbeteg szőke hölgy valakivel veszekszik a mobilon! Egy szót sem szól. Végig mér és sarkon fordul. Jó estét kívántam, és utána kullogtam.

 

 Ácsorgok, és figyelek. Pislogok, mint a hó bagoly! 2 perc (ilyenkor minden perc számit) Próbálok értelmesen nézni, de nehezemre esik, mert halál hülye a szitu. Még én érzem magam szarul, hogy merek beteg lenni és mit képzelek, hogy éjnek idején zavarom őt. Telefonál és kiabál valakivel. Pár perc után a telefont az asztalra dobja és rám néz.

 

Nővér: -Mondja!

 

-Mondom a tüneteket. Nővér.

 

-Mi a büdös francért nem lehet emberi időben jönni.

 

Cammog-duzzog nézegeti a telefonját.(szerintem azon gondolkodott ,mit mondjon az éjszakás,ügyeletes dokinak hogy ne legyen le..b..va.)

 

Nővér: -Hát ezt nem hiszem el.

 

És az irataimat az asztal közepére dobja. Leült és valami napló félét nézeget percekig. Reméltem hogy nem az Egri csillagokat olvassa mert ugyebár az több száz oldal. Hümmög, és kócos haját igazgatja, miközben gyűrött, álmos, kifejezéstelen arccal, megszólal.

 

-Hát ez szép, és pont ma!

 

Nézek hülyén ,nem értem!Basszus gondoltam, l ehet hogy ma nem lehet megdögleni?

 

Nővér :- Most mondja már meg. Miért nem lehet emberi időben jönni.

 

Én aki amúgy is az ájulás szélén voltam,egy szót sem szólva felvettem az asztalról az irataim és ingatag léptekkel,a gyomromban öklömnyi görccsel kimentem az ajtón. Szó nélkül hagyta!!!!.És nem törődött semmivel. Szerintem ezután visszafeküdt a szék mögött elhelyezett tábori ágyra.(mint aki jól végezte dolgát.)   Hazajöttem és még szarabbul vagyok.

 

Leültem a konyhában és azon gondolkodom, hogy mi a f..nak fizetünk TB-t. Gondoltam leírom. És reménykedem, hogy nem lesz gáz. Ha mégis, legalább legyen nyoma ennek az egész kalandnak. Ez a dél pesti kórház éjszakai ügyelete. Ez ma, a jellemző állapot a Dél pesti Kórházban uralkodó káoszra. Nem tudom, hogy nappal mi az ábra. De vigyázzunk! Nehogy éjszaka rosszul merjünk lenni. Nehogy kiegyenesedjen az EKG-k, hiszen a monitoron úgysem látszik a fent említett akció film miatt SEMMI!!! Jó egészséget,szép napot! 

 

Déltepsi mentes éjszakákat kívánok.   F.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fülöp-Pusztai Beáta 2012.11.10. 10:41:29

Én már bármit el tudok képzelni... mert tényleg vannak nagyon gázos helyek! :(( (Nekem úgy látszik eddig nagyon nagy szerencsém volt... mondjuk én utolsó leheletemmel BIZTOS, hogy ordítottam volna!)

Posztoló, ha olvasod, mi lett a történet vége??? Remélem, még életben vagy! :(

Farkasokkal táncoló 2012.11.10. 10:44:32

Mentő, ilyesmi eszedbe sem jutott?

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.10. 10:54:59

jesszusom

orvosok: meg ne írjátok, hogy nem igaz a történet, mert harapni fogok.

az azért jó hír, hogy vannak napok, amikor nem lehet megdögleni. én olyan napon akarok haldokolni:D

Fülöp-Pusztai Beáta 2012.11.10. 11:02:09

@Babette_: Jaja, én is, most már csak azért is! :DDD De basszus be kell szerezzünk egy megafont, még ha haldoklunk is, és a hangunk erőtlenebb, mint szokott, így hatásosabban tudnánk magunkat előadni. ;))) Ha más nem, ők se szórakozzanak olyan jól, miközben mi kínlódunk. :"D (Kéretik a rendes, kedves, lelkiismeretes orvosoktól NEM megsértődni! ;))

Tempus-Anh 2012.11.10. 11:37:54

Stroke-gyanús beteget hazaküldeni kivizsgálás vagy akár ránézés nélkül orosz rulett, öt golyóval a hatos tárban...Szóval nagy a valószínűsége a további progressziónak. (Mondjuk, ha nem marad nyoma és csak solitaire a beteg, simán letagadhatja az ügyeletes, hogy valaha is látta őt, annyira szerencsétlen ügy, de feltételezzük, hogy nem ennyire sarkított a végkifejlet) :(...
Egy belgyógyászati és egy neurológiai szakvizsgálatot, majd egy koponya-CT-t mindenképpen indokolt lett volna elvégezni.
@Babette_:
Ne harapj...:) Illetve ne minket...;)

Napsugár55 2012.11.10. 12:03:02

Hát azt én sem értem, hogy miért fizetünk TB- mert ellátást azt nemigen kapunk, de érdemes megnézi a Magyarország.hu-n a betegéletutat azt hiszem sokan meglepődnek, ahogy én is. Több fogorvos számol el nekem évente 5-6 teljeskőrű ellátást soft lézer kezelés, fogkő eltávolítást, esztétikus tömést stb. stb. Most amikor kiesett a fogamból a tömésem 17 nap múlva kaptam időpontot, közben a fogam is letört kértem előbbi időpontot, mivel nagyon éles volt a letört résznél, persze nem kaptam. Kivártam. Az oep-pel szerződött orvosnő végül betömte, majd pár nap múlva kiesett a tömés, visszamentem hozzá bár ne tettem volna, amit kaptam büntetésként..? durva volt, nem építette fel a fogam. Így teljesen használhatatlan viszont annyira szétköszörülte, hogy ezzel a foggal - rágófog - már nem lehet mit kezdeni. Azon gondolkozom mit csináltam rosszul?

Dr.laikus PhD 2012.11.10. 12:21:24

@Napsugár55:

Például azt, hogy ha látod az életutadban, hogy elszámolnak soha el nem végzett beavatkozást, akkor reklamálsz, bejelentést teszel.

Ki tudok akadni azon, hogy valaki kapargatja a sebeit, hogy becsapják. Panaszkodik a világba, blogon, barátnénak, szomszédnak, de bejelentést nem tesz.

Nyilván te nem ilyen vagy igaz?

Napsugár55 2012.11.10. 12:56:06

Hát meg fogsz lepődni Dr.laikus PhD mert igen bejelentettem és azt a választ kaptam, hogy én menjek el a fogorvoshoz és igazoltassam vele....? , hogy nem végezte el a elszámolt kezeléseket...?
De a jelenlegi problémám az elszúrt nyilvánvalóan rosszul betömött ill. fel nem épített rágófog. Abban igazad van, hogy a panasz áradat valószínűleg abból fakad, hogy nem tudjuk hova fordulhatunk, csak némán tűrjük hogy a pénzünkért rosszul bánjanak velünk. Ezen kellene változtatni. De ha "túl nagy a szánk" akkor az sztk-ban nagyon tudnak büntetni és ezt szerintem sokan tudják miről beszélek.

CPR 2012.11.10. 13:04:01

Tudom, hogy ezért megköveznek és jönnek majd az egészségügyiseket utálók kapával és ásóval, hogy egyáltalán létezni is hogy merek, de ezt egyszerüen nem hiszem el. Tipikus Stroke tünetekkel nincs az a kezdő rezidens sem, aki nem látja el, nem teheti meg, nem meri. És nem is teszi. A Dél-Pesti Sürgősségi pedig végképp nem ilyen hely. Ott még azok is ellátást kapnak, akik hátomhetes panaszokkal érkeznek vasárnap este, mert a munka vagy a sok várakozás miatt inkább mennek a Sürgősségire és várnak 4-6órát egy teljes kivizsgálásért. Egyébbként megnézném azt a betegészlelő monitort, amin lehet DVD-t nézni :-)

Farkasokkal táncoló 2012.11.10. 13:05:21

Jó, én elhiszem, hogy vannak ilyen orvosok, egybe én is belebotlottam a Szentimre kórház sürgősségi felvételi osztályán, csak azt nem értem, hogy ha valakinek stroke-ja van vagy arra gyanakszik vagy egyáltalán, akkor hogy van az, hogy éjszaka BEBALLAG a kórházba és ott intézkedik, miután diagnosztizálta saját magát? Én úgy tudom, ilyenkor mentő vagy éjszakai ügyelet, mittudomén, máris komolyabban veszik mint a kung-fus filmet.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.11.10. 13:13:15

@Napsugár55: ezen a blogon már vagy 100 szor elmagyaráztuk hogyan keletkeznek ezek a fiktív vizsgálatok. az kórházak szakrendelések, ambulanciák olyan kevés pontot kapnak amit nem nehéz betölteni, jellemzően a másfélszeresét teljesítik a maximálisan kifizethető összegnek, így aztán nem értem meg miért kellene valakit felvenni fiktíven a rendszerbe mert pénzt azt nem hoz. azt, hogy hogyan keletkeznek ezek a fiktív megjelenések azt nem fogom még egyszer elmagyarázni, látom fölösleges

Napsugár55 2012.11.10. 13:20:35

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Ezt a részét még ha érteném sem tartanám etikusnak és folytathatónak, de én arról beszélek, hogy amikor szükségem van ellátásra akkor sem kapom meg, erre adjál valami elfogadható magyarázatot nekem nem fölösleges.

Dr.laikus PhD 2012.11.10. 13:31:55

@Napsugár55:

Nem akarlak okítani, de ha panaszod van, akkor írásban kell megtenni.
Nem név (?) nélkül csak telefonon.
Ez érdeklődésnek számít és nem bejelentésnek. Akkor nem kapsz ilyen pimasz, szemtelen választ.
A vizsgálatot le _kell_ folytatni és nem neked kell ezeket a köröket lefutni.

Kifogtál egy nem neked megfelelő fogorvost.
Ki tudod védeni, hisz ez a szakma is a bizalomról szól.

Egészségpénztári számlán gyűjtögetheted a majdani ellátásodra a pénzed, még kamatozik is.
Az ember fogai elromlanak, minél idősebb lesz annál több és drágább beavatkozásokra van szükség. A szakma is fejlődik, ami 10 éve korszerű volt, ma már elavult.

Amit írtál fogkezelést sem jár ingyen TB alapon, akkor inkább kicsivel többet fizetve akár 10 év garanciát is vállalnak a fogászok. Van válogatási lehetőség. :-)

Dr.laikus PhD 2012.11.10. 13:36:32

Ki@Napsugár55:

Kihagytam, hogy természetesen írásban fognak válaszolni.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.11.10. 13:42:36

@Napsugár55: a nem életmentő beavatkozásokra mindenütt a világon van várólista, a fogászat meg jellemzően nem vagy csak részben támogatott a TB által és ez így van mindenütt a világon. nagyobb városokban van fogászati ügyelet is, egyetemi klinikákon mindenképpen, ott lehet jelentkezni ha úgy érzed, hogy az eseted sürgősségi

Marcangoló Korelnök 2012.11.10. 13:57:36

Kedves posztoló, csak azért említem, mert a te állapotodban nagy jelentősége van a nyugalomnak: nemcsak a déltepsiben, hanem az összes budapesti kórházban ezt az undorító szemétséget tapasztaltad volna.
Az alulfizetettek észveszejtő terrorja.

Marcangoló Korelnök 2012.11.10. 13:58:19

@Dr.laikus PhD: tökmindegy, az írásos panaszt is leszarják.

Marcangoló Korelnök 2012.11.10. 14:00:01

@CPR: na ne, tényleg? És mikor nagyapám stroke-jánál felhívtam a mentőt, akkor borízűen, üvöltözve miért is csapták le a kagylót? Tessék?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.11.10. 14:02:31

@Marcangoló Korelnök: mert nem a mentőket hívtad hanem a szomszédot. a mentőknél minden egyes beszélgetés rögzítve van, simán tehetsz feljelentést, szerinted kockáztat valaki vagy te vagy nagyot mondó?

Dr.laikus PhD 2012.11.10. 14:15:02

@Marcangoló Korelnök:

Veled csak horror és jogtalanság történik?

Válaszolnak és lefolytatják a vizsgálatot. Közgazdasági kérdésekben jogszabályt idézek, de jelen esetben ez is személyes tapasztalat.

Trollkodni megjelensz, írsz marhaságot és hazugságot.

Nyilván nem rózsás a helyzet és történnek vérlázító dolgok, de ez nem általános.
A legtöbb esetben erőn felül teljesítenek és _velem_ eddig szinte csak jól és nagyon emberségesen bánnak és bántak.
Várni mindig sokat kell, kivéve ha láthatóan azonnal, vagy kicsit gyorsabban kell valamit tenni velem.

Marcangoló Korelnök 2012.11.10. 14:18:14

@Dr.laikus PhD: Nem, nemcsak horror. Néha kimondottan élvezetes dolgok is megesne velem, például amikor egy bodobács kapaszkodik fel a bokámon, és nini, vinnyogni is kezd.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2012.11.10. 14:23:59

A leírtak alapján valószínűleg nem stroke-ja volt a posztolónak.

Marcangoló Korelnök 2012.11.10. 14:25:18

@Dr. Morcz: ez kétségtelen. Az alulfizetettek eljárása azonban így is minősíthetetlen.

Marcangoló Korelnök 2012.11.10. 14:46:31

@flammenwerfer: :) nem nyert. Előbb azt kell megfejteni, kit ábrázol a nicknevem. A kép onnantól gyerekjáték lesz (ugyanaz).

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.11.10. 14:56:59

Nem szabad lábon bemenni. Mentőt kell hívni, és fohászkodni, hogy küldjenek.

zellerlevél 2012.11.10. 15:02:22

Remélem a levélíró másnap reggel az orvosnál kezdte, és már túl van a kivizsgáláson.
Legközelebb hívjon mentőt.

(Csak hogy pozitívum is legyen: csütörtökön reggel, balesetin voltunk kontrollon. Időben mentünk, másodiknak regisztráltunk, a rendelés a kiírt időben elkezdődött, másodiknak hívták be a gyereket, az orvos kedves volt, minden kérdésre türelmesen válaszolt, a gyerekére is, a kötözés közben érkezett mentősre odafigyelt, ahogy mentünk kifelé, már az ajtóban várta a mentők által hozott nénit.)

Napsugár55 2012.11.10. 16:07:17

@Dr.laikus PhD: Természetesen NEM név nélkül, de az igaz, hogy telefonon próbáltam, bejelenteni ill. érdeklődni mit kell tennem. Hát jól megkaptam a választ végül is elérte a célját mert nem mentem tovább. Igazad van írásban kellene megtenni, csak van egy kis baj mivel ez egy komplett rendelőintézet és ha én feltárom a hiányosságokat akkor hova menjek utána orvosi ellátásért? Mert azt kár lenne tagadni, hogy egy emberként fognak majd össze ellenem.
Az eljárás a következő amikor először mész a fogorvoshoz akkor, nagyon kedves az orvos is az asszisztens is, majd amikor nem adsz hálapénzt akkor tudod meg hol a helyed. Nincs több mosoly nincs kedvesség nincs tiszta kesztyű sem pohár viszont van udvariatlan durva fogorvosnő, képeket vágó asszisztens. Ez a nagy magyar oep-es valóság.

mamasita 2012.11.10. 16:30:44

hát már elnézést de én ezt a sztorit így nm tudom elhinni.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2012.11.10. 16:31:53

@Sasyyy: És akkor még csodálkozunk, ha az orvosi állomány egy része hasonlóan általánosít a betegekkel kapcsolatban.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2012.11.10. 16:33:22

@Marcangoló Korelnök: Ha ez tényleg így történt (amivel kapcsolatban vannak kétségeim), akkor igazad van.
Viszont azt nem kell magyaráznom, hogy az eü-ben miért veszélyesebb a kiégettség, mint pl. a CBA-s eladók között.

2012.11.10. 17:21:56

Eléggé sántít ez a történet. Nehezen tudom elképzelni ezt a szitut. Annyi bizonyos, hogy olyan betegmegfigyelő monitor nincs, amin dvd-t vagy tv-t lehet nézni.

sárga nyúl 2012.11.10. 17:41:28

@Napsugár55: "Igazad van írásban kellene megtenni, csak van egy kis baj mivel ez egy komplett rendelőintézet és ha én feltárom a hiányosságokat akkor hova menjek utána orvosi ellátásért? Mert azt kár lenne tagadni, hogy egy emberként fognak majd össze ellenem. "
Mikor terhes voltam, vérvételre kellett mennem előírás szerint. Ki volt írva kb. 6 helyre, hogy a terhesek menjenek előre és számhúzás nélkül jelentkezzenek be. Előrementem (a nyugdíjasok majdnem felkoncoltak közben), szóltam az ablaknál ülő hölgynek, hogy terhes vagyok, be szeretnék jelentkezni. "Üjjönle!!" Megismételtem. "Üjjönle!!" Ezt eljátszottuk még néhányszor, közben megemlítettem, hogy ki van írva, hogy előre kell jönni, most akkor ez hogy?? Nem vagyok könnyen felidegesíthető, de az adminisztrátornak sikerült ez a bravúr. Emelt hangon hívattam a felettesét, aki meg is jelent és elkezdett elmeápolói hangnemben érdeklődni a problémám felől. Felvilágosítást azt továbbra sem kaptam, hogy miért a kiírás, ha utána számért küldenek és leültetnek. Ezután persze behívtak azonnal (csak fogjam be a szám végre), szegény nővéren (aki a vérvételt intézte) látszott a rémület ( egy őőőőőőrült!! :D ). De nem közölték a végén sem, hogy miért a kiírás, ha ki kell várni a sort.
Leírtam a problémát és elküldtem a rendelőintézet vezetőjének. Szépen korrekten válaszolt, hogy a táblákat lecserélik, mert az csak és kizárólag a cukorterheléses vizsgálatra vonatkozik. Később láttam, hogy tényleg le is cserélték. Azóta is odajárok és semmi gondom az ellátással. (Csak azt nem értem azóta sem, hogy ezt miért nem mondták el szóban. Elég jó a beszédértésem.)

A poszthoz annyit fűznék hozzá, hogy nehéz elhinni. Ha mégis így volt, remélem, hogy azóta sikerült intézni vizsgálatot.

lucernaböde 2012.11.10. 17:57:56

@Marcangoló Korelnök: Én tényleg sok mindent elhiszek a magyar eü ellátórendszerrel kapcsolatban, de a mentősökkel kapcsolatos történeted...
Sajnos úgy alakultak a dolgok körülöttem, hogy az utóbbi 5-6 évben többször kellet mentőt hívni, hol nagyszüleimhez, hol édesapámhoz, hol a munkahelyemre (iskolába, súlyos állapotban lévő gyerekhez).
Minden egyes alkalommal azt állapítottam meg, hogy a mentősök a leglelkiismeretesebb, legkedvesebb és legtürelmesebb dolgozói az egész eü ellátórendszernek. Pedig rettentően sz.ul fizetik őket és a munkájuk lelkileg és fizikailag egyaránt nagyon megterhelő.
Én csak köszönetet tudok mondani nekik.

2012.11.10. 18:55:40

@Dr. Morcz: "És akkor még csodálkozunk, ha az orvosi állomány egy része hasonlóan általánosít a betegekkel kapcsolatban"
Biztos vagyok benne, hogy a betegeknek is csak egy része általánosít. Kérdés, mennyi az egy része?

Parasite 2012.11.10. 19:16:29

azt nem ertem miert nem nyitjak ki az emberek a szajukat? meg akkor is, ha rosszul vannak (esetleg foleg akkor)! en megkoszontem volna a dokinak polo hogy nem vizsgal meg, mert ha meg itthon van es nem kulfoldon praktizal, akkor csak is valami szar doki lehet.

Celtic 2012.11.10. 19:49:36

Es akkor most kepzeld el, hoyg vannak munkahelyek, ahol a hegesztok celbalonek a hegesztopisztollyal :(

bloggerman77 2012.11.10. 19:55:09

15 évvel ezelőtt kénytelen voltam fizikoterápiás kezelésekre járni. Egy szép napon égési sebeket szereztem, mert a nővér nem szedte le rólam azt az elektromos vackot. Letelt a kijelölt kezelési idő, csengetett a tojásfőző óra - és semmi. Nővér sehol.
Mint kiderült, a nővérke éppen vad passziánsz csatát vívott a betegnyilvántartó gépen. Nappal. Rendelési időben...

bloggerman77 2012.11.10. 20:02:45

@ormány triktor ("pocakos focista, az a halálom"):

"Mentőt kell hívni, és fohászkodni, hogy küldjenek. "

**

Most kedden a munkahelyem előtt egy igencsak berúgott úriember felbukott, és jól összezúzta magát. A járókelők kihívták a mentőket - akik 15 perc alatt nem érkeztek ki...
Ezt a 15 percet onnét tudom, hogy lekéstem a 15 percenként járó buszt, akkor hívták a mentőt, amikor elment az orrom előtt a járat,és mikor 15 perc múlva jött a következő, a mentőnek még nyoma sem volt.

Panacea Regina 2012.11.10. 20:03:53

Sajnos teljesen megértem a bejegyzés íróját. Velem is hasonló történt ebben a kórházban 2009-ben. December 17-én lettem rosszul (gyomorrontásból induló hasmenés/hányás), másnapra már eléggé kiszáradtam. A háziorvosom beutalt a kórházba, hogy folyassanak le egy infúziót. Hát, nem kellett volna. A sürgősségin 6!! órát vártam (3 ember volt előttem), mire egyáltalán szóba álltak velem (akkor is csak egy arab doki, aki nem igazán értett magyarul). Még egy óra várakozás az ultrahangnál (mert természetesen a dokik akkor karácsonyoztak), majd a röntgennél, még egy óra a nőgyógyásznál (görcsölt a hasam is már). Cirka 10 óra hercehurca után végre megkaptam az infúziót. Hasonlót kellett átélni 2 évre rá a nagypapámnak. Soha többé nem szeretném betenni a lábam abba a kórházba!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.11.10. 20:09:35

@bloggerman77: Ezért kell fogászkodni. Én mentő hiányában majdnem rámentem egy szimpla vakbélgyulladásra 3 éve.

Dr.laikus PhD 2012.11.10. 21:15:41

@Napsugár55:

Az eljárás a következő amikor először mész a fogorvoshoz akkor, nagyon kedves az orvos is az asszisztens is, majd amikor nem adsz hálapénzt akkor tudod meg hol a helyed. Nincs több mosoly nincs kedvesség nincs tiszta kesztyű sem pohár viszont van udvariatlan durva fogorvosnő, képeket vágó asszisztens. Ez a nagy magyar oep-es valóság.

"Mert azt kár lenne tagadni, hogy egy emberként fognak majd össze ellenem."

Hogy gondolod? Kiplakátolják a neved és megváratnak, elküldenek, ujjal mutogatnak, szándékosan félre diagnosztizálnak? Hihetetlen paranoia.

"......nincs tiszta kesztyű sem pohár viszont van udvariatlan durva fogorvosnő, képeket vágó asszisztens."

Olyasmit írsz ami akkor sincs így, ha tényleg haragszanak rád. Látja, hogy te jössz és nem kapsz tiszta poharat nem cserél kesztyűt? Szándékosan megfertőzne?

Hiteltelen vagy. Ez már beteges.

Tényleg nem kell sokat előtakarékoskodni Egészségpénztárba. Ott nem kell hálapénzt fizetni, számlát kapsz és garanciát.

Tempus-Anh 2012.11.10. 23:11:56

@bloggerman77:
A mentők is szelektálnak, egy szívinfarktus, tüdőembólia, egy valóban súlyos sérült vagy egy szülőnő mindig előbb ellátást kap, mint egy részeg... (itt nem sorolom fel az állatfajokat, mert tisztelem őket... te úriembernek nevezed), aki ráér még várni...
Ebben gondolom, egyetértünk.
Mellesleg a részeggel kőkeményen megfizettetném a mentőszállítás költségeit, ugyanis ők azok, akik amellett hogy masszívan tehetnek arról, amibe kerültek, lekötik az OMSZ kapacitásának nagy részét, ők azok, akik után fölös takarítással kell az időt pazarolni és nem jut idő a sok önhibáján kívül betegre.

Napsugár55 2012.11.11. 09:21:39

@Dr.laikus PhD: Látszik, hogy gőzöd nincs szerencsédre az oep-es ellátásról.Különben pontosan értenéd miről írok. Én tudom mit beszélek. A pohár akkor van kicserélve, látom, amikor cserélik,de ha az asszisztens nincs a szobában amikor beülök a fogorvosi székbe, viszont kesztyűben! előtte a folyosón találkozom vele, ügyeit intézi majd kesztyű csere nélkül beáll a fogorvosnőnek asszisztálni, akkor nemcsak gondolom, hanem konkrétan tapasztalom, amiről írok. Ha én "paranoiás" vagyok, akkor te gátlástalan és öntelt,aki a tények ismerete nélkül címkézel másokat.

VaTi 2012.11.11. 09:48:15

@Napsugár55: "Látszik, hogy gőzöd nincs szerencsédre az oep-es ellátásról"
Látszik, hogy gőzöd sincs Laikus "előéletéről".
Nem rég olvasol még itt, ugye?
Hidd el, nagyon is tudja, mit beszél...
Egyébként: ha azt tapasztalod, hogy (szerinted) szándékosan meg akarnak fertőzni, miért mégy oda vissza? Miért nem állsz fel akkor, ott azonnal? Miért nem mondod, hogy kérem, ezzel a kesztyűvel ne érjen hozzám, nem kérem az ellátást. Felállsz, hazamégy. Keresel másik fogorvost.
Most tényleg egyszerűbb előadni egy blogon, hogy téged szándékosan meg akar fertőzni a fogorvos?

Napsugár55 2012.11.11. 10:13:46

@VaTi: Miért, tilos nekem hozzászólni? Nyilván az én tapasztalataimat írom le nem másét, egyébként épp erről írtam, hogy valóban nem fogok ide visszamenni, de pont ez a cél. Ha első alkalommal tudott kedves és szakszerű lenni, tudta hogyan kell betömni egy rágófogat, akkor amikor kiesett 6 nap múlva, akkor miért nem tudta ugyanúgy betömni? Egyébként valóban most kapcsolódtam be, de azzal nem számoltam, hogy paranoiásnak címkéznek amikor a saját tapasztalataimat osztom meg. Azt én nem írtam hogy "szándékosan fertőzött meg" ezt valahol máshol olvashattad,csak a bánásmódról beszéltem, lásd fent.

karamellcuki (törölt) 2012.11.11. 10:19:27

Hogy a poszt utolsó mondatára reagáljak: azért fizetünk TB-t hogy a szüleink,nagyszüleink kapjanak nyugdíjat, a betegek táppénzt.

karamellcuki (törölt) 2012.11.11. 10:22:52

@Napsugár55: Az fel sem merült a gondolataidban,hogy romlott a fogad állapota? Ha alapból kedves valaki velem és megváltozott a modora velem magamban keresem a hibát.Lehet számon kérő voltál,a fogaid állapota legkevésbé az orvoson múlik.Egyébként,ha ilyen elégedetlen vagy az oepes ellátással menj magánba. A járulékokkal meg ne gyere..nem magán orvost veszel vele,hanem pl. nyugdíj jogosultságot és egyebeket.

Napsugár55 2012.11.11. 10:35:17

@karamellcuki: De jövök a járulékkal mert tartalmazza!!! Nézz jobban utána. Attól tartok a történettel nem vagy tisztában, mint írtam 6 nap múlva esett ki a fogorvosnő által készített tömésem, nem hinném,hogy ennyi idő alatt ilyen jelentősen romlott volna a fogaim állapota, de ha így lett volna a nyilván a vissza kellett rendelnie. Egyébként vissza jutunk a kiinduló ponthoz, mert ha tisztességes ellátást csak magánba remélhetek akkor minek az Oep-pel szerződött fogorvos???

karamellcuki (törölt) 2012.11.11. 10:41:06

@Napsugár55: Utánanéztem.
Mert neked nem tetszik másnak még jó.
Egyébként én sem értem,minek szűnjön meg.Fizessen mindenki mindenért,akkor aki keveset vagy nem fizet nem kap semmit vagy csak keveset.

VaTi 2012.11.11. 11:08:49

@Napsugár55: Miért lenne tilos hozzászólnod? Ez egy nyitott blog, mindenki hozzászólhat. Egyszerűen csak nem szerencsés, ha látatlanban ilyet odadobsz valakinek: "Látszik, hogy gőzöd nincs szerencsédre az oep-es ellátásról". Mert akik egy ideje ezen a blogon lébecolunk, tudjuk, hogy Laikusnak mennyire van fogalma az ellátásról.
Ha pedig azt állítod, hogy a fogorvos a hálapénz hiánya miatt direkt nem cserél kesztyűt, akkor bizony azt állítod, hogy bosszúból és direkt akar megfertőzni. Én egyszerűen csak nyíltan leírtam azt, amire te utalgattál.
Egyébként egy aját tapasztalat, amit leírtam már itt korábban: ha Bp-n, vagy olyan nagyvárosban élsz, ahol van választási lehetőség orvosok között (tehát nem olyan faluban, ahol van egy körzeti, 'szt kész), akkor érdemes neten, fórumokon szétnézni. Megnézed az orvosok neveit, akik a körzetedben vannak (vagyis "sztk"-sok). Ezt neten is megtalálod, az eü intézmények honlapján. Körzeti, nőgyógyász, fogorvos, amire szükséged van. A nevükre rákeresel fórumokon. Sok ilyen van, ahol erről dumálnak emberek, h melyik orvos milyen, mennyire empatikus, elvárja-e a pénzt, stb. Én ilyenek alapján válogattam össze az orvosokat, akikhez szükség esetén járok. Egyikben sem csalódtam. És így ingyen van. Nagyszerű fogorvos kezel, ingyen. Megbízható nődokim, szenzációs háziorvosom van. Keress rá a nevekre.

Napsugár55 2012.11.11. 11:35:00

@karamellcuki: Igazad van:
Fizessen mindenki mindenért,akkor aki keveset vagy nem fizet nem kap semmit vagy csak keveset!
Mert ami jelenleg jelenleg van az nem jó, legfeljebb a barátoknak, ismerősöknek és a hálapénzt osztogatóknak. Tisztelet a kivételnek!! Ilyen is van csak szomorú, hogy nagyon KEVÉS.

Pedig az egészségügyi ellátás az egy szolgáltatás!!!! Amiért mi előre fizetünk!!!!

Az orvosok és a szakdolgozók a betegek pénzéből kapják a fizetésüket.

Napsugár55 2012.11.11. 11:45:40

@VaTi: Köszi a tanácsot, megpróbálok keresni megbízható orvosokat. Azért legyünk őszinték Laikus nevezett engem paranoiásnak. Ha van tapasztalata annál jobb, majd visszaolvasom.
Továbbra is azt mondom, hogy a bánásmódra céloztam, kitátott szájjal nehezen tudtam volna tiltakozni.

karamellcuki (törölt) 2012.11.11. 11:50:27

@Napsugár55: Amit a nagy többség előre fizet a hideg vízre sem elég nemhogy az orvosok bérére.Tisztelet a nagyon KEVÉS kivételnek. Az orvosok és a szakdolgozók nem csak a betegek pénzéből kapják a fizetésüket,mint ahogy a tűzoltók rendőrök,tanárok, önkormányzati dolgozók, föld- és egyéb hivatali dolgozók sem.

Dr.laikus PhD 2012.11.11. 12:08:53

@Napsugár55:

Az egészségügyi ellátás nem szolgáltatás, hanem _ellátás_.
A törvény is így fogalmaz. Nem gyűjtögetsz, nem kamatozik, nincs egyéni számlád, ahol volt az ugyi nyugdíj vót, de benyelte azorbán.

Szolidaritás alapú egészségbiztosítás van. Egy része adóként folyik be (most már a nagyobbik fele)ami azt jelenti, hogy szűkül a pénz hisz a kormány annyit pótol amit úri kedve diktál, mert fontosabb a foci, mint a te fogad, a rákosok gyógyszere, a kórházak állapota, az egészségügyiek emberhez méltó bére.

Közben meg itt vagy te aki valamiért olyat gondol ami nincs, amire joga sincs. Történetesen finoman rágalmazni, vagy ha nem ez volt a cél, akkor rosszul fogalmazni, aztán kikérni magadnak, hogy úgy értjük ahogy Freund bácsi szerint elfogalmazod magad.

Egészségpénztár! Nézz utána, jobban jársz. Csomó olyan ellátást érhetsz el vele, várakozás nélkül, ráadásul magasabb szinten, mint az oep ellátás számla ellenében. _Ez_ a szolgáltatás....

Ja még egy kicsi. Ha nincs járulékfizetésed _nem_ jár csak életmentő beavatkozás. Ellátnak, de behajtják az árát.

A szolidaritás többek között ezt is jelenti. Más magas járuléka, más alacsony befizetése nem számít. A súlyos betegre ráköltik, mert nem nézik a befizetés nagyságát. :(((

Nincs mit kikérni magadnak.
Sajnálom.

Napsugár55 2012.11.11. 12:46:07

@Dr.laikus PhD: Nem emlegettem FREUD-ot nem szóltam el magam, a saját gondolataimat írtam le a tények alapján ahogyan velem megtörtént. Mit is kértem ki magamnak? Arra gondolsz, hogy tisztességes fogorvosi ellátást szerettem volna vagy legalább azt hogy a fogorvosnő megmondja a feltételeit karakánul - az érvényes OEP kártyán felül...?

Napsugár55 2012.11.11. 13:00:21

@karamellcuki: Jó ezt én is tudom, hogy nem direkt módon megy hozzájuk a befizetésem, de akkor mit tegyek csak a mentőkhöz sürgősségihez jogosít a befizetésem? Akkor tudnom kell, hogy mennyit pénzt adjak át ha ellátást szeretnék. Én tényleg nem értem úgy tűnik.

VaTi 2012.11.11. 13:28:15

@Napsugár55: Mindössze arról van szó, hogy ma _nagyon_ kevesen fizetnek eü járuléot (meg adót, meg bármit be a közösbe), mégis sokan várnak el _mindent_. Ezzel nem azt akarja senki mondani, hogy ne járna neked tisztességes fogászati ellátás. Biztosított vagy, tehát ha elmégy egy oep-es rendelésre, akkor azok a kezelések, amelyek ingyenesek, járnak neked, miként az is elvárható, hogy az adott orvos a legjobb tudása szerint lásson el.
Egyszerűen arról van szó, hogy az egészségügy abszolút alulfinanszírozott és kizsigrelt. Az, hogy még működik, az orvosokon múlik. Akik a képtelen támogatási/törvényi rendszer ellenére is működtetik. Túlórában látnak e több beteget, mint amennyit lehetne/kellene/tudnának. Ezeréves rossz eszközökkel kellene hozniuk nyugati színvonalat, mert a beteg azt várja el. Tízszer több beteg között rohanva, evés és pisilés nélkül kellene megállniuk, és megnyugtató, bíztató mosollyal tájékoztatni ideges hozzátartozókat. 50 kilós magáramaradt ápolónőknek emelgetni, pelenkázni betegeket, etetni, gyógyszerezni, esetleg takarítani. Kőkorszaki lehetőségek között 21. azázadi teljesítményt nyújtani.
Igen, van orvos, aki a betegektől várja sajnos, hogy ezt kompenzálják. Ha nem teszik, morcos. És ki is mutatja. Minek tagani, van ilyen, sajnos.
Van, aki simán csak azért morcos, mert már megint ötször annyit kellett túlóráznia és ügyelnie, mint amennyit a teherbírása engedne.
A probléma az, hogy az előbbieket veszik inkább észre. Annak van hírértéke. Hogy már megint várták a zsebbe ötezret, tízezret, százezret.
A csendes többséget, aki hajszoltan húzza a belét az ezredik betegéhez, azt nem veszik észre. Normálisnak tekintik, elvárják. Annak csak akkor van hírértéke, ha már nem mosolygott, vagy ha a sokadik kihagyott evés helyett megáll az automatánál meginni egy kávét. Vagy felhívja a gyerekét, mert ki tudja, mikor látta. Akkor majd megírják a praxisra, hogy az orvos csak kávézgat, meg telefonálgat.
Mikor az én (egyébként kedves és humoros) fogorvosom volt harapós kedvében, nem vettem magamra. Aztán kiderült, hogy egy soronkívüliségért cirkuszoló beteg miatt volt rossz a kedve. És ő sem gép, hogy jópofizzon nekem, miután 2 perccel előttem egy idióta kiborította.

Fergio 2012.11.11. 14:10:18

@VaTi:
Kedves VaTi nagyon sok igazság van abban amit írtál. Állandóan ezekről a dolgkról szól ez a blog. De azért ne felejtsd el, hogy nem csak az orvosk vannak alulfizetve, és nem csak az orvosok dolgoznak sok műszakban. És aki a sok műszakban aludni mer, vagy rosszul szól, azt kirúgják. És igen, vannak akik felsőfokú végzettséggel dolgoznak sok műszakban... És aki sok műszakban dolgozik, annak esélye sincs arra, hogy egy kis pénzt kapjon zsebbe. Az orvosok nagyon sokat tanultak azért, hogy rendes körülményeik legyenek, és a megfelelő tiszteletet megkapják, és normális munkafeltételeket. Az, hogy ez nincs így nálunk 20 éve arról NEM a betegek tehetnek. Az állam őket is bünteti ezzel a szar rendszerrel, mert egyrészt hónapokat várnak emberek életmentő műtétekre (!), illetve az alulfizetettségnek van olyan árnyoldala is, hogy az orvos már nem is akarja meggyógyítani a beteget, mert már nincs rá ideje/ereje/türelme... Azért ezt is mondjuk el, mert úgy objektív. Szóval ennek a rendszernek nem csak az orvosok a vesztesei, csak ezt szerettem volna leírni.

VaTi 2012.11.11. 14:39:09

@Fergio: Így van. És ilyen szempontból sokszor rossz képet mutat ez a blog: azt, hogy az orvosok és a betegek lennének egymás ellenségei. Pedig valójában mindkettő áldozata ennek a nyomorult rendszernek.
És abban is igazad van, hogy mások is dolgoznak sok műszakban, kevés pénzért.
Annyi ilyet látok a környezetemben. ! műszak, gyárban, 100.000,- Ft-ért. Basszus...És örülnek, ha bekerülnek a 4 műszakosba, hogy ha mehetnek szombat, vasárnak éjszakára. Anélkül még kevesebb a pénz.
Mondjuk őket legalább lehet sajnálni, ők panaszkodhatnak. Senki nem vágja a fejükhöz, hogy erre esküdtél, és hepihippo nevében jogod van éhbérért kvasokat melózni, és még örülj is.
Nem könnyű senkinek, igaz.
Azt hiszem, ez a blog sokszor pont nem a megfelelő "ellenséget" mutatja, sajna...

Dr.laikus PhD 2012.11.11. 14:41:06

@Fergio:

Nem váltott műszakról van szó, hanem kötelező többlet óraszámról.
Úgy csinálnak a betegek mintha soha erről nem beszéltek volna, vagy nem tudnák.

Három műszakban lehet dolgozni műszakpótlékért akár betanított munkásként is saját választása szerint.
Orvost kötelezik az ügyeletre, sokszor egybefüggően 36 órát kell dolgoznia.

Nem igaz, hogy muszáj egyenlőségjelet húzni egy csupa kötelezettséggel teli "szakma", inkább hivatásrend kötelezettségei és egy esetleg betanított munkás között?

Magától a ténytől, hogy valaki nem képes tisztelni a megszerzett tudást, de a tanulással eltöltött időt sem és egyenlőségjelet húz azért, mert ő is két lábon jár, már kicsit sok.

karamellcuki (törölt) 2012.11.11. 14:42:55

@Fergio: De bizony a betegek IS tehetnek mert összehunyorítanak a mindenkori vezetéssel,mikor az egészségügyiek kizsákmányolásáról túl munkájáról van szó. Azért megnézném melyik mérnök dolgozik kevesebbért mint 1 utcaseprő heti 60 órát.
A családban vannak mérnökök így ismerem a jövedelmi helyzetüket.
Ajánlom egyébként ezen a téren mindenki figyelmébe,hogyan gondolkoznak a Németek, Skandinávok.

VaTi 2012.11.11. 14:49:26

@karamellcuki: és mikor a rezidensek kiharcolnak némi béremelést, hogy mocskolják, pocskondiázzák őket...

Fergio 2012.11.11. 16:04:38

@karamellcuki:
Mit értesz az alatt, hogy "összehunyorítanak"???

Fergio 2012.11.11. 16:33:23

@Dr.laikus PhD:
3 műszak saját választása szerint? Saját választása, mert különben éhenhal, igen.

Egyetemet végzett diplomaták dolgoznak pékségben, meg autoszerelőnél, mert nincs munka... ennyit a megszerzett tudásról, meg a tanulással töltött időről... Sajnos átértékelődtek bizonyos dolgok pár éve. Ma már a kicsit is meg kell becsülni, mindegy, ki mennyit tanult. Persze ha szerencséje van, vagy van tőkéje magánvállalkozást nyitni, vagy lehetősége külföldre menni akkor szép az élet, de egyébként csak az egyik hónapról a másikra élés van...

Dr.laikus PhD 2012.11.11. 17:29:13

@Fergio:

Huhh Fergio!
Ez már sok!

A különbség a diplomata és az orvos között, hogy az orvosokra szükség van, egyre többre.
Bár én még nem láttam diplomata pékinast, de autószerelő segédet sem.

A világban ha tetszik, ha nem megveszik "értékén" a tudásuk, itthon meg csereszabatosnak tekintik az utcaseprővel.

Szép új dacos, proletáröntudatos világ.

Fergio 2012.11.11. 19:14:56

@Dr.laikus PhD:
Már megint ugyanazt a lemezt hallgatom, mint minden egyes posztnál.
Ezt a csontot már százszor lerágtuk.
Ebben az országban nem csak orvosok élnek, jó lenne ha ezt is tudomásul vennénk. És már bocsánat, hogy nem esek hanyatt az orvosok sanyarú sorsa előtt, nagyon sok olyan ismerősöm van, akik hosszú éveket tanultak egyetemeken, 20-30 éves szakmai tapasztalatuk van, és most szarba sem veszik őket. Munkanélküli segélyen élnek...
Bár lehet, hogy ezeket megint hiába írom, mert szerinted csak az orvos az ember.

Napsugár55 2012.11.11. 19:38:29

Úgy látom, hogy olyasmin szeretnénk javítani vagy megoldani ami meghaladja a képességeinket. Talán a gyökereknél vagyis alapjainál kellene kezdeni. Senki nem vitatja, hogy jobban meg kell becsülni az orvosokat. Na, de mi betegek hogyan fogjunk hozzá? Először is kinek mennyi paraszolvenciát adjunk, hogy ne legyen velünk morcos? Ezt honnan tudjuk meg? Azután mi van a szürkegazdaság felszámolásával? Adózatlan jövedelem, ráadásul nem biztos, hogy mindenkinek egyenlően jut.

Napsugár55 2012.11.11. 19:58:29

@Dr.laikus PhD: "Közben meg itt vagy te aki valamiért olyat gondol ami nincs, amire joga sincs. Történetesen finoman rágalmazni, vagy ha nem ez volt a cél, akkor rosszul fogalmazni, aztán kikérni magadnak, hogy úgy értjük ahogy Freund bácsi szerint elfogalmazod magad".

Nem pontosan értem, mire nincs jogom? Kit rágalmaztam? FREUD munkásságát elég jól ismerem ezt ne magyarázd el, ha kérhetem.

Fergio 2012.11.11. 20:05:23

@Napsugár55:
Én nem azért adok paraszolvenciát, hogy ne legyen morcos. (Ez azért durva lenne...) Hanem akkor ha azt érzem, hogy nagyon segítőkész volt az orvos, komoly munkát végzett, és maximálisan meg vagyok elégedve. Tehát a hálám jeléül.
Egy másik poszton azt olvastam egyik orvostól, hogy ő akkor is örül, ha egyáltalán megköszönik a munkáját, mivel nagyon sok olyan beteg van, akik csicskásnak nézik őt. Szerintem innen kéne indulni. Ő speciel el sem fogad hálapénzt. Én ezt becsülöm, és tisztelem Benne.

Napsugár55 2012.11.11. 20:11:42

@Dr.laikus PhD: Freudi elszólás az, amikor az ember olyan dolgot mond, amit ideális helyzetben sosem mondana, ugyanakkor tükrözi belső vágyait, illetve gondolatait.
Köszi a jogszabály gyüjteményt, tanulmányozni fogom.

Napsugár55 2012.11.11. 20:22:54

@Fergio: Hát persze én is nagyra tartom minden becsületes orvos munkáját és ki is szoktam fejezni hálámat, de most belefutottam egy kevésbé segítőkész fogorvosnőbe. Erről írtam. Ami azért bosszant mert morcosságát jól kifejezendő igencsak elszúrta a fogam. És sajnos nem nő másik helyette.

Fergio 2012.11.11. 21:18:53

@Napsugár55:
Én elmennék egy szájsebészhez - bár nem tudom, mit jelent az, hogy elszúrta a fogad -, és kikérném a szakvéleményét, amennyiben lehetséges. Aztán ha azt állíptja meg a szájsebész, hogy műhiba történt, akkor visszamennék beszélgetni a fogorvosnővel. Ha valakinek van jobb ötlete, írja meg, én ebben nem vagyok járatos, megmondom őszintén...

Dr.laikus PhD 2012.11.11. 23:09:18

@Napsugár55:

A freudi elszólás kifejezést arra mondjuk, amikor rejtett gondolataink utat törnek maguknak a nyilvánosság felé, s leleplezik titkainkat.

Freud és az elszólások

Sigmund Freud (1856-1939), a pszichoanalízis atyja gyűjtötte az elszólásokat, vizsgálta, elemezte őket, ezért is kapták a freudi elszólás elnevezést. Úgy vélte, hogy az elszólások és más elvétések rejtett lelki folyamatokról és a tudatalattiról adnak információkat. Hasonlóan vélekedtek a nyelvészek is, akik már a pszichológiával foglalkozók előtt felfigyeltek az anyanyelvi beszélők által vétett hibákra, nyelvbotlásokra. Feltételezték, hogy a beszéd „meghangosítása” előtt különféle folyamatok zajlanak bennünk, s ha hibázunk beszéd közben, akkor azt jelenti, hogy ezek a belső nyelvi működések (beszédtervezés) nem mentek végbe tökéletesen. A hibák elemzése révén megismerhetjük a beszédtervezés folyamatait.

Az elszólás kiváltó okai

Mi idézi elő azt, hogy a szándékolt szó vagy kifejezés helyett valami mást mondunk, ami kínos helyzetbe hoz? Nehéz megmondani. Valami belső ok, „kóbor szókép” vagy külső hatás felidéz például egy emléket, s ez egyszer nagyon egyszerű, másik esetben bonyolult asszociációkon keresztül kerül a felszínre. Vagy valami miatt szorongunk, ennek leplezésébe nagy energiát fektetünk, de belül ez a szorongás munkál. Az ezzel kapcsolatos belső beszéd egyes elemei realizálódhatnak nyelvileg. Vagy hirtelen felidéződhet egy nemrég zajlott beszélgetés részlete, vagy egy nemrég olvasott szó, ami szinte felbugyog elménk tudattalan bugyraiból. Akár a perifériás figyelem is szóba jöhet, mint asszociációk forrása. A perifériás figyelem egyfajta közvetett figyelem. Vannak bizonyítékok arra, hogy nemcsak azt dolgozzuk fel, amire közvetlenül figyelünk. Egy kávézóban legjobb barátunkkal beszélgetünk, erre figyelünk közvetlenül. Azonban a körülöttünk lévő világból is dolgozunk fel benyomásokat, hiszen hallunk és beazonosítunk különféle zajokat, beszélgetésfoszlányokat, és sok egyéb, pl. vizuális információt is feldolgozunk. Ebből a nem tudatos megfigyelésből is átszivároghatnak elemek a gondolatainkba, s így kerülhetnek az elszólásainkba.

A jogszabálgyűjteményt szívesen.

Dr.laikus PhD 2012.11.11. 23:22:34

@Fergio:

A csont pl. jelen esetben az orvosokról szól még akkor is, ha összemosod mindig minden alkalommal más nem piacképes, de jobban kereső foglalkozásokkal. Ott most éppen nincs szükség ennyi jó szakemberre. Sem itthon és külföldön sem.

A lerágott csontod most is arról szól, hogy ugyan te vagy aki mindig elismétli, hogy nem vagyok toleráns velük és kikéred magadnak, ha más megfogalmazásban, szájba rágva próbálnak tükörbe nézetni.

Sajnos azt kell mondjam, bár lassan már érted, de el vagy kötelezve a saját igazadnak, ezért egyre vadabb példáid vannak. Több nyelven beszélő külpolitikus péksegéd és autószerelő tanonc.
Azért ne veszítsd el a türelmed ha a beteg megvédi az orvosokat.
Legyen így, hogy te soha ne légy beteg és rágalmazz, vagy gondolkozz kiegyenlítő módon.
Ugyan ez még soha nem vált be, mert a verseny generálja nem csak a gazdaságot, de a tudást is.

Csak halkan. Jogok és kötelességek. Másra nem kell gondolni. Ha jogtalanság ér, nem rinyálni, jogaidat megtudni aztán elég csak szólni.

A rosszkedv az nem műhiba. A hanyag munka sem az. Lehet tenni ellene, de nem érdemel vihart.

Vagyunk itt páran akik nem hagyják magukat. Kicsit sem, mert a dolgok csak akkor mennek jól, ha azt jó csinálják. Ha én tudom hogyan kéne jobban akkor azt közlöm. Mindig úgy ahogy az hatékony.

Csak azért, hogy ne hidd, hogy rózsaszínnek látom a világot.

Dr.laikus PhD 2012.11.11. 23:31:50

@Napsugár55:

Freund is elütés egy ugyanilyen belső gondolat.

Annál is inkább, mert a blogolás műfaja inkább beszélgetés, mint tanulmány amit az ember jól átrág. Gondolatokat közlünk, kicsit fésültebben, mint az élő beszéd, de sokszor még azt sem.

karcsibácsi 2012.11.12. 10:23:50

@Babette_: Nyugodtan harapjál meg, ezt akkor sem hiszem el.

Napsugár55 2012.11.12. 12:32:57

@Dr.laikus PhD:

Elolvastam,de még mindig nem értem, mihez nincs jogom? És kit vádoltam, mivel? Téged?

Azt írtam, hogy valószínűleg nincs tapasztalatod egyszerű oep-es BETEGKÉNT és ez nagyon fontos. Ez lenne az? Az egyszerű betegként most írtam hozzá, bár akkor is így gondoltam.

sárga nyúl 2012.11.12. 12:47:59

@Napsugár55: Nem volt VaTi elég világos? Egyszerű oep-es betegként van tapasztalata sajnos.

karcsibácsi 2012.11.12. 17:49:37

@Babette_: Nagyon úgy áll a helyzet, hogy jó fogakra lesz szükséged.
Az alábbi 4, vélhetően nem elfogult hozzászóló szerint is "kamu" (=szemenszedett, provokatív hazugság) a sztori...

Ferenc Letenyei · Semmelweis University
Én sem nagyon hiszem a fentieket, idézet:"Bal kar , bal arc, szájszél zsibbadás, Bal fül zúgás, szédülés, hányinger, stb.(STROKE tünetek) A két vádlim nagyon görcsölt." Tipikus tünetei Szokács Bence által feltételezett diagnózisnak. Ráadásul több ponton sántít a történet. Idézet:"Ránézett az órájára és elhúzta a száját. Jelezvén hogy ezekkel a tünetekkel már előbb be kellett volna jönnöm" Vagy azért, mert benne is megfogalmazódott a fenti diagnózis gyanúja.... És ha sokkal több időm lenne, akkor pontról pontra kielemezhetném az állítólagos történetet, de szerintem ennyiből is érződik vagy bűzlik a történet.
Válasz · · szombat, 8:25

Szokács Bence · Kiemelt hozzászóló · BGF-PSZK-BP
Hmm... én sem hiszem el a sztorit. TÚL sok benne a rossz, mindenki szemét, senkit nem érdekel, az ügyeletes nővér tipikus leírása egy idegbeteg picsának, a beteg TÚL balfasz, ha az életemről van szó nem bámulok mint egy hülye, várva, hogy a stroke beüssön. -.- Ha meg igen, akkor szimplán evolúciós zsákutca, nem kár érte.
De mondom, tuti kamu.
Válasz · · szombat, 5:17

Fülöp-Pusztai Beáta · Budapest, Hungary
Én se nagyon értem a dolgot... ha az életem veszélyben forog, és ennyire nem akarnak emberszámba venni, minimum elbőgöm magam (vagy veszekszem/kiabálok), de nem sétálok haza... mittudomén meghúztam volna magam az egyik padon, ha már el nem látnak, legalább legyek szem előtt, ha a helyzetem romlana.
Válasz · 2 · · szombat, 5:28

Szokács Bence · Kiemelt hozzászóló · BGF-PSZK-BP
Ennyi. Nem rossz iromány, igazán provokatív és dühítő. De olvassuk újra, tutira kamu. Annnnyira szemléletes minden. Nem mondom, lehet a valóságot is így megírni, de voltam én már a halálomon, nem sétál az ember haza. Sőt, ha érzem, hogy zsibbad a fél oldalam azonnal mentőt hívok, sőt nem szégyenlek kiabálni az utca közepén, hogy "Stroke-om van, SEGÍTSÉG, NEM AKAROK MEGHALNI!"
Válasz · 2 · · szombat, 5:38

Gömöri József · Budapest, Hungary
ne sértődjön meg, de egyszerűen nem hiszem el, hogy felesküdött orvosok, szakképzett nővérek így viselkedjenek Magyarországon 2012-ben
Válasz · · szombat, 1:28
Facebook közösségi modul

2012.11.12. 18:37:29

@Napsugár55: Nyugi, amikor legutóbb találkoztam egy ilyen hölggyel mint ő, Tulának hívták www.youtube.com/watch?v=XZHF6SDWtU8 és olyan tüzes volt, hogy lángolt a szobája... csakhogy Laikus még lekvárt is jobban készít, mint te elméleteket. Kattints a nevére, és rájössz.

2012.11.12. 18:49:38

@Fergio: Magyarországon épp elég nagy baj, hogy a tudás, a kultúra, a tudományok és művészetek olyan fokú gyalázása és anyagi-társadalmi lenézése folyik, a közbeszédtől az egyetemekig, hogy az példátlan a világ kulturáltabbik felén. És ezt mély önkritikával írom, mert bizony én is táncoltam egy labor asztalán egy csinos, barna laboráns csajszival a szerves szigorlat után. Ma már szégyellem ezt, nem tennék ilyet. De nem is ez a kérdés, hanem hogy egy egyébként motivált húsz éves hogyan jut el odáig, hogy a tudomány templomának oltárán szaturnalizáljon?

Magyarországon csupa téves kultuszt ápolunk, nagyon ritka a valóban nagy emberek tisztelete. Erre elég szomorú válasz az, hogy hát igen, nyomorog az ország nagy része, nehogy már értékeljük a tudást.

Csak mondom, hogy a nyomorgó milliók életét is pont azok tudnák felemelni, akiket rétegpoén tiszteletben tartani.

És azok teszik tönkre az életét mindkét csoportnak, akiket a nyomorgó, dühödt milliók emeltek hatalomba.

Ha szerinted a tudás társadalmi értékének további, következetes relatív leértékelése egy járható út, akkor mit vársz az egészségügytől vagy bármilyen ellátórendszertől ebben az országban?

bloggerman77 2012.11.12. 19:20:11

@Tempus-Anh:

"A mentők is szelektálnak, egy szívinfarktus, tüdőembólia, egy valóban súlyos sérült vagy egy szülőnő mindig előbb ellátást kap, mint egy részeg..."

**

Aha.

Tehát ha a részeg több súlyos sebből vérzik (fejsérülés), és fekszik az alig plusz 2 fokban 20 percet a földön, az rendben van, meg is dögölhet.

2012.11.12. 19:58:45

@bloggerman77: Szerinted komolyan ez a kérdés egy ilyen esetben?

Fergio 2012.11.12. 21:20:24

@Dr.laikus PhD:
Nagyon köszönöm kioktató és fennkölt válaszodat, de sajnos mint mindíg tárgyi tévedéseid vannak.
Nézz körül a külföldi állásajánlatok között, mielőtt olyat állítasz, ami után nem néztél alaposan.
Informatikusra, villamos mérnökre nemcsak az USA-ban de Angliában és Németországban óriási a kereslet. Én egy szűk szegmensébe tartozom az informatikának, de hetente 20-30 állásajánlatot olvasok el, amelyek akár meg is felelnének. Egy gond van, kisgyerekem van, nem ugorhatok fejest az elsőbe, de már ott tartok hála ennek a nagyszerű államnak, hogy mennék...

Kifejtettem korábban, hogy a nem megfelelően működő állami gépezet oka az orvosok, eüsök és a többi ember negatív jövőképének, helyzetének. Én az emberek között nem az elvégzett iskolák száma szerint teszek különbséget, és nem is a munkavégzés típusa szerint. Hanem a tetteik alapján. Így azonban éppúgy lehet zseniális az egyik orvos, míg egy másik szakbarbár. (És ugyanígy minden szakmában.) Csak azért mert valaki orvos, még nem lesz a szememben automatikusan példakép. De erről a témáról többet nem akarok beszélni, aki megértette megértette, aki nem, az nem.

Egy kiigazításra szükség van, bár nem hittem volna, hogy az utolsó hozzászólásom után sem érthető: nem diplomaták, hanem diplomások. Ezt elírtam. A lényegen nem változtat.

Fennkölt filozofálgatásaidra reflektálva pedig szeretném, ha végre tiszta lenne egy dolog: nagyon szívesen elbeszélgetek azokkal a posztolókkal, akik elég bölcsek ahhoz, hogy higgadtan lehessen velük pozitív és negatív véleményeket megvitatni, érvekkel alátámasztani valamely témában. Én sokszor elfogadtam orvosok véleményét, ha helyreigazítottak, és ha azt e blog szellemiségének megfelelően tették. Ugyanakkor nem fogom sohasem azok magyarázkodását tétlenül hallgatni, akármlyen szaktekintélyek, akiknél kiszűrhető a nárcisztikus, arrogáns vagy provokatív okoskodás. Védheted ezeket az embereket körmöd szakadtáig, a Te dolgod.

Fergio 2012.11.12. 21:41:13

@Fyall - Separate or superstate!:
Bizonyos dolgokban teljesen egyetértünk. Pont ugyanezt írtam én is.
Nem írtam olyat, hogy a tudás leértékelése, vagy magas fokú tudással rendelkező szakemberek leértékelése járható út.
De most már kíváncsi lennék a Te kreatív megoldásodra arra nézve, hogyan lehetne megoldani ebben az országban az eü-i dolgozók, eü-s erőforrások/gépek/eszközök, kórházak, szociális ellátás teljes felzárkóztatását a jelenlegi állami keretekből?

2012.11.13. 10:32:34

@Fergio: Már nálam jóval többet tapasztalt, okosabb emberek is válaszoltak itt erre a kérdésre. A jelenlegi helyzetben a legnagyobb kérdés az, hogy hagyjuk-e összeomlani az egész rendszert, vagy pedig megpróbáljuk rendbe tenni. Évek óta beszélünk itt is erről, közben, és ez az én magánvéleményem, 2012 közepe felé a magyar eü ténylegesen összeomlott, egy végletekig kizsigerelt dolgozói gárda tartja fenn a kereteit, de ez egy tetőtlen fal, amiről az ország vezetése arról próbálja meggyőzni a lakosságot, hogy ház.

A helyzet megoldása szerintem alapvetően három fő pillérből tevődik össze.

I. Biztosítás

1./ a biztosítottak körét át kell alakítani, _szabályozottan_ ne járjon mindenkinek minden ingyen
a.) alapbiztosítás járulékát/adóját le kell csökkenteni, de ezért nagyon szűk keretű ellátás jusson, innentől elektív biztosítási sávok legyenek
b.) személyre szabott TVK (tehát egy adott ember egy adott BNO kódhoz köthetően kaphasson ellátást, férhessen hozzá a diagnosztikához, náthával ne lehessen májfunkciót vizsgáltatni laborban tíz tojásért a körorvosnál)
c.) vizitdíj
d.) a prevencióban (szűrések, stb.) részt nem vevők automatikusan kiesnek a _teljes_ alapbiztosításból

2./ a magyar egészségügyre való GDP-arányos ráfordítást 9-10%-ra kell emelni a mostani kb. 7%-ról (ez egyszerűen csak a fejlett világ trendje, lehetne indexálni a mindenkori OECD átlag alapján)

3./ prevenciós modell
a.) szűrővizsgálatok, védőoltások
b.) egészséges életmód (élelmiszerek, mozgás, rekreáció elérhetővé, olcsóvá tétele)
c.) jóváírási rendszer (tehát ha valaki igazoltan sportol, egészséges élelmiszereket eszik, stb. akkor írhassa le az adójának egy részét)
d.) a hazai termelők minőségi termékeire kedvezmények bevezetése

II. Infrastruktúra

1./ a kórházakat a város szélén, modern épületben kell működtetni

2./ az OEP finanszírozását át kell alakítani úgy, hogy ne legyenek veszteséges-nyereséges beavatkozások, ne legyen kamu könyvelés

3./ közös informatikai rendszer a körorvostól a kékgolyóig

4./ szociális otthon jelleg felszámolása - állami nyugdíjból, segélyből, stb. élők tartós kórházi ellátása díjköteles, ilyen helyzetekben csak minimálnyugdíj járjon

5./ a mentés helyzetének radikális javítása + ne legyen többé házhoz járó ügyelet

6./ az egészségügynek ki kell alakítani a hazai tulajdonú háttériparát (nem, ami most folyik államosítás az eüben, az egy szégyent, nyomorúságot és halált hozó folyamat)

7./ az egész folyományaként természetesen át kell írni az eü törvényi hátterét

III. Humánerőforrás

1./ nyitni kell 2-3 új orvoskart, vagy a jelenlegiek kapacitását emelni kell 3-4000 végzős szintjére (hogy legyen elég orvos)

2./ az eü béreket indexálni kell egy nyugati standardhoz, pl. német orvosbér/magyar orvosbér aránya állandó legyen (hogy csökkentsük az elvándorlást, hálapénzezést, pénzt adjunk egy kultúrafogyasztó rétegnek, azonos megbecsültséget teremtsünk, stb.)

3./ a munkajogi körülményeket tisztázni kell (munkaidő - túlügyelések, munkafeladat - főorvos gipszel, kompetenciák - lásd rezidens P. Nóra esete)

4./ az orvosi továbbképzést az adóból jóvá lehessen írni bizonyos mértékig

5./ orvosi életpályamodell keretében ki kell alakítani a kedvezményes múzeumi belépők, tömegközlekedés, lakhatás, stb. rendszerét (ez elsőre kedvezménynek tűnik, de valójában nem az, mivel ha az orvosoknak több ideje és pénze marad művelődni, jobban ragaszkodni fognak az országhoz, ami sokkal olcsóbb, mintha a svéd bérekkel versenyeznénk)

Én kb. ezekkel a lépésekkel kezdenék nagy vonalakban.

Dr.laikus PhD 2012.11.13. 10:57:21

@Fyall - Separate or superstate!:

atv.hu/videotar/20121022_mihalyi_peter_1_resz
atv.hu/videotar/20121022_mihalyi_peter_2_resz

atv.hu/videotar/20121105_dr_nemes_janos_1_resz
atv.hu/videotar/20121105_dr_nemes_janos_2_resz

A többit megtalálod magad is.
Jelen helyzetben túl radikális az elképzelés, szinte halálra ítéled a kirekesztetteket.
Meg még csomó minden (hazai termelők akik áruja kriminálisan drága és nem minőségi) kedvezménye. Van kedvezményük egyébként sok. Az őstermelő nem adózik, nem ad számlát stb....

Programozónk pedig játszmázik, belevon minket és mi óvatlanok vagyunk.

Láthatóan nem beteges alkat, de roppant büszke arra, hogy intellektuális és érzelmi életéből hiányzik az egészségügyi tudás minimálisnál több (ez természetesen tanultsága okán várom el tőle) ismerete.

Minden panaszkodó, legtöbbször ok nélkülieknél megszólal, mint az igazság bajnoka és bár ötlete nem nagyon van hogyan kőne jobban csinálni, de számon kéri a robotosokat és bíróságra küldené a panaszosokat.

De szót sem érdemel. :DDD

2012.11.13. 12:24:17

@Dr.laikus PhD: :)

Hmmm, nem hiszem, hogy ez halálra ítélne tömegeket. Nem akartam részletekbe menni, meg hát úgysem értek mindenhez, de amivel én foglalkozom, abban óriási a felesleges vizsgálatok aránya. Ismersz engem annyira, hogy tudd, a sok munkánál csak a fölösleges munkát utálom jobban. Ha a háziorvosoknak egy hónapig minden laborkérő lapjukra szakmai indoklást kéne írni, hogy miért kéri a szérum glükózt köhögésre, stb. hamar rájönnénk, hogy semmiféle köze nincs a vizsgálatok felének a kezeléshez. Jelenleg bevett eljárás, hogy az alapszűrési panelt egyben kérik. Ennek még talán-talán lenne is értelme, ha rendszerű időközönként történne, célcsoportokkal, vagy valami. De így? Az világos, hogy sok a felesleges vizsgálat, sok a felesleges orvos-beteg találkozás, kevés az orvos, kevés a pénz, valahol szabad kapacitást kell felszabadítani a rendszerben, hiszen az elképzelésekben új feladatok is lesznek, pl. szűrések, épületek megvétele/építése, stb. ez úgy nem fog menni, hogy nem fog fájni egyes csoportoknak - és ez még messze van attól, amit egy másik fórumon mutattál a radikális nyugdíjcsökkentésről. Arról nem is beszélve, hogy már a GDP-arányos ráfordításunk megnövelése is honnan érkezik, de ez más tészta és messzire vezet (meg nem is érdekel most).

A magyar gazdák helyzetét pedig mindig túl jónak tartottam a reálishoz képest, és ostobaságnak azt a rengeteg pluszt, amit kaptak, kezdve a súlyos aránytalanságokat előidéző háztájizással, aztán a kárpótlással meg a minden nadrágszíj-parcellára saját traktort meg légkondis kombájnt hozzáállással. Valami miatt azonban - és itt most átugrom a gazdasági kérdéseket - a magyar élelmiszeripar szar. Nem igazán vannak jó minőségű, megfizethető árú termékei. Az értékesítési lánc meg külföldi kézen van, akiknek az olcsó importjával nem lehet versenyezni önállóan (persze ez az együttműködésre való képtelenség is magyar vonal). Szóval elhiszem, hogy a paraszt nem ad számlát, de termelhetne valamit, ami vizsgálatokkal alátámasztottan egészséges, készülhetne egy terv, hogy ennyi támogatással annyi fogyasztás mellett mekkora visszaesést várunk a CV morbiditásban. Vagy hogy egyszerűbb példát hozzak: miért nem tudtunk kékszőlőlevet venni?

Persze tudom, hogy túldimenzionálva látom a kérdést, mivel ez nekem szívügyem :)

Dr.laikus PhD 2012.11.13. 12:45:56

@Fyall - Separate or superstate!:

Nem hiszed? De. Szegény, inkább nyomorgó akinek az egészségi állapota a helyzete miatt is nagyon rossz. Onkológián sok a hajléktalan akut beteg. Jobb arcúak, hogy ne érje szó a ház elejét. És van nem jó arcú, már alkoholista is.

Az idős gondozás egy részével egyet rétek, de tudod te mennyi a minimál nyugdíj?

Itt elakadtam, mert ha most akarnál vizitdíjat fizettetni a nyugdíjának egy részétől megfosztott (ha lesz ilyen) betegtől, akkor bizony halomra fagynak és halnak.
Már én sem tudom a vitaminjaimat megvenni.

Culevitet meg egyáltalán nem tudok. Pedig most kéne nagyon. Akár pszichés, akár valóban jó készítmény lehetne a számomra.

Így marad a kopasz fej, a viszketés, a szédülés, a hányinger, hányás, a komplett sugárbetegség.

Szóval fordítva vagyon a dolgok rendje. Egy részről az állami elosztásra való suska alulról keletkezik, de a szétosztása már nem.
Hozzájárulást kérni csak fizetőképes emberektől lehet.
A sportolás sincs ingyen.

A rutinokat meg valóban meg kéne reformálni, habár a jelenlegi bajságom is a szűkített vizsgálatok következménye.
Panasz vót, de mer a mámin a lábadozás időszakában látszik, hogy girhes, hát intellektuálisan eltréfáltuk.

De majd remélem megvitatjuk ezt komolyan is, kitérve a téged igazán érdeklő részekre, arra hogyan is lehetne erre fedezetet találni.

:-)*

Mondjuk a nevetséges az egészben az,hogy az alulfizetett orvosok bérének tisztességesre emelés megoldana egy csomó mindent.
Nem lenne fontos a csili-vili épület a kényelmes ülőalkalmatosság (de milyen jó lenne azért). Ez a szakma mindig elvitte a hátán a gyógyítást. Most végre van alkalma az értékét is megkapni. Sajnos így jártunk, mert hogy komor mogorva férfiú volt orbán..... ugyi.

2012.11.13. 15:17:11

@Dr.laikus PhD: Egy egészségügy nem lehet egyszerre jó, olcsó és teljes körű, mert tetszőleges kettő kizárja a harmadikat. Ismered a véleményemet a MÁV-ról, a BKV-ról és a többi szörnyről. Azt mondod, azok fizessenek, akiknek van, az eleve inaktívak meg kapjanak kedvezményeket. Dejszen ez a modell most. És megbukott. Ki kell találni újat.

Tutira meg lehet csinálni úgy, ha van egymillió új, jól fizető munkahely, a képzett fiatalok megfordulnak Hegyeshalomnál, az állami bizniszeket meg jól működtetjük, és közben Janics Natasa, mint a plakáton, aranyban utazik le a Dunán.

Addig inkább legyen olcsó és jó egészségügy, mint teljes körű.

Amúgy én sokat változtam fél év alatt, ahogy egyre messzebb vagyok Spanyolországtól, egyre kevésbé vagyok lutheránus (bár szóltam, hogy baj lesz, eljöttem onnan, erre pár hónap múlva csődbe jut egész Katalónia), nem mondom, hogy elég lesz megszorítani, át is kell szervezni. Ezt csak azért mondom el, mert a vizsgálati paletta szűkítése önmagában nem old meg semmit, ami ezen a téren folyik, az mondom, nem értelmes átalakítás.

Napersze én könnyen ugatok huszonévesen, de azért lássuk be, hogy ezt sokáig nem lehet játszani komoly, fájdalmas átszervezés nélkül. Különben meg nem baj, a hajleszok elmehetnek focizni.

Fergio 2012.11.13. 20:22:54

@Dr.laikus PhD:
"Csak halkan. Jogok és kötelességek. Másra nem kell gondolni. Ha jogtalanság ér, nem rinyálni, jogaidat megtudni aztán elég csak szólni."

Tudod, Te írtad: Nem rinyálni. (Főleg nem a hátam mögött...) Elég csak szólni. :DDD

Fergio 2012.11.13. 20:52:35

@Fyall - Separate or superstate!:
Jó ötleteid vannak, tényleg gratulálok! Tök jó!!! Sajnos megvalósítani nehezebb lesz, de végre konkrét, kézzel fogható dolgokat írsz, nem csak általánosságokat! :D
Gondolom a külföldi tapasztalataid alapján állítottad össze a listát...
Te is azt írtad, növelni kell a GDP arányos támogatást 7-ről 9-10-re. Ezzel az anyagi gondok biztosan megoldódnának. (Fizetések, finanszírozási problémák, stb.) Csak az a kérdés, minek a rovására? 3%-os GDP rész az rengeteg pénz. Egy magát hitelekből fenntartó államnak, amelynek 0%-os gazdasági növekedést prognosztizáltak ez nehéz lesz. De jó az elgondolás! :D

Dr.laikus PhD 2012.11.14. 05:11:00

@Fergio:

??????

Mire gondolsz? Mi van a hátad mögött?
Csak közgazda voltam nem informatikus.
Értelmeznéd együgyű földi halandónak?

Dr.laikus PhD 2012.11.14. 05:28:48

@Fyall - Separate or superstate!:

Ott a bibi, hogy az egészségügy _nem szociális_ ellátás.

Szabályokat kell betartani, vagy betartatni. Itt sokszor folyt polémia arról, hogy orvosok tartanak kórházban otthon feleslegessé vált (időszakosan) idős szüléket, vagy éppen éhező időseket.
Ezt nem _kell_ és nem _szabad_ megtenni.
Tovább kell lépni.
Onkológia ahol az szerencsés ember lánya időnként megfordul és bekerül az osztályra, megkérdezik kell-é szociális munkás. Akar-é beszélni vele akár a magányos beteg, akár a családban élő ahol a fiatalság dolgozik és netán gyermeket nevel.
Szóval van erre kidolgozott rendszer.

Csak úgy tovább gondolásra.
A megkapott javaitól (nyugdíjcsökkentés, segélymegvonás stb...) hozzátartozó ki a fenére fog támaszkodni, ha nem a gyerekére?
Azért a többségi családmodell, de a kisebbségi is sokkal kisebb arányban hagyja elpusztulni tehetetlen szüléit.

Minden fiatal korosztály (kivéve kultúrállamokat, ahol a megfelelő jövedelem, a szocializáció arra ösztönöz, hogy hosszú távon gondolkozzon az állampolgár) az enyém is, de még a kultúrállamokban is a szolidaritási rendszert tartja elfogadható és működő modellnek. A megtakarítás az idős korban való altív élethez viszonyított szinten tartás miatt erre szakosodott biztosítók segítettek mindig máshol a jóléti államokban.
Itthon ez is mutyi.
Maradt a kiskertek áron alul való elkótyavetyélése, mert itthon még mindig az elszegényedő idősek segítik a gyerekeiket és nem fordítva, vagy a gyermek kisemmizése, hogy életjáradéki szerződést kössön egy szakosodott bankra, amihez még így is kell kiegészítés ha a szüle beteg. :(((

Legalább a szerzett jogokat azt a keveset ami megmaradt populáris hülyeséggel (idős beszélgetni megy orvoshoz, telelni a kórházba... hörrr) ne akarjátok elvenni, mert a ti terheitek lesz még ennél is több, vagy a lelketek vihara, hogy magára hagytátok a felmenőiteket.

Szóval az a kicsike ami befolyik több még ha el is oszlik, mint az egyszeri teher a gyermeket vállalni akaró, az életet most kezdő amúgy is segítségre szoruló ifjaknak.

Tempus-Anh 2012.11.14. 07:26:06

@bloggerman77:
Nem, egyszerűen nincs kapacitás ennyi alkoholistára. Egymillióan vannak és kőkeményen részük volt annak a helyzetnek a kiépítésében (mondhatni: kiásásában), amibe kerültek. És nem, nem lehet minden pofon mellé egy rendőrt és minden részeg mellé egy mentőautót állítani. Mentőt KELL hívni, az más kérdés, hogy lesz-e szabad mentő-/eset-/rohamkocsi erre a célra. Bocs, ez van. Ahogy a közvélemény Gauss-görbéjének nagykalapja alatt mondani szokás, így járt a szerencsétlen, ne ivott volna.

2012.11.14. 08:20:22

@Dr.laikus PhD: Én teljesen megértem ezt, meg igazad is van. Az is igaz, hogy perpill azért sem tartom kivitelezhetőnek a négy-hatmillió nyomorgó polgártárs további áldozatvállalását, mert az utóbbi húsz évben elevenen nyúztuk le róluk a hetedik bőrt is a reform zászlaja alatt. Oké, ez tény.

Én magaménak érzem a szociális gondolatot egyfajta bismarcki tempóval, a bizalom, a közerkölcs (és a háborús fegyelem) alapja a kölcsönös felelősségvállalás, és nem kérdés, hogy ennek iránya a junkerektől a Mitarbeiterek felé kell mutasson. De ez a két dolog (az egészségügy és a szociális gondolat) számomra elválik egymástól, nem logikailag, hiszen úgy összetartozik, hanem azért, mert nagyon fiatal vagyok, nagyon tapasztalatlan, és nem igazán vagyok benne biztos, hogy egy országot hogyan lehet jól irányítani, míg az egészségügyben többféle tapasztalatom, elképzelésem is van, ami, bár nyilván még mindig nagyon kevés, de legalább támpontot ad szervezési kérdésekhez. Ezt csak azért mondtam el, mert ahhoz nem tudok mit hozzátenni, hogy egy adott döntés egy bizonyos társadalmi csoportnál mit fog előidézni, de arról kezd kialakulni valamiféle véleményem, hogy mások hogyan csinálják jobban, mint mi. És bizonyos good practice-ek lemásolása lehetne az első lépés.

Te is, én is tudjuk, hogy a család mit ér.

Szerintem az egészségügy problémáinak fele a családokon belüli szeretethiányból fakad.

Édesanyámra rászoktak a vidéki alkoholisták, mert mástól nem hallanak kedves, jó szót, nem hallgatják meg a bajaikat. Szóval ha máshol nem, legalább otthon el kell kezdeni a rendrakást, én például fogadtam egy pótnagyit :)

Dr.laikus PhD 2012.11.14. 09:57:17

@Fyall - Separate or superstate!:

Nem jársz rossz úton, csak sokat olvasok már itt is a blogon, orvostól, hozzátartozótól, hogy nyíg a szegény, nyíg a magatehetetlen, magas a nyugdíja a korosnak, szerzett jogokat vesznek el és fogják majd lőszerként visszaadni.

Ugyanakkor jó magyar módra, vannak jogszabályok, vannak ha nem is jók, de a szívességből, sajnálatból alkalmazottaknál jobbak, főleg szabályosak és nem az aktív ellátást terhelőek.
De mégis.
A rosszul értelmezett empátia működik és lőnek ránk a szabálytalankodók. :((

Tehát nem kell kiönteni a fürdővízzel a gyereket, csak ennyi.

Szegény mamád! Alkoholistát kezelni sziszifoszi munka. A sikertelenség kódolva.

:-)*

"És bizonyos good practice-ek lemásolása lehetne az első lépés."

Na a szakma egy emberként állt ki ellene. Most amikor nincs aki megfizesse, ha bevezetik, halomra halnak a rászorulók fizetésképtelenség miatt.
Fiktív az oep árkalkulációja, de amikor ezt a "számlát" ki kellett adni akkor nagy volt a zúgolódás, pedig az elszámolás alapja sajnos a rossz informatikai rendszer miatt így jól működhetett volna.
Számlát adni nem szeret persze a magyari nép. Megnézni sem, hogy mit vett át, de kiszűrhető alapból a rossz TAJ számra elszámolt, rosszul vagy több ellátást elszámoló intézmény. Mama TAJ száma mellett is más név, szül év volt és a csoda, hogy te még élsz?
Azóta helyén van a dolog.

hydepark.uw.hu/szemelvenyek.htm

Ha van időd olvass bele. Ugyan a hálapénz örvén indult ez a blog és nem teljes a mentés, mert önálló életre kelt a mogyera és sok-sok lényeges tanulmányt, véleményt törölt.
Voltak éles, de nagyon jó szakmai viták, de nem az amatőr gorombát törölte, hanem a szakmai részt. Így is, hogy nem teljes látható a szakmán belüli érdekellentét.

Napsugár55 2012.11.14. 10:21:16

@Fyall - Separate or superstate!:
Ja, ha már egy sorstárstól is ilyen reagálást olvas az ember..Kérdezem miért olyan hihetetlen amit megosztottam az oep-es fogászati "ellátással" kapcsolatban. Ami a rendelőben zárt ajtók mögött történik az nem bizonyítható ugyebár és "persze" a károsult beteg "nem mond igazat" valószínűleg... Azt is feltételezzük, hogy nem mondja a nevét, ha telefonál.., ezt a Tula ügyet nem értettem.

Napsugár55 2012.11.14. 11:06:10

@Fyall - Separate or superstate!: Én azt gondolom, hogy aki orvosként képes így bánni a neki kiszolgáltatott beteggel, az jobb ha elmegy magánba és akkor tényleg csak a barátainak és jó ismerőseinek gondozhatná a fogait. Jobban jártam volna, ha ha legalább jelezi, hogy nem akar ellátni, vagy nyíltan megmondja mit kér az ellátásért pluszban. Mert akkor felelős döntést hozhattam volna!!! A leterheltségéről pedig...

2012.11.14. 13:17:13

@Napsugár55: Szóval Laikust akarod okosítani az OEP ellátásról. Rajta. Egy kis kedvcsináló, ezt biztos érteni fogod: www.youtube.com/watch?v=r2f5L7_IoMw

Leroi-jal meg adamantiummal hátradőlünk egy kis popkornnal a kezünkben, közben kareszbácsi rámar a bakter bitterre, de élvezni fogjuk a tyúkviadalt!

Az első körben összezárt fogakkal és hátrakötött kézzel kell meggyőzni minket az igazadról.

Kezdheted is.

Napsugár55 2012.11.14. 13:42:28

@Fyall - Separate or superstate!: Akarja a fene okosítani!!! Sem Őt sem senki mást!!!Téves kapcsolás.

2012.11.14. 13:45:28

@Napsugár55: Mondom összezárt fogakkal! Csaltál.

Fekete Dália 2012.11.14. 15:29:26

Engem érdekelt volna, hogy mi lett a beteg sorsa!
Az elmúlt éjjel a párom hasonló tüneteket produkált.
Mellkasi szorító érzés, végtagzsibbadás, egyik lábon rángatózó ideg, rossz közérzet.

Még nem mentünk ügyeletre, de ha hasonló fogadtatásban lesz részem(ugynanis ilyen téren már volt a levélíróhoz hasonlóan "jó" tapasztalat), akkor ígérhetem, hogy megnézheti magát az orvosi ügyelet is, és a sürgősségi is, ha komoly baj történik.
Pár éve megfogadtam, hogy nálam nincs többé elnézés!

rikitiki 2012.11.14. 16:04:09

@Dr.laikus PhD: Vitaminokat nem tudok küldeni, de egy meleg ölelést képzeletben igen.

(:)

rikitiki 2012.11.14. 16:05:39

Várom a harapásokat a posztnak ostoba, irodalomnak gyenge művecske okán :)
Voltam már halálomon, még a diagnózis is megvolt, de hogy haza nem mentem volna semmi pénzért az biztos. Dögöljek meg a rendelőajtó előtt, de nem megyek sehova :)

Dr.laikus PhD 2012.11.14. 16:48:44

@rikitiki:

Nagyon szépen köszönöm! :-)

Kölök meglepett a csodával ma.
Folyik a csapból a marketing, de orvos is ajánlja. Az enyém nem javasol, de nem tilt.
Ha csak pszichésen fog hatni már megérte.
Egy biztos, hogy mellettem iszogatták a sorstársak és nem produkáltak ekkora hisztit, mint én. Mentségemre, hogy a dózisuk is kisebb volt.

Életemben nem voltam még ennyire marodi. :(((

Fergio 2012.11.14. 23:36:09

@Dr.laikus PhD:
Kitalálhatsz rólam mindenféle csúnyaságokat... Fújj, a gonosz programozó... nem tud semmit, meg bántja a szegény "robotosokat"... és inkább a hazug betegek mellé áll, és nem a kedvenc orvosaink mellé... Fújjj!!! :DDD

De ha legközelebb valami mondanivalód lesz a számomra, akkor azt majd NEKEM írd meg.
Mert ez így csak gyenge puffogás volt csupán... :D
Köszi.

Dr.laikus PhD 2012.11.15. 04:28:48

@Fergio:

Mi a csúnya szerinted? A játszmaelmélet egy létező és _nem_ negatív jelző.
Játszma. Hozzuk magunkkal és hat ránk. Oda-vissza.

Nem gonosz programozó, csak egy sajátosan gondolkodó fajtatársunk. :DDD

Saját életedért felelős vagy. Nem kell félni, ha jogos panasza van az embernek tenni ellene, akkor is ha beteg, vagy egészséges hozzátartozóról van szó.
Avval hangulatot kelteni, hogy a barátommal történtek a dolgok, fizetett és mégis menthetetlen a feleség..... Csak ezt is tudni kéne, hogy adott egységnyi idő után derül csak ki, hogy a jobb stádiumból visszafordíthatatlan lesz és nem marad más a családnak végig kísérni az úton, vagy keresni hospice helyet.
Addig az orvos a team harcol, teszi a dolgát, ha hálás a beteg megköszöni. Akkor is teszi a dolgát ha nem fizet. (illetve erről általánosan nem beszélnék, de ezt látom magam körül)
Nem általános igazság ez a fájdalmas gyászmese neked a barátodtól, mert hogy az ember fájdalmában az idő múlásával arányosan értékeli újra a körülötte történteket, különösen ha sok embernek mesélte már el (akkor szűnik legjobban a fájdalom), de általánossá tenni, hát ez a programozói gondolkodás.

Ismersz egy pár programnyelvet (gondolom) és kívánságra ráigazítod a vágyott bugyit.
Ha nem sikerül, szabsz még rajta. Még azt sem kell tudnod, hogy hány fodor kell, hogy elérje a csábítás célját. Majd a teszt alatt kiderül. Ha gyors vagy és okos, van egy kis fogalmad - mert érdekel - miket kikre szabogatsz akkor jól kereshetsz magánzóként, ha maradt benned még a programozói tudás mellet kreativitás esetleg.

Habár a fő kreatív Billy volt, mert volt garázsa és nagyra nőtt gyerek maradt, utána meg jó felnőtt üzletember.

Azótától minden programozó robotos, ha nem talál ki jól használható algoritmust.
Csak csendben. Németország keresi a jó programozókat, de igazán kemény, konok módon kívánságvégrehajtókat, izé robotosokat.
Higgy nekem irtó közelről tudom mennyire rosszabb, mint itthon a multit magyarul kiszolgáló kisfőnök utasításait(legyen kész azonnal, a terminus legyen az elvégezhető idő negyede) végrehajtani.
Konokak, lassúak, nem érdekli hogy jó vagy. Gondolkodás nélkül végrehajtó magas renoméjú programozókat keresnek.

Neked menni fog, hiszen itt is pont az orvosoktól várod hogyan kőne csinálni. (csak ezért kritizállak) Neked más ötleted nincs, csak az hogy a saját és családod terhein _most_ könnyítsenek.

Tényleg szégyenletesen nagy disznóság az élettől, hogy most már tényleg az orvoslás minden szegmensét meg kell ismerjem, pedig én nagy küzdő vagyok. Látom mi a rossz és _nem_ fogadom el. Teszek az eszközeimmel (vannak, nem csak rám szabottak) ellene.

Nem dicsőség, ha valaki ami nem szakmája büszkén veri a mellét, hogy nem ért hozzá és értenie sem kell csak a taknyos orr szintjéig, de azzal is orvoshoz fordul, hátha infulenzia, mer menni kell röggönybe, de mindjárt PET CT-re mer ott látni a legkisebb beteg sejtet is.(sic)

Nem magyarázom tovább.
Nem a személyeddel van a baj (az igazán nem antipatikus) hanem a szemlélettel.
A rossz az, hogy megjelenni akkor jelensz meg és írsz amikor nyilvánvalóan a hozzátartozónak fogalma nincs arról - mert nem kérdezett, vagy nem válaszoltak - mi is történt, jogos-e a felháborodás.
De ugyi Arany János ótátúl tuggyuk, hogy szeretjük mi a fülemüle pereket.

Ez a játszma.

Könnyen meg fogod érteni, hiszen szinte programozói szemlélettel foglalta rendszerbe Eric Berne.
Na most jól kijátszottam magam veled. :-))

Azt egy blogon ahol nem vagy (én sem) állandóan jelen, ne reagáljanak a gondolataidra ne kívánd. Önigazolásnak se tekintsd, mert minek....

A sértőt, személyeskedőt a mogyera úgysem hagyja.

Napsugár55 2012.11.15. 09:15:49

@Fyall - Separate or superstate!: Hoppá, ezt meg hogy csináltam? Mivel tudtam csalni?

Fergio 2012.11.15. 10:43:23

@Dr.laikus PhD:
Látom, tudunk mi "normális" stílusban is beszélgetni.
Sajnos ugyanabba a hibába estél, mint azok, akik pl. ezen a szakmai blogon szakmai kérdésekben próbálnak helytállni.

Azt írtam magamról, hogy informatikus. Nem azt írtam, hogy programozó. Mert nem kimondottan programozó vagyok. Akiről Te beszélsz - németországi munkákat említve - azt szakmai körökben kódolóknak hívják. Ezeknek az embereknek odaadják a rendszertervet, és be kell pötyögniük az adott programnyelven a programkódokat. Ennyi a feladatuk. Olyanok lehetnek, mint a kórházakban a nővérek. Nagyon fontos munka az övék, ha elrontják azt a projekt is bánhatja, azonban beleszólásuk, véleményük nem nagyon lehet, mert nem engedik.
Szóval én már nem ez vagyok - mindenki így kezdi - mert 15 év az nagy idő. Egy speciális területen dolgozom, több ezer felhasználós vállalatoknak végzem a rendszerük szakmai támogatását. Nem csinovnyik vagyok. A tárgyi tévedéseid, vagy a hozzá-nem-értésből adódó következtetéseid jellemeznek. Azzal, hogy ezeket erőlteted, saját magadnak ártasz, mert úgy tűnik ez alapján annak, aki szakmabeli, hogy okosabbnak hiszed magad, mint ami vagy valójában. És ha egy ilyen téma után oktatsz ki embereket, az nagyon bután veszi ki magát. Mert hiteltelenné válsz, már nem biztos, hogy amit írsz, az tényleg úgy van, hiszen egy olyan témában is kifejtetted az álláspontod - sok hibával és ez alapján hoztál következtetéseket -, amelyekhez nem értesz.

A munkám során nagyon sok mindent megtanultam, elvégeztem néhány emberi viselkedéssel foglalkozó tanfolyamtot (NLP), grafológiát tanultam, mert érdekel az emberi elme, érdekelnek az emberi viselkedések mozgatórugói.

De éppen emiatt folyok bele néha beszélgetésekbe, mert a belső énemet bántja sokszor, ahogyan ezen a blogon emberek veszik a bátorságot, és megalázóan kioktatnak más embereket. Ők bölcsnek képzelik magukat - mert úgy gondolják tudásuk, tapasztalatuk megvan hozzá -, de a bölcsességnek van egy nagyon fontos jellemzője, amelyet sokan elfelejtenek: hogy tiszteletteljes. Egy bölcs ember nem kezdi el a "névtelen" blogon pocskondiázni egy akár kevésbé tanult ember véleményét, mert az okoskodás. El lehet magyarázni tanult ember módjára is a másiknak, hogy "nincs igazad".

Látom még mindig tüske maradt benned a múltkori példám kapcsán, amikor is tényekkel alátámasztva hoztam fel példaként egy történetet, amely megtörtént - sőt történik most is -, és sajnos nem vet jó fényt az xy kórházra, amelyről Ti azt állítottátok, hogy makulátlan. Csak én nem hagytam, hogy lehazugozzatok - szokás szerint-, mert Ti azt jobban tudjátok...Ez a példa lehetett volna egy poszt is, de nem szeretek annyira a középpontba kerülni, hogy posztolgassam egy barátom problémáját. Nem a hangulatkeltés volt a szempont, látod sokszor félreértesz dolgokat, pedig nagyon egyszerűek. Akkor egy szakmai kérdés kapcsán hoztam fel először - kell-e ágyhozkötni a beteget, stb -, amelyre egy orvos blogger is azt írta: jogos. Most amiatt hoztam fel, mert úgy láttam kell el ellenpont a mellüket büszkén döngetők ellen, hogy lássák nem minden arany, ami fénylik, és nem minden esetben történnek úgy a dolgok, ahogyan azt Ti állítjátok. Merthát az orvosok, nővérek is emberből vannak, és hibázhatnak, illetve az alulfizetettség miatt előfordulhat, hogy nem kellő odafigyeléssel viseltetnek beegek iránt, hiszen van egy osztályon akár 100-150 beteg is. Amire ezzel fel akartam hívni a figyelmet, hogy túl az anyagias megközelítésen van humánus módja is annak, hogy pozitívan álljunk ebben a szar rendszerben az emberek segítségére. (Már akik megérdemlik, sőt fizetnek is érte pluszban...) Ha engem felkérnek egy munkára, és azt úgy érzem, hogy nem tudom megcsinálni - nincs rá időm, nincs benne tapasztalatom, stb. -, akkor azt továbbadom másnak, de legalábbis jelzem, hogy bocsi, de ez nem fog menni. Ehelyett mi történt az említett esetben? Szépen elvoltak hónapokig(!), eltették a zsebpénzeket, és nem jelezték, hogy ez a betegség, ebben a kórházban nem kezelhető eredményesen. De a témát nem akarom újra felhozni, csak szeretném, ha megértenéd, mindennek volt oka, nem puffogásból hoztam fel, nem azért, hogy csökkentsem a családom terheit (????), hanem tanulságként.
Ha azt hiszed, hogy a blogon megjelenő posztok csak rinyáló, hisztiző emberek terméke, akkor tévedsz. Ez, ami itt megjelenik, csak a jéghegy csúcsa. Ide azok írnak, akik ismerik ezt a blogot, és ismerik az Internetet, ráadásul van bőr a pucájukban, hogy azt ország-világ számára megosszák. Akkor mennyi hasonló eset lehet valójában? Valószinűleg meglepődnétek. (És azok az emberek is tévednek?) De még mindíg kevesebb, mint ahány pozitív és életmentő eset történik, természetesen.

Amiért én kinyitom a szám az az, amikor azt tapasztalom, hogy alapvető tényeket hazudtolnak meg egyesek, emberi viselkedésekre mondják azt, hogy az rendben, hogy az azért van, mert az orvosoknak nincs elég fizetése. De ha az emberek írják, hogy meghalt az apja, mert nem ért ki a mentő időben, az meg az ő baja, miért nem ment a kórházba kocsival... Elképesztő!! (És csodálkoznak, miért nem kapnak több tiszteletet???) Te is tudod, hogy ezek nem orvos-szakmai viták, nem kell orvosi diploma ahhoz, hogy egy egyszerű pl. bunkó viselkedést definiáljunk. A szomorú az, hogy megy a terelés, ahelyett, hogy azt mondanánk: igen, vannak ilyen emberek, esetek. És sokszor nem a törekvést látom, hanem a magyarázatot, miért nem! Igen, értem én, hogy nincsenek megbecsülve anyagilag sokan, de ha már ebben kell élnünk, akkor nem lenne jobb, ha a duzzogás helyett, megpróbálnánk enyhíteni ezeken a problémákon? Nekem is vannak/voltak irtózatos ügyfeleim, főnökeim hidd el. De ha erőt veszek magamon, és normális hangvételben beszélek hozzájuk, akkor megenyhülnek, és még a tiszteletüket is sikerül kivívni. (Ettől függetlenül nagyon sok olyan orvossal is beszélgettem itt, akiket nagyra becsülök pont a hozzáállusok miatt.) Ezekhez a vitákhoz nem kell mélyreható egészségügyi ismeret, amit rajtam számonkérsz.

Azt gondolom ezt a témát alaposan kiveséztük, részemről lezártnak tekintem, mert már csak ismételni tudnám önmagam.

karcsibácsi 2012.11.15. 11:18:50

"hetente 20-30 állásajánlatot olvasok el, amelyek akár meg is felelnének. Egy gond van, kisgyerekem van, nem ugorhatok fejest az elsőbe, de már ott tartok hála ennek a nagyszerű államnak, hogy mennék...

Szerintem ugorj bele. Egy ilyen kiválóan képzett, intelligens, szerény munkaerőt ájrópa bármelyik nagyszerű államában tárt karokkal fognak fogadni. Bár nem lesz könnyű választani, ha csak az elmult fél év kínálatát mérlegeled, akkor is 1000 körüli ajánlatot kell átnézni.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása