Pucéran rögzítették az ágyhoz

2012.06.13. 08:17

Tisztelt Praxis blog!

 

Szeretném megosztani tapasztalataimat a János kórházzal kapcsolatban. A nővéremnek pár évvel ezelőtt volt egy agyér infarktusa. Először a ÁEK-ben látták el de mivel területileg a Jánoshoz tartozunk átszállították a Neurológiára.  Egyszerűen szörnyű volt, ami ott fogadott minket, mivel nővérem nem tudott magáról, zavart volt, ezért rögzítették. Ezzel még talán nem is lett volna bajom, mert saját érdeke volt, hogy ne okozzon magának bajt, de hogy mindezt pucéran és nem is takarták be, az szörnyű volt és persze a kórterem ajtaja tárva nyitva volt, bárki elment a szoba előtt, belátott és ezt láthatta.

 

85.jpg


Ja, arról meg ne is beszéljek, hogy volt ápolási lap ami a beteg kikérdezésével jár, mivel a nővérem nem volt olyan állapotban, hogy válaszolni tudjon. önhatalmúlag beírták, hogy alkoholista, mert szerintük, csak annak lehet ilyen baja ez a Neurológia őrzőben volt.



Magán az osztályon sem volt jobb a helyzet, a testvéremmel naponta felváltva jártunk be hozzá és mi fürdettük meg stb. Na szóval aki teheti nagyívben kerülje a Neurológiát. Köszönöm, hogy elmondhattam a véleményemet.

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SusanneF 2012.06.13. 08:36:29

Na most akkor lehet konkrét helyszínt írni negatív posztnál,vagy nem???Kedves Cenzor,és többiek!
Vajon szóvá tette-e,ami nem tetszett,vagy ment minden,ahogy találta..?
Az örzőben van,amikor indokolt,hogy a beteg pucér legyen,igaz?

kutykuruty 2012.06.13. 08:48:02

Azt, hogy meztelenül van takaró nélkül semmi, de semmi nem indokolhatja. A meztelenséget esetleg, de egy könnyű takarót kutya-kötelességük lenne rátenni.
Ez nagyon is sérti az emberi méltóságot és biztos, hogy ez esetben lépni kellenne először a gyors megoldás érdekében a nővéreknél -ez szerintem nem orvosi jogkör - másodsorban pedig a betegjogi képviselőnél.

kutykuruty 2012.06.13. 09:01:54

Ilyen esetben talán nem is az éppen dolgozó nővért kell megkeresni, hanem azonnal a főnővért. Hiszen, ha csak a szolgálatos nővérrel beszélnek, neki semmi joga arra, hogy pl. utasítsa a többi beosztott dolgozott. Viszont a főnővérnek igen, másrészt nem árt tudnia az ilyen esetről.

polly graph 2012.06.13. 10:00:04

Hasonlót én is láttam. Egy 70 körüli, testes nénit készítettek fel műtétre a belosztályon, ahol sokágyas szobában feküdt, ráadásul persze az ajtó is nyitva volt.

Megdöbbenve láttam, hogy a nénit teljesen pucéran, minden paraván, vagy lepedő takarása nélkül mászatták át az ágyából arra a beteghordó kocsira, amin a műtőbe vitték. Totál megalázó volt. Legalábbis szerintem.

tecsóba sose többé 2012.06.13. 10:19:56

Engem egy térdműtéten mutogattak meztelenül. Fáztam mint az állat, mire bejött a műtő orvos, és lecseszett mindenkit, hogy miért nem vagyok letakarva. Betakart a doki, és addig nem állt neki a műtétnek, amíg nem hagytam abba a didergést.

kalandfereg 2012.06.13. 10:31:42

Aki teheti, az egész Jánost kerülje el, ne csak a neurológiát. Az a hely egy lepratelep, koszos, lepusztult, és sajnos a legtöbbször orvosnak is csak az megy oda, aki olyan is.
Nem tudok rájönni a jelenség okára. Vezetőség? Politika? Valami más adottság?

Drinking Dorithy 2012.06.13. 10:39:59

ez a rémálmom...hogy nem tudok magamról és ilyennek tesznek ki! Szörnyen megalázó.

pepikebaba (törölt) 2012.06.13. 11:01:46

10-12 évvel ezelőtt cserkészként évekig fürdettem a János krónikus belosztályán, ami egyfajta elfekvőként funkcionált. Amiket akkor láttam, nagyjából a minősíthetetlen kategóriába tartozott. Pl. ha mi nem fürdettünk, akkor senki. 40 betegre volt 1 ápolónő, a legtöbb beteg magatehetetlen és pelenkás, saját bevallása szerint is max. napi 1-2x tudott pelust cserélni, a lepedőre kifolyt cucc meg úgy maradt, mivel a beteget nem tudta felemelni az ágyról. A betegek többségének a hátsóján durva sebek voltak az egész napig pisiben-kakiban ázás és az állandó fekvés miatt. Enni nem ettek, mert ennyinek 1 ember segíteni nem tud. Borzasztó volt látni is. Minden héten volt haláleset, még azt sem mondhatom, hogy az ápolónő lett volna lelkiismeretlen. Egyszerűen nem győzte, és fizikailag (emelgetés stb.) sem egyemberes ez a munka.
DE!
Nemrég jöttünk haza a János gyermekosztályáról, ahol a legkisebb gyerekemmel voltam, akinek egy ritka és súlyos betegsége volt, eközben egyéb más problémákat is felfedeztek nála, és intézkedtek azok utógondozásáról, kezeléséről is. Olyan precízen, gyorsan és soron kívül oldották meg úgy a vizsgálatokat, mind a kezeléseket, hogy egyszerűen azt éreztem, ki tudja miért, VIP-vendégek vagyunk az osztályon. Orvostól, nővértől egyaránt ezt éreztem. Az orvosok pedig nagyon felkészültek voltak. Gyorsan is gyógyult a kislányom, az átlaghoz képest.
Szóval én nem írnám le a Jánost úgy, ahogy van, bizonyos osztályok majdnem mindenhol problémásak, kórháztól függetlenül.

2012.06.13. 11:06:04

Azért van ez, mert kétféle reakció tapasztalható bármilyen megbotránkoztató (az is megbotránkozás, amikor te jössz zavarba a szitutól, hogy kit mennyire aláznak) ehhez hasonló esetben a szemtanúktól.
1. Megpróbálják nem észrevenni, mert zavarba jönnek tőle! És mélyen hallgatnak, mintha az a meztelen bálna nem lenne ott.
2. Észreveszik, csóválják a fejüket és megint csak hallgatnak mint a döglött teve.

Pedig a legjobb megoldás a teli tüdőből való ordibálás, hogy hallja meg a 10. emeleten dolgozó főosztályvezető vagy fő-főatyaúristen is.
És addig balhézni, míg mindenki össze nem szarja magát, de legalább kellemetlenül érzik magukat attól, hogy itt ez a barom és nagyon hangosan, nagyon csúnyán beszél.

A magyar mentalitás nem ilyen, mi inkább nem nézünk oda, nem akarjuk észrevenni a problémát.
Nem véletlen, hogy Mo. a public pornófilmek mekkája.
Nálunk lehet sokminden mellett olyan filmeket is forgani, hogy fényes nappal, tömött BKV buszon fujatják a csajt.
Mert nincs aki odamenjen, tarkón fos*a a résztvevőket, és az operatőr seggébe dugja a kamerát.
És ezt azok, akik a filmet rendelik/forgatják tudják is, és mivel határon innen és azon túl is nagy a kereslet, ezért csinálják is serényen.

Hkd90 2012.06.13. 11:06:23

Lehet hogy nem leszek népszerű, nekem pozitív tapasztalatom van a János kórházról, a kislányommal jártunk ott mandulaműtét volt, a fül- orr gégén külön szobába tették a gyerkőcöket, bár akkor csak ketten voltunk. Az orvosunk kedves volt, mindent elmagyarázott előtte is utána is, a nővérek kérés nélkül hozták a műtét után a fájdalom csillapítót, ami ugyan nem kellett, de foglalkoztak velünk, pedig nem voltak sokan.
Fürdetni nem fürdették, hiszen ezért voltam ott én, az anyukája, hogy ezekről gondoskodjak, de amikor szükségem volt rájuk, akkor megtaláltam őket. :)

Lángharcos 2012.06.13. 11:22:17

Az én nagymamámat is a Jánosban csinálták ki. A higiénia teljes hiányát láttam ott (az épület is messziről bűzlött az ürülékszagtól)

Eredetileg az OPNIba került be agyvérzéssel, egész oldala lebénult, és beszélni se tudott. De kezdett újra mozogni, és már szavakkal is próbálkozott...

Sajnos pont ekkor zárt be az OPNI, és a nagyi átkerült a Jánosba. A javulása megállt, sőt romlott. Nem volt hajlandó beszélni, sőt tele lett zúzódásokkal holott őt is kikötözték.

Mint megtudtuk, gyógytorna számára nincs, mert "nem hajlandó lesétálni a tornaterembe".

pepikebaba (törölt) 2012.06.13. 11:40:56

@Hkd90: A fürdetéssel a krónikus belosztályról meséltem, ahol 80 fölött van az átlagéletkor, és 60 kg fölött az átlagsúly. A gyerekosztályon persze ezért is vannak ott az anyukák.

Hkd90 2012.06.13. 11:42:48

@pepikebaba: Nem is a te írásodnak szólt ez a mondatom, csak úgy általánosságban. :) Egyébként pedig azt gondolom felnőtt osztályon is illene a hozzátartozóknak bejárni fürdetni. legalábbis nekem ez természetes lenne bármelyik családtagom esetén...

Dr.laikus PhD 2012.06.13. 11:44:39

@Hkd90:

Nem illem, hanem idő kérdése.
Van amikor meg szakértelem kell hozzá, ami laikusnak értelemszerűen nincs.

Nem szabadna a minimumfeltételeknek sem megfelelő osztályokat fenntartani. :((

Hkd90 2012.06.13. 11:49:10

@Dr.laikus PhD: Nem szabadna a minimumfeltételeknek sem megfelelő osztályokat fenntartani. :((

Ebben egyet értek. Csak mint nem hozzáértő, és gondoskodó családtag írtam, hogy számomra természetes lenne, hogy ilyen helyzetben ezzel is segítsem a kórházi napokat, a gyógyulást, mert kevésbé kellemetlen, ha az ember lánya csinálja ezt, az idegen, és fáradt személyzet helyett.

szendeszundi 2012.06.13. 12:34:50

@Hkd90: Azt irod, természetes LENNE, hogy gondoskodó családtagként te csináld meg a fürdetést a személyzet helyett. Ebből azt feltételezem, hogy viszont még nem CSINÁLTÁL ilyet. Én is beadtam az injekciókat, lenyomtam orrszondán az ételt, mert a nővér nem ért rá. De egy 5-6 ágyas szobában, ahol kb. 40 cm van az ágyak között, egy magatehetetlen 80 kg súlyú testet úgy lefürdetni egyedül, hogy aztán mondjuk ne lucskos ágyban kelljen feküdnie, ezt én tökéletesen laikusként nem hiszem hogy meg tudnám oldani, csak azért, mert családtag. Láttam fürdetést, ketten csinálták, begyakorlott mozdulatokkal emelve-forditva, percek alatt. Attól, hogy valaki beteg lesz a családban, a családtag még nem lesz profi ápoló. A gyereked, férjed testével is más a viszonyod, mint ha pl. az apósodat kellene ápolnod. Vagy akár az apádat.

Dr.laikus PhD 2012.06.13. 12:58:23

@szendeszundi:

Munkaidő után éppen akkor amikor a másik három ágy mellett látogató van.

Jobb esetben mindenki ezzel foglalatoskodik.
Ez szakma, a mi tudásunk szereteten alapuló gondoskodás.
A kettő nem azonos.
A szeretet sok esetben fájdalmas és kényelmetlen a tehetetlen szerettünknek, akkor is ha részlegesen az.

Hkd90 2012.06.13. 13:05:00

@szendeszundi: Ágyban fekvővel valóban nem csináltam, ez igaz, anyósomat viszont segítettem, amikor épphogy fel tudott kelni, hogy kibotorkáljon a fürdőben lévő székre, de ez volt a max, amit meg tudott csinálni.
Az írásomból ezek szerint nem jött le, amit akartam, vagyis, hogy számomra nem jelentene gondot, hogy segítsem a kórházi dolgozók munkáját, ahogyan tudom. És, szerintem egyszerűbb a legtöbb embernek azt mondani, hogy milyen szar a kórházi ellátás, minthogy több időt fordítsanak arra, hogy maguk is segítsék ezt. Mondom ezt úgy, hogy nekem is gyerekem és munkám van, tehát nem otthon unatkozom egész nap. De ha szükség lenne rá, akkor áldoznék időt és energiát. Ahogy ők tették, amikor én voltam gyerek és ezzel együtt kiszolgáltatott nekik...

kutykuruty 2012.06.13. 13:19:40

@Hkd90: Ez a poszt nem arról szól szerintem, hogy kik fürdetik és hogyan a hozzátartozót,belátom nem nagyon van miről beszélni a történet kapcsán, mert elég egyértelmű.
A főnővérnek lenne a dolga, hogy rendet tartson ápolás tekintetében az osztályán, ha nem megy neki, akkor alkalmatlan a feladatára. Lehet,hogy mint sima nővér nagyon jó, de vezetőnek csapnivaló.

Ugyhogy én is kapcsolódnék a betegek ápolásában levő témára:
Szerintem nem mindenki alkalmas erre a feladatra, de ettől még nem rossz vagy gonosz ember.
Nekem - és lehet, hogy ezzel nagyon magamra maradok - mindig sántít ez a minket is elláttak, etettek, fürdettek, pelenkáztak a szülők gyerekkorunban mondat. mert egészen más helyzet. Egy kisbabát mindenki elbír, ráadásul úgy alkotta meg a természet, annyira édesnek, hogy még a leghálátlanabb feladatot is képesek ellátni döntő többségben az emberek.
Persze, hogy nem hagyjuk magunkra a szülőket -de nem azuért, mert tartozunk nekik, hanem mert szeretjük őket. aztán, hogy ki meddig tud elmenni a gondoskodásban az már teljesen egyéni.
Továbbmegyek, sok szülő képtelen például ellátni a sérült gyerekét, mert nem bírja lelkileg. és kénytelen beadni otthonba. Van jogunk érte elítélni? Szerintem nincs én például nem tudom, mennyit bírnék.

kutykuruty 2012.06.13. 13:21:31

@Hkd90: Anyosómat én is gondoztam, de rövid ideig és nem nap, mint nap. Azt az időt és feladatot bírtam, de hogy meddig ment volna...? Na, azt nem tudom.

Hkd90 2012.06.13. 13:26:15

@kutykuruty: Az első hozzáállásomban említettem meg a fürdetést, de nem ez volt a központi mondanivalója az írásomnak, hanem, hogy én elégedett voltam az ápolókkal, orvosokkal a János kórházban.
Az, hogy ki hogyan gondolkodik a szüleiről való gondoskodásról meg persze változó, de én igenis nemtörődömnek tartom az olyan embereket (nem egy ilyen volt a környezetemben9, akik inkább hagyták a kórházban a szülőjüket, és hetekig felé sem néztek, pedig idejükbe belefért volna, minthogy a látogatásokkal is segítették volna őt a gyógyulásban...

Dr.laikus PhD 2012.06.13. 13:27:07

@Hkd90:

A nővér munkája szakmunka. Nem is szeretik ha a hozzátartozó kontárkodik, mert a betegért ők felelnek.

Önkéntes is csak akkor lehet az ember, ha erről papírja van.

Más kérdés, ha hiányosság van, mit a fentiekben is, akkor ott kell orvosoltatni a problémát akire tartozik.

Hkd90 2012.06.13. 13:27:36

@kutykuruty: sok szülő képtelen például ellátni a sérült gyerekét, mert nem bírja lelkileg. és kénytelen beadni otthonba. Van jogunk érte elítélni? Szerintem nincs én például nem tudom, mennyit bírnék.

Én nem ítélek el senkit, bár nem tudok olyan helyzetet elképzelni, hogy a gyerekemet magára hagyva egy otthonban ne én gondoskodjak róla... én vállaltam, én szültem meg, én így gondolom. :)

kutykuruty 2012.06.13. 13:28:51

@Hkd90: ez a hetekig felé sem nézünk eg ymásik véglet. Bár azért nem biztos, hogy amit egy idős ember mond, az pontosan úgy is van. Nem állítom, hogy minden idős szenilis - van pár idős családtag és egyik sem szenilis -, de bőven találkoztam már olyannal, aki nem igazán azt mondta, ami a valóság volt. és nem azért, mert hazudni akart.

Hkd90 2012.06.13. 13:33:11

@Dr.laikus PhD:
Látom teljesen mindegy mit ír az ember, a lényegi mondanivaló nem ér el... És csak belekötés megy az összes mondatba...
Nem írtam, hogy a nővérek helyett dolgoznék, hanem, hogy ha a helyzet úgy hozná nem esne nehezemre segíteni ABBAN, AMIBEN TUDOK.
Bár ahogy olvasgatok itt, mindegy mit ír az ember, ha a nővérekre akarja hagyni a munkát, akkor "jaj szegények így is milyen kevesen vannak, ne csodálkozzunk ha fáradtak, nyűgösek, nem pelenkáznak, fürdetnek eleget". Ha pedig azt írja, hogy szívesen segítené a hozzátartozója ápolását azzal amivel tudja, etetés, itatás, és az összes "nem szakmunka", akkor meg ez van...
Hát, szép napot mindenkinek!

kutykuruty 2012.06.13. 13:36:53

@Hkd90: Én ismerek ilyen anyukát.
Van másik két gyereke és nagyon jó anya. De ő nem tudott vállalni eg ysúlyosan kromoszómasérült gyereket. 6 évig próbálkozott vele, nem ment. Nyilvá nlátogatják,de számára elviselhetetlen teher volt. az egész családnak jobb így szerintem, mert van egy viszonylag kiegyensúlyozott feleség-anya. Korábban nem volt.
Csak azért írtam ezt le, mert mi nagyon nem egyforma a teherbírásunk és nem biztos, hogy ez bármit is elárul az érzelmekről.
És ez fordítva is igaz. Van aki képes bármilyen állapotú ember gondozására anélkül, hogy érzelmileg a legkisebb mértékben is kötődne hozzá.

Dr.laikus PhD 2012.06.13. 13:37:30

@Hkd90:

Szerinted nekem nem megy át?

Mindenki segíteni szeretne, de nem lehet csak akkor ha "hivatásos" önkéntes.

Ha kiabálva mondod, hogy amiben tudsz akkor is csak meg tudod etetni, megtörölni a homlokát és ha nincs combnyaktörése akkor kicseréled a hálóruháját. Egyébként még ezzel is rosszat tehetsz.

Ki nem érti? Te vagy én?
Hiszed, vagy nem normális helyen - van ilyen, csak meg kell keresni - még azt sem szabad, hogy a saját anyám pelenkáját kicseréljem és bekenjem a fenekét.

kutykuruty 2012.06.13. 13:38:45

@Hkd90: Ne sértődj meg, nem kötözkodésről van szó, hanem mindenki elmondja, hogy adott gondolatról neki mi jut az eszébe. ez nem azt jelenti, hogy veled semmiben nem ért egyet, vagy akár mindenben, csak kicsit tovább visszük a fonalat.

Hkd90 2012.06.13. 13:40:22

@kutykuruty: Nem vagyok sértődős tipus :) Én csak leírtam a János kórházzal kapcsolatos tapasztalataim, hogy lássák, akik itt olvasnak, hogy nem minden osztálya "halálgyár" vagy elfekvő.

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2012.06.13. 13:45:49

@Hkd90: Az a baj, hogy pl a nagymama miatt nem fognak kiirni betegszabira (ahogy a gyerekkel igen). Az meg, hogy bemesz este, es megeteted, pelenkat cserelsz, lemosdatod, nem sokat segit azon, hogy egesz nap a sajat urulekeben ult-fekudt, es nem evett (igen, nagymamam is igy jart).
Honapokon at nem tudsz ott lenni vele napkozben. Az a baj.

kutykuruty 2012.06.13. 13:50:42

@Hkd90: Ok. Igaz, valóban ezzel indult.

HUN_Sector 2012.06.13. 14:15:34

Komolyan át kéne adni már a versenyszférának a kórházakat, mert ez a jelenlegi nem állapot. Görcsösen ragaszkodik az állam a TB pénztárhoz, miközben egyéni számlákkal és szerződésekkel olcsóbb lenne mindenkinek a dolog, csak nem lehetne akkor az emberek pénzét mindenféle más (nem egészségügyi) hülyeségre elverni.

Dr.laikus PhD 2012.06.13. 14:23:00

@HUN_Sector:

Éppen most folyik az államosítása.

reccs 2012.06.13. 14:44:01

Csak annyit tennék hozzá, hogy az ottani orvosok nélkül ma már nem élnék. Nagyon sok orvos intézte el a bajomat nagyon egyszerű diagnózisokkal és kezelésekkel, a helyzet meg csak romlott. Az ottani orvosok voltak csak annyira kitartókak, hogy addig küzdöttek, amíg rá nem jöttek, hogy valójában mi van velem.

Mille38 2012.06.13. 15:42:03

@kalandfereg: Aki teheti, az összes kórházat kerülje el... jobb lesz mindenkinek.

Murci 2012.06.13. 16:09:17

Én egyszer egy vágott sebbel kerültem be a traumatológiára. ( a bicikli hátsó lámpálya eltört és ahogy toltam be a kapun elvágta a lábam). irány az SZTK, onnan meg a János. Napokig tudnék beszélni arról a mocsokról, a bunkó dolgozokról és embertelen körülményekről ami ott van. Csak két példa:
-Egy fiatal fiú, törött láb, elküldték rögenre. Féllábbal odaugrált, majd vissza. Egy óra múlva ismét kijön a nővér és kérdi hol a film. Mondja a fiú, hogy nem adták oda. Mire a nővér: Akkor menjen vissza érte. Szegény féllábon óriási fájdalmak közepette odaugrált, majd vissza. A nővér 20 méterre volt a röntgentől.Ez nem pénz kérdés, hanem emberség.
A gipszelő ember olyan részeg volt, hogy támaszkodott az asztalnak és mindenkitől megkérdezte, hogy mit kell gipszelni.
- Az én nyitott sebet egy olyan műtőben varták össze, ahol nyitva volt az ablak és szúnyogháló sem volt az ablakon. A legyek röpködtek a műtőben. Azért imádkoztam, hogy nehogy valamilyen fertőzét szedjek össze.
Az egész botrányos. Az ügyeletes orvos fásult (egyik-mádik bunkó), a nővér minősíthetetlen hangon beszél a betegekkel.
Botrány az egész.

régi_vendég 2012.06.13. 16:12:33

hát a jános tényleg nem egy csúcs hely. most lesz 5 éve, hogy egy kificamodott vállal várakoztam a balesetin, fényes nappal. letoltak pár idősebb urat az osztályról röntgenre és míg várakoztunk úgy 20-25-en az egyik tolókocsin fekvő úr elbólintott és lecsúszott róla a lepedő. tök pucéran aludt az ágyon mindenki szeme láttára. több nővér és beteghordó elment mellette, de senki nem takarta vissza, így fél kézzel (a kiakadt vállam miatt a másik kezem használhatatlan volt) szerencsétlenkedtem majd egy fél lábon ugráló lány segített. bent a rendelőben szóltam a dologról és az asszisztens velem együtt jött ki eligazítani a beteghordókat. szólni kell, nem elfogadni és magunkban átkozódni.
1 éve a nagyobbik fiamat a védőnő hallásvizsgálatra küldte a jánosba. az audiologia előtt fülészetre kellett menni, a gégész mikor meghallotta miért jöttünk hangosan kurva anyázva szidta a védőnőt és nyomta volna a gyerekemet a székbe mikor szóltam neki, hogy ezt nem így kéne, nem jókedvünkből jöttünk ide, a gyerekem meg nem munkadarab és ha nem képes belenézni akkor hívjunk oda mást. mindezt normális hangnemben, nem ordítva. azonnal észhez tért, megnézte a gyerek fülét, sűrűn elnézést kért és míg lekísért az audiológiára minket elmondta, hogy a hete született gyerekét alig látta, a feleségének nincs teje és a védőnőjük nem segít és a felesége otthon folyamatos stresszben van egyedül a kicsivel. kicsit dumáltunk aztán elköszönt. szóval vannak azok a bizonyos emberi tényezők, de ha ember módon, de határozottan szólunk, viszonyulunk a dolgokhoz nem rögtön kikérünk/követelünk mindent akkor még ebben a mi elcseszett eü-ben is lehet boldogulni.

Irkutszk 2012.06.13. 16:13:14

@Murci: lám-pályáról még nem hallottam, lámpája
röntgen
vesszőhibák
sebemet
másik

A sebet pedig a fertőtlenítő védi az elfertőződéstől. Ilyenkor az opportunista kórokozók veszélyesebbek, mint az ablakban zümmögő legyek.

régi_vendég 2012.06.13. 16:19:34

@Murci: nah igen a gipszelő az tényleg durva hely, kb mint az inkvizició idején és a gipszelő fickó tényleg mindig részeg. (nálam legalábbis 2/2) viszont ha szólsz h nem tudsz rálépni a lábadra adnak kocsit, igaz h ahhoz kell valaki aki tolja...

g-dúrban zúgó kabóca 2012.06.13. 16:28:34

@pepikebaba: köszi, hogy ezt leírtad. a nagymamám épp akkoriban és ott haldoklott (mint utóbb kiderült), iszonyat volt az egész, épp olyan, mint írtad. Jó olvasni, hogy vannak ilyen emberek, mint te is, akik önkénteskedtek ilyen pokoli helyeken. Büszke lehetsz magadra! A kislányodnak meg további jobbulást.

A szerelő 2012.06.13. 17:54:10

Ez valami eutanázia melletti kampány része lehet, mert ember ilyet egy beteggel nem tesz.

arod75 2012.06.13. 19:11:37

@Hkd90: Szerencsére a Jánosban csak a szülészet látott néhányszor vendégül, minden teljesen korrekt volt, csak minden taszítóan piszkosnak tűnt. Mindhárom alkalommal. Az sem győzött meg, amikor a takarítót dolgozni láttam. Pedig azon az osztályon több felújítás is volt.

Tempus-Anh 2012.06.13. 19:25:20

A Neurológiára nem mész.
A Neurológiára visznek.
Mint a fentemlített beteget is.
A pucér állapottal kapcsolatban pedig van egy elég egyszerű javaslatom.
A posztoló talán bevihetne hálóinget a betegnek.
Aki, ha jól értettem, a nővére.
Kolumbusz tojása, nem?

kutykuruty 2012.06.13. 19:48:58

@Tempus-Anh: Neurológiára is lehet bemenni.
Nyilván nem azért volt meztelen a beteg, mert nem udott volna neki adni a kórház egy hálóinget. És még az is lehet, hogy nyomos oka van, hogy nincs rajta ruha, ettől még betakarni belehet. Takaró meg aztán végképpen van a kórházakban.

Murci 2012.06.13. 20:36:57

@Irkutszk: Igazad van. Van néhány hiba a levelemben, de nem ez volt a lényeg. Olyan mértékben felháborított a poszt, hogy nem figyeltem. Sajnos mind igaz amit leírt a posztoló.Nem az ablakban zümmögtek a legyek, hanem a műtőben röpködtek. Légy szíves olvass figyelmesebben mielőtt bárkit földbe taposnál. Vagy éppen a traumatológián dolgozol?

Tempus-Anh 2012.06.13. 21:27:00

@kutykuruty:
Stroke-kal többnyire bevisznek, tegyük hozzá.
Amúgy "nem tudott magáról, zavart volt", ebben benne van az is, hogy céltalan végtagmozgásokat végez, lehányja magáról a takarót. Ami alatt nem mindig van ruha, főleg, ha pl. hólyagkatéterezik, amit ugye nehéz megoldani felöltözött betegen.

Ápolási lapot pedig a beteg kikérdezhetetlensége esetén a hozzátartozóktól felvett adatok alapján töltenek ki.
A fürdetésért természetesen tanári ötös járna a hozzátartozónak, ha ezt nem fennen és az osztály róvására hirdetné, hiszen a magatehetetlen betegeket az ápolási protokollnak megfelelően rendszeresen fürdetik a nővérek.

most regisztáltam 2012.06.13. 21:51:00

A János kórházban valóban komoly gondok vannak több osztályon is. Több horror-sztorit is tudnék mesélni személyes tapasztalatokból. De inkább próbálok a jóra emlékezni, ezért hadd emeljem ki, hogy a PIC (koraszülött intenzív) elképesztően profi. Ahogy ott küzdenek a 0,5-1-2 kilós gyerekekért - le a kalappal. Ha szabad pozitív felhanggal nevet említeni, Princzkel Erzsébet főorvos asszonyról csak superlativusokban lehet beszélni.

El Visco Stello (törölt) 2012.06.14. 08:32:37

Az ilyen és hasonló problémák elkerülése végett írt-e néhány sort a posztoló erre az e-mail címre? www.janoskorhaz.hu/irjon-nekunk/
...és, ha igen, mit válaszoltak?

Ez egy igen jól körülírható, konkrét hiba - nincs összefüggésben az egészségügy állapotával - kivizsgálható, szankcionálható, tehát a jövőben elkerülhető.

sárga nyúl 2012.06.14. 10:24:31

Hátborzongató.
Ha nekem egy hozzátartozóm kórházba kerül, fel fogok venni mellé egy ápolónőt, hogy amikor nem tudok ott lenni, akkor ne legyen egyedül.
Csak az éjszaka a megoldhatatlan. Vajon megoldható, hogy éjjelre beengedjenek általam fizetett nővért? Ha már egyszer hozzátartozó nem maradhat bent.

Igazság, hol vagy? 2012.06.14. 10:53:49

@sárga nyúl: Nem tudom felnőtt betegeknél lehetséges e,de gyermekek esetében joga van egy hozzátartozónak 24h keresztül gyermeke mellett maradni.

Dr.laikus PhD 2012.06.14. 10:55:46

@sárga nyúl:

Hidd el, hogy ez nem általános.

Intenzíven nincs általában ruha, csak lepedő, de ennek oka van. Ott viszont nincs tárva-nyitott ajtó, de lepedővel elválasztott beteg igen. Látogatás pár perc.

Nem jó beteg ember mellett lenni (betegnek terhes) egész napra valaki.
Meg kell beszélni a nővérrel, vagy főnővérrel mikor és mit lehet segíteni.
Meg fogják mondani.

sárga nyúl 2012.06.14. 11:25:16

@Igazság, hol vagy?: Azt tudom, tapasztaltam.

@Dr.laikus PhD: Bízom benne!!!
Voltam már intenzíven látogatni, első esetben már nem emlékszem, melyik kórház volt, de mindenki meztelenül, elválasztás nem volt, mindenkin volt lepedő, de csak derékig és vegyes volt a kórterem. Ráadásul voltak bent vagy 20-30-an. Rosszul voltam tőle, de ez már volt vagy 15 éve.
A második esetben a Margit és Városmajor u. intenzívjét volt "szerencsém" megfigyelni. Mindkét helyen nagyjából fel voltak öltözve, csak a szükséges mértékig kellett vetkőzni. A Margitban volt lepedős elválasztás, és ugyan ott is egyben van a férfi-női részleg, de közte van egy kis rész, ahol a nővérek ülnek. Viszont az ajtó nyitva volt!
A Városmajor u.-ra nem emlékszem annyira, mert csak egy pillanatra kukkantottam be, de annyi rémlik, kulturált volt.

Azt mondod? De a többi beteg így is-úgy is ott van, az alapból zavaró.

Persze, egyértelmű, hogy meg kell beszélni. Gondolom egy szakmájukbelit nem is utálnak annyira, mint egy okvetetlenkedő hozzátartozót.

Sokorai_Atala 2012.06.14. 15:35:42

@sárga nyúl: Városmajor utcai érklinika, ha arra gondolsz, szerintem is normális intenzívvel rendelkezik. Szerintem a vezetők felelőssége sok helyen az, hogy milyenek az állapotok, ha alacsony a fizetés, ha nem. Ahol odafigyelnek ott a pénzhiány ellenére is tudnak normálisak lenni.

Irkutszk 2012.06.14. 16:10:09

@Murci: Személyeskedésre nem vagyok hajlandó válaszolni.

A kommentedre adtam szakmai választ. És ezt a beszélgetést itt és most a magam részéről lezártnak tekintem. Szép napot.

karcsibácsi 2012.06.15. 09:47:52

@Murci:
Minden nyilt sebet fertőzöttnek kell tekinteni. Azt akár a WC-ben is összevarrhatják, nem a műtőben. Esetedben is így történt. Utcai ruhában be se juthatsz a műtőbe - gondolom, egy vacak kis seb miatt nem vetkőztettek le meztelenre és öltöztettek zöldbe.

Műtőben nincs nyitva ablak, még a halálgyár Jánosban sem (klíma van)
"egyik-mádik bunkó"
Szerintem te vagy a mádik.
Az egészből egy szót se hiszek el, ha nem szerepel benne, hogy a beteghordó (segg)részeg volt.

most regisztáltam 2012.06.15. 14:08:23

@arod75: "Az sem győzött meg, amikor a takarítót dolgozni láttam."

Az megvan, hogy a takarítónő ugyanazzal a ronggyal törli le a kuka tetejét, a csapot, az asztalt (amire a kaját hozzák) és a kisszekrények tetejét is? Mindezt öblítés nélkül, bár amilyen víz a vödörben volt, az nem sokat számított volna.

zsázsika 2012.06.15. 17:27:53

@kutykuruty:
tetszett már látni zavart, magáról mindent ledobó beteget? Engem személy szerint zavar a meztelen beteg látványa, akár mint orvost, akár mint nőt, akár mint embert, és bizony előfordul, hogy a fél éjszakám azzal telik, hogy a kedves pácienst takargatom befele, mert egyfolytában úgy gondolja, hogy neki kitakarva kell feküdni és mutogatni mindenét... Győzz meg egy zavart beteget... Sok szerencsét...
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy elégedett lennék a munkakörülményeimmel. Akár hiszik, akár nem a kedves kommentelők, dolgozni sem jobb a magyar egészségügyben, mint feküdni benne... A nyakadba omlik, nincs, penészes, nincs, gyógyszer , nincs, takarítónő, nincs, ápolónő, nincs, pénz, nincs, beteg, ja az van...
Az a baj, hogy a benne dolgozók sem tudják már fenntartani a rendszert, mert tényleg nincs miből. A világ legfrusztrálóbb érzése, hogy segíteni akarsz, tudod is, mit és hogyan kéne, de nincs miből, kivel... Ma például egyedül kellett ellátnom a rámomló betegtömeget...Tényleg omlott. Sokan, nagyon rosszul lévő betegek. Egyedül voltam, mert nem volt más. Mi küszködünk a semmiből, a beteg meg szerencsétlen, issza a levét. Egyik sem tehet róla... Higgyétek el, mi sem szeretjük a magyar egészségügy helyzetét. De nem mi tehetünk róla...

zsázsika 2012.06.15. 17:40:13

@pepikebaba: hála és köszönet a bejegyzésedért... A hócipőm van tele a János kórházat halálgyárként aposztrofáló posztolókkal, Te vagy az első, aki látja, miért is ilyen a helyzet... Tripla szaltót hányhatok leszúrt Rittbergerrel, akkor sem tudok azon változtatni, hogy nincs nővér, aki ápolja a betegemet vagy nincs pénz, hogy lepedőt vegyek... Egy sima tisztasági festésről már ne is beszéljünk... Pedig milyen egyszerű is lenne, mondá az egyszeri kommentelő... Tessék befáradni egy napra ide dógozni, és majd meglátjuk, milyen véleménnyel távoznak... Még egyszer, hálás köszönet!

arod75 2012.06.16. 21:57:53

@most regisztáltam: "Az megvan, hogy a takarítónő ugyanazzal a ronggyal törli le a kuka tetejét, a csapot, az asztalt (amire a kaját hozzák) és a kisszekrények tetejét is?"
Na, a kisszkrény tetejét és az asztalt sosem mosták, csak sajnos én néha láttam, hogy a szomszéd begennyesedett sebét törölgető gézlapokat is ott tárolták (mármint a piszkosakat)...
A tak.nő persze gumikesztyűben dolgozott, csak sajnos minden össze is fogdosott vele. És folytathatnám.

dr. pretender 2012.06.20. 06:53:53

bocs, ez itt off, csak a magatehetetlen betegekről jutott eszembe, nem tudja valaki, hogy hogy áll az uzsoki eutanáziaügye? folyik valami vizsgálat egyáltalán?

Kyyra 2012.06.22. 18:00:27

Énis feküdtem a Jánosban a neurológián 5 napot sclerosis multiplex gyanuval......elég is volt....3an voltunk fiatalabbak és magunktól járóképesek. Mi szóltunk ha átkellett pelenkázni valakit mert már nembírtuk elviselni a szagot a 14 (nembiztos de sok) ágyas kórteremben. Volt egy néni aki az éjszaka közepén kiabált és a nővérnek eszébe nem jutott odamenni hozzá, mi mentünk ki szólni. Egy másik néni folyton kicsúszott az ágy rácsai közt és így törte el a lábát, mert csak akkor néztek rá ha szóltunk hogy megint kilóg... Csak azért nem mentem előbb haza mert akkor hónapokat keleltt volna várni az MR-re de többet be nem teszem oda a lában az is biztos. Aki teheti kerülje el!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása