Rossz mandulát vettek ki

2012.04.27. 06:00

Tisztelt Praxis Csapat!

 

Sokat tanakodtam, hogy megírjuk vagy publikáljuk e történetünket, de úgy döntöttem, hogy igen, hogy mással ne forduljon elő, ami velünk.A történet nagyon egyszerűen egy mandulaműtéttel kezdődött.

 


4 éves lányomat beutalták a Szent Imre kórházba, mert nagyon idült és gyulladt volt a mandulája és nagy.A műtét napján bementünk, az összes létező papíromat, amit kaptunk a vizsgálatok során oda is adtam a velünk foglalkozó nővérnek, ezután a szobánkat el is foglaltuk. Szépen minden úgy történt, mint tavaly, amikor kivették a lányomnak az orrmanduláját. Örültünk, mert mi voltunk az elsők, és ez megnyugtató volt, hogy hamar túl leszünk rajta. Leányomat elvitték majd 3/4 óra múlva szépen kitolták a műtőből, elmondtak mindent, hogy hogyan viselkedett az altatás előtt, és az ébredése milyen volt. Kicsit furcsa és érdekes volt, hogy egy garatmandula eltávolítása miatt mért véres a gyereknek az orra, de úgy voltam vele, hogy nem tudhatom milyen dolgok történtek és hogyan.


Nővérke jött folyamatosan látogatott minket, hogy minden rendbe van-e, hozott a gyereknek fájdalomcsillapítót és míg azt adta be, el kezdtünk beszélgetni és a beszélgetés végére kiderült, hogy a gyereknek nem a garatmanduláját vették ki, hanem az orrmanduláját /amit tavaly már eltávolítottak/, első hallásra nem is fogtam fel, és a nővérke sem volt meggyőző. Egyszer csak megjelent a doktornő, és közölte, hogy adminisztrációs hiba történt és a gyermekemnek tényleg nem a garatmanduláját vették ki. Abban a pillanatban azt hittem, hogy megnyílik alattam a föld és elsüllyedek, és egyből elkezdtem sírni, hogy most mi lesz. A doktornő mondta, hogy amint felszabadul a műtő visszatolják a gyereket és elvégzik rajta azt a műtétet, amiért jöttünk. Megkérdeztem, hogy nem lesz-e ebből baj, hogy a gyereket 3 órán belül kétszer fogják elaltatni, mire közölték, hogy nem ez csak a szülőnek lesz egy újabb stressz. És igen, újra elvitték és újra megműtötték. Míg bent volt a műtőben, azt nem kívánom senkinek, nem hittem volna, hogy egy egyszerűnek tűnő garatmandula műtétből ez lesz. Természetesen semmi írásos nyoma nincs a hibájuknak, mert a zárójelentést is úgy kaptuk meg, hogy egyszerre távolították el a mandulákat…


Sajnálatos módon ezek után még kényszer vissza kellett mennünk, mert nem ivott eleget a leányzó és lázas is volt, az első alkalommal nagyon segítőkészek voltak és kedvesek, de a második alkalomról már ez nem mondható el. Akkora tűnt nyomtak szegény gyerekbe, hogy az én szemem kikerekedett és miután megkapta az infúziót egyszer szem néztek ránk, hogy jól vagyunk minden rendben van. Majd éjszaka 3/4 11-or szóltam, hogy lefolyt, és hogy akkor lehetne intézkedni, mire megkérdezte a nővér, hogy a branült benne hagyja e a gyerekben, mire mondtam, hogy nem, mért nem jönnek holnap ez volt a reakció, mondtam, hogy nem szeretnénk, mire ki lettem oktatva, hogy ez csak rajtunk múlik, erre már én sem tudtam szépen mosolygósan válaszolni, megmondtam, hogy nem annyira jó dolog két naponta a XVII. kerületből a XI. kerületbe át autókázni és várni 3-4 órát mire lefolyik az infúzió, és sajnos ha megerőszakolom a gyereket akkor sem hajlandó sem enni sem inni, na ez után a nővér visszavett az arcából! Úgy gondolom, hogy inkább csöndbe kellett volna maradniuk. Eddig nagyon jó véleménnyel voltam rólunk, de sajnos emiatt egy kicsit megváltozott, nem tudom, hogy ténylegesen kihibázott, de oda figyelhetne a munkájára, nem mindegy, hogy az embernek a jobb lábát vágják le a bal helyet, kicsit durva példa, de nagyon is igaz! Ezentúl egyeztetni kell az orvossal műtét előtt, hogy miért is fekszik a műtéti asztalon?

Üdv.

B Orsolya

 

p> 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SusanneF 2012.04.27. 08:49:22

Ez nagyon szomorú,Szegény család!
Kedves Dokik!Hogy fordulhat elő ilye,ill.hogy lehet kivédeni?

Royston 2012.04.27. 09:17:18

Az utolsó bekezdésben az a párbeszéd nekem nem világos. Tehát visszamentek, mert nem ivott a gyerek. Kapott infúziót, utána anya szólt, hogy lecsöpögött. Nővér kérdezte, hogy benne hagyja-e a branült, anya mondta nem. Na itt akadtam el, mert állítása szerint továbbra sem iszik a gyerek, de akkor húzzuk ki a branült és mégis maradjunk a kórházban. Ennek mi az értelme? Azt el tudom képzelni, hogy valóban hiba történt, de hamár ilyen szerencsétlenül alakult, akkor most kitolunk a gyerekkel sajnálatból, és újra szúratjuk, ha mégsem sikerül folyadékot szájon át beletukmálni?

Ugyandehogy (törölt) 2012.04.27. 09:27:44

az orrmandula ki tud nőni

(amúgy az embernek hat mandulája van, ezt rabaimiklos óta tudjuk)

VaTi 2012.04.27. 09:39:12

@Babette_: jesszus, én ötre emlékeztem. Miklós megbuktatna :)
mi engem elgondolkodtatott, hogy ha látja a posztoló, hogy a zárón nem a valós események vannak feltüntetve, miért nem utasítja vissza? Kér megfelelően szövegezettet? Aztán azon is elgondolkodtam, h én reklamálnék-e emiatt...(nem biztos). Holott talán azért is érdeke ez a betegnek (nem csak ez esetben), mert ha nemadjisten valami utólagos komplikáció van, a korábbi záróban leírtakat vehetik alapnak az orvosok.

zsázsika 2012.04.27. 11:15:19

@SusanneF:
sajnos, attól tartok, amíg emberek dolgoznak- bárhol, nem csak az egészségügyben- addig hiba történni fog. Ilyen is, bármennyire fájó is ez- mindkét félnek. Gyanítom, a kolléganőben is meghűlt a vér. Az egyik budapesti kórházban az a gyakorlat, hogy pl. orthopédiai műtét előtt az operálandó testrészre lemoshatatan filccel ráírják a műtétet. ( Ezt mandulával nehéz lenne megoldani). Természetesen azért a beteget és a betegségeit illik azonosítani, főleg műtét előtt, ezzel együtt velem is előfordult már, hogy minden jóindulatom ellenére rossz betegről adtam felvilágosítást... NAgyon ciki volt, tényleg szégyelltem érte magamat...

2012.04.27. 11:28:42

Első napom egy kórházban gyógymasszőr gyakornokként az volt, hogy küldtek egy amputált rehab kórterembe masszírozni egy lábat - a kezelőlap alapján pont azt, amelyet levágtak...

True story!

El Visco Stello (törölt) 2012.04.27. 12:05:54

Végre ismét egy pozitív poszt!
A címnél nem is olvasom tovább. A rossz mandulát ki kell venni, oszt jónapot.

SusanneF 2012.04.27. 13:39:09

Hiányzik a posztból egy "sajnáljuk,anyuka"...

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.04.27. 14:03:27

nagyon idült és gyulladt - hogyan lehet valami nagyon idült? az idült az krónikusat jelent, lehet, hogy tévedek de nagyon krónikus betegség nincs, ez a jelző nem fokozható szerintem

Irkutszk 2012.04.27. 14:49:00

Szülő ereje és türelme véges, nem látja, nem tudja, mi miért történik, és akkor borul a léc, amikor éppen nem kéne.

A gyerek lázas állapota és nem ivási készsége miatt kell az infúzió, nem a nővérke szép szeme kedvéért. A 'nem szeretnénk' egy nagyon kedves megnyilvánulás, de nem szerelemből megyünk kórházba, hanem egészségünk védelmében (ráadásul jelenleg a gyereked egészsége érdekében).

Én azt nem egészen értem, hogy napok múlva hogyan pörgött a szülő még mindig a műtéten (amely alatt egyébként a visszanőtt orrmandulát IS eltávolították a gyerekből, tehát annyira azért nem voltak rosszak azok az orvosok). A keresztényi szeretet meg megbocsátás már rég kihalt fogalmak? És a belátása annak, hogy a gyerek itt van épen egészségesen, a mandulák kint vannak?

2012.04.27. 15:49:40

@El Visco Stello: :-))) Milyen igaz! A rossz mandulákat ki kell venni! :-) És ha visszanőtt, akkor meg pláne.

2012.04.27. 15:52:12

Viccet félretéve, egyébként nekem a visszanőtt manduláimat pont azért kellett kivenni, mint az első alkalommal, mert ugyanazokat a panaszokat okozta.

PathosVerdesIII · http://www.rongo.hu 2012.04.27. 17:38:24

Az én szájsebészem megsértődött, mert előre megkérdeztem hogy biztosan tudja-e melyik bölcsességfogat kell kivennie és mennyi ideig fog tartani. Annyira berágott, hogy szerintem rekordot akart dönteni, elkezdett kapkodni. Nem is mentem oda többet.

33621 2012.04.27. 17:44:13

Én 1968-ban 4 évesen jártam úgy hogy az orrmandulám helyett a garatot vette ki az orvos. És még ő volt állítólag megsértődve amikor apám reklamált és nem is adott neki hálapénzt!

élhetetlen 2012.04.27. 17:52:20

Az orvosok védelmében. Mexikói út, kb 20 éve. Jobb hónaljban egy beduzzad mirigy, én ettől voltam ideges, ezt szerettem volna eltávolíttani. Ambuláns műtét, én vagyok az ötödik az nap, közben megy a rendelés, negyven beteg a váróban. Az orvos megnéz, megnézi a másik hónaljat is, ott egy szemölcs, gyermekkorom óta, ez szerinte veszélyesebb, azt is eltávolítja. Ok. Amig fekszem a műtőasztalon, beérzéstelenítve a bal oldalon, amig hatni kezd az érzéstelenítő, addig ellát másik két beteget, bejött, a nővérrel közli, hogy a másik oldalon kezdünk, és mielőtt megszólalhattam volva, érzéstelenítés nélkül kivágta a jobb oldali szemölcsöt. Mikor az volt a reakcióm, hogy, így, "bassza meg, nem zavarja, hogy a másik oldal volt elérzéstelenítve?", csak bocsánatot tudott kérni, és lökte be az érzéstelenítőt. Biztosan vannak lelkiismeretlen orvosok is, én rá egy rossz szót nem tudok mondani, aki ilyen körülmények között képes dolgozni, az minden elismerést megérdemel. Azóta azt hiszem, hogy rosszabbodtak a feltételeik.

Droidfigyelő (törölt) 2012.04.27. 18:28:06

@SusanneF:
Nagyon igazad van! A lelki oldalát a történetnek ez az egy mondat abban a szent pillanatban meg is oldja, amint elhangzik. És ez nem kerül pénzbe...

kacat 2012.04.27. 19:23:09

Ugyanez a malőr történt velem is úgy 1985 táján, kislány koromban (6 évesen), garatmandula helyett az orrmandulát távolították el. Azóta csak annyi változott, hogy a szüleimnek akkoriban azt mondták, nem lehetséges a garatmandulát is kivenni aznap, csak gyógyulás után. És altatás sem volt. A történet szerint egy kisfiú volt a "cserepáciens", ő lett volna az orrmandulás. Neki kivették a garatmanduláját.

ArgonX 2012.04.27. 19:27:52

Sajnálom a kislányt.

Egyébiránt a helyesírásból ítélve a posztoló elég egyszerű lehet. Hát nem irigylem a kórházi személyzetet sem, amikor ilyenekkel kell tárgyalni... :D

Irkutszk 2012.04.27. 19:30:02

@kacat: Élő példája vagy annak, hogy hosszútávon is túlélhető a hiba :)

rohadjmegARCgeci 2012.04.27. 19:48:31

Műtünk össze meg vissza,de ezeknek semmi sem jó!Még válogatnának hogy orr vagy garat,mikor teljesen mindegy,mert előbb utóbb úgy is mindkettőt ki kell venni!Nem mindegy a sorrend nektek?Ha nem tetszik a rendszer,lehet otthon házilag elvégezni a mandulaműtéteket!

Ugyandehogy (törölt) 2012.04.27. 20:12:09

@33621: és milyen az élet garat nélkül?

Ládatündér 2012.04.27. 20:27:56

Hasonnló történet: XVII. kerületből mentünk bizonyos doktornőhöz a XI. kerületi kórházba műtétre a lányommal tavaly, neki orrmandulát kellett kivenni (ezt beszéltük meg a rendelőben, gyakori fülgyulladásos volt). A beutalón és a kórházi papírokon már garatmandula volt és többször kellett szólni nővéreknek és a doktornőnek, hogy azt véletlenül se vegyék ki.

Igazság, hol vagy? 2012.04.27. 20:43:54

@Ládatündér: Ezért kell elolvasni a kapott beutalót,mindjárt szólni a kiállító orvosnak.A nővéreknek ehhez nincs kompetenciájuk,hiába szólsz neki. Legfeljebb annyi,hogy közli az orvossal az észrevételedet.

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2012.04.27. 21:08:10

@ArgonX: Ilyenkor mit számít, hogy helyesen ír-e az ember?

Szabo T 2012.04.27. 21:37:31

@SusanneF: Nalunk van egy ugynevezett "time out", amikor a nover, az operalo orvos es az aneszteziologus egyezteti a beteg nevet, nemet, szemelyi szamat, a mutet tipusat (es ha van, akkor oldalisagat). Ez az egyeztetes 3 kulonbozo forrasbol tortenik: azonosito karszalag, muteti program, elektronikus anesztezia jegyzokonyv.

jágör68 2012.04.27. 21:41:05

"Nagyon sietünk, mert meg kell élni valamiből és az idő amúgyis pénz" országban ez van.
Ahol 10 perc pihenőidő helyett inkább irány a halálos baleset, stb
Miért pont az egészségügy lesz a kivétel, emberek?

karcsibácsi 2012.04.27. 22:04:02

@Kozmokrator: Mit számít? sokat.
Egyébként én nem látok a posztban semmi helyesírási hibát, teljesen normálisan van megírva. A szülőnek egy ilyen tévesztés nagy stressz, de hála Istennek, nem jelentett a gyermekre nézve valódi veszélyt az ügy. Legalább egy füst alatt kivették az orr- és a garatmandulát.

33621 2012.04.27. 22:45:38

Nincs gond a fagylalt evéssel, de a hangom szerintem elég bariton lett kamasz korom után.Amúgy szerencsére jól elvagyok nem érzem semmi hátrányát a dolognak.

Almandin 2012.04.27. 22:50:31

Hihetetlen, hogy eltévesztették. Itt lehet pl. megnézni, hogy néz ki egyik-másik beteg mandula, és mi elfér benne:
www.youtube.com/watch?v=KdhpNzXUfK0&NR=1&feature=endscreen

RedRum 2012.04.28. 00:40:59

Beteg bemegy osztályra. Szigorúan adategyeztetés, karszalagra név, taj, szül.dátum, ez felragaszt, ha van külön egy pirosra Allergiák. Ágy elfoglal, első nővéri ellenőrzés, checklista 1. műtői team tagjai jönnek: tájékoztatás, beleegyező nyilatkozatok, bazi nagy nyíl az operálandó testrészre(kizárólag az operáló team által, nem megkérünk valakit természetesen), elérkezik a műtét ideje, nővér a beteghordóval egyűtt checklista 2. (jó beteg, jó műtét, jő oldalon, minden aláírva, beadva, kivéve stb.) Műtő, anesztes szoba: Checklista 3. mint előbb, anesztes, asszisztens, operáló orvos jelenlétében, beteg saját maga köteles bemondani adatait, miért van itt, saját aláírást ellenőriz a beleegyezőkön, megerősíti mire allergiás. NA, és akkor indul a mandula, vagy akármi.... Van itt a totalcar oldalon egy cikk az Audis minőségellenőrökről. Érdemes elgondolkodni, mennyivel van az egészségügy lemaradva, legfőképpen fejben. (Mert ebben nem volt semmi más, csak odafigyelés)

Athos 2012.04.28. 02:10:26

Bakker, 30 éve mandulaműtét alatt engem el se altattak... Írhatok akkor egy postot?

SusanneF 2012.04.28. 08:05:25

@Athos: Aki túl van egy életkoron-azt nem altatják....!Ezért írhatsz posztot,de nem hinném,hogy van értelme.
14 évesen engem sem altattak.Majd jön egy hozzáértő,aki elmondja,mi az az életkor,mikortól nem altatnak...8-10 évtől talán?

neduddki21 2012.04.28. 08:45:51

Riasztó a történteknek ez az elbagatellizálása a hozzászólók részéről.Hogy előbb-utóbb úgyis ki kellett volna venni az orrmandulát is. Hogy inkább örülnie kellene a posztolónak, hogy mindkettő kint van. Mert ennyi erővel és odafigyeléssel más szervvel is megtörténhet. Pl. jobb vese helyett a bal vesét veszik ki, vagy kar amputálása helyett a lábát vágják le a betegnek. Nem beszélve a kétszeri altatásról. Szerintem félelmetes, hogy megtörténhet a posztban leírt eset.

Ládatündér 2012.04.28. 08:54:52

@Igazság, hol vagy?: Pont ez történt. Olvasd újra: nővéreknek és doktornőnek.

apanna 2012.04.28. 10:32:38

Az a jó, ha már ki kell venni, akkor mindkettőt egyszerre:) Vicc nélkül. Amúgy, előfordul, hogy visszanő. VAlóban.
Azért elnézést is kérhettek volna, (lehet meg is tették). Ja, és szegény kisgyerek.

apanna 2012.04.28. 10:34:14

@neduddki21: Veseműtétnél nem 2 orvos van a műtőben. Általában és remélem:)
Amúgy persze, igaza van az anyukának, de valóban előbb utóbb az orrmandulára is sor került volna, hisz visszanőtt.

Igazság, hol vagy? 2012.04.28. 19:09:45

@Ládatündér: Félre érthető amit írtál,Én arra reagáltam.A beutalót nem műtétet végző osztály adja,ha jól tudom.

neduddki21 2012.04.29. 09:25:11

@Dr.laikus PhD: Nincs nagy gyakorlatom a fórumozás világában. Többször láttam, hogy csak egy pontot írtál. Megkérdezhetem, hogy ez mit jelent? Egyetértést? Vagy azt, hogy részedről lezárva?

Loriana 2012.04.29. 11:02:43

@SusanneF: Bár nem vagyok hozzáértő, de az én garatmanduláim 3 évvel ezelőtt altatásban vették ki 25 évesen. Szerintem kórháza és orvosa válogatja. Én kértem direkt az altatást, így utólag már nehéz eldönteni, jó volt-e. A sztori úgy folytatódik, hogy én ilyen fájdalmat még életemben nem éreztem felébredéskor(pedig már túl vagyok néhány térdműtéten, szalag, porc stb.), ráadásul másnap meg borzasztóan szédültem, leesett vérnyomásom (ezen kívül altattak már műtétnél 6x, és sosem volt semmi gond), és én is infúziót kaptam végül (holott addig 4 litert megittam fél nap alatt a műtét után). Pluszban megfáztam, amire legyintettek nagyjából, és másnap hazamehetettem, otthon éjjel bedurvult a megfájázás, álmomban nem tudtam kontrollálni a tüsszögést/köhögést, úgyhogy reggelre be is vérzett, irány vissza. Érzéstelenítés nélkül elektrokauterrel forrasztottak, aztán plusz 1 hét kórház... Így összesen 12 napot voltam bent.

akarlak-e 2012.04.29. 19:05:28

meg jo, hogy nem tortent semmi vegzetes hiba!talan kesobb,a kislany reszerol,egy halvany, rossz emlek lesz az egesz

Dr.laikus PhD 2012.04.29. 19:08:09

@neduddki21:

A blogmotor cicózik ilyenkor. :)

scopolamin 2012.05.11. 17:42:58

@El Visco Stello: Én is a cím nyomán tódultam ide :)

dioda 2013.11.14. 20:20:01

@kacat: orr és garatmandula az ugyanaz. (torokmandula a másik)....

dioda 2013.11.14. 20:21:40

@kacat: orrmandula = garatmandula
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása