Elege van a hülye betegekből

2012.08.25. 10:59

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre.

 

Tisztelt Olvasók!

 

Sajnos nekem is van rossz tapasztalom a magyar egészségüggyel, illetve az orvosokkal kapcsolatban. Most viszont egy olyan esetet írok le, amikor a mérleg nyelvét egy másik ORVOS visszabillentette.

 Névtelen_2.jpg

Dunakeszin lakom, 2012. augusztus 12-én, vasárnap hajnali fél 2kor párom rosszul érzete magát, s hogy mielőbb orvoshoz kerüljön, nem kihívtam az ügyeletet, hanem magam vittem be autóval. Az orvos és az ápoló aludtak, csöngetésre ébredtek, majd engedtek be.

Az orvos (?), fekete rövidnadrágban, ujjatlan fekete pólóban (látszott, hogy leszakították a rövid ujjakat a pólóról), ami nem mellesleg, mint a szita-lyukas volt! Kopasz, kigyúrt, inkább néztem volna erő-embernek, típusú ember jött be a rendelőbe, s flegmán, ránk sem nézve megkérdezte: mi van?

 

Páromnak fejfájása volt, szédült, gyomrát fájlalta, rossz közérzete volt. Az ‘orvos’ elhúzta a száját, majd vizsgálat gyanánt álló helyzetben kinyújtatta előre mind két karját a páromnak, s 3-5 mp múlva elvégzettnek tekintette a kivizsgálást. Tehát nem csinált mást!!!!

Nem mondott semmit, aláírta a nővérke által kitöltött lapot, s mély, sértődött hallgatásba burkolózott.  Vártunk, vártunk, de csak nem mondott semmit, majd a nővér megkérdezte, hol lakik a párom, mert a lakcím kártyán pesti cím van, és akkor most hova küldesse a mentővel?

Ekkor fordultam én tanácstalanul az ‘orvoshoz’, felvilágosításért, aggodalommal a hangomban.

 

A válasz nagyon kelletlenül érkezett: “2 napja agyérgörcse volt, agyának azon területe elhalt, neki már mindegy!” Döbbenetemben szólni sem tudtam egy darabig, majd megkérdeztem, mi a következő lépés? Válasza: majd a mentő elintézi. Várjuk meg a folyosón.

Kifelé menet az ügyeletes telefon megszólalt, anyuka 2,5 éves lázas kislányához hívta az ‘orvost’, aki morogva, csapkodva közölte, hogy elege van az ilyen hülyékből – mint mi és az aggódó anyuka.

 

Szerencsére a mentős rögtön vérnyomást mért (170/110 volt), s gyorsan bevitték a Honvéd kórházba. Ott megkapta azt az ellátást, ami minden magyar és TB-t fizető polgárnak jár. A számára kijelölt, nagyon kedves fiatal ORVOS tetőtől-talpig, lelkiismeretesen, szerteágazóan kivizsgálta, ahonnan reggel 7 óra után tudtunk hazajönni, további orvosi vizsgálatokra való beutalókkal! Az ORVOS többször kijött hozzánk a váróba, gyógyszert adott, érdeklődött,

van-e javulás!  Neki szívből köszönjük a törődést!

 

Most már csak azon aggódom, nehogy valaha annak az embernek a kezébe kerüljünk, aki a Dunakeszi SZTK ügyeletét látja el, mint sintér!

 

További jó egészséget mindnyájunknak!

 

B.Sz.

 

Együttműködő partnerünk a Gránátalma Szépség- és Egészség Központ

gránát.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.08.25. 11:32:18

mirt olyan csodálatos, hogy egy háziorvosi ügyeletet ellátó orvos alszik? miért olyan csodálatos, hogy nem fehér köpenyben alszik?
elvégezte a Romberg próbát és arra következtetett, hogy valamilyen centrális probléma lehet amivel a beteget tovább is irányította a megfelelő intézménybe ráadásul mentővel
"2 napja agyérgörcse volt, agyának azon területe elhalt, neki már mindegy!”- ez a rész nem teljesen tiszta számomra, kire vonatkozik is ez? a betegnek csak rövid ideje voltak panaszai így a 2 napos megállapítás gondolom nem rá vonatkozik, pláne, hogy ehhez azért a fizikális vizsgálatnál több kell.
a kislány esete: ha pl ez egy felnőtt háziorvosi ügyelet akkor nyilvánvaló, hogy nem hívják gyermekhez, ha mégis akkor nem csodálom a reakciót, pláne, hogy a háziorvos mégis mit tudjon tenni ilyen esetben háznál? nem logikus lenne ezzel kórházba menni, olyan helyre ahol tapasztalt szakember van? gyerekgyógyász? persze a logika az nem a legjellemzőbb magyarországon

sárga nyúl 2012.08.25. 11:38:03

Az a "sintér" egy pillanat alatt megállapította a problémát és a megfelelő helyre küldte a beteget. Nem tökmindegy a modora? Meg a kinézete? Remélem, ha nekem egyszer bajom lesz, hasonlóképpen profi orvoshoz kerülök. A Honvédos orvos is mázli, hogy ilyen hozzáértő volt.

Káin 2012.08.25. 11:48:21

@sárga nyúl: Mondjuk a modora szerintem nem tökmindegy, de ezt már régebben is sokszor írtam, hiszen egy beteg és egy aggódó hozzátartozó számára még nagyobb ijedtséget szül az effajta hozzáállás, de valóban a hozzáértő ellátás, illetve a diagnosztizálás volt a lényeg. A kinézet teljesen mindegy, ahogy az is érthető, hogy az orvos aludt.

sárga nyúl 2012.08.25. 12:05:09

@Káin: Igazad van. Viszont ha aznap éjjel már ellátott néhány náthást meg "viszket a lábam, mit csináljak" típusú beteget, akkor érthető valahol.

GrenAbla 2012.08.25. 12:34:08

Ennél az orvosnál már én is voltam ügyeleti időben Dunakeszin, a modora ezek szerint nem változott. :) Ugyanakkor meglehetősen hozzáértőnek tűnt, ellátott, felírt ezt-azt, majd útbaigazított az ügyeletes patika felé. Engem inkább modortalan, ám hozzáértő orvos lásson el, mint egy nyájas, kedves doki, akinek gőze sincs arról, mit kezdjen velem.

Káin 2012.08.25. 12:42:18

@GrenAbla: egyetértek, inkább. De lehetne egyszerre a kettő is.

emzéperiksz 2012.08.25. 12:48:40

A dunakeszi ügyeletes orvos ezek szerint tisztára olyan, mint dr. House.

Gera 2012.08.25. 12:58:55

Azzal egyetértek, hogy nem kéne bunkónak lenni, de azért meg kell, hogy jegyezzem, én a korábbi rémtörténetek alapján azt vártam, hogy hazaküldte azzal, hogy egyen C vitamint, majd másnap meghalt, ehhez képest a bunkó orvos megállapította, hogy komolyabb baja van, majd mentővel kórházba küldte és gondolom ott se kezelték félre, úgyhogy működött a rendszer. Ha bunkó volt, hát bunkó volt, ezzel azért együtt lehet élni, ha rendesen végzi a dolgát.

fefe79 2012.08.25. 12:59:06

@sárga nyúl: nem, nagyon nem mindegy a stílus olyankor, amikor a beteg bizalommal fordul az orvoshoz. Nem csak annyit vár tőle, hogy írjon fel egy gyógyszert, hanem hogy TÖRŐDJENEK vele, kezeljék ember módjára, aki kiszolgáltatott helyzetben van.

Gera 2012.08.25. 13:03:08

Azt amúgy meg tudom érteni, hogy az ügyeletes orvosok agyfaszt kapnak az olyanoktól, akik az éjszakai ügyeletet keresik meg azzal, hogy 2 napja (!) lázasak, fáj a fejük, hánynak, stb. Szerintem elég néhány ilyen, hogy kiakadjon valaki.

matilda. (törölt) 2012.08.25. 13:07:46

utóbbi időben minden sztori ugyanarról szól:
-elmegy dokihoz sokat kell várni,
-nagy nehezen bejut a doki eszik/alszik/tv-t néz/pletykál/cigizik stb
-beteg közli orvossal h neki CT/antibiotikum/PET CT/ráolvasás kell, márpedig azonnal,
-a doki szemét/nem kedves/nem tiszteletteljes/nem törődő, pedig
-a beteg olyan nagyon kiszolgáltatott helyzetben van és beteg és kétségbeesett és jajjistenemmmilesz, és ráadásul
- A TÉBÉT is fizeti!!!! 50+/- 40 éve!
=rohadt orvos/eü.

szóljatok, ha kihagytam valamit.

vkelly 2012.08.25. 13:09:40

Végülis mi lett a posztoló párjával? Kiderült, hogy mi a baja?

Tudom, naív kérdés de mégis felteszem: miért alszik az orvos, ha ügyel?

sárga nyúl 2012.08.25. 13:13:04

@fefe79: Tudomásul kell venni, hogy túl nagy nyomás alatt vannak az orvosok. Én privát orvoshoz megyek, ha törődést szeretnék magamnak vagy szeretteimnek. Amíg futja rá, addig jó. Ha majd nem, akkor meg kibírjuk.

Egyébként meg a betegektől is elvárható lenne némi civilizált viselkedés. A betegek körében erre nézve rosszabb az arány, mint az orvosok között.

Gáborom 2012.08.25. 13:14:56

Én is arra szavaznék, hogy inkább kezeljenek mint törődjenek velem. Megértem az orvos modorát, bár távolról sem orvosként vagy eü-sként, de emberekkel foglalkozom 18 éve, és azt kell,hogy mondjam, annyira sok ostoba él közöttünk, szegénytől gazdagig, írástudatlantól professzorig bezárólag, hogy irtani kéne őket.
Na jó, csak képletesen, nem receptre...

Amúgy meg én szeretem a fekete rövidnacit.

villamos alóli kacaj 2012.08.25. 13:15:37

- Látta ?
- Látta.
- Ellátta ?
- Ellátta.
- Na látta !

A Látó 2012.08.25. 13:18:42

B. SZ. !

Írd le 100 * = s z e r e t e m a z o r v o s o k a t !
( az ügyeletest is!)

Gáborom 2012.08.25. 13:18:56

@vkelly: amikor ifjú koromban egy nyáron műtősfiú voltam - tehát afféle diákmunkás - akkor én ugyan nem ügyelhettem - nyilvánvaló okokból - de akkor sem azzal telt az ügyelet,hogy bámulták a falat, hanem vagy végigmelózták az éjszakát, vagy ha szerencséjük volt, és nem volt eset, akkor meg inkább aludtak, hogy ha majd lesz, akkor ne ájuljanak be a beteg alá.
Az ügyelet -ha jól tudom - munka után vagy munka előtt vagy két nappali műszak között van, legalábbis akkoriban így volt.

VaTi 2012.08.25. 13:23:10

@vkelly: mert amikor éppen nincs beteg (az éjszaka közepén minden jó remény szerint nincs sor), miért ne aludna? Legalább kipihentebb lesz, mire a következő beteg odaér. Szóval visszafordítva a kérdést: miért ne aludna, amikor éppen nincs beteg (mellesleg simán el tudom képzelni, hogy mikor reggel 7-kor lejár az ügyelete, nem mehet haza pihenni, hanem kezdődik a normál munkaideje, legalább oda nem totál kialvatlanul esik be)
@sárga nyúl: "Én privát orvoshoz megyek, ha törődést szeretnék magamnak vagy szeretteimnek" eszembe jutott egy régi sztori. Egyetem mellett diákmunkában a matáv tudakozóban melóztam. Idős úr keres egy telefonszámot, de a keresett illetőnek nem volt telefonja, száma. Közlöm vele, teljesen normális hangon. A köv félóra azzal telt, hogy az öregúr konkrétan hisztizett, miszerint ő vörösdiplomás mérnökember, kiérdemelte, hogy sajnálkozó hangon közöljem vele, hogy nincs. A végén azt mondtam neki, hogy hívjon inkább egy kilencvenes számot, ott olyan hangnemben beszélnek vele, ahogyan igényli :)

Homokdűne 2012.08.25. 13:29:21

1.Hajnali fél 2-kor még ha ügyelet is, sztem aludhat, vagy előírás a virrasztás akkor is, ha nincs beteg?

2. Ha hirtelen kell felkelnem, 10-15 percig én is hasonlóan mogorva vagyok. Reggel ha normál kelek, amig meg nem ittam a kávét, addig ne szóljon hozzám senki. Úgyhogy meg tudom érteni az orvost, hogy nem volt azonnal fecsegős kedvében.

3. Tegnap ugyanilyen panaszaim voltak, fájt a fejem, szédültem, alig álltam a lábamon, a gyomrom is fájt. Orvos helyett lefeküdtem és pihentem, ma már semmi bajom.

3. Nem tudom elképzelni, hogy egy kinyújtott karos vizsgálatból leszűri a háziorvos, hogy agyérgörcse volt a betegnek két napja és az agyának azon területe elhalt. Annál azért több vizsgálat kell ide.

4. A tünetek alapján meg az esetek 99,5%-ában valami bagatell problémáról van szó, amihez nem kell orvos - csak türelem.

5. Ha egy kisgyerek lázas, sem kell azonnal orvost hívni. Ez csak Mo-on szokás.

Irkutszk 2012.08.25. 13:32:15

Az ügyeletes abszolút helyesen továbbküldte a beteget a megfelelő helyre. Ami neki a feladata, megtette (szortírozás). Nem értem, mit tett rosszul. Nem volt öltönyben-nyakkendőben? Nem volt szükséges számára az MRI a munkájához?

Van egy történet, miszerint a bennszülöttek a faluban tátott szájjal bámulják a felettük elhúzó repülőgépet, míg ujjal mutogatnak és nevetnek a kordé elé lovat befogó emberen. Mert a repülőgépet elképzelni sem tudják, hogyan működik, lovat, szekeret meg már láttak, csak még sosem jutott eszükbe összekötni a kettőt.

VaTi 2012.08.25. 13:33:09

tényleg, ennek a doktorhauznak miért van akkora sikere a tv-ben, ha a valóságban az ilyen stílusú dokikat nem kedvelik? A posztoló is valszeg nagy örömmel nézi a filmben azt, ami a valóságban olyan nagyon nemtetsz. A filmben örülünk, hogy a tudálékos/buta/akármilyen beteg jól megkapja a magáét, de hogy velünk így bánjanak élesben, azt mégsem, mert mi nem vagyunk tudálékosak/buták/akármilyenek? Vagy hogyan?

Irkutszk 2012.08.25. 13:35:14

@sárga nyúl: A Honvéd kórházban az orvos már iránydiagnózissal kapta a beteget!

jágör68 2012.08.25. 13:48:53

@VaTi:
Na VEGRE!
A NAP KERDESE! :DDDDDDDDDD

Mer´ ö sportcipöbe jar- zakoval-farmerrel- es hatizsakkal- meg mer´ be is törik a paciensei/ azok rokonai, szeretöi/ felebaratai otthonaba.

Ja es mellesleg egy ultramodern korhazban dolgozik, minden XXI. szazadi gyogyszerrel, eszközzel-
es van napi mongyuk egy betege- na jo, amig az ambulancian is rendelt mondjuk 10- 15.

VaTi 2012.08.25. 13:53:55

@jágör68: ééééértem. Szal ennek a csóringer magyar dokinak a sportcipö-zakó-farmer-hátizsák kombó helyett csak lyukas fekete pólója volt...És meg sem tisztelte a betegét egy lakásfeltöréssel.
Valóban nem annyira szexi :)

emzéperiksz 2012.08.25. 13:56:43

@VaTi: A filmben nem szeretik a betegei House-t, csak a nézők szeretik :)

VaTi 2012.08.25. 13:58:34

@emzéperiksz: jaja, azt értem, de ugyanaz a néző már nem szereti, ha vele élőben így bánnak

Braincelle 2012.08.25. 13:59:59

@Talian35:
Nekem nem világos ebből a posztból, hogy mikor kezdődtek a panaszai a betegnek, mert ha akkor reggel, akkor honnan jött a két napja?

Ezt nem azért írtam, hogy miért pont éjszaka ment, hanem, mert nem teljesen mindegy, főleg, ha azt feltételezzük, hogy stroke-os beteg.

Ha Romberg-ben eldőlt, vagy valamelyik végtagja gyengébb volt, akkor valóban felmérhette az ügyeletes, hogy ez mindenképpen kórházi ellátás lesz, és nem szöszölt még feleslegesen, amit én lehet, hogy megtettem volna, de lehet, hogy neki volt igaza.

A vérnyomást írta a posztoló, hogy 170 Hgmm volt, és mennyire végre, hogy megmérte a mentős. Ez egy elég jellemző laikus gondolatmenet, hogy úristen, 170, akkor vége a világnak, és majd attól lesz stroke-ja.

Protokoll szerint viszont akut stroke akut szakaszában (1-2.napon) 220 Hgmm szisztolés érték alatt nem kell vérnyomáscsökkentő, ha ischaemiás stroke. Ha meg vérzéses, akkor 160Hgmm alatt kell tartani a vny-t.

De ezt CT nélkül senki nem fogja megmondani, melyik. Ehhez képest meg sorra jönnek az alapellátó által beutalt betegek stroke iránydiagnózissal, akik vagy az ügyeletestől, vagy a mentőstől kaptak 180/110-re 25 mg Tensiomint; ami ugye nem jó.

A posztbeli orvos lehetett volna kedvesebb, de vsz az a típusú ember, aki egy szóval sem mond többet annál, mint ami muszáj, és nem adta elő magát, nem játszotta az eszét, hanem kb 60 másodpercen belül felismerte, hogy a beteg baja nem az ő területi ügyeletesi kompetenciája, és minimális idő alatt hívta a mentőt. Már ha jól értem, és az volt a történet, ahogy én értelmeztem. Ettől persze lehetett volna kedvesebb. Viszont akkor meg nem értem, hogy engedték haza reggel hétkor, jobb lett volna világosabban leírni a történteket.

*
Ezen az alvás-dolgon meg nem hiszem, hogy kellene rágódni. Ha nem jön beteg, mért ne aludna, sokkal jobb állapotban van az ember, ha alszik, mintha nem (egyébként van olyan, aki nem így működik, mert ha nem 10 perc alvástól csak rosszabbul lesz, az ilyenek nem is szoktak aludni), én buszon is elalszom, vagy akárhol, ha kell, akár 5 perce; ha ügyeletben vagyok és megcsörren a telefon, álmomból felkeltve is tíz másodperceken belül kint vagyok az ajtón, ha sürgős baj van; semmivel sem később, mintha mondjuk a WC-n hívnának fel, vagy éppen egy másik beteggel foglalkoznék egy másik emeleten. Ha nem sürgős, akkor megigazítom a hajamat, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy zombi, akkor mondjuk fél perc.

emzéperiksz 2012.08.25. 14:05:28

@VaTi: Ezen nem kell szerintem meglepődni, House egy seggfej, ezt a filmben sem tagadják. Zseniális, de amúgy egy deviáns seggfej.

himpellér 2012.08.25. 14:20:14

Ez a paraszt modor elmegy egy méh telepen, de nem egy orvosi rendelőben.

platelet 2012.08.25. 14:20:58

@fefe79: az orvos dolga az, hogy diagnosztizálja és meggyógyítsa (persze ezt empatikusan), nem pedig az, hogy törődjön vele

szubjektiv 2012.08.25. 14:25:45

Na azért álljon már meg a menet.
Tök mindegy, hogy, hogy nézett ki az orvos, az meg természetes, hogy alszik, de :
Mi az, hogy odaugat egy mi vant, és semmilyen felvilágosítást nem ad a betegnek??? Elképesztő.
Az normálisnak tekinthető, hogy nem mérik meg ilyen panasznál a vérnyomását a páciensnek? Most tekintsünk el attól, hogy neki már úgyis mindegy...

dreia 2012.08.25. 14:37:03

Aki nem empatikus, ne menjen orvosnak. Sajnos még mindig ebben a szakmában lehet a legjobban keresni és a presztizse is a legnagyobb, ezért sajnos többnyire a legalja embereket vonzza az ún. orvosi hivatás, tisztelet a kivételnek. Akárhányszor ide benézek, nincs az az elképesztő eset, ami ezeknél a kommentelő orvosoknál vagy legalábbis egészségügyben dolgozóknál kicsapná a biztosítékot. Ez is félelmetes, nemcsak az esetleírások. Mindig a beteg a hibás. Eszükbe sem jut, hogy ők tulajdonképpen egy segítő szolgálatot végeznének, és nem kimondottan azért képezik őket, hogy felsőbbrendű félistenként viselkedjenek, akiknek a beteg csak terhükre van. Egyre gyakoribb, hogy nyíltan durván, megalázóan bánnak a betegekkel, és már tényleg szinte annak is örülni kell, hogy úgy ahogy, kelletlenkedve, lenézően, de ellátnak valakit. Mondjuk a céljukat tényleg elérik vele sokaknál, azaz, hogy minél ritkábban forduljanak hozzájuk a betegek, kinek hiányzik, hogy lábtörlőként bánjanak vele. Azt hiszik, hogy azért, mert szemtől-szemben szinte senki sem meri kikérni magának a viselkedésüket, észre sem vesszük, hogy bánnak velünk. A mi háziorvosunk pl. fel sem néz az újságjából, ha beteg van nála, csak az asszisztens foglalkozik mindenkivel, a doktor „úr” derogálónak érzi, hogy mindenféle jöttment betegnek a csip-csup ügyeivel foglalkozzon. A mi családunk sorsát is egy orvos „intézte el” örökre, és tényleg most boldog lennék, hogy ha bunkóan bár, de egyáltalán segített volna.

ninimimi 2012.08.25. 14:39:03

A stílus maga az ember.

Kabbe (törölt) 2012.08.25. 14:49:33

a maradék olyan. (mármint, aki nem kell máshova, csak a tündérországba)

pandacsökiboborján 2012.08.25. 14:50:49

sok House md-t nézett a tag...azért egy fehér köpenyt magára kaphatott volna...

orvlat 2012.08.25. 14:52:35

@dreia: Ebben a szakmában lehet a legjobban keresni?????WTF? Te melyik bolygón élsz?

jágör68 2012.08.25. 14:53:26

@dreia:
Ezt gondold at megegyszer.
Az orvostanhallgatok 70- 75%- a mar NÖ!
Vili?Mar 10 eve is 60- 70 körül volt.
Ezek mind legalja emberek lennenek?
Masreszt at kell gondolni, hogy miert nincs utanpotlas mar nögyogyaszbol meg sebeszböl SEM.
Egyik ok nyilvan a bolonnyai szintü- lebutitas.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.08.25. 14:56:41

az ügyeletben való alvásról:
magyarország, bár tagja az úniónak azért a munkaügyi előírásokat nehezen alkalmazza, nem veszi át, ha átveszi nem hirdeti ki, inkább az úniós munkaügyi perekbe is belemegy csak ne kelljen valamit elismerni.
mivel én közelebb dolgozom brüsszelhez, ezért mondok pár érdekességet
itt az ügyeletnek fokozatai vannak, annak függvényében, hogy mekkora az ügyelet munkalefedettsége, illetve mennyi időn belül kell munkakészre hozd magad. a fizetés is ennek függvénye.
a maximális munkával töltött idő itt az ügyelet 50%-a, ha ennél többet kell dolgozzál akkor vagy kell még egy ügyeletes vagy műszakosítani kell. tehát a 24 órából efektív 12-t tölthetsz munkával, a többiben pihenned kell annak ellenére, hogy fizetnek, csak bizonyos meghatározott időn belül bevethető kell legyél.
a folyamatos bevethetőséget és 100%os munka lefedettséget műszaknak hívják.
nem tudom miért van az az elképzelés, hogy a 24-ből 24 órát végig kellene dolgozni, vagy ébren kellene lenni? melyik másik szakmában van így? a kamionsöfőrnek is van tachográfja, napi 10 órát dolgozhat asszem, de max 5-öt egyhuzamban?
ha az ügyeletes alszik is, az mindenkinek jó, neki is meg a betegnek is akit mégiscsak egy valamennyire pihent orvos látja el.
ennek ellenére persze tudom, hogy van magyarországon ma is olyan kórház ahol ügyelet után nem mennek haza és megboldogult magyarországi korszakomban én is ügyeltem két napot egymás után, meg soha nem mentem haza ügyelet után, de szerencsére változott a helyzet

Stella999 2012.08.25. 15:05:01

Végre jó lenne ha valaki már észre venné,hogy az Orvosok és a nővérek is emberek!
Miért ,ne aludhatna ,ha egyszer éjszaka van és nem volt beteg akit gyógyítson?
(Normálisan az emberi bioritmus szerint az éjszaka alvásra való!)Ha valaki dolgozott már éjjel az tudja,hogy az éjjeli 11 és hajnali 3 óra közötti időszak a legnehezebb ébren kibírni és főleg éberen dolgozni.
Az egészségügyis is ,csak emberből van,ugyan úgy vannak szükségletei mint a betegeinek!
Kimondottan a Dunakeszi SZTK-ban szolgáló ügyeletnek nemrég megnőtt a körzetei is mert már a mellette lévő városi ügyeletet is Ők látják el ,ugyanis ott nincs hétvégén orvosi ügyelet,és még ki tudja ,hogy mekkora a körzetük!
Valjuk be ,hogy egyre kevesebb az orvos és ápoló ,és akik még itthon dolgoznak sokkal nagyobb leterhelésnek vannak kitéve,mint 10-20 évvel ezelőtt.
Az egészségügyben különben kb.10 éve nem volt még infláció követő béremelés,bérrendezés sem!
Csakis az eskü és a lelkiismeretesség miatt nem omlott össze még az eü.

Különben Dr.Haust imádják a nézők,miért ne létezhetne az életben is ilyen orvos?
Lehet,hogy csak rossz napja volt!

jágör68 2012.08.25. 15:10:10

@Stella999:
Mint mar irtam:
Dr House- nak ott a csili- vili korhaz, minden XXI. szazadi kütyüvel, gyogyszerrel.
A magyar Haz doktor meg a kistaskajabol kenytelen gyogyitani.
A közkorhazak allapotarol, eszközök silanysagarol, gyogyszerhianyrol nem is beszelve....
De az egsezsegügyi- politikai ´vezetök´ reszeröl tovarra is jön a süket szövegeles, hogy
"Megmentettük az egeszsegügyet"
meg "Mindenkinek jar tovabbra is minden"- jarni jar csak nincs....

moby76 2012.08.25. 15:22:22

H. Géza:- tudod Géza az a lényeg, hogy egészség legyen meg beteg. : )
Mindenkinek jó egészséget kívánok!

El Visco Stello (törölt) 2012.08.25. 15:23:02

Egyszer Görögországban megbetegedett a fiam. Hányás-fosás, ilyesmi. Nagyon rossz állapotban volt, orvoshoz kellett vinni. A rendelő egy lottózóban volt, az orvost a nép lánckiabálással hívta elő a tengerpartról. Fiatal, hatalmas hegyomlás, félmeztelen szőke doki, térdig érő csiricsáré gatyában, mezítláb, szörffel a hóna alatt megérkezett, egy padra lefektette a gyereket, megtapogatta, nyakát megfeszegette és közölte a kórház címét. Onnét 90 km-re. Egy betűt nem írt. Az sem érdekelte, hogy jutunk a kórházba. Mindegy, elvittük a javasolt kórházba, egy hatalmas egészségügyi centrumba, ahol a legkitűnőbb ellátást kapta egy hét bennfekvés alatt.

Neon Fu 2012.08.25. 15:24:08

"‘orvost’, aki morogva, csapkodva közölte, hogy elege van az ilyen hülyékből – mint mi és az aggódó anyuka."

Egyre többen engedik meg maguknak ezt a stílust. Az ilyen miért nem megy mondjuk raktárosnak. ott nemigen kell emberekkel foglalkoznia.

Stella999 2012.08.25. 15:24:50

@John from Dylly_Hous:
Ne csak írja le hanem érezze is,hogy szereti és a nővéreket is!*****
Különben ,hogy is nézett ki az a kis fekete rövidnadrág?Mire nem volt ideje figyelni miközben a párja szenvedett betegen!

sárga nyúl 2012.08.25. 15:26:46

@Irkutszk: Azért feltételezhető, hogy ő is ért ahhoz, amit csinál.

Reggie 2012.08.25. 15:42:42

@Neon Fu: Hat igen. Meg miert nem keszitik fel oket az egyetemen, hogy sok hulyevel kell talalkozniuk(most nem feltetlen a fenti esetre gondoltam). Ugyan ugy lehetne szurni az idegileg kevesbe terhelheto embereket, mint mondjuk a BKV ellenoroknel.

Braincelle 2012.08.25. 15:50:14

@jágör68:
És nem utolsósorban a forgatókönyvíró fantáziája határozta meg, hogy ki gyógyul meg és ki nem :D

Ezzel a szakmai metodikával gyógyítva még egy csilivili kórházban is sokkal szarabb lenne a gyógyulási arány, mint a valóságban.

House meg nem valósághű figura, olyan reakciói vannak, amik ütik egymást; az, ahogyan az egyik pillanatban reagált, kizárja azt, ami a következőben. Nincs empátiája, nem áll szóba emberekkel, akkor mitől van akkora óriási emberismerete? Ez nem így működik szerintem.

(de imádom).

Stella999 2012.08.25. 15:57:04

@Braincelle:

Én is,csak az életben egy kicsit más!

Stella999 2012.08.25. 16:04:37

@Reggie:
Miért,tesztelik a BKV ellenőröket?
Nekik is kell hullát boncolniuk,és folyamatosan képezniük magukat,különböző fórumokon,és mindig tisztában kell lenniük a hatályos jogszabályokkal?
Na nem mondom,a BKV ellenőrnek sincs könnyű dolga,de a két munkát nem lehet össze hasonlítani!

szidbogyo 2012.08.25. 16:11:25

@jágör68 Amennyire én tudom az Általános Orvosi Karokon nincs bolognai rendszer, a Semmelweis-en pl nem véletlenül hat éves egységes képzés van. Szerintem is fontos az orvos/mentős stílusa, mivel ezt is oktatják nekik az egyetemen pszichológia néven. Csak a saját esetemről tudok nyilatkozni: a kollégiumban, ahol lakom leestem az emeletes ágyról. Nem túl magasról, kb 160 cm. De ráestem a karomra, borzasztóan fájt (nem bírtam mozgatni) és jó pár percig sokkos állapotban voltam. Rettenetesen fájt az egész jobb oldalam, nem bírtam rendesen járni. De elmentem egy házi orvosi ügyeletre, ahol közölték, hogy ebből kórház lesz. A Dél-pesti volt a 'körzetünkbe' eső ügyelet. Dél-budán lakom tehát télen, este 8kor gyanús volt, hogy nem lesz könnyű elBKV-zni odáig. Mondanom sem kell, hogy az ijedségtől/fájdalomtól többször is síró-rohamok jöttek rám, pláne mikor tudatosult bennem, hogy másfél óra múlva kapok ellátást legkorábban ezért a portásunk úgy döntött hívjunk mentőt. Sokat kellett várni de legalább egy helyben ülhettem és mire odaértek meg is nyugodtam. Egy fiatal mentős látott el, akin már elsőre látszott, hogy mit gondol rólam: pf hülye kis nyávogós cafka leesik egy ágyról és már mentő... Persze ennek hangot is adott: na miaz kishölgy leestünk a franciágyról? (persze gúnyosan, biztos a barátom láttán juthatott ez eszébe... természetesen elmeséltem neki előtte mi történt) Közöltem vele, hogy ez egy egyetemi kollégium, ahol nincs franciaágy. Mire ő: akkor biztosan sok volt a bólé esetleg valami drog? Na ennél a résznél már nem bírtam magammal és újra elpityeregtem magam. Megjegyezném stramm csajnak tartom magam, így is neveltek és elég magas a fájdalomküszöböm. De hihetetlenül zavart, hogy kigúnyol az ember, nem hiszi el amit mondok neki és még bunkó is. Pár évvel lehetett nálam idősebb (21 vagyok). Persze amikor végül bevitt a kórházba és hallotta az orvosi vizsgálat után, hogy röntgen, ultrahang és hasonló nyalánkságok kellenek, egyből odament a barátomhoz, hogy a hogylétemről kérdezzen. Én tisztában vagyok vele, hogy pláne éjjel mennyire elegük lehet a 'buta' emberekből de én csak azt várom el a másiktól, hogy olyan legyen velem, mint amilyen én vele. Nagyon rosszul esett ez a modor és még rápakolt egy lapáttal az amúgy sem rózsás állapotomra. Másrészről Édesanyám is egészségügyis tehát első kézből tudom, hogy mennyire alulfizetettek az ott dolgozók. Hozzáteszem, egy főorvos sem keres többet 110-140ezer nettónál. Kérdezem én: ez sok? Annak, aki életeket tesz jobbá és ment meg, legalább a tízszeresét érdemelné meg. Nem beszélve arról, hogy mennyire nehéz egyetemen vergődnek keresztül. De hát ma ez Magyarország. Szokták mondani, 'a fejétől büdösödik a hal' ebben az esetben én is ezt tartom igaznak. Ha kicsit jobban meg lennének becsülve a különböző munkák ebben az országban, akkor elenyésző számú hasonló esettel találkoznánk.

Stella999 2012.08.25. 16:20:34

@szidbogyo:
Ne haragudj a mentősre!A leírásodból csak azt tudtam kiolvasni,hogy a mentős csak oldani szerette volna a feszültségedet és szorongásodat/pánikodat/ amivel a traumád -sérülésed járt,és humorosan el szerette volna terelni a figyelmedet a bajodról.

szidbogyo 2012.08.25. 16:28:21

@Stella999: Ezért írtam oda a gúnyos és bunkó szavakat, mivel adott helyzetben az ember tökéletesen meg tudja állapítani, hogy poén vagy szurkálódás és az én esetemben az utóbbi volt, mivel nem csak én gondoltam így hanem a portásunk is ott volt és azt mondta másnap, hogy majdnem elküldte melegebb éghajlatra az emberünket csak lehet, hogy az állása bánta volna... Mellesleg egy idős hölgyről van szó tehát nem túlzok.

Stella999 2012.08.25. 16:34:50

@jágör68:
Ez a művészet és kihívás, egy kis táskából - kis pénzzel gyógyítani!
Egy jól felszerelt kórházban ... Á ezt már el sem lehet itthon képzelni,hogy az állami eü.-ben úgy nézzenek ki a kórházak mint a magánklinikák!
Nemsokára ha így folytatódik az eü.-ből a pénzelvonás ,jön a Taigetosz hegy és onnan minden beteget akivel már nem éri meg foglalkozni ,majd ledobálják.
Csak egy angliai eset jut eszembe, amikor az állami kórházban a toalettben meghalt egy beteg és 4 nap múlva találtak rá.Ott hány naponta takarították a mellék helységet?Külföldön sem jobb a helyzet néhol.

igazságos 2012.08.25. 16:51:24

@vkelly: ha nem ügyel, akkor miért nem alszik? mit csinál, szexel? :D

azért a sintért vonja vissza a poszter, hiszen elküldte az orvos a megfelelő helyre, megértem, ha a huszadik hülye után elszakad a cérna

menjetek orvoshoz a hónap elején, amikor a szőrös, gusztustalanul büdös cigga gyerekek várakoznak a rendelőbe, apjuk, anyjuk izzadt pólóba, köhögve, fertőben, redvás kézzel, tetves hajakkal várakoznak

ott bírjatok ki fél órát, egy levegőt szívva ezekkel

csodálkoznak, hogy az orvos nem mer hozzájuk nyúlni, szidják az orvost ezerrel

végül is el lett látva, a megfelelő helyre küldve, ja, hogy nem nyalták ki megfelelően a beteg fenekét, az más tészta

a modort se kell magadra venni, az ilyenekre ráhagyom, tőlem levezethetik a feszültséget, nem izgat

el lett látva, jól végződött a történet, végül is, az orvos, ha morogva is, de tette a kötelességét

Braincelle 2012.08.25. 16:51:57

@szidbogyo:
Szerintem egyértelműen felháborító, ahogy viselkedett a mentős. Erről beszélek, hogy ha nem simogatja meg a karodat, nem vigasztal, csak korrektül leültet, figyel, hogy jól vagy-e, akkor sem kiáltják ki az év orvosának, de azt meg tudod azzal magyarázni, hogy fáradt, hogy elege van, hogy nem kötelesség lelki támaszt is nyújtani. A beszólogatás túl van a tolerálható határon (nekem legalábbis biztosan).

fefe79 2012.08.25. 16:56:33

@sárga nyúl: a stressz még nem jogosít fel senkit sem arra, hogy szemét legyen. Ott lehet ilyenkor hagyni az állást. És nem az a módszer, hogy ott a magánorvos, amíg az ember (köztük én is) FIZETI A TB-t. Nem ajándékba jár a normális kezelés, mindenki fizet érte.

fefe79 2012.08.25. 16:57:49

@platelet: te hülye vagy. Már bocs, de tényleg ez a véleményem azok után, amit írtál. Az orvosnak nem dolga törődni vele... hát baszki te se menj orvosnak, mert nagyon szar orvos lennél.

KenSentMe 2012.08.25. 17:04:37

@jágör68: Ismered a mondást: "Ha indiánok közé kerülsz, ne hagyd, hogy asszonyaik kezére adjanak!"

Promptcillin kisasszony 2012.08.25. 17:17:58

Hasonló esettel én is találkozam. Felkerestem az ügyeletet. Ugyebár az ember fél mert éjszaka zavar másokat és fél mert a beteg ember kiszolgáltatott helyzetben van. Az orvosra várni kellett pár percet. Becsattogott , végig a rendelőn és elfoglalta a helyét. Várt . Arra , hogy jó estét doktor úr válasz nem érkezett. Közben elgondolkoztam ill. eljátszottam a gondolattal , mert volt rá időm. Az én szüleim ( ehhez az emberhez képest ) olyan veleszületett intelligenciával rendelkeztek diploma nélkül , hogy a diploma előre köszönt volna nekik. Majd megállapítottam : a diplomának KÖZE NINCS a józan paraszti észhez , iltelligenciához , illemhez !!!!
Biztos vagyok abban , hogy valahol el- kellene kezdeni a felzárkóztatást az egészségügyben .
Talán a köszönéssel kellene kezdeni.

sárga nyúl 2012.08.25. 17:22:43

@fefe79: Szemét az, aki nem látja el a beteget. Ez esetben ellátták.

Érdekes ez a "fizetem a tééébééét" szinte minden posztnál előjön párszor.
Jöhetne néha a "szemét bank átvágott a svájci frankos hitellel"/"hol van ilyenkor állambácsi"/"én letettem már az asztalra a nehéz diót" fordulat is, csak hogy ne legyen ilyen uncsi.

fefe79 2012.08.25. 17:45:18

@sárga nyúl: csak ami példákat írsz, azoknak semmi közük a jelen esethez. Az meg egy sima tény, hogy ha az ember fizujából egy konkrét jogcímen levonogatnak összegeket, akkor ezért a pénzért illik is valamit visszakapnia, amikor rászorul. Ergo megvásárolt egy szolgáltatást, amit a magyar állam biztosít neki a pénzéért. Ez szerintem könnyen felfogható.

megvalaszolok 2012.08.25. 17:45:53

@fefe79: Egyszerű a megoldás. Meg kell szüntetni a TB-t és mindenkinek saját zsebből kellene az EÜ PIACI! árát kifizetnie. Nem a modor lenne a legnagyobb baj hidd el...

sárga nyúl 2012.08.25. 17:52:27

@fefe79: Ha visszaolvasnál néhány topicot és kommentet, látnád, hogy ezt már millióegyszer elmagyarázták azok, akiknek erre van türelmük. Nekem nincs.

Egyébként meg:
"S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?"

Reggie 2012.08.25. 17:56:10

@Stella999: Igen, van valamifele pszichologiai szuro, amivel azt tesztelik, hogy a napi szintu beszologatast, stb.-t mennyire viselik el.

A ket munkat nem osszehasonlitani akartam, hanem az alkalmassagi vizsgalatrol beszeltem.

fefe79 2012.08.25. 18:09:23

@sárga nyúl: az idézet jelen esetben nem értem, mihez kapcsolódik pontosan, de ha nincs már türelmed, ne magyarázd el.

fefe79 2012.08.25. 18:09:59

@megvalaszolok: persze hogy nem, hanem az, hogy a java lakosság belegebedne ebbe.

megvalaszolok 2012.08.25. 18:11:23

@fefe79: Hát akkor pedig jobb örülni annak, hogy még ha ugyan bunkó is, sokat is kell rá várni, de van orvos. Mert nemsokára eljön az az idő, amikor nem lesz.

fefe79 2012.08.25. 18:32:10

@megvalaszolok: ez már hozzáállás kérdése. Én a másik irányból állok hozzá: az a dolga, hogy tisztességesen ellásson, ha már fizetek érte. Ennyi a véleményem.

matilda. (törölt) 2012.08.25. 18:49:44

a befizetett TBért vizsgálatok és kezelések járnak. a dokit nem vetted meg vele, sem azt h kinyalják a segged.

az orvosin meg tanítanak kommunikációt ( a pszichológia teljesen másról szól), ami kb abból áll, hogy hogyan kell bánni a dühöngő őrültekkel, az idiótákkal, meg közölni a rossz hírt.

bigthereal 2012.08.25. 19:12:41

@dreia: az ügyvédek nem keresnek jobban?:)

alien 2012.08.25. 19:27:29

akkor most meggyógyult? helyes volt az első diagnózis? a bunkó stíluson kívül volt hiba?

Stella999 2012.08.25. 20:47:47

@fefe79:
Kedves fefe Te hol élsz?
A TB nem egy szolgáltatás ára hanem ha hiszed ha nem ADÓ!
Mert nem önszántadból fizeted be ,hanem levonják.
Különben a háborgók lennének a legjobban felháborodva ha minden eü ellátás a konkrét életmentésen kívül fizetős lenne,mert nem ennyit fizetnénk érte mint amit most levonnak,hanem a 3x-át.
Minden kormány általában,a Tb kasszát tudja megdézsmálni-átcsoportosítani máshova,mert oda mindig folyik be pénz és ez most jelen esetben a központi költségvetésbe kerül amit TB címén levonnak.
Igazatok van !
Meg kéne húzni azt a határt ami a TB finanszírozásba mint alapszolgáltatásba beleférne,lennének egészségbiztosítók ahová az ember befizeti havonta pluszba a TB felett egy kis összeget amit akkor tudna felhasználni,ha már fizetős eü ellátásra lenne rászorulva.
Azt hiszem a nagy Amerikába valami ilyen rendszer működik,de ott is kínlódnak a hírekből halva az eü-vel.
Nekünk a vizit díjat is muszáj volt leutánozni,amit már amikor bevezettünk tudtuk,hogy más országokban már megbukott.

Jim Raynor 2012.08.25. 20:49:15

@alien:

miért, a bunkó stílus önmagában nem elég?

képzeld el, vásárolsz a tecsóba, majd amikor sorra kerülsz, a pénztáros megkérdezi, hogy "namiafasztakarsz", majd mikor közlöd, hogy talán fizetnél, szitkozódva beüti a gépbe a cuccaidat, majd fizetéskor azért még hozzáteszi, hogy "na, megint egy bankkártyás baromarcú".

akkor most kiszolgáltak? ha az eredményt nézzük, igen. rendben lenne ez így? szerintem rohadtul nem.

Fergio 2012.08.25. 20:52:32

@VaTi:
Te ennek örülsz? "Hogy a tudálékos beteg megkapja a magáét". Gratulálok. Nekem anno a Vészhelyzet sokkal jobban tetszett, nem csak azért, mert nem volt túlspilázva, szinte krimibe illő megoldandó rejtéjekkel, hanem mert ott bár mindegyik doki hulla fáradt volt, normálisan álltak a betegekhez. (Ja és az nem plussz, hogy hozzáértő és kultúrált... hanem alap...)

megvalaszolok 2012.08.25. 20:54:41

@Jim Raynor: Az, hogy ki mennyire kedves emberfüggő. Kár pénztáros hasonlatokkal érvelni. Ott is vannak kevéssé kedves emberek, mint minden más szakmában.

zsázsika 2012.08.25. 20:55:04

@sárga nyúl: szerinted az emberek tudják, mennyi TB-t fizettek? És főleg azt, hogy mennyit kellene, VAgy az általuk olyannyira istenített "nyugati" eü-ben mennyit fizetnének? :)))
Sajnos az a nagy helyzet, hogy 1 poszt kivételével még egyetlen embernek se jutott eszébe, hogy sem nem a betegek, sema benne dolgozók nem tehetnek a kialakult helyzetről. nemcsak az orvosok, nővérek lettek sokkal ingerültebbek ill. valóban sok esetben igen sok kívánnivalót hagy maga után a viselkedésük- ezt nem lehet tagadni, naponta tépem a hajamat a kollégák megnyilvánulásain és tartok tőle, az enyém sem jobb-, hanem bizony a betegek is. Meg az eladók, a banki emberek, az utcán egymással az emberek, mindenki. Mindenki ideges, feszült, bizonytalan. A betegeknek óriási, irracionális elvárásaik vannak - és lehetőleg MOST, AZONNAL, A LEGJOBBAT- az ellátó személyzet pedig kiégett, hullafáradt, adott esetben a sokadik műszakja- másod, harmad, egyéb állások miatt akár 48-72 óra óta talpon lehet az az orvos vagy nővér!- és éppúgy aggódik a jövőért, mint a beteg. Ráadásul egyre kevesebb pénzből kell nyújtani az egyre nagyobb elvárásokért. Az én osztályomnak 8 éve 4 és fél millió Ft áll havonta rendelkezésére, most 1.5 millió. A többit lehet számolni. És igenis, nagyon frusztráló, hogy tudnám, mit kéne még tenni, mi mindent lehetne még adni- akár emberibb körülményeket is, de sokszor lehet dönteni, megfelelő mennyiségű tiszta lepedő legyen vagy életmentő gyógyszer-, de nincs rá pénz. Ezen a héten 60 órát dolgozom, ebből 36 éjszaka. Nem a fizetésről van szó, természetesen az is egy dolog, de bizony van egy pont, ahol a körülmények, a kollégák, a betegek viselkedése olyan frusztrálóvá válik, hogy elveszti az ember a fejét. Legutóbb tegnap üvöltöttem egy hozzátartozóval- ez nálam egyébként igen ritka- mert hiába értem én, hogy aggódik a mamájáért, de nem tudom a halálos beteg nénit megmenteni, még ha mindent meg is teszek -és azt talán hadd kérjem ki magamnak, hogy gyilkosnak nevezzenek... Miután tényleg mindent megtettem. És elmagyaráztam, mi, mikor, miért, hogyan történik- először hajnali 3-kor, és tegnap az eset előtt 40 percben, miközben bőven lett volna dolgom más beteggel... Jelentősen sürgősebb is, az a beteg is felháborodhatott bőven, hogy miért nem látom el.
Az éremnek két oldala van. Tragikus, de a magyar egészségügy jelenleg ennyit tud nyújtani. És ahhoz, hogy ez javuljon, mind a két félnek van mit fejlődnie. Ovosnak, nővérnek, betegnek , hozzátartozónak egyaránt...
@matilda.: az orvosin tanított kommunikációelmélet sajnos pontosan azt nem tanítja meg, ami a legszükségesebb volna. Soha, egyetlen szó nem esett a hozzátartozóval, a beteggel való beszélgetés mikéntjéről, hogyan közöljünk rossz hírt, mit kell tenni az- akár jogosan,. akár nem- felháborodott hozzátartozóval. Legalábbis, amikor én végeztem, ezek a témák biztosan nem hangzottak el egyetlen órán sem. Sajnos...

megvalaszolok 2012.08.25. 20:56:47

@Fergio: Azért nem felejtsd el, az egy sorozat volt. Film. Valószínű nem 24 órája voltak talpon...

Jim Raynor 2012.08.25. 21:01:38

@megvalaszolok:

ja, persze, egy ilyen "mi van"-ért úgy vágnák ki, mint macskát szarni.

az tény, hogy vannak szakmák, ahol a bunkók aránya jelentősen magasabb az átlagosnál (bkv-ellenőr, máv-pénztáros stb.) ha esetleg ez lenne az etalon, akkor gratulálok.

megvalaszolok 2012.08.25. 21:03:34

@Jim Raynor: Nem ez az etalon. Csak írtam, minden szakmában előfordul az ilyen ember.

sárga nyúl 2012.08.25. 21:03:35

@zsázsika: Természetesen gőzük sincs róla. Ebben az országban nincs semmilyen egészségügyi/pénzügyi/közgazdasági képzés az általános- és középiskolában. Módszeresen idióta szinten tartják az embereket. Tulajdonképpen nem is lehet nekik felróni a tudatlanságukat.

Abszolút együttérzek Veled és tisztellek azért, hogy még itt vagy.

sárga nyúl 2012.08.25. 21:06:29

@zsázsika: Gőzük sincs róla természetesen.

Abszolút együttérzek Veled és örülök, hogy még itt vagy.

sárga nyúl 2012.08.25. 21:07:15

:D Most 2 verzióban uaz. :D Elsőre nem ment el. :)

Stella999 2012.08.25. 21:09:56

@zsázsika:
Igazad van!
Mintha a betegek és az eü dolgozók is mostanában mióta nehezebb az anyagi boldogulás feszültebbek,idegesebbek.
Érdekes,hogy vannak betegjogok,de az eü. dolgozóknak nincsenek jogaik,nekik csak csöndben kell tenni,és a lehető legnagyobb hozzáértéssel ,mindig fitten frissen és mosolyogva a dolgukat.
Ha valaki kételkedik,hogy mitől volt a doki mogorva esetleg belefásult a dologba ,akkor hallgasson Ő is naponta kb.40-60 panaszkodó embert ,és erőn felül a legjobb tudása szerint próbáljon meg gyógyítani-életet menteni ,ja és eközben még elvárják,hogy mindezt le is adminisztrálja.

Fergio 2012.08.25. 21:11:28

@Jim Raynor:
Teljesen egyetértek. Ezen a blogon simán megmagyarázzák, hogy az orvos lehet tapló, mert szegény keveset keres - már ha nincs magánrendelője ugye -, és mert sokat dolgozik. A lényeg, hogy ellátott. A bereg pedig, mint valami púp a háton, a francba, el kellene látni... Én azt gondolom, hogy ha valaki nem tud normális, emberi hangon más emberekkel kommunikálni, akkor ne válasszon olyan munkahelyet, ahol emberekkel kell beszélni. Én is beszélek nap-mint-nap ügyfelekkel, butábnál butábbakkal... mégsem nézem őket levegőnek, és nem éreztetem velük, hogy rohadtul hülyeséget beszélnek, vagy kérdeznek... (mégha több napon keresztül próbáltam egy súlyos informatikai hiba okát megtalálni, és és kijavítani) Talán mert tudom, hogy én is lehetek olyan szituációban, amikor valami nagyon sürgősen kell, vagy egy olyan helyzetbe kerülök, amit nem tudok kezelni, és jó, ha valaki közben embernek néz. Főleg, ha egyetemet végzett...

megvalaszolok 2012.08.25. 21:15:34

@Fergio: Biztos vagyok benne, neked nincs rossz napod, sose vagy fáradt. Jó neked.

Szélmalomharcos 2012.08.25. 21:18:41

@dreia:
"Sajnos még mindig ebben a szakmában lehet a legjobban keresni és a presztizse is a legnagyobb"

Te konkrétan hol élsz? Mert azt nem hiszem hogy valaki komolyan gondolná Magyarországon. Van jópár orvos ismerősöm, tudom mi a helyzet

Fergio 2012.08.25. 21:19:12

@megvalaszolok:
Igen előfordul. De itt arról van szó, hogy az orvos lehet bunkó, a lényeg az, hogy ellásson. Én pedig azt mondom erre, hogy igen, a bkv ellenőrnél legyintek egyet, mert nem várok többet... de egy orvostól elvárom, hogy ne nézzen a kutyájának, és igen is beszéljen emberi hangnemben. Én osztottam már ki orvost a hangneme miatt. És elnézést kért.
A sorozatokra visszatérve: Dr. House is egy kitalált történet, a Vészhelyzet is az. Ettől még lehet realisztikus a színészi játék.

megvalaszolok 2012.08.25. 21:22:59

@Fergio: Mégsem tisztelitek meg az orvosokat, mert annyit keresnek, mint egy ellenőr. Hogy is van ez? Persze nem csak a pénzbeli dolgokra értem ezt. Van beteg bőven, aki bunkón viselkedik az orvossal. Megjegyezem nagyra tartom azt a beteget, orvosként is, aki el meri mondani, ha valamit elrontottam, esetleg bunkó voltam. Ellenben azokat elítélem, akik szembe jópofik, kedvesek, a hátam mögött pedig (akár egy blogon) elmondanak mindennek.

Fergio 2012.08.25. 21:24:28

@megvalaszolok:
De van olyan nap. Csak én nem érzem magam feljogosítva arra, hogy ezért leugassak bárkit. Ha fáradt vagy, a családodat is leugatod? Ha a posztban szereplő orvos egy ilyen ember, akkor annak nagyon sajnálom a családját. (És otthon már nem orvos ugye, nem lehet azt mondani, hogy "de ellátta")

megvalaszolok 2012.08.25. 21:25:52

@Szélmalomharcos: Hát a hálapénz érted?? Nem tudom, miért hiszi mindenki, hogy minden orvos egyenlően kap hálapénzt.
Ja és mellesleg más szakma nincs ám, ahol adómentes jövedelme van az egyénnek. ( Víz-villany-gáz, bármilyen szerelő/vállalkozó/magántanár/buszsofőr magánbusszal/piaci kofa/bárki aki nem ad számlát).

megvalaszolok 2012.08.25. 21:27:04

@Fergio: Hát akkor minden tiszteletem a tiéd. Kevés az ilyen (mindig mosolygok/kedves vagyok/100%-ot teljesítek ember).

Fergio 2012.08.25. 21:29:22

@megvalaszolok:
Miért is kellene valakit azért tisztelnem, mert ennyi, vagy annyi a fizetése???? Igen vannak bunkó betegek, mint ahogy bunkó orvosok, hiszen mindketten ugyanolyan emberek... Csak ne legyen már az evidens, hogy az orvos bunkó lehet, megmagyarázzátok, és még térdelljek is le előtte, mert elvégezte a dolgát. (Csak halkan jegyzem meg, az a hozzáállás, hogy az orvos is lehet bunkó, mert a beteg is az: primitív. Ez kb. olyan, mintha azt mondaná egy tanár, hogy ha a diákok lehetnek szemtelenek, akkor majd én is az leszek velük szemben...)

Fergio 2012.08.25. 21:37:13

@megvalaszolok:
Felesleges ez a gúny. Téged jellemez. Nem vagyok 100%-osan teljesítő, és mindíg boldog. Csak a hangulatomat, nem vetítem ki idegenekre, mert semmi közük hozzá. De ez a párbeszéd már nem értékes közöttünk, mert csak kiforgatod a szavaimat. Pedig csak az önfegyelemről beszéltem.

Stella999 2012.08.25. 21:40:28

Sajnos ebben a helyzetben örülnünk kell,hogy van még egyáltalán Dunakeszin ügyelet!
Ha így folytatódik nemsokára csak Vácra vagy Pestre lehet majd menni.
Az a lényeg,hogy a beteget ellátták és másnap már az otthonában lehetett.
Vannak helyek Magyarországon ahol 8 településre jut egy orvos.
Van lehetőség ,tanuljatok Orvosnak ,vagy ápolónak,különben nagyon szép hivatás!
Amikor pl.egy darázscsípésre allergiás beteget miután megcsípte az a fránya rovar ellátsz,és amikor túl van a kritikus ponton a szemedbe néz és azt mondja,hogy köszönöm ezt nem biztos,hogy túléltem volna maguk nélkül, akkor érzi az ember ,hogy volt értelme ezt a pályát választani.

megvalaszolok 2012.08.25. 21:42:24

@Fergio: Arra értettem, hogy annyira tartod az orvos munkáját, mint egy ellenőrét. Mert annyira fizetitek meg.
Nem szerettem volna gúnyos lenni. Ha te így fogtad fel, az a te bajod. A szavaidat se forgattam ki. Csak kíváncsi voltam, te mindenkivel, mindig kedves vagy-e. Te erre írtad, hogy igen. Ehhez pedig tényleg gratulálok. Nincs ebben semmi gúny.

megvalaszolok 2012.08.25. 21:44:57

@Stella999: Főleg, ha megköszöni. Illetve, ha nem úgy jön oda a 20 éves kedves páciens az orvoshoz, hogy "csáó". Persze, visszafele gondolom elvárná, az "Üdvözlöm kedves uram, miben segíthetek" megszólítást, mert hát ő fizeti a TB-t.

Homokdűne 2012.08.25. 21:45:18

@zsázsika: számomra az is érthetetlen, hogy az emberek mennyire nem képesek elfogadni a halál tényét. Egy 80-90 éven felüli, súlyosan leépült esetében nem biztos, hogy a hozzátartozónak ragaszkodnia kéne az életbentartáshoz. Milyen élet lenne az még a betegnek, ha egyáltalán felépül?
Mivel épp benne vagyunk egy ilyen szituációban, eszembe nem jutna a nővéren de még orvoson sem számonkérni, hogy miért nem hozza helyre a beteget, netán gyilkosnak titulálni.... Ellenkezőleg. Már tudjuk, hogy szegénynek meghalni lenne jobb, mert azt, amit fél éve csinál, senki nem kívánhatja még az ellenségének sem :-(

AzHofi 2012.08.25. 21:59:47

Nekem múlt év szeptemberben az egyik barom a Jánosban az ügyeleten elkezdte mérni a vérnyomásomat, amikor levágott, roncsolt, nyílt dorsalis ficamos ujjal mentem be. Na pont azon a kezemen. Na pont elküldtem a j.q.a. Aztán jött a jóságos Boross doktor, isten áldja kezét, nevét, és úgy összelegózta az ujjamat, hogy azóta újra tudok gitározni. Bal középső ujj volt egyébként. Innen is üdvözölném, ha esetleg olvassa...

Fergio 2012.08.25. 22:04:14

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
a kislány esete: vasárnap hajnali fél 2-kor hívták az ügyeletet a 2,5 éves lázas kislány miatt. Ez a jó reakció, ahogyan az orvos reagált. Így kell egy aggódó anyát kezelni. Gratulálok. Mert megkérdezni, hogy mik a tünetek, és megnyugtatni, az már nincs benne a munkaköri leírásban, igaz? Mert ez egy felnőtt ügyelet... idióta betegek, hogy mit képzelnek ebben az egyébként teljesen precíz és profi eü-s rendszerben???
a posztoló esete: a posztoló nem tudhatta, hogy a Romberg vizsgálat ennyiből áll. De ha esetleg a fene nagy zsúfolt éjszakában mondott volna még 2 mondatot a doki, amiben ezt elmondja, akkor biztos más lett volna a véleménye a posztolónak, és az is előfordulhatott volna, hogy egy pozitív történetet olvashattunk volna. (De hát a betegek tehetnek arról, hogy neki éjszakai ügyeletbe kellett lennie, főleg a posztoló, az tehet mindenről...)

Fergio 2012.08.25. 22:10:13

@megvalaszolok:
Baromira nem annyit keresnek a bkv ellenőrök, mint az orvosok. Gondoljunk csak a hálapénzre. A bkv-sokat pedig csak azért hoztam fel, mert ők is állami alkalmazottak, csak éppen nem szükséges a munkájukhoz az egyetemi végzettség, ellenben az orvosokéval. Csak éppen mindkét társaság némely tagja ugyanolyan stílusban beszélget emberekkel. Csak ezt is félreértetted.
Egyébként mi ez a "fizetitek"? Én adót fizetek, és nem én - illetve a polgárok - döntjük el, hogy az orvosok mennyit keresnek. Ha tízszer annyi adót fizetnénk a TB-ben, hidd el, hogy akkor sem keresnél tízszer annyit... mert a pontos összeget senki sem ismeri... oda pakolják, ahova tetszik... pl. Fradi pálya megvételére.

megvalaszolok 2012.08.25. 22:15:42

@Fergio: Látod egyben igazad van. Én nem keresnék többet. Ellenben a vizitdíjat leszavaztátok. Pedig sok háziorvos barátomnak eléggé megdobta a bevételeit. Szóval igenis tudtatok volna segíteni, csak nem akartatok. A hálapénzről pedig már leírtam a véleményem. Nagyon sok szakmában sokkal több "hálapénzt" fizettek ki, mégse hőbörögtök. A fenti kommentedben pedig éreztem egy kis gúnyt. Tudod, ez csak téged minősít...

mártus 2012.08.25. 22:37:34

@Jim Raynor: Egyetértek. Én sem gondoltam volna álmomban sem, hogy ilyen embertelen hangnemben beszélhet egyetemi végzettségű személy -, egészen idén tavaszig. Tapasztalataim azóta is rémálommá váltak. Felmerült bennem a kérdés, a mostani orvosi egyetemen nem tanulnak pszichológiát??? Véleményem szerint a gyógyítás része kéne legyen a betegekkel és a hozzátartozókkal való speciális bánásmód. Nagyon nagy a probléma az egészségügyben. NAGYON NAGY.
Ezzel kellett volna kezdeni, nem a pálinkafőzéssel a törvények alkotását.

mártus 2012.08.25. 22:50:04

@Talian35: Nekem is most halt meg az anyukám a kórházban 84 évesen. A halál tényét elfogadtam volna, de az addig vezető embertelen, beteget és hozzátartozót semmibe vevő bánásmódot nehezen viseltem. Ehhez tartozik a megjegyzés, miszerint a "kiemelt kórházi szárnyban" ápolt idős betegek felerősítve hazamennek és nincs egy árva panaszuk sem a bánásmódra!

Fergio 2012.08.25. 22:50:46

Így van. Volt benne gúny, figyelemfelhívó,tanító célzattal, ráadásul egy olyan kommentre, ami a legelső hozzászólás volt, és a szokásos "hülye beteg", "hazudik a posztoló", "az orvos mindenben profi" sablonokat követte és már unalmas. De én legalább bevallom. Te pedig mintha sértődött lennél. :DD Biztos volt igazság abban, amit írtam. :D
Sajnálom, hogy az ÁLLAM leszarja z orvosokat - fizetés szempontból -, amikor azt hallom, hogy x milliárdot fizettek ki tanácsadó cégeknek, és hasonlókat, mindíg zsörtölődöm magamban, hogy ezt a pénzt az eü-re is költhették volna. De sajnos nem szólhatok bele. Viszont mindíg erre hivatkozni, még akkor is, amikor csak modor és intelligencia kérdése egy helyzet megoldása, már sok. Na jó éjt.

zsázsika 2012.08.25. 22:57:13

@Fergio: kedves Fergio, ne haragudj, ha letorkollak a hálapénzt is kapnak megjegyzésedért. Elismerem, vannak, akik kapnak, az orvosok egyébként jelentősen kisebb része, mint ahogy az átlagember gondolja, azok viszont valóban sokat. Én hónapok óta nem láttam. Ugyan nem is fogadom el, de semminemű megkörnyékezés sem volt. Ergo, a "gondoljunk a hálapénzre" mondat úgy, ahogy van, sajna, nem állja meg a helyét. Ráadásul, a hálapénz esetleges dolog, vagy van, vagy nincs, vagy sok, vagy kevés, erre nem lehet hitelt felvenni, számlákat bevállalni. Ezenfelül, ha már a BKV ellenőrnél tartunk, tisztelet nekik, mert ők sem akármilyen körülmények között és nem akármilyen megterheléssel dolgoznak - én elvből támogatom őket, igenis legyen ellenőr, aki megnézi, kifizette-e az utas a szolgáltatást-, de talán ne hasonlítgassuk őket az egészségügyi dolgozókhoz. Sem felelősségben, sem éjszakai munkában , sem a mögöttük lévő tudásban, tanulásban stb. stb. Mert valóban nagyjából egyazon fizetési kategóriában vagyunk, de a budapesti UTCASEPRŐKKEL konkrtén tudom, hogy igen. Tudom, mert az egyik kolléganőm elment felvételizni utcaseprőnek, mert három másodállással sem keresett annyit, mint ott tette volna. EZ NEM VICC. Persze, nem vették fel, mert túlképzett. Nyilván a kolléganőmet sem veti fel a folyton felhánytorgatott hálapénz, ha orvosi diplomával utcaseprőnek jelentkezett. Mindahányszor az orvosokat szidják, egy dolgot nem felejtenek el megemlíteni: az emberéletet nem lehet pénzben kifejezni. Pontosan. Ezért kell megfizetni azt, aki felelős érte és finanszírozni a rendszert, amiben ellátják, hogy legyen miből ellátni. (És nem a betegektől elvárni, hogy zsebből fizessenek, ez senkinek sem jó). Hogy ne azon kelljen gondolkodnia a beteg ellátása közben, hogy mikor tud legközelebb aludni, mert a 3. éjszaka van ügyeletben- MERT NEM TUD MEGÉLNI MÁSODÁLLÁS NÉLKÜL, ezért megy oda, nem azért, mert jókedve van-, hogy nem tudja a betegnek azt a gyógyszert adni, ami kéne, mert nincs rá keret, ill. már megint minősíthetetlen volt a páciens stb. Nagyon sok felháborító eset van az orvosok részéről, de a dolog oda vissza működik és tapasztalatom szerint- természetesen tisztelet a kivételnek-, mindig annak van a legnagyobb panasza, akiben a legtöbb hiba volt...
A precíz, profi eü. pontosan annyira az, amilyen a fenntartása és amivé züllesztették. Természetesen a kislány szüleivel nem így kell beszélni. De hadd meséljek valamit. Édesanyám tipikus , unokahisztis nagyszülő. Egyébként velem is folyton minden köhhintésre rohant és a doktorok tömték is belém a válogatott antibiotikumokat, orvosként persze már tudom, teljesen feleslegesen, de inkább károsan. Nemrégiben ötéves unokaöcsém nála telelt, persze meghűlt, lázas- ill. hőemelekedése lett,tisztázni kéne azt is, hogy a 37.8 messze nem meríti ki a lázat- taknyos volt, begubózott a sarokba. Anyukám sikoltógörcsös rángógörccsel hívott fel, hogy mit tegyen addig is, amíg azonnal iderángatja az ügyletet- szombat éjszaka- és antibiotikumot váltanak ki, stb. Mire csendben megjegyeztem, hogy amíg a gyerek eszik-iszik, és magától pihen, addig hagyja békén őt is meg az ügyletet is, adjon neki lázcsillapítót, itassa és főleg nyugodjon meg, egy kis náthától nem fog a gyermek elhalálozni. És ha még egyszer el kell magyaráznom - ezredszerre-, hogy az antibiotikum a vírus okozta náthára nem jó, mert ugye csak a baktériumot öli meg, akkor igen morcos leszek. Na, én abban a percben sok minden voltam, ami nem kedves, nagyképű, felelőtlen, istent játszó orvos. Kettő nap múlva vigyorogva hívtak fel, hogy tulajdonképpen igazam volt, a gyerek minden antibiotikum nélkül tök jól van, eszik-iszik és nem lehet leállítani. Azok a szülők, akik ilyesmiért ügyeletre rohannak, általában azok, akik gondosak, olvassák a szakirodalmat és szuperanyukák, apukák. Egyszer azt is el kéne már olvasni, mi a vészhelyzet, a sürgősség. Természetesen a lázas gyerek is lehet sürgős szituáció, ha aluszékony, nem iszik, hány, tele van hirtelen kialakult vörös kiütésekkel és úgy általában, a korábbi betegségeihez képest jelentősen rosszabul néz ki és főleg, ha rohamosan romlik az állapota. Lehet, hogy a fenti kislány is ebbe a kategóriába tartozik, nem tudom. De tény, hogy az ügyeleti megkeresések jelentős része teljesen felesleges. És ha három napja nem aludtál, egyfolytában követelőző betegekkel találkozol és sokadszorra hívnak ki valakihez, akinek ez teljesen indokolatlan, egy idő után elszakad a cérna.
Egyszer már ajánlottam valakinek, hogy próbáljon meg öreg, lelakott buszt vezetni a budapesti csúcsforgalomban úgy, hogy előtte 3 napja nem aludt. Csak gondolj bele. És ha Te tudsz ezek után józan, higgadt és főleg kedves, empatikus lenni azzal az utassal, aki felhánytorgatja Neked, hogy miért piszkos a busz és miért ilyen ócska, mert hiszen ő fizeti a drága bérletet, én esküszöm, megemelem alőtted a kalapomat.

rohadjmegARCgeci 2012.08.25. 22:57:42

Azért érthette a dolgát a doki,ha ennyi vizsgálatból ilyen diagnózist képes volt felállítani egyből.
Továbbá fel kéne már fogni mindenkinek,hogy a doki nem az anyukánk és nem az az ember,aki agyon fog minket pátyolgatni!Fene bánja ha morcos ha szakadt ha üzbég ha arab,csak értse a dolgát és gyógyítson meg ha szükséges!

szubjektiv 2012.08.25. 22:59:08

@matilda.: Kedves matilda: Neked komoly gondjaid lehetnek, ha a legalapvetőbb emberi normákról az ugrik be, hogy megvette az ember az orvost, vagy kinyalják a seggét.
Nem. Köszönni, normálisan kommunikálni minden emberi érintkezésben alap. Ahogy valaki nagyon találóan írta, ez a viselkedés a MÉH telepen talán még elmegy, máshol nem. A baj az, hogy az orvosok pontosan tudják, hogy jelenleg minden egyes orvos és persze a nővér is lényegében pótolhatatlan, így azt engednek meg maguknak amit nem röstellnek. Így derül ki, hogy ki milyen ember.
Én az utóbbi időben csupa normális orvossal találkoztam. A középkorú ortopéd orvos ugyan fura modorral rendelkezett, kicsit úgy kezelt, mint egy idiótát, de mindent részletesen elmagyarázott, még a monitoron képeket is mutogatott a betegségem különböző fázisairól. A rémes röntgen vizsgálatnál egy fiatal és szép orvosnő addig döntögetett és kutakodott, míg csak megtalálta a bajom okozóját. És lelkesen megmutatta és elmagyarázta a rögzített felvételt. Az idős szemészorvos pedig jópofa és kedves volt és szintén elmagyarázta, hogy mi hogy miért.A lányomat vittem sebészetre. AZ egyik orvos kőbunkó volt, de tette amit kellett, a másik pedig kedves és gondos volt és részletesen elmagyarázta, hogy mi a teendő a gipsz levétele után, sőt ki is próbáltatta a gyerekkel a vízcsap alatt. Szóval lehet így is. A János kórház sebészetéről vizsont olyan horror élményeim vannak az egyik vezető orvosról, hogy a visszaemlékezéstől is gyomorgörcsöm lesz.
Szóval lehet így is, úgy is. De ne menjünk el szó nélkül, ha egy orvos azt képzeli magáról, hogy ő a nyomorult beteg felett álló isten.

rohadjmegARCgeci 2012.08.25. 23:02:01

@zsázsika: Arról már nem is beszélve,hogy aztán pár év múlva nem lesz az az antibiotikum,ami hatna majd,ha igazán beteg lesz.

zsázsika 2012.08.25. 23:25:35

@Dr. Furia: ezt már nem akartam leírni :))))) De igen, és akkor jaj lesz nekünk, orvosoknak, mert már semmit sem fogunk tudni...

@szubjektiv: hadd meséljek el Neked egy történetet arról, hogy miként lesz a hozzátartozó szemében az orvosból beteg felett álló isten... A sztori igaz, velem történt meg pár éve.
15 éves gyerek, súlyos koponyasérült, élet-halál között. osztályunkon 1 órás látogatás van -okkal, nem a hozzátartozók kínzása miatt, és ez természetesen rugalmas, ha lehetőség van rá-, de mivel gyerekről volt szó, automatikusan megengedtük, hogy anyuka ottlegyen. Széket toltam alá, teát főztem neki, ha kérdése volt, mentem, felvilágosítást adtam. Empatikusan, hiszen jaj, milyen rossz lehet neki, édesanyának nézni így a gyereket. Megértem aggódását, pszichés állapotát , mindent. Ráadásul őszinte vagyok, meghagyom a reményt, de ha baj van elmondom azt is. Mert így korrekt, és a hozzátartozókat megnyugtatja, ha tudják, mivre számíthatnak. Harmadik nap ismét felvilágosítást kért, ismét elmondtam, hogy súlyos , életveszélyes, mi történt ma stb. Nekem rontott, hogy úgy beszélek a gyerekéről, mint egy darab húsról és különben is , van-e nekem gyerekem? Azt már csak csöndben teszem hozzá, később megtudtam, azzal vádolt minket, hogy soha nem kapott felvilágosítást és az orvosok hülyének nézték...A sztoriból nem vettem el, nem tettem hozzá. Nem gondolom, hogy empatikusabbnak, kedvesebbnek lehetett volna lenni az adott helyzetben. Talán a hozzátartozó még többet is kapott, mint ami elvárható lett volna. Emberbaráti szeretetből toltam alá széket, főztem teát stb, nincs bent a munkaköri leírásomban. És amikor adtam információt, tárgyilagosan, az igazságnak megfelelően, az volt a baj, ill. később kiderült, nem volt elég. Most akkor mi van? És még valami, kedves anyuka. Nekem nincs gyerekem. Mert nem lehet. Ezt az utóbbi mondatot természetesen nem mondtam el neki. Mert nem lett volna empatikus, hiszen valójában arról szólt a tanmese, hogy pszichésen elért egy olyan szintet, amivel nem tudott megbírkózni. Ezzel semmi probléma, ezt egy orvosnak tudni kell a helyén kezelni. Csak amikor ilyen történetekkel töltik meg a médiát, tudjatok arról, hogy az ott leírt véleményeket bizonyos fenntartással kell olvasni...

elzsabo 2012.08.25. 23:27:28

@Talian35: és ha lázgörcsös, vagy éppen semmitől nem megy le a láza, hűtőfürdőtől se, akkor se? Dehogynem, te is ezt tennéd.

szabidoki 2012.08.25. 23:49:19

@Fergio: de beleszólhatsz, hogy mire költi az állam a pénzedet. Elmentél már az országgyűlési képviselődhöz, és elmondtad neki, hogy milyen gondokat látsz az egészségügyben és milyen megoldási javaslataid lennének? Ha nem, akkor miért itt jártatod a szádat?
Ha állam bácsinak fizeted a téééébéééét, akkor nála reklamálj, ha a szolgáltatás nem nyeri el a tetszésedet - a szolgáltató ugyanis annyit szolgáltat, amennyit fizetnek neki, tudod, kis pénz, kis foci.
@mártus: a fentiek neked is szólnak.
Aki szerint a hálapénz akkora nagy dolog, az gondolkozzon el rajta, hogy miért is megyünk egyre növekvő számban külföldre, ha itthon tényleg akkora nagy pénzt lehet szakítani orvosként...
Bunkó/nem bunkó kérdéskör. Érdekes módon Londonban az ottani ellenőrök nem bunkók, a teszkós pénztáros sem bunkó, a hivatalnokok is segítőkészek. Itthon a pénztárosok többsége flegma, unott, volt arra is példa, hogy nem mértük le a megvenni kívánt zöldséget, és a pénztáros néni vigyorogva közölte, hogy ezt nem tudja ideadni... Friss élmény: múlt héten okmányirodába mentünk útlevelet csináltatni a gyereknek mert lejárt, három emberrel érintkeztünk úgymint infopultos néni, fényképkészítő ember meg az útlevélügyintéző liba - mindhárom igazi bunkó, lenéző stílusban beszélt velünk - 4 éves kisfiam csak pislogott, nem értette, hogy miért cirkuszol vele a fényképes majom, amikor ő csak mosolygott. A jó modor itt nem pénzkérdés, csak az egészségügyben? Még azt sem lehet mondani, hogy ezeket a majmokat nem lehet kirúgni, mert ugye tombol a munkanélküliség, szerintem elég gyorsan találnának pár embert, aki képes kitölteni néhány űrlapot meg kattintani párat a számítógépen...

Dr.Bio74 2012.08.25. 23:52:10

Értem én, hogy gőzgép, de mi hajtja?

Másrészről, kedves Hunhouse reakciója érdekelne, ha betérne hozzá egy morózus, kigyúrt, kissé hirtelenkedő, tépett pólójú kedves csákány, hogy bibis a combja töve és fáááááááj neki. Sőt azért fáj neki, mert egy másik orvos által felírt köpethajtó antiszérumot dörzsölt be oda, úgyhogy mán figyeli a doki minden mozdulatát.

szubjektiv 2012.08.25. 23:52:38

@zsázsika: Abszolút fenntartással kezelem az ilyen történeteket. Általában, ha reagálok ilyen sztorikra, mindig hozzáteszem, hogy: amennyiben igazak a leírtak. Az emberek ugyanis tapasztalataim szerint egész prózaian végtelenül ostobák, továbbá gond nélkül hazudnak.
Valamint én is emberekkel dolgozom, pontosan tudom, hogy az általuk előadott történet sokszor köszönő viszonyban sincs a valósággal.
De azt nem szeretem szó nélkül hagyni, mikor egészségügyi dolgozók, így orvosok is (legalábbis magukat annak beállítók) kommentjei arról szólnak, hogy örüljön a hülye beteg, hogy még él, és hogy meri számon kérni az orvostól, ápolótól a normális emberi hozzáállást.
Nekem is voltak hasonló tapasztalataim a munkámban, mikor igyekeztem nagyon segítőkész lenni és többet tettem az adott ügyfélért, mint ami a munkaköri kötelességem lett volna. Többször volt, hogy nem volt benne köszönet, mint hogy volt. De ettől nem gondolom, hogy bunkó parasztként viselkedhetnék a leghülyébb ügyféllel is akár.

szubjektiv 2012.08.26. 00:07:20

@szabidoki: Már bocs, de ha egy doktor az aki állati bunkó, annak mi köze van ahhoz, hogy az állam fizeti a bérét?

Miért is Fergionak kéne megoldási javaslatokat adni az egészségügy pocsék helyzetére?

Micsoda nagyképű hozzászólás volt ez!

Londonban a népek az orvosnak és a kórháznak fizetnek közvetlenül? Sőt a hivatalnokot is te fizeted? Vagy mégsem?

Tudod London az nem egy megnyomorított, volt szocialista, rettenetes örökségtől vergődő ország fővárosa.
Ez meg az.

Jah, és a jó modor, normális hozzáállás sehol nem pénzkérdés. Ez igaz. Ezt kéne sok orvosnak, nővérnek, egyéb egészségügyi dolgozónak is megérteni. De addig még hosszú az út.

szabidoki 2012.08.26. 00:11:05

@szubjektiv: érdekes módon itt a praxison még nem kommentelt egyetlen olyan ember sem, aki bunkó lett volna az ügyfeleivel, csodával határos módon mindenki a maximumot nyújtja (vagy még annál is többet), és nincs olyan poszt, ahol egy (de inkább több) ilyen komment ne érkezne. Én már annyira szeretnék találkozni veletek, mert eddig még nemigen jött össze, általában azokhoz a kollégáitokhoz volt szerencsém, akik (vélhetően) nem kommentelnek itt, és (épp ezért, vagy ki tudja, miért, de) elég bunkók.
Hol vagytok???

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.08.26. 00:20:08

@Fergio: hát pl ha te villanyszerelő vagy és hajnal kettőkor felhívnak, hogy javítsd meg az eltört vízvezetéket akkor hogyan reagálsz? megnyugtatod, hogy semmi baj hívjon másik szakembert vagy ideges leszel?
ha meg kihívnak egy TV megszereléséhez és a műszerrel valami gyanus értéket mérsz és aszondod, hogy ezt be kell vinni a műhelybe mert itt nincs elég felszereltség hozzá, és majd ott jobban meg tudják mondani, hogy mi a baj az ugye felháborító?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.08.26. 00:21:12

@Fergio: a BKV a buszsofőröknek ugyanannyit fizet mint a bértábla szerint egy főorvos fizetése, ugyanannyi tanulmányi idővel vagy nem?

szabidoki 2012.08.26. 00:27:18

@szubjektiv: Fergio arra panaszkodott, hogy nem szólhat bele, hogy az állam mire költse a pénzt, pedig ez nincs így, csak nyilván egyszerűbb itt osztani az észt, mint ténylegesen csinálni valami értelmeset.
Ha a szocialista örökség mentség a magyar hivatalnokok és bkv-ellenőrök bunkóságára, akkor miért nem mentség az egészségügyi dolgozók viselkedésére? Ők talán másik szocializmusban éltek korábban?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.08.26. 00:30:08

@zsázsika: én az ilyenre simán kihívom a rendőrséget és megmondom a családnak, hogy egy civilizáltabb embert legyenek szívesek beküldeni. nem használ ez senkinek ha a beteg mellet vitatkozunk. az esetleges perek végett meg dokumentálom a kórlapon hányszor és kinek adtam felvilágosítást

szubjektiv 2012.08.26. 00:41:09

Kellemes dolog a cinizmus, tőlem sem áll távol.:)
De nem lehet, hogy ez azért van, mert inkább olyanok írnak ide, akik érzékenyebbek a lekezelő, bunkó viselkedésre, és a munkájukban, magánéletükben is a normalitást képviselik?
Persze igazságod is lehet, mert az ember márcsak olyan, hogy a maga szemében a gerendát sem, de a máséban ugye a szálkát is...
Én viszonylag gyakran olvasgatom a blogot de mindig meglep, hogy az orvosi oldal általában kioktató, lekezelő stílusban adja elő magát, tisztelet a kivételnek.

Ha te mindig csak bunkókkkal találkozol az ügyintézés különböző területein, akkor el kell gondolkoznod azon, hogy nincs-e benned valami, ami ezt determinálja:))

Például a legjobb barátnőm meg van győződve arról, hogy rendkívül udvarias, de valójában az udvariassága olyan szinten sértő, hogy már többször közöltem vele, hogy én az adott pénztáros, ügyintéző, pincér, akármi helyében már régen fejbevágtam volna.

guy2 2012.08.26. 00:41:26

Csak jelzem, hogy adblockot használok, úgyhogy amellett, hogy agyilag felbasz, rajtam nem keres az index egy fillért sem egy ilyen hihetetlen módon bulvár, semmire sem jó cikken. Értelmes tartalmat a parasztnak! :-).

szubjektiv 2012.08.26. 00:54:14

@szabidoki: Semmire sem mentség.Ellenben magyarázat a bkv ellenőrne, a butikban dolgozó eladókisasszonyra, a bankos asszonyságra és az orvosra is.
De lássuk be, hogy kevésbé fájó, ha bunkó az ellenőr, vagy primitív az eladó kisasszony és húzza a száját, ha a harmadik nadrágot próbáljuk fel, de elmegyünk vásárlás nélkül, mint amikor mondjuk az anyánk élet és halál között tartózkodik és az orvos azzal van elfoglalva, hogy ne zaklassuk már. Arról nem is beszélve, hogy nem fogunk eget-földet megmozgatni, hogy megkapjuk a 38-as méretű ruhát a cosmoban legutóbb látott modellből, de ha az anyánk élete a tét, akkor mindent bevetünk és nem értjük meg, hogy a nagy fehér varázsló miért csak komplett össztűz után hajlandó megműteni a nekünk oly fontos személyt.

mártus 2012.08.26. 02:25:46

@szabidoki: Egy fecske nem csinál nyarat. Én pl. lassan egy hónapja várom, hogy a kórház betegjogi képviselője visszatérjen a 3 hónapos nyári szabadságáról...Ha sokan várnának rá, talán lenne helyettese is...Aztán egy hete várom, hogy a kérvényezett leletmásolatokat lemásolják a részemre pénzért. Vajon miért kell erre annyit várni? (ezt meg is kérdeztem, de nem válaszoltak, csak ezt: akkor most kéri vagy nem kéri?!) Tömegesen jönnek a kérelmek, vagy kifogyott a festék a fénymásolóból? Egyáltalán miért kezelik titokként a vizsgálati eredményeket?

mártus 2012.08.26. 02:34:19

@szubjektiv: Bizony. Egyes munkakörök betöltésénél vannak alkalmassági vizsgálatok vagy kompetencia mérés. Az egészségügyben nincs ilyen?

VaTi 2012.08.26. 04:51:08

@Fergio: ha te a kommentemből azt értetted, hogy én örülök....hajrá szövegértés

VaTi 2012.08.26. 05:10:14

@szubjektiv: "Ha te mindig csak bunkókkkal találkozol az ügyintézés különböző területein, akkor el kell gondolkoznod azon, hogy nincs-e benned valami, ami ezt determinálja:))" én hényszer gondoltam erre, mikor a posztokban és főként a kommentekben arról megy a vekengés, hogy vele, szegény beteggel milyen csúúúúúnya udvariatlan hangnemben beszél minden orvos. Szóval ha a mondatodban az ügyintézést kicseréljük orvos-beteg találkozásra, akkor is fenntartod? :)

VaTi 2012.08.26. 05:18:36

A tegnap este született kommenteket végigolvasva rengetegen sérelmezik a hangnemet, de lesöprik az asztalról azokat az érveket, hogy az orvos lehet fáradt, kimerült, lehet, hogy a sokadik ügyeletét húzza...Csak annyi jutott eszembe, hogy mikor a gyerekek kicsik voltak és nem állt még be az éjszakai alvás és bizony voltak olyan éjszakák, hogy vagy aludtam pár órát, vagy nem, nos...nem tudtam másnap olyan kedves, üde, mosolygós lenni. Nem ment. El tudom képzelni, hogy a nappalt végigdolgozó, éjszakát végigügyelő orvos is lehet olyan fáradt, hogy már nem bír többet adni a muszájnál. Ez annyira emberi és érthető. Azt hiszem, sokszor csak nem gondolunk bele a másik helyzetébe.

pharmacyli 2012.08.26. 07:02:05

"Kopasz, kigyúrt, inkább néztem volna erő-embernek, típusú ember jött be a rendelőbe,"
Remélem, hogy az orvos, az ápoló személyzet ennél jobban fogalmaz!

K9DK 2012.08.26. 07:09:19

Nem volt udvarias, nem volt toleráns. Tény. DE: azonnal (a posztoló elmondása szerint is pár percen belül) diagnosztizálta és mentőt hívott), hogy késedelem nélkül (időfaktor!) eljusson az ellátó helyre.

jog-ász 2012.08.26. 07:09:22

aludni ügyeletben aludhat sztem, ha felkeltik még moroghat is:) de azt a képességet jó lenne elsajátitani hogy ha felébresztik legalább emberként tudjon szólni a beteghez vagy hozzátartozóhoz..kivéve ha nővérke tépte szét rajta megelőzőleg a pólót:)

jog-ász 2012.08.26. 07:11:03

@VaTi: lehetséges hogy igaz, de kizárt hogy ilyen állapotban értelmes és hatékony munkát lehet végezni(én is voltam igy, rengeteget hibáztam, szivtam is miatta)

breki11 2012.08.26. 07:11:15

én leírtam volna a nevét ennek a ....-nek

breki11 2012.08.26. 07:13:20

ja , és nem kötelező orvosnak lenni
(sajnos nem egyedi eset)

jágör68 2012.08.26. 08:15:25

@breki11:
Persze, majd Te felállítod a diagnózisokat.
Vannak dolgok, amiket a minden éjjel otthonalvós, minden hétvége- és ünnepnap szabad emberkék sosem fognak felfogni- mert nem tapasztalták meg sosem, hogy milyen 72 órában készenlétben állni.
Egyébként pedig Magyarországnál sokkal gazdagabb országokban NINCS olyan, hogy "háziorvosi ügyelet"
Lehet mentőt hívni vagy betaxizni a legközelebbi kórház SBO- jára.

A magyarhoz hasonló rendszer Európában csak két helyen van:
Ausztria
Franciaország

Asszem nem kell mondanom, ott hány százaléka dolgozik a népességnek és mennyi "TB"-t fizetnek be...
Meg még az állam is keményen kipótolja.

Magyarul hamarosan lehet készíteni a taxipénzt. Vagy reménykedni, hogy van szabad mentő.

Mensikov 2012.08.26. 08:21:26

@jágör68: orvoséknál osztatlan a képzés nincs bolonya, ha a norvégok és a németek szerint jó itt az orvosi egyetem akkor valszeg így van. inkább a fizuval van baj...meg a hálapénzzel

jágör68 2012.08.26. 09:46:05

@Mensikov:
Felveteli viszont mar nincs, csak kamu "emelt- szintü erettsegi"...
Na bumm....

A halapenzzel baj van, bizony:
vagy van- vagy nincs...
90%- ban inkabb nincs- ugyhogy ezzel revolverezni mar Rakosi kocos elvtars idejeben sem kellett volna- de azota a magyar csak megjobban raszokott az azzal valo a primitiv gyülölködesre/ uszitasra.

Markus Lucius 2012.08.26. 09:52:11

@VaTi:
Tények:
A magyar egészségüggyel komoly gond van. Egy orvosnak sokkal többet kéne keresnie mint egy BKV ellenőrnek. Szignifikànsan többet,mivel emberi életekért felel.

Azt mondják,nincs rá pénz.De a stadionokra ,meg a Felcsùti vasùtvonalra a stadionig na ezekre azért jutnak milliárdocskák. Pedig ez már nem cucializmus:-)

Az orvosok tùl vannak terhelve,kevès a mentő sorolhatnám... Ezek mind tények és ezen az aktuális kormányoknak kellene/kellett volna sürgősen változtatni.

Sajnos azonban gőgös,nemtörődöm,flegma orvosokkal gyakran összeakad az ember. Erre viszont nincs mentség,mert Ők emberekkel dolgoznak,akik vélhetőleg kiszolgáltatott helyzetben,betegségüktől félve fordulnak hozzájuk,nem jòkedvükben.

Bizony M.o-n orvosnak és betegnek lenni is nagyon nehéz..

Bizony nehéz lehet itt M.o-n

Markus Lucius 2012.08.26. 09:58:51

@jágör68
Gyakran felesleges is a háziorvosi ügyelet.
Ha komoly a baj,akkor Ő is csak mentőt tud hìvni(leszámìtva a helyszìni ùjraélesztést bár azt a mentőorvos is tud)

Ha meg nem komoly az ráér rendelési időig is.

VaTi 2012.08.26. 10:07:37

@Markus Lucius: biztosan van az orvosok között is minenféle mentalitású, mint a kőfaragók és balett-táncosok között. Ez igaz. Ez viszont nem csak Mo-ra igaz. Aztán jönnek ehhez a különböző adalékok. Hogy az orvos mogorva, vagy csak 148 beteggel kell foglalkoznia, azért nem ér rá a hozzátartozóval a megfelelő mennyiségű időt beszélgetni. Hogy flegma vagy halálosan fáradt. Hogy kávézik az irodában vagy 18 óra óta az első szendvicsét próbálja megenni. Hogy annyira természetesnek vesz bizonyos tudást, hogy a hozzátartozó és a beteg számára érthetetlen, amit beszél, ezért azt hiszik, felsőbbrendűsködik. Pedig csak nem gondol bele adott esetben, hogy ami neki alaptudás, másnak nem az (bármely szakmánál előfordulhat). Szóval van ezer lehetőség. Persze hogy van hanyag, nemtörődöm, szűkszavú, mogorva orvos. Pont annyi, mint a társadalom más területein. Én mondjuk iszonyú szerencsés vagyok, annyira minimális a rossz tapasztalatom az orvosokkal. Vagy csak elfogadom, hogy ha nincs csomó a kákán, akkor nincs :)

doktornyócker 2012.08.26. 10:28:16

igen, nem könnyű manapság orvosnak lenni, kevés a fizetés, rosszak a munkakörülmények...de ez kb. 30 éve ugyanígy van...akkor is így volt, amikor a mai fiatal orvosok jelentkeztek az egyetemre...egy kis utánjárással ez még akkor kiderült volna, amikor lett volna lehetőség a közgázra vagy a jogra jelentkezni...orvosnak lenni hivatás...és ehhez nem elég ha tiszta ötös a gimis bizonyitvány !!!

Silent Bob 2012.08.26. 10:49:32

Az mitől van, hogy még senki nem találkozott csóró dokival, csak a csóró dokik hozzátartozói?

egy maréknyi dollár 2012.08.26. 10:50:14

Mit akarsz, a csapnivaló modorú ügyeletes - ezek szerint - kiváló diagnoszta.A bizonytalan tünetekből(fejfájás, rossz közérzet) és a 3-5 másodperces vizsgálat(kéz-emeltetés)alapján megállapította az agyérgörcs tényét, pontos idejét és következményeit.Ja, és nem is küldte haza a beteget.
Ismerősömet, aki tavaly ősszel a szemem láttára bénult le kb. 20 perc alatt, én vittem orvoshoz, aki azonnal kórházba szállíttatta az agyvérzéses beteget.
I. még el tudta mondani, hogy már egy hete rosszul lett otthon, nagyon fájt a feje, elesett.A kihívott mentősök is ezt a karemeléses gyakorlatot végeztették el vele vizsgálat gyanánt, aztán abban maradtak, hogy a tünetek az I. által előzőleg elfogyasztott egy üveg sörnek tudhatók be, és távoztak.
Ismerősöm agyi ereiből még egy hétig szivárgott a vér, mire tényleg meggyőző tüneteket sikerült produkálnia.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.08.26. 11:10:16

@Silent Bob: én rengeteggel találkoztam, olyannal aki rezidensként 80 ezret kap kézbe és abból az egyetemi központban 40 et rögtön kiad házbérre mert ugye ez nem olyan mint a lakatosképző hogy minden faluban, anyuka szoknyája mellett is van

jágör68 2012.08.26. 11:12:47

@doktornyócker:
30 eve nem volt meg ennyi melo...
Most ugye minden szocialis problemat szepen ratolnak az egeszsegügyre:
-munkanelküliseg- alkoholizmus
-munkanelküliseg- alultaplaltsag, stb
-csöves- nincs hol lakni- majd az egeszsegügy ezt is elintezi
-meg ugye a soha eletükben jarulekot nem fizetö szinesfemgyüjtökhöz is labhoz meg haptakba allva- es ugye rendöri kiseret nelkül...
Masreszt egy közepiskolastol ki varna el, hogy egesz eletre szolo felelössegteljes döntest hozzon, amikor 18 even felüliek jarnak tucatjaval kikapartatni magukbol a nemkivant terhesseget.
A magyar tarsadalom egy szegyen.
Amilyen a tarsadalom olyan az egeszsegügye is.

szabidoki 2012.08.26. 11:42:08

@szubjektiv: a kormány nem ért veled egyet. Ameddig utcaseprő-bért fizetnek az orvosoknak, jó eséllyel olyan lesz a kommunikáció is.

platelet 2012.08.26. 15:58:20

@fefe79: ne haragudj, csak most tudtam válaszolni. te nagyon hülye vagy, azt várod az orvostól, hogy fogja kezed, elmondja, hogy minden renben lesz és kedvesen rádmosolyogjon, aztán, mivel elvégezte a feladatát, hívja a következőt? én azt várom, hogy diagnosztizáljon, és gyógyítson meg... a törődés meg a család dolga...

Reggie 2012.08.26. 16:01:43

@jágör68: Mindenki, hisz 1 even belul felnotte valik hivatalosan. Ha az egyetemen jon ra, hogy ez neki nem valo, akkor ott is lehet valtani. Pl. mehet egeszsegugyi mernoknek is.

szubjektiv 2012.08.26. 16:18:07

@szabidoki: Nem kérdés, hogy megalázóan, vérlázítóan kevés az orvosok, no meg a nővérek bére. De attól több lesz a bére, ha bunkó a beteggel?

Fergio 2012.08.26. 17:13:52

@VaTi:
Kedves Vati, a "mi van?" egy orvostól ha fáradt, ha nem, bunkó stílust jelent. Ezen nincs mit szépíteni, sem magyarázni.

Fergio 2012.08.26. 17:20:40

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
ha villanyszerelő vagyok, és éjszakai ügyeletbe osztottak be, akkor végzem a dolgom, ha egy kapcsoló miatt hívtak fel, ha amiatt, mert beszart Paks teljesen mindegy.
Ha a TV-t nem tudom megszerelni, mert komolyabb baja van, mint amit a nálam lévő műszerekkel meg lehet szerelni, és ezt elmondom az ügyfélnek, akkor az nem felháborító. És egyébként bevált szokás... és teljesen normális.
De ha azt mondja a TV szerelő, hogy "No, ennek oszt annyi, majd a kolléga beviszi", s kiderül, hogy javítható, akkor ha legközelebb találkozom a bunkó TV szerelővel pofán vágom.

Fergio 2012.08.26. 17:24:48

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Nem hiszem. De nem láttam még alkesz, a fizetéséből épphogy megélő főorvost. De buszsofőrt igen. Olyan főorvost ismerek, aki Lexus LS450H-val jár dolgozni, az István kórházba. Ismersz egyetlen buszsofőrt, aki ilyesmivel közlekedik? Nem minden orvos van alulfizetve. Ezt nagyon sokszor elfelejtjük megemlíteni, amikor panaszkodunk.

Fergio 2012.08.26. 17:31:46

@szabidoki:
Na ezért a stílusért szóltam már Neked egy párszor. És csodálkoztok, hogy nem tisztelnek Benneteket. Hát tessék...
Nem mentem el az országgyűlési képviselőmhöz, mert fingom sincs, hogy ki az. De hagy kérdezzek vissza: és Te drága Barátom, elmentél már az orvosi szakszervezet vezetőjéhez, hogy megkérd, tegyen valamit az orvosi fizetések emeléséért? Vagy esetleg Te is csatlakoztál januárban a rezidensekhez, akik benyújtották a felmondásukat, ha nem kapnak fizu emelést? És működött? IGEN!!! Ja, hogy Te kiszakadt szerencsétlen hazánk fia vagy, aki kintről magyaráz. Én fizetem a TB-t, és azért rinyálok, mert a hozzáállás nem pénz kérdése... De tenni valamit a fizuemelésért az orvosok is tehettek volna, az elmúlt cirka 20 évben... De nem tettetek semmit. Ami történt, azt is a rezidenseknek köszönhetitek. Na erről ennyit.

sárga nyúl 2012.08.26. 18:19:29

@szabidoki: Az tényleg hihetetlen, hogy az okmányirodán milyen lógós parasztok dolgoznak. Mintha felvételi követelmény lenne!

dobzse.laci 2012.08.26. 19:25:41

@szidbogyo: "Dél-budán lakom tehát télen, este 8kor gyanús volt, hogy nem lesz könnyű elBKV-zni odáig."

Tehát mentő.
B+.
Ezt játszd el valahol a hanyatló nyugaton, rojtosra rúgják a ...

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2012.08.27. 00:06:31

@Silent Bob: nekem egy mindig szembejön a fürdőszobatükörben... Persze kérdés, hogy azok, akik nem személyesen ismernek, elhiszik-e.

szabidoki 2012.08.27. 00:29:08

@szubjektiv: kicsit unom már, hogy ezt mindig újra és újra el kell magyarázni. Ha egy adott cég minimálbért fizet magasan képzett embereknek, akkor nem számíthat kiemelkedő munkára, mert a használhatóbb emberek elmennek oda, ahol rendesen megfizetik őket. Ha a cégünk versenyképes fizetést adna a dolgozóinak, akkor tudna válogatni, a nem odaillőket elküldeni, mert lenne jelentkező, így viszont kénytelen beérni azzal, aki máshová nem kell/elmebeteg. Ez igaz az egészségügyre is.
@Fergio: az orvosok (köztük én is) számtalan fórumon számtalanszor elmondták már, hogy mi a probléma, mi lenne a megoldás vagy legalább merre kellene elindulni. Erre a legerősebb válasz mindig az volt, hogy az orvosok kussoljanak, mert elfogadják a hálapénzt. Érdekes módon az senkit nem érdekel, hogy mi lesz az egészségüggyel.
A rezidensek akciójáról csak annyit, hogy tavalyhoz képest fokozódott az elvándorlás (holott duplájára emelték a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolások árát). Ha szerinted ez akkora siker, akkor a hiba nem az én készülékemben van.

alien 2012.08.27. 01:16:03

@Jim Raynor: jó csak nem derültek ki amiket kérdeztem és azt hittem, hogy el is rontott valamit, az orvosok sajna furák tudnak lenni

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.08.27. 07:12:32

@Fergio: ne ferdíts, villanyszerelőként csőtöréshez hívnak, az volt a példa.
a gond az, hogy egy nőgyógyászt próbálsz általános példaként előhozni, az orvosok 99%-ának nincs ilyen autója (nekem sem, mert nekem jobb van meglátásom szerint :D), a buszsofőrök közt is biztos találok egyet akinek van ilyen

zsázsika 2012.08.27. 13:40:14

@szubjektiv: egyáltalán nem áll szándékomban védeni azt a "kollégát", aki bunkó a beteggel. A hajamat szoktam tépni, amikor a nyomorult hozzátartozót embertelenül, hat másik füle hallatára "világosítják fel", hogy nagy a baj- már ha egyáltalán szóbaállnak velük. A saját kollégáim között is jópár ilyen van, a vége az szokott lenni, hogy a főnököm az elyet eltiltja a felvilágosításadástól ( ha tudja).Úgy gondolom, a legalapvetőbb orvosi kötelességem felvilágosítást adni és empatikusnak lenni. Ezzel együtt ma sajnos az a helyzet, hogy míg régebben havonta egy "nehéz" hozzátartozó volt, ma havonta van egy, aki nem támadólag lép fel és egyáltalán, normális hangnemben beszél, már induláskor. És bár tudod, hogy a pszichés állapota nem éppen nyugodt és szegény, min mehet keresztül, a napi nyolcadik után már nem megy. Főleg, ha nagyon fáradt vagy. Gondolom, emberekkel foglalkozva azért nem három átdolgozott éjszaka után állsz nappal újra munkába, mert ha így van, sajnos tényleg nem tudod, min megyünk keresztül. A javaslatom komoly, próbáld ki. Utána talán más lesz a véleményed. Nem elfogadod a bunkó orvost, de árnyalódik a dolog. Ja, és ügyintéző munkádhoz, kérlek, olyan számítógépet használj, ami folyton lefagy, az általad nyugodtan elvégezhető munka kb. 10x csináld meg, tudd, hogy sokkal színvonalasabb munkát is csinálhatnál, ha lenne pénz. MIndezt heteken keresztül. Hidd el, néhány hónapon belül az empátiád, a lelkesedésed és mindened egyszerűen ki fog égni. És bizony a legkedvesebb, legjoviálisabb ügyfél is idegrohamot fog belőled kiváltani.
És ezzel nem védem a primitív eü. dolgozót, csak megpróbálok rávilágítani arra, hogy mi lehet a hátterében. Továbbra is hangsúlyoszom, nem tekintem kollégának azt, aki nem képes empatíkusan a beteghez állni.

Azt magyarázza már meg valaki, hogy miért gondolja itt bárki, hogy a válaszoló emberek, ha azt mondják, orvosok, miért nem lehet azt elhinni. Komolyan azt hiszitek, bárki megvédené az eü. dolgozókat, ha nem lenne az, akinek vallja magát?

Fergio 2012.08.27. 16:31:16

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
ja, bocsi, én nem figyeltem, hogy már eleve hülye példát adtál meg...Nem tudtam, hogy egy felnőtt ügyeleten lévő orvos nem tud semmit a gyerekeknél fellépő láz kezeléséről... (mint ahogyan szerinted a villanyszerelő a vízvezetésszerelő munkájához) ez nekem új, Neked nem?
Lexus: szóval pontosan tudod, kiről beszélek, mivel a kommentemben nem utaltam konkrétan a főorvosra... :D Bocs, de a nőgyógyász nem orvos? Neki nem ugyanannyi a fizetése, mint a buszsofőrnek papíron? Ja, de. Csak neki van mellékes. Zsebpénz + magánrendelés. Miért más orvosnak nincs? A 99%-ba ugye nem számít bele a fogorvos sem, meg a plasztikai sebész sem gondolom. A lényeg a lényeg: kereshetsz nagy erőkkel olyan buszsofőrt, akinek legalább német prémiummárkás autója van, olyat sem fogsz találni. Tehát a vitát aminek semmi valóságalapja nem volt a részedről, csak terelés, lezárhatjuk.

Fergio 2012.08.27. 16:40:47

@szabidoki:
Szerinted, ha én odamennék az országgyűlési képviselőhöz az ötleteimmel, mire jutnék vele? Arra, amire mások is, meg amire ezek szerint az orvosok is. (Ha az orvos nem tudja elintézni a saját fizujának emelését, akkor egy kívülálló mégis mit csináljon????) Tehát ne gyere nekem azzal, hogy menjek a képviselőhöz, majd ő megoldja. Magad adtál választ a saját javaslatodra. Gratula! :D
A kérdésem a következő: szerinted, ha az orvosok itthon mondjuk az 5-szörösét keresnék a mostani fizujuknak, akkor a szolgáltatás minősége változna? Kevésbé lennének fáradtak, bunkók, flegmák, illetve kevesebb lenne a munka, ami ezeket az emberi reakciókat kiváltják? (Ez azért fontos, mert én minden egyes posztnál nem az orvosok szakértelmét kritizáltam, hanem a hozzáállást, és a stílust.)
Rezidensek: senki sem várta, hogy ettől majd megáll a népvándorlás. De kérdezd meg azokat, akik 60 ezer Ft-tal többet visznek haza havonta, hogy siker volt-e?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.08.27. 16:42:51

@Fergio:
most te komolyan ilyen tudatlan vagy vagy csak játszod?
nem jön, hogy higyjem, hogy a mai világban van olyan aki nem tudja, hogy a gyermeket a pediáter kezeli és van gyermekorvosi ügyelet is és gyermek háziorvos? mindennel a megfelelő helyre kell menni a megfelelő ellátásért. a pédát egyszerűnek gondoltam de látom téged meghalad
te, nem tudom kiről van szó, de az autó értékét ismerem, ezt azért nagyon kevés orvos tudja megengedni magának. a nőgyógyászok azért az átlagnál jobban keresnek. de ugyanannyi a fizetése és a világon ilyen másutt nincs, erre nem lennék büszek, ez inkább szégyen. az meg, hogy egy főorvosnak ilyen autója van, nyugaton természetes.
nagyon kevés orvosnak van magánrendelése, és a zsebpénz is egyenlőtlenül oszlik meg, a 90%át az orvosok 10%-a kapja. a fogorvosok és a plasztikai sebészek nagy része teljesen magán, magánvállalkozóként meg annyit keres amennyit hajlandók neki fizetni, elvégre magánorvoshoz menni nem kötelező, van választási lehetőséged.
ismerek olyan buszsofőrt, saját vállalkozása van, ahogy a plasztikai sebésznek is

Fergio 2012.08.27. 17:00:31

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
tehát azt mondod, hogy ha egy bármilyen orvost - akár gyermekorvost, akár háziorvost - azzal a problémával hívok fel, hogy a 2.5 éves gyerekemnek láza van, akkor fingja sincs arról, hogy mit kell ilyenkor tenni? (Bocs, de mint szülő és teljesen laikus még én is tudom...)
A lényeg ez volt, hogy 2 mondatot kellett volna mondania, ehelyett pattogott, hogy miért őt hivogatják. Én volt, hogy egy festő haveromat kértem meg arra, hogy a kapunkat csinálja meg. (lakatos meló) És képzeld, meg tudta csinálni. Tehát még a példád sem teljesen korrekt, mert bár más szakterületen, de tudok ilyet mutatni.
Segítek: a nőgyógyászok nem csak azért keresnek jobban, mert a legtöbbnek magánrendelése van, hanem azért mert egy szülés manapság 60-100 ezer Ft között van... a szülésznőnek ennek a felét illik adni. (és a legtöbben adják.) Egy műtét esetén a sebész/onkológus/belgyógyász, stb ugyancsak elkéri, vagy elvárja a hálapénzt. Tehát nincs saját vállalkozás, hanem csak hálapénz, és főorvosokról beszéltünk!!! Szóval még mindíg tartom, hogy az általad bemondott buszsofőr vs. főorvos hasonlat erősen sántít, és csak terelés volt. A buszsofőr haverodnak nem biztos, hogy a buszsofőri képzettsége miatt van vállalakozása, hanem valami egyéb. Az orvosoknak a saját praxisukban.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.08.27. 17:12:13

@Fergio: nem azt mondtam, azt mondtam, hogy mindenkinek megvan a saját szakértője, és mivel itt emberéletről van szó nem avatkozok olyan szakmába ami nem a specialitásom, ez nem olyan, hogy a szomszéd jános bácsi vízszerelő, de azért meg tudja szerelni az öreg moszkvicsot is.
normális, hogy felháborodik, nem a szakterülete és megpróbálnak felelősséget akasztani a nyakába, amit ha elvállal akkor az a baj ha nem akkor meg jönnek a károgók mint te.
a nőgyógyászaoknak azért fizetnek mert magánorvost akarnak a betegek, aki hajnal 3 kor is bejön levezetni a szülést a szabadnapján, ez mindenütt a világon fizetős, csak nem 100 ezer a tarifája, hanem óránként 1000 euró nálunkfele.
nekem nem volt magánrendelésem, mert nem tartottam szükségesnek, de van kollégámnak, és meséli, hogy manapság már ott sem adnak a betegek pénzt, úgy kell utánaszólni, hogy bocsi de ez egy magánrendelés itt tarifa van.
nagyon megcsappant a hálapénz, messze nem annyi mint amennyinek híresztelik. nincs már amiből adjanak az emberek, így aztán nem kell ilyen mítikus összegeket elképzelni

Fergio 2012.08.27. 17:12:53

@szabidoki:
ajánlom figyelmedbe ezt a posztot: praxis.blog.hu/2012/08/27/a_jo_egeszsegugy_nem_csak_penz_kerdese
Csak hogy tanulj Te is abból, hogy nem csak akkor lehet kedvesen, normálisan hozzáállni betegekhez, ha milliókat keresel...

Fergio 2012.08.27. 17:32:07

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
ne haragudj, csak egy kérdés: felnőtt esetében hogyan kell a magas lázat kezelni? lázcsillapító, hűtőfürdetés, priznitz. Egy gyereknél ugyanígy. (Csak annyi a különbség, hogy kis gyermeknél kúpformájában kell beadni.) Most akkor magyarázd meg kérlek, hogy ezt a felnőtt ügyeletes orvos miért nem tudta elmondani, ha én egy laikus is tudom? (Vagy szerinted a gyermek ügyeleten lévő doki még mást is mondott volna?)
Miért kell a lusta, flegma, bunkó, arrogáns orvosokat mindenáron megvédeni?

Fergio 2012.08.27. 17:40:32

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
nem híresztelik az összeget kedves doktor úr, hanem a nőgyógyász mondja meg. Most 5 hónapos a fiam, szóval nem csak úgy hallottam. CTG volt állandóan, de egy szerencsétlen ultrahang szülés előtt, hogy a kölyök vajon egyáltalán kifér-e a szeméremcsontok között az nem volt. Így a gyerek kicsit csúcsfejű lett és anyuka pár órával tovább kínlódott úgy, hogy a dokibácsi az ágy fejénél guggolt és úgy tolta ki a kicsit. És amikor jött a zsozsóért, akkor bevallotta, hogy hát nem minden úgy történt, ahogy kellett volna, és nagyon sajnálja. És így nem is kapott annyit, amennyit kért eredetileg. Nincs mítikus összeg. Csak ha összeadom amit a főorvos bácsik hazavisznek hó végén, az valamivel több lesz, mint a buszsofőr fizetése... szerintem.

Fergio 2012.08.27. 17:49:18

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
még valami: amikor én gyerek voltam, és beteg lettem, akkor nem volt olyan a falunkban, hogy gyermekorvosi rendelés, meg felnőtt rendelés. Egy volt. És a dokinéni megvizsgált, és akkor küldött beutalóval a kórházba, amikor tényleg szükséges volt. És amikor édesanyám felhívta az éjszaka közepén telefonon, hogy a fia lázas, mit csináljon, akkor felkelt az ágyában - mert nem volt ügyelet -, és elmondta, hogy mit kell tennie.
Akkor most ki is a tudatlan? Csak a városi hülyék gondolják azt, hogy mindenhol van gyermekorvosi rendelés és felnőtt... Igen, jó eseteben szét lehet szedni a ketőt, de ez nem mindíg lehetséges.

szabidoki 2012.08.27. 19:58:53

@Fergio: látom szellemi képességeidet meghaladja ez a vita. Ha a nőgyógyászat ennyire jól fizet, akkor miért van hiány nőgyógyászból is?
A fizetés és a jómodor közötti összefüggést meg már elmagyaráztam a másik szellemi árvízkárosultnak (@szubjektív), olvasd el. A 60ezer Ft emelés pedig bruttó összeg, abból még adózni is kell. Nyilván így is segítség, de mint látható, nem állította meg az elvándorlást.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.08.27. 20:09:17

@Fergio: ha ez ennyire egyszerű miért nem tudja a szülő megcsinálni? vagy lusta és azt várja, hogy az orvos csinálja meg helyette. már említettem, hogy egy kb 4 osztállyal rendelkező ember elér logikailag oda, hogy: ha otthon nem tudom megoldani azt a problémát amihez felelős szülőként gyakorlatilag megvan minden otthon alkalmazható eszközöm, akkor a háziorvos sem fogja azt megoldani a felszereléséhez tartozó kistáskával, hanem kórházba kell menni vele. ha te mint laikus tudod, akkor a tapasztalt szülő miért szorul orvosi segítségre? a gyermekorvos tapasztalt egy csomó gyermekkori betegségben amit egy felnőtt orvos adott esetben soha életében nem látott, de ez nem logikus számodra? lusta? miből gondolod? dolgoztál vele? bunkó? hát egy pár másodberces vizsgálattal kiszűrt egy súlyos betegséget amit korrektül ellátott, akkor csak nem annyira bunkó
ugye választott volt a nőgyógyászod? nem akartál az ügyeletes orvossal szülni? akkor ennek ára van. vásároltál egy szolgáltatást ami nem járt neked és ki se fizetted.
nem ultrahanggal szokták megbecsülni a szülőcsatorna méretét és nem a szeméremcsontok közt szűk a hely hanem a promontórium és a symphisis közt. ha meg kijött akkor nyílván nem volt szűk a hely, a csúcsfejűség meg jellemző a természetes úton született gyermekekre. többet visz haza mert: van egy csomó szülő akinek derogál az ügyeletessel szülni és mert mindenütt a világon többet visz haza egy főorvos mint egy buszsofőt (kivétel magyarország)
nem volt gyermekorvos akkoriban de gyermekhalandóság is százalékokban volt mérhető nem ezrelékekben mint ma. a jobb szolgáltatás érdekében megjelentek a specializációk meg a szupraspecializációk. akkoriban ha meghalt a gyerek torokgyíkban akkor azt mondták hát Istenem, ma asszem évekig pereskednének.
ilyenért az én időmben nem hívták fel az orvost, megoldották maguk otthon
a válaszom: Te, mert minden gyermek be kell legyen jelentve egy házi gyermekorvoshoz

kudduni 2012.08.27. 20:09:45

@szabidoki:
No azért nehogy elkezdjük sajnálni a lyukászokat...

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.08.27. 20:10:15

@szabidoki: ráadásul asszem nem is fizetésemelés hanem csak pótlék, így nem számol be a nyugdíjalapba, de lehet tévedek

Ugyandehogy (törölt) 2012.08.27. 20:33:23

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
"ha otthon nem tudom megoldani azt a problémát amihez felelős szülőként gyakorlatilag megvan minden otthon alkalmazható eszközöm, akkor a háziorvos sem fogja azt megoldani a felszereléséhez tartozó kistáskával"

rosseb se érti, minek cipelik akkor azt a nehéz tatyót..

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.08.27. 20:42:06

@Babette_: azért van pár gyorsan ható gyógyszer ami vényköteles de befér egy táskába: vérnyomáscsökkentő, hörgőtágító, vízhajtó, fájdalomcsillapító stb. a szerepe az lenne, hogy elesett mozgásképtelen betegeket ne kelljen apróságok miatt kórházba szállítani, csak magyarországon teljesen másra használják

Fergio 2012.08.27. 20:56:16

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
óóó, mindenre van frappáns válasz, akkor kezdjük az elején:
1. az az orvos, aki azzal kezdi a kivizsgálást, hogy "mi van?" az bunkó. Nem azt mondtam, hogy rossz szakember. Ez két külön fogalom, segítek. Még egyszer leírom, hogy értsd: normáisan elmondani az éjszaka közepén egy aggódó anyának, hogy mit kell csinálni egy lázas gyerekkel, vagy kihez forduljon, egyszerű dolog. Ha nem mondja el, vagy pattog, akkor vagy primitív, vagy lusta, vagy arrogáns. Ettől még lehet jó szakember, de mint ember csapnivaló.
2. ha majd a Te gyereked születik, akkor majd írd meg, hogy választott orvosnál voltál-e, vagy aki éppen ott evett a fene az ügyeleten éjszaka. Csak azért érdekel, hogy Neked majd derogál-e? B+. (Egyébként mindenki jár egy nőgyógyászhoz, logikus, hogy őt fogja választani a szüléshez, aki mindent tud róla, nem azt, akit akkor lát először, hiszen a gyerek születése, mégse egy nátha kezelése...) Igen választottam egy szolgáltatást, amiért készpénzben fizettem, és a doki nem adott számlát. :D A szolgáltatás hagyott némi kívánnivalót, amit el is ismert a doki, tehát nem én gondoltam rosszul, hanem beismerte. Tehát nem fogok annyit fizetni egy szar szolgáltatásért, mint egy profiért. Ez eddig stimmel? Neked mindegy, hogy mennyi kínlódással születik meg a kölyök, de ha majd a feleséged 4 óra helyett 32 órán keresztül vajúdik, akkor majd nem lesz mindegy. És megint gratulálok a hozzáállásodhoz, "kigyütt a gyerek nem? hát jóvanaz!" Nem magyar vagy véletlenül? Kőműveseket hallottam hasonlóképpen beszélni... "jóvanaz"!
3. ezt a buszvezető - főorvos vitát hagyjuk, mert csak magadat égeted vele. Már leírtam többször a helyzetet, ha nem érted meg, akkor kérdezz meg egy főorvost. Zalában most volt 2 orvos - nem a főorvos - akik 600 helyett 800 bruttót szerettek volna keresni, mert elmentek a dokik, és rengeteg lett a meló. Hol keres ennyit egy buszvezető???
4. Én még csak 37 vagyok, tehát 25 évvel ezelőtt nem volt akkora halálozás, mint ahogy írod. (Egyébként nem tudom, mi alapján hoztad ezt a következtetést, amikor fingod sincs mikor voltam gyerek.) De megint nem értetted, mire írtam a példámat, nem baj már mexoktam. A hozzáállásra. Arra, hogy van aki nem azzal foglalkozik, hogy most neki lehet-e, vagy sem? Hanem próbál SEGÍTENI! Tudod, mint ahogyan azt egy normális orvos teszi... Nem pedig lecsapja a kagylót, és anyáz.
5. Ha Neked a posztban szereplő orvos egy jó értékrendet képvisel, ami védesz már hosszú viták óta, akkor az Rólad állít ki egyfajta bizonyítványt. Én ha azzal kezdené az ügyeletes orvos, hogy "mi van?", akkor úgy szájon vágnám, hogy kiköpné az összes fogát. Mert ha derogál, hogy kis pénzért ügyeletet is kell vállalni, akkor húzzon kifelé Németországba, és ne durrogjon, mert senki sem kényszerítette. Ha meg ott van, akkor meg végezze a dolgát, és ne másokon töltse le a dühét. Ez olyan nehéz? Magyarázzam még?
6. Az, hogy mi van külföldön, teljesen mindegy. Nem lehet Németosrzágot Mo.-gal összehasonlítani, mert nem egy súlycsoport. Úgyhogy ne gyere azzal, hogy kint mennyi az órabér, mert kurvára mindegy. Itthon sem a fizetések, sem az ország helyzete nem alap. Jó lenne, ha ezt megértenétek már végre.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.08.27. 21:10:03

@Fergio: 1 mentehetetlen vagy
2 bár privát státuszunk volt az ügyeletes orvosnál született a fiam, annyi volt a kiváltság, hogy nem a rezidens jött be a kritikus fél órára hanem a főorvos, és bár járt volna az osztályvezetői ellátás,az osztályvezető nem volt ott mert nem volt ügyeletes. a gyerek születése egy fiziológiás folyamat, az esetek 90% ában a szülés levezetéséhez nem is kell orvos.hol yrtam azt, hogy "jóvanaz"?
3 szerintem te égeted magad vele, a zalai kórház az külön eset, nem részletezem, bár nem dolgoztam ott ismerem a szerződéseket, nem minden osztályon van kiemelet bérezés, ilyen kiemelt bérezés ha jól emlékszem csak 3 kórházban van. a bértánblát nézzed mielőtt megszólalnál
4 de volt, csak kozmetikázták az eredményeket, egyébként a 12 éves gyerek az nem tartozik bele a gyermekhalandóságba, ennek a fogalomnak olvass utána. próbált segíteni? hogyan? mindenhez értett? hány esetet diagnosztizált félre mert fogalma sem volt arról a témáról?
5 soha nem mondtam. gyere próbáld meg, a börtön orvos is orvos, hidd el többet nem lenne székrekedésed.. ki is húztam, az olyanok miatt mint te elsősorban, nem a pénz miatt
6 nem tudom, hogy észrevetted, hogy piacgazdaság és únió van, tehát a béreket egy piacon kell nézni amiben szabadon mozgol, aki kevesebbet fizet az veszít

szabidoki 2012.08.27. 21:17:50

@kudduni: sajnálni csak téged lehet. Egyébként akikre te gondolsz, azok nőgyógyászok.

Fergio 2012.08.27. 21:22:27

@szabidoki:
elolvastam a frenetikus érvedet. Apád nem pofozott fel idejében úgy látom.
Az állam nem AKAR többet fizetni az orvosoknak, mert nincs benne biznyic. De erről nem a betegek tehetnek, akiket próbáltok büntetni. Tudod IQ bajnok, ha a pénzeket az állambácsiék focipályára költik, meg szolgálati autókra - már vagy 20 éve!!! - , és nem az egészségügyre, arról nem Pista bácsi tehet meg Mari néni. Ők elmennének az orvoshoz mert betegek, ehelyett azt kapják, hogy "mi van?" De ha a siránkozás helyett összefognátok, és együttesen megfenyegetnétek az állambácsit, hogy felmondtok, akkor lenne pénz. Csak hát ott van az a fránya hálapénz - ami ugye adómentes -, meg a sok orvos meg főorvos, akik élnek mint Marci Hevesen a villáikban, meg a budai házaikban, és náluk van a szó, a pénz és a hatalom. Nem pedig a nyikhaj orvoskánál, mint Te is. Ezért nincs változás 20 éve. És erről végeredményben a saját orvoskollégáitok tehetnek, mert megvan az okuk arra, hogy ez miért ne változzon. Most már érted a kis eszeddel?

Fergio 2012.08.27. 21:54:34

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
1. nem én vagyok menthetetlen (ezt így kell leírni), hanem Te vagy érthetetlen.
3. nem a bértábla a lényeg, értsd már meg!!! A buszsofőr nem kap jattot az utasoktól, de a főorvos nem keveset és még csak nem is kell adóznia belőle!!! Ezt meddig kell még Neked magyarázni???

2. óóó, a főorvos jött be... nahát, de jó egyeseknek... melyik, a Lexus-os?? :DD "jóvanaz" : "ha meg kijött akkor nyílván nem volt szűk a hely, a csúcsfejűség meg jellemző a természetes úton született gyermekekre". Ezt magyarázd el egy nőnek, akik pl. egy napig vajúdott...

4. a segítség nem csak azt jelentheti, hogy meggyógyítom. hanem azt, hogy útbaigazítom, normális hangnemben. Nem emlékszem, hány hibás esete volt, mindenki szerette, mert készséges volt, és lelkiismeretes. Egyszer az öcsém betörte a fejét egy hintával, 15 kapoccsal ő varrta össze a fejét, értett mindenhez. És most adta át a praxisát, 65 vagy 70 évesen... Sztem egy jó példakép lehetne, legalábbis ami az emberi hozzáállást érinti.
5. a múltkor még azt írtad, hogy a kollégáid és a rossz körülmények miatt mentél ki. mert a kollégák előbbre tartották a pénzes haverjaikat. :D Nem ismersz, fogalmad sincs, milyen lenne ha találkoznánk, és beszélnénk. Engem az igaszságtalanság tud felbőszíteni, de az nagyon. Meg ha valaki a kutyájának néz, ok nélkül. És ebben néhány orvos vérprofi...Egy eltört álkapocs miatt nem lesz börtön...
6. aha értem. akkor itt is 1000 eurónak megfelelő pénzbe kerüljön egy óradíj. Éhen halnál.A piacgazdaság nem csak erről szól.Olvass utána.

cbw 2012.08.27. 22:23:04

@Fergio: nem értem a felháborodásod, az ügyelet nem tudakozó, ahova éjszaka betelefonálunk, hanem először gondolkodunk, volt-e már beteg a 2,5 éves gyermekünk, akkor mit tettünk. Hogy hogy kell lázat csillapítani, ezt a tudást netről, baba magazinokból, védőnőtől, gyermekorvostól illik elsajátítani. Persze van kivétel,,h.tényleg súlyos baj van, de erről már írtak előttem. Abban tévedsz,h. mindenkinek 1 dokihoz kell járni, választani kell. NEM, van területi ellátás, ellátnak, kivizsgálnak és ha szülni kell segítenek. Ha te választassz valakit, ő kel fel éjszaka, annak van ára, fizetni kell érte.Ha te korrumpálod ezzel, ne légy felháborodva.Ha nem lenne igény a betegek részéről, csak a legális magándokik maradnának, sokkal többért.

kudduni 2012.08.27. 22:32:09

@szabidoki: mondják pinológusnak is, de nem ez a lényeg. Tényleg elszaladt velük a ló, és még azt se nagyon mondhatjuk, hogy tisztelet a kivételnek.

Fergio 2012.08.27. 22:46:03

@cbw:
nem ezen vagyok felháborodva. Egyébként pedig miért derogál az ügyeletesnek elmondani 1 mondatban, hogy mit lehet tenni, és hogy másnap menjen szakrendelőbe? Nem tudakozó, de pont azért lett kitalálva, hogy ha valakinek sürgős baja van, azt meg lehessen oldani. Ha egy gyereknek sokáig van magas láza (akár napokig), akkor igenis előfordulhat, hogy be kell menni vele az ügyeletre, vagy ha szerencsés akkor napközben a háziorvoshoz. Egy magas láz, ami a posztban szerepel tág fogalom, lehet veszélyes, és lehet felesleges pánik is. De inkább hívjon fel valakit, ha nem tudja eldönteni...
Nem mondtam, hogy válaztani KELL. Azt írtam, hogy általában a nők választanak, mert az a logikus. Különben ha egy rezidenshez kerülsz, mint marhaságos doktor úr, és nem vagy orvos, vagy nincs orvos ismerősöd, akkor az is előfordulhat, hogy a rezidens fog segíteni megszülni, ami nem biztos, hogy biztonságot ad a nőnek.
És igen, fizetek, mint ahogy fizetek egy műtétért, vagy az onkológus főorvosnak a fájdalomcsillapítóért. Hálapénzt. Figyelj, legyen! Legyenek legális dokik! Ő ad számlát, állam bácsi is jól jár, ő is, én meg levonhatnám az adómból...na? Szted hány orvosnak tetszene ez? Megmondom: egynek sem.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.08.27. 22:50:48

@Fergio: mondtam már menthetetlen vagy, egyre jobban belebonyolódsz olyanba amihez fogalmi zavaraid sincsenek, magad járatod le, próbálunk itt páran felhomályosítani, de az az igazság, hogy amikor téged olvaslak kihal belőlem az a kevés vágy is, hogy visszamenjek valaha

Fergio 2012.08.27. 23:24:22

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
megint a magasló, meg az álbölcsesség.
de jó volt az utolsó mondat! hatásvadász és drámai!! de még csiszolni kellene kicsit... :D

sosem fogjátok tudni megmagyarázni, miért olyan tiszteletreméltó az, akinek a kultúrált viselkedés még hírből sem ismerős. azt sem fogjátok elismerni sohasem, hogy a hálapénz létezik, és sokan igen jó összegeket keresnek így ezzel. nem emlékszem, volt-e olyan poszt, ahol pl. Te elismerted egy posztban szereplő orvossal kapcsolatban írt negatív dolgokat. véditek magatokat körmötök szakadtáig. pedig nincs abban semmi rossz, ha azt mondjuk: igen, ez és ez helytelenül viselkedett, de az orvosok többsége szerencsére nem ilyen. és kész. nem. ehelyett megy a magyarázkodás órákon át.
és aztán a végén, az a hülye, akinek nem tetszik a rendszer, és persze mivel nem orvos, hát nem ért hozzá. pedig nem szakmai vitákról volt szó, hanem emberiességről, sgítőkészségről, lelkiismeretességről, önfegyelemről.
felróható, hogy a végére gúnyos lettem, ironikus, és sértő. De csak azokkal szemben, akik ugyanilyenek voltak velem szemben.

breki11 2012.08.28. 05:51:23

@jágör68: nem értelek
1.én csak a többi leendő beteget kímélném meg ettől az élménytől ha tudnák a nevét
a kedves doktorúrnak
2.a külföldi példák érdektelenek, itthon történt az eset
3.ha meg személyeskedni van kedved ne nekem írj

kudduni 2012.08.28. 10:33:17

@Fergio:
Te aztán megmondtad a tutit!
Mindenben ennyire százas vagy?

Mrs Deák's canvas 2012.08.28. 14:57:10

En is szeretnem ennek az orvosnak a nevet hallani.

Hatha fogad hogy egy honapot nala tanulhassak.

Angelblades 2012.08.28. 19:52:46

Nos annyit erről, hogy ügyeletre nem a 2-3 soknapos hülyeséggel kell menni, mert sajnos azt hiszik egyesek, hogy ez háziorvosi rendelés!!!
Ez NEM háziorvosi rendelés, hanem sürgősségi ügyelet!!! Fél kettőkor ne menjen már be senki azzal, hogy 3 napja kapar a torkom, meg lázas vagyok... ez nonszensz! Az orvosnak igaza van, csak az a baj, hogy a magyar jogrendszer úgyis mindig a "betegnek" ad igazat! A beteg szó cinikus értelemben értendő, mert aki 3 napos baromsággal éjjel kettőkor állít be az ügyeletre, az menjen a francba! Én is e.ü.-ben dolgozom, és ha beteg van, igenis lelkiismeretesen ellátom. DE! A hülyeséget azért hagyjuk már kérem szépen! Mikor én gyerek voltam, nem rángattuk állandóan az orvost, hogy lázas, meg köhög, meg szálka ment az ujjába... ma meg mindenki hülyének nézheti az orvost, meg az eü dolgozókat, és fenyegetőzhet! Álljon már meg a menet! Hogy a francba jön ahhoz bárki, hogy fenyegetődzön mert nem lett hajnali 3-kor a 37 fokos láza kezelve egy ÉLETMENTÉSRE létrehozott ügyeleten? Hát elmegy az ilyen a búsba... de nem kicsit. És ez nem egy kiemelt eset, hanem Dunakeszin és környékén mindennapos!!! Szóval el lehet gondolkozni...

Fergio 2012.08.28. 20:18:04

@kudduni:
az az igazság, hogy feláll a szőr a hátamon, amikor szakemberek nagyképűen és arrogánsan lekezelnek mindenkit, csak mert az nem szakmabeli. Jelen esetben láthattad, hogy nem lehetett a doktor úrral azt sem megértetni, hogy egy viselkedésbeli jellemzőt nem keverünk össze a tudásával... attól, hogy egy bunkó ember zseni, még nem lesz egy jól elvégzett munka után kedvesebb ember. mert ennek a kettőnek semmi köze egymáshoz. sajnálom, h ilyen sokáig elhúztuk ezt a témát, le kellett volna zárni már ennél a kérdésnél... :-) és köszi, h támogattál! :-)

Fergio 2012.08.28. 20:51:26

@Angelblades:
Ne haragudj, de kiről beszélsz? Ki fenyegetőzött? Ki nézte hülyének az orvost?? Neked elgurult a gyógyszered... De értem már, azért fröcsögsz mert Te is az eü-ben dolgozol, és emiatt azt gondolod, h az orvosok fedhetetlenek, a többi ember meg szemét, és egyébként ez a két embertípus ősi ellenségek... Csak szólok, h az orvosok is emberek, hibázhatnak, tévedhetnek, lehet rossz napjuk mint bárki másnak... és lehetnek kedvesek, segítőkészek, függetlrnül attól, h már hány beteget láttak el, és mennyi a fizetésük...

Angelblades 2012.08.28. 22:18:44

@Fergio: Nos, mivel nem dolgozol az egészségügyben, ezért nem is tudhatod soha, milyen állapot van a mi oldalunkról. Tehát ergo Te is könnyen beszélsz. Végigcsinálnál egy ilyen helyen egy 24 órát, és zokogva rohannál el a világból is. Én normálisan és emberségesen látom el a munkám, a betegek kimondottan kedvelnek engem, de most ez nem tartozik ide. Mégis kritikán aluli az, ahogy sokan gondolkodnak, hogy mindent meg lehet csinálni ebben az országban, mert az eü-s úgysem sztrájkolhat, max. kirakhat egy kis kék zászlót vagy kitűzőt demonstráció gyanánt.
És mivel nincs rálátásod a helyzetre, így nem is tudhatod, hogy hány százan fenyegetnek minket naponta, szóval, és tettleg is! Tehát ha majd egyszer erről az oldalról is meg tudnád figyelni a dolgokat, akkor lehet kritizálni másokat! Remélem ezt így megérted.
Sokszor bejönnek az ügyeletre, ami mint írtam: NEM háziorvosi rendelés, hogy ő szarik rá, nem fog ott ülni fél délelöttöt a háziorvosnál, mikor itt 2 perc alatt végezhet. Hát tudod...menjen a jó búsba... és ilyenkor már csak azért is ültetem 2 órát, mire tuti elmegy magától. Ne nézze már hülyének az embert a sok paraszt! Erről lennyit!

2012.08.29. 06:58:01

@Angelblades: Igazad van. Aki nem orvos, annak csak pozitív véleménye legyen. A negatív nem megengedhető, hiszen ő úgysem dolgozott még ott, nem tudhatja. Bár én sem értek vele egyet sok dologban, de a te véleményed alapján csak igazoltan orvos szólhat hozzá. Nem is tudom, hogy bírod ki a sok bunkó, paraszt beteg között. Azért hidd el, van olyan, aki nem orvos, de beszél orvosokkal, és vannak hiteles információi. Azt nem állítom hogy ez éppen Fergio, de lehetne más is.

2012.08.29. 17:24:27

Remélem az azért senkinek sem meglepetés, hogy 100 beteg közül szükségszerűen lesz 1 aki bálványozásig szeretni fog, és 1 aki ördögként utálni, és ez semmit nem mond arról, hogy milyen ember az adott orvos.

sárga nyúl 2012.08.29. 17:37:18

@Angelblades: Ezt én teljesen megértem, hogy így gondolkodsz. De ha kint ülteted, akkor honnan tudod, hogy van-e baja vagy csak receptet íratni akar?

Angelblades 2012.08.29. 17:51:52

@sárga nyúl: Onnan, hogy megkérdezem mi a baja. Sajnos nagyon sok az olyan "beteg", aki tényleg csak azért megy sürgősségi ügyeletre, mert lusta kivárni a sort a háziorvosnál. És ez nem egy elhanyagolható százalék, hanem sajnos a nagyja a betegeknek ilyen. Legalábbis mifelénk. Tisztelet a kivételnek.
Aki tényleg beteg, az maximálisan el van látva, de sok magát betegnek mondó egyén nem veszi észre, és magasból sza...ik arra, hogy esetleg amiatt nem ér ki időben az orvos, mert vele kell foglalkozni, hogy neki 3 napja kapar a torka, 4 napja lázas, stb. Tehát nem csak az e.ü. dolgozók fáznak rá az ilyen "betegre", hanem a tényleg beteg emberek is. De persze ezt senki nem akarja látni. A mentőt is százszor ugrasszák banális dolgokhoz, amit a hozzátartozó is simán el tudna szállítani, és mindezt úgy, hogy a "kedves" hozzátartozó megy a mentő után a saját gk-val!!! Persze a mentő addig máshoz nem riasztható. De mivel neki joga van hozzá, a mentő kussoljon, az orvos kussoljon, ez a dolga. Van baj a toronyban nem is kevés!
Jó lenne, ha végre valaki nem csak nézne, hanem látna is!!! Persze mindig is lesznek olyanok, akik majd megmagyarázzák ezt is, úgy, hogy soha nem dolgoztak ilyen helyen, és fikarcnyi rálátásuk sincs arról, mi is megy a berkeken belül. Én továbbra is ellátom aki rászorul, emberséggel és legjobb tudásom szerint, aki pedig hülyének nézi a munkánkat, azt sem felejtjük el jutalmazni érdeme szerint! Köszönöm.

sárga nyúl 2012.08.29. 18:12:59

@Angelblades: A folyosón kérdezed meg? :O Na de mi van, ha mondjuk bedurrant az aranyere és nem szeretné mások előtt mondani?
Egyébként teljesen igazad van, a kérdésem technikai jellegű.
Sajnos a családomban is mesélték, hogy "tegnap éjjel lementünk az ügyeletre, mert melóból nem tudunk elmenni és hát lázasak voltunk és a torkunk is fájt". Persze vírusos cuccra még gyógyszert sem írnak, így kaptak Algopyrin receptet. Nem lennék az orvos helyében. Már csak azért sem, mert az ilyet úgy vágnám ki, mint macskát... Amiatt meg engem rúgnának ki. Mondtam is nekik, de az egocentrizmusuk nem engedi, hogy eljusson az agyukig, hogy másnak is vannak szempontjai rajtuk kívül. Megértő lennék ezügyben, ha autisták lennének mint a fiam, de nem erről van szó.

Angelblades 2012.08.29. 19:02:44

@sárga nyúl: Nem a folyosón kérdezném meg, mivel mint írod is, vannak diszkréten kezelendő betegségek is.
Amúgy az aranyeres fájdalom az akut kategória, sőt akár tumor gyanúja is felmerülhet, ezért mindenképpen tovább utalandó proktológiai szakvizsgálatra.
A melóztam, azért nem tudtam elmenni a háziorvoshoz... na ez a kedvenc. Persze mint tudjuk, ma már nem lehet csak úgy elmenni a melóhelyről, mert könnyen az állásunk bánja. DE! Nem 4 napos panasszal hajnali 3 és 4 között megyek el. Meg hétvégén este 10 után. Mert nem egy esetben ( megtörtént valós eset ) a család elmegy a strandra/vidámparkba/stb., majd este 10 után beesik, hogy most aztán már írjunk valamit mert kapar a torka 4 napja! Erről beszélek! És sajnos némelyik kommentelő ezt nem látja át, szerencsére, úgy tűnik, Te azok közé tartozol, aki érti miről is beszélek. Tehát nem mindig az orvos/mentős/nővér a hülye. És joggal van kiakadva. A többi betegről nem is beszélve, aki tényleg beteg, és akut ellátásra szorul, de kénytelen várni az ilyen "hobby-betegek" miatt! Köszi hogy itt lehettem! Üdv: Angel

Fergio 2012.08.29. 21:29:57

@Angelblades:
értem a dühödet, valóban idegesítő lehet a sok trükközős beteg... én nem ismertem ezt a fogást, az én családomban sosem volt ez szokás, és ezután sem lesz. De ne általánosíts kérlek, mert az sértő azokra nézve, akik nem nézik csicskásnak az orvost, és nem trüköznek sehogy, mert nincs rá szükségük. (vagy tényleg súlyos edetek) Azt kell mondanom, ez is egy a bunkó magyar szokásokból - a trükközés - ami miatt nektek/nekünk lesz több ősz hajszálunk, de ők csak jót röhögnek a markukba. Az abaj, hogy ez az ellenszenv ráragad a többi eü-sre, és akkor minden beteg szemét lesz... és az már nem korrekt, mert pl. én nem érzem, hogy rászolgáltam volna erre...

Barnamaci 2012.08.29. 23:06:20

@Fergio: Valaki mondja már meg végre, hogy miért kell éjjel 2,5 éves gyerekkel egy szimpla láz miatt ügyeletet hívni? Komolyan mondom, nem engedném a nőket szülni, vagy gyereket vállalni, amíg minimális egészségügyi ismeretekből nem vizsgáznak. Én is szülő vagyok, nem a pánikolós fajtából, de elképesztő, amit ismerőseim is néha csinálnak, piszlicsáré ügyekkel éjjel orvoshoz rohangálnak.
Ja és még annyit, hogy én választott mondhatnánk "sztár"dokinál szültem, de egy szó nem esett előzetesen hálapénzről, még csak RÁUTALÓ magatartást sem tett. Persze hogy adtam, hiszen éjjel 2-kor riasztottam ki az ágyból, én ragaszkodtam hozzá, tehát nem volt kérdés. Viszont attól, hogy nem úgy sikerülnek a dolgok, még nem csak az orvos tehet. És én is 1,5 napig vajúdtam, nem az orvos hibájából, túléltem, nem szenvedtem.

Fergio 2012.08.29. 23:45:59

@Angelblades:
elolvastam amit válaszoltál a kommentemre, és azzal kapcsolatban lenne 1-2 észrevételem.
Nem dolgozom az eü-ben, de nagyon sok ápolónő és orvos ismerősöm van, akik sokat mesélnek. És persze sok beteg ismerősöm is van, akik ugyancsak sokat mesélnek. Ahogy már írtam korábban, a sértődött, nagyképű orvosok hozzászólásait kritizáltam, akik úgy adják elő magukat, mintha ők tojták volna a spanyol viaszt. Nem rohannék ki a világból, ha ezt a munkát kellene csinálnom, végeztem ennél keményebbeket is hidd el. De ne csak azt lásd, amikor kardoskodtam valakivel, olvasd el azt is, amikor azt írtam, hogy magamban szitkozódok, amikor azt hallom, megint kidobál az állam milliárdokat valami hülyeségre ahelyett, hogy azt betolná az eü-be... Ez a blog arról szól leginkább, h az emberek elmondják a sérelmeiket. Azzal van bajom, amikor emberek úgy próbálják beállítani a dolgokat, hogy ezekből semmi sem igaz, és minden kitaláció és hülyeség. Igen vannak bunkó emberek, de azok vannak mindenhol, a bankfiókban, a postán, a boltban ezer helyen... Ahogy Te, a múltkor egy bankos ismerősöm akadt ki az ügyvédekre, hogy milyen aljas dolgokat tesznek azért, h még több pénzt szedjenek ki a kuncsaftokból... cigányok megfenyegetik, h ha nem adnak hitelt, kinyírják őket, rettegnek pl. a bankrablásoktól... Azt akartam ezzel jelezni, h bunkó ember mindenhol van, máshol is félnek emberek a munkahelyükön, ráadásul Ti életeket mentetek... Csak ne csináljunk úgy, mintha az eü helyzetéről csak az emberek tehetnének, és ha történik valami egy helytelen emberi viselkedés miatt, akkor azt fogadjuk el, mert hát nincs elég fizetés...

Angelblades 2012.08.30. 01:11:16

@Fergio: Nos, üdv! Látom kezdünk közös nevezőre jutni. A fizetéssel kapcsolatban: Ahogy egy kollégám és bajtársam mondaná, akinek nem tetszik, nem muszáj itt dolgozni. De most komolyan. Ezt tudjuk jól, hogy kedves állambácsi elkúrta, mint az a bizonyos Ferike anno... erről nem tehetünk se mi, se a betegek. Aki tényleg akut, súlyos beteg, maximális ellátást igényel anyagi helyzetétől ( értsd: paraszolvencia ) függetlenül. Ez nem lehet mérce. Viszont aki mint leírtam "hobby-beteg", az ne várja el, hogy mosolyogva pátyolgassam a lelkivilágát hajnali 3-kor valami banális kis hülyesége miatt. Úgy gondolom ebben egyetértünk. Senkit nem akarok megbántani, csak szeretném, ha minél többen látnák, és megtanulnák azt, hogy mi az a prioritás. Mi a különbség Sürgősségi ügyelet és Háziorvosi rendelés között!!! Hogy ne veszélyeztessük mások egészségét azzal, hogy banális marhaságokkal lefoglaljuk az orvost, mentőt, stb.-t. Jó lenne ha felébrednének az emberek, mert ez az alvó állapot sok ember életébe kerül még ha így marad! Remélem sikerült kifejtenem mindent... Tisztelettel: Angel

Barnamaci 2012.08.30. 11:35:24

@elzsabo: lázgörcsről spec nem volt szó még feljebb, csak 2,5 éves lázas gyerekről. A lázgörcsöt is tudja "kezelni" a szülő, ha felkészült és nem pánikol be, ahogy 99,9%, mire kiér a mentő/orvos, addig meg el is múlik, mert az max. 5-10 percig tart. Az ok, hogy rémes, de a fejvesztett pánik semmit nem old meg.
A semmitől nem megy le a láza - mióta? Ez itt a kérdés. A szülők nagyobb hányada már egy órás láz után rohan orvoshoz.

elzsabo 2012.08.30. 13:24:35

@Barnamaci: Először is nem tudjuk, hogy miről volt szó, azért mert a posztoló csak ennyit hallott, még lehet hogy nem csak egy szimpla láz miatt hívták az orvost.
Másodszor: ha mondjuk először van lázgörcse a gyereknek, akkor azért beparázik rendesen a szülő, nagyon ijesztő látvány.

Amúgy végeztél valami kutatást, hogy ki mennyi idő után, milyen lázcsillapítási módszerek után hívja az ügyeletet?

Fergio 2012.08.31. 00:07:00

@Barnamaci:
Na látod, pont azért hívják az ügyeletet hajnal 2-kor, mert vannak olyan anyák, akiknek gőzük sincs arról, hogy mit kell tenni ha lázas a gyerek... de nem csak ostoba emberek vannak, azért ne hagyjuk ki azokat sem, akik tényleg vészhelyzetben vannak, és tényleg szükségük van a segítségre. (megijedt, nincs otthon senki, akik segítsen, stb.)
Nem tudjuk a poszt alapján, hogy aki betelefonált, az trükközött-e, vagy tényleg szüksége lett volna a segítségre. De továbbra is tartom, ha nincs éjszaka elhavazva a doki, és csak annyit kell mondani, hogy "Hívja fel a gyerek ügyeletet, mondom a számát...", akkor tegye meg, és ne csapja le a kagylót...Mert ahoyg Angelblade bünteti a bunkó betegeket, akik trükköznek, én meg büntetném azokat a bunkó orvosokat, akik még erre sem képesek...és akkor 1-1. :D
A mi esetünkben az orvos elismerte, hogy hibázott. Nem a párom hibája, hogy kb. 36 órán keresztül vajúdott. És a doki délután kettőkor jött be, nem éjszaka... A doki vesszőparipája az volt: "kell, hogy fájjon a szülés, mert úgy lesz megfelelő lapcsolata a gyerekével". Ebben van is igazság, de ha túl sokáig vajúdik egy nő, akkor előfordulhat, hogy tudatalatt a gyerekére lesz dühös, amiért az neki annyi fájdalmat okozott. (Ez is pszichológia.) Ha az első gyerekem lett volna, lehet, hogy nem szólok egy szót sem. De a második, és az első epidurállal született úgy, hogy az anyukának a 3 perces fájások után már csak a méhösszehúzódásokat kellett nézniie, és nyomni. Így a szülés fájt is amennyire ő ezt bírta, és laza is volt, amennyire kellett. A mostani esetben úgy kellett könyörögni az epidurálért, mint mondtam, a doki elvei miatt.Az elveivel egyet értettem egy bizonyos pontig... Ezért nem adtam meg neki azt az összeget, amit kellett volna, mert nem éreztem azt, hogy mindent megtett a szülő nő érdekében. (De adtam pénzt, csak kevesebbet.) Ennyi.

csutkababa 2012.08.31. 10:25:57

Csak szemelvények:
1., TAJ szám nélkül, romániai magyar úr több napos hőemelkedéses panasszal. Este 11-kor.Vizsgálat után közlöm, sürgős teendő nincs, tanácsadás, lássa a háziorvosa. Később visszahallom, kint várakozó felesége fel volt háborodva, miért nem kapott "valamit". Ezen azóta is tűnődöm, mit szeretett volna :)
2.,Éjjel kettőkor hegyomlás méretű kopasz úr, falsápadtan, hogy a fél órája kiszedett kullancs nyomán a lábujján lát egy kis piros foltot, és már rettenetesen fáj a feje is! Ugyan kissé nehéz volt, de udvarias maradtam.
3., Hajnalban segítségkérés mentő részéről, piacon összeesés. Sikeres újraélesztés. Tánclépésben mentem haza :)

2012.08.31. 10:29:59

@Fergio: "kell, hogy fájjon a szülés, mert úgy lesz megfelelő lapcsolata a gyerekével". Ebben van is igazság,"

Nem, ebben semmi igazság nincs. Úgy marhaság, ahogy elhangzott!!!
@csutkababa: Igen, ilyenek is vannak, meg a másik oldalnak is vannak példái.

Angelblades 2012.08.31. 14:34:22

Nos... " vannak olyan anyák, akiknek gőzük sincs arról, hogy mit kell tenni ha lázas a gyerek..."

1., ma már nem probléma az interneten utánanézni.
2., Normális szülő gyerekvállalás elött minimum 1-2 könyvet beszerez.
3., A szülő is volt gyerek, csak legfeljebb annyira hülye, hogy nem emlékezik az ő szülei mit adtak neki régen.
4., Nem csak a sorozatokat kell nézni, hanem valami alapszintű tudást is fel lehet hajtani akár a tv-ben is. ( Nem Dr. House ) Van pár ilyen műsor.
5., A szülő pánikol... gyerek pánikol, mert látja, hogy a szülő pánikol. Ha a szülő nyugodtan és higgadtan kezeli a helyzetet, a gyerek érzi, hogy anyu/apu tudja mit kell tenni, nincs baj.

Ezt tapasztalatból mondom, mielött ebbe is belekötne valaki, és közel 20 év EÜ-s múlttal. És sajnos vannak olyan régiók az országban, ahol tudják hogy kell kezelni a dolgokat, és van olyan, ahol nem tudják megkülönböztetni még a néger gyereket sem a fehértől. ( A cikkben említett környék, tisztelet a kivételnek ilyen. Helységnevet szándékosan nem írok, mert inkább a régióra igaz...)
Bár többi kommentemben is kifejtettem, azért leírom mégegyszer, hátha megragad az egyszeri olvasó/szülő/stb. fejében:
A Sürgősségi Ügyelet és a Mentők NEM Háziorvosi Rendelés!!!!! Sosem volt az, sosem lesz az! Többnapos nyavajákkal tessék elmenni a háziorvoshoz/javasasszonyhoz/sámánhoz/ stb. Nem a Mentő és az Ügyelet dolga!!!
Aki ezt nem érti meg, az üljön még vissza kicsit az iskolába, hátha felszed valami kis értelmet! Ennyi...

Barnamaci 2012.09.01. 13:20:13

@Fergio: A "nincs idő a fájdalomra" világ idején, amikor a csapból is ez folyik, úgy tűnik, egyre inkább csökken a fájdalomtűrő képességünk. 40-50 éve még mindenféle epidurál nélkül szültek a nők és általában a fájdalomba sztem senki nem halt bele. Az orvosnak igaza van amúgy, bár az enyém azt mondta, hogy nem a gyerek-anya kapcsolat miatt kell a fájdalom, hanem mert úgy jobban érzi a nő, mit kell csinálni. Én is másfél napig vajúdtam, tudom miről beszélsz, felfogás kérdése - mi igyekeztünk "elpoénkodni" az időt, nem mondom hogy nem fájt, de ki lehet bírni és eszembe se jutott a gyerekre haragudni a fájdalom miatt. Nem is értem?!

Barnamaci 2012.09.01. 13:27:21

@Angelblades:
A 3.ponthoz: 30-40 éve sokszor semmit sem adtak, max. ágyba dugtak, tea - legalábbis engem. Nyilván a mai szülők többségének ez abszurd, és "valamit" mindenféleképpen adni "akar" a gyereknek, különben úgy érzi, hogy nem tett semmit. Az orvostól ugyanezt várja el a beteg (tudom, sok háziorvossal beszélgettem), valamit írjon, valamit csináljon, mert ha azt mondja, hogy bújjon ágyba és pihenjen meg teázzon, azt az orvost már lenézik, hogy nem csinál semmit, nem ért semmihez. Másik oldalon meg sopánkodunk a túl magas gyógyszerfogyasztás miatt, hogy minden szart felírnak az orvosok. Bizony, mert a beteg elvárja.
Én elolvastam egy-két könyvet, a tipikus tünetek pl. agyhártyagyuszinál, vakbél, ilyenek, a többi lázas állapot 99%-ban meg vírus, amikor úgysem lehet mit tenni.
Szerintem erre minden szülő képes.

Fergio 2012.09.01. 22:06:39

@Barnamaci:
Igen, de most a XXI. században élünk, ahol talán már nem kellene 100 évvel ezelőtti technikát alkalmazni, ha van jobb is, nem? Ezen az alapon akkor ne legyen érzéstelenítés se, mert 100 évvel ezelőtt nem volt, és akkor is műtöttek...
Sztem mindenkinek más a fájdalom küszöbe, és ezt tiszteletben kell tartani. Az epidurált pont ezért lehet használni. Ezen kívül azt gondolom, hogy a szülésnek nem kell mindenképpen elviselhetetlen fájdalommal járnia, mivel vannak értelmes emberek, akik akkor is jó anyák lesznek, ha nem szakadtak szét szülés közben a fájdalomtól.

Barnamaci 2012.09.01. 23:11:51

@Fergio: Minden - még aprónak tűnő - beavatkozás is kockázatokkal jár. Az epidurál is. Szeretem az összes felesleges kockázatot kizárni :-) Inkább fájjon, mint utána lebénulják, mert pont én vagyok az akinek mellészúrnak. Persze ez csak az utolsó, van, aki megússza állandó hátfájással, vagy könnyebbel. De köszönöm, én abból sem kérek :-)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása